Szociológia | Felsőoktatás » Leveleki Ildikó - Képzés, előmenetel, valamint a munka és a magánélet egyensúlya a nők szemszögéből

Nyíregyházi Főiskola Gazdasági és Társadalomtudományi Kar ÖSSZEHASONLÍTÓ GAZDASÁGTAN HÁZI DOLGOZAT 2003/2004 tanév I félév Képzés, előmenetel, valamint a munka és a magánélet egyensúlya a nők szemszögéből Készítette. Leveleki Ildikó Gazdálkodási szak (levelező) „C” csoport 1 2002. májusában tették közzé annak az európai kutatási projektnek az eredményeit, amely az alsóbb beosztásban dolgozó nők helyzetét vizsgálta a pénzügyi szektorban és a kiskereskedelemben. A felmérés, amelyet az EU kezdeményezett és finanszírozott, nyolc tagállamot ölelt fel Dániát, Franciaországot, Németországot, Írországot, Olaszországot, Spanyolországot, Svédországot és az Egyesült Királyságot az 1998 decembere és 2000 decembere közötti időszakban. A vizsgált női munkavállalók kivétel nélkül alacsony beosztásban dolgoztak, úgy mint eladók vagy pénztárosok a kiskereskedelemben, illetve mint hivatalnokok,

pénztárosok, ügyfélszolgálati tanácsadók vagy egyéb ügyintézők a pénzügyi szektorban. Az eredmények kevés derűlátásra adnak okot: az érintett ágazatokat még mindig a szakmai továbbképzés hiánya jellemzi; a szakmai előmenetel lehetősége továbbra is igen korlátozott; és a nők számára egyre nagyobb nehézséget okoz munkahelyi kötelezettségeik és magánéletük összeegyeztetése. A felmérés kimutatta, hogy mind a kiskereskedelem, mind a pénzügyi szolgáltatások területén az alacsonyabb beosztású nők informatikai képzettsége sok kívánnivalót hagy maga után. Ez éles ellentétben áll azzal a t énnyel, hogy az érintett ágazatok tevékenységeinek nagy része éppen ezekre a technológiákra épül, gondoljunk csak a komputerizált pénztárrendszerekre vagy a bankfiókok és telefonos ügyfélszolgálatok új technológiákra alapozott működésére. A szakmai képzés területén az egyes tagállamok között jelentős eltérések

mutatkoznak. Németországban például a szociális partnerek között létrejött megállapodásokkal biztosítják a megfelelő szakmai továbbképzést; az Egyesült Királyságban több dolgozó nő egyáltalán nem részesült a munkájához szükséges képzésben; Spanyolországban a kiskereskedelemben foglalkoztatott nőket még szerencsés esetben is csak a legszükségesebb mértékben képezték tovább. Ugyanakkor valamennyi vizsgált országban megszokott jelenség a munkahelyi betanítás. A nők helyzete a két ágazat között is jelentős eltéréseket mutatott: míg a pénzügyi szektorban szinte valamennyi nő részesült a szakmai továbbképzés valamilyen formájában, addig a kiskereskedelem területén a vizsgált munkavállalók mintegy egyharmadát nem képezték tovább. Ami a képzés időtartamát illeti, a kiskereskedelemben a felkínált továbbképzések igen rövid időre szóltak általában kevesebb mint egy hónapra , ezzel szemben a pénzügyi

szektorban gyakori volt az akár egy évet is meghaladó továbbképzés, így például Németországban, Dániában és Svédországban. Mindamellett általános tendenciának tűnik az alacsony beosztású nők alacsonyabb képzettsége, valamint számos képzési forma végleges eltűnése a foglalkoztatás palettájáról. A vizsgált tagállamok a nők szakmai előmenetele terén sem igazán büszkélkedhettek eredményekkel. A felmérésben érintett női munkavállalók mindössze 15 százaléka kapott lehetőséget arra, hogy korábbi, alacsonyabb beosztásából magasabb pozícióba lépjen. Ez utóbbi általában az alsóvezetői posztokat jelentette. A felmérés arra is rávilágított, hogy egyes munkáltatók azért nem kínálták fel dolgozóiknak a szakmai előmenetel lehetőségét, mert úgy vélték, az alacsonyabb beosztásban dolgozók egyszerűen nem rendelkeznek ehhez elegendő ambícióval. Másrészről azonban számos előléptetés előtt álló nő nem él

a 2 kínálkozó lehetőséggel, mivel a magasabb beosztással járó hosszabb munkaidőt nehezen tudták volna összehangolni családi kötelezettségeikkel. A vizsgálat arra a kérdésre is választ szeretett volna kapni, mennyire elégedettek a nők munkájukkal, s mennyire látják azt összeegyeztethetőnek magánéletükkel. A megkérdezett nők jelentős része panaszkodott a munkájával járó stresszről. Ezt részben azzal magyarázták, hogy kevés beleszólásuk van saját munkájuk megszervezésébe, és a munkaügyi megállapodások lehetséges negatív hatásai is sokkal érzékenyebben érintik őket. Számos nő számolt be fizikai vagy mentális egészségügyi problémákról is, különösen azok, akik számára kötelezővé tették a rugalmas munkaidőt, illetve akik munkahelyi zaklatásnak vagy megfélemlítésnek voltak kitéve. Szintén meghatározó problémaként beszéltek a munkahelyi és a magánélet összeegyeztetésének nehézségeiről. Ennek

egyik közvetlen oka az érintett ágazatokra jellemző egyre hosszabb nyitvatartási idő, ami jelentős többletterheket ró az ügyfeleket kiszolgáló munkavállalókra. A kutatás eredményeiből leszűrhető egyik legfontosabb tanúság az, hogy a szociális partnereknek úgy kell átalakítaniuk a munkaidőt és a munkaszervezetet, hogy a dolgozók a lehető legtöbbet nyújthassák vállalatuknak, és teljes mértékben kihasználják a kínálkozó lehetőségeket, anélkül hogy ez kedvezőtlenül befolyásolná magánéletüket. Az egyes országokról készült jelentések szintén hangsúlyozzák a szakszervezetek szerepvállalásának jelentőségét. Többek között javaslatot tesznek olyan képességek elismertetésére is, amelyeket a nők munkavégzésük során rendszeresen használnak, anélkül hogy azt a munkaadó ténylegesen díjazná; s egyben szorgalmazzák a munkavégzés értékelésére szolgáló, nem diszkriminatív rendszerek bevezetését is. A

közelmúlt választásainak fényében egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy az európai munkavállalók nagy része a populista politikai irányzatokban látja jövője zálogát. Erre a jelenségre keresett magyarázatot a Libération francia napilap. Az európai polgárok jobbra tolódását támasztja alá Franciaországban a közelmúltban tartott köztársaságielnök-választáson a szélsőjobb pártokra leadott 20 százalékos szavazati arány, Ausztriában Jörg Haidernek a parlamenti választásokon elért 27 százaléka, Hollandiában Pim Fortuyn pártjának 17 s zázaléka, a dán Néppárt 12 s zázaléka, és végül Olaszországban a Nemzeti Szövetség és az Északi Liga által közösen megszerzett 15,9 százalék. Még inkább figyelemre méltó tény, hogy a populizmus a dolgozók legnépesebb, illetve a legbizonytalanabb helyzetben lévő rétegeiben talál visszhangra. Így például Franciaországban a N emzeti Front a d olgozók szavazatainak 30 százalékát

és a munkanélküliek szavazatainak 40 százalékát szerezte meg. Ugyanezzel a j elenséggel találkozunk Ausztriában is. Sőt még azokban az országokban is, ahol nincs magát nyíltan szélsőjobboldalinak valló párt, a szociáldemokrata pártok szavazótábora egyre inkább jobbra tolódik. Így Spanyolországban a közvélemény-kutatások szerint Aznar populista pártja a s zavazók 22,6 százalékának bizalmát élvezi, nem sokkal lemaradva a PSOE mögött, amely a közelgő választásokon 27,4 százalékot remélhet. Vajon mi magyarázza, hogy a baloldal hagyományos szavazótábora egyre inkább a szélsőjobbal szimpatizál? Ennek egyik kézenfekvő oka a dolgozók elbizonytalanodása. A szolgáltatási szektor egyre több munkavállalót szív magába, akik így fokozatosan elszigetelődnek, azt érzékelve, hogy az ipari munkásosztály hagyományos fogalma már a múlté. A problémát súlyosbítja, hogy erre az identitásválságra a lehető legrosszabb

pillanatban kerül sor. A dolgozók nagy része ugyanis a globalizációt nem esélyként éli 3 meg, hanem mint az üzemek bezárásának és a rugalmas munkaidő követelményének közvetlen kiváltó okát. A bizonytalanságra így annál is érzékenyebben reagálnak, mivel eleve gazdasági bizonytalanságban élnek. Szemükben az európai integráció sem tűnik fel jobb színben: úgy érzik a nemzeti lépték lassan eltűnik egy hatalmas adminisztratív gépezetben, amely felett semmilyen ellenőrzést nem gyakorolnak. Így számukra Európa nem a liberalizmus bástyája, hanem puszta hivatkozási alap a vezetők és a politikusok számára, hogy félredobják a nehezen megszerzett szociális javakat. Jogosan vetődik fel azonban a k érdés, hogy a dolgozók elégedetlensége, miért nem a baloldali szavazatokban jut kifejezésre? Ennek okát sokan abban látják, hogy a szociáldemokraták válaszai nem alkalmazkodnak a k ialakult helyzethez: vagy a j óléti állam

felbomlását siettetik, ami sokak számára a fokozott szociális és gazdasági bizonytalanság szinonimája, vagy a többségnek kedvező szociális biztonsági háló fenntartásán munkálkodnak. Ez utóbbi esetben a magasabb adók megint csak az államellenes hangulatot fokozzák. Napjainkra valójában magának a politikai alternatívának a fogalma vesztette el hitelét. Ne feledkezzünk meg arról, hogy az osztályharcról folytatott diskurzusnak a kegyelemdöfést éppen a szociáldemokraták által kormányzott Európa adta meg. Ennek logikus következménye, hogy a populista diskurzusok éppen a szociális kérdések elhanyagolt területén virágoznak. A populistáknak látszólag sikerül összeegyeztetniük a terhek csökkentését a magas szintű szociális védelem megőrzésével. Ezt pedig egy igen ügyes szemfényvesztéssel érik el: a nemzeti preferencia hangoztatásával. Papíron a megoldás csodásan működik. Bár a jóléti állam válságban van, mégis

igyekszünk azt fenntartani, tehát előnyeit csak a nemzet számára tartogatjuk. Ugyanez a logika érvényesül a munkaerőpiacon is. A munkahelyek már léteznek, így nem kell mást tennünk, mint azokat a helyi dolgozóknak fenntartanunk. Ezzel megszűnnek a finanszírozási problémák, ahogy a gazdasági bizonytalanság is. Amikor azonban a populisták ténylegesen hatalomra jutnak, az ellentétek hirtelen napvilágra kerülnek. Erre a l egjobb példát Ausztria szolgáltatja Haidert az osztrák választók populista csoportjai juttatták hatalomra. Ezt követően azonban már hagyományos politikai bázisának kívánt kedvezni, amely sokkal fogékonyabb volt az antifasiszta diskurzusra. Az FPÖ tehát sietette a jóléti állam felbomlását, és a legutóbbi választásokon már jóval kevesebb sikerrel szerepelt. A kormányzás kultúrája ugyanis összeegyeztethetetlen a tiltakozás kultúrájával. A szélsőjobbnak nemcsak kompromisszumokat kell kötnie a hagyományos

jobboldallal ahhoz, hogy koalíciójuk életképes legyen, de programjának éppen a legjellemzőbb vonásairól kell lemondania, ha szembe akar nézni a gazdasági élet realitásaival. Ennek következményeként, amikor a populistákból vezetők lesznek, ők maguk táplálják legradikálisabb szavazóik elégedetlenségét. És a kiábrándult dolgozók fokozatosan elpártolnak tőlük Ausztria megváltozott politikai és szociális helyzetére válaszul az ország fizetett alkalmazottait tömörítő szakszervezet (GPA) 2002 áprilisában közzétette új stratégiai elveit. Az ÖGB szakszervezeti szövetség legnagyobb tagszervezetének munkaanyaga, melyet 2002 őszén terjesztenek a szervezet közgyűlése elé, meghatározó lehet a szakszervezetek jövőbeni politikai és stratégiai orientációjára nézve. Annál is inkább, mivel az 1980-as 4 évek óta a szakszervezeti oldal először kérdőjelezi meg a szociális partnerség hagyományos rendszerének

hatékonyságát. Ausztriát köztudottan a politikai és szociális stabilitás jellemzi, valamint olyan jól működő szociális párbeszéd, melynek segítségével mindeddig az érdekképviselők eredményesen befolyásolták az ország szociális és gazdaságpolitikáját. 2002 februárjától, a konzervatívpopulista koalíció (ÖVP-FPÖ) kormányra kerülése óta azonban a hagyományosan megegyezésen alapuló politikai döntéshozatal már nem működik megfelelően. A kormány szociális partnerséget korlátozó politikája ugyanis egyre inkább védekező pozícióba szorítja a szervezett munkavállalókat. Ennek következményeként a kormánykoalíció és a szakszervezetek között fokozódik a feszültség. Ez késztette a GPA-t saját politikai szerepvállalásának átértelmezésére. A GPA tervezete mindenekelőtt a szakszervezetek megnövekedett szerepét hangsúlyozza az egyre inkább individualizált dolgozók körében, és sokak meglepetésére ezt a

szociális partnerség létező rendszerének kritikájával kapcsolja össze. A tervezet másik figyelemre méltó jellemzője, hogy mintegy “ismét felfedezi a munkásosztályt”, akire mint a szociális párbeszéd aktív szereplőjére tekint. A GPA tehát elkerülhetetlennek tartja a s zakszervezetek stratégiai irányváltását, mivel a munkavállalók megegyezésen alapuló érdekképviselete ahogy azt a jelenlegi szociális partnerségben gyakorolják úgy tűnik, már nem valósítható meg. A megegyezésen alapuló rendszer fenntartásában, a munkáltatók részéről tett engedmények reális esélye nélkül, a szakszervezetek saját gyengeségük megnyilvánulását láthatják. Így a dolgozók mozgósítását, illetve a szakszervezetek harcos fellépését, amennyiben arra szükség van, a cél által szentesített eszköznek kell tekinteni. Ehhez azonban a s zakszervezeti szervezettség fogalmát is át kell értelmezni. Azok a s zakszervezeti tagok, akik nem

vesznek részt tevékenyen a döntéshozatal folyamatában, nem valószínű, hogy támogatni fogják a szakszervezetek konfrontatív politikáját. Ezért hangsúlyozza a GPA annak jelentőségét, hogy a szakszervezeti tagokat minél inkább bevonják a szervezet tevékenységébe. Erre jó példa volt 2001 októberében az ÖGB tagjainak megszavaztatása a kormány munkaügyi politikája elleni fellépésről. Míg más európai országokban az osztályellentétek retorikája a munkaügyi viták szerves részét képezi, a jelenlegi osztrák modell, amely az érdekellentéteket megegyezésen alapuló eszközökkel igyekszik megoldani, még nincs igazán felkészülve erre. Sőt, napjainkig Ausztria munkaügyi kapcsolatait igen kevés konfliktus jellemezte. Ez az o rszág háború utáni sajátos fejlődésének eredménye volt: ekkor ugyanis a korporációs állam viszonylag szilárd hagyománya találkozott mind a munkáltatók, mind a munkavállalók szociális és gazdasági

érdekeivel, akik közösen dolgoztak az ország újjáépítésén. Az újjáépítés időszakát követően a korporatív együttműködés mintája megszilárdult, és arra a továbbiakban úgy tekintettek, mint az ország szociális és gazdasági fejlődésének alapjára. A jelenlegi kormány neoliberális gazdaságpolitikája azonban összeütközésbe került a munkaügyi kapcsolatok hagyományos osztrák modelljével, annál is inkább, mivel az FPÖ politikai okokból nyíltan szembehelyezkedett a korporatív együttműködéssel. Az ÖGB által 2001 júliusában az új kormány jogalkotó munkája ellen szervezett tiltakozó megmozdulások, valamint a 2001 októberében megtartott tagsági szavazás sikere már egyértelmű bizonyítéka volt a kormány szociális és foglalkoztatáspolitikájával szemben tanúsított növekvő elégedetlenségnek. A GPA ugyanakkor némi kritikával illette az ÖGB- 5 t, mivel a tömeges mozgósítást nem követték további

megmozdulások. Amint azt a GPA közelgő egyesülése a szövetség második legnagyobb tagszervezetével (GMT) is mutatja, a szakszervezet jelenleg elég erősnek érzi magát ahhoz, hogy olyan politikai irányt válasszon, amely határozottan eltér a szövetség által képviselt fővonaltól. A finn szakszervezetek nem fogadták el a Finn Gyáriparosok és Munkáltatók Szövetségének (TT) 2002 májusában közzétett jelentését, miszerint a finn iparban dolgozók bér- és jövedelemszintje messze meghaladja az uniós átlagot. A munkáltatói szervezet kijelentésének alapját egy átfogó tanulmány szolgáltatta, amely a finn bérszinteket más uniós tagországok bérszintjeivel vetette össze. A jelentés nemzetközi forrásokból és olyan finn tanulmányokból is merített, amelyek a skandináv országban a bérszinteket, a munkaerő-költségeket, a munkabér-különbségeket, a vásárlóerőt, a termelékenységet, valamint a munkaidő kérdését vizsgálták. A

Finn Szakszervezetek Központi Szervezete (SAK) azonban igen kritikusan fogadta a jelentést. Mint azt értékelésében hangsúlyozta, a jelentést egyértelműen a munkáltatói oldal érdekei vezérlik, és nyilvánvaló célja, hogy befolyásolja a bér- és jövedelempolitikáról folytatott tárgyalások soron következő fordulóját. A TT jelentése tehát az ország jelenlegi bérhelyzetét kívánja áttekinteni. Elsőként megállapítja, hogy Finnország az órabérek tekintetében az Európai Unió tagállamai között a harmadik helyen áll, míg a szintén órára lebontott munkaerő-költségeket illetően 2001ben az uniós lista negyedik helyére került. Szintén figyelemre méltó, hogy Finnországnak a szolidaritás elvén alapuló bérpolitikája a munkabér-különbségeket igen alacsony szinten tartotta. A nominálbérek növekedése a skandináv országban egyértelműen nagyobb volt, mint az európai uniós átlag. Mindazonáltal a reálbérek alakulását

kedvezőtlenül befolyásolta az uniós mércével mérve is magas infláció. Finnországban a jövedelemadó-szint magasabb, mint az Európai Unió legtöbb tagállamában. Ennek következményeként a bérből és fizetésből élők nettó jövedelme nem éri el az uniós átlagot. A jelentés szerint ez különösen a közepes és magas jövedelműeket érinti. Ezen túlmenően az ország magasabb árszintje Finnország a második az uniós listán gyengíti a vásárlóerőt. A jelentésből az is kitűnik, hogy az ország termelékenysége az Európai Unió egészét tekintve közepes szintet képvisel. A finn ipar versenyképessége a 90-es években egyértelmű javulást mutatott. Ennek hátterében elsősorban a termelékenység növekedése, valamint a régi finn márka gyengülése állt. Azzal a s zociális partnerek között jelenleg folyó vitával kapcsolatban, amely a nemzeti jövedelemben a tőkehozadék és a bérhozadék változó arányát vizsgálja, a TT

jelentése megállapítja, hogy (nemzetközi mércével mérve) a bérből származó jövedelem nem mutatott számottevő csökkenést. Sőt, 2001-ben a bérből származó jövedelem szignifikánsan emelkedett, és csaknem elérte az 1990-es évek gazdasági visszaesését megelőző szintet. Számottevő változásokról ugyanakkor csak az elektromos és az elektronikai iparban beszélhetünk. A többi ágazatban a fejlődés szerényebbnek mondható A jelentés arra is rámutat, hogy a tőkejövedelem növekedése a befektetések racionalizálásával, valamint a verseny egészséges korlátozásával jár együtt. 6 A SAK a munkáltatói oldal jelentését azon az alapon utasította vissza, hogy az túlságosan célirányos. A szakszervezeti szövetség szóvivője szerint a jelentéssel a munkáltatók egyértelműen a bérpolitikáról folytatott tárgyalások közelgő fordulójához készíti elő a talajt (a hatályban lévő bér- és jövedelempolitikáról szóló

nemzeti megállapodás ugyanis a 2002. év végén jár le) A TT jelentése nyilvánvalóan azt kívánja demonstrálni, hogy amikor a pénzt mint a vállalatoknak nyújtott részvényopciókat, illetve a részvényesek magas osztalékát szétosztották, a d olgozóknak már csak az üres kasszát mutathatják, mondván semmi sem maradt, amit még szét lehetne osztani. A szakaszervezetek szerint azonban a termelékenység növelésével továbbra is biztosítani lehet a jövőbeni béremeléseket. Spanyolország legnagyobb szakszervezetei általános sztrájkot hirdettek június 20-ára, tiltakozásul a kormány tervezett munkaügyi reformjai ellen. A közel kétmillió munkavállalót tömörítő szakszervezetek 24 órás sztrájkfelhívásukkal azt szeretnék elérni, hogy a spanyol kormány dolgozza át a munkanélküli juttatások átalakítására benyújtott reformtervezetét. A szakszervezeti fellépés külön nyomatékot kap azáltal, hogy a munkabeszüntetésre a José

Maria Aznar spanyol miniszterelnök által elnökölt sevillai európai csúcsot megelőző napon kerülne sor. Jelenleg Spanyolország munkanélküliségi rátája 11,5 s zázalékos, azaz az Európai Unió tizenöt tagállamában az egyik legmagasabb. A kormány a tervezet elfogadtatásával azt kívánja elérni, hogy az elbocsátott dolgozók járandóságainak folyósítását mindaddig függesszék fel, amíg azok jogosultságáról az illetékes munkaügyi bíróság kedvező döntést nem hoz. Ezzel egy időben azt is szorgalmazzák, hogy csökkentsék a mezőgazdasági idénymunkásoknak járó juttatásokat, illetve vonják meg a munkanélküliségi segélyt mindazoktól, akik nem fogadják el a nekik felkínált alternatív munkalehetőségeket. A kormánynak a reformtervezet mellett szóló legfőbb érve az, hogy sokan szívesebben élnek segélyen, minthogy ismét munkába álljanak, így az intézkedések célja nem a kiadások megtakarítása, hanem sokkal inkább a

foglalkoztatás ösztönzése. Az Európai Bizottság egy közelmúltban publikált jelentésében rámutat, hogy a bevándorlás sosem tudja majd ellensúlyozni az európai lakosság elöregedésének hatásait, ahogy az Európai Unió munkaerő-piaci problémáit sem oldhatja meg. A Bizottság “szociális helyzetjelentését” évente teszi közzé azzal a cél lal, hogy átfogó képet adjon az európai szociális szférában bekövetkezett változásokról, illetve azokat a politikai döntéshozók számára értelmezze. Idén a jelentés a munkaerő mobilitásának kérdésével foglalkozik beleértve az Európai Unióba történő bevándorlást, illetve az onnan való kivándorlást is , és számot ad annak lehetséges következményeiről a lakosság egészére nézve. E mellett kiemelt figyelmet fordít arra a kérdésre is, hogy a bevándorlás hogyan befolyásolja ha befolyásolja egyáltalán az időskorú eltartottak arányát. A jelentés szerzői rámutatnak, hogy

még a bevándorlási arány megkétszereződése, és ezzel egy időben a születések számának megduplázódása sem garantálja Európában a munkaerőpiacok és a nyugdíjrendszerek fenntarthatóságát. A 2000 évben a bevándorlók számra megközelítette a 680 ezer főt, a születési arány pedig az Európai Unió tagállamaiban átlagosan nőnként 1,4 gyermek volt. 7 Az Európai Szakszervezeti Intézet (ETUI) új tanulmányt jelentetett meg “Dolgozói részvénytulajdon és profitmegosztás” címmel. A dolgozói részvényprogramok Európában nem mai keletűek. Eredetileg jelentőségüket abban látták, hogy a dolgozókat szorosabban kössék foglalkoztatásuk helyszínéhez, illetve érdekeltté tegyék őket vállalatuk sikerében vagy éppen sikertelenségében, következésképpen saját termelékenységükben. Másrészről azonban sok esetben a vezetőség úgy tekintett a dolgozói részvényprogramokra mint egy a dolgozók kollektív képviselet iránti

igényének csökkentésére szolgáló eszközre. A dolgozói részvényprogramok körül kialakult vitát így hosszú időn keresztül ez a két nézet uralta, s az utóbbi eredményeként a s zakszervezetek sokáig gyanakvással tekintettek a p rogram egészére, abban pusztán a vezetőség szakszervezet-ellenes törekvéseit látva. Az 1990-es években azonban a szociális partnerek mindkét oldalon felismerték, és egyre inkább elismerték a munkavállalók bevonásának kölcsönös előnyeit gondolunk itt a képviselet útján történő-, vagy a közvetlen részvételre , s a dolgozói részvényprogramok fokozatosan kedvező megvilágításba kerültek. Az ETUI által negyedévente megjelentetett Transfer című folyóirat aktuális száma olyan cikkeket közöl, melyek mind gyakorlati, mind elméleti síkon foglalkoznak a dolgozói részvényprogramokról kötött európai megállapodásokkal. A tanulmányokból egyben azokról a feltételekről is képet alkothatunk,

amelyek a szociális szempontból elfogadható megállapodások széles körű bevezetéséhez szükségesek. Az európai szociális partnerek (UNICE, CEEP, ETUC) nyolchónapos tárgyalássorozatának eredményeként 2002. m ájus 23-ra elkészült a távmunkáról szóló megállapodás tervezett szövege. A keretmegállapodás alkalmazásáról az aláíró felek tagszervezetei gondoskodnak majd, beleértve a csatlakozás előtt álló országokhoz tartozó tagszervezeteket is. A megállapodás az egyre szélesebb körben terjedő távmunkában foglalkoztatott munkavállalók munkafeltételeivel, a munkavégzés önkéntes jellegével, az adatvédelemmel, az egészségés biztonságvédelemmel, valamint a munkaszervezettel foglalkozik. Szintén biztosítani kívánja az érintett munkavállalók kollektív jogait, ahogy szabályozni próbálja a megállapodás végrehajtását és nyomon követését is. A tárgyalásokon résztvevő érdekképviseleti szervezetek tagjainak az

elkövetkező egy hónap áll rendelkezésükre ahhoz, hogy véleményezzék a keretmegállapodás szövegét. A gazdasági és monetáris ügyek európai biztosához, Pedro Solbes Mirához intézett levelében az ETUC (Európai Szakszervezeti Szövetség) ismertette a 2002. évi gazdaságpolitikai irányvonalakkal kapcsolatos észrevételeit. Bár az Európai Bizottság szerint Európában a gazdasági fellendülés már elkezdődött, az ETUC véleménye szerint ennek számos jel látszik ellentmondani. A szervezet mindenekelőtt arra a kérdésre szeretne választ kapni, hogy a belső piac és az egységes valuta megléte ellenére Európának miért kell továbbra is Amerikára támaszkodnia ahhoz, hogy ismét erőre kapjon. Az ETUC nagyra értékeli a gazdasági koordinációról folytatott 8 közösségi szintű vitát, de továbbra is azt vallja, hogy Európa megfelelően gazdasági irányításához, tényleges “gazdasági kormányzatra” van szüksége. Mivel

meggyőződése, hogy nem fenyeget az infláció jövőbeni növekedése, az ETUC az Európai Központi Bankot a kamatlábak további emelése helyett az Unió gazdasági célkitűzéseinek támogatására szólítja fel. Az ETUC levelében szintén hangsúlyozza, hogy az európai szakszervezeti mozgalom évek óta felelősen jár el a kollektív és bértárgyalások során, azaz az életszínvonal emelésének és a b érdömping elkerülésének érdekében olyan rugalmas irányvonalakat követ, amelyek egyaránt figyelembe veszik az inflációt és a termelékenységet. Az ETUC úgy véli, hogy a közös gazdaságpolitikai irányvonalaknak az adópolitikákra tett javaslatokat is tartalmazniuk kell, biztosítva ezzel azok összehangolását és a tisztességtelen gyakorlatok megelőzését. Végezetül az ETUC támogatja azokat a Barcelonában hozott döntéseket, amelyek a foglalkoztatási és gazdaságpolitikai irányvonalak összehangolását szorgalmazzák. Ezeket már a

tavaszi csúcson meg kellene vitatni, majd a nyári csúcson kellene közösen elfogadni. Május 27-én indult útjára az a s zakszervezeti kezdeményezés, melynek célja, hogy világszerte mozgósítsa a mobilkommunikációs szolgáltatók dolgozóit. Az egyhetes programot a svájci székhelyű Nemzetközi Szakszervezeti Hálózat (UNI) szervezte annak a “Kapcsolódj!” elnevezésű kampánynak a keretében, amely a mobilszolgáltatóknál foglalkoztatottak körében a szakszervezeti tagság népszerűsítését célozza, különös tekintettel az olyan óriásvállalatok alkalmazottaira, mint a Vodafone, az Orange, a D eutsche Telekom vagy a T elefónica. A program kitüntetett figyelmet fordít azokra a dolgozókra, akiket az egyre szélesebb körben terjedő telefonos ügyfélszolgálatoknál alkalmaznak. A szakszervezetek fellépésére az ágazatban valójában sosem volt még ennyire szükség: csak a közelmúltban több tízezer munkahelyet számoltak fel, s további

létszámleépítések várhatók, tudva, hogy a harmadik generációs mobiltelefonok ambiciózus terveit szövögető vállalatok közül jó néhány eladósodott, sokat veszítve részvényeinek értékéből (ld. például a Vodafont). A kezdeményezés hosszú távú célkitűzései között szerepel a dolgozók munkafeltételeinek javítása, valamint olyan kérdések megvitatása, mint a stressz, vagy a foglalkoztatás bizonytalansága. A végső célt az érintett vállalatokkal folytatott globális szociális párbeszéd beindítása jelenti majd. A szakszervezetekkel való kapcsolattartás megkönnyítése végett az UNI külön e cé lra készítette el új honlapját. Ezzel egy időben olyan virtuális bizottságokat is létrehozott, amelyek feladata, hogy összehangolják a nemzeti szakszervezetek tevékenységét az érintett ágazatban. 9 Felhasznált irodalom Heti Világgazdaság 2003. 02 14-i száma Nők Lapja 2003 05. 07-i száma Népszabadság 2003. 0129-i

száma Népszabadság 2003. 04 25-i száma 10