Szociológia | Demográfia » Menekülők stresszérzékenységi modellje

Menekülők stresszérzékenységi modellje A kivándorlás hatásait megtapasztalják a menekülők, méghozzá úgy, hogy szembenéznek a traumás tapasztalatokkal. Sokszor meg van említve a szakirodalmakban, hogy a migrációhoz tartozik egy negatív stresszfaktor, de az még nem tiszta, hogy ez befolyásolja-e az egészséget is. Emigrálni lehet ugyanabba, vagy hasonló kultúrába, és akkor egy pozitív kihívásról van szó, de ugyanakkor új lehetőségeket is tud ajánlani: gondoljunk arra, amikor külföldre mennek tanulni a diákok, vagy éppen csak gyakorlatra, vagy dolgozni, így belefúrják magukat a fogadó ország kultúrájába. Amely az utolsó csoportra vonatkozik: az tiszta, hogy az első generációs kivándorlók a fogadó országban kevesebb pszichopatológiát (elmekórtan) mutatnak, mint a második generációhoz tartozó, de a fogadott országban született egyének. A menekülőknél más a helyzet. Náluk beszélünk kényszerített migrációról, mert

egy másik lehetőség nem nagyon adódott nekik, hogy egy másik országba menjenek, vagy negatívan ítélik meg (mert szerintük nincsen meg a biztonság a fogadó országban). Ez eleve megakadályozza, hogy nyíltan beilleszkedjen a fogadó országba. Valamint sokszor az adott körülmények is szerepet játszanak, és stresszt váltanak ki. A migránsok a meneküléskor megélt pszichikai hatásait a legjobban a stresszérzékenységi modellen tudjuk megérteni. Ez a modell ki lett fejlesztve, mint egy joghatályos modell az etiológiából (ok-okozat összefüggését tanulmányozó tudomány), pszichózisból (elmezavar; a felfogóképesség romlásával és az ésszerű gondolkodás elvesztésével járó állapot) és depresszióból. A sérthetőségnél általában azt gondoljuk, hogy genetikai hajlamosságról van szó. A menekülőknél még gondolhatunk érzelmi kiegyensúlyozatlanságot, melyek a migráció alkalmával léptek fel a traumás eseményeknél. E

kiegyensúlyozatlanság miatt a menekülők még több emócióval reagálnak, így azt gondoljuk, hogy feldolgozták a traumát, és az már a múlté. Így erős érzelmi reakciók lépnek fel különböző helyzetekben úgy, mint impotencia, méltánytalanság/igazságtalanság, agresszió. Ezek az érzelmi reakciók kiválthatnak: félelmet, depressziót, elmebeteges fenoménokat, lidércálmokat és alvászavarokat. Tehát a menekülők érzékenysége összetett: genetikai faktorok (melyek néha a trauma előtt is funkcionáltak), és az események folyamán szerzett trauma, amely mély pszichológiai és biológiai forradásokat hagyott hátra az emberben. 1 Stressznél különböző dolgokban spekulálhatunk: - A menekülés folyamán fennálló helyzetek, amikor életveszélybe kerülnek és/vagy átmeneti szükségletünk nem megoldott. - Évekig tartó semmittevés, amelyre rá van kényszerítve a menekülő a menekülőtáborban, ahol a lakhatási

körülmények bizalmatlanok és sok nemzetiség van összezárva egy kunyhóba. - A bizonytalanság, hogy tartózkodási engedélyt kap a menekült, amely egy hosszantartó jogi folyamat, és az állandó félelem attól, hogy visszaküldik az anyaországába, ahol sok veszély fenyegetheti. - Megtanulni a nehéz nyelvet, majd azzal kommunikálni. - Elfogadni a fogadó ország kultúráját, amely sok szempontból szélsőséges pozíciót foglal el a világban. - Kireksztséget, diszkriminációt von maga után, ha a menekült nem próbálja átvenni a fogadott ország kultúráját, és ha mégis ellenáll, akkor rasszista megnyilvánulásokat kap az őslakosoktól, ill. a beilleszkedett bevándorlóktól Hollandiában keveset törődnek a beillesztéssel, de pl. Angliában egyre többet A 2001 szeptember 11-i történések után a muzulmánoknak egy gyanúsított jellemvonást adtak, ezáltal az érzékeny muszlimok kirekesztettnek érzik magukat, ill. azóta

visszahúzódnak a saját körükbe. Sőt, a holland politikusok megnehezítették a muzulmánok helyzetét úgy, hogy követelik a teljes integrációt az újonnan érkezők számára, amely nemigazán kedvező a fogadó ország kulturális hátterére. - Egy idő utáni semmittevéssel „foglalkozóknak” a munkaerő-piacon konkurálni kellene a diplomájukkal legalább úgy, hogy honosítják azokat, és azáltal egy pozícióval fentebb tudnának törekedni, mint ahol leragadtak. Ide is vonatkozik az a tény, hogy egyenlőtlenség van a különböző származási országokból jövőknek, azaz, hogy mennyire gazdag országból jött. - Az anyaországban maradt családtagok sorsa is bizonytalanná válik, és néha még a gyászukat sem tudják a menekülők ezt az ő módjukon leróni. Az erőszakos ellenállás (háború) a menekülőben még több pszichés nyomást fejt ki. 2 Néha muszáj az emigránsoknak elfogadni a kapcsolatteremtés közvetlen formáját,

amelynél látható, hogy nem megy könnyen a különböző neműek között, hiszen különbözőek a szokások az egyenlőség terén. Jó pl erre Hollandia, amely egy olyan ország, ahol a morál az valamivel szellősebb, és az emberek lelkiismerete fontosabb szerepet játszik, mint a család vagy csoport becsületérzése. Azoknak a menekülteknek, akiknek ezekhez kell alkalmazkodniuk, érzi az ember, hogy egy bizonyos kulturális gyászban élnek, hiszen ők már nem tudnak visszamenni az anyaországukba, ahol a saját kultúrájukat gyakorolhatnák, vagy azért, mert az is megváltozott időközben. Vagy tulajdonképpen olyan kevesen vannak egy országban, hogy nem tehetik meg, hogy gyakorolhassák a kultúrájukat. A megnevezett faktorok identitászavart okozhatnak. Ez azzal párosul, hogy befolyásolja, vagy elveszti a saját személyességét. Kultúrasokkot játszanak a menekülők, melyet elveszítenek. Méghozzá befolyásolja a helyzetüket, hogy az anyaország

megzavarja a viszonyt az erőszakoskodásokkal. Az egyén múltja így reflektorfénybe kerül Ahogy elmúlik a bizalom, úgy követheti az identitászavar, melynek lesz még folytatása. Annál a kérdésnél, hogy „ki vagyok én?” a különböző dimenziók (régebben és most; itt és ott; én és a másik; jó és rossz – azaz ellentétes érzelmek egyidejű megnyilvánulása) lépnek közbe. Az egyén belső harmóniájához egy összeköttetést kell kiépítenie az anyaország és a befogadó ország történelmével, valamint a kapcsolatot fenntartania. Az elengedésnek ez a folyamata pszichoanalitikus szemmel összehasonlítható azzal az eljárással, amikor a gyermekből kamasz lesz. Ekkor jönnek a gyász-, és veszteségérzések elő Ez járhat méreggel, szégyenérzettel és bűnbakérzéssel. Ha a menekülő a lehetőséget megkapja, hogy visszatérjen az anyaországába, és választania kell, hogy „hová is tartozik”, akkor gyorsan kell döntenie. Néha a

traumatikus tapasztalatok utáni feldolgozáskor elvesztik a döntéshozatalt, de később az élet folyamatosságát újra tudják építeni. Menekülők stresszérzékenységi modellje még szélesebb, hiszen van még két faktorja, név szerint a támasz és az erő. Így beszélhetünk egy ún TESÉ-modell, amelybe beletartozik a támasz, erő, stressz és érzékenység. Támasz lehet profi, vagy a közvetlen környezete az embernek. Köztudott, hogy a szociális társak a legfontosabb jelzői a jobb lelki alkalmazkodáshoz a pszichotrauma után. Migrációnál gondolhatunk egy sokkal összetettebb támaszra: bemutatni nekik a fogadó 3 ország komplikált közösségeit, bizalmat nyerni az ő szokásaival, információszerzés a folyamatokról és azok szerint élni, érzelmi és léti támogatás. Menekültek elvárhatják ezeket a támogatásokat a honfitársaitól, akik pl. azonos templomba, imaházba járnak, vagy meneültszervezetektől. Néha ez a

támogatás kétoldalú De sok támogatás sem jó, mert csökkenti az önállóságot: újoncokat „halálra gondozzák”. Fontossági sorrendet is adni kell a támogatásnak. Elég gyakori, hogy az evangélikus szervezetek sok támogatást adnak, majd egy idő után visszavárják, hogy őket segítse a helyét megtaláló menekült. Ezáltal a menekült a saját bilincsébe zárja magát, csak azért, hogy segítse a szervezetet, ahová tartozik, majd később, ha sikerült a kapcsolatot megszakítania, a lelki békéjét teszi a rulett asztalra. Ez visz minket az utolsó faktorhoz: a menekült ereje. Erőt lehet úgy definiálni, mint a relatív sértetlenséget, tehát távolabb esik a többi FAKÉ-modellben lévő faktortól. Ez az erő bizonyos ügyekben meg van határozva. Ismert, hogy fiatal felnőttek hamarabb be tudnak illeszkedni az új környezetbe: ők már kialakítottak maguknak egy erős személyiséget, és új helyzetekbe is készen állnak. A nemek között is

van különbség: férfiaktól hamarabb várja el az ember, hogy ők kapják meg a házon kívüli szerepeket, és ha ezek mégsem elérhetőek, akkor hamarabb keverednek problémába, mint a nők. Nők inkább elszigetelve otthon vannak, asszonymunkát végeznek, amely a saját kultúrájához igazodik. Az erő a fogadó ország nyelvének az elsajátítását is jelenti: minél hamarabb kialakul a kommunikáció a fogadó ország munkaadói és az emigráns között, annál hamarabb lesz önálló, így a jólétét is növeli. Ezért a traumával élő menekülteknek azért is rossz, mert az emlékezet- bevésődésproblémájával sok nehézséggel tanulják meg a nyelvet. Összegzés: tehát a menekült az erejével a fogadó országban tud tartózkodni. - Az első fázisban beszélhetünk egy relatív kirekesztésről a fogadó országban, de ennek ellenére tartózkodhat a senki földjén. - A második fázisban kiharcolja, hogy megkapjon egy élőhelyet, ahol dolgozni, lakni

tud a fogadó ország őslakosaival, nemcsak a lehetőségeket, de a balsikereket is megismerve. 4 - A harmadik fázisban, egy pár év után, kialakul egy biztos hűség a menekült és az őslakosok között, amely egy egyensúlyt képez a kulturális szokásoknál. Generációk közötti konfliktusok is felléphetnek pl. azért, mert a fiatal korosztály másképp gondolkodik, mint az idősebbek. - A negyedik fázisban, ha megöregszik a menekült a fogadó országban, akkoris megmarad az anyaországról való szentimentális nosztalgiázás, amely arra vezethet, hogy visszatér az anyaországba. És akkor az erejét megint próbára teheti Azt lehet megállapítani, hogy a menekült lelki egészsége befolyással van a személyiségére, amely egy komplikált képet ad a menekültről. A lehetőségeket ki kell használni, az akadályokból minél többet az útból elsöpörni. Az emigrációval járó stresszt tudni kell csökkenteni, hogy az érzékenységét jobban

tudja átalakítani és a lényeget pontosan tükröző, legkedvezőbb támogatást kapja meg, hogy jobban érezze magát a menekült egészségügyileg és lelkileg egyaránt. 5