Tartalmi kivonat
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. május 15 Azonosító jel: Biológia BIOLÓGIA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. május 15 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM emelt szint írásbeli vizsga 1212 Azonosító jel: Biológia emelt szint Fontos tudnivalók Mielőtt munkához lát, olvassa el figyelmesen ezt a tájékoztatót! Az emelt szintű írásbeli érettségi vizsga megoldásához 240 perc áll rendelkezésére. A feladatsor két részből áll. A mindenki számára közös feladatok (I–VIII.) helyes megoldásáért 80 pontot kaphat Az utolsó feladat (IX.) két változatot (A és B) tartalmaz Ezek közül csak az egyiket kell megoldania! Az utolsó feladatban szerezhető 20 pontot csak az egyik választható feladatból kaphatja, tehát nem ér el több pontot, ha mindkettőbe belekezdett. Ha mégis ezt tette, a dolgozat leadása előtt tollal húzza át a nem kívánt megoldást!
Ellenkező esetben a javítók automatikusan az „A” változatot fogják értékelni. A feladatok zárt vagy nyílt végűek. A zárt végű kérdések megoldásaként egy vagy több nagybetűt kell beírnia az üresen hagyott helyre. Ezek a helyes válasz vagy válaszok betűjelei Ügyeljen arra, hogy a betű egyértelmű legyen, mert kétes esetben nem fogadható el a válasz! Ha javítani kíván, a hibás betűt egyértelműen húzza át, és írja mellé a helyes válasz betűjelét! A D helyes A DC elfogadható BD rossz A nyílt végű kérdések megoldásaként szakkifejezéseket, egy-két szavas választ, egész mondatot, több mondatból álló válaszokat vagy fogalmazást (esszét) kell írnia. Ügyeljen a nyelvhelyességre! Ha ugyanis válasza nyelvi okból nem egyértelmű vagy értelmetlen – például egy mondatban nem világos, mi az alany –, nem fogadható el akkor sem, ha egyébként tartalmazza a helyes kifejezést. Minden helyes válasz 1 pont, csak
az ettől eltérő pontozást jelöltük. Fekete vagy kék színű tollal írjon! A szürke hátterű mezőkbe ne írjon! Jó munkát kívánunk! írásbeli vizsga 1212 2 / 20 2012. május 15 Azonosító jel: Biológia emelt szint I. Molekulák csoportosítása 10 pont Írja a felsorolt vegyületek sorszámát a következő halmazábra megfelelő helyeire! Az ábra minden részébe (tehát az ellipsziseken kívülre is) kerülhet szám! 1. A kollagén a kötőszövetek rostjaiként nagy mennyiségben előforduló egyszerű fehérje 2. A lecitin a sejtmembránban nagy mennyiségben található foszfolipid, amelyben a foszfátcsoportot egy nitrogéntartalmú alkohol (kolin) is észteresíti. 3. A DNS az élőlények örökítő anyaga 4. A glikoproteid molekulák cukortartalmú összetett fehérjék 5. A kitin a gombák és az ízeltlábúak jellegzetes vázanyaga Monomerjei nitrogéntartalmú cukrok. 6. A kazein a tej foszfortartalmú összetett fehérjéje 7. Egyes
antigének szénhidrátláncokat is tartalmazó polipeptidek 8. A karbamid az emberi vizeletben is megjelenő anyag 9. A sztearinsav 18 szénatomos zsírsav, amelyet mindössze háromféle elem atomjai építenek fel. Foszfolipidek és neutrális zsírok alkotórésze 10. A karotin kettőskötés rendszere szerepet játszik a növények a fény megkötésében 1. 2. írásbeli vizsga 1212 3. 4. 5. 6. 3 / 20 7. 8. 9. 10. összesen 2012. május 15 Biológia emelt szint II. Azonosító jel: Hernyóölő ásódarázs 11 pont Az ábrán hernyóölő ásódarázs látható zsákmányával. Ez a faj megbénított, de még élő hernyókat hord táplálékként lárváinak: az elfogyasztott hernyókat frissekkel pótolja, amíg a lárvák el nem érik a bábozódáshoz szükséges fejlettséget. A magányos nőstény ezután elpusztul, így nem találkozik kifejlett utódaival. 1. A darazsak egy részére jellemző a képen is látható elvékonyodó „darázsderék”
Nevezze meg, melyik testtáj része ez! . Mind a darázs, mind zsákmányállata teljes átalakulással fejlődő ízeltlábú. A megfelelő betűk beírásával jellemezze a két állatot! A) B) C) D) a kifejlett hernyóölő darázs a káposztalepke hernyója mindkettő egyik sem 2. Hólyagszeme van. 3. Növekedése során vedlik. 4. Légcsövei (tracheái) oxigéngázt szállítanak a sejtekhez. 5. Ivarszervei vannak. 6. Túljutott a bábállapot fázisán. A hernyóölő ásódarázs ivadékgondozását Baerends holland kutató vizsgálta. Eredményeit az ábra foglalja össze. A kisbetűk (a-c) az utódok gondozásának három szakaszát jelzik öt egymást követő fészeknél (I-V), kilenc nap során (1-9). új fészek ásása peterakás, első hernyó a nőstény darázs megvizsgálja a fészek állapotát („inspekció”) újabb hernyók hozatala utolsó hernyó, a fészek lezárása (a lárva bebábozódik) írásbeli vizsga 1212 4 / 20 2012. május 15
Azonosító jel: Biológia emelt szint 7. Hány darázslárva teljes kifejlődését követte nyomon Baerends a megfigyelés során (a pete állapottól a bábozódásig)? 8. Hány hernyót fogyasztott el a legfalánkabb lárva a megfigyelések szerint? Kísérlet során Baerends egyes fészkekből eltávolította a megbénított hernyókat, és megfigyelte, hogy megváltozik-e a nőstény darázs viselkedése. Arra az eredményre jutott, hogy ha a változás a reggeli vizsgálat („inspekció”) előtt történt, akkor a darázs pótolja a hiányt, ha azonban később, akkor nem változtat a viselkedésén. 9. Milyen következtetéseket lehet levonni a megfigyelések és kísérletek eredményeiből? A helyes megállapítások betűjeleit írja a négyzetekbe! (3 pont) A) Az ásódarázs ivadékgondozó viselkedése öröklött mozgásmintázatok sora. B) Az ásódarázs nősténye tisztában van viselkedése céljával (biológiai funkciójával). C) A hernyó reggeli
vizsgálat előtti eltávolítása a pavlovi feltételes ingerként váltotta ki a nőstény darázs ivadékgondozó viselkedését. D) Az ásódarázs nőstény operáns (próba-szerencse típusú) tanulással ismeri fel a megfelelő viselkedést. E) Az ásódarázs egy időszakban (egy nap alatt) többféle ivadékgondozási viselkedést is mutathat. F) Az ásódarázs ivadékgondozó viselkedését olyan genetikai program vezérli, amelyet nem befolyásol a környezet megváltozása. G) Az ásódarázs memóriájában tartósan, akár több napig rögzül a fészkek helye. 1. írásbeli vizsga 1212 2. 3. 4. 5. 5 / 20 6. 7. 8. 9. összesen 2012. május 15 Biológia emelt szint III. Azonosító jel: A növények gyarapodása 11 pont Az alábbi idézet egy XVII. században élt holland természettudós könyvéből való. A szöveg gondos tanulmányozása után válaszoljon a kérdésekre! „Minden növény anyaga közvetlenül és csakis a Víz elemből*
származik. Mert vettem egy agyagedényt, 200 font* földet tettem bele, amelyet előbb kemencében kiszárítottam, majd esővízzel nedvesítettem meg és egy öt font súlyú fűzfa törzset ültettem bele. Öt év elmúltával a fa megnőtt, 169 fontot és mintegy három unciát nyomott. Az agyagedényt [] desztillált vízzel nedvesítettem, és nagy volt, s a földben állt. És hogy a szállongó por ne keveredhessen a földdel, az edény száját vagy nyílását ónnal borított vaslemezzel fedtem be, amelyet számos lyuk tett átjárhatóvá. A négy ősz során lehullott levelek súlyát nem számítottam ki. Végül megszárítottam az edényben levő földet, és mintegy két uncia híján megint 200 fontnak találtam. Tehát 164 font fa, kéreg és gyökér egyedül a vízből keletkezett” Jan Baptist van Helmont, 1648 * Víz elemből = a kor tudósai Arisztotelész nyomán „őselemnek” tartották a vizet, azaz nem mai értelemben vett kémiai elemet értettek
alatta. * font, uncia = korabeli súly mértékegységek 1. Helmont következtetése szerint „a 164 font fa, kéreg és gyökér egyedül a vízből keletkezett.” A) A szöveg alapján igazolja, hogy miért nem egészen pontos ez az állítás! . . B) Írja fel a fotoszintézis összesített egyenletét, és ezt felhasználva indokolja, hogy mai tudásunk szerint miért téves Helmont állítása! (2 pont) . . . C) Helmont korában még általánosan elfogadott volt Arisztotelész világképe. Eszerint a levegő – és minden gáz – mindig fölfelé, „természetes helye felé” törekszik, ezért nem nehezedik az alatta levő testekre. Indokolja, hogy ez az elgondolás miért akadályozta meg Helmontot a mai tudásunk szerinti helyes következtetés levonásában! . . . . írásbeli vizsga 1212 6 / 20 2012. május 15 Biológia emelt szint Azonosító jel: 2. A növény gyarapodásához valóban hozzájárult a víz Mi a növények felépítő anyagcseréjében
felhasznált víz jelentősége? A helyes válaszok betűjeleit írja a négyzetekbe! (2 pont) A) A belőle származó hidrogének oxidálják a NADP+ – t. B) A belőle származó oxigénből molekuláris oxigén keletkezik. C) A belőle származó hidrogének redukálják a NAD+ – t. D) Fény hatására hidrolizál. E) A bomlásakor keletkező elektronok és protonok épülnek be a növényi fehérjékbe. 3. Tudjuk, hogy a gyarapodáshoz ásványi anyagokra is szüksége van egy növénynek A talajból felvett ionok közül az alábbiakat mely vegyületek felépítéséhez használja a növény? Egy-egy példát írjon! (3 pont) a) NO3– . b) PO43– . c) Mg2+ . 4. Föltételezve, hogy Helmont mérési adatai pontosak, jogosan állítható-e a szöveg alapján, hogy a növény összesen két uncia ásványi sót vett föl a földből a négy év során? Érveljen állítása mellett! 5. Hány dm3 CO2-ot köt meg a kis fűzfa egy napfényes napon, ha 0,05 kg glükózt állít
elő? (Tételezzük fel, hogy a megkötött CO2-ból csak glükóz keletkezett.) Mglükóz = 180 g/mol ; 1 mol CO2 térfogata adott körülmények közt 24 dm3. A) 0,04 dm3 B) 0,0066 dm3 C) 4 dm3 D) 40 dm3 E ) 6,66 dm3 1. írásbeli vizsga 1212 7 / 20 2. 3. 4. 5. összesen 2012. május 15 Azonosító jel: Biológia emelt szint IV. Az energianyerés útjai 11 pont Az alábbi táblázat abból a szempontból csoportosítja a számokkal (1-7.) jelzett élőlényeket, hogy energianyerésük során honnan hová kerül a hidrogénatom (a proton és az elektron). Írja a számokat a táblázatban szereplő megfelelő betűk mellé! Egy betű mellé több szám is kerülhet. Egy betű „kakukktojás”: emellé nem kerül szám Energiaforrás (hidrogén/elektron leadó molekula) Végső hidrogén (elektron) felvevő molekula (ion) O2 más szervetlen szerves molekula anyag szervetlen A: B: C: szerves D: E: F: 1. A csírázó búzaszemekben a keményítő
szénatomjai a citrát-ciklusban szén-dioxid molekulákba, míg az ezt követő folyamatban a hidrogénatomok vízmolekulákba kerülnek. 2. A Nitrosomonas baktérium az ammóniát energiaforrásként hasznosítja: molekuláris oxigén jelenlétében nitrit-ionokká alakítja. 3. Egy Thiobacillus baktériumfaj az elemi kén szulfáttá (SO42-) oxidálásból nyeri az energiát Elektronfelvevő molekulaként a nitrát-iont használja, amit elemi nitrogénné redukál. 4. A Lactobacillusok a glükózt tejsavvá alakítják levegőtől elzárt közegben 5. A Pseudomonas oxaliticus baktériumfaj a hangyasavat (HCOOH) elemi oxigénnel széndioxiddá és vízzé oxidálja 6. A fenyők fehérkorhadását okozó Trametes pini gomba főként a lignint (a sejtfalat alkotó egyik poliszaharidot) bontja le oxigéngazdag közegben. 7. Egy Desulfovibrio baktériumfaj a tejsavat szén-dioxiddá oxidálja Elektronfelvevője a szulfát-ion (SO4 2-), amit kén-hidrogénné (H2S) redukál. 8. Írja a
négyzetbe, hogy melyik, betűvel jelzett típusba sorolhatók a nagy megterhelés során tejsavas erjedéssel energiát nyerő emberi izomrostok anyagcseréje! 9. A felsorolt (1-7 számjelzésű) fajok közül leírt anyagcseréje alapján tekinthető-e valamelyik faj nitrogéngyűjtő (fixáló) baktériumnak? Ha igen, melyik? Indokolja állítását! 10. A felsorolt (1-7 számjelzésű) fajok közül leírt anyagcseréje alapján tekinthető-e valamelyik faj denitrifikáló baktériumnak? Indokolja állítását! 11. Vannak-e a felsorolt (1-7 számjelzésű) fajok között olyanok, amelyek leírt anyagcseréjük alapján mitokondriumaiban hasznosítják ATP-szintézisre a felszabaduló energiát? Ha igen, melyek? Indokolja állítását! 1. 2. 3. írásbeli vizsga 1212 4. 5. 6. 7. 8 / 20 8. 9. 10. 11. összesen 2012. május 15 Biológia emelt szint Azonosító jel: V. Genetikai valószínűségek 8 pont Mezőgazdasági kutatóintézetben egy adott
termőterületen elvetett árpanövényeket, illetve az ott termett árpaszemeket vizsgálták genetikai és populációgenetikai szempontból. 1. Az árpa szemtermését röviden árpaszemnek nevezzük Fogalmazza meg, mi a különbség a növényi mag és a termés között! Az adott évben minden 1000 árpaszem között 160 db fakót találtak, a többi színes fenotípusú volt. A színt egy gén két allélja örökíti domináns-recesszív öröklődéssel, a fakó színt a homozigóta recesszív genotípus eredményezi. 2. Milyen egyszerű keresztezési vizsgálattal tudná biztosan eldönteni, hogy a színes szemek közül melyek a heterozigóták? Az intézetben megállapították, hogy a színes szemek 36%-a heterozigóta. 3. Számítással igazolja, Hardy-Weinberg-egyensúlyban van-e a vizsgált területen termesztett árpa-populáció! (A homozigóta recesszívek aránya alapján vezesse le, hogy egyensúlyt feltételezve mennyi a recesszív allél gyakorisága, s ennek
alapján milyen arányban várhatók heterozigóták.) (4 pont) Egy következő kísérletben kizárólag a vizsgált populációból származó színes árpaszemeket vetették el, majd az ebből fejlődő növényeket egymással porozták be. 4. A keletkező hibridek termésében hány % valószínűséggel várhatók fakó szemek? Indokolja válaszát, és adja meg a számítás menetét is! (2 pont) 1. írásbeli vizsga 1212 9 / 20 2. 3. 4. összesen 2012. május 15 Azonosító jel: Biológia emelt szint VI. Erdő, erdő, erdő 11 pont Helyezze el három hazai erdőtípus jellemző tulajdonságait a következő halmazábrában! Az ellipsziseken kívülre is kerülhet szám. 1. Hazánkban klímazonálisan is előfordul. 2. Állományait jelentősen károsította a folyószabályozás. 3. Gazdag kora tavaszi geofiton (gumós, hagymás) aszpektus jellemzi. 4. Talajának igen magas a napi hőingása. 5. Lombkoronaszintjének meghatározó fája fénykedvelő faj. A
természetes erdők létrejötte során végbemehet szukcesszió, a már kialakult társulásra pedig jellemzők az aszpektusváltások. Egy harmadik folyamat hátterében az erdőállományt alkotó fák egyéni életciklusa (növekedése, öregedése, elhalása) áll. Ez az ún erdőfejlődési fázisok kialakulásához vezet. Az uralkodó fák öregedésével fellazul a lombkorona, megjelenhet az újulat, s akár egyetlen nagy fa kidőlésével keletkezett „lék” is megnyithatja az utat az addig elnyomott vagy éppen újonnan megtelepedő egyedek gyors növekedése előtt. Mindez nagyon kis léptékű változást jelent. A következő ábra a szukcesszió és az erdőfejlődés lényegét mutatja: fátlan társulások elsődleges erdőállományok Szukcessziós folyamat felújulási fázis fiatal erdő „optimális” erdő klimax erdő (zárótársulás) öregedési fázis Az erdőfejlődés folyamata írásbeli vizsga 1212 10 / 20 2012. május 15 Azonosító
jel: Biológia emelt szint Az ábrák és a leírás alapján hasonlítsa össze a három folyamatot! A) B) C) D) E) Az erdők kialakulásának szukcessziójára jellemző. Az erdei aszpektusváltásokra jellemző. Az erdőfejlődés folyamatára jellemző. Mindháromra jellemző. Egyikre sem jellemző. 6. Az egész állományra kiterjedő évszakos ritmust követ. 7. Csak a terület növényvilágára vonatkozik. 8. Fajok tartós megjelenésével és végleges eltűnésével jár együtt. 9. A folyamat során változik a fénykedvelő fajok aránya. 10. Az erdőterület egy-egy kicsiny foltján megy végbe. 11. Eredménye szükségképpen evolúciós változás. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. VII. Egy sokoldalú emberi szerv – a máj összesen 10 pont A Az ábrán a máj hátulsó felszínét és a májkapu felépítését látja. Az A jelű ér a májat elhagyó, a B és C betűk a májba belépő ereket jelölik. A C betűvel jelölt vérér a
testartériából ágazik le. B A meghatározásnak megfelelő betűjelzések megadásával válaszoljon! C D 1. A lipidcseppek kolloid méretűvé oszlatását biztosító vegyületet tartalmaz. 2. A tápcsatornából felszívódott vegyületeket szállítja a májba. 3. Oxigénben gazdag vért szállít. 4. Az ábrán jelölt részek közül ez tartalmazza a legkevesebb fehérjét. A máj változatos funkcióinak megfelelően a májsejtek nagyon sokféle sejtalkotót tartalmaznak. Ezek egyértelműen hozzárendelhetők az egyes feladatokhoz, például a vérfehérjék és a glikogén szintéziséhez. írásbeli vizsga 1212 11 / 20 2012. május 15 Azonosító jel: Biológia emelt szint 5. Melyik párosítás jelöli helyesen az egyes makromolekulák szintézisének helyét? A) B) C) D) E) vérfehérjék – sejtplazma; glikogén – endoplazmatikus retikulum vérfehérjék – endoplazmatikus retikulum; glikogén – sejtplazma vérfehérjék –
Golgi-készülék; glikogén – endoplazmatikus retikulm vérfehérjék – mitokondrium; glikogén – Golgi-készülék vérfehérjék – endoplazmatikus retikulum; glikogén – Golgi-készülék Annak ellenére, hogy a vérplazma fehérjéinek nagy része a májban keletkezik, ez alól van kivétel is. 6. Melyik plazmafehérje előállítását nem a máj végzi? A) B) C) D) E) A hemoglobinét. Az immunglobulinokét. A véralvadási faktorokét. A protrombinét. A fibrinogénét. A következő szöveg a máj glikogén-anyagcseréjének hormonális szabályozását mutatja be. Egészítse ki azt a megadott kifejezések valamelyikével! (Nem kell valamennyit felhasználnia, de egy helyen csak egy kifejezés szerepelhet.) adrenalinnak, glükokortikoidoknak, parathormonnak vércukorszintet, keményítőlebontás sebességét, mellékvesevelőben, mellékvesekéregben, hasnyálmirigyben, serkenti, gátolja A máj glikogén-anyagcseréjére ható hormonok közül a
mellékvesében termelődő hormonok növelik a 7. A 8. termelődő inzulin hatásának hátterében az áll, hogy 9. a májsejtekben a glikogén keletkezését Ugyanilyen hatása van a máj glikogén-anyagcseréjére a(z) 10. is, annak ellenére, hogy a vér cukortartalmát az inzulinnal ellentétes irányban változtatja /-ják meg. 1. 2. írásbeli vizsga 1212 3. 4. 5. 6. 7. 12 / 20 8. 9. 10. összesen 2012. május 15 Biológia emelt szint Azonosító jel: VIII. Kínzó szomjúság 8 pont Olvassa el az alábbi leírást, és a kérdések segítségével elemezze az esetet! Egy ötéves kislánnyal jelentkeztek az egyik kórházban, akinél a legjellemzőbb panasz az volt, hogy napi 4-5 liter folyadékforgalma van. A szülők sokáig pszichológiai okra gondoltak, feltételezték, hogy a gyermek túl sokat iszik, és ennek következtében keletkezik a sok vizelet. A kivizsgáláson kiderült, hogy a kislány éjjel is állandóan kijár pisilni, és ekkor
mindig rengeteg vizet is megiszik. A klinikán vizsgálták, hogyan reagál a beteg szervezete arra, ha hosszabb ideig nem kap inni. A próbát 4 óra múlva meg kellett szakítani a gyermek rosszulléte miatt, aki továbbra is rendszeresen ürítette a híg vizeletet, amely nem tartalmazott glükózt. 1. A klinikai vizsgálat részben a pszichológiai ok kizárását célozta Lelki tényezők hatására (kényszeresen) sokat ivó, de egyébként egészséges szervezetű gyermek milyen összetételű és mennyiségű vizeletet ürítene hosszabb folyadékmegvonáskor? A helyes megoldás betűjelét írja a négyzetbe! A) B) C) D) E) Kevés, híg, glükóztartalmú vizeletet. Sok, híg, glükózmentes vizeletet. Kevés, tömény, cukormentes vizeletet. Sok, tömény, cukormentes vizeletet. Kevés, tömény, glükóztartalmú vizeletet. A leírt betegség hátterében a kivizsgálás során egy, a veseműködésre közvetlenül ható hormon hiányát találták meg. 2. Nevezze meg azt
a hormont, amelynek hiányában sok vizelet keletkezett! . 3. Nevezze meg azt a szervet, amelyik ezt a hormont termeli, és azt a szervet, valamint annak pontos részét, ahonnan a hormon a keringésbe ürül! (2 pont ) A hormont termeli: A hormont a vérbe üríti: A szövegben leírt kislánynál az elfogyasztott folyadék és a vizelet mennyiségén kívül a vér ozmotikus koncentrációja is változott. 4. Állítsa ok-okozati sorba ezt a három változást a vizsgált esetben! Írja a betűjeleket a megfelelő sorrendben a négyzetekbe! A) A vér ozmotikus koncentrációja megnőtt. B) A vizelet mennyisége nőtt. C) Az elfogyasztott folyadék mennyisége nőtt. Cukorbetegségben is hasonlóan változik e három tényező, de az okok mások. 5. Állítsa sorba ezt a három változást cukorbetegség esetében! Írja a betűjeleket a megfelelő sorrendben a négyzetekbe! A) A vér ozmotikus koncentrációja megnőtt. B) A vizelet mennyisége nőtt. C) Az elfogyasztott
folyadék mennyisége nőtt. írásbeli vizsga 1212 13 / 20 2012. május 15 Azonosító jel: Biológia emelt szint 6. Mi lehet az oka cukorbetegség esetén a vércukorszint változásának? A) Az inzulinszint nő, ezért a glikogén-felépítés fokozódik, a sejtek glükózfelhasználása nő. B) Az inzulinszint csökken, ezért a glikogén-felépítés fokozódik, a sejtek glükózfelhasználása nő. C) Az inzulinszint nő, ezért a glikogén-felépítés csökken, a sejtek glükózfelhasználása nő. D) Az inzulinszint csökken, ezért a glikogén-felépítés fokozódik, a sejtek glükózfelhasználása csökken. E) Az inzulinszint csökken, ezért a glikogén-felépítés csökken, a sejtek glükózfelhasználása csökken. 7. A szomjúságérzetet az az agyterület kelti, mely más vegetatív működésekért, így a testhőmérséklet szabályozásáért is felelős. Pontosan melyik agyterület ez? 1. 2. 3. 4. Választható feladatok IX. A Életünk kezdete 5.
6. 7. összesen 20 pont Változások a petefészekben 9 pont Az ábra egy egészséges nő petefészkében a nemi ciklus során bekövetkező változásokat foglalja össze. A betűk szervrészleteket, illetve folyamatokat jelentenek 1. Hol található az ábrán látható szerv? A helyes válasz betűjelét írja a négyzetbe! A B C D E A) B) C) D) A hasüregben. A méhben. A méh nyálkahártyájában. A petevezetékben. írásbeli vizsga 1212 14 / 20 2012. május 15 Biológia emelt szint Azonosító jel: A megfelelő részlet betűjelének megadásával válaszoljon! 2. Kiváltásában szerepet játszik a sárgatestserkentő hormon (LH) szintjének emelkedése. 3. A ciklus 15. napja utáni időszakban kialakuló állapot 4. Ebben a stádiumban a tüsző olyan hormont kezd intenzíven termelni, amelyik megakadályozza a további tüszők érésének megindulását. 5. Milyen változás történik a méh nyálkahártyájában a C-vel jelölt stádium
időszakában? . 6. Mikor kerülnek az ivarsejtek az A-val jelölt állapotba? A) B) C) D) E) A megtermékenyülést követő első hónapban. A magzati élet végére. A serdülőkor időszakának elejére. A nemi működés megszűnését követően. Minden ciklus 5-6. napjának idejére 7. Az ivarsejt a D-vel jelölt szakaszban már túljutott a meiózis első fázisán, de még nem kezdte meg annak második fázisát. Mi jellemző rá a felsoroltak közül? A) B) C) D) E) A sejt tetraploid (4n). A sejt diploid (2n), kromoszómái két-két kromatidából állnak. A sejt diploid (2n), kromoszómái egy-egy kromatidából állnak. A sejt haploid (n), kromoszómái két-két kromatidából állnak. A sejt haploid (n), kromoszómái egy-egy kromatidából állnak. 8. Az ábrán szereplő tüszőérési ritmust mesterséges illetve természetes hormonális hatások egyaránt megváltoztathatják. Milyen változással jár, ha a nő hormonális (ösztrogént és progeszteront)
tartalmazó fogamzásgátló tablettát szed? A) B) C) D) E) Elmarad az A-val jelölt szakasz. Elmarad a B-vel jelölt szakasz Elmarad a C-vel jelölt szakasz. Elmarad a D-vel jelölt szakasz. Elmaradnak a B, C és D jelű szakaszok is. 9. Milyen változás történik a petefészekben a nő várandós állapota alatt? A) B) C) D) E) A petefészek érzéketlenné válik az agyalapi mirigy termelte hormonok hatására. A petefészekben a szülésig fennmarad a B-vel jelölt állapot. Elmarad az E-vel jelölt szakasz. A petefészekben tovább fennmarad az E-vel jelölt állapot. A méh érzéketlenné válik a progeszteron hatására. írásbeli vizsga 1212 15 / 20 2012. május 15 Azonosító jel: Biológia emelt szint A magzat élete – esszé 11 pont Ismertesse, milyen szerepet játszik az anyai szervezet a magzat életében! Esszéjében az alábbi szempontokra térjen ki: • a magzati keringés, és az anyai szervezet kapcsolata, jelentősége; • a méhlepény
szerepe a magzat védelmében, két példa az esetleges méhlepényen keresztül történő károsodásokra; • a magzati Rh-összeférhetetlenség kialakulásának oka. Esszéjét a 18-19.oldalon írhatja meg! 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. esszé Választható feladat IX.B A niche összesen 20 pont Nádas tavon 9 pont Kutatók a Balaton nádasainak élővilágát és a nádasok vizének jellemzőit vizsgálták. Eredményeiket a grafikon foglalja össze. H 2- (m) A szén-dioxid-, az oldottoxigén- és a karbonát-tartalom változása egy balatoni öböl nádasának keresztmetszetében. A függőleges tengelyen a három tényező maximális és minimális értéke közti különbség %-t tüntették fel. (A 0 % tehát a mért legkisebb koncentrációt jelöli) Az F betű a két szaggatott vonal között a Fontinalis nevű vízimoha előfordulását jelzi. írásbeli vizsga 1212 16 / 20 2012. május 15 Biológia emelt szint Azonosító jel: 1. Adjon
magyarázatot az oldott oxigéntartalom változására a nyílt víz irányában! 2. Magyarázza az oldott szén-dioxid-tartalom változását a part irányába haladva! 3. A Fontinalis vízimohafaj a nádszálakra tapadva él a sekély vízben, anélkül, hogy ezzel a nádnak kárt okozna. Nevezze meg, melyik ökológiai kapcsolattípus ez! 4. Ez a mohafaj a megfigyelés szerint sok oldott oxigént igényel Melyik sejtalkotójában használja fel? 5. Ábrázolja a Fontinalis vízimoha által igényelt ökológiai teret (niche-t) az adatok alapján a megadott koordinátarendszerben! A niche határát folyamatos vonallal keretezze be és F betűvel jelölje! 50 0 50 oldott oxigéngáz koncentráció 6. A nádas iszapjában nagyszámú anaerob baktérium él. Ezek egyike a minimális szinthez képest legfeljebb 10%-nyi oldott oxigént visel el. Tegyük fel, hogy a széndioxid- koncentráció közömbös a számára. Jelölje e faj niche terét a megadott
koordinátarendszerben! A határoló vonal mellé B betűt írjon! Keresse meg e faj helyét a sematikus nádasrajzon is, és ott is jelölje nyíllal és B betűvel előfordulási helyét! (2 pont) 7. A rajzon H betűvel jelölt nyíltvízi halfaj a maximális oxigéntartalom legalább 60 %-át igényli és a maximális CO2-tartalomnak legföljebb 5%-át viseli el. Ha e halfaj részben növényevő, lehet-e a Fontinalis vízimoha az egyik tápláléka? Érveljen állítása mellett! Jelölje a hal niche-ét is a megadott koordináta-rendszerben, a vonal mellé írt H betűvel! (2 pont) írásbeli vizsga 1212 17 / 20 2012. május 15 Azonosító jel: Biológia emelt szint A niche és a biológiai sokféleség 11 pont Értelmezze a niche fogalmát, és hozza összefüggésbe az életközösségek működésével és változásaival! Esszéjében az alábbi szempontokra térjen ki: • a niche fogalma, a niche és a környezeti tényezők kapcsolata, • a niche és az
ökológiai indikátor-szervezetek összefüggése egy faj példájával és általánosságban, • az élettani és ökológiai niche különbsége, • a Gauze-elv, • a versengés hatása a hasonló élettani niche-ű fajok evolúciójára. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. esszé összesen Esszé írásbeli vizsga 1212 18 / 20 2012. május 15 Biológia emelt szint Azonosító jel: írásbeli vizsga 1212 19 / 20 2012. május 15 Azonosító jel: Biológia emelt szint Maximális Elért pontszám pontszám I. Molekulák csoportosítása II. Hernyóölő ásódarázs III. A növények gyarapodása IV. Az energianyerés útjai V. Genetikai valószínűségek VI. Erdő, erdő, erdő VII. Egy sokoldalú emberi szerv – a máj VIII. Kínzó szomjúság Feladatsor összesen: IX. Választható esszé vagy problémafeladat Az írásbeli vizsgarész pontszáma: 10 11 11 11 8 11 10 8 80 20 100 javító tanár Dátum:
. elért pontszám egész számra kerekítve programba beírt egész pontszám Feladatsor Választható esszé vagy problémafeladat javító tanár jegyző Dátum: . Dátum: . írásbeli vizsga 1212 20 / 20 2012. május 15 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. május 15 Biológia emelt szint Javítási-értékelési útmutató 1212 BIOLÓGIA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Biológia emelt szint Javítási-értékelési útmutató Útmutató a dolgozatok értékeléséhez 1. Kérjük, piros tollal javítson! 2. Ha a kérdésre adott válasz hiánytalan, pipálja ki! Minden pipa 1 pontot ér Fél pont nem adható. Amennyiben a kétpontos feladatot helyesen oldotta meg a jelölt, két pipát tegyen! 3. Ha egy feladatnak olyan helyes megoldása is van, amely a javítókulcsban nem szerepel, kérjük,
hogy a javító fogadja el. Így járjon el a szinonim kifejezések esetében is (például kloroplasztisz – zöld színtest)! 4. A megoldókulcsban ferde vonallal (/) jeleztük az egymással egyenértékű helyes válaszokat. 5. A feladat végén a szürkemezős táblázatban összesítse a pontszámokat! 6. A teljes feladatsor végén az összesítő táblázatban adja meg az egyes feladatokra elért pontszámot, majd ezek összegeként az összpontszámot! 7. A választható esszéfeladatok melletti margón pipával jelölje a helyes válaszokat A megoldókulcsban csak a tartalmilag fontos elemek, szakkifejezések, szókapcsolatok szerepelnek logikai sorrendben. Kérjük, hogy fogadja el az ettől eltérő sorrendű, de logikus felépítésű fogalmazást is – amennyiben a feladat nem rendelkezik ezzel ellentétesen. Végül, kérjük, összesítse a helyes válaszok pontszámát, és írja be az összesítő táblázat megfelelő mezőjébe! Esszéfeladatban pont csak az
irányító kérdéseknek megfelelő válaszokra adható. 8. Amennyiben a jelölt mindkét választható feladattal (A és B) foglalkozott, az értékelésnél a „Fontos tudnivalók” címszó alatt leírtakat vegye figyelembe! 9. Ha az a feladat, hogy a jelölt egész mondatban fogalmazzon – például az indoklásoknál, magyarázatoknál, esszében – csak nyelvileg helyes mondatok fogadhatók el Kérjük, hogy a helyesírási hibákért ne vonjon le pontot, de az értelemzavaró fogalmazást ne fogadja el! Egy feladaton belül egymásnak ellentmondó válaszok esetén nem adható pont. Eredményes munkát kívánunk! írásbeli vizsga 1212 2/9 2012. május 15 Biológia emelt szint Javítási-értékelési útmutató I. Molekulák csoportosítása 10 pont A feladat a követelményrendszer 2.13; 214; 215 pontjai alapján készült Minden jó helyre írt szám 1 pont. Ha egy szám két helyre is került, nem adható érte pont II. Hernyóölő ásódarázs 11 pont
A feladat a követelményrendszer 3.42; 344 pontjai alapján készült Ábrák forrása: Tinbergen, N.: Az ösztönről, Gondolat, 1976 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. A potroh (első szelvénye). D B C A A Kettőt (a III. és az V fészekben) Nyolcat. A, E ,G 1+1 +1 pont, összesen III. 1 pont 1 pont 1 pont 1 pont 1 pont 1 pont 1 pont 1 pont 3 pont A növények gyarapodása 11 pont A feladat az érettségi követelmények 2.11; 214; 216; 222; 451 pontjai alapján készült 1. A) „ .két uncia híján megint 200 fontnak találtam”/ „ és, mintegy 3 unciát” / A lyukakon esetleg bejutott porra is hivatkozhat. 1 pont B) 6 CO2 + 6 H2O = C6H12O6 + 6 O2 , 1 pont (A bruttó, nettó egyenlet is elfogadható.) Eszerint a tömeg növekedésében a szén-dioxid is szerepet játszik. 1 pont C) Az arisztotelészi világképben a gázoknak – így a szén-dioxidnak sem – tulajdonítottak súlyt / tömeget / jelentőséget, ezért nem vehette figyelembe a felhasználását. / Nem
ismerték a szén-dioxidot. / Nem tudták mérni a tömegét Másként is megfogalmazható. 1 pont 2. B és E 1+1 pont, összesen írásbeli vizsga 1212 2 pont 3/9 2012. május 15 Biológia emelt szint Javítási-értékelési útmutató 3. a) nukleotidok / nukleinsavak / aminosavak / fehérjék – valamelyik N-tartalmú szerves vegyület megemlítése 1 pont b) nukleotidok / nukleinsavak / ATP / foszfatidok – valamilyen foszfáttartalmú szerves vegyület 1 pont c) klorofill 1 pont 4. Igen, mert az ásványi sók csak a talajból fölvett vizes oldatból származhattak / Nem, mert ásványi anyagok szabadulhattak fel az agyagedényből, illetve keletkezhettek a humusz bomlása során. Másként is megfogalmazható, de csak indoklással fogadható el. 1 pont 5. D IV. 1 pont Az energianyerés útjai 11 pont A feladat a követelményrendszer 2.14; 223; 432; 541 pontjai alapján készült Energiaforrás (hidrogénleadó molekula) szervetlen szerves O2 Hidrogén
(elektron) felvevő molekula (ion) szervetlen anyag szerves molekula A: 2. B: 3. C: - D: 1. 5 6 E: 7. F: 4. 1-7. Minden jó helyre írt szám 1 pont Ha egy szám több helyen is szerepel, nem adható érte pont, összesen: 7 pont 8. F 1 pont 9. Nem, mert a nitrogéngyűjtők kiindulási anyaga a légköri nitrogén (N2) (és ilyen nincs a felsoroltak között). (Csak indoklással fogadható el) 1 pont 10. Igen, a Thiobacillus faj (3) ilyen, mert a nitrát-ionokból elemi nitrogéngázt állít elő 1 pont (A faj vagy az azt jelölő szám megnevezése esetén, indoklással együtt jár az 1 pont.) 11. A búza és a Trametes gomba (1 és 6) Ezek eukarióták (és aerobok), (a baktériumokban nincs mitokondrium). 1 pont (Mindkét faj vagy az azokat jelölő szám megnevezése esetén, indoklással együtt jár az 1 pont.) V. Genetikai valószínűségek 8 pont A feladat a részletes követelményrendszer 6.21 és 631 pontjai alapján készült 1. A termés létrehozásában a
magkezdeményen kívül a termő(levél) más részei is részt vesznek / a magot termésfal határolja. / A mag és a termés meghatározása is elfogadható Másként is megfogalmazható. 1 pont 2. A színes szemű (illetve az abból kifejlődő) árpát fakóval keresztezve heterozigóta szülő esetén fakó utódszemek is keletkeznek, homozigóta esetben pedig nem. / Tesztelő keresztezéssel. 1 pont 3. A homozigóták aránya 160/1000 = 0,16 Egyensúlyi populáció esetén a recesszív allél gyakorisága tehát q = 0,16 = 0,4 lenne. A heterozigóták aránya Hardy-Weinberg-egyensúlyban 2pq = 0,48 lenne. írásbeli vizsga 1212 4/9 1 pont 1 pont 2012. május 15 Biológia emelt szint Javítási-értékelési útmutató A vizsgált populációban azonban a heterozigóták aránya 0,36 ⋅ 840 = 0,3024 1000 Tehát a vizsgált populáció nincs genetikai egyensúlyban. 1 pont 1 pont Más helyes gondolatmenet is elfogadható, például: Egyensúlyban a színes egyedek
közt a heterozigóták aránya 0,48 / 0,84 = 0,571, azaz 57,1% lenne (a tapasztalat szerint pedig 36%). 4. Fakó szem csak akkor várható, ha a két keresztezett egyed heterozigóta volt, az utódok negyedében. 1 pont Ennek esélye 0,362 · 0,25 = 0,0324 (3,24%) 1 pont VI. Erdő, erdő, erdő 11 pont A feladat a követelményrendszer 5.21, 522 pontjai alapján készült Az ábrák és a szemelvény alapjául szolgáló szöveg forrása: Frank Tamás (2000): Természet – erdőgazdálkodás. Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, Pro Silva Hungaria Egyesület 2. 4. 5. 3. 1. Elfogadható megoldás az is, ha a 3. sorszám a cseres-tölgyes és a bükkös metszetébe került Minden jó helyre írt szám 1 pont. 6. B 7. E 8. A 9. A / D 10. C 11. E Minden helyesen beírt betű 1 pont. írásbeli vizsga 1212 5/9 2012. május 15 Biológia emelt szint Javítási-értékelési útmutató VII. Egy sokoldalú emberi szerv – a máj 10 pont A feladat a
követelményrendszer 2.3, 231, 442, 484 és 485 pontjai alapján készült Az ábrák forrása: Bostock, Luck, Merrell (1993): Az emberi test, Medicina; internetes forrás: http://cloud.mednyuedu/modules/pub/CB-Atlas/HepatSchemhtml 1. D 2. B 3. C 4. D 5. B 6. B 7. vércukorszintet 8. hasnyálmirigyben 9. serkenti 10. glükokortikoidoknak Minden jó megoldás 1 pont. VIII. Kínzó szomjúság 8 pont A feladat a részletes követelmények 4.71, 472 és 484 fejezetein alapul 1. C 1 pont 2. Vízvisszaszívást serkentő / antidiuretikus hormon / ADH / vazopresszin 1 pont 3. A hormont termeli: hipotalamusz / köztiagy / agy 1 pont A hormont a vérbe üríti: az agyalapi mirigy (hipofízis) hátsó lebenye 1 pont 4. BÆ AÆ C 1 pont 5. AÆ CÆ B / AÆ BÆ C 1 pont A vizsgázó a nagy vizeletmennyiséget magyarázhatja úgy, hogy a megnövekedett cukorkoncentráció miatt fokozódik a folyadékfelvétel és a szűrletképződés, illetve úgy, hogy csökken a szűrletből a
visszaszívódás. (Valójában az utóbbi tényező a lényegesebb, de azt a cukor nem közvetlenül, hanem az ADH-termelés befolyásolásával éri el.) 6. E 1 pont 7. a hipotalamusz 1 pont IX. A Változások a petefészekben 9 pont A feladat a követelményrendszer 4.84, 491 és 492 pontjai alapján készült Az ábra forrása: Sass Miklós, Zboray Géza (2008): Összehasonlító anatómiai előadások VIII. Az ivarszervek. ELTE Eötvös Kiadó 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. A D vagy E E B vagy C A méh nyálkahártyája regenerálódik / megvastagszik. B D E D Minden jó megoldás 1 pont. írásbeli vizsga 1212 6/9 2012. május 15 Biológia emelt szint Javítási-értékelési útmutató A magzat élete – esszé 11 pont A feladat a követelményrendszer 4.85 és 492 pontjai alapján készült A magzat szervezete az anya vérkeringéséből • a köldökzsinóron át • kapja a tápanyagot (vagy konkrét tápanyagok megnevezése) / az oxigént • és az anya
vére távolítja el a bomlástermékeket / szén-dioxidot. • Ezért a magzati tüdőben/kis vérkörben nem/ alig áramlik vér / a kis vérkör egy vezetéken keresztül rövidre záródik / a szívsövény nem zárt a pitvarok között (bármely, a magzati keringés jellegzetességére utaló megállapítás) • A méhlepényen nem / kevéssé jutnak keresztül a vér alakos elemei / az immunfehérjék (egy része) • • átjut(hat)nak rajta viszont a drogok / az alkohol / a nikotin / egyes vírusok (HIV, rubeola) gyógyszerek / mérgek (legalább két veszélyforrás megnevezése) • • • • Rh-negatív vércsoportú anya második Rh-pozitív magzata esetén léphet föl Rh-összeférhetetlenség, mert az első Rh-pozitív magzat vére immunreakciót vált ki az anya szervezetéből, és az anya által termelt immunglobulinok átjutva a méhlepényen károsítják a magzat vérsejtjeit / vérképző szerveit. IX.B Nádas tavon Az ábra forrása: Sebestyén Olga:
Bevezetés a limnológiába, Akadémiai, 1963 1. A nyílt vízen a szabad felületen / szelek hatására sok oxigén oldódik / a napsütötte vízben élénk a fotoszintézis, ami sok oxigént termel. Bármelyik érv, vagy hasonló jó megfogalmazás elfogadható. 1 pont 2. A nád árnyékolásában a fotoszintézis mértéke csekélyebb, így a szén-dioxid-termelés nagyobb lehet, mint annak megkötése / a szélvédett helyen összegyűlő szerves törmelék lebontása szén-dioxidot termel. 1 pont Bármelyik érv, vagy hasonló jó megfogalmazás elfogadható. 3. Kommenzalizmus / asztalközösség 1 pont 4. A mitokondriumban (annak belső membránján) 1 pont írásbeli vizsga 1212 7/9 2012. május 15 Biológia emelt szint Javítási-értékelési útmutató 5. Az F jelű téglalap jelölése a koordináta-rendszerben ( Az oxigénkoncentráció alsó határa 30-40% közt, felső határa 70-90% közt legyen. A szén-dioxid-koncentráció felső határa 20-40% közt
legyen.) 1 pont B 50 F H 0 50 oldott oxigéngáz koncentráció 6. A B jelű téglalap jelölése a koordináta rendszerben 1 pont Nyíl és a B jelölése a nádas rajzának megfelelő szakaszán. 1 pont H B 7. Igen, táplálkozhat belőle, mert a forrásmoha előfordul a 60% fölötti oxigéntartalmú és 5% alatti szén-dioxid-tartalmú vizekben / mert niche-eik részben fedik egymást. 1 pont Másként is megfogalmazható. A H jelű téglalap megrajzolása a koordináta-rendszerben. 1 pont A niche és a biológiai sokféleség 11 pont A feladatok a követelményrendszer 2.33 és 511-2 pontjai alapján készültek • • A niche (ökológiai fülke) egy faj környezeti igényeit mutatja meg, olyan (absztrakt) tér, amelynek dimenziói az adott fajra ténylegesen ható környezeti tényezők / korlátozó / limitáló tényezők. írásbeli vizsga 1212 8/9 2012. május 15 Biológia emelt szint Javítási-értékelési útmutató • • • Indikáció:
bármelyik környezeti tényező optimálistól eltérő mértékét / hiányát / többletét jelzi az arra érzékeny faj elterjedésével / életműködéseinek megváltozásával / . Például bizonyos zuzmók hiánya jelezheti a levegő túlzott kén-dioxid-tartalmát. Másképp is megfogalmazható. A megfogalmazás utaljon a környezeti tényezőre (amit jelez a faj). Jó a válasz akkor is, ha nem egy faj, hanem egy életközösség fajösszetételének / textúrájának megváltozásaként általánosítja az ökológiai indikációt (pl. élőhely degradációja) Bármely jó példa elfogadható, ha a vizsgázó a jelzett környezeti tényezőt is jól leírta. • • Az élettani niche a többi faj (populációival) való kölcsönhatás nélkül, az ökológiai niche e kölcsönhatások figyelembevételével mutatja meg a faj életlehetőségeit. • • A Gauze-elv szerint nem létezhet azonos életközösségben / élőhelyen két, teljesen azonos ökológiai igényű
/ niche-ű faj. • A (tartós) versengés hatására az azonos élőhelyen élő fajok specializálódhatnak / kiszorulhatnak élettani niche-ük valamely kisebb területére / kiszoríthatják a velük versengő másik fajt / kihalhatnak. A következmény kifejtése 2 pont írásbeli vizsga 1212 9/9 2012. május 15