Jogi ismeretek | Nemzetközi jog » A szociális jogok meghatározása és nemzetközi védelme

A szociális jogok meghatározása és nemzetközi védelme: A szociális jog fogalma: Az államilag szervezett szociális ellátórendszer és az azt szabályozó szociális jog tartalmát két fő szempontrendszer alapján határozhatjuk meg. A szociális jog és a szociálpolitika tudománya a szociális ellátások kapcsán kiemeli, hogy azok elsődleges különbsége a gazdaság más szolgáltatásaitól abban rejlik, hogy ezeket a juttatásokat a jogosultak nem piaci alapon veszik igénybe. A fogalmi meghatározás másik fő szempontja, hogy a szociális jog által szabályozott ellátások nem egyéni, hanem jellemzően valamely közösségi szükséglet kielégítését szolgálják. A fenti két elem alapján határozható meg a szociális jog fogalma Lehoczkyné Kollonay Csilla definíciója alapján a szociális jog „a piaci úton nem kielégíthető és indokoltnak, azaz társadalmilag kielégítendőnek elismert egyéni szükségletek társadalmi szintű (közös

eszközökből történő) kielégítéséről történő gondoskodás joga A szociális jog jellemzően valamely, a megélhetés biztosítása körében jelentkező zavarra reagál. • Igy a szociális jog első nagy beavatkozási köre a (munka)jövedelem elmaradásával függ össze • A második fő beavatkozási esetet az jelenti, ha a piaci működés zavarai miatt bizonyos, a megélhetéshez feltétlenül szükséges javakhoz való piaci alapú hozzáférés feltételei nem vagy nem elégségesen biztosítottak • A harmadik fő ilyen problémát (kudarcot) az jelenti, ha a család korábbi szerkezete úgy alakul át, hogy annak jövedelemtermelő képessége romlik, miközben a fogyasztás nem, vagy a jövedelmi csökkenéshez képest jóval kisebb mértékben csökken, azaz a családon belül az eltartók és eltartottak aránya eltolódik. Az állami szociális beavatkozás kereteinek és fogalmának másik meghatározó eleme az, hogy ezen beavatkozás révén milyen

szükségleteket elégítenek ki. Ugyanis a szociális jog ellátásai az egyénre irányuló, azonban közszükségletnek tekinthető igényeket elégítenek ki • A szűkebb értelemben vett szociálpolitikai ellátások alapvetően az egyénre, azon is belül a más személyek eltartásáról gondoskodni köteles vagy az önmaguk ellátásáról gondoskodni nem képes egyénekre összpontosít, Így az egyén mellett a szociális jog fontos szereplője a család. • Külön ki kell emelni, hogy a szociális ellátások annyiban nem egyéniesítettek, hogy nem az egyén szubjektív szükségleteihez igazodnak, hanem azok az egyes jogosultak társadalmilag kielégítendőnek elismert szükségleteit elégítik ki A szociális jog körébe azonban csak az állam által szervezett, az állam által jogilag szabályozott és a közigazgatási szervek által megvalósított, az általuk közhatalmi eszközökkel felügyelt tevékenységek tartoznak. A szociális ellátás modelljei: A

szociális ellátás politikai modelljei: • A szociális biztonság garantálása szempontjából három politikai modellt szoktak megkülönböztetni. Az egyes modellek között a fő különbség alapvetően nem az állami beavatkozások mértékében, mint inkább a módjában lelhető fel, illetve ezek egyenlősítő, illetve kirekesztő társadalmi következményeiben. A liberális modell: • • • • • A liberális felfogás szerint a jövedelem kizárólag a produktív – szellemi vagy fizikai – munkateljesítményre épül. A „szociális védőháló” összetevői is a munkaviszonyhoz kapcsolódó biztosítási rendszerek, amelyeket a kötelező munkaadói és munkavállalói befizetésekből finanszíroznak. Kérdés azonban, hogy akkor mi lesz a nem biztosítottak, a munkaképtelenek, a nincstelenek, a hajléktalanok, az éhínségek, háborúk és természeti katasztrófák áldozatainak a sorsa. A liberális piacgazdaság és a makroökonómiai

stabilizáció hívei minden országban, de főleg az angolszász államokban a szociális juttatások megakadályozására összpontosítják törekvéseiket. A liberális modell elsősorban az angolszász országokban terjedt el (USA, Kanada vagy Ausztrália), lényege, hogy a juttatások a szükségletekhez kapcsolódnak oly módon, hogy az végső soron a piac megerősítését szolgálja. A liberális jóléti rezsimben a jövedelemigazoláshoz kötött segélyek mellett az állampolgári juttatások és a társadalombiztosítás szerepe viszonylag kisebb jelentőségű. A társadalombiztosítási programok ebben a rezsimben csak minimális juttatásokat biztosítanak, ezért a középrétegek jelentős mértékben a kiegészítő, illetve magánbiztosításra támaszkodnak A konzervatív-korporativista modell: • Ez a típus a szociális jogokat a munkateljesítményhez, a foglalkoztatottsághoz és ezáltal a befizetésekhez köti. • Ebben a rendszerben az állam

részéről, mint központi feladat a társadalombiztosítás működőképességének fenntartása áll, de helyet kapnak az egyházak is a szociális biztonság garantálásában csakúgy, mint a hagyományos család • A konzervatív rezsimekben a közösségi jóléti programok jóval kiterjedtebbek, és magasabb juttatást biztosítanak, mint a liberális jóléti államban, ezért a magánbiztosítás és a munkahelyi programok szerepe inkább marginális • A konzervatív rezsimekben az adókból finanszírozott jóléti programokban az egyházak részvétele is jelentős A szociáldemokrata modell/Skandináv modell • Ebben az úgynevezett szociáldemokrata állampolgári jogon mindenkinek egyenlő mértékű juttatás jár a hozzájárulás mértékétől vagy az eddigi teljesítménytől, jövedelemtől függetlenül. • Ebben a modellben a piaci viszonyoktól való magasabb szintű eltérítés és a szociális alapbiztosítás mellett a társadalmi egyenlőtlenségek

talán legkorlátozottabb volta a jellemző • E modell a szociális juttatások dimenziójában kiszorítja a piacot, de nem a közösség megőrzése, hanem az egyéni függetlenség garantálása a cél Alkotmányjogi modellek: • A szociális jogok fejlődéstörténetéből, a szociális ellátás különböző politikai modelljeiből két alkotmányjogi modell körvonalai rajzolódnak ki o Az egyik elképzelés szerint az alkotmányba nem kellenek szociális jogok, illetve, ha vannak, azok nem teremthetnek alanyi jogosultságot. Ha az állam a szociális juttatások nyújtása felől dönt, azt törvényben vagy más jogszabályban, de ne az alkotmányban rögzítse. Az alapjogvédelem kiterjesztése a szociális jogok terepére magában hordja továbbá azt a veszélyt, hogy elméletileg a szabadságjogok a szociális jogok érvényesülése érdekében is korlátozhatóvá válnak o A másik modell értelmében a klasszikus szabadságjogok (a polgári és politikai jogok),

valamint a gazdasági, szociális és kulturális jogok feltételezik egymást. Az egyén életében a szociális biztonság épp olyan fontos, hogy például véleményét szabadon kifejezhesse, ezért az első és második generációs jogok oszthatatlanok A szociális jogok érvényesíthetőségének nagyobb tere növeli a társadalom tagjainak egymásért viselt felelősségét, de az épp kedvező pozícióban lévők (mögöttes) biztonságát is. • Az államnak olyan szabályokat kell hoznia, amelyek hatékony védelmet jelentenek a szociális ellehetetlenülés ellen, a szociálisan kiszolgáltatott helyzetbe kerülőknek pedig olyan szociális ellátást kell garantálnia, amely az emberi méltóság megvalósulásához elengedhetetlen • Ez a nézet hangsúlyt helyez a különböző közösségek (család, egyház, civil szervezetek) segítségére is a szociális biztonság garantálásában A szociális jog alapelvei: Munkához való jog A munkához való jog a

munkaerőpiachoz való szabad hozzáférést, s a munka szabad megválasztásának jogát foglalja magában elsősorban. A munkához való jog a munkajogban a munkahelyen belül érvényesül, míg a szociális jog a munkahelyen kívül fejti ki hatását. Így a szociális jog szabályainak kell biztosítania, illetve előmozdítania a munkahelyre jutást, illetve visszajutást. Minimális ellátás elve A minimális ellátás elve az élethez, emberi méltósághoz való jogból vezethető le. Állami biztosításához arra is szükség van, hogy a megélhetéshez minimálisan szükséges ellátásokhoz minden arra rászoruló hozzáférhessen. A minimális ellátás fenti elvét valamennyi modern demokrácia érvényesíti A minimális ellátás elve így egy rugalmas alapelv, annak tartalma a különböző államok jóléti rendszereiben más és más. Az önsegély elve: Az önsegély elvének megjelenése többek között a tágabb értelemben vett szociális jogban a

biztosítási díj, azaz a járulék fizetésének kötelezettsége, a szűkebb értelemben vett szociális jogban pedig például a térítési díj fizetési kötelezettség előírása egyes szociális szolgáltatásoknál. Szolidaritás elve: a szolidaritás elve azt az erkölcsi kötelezettséget rója a nehéz helyzetbe jutott személyek szűkebb vagy társadalmi környezetére, hogy a bajba jutottnak – a szükség mértékéhez arányló – segítséget nyújtson. Ezt a szociális jogot egészében átható elvet fejezik ki az állami és önkormányzati adóbevételekből előzetes hozzájárulás feltétele nélkül nyújtott rászorultsági és alanyi jogú szociálpolitikai juttatások Rehabilitáció elve: A rehabilitáció elve alapján a szociális jog elsődleges célja, hogy az egyént ismételten alkalmassá tegye arra, hogy a munkaerőpiacra visszatérve állami gondoskodás nélkül tudja magát ellátni. Ez a rehabilitáció sokféleképpen jelenhet meg: így a

megváltozott munkaképességű személyeknél a megváltozott munkaképesség megszüntetését, vagy olyan munkalehetőségre való felkészítést jelent, amelynek ellátását nem zárja ki a megváltozott helyzet. Kompenzáció elve: Bár a fő cél a munkaerő munkaképességének biztosítása és fenntartása, ehhez azonban arra is szükség van, hogyha a foglalkoztatott valamilyen oknál fogva elveszíti jövedelmét, akkor azt valamilyen módon – jellemzően részben – kompenzálják. A kompenzáció elsősorban biztosítási alapú vagy biztosítási elemeket is tartalmazó sajátos rendszer. A szolidaritás elvéből is fakadóan azonban azoknak is helyettesítő jövedelmet kell biztosítani, akik nem jogosultak biztosítási alapú kompenzációra, vagy azt kimerítették. Ezeknek az összege általában alacsonyabb a biztosítási alapú ellátásokénál. Egyenlő bánásmód elve: Az egyenlő bánásmód követelménye tiltja a megkülönböztetést valamennyi

olyan alapon, amely védett vonások alapján a társadalomban az emberek kisebbségi csoportok különböztethetek meg: ilyen elsősorban a faj (bőrszín), az etnikai vagy nemzeti hovatartozás, a nem, de ilyen tiltott megkülönböztetési alap a vallás, az életkor, a testi fogyatékosság vagy a szexuális orientáció is. Az egyenlő bánásmód elve ugyanakkor nem zárja ki az ésszerű megkülönböztetést, amelyen belül különösen ki kell emelni az esélyteremtéshez szükséges intézkedések lehetőségét Rászorultság elve alapján az egyenlő elbánás elve nem egyforma juttatásokat, hanem a szociális juttatás típusához és céljához igazodó egyenlő bánásmódot jelent Érdekösszhang Megteremtésének Elve: A szociális ellátások forrása a társadalom jövedelemtermelő képességgel rendelkező tagjai által adó vagy járulék formájában befizetett terhek. Ezeknek a személyeknek – legalábbis rövid távon – az az érdekük, hogy

befizetési kötelezettségeik minél alacsonyabbak legyenek, hiszen így jövedelmük is nagyobb. Az érdekeltek részvételének elve: A modern demokráciákban az érdekeltek bevonása a róluk szóló döntésekbe elvárt követelmény, ugyanis az ő véleményük érvényesítése segít hatékonyabbá tenni az intézkedéseket, másrészt a közös döntés azok elfogadottságát, legitimációját is erősíti Éppen ezért a különféle, a szociális védelem körébe vonható ellátásokat szabályozó törvények számos módon vonják be az érintetteket a szociális igazgatás és a szociális ellátásszervezés feladataiba. A szociális jogok nemzetközi védelme: A szociális jogok nemzetközi védelmét számos nemzetközi együttműködési szervezet igyekszik előmozdítani. A magyar szociális jogra gyakorolt hatásuk szempontjából az együttműködés különböző szintjei különböztethetők meg. Szintjei: Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ), regionális

szint, legalsó szintjét az államközi (szociálpolitikai) megállapodások képezik A szociális jogok védelme az ENSZ-ben: Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Alapokmánya: Az Egyesült Nemzetek Alapokmánya az együttműködés egyik alapvető céljaként hirdette meg az emberi jogok és alapvető szabadságok mindenki részére történő tiszteletben tartását. Az Alapokmány csupán a közelebbről meg nem határozott emberi jogok „előmozdítására”, nem pedig azonnali megvalósítására szólítja fel a tagállamokat; a megvalósítást az is nehezíti, hogy az Alapokmány e témakörben csupán kötelező erővel nem bíró határozatok kibocsátására jogosítja fel az ENSZ Közgyűlését, valamint Gazdasági és Szociális Tanácsát. Az Emberi jogok egyetemes nyilatkozata: Az Emberi jogok egyetemes nyilatkozata a szabadságjogok mellett a gazdasági és szociális jogok széles körét is a minden embert megillető jogok közé sorolja A Nyilatkozatban

deklarált jogok nem abszolút jellegűek: mások jogainak és szabadságainak, a közrend és a közerkölcs, valamint a társadalom általános jóléte érdekében korlátozhatók A Nyilatkozat nem nemzetközi szerződés, ezért jogilag kötelező erővel sem rendelkezik. Jelentőségét mégis az adja, hogy a „közös eszmény” írott forrásaként az ENSZ Alapokmányában a tagállamok által előmozdítandóként meghirdetett emberi jogok hivatalos értelmezésére használják. A Gazdasági, szociális és kulturális jogok nemzetközi egyezségokmánya: Az ENSZ Közgyűlése 1966 decemberében két egyezségokmányt fogadott el az emberi jogok védelmében: a Polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmányát, valamint a Gazdasági, szociális és kulturális jogok nemzetközi egyezségokmányát. Ezek a dokumentumok többoldalú nemzetközi szerződések voltak. Hatálybalépésüket ahhoz a feltételhez kötötték, hogy 35 tagállamban ratifikálják őket. Az

egyezségokmány ratifikálása ugyanakkor nem hárít azonnal teljesítendő kötelezettségeket a tagállamokra. A vállalások kikényszerítése „puha” eszközökkel történik: a tagállamoknak jelentéseket kell készíteniük az egyezségokmány megvalósítása érdekében általuk foganatosított intézkedésekről és előrehaladásról, amit az ENSZ főtitkárához kell eljuttatniuk, aki a jelentés másolatát továbbítja a Gazdasági és Szociális Tanácsnak, illetve az ENSZ szakosított szerveinek (ha a tagállam tagja az utóbbiaknak) A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet minimumstandardjai: A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (International Labor Organization, ILO) az ENSZ szakosított szerve, amit az I. világháború befejezését követően a békeszerződési rendszer részeként 1919-ben hoztak létre, mivel a szervezet alapokmányának preambuluma szerint „egyetemes és tartós béke csak a szociális igazságosság talaján építhető fel” A

munkavállalók helyett a továbbiakban minden emberre, tárgyi vonatkozásban a biztosítási jellegű helyett a szélesebb értelemben vett szociális biztonság megvalósítását célul tűző védelem garantálására terjesztették ki hatásköreit. A szociális biztonság minimális normáiról szóló 102. számú egyezmény: Az ILO 1952-ben elfogadott 102. számú egyezménye új fejezetet nyitott a szociális jogok nemzetközi védelmében, mivel a kockázatok széles körét átfogó, ellátási minimumokat rögzítő, rugalmas szabályozással a nemzetközi közösség különböző fejlettségű tagországai számára egyaránt vállalható normát teremtett. A korábbi, kizárólag egy-egy kockázatra koncentráló megállapodásokkal szemben a 102. számú egyezmény a kockázatok széles köre tekintetében határozza meg a védelem minimumát. Az idetartozó területek: • az egészségügyi szolgáltatások, • a keresőképtelenség esetén nyújtandó

megélhetési források, • anyasági ellátások, • az időskorban, • családfenntartó halála esetén, • rokkantság esetén, • munkahelyi baleset és a foglalkozási megbetegedések, • munkanélküliség esetén nyújtandó ellátások, • a családi támogatások. Az egyezményben foglaltak végrehajtását alapvetően rendszeres időközönként elkészített beszámolókkal ellenőrzik, amiket független szakértőkből álló bizottság vizsgál meg. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet alapszabálya alapján a munkáltatói vagy munkavállalói érdek-képviseleti szervezetek is panaszt emelhetnek az egyezményben vállalt kötelezettségek be nem tartása miatt