Történelem | Tanulmányok, esszék » Rózsa Géza - Árpád-házi királyok családfája

Alapadatok

Év, oldalszám:2004, 2 oldal

Nyelv:magyar

Letöltések száma:225

Feltöltve:2007. január 28.

Méret:284 KB

Intézmény:
-

Megjegyzés:

Csatolmány:-

Letöltés PDF-ben:Kérlek jelentkezz be!



Értékelések

Nincs még értékelés. Legyél Te az első!

Tartalmi kivonat

Az „Árpád-vére” családfa, melyben a magyar uralkodókat igyekszem fölrajzolni, valamint kapcsolataikat egyéb uralkodóházakkal - különös tekintettel Árpád vezérünk vérének fonalaira nem csak férfi hanem női ágakon is. Jelmagyarázat: Az uralkodók lilák, lila csíkkal összekötve (a nem magyar uralkodók halványlila csíkkal összekötve). Ahol egy személy a családfa másik szegletében is megtalálható, ott sárga keretbe tettem és sárga vonallal összekötöttem a két helyszínen levő dobozát. A lányok rózsaszínűek, a fiúk világoskékek. A bal oldalon a pápák listája található - Szent Pétertől II. János Pálig - sárgában Ha bármilyen észrevételed van, kérlek keress meg vele. Igaz ugyan, hogy ezen az email-címen: grozsa11@netposta.net a sok spam miatt már alig látom, ki keres meg valódi tartalommal, de ha ezen nem is, a 11 helyébe 12-t vagy 13-at írva igyekszem elérhető maradni. Kérlek tehát jelezd ha van bármi

észrevételed, ötleted javaslatod. (Pl ha tudod, hogy mi Koppány és Szent István családi viszonya. :-) Rózsa Géza Fo ás h p www doks hu Szent Péter [~33-~64] Szent Linus [67-~76] Szent Cletos {Anakletos} [~76-~88] Szent Kelemen [~88-~97] Szent Evaristos [~97-~105] I. Szent Sándor [~105-~115] I. Szent Sixtus [~115-~125] Szent Telesphoros [125-~136] I . Szent Calixtus [217-222] {Hippolytus} [217-235] I. Szent Orbán [222-230] Szent Pontianus [230-235] Szent Anteros [235-236] Szent Fabianus [236-250] Szent Cornelius [251-253] {Novatianus} [251-258] Szent Hyginos [136-~140] I. Szent Pius [140-~155] Szent Aniketos [~155-~166] Szent Soteros [~166-~175] „.mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség” pápák I. Szent Félix [269-~274) Szent Eutychianus [275-~283] Szent Cajus [283-296] Szent Marcellinus [296-304] I. Szent Damasus [366-384] {Ursinus} [366-367] Szent Siricius [384-399] I. Szent Anastasius [399-401] I. Szent Ince [401-417] Szent Zosimos [417-418]

I. Szent Bonifác [418-422] {Eulalius} [418-419] I. Szent M arcellus [~304-~309] Szent Eusebios [~309-~310] Szent M elchiades {M iltiades} [311-314] I. Szent Szilveszter [314-335] Szent Marcus [336] I. Szent Gyula [337-352] Liberius [352-366] {II. Félix} [355-366] I. Szent Coelestin [422-432] III. Szent Sixtus [432-440] I. {Nagy) Szent Leó [440-461] Szent Hilarius [461-468] Enéh/Enet/ Enech Dul III. János [561-574] I. Benedek [575-579] II. Pelagius [579-590] I. {Nagy) Szent Gergely [590-604] Sabinianus [604-606] III. Bonifác [607] IV. Szent Bonifác [608-615] I. Szent Adeodatus {Deusdedit} [615-618] I. Theodoros [642-649] I. Szent Márton [649-653] I. Szent Jenõ [654-657] Szent Vitalianus [657-672] II. Szent Benedek [684-685] V. János [685-686] Konon [686-687] {Theodorus} [687] III. István [768-772] {II. Constantinus} [767-769] {Philippus} [768] I. Hadrián [772-795] X II. Adeodatus [672-676] Donus [676-678] Szent Agatho [678-681] II. Szent Leó [682-683] Paepin

(773.IV-?) Szent Zakariás [741-752] {I I. István} [752] II. István [752-757] I. Szent Pál [757-767] Bernard Dama Kádár Csanád Ompud Zambur/ Zombor Kadicsa Bendekus/ Bendegúz/ Mundzuk [411426.] III. {Együgyü} Károly (879.IX17929X7) Keled Ménrót/ Nimród Keve Hunor X Magor/ Mogor/ Magyar Keár Othmár Kulche Colsoy Budli Bolug Honorius gör. cs Buda/ Bléda (?~445.) Opoz Bezter Levente Bulcsu Ethei Bondofárd Mike Lél (Leel) Zulon Szemen Réva Dengizék ??? Aladár/ Aldarik khwarezmi X dentumogerbeli Õnedbelia/ Eunodubilia/ Eunedubelian Ügek/ Ögyek/ Ugek/ Ügyek Edemen Gerberga (913984.V5) {előbb Gislebert neje) Ottó szász hg. Péter (Pietro) velencei doge (?-981/997) 890. III. Lothár (?986III 2) [954986] I. Róbert fr kir (860.-923VI15) [922-923.] Aelis (~870-?) Morosini János Hugues Magnus (~898-956.VI17) Felicia apácafej.assz Normann királyok Hódító Vilmos X Y1 Y2 Anna (1036~1076.) {Plantagenet M atild

(~1102Anjou} V. 1167.IX17) Geoffrey/Gottfried {első férje: V. (?-1151.IX7) Henrik} 1127.V22 Blois István (?1154.X25) [1135-1154.] I. Fülöp Capet {Amorons} (<1052.V231108VII 29) [1060-1108] Berta I. {tudós/Beauclerc} Henrik ang. kir (1068IX/ 1070-1135.XII1) [1100.VIII-?] Y3 X. William (10991137.) III. Bonifác tusciai őrgr. Róbert II. {rövidköpönyeg/ Courtmantle} Henrik (1133.II I5/251189VII6) [1154-1189] Vilmos (?1120.) 1137-1152 ? Kasztíliai Konstanc (?-1160.) 1154. III. Henrik (1207.X11272XI16) [1216-1272.] Izabella (12141241.XII1) púpos Gottfried (?1076.II26) Eusztách boulognei gr. Ida IV. Henrik Balduin (Róma) V. Márton {Oddone Colonna} [1417-1431] {VI II. Kelemen - Gil Sánches de M unos} [1423-1429] {XI V. Benedek} [1425-1430?) I V. Jenõ {Gabriele Condulmer} [1431-1447] {V. Félix - Amadeo, Savoya hercege} [1439-1449] V. Miklós {Tomasso Parentucelli} [1447-1455] III. Calixtus {Alfonso de Borgia} [1455-1458] II. Pius {Enea Silvio

Piccolomini} [1458-1464] II. Pál {Pietro Barbo} [1464-1471] IV. Sixtus {Francesco della Rovere} [1471-1484] I. Eduárd (1239.VI 171307VII7) [1272-1307] 1180 II. Eduárd ang kir (1284.IV251327IX21) [1307-1327] provencei Eleonora {fr.} II. Frigyes sváb hg. (10901147.VI6) II . Roger normann kir. VIII. {Oroszlán} Lajos fr. kir (1187I X3Kasztíliai Blanka 1226.XI8) [1223(1188III4elõtt-?) 1226.] 1200.V23 Matild {Hódító} Jakab arag., valenciai, majorkai kir. (1207.II1-1276VI I27) IX. {Szt} Lajos fr kir. (1215IV251270VIII25) [1226-1270] Jolán {II. Anrás lánya} III. Pedro Peter {Hatalmas} szic. kir. (12391285XI11) Artois Blanka (?1302.V2) II. {Szicíliai} Frigyes cs. kir (~12751337VI25) Henry Earl Lancaster Izabell fr. (1292-?) II I. Eduárd ang kir. (1312XI131377VI21) [1327-1377] Eduárd walesi {fekete hg.} (1330VI151376VI8) II. Stephen Bavaria (1313.XI I25?) I. Henry Duke Lancaster (?1361.) Gaunt John (1340.III1399II3) IV. Henrik {Bolingbroke} (1366.IV4-1413II

I20) [1399-1413.] Blanche (1341.1369IX12) Violante Yolande Aragon {sp.o} Isabel Aragbon (1247.1271I28) {Nápolyi} Eleonora {V. István unokája} (~1289-1341.VIII9) Aragóniai Elizabet szicíliai hg.nõ (~13151349III31) Marguerite de Provence (12211295.XII21) 1262.V28 II. {szemérmes} Alfonz aragón kir. {Ramón>} (~11541196.IV25) I. Lajos Szicí liai I. Anjou Károly náp. kir (1220/1226.III211285I7) I. Róbert Artois (1216.IX1250II9) III. {Bátor} Fülöp fr kir. (1245V1M arie Brabant 1285.X5) [1270(1260-?) 1285.] 1274.VII I21 X. {Civakodó} Lajos (1289-1316.VI4) [1314-1316.] Burgundi Mária M arguerite Marguerite (le Hardi) France (1275-1318.II14) IV. {Szép} Fülöp fr kir. (1268-1314XI29) [1285-1314] Navarrai Izabella Izabell (1292-?) III . Stephen Bavaria (~1337.1413IX25) Evreuxi Fülöp Isabella Bavaria (1371.1435IX24) Bohun Mária 1381 Klementina magyar hg.nõ Beatrix {Rajmund, provencei gr. lánya} Ágnes pfalzi hg.nő Sancha Alfonsez {VII.

Alfonso és lengy. Richilde lánya} (1154.IX211208XI19) Aragóniai Konstancia {előbb Imre kir. neje 1196-1204.} (1184-1222.VI23) I I. {Fennkölt} Ottó bajor hg. (12061253XI29) Navarrai Janka {Sánta Anjou} Károly salernói hg., (II) nápolyi kir (1248/1254.-1309V5) I. Róbert fr IV. {Szép} Károly fr. kir (12941328I31) [13221328] fr. VI. Fülöp {le bien fortune} (12931350.VIII22) [1328-1350.] Jeanne de Valois (~1294.1342III7) V. {Bölcs} Károly fr kir, elsõ dauphin (1337.I211380IX16) [1364-1380] 1350.IV8 VI. Henrik {Windsor} Anjou Margit (1421.XII6(1429III231471V21) [14221482VIII25) 1461] 1445.IV22 {tekintélyes} III. Károly (13611425.IX8) Ang. kir Tudor-ház III. Gyula {Gian Maria Ciocchi del M onte} [1550-1555] II. Marcellus {Marcello Cervini} [1555] IV. Pál {Gian Pietro Carafa} [1555-1559] IV. Pius {Giovanni Angelo de M edici} [1559-1565] Isabella Bavaria (13711435.IX24) VI. {Õrült} Károly fr kir. (1368XII31422X22) [13801422] Valentin (13661408.XII4)

II. Lajos nápolyi kir. (1377.X71417IV29) Valois Catherine (1401.X271436I3) Blanka VII. {Gyõzedelmes/ Diadalmas} Károly (1403.II22- 1461VII22) [1422-1461.] Margaret {IV. skót Jakab/ James neje} VIII. Henrik Tudor ang kir. (1491VI281547I28) [1509-1547] skót Margit Katalin (1485.XI I161536I7) XI. Lajos dauphin (1423.1483VIII30) [1461-1483.] Boleyn Anna/ Mária (15041536.V19) Seymour Janka Howard Katalin (?1542.II12) Clevei Janka Parr Katalin {Latimer lord özvegye} bretagnei Anna 1532.XI14 1536.V20 Katolikus Mária {Queen Mary/Bloody Mary} (1516.II181558XI17) Erzsébet (1533.IX7-?) Eduárd (1537.X12-?) V. Jakab skót kir. VII. Sándor {Fabio Chigi} [1655-1667] IX. Kelemen {Giulio Rospigliosi} [16671669] X. Kelemen {Emilio Altieri} [1670-1676] XI. Ince {Benedetto Odescalchi} [1676-1689] VIII. Sándor {Pietro Ottoboni} [1689-1691] XII. Ince {Antonio Pignatelli hg.} [16911700] XI. Kelemen {Gian Francesco Albani} [1700-1721] XIII. Ince {Michelangelo dei Conti}

[1721-1724] XIII. Benedek {Pietro Francesco Orsini hg.} [1724-1730] XII. Kelemen {Lorenzo Corsini} [17301740] XIV. Benedek {Prospero Lambertini} [17401758] XIII. Kelemen {Carlo Rezzonico} [17581769] XIV. Kelemen {Giovanni Vincenzo Lorenzo Ganganelli} [1769-1774] VI. Pius {Giovanni Angelo Braschi gr.} [1775-1799] VII. Pius {Barnaba Luigi Chiaramonti gr.} [1800-1823] XII. Leó {Annibale della Genga gróf} [1823-1829] 927. Giselberg lotariniai hg. Horka I. Henrik bajor hg. (955 nov. 1.-?) Gerberga {1: lotharingiai herveg neje} bajor Judit Zombor/ Zobor/ Zsombor Bruno Konrád X II. Henrik (Civakodó) bajor hg. (?-995.VIII28) Ludolf bíborban született Konstantin gör. cs XVI. Gergely {Bartolomeo Alberto Capellari} [1831-1846] IX. Pius {Giovanni Maria Mastai-Ferretti gr.} [1846-1878] Edvárd {Clito} hg. Whulfhild norvég hg.nõ III.Henrik ném. cs (1017X281056X5) [10391056] II . Henrik {a Szent} cs. (973V61024VII13) [1002-1024.] Gizella/ Giesel (>9731095.)

Ágota/ Ágnes Bua/ Bolya/ Baja Vajk - (Szent) István ((967)/977-1038.VIII15) [1000–1038.] Bruno ~996 Edmund hg. 955. Ágota Ebbo/Eppo nellenburgi gr. Hedvig Ottó XV. Benedek {Giacomo della Chiesa márki} [1914-1922] XI. Pius {Achille Ratti} [1922-1939] XII. Pius {Eugenio Pacelli} [1939-1958] XXIII. János {Angelo Giuseppe Roncalli} [1958-1963] VI. Pál {Giovanni Battista M ontini} [1963-1978] I. János Pál {Albino Luciani} [1978] Zsolt {Solt/Zolta/Zoltasz} [907-947] Spitihnyev/ Spytihnev [895-907.] ? Szár Zerind/ Tar Szerind Rádi Taksony vezér, vajda (931.-972) [947-972] Vál/Fajsz [947] Ziemovit lengy. hg Ottone Orseolo (Urseolo) 31. velencei doge (~993-1031.) [1009-1026.] Orseolo Péter/Pietro (1011-1058) [1038-1041, 10441046] Schweinfurti Judit ? ? Gizella/Gizlati/Kesla/ Ilona/ Mária (991-?) 1009. Adelhaid (Beleknegina) {=Sarolta?} (?-997.) 972. ? Judit lengy. kir.né (9731020.) Buknya/ Bonyha/ Bajna Géza >Stefan/István fej./vezér

{Gyejcsa, Geyza, Geisa, Geicha, Geythsa, Geisce regis, Geche, Gyesse,Deyche, Deuix} (?-997.II1) [972-997] Sarolta/ Sarolt (~954-?) Karold II. Pietro Orseolo Szent Imre {Henrik} hg. (1007-1031.IX2) Bernát ~1009. Zsófia {I. Béla lánya} (~10441095.VI18) Ágnes aquitaniai hg.nő (~10231077XII14) Judit {Salamon kir. neje} Rudolf sváb hg. [10771080.] Matild Wulfhild (~10791126.XII29) Welf Judit {Bavaria} (~1103-1129/ 1130.I I22) luxenburgi Salm Hermann {fokhagyma kir.} [1081VIII 91088] Eilika {Ottó anhalti hg. neje} X. {Kevély} Henrik bajor, szász (1108-1139.X20) Konrád pap Zähringeni Klementina (1134-?) XII. Oroszlán Henrik (11291195.VIII6) XII. Lajos {a Nép atyja} (1462.VI 271515I1) [14981515] elõkelõ kun nõ (932.-?) 947. M iska Koppány I. Vratiszláv (~877-921.I I13) [907-921.] Szt. Vencel cseh kir (?-935.IX28) [926935] Siemomysl I. Albert osztr határgr. (~9851053.V26) 1041. Mihály Koppány I. Mieszkó/ Meszko/ M ieczyslaw/ M iciszláv

gneseni hg. lengy kir {normann szárm.} (~922-992V25) [965-?] Dombrovka cseh hg.nõ Márton ? ? Aba Sámuel nádor [1041.XII251044VII] Sarolta (997-1053.) 1005. Adelhaid/ Froizza/ Frowila (10151071.II17) Sámuel bolgár cár (?-~1014.) Edömér kun vezér össz. 3 fiú Ilona (9861026.) Vászoly/ Vazul/ Vanzul/ Wacilo Gavil Rodomir hg. cseh Drahomire/ Drahomira/ Frahomira (~877>935) [926-928.] ~906. I . {Kegyetlen} Boleszláv cseh hg. (~900967VII15) [935-967] IV. Erik (935-?) {Hõs} Boleszláv Chrobry lengy. kir [992-1025] Premiszláva kijevi lengy. meisseni õrgr. lánya I. {Vitéz} Boleszló/Boleszlav Smialy lengy. kir (966-1025VI17) [10581080] Judit (973-1020) Jaroszló Anasztázia/ Anastaslya Agmunda (~1035->1074) I. András/Endre (1001-1060.) [1046-1060.] 1037 Richeza/ Rixa / Riksza lengy. hg.nõ I. Béla (~1016-1063.VII/VIII) [1060.XII 6-1063] 1033. Rudolf sváb hg., rheinfeldi gr., ném ellenkir. Levente (?-1047.) lengy. Beszprim/ Veszprém

(~989-?) [1031-1032.] Adelaide Savoy (~1035-?) Emmerild/ Emnilde/ Emnildis Heveller Oda {I. Ekkard meisseni, türingiai õrgr. lánya} II. Miaszko/Mesko lengyel kir. (9901034V10) [10251034] Regneida polotski (9601002.) II. {Jámbor} Boleszlav cseh. kir (~920-999II7) [967-999] I. Vladimir orosz nagyhg. 987. Wancel/ Wancil/ Wanzul/ Bonozul Delján/Petrosz Deleanosz (~1008-1041.) Péter Szár László (?-1031 elõtt) ném. ~1251. Y1 VII I. Károly (1470.630149847) [1483-1498.] IV. Konrád róm kir. (1228IV251254V21) [12501254] Selvaggia von Staufen (12231244.) Alice Lorraine (~11501200.) Welf sváb, olasz Mahaut fr. (~1190.1242III26) Manfred von Staufen náp., szic kir. (12321266II26) Constance von Staufen (12301307.I V) II. Henrik (1519.III311559VII10) [1547-1559.] II. Ferenc fr kir (1544.I191560XII5) [15591560] 1558. III. Alfonso {el Liberal} aragóniai kir. (12671291VI18) I I. Albrecht Károly Titusz Karolina osztr. fõhg.nõ I. Ferenc Januariusz József

szicíliai kir. (1777.VI II20- 1830XI8) I I. Lipót Klementina X {haliczi Jaroslav lánya} (~1148-?) Matild III. István (1147-1172.III 4) [1162-1172.] 1167-1168. 1168/1166. össz. 12 gyerek II. Ferdinánd szicíliai kir. Krisztina sp. kirné; modenai hg.nõ Hermann karintiai hg. IV./V Lipót Babenberg osztr. hg (~1157-1194.XI I31) 1174.V12 I. Frigyes osztrák hg. (?-1198.) Béla VI. Lipót, stájer, osztrák hg. (?-1230) Vakmerõ Károly hg. (?-1477?) Vas Ernõ osztrák hg. (1377.1424VI9) M argit, pommerániai hg.nõ Frigyes Eleonora (14371467.IX1) {I Eduárd port. kir lánya} Bourbon Izabella I. Tvartkó boszniai kir. Madivej cseh. kir [1002-?] Predszlava Vladivoj [10021003.] Oldrich (~9661034.XI9) III.{Vöröshajú, Vak} Boleszláv cseh. kir [999-1002., 1003] Udalrik [10121037.] I {Bölcs} Jaroszláv/ Joroszló (980-?) Premiszláva (~978-1018.) Gertruda ~1043 I. Izyaslav Dmitrij (1025.1078X3) Anna Byzantine (963.I II131011) Ingegard Olafsdottir

svéd (1001-1050.II10) 1019. cseh I. {harcias} Bretiszláv cseh (~1005-1055.I10) [1037-1055.] Richeza {Richenza Rixa} Pfalz-Lorraine Jaromir [10031012.] I. {Hatalmas} Vladimir kijevi orosz nagyfej. (960-1015.VII15) ~977. ~989 I. Vsevolod (~1030-?) I. Frigyes cillei (1341-1360) Cillei Tvartkó bosnyák kir. Katalin ~1360. Izabella lotaiai örökös hg.nõ {Jó} René/Renatus, (Guise gr.) nápolyijeruzs kir (1409I161480VII10) Fülöp szavójai hg. Mária hg.nõ (1457.II131482III27) 1477.VII I11 szavojai Lujza angoulêmei hg.nõ (1476-1531.) orleansi Károly angoulemei gr. (1460-1495.) I . Miksa ném cs (1459.III221519I12) [14931519] Sforza Galeazzo milanói hg. (?-1476.) II. János arag. kir (1397.VI 281479I19) I. Ferenc {le Pére} fr kir. (1494IX121547III31) [1515.I1-1547] 1526.I14 I. {Habsburg/Szép} Fülöp burgundi hg., kasztíliai kir (1478.VI I22-1506IX25) Margit {Philibert szavójai hg. neje} III. Henrik [15741589] Eleonóra {előbb 3. neje Nagy

Emánuel port kir.-nak} Katolikus Mária {2. neje} IV. Hernik fr kir Medici M ária (1553.XI I13(1573IV261610V14) [15891642VII3) 1610.] 1600.X I I. Fülöp sp, port kir. (1527V211598IX13) Mária (15281603.) Rudolf (1552.VII181612I20) [(1572.II) 1572IX8?] M edici Cosimo Capella Bianca Izabella port. hg.nő (15031538) I. Ferdinánd (?-1825) III. Fülöp sp kir. (1578.IV141621III31) Izabella kasztíliai trónör.nõ (1451.IV221504XI26) Sforza Bianca I I. Cillei Frigyes Laskaris Manuel (~1150-?) Aragóniai Konstancia (11841222.VI23) <1174. III. Angelos Alexius (~1159-1211 után) Ioanna Karatzaina (~1148-?) Laszkarisz/ Laskar(is) Teodor nikeai cs. (~11741221XI) 1199. Imre (1174-1204.XI30) [1196-1204.] 1196. II. Aszen Iván Kunigunda (Kinga) lengyel nagyhg.nõ (12241292VII24) Rosztiszláv (Rasztiszlav/ Rosztiszló) csernigovi fej., halicsi hg (?-1262.) László (M iklós) (11011104.) Zsófia Judit 1495. arag. V. (I/II) Károly császár sp., arag kir)

(1500.II24-1558IX21) [1519-1556.] I. M iksa (II M ném csász.) sp alkir (1527.VII31-1576X12) [1564.VII26-1576] Janka {János port. trónör neje} 1548. II. Mátyás ném cs [1608.XI 16/19-1619] (1557.II241619III20) 1611. Ernõ IV. Fülöp sp kir. (1605.IV81665IX17) Margit Teresa (1651.VI I121673III12) II. Károly sp. kir (1661.XI6 -?) I. Ferdinánd kir (1503.III101564VII25) [1526.XII1-1564] Mária (1505.IX171558X18) ném. II. Hermann cillei horv, szlavón bán (~13601435.X13) Asszán bolgár IV. Berthold Andechsi hg., meráni õrgr. Ilona (~11581199.XII25) Hermann gr. 1220. XI II. Henrik bajor hg (1235.XI19-1290) {II Ottó (?-1253.XI29) fia; II Lajos öccse} ~1244. IV. Béla (1206.XI-1270V3) [1235.X14-1270] Erzsébet (12361271.X27) III. Ottó, Wittelsbach Bajor Ottó (1261II111312IX9) [1305-1307.] Margit Zsófia {1242-tõl V. Henrik brabanti hg. felesége} (1224-1275.) Hermann õrgr. István (1271.III14 .-?) {utolsó gy.} összesen 10 gyerek Zsófia gr.nõ

Lajos türingia gr.ja (12001227.IX11) Raspe Henrik Margaret (1584.XI I251611X13) Anna (1585.-?) Anna (1601-1666.) {XIII. Lajos neje} (Habsburg) Mária Anna (spanyol ági) (1606-1646) Árpádházi Szt. Erzsébet (1207-1231.XI17) (1211.) 1221 IV. Ferdinánd Ferenc kir, ném.-róm cs (1633.IX8-1654VII 9) [1647-1654] 1666.XI I12 Szünadéné/Szinadéne gör. hgnõ {Botaneiatesz Nikeforosz vez. unokahúga} Anastaslya Agmunda (~1035-1074 után) III. Olaf (Skotkonung) Eriksson svéd kir. (~966-?) Dobronegra M ariya Vladimirovna kijevi (~1011-?) Anna (1036~1076.) Rurik Dániel halicsi hg. 1213. Eufémia (Volodimerna Efimja) Álmos {>Konstantin} hg. (~1075-1102/ 1129./1127I X) 1104.VIII11 Predszlava/ Premiszláva (1075-?) Konsztantinosz Kalamanosz Sztefanosz Châtillon Rajnald antiochiai hg. Habsburg Klemencia/ Klementina Szt. Ilona (Jolán) (~12381298.III6) I. Uros István szerb kir. Katalin (1256.1319) (1269.) Piast Kázmér tescheni hg. Ottó meráni hg.,

burgundi palotagr. (?-1234.V7) 1168. Szt. Hedvig sziléziai hg.nõ (?-1243.X13) Eufrozina/ Fruzsina orosz hg.nõ (11331186) Konstancia (11271163.) Châtillon Ágnes>Anna (1154-1184.) I. Henrik sziléziai és lengy. hg III. Béla (11481196.IV23) [1172-1196.] Margit francia hg.nõ III. Lipót osztr. őrgr II. Béla - Vak Béla (1108.-1141 II 13) [1131.IV28-1141] 1256. V. Boleszló {Szemérmes} kalisi, lengy. hg (1226.-1279) Uros/Urosz szerb fej., zagoriai nagyzsupán Kálmán Komnénosz {Jó} János (Kalo Johannes) bizánci csász. (I I J.) görög cs (1118-1143.) ~1104. Anna Piroska/Irén (~1088.-1133) Irén (=Piroska?) Adalbert/Albert osztr. hg (?-1137.vége) Hedvig Belus bán Elek (11061141.) Ilona (?-1146/1457) Andronikus (?-1142.) I. Mánuel {hatalmas} gör. cs (11221180IX23/24) Izsák Jaroszlav orosz hg. Mária (?-1143.) weimari Ulrik (Krajna és Isztria õrgr.ja, Karintia korm.) Zsófia/Jójáda (~10441095.VI18) 1062. Magnus szász hg. (~1043-?)

{anjou} Martell Károly salernói hg. (1271.III-1295VIII 19) (I., Szép) Ottó morva hg. Eufémia (?-1111.IV2) összesen 5 gyerek Zsófia {Szép} Ilona/ Lepa (~1050.-?) Zvomir/Zvonimir/ Demeter horvát bán (?-1087.) X Lampert 1063/1066 Kázmér {the Restorer} (1016.VI I281058XI28) [10381058] Rixa/Ryksa (1018->1052) {I. Béla neje} II . Spitihnyev [10551061.] Gertrud (10251108.I4) I. Ulászló/ Vladiszlav lengy. kir. (~10431102VI4) Szvatopluk olmüci hg. Kontostephános István hg. X Komnenosz Izsák hg. Vatatzes Tivadar X Kun Erzsébet kun hg.nõ {a legszebb Árpádházi kir.né} (1240-1290<1295.) ~1256. V. István (1239-1272. VIII6) [1270.V17-1272] ~1080. X1 II. Premsyl Vratiszláv cseh kir. (~10351092I14) [10611092] Judit {Bohemia} (~10561085.XII25) 1055. Adalhaid {I . András kir. lánya} (1040-1072/1062) X3 összesen 4 gyerek Elene I I. Vlagyimir Monomachos szmolenszki fej., kijevi nagy fej. (10531125V19) II. Szvatopolk M ihály kijevi

nagyhg. (10501113IV16) Eufémia (Volodimerna Efimja) Sbyslava (~1087-1113.) Premiszláva (1075->1116) Anna (1260.1284) István hg. utószülött (1236.1271IV10után) Anjou Károly nápolyi kir. Palaiologosz Mihály gör. cs II. Andronicus/ Andronikosz bizánci/ görög cs. Erzsébet (~11501190 Frigyes Szvapotluk András somogyi fõisp. Margit (~1161-?) Odola (1157.) 1174 Margit (Mária) (1175-?) Konstancia 1186 II. Angelos Izsák bizánci görög cs. (1155-1204.I I) Vratiszló Mária ??? IX. Konstantin bizánci cs. (~9801055I11) Mária Monomacha bizánc (~10321067.XI) Cillei Borbála (?-1421.II2)/ (1392.1451VII11) Anna Garai Miklós nádor, macsói bán (1366–1434.I17elõtt) [1402-1433.] ? X IV. {Bajor} Lajos rómném cs (12871347X11) [13141347] Rudolf Y Serba (Serbe) oláh kenéz Radul 1306. Margit 1350.IX19 Garai János temesi isp. (?-<1430.I 6) Radul (Radol, László) X Vojk (Voyk, Vuk, Vk, Wayk, Buth, Butho, Buthi) udvari lovag M agos

Morzsinay Erzsébet mursinai morsinai, demsusi oláh Csolnokosi Jariszlav János (?-1360) Y I. Károly/ Károly Róbert/ Caroberto (1288.-1342VII26) [1307.–1342] Mária (?-1317.XII15) István hg. (1332.XI I261354VIII9) 1318. XI19 Károly Lokietek Erzsébet (1300.1380XII29) Beatrix (13061319.XI11) 1320.VII6 I. Lajos - Nagy Lajos (1326.II I5-1382I X10) [1342.VII 21-1382] László {Szép} Erzsébet (1339-1387.I/VI) 1353/1358.VI20 (1338.) 1345 Katalin (~1368-1374/ 1375.) {a fr kir. jegyese} Erzsébet (?-1376.) M ária (1370-1395.V17/ 1387.I) [1382.IX17-1385] Margit (1335.V241349X9 elõtt) Hedvig {Jadwiga, Anjou} lengy. kirnõ (1371-1399.VI15) [13841386] (1378.VI) 1469. II./V {Katolikus} Ferdinánd sp. kir (1452.III101516I23) Cillei Ulrik gróf (1406-1456.XI9) Katalin Garai László nádor (?-1459.I V19elõtt) [14471458] {Unokatestvére Erzs kir.nõ} Alexandra ~1432. Garai Jób nádor (?-1481) Mária Mária (Marina) Vajk Argyesi Manzilla Anna (1503.VI

I231546) {II Lajos nővére} Anna (1528.VII71590X16) X Székely Tamás aurániai perjel Székely János bán Anna Podjebrad György (podjebrádi és kunstati Boczko György) cseh korm. (1420.IV1-1471II I22) Székely Y Viktorin hg. Katalin (1449.XI 111464I) Beatrix provencei õrgr.né BerengárRajmond {nõtlen} 1277. Béla hg. (1243.1269VI20/X3) Katalin (meneküléskor halt meg), Margit?, X3 Kunigunda brandenburgi hg.-nõ 1264.X25 I V. László - Kun László (1262-1290.VII10) [1272.IX3-1290] János durazzói hg. (?-1345.) Hennegaui Matild Hunyadi László (1433.1456III16) Hunyadi I. Mátyás (1443.v1440II3-1490IV6) [1458.I24-1490] IV. István ellenkir (1132/33-1165.IV11) [1163.I 27-1163] Mária (<1144-?) Zsófia hg.nõ (1136.XI3-?) Hohenstaufi Henrik (1137-1150.) Álmos (1134-?) Gertrúd (~1138-?) III. Msciszló lengy. hg (1139.VI6) 1156/1157. Judit Boleszlav lánya? IV. {Göndörhajú} Boleszláv lengy. kir mazovia-kujaviai (11251173.) [1146-1173]

II. {Száműzött} Ulászló krakkó-sziléziai (11051159.V30) [1139-1146] III. {Öreg} Miaszko lengyel kir. gnesen-pomerániai (1126-1202.I II13) [11731177, 1194-1202] II. Kázmér {az Igazságos} (1138-1194.) [1174-1194.] Henrik sandomiri Leszek Bialy {a Fehér} (~1186-1227.) M iklós Kunigunda (Kinga) {IV. Béla lánya} (12241292.VII24) Erzsébet {4 éves korától apáca} (?~1320) András (?-1277.) Perigordi {Szelíd} Ágnes Fennena/ Fenenna kujaviai hg.-nõ Y (?-1272) Svetosláv Jakab bolg. despota X Péter (gravinai gr.) Trisztán I. {Habsburg} Albert (Albrecht/ Adalbert) habsb. cs, osztr hg, ném. kir (~1250-1308.V1) III. András (Velencei) (~1265-1301.I14 Buda) [1290.VII23-1301] 1290. Erzsébet (12911338.V6) Fülöp (tarenti achanai hg.) {két feleség} Blanka (~12751310.X14) Ágnes (1281.V181364VI11) 1296. (1298.II12) {Nápolyi} Eleonora (~12891341.VIII9) karintiai Tiroli Erzsébet görzi gr.-né III. Frigyes (a Szép) ném. kir (12861330.I13)

Rudolf cseh kir. (?-1307.) Henrik I. Vencel >László (III Vencel cseh kir) (12891306VIII4) [1301VIII27-1305X9] {IVBéla lányának Annának szépunokája?} M ária {elõbb Mallorcai Sancho, utóbb III. Nericai/Xericai Jakab neje} II. Ottkár cseh kir. (?-1278.) Habsburgi Rudolf Mesek hesseni hg. Guta hg.nõ ? Kunigunda Rosenberg Zavis cseh főúr (?-1290.VIII24) {mostohaapja: I . Vencel cseh kir. [1230-1253]} ?-1285.I24 1287. II. Vencel (Premysl) cseh, morva kir. (?1305VI28) [1278-1305] 1283. II. Vladiszláv V. Boleszló/Boleszláv krakkói, sandomiri hg. (1226-1279.XII7) Y? ~1239. X2 Erzsébet {V. András lánya} I. Premysl Ottokár/Otakár (11971230.XII13) I. Vencel cseh kir. Prágai Boldog Ágnes (1205.1282III2 ) II. Ottokár Premysl (12531278.VIII28) János Erzsébet (1291/ 1292.I20- 1330IX28) {Luxemburgi János kir. neje} Viola hohenstaufeni Kunigunda (Habsburgi Rudolf lánya = Kunigunda?) 1300. Kunigunda {IV. B Cseh János Beatrix {férj1=VIII.

Estei Azzo; 2=BeauxMontesgayeux Bertrand; Vinnei Róbert} IV. Lokietek Ulászló lengy. kir (1261-1333.I II) [1306-1333.] Felicián Stájer Károly fõhg. (1540.IV31590VII10) II. Ferdinánd cseh kir (1578.VII 9-1637I I15) [1618.V16-1637] 1600.IV23 1622.II4 III. Ferdinánd kir, ném-róm cs (1608.VII13-1657IV2) [1637–1657] 1648.VII 2 I. Lipót (Leopold?) (1640.VI9-1705V5) [1657.VII27-1705] Eleonora mantuai hg.né M ária Leopoldina (1632.IV61649VIII7) Korvin János {Corvinus, Corvin, Hollós} (1473.IV2-1504X12) V. Albert (1528-?) Eleonora 1673.X15 Sforza Blanka Mária Kristóf (?-1505.III17) IV. Leopold tiroli fõhg. (1586.X91632IX13) Claudia Felicitas fõhg.nõ (1653.X151676IV8) II. {Jagelló} Ulászló {Wladislav} lengy. kir, litván fej. [1386-1434] Martell Károly (1345.XI I251346nyár) tarantói Róbert 1347. tarenti braunschweigi Ottó zsoldoskatona aragóniai Jakab majorkai kir. tarantói Lajos (?-1362.V26) Durazzói Margit (?-1412.) Y san-severinói

Margit {Durazzói} II . {Kis} Károly {I II K nápolyi kir.} (1354-1386I I24(7?)) [1385.XII31-1386] Ulászló Franciska (?-1362 elõtt) Katalin (?-1362 elõtt) Mária osztrák Vilmos 1389. II. Johanna (1371.1435II2) Aragóniai I. Ferdinánd (Ferrante) nápolyi kir. Aragóniai János bíbornok (1463.1484X17Róma) Habsburg Albert osztrák hg. Anjou Lajos (?-1384.IX20) II. Károly mantuai hg. M edici Anna Mária Krisztierna Báthori habsburg fõhg.nõ Zsigmond (1574.XI10fejedelem 1621.IV6) 1595.-1599VII I17 Lotaringiai Erzsébet I. M iksa bajor választófej (1573.IV17-1651IX27) Pfalz-Neuburgi Eleonora (1655.I61720I19) Szavójai Henriette Adelheid 1676.XI I14 Mária Antonia 1685. Mária Anna Zsófia Johanne ~1371. Vencel ném. cs (IV.K) cseh kir (1361.II261419VIII19) (1372.) 1385XI1 1722 II. Miksa Emánuel bajor választófej. (1662.VI 111726II26) VI I. Károly Albrecht ném. cs (1697.VI II61745I20) III. M iksa József bajor vál.-fej (1727.III281777XII30)

1652. 1415. De la Marche Jakab bourbon gr. Szapolyai István nádor II. Alfonz (?-1495.) Albert, (I I.A) ném kir, cseh kir. (1397.VI II16-1439X27) [1438.I1-1439] Nápolyi László (III.L) nápolyi kir. (1377 - 1414.VIII 6) Károly Tódor M iksa Fülöp Hedvig tescheni hg.nõ Borbála (?-1515.X2) Rinaldo di Durazzo IV. Kázmér lengyel kir. Anna V. László cseh kir, osztr hg (1440.II22- 1457XI23) [1440.V15-1457] Erzsébet Frangepán Beatrix (~1472-1510) Szt. Kázmér (1458.- 1483) Jagelló Albert I. Zsigmond lengy kir (1467.I1- 1548IV1) 1512.II8 () Hohenzollerni György brandenburhi õrgr. 1694. Izabella Elizabet (1692.X25-?) Károly Lajos pfalzi vál.fej Sobieski János lengyel kir. III. János svéd kir. (?-1592.) II. Ferdinánd 1516. Katalin Hedvig (1513.III5-?) Joákim brandenburgi választófej. neje Anna (1515.VII2-?) Szapolyai János (?-1540.VII22) [1526.-1540] Sfonza/ Sforza Bona Izabella (~15201559.IX15) (1539.I29) 1539II23 {Nagy Dauphin}

Lajos (16611711) Mária Antonia III. Károly {József} sp kir, Elizabeth Christine of (VI . K) ném-róm cs Brunswick-Wolfenbuttel (1685.X1-1740X20) (1691.VII I28[1711-1740] 1750.XII21) 1708.VI II1 I. József német-római cs (1678.VI I26-1711IV17) [1705.V5-1711] II. Ulászló Dobzse László cseh kir. (1456III11516III13) [1490-1516] Radzivill Borbála II. Zsigmond Ágost lengy. kir. (?1572VII7) I. Ferdinánd egyik lánya Anna (1503.VII23- 1546) {I. Ferdinánd neje, I M iksa anyja} János Zsigmond (~1540-?) János Zsigmond V. Fülöp (1683.XI I191746VII9) IV. Károly sp (1748.XI I121819I20) III. Károly sp kir (1716.I201788XII13) Mária Anna (1718.I311781I15) parmai Izabella (?1763.) II. József {a nép császára} (1741.II I13-1790II20) [1780-1790.] Mária Amália (1724.XI 241760IX27) bajor Mária Jozefa Mária Lujza/ Luiza sp. Infánsnõ (1745.XI24-?) I I. Ferenc (József Károly) róm cs, (I.F) osztrcs,magy,cseh kir (1768.II12-1835III2) [1792VI61835] 1790.IX19

1788.I6 összesen 13 gy. XI V. Lajos Erzsébet Sarolta, Mademoiselle de Chartres orleansi hg.nõ (1676.IX13-1744XII 24) Maintenon Károly Lipót lothaiai hg. 1698. HABSBURG-LOTARINGIAI HÁZ Mária Terézia (1717.V13-1780XI29) [1740.X-1780] 1738.VI 19 1760. Fülöp orléansi hg. 1671.XI 21 Orléansi Fülöp régens Mária Jozefa (1699.XII8-?) 1714.XI I24 I. Lajos sp (1707.VII I251724VIII) Ulászló lengy. kir VII. Károly fr kir. Margit hg.nõ II. Lipót/Leopold (Péter) toscanai nagyhg., ném-róm cs (1747.V5-1792II I1) [1790.XI15-1792] szicíliai Mária Terézia (1772.VI61807IV13) Mária Ludovika {az akadémia névadója} I. Napóleon Mária Lujza/ (1769.VII I15Terézia 1821.V5) (1791.XI I12[1804XII2-?] ?) 1810.IV2-1814 II. Napóleon (1811.III201832VII22) Lajos fõhg. X4 V. Ferdinánd cseh kir (I F.) osztr cs (1793.I V19-1875VI29) [1835–1848.XII2] 1736.II12 Mária Karolina (1752.VII I131814IX8) I V. Ferdinánd (1751.I121825I4) 1769. nyár Miksa Ferenc

Xavér József érsek, püspök, Köln utolsó vál.fej (1756.XII8-1801VII27) I. M iksa bajor kir. I. Viktor Emánuel szardiniai kir. M ária Anna Ferenc Károly {József} főhg. (1802.XII71878V8) II. Lipót Lajos M ária Henrietta Fülöp Mária Viktor Anna (1836, (1835.IV9Budapest-1902) 1909.XII17) 1853.VII I22 Lónyai Graaf {Vásárosnamény?} (1863-1946) I. Lotharingiai/ Lothaiai Ferenc István {Lipót Károly József} ném. cs. (1708XII8-1765VIII18) Y meghalt X2 Ferdinánd fõhg. modenai hg. Sándor Lipót fõhg. - nádor (1772.VII I141795VII12) Alexandra Pavlovna {Pál orosz cár lánya} (?-1800.II1) József Antal János nádor (1776.II I91847I13) [1796-?] Zsófia {Friderika Dorottya} bajor fõhg.nõ (1805.I27-1872V28) ~1815. Hermina István nádor 1824.XI4 Erzsébet Amália Eugenia {Sissy} bajor hg.nő wittelsbachi (1837.XII24-1898IX10) 1854.IV24 I. Ferenc József (1830.VIII18-1916XI21) [1848.XII2-1916XI21] Stefánia Ottó Zsófia (?1857.) Elizabet

(18831963) Rudolf trónörökös (1858.1889I30) Leopold Petznek össz. 13 gy. összesen 16 gy. Gizella {Lujza Mária} Leopold (1856.VII12bajor hg 1932.) 1873.IV20 Erzsébet {1893.XII Seefried-Buttenheim Ottó báró neje} Hermina anhaltbernburgschaumburgi hgnő (?-1817.IX14) József (Károly Lajos) főhg. (1833II I2-?) {legmagyarabb főhg.} M ária Dorottya württembergi hgnő (?-1855.) Erzsébet főhg.nő Miksa (Ferdinánd József) osztr. fõhg, mexikói cs (1832.VII6-1867VI19) 1857.VI I27 Mária Valéria Amália (?1924) Auguszta {1893.XI15 József Ágost fõhg. (József fõhg. fiának) neje} I. Lipót belga kir. Sarolta belga hg.nõ (1840.VI7-?) orléansi Lujza hg.nõ Terézia {Chambord gr. neje} Amália pármai hg.nõ Mária Antionette/Antónia fr. kirné {M adame Veto} (1755.XI2-1793X16) 1770.V16 XVI. Lajos dauphin (1754.VII I231793I21) Pius Ágost Pfalz-ZweibrückenBirkenfeld hg. (?1837VII I3) XVII. Lajos (1785.III271795VI8) Beatrix Miksa József bajor

hg. (1808.XII41888XI15) Mária {Don Carlos neje} Károly Lajos Mária {József M ária} Annunciata (1833.VI I30nápolyi hgnõ 1896.V19) 1862.X16 Ferenc Ferdinánd (estei), fõhg, (1863.XI I181914VI28) Karolina nápolyi kir.né Viktor Emánuel kir. IV. Ferenc {József Károly Ambrus Szaniszló} modenai hg., osztr főhg (1779X61846I21) Lajos Fülöp fr. kir Mária Henriette belga kir.né Mária Beatrix Erzsébet Amália Eugenia bajor hg.nõ wittelsbachi (1837.XI I24-1898IX10) Lajos Viktor Ottó Ferenc József Károly Lodewijk (1865.IV21-1906) Erzsébet bajor hg.nõ Mária Jozefa Lajos Fülöp Elizabet Pia Angéla Margit IV. Károly (Ferenc József) - (I K) osztr cs. (1887VIII27-1922IV1) [1916.XI21-1918XI16] Róbert pármai hg. Zita M ária Adelgunda Mikaéla Rafaéla Gabriella Jozefa Antónia Lujza Ágnes - bourbon-pármai hg.nõ (1892V9-1989III14) [1916XII30-?] 1911.X21 Habsburg Ottó György összesen 8 gyermek Sixtus pármai hg. I. M iksa József kir. 5 idősb

gy. 1828.IX9 X1 Ludovika (1808.VII I301892I26) Ilona (?-1890.V16) 1858. Sforza Ferenc (1401.VI I251466III8) a fr. kir rokona Foix Katalin 1502.IX29 Candalei (Kandalei) Anna fr. hgasszony (?-1506.VII26) II. Lajos Mária (1506.VII1(1505IX171526VIII29Csele p) 1558.X18) [1516.-1526] (1515.VII22) 1520XII11, 1522I13 János Zsófia Erzsébet Sarolta (Liselotte) (1652.V27-1721X8) III. Kázmér {Paraszt kir, Nagy} lengy. kir (1309-1370.XI 5) [13331370] Margit (1335.V241349X9 elõtt) ? III. Zsigmond lengy, svéd kir (1566.VI20-1632IV30) {II. Ferdinánd sógora} Beatrix (?-1508.) hessenkasseli hg.nő Zách Klára Visconti Fülöp Mária lánya Sforza Galeazzo Mária (1444.I24?) candalei Gaston () nagynénje Mária Anna (?1690) Cillei Borbála (?-1421.II 2)/ (1392.1451VII11) (1401.õsz) 1405XII6 Erzsébet (~14101442.XII17) (1411.) 1421 Mária Anna Ferdinánd Mária (16361679) Lokietek Erzsébet szirádiai, krakkói, szandomiri hg.nő (1300-1380.XII29) {I Károly

Róbert kir. 3 neje} Valois Blanka (Margit) Zsigmond ném. cs (1368.II15- 1437XII9) [1387-1437] Mária kir.nõ V. Vilmos bajor hg. X: 2 fiut szült Mária Amália {I. József cs ifjabb leánya} Johanna bajor hg.nõ IV. Károly cs/ Luxemburgi Károly morva õrgr. (?-1342.VII15) Schweidnitz Anna hg.nõ {4 feleség} I . Albrecht bajor hg. 1363. I. Alfonz 1386.II18 Aragóniai Beatrix (1457.XI 141508IX12) Frangepán Bernardin Mária (?-1326.) (1345.) Lajos durazzói hg. (1324-1362.) 1496.III M ária bajor hg.nõ (1550.III211608IV29) Ferdinánd Károly (1628.V171662XII30) Juhanna/ Johanna nápolyi kir.nõ (1326.-1382V22) (1333.) 1342III31 I. Ulászló (IIIU) lengy kir (1424.-1444XI10) [1440.VII17-1444] Klára Borbála Vilmos András (Endre) (1327.XI 301345IX18) Károly durazzói hg. Y (1461.V) 1463V1 1546.VII4 Johanna ifj. Hunyadi János (?-1441.) Lipót osztr. hg. Valois Mária (1474.IX5) 1476IX15 Nápoly; 1476XII22 Buda (1458.I) 1455. id. Hunyadi

János (Szibinyáni Jánk, Janku) korm. (1409- 1456.VIII11) Horogszeghi Szilágyi Erzsébet (?-1484.) Szilágyi M ihály Károly kalábriai/ calabriai hg. (1298.-1328) Erzsébet kujáviailengy. hg.nõ Kotromanics {grave} István bosnyák kir. 1074. I. Msztiszláv/ Miciszláv/ Mstislav kijevi nagyfej. (10761132IV15) Eufrozina/ Fruzsina orosz hg.nõ (11331186) {IIGéza neje} ~1103. Habsburg Rudolf Andronikus 5 lány Angelos M anuel (~11981212.) Morosini Tomasina/ Tommasina) Katalina - adriai kir.né {új Eszter/ ibolyás hölgy} Anjou Izabella {ifj. Erzsébet} (~1264-?) (1270.) 1271 Róbert nápolyi kir. (12651343) {feleség1=Aragóniai Jolánta; 2=sp. Sancho} Margit/ M argita {Valois Károly neje} Marguerite d Anjou (1273-1299.XII31) Szt. Lajos toulousei püspök Árpád ~1190 ? (Salamon? /I stván?) Dénes nádor Géza (János) (~1151-?) X I. Frigyes német császár I II. {Görbeszájú} Boleszlav Krzyvousti lengy. kir (1085VIII201138X28) [1102-1139]

Sbyslava (~1087-1113.) III. Konrád ném. cs ? X Szent Margit (1242.I271271I18) Mária nápolyi kir.né {össz. 14 gy} (1258-1323.III25) Estei Beatrix {Boldog dEste} (1212/1214.1245?/1239VII 23) II. László ellenkirály (1131-1163.I14) [1162.VII15-1163] X Apod Mánuel bizánci császár Theodora unokahúg X VII. Azzo estei õrgr. 1234.V14 Jolánta/Jolán (1219.1251X9) (1269.) 1270V27 1287. Aldobrandini estei õrgr. Courtenay Jolán (~11981232/1233.) 1215. {Sánta Anjou} Károly salernói hg., (II ) nápolyi kir {le Boiteux} (1254.-1309V5) II. Uros M ilutin ~~~ I I. Géza {Geitxaz (Jejcsasz), Iatxaz (Jacsa)} (1130-1162.I II/V31) [1141.II 16-1162] Courtenay Péter (1155.-) II. András/ Endre (1176/11771235IX 21) [1205-1235] András II. Leszek Dragutin István szerb kir., macsói hg. (?-1316) György hg. (?-1306.) Habsburgi Rudolf ném. kir, habsb cs weimari Vilmos {Ulrik unokabáttyja} Lambert (~1049-~1075.) 1130. Anna novgorodhalicsi hg.nõ 1251/1252.

I. Szobjeszló/ Szobjeszláv cseh morva hg. (?-1140) Adalhaid/ Adelhaid (~1105.-1140) Borisz Y (1169.IX10-?) Berthold Lev (Leó) halicsi hg. (?-1301.) Konstancia Rheinfeldi/Sváb Adelhaid (~1067-1090.) 1132. Anna Dukaina Mária Mária Gertrúd meráni hg.nõ (~1185-1213.IX13) Kálmán hg. (1208.-1241) Szalóme I. Szent László (1040-1095.VII29) [1077-1095.] X1 1203. elõtt Boldog Gertrúd altenburgi apácafej.asszony (1227.IX29- ~1300) gyermekek Lajos bajor hg. (?1294) (1451.VIII) 1455VIII M ária Anna bajor hg.né 1631.II20 1110/1112. () Ágnes {fr. kir. neje} Leskó krakkói hg. II. Henri (~12501308.) Beatrix (1306.1319XI11) IV. Károly fr. kir X Béla macsói hg. (?-1272.) ? Garai Miklós nádor, macsói bán (?1386.VII25) [1375-?] Lázár szerb fej. Cillei Erzsébet (?-1455.) Eleonóra {I. Ferenc fr. kir jegyese} össz. 15 gyerek Ferdinánd tiroli fõhg. 1521. Könyves Kálmán (~1074-1116.II3) [1095-1116.] 1097. II. István {László

ikertestvére} (1101-1131. II I1) [1116-1131.] M anuél görög cs. Euphrosyne Dukaina Kamaterina (~1136-1211.) <1179. Angela Anna (1195 után-?) Laskaris/Laszkarisz/ nikaiai Mária görög hg.nõ (~1206-1272) Mária Anna (1226-1285.) Jutte Bohemia {cseh} (1315.V201349IX11) I. Hermann (1332/1334-1385 márc 21.) Brankovics György szerb fej. Frangepán Erzsébet {Őrült} Johanna/ Janka sp. hgnõ (1479.XI61554IV11) Margit ném.alföldi korm. I. Géza /Magnus {Geobitz, Jeóvics, Geuca, Geuza, Geusa} (?1077.IV25) [1074–1077] Zsófia () Saul Henrik Ágnes {Luxemburgi} János kir. (1296VIII101346VIII26) [13101346] Erzsébet (1291/ 1292.I201330IX28) II. Ulrik Cillei Vilmos (?1395) {unokatestvére II. Hermannnak} Frangepán István arag. Tékozló Albrecht Dávid (~1054>1094.) ? mazóviai Cimbarka/ Cimburgis Frigyes (I V./I I) (1415.IX211493VIII19) unokaöccse tiroli [1440-1493.] Zsigmond és V. László atyja Ilona {II. Géza lánya} (~11581199.XII25)

VII. Henrik ném kir róm. csász (1276.-1313VIII24) [1308-1313.] III. {nagy} Péter/ Pere arag. kir (1239-1285.XI11) 1802. {2 fel} Berry hg.nõ Ágnes Babenbergi (~11541182.I13) Y III./XI Henrik (Jasomirgott) osztr. hg (1114IV21177I13) Lipót (?1141.) II. Henrik luxemburgi gr. IV. {kedélyes} Alfonso (13021336.I24) [1327-1336.] Visconti Bernabo lánya 1364. Vladiszláv Hermann lengyel hg. Buzilla/Felícia szicíliai normann hg.nő {Roger szic fej. lánya} III. babenbergi {Kegyes} Szt. Lipót (1073.IX291136XI15) [1096-?] Ágnes III. László (1199.-1205V7) [1204.VIII26-1205] Szt. Isabel/ Elizabeth (1271.I41336VII4) 1088. ? III. Ágost lengy. kir Izabella M atild {I . Henrik ang. kir lánya} 1142. XIII. Lajos {Le Juste} fr. kir (1601IX271643V14) [16101643] VI . Károly sp. kir V. Henrik (1081.1125V25) [1106-1125.] Konrád ném. Hugh II. {igazságos} Jakab/ Jaime arag. kir (1267.VIII10-1327XI2) [1291-1327.] 1295.X29 (1058.I X) 1059 II. {Szép} Lipót

(10501095.X12) Edgár skót kir. III. Eudes fr. Beatrix Savoie {IV. Amédée (11971253) lánya} (~1223-<1259.) Constance (1249-1302.) Lipót (13511386.VII9) ágyas Madeline/ Claudia {V. Jakab skót kir. neje} M edici Katalin IX. Károly fr kir (1550.VI 271574V30) [15601574] Bourbonok I. Ferdinánd (?1825) orosz Praxedis Judit {III. Henrik lánya} Salamon (1052-?1087/1088.) [1063.IV11-1074I II14] Adalhaid (1040-1072/ 1062.) Eberhard Gertrúd (1115.IV181143IV18) 1127.V29 braunschweigi Welf I V. Ottó ném ellencs (1182-1218.V19) [1208-1218.] III. Hugh Burgundy fr. (1148-?) Krisztina Bertha {a susai őrgr. lánya} Lothár {a Szász} (III., I I) supplinburgi gr., némróm cs (10601137XII4) [1125-1137] Meisseni Ekbert [1089.] 1147-1163. Bianca Lancia (~12001243?) Izabella II. (1212-1228V8) {Jean de Brienne jeruzsálemi kir. (1148-1237III21) lánya} ? Pisseleu Anna etampesi hg.nõ OrléansAngouléme-ház (Fr. kir) Stuart Mária {késõbb skót kir.nõ}

Szavójai Terézia Y2 Iréne {Angelos Izsák gör. cs. lánya} 1235/1225.XI9 ? Anna {Dukas Vatatzes niceai cs. 2 neje} Jeanne de Bourgogne fr. (1293.1348IX12) M edici Ferenc toscanai nagyhg. (1541.III251587X19) 2. fel X. Károly Fülöp fr kir (1757.X9-1836XI6) [1824-1830.VIII2] 1197. Margit (?1093) ? arag. Anjou Margit (1429.III231482VIII25) Lajos dauphin Y2 I I. Fülöp sváb hg. (11761208VI21) [1198-1208.] ~1070 IV. Henrik ném cs. (1050XI111106VIII7) [1056-1106.] 1066. ném. ~1098. II I. Malcolm skót kir. Edgár ném. Ludovika (1790.II181791) XIII. Leó {Gioacchino Pecci gr.} [18781903] Gyula/Gulaz/Geula erdélyi vajda {kisebbik} Gyula vajda, az utolsó magyar törzsfõnök II. Burchard sváb hg. Gizella (?-994.) () Elizabet Wilhelmine (1767.IV211790II18) VIII. Pius {Francesco Saverio Castiglioni} [1829-1830] Jutas/Jutocsa/ Jutos/Jutotzesz Pata I . Borivoj cseh kir. (~850~910) [873?894?] cseh I . {Nagy} Ottó (912.XI23973V7) [936973] Thankmar

Gerberga arag. I. Károly lotaiai hg. (?-1431.) Anjou Mária (14041463.) II I. Lajos Szavójai Sarolta (14421483.) 1540.VIII8 1543.VII12 XV. Lajos XVIII. Lajos (?1824IX16) VI. Henrik ném kir róm. cs (1165.XI-1197I X28) [1190-1197.] I I. Frigyes ném-róm cs (1194.XI I261250XII13) [1212-1250] 1209.VII I19 fr IX. Ince {Giovanni Antonio Facchinetti} [1591] X. Ince {Giambattista Pamphili} [1644-1655] Szent Matild {Thiederich vesztfáli gr. lánya} (?-968.III14) 909/913. ném. arag. {le Poéte} Károly orleansi hg. (1391.V261465I4) XI. Leó {Alessandro Ottaviano de M edici} [1605] XV. Gergely {Alessandro Ludovisi} [16211623] Gizella M athieu Lorraine (~1115.1176V13) Bertha von Hohenstauffen (~1124-?) 1156.VI 16 1184.X29 Enzio/Enzo szardíniai kir. (1220-1272.) Visconti Galeazzo milanói hg. 1385.VI I13 VII. Henrik Tudor (1456.I281509I V5) [14851509] Edvárd XIII. Gergely {Ugo Boncompagni} [1572-1585] V. Pál {Camillo Borghese} [1605-1621] III. Stauf Konrád

kir. (10931152II15) [11381152] ném. I. {Rõtszakállú/ Barbarossa} Frigyes cs. (1122-1190VI10) [1152-1190.] IX. {Fekete} Henrik (10741126.XII13) [1120-?] II. Welf IV. Ottó Jeanne de Bourbon (1339.II31378II6) VII. Orbán {Giambattista Castagna} [1590] VII. Orbán {Maffeo Barberini} [16231644] burgundi Gizella Szt. Kunigunda Ealdgyat II. Konrád cs. [10241039] fr. Beaufort (Lancaster) Margit {Semerset János unokája} Edmund Tudor richmondi gr. (1430.-1456XI3) Matilda de Chatillon (~12921358.X3) Isabelle de Valois (1313.1383VII26) 1313.VII II. Gyula {Giuliano della Rovere} [1503-1513] III. Pál {Allessandro Farnese} [1534-1549] burgundi Beatrix {Roman} (~11431184.XI15) nápolyi-siciliai Konstanica II. {Jó} János fr Jutte/Bonne kir. (1319IV16Luxemburg Bohemia 1364.I V8) [1350{cseh} (1315V201364] 1349.IX11) 1319.IV16 János {Gonosz} II./III Károly navarrai kir. (1322138711) [1349-1387] Owen Tudor walesi 1428. VII. Henrik megvál ném. kir (1211-1242.II12)

[1220-1235.] Erzsébet (~12311273.) Szicíliai/Anjou I. Valois Károly Margit {V. István (1270.III12unokája} (12731325XII16) 1299.XII31) 1290.VII I16 Fr. kir Valois-ház V. {Hosszú} Fülöp fr kir. (1293- 1322I3) [1316-1322.] Lancaster-York ház V. Henrik {Monmouth} Valois Catherine (1387.VI II9(1401X27-1435/ 1422.VIII31) [14131436I3) 1422.] 1420.VI2 VI. Hadrián {Adriaan Florent dEdel} [1522-1523] Frigyes sváb hg. Ágnes Isabelle de Hainault (1170.IV51190III15) II. Fülöp Ágost fr kir (1165.VII I221223VII14) [1180-1223] {Ifjú} Henrik ang. kir. (1155II 281183VI11) Eleanor Castile (~12441290.XI24) {III Ferdinánd kasztíliai kir. (1199-1252.) lánya} 1254.X18 VI. Sándor {Rodrigo de Borgia} [1492-1503] VII. Kelemen {Giulio de M edici} [1523-1534] {Vasoldalu} Edmund ang.szász kir (?1016) M agnus szász hg. (~1043.-?) Y Hohenstauf-Stauf Champagne Adél (?-1206.) {XIII. Benedek - Pedro de Luna} [1394-1417] VII. Ince {Cosimo M igliorati} [1404-1406] XI I.

Gergely {Angelo Correr} [1406-1415] (Pisa) {V. Sándor - Pietro Philargo} [1409-1410] {XXIII. János - Baldassare Cossa} [1410-1415] I II. Ottó (9801002.I23) [983-1002.] Ordulf szász hg. (?-1071.) Frigyes {>pápa} II. Goseolo 1160. VI. Ince {Etienne Aubert} [1352-1362] V. Orbán {Guillaume de Grimoard} [1362-1370] XI. Gergely {Pierre Roger de Beaufort} [1370-1378] (Róma) VI. Orbán {Bartolomeo Prignano} [1378-1389] {VII. Kelemen - Robert genfi gróf} [1378-1394] IX. Bonifác {Pietro Tomacelli} [1389-1404] Adelheid kir.nõ ? {földnélküli} Lackland János ang. kir (1167.XII24-1216X19) [1199-1216.] I. {Oroszlánszívű} Rikárd/ Rikhárd/Richárd (1157.IX8-1199) [1189.XII19-1199] Margaret fr. (?1198) 1152.V18 {szakállas} Gottfried lotaiai hg. (?-1069XII21 V. Hadrian {Ottobono de Fieschi, Lavagna grófja) [1276] XXI. János {Pedro Juliani} [1276-1277] III. M iklós {Giovanni Gaetano Orsini} [1277-1280] XII. Benedek {Jacques Fournier} [1334-1342] VI. Kelemen {Pierre

Roger de Beaufort} [1342-1352] I I. Ottó (955983.XII7) [973-983.] alsó-itáliai Theofanó Koppány Bouillon Gottfried {jeruzsále mi kir} IV. Sándor {Rinaldo, Segni grófja} [1254-1261] I V. Orbán {Jacques Pantaléon de Court} [1261-1264] IV. Kelemen {Guy le Gros Foulques} [1265-1268] VIII. Bonifác {Benedetto Caetani} [1294-1303] XI. Benedek {NiccolÓ Boccasini} [1303-1304] V. Kelemen {Bertrand de Got} [1305-1314] I. {M adarász} Henrik ném. kir (867-936.VII2) [910-936.] Hatheburg X Tormás 1054. Matild (10461115.VII24) {canossai várúrnő} Hugó VII. {Ifjabb} Lajos (1120-1180.I X18) [1137-1180.] Poitoui Eleonóra (1132-1204.IV1) Clifford Rosamunda Beatrix lotaiai hg.nő VI. {Vastag} Lajos (~1081-1137.VIII1) [1108-1137.] AnjouPlantagenet-ház III. Coelestin {Giacinto Bobone Orsini} [1191-1198] III. Ince {Lotario, Segni grófja} [1198-1216] II I. Honorius {Cencio Savelli} [1216-1227] (Avignon) XXII. János {Jacques Arnaud dEuse vagy Duese) 1316-1334] {V. M

iklós - Pietro Rainallucci} [1328-1330] Lél I. Goseolo 1051.V19 {II. Anacletus - Pietro Petri Leonis} [1130-1138] {IV. Viktor - Gregorio} [1138] II. Coelestin {Guido di Citta di Castello} [1143-1144] I I. Lucius {Gerardo Caccianemici} [1144-1145] IV. Miklós {Girolamo Masci} [1288-1292] V. Szent Coelestin {Pietro Angelari del Murrone) [1294] Ézelõ (Tas?) Tevel Tar toulouse-i Konstancia I. Henrik (1008IV1060VIII4) [1031-1060] II. Paschalis {Raniero di Bieda} [1099-1118] {Theoderich - Guibert} [1100-1102] {Albert} [1102] IV. M árton {Simon de Brion} [1281-1285] IV. Honorius {Giacopo, Savelli grófja} [1285-1287] Y Szt. Ludmilla cseh védõszt. (~860-927./ 921.IX15) Vencellin {német szárm. vendég ÁRPÁD-HÁZ Frank/száli cs.ok {IV. Szilveszter - Maginulfo} [1105-1111] II. Gelasius {Giovanni di Gaeta} [1118-1119] {VIII. Gergely - Mauritius Budinus de Braga) [1118-1121] II. Calixtus {Guido, Bourgogne grófja} [1119-1124] X. Szent Gergely {Tebaldo Visconti}

[1271-1276] V. Ince {Pierre de Tarentaise} [1276] Üllõ/Jeleg 951. Fr. kir Capetingek II. {Kegyes} Róbert (972.I II27-1031VI I20) [996-1031.] VII. Szent Gergely {Hildebrand} [1073-1085] {II I. Kelemen - Wiberto di Parma} [1080-~1084) III . Viktor {Desiderius Epifani} [1086-1087] II. Orbán {Eudes de Chatillon} [1088-1099] IX. Gergely {Ugolino, Segni grófja} [1227-1241] IV. Coelestin {Goffredo Castiglioni} [1241] I V. I nce {Sinibaldo Fieschi, Lavagna grófja} [1243-1254] Tarhos/ Tarkacsu Tas István horvát hg. Jocella IX. István {Friedrich lotharingiai herceg} [10571058] X. Benedek {Giovanni, Tusculum grófja} [1058-1059] II. Miklós {Gérard de Chevron} [1059-1061] II. Sándor {Anselmo da Baggio} [1061-1073] {II. Honorius - Pietro Cadalo} [1061-1064] XIV. Gergely {NiccolÓ Sfondrati} [1590-1591] II. Péter (961~1030) Gradenigo János X Liegarde (~897-?) Hugó Capet (~939-996.X24) [987-996.] II. Kelemen {Suitger, Morsleben és Homburg gr-ja) [1046-1047] !IX.

Benedek harmadszor [1047-1048] II. Damasus {Poppo von Brixen} [1048] III. Lucius {Ubaldo Allucingoli} [1181-1185] III. Orbán {Uberto Crivelli} [1185-1187] VIII. Gergely {Alberto de Morra} [1187] III. Kelemen {Paolo Scolari} [1187-1191] Slavibor mielniki gr. (~830-?) Árpád (~840-907?) [895-907] Tétény {? erdőelvi/ erdélyi Zoltán} ném. V. {Tunya/ Henye} Lajos (966987.V21) [986987] IX. Benedek {Teofilatto, Tusculum gr-ja} [1032-1044] III. Szilveszter {Giovanni} [1044-1045] !IX. Benedek másodszor [1045] VI. Gergely {Giovanni Graziano} [1045-1046] II. Pál {Pietro Barbo} [1464-1471] X Levente/ Liuntin/ Liüntika fr. IV. Sergius {Pietro Bucca porca} [1009-1012] VIII. Benedek {Giovanni, Tusculum gr-ja} [1012-1024] {VI. Gergely} [1012] XIX. János {Tusculumi gróf} [1024-1032] III. Jenõ {Bernardo dei Paganelli} [1145-1153] I V. Anastasius {Corrado Fagnani} [1153-1154] IV. Hadrian {Nicolaus Breakspeare} [1154-1159] II I. Sándor {Rolando Bandinelli} [1159-1181] Y

{ismeretlen nevű férfi} leány Emese/ Emes/ Emesu Álmos/Liüntük/ Szálmos/ Szalmutzész vajda (819-895.) Tuhutum/Töhötöm {Erdély meghódítója} Beatrix de Vermandois I I. Szilveszter {Gerbert dAurillac} [999-1003] XVII. János {Secco} [1003] XVIII. János {Fasano} [1004-1009] {I V. Viktor - Ottaviano de Monticello} [1159-1164] {I II. Paschalis - Guido da Crema} [1164-1168] {III. Calixtus - Johannes de Struma} [1168-1178] {I II. Ince - Lando} [1179-1180] utód uralkodó {>késõbb felvett név} verziószám: 1.01 lengy. XV. János [985-996] V. Gergely {Bruno, karintiai hg} [996-999] {XVI. János - Johannes Philagathos} [997-998] II. Honorius {Lamberto di Fiagnano} [1124-1130] {II . Coelestin - Tebaldo Buccapecus} [1124] II. Ince {Gregorio Papareschi} [1130-1143] feleség (eljegyzés időpontja) házasság idõpontja következő uralkodó Eleüd/ Előd VII. Benedek {Tusculumi gr} [974-983] XIV. János {Pietro di Pavia} [983-984] VII. Bonifác [984-985] IX.

Szent Leó {Bruno, Egisheim és Dagsburg grófja) [1049-1054] II. Viktor {Gebhard, Dollnstein és Hirschberg grófja) [1055-1057] név (születés-halál) [uralkodás kezdete-vége] Y {ismeretlen nevű férfi} X nő ?-453. harmadik férj Árpád "vére" azonos személy Csaba/Irnek/Irnik/ Irnák/Ernák {Edekon szkír kir. kegyeltje} Ed M ikolt második férj anya leszármazás Brünhilda/ Krimhilda/ Ildikó ném. fej.assz Etele/Atilla/Atil/ Attila (394-453.) [434-453.] Réka/Rika/ Arékán Ellák/ Ellek/ Velek Farkas (Tarkans) apa {megjegyzés/ gúnynév stb.} Cerka 819. I. Herbert IV. {Tengerentúli} Lajos fr. kir (921954IX10) [936954] II. Agapetus [946-955] XII. János {Octavian, tusculumi gr} [955-963] VII. Leó [963-965] V. Benedek [964] XIII. János [965-972] VI. Benedek [973-974] VII. Bonifác {Franco} [974] JELMAGYARÁZAT Mágóg PREMYSL CSEH KIR. X. János [914-928] VI. Leó [928] VII. István [928-931] XI. János {Tusculumi gr} [931-935]

II I. Sergius [904-911] II I. Anastasius [911-913] Lando [913-914] II. János Pál {Karol Wojtyla} [1978-] Jáfet II. Paepin Quentin de Vermandois (818-848.) IV. Benedek [900-903] V. Leó [903] Christophorus [903-904] X. Szent Pius {Giuseppe Sarto} [1903-1914] Turda/ Torda/ Tardos ? V. István [885-891] Formosus [891-896] VI . Bonifác [896] VI. István [896-897] Romanus [897] II. Theodorus [897] IX. János [898-900] VIII. Kelemen {Ippolito Aldobrandini} [1592-1605] Berend ? I V. Szent Leó [847-855] III . Benedek [855-858] {Anastasius} [855] I. {Nagy) Szent Miklós [858-867] II. Hadrián [867-872] VIII. János [872-882] I. Marinus [882-884] III. Szent Hadrián [884-885] V. Sixtus {Felice Peretti} [1585-1590] Zamur/ Zamera V. Bonifác [619-625] I. Honorius [625-638] Severinus [640] IV. János [640-642] III. Szent Leó [795-816] IV. István [816-817] I. Szent Paschalis (?-824II10) [817-824] II . Jenõ [824-827] Valentin [827] IV. Gergely [827-844] {János} [844] I I.

Sergius [844-847] V. Szent Pius {Antonio Michele Ghislieri} [1566-1572] M iske {Paschalis} [687] I. Szent Sergius [687-701] VI. János [701-705] VII. János [705-707] Sisinnius [708] Constantinus [708-715] II. Szent Gergely [715-731] III. Szent Gergely [731-741] X. Leó {Giovanni de Medici} [1513-1521] Buken III. Szent Félix [526-530] II. Bonifác [530-532] {Dioskuros} [530] II. János [533-535] I. Szent Agapetus [535-536] Szent Silverius [536-537] Vigilius [537-555] I. Pelagius [556-561] III. Pius {Francesco TodeschiniPiccolomini} [1503] Beler Thana Szent Simplicius [468-483] II. Szent Félix [483-492] I. Szent Gelasius [492-496] II. Szent Anastasius [496-498] Szent Symmachus [498-514] {Laurentius} [498-505] Szent Hormisdas [514-523] I. Szent János [523-526] VIII . Ince {Giambattista Cibo} [1484-1492] Bor család-név I. Szent Lucius [253-254] I. Szent István [254-257] II. Szent Sixtus [257-258] Szent Dionysios [259-~268) VII. Leó [936-939] VIII. István

[939-942] II. Marinus [942-946] Noé Szent Eleutheros [~175-189] I. Szent Viktor [189-~199] Szent Zephyrinus [199-217] {Natalis} [~199-?) M iksa Thurn-Taxis hg. Mária bajor hg.nõ II . Ferdinánd nápolyi kir. (?-1859) II. Ferenc Mária Lipót nápolyi trónörökös, szicíliai kir. (1836.I16- 1894XII27) 1859. Nemours hg. X2 Matild Trani nápolyi gr. (?-1886.VI8) Alençon hg. Zsófia 1868. Károly Tivadar szemorvos. össz. 8 gy. Sforza Blanka Mária {Mátyás menye} Sforza János Galeazzo (?1494.) Lodovico il M oro {Lajos a mór} (?1510.) {Sforza János unokabátyja} Sforza M iksa Sforza Ferenc Mária (?1535.X24) Gyda Haraldsdatter anglia Eudoxia II. Harald angol kir