Nyelvtanulás | Magyar » A nem nyelvi kommunikáció kifejezőeszközei

4. A nem nyelvi kommunikáció kifejezőeszközei A kommunikáció a latin „communicare” szóból származik, jelentése: közösen tenni valamit valakivel, megosztani valamit valakivel.  A kommunikáció: Bármely jelrendszernek (elsősorban a nyelvnek) az emberi érintkezésben való szándékos és kölcsönös felhasználása. A kommunikáció történhet nyelvi és nem nyelvi jelekkel. A nyelvi jelek segítségével tudjuk gondolatainkat írásban és beszédben kifejezni. Ezeket a nyelvi jeleket idegen szóval verbális jeleknek nevezzük: szóelemek (morfémák), szavak (lexémák), szószerkezetek (szintagmák) és a mondatok. Nem csak nyelvi (verbális) jelekkel lehet kommunikálni, hanem úgynevezett nem nyelvi (non-verbális) jelekkel is, ilyen például az, ha integetünk, mosolygunk, vagy forgatjuk a szemeinket. Ilyenkor mindig közvetítünk valamilyen üzenetet. Mások nem nyelvi jeleit is képesek vagyunk felfogni Akkor is közvetítünk magunkról üzenetet, ha

nem is akarunk, mert szimplán az arcunk, testtartásunk sok mindent kifejez („nem lehet nem kommunikálni”). A nyelvi kommunikáció közben is használjuk a nem nyelvi kifejezőeszközöket; például: ha beszélgetés közben fintorgunk, vagy ide – oda sétálgatunk.  A nem nyelvi kifejezőeszközök szerepe: • • • • Tájékoztatnak a feladó, vagyis a beszélő érzelmi állapotáról, és a címzetthez való viszonyáról. A hallgató is állandó visszajelzést ad a beszélőnek. Nyomatékosítják az üzenetet, ha a szöveg a nem nyelvi jelekkel összhangban van, különben gyengíthetik, zavar keletkezhet a kommunikációban, kétértelműség alakulhat ki; ilyen például: ha mosolyogva szidunk le valakit, vagy fintort vágunk, miközben azt mondjuk, hogy: ,,De jó, hogy itt vagy!” . Kultúránként változóak is lehetnek; például az araboknál elvárás, hogy evés után büfögni kell, nálunk ez illetlenség; vagy a japánok mindig meghajolnak, a

tiszteletük jeleként, nálunk ez a megalázkodást jelenti.  A nem nyelvi kifejezőeszközök fajtái: • Hangjelek: A mondanivalónk értelmét megerősíthetik, vagy módosíthatják a hangos beszéd zenei eszközei: a hangerő, a hangsúly, a hanglejtés, a beszédtempó, a beszéd ritmusa, a szünetek. Fontos kísérői a beszédnek, sok mindent kifejezhetnek, üzenhetnek; például: a lassú beszéd a fáradtságra, a halk beszéd pedig titkos információra utalhat, gúnyos hangsúllyal új értelmet kaphat az üzenet. • Tekintet: A szemkontaktus (kapcsolat) a leggyakoribb és legerőteljesebb nem nyelvi jelzés. A szemhez babonák, hiedelmek kapcsolódnak; például: „a szem a lélek tükre”. A szemkontaktussal kapcsolatot létesítünk és a későbbi kapcsolattartásnak is az egyik fő kifejezője. A szem hangulatot, érzelmi állapotot tükröz A tekintet nem mindig jelez vonzalmat és bensőséget, kifejezhet agressziót is. A tekintet partnerre szegezése a

kihívás és az uralkodás ősi jelzése A hétköznapi érintkezésben érzékeny szabályok vannak a nézés helyes arányait illetően: az európai kultúrákban illik a másik ember szemébe nézni, ha beszélünk valakivel, de ha sokáig nézzük a másikat, az zavaróvá, kellemetlenné válhat. A nyugati kultúrákban fontos a szemkontaktus, viszont ezzel ellentétben, Ghánában a gyerekeknek nem szabad a felnőttek szemébe nézni, mert az a szembeszegülés jele ott. • Arcjáték, mimika: Az arckifejezés vagy mimika a homlokjáték és a szemöldök, a szemek és a száj és az áll együttes mozgása révén keletkezik. Általában nem tudatosan élünk vele Pillanatnyi és állandósult érzelmeket tükröz Ekman szerint összesen hét érzelem tükröződik az arcon: öröm, meglepetés, félelem, szomorúság, harag, undor és érdeklődés. Illemszabályok és kulturális szokások szabályozzák, hogy milyen helyzetben illik kimutatni érzelmeinket. •

Gesztusok: A fej, a kéz, a kar, a törzs, a láb mozgásait közös szóval taglejtésnek vagy gesztusnak nevezzük. E testrészek a közvetlen kommunikációban általában mozgásban vannak Ezeknek a mozgásoknak jelentésük van, egy részük tudatos, másik felük öntudatlan Mindenkinek van saját testbeszéde, amit azok értenek jól, akik ismernek bennünket. Ezekkel a jelzésekkel benyomást kelthetünk más személyekre, akaratlanul is Önellenőrzéssel a magunk testbeszéde is alakítható. • Ösztönös gesztus, amikor félünk, az arcunk elé kapjuk a kezünket, hogy eltakarhassuk. • Leíró, illusztratív gesztus, hogy amikor valamit megmutatunk, vagy valaminek a hasonlóságát fejezzük ki kézjelekkel. • Emblematikus gesztus, ha a kézjel hovatartozást vagy véleményt tükröz; például összeszorított ököl, vagy V-jelzés. • Magyarázó gesztusok testközeliek. • Hatáskeltő célú gesztusok lehetnek nagyméretű, nagy tere kitöltő mozdulatok. •

Testtartás: A testtartás az a jellegzetes mód, ahogy valaki állva, járva, testét, tagjait tartja. Álláspontot, személyes értékelést fejez ki. Jellemző az egyénre, de függ a társas közegtől is; a beszélgetés során akaratlanul is átvesszük a partner testtartását. A testtartást is normák szabályozzák; például a Himnuszt állva hallgatjuk, ha meghajolunk, akkor azzal pedig a tiszteletünket és elismerésünket fejezzük ki. Aki boldog vagy büszke, az kihúzza magát, aki szomorú az pedig általában meggörnyedt, magába roskadt. A testtartás, a beszéd, a kapcsolatfelvétel kezdetét is jelöli; például, aki szólni akarunk, akkor a partnerünk felé fordulunk. • Térköz: A kommunikációban jelentősége van a fizikai távolságnak. A térközt befolyásolja a partnerek közti viszony, a beszédhelyzet és a kommunikáció célja. Bizalmas kapcsolatban megengedjük partnerünknek a szűk térközt, míg idegenekkel szemben nagyobb térköz tartunk

fenn. • Intim zóna: a meghitt kapcsolatok távolsága testünktől 45 cm-ig terjed. • Személyes zóna: 1,3 méter, ezen belül közeli ismerősökkel érintkezünk • Társas zóna: 3 és 4 méter közötti távolság a személytelenebb kapcsolatok színtere. • Nyilvános zóna: 4 méternél nagyobb (nyilvános személyiségek ilyen távol vannak az emberektől nyilvános eseményeken)