Szociológia | Tanulmányok, esszék » Szögi László - A külföldi egyetemjárás és a magyar értelmiségi szerep kapcsolata

Forrás: http://www.valosagonlinehu/indexphp?oldal=cikk&cazon=1030&lap=0 A külföldi egyetemjárás és a magyar értelmiségi szerep kapcsolata Szögi László Az európai centrum és periféria viszonyának vizsgálatában fontos és eredményes kutatási téma a külföldi egyetemjárás összeurópai jelenségének bemutatása. A peregrináció nem csupán ott fontos, ahol egyetemek nincsenek, vagy csak későn alakulnak, hanem minden országban, és minden korban szerves részét kell, hogy képezzék az értelmiség-és tudásképzésnek. Kreatív eredmények elérésére a tudomány nemzetközi tendenciájának ismerete és nemzetközi tapasztalatok nélkül nem lehet számítani. A külföldi egyetemjárás éppen ezért egyidős az európai egyetemek alapításával és néhány diktatórikus korszak kivételével folyamatos is volt a magyar kultúrtörténetben és biztosan állíthatjuk, hogy a jövőben csak erősödni fog. A peregrináció hatása az elmúlt 100

évben Európa minden nemzeténél fontos témává vált, és napjainkban is rendkívül gazdag a szakirodalma. (A kutatás számszerű eredményei:) Az általam, immár egy évtizede vezetett kutatás egyik távlati célja az 1526 és 1918 közötti külföldi magyar egyetemjárás teljes adattárának elkészítése, nagyobb részt az eredeti levéltári források alapján. Egy forráskiadvány sorozat eddigi 16 megjelent és hat megjelenés alatt álló kötetében eddig mintegy 90 ezer külföldi beiratkozás adatait gyűjtöttük össze. Korábban főleg az 1789 és 1919 közötti külföldi tanulmányokat tártuk fel, most ennek bővítése és kiegészítése, illetve korábbi történeti periódusok kutatása folyik. Közeli célunk egy olyan, mintegy 100 ezer beiratkozást tartalmazó számítógépes adatbázis létrehozása, amely alkalmas a legkülönbözőbb lekérdezésekre is, így számos tudományterület kutatását szolgálhatja. Egy konkrét példán keresztül

szeretném érzékeltetni a valóban térben és időben egyaránt hatalmas kutatási téma lehetséges eredményeit. A magyar tudomány és kultúra fejlődésében különleges helyet foglal el a dualizmus időszaka, annak is a második fele, amikorra kiépült a hazai tudományosság korszerű intézményhálózata és a magyar tudomány alkotó módon kapcsolódott be az európai tudomány fejlesztésébe. Közel egy évtizedes kutatásaink nyomán ma már csaknem egészen pontos adatokkal rendelkezünk e korszak, az 1890 és 1919 közötti hazai és külföldi egyetemi tanulmányainak nagyságrendjéről. A korabeli statisztikák alapján egészen pontosan meg tudjuk mondani, hogy hány hallgató iratkozott be a történelmi Magyarország egykori egyetemein, főiskoláin és akadémiáin, valamennyi intézménytípust beleértve. Ez a szám 1890 és 1919 között 318 000 beiratkozást mutat, ami azt jelenti, hogy átlagban négyévi tanulást feltételezve, 79 500 felsőfokú

tanulmányokat folytató hallgatóval számolhatunk. Ugyanebben az időben kb 18 600 külföldön beiratkozóval számolhatunk, akik közül a legtöbb természetesen itthon is folytatott felsősokú tanulmányokat. (kb 23,4 %) E szám rendkívül érdekes, hiszen ez azt jelenti, hogy majdnem minden negyedik hallgató eljutott Magyarországról egy külföldi egyetemre, vagy főiskolára és legalább részképzés formájában európai ismeretekre tett szert. Úgy véljük, hogy ez az arány feltűnően magas, különösen, ha a XX. század bezárkózó felsőoktatás-politikáját tekintjük A több mint 18 ezer külföldön is tanult hallgatóból nyílván csak egy csekély hányadnak sikerült később alkotó módon hozzájárulni a világ tudományosságának fejlődéséhez – ez ma már pontosan kimutatható – de az a közeg, amely a tanulmányokhoz lehetőséget biztosított nagymértékben segítette elő a fejlődést. Nem véletlen tehát a korabeli Magyarország

pezsgő, gyorsan fejlődő, tudományos kulturális élete. Eddigi ismereteink szerint a középkorban, tehát Mohácsig mintegy 13 ezer külföldön tanult magyarországi értelmiségivel számolhatunk. A peregrinusok száma a korai újkorban, vagyis ebben az összefüggésben 1526 és 1789 között 24 600 beiratkozóval határozható meg, s végül a bennünket közelebbről érintő hosszú XIX. században, azaz 1789 és 1919 között 59 000 külföldi beiratkozóval számolhatunk, akiknek 31,5 %-a után indult külföldre. A külföldön tanultak száma természetesen nem 95 ezer volt, hanem ennek a felét sem érte el, hiszen egy személyre átlagban minimum két beiratkozást számíthatunk. Számításaim szerint a francia forradalom előtt protestáns peregrinusok esetében a tényleges szám kb. a beiratkozottak fele, katolikus esetben talán kétharmada Ezzel együtt az egyetemjárás szokása Magyarországon minden korszakban meghaladta az európai átlagot, aminek egyik

természetes oka a hazai egyetemi rendszer igen késői kiépülése, de másik oka az a jelentős motiváció, ami nemzetiségtől és felekezettől függetlenül jellemezte e térséget. Ennek következtében igen nagy társadalmi igény, ha úgy tetszik kötelező szokás volt a tudást a legnagyobb európai kulturális központokban megszerezni. A magyarországi recepció nagyságrendjét ez a tény, döntően befolyásolta. A peregrináció számban és kiterjedésében legnagyobb méreteit éppen a XIX – XX. század fordulóján érte el, több mint 18 ezer külföldi beiratkozóval, ráadásul egy minőségi változás közepette, így ekkor a korábbinál magasabb szintű postgraduális jellegű peregrináció a kreatív értelmiség egyre nagyobb számának létrejöttét is elősegítette. A külföldi egyetemjárás irányát és regionális tagolódását vizsgálva szintén érdekes képet kapunk. Az 1526 – 1788 közötti utáni korszakot vizsgálva a 18. század

közepéig a protestánsok peregrinációja 58 – 62 %-ot tesz ki, a katolikusoké 38 – 42 %-ot. A 18 század második felében az arány kiegyenlítődött, majd a 19. század második felében Bécs tanintézeteibe iratkozott be a peregrinusok 70 %-a. A 19 század második felében a bécsi egyetemek és akadémiák látogatottsága kb. 1890-ig folyamatosan nőtt,d e aszázadforduló előtt csökkenni kezdett 1890 után rohamosan nőtt a német és svájci egyetemek iránti érdeklődés, a Monarchia egyetemei visszaszorultak a peregrinációban. Ekkor már főleg a nemzetiségi diákok látogatták ezeket az intézményeket A német tartományok egyetemeire és akadémiáira 1526 és 1919 között 24 ezer hallgató iratkozott be, ami 28 %-a a külföldi peregrinusoknak. Hollandiába irányult az egyetemjárás 4 %-a, Itáliába talán 3,7 %-a, Svájcba 3,3 %-a, a lengyel-balti térségbe 2 %-a és a legkevésbé ismert francia-angol régióba valószínűleg szintén 2 %-a. Az

adatok véglegesítése, főleg francia viszonylatban még további jelentős kutatást igényel, de bizonyos új tapasztalatok már most körvonalazhatók. A magyarországi peregrináció 1526 és 1918 közötti nagyságrendjéről és főbb tendenciáiról teljes képünk van, hiszen ennek feltárása már befejeződött. Hiányzanak még a franciaországi adatok is, főleg a XIX. századból Ennek ellenére a mellékelt táblázatból fontos következtetéseket tudunk levonni. A táblázat adatai több mint egy évtizedes közös gyűjtőmunka eredménye és valószínűleg ritkaságnak számít az európai felsőoktatás történet iránt érdeklődők számára. Nagyon sok hasonló adatgyűjtést ismerünk Európában (Dánia-Norvégia, Németország, Észtország, Litvánia, Románia, Lengyelország és sok közép-kelet európai országban) de ilyen nagyságrendű nemigen van. Ennek egyszerű oka, hogy Magyarország esetében olyan országról van szó, ahol a XIV. századtól

már volt egyetem, nagy volt az igény a képzett értelmiségre, de különböző okokból huzamosabb ideig évszázadokon át nem működött egyetem. Amikor 1635-ben az első tartós egyetemalapítás megtörtént Nagyszombatban, az is egy meghatározott felekezethez, a római katolikushoz kötődött, ilyen értelemben nagyjából 1777-től, az egyetem Budára költözésétől beszélhetünk igazi hazai felsőoktatásról. A több felekezetű és soknemzetiségű Magyarországon és Erdélyben ezért évszázadokon át Európában is egyedülállóan magas volt a külföldi tanulás utáni igény. A mellékelt táblázatból jól látható, hogy korszakonként hogyan változott az egyes régiók egyetemei iránti érdeklődés Magyarországon. A XVI-XVII században kiemelkedő volt a protestáns német egyetemek vonzereje, s ebben a korszakban az észak-német és baltikumi régió iránt is komoly érdeklődés mutatkozott. A XVIII század második felében átmenetileg csökkent

a német egyetemek iránti érdeklődés és a napóleoni háborúk, valamint a karlsbadi határozatok után mélypontra zuhant. Heidelberg elpusztítása után, 1623-tól nagyon megnőtt a holland egyetemek vonzereje és ez a XVIII. század végéig változatlan maradt Hollandiából a XVII században sokan utaztak át a brit szigetekre is, ahol ekkor relatíve sok magyarral találkozunk, de számuk a XVIII. század közepére minimálisra csökkent. A magyar protestánsok a XVIII században fedezték fel nagy számban a svájci egyetemeket, ahol a gályarab prédikátorok történetének megismerése után e században számos ösztöndíj nyílt meg számukra. Témánk szempontjából fontos kérdés a katolikus peregrináció vizsgálata, hiszen értelemszerűen ez irányult elsősorban a Habsburg birodalom, kisebb részben, pedig Itália és Lengyelország egyetemeire. A reformáció következtében a XVI század második és a XVII század első felében a katolikus

peregrináció a külföldi tanulók 38-40 %-át teszi csak ki, legalábbis a beiratkozók száma tekintetében. Ebben az időben a Bécs iránti érdeklődés is visszaszorult és a XVII század első felében többen jelentkeztek a birodalom kisebb egyetemeire, mint Bécsbe. Itália iránt stabil, de alacsony érdeklődés mutatkozott, a lengyel egyetemekről, pedig fokozatosan elmaradtak a magyarok. 1650 után alapvető fordulat kezdődött a magyarországi peregrinációban. Már a XVII század második felében nagyjából ugyanannyian indultak a Monarchia egyetemeire, mint Németországba. A protestáns peregrináció ekkor még jelentősebb a holland és angol egyetemek látogatottsága miatt. A XVIII. század második felében kiegyenlítődött a katolikus és a protestáns peregrináció és ekkor már a monarchia egyetemeire pontosan annyian jártak, mint az összes többi egyetemre együttvéve. Ha itt a nem a beiratkozások számát, hanem a tényleges személyek számát

vennénk, akkor már bizonyosan többen jártak a birodalom egyetemeire, mint máshová Európában. Ez a többlet valószínűleg már korábban is kimutatható lesz és ez az adat egészen új a magyar történetírás számára. A táblázatban nyomon követhetjük a birodalmi egyetemek iránti érdeklődés növekedésének részleteit. A bécsi egyetemen a XVII század második felében egyszerre megduplázódott a hallgatók száma a korábbi fél évszázadhoz képest és ez majdnem 1818-ig utána változatlan maradt. 1750-ig még nem csökkent a birodalom kisebb egyetemein tanulók száma és a XVIII. században új intézmények is nyíltak a császárvárosban. (Művészeti és katonai akadémiák stb) Mindezen tényezők együttesen eredményezték a birodalmi felsőoktatás felértékelődését magyar szempontból. 1789 után fokozatosan modernizálódott a külföldi peregrináció tartalma és iránya. A felekezeti kérdés egyre inkább háttérbe szorult, bár a hazai

zsidóság bekapcsolódása a migrációba még érdekesebbé tette a külföldi tanulás problémáját. A modern, technikai, közgazdasági tudományok megjelenése változatossá tette a tanulási irányokat és ez is befolyásolta a peregrinációt. Az 1819ben bevezetett külföldi tanulási tilalom megnövelte a Bécsi Egyetem iránti érdeklődést, de a Műegyetem megnyitása után nagymértékben nőtt az egyetem melletti egyéb intézetekbe való jelentkezés. A katonai tanintézeteket is beleszámítva a szabadságharc előtti három évtizedben többen jelentkeztek a különféle bécsi tanintézetekbe és tanfolyamokra, mint az egyetem hagyományos fakultásaira. Ebben a korszakban más birodalmi egyetemek iránti érdeklődés is nőtt, közülük Prága egyeteme és politechnikuma a legfontosabb. A magyar szabadságharc leverése után ez a helyzet nem változott, hiszen a kötelező német tannyelv miatt érdemesebb volt a birodalom színvonalasabb egyetemeire

beiratkozni. Ebben, a kiegyezés előtti időszakban a bécsi orvosi karon sokszor többségben voltak a magyarországi hallgatók. A kiegyezés után a meginduló, egyre színvonalasabb hazai képzés csökkentette a birodalmi egyetemek iránti érdeklődést, de nem csökkentette a külföldön beiratkozók számát. Egyre többen indultak Németországba, gyakran már posztgraduális tanulmányokra, főleg műszaki és természettudományokat tanulmányozni. Jelentősen növekedett a Svájcban tanulók száma is A német nyelvterületen kívüli államok egyetemeire indulók száma is nőtt, de jóval kisebb mértékben. A dualizmus utolsó három évtizedében igen érdekes fejleményeknek lehetünk tanúi. A Bécsi Egyetemen számottevően csökkent a magyarok száma, viszont más bécsi tanintézetekben kissé növekedett, de ebben a katonai tanintézetek játszottak fontos szerepet. A nemzetiségi, tehát nem magyar anyanyelvű diákok nagyobb számban iratkoztak be a

birodalom kisebb egyetemeire, ott tehát növekedés tapasztalható. Magyar szempontból rendkívül érdekes adat, hogy 250 év után e korszakban először, a Németországban és Svájcban beiratkozott hallgatók száma együttesen már meghaladta a Habsburg birodalom valamennyi tanintézetében beiratkozottak számát. A XIX. századi történetírásnak azon állítása, hogy a peregrináció döntően a protestáns magyarokat és természetesen az erdélyi és felvidéki németséget érintette, illetve, hogy ennek mértékét a Habsburg uralom visszavetette, gyakorlatilag megdőlt. A kutatás jelenlegi állásánál megállapítható, hogy a XVI – XVIII. század egészét vizsgálva nagyjából egyensúly volt a protestáns és katolikus peregrináció között, ami azért új adat, mert korábban a Habsburg birodalmon belüli peregrináció alig volt ismert és az adatok így természetesen a német, svájci és holland egyetemjárás dominanciáját mutatták. Hasonlóan új

elem az is, hogy a protestáns, pl az erdélyi peregrináció nem csökkent a XVIII. században, hanem fokozatosan utat talált a birodalmon belüli tanintézetekre (Kapcsolat az értelmiségi szerepvállalással) A külföldi egyetemjárásnak a magyar társadalomra és a magyar tudományra gyakorolt megtermékenyítő hatását akkor tudjuk helyesen meghatározni, ha például a Németországban tanult hazai diákok további, itthoni pályafutását követjük nyomon. Számításaink szerint a német egyetemeken és főiskolákon az 1520-as évektől 1788-ig mintegy 9500 magyarországi és erdélyi születésű hallgató beiratkozását regisztrálták, akiknek korszerű adattárát a következőkben fogjuk csak megjelentetni. A hosszú XIX században Németországban tanult, több mint 14 ezer hallgatóval együtt ez meghaladja a 24 ezer beiratkozást. Jelen tanulmányunkban nincs módunk kitérni minden tényező aprólékos vizsgálatára, de látnunk kell, hogy ez a nagyságrend

meghaladja a korabeli európai átlagot. A centrum és periféria szokásos kapcsolatát vizsgálva, a történelmi Magyarországgal területben és nagyjából népességben is összevethető Dán-Norvég Királyságból 1536 és 1813 között az európai egyetemekre 5704 személy beiratkozását regisztrálták. E beiratkozások döntő többsége a német egyetemeken történt. Nagyjából hasonló időszakban, 1526 és 1819 között csak a német egyetemeken mintegy 9500 magyarországi születésű diák beiratkozásaival számolhatunk. A gyakorlatilag kétszeres nagyságrend csupán részben magyarázható a hazai német nemzetiség szoros németországi kapcsolataival. Ezek arányát, mint láttuk a XIX. században egyharmadra tehetjük, a korábbi évszázadokban pedig ennél magasabbra Összességében azonban a német egyetemeken nagyon nagy számban tanultak olyanok Magyarországról, akiket nem a nemzetiségi hovatartozás vezetett a külföldi tanulmányok helyének

megválasztásában. Nyugodtan kimondható, hogy a magyar tudományra, az oktatásügy szervezőire és résztvevőire, az egyházi és világi értelmiség egészére a XVI. századtól, a XX század első feléig a legnagyobb hatást a német nyelvterülethez tartozó államok tudományossága és oktatásügye gyakorolta. Ebbe beleértendők – egyenlő súllyal – a Habsburg Birodalom örökös tartományainak egyetemei és a különböző német tartományok univerzitásai egyaránt. A hatás mértéke, nagysága, ideje természetesen tudományterületenként, nemzetiségenként, sőt felekezetenként is különböző. A német – magyar egyetemi kapcsolatok történetének igen gazdag az irodalma, akár egyes egyetemek hatását vizsgálva, akár egyes személyek tudományos pályáját kutatva. A peregrináció generális hatását már jóval nehezebb felmérni, hiszen több mint 15 ezer személy egyetem utáni pályafutását kellene pontosan ismernünk és feltárnunk.

Mostani vizsgálatunkban egyelőre arra vállalkoztunk, hogy az 1867 és 1945 közötti időszakban felmérjük az egykori magyar kormányokban, valamint a budapesti Tudományegyetemen és a budapesti Műegyetemen, illetve a Közgazdaságtudományi Egyetemen azokat, akik tanulmányaikat részben német univerzitásokon végezték. Összevetve a magyar kormánytagok, valamint a budapesti egyetemi tanárok listáját az általunk készített peregrinációs adattárral, megállapítható volt, hogy közülük 114 olyan személyt találunk, aki tanulmányait egy, vagy több német egyetemen is végezte. A 114 neves magyar politikus, vagy tudós 152 alkalommal iratkozott be német egyetemeken, vagy főiskolákon, tehát jó néhányan több német univerzitás hallgatói is voltak. Figyelemre méltó az általuk látogatott egyetemek sorát összehasonlítani az általános, és korábban vázolt tendenciákkal. Az első helyen itt is messze kimagaslóan a Berlini Egyetem áll 59

beiratkozással, ami 38,5 %-ot jelent e kiválasztott csoporton belül. Ez az arány messze meghaladja a Berlini Egyetem teljes adatbázison belüli 20,4 %-os nagyságrendjét. Nyilvánvaló tehát, hogy a dualizmus korában elsősorban Berlin vonzotta a későbbi magyar politikai és tudományos elit legkiválóbbjait. A második helyen Lipcse áll 18 beiratkozóval, azaz 11,7 %-os aránnyal, ami itt is 4 %-kal haladja meg a Lipcsére vonatkozó átlagot. Érdekes, hogy a harmadik helyen Göttingen található 16 beiratkozóval, amely viszont több, mint kétszerese a göttingeni átlagnak. Kitűnő filológusok és matematikusok akkor is Göttingába mentek tehát tanulni, amikor ezen egyetem iránt átlagosan csökkent a magyar hallgatók, persze elsősorban a teológusok érdeklődése. Heidelberg 14 beiratkozóval a vizsgált csoportban negyedik helyen áll 9,1 %-os képviselettel szintén megkétszerezve az egyetemen beiratkozottak százalékos arányát. Münchenben 12 fő

tanult (7,8 %), hasonlóan az átlagnál magasabb arányt elérve. A továbbiakban Karlsruhe 7, Breslau 5, Strassburg 4, Halle 3, a Berlini Műegyetem 3, a Berlini Mezőgazdasági Főiskola 3, Tübingen 2, Freiburg 2, Bonn 2, továbbá Königsberg, Würzburg és Jena egyetemei egy-egy beiratkozóval szerepelnek a mintavételben. A politikusokat számba véve öt olyan magyar miniszterelnököt találunk a vizsgált korszakban, akik német egyetemeken is folytattak tanulmányokat. Báró Bánffy Dezső, aki 1895 és 1899 között állt a magyar kormány élén 1862 őszén egy szemesztert előbb a Berlini, majd 1863 tavaszán egy félévet a Lipcsei Egyetemen tanult a bölcsészeti karokon. E tanulmányok profi politikusnál kissé szokatlannak számítottak e korban, hiszen a jogi képzés jobb előtanulmánynak volt tekinthető a politikában. Gróf Tisza István, aki 1903 és 1905, majd vészterhes időkben, 1913 és 1917 között állt a magyar kormány élén már jogi és

közgazdasági tanulmányokat folytatott. Előbb az 1877-78-as tanévben Berlinben tanult, majd egy évi budapesti tanulás után Heidelbergben ugyancsak a jogi karon folytatta tanulmányait. Tanulmányai során nyilvánvalóan szoros kapcsolatot építhetett ki a későbbi német vezető politikai generáció egyes képviselőivel. Gróf Károlyi Gyula a gazdasági világválság idején, 1931-1932-ben töltötte be a miniszterelnökségi tisztséget. Az 1889/90-es tanévben Berlinben, majd három hónapig Bonnban hallgatott jogi előadásokat. A két háború közötti korszak vezető konzervatív politikusa, aki Horthy Miklós kormányzó legszűkebb bizalmi köréhez tartozott. A második világháború kezdetén 1941-1942-ben volt miniszterelnök Bárdossy László, aki az 1910/11-es tanévet Berlinben töltötte, jogi tanulmányokat folytatva. A németbarát politikust a háború után a népbíróság halálra ítélte, majd kivégeztette. A megítélése körüli viták máig

foglalkoztatják a magyar történettudományt. Kállay Miklós ugyancsak a háború alatt 1942 és 1944 között állt a kormány élén és éppen a német bevonulás után távolították el tisztségéből. Kállay 1909 tavaszán Svájcban a Genfi Egyetemen folytatott jogi tanulmányokat. A Müncheni Egyetemen végzett tanulmányait az anyakönyvekből nem tudtuk igazolni, ehhez még további forrásokat kell keresnünk. A vizsgált időszakban a kormányok tagjai közül 17 miniszter, a Tanácsköztársaság két népbiztosa és egy államtitkár tanult Németországban. Az imponáló névsorból elsőként hadd emeljük ki a magyar tudomány- és oktatástörténet két meghatározó személyiségét, a politikus és tudós Eötvös Lorándot és Klebelsberg Kunót, mindketten vallás- és közoktatásügyi miniszterek. Báró Eötvös Loránd az 1867/68-as tanévben tanult természettudományokat Kirchoff, Bunsen és Helmholtz szemináriumaiban. Később rövid ideig

Königsbergben tanult, majd 1870-ben Heidelbergben doktorált. Németországi tapasztalataira később oktatáspolitikusként is sokszor utalt és próbálta azokat itthon hasznosítani. Gróf Klebelsberg Kunó a két háború közötti legnagyobb hatású magyar kultuszminisztere az 1895/96-os tanévet töltötte a Berlini Egyetem jogi karán. Német kapcsolatai igen széles szakmai körökre terjedtek ki és kultúrpolitikáját a klasszikus német tudománypolitika alapján építette fel. Ő kezdeményezte és valósította meg a Berlini Collegium Hungaricum létesítését, amely oly fontos szerepet játszott a két világháború közötti magyar – német tudományos kapcsolatokban. Imre Sándor, a kultuszminisztérium államtitkára, egyetemi tanár 1899-ben Heidelbergben, majd Lipcsében tanult pedagógiát és itthon is a német szociálpedagógia elveit akarta alkalmazni az 1920-as, 30-as években. A pénzügyminiszterek közül az 1870 és 1873 között kormánytag

Kerkapoly Károly Halléban tanult még 1847-ben. Walko Lajos 1924-1926 között vezette ezt a tárcát, később külügyminiszter is volt, 1901-ben Berlinben hallgatott jogot. Wekerle Sándor a Bethlen kormány pénzügyminisztere 19281931 között Az 1896/97-es tanévet Münchenben töltötte a jogi karon A dualizmuskori földművelésügyi miniszterek közül Kemény Gábor (1878-1886) az 1853/54-es tanévet töltötte Berlinben a bölcsészeti karon. Bethlen András 1890-1894 közötti miniszter brüsszeli tanulmányok után Lipcsében tanult jogot az 1869-71-es években. A dualizmus korában hivatalban levők közül Láng Lajos kereskedelemügyi miniszter Berlinben tanult jogot 1868/69-ben, Zichy Aladár a király személye körüli miniszter ugyanazt Strassburgban 1882/83-ban, Balogh Jenő igazságügy miniszter Berlinben 1885/86-ban és Ugron Gábor belügyminiszter Lipcsében 1897/98ban. A két világháború közötti magyar kormányok tagjai közül, a már említetteken

kívül is sokan tanultak Németországban. Emich Gusztáv, aki rövid ideig kereskedelemügyi miniszter volt 1920ban, majd berlini magyar követ lett, Berlinben és Heidelbergben tanult jogot Daruváry Géza igazságügy, majd belügyminiszter 1884/85-ben Lipcsében tanult jogtudományokat egy esztendőn át, Tomcsányi Vilmos Pál, aki ugyanezen tárcákat vezette, 1905-ben Berlinben folytatott jogi tanulmányokat. Pesthy Pál igazságügy miniszter ugyancsak jogot tanult Berlinben 1894/95-ben Rajtuk kívül hasonlóképpen Berlinben tanult Fabinyi Tihamér kereskedelemügyi, majd pénzügyminiszter 1913/14-ben a jogi karon, valamint Gyulai Tibor iparügyi miniszter 1912/13-ban a bölcsészeti karon. Ha azt vizsgáljuk, hányan jutottak a magyar tudományban meghatározó szerephez azok közül, akik tanulmányaik egy részét Németországban is folytatták, akkor számos vizsgálati módszerhez folyamodhatunk. A teológus hallgatók nagy száma miatt elsősorban a hazai protestáns

egyházak vezető tisztviselői között kell keresnünk az egykori német peregrinusokat. Az magától értetődő, hogy az erdélyi szászok evangélikus egyházkerületének valamennyi püspöke tanult német egyetemen, de így van ez a felvidéki részben német, részben szlovák lakta evangélikus superintendensek között is. A magyar többségű kerületekből már jóval kevesebben találhatók az adattárban. Az egyes protestáns teológiai akadémiák tanári karában hasonló összetételre számíthatunk. A világi tudományokat érintve a budapesti felsőfokú tanintézeteken kívül természetesen át kell majd vizsgálni az 1872-től induló kolozsvári, majd az 1914-től működését megkezdő debreceni, illetve pozsonyi egyetemek tanári karát is, beleértve a kolozsvári jogutódjaként létesített szegedi és a pozsonyi jogutódjaként létrehozott pécsi univerzitások tanári karát. Az egyetemeken kívül nyilván vizsgálni kell a Magyar Tudományos Akadémia

tagságát is, noha a névsorok között értelemszerűen nagy lesz az átfedés. Elkerülhetetlen továbbá az agrár-felsőoktatási intézetek, a kereskedelmi akadémiák tanári karának vizsgálata és a műszaki területen a legnagyobb iparvállalatok vezető munkatársainak számbavétele. Végezetül alighanem reális képet csak a közigazgatás magasabb tisztviselőinek (minisztériumi államtitkárok, főosztályvezetők, esetleg a megyei főtisztviselők) áttekintése után kapnánk. Ezen hatalmas és rendkívül időigényes feladatból most csak a budapesti egyetemek tanári karának az adatbázissal való összehasonlítására vállalkozhattunk. A 99 egyetemi tanár névsorán áttekintve megállapíthatjuk, hogy a századforduló után, majd a két világháború között kinevezett egyetemi tanárok jelentős része részképzés, vagy posztgraduális képzés formájában látogatta a német egyetemeket. A fontosabb tudományterületek közül talán csak az

orvostudomány hiányzik, mivel – mint jeleztük – a vizsgált korszakban a magyar orvosok elsősorban a bécsi orvosi iskolát favorizálták. A jogtudomány neves képviselői közül a legtöbben Berlinben tanultak, mint Moór Gyula, Navratil Ákos, Kmety Károly, Doleschall Frigyes, Kolosváry Bálint, Molnár Kálmán és Nizsalovszky Endre. Sághy Gyula Heidelbergben tanult jogot. Rendkívül impozáns a német egyetemeken is tanult bölcsész professzorok névsora. Az irodalomtörténész Gyulai Pál és Riedl Frigyes, a kiváló nyelvész Simonyi Zsigmond egyaránt Berlinben tanult. A klasszika filológus Hegedűs István és Némethy Géza, valamint a világhírű sémi filológus Goldzieher Ignác Berlinben és Lipcsében járt egyetemre. A nagyhatású filozófusok közül Alexander Bernát Berlinben, Pauler Ákos Lipcsében, Medveczky Frigyes Strassburgban tanult. Greguss Ágost, az esztétika tanára Halléban, Révész Géza pszichológus professzor Berlinben,

Göttingenben és Münchenben is folytatott tanulmányokat. A nyelvészek közül a germanistákon kívül Asbót Oszkár és Bonkáló Sándor szlavisták is tanultak Berlinben, illetve Lipcsében és Göttingenben. A történészek közül Schvarcz Gyula, Marczali Henrik, Angyal Dávid, Ballagi Aladár, Hajnal István és Szentpétery Imre nevét lehetne kiemelni. Valamennyien meghatározó személyiségei voltak a magyar történettudománynak. A művészettörténész Hekler Antal Münchenben, Gerevich Tibor Berlinben folytatott tanulmányokat még az első világháború előtt. A természettudósok közül a magyar földrajztudomány egyik megteremtője Hunfalvy János Berlinben és Tübingenben tanult, a nagyhírű csillagász Tittel Pál Göttingenben. A matematikusok közül Scholtz Ágoston, Schlesinger Lajos, Demeczky Mihály Berlinben, később a két világhírű tudós Riesz Frigyes és Fejér Lipót egyaránt Göttingenben tanult. A fizikusok közül a már említett

Eötvös Loránd mellett Ortvay Tivadar, Klupathy Jenő, Fröhlich Izidor és Rybár István nevét említjük meg, mint akik vagy Berlinben, vagy Göttingenben végeztek tanulmányokat, de eljutottak Münchenbe és Würzburgba is. A kitűnő kémikusok sorában ott található Buchböck Gusztáv és Gróh Gyula a Berlini Egyetem hallgatói. Az ásványtan professzora Krenner József Tübingenben, a földtan tanára Koch Antal Bonnban, a növényrendszertanos Szabó Zoltán Breslauban, Tuzson János Münchenben tanult. Papp Károly a történeti földtan professzora Breslauban tanult A Budapesti királyi József Műegyetem igen sok neves professzora tanult német egyetemeken, vagy műszaki főiskolákon. Karlsruhében is tanult Kherndl Antal a vasút- és hídépítés tanára, valamint Liska József és Verebély László az elektrotechnikai képzés kimagasló alakjai. Ugyancsak Göttingen neveltjei voltak a műegyetem matematikusai is. Grosschmidt Lajos, Hunyady Jenő, Réthy Mór

és Szentmártony Tibor mind ott tanultak, de egy-egy másik német egyetemet is meglátogattak. König Gyula a matematikusok közül kivételként Heidelbergben iratkozott be. Az itteni kémikusok közül Ilosvay Lajos Münchenben, Proszt János és Zemplén Géza Berlinben, Szarvasy Imre elektrokémikus a Berlini Műegyetemen, Putnoky László a szervetlen kémia tanára Karlsruheban tanult. A műegyetemi fizikusok közül Szily Kálmán még a kiegyezés előtt látogatta Berlint és Heidelberget és lett később az intézet első rektora. Pogány Béla és Zemplén Győző Göttingenben tanultak, Schuller Alajos pedig Heidelbergben tanult kísérleti fizikát. Bresztovszky Béla a műszaki mechanika és elméleti géptan tanára korábban szintén a Berlini Egyetemen folytatott tanulmányokat. Végezetül említsünk meg néhány nevet a csak 1920-ban megnyitott Közgazdaságtudományi Kar tanárai közül. A két világháború között itt is 10 olyan professzor oktatott,

akik korábban német egyetemeken, vagy főiskolákon tanítottak. Többek között Czettler Jenő, Dobránszky Péter és ErődiHarrach Béla nevét emeljük ki, akik mind tanultak a Berlini Egyetemen, bár más tanintézetekbe is eljutottak. A fenti adatsorok is meggyőzően bizonyítják azt az állítást, hogy a XIX. és XX század fordulóján a magyar és német tudomány között olyan intenzív kapcsolatok épültek ki, amely már meghaladta a korábbi századok egyoldalúan befogadó struktúráját és a közös európai tudomány fejlődését szolgálta. (A peregrináció valószínűsíthető hatása a magyarországi recepció és kreativitás kérdésének alakulására.) Ha kutatásaink jelenlegi állásánál a külföldi egyetemi tanulmányok hatását próbáljuk vizsgálni a magyarországi és erdélyi kreativitás alakulására, akkor történelmi periódusonként más és más, bár tendenciájában hasonló képpel találkozunk. Magyarországon és Erdélyben

igen nagy társadalmi igény, ha úgy tetszik kötelező szokás volt a tudást a legnagyobb európai kulturális központokban megszerezni. A magyarországi recepció nagyságrendjét ez a tény, döntően befolyásolta. Jellegzetes példa az az 1785 körüli adat, amikor a Bécsben végzett erdélyi orvosról, Szőcs Andrásról azt írják: „jó doktor és szorgalmas betegei körül, csak az a kár, hogy nem volt feljebb Bécsnél, francia vagy más országban”. (Magyary-Kossa Gyula közlése Bp. 1929 34p) Mint korábban már utaltam rá a peregrináció számban és kiterjedésében legnagyobb méreteit éppen a XIX–XX. század fordulóján érte el, több mint 18 ezer külföldi beiratkozóval, ráadásul egy minőségi változás közepette, így ekkor a korábbinál magasabb szintű postgraduális jellegű peregrináció a kreatív értelmiség egyre nagyobb számának létrejöttét is elősegítette. A magyarság kulturális kapcsolatrendszere a vizsgált korszak

egészében több irányú és így a tudományos eredmények, és módszerek adaptációjára folyamatosan van lehetőség minden irányból. Kevés európai országra jellemző az, hogy polgárai egy időben hozzák haza, méghozzá nagy számban, a tudományos információkat, szakirodalmat és módszereket Rómából, Bolognából, Padovából, Bécsből, s ugyanakkor Genfből, Baselből, Leidenből, Utrechtből, Jénából, Heidelbergből, de akár Cambridgeből, vagy Königsbergből. A magyar peregrináció egyik legfontosabb sajátossága a sokoldalúsága, ami a felvilágosodás korától csak erősödik. A XIX század elejétől egyre szélesebb társadalmi rétegek kapcsolódtak be a külföldi egyetemjárásba. E korszakban már lassan érdektelenné vált a felekezeti hovatartozás, mégis egy ehhez kapcsolódó tényező színezte nagymértékben a kialakuló képet. Mint egy előző fejezetben részleteztem, a magyarországi zsidóság bekapcsolódása a peregrinációba,

azt számával is nagyságrenddel növelte és speciális érdeklődésénél fogva tovább bővítette. Érdemes hangsúlyozni, hogy az általam részletesen elemzett XIX. században fennmaradtak, vagy csak kis mértékben változtak a korábbi peregrinációs irányok, elsősorban a németországi protestáns kapcsolatok. Átrendeződve, de megmaradt a katolikus teológusok peregrinációja (pl. Innsbruck jelentőségének növekedése 1850 után), de ezek mellé a műszaki, természettudományi, kereskedelmi-közgazdasági stb. ismeretek tanulásával teljesen új területek léptek be. A dualista korszak Magyarországán a századfordulóra kifejlődő és évszázados hagyományokra alapozott magas színvonalú, szigorú, de többségében liberális szemléletű középiskolai hálózat, valamint az alaptudományi képzésben ugyancsak jónak mondható hazai egyetemek és akadémiák jó alapot teremtettek nagyobb számú kreatív értelmiségi réteg kialakulásához. E réteg

európai élvonalba való emelkedéséhez azonban nélkülözhetetlenek voltak a most taglalt, jól bejáratott, vagy éppen e korban kiépülő külföldi egyetemi kapcsolatok, az egyetemjárás gyakorlata. Kétségtelen tény, hogy a legkiemelkedőbb tehetségek igazi sikereket elsősorban már külföldön értek el, de a vázolt hagyományok, a századforduló előtti társadalmi, kulturális fejlődés nélkül e tehetségek valószínűleg sokkal kisebb számban bukkanhattak volna fel. A magyar társadalom, pontosabban a hazai értelmiség évszázados recepciós gyakorlata és a kreativitást igénylő, bár azt itthon nem mindig és nem eléggé segítő környezet is hozzájárult a jelentős tudományos eredményeket produkáló tudósok magyarországi és később külföldi tevékenységéhez