Jogi ismeretek | Szabadalmi jog » László Áron Márk - Szellemi tulajdon az Európai Unió jogrendjében

SZELLEMI TULAJDON AZ EURÓPAI UNIÓ JOGRENDJÉBEN LÁSZLÓ ÁRON MÁRK ügyvéd (OPPENHEIM ÜGYVÉDI IRODA) A szellemi tulajdon jogáról az Európai Unió jogrendjében egyetlen előadás keretein belül beszélni, arról egy fejezetnyi jegyzetet írni szinte lehetetlen. Az előadás és a jelen jegyzet célja éppen ezért ezen a tág területen belül azokra a kérdésekre fókuszálni, amelyek egyrészt a gyakorlatban leginkább befolyásolják a jogászok mindennapjait, másrészt amelyek segítségével a legkönnyebben megérthetőek a hallgatók számára azok a korszakalkotó változások, amelyeket az Európai Unió joga a szellemi tulajdon területén magával hozott.1 A szellemi tulajdon formái közül talán a védjegyek segítségével lehet a hallgatók számára a legérthetőbben és legszemléletesebben bemutatni a közösségi jognak a szellemi tulajdonra gyakorolt hatását, ezért az előadás és a jegyzet a jogfejlődés bemutatása során a többi szellemi

tulajdoni formához képest többet foglalkozik a védjegyekkel. A lábjegyzetben megjelölt műben a szellemi tulajdon egyéb formáiról is bővebben esik szó. 1. A szellemi tulajdon – fogalmi alapvetés A magyar polgári jog korábban az 1969. évi IV törvény (régi Ptk) II rész IV címének („Személyek polgári jogi védelme”) szóhasználatával „szellemi alkotásoknak” nevezte a sok más jogrendszerben, így az uniós jogrendben is „szellemi tulajdonnak” nevezett jogokat („intellectual property”, „geistiges Eigentum”, „propriété intellectuelle”). A “szellemi tulajdon” fogalma az oltalmazni kívánt javak gazdasági-tulajdoni aspektusát ragadja meg, a “szellemi alkotások” fogalma pedig az alkotás személyhez fűződő elemeit tekintette elsődlegesnek. A korábban hatályos régi Ptk ezzel az elnevezéssel tehát a szellemi alkotásokat létrehozó személyek szellemi munkáját helyezte előtérbe, szemben más jogrendszerekkel, ahol

inkább a szellemi munka során létrehozott „anyagtalan” (immateriális) javakon van a hangsúly.2 A régi Ptk egyébként a védjegyeket és a földrajzi árujelzőket a szellemi alkotások közé sorolja, annak ellenére, hogy e körben a “szellemi alkotások” fogalom használata tulajdonképpen nem pontos, hiszen szigorú értelemben a védjegyek és földrajzi árujelzők nem minősülnek szellemi alkotásnak, hiszen tényleges alkotó lépés nem fűződik létrehozásukhoz. A hatályos Ptk (2013 évi V törvény) ezzel szemben változást hozott, a szellemi alkotások joga kifejezés eltűnt az új törvénykönyvből.3 A szellemi tulajdonjogok tárgyuk alapján két főbb csoportra oszthatók: szerzői jogra és iparjogvédelemre. A szerzői jog főleg a művészet, az irodalom és a tudomány területén létrehozott alkotások védelmét biztosítja, de ezen túlmenően több olyan területet is átfog, amely kevésbé kapcsolódik a fent említettekhez, így

biztosítja pl. a szoftverek és az adatbázisok, továbbá a szomszédos jogok védelmét. Az iparjogvédelem heterogénebb terület, az általa oltalmazott alkotásoknak erősebb az ipari, műszaki, gazdasági jellege (pl. E rendkívül terjedelmes téma bemutatása során a jegyzet nagyban támaszkodik „Az Európai Közösség kereskedelmi joga” című könyvnek (szerk. dr Király Miklós, Budapest, KJK-KERSZÖV, 2003) a 2010-ben elhunyt dr. Boytha György professzor úr által írt „Iparjogvédelem, szerzői jog” című IV fejezetére A jelzett mű egyben az érdeklődők számára is ajánlott olvasmány, a vizsgákra való felkészüléshez pedig minden bizonnyal elengedhetetlenül szükséges. 2 Vö. Dr GRAD-GYENGE Anikó: Búcsú a szellemi alkotások jogától? – A szerzői jog és az iparjogvédelmi oltalmi formák polgári jogi védelme a magyar magánjogban - Szerzői jog és iparjogvédelem a magyar magánjogban. Patrocínium, Budapest, 2012 november 3 vö. Dr

GRAD-GYENGE im II1 pont 1 szabadalom, védjegy, formatervezési minta). Egyes szerzők4 szerint aggályos lehet a versenyjog egyes területeinek erre a területre utalása. Bár jelen cikk szerzője is úgy véli, hogy vannak bizonyos hasonlóságok a versenyjog egyes területei, illetve az iparjogvédelem egyes formái között, az ő álláspontja szerint sem tárgyalandó versenyjog az iparjogvédelem körében. Szellemi tulajdon Szerzői jog Iparjogvédelem 1. Vállalat- és árujelzők (pl védjegyek) 2. Műszaki alkotások (pl szabadalom) A szerzői jog és az iparjogvédelem főbb területeinek szabályozása Magyarországon törvényi szintű, amely törvények egyben számos két- és többoldalú nemzetközi szerződésnek, illetve az Európai Unió jogának való megfelelést is szolgálják. Magyarország az 1994 február 1-jén hatályba lépett „Európai Megállapodás” (1994. évi I tv) alapján kötelezte magát az uniós joganyag átvételére, amely a 2004.

május 1-jei uniós csatlakozásig meg is történt Természetesen az uniós joganyag is folyamatosan módosul, ezért a magyar jogszabályoknak folyamatosan követniük kell az EU-normák változásait. 2. A nemzetközi szerződések és a Római Szerződés A szellemi tulajdonhoz fűződő jog egyrészt territoriális, másrészt a szellemi tulajdont magukban hordozó áruk nemzetközi kereskedelmi forgalma miatt nemzetközi jellegű. A szellemi tulajdon oltalma territoriális, tehát az államterülethez kötött, mivel a szellemi tulajdon oltalmának tartalmát és jogi védelmét az egyes államok joga határozza meg, illetve az egyes államok bíróságainak pedig főszabály szerint csak az adott állam területére van joghatósága. A szellemi tulajdonjog ugyanakkor nemzetközi jogterület is, amennyiben a szellemi tulajdon különböző formái – mint immateriális javak – a materiális javaknál (dolgoknál) könnyebben áramlanak az államok között, gondoljunk csak

napjainkban a zeneművekre, filmekre, irodalmi művekre, vagy akár a védjeggyel ellátott árukra, szabadalmat megvalósító műszaki eszközökre. A szellemi tulajdon nemzetközi oltalmát biztosítandó, viszonylag korán létrejöttek olyan nemzetközi szerződések, amelyek az aláíró államok számára kötelező minimumszabályok megalkotásával biztosítják a szellemi tulajdon egységes és széles körű védelmét az egyes tagállamokban. Például a szerzői jog területén 1886-ban kötötték meg az azóta is meghatározó Berni Uniós Egyezményt, az iparjogvédelem terén pedig szintén máig alapvető fontosságú az 1883-ban kötött Párizsi Uniós Egyezmény. Azóta számos egyéb nemzetközi szerződés jött létre az egyes jogterületeken.5 Az Európai Gazdasági Közösséget 1957-ben létrehozó Római Szerződés elsődlegesen gazdasági célkitűzésekkel operál, az ekkoriban a maihoz képest kisebb gazdasági jelentőséggel bíró szellemi tulajdonra

vonatkozóan érdemben nem tartalmaz rendelkezést. A vö. LONTAI Endre-FALUDI Gábor- GYERTYÁNFY Péter – VÉKÁS Gusztáv: Magyar Polgári Jog – Szerzői jog és iparjogvédelem. 2012 Eötvös Kiadó 13 o 5 Csak példaképpen említhető a szellemi tulajdonjogok kereskedelmi összefüggéseiről szóló TRIPS-egyezmény, illetve a jegyzetben később tárgyalt, további egyezmények (pl. az 1970 évi Washingtoni Szabadalmi Együttműködési Szerződés (PCT) vagy az új növényfajták oltalmára kötött 1961. évi Párizsi Egyezmény (UPOV) stb.) 4 2 Római Szerződés erről a jogterületről csupán a 36. cikkben tesz említést, amennyiben kivételt enged az áruk szabad mozgása alól, nevezetesen engedélyezi azokat a tagállami tilalmakat, illetve korlátozásokat, amelyeket az „ipari, illetve kereskedelmi tulajdon védelme” („protection of industrial and commercial property”) indokol. Ugyanakkor a 36 cikk szerint „ezek a tilalmak, illetve korlátozások

nem lehetnek az önkényes megkülönböztetés, illetve a tagállamok közötti kereskedelem rejtett korlátozásának eszközei”. Ekkor még tehát sem a szerzői jogra nem vonatkozott semmiféle közösségi szabályozás, sem arra a kérdésre nem született válasz, hogyan egyeztethető össze a nemzeti jogok alapján lajstromozott iparjogvédelmi jogok territoriális oltalma az áruk szabad mozgásával. A kérdésekre először az Európai Bíróság ítéletei6, majd a közösségi normatív szabályozás adott válaszokat. 3. Az áruk szabad mozgásának és a verseny szabadságának megteremtése A Római Szerződésben nem szabályozott kérdések a szerződés megkötése után hamarosan komoly vitához vezettek. A Római Szerződés létrehozása után öt évvel, 1962-ben az Európai Bizottságnak értelmeznie kellett a Római Szerződés 36. cikkét a piacokat felosztó szabadalmi licencszerződésekkel kapcsolatban. A probléma a következő: egy szabadalmas gyakran

több tagállamban azonos tárgyú szabadalommal rendelkezik. A szabadalmas ezeket az egyes nemzeti szabadalmi hivatalok előtti eljárásban szerezte. A szabadalmas választása szerint határozza meg, hogy az adott nemzeti szabadalom használatát kinek a részére engedélyezi (kinek ad licencet). Ha a szabadalmas „A” tagállamban „X”-nek, „B” tagállamban pedig „Y”-nak ad szabadalmi licencet, akkor az „A” tagállamból nem lehet átvinni a szabadalmat megvalósító terméket „B” tagállamba, ugyanis „B” tagállamban „Y” licencvevő a jogosult a szabadalom használatára, és a „B” tagállamba irányuló importot a licence alapján megakadályozhatja. Ezzel pedig sérül az áruk szabad mozgásához fűződő alapvető közösségi érdek. A Bizottság az 1962. december 24-én kibocsátott közleményében (melynek közismert neve „Christmas message”, azaz „karácsonyi üzenet”) arra az álláspontra helyezkedett, hogy a piacokat

felosztó szabadalmi licencszerződések nem ütköznek a Római Szerződés 85. pontja (jelenleg az EUMSz 101. cikke) szerinti kartelltilalomba, „mert az ilyen korlátozások a szabadalmas kizárólagos jogának kifejezései, és annak védelmét szolgálják az engedélyes bevonásával”7. Amint látható, igen hamar megmutatkozott az ellentét a szellemi tulajdonhoz fűződő abszolút jogok biztosításával kapcsolatos érdek és az áruk és szolgáltatások szabad mozgásához fűződő érdek között. Egyrészt a szellemi tulajdon tulajdonjogi jellegű, abszolút védelme biztosítja a szellemi tulajdonjog tárgyát létrehozó személy monopóliumát, tehát a szellemi tulajdon létrehozója – általában korlátozott ideig – kizárólagos jogosultságot szerez a szellemi tulajdon használatára. Ez ahhoz szükséges, hogy a szellemi tulajdon létrehozójának befektetései megtérüljenek, ezzel lehet ugyanis ösztönözni újabb és újabb alkotások

létrehozását. Másrészt viszont a szellemi tulajdonjogok territoriális jellegüknél fogva a fentiek szerint alkalmasak arra, hogy a tagállamok közti kereskedelmet korlátozzák. A „karácsonyi üzenet” megközelítése jelentősen veszélyeztette volna a szellemi tulajdont magukban hordozó áruk tekintetében az áruk szabad, korlátozásoktól mentes mozgásának és a Az Európai Bíróság, European Court of Justice (ECJ) jelenlegi elnevezése az Európai Unió Bírósága, Court of Justice of the European Union (CJEU). Jelen jegyzet egységesen az Európai Bíróság, illetve a Bíróság kifejezést használja. 7 Dr. BOYTHA György: Iparjogvédelem, szerzői jog In: „Az Európai Közösség kereskedelmi joga” (szerk dr Király Miklós). Budapest, KJK-KERSZÖV, 2003 347 o 6 3 verseny szabadságának a megteremtését. A licencek alapján ugyanis a jogosultak által kiválasztott forgalmazók megakadályozhatták volna, hogy harmadik személyek más

tagállamokból olcsóbban vigyék be a terméket a licenc által érintett tagállamba. Amint az az alábbiakban bemutatandó jogesetekből kiderül, az Európai Bíróság ezért a Római Szerződés 36. cikkében foglalt kivételt a Bizottsággal ellentétben megszorító módon értelmezte, és a Római Szerződés versenykorlátozó megállapodásokat tiltó 85. és 86 cikkét (jelenleg az EUMSz 101. és 102 cikke), továbbá a mennyiségi korlátozásokat előíró, vagy azzal azonos hatású intézkedések 30. és 34 cikkben (jelenleg az EUMSz 34 és 35 cikke) foglalt tilalmát hívta segítségül. Az Európai Bíróság a szellemi tulajdonhoz fűződő abszolút jogok biztosítása és az áruk és szolgáltatások szabad mozgása közti ellentmondást akként oldotta fel, hogy megkülönböztette a szellemi tulajdon fennállását („existence”) és annak gyakorlását („exercise”). A különböző szellemi tulajdonjogi formákon fennálló abszolút jogokat tehát a

közös piacon tiszteletben kell tartani, ugyanakkor azok jogosult általi gyakorlását bizonyos esetekben a közös piac megvalósítása céljából korlátozni lehet. Az Európai Bíróság ítéleteiben többször is leszögezte, hogy a szellemi tulajdon sajátos tartalommal bír („specific subject matter”), miközben lépésről lépésre jutott el az ún. közösségi jogkimerülés elvének kidolgozásáig, amely azóta a normatív szabályozás részét képezi. A közösségi jogkimerülés lényegében azt jelenti, hogy a szellemi tulajdont magában hordozó áru első forgalomba hozásához a jogosult hozzájárulására van szükség (megtilthatja, ellenértékhez kötheti), de amint az áru forgalomba került a közösségen belül, a jogosult nem tilthatja meg annak szabad mozgását, tehát szellemi tulajdonhoz fűződő jogaira hivatkozva nem tilthatja meg az áruk tagállamok közötti importját, exportját. Az alábbi jogesetek bemutatják, hogyan alkotta meg az

Európai Bíróság ítéleteivel a közösségi jogkimerülés elvét. 4. Az Európai Bíróság ítéletei – a közösségi jogkimerülés elve Az Európai Bíróság jogfejlesztő tevékenysége során alapvető fontosságú volt a Consten és Grundig-ügyekben (a Bíróság 1966. július 13-i, C-56/64 és C-58/64 sz egyesített ügyekben hozott ítélete, Établissements Consten S.àRL and Grundig-Verkaufs-GmbH v Commission of the European Economic Community) hozott ítélet. A vizsgált esetben a német Grundig cég kizárólagos forgalmazási szerződést kötött a francia Consten céggel a német cég GINT (Grundig International) márkájú termékeinek kizárólagos franciaországi forgalmazására. A Grundig vállalta, hogy sem közvetlenül, sem harmadik személyeken keresztül nem szállít GINT márkájú termékeket Franciaországba, sőt harmadik államokban tevékenykedő forgalmazóit is kötelezi az ettől való tartózkodásra. A Consten pedig vállalta, hogy a

termékeket nem fogja harmadik országokba továbbszállítani. A felek a szerződésben biztosított, Franciaország területére vonatkozó kizárólagosságot megerősítették azzal, hogy a Grundig felhatalmazta a Constent, hogy saját nevében jegyeztesse be a GINT védjegyet Franciaországban. A Consten, immár egy francia védjegy jogosultjaként ilyen módon megakadályozhatta a GINT védjeggyel ellátott áruk Franciaországba történő bevitelét (ezt nevezzük parallel importnak). Ezáltal a felek biztosítani kívánták, hogy a GINT márkájú termékek kizárólag a Constenen keresztül kerüljenek forgalomba Franciaországban, ami által a francia cég monopolhelyzetbe került a GINT márka hazai piacán. Csakhogy egy másik francia cég, az UNEF, német kereskedőktől olcsóbban vásárolt GINT termékeket, amelyeket a Consten árai alatt dobott piacra Franciaországban. Ez sértette a Consten érdekeit, ezért védjegybitorlási pert indított az UNEF ellen. Az UNEF

a Bizottsághoz fordult, amely a védjegynek a Consten javára történő bejegyzésére vonatkozó megállapodást a 4 Római Szerződés szabályaiba ütköző abszolút területi korlátozásnak minősítette, és ezért kimondta a forgalmazási szerződés semmisségét. A Consten és a Grundig e számukra kedvezőtlen bizottsági döntés felülvizsgálatáért az Európai Bírósághoz fordult, amely a forgalmazási szerződés közösségi jogba ütköző részei, így a franciaországi védjegybejegyzésre vonatkozó rendelkezések tekintetében fenntartotta a bizottsági döntést, és e körben megerősítette a szerződés semmisségét. Az Európai Bíróság kimondta, hogy a közös piac a nemzeti határok mentén nemzeti védjegyekkel sem osztható fel, azaz a védjegyoltalomból fakadó jogok gyakorlása nem vezethet az azonos védjeggyel ellátott áruk belföldi forgalmazásával párhuzamos behozatalának tilalmához. A verseny korlátozása mind horizontális,

mind vertikális kartell formájában tilos. Ennek megfelelően a verseny korlátozása nemcsak a különböző védjeggyel ellátott áruk („inter-brand competition”, tehát „márkák közötti verseny”), hanem az azonos védjegyet viselő áruk („intra-brand competition”, tehát „márkán belüli verseny”) esetén is tilos. A Bíróság ezzel lényegében megteremtette a közösségi jogkimerülés elvét, és a Közösségen belül lehetővé tette a parallel importot. A tagállami védjegyjogok fennállását nem vonta kétségbe, a szabad árumozgás megteremtése érdekében azonban korlátozta azok gyakorlását. A Bíróság 1974-ben a Centrafarm vs. Winthrop-ügyben (a Bíróság 1974 október 31-i C16/74 sz ítélete, Centrafarm BV and Adriaan de Peijper v Winthrop BV) kimondta, hogy a védjegyjogosultság a védjegy első, Közösségen belüli forgalomba helyezésének engedélyezésére vonatkozik. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a nemzeti (tagállami)

védjegyjogokra tekintet nélkül lehetővé vált a védjeggyel ellátott termékek szabad kereskedelme a Közösségen belül, azaz, ha egy kereskedő egy tagállamban olcsóbban be tudja szerezni az adott árut, azt szabadon értékesítheti a másik tagállamban. Ez pedig nagymértékben hozzájárul az egyes tagállamok közötti árkülönbségek csökkentéséhez, és a márkás áruk Közösségen belüli kereskedelmének fellendüléséhez. A közösségi jogkimerülés később a normatív közösségi szabályozásban is megjelent. A Tanács első irányelve (1988. december 21) a védjegyekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről (89/104/EGK) 7. cikke szerint: „A védjegyoltalom kimerülése (1) A védjegyoltalom alapján a jogosult nem tilthatja meg a védjegy használatát olyan árukkal kapcsolatban, amelyeket ő hozott forgalomba, vagy amelyeket kifejezett hozzájárulásával hoztak forgalomba a Közösségben. (2) Az (1) bekezdés nem alkalmazható,

ha a jogosultnak jogos érdeke fűződik ahhoz, hogy az áruk további forgalmazását ellenezze, különösen, ha az áru állagát, állapotát – a forgalomba hozatalt követően – megváltoztatták, illetve károsították.” A közösségi jogkimerülés elvének kimondását követően több olyan ügy is a Bíróság elé került, amelyekben a gyártók – részben talán éppen a parallel import megelőzése érdekében – az egyes tagállamokban más-más kiszerelésben (esetenként más néven) és áron forgalmazták a termékeiket (általában gyógyszereket), amelyeket élelmes kereskedők az egyik tagállamban olcsón megvásároltak, a célállam fogyasztói által megszokott külsőnek megfelelően átcsomagoltak, majd e tagállamban a helyi árnál olcsóbban piacra dobtak. A kérdés ezekben az ügyekben az volt, hogy a védjegyjogosult hozzájárulása a termék forgalomba helyezésére vajon kiterjed-e az átcsomagolás engedélyezésére. Az átcsomagolás

lehetővé tette az eredetileg eltérő kiszerelésben, illetve névvel forgalomba hozott, de azonos termékek parallel importját, másrészről sértette a védjegyjogosultak érdekeit. Az első ilyen ügyben (ez a Hoffmann–La Roche-ügy) (a Bíróság 1978. május 23-i, C102/77 sz ügyben hozott ítélete, Hoffmann-La Roche & Co AG v Centrafarm Vertriebsgesellschaft Pharmazeutischer Erzeugnisse mbH) a német Hoffmann-La Roche cég 5 a Valium nevű nyugtatót Németországban drágábban és más csomagolásban hozta a forgalomba, mint Angliában. A szintén német Centrafarm cég a gyógyszert Angliában megvásárolta, a Németországban megszokott csomagolásba átcsomagolta, majd a HoffmannLa Roche védjegyével ellátva Németországban forgalmazta. A német védjegyjogosult fellépett a Centrafarmmal szemben, és arra hivatkozott, hogy az átcsomagolás eredményeképpen nem garantálható az áru eredeti állapota, erre tekintettel az eredeti védjegy használata

jogellenes. Az Európai Bíróság a döntésének meghozatala során a védjegy általa leglényegesebbként megjelölt funkciójából – a védjeggyel ellátott termék eredetének szavatolásából – indult ki, és arra a megállapításra jutott, hogy a fogyasztónak biztosnak kell lennie abban, hogy az általa megvásárolt áru eredeti állapotára senki nem lehetett befolyással a forgalmazás során. Ugyanakkor a Bíróság egyértelműen kimondta azt is, hogy átcsomagolásra hivatkozás alapján a parallel import elleni fellépés a tagállamok közötti kereskedelem rejtett korlátozásának minősülne, kivéve ha  a védjegyjogosult forgalmazási rendszere a piac mesterséges felosztásával jár;  az átcsomagolás nem olyan, ami károsíthatná a termék eredeti állapotát;  a jogosult előzetes értesítést kapott az átcsomagolt termék forgalmazásáról, és  az új csomagoláson feltüntetik az átcsomagolás tényét. Ezzel az általános

érvényű megállapításra törekvő ítélettel a Bíróság a jövőre nézve is meghatározta az átcsomagolás feltételeit. A kereskedők újabb és újabb, a korábban meghatározott kereteket feszegető megoldásai miatt a testület természetesen újabb ítéletekben pontosította tovább az újracímkézés szabályait (Pfizer vs. Eurim-ügy (a Bíróság (Első Tanács) 1981. december 3-án hozott, C-1/81 sz ítélete, Pfizer Inc v Eurim-Pharm GmbH); Centrafarm vs. American Home Products-ügy (a Bíróság 1978 október 10-i, C-3/78 sz ügyben hozott ítélete, Centrafarm BV vs. American Home Products Corporation), illetve a szeszesitalok területén a Loendersloot vs. Ballantines-ügy (a Bíróság 1977 november 11-én, a C-349/95. sz ügyben hozott ítélete, Frits Loendersloot, trading as F Loendersloot Internationale Expeditie vs. George Ballantine & Son Ltd and Others) Az európai védjegyjogban mérföldkőnek számít a közösségi jogkimerülés földrajzi

korlátait megállapító Silhouette-ügy (a Bíróság 1998. július 16-án, a C-355/96 sz ügyben hozott ítélete, Silhouette International Schmied GmbH & Co. KG v Hartlauer Handelsgesellschaft mbH). Ebben az ügyben a prémium szemüvegkereteket gyártó osztrák Silhouette cég korábbi kollekciókból származó, divatjamúlt, Silhouette védjeggyel ellátott napszemüvegeket szállított az Union Trading bolgár társaságnak azzal, hogy azokat csak Bulgáriában – amely akkoriban még nem volt tagja az Európai Uniónak –, illetve a volt szovjet tagállamokban forgalmazhatja. Egy Hartlauer nevű másik osztrák cég azonban megvásárolta szemüvegkereteket, és visszavitte, majd piacra dobta azokat Ausztriában. A Hartlauer arra hivatkozott, hogy a termék forgalomba hozatalához a védjegy jogosultja korábban hozzájárult, ezért nem tilthatja meg neki a termékek importját és forgalomba hozatalát, függetlenül attól, hogy a védjegyjogosult eredetileg mely

országban engedélyezte a szemüvegkeretek forgalomba hozatalát. Az osztrák bíróság megkeresése alapján az Európai Bíróság kimondta, hogy a Közösség területén kívül forgalomba hozott termék importja a tagállami jog szerint bejegyzett védjegy alapján megakadályozható. A közösségi jogkimerülés elve (illetve a vonatkozó irányelvi norma) alapján a védjegyjogosult joga csak akkor merül ki, azaz akkor nem akadályozhatja meg az áru további forgalmazását, ha az áru a közösségen (jelenleg egész pontosan az EGT területén) belül került az ő hozzájárulásával forgalomba. Jelen esetben a Silhouette hozzájárulása Bulgária területére szólt, tehát a Közösség területén történő forgalmazásra engedélyt nem adott. 6 A közösségi jogkimerülés korlátjának ezen értelmezését az Európai Bíróság később megerősítette a Davidoff-ügyekben (a Bíróság 2001. november 20-án, a C-414/99–C416/99 számon egyesített

ügyekben hozott ítélete, Zino Davidoff SA v A & G Imports Ltd and Levi Strauss & Co. and Others v Tesco Stores Ltd and Others) Ebben az esetben a védjegyjogosult megállapodott egy EGT-n kívüli társasággal parfümtermékek EGT-n kívüli forgalmazására. Egy bizonyos A & G Imports Ltd ugyanakkor az EGT-n kívüli forgalmazásra szánt parfümöket megvásárolta, és az Egyesült Királyságba importálta. Az Európai Bíróság ebben az ügyben is kimondta, hogy a védjegyjogosult joga nem merült ki, annak ellenére sem, hogy az árukon nem tüntették fel, hogy azokat az EGT-n kívüli forgalmazásra szánták. A közösségi jogkimerülés egy másik aspektusát értelmezte az Európai Bíróság a Coty Prestige Lancaster Group vs. Simex Trading-ügyben (a Bíróság (Negyedik Tanács) 2010 június 3-án, a C-127/09. sz ügyben hozott ítélete, Coty Prestige Lancaster Group GmbH v Simex Trading AG). A Coty Prestige különféle parfümöket gyárt és

forgalmaz saját (pl Joop!, Lancaster) és harmadik személyek márkanevei (pl. Davidoff, Calvin Klein) alatt A Coty Prestige szerződéses partnereit ellátja ún. teszterekkel, azaz nem eladásra szánt, az eredetihez képest eltérő csomagolású termékmintákkal, amelyek tulajdonjoga a Coty Prestige-nél marad. A Simex Trading ilyen, „bemutatópéldány” felirattal, illetve „kereskedelmi forgalomba nem hozható” jelzéssel ellátott termékmintákat forgalmazott Németországban. A Simex Trading jogkimerülésre hivatkozott, de az Európai Bíróság kimondta, hogy ebben az esetben a védjegyjogosult nem járult hozzá a kereskedelmi forgalomba hozatalhoz, ezért védjegyjoga nem merült ki, és a teszterek forgalmazását megakadályozhatja. A közösségi jogkimerülés elvével előbb az Európai Bíróság, később az uniós jogalkotás a nemzeti védjegyjogok territorialitását, államterülethez kötöttségét törte át. Hasonlóképpen a védjegyjog földrajzi

területhez kötött korlátaival kapcsolatos kérdésként merül fel a tranzitáruk kérdése, azaz, hogy alkalmazhatók-e a tagállami, illetve közösségi védjegyen alapuló jogkövetkezmények olyan árukkal szemben, amelyek az Unió területén csupán tranzitban vannak. Az Egyesült Királyságban a helyi vámszerv egy Hongkongból Kolumbiába tartó szállítmány átvizsgálása során kétség kívül hamis Nokia telefonokat talált, amelyeket lefoglalt. Később azonban – tekintettel arra, hogy az áruk csak tranzitban voltak – elrendelte az áruk lefoglalásának feloldását. A Nokia fellebbezett, végül az ügy az Európai Bíróság elé került (a C-495/09. sz Nokia-ügy, Nokia Corporation v Her Majestys Commissioners of Revenue and Customs). A belga vámhatóság egy hasonló ügyben tranzitban levő hamis Philips-termékeket foglalt le, majd döntött a lefoglalás feloldásáról (a C-446/09. sz Philipsügy, Koninklijke Philips Electronics NV v Lucheng Meijing

Industrial Company Ltd, Far East Sourcing Ltd, Röhlig Hing Kong Ltd and Rohlig Belgium N.V) Ez az ügy is az Európai Bíróság elé került, amely az ügyeket egyesítette. Az Európai Bíróságnak tehát arra a kérdésre kellett választ adnia, hogy mi a teendő a harmadik országokból származó, az Unió területén csak átmenetileg tartózkodó árukkal kapcsolatban, alkalmazhatók-e jogkövetkezmények olyan árukkal szemben, amelyek az Unió területén csupán tranzitban vannak. A Bíróság 2011 december 1-jén született ítéletében úgy foglalt állást, hogy a "tranzitban" lévő árukat a vámhatóságok akkor tartóztathatják fel, ha valamilyen bizonyíték áll rendelkezésre annak vonatkozásában, hogy az érintett áruk végső soron az Unió piacára kerülhetnek.8 Az EUTMR 9. cikk 4) bekezdésével a jogalkotó a döntés lényegi elemét inkorporálta a hatályos rendeletbe: „A jogosultaknak az európai uniós védjegy bejelentési napját

vagy elsőbbségi napját megelőzően szerzett jogait nem érintve az európai uniós védjegy jogosultja megakadályozhatja továbbá, hogy harmadik felek gazdasági tevékenység körében harmadik országokból szabad forgalomba bocsátás nélkül olyan árukat hozzanak be az Unió területére, amelyeken – ideértve csomagolásukat is – engedély nélkül szerepel az adott áru vonatkozásában 8 7 Mindez idő alatt az Európai Bíróság több ügyben foglalkozott az áruk és szolgáltatások szabad mozgása, illetve a szellemi tulajdon által biztosított területi monopóliumok közötti ellentétekkel a szabadalmi jog, a növényfajták védelme, a szomszédos jogok és a szerzői jog területén. A Bíróság a védjegyek mellett a szellemi tulajdonjog többi formájára is kidolgozta a jogkimerülés elvét, illetve meghatározta, hogy mely esetekben van lehetőség érvényesen kizárólagos licencszerződéseket kötni. A közösségi jogkimerülés tehát

összefoglalva azt jelenti, hogy a szellemi tulajdon különböző fajtáin fennálló kizárólagos jog jogosultja a szellemi tulajdon felhasználásával készült dologi termék példányainak valamelyik EGT-tagállam területén történt saját maga által, vagy más által az ő engedélyével történő első forgalomba hozatalát követően az EGT területén már nem korlátozhatja a forgalomba hozott dologi termék elidegenítés útján való terjesztését.9 Ezt a jogot az Egyesült Államok jogában „right of first sale”, azaz „első eladás joga” néven ismerik. A jogosult tehát nem akadályozhatja az EGT területén az engedélyével forgalomba hozott termék további útját, ezért tudják a kereskedők az árut legalacsonyabb áron kínáló uniós tagállamban beszerezni, és tetszőleges tagállamban forgalmazni. Lényeges kivételek is vannak a közösségi jogkimerülés elve alól, így a jogosult megakadályozhatja az áru forgalmazását, ha az áru

állagát, állapotát – a forgalomba hozatalt követően – megváltoztatták, illetve károsították (pl. átcsomagolták, megsérült, lejárt a szavatossága). A közösségi jogkimerülés továbbá csak a dologi termékre terjed ki, tehát pl a jogosult nem akadályozhatja meg az általa egy EGT-tagállamban forgalomba hozott hanghordozó más tagállamban történő forgalmazását, de ez nem terjed ki pl. a hanghordozó bérletére vagy az abban foglalt zenemű nyilvános előadására (a Bíróság 1987. április 9-i, C402/85 sz ügyben hozott ítélete, G Basset v Société des auteurs, compositeurs et éditeurs de musique (SACEM), illetve a Bíróság 1988. május 17-i, a C-158/06 sz ügyben hozott ítélete, Warner Brothers Inc. and Metronome Video ApS v Erik Viuff Christiansen) 5. A közösségi normatív iparjogvédelmi szabályozás A fentiekben bemutattuk, hogy az Európai Bíróság milyen jogfejlődést indított el ítéleteivel a szellemi tulajdon területén.

Ezzel párhuzamosan az Európai Közösségek jogalkotó szervei folyamatosan alkották meg azokat az uniós normákat, amelyek részben a tagállami ágazati szabályok harmonizációjával (irányelvek), részben önálló közösségi intézmények létrehozásával (rendeletek) tesznek újabb és újabb lépéseket a világszinten is versenyképes egységes belső piac megteremtése felé. Az eltérő tagállami jogszabályok miatt az egyes tagállamok piacain eltérő versenykörülmények alakulhatnak ki, ami akadályozza az egységes belső piac kialakulását. Ennek kiküszöbölésére alkalmasak az irányelvek, amelyek alapján a tagállamok kötelesek átültetni nemzeti jogukba az irányelvi szabályokat, így egységesedik a tagállami szabályozás. Az uniós irányelvek alapján a tagállamok kötelesek az irányelvek céljainak megfelelően harmonizálni saját nemzeti jogszabályaikat. Magyarország az 1994 február 1-jén hatályba lépett „Európai

Megállapodás” (1994. évi I tv) alapján kötelezte magát az uniós joganyag átvételére, amely Magyarország 2004. május 1-jei csatlakozásáig meg is történt Az azóta eltelt időben természetesen újabb és újabb irányelvek léptek hatályba, amelyek alapján folyamatosan változik a magyar jogrend. Az irányelvek értelmezésével kapcsolatos kérdésekben a tagállami bíróságok az Európai Bírósághoz fordulhatnak előzetes lajstromozott európai uniós védjeggyel megegyező védjegy, vagy olyan védjegy, amelyet lényegében nem lehet megkülönböztetni az európai uniós védjegytől.” 9 Dr. BOYTHA György: Iparjogvédelem, szerzői jog im 357 o 8 döntéshozatali eljárás kezdeményezése céljából. Az Európai Bíróság előzetes döntéshozatali eljárás keretén belül, ítéletben értelmezi az adott irányelvi rendelkezést, amely értelmezés kötelező minden tagállami bíróság számára. Így érdekes újdonságként a magyar

bíróságok a jogszabályok mellett az európai bírósági ítéletekből megismerhető joggyakorlat figyelembe vételével hozzák meg ítéleteiket. A Bíróság előzetes döntéshozatali eljárás keretein belül hozott ítéletei folyamatosan és nagymértékben hozzájárulnak a tagállami jogalkalmazás egységesítéséhez. A tagállamokat kötelező irányelvekkel szemben a közvetlenül alkalmazandó rendeletek útján olyan, az Unió egész területére egységesen érvényes jogintézmények létrehozására van lehetőség, amelyek alkalmasak a sokszínű tagállami jogrendszerek mellett önálló, egységes uniós jogvédelmi eszközök megteremtésére. Az Európai Unió e rendeletekkel, mint közvetlenül alkalmazandó normákkal, több saját uniós jogintézményt is létrehozott (pl. európai uniós védjegy (korábbi elnevezéssel közösségi védjegy), közösségi formatervezési mintaoltalom10, földrajzi árujelző, növényfajta-oltalom), és számos egyéb

közvetlenül alkalmazandó normát alkotott (pl. vámszabályok) A rendeletek szintén alapjaiban határozzák meg a tagállamok szellemi tulajdonnal kapcsolatos jogalkalmazását, a tagállami bíróságok ugyanis közvetlenül alkalmazzák azokat. Az Európai Bíróság az uniós iparjogvédelmi oltalmak tekintetében felülvizsgálati hatáskörrel rendelkezik, így pl. közvetlenül dönt az európai uniós védjegyek, közösségi formatervezési mintaoltalmak, földrajzi árujelzők, növényfajta-oltalmak bejegyzéséről, illetve törléséről. Mivel a Bíróság e rendeleti keretek között gyakran olyan kérdésekben dönt, amely kérdések lényegében azonos formában valamelyik irányelvvel kapcsolatban is felmerülnek, a Bíróság e tevékenységével szintén nagyban elősegíti a tagállami jogalkalmazás egységesülését. 5.1 Szabadalmak Kezdetekben, a nemzeti szabadalmi rendszerek kialakulását követően a több államban tevékenységet folytató piaci

szereplőknek (pl. gyógyszergyáraknak) találmányaikat minden egyes államban külön-külön kellett a nemzeti szabályok alapján lajstromoztatniuk és fenntartaniuk, ami jelentős költségekkel járt. Ez a következőképp illusztrálható: Bejelentés Újdonságkutatás Vizsgálat Oltalom megadása Azóta számos nemzetközi szerződés jött létre a nemzetközi szabadalmaztatás megkönnyítésére. A költségek csökkentése és az egységes szabadalmi rendszer megteremtése érdekében 1973ban sor került az Európai Szabadalmi Egyezmény (ESZE) aláírására, amely 1977-ben lépett hatályba. Az ESZE alapján egyetlen egységes eljárással lehet szabadalmat szerezni a bejelentő által megjelölt tagállamokban. Az ESZE nem uniós jogintézmény, nem rendeleten, hanem nemzetközi szerződésen alapul, és bár minden uniós tagállam a tagja, vannak EU-n kívüli tagjai is (pl. Norvégia, Albánia, Törökország) Az európai szabadalom tartalma nem egységes, a

megadást követően nemzeti szabadalmakra bomlik szét, az oltalom tartalmát az 10 Várhatóan néhány éven belül az oltalom elnevezése európai uniós formatervezési mintaoltalomra fog változni. 9 egyes nemzeti (tagállami) szabadalmi jogszabályok szabják meg. Hasonlóképpen az európai szabadalom fenntartására, illetve törlésére is a nemzeti jogszabályok vonatkoznak. Az ESZE szerinti eljárás a következő folyamatábrával illusztrálható: Bejelentés Újdonságkutatás Vizsgálat Oltalom megadása Szintén a szabadalmak nemzetközi lajstromozását segíti elő az 1970-ben aláírt Patent Cooperation Treaty (PCT). A PCT alapján egyszerűbben lehet egyetlen nemzetközi bejelentéssel több államban nemzeti szabadalmat szerezni. A PCT-eljárás sémája a következő: Bejelentés Újdonságkutatás Vizsgálat Oltalom megadása Sajátos módon részben éppen az európai szabadalom és a PCT sikere akadályozza az egész unióra egységes jogot biztosító

egységes szabadalom megalkotását.11 Az európai szabadalom alapján a találmány az egyes tagállamokban a tagállami szabadalmi jogrendszerek alapján eltérő szabadalmi oltalmat élvez, sőt elképzelhető, hogy egyes tagállamok tekintetében be se jelentik, így e tagállamokban egyáltalán nem élvez oltalmat. Ezért már 1949-ben felmerült, hogy szükség lenne egy egységes tartalmú, a tagállami jogoktól független, egész Európára egységesen érvényes szabadalom megalkotására. Az egységes szabadalom közösségi normán, rendeleten alapulna, így tartalmában és földrajzilag is egységes oltalmat biztosítana. Az egységes szabadalom sémája a következő lenne: A tervezett jogintézményt először közösségi szabadalomnak, majd a Lisszaboni Szerződés hatályba lépését követően uniós szabadalomnak nevezték. Az alábbiakban kifejtendő okokból a tervezett jogintézmény elnevezése jelenleg egységes szabadalom („unitary patent”). 11 10

Bejelentés Újdonságkutatás Vizsgálat Oltalom megadása Bár történt számos jelentős előrelépés, évtizedes viták után sem tudtak egyhangú megállapodásra jutni a tagállamok az egységes európai szabadalom részletszabályaival kapcsolatban, így az egységes európai szabadalom ügye számos alkalommal elbukott. A szükséges kompromisszum hiánya miatt jelenleg a tagállamok ún. „megerősített együttműködés” 12 keretein belül kívánják létrehozni az immáron egységes szabadalomnak nevezett jogintézményt (az „uniós szabadalom” elnevezést a távol maradó országok miatt nem lehet használni). A két legfőbb vitás pont a nyelvi, illetve a jogalkalmazási rezsim kérdése volt. Ha az uniós szabadalmak tartalmát meghatározó igénypontokat és leírást az Unió összes hivatalos nyelvére le kellene fordítani, a magas fordítási költségek miatt a szabadalom minden bizonnyal sikertelenségre lenne kárhoztatva, nem érné meg a

bejelentőknek az egységes bejelentés. Ha viszont az igénypontok, illetve a leírás az Unió több hivatalos nyelvén nem lenne elérhető az csorbítaná az adott nyelvet beszélők jogbiztonsághoz fűződő jogát, hiszen adott esetben nem férhetnének hozzá a szabadalom tartalmát meghatározó igénypontok, illetve a leírás általuk is érthető nyelven írt változatához. Hosszas egyeztetések után végül Olaszország és Spanyolország távolmaradásával 2012-ben megállapodás született a nyelvi rezsimmel kapcsolatban, és megerősített együttműködés keretében elfogadásra került az egységes szabadalmi oltalom létrehozásáról13, valamint a nyelvi rezsimről szóló rendelet14. Ami a jogalkalmazás kérdését illeti, amennyiben minden tagállam bíróságai eljárhatnak az uniós szabadalmakkal kapcsolatban, sérülhet az egységes jogértelmezéshez kapcsolódó érdek, és a nagy iparvállalatok esetleg nem kockáztatják, hogy szabadalmukat

megsemmisítse pl. egy magyar, máltai vagy finn bíróság. Amennyiben csak egyes tagállami bíróságok, vagy esetleg külön bírósági szervezet járna el e szabadalmakkal kapcsolatban, mindazon tagállamok polgárainak sérülhetne a bírósághoz forduláshoz fűződő joga, amely területén nem működik hatáskörrel ellátott bíróság. 2009 júliusában a Tanács az Európai Bíróság véleményét kérte a javasolt Közösségi Szabadalmi Bíróságra vonatkozó rendelet uniós joggal való összeegyeztethetőségével kapcsolatban. Az Európai Bíróság 2011 március 8-án kiadott 1/09 sz véleményében a bírósági rezsimre vonatkozó nemzetközi megállapodás tervezetét az uniós alapszerződésekkel összeegyeztethetetlennek találta. Az Európai Bizottság a Bíróság kifogásait tanulmányozta és ennek eredményeképpen 2011 júniusára új megállapodás-tervezet készült el az Egységes Szabadalmi Bíróságról (a továbbiakban: ESZB), 2013. február

19-én pedig sor került az Egységes Szabadalmi Bíróság létrehozásáról szóló megállapodás és az Egységes Szabadalmi Az Európai Szerződések kivételes megoldásként lehetővé teszik, hogy ha a tagállamok ésszerű időn belül nem tudnak egyhangú megállapodásra jutni, legalább 9 tagállam részvételével „megerősített együttműködést”, angolul „enhanced cooperation”-t hozzanak létre. 13 Az Európai Parlament és a Tanács 1257/2012/EU rendelete (2012. december 17) az egységes szabadalmi oltalom létrehozásának területén megvalósítandó megerősített együttműködés végrehajtásáról. 14 A Tanács 1260/2012/EU rendelete (2012. december 17) az egységes szabadalmi oltalom létrehozásának területén megvalósítandó megerősített együttműködésnek az alkalmazandó fordítási szabályok tekintetében történő végrehajtásáról. 12 11 Bíróság Alapokmánya (a továbbiakban együtt: ESZB-megállapodás) ünnepélyes

aláírására. A megállapodást (amely nemzetközi szerződés, és nem EU-s jogszabály) 25 európai uniós tagállam írta alá (köztük az egységes hatályú európai szabadalom területén működő megerősített együttműködésben részt nem vevő Olaszország). Spanyolország ezzel szemben nem csatlakozott a megállapodáshoz, Lengyelország pedig bejelentette, hogy a „wait and see” megközelítést alkalmazva egyelőre nem írja alá. Az ESZB megállapodás csupán az együttműködés lényegi kereteit határozza meg, a részletszabályok kialakítására jelen pillanatig nem került sor. Az ESZB-megállapodás hatálybalépéséhez az szükséges, hogy azt legalább 13 aláíró tagállam (köztük az Egyesült Királyság15, Németország és Franciaország) ratifikálja. Jelenleg nem látni előre, hogy az egységes szabadalmi rendszer pontosan mikor lép működésbe. Részint az ESZE másodlagos jogegységesítő hatásának köszönhető, hogy az Unió – a

védjegyektől eltérően – nem alkotott a szabadalmak általános szabályait harmonizáló irányelvet sem. Ez nem jelenti ugyanakkor azt, hogy egyes uniós normák ne érintenék a szabadalmi jog egyes részterületeit. Így a magyar szabadalmi jogba is átültették az Európai Parlament és a Tanács 98/44/EK irányelvét a biotechnológiai találmányok jogi oltalmáról.16 Az irányelv, egyebek mellett, egyrészről megteremti a biotechnológiai találmányok szabadalmazhatóságát, másrészről megtiltja az emberi lények klónozását. Közvetlenül érintik továbbá a magyarországi szabadalmi jogosultakat a gyógyszerek és a növényvédő szerek kiegészítő oltalmáról illetve a közegészségügyi problémákkal küzdő országokba történő kivitelre szánt gyógyszeripari termékek előállításával kapcsolatos szabadalmak kényszerengedélyezéséről szóló közösségi rendeletek.17 Megemlítendő, hogy az európai parlamenti szavazáson 2005-ben

megbukott a számítógéppel alkalmazott találmányok szabadalmaztathatóságáról szóló 2002-es irányelvi javaslat („Com 2002 (92) final”). Az irányelv megkönnyítette volna a számítógépi programok útján elérhető műszaki eredmények szabadalomként történő lajstromozását, és egységesítette volna a jelenleg szerteágazó tagállami joggyakorlatot. Az irányelvjavaslat kritikusai szerint egyrészről a tervezet az egységesítés leple alatt bővítette volna a szabadalmaztathatóság körét, másrészről pedig a szerzői jog jelenleg is megfelelő védelmet biztosít a számítógépi programok számára. 5.2 Védjegyek A tagállami védjegyjogi jogszabályok harmonizálásának első lépése az első védjegyirányelv (89/104/EGK)18 elfogadása volt. Az irányelv nem terjed ki a hivatali eljárások és a jogérvényesítés kérdéseire. Az irányelvet azóta a módosításokkal egységes szerkezetbe A BREXIT váratlanul megakasztotta az Egységes

Szabadalmi Bíróság előkészítését, hiszen kérdésessé tette az indulás feltételét, amely szerint Németországnak, Franciaországnak és az Egyesült Királyságnak ratifikálni kell a bíróságról megállapodást. 2016 november 28-án az EU Versenyképességi Tanácsának ülésén az Egyesült Királyság iparjogvédelemért felelős minisztere bejelentette, hogy az Egyesült Királyság a BREXIT ellenére elkötelezett az előkészületek folytatása és a bíróság elindítása mellett. 16 Az Európai Parlament és a Tanács 1998. július 6-i 98/44/EK irányelve a biotechnológiai találmányok jogi oltalmáról. 17 Az Európai Parlament és a Tanács 469/2009/EK rendelete (2009. május 6) a gyógyszerek kiegészítő oltalmi tanúsítványáról; az Európai Parlament és a Tanács 1610/96/EK rendelete a növényvédő szerek kiegészítő oltalmi tanúsítványáról; az Európai Parlament és a Tanács 816/2006/EK rendelete (2006. május 17) a közegészségügyi

problémákkal küzdő országokba történő kivitelre szánt gyógyszeripari termékek előállításával kapcsolatos szabadalmak kényszerengedélyezéséről. 18 A Tanács 1998. december 21-i 89/104/EGK irányelve a védjegyekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről. 15 12 foglalták, jelenleg 2015/2436/EU számon19 van hatályban. Az Európai Bíróság számos esetben értelmezte előzetes döntéshozatali eljárás körében az irányelvet, (pl. ilyen nagy jelentőségű ítéletek születtek a szín-, hang- és illatvédjegyek lajstromozhatóságáról, a jóhírnév értelmezéséről, a cégnévvel megvalósított védjegyhasználatról stb.) mely ítéletek alapjaiban határozzák meg a tagállami jogértelmezést, és ezáltal biztosítják az irányelvi normák egységes alkalmazását. A közösségi szabadalom tervével ellentétben igazi sikerként lehet elkönyvelni a közösségi (jelenlegi elnevezéssel európai uniós) védjegyrendszer

megteremtését. A közösségi védjeggyel kapcsolatos tárgyalások még 1959-ben kezdődtek. Hosszas egyeztetések eredményeképpen a Tanács 40/94/EK rendelete20 alapján 1994-ben megalakult az OHIM (Office for Harmonization in the Internal Market, magyarul BPHH, azaz Belső Piaci Harmonizációs Hivatal), azaz a tulajdonképpeni közösségi védjegyhivatal, majd 1996. április 1-jén elismerték az első közösségi védjegy bejelentési napját.21 A közösségi védjegyről szóló rendelet legutóbbi módosítása22 révén 2016. március 23-ától a hivatal új neve az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (angol rövidítéssel: EUIPO), míg a közösségi védjegy elnevezése európai uniós védjegyre módosult23. A Hivatal létrejötte óta több mint másfél millió európai uniós védjegyet jegyeztek be, amelyek 2004. május 1-je óta Magyarországon is hatályosak. Az európai uniós védjegyrendeletet 2017 október 1-jétől (EU) 2017/1001/EU számon

hatályos.24 Az EUIPO székhelye a spanyolországi Alicantéban található Az európai uniós védjegy egységes oltalmat biztosít a bejegyzett megjelöléseknek, amelyet csak az egész Unió területére lehet megadni, illetve törölni. Mivel az európai uniós védjegyoltalom tartalmát uniós rendelet határozza meg, az elvileg minden tagállamban azonos. Az európai uniós védjegy sikere jórészt ennek, és az alacsony költségeknek köszönhető. Az EUIPO határozatainak bírósági felülvizsgálatát az Európai Bíróságtól lehet kérni, melynek az európai uniós védjegyekkel kapcsolatban hozott ítéletei jelentős befolyással vannak a tagállami jogalkalmazásra, mivel az európai uniós védjegyrendeletben foglalt szabályok nagyrészt megegyeznek a tagállamok számára kötelező irányelvi szabályokkal. Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2015. december 16-i 2015/2436 irányelve a védjegyekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről. 20 A

Tanács 1993. december 20-i 40/94/EK rendelete a közösségi védjegyről 21 Ez az „AIPPI” védjegy volt, melyet az azonos rövidítést használó Association Internationale pour la Protection de la Propriété Intellectuelle (Szellemi Tulajdon Oltalmára Létesült Nemzetközi Egyesület) jelentett be. 22 2015/2424/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 23 Az Európai Unió még 2008-ban döntött arról, hogy felülvizsgálja az európai védjegyrendszerek működését. A megbízást elnyerő Max Planck Intézet 2011. március 8-án tette közzé tanulmányát, melyben az integráció mélyítése érdekében módosításokat javasolt mind az irányelvvel, mind a rendelettel kapcsolatban. Ezek után 2013. március 27-én a Bizottság közzétette az irányelv és a rendelet módosítására vonatkozó javaslatait A módosítások az irányelv és a rendelet meglevő rendelkezéseit korszerűsítették illetve bizonyos anyagi és eljárásjogi szabályokat nagyobb

mértékben harmonizáltak . 24 Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2017/1001 Rendelete (2017. június 14) az európai uniós védjegyről (kodifikált szöveg) (EGT-vonatkozású szöveg) 19 13 5.3 Formatervezési minták A formatervezési mintaoltalmi rendszer egységesítése a szabadalmakhoz, illetve a védjegyekhez képest sokkal gyorsabban és egyszerűbben zajlott le. 1998-ban született meg a formatervezési minták jogi oltalmáról szóló 98/71/EK irányelv25, amelyet Magyarország is implementált. Az irányelv a védjegyirányelvhez hasonlóan nem terjed ki a hivatali eljárások és a jogérvényesítés kérdéseire. A közösségi védjegyoltalomhoz hasonló célokat szolgál a közösségi formatervezési mintaoltalom, amelyet a Tanács 2001-ben elfogadott, 6/2002/EK rendeletében26 alkotott meg. A közösségi formatervezési mintaoltalom az európai uniós védjegyhez hasonlóan földrajzilag és tartalmilag egységes hatályú oltalom. A bejegyzett

közösségi formatervezési mintaoltalmat az európai uniós védjegyhez hasonlóan az EUIPO lajstromozza. Érdekesség, hogy a közösségi mintaoltalomról szóló rendelet elismeri az ún. nem lajstromozott formatervezési mintát, amely a nyilvánosságra hozatallal jön létre, és időben és tartalmában korlátozott oltalmat biztosít. 5.4 Földrajzi árujelzők A földrajzi árujelzők szabályozása rendkívül tarka képet mutat, mivel eltérő rezsimek működnek az egyes terméktípusokra,27 illetve az egyes terméktípusok szabályozása az alább kifejtettek szerint különböző jogalkotási szinteken valósul meg. A földrajzi árujelző gyűjtőfogalom28, mely az adott áru eredetével kapcsolatos, a fogyasztók számára releváns, és így általában értékkel bíró információ védelmét teremti meg. A földrajzi árujelzőnek nincs konkrét jogosultja: mindenki használhatja, aki bizonyos előfeltételeknek megfelel (pl. egy adott földrajzi területen

állítja elő áruját). Az egyszerű földrajzi jelzés egy bizonyos területre utal, ahol az árut előállították, függetlenül attól, hogy az előállítás helye befolyásolja-e a termék minőségét (pl. „Made in Hungary”, „szekszárdi szalámi”) Az eredetmegjelölés szintén egy konkrétan meghatározható földrajzi területre utal, amelynek fekvése, természetes adottságai, a területen élők különleges tudása minőségi többletet biztosít az adott terméknek (pl. tokaji bor, pármai sonka) Az Európai Unió mezőgazdasága nem kedvez a tömegtermelésnek, ugyanakkor az európai termelők rengeteg olyan árut állítanak elő, amelyek minősége szorosan kapcsolódik az előállítás helyéhez és az ott kiérlelt évszázados hagyományokhoz, és e különleges minőségük miatt magasabb áron értékesíthetők, mint a hasonló, nem ilyen minőségű, a földrajzi területen kívül előállított áruk. Ezért, és a földrajzi árujelzőkkel

ellátott áruk egységes védelmének és belső piacának megteremtése végett az Unió a 90-es évektől kezdve folyamatosan építi ki a földrajzi árujelzőkre vonatkozó szabályozását. Az Európai Unióban az élelmiszerek és mezőgazdasági termékek, valamint a szőlészeti és borászati termékek földrajzi árujelzői tekintetében kizárólagos, uniós szintű szabályozás létezik, azaz e termékek „eredetvédelmi” megjelölései csak uniós szinten részesülhetnek Az Európai Parlament és a Tanács 1998. október 13-i 98/71/EK irányelve a formatervezési minták oltalmáról A Tanács 2001. december 12-i 6/2002/EK rendelete a közösségi formatervezési mintáról 27 Az alábbiakban kifejtettek szerint eltérő szabályok vonatkoznak a mezőgazdasági termékekre és élelmiszerekre, a szőlészeti és borászati termékekre, a szeszes italokra, valamint az ipari termékekre. 28 A nemzetközi jog forrásai, az EU joga illetve a nemzeti jogok a földrajzi

árujelzők kategóriáját többféleképpen határozzák meg. A TRIPs egyezmény a földrajzi megjelölések („geographical indications”), az EU-s és a magyar jog az oltalom alatt álló eredetmegjelölések („protected designations of origin”, „PDO”) és földrajzi jelzések („protected geographical indications”, „PGI”), a WIPO által adminisztrált Lisszaboni Megállapodás az eredetmegjelölés („appellation of origin”) kifejezést használja. 25 26 14 oltalomban, ezen termékek védelmének nemzeti szintű szabályozását meg kellett szüntetni. A mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek minőségrendszereiről szóló 1151/2012/EU rendelet szerint „oltalom alatt álló eredetmegjelölés” (röviden: OEM, angolul PDO – „Protected Designation of Origin”) elnevezés olyan terméket jelöl, amely egy meghatározott régiónak, meghatározott földrajzi helynek, vagy – kivételes esetben – országnak az olyan mezőgazdasági termék

vagy élelmiszer leírására használatos elnevezése, amelynek minősége vagy jellemzői alapvetően vagy kizárólag egy adott földrajzi környezetnek és az ahhoz kapcsolódó természeti és emberi tényezőknek köszönhetők, és termelése, feldolgozása, előállítása meghatározott földrajzi területen történik. A rendelet szerint „oltalom alatt álló földrajzi jelzés” (röviden: OFJ, angolul PGI – „Protected Geographical Indication”) esetén elegendő, ha egy meghatározott helyen előállított termék különleges minősége, hírneve vagy egyéb jellemzője ennek a földrajzi eredetnek tulajdonítható, és előállításának legalább egy szakasza a meghatározott földrajzi területen történik. Magyarországról származó bejegyzett oltalom alatt álló eredetmegjelölés (OEM) pl. a szegedi (téli)szalámi, makói hagyma, hajdúsági torma. Magyarországról származó bejegyzett oltalom alatt álló földrajzi jelzés (OFJ) pl. a gönci

kajszibarack, a gyulai és csabai kolbász, illetve a szőregi rózsatő E rendeletben egy harmadik kategória is meghatározásra kerül, a „hagyományos különleges termékek” (magyarul HKT, angolul TSG – „Traditional Speciality Guaranteed”) köre. A hagyományos különleges termékként történő elismeréshez a mezőgazdasági terméknek, illetve élelmiszernek vagy hagyományos nyersanyagból vagy összetevőkből kell készülnie, vagy hagyományos összetételűnek kell lennie, vagy előállítási és/vagy feldolgozási módjának a hagyományos jellegű előállításnak és/vagy feldolgozásnak kell megfelelnie. Magyarországról érkező kérelem alapján hagyományos különleges termékként került lajstromozásra a „tepertős pogácsa”, illetve jelenleg folyamatban van a „rögös túró”-val kapcsolatos lajstromozási eljárás. Az oltalom megszerzése mindhárom oltalmi forma esetében kétlépcsős eljárásban történik. A bejegyeztetni kívánt

termékkel dolgozó csoportosulások bejelentési kérelmet nyújthatnak be a tagállamhoz, melyhez csatolniuk kell részletes termékleírást. Ezt követően a tagállam megvizsgálja a kérelmet annak ellenőrzése céljából, hogy indokolt-e és megfelel-e az adott oltalmi forma feltételeinek, majd a kérelmet közzéteszi, amely ellen felszólalást lehet benyújtani. Ha a tagállam az esetleges beérkezett felszólalások vizsgálatát követően úgy ítéli meg, hogy a kérelem megfelel a jogszabályi követelményeknek, akkor a tagállam a kérelmet továbbítja a Bizottság felé. Az eljárás második szakaszában a Bizottság – a kérelemnek az Európai Unió Hivatalos Lapjában történő közzétételével – lefolytatja az uniós szintű kifogásolási eljárást, melynek során a tagállamok, illetve egyéb személyek szintén felszólalhatnak a nyilvántartásba vétellel szemben. Az oltalom alatt álló földrajzi árujelzők a mezőgazdasági termékek esetén a

DOOR adatbázisban, a szőlészeti, borászati termékek esetében az E-Bacchus adatbázisban, az Európai Bizottság honlapján kutathatók. Ezen kívül e rendelet új intézményként bevezeti a „minőségre utaló válaszható kifejezések”29 fogalmát. E fogalom létrehozásának célja, hogy az értéknövelő sajátosságokkal és jellemzőkkel rendelkező mezőgazdasági termékek termelői és előállítói számára megkönnyítse e jellemzőknek és sajátosságoknak a belső piacon való megismertetését. A rendelet szerint a „minőségre utaló választható kifejezésnek” teljesíteni kell a következő kritériumokat: a) a kifejezés egy vagy több termékkategória valamely tulajdonságára, illetve a mezőgazdasági gazdálkodáshoz vagy a feldolgozáshoz kötődő, egyes területeken jellemző sajátosságára utal; 29 angolul „Optional Quality Terms” – röviden OQT 15 b) a kifejezés használata növeli a termék értékét a hasonló típusú

termékekhez képest; és c) a kifejezés európai dimenzióval bír. A rendelet első minőségre utaló választható kifejezésként bevezeti a „hegyvidéki termék” fogalmát, illetve részletesen meghatározza használatának feltételeit. Mindezek mellett bizonyos szőlőből készült termékekkel (lényegében különböző borok és pezsgők) kapcsolatban bevezetésre került a „hagyományos kifejezések”30 fogalma. A hatályos szabályok szerint „hagyományos kifejezés” a tagállamokban a vonatkozó rendeletben31 tételesen felsorolt termékek tekintetében hagyományosan használt olyan kifejezés, amely jelzi: a) hogy egy adott termék közösségi vagy nemzeti jogszabály alapján oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel vagy az oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel van ellátva; vagy b) az oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel vagy az oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott termék előállítási vagy érlelési eljárását,

minőségét, színét, származási helyének jellegét vagy a történetéhez kapcsolódó eseményt. A rendelet szerint egy oltalom alatt álló hagyományos kifejezés kizárólag a fenti meghatározásnak megfelelően előállított termékkel kapcsolatban használható. Magyarországról származó hagyományos kifejezés többek között a „bikavér”, az „aszú” és a „szamorodni”. A szeszes italok földrajzi árujelzőinek oltalmáról szóló 110/2008/EK rendelet32 tartalmazza a (tömény) szeszes italok megjelölésére vonatkozó szabályokat. A rendelet alapján a földrajzi árujelző olyan megjelölés, amely a szeszes italt egy adott ország területéről, vagy e terület régiójából vagy helységéből származóként azonosítja, ha a szeszes ital minősége, hírneve vagy más jellemzője lényegében az adott földrajzi eredetnek tulajdonítható. A rendelet III melléklete alapján Magyarországról származó földrajzi árujelző a pálinka, a

törkölypálinka, a szatmári szilvapálinka, a kecskeméti barackpálinka, a békési szilvapálinka, a szabolcsi almapálinka és a gönci barackpálinka. A szeszes italok földrajzi árujelzőinek oltalma európai szinten a mezőgazdasági termékek és borok eredetvédelmétől némileg eltérően működik, az uniós oltalmi rendszer a nemzeti oltalmi rendszerrel párhuzamosan, utóbbira épülve működik, lajstromozási kérelem csak akkor nyújtható be a Bizottsághoz, ha az adott földrajzi árujelző nemzeti oltalom alatt áll. A nem mezőgazdasági termékek (pl. ipari, kézműipari termékék) tekintetében jelenleg nem működik uniós oltalmi rendszer, Magyarországon nemzeti oltalom szerezhető rájuk, de az EU vizsgálja az oltalom bevezetésének lehetőségét.33 Az uniós illetve nemzeti oltalmon kívül az eredetmegjelölések nemzetközi oltalmát a WIPO keretei között működő Lisszaboni Megállapodás alapján is lehet kérni az egyezményben részes

országok tekintetében, illetve a nemzetközi rendszeren kívül az országok kétoldalú nemzetközi megállapodások útján is oltalom alá helyezhetnek bizonyos megjelöléseket (pl. az 1981. évi 22 évi törvényerejű rendelet hirdette ki a Magyar Népköztársaság és a Svájci Államszövetség közötti kétoldalú megállapodást, mely alapján többek között az Ementaler sajt oltalom alatt áll). angolul „traditional terms” A Tanács 2007. október 22-i 1234/2007/EK rendelete a mezőgazdasági piacok közös szervezésének létrehozásáról, valamint egyes mezőgazdasági termékekre vonatkozó egyedi rendelkezésekről (az egységes közös piacszervezésről szóló rendelet) 32 Az Európai Parlament és a Tanács 2008. január 15-i 110/2008/EK rendelete a szeszes italok meghatározásáról, megnevezéséről, kiszereléséről, címkézéséről és földrajzi árujelzőinek oltalmáról, valamint az 1576/89/EK tanácsi rendelet hatályon kívül

helyezéséről. 33 http://ec.europaeu/internal market/indprop/geo-indications/index enhtm megtekintés időpontja: 2017 június 24. 30 31 16 Az egyes oltalmi rendszerek struktúráját, illetve egymáshoz való viszonyát az alábbi táblázat foglalja össze:34 Nemzetközi oltalom Uniós oltalom Nemzeti oltalom Mezőgazdasági termékek és élelmiszerek Lisszaboni Megállapodás (a 28 részes államban); bilaterális megállapodások Kizárólagos EUtagállamokban nem tartható fenn Szőlészeti és borászati termékek Lisszaboni Megállapodás (a 28 részes államban); bilaterális megállapodások Kizárólagos EUtagállamokban nem tartható fenn Szeszes italok Ipari termékek Lisszaboni Lisszaboni Megállapodás (a Megállapodás (a 28 részes 28 részes államban); államban); bilaterális bilaterális megállapodások megállapodások Párhuzamos Nincs az uniós (és a sui generis nemzetközi) rendszer vagy oltalom alapján tanúsító/együttes képezi. védjegyek

útján 5.5 Növényfajták oltalma Az ESZE kifejezetten kizárta szabályozási köréből az állat- és növényfajtákat, nemzetközi szinten a növényfajták oltalmára 1961-ben külön egyezmény létesült. Ennek 1978-as felülvizsgálata külön uniót hozott létre (UPOV – Union pour la protection des obtentions végétales), amelynek tagjai kötelesek az új növényfajtákra kizárólagos jogot biztosító oltalmat létrehozni. A magyar jogban a növényfajta-oltalom sui generis oltalom, melynek szabályozása a szabadalmi törvényben található. Az Európai Unió saját rendszer létrehozásával biztosította az új növényfajtákra vonatkozó kizárólagos jogoknak egységes szabályozását a tagállamokban, és e célból alkotta meg a közösségi növényfajta-oltalomról szóló 2100/94/EK tanácsi rendeletet35. A rendelet alapján közösségi növényfajta-oltalom tárgyát képezheti valamennyi növényrendszertani nemzetséghez és fajhoz tartozó fajta,

ideértve többek között a nemzetségek és fajok közötti hibrideket is. Fontos megjegyezni, hogy a rendelet nem terjed ki az új kitenyésztett állatfajtákra. 5.6 Mikroelektronikai félvezető termékek topográfiájának oltalma A mikroelektronikai félvezető termékek topográfiájának oltalmával kapcsolatban 1986ban született irányelv.36 Az irányelv megalkotását azzal indokolták, hogy a félvezető termékek egyre fontosabb szerepet játszanak számos iparágban, és ennek megfelelően a félvezető technológia alapvető jelentőségűnek tekinthető a Közösség ipari fejlődése szempontjából, továbbá a félvezető termékek működése nagyban függ az ilyen termékek topográfiájától, és a topográfiák kialakítása jelentős emberi, műszaki és pénzügyi források befektetését kívánja meg, míg azok a független kifejlesztés költségeinek töredékéért többszörözhetők. dr. JÓKUTI András: A földrajzi árujelzők oltalma 6 fejezet 148

o in Iparjogvédelem, kiadta a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, Budapest, 2012. 35 A Tanács 1994. július 27-i 2100/94/EK rendelete a közösségi növényfajta-oltalmi jogokról 36 A Tanács 1986. december 16-i 87/54/EGK Irányelve a félvezető termékek topográfiájának oltalmáról 34 17 A lajstromozott oltalmak csekély száma azt sejteti, hogy a kor ezt az oltalmi formát meghaladta. Magyarországon mindössze egy oltalmat jegyeztek be, amely megújítás hiányában azóta megszűnt. 6. Szerzői jog Az Európai Unió az egyes iparjogvédelmi oltalmi formákhoz hasonló átfogó szabályozást a szerzői jog területén nem valósított meg. Mivel a szerzői jogi védelem az európai jogok szerint nem bejegyzéssel jön létre, saját, uniós szerzői jogi oltalom rendeleti úton történő megalkotására nincs szükség. Mindeddig az irányelvi úton megvalósítható jogharmonizáció sem tért ki a szerzői jog legáltalánosabb kérdéseire, de több konkrét

részterületen számos uniós irányelv született. Ilyen részterületet szabályozó irányelvek többek között:  A Tanács 93/83/EGK irányelve a műholdas műsorsugárzásra és a vezetékes továbbközvetítésre alkalmazandó egyes szerzői és szomszédos jogi szabályok összehangolásáról,  Az Európai Parlament és a Tanács 96/9/EK irányelve az adatbázisok jogi védelméről;  A Parlament és a Tanács 2001/29/EK irányelve az információs társadalommal kapcsolatos szerzői és szomszédos jogokról („Infosoc irányelv”),37  Az Európai Parlament és a Tanács 2001/84/EK irányelve az eredeti műalkotás szerzőjét megillető követő jogról,  az Európai Parlament és a Tanács 2006/115/EK irányelve38 a bérleti jogról és a haszonkölcsönzési jogról, valamint a szellemi tulajdon területén a szerzői joggal szomszédos bizonyos jogokról,  az Európai Parlament és a Tanács 2006/116/EK irányelve39 a szerzői jog és egyes

szomszédos jogok védelmi idejéről,  az Európai Parlament és a Tanács 2009/24/EK irányelve40 a számítógépi programok jogi védelméről,  Az Európai Parlament és a Tanács 2014/26/EU irányelve a szerzői és szomszédos jogokra vonatkozó közös jogkezelésről és a zeneművek belső piacon történő online felhasználásának több területre kiterjedő hatályú engedélyezéséről. A fenti részterületeket érintő szabályozásnak jelentős bírósági joggyakorlata van, ráadásul az e részterületekre vonatkozó előzetes döntéshozatali eljárásokban hozott ítéletek egyre gyakrabban foglalnak állást általános szerzői jogi kérdésekben is.41 Az Európai Bíróság a C-466/12. számú ügyben az irányelv egyik rendelkezésének értelmezése kapcsán arra a következtetésre jutott, hogy a hiperlinkek alkalmazása nem sérti a nyilvánossághoz közvetítés jogát. Az irányelvet értelmező C-607/11 számú, Ulmer ügyben született

előzetes döntésében pedig az Európai Bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a könyvtárak engedély nélkül digitalizálhatják az állományukba tartozó köteteteket, és tehetik azokat elérhetővé az épületeikben elhelyezett terminálokról. 38 Az említett irányelv hatályon kívül helyezte a Tanács 92/100/EGK irányelvét a bérleti jogról és a haszonkölcsönzési jogról, valamint a szellemi tulajdon területén a szerzői joggal szomszédos bizonyos jogokról 39 Az említett irányelv hatályon kívül helyezte a Tanács 93/98/EGK irányelvét a szerzői jog és egyes szomszédos jogok védelmi idejének összehangolásáról. 40 Az említett irányelv hatályon kívül helyezte a Tanács 91/250/EGK irányelvét a számítógépi programok jogi védelméről 41 Példaként említhető az Európai Bíróság C‑201/13. számú Deckmyn ügyben hozott ítélete, melyben a bíróság az Infosoc irányelv paródiával kapcsolatos rendelkezéseit

értelmezte. A döntés szerint paródia akkor jelent kivételt a szerző kizárólagos jogai alól, ha a paródia hátrányos megkülönböztetést sugalló üzenetet nem közvetít. 37 18 7. A szellemi tulajdon érvényesítésére vonatkozó harmonizáció Az Európai Unió a 90-es évek végére harmonizálta a szellemitulajdon-védelemre vonatkozó anyagi jogi szabályokat, amelyek a belső piac kialakulása szempontjából lényegesek voltak, és rendeleti úton megteremtette az európai uniós védjegyek, a formatervezési minták, a növényfajták és a földrajzi árujelzők oltalmát. Az ezekre vonatkozó uniós jogforrások megalkotása azonban csak kis részben eredményezett harmonizációt a szabályozott jogok érvényesítésének, így az alkalmazható szankcióknak a tekintetében. A jogsértések orvoslásának jellege és hatékonysága vonatkozásában éppen ezért az egyes tagállamok között eltérés mutatkozik. Erre kíván választ adni a szellemi

tulajdonjogok érvényesítéséről szóló 2004/48/EK irányelv, amely a szellemi tulajdon területén harmonizálja a belső piac működésére közvetlenül ható vonatkozásokban a szankciórendszert. Az irányelv célkitűzéseit dr Boytha György professzor úr a következőképpen összegezte: „A hatékony jogorvoslathoz való alapvető jog követelményének megfelelően a beavatkozás gyorsaságának, a bizonyítékok megőrzésének, az ideiglenes intézkedések nyújtotta előnyöknek, az okozott károk teljes megtérítésének, az erkölcsi sérelmek ellensúlyozásának, a fedezetelvonás megelőzésének, valamint a megelőzés célját is szolgáló büntetés alkalmazásának a megfelelő biztosítására törekszik.”42 Egy 2011-ben nyilvánosságra került jogeset43 arra hívja fel a figyelmet, hogy az egyes tagállamok szankciórendszere közötti különbségek még mindig gondot jelentenek a szellemi tulajdonjogok egységes érvényesítése során. Dr.

BOYTHA György: Iparjogvédelem, szerzői jog im 434 o a Bíróság (nagytanács) 2011. április 12-i, C-235/09 sz ítélete, DHL Express France SAS, korábban DHL International SA vs. Chronopost SA 42 43 19