Tartalmi kivonat
A Magyar Címer Története A címer egy ország legfontosabb jelképeinek egyike, történelmünk szimbóluma. A legtöbb modern állam címerének elemeit a történeti múlt és a gyakorlat szentesítette. Egy ország címerének érvényessége nemcsak törvényeken, rendeleteken múlik, hanem azon is, hogy az állampolgárok ismerik-e szimbólumait, azonosulni tudnak-e vele. A címer tehát nemcsak más államoktól különbözteti meg az országot, hanem egyedi, nemzeti, a történeti hagyományokban gyökerező, összetett jelkép. A címerek a középkori kultúra máig továbbélő alkotásai, kialakulásuk szabályait a címertan heraldika - kutatja. A feltárt törvényszerűségeket már a 14 században rendszerbe foglalták Ezeket nem lehet figyelmen kívül hagyni egy új címer kiválasztásánál, megalkotásánál sem. Vajon a magyaroknak, pontosabban az Árpádoknak van-e a honfoglalás előtti időkre visszanyúló ősi jelképe? A IV. László (1272-1290)
uralkodása alatt élt Kézai Simon krónikája szerint Attila király zászlaját és pajzsát turulmadár díszíti. A középkori felfogás szerint Attila hunjai a magyarok elődei, ezért ábrázolja a Nagy Lajos (1342-1382) korabeli Képes Krónika egyaránt turulos címerrel és hadizászlóval a hunokat és a honfoglalás kori magyar vezéreket egyaránt. Bár ez a madár az Árpádok eredetmondájában fontos szereplő, mégsem jelenhetett meg ilyen korán címerállatként, ugyanis a pajzsra és zászlóra festett jelek, ábrák a 12. század elején állandósultak csak. Még a címerek előképei sem jelentek meg a 13 század utolsó harmada előtt. A kettős-kereszt, eredetileg mint a királyi hatalom szimbóluma, csak III. Béla (1172-1196) korában jelenik meg, bizánci hatásra. Azt a kis táblát, amelyet a Biblia szerint INRI (Názáreti Jézus a zsidók királya) felirattal a megfeszített fölé szegeztek, gyakran ábrázolták a kereszt szára fölött. Ebből
alakult ki, átmeneti formákon keresztül a kettős keresztszár III Béla a 12 század közepének szoros bizánci-magyar kapcsolatai nyomán a császári udvarban nevelkedik, s mi több, a trón várományosa. Később aztán másképp alakul a helyzet és Bélának meg kell elégednie a magyar trónnal. Ekkor hozza magával, mint uralkodói jelvényt, a kettős-keresztet, amely nála jelenik meg először címerpajzson, pénzre verve. Címerünk másik alapelemének első ábrázolása Imre 1202-es aranybulláján bukkan fel először: a többször vágott pajzsmező. Imre (1196-1204) és II András (1205-1235) aranybullája és viaszpecsétje eltér a később általánossá vált formától. E korai előfordulások a hétszer vagy kilencszer vágott mezőben, hol a páros, hol a páratlan sávokban oroszlánokat ábrázolnak. A forma valószínűleg spanyolföldről származik, ugyanis Imre Aragóniai Konstancínát vette feleségül. Az átvételben természetesen szerepe
lehetett annak, hogy az oroszlán a királyi hatalom elterjedt jelképe. Az Árpád-ház kihalása (1301) után bekövetkező dinasztiaváltozás természetesen a címert sem hagyta érintetlenül. A király címere és az ország címere a 14 században kezd önálló, egymástól független tartalmat kapni. Az utolsó Árpád-házi király halála után a trónra igényt tartók a kettős-keresztet használják pecsétjükön, ezzel is hangsúlyozva igényüket a trónra. A trónharcból győztesen kikerülő Anjouk egyesítik az Árpádok vágásos pajzsát saját liliomos címerükkel. A vágások helye ekkor még nem rögzül, előfordulnak a címer jobb és bal oldalán is. A vágásos címer használatával arra utalnak, hogy leányágon az Árpádok rokonai. Pecsétjük hátoldalára meg az országot szimbolizáló kettős-keresztet vésik Az 1380-as években a címer nemcsak uralkodói jelvény, hanem állami jelképpé válik. Így kerül az Anjou-kori országalmára a
vágásos-liliomos címer, melynek aranyozott gömbjén kettős-kereszt áll. Történelmi címerünk két legfontosabb eleme itt már együtt szerepel, de még nem egy pajzson. Az elterjedt egyszerű keresztes formával szemben a kettős-keresztes országalma teljesen egyedülálló a korszakban, ekkorra már a magyar szimbolika részévé vált. A címer egy apró, de fontos eleme ugyanekkor szilárdul meg. A kettős-kereszt eleinte talapzat nélkül, önmagában áll, a 13. század végétől azonban egyre gyakrabban hármas lóhereívre helyezik. Ez még nem a későbbi címerek hármas-halma, kialakulása annak a heraldikai törekvésnek köszönhető, hogy a talapzat nélküli címereket aljzattal egészítsék ki. A kései gótika korában a hármas lóhereív fokozatosan zöld hármas-halommá alakul. Létrejön a címer jellegzetes színösszeállítása: vörös mezőben zöld hármas-halmon, a középső halmon ezüst, illetve fehér kettős-kereszt. Gyakran illesztenek a
kettős-kereszt tövéhez nyílt, leveles aranykoronát, de használata a középkor végén még nem következetes. A pajzs fölé helyezett korona a 14. század végén bukkan fel, de ekkor még egy nyitott, leveles változatban. Később - valószínűleg a Szent Korona hatására - zárttá válik, Mátyás 1464-es pecsétjén talán már ez látható. Figyelemre méltó, hogy egészen a 19. századig a Szent Korona ábrázolása nem élethű, mivel a címeres-levelek festői, az érmék és pecsétek készítői a Szent Koronát a valóságban aligha láthatták, legfeljebb koronázásokkor vehettek rá távoli pillantást, de jellegzetességeit nem figyelhették meg. A magyar címer középkori fejlődésének fontos jelensége a közép- és a nagycímer kialakulása. A két ősi elem, a kettős-kereszt és a vágások mellett az uralkodó az ország címerébe személyes szimbólumait és a meghódított területek jelképeit is felveszi- A kapcsolt részek és a hűbéres
tartományok címereit többféle módon illeszthetik a magyar címer alapelemeihez. A valóban birtokolt és az igénycímben számon tartott területek jelképeit címergyűrűbe, címerkoszorúba foglalták. Egy másik megoldás két vagy több, egymásra helyezett és sokféleképpen osztott pajzson egyesítik őket. I. Ferdinánd (1526-1564) óta kapcsolódik össze a magyar kettőskeresztes-vágásos forma a német-római sas alakjával. Az idők során az egymásra helyezett pajzsok száma nő, III Károly (1711-1740) címerében már három van. A pecsétek címerképei Mária Terézia (1740-1780) korában még bonyolultabbá válnak. II József (1780-1790) uralkodása alatt a sas motívum kerül egyre inkább az előtérbe. Így megjelennek olyan magyar veretek, ahol a címerképben egyetlen Magyarországra utaló elem sincsen. I Ferenc (1792-1835) 1804-ig használt pecsétjére címerek halmazát vésik A magyar és erdélyi címeren kívül még húsz olyan jelképet foglal
magában, melyek nagy része semmiképpen sem kapcsolódik a magyar címerhez. A rendkívül bonyolult címerképet csak egymásra helyezett pajzsok sokaságával lehetett megszerkeszteni, így Magyarország címere eltörpült, torzult, vagy alig volt látható. Ebben a korban a pénzeken eluralkodnak a kétfejű sasos elemek, a veretek többségén semmi utalás nincs a magyar jelképekre. 1848 tavaszán a magyar forradalom az áprilisi törvényekben megújítja a reformkor követelését: a nemzeti jelvények legyenek az állami szimbólumok. A címer története szempontjából fontos esemény a korábban közvetlen császári irányítás alatt álló Erdély egyesülése az anyaországgal. Ennek törvénybe iktatásával a közép- vagy nagycímer elemei közé visszakerül e terület szimbóluma. 1849. április 14-én a Függetlenségi Nyilatkozat kimondja Magyarország önállóságát, elszakadását a Habsburgoktól. Az állam címere a korona nélküli ún
Kossuth-címer lett Az új nagycímer az állampecsétekre, a koronátlan közép- és kiscímer pedig más hivatalos iratokra kerül. A csákódíszeken a korona helyére kard és babérkoszorú lépett A világosi fegyverletételt követő megtorlás gyűlölt jelképe újra a sasos címer lesz. Az 1836-os nagy- és középcímer használatát visszaállítják, ezzel is hangsúlyozva, hogy az uralkodó az ország függetlenségével együtt annak szimbólumait is megszünteti. A magyar pénzekre kizárólag sasos címert vernek egészen a kiegyezésig. A kiegyezéshez vezető út fontos állomása az 1861-es országgyűlés, az ebből az alkalomból vert emlékérem is ezt ábrázolja. A kiegyezés visszahelyezi jogaiba, törvénnyel erősíti meg az 1848-as kiscímert, az 1868 után meg létrejön Magyarország, Horvát-, Szlavón- és Dalmátországok egyesített címere. Ez az 1848-as középcímernek felel meg. 1874-ben az új címer kibővül Fiume jelképével, ünnepélyes
változatában két angyal szerepel pajzstartóként. Az első világháborúban Bosznia annexiója indokolja az 1915-ös címerváltoztatást. A frissen elfoglalt terület jelképét a középcímer alsó részén, Fiume ékszerűen ábrázolt címeréhez kapcsolják. Az angyalos forma mellet engedélyezik jobbról cserfaágat, balról olajágat pajzstartóként. Ez a címer nem volt hosszú életű, a Monarchia összeomlott és az 1918 novemberében kikiáltott köztársaság újra a Kossuth-címert választotta az ország hivatalos jelképéül. 1919-ben a Magyar Tanácsköztársaság a Kossuth címert is eltörli, de nem rendelkezik egyértelműen a nemzeti jelképekről. A hivatalos szervek gyakran az ötágú csillagot ábrázolják pecséteiken, ami azonban semmiképpen sem tekinthető az ország szimbólumának. A két világháború közötti időszak címere ismét a koronás kiscímer lett. A nyilas hatalomátvétel után a "H" betűt - a hungarista mozgalom
rövidítését - és a nyilaskeresztet illesztik a címerhez. A II világháború után rövid ideig még a koronás kiscímer a hivatalos, de 1946. február elsejével ismét a Kossuth-címer lett állami szimbólumunk, ez felelt meg legjobban a köztársasági államformának. Szakítva a több évszázados történelmi, nemzeti hagyományainkkal, az 1949-es augusztusi alkotmány magyar előzmények nélkül álló címert emelt nemzeti szimbólumaink közé. A Rákosi korszak címerének központi motívumai: a kalapács és a búzakalász. Szinte megkülönböztethetetlen egyes szocialista országok címerétől. A címer nemzeti jellegére mindössze a körív alján alig észrevehető redőzött nemzeti színű szalag utal. Rákosi Mátyás maga hangsúlyozta, hogy a címer megalkotásánál a legfontosabb cél az volt, hogy azt jelképezze: ez a dolgozók országa. Mindez érthetővé teszi, hogy a nemzet nem vallotta magáénak és 1956 vihara kisöpri hivatalos
jelképeink közül. Megint a Kossuth-címer kerül az előtérbe, ezt viselik az emberek a ruhájukon, megjelenik a zászlókon. Az események hatására ez marad a legfontosabb szervek címere egészen 1957-ig. Az ekkor elfogadott alkotmányban megkísérlik az 1949-es címer legsúlyosabb hibáit elkerülni. Az aranykeretes, vörössel, fehérrel és zölddel vágott pajzs már hangsúlyozza a nemzeti színeket, a vörös csillag csak sisakdíszként szerepel és a búzakalászt összefogó nemzetiszínű és vörös szalag fejezi ki politikai tartalmát. A Rákosi-címer legfőbb hibája azonban megmaradt: nincs a többszáz-éves magyar hagyományokra épülő tartalma. A rendszerváltás természetesen nem hagyta érintetlenül a címert sem. Az alkotmány így rendelkezik: "A Magyar Köztársaság címere hegyes talpú, hasított pajzs. Első mezeje vörössel és ezüsttel hétszer vágott. Második, vörös mezejében zöld hármas halomnak arany koronás kiemelkedő
középső részén ezüst kettős kereszt. A pajzson a magyar Szentkorona nyugszik." Felhasznált Laszlovszky József: A Pallas Nagy Lexikona A Magyar címer története, irodalom: magánkiadás