Gazdasági Ismeretek | Államháztartás » Nagyné Szekeres Zsuzsanna - Szociális korporatizmus

Nyíregyházi Főiskola Gazdasági és Társadalomtudományi Kar Gazdálkodási szak Összehasonlító gazdaságtan Szociális korporatizmus Készítette: Nagyné Szekeres Zsuzsanna 2003./2004 tanév II. évfolyam „C” csoport Gazdálkodási szak Levelező 1 I. A neokorporatizmus alapfogalmai A neokorporatizmus elmélete a h etvenes évek elején került a társadalomtudományi érdeklődés középpontjába. A mai elnevezésnek több változata is létezik: korporatizmus, neokorporatizmus, korporativizmus, neokorporativizmus. A „vi” képző beiktatása pusztán ízlés kérdése, a „neo” előtag azonban lényegi kérdés. A „korporatizmus”, „korporatív rendszer” ugyanis a két világháború közötti fasiszta Olaszország gazdasági berendezkedésének elnevezésére is szolgál, így lényegesnek tartjuk a mai, demokratikus korporatizmus e rövid előtaggal történő megkülönböztetését. Ennek ellenére, a külföldi szakirodalomban gyakori a

rövid és egyszerű corporatism kifejezés használata a demokratikus korporatizmus elnevezésére. „Korporatizmus olyan érdekképviseleti rendszerként definiálható, amelyben az azt alkotó egységek korlátozott számú, egységes, kötelező, nem versengő, hierarchizált és funkcionálisan megkülönböztetett kategóriákba szerveződnek, melyeket az állam elismer, illetve engedélyez (esetenként létre is hozhat), és amelyek képviseleti monopóliummal rendelkeznek saját kategóriájukba, Thoma László meghatározása szerint. Korporatív intézményről akkor beszélünk, ha az érdekképviseleti szervezetek között folyó egyeztetések, konfrontáció és kooperáció az állam. Az állam részvétele és az egyeztetések intézményesülése egyaránt nélkülözhetetlen eleme ennek a fogalomnak. A neokorporatizmus elméletének fénykora az 1970-es évekre tehető, A kilencvenes években meglepő módon számos európai országban megerősödtek a korporatív

elemek a politikai rendszerekben, olyanokban is, amelyek korábban a tiszta pluralizmus kategóriájága voltak sorolhatók. Írországában például, a tiszta angolszász tradíciók ellenére 1987 és 1993 között bevezették a k özponti béralku rendszerét, s a s zociális partnerek csúcsszervei (Federated Union of Employers, FUEC és az Irish Congress of Trade Unions, ICTU) három központi megállapodást írtak alá ezen időszakban a gazdasági és a szociális viszonyok illetve a foglalkoztatás helyzetének javítása érdekében, s a folyamat itt nem érté véget. Finnországban éltek a skandináv korporatizmus hagyományai, s a kilencvenes évek gazdasági katasztrófájából (a szovjet piac összeomlása) a neokorporatív rendszer megerősítésével próbáltak kilábalni. 2 II. Demokratikius korporatizmus két válfaja Azok az országok, ahol a neokorporatista alkuk során mind az üzleti és, mind a munkavállalók részt vállaltak a világpiaci

alkalmazkodás költségeiből a domokratikus korporatizmus két formáját alakították ki. Liberális korporatizmus; Svájc, Belgium és Hollandia Szociális korporatizmus; Ausztria, Norvégia és Dánia. Azok a csoportok, akik részt vállaltak a világpiaci alkalmazkodás költségeiből és terheiből az érdekcsoportok és az állam intézményesített egyeztetése során a nemcsak nyomást gyakoroltak a megfelelő állami szervekre és az adott esetben ellenérdekelt csoportra, hanem kompromisszumos megoldás, megegyezés esetén felelősséget is vállaltak az egyezség gyakorlati megvalósításáért. Vegyük számban az alapfogalmakat! Az érdek fogalmának felfogása alapvetően különbözik annak a p luralista értelmezésétől. Míg az utóbbi esetében az egyéni és a csoportérdek egybeesik, addig a neokorporatizmus azt feltételezi, hog y a csoportérdek különbözik az egyénitől, sőt a szerveződés során a csoportérdek befolyásolja, alakítja, vagy

alakíthatja is az egyének érdekeit. Ha például a szakszervezeteket tekintjük, annak bizonyos tagjai lehetnek kombattánsabbak, sztrájkra hajlamosabbak, ha a többség és a vezetőség különböző megfontolások alapján azonban a problémánk békés rendezését tartják előnyösebbnek, akkor meggyőzik erről a tagság többi részét, s így válik a csoportérdek az egyéni érdek formálójává. Szintén alapfogalom a csoport. A csoportot magát meghatározza az érdek, amelyet képvisel, illetve fordítva, az adott érdek is hat a cs oport szerkezetére, méretére, tulajdonságaira. A csoportok között továbbá különbséget is kell tenni: bár ezek a legkülönbözőbb érdekek köré szerveződnek, közülük a leginkább befolyásosabbak a gazdasági-társadalmi érdekeket képviselők. Ezen csoportok az állam különböző szerveivel kapcsolatban állnak, részt vesznek ö szakpolitikák kialakításában és esetenként megállapodást is köthetnek ezekkel,

amely a kapcsolatoknak egy magasabb szintjét képviselik, megállapodás esetén ugyanis nemcsak az államot kötelezik az adott szó betartására; a korporatív csoport vezetőségének biztosítania kell, hogy a tagság is a megállapodásnak megfelelően járjon el. Természetesen ezek a korporatív csoportok elsősorban a munka világában szerveződnek: a szakszervezetek és a munkaadói szervezetek. A csoportok közötti efféle megkülönböztetés azzal is jár, hogy a neokorporatizmus elmélete elismeri az ilyen, korporatív struktúrában is a plurális jellegű 3 csoportok létezését. A társadalmi-gazdasági szférán kívül eső csoportok ugyanis, a pluralizmus rendszeréhez hasonlóan, kompetitív, nem hierarchizált jellegűek, és ugyanúgy nem szisztematizált lobbytevékenységet folytatnak, mint a plurális rendszerekben minden érdekcsoport. Kötelező, törvényerejű döntéseket természetesen ezek a kollektív megállapodások nem tartalmazhatnak, ez

ugyanis a p arlamentáris demokráciákban korlátozná a l egitim törvényhozó testületeket. A hatalom tekintetében a csoportok befolyása közötti különbséget lehet kiemelni. Ez a különbség abból adódik, hogy a csoportok szervezettsége, illetve mobilizációs képessége különböző: a csoportok a szerveződés során arra törekednek, hogy képviseleti monopóliumhoz jussanak. A csoportok befolyása közötti különbség tehát ezen monopol helyzetből adódik. Ebből következik, hogy az ugyanazon érdek mentén egy esetlegesen időben később alakuló csoport természetes módon hátrányosabb helyzetben van, mint az, amelyik korábban megszerezte a képviselet monopóliumát az adott kérdésben. Nem minden érdek strukturálja azonban ilyen módon a csoportokat: általában az osztályérdek, a szakmai érdekek, illetve az üzleti érdekek ruházhatják fel ilyen kizárólagos hatalommal csoportjukat. Az egyik csoport hatalmának növekedése nem vezet tehát

automatikusan egy másik csoport hatalmának csökkenéséhez, hiszen adott esetben a másik csoport eltérő érdekterületen működhet, s ez nem befolyásolja a többi, más jellegű csoport hatalmát. Az állam fogalmát és tartalmát tekintve általában a kormányzat szinonimájaként használjuk, például abban az értelemben, hogy a makroszintű tripartit tárgyalások résztvevői a munkaadói és munkavállalói szervezetek, illetve az állam. Az állap azonban nem pusztán reaktív szereplője a folyamatoknak – felhasználja a csoportok speciális információit, erejét, illetve szervezettségét a különböző szakpolitikák kialakításában. III. A szociális korporitizmus jellemzői A társadalmi koalícióban a tőke nemzeti, jelenléte gyengének mondható, a jelenlévő szakszervezetek és érdekképviseleti szervek erősek, a politikai stratégiára a nemzeti alkalmazkodás és az állami kompenzáció jellemző. A politikai hálózat intézményi

szerkezete jobban centralizált, stabil és effektív tulajdonságokkal rendelkezik. A korporatív alku jellege háromoldalú, explicit engedményekkel jellemezhető. 4 A korporatív alku kiterjedése szűkebb, de magába foglalja a beruházás és a foglalkoztatás kérdéseit is. Tipikus országok a már korábban említett Ausztria, Norvégia és Dánia. IV. A tárgyalások és megállapodások rendszerének jelentősége A Maastricht-i Szerződés Szociális Jegyzőkönyvéhez csatolt Szociális Megállapodás, illetve az Amszterdami Szerződés szociális fejezete által bevezetett szociális párbeszéd rendszer alapvető változásokat hozott a szociális partnerek közösségi szintű döntéshozatali részvételében. Míg korábban a tagállami, illetve a közösségi szintű ágazati szervezetek konzultációs fórumait másodlagos közösségi jog szabályozta, s később a concertation módszerét szintén a T anács határozata szentesítette, a t

árgyalások és megállapodások új rendszerében az alapító szerződésben rögzítették a szociális partnerek részvételét a közösségi szociálpolitika szabályozásának tekintetében. Ez a fejlemény két szempontból értékelhető jelentős eredményként: egyrészt a változtatást immár minden tagállam elfogadta, elkötelezte tehát magát egy, A Közösség minden tagállamában minimálisan elvárható szociálpolitikai minimum-szabályozás megteremtése mellett. Másrészt, alkotmányos rangra emelkedett a szociális partnerek bevonása a közösségi szociálpolitikai döntéshozatalba. V. Kitekintés az Európai Unió felé, a szociális korporatizmus tekintetében Ebben a részben kerül kifejtésre az a történeti fejlődés, amelynek során az Európai Közösségek, majd Unió keretein belül közösségi szintre emelkedett és korporatív jelleget öltött a szociális dialógus – a szociálpolitika témakörében. Az európai szintű szociális

dialógus jellemzője a fragmentáltság, a csoportok közötti hierarchia hiánya, a csoportok közötti versengés, illetve az európai szintű csúcsszervek tagszervezeteik feletti ellenőrzésének hiánya, illetve a korporatizmus szempontjából elégtelen volta. A kilencvenes években azonban számos ágazati vizsgálat született, melyek közül néhány olyan következtetéssel végződik, hogy európai szinten az adott ágazatban neokorporatív jellegű dialógus zajlik az adott mezoszinten a szociális partnerek között. Márpedig amennyiben a rendszerben léteznek korporatív elemek, akkor a plurális elnevezés eleve megkérdőjeleződik. A csoportok fogalmának elemzésekor a korporatizmus megkülönböztet plurális és korporatív csoportokat, tehát elismeri, hogy a politikai 5 rendszerben nem minden alrendszer működik korporatív módon. A korporatív elemek megjelenésének legfőbb bizonyítéka az immár az acquis communautaire részévé emelt

Maastricht-i Szociálpolitikai jegyzőkönyv. VI. Érdekegyeztetés Magyarországon A bizalom és a k iszámíthatóság, amelyekben talán a legnagyobb hiányt szenvedünk az országot tekintve. A parlamentnek, az államnak alapvető feladata, hogy olyan intézményeket hozzon létre és működtessen, amelyek segítik a verseny és együttműködés megfelelő arányainak kialakulását, a bizalom és a kiszámíthatóság megteremtését. Az elmúlt évtizedekben Európában az együttműködést a legjobban kifejező és megvalósító intézményévé vált az érdekegyeztetés. Az érdekegyeztetés intézményrendszere, amelyet korporatizmusnak vagy neokorporatizmusnak nevezünk, olyan jelentőssé vált, hogy a politikatudomány művelői gyakran korporatív kapitalizmusról, vagy korporatív évszázadról beszélnek. Az érdekegyeztetés kikerülhetetlen és szükséges tényezőjévé vált az európai jóléti államoknak. Bármilyen irányzatú kormányzás egyaránt

épített és épít napjainkban is a korporációkra. Az érdekegyeztetés intézményrendszere kifejezője annak is, hogy az elmúlt évtizedekben radikálisan megváltozott a t ársadalom és az állam viszonya Európában, és változásokat tükrözve egyben elősegítve megváltozott a jogi szabályozás jellege is. Az állam rohamosan bővülő feladatainak eleget téve egyre nagyobb mértékben beavatkozott a társadalom életébe. A feladatokkal és a döntési igényekkel túlterhelt állam képtelen az egyre bonyolultabb társadalmat egy centrumból vezérelni. A megoldás az lenne, ha az állam lemondana arról, hogy egyetlen centrumból mindent maga irányítson, egy hierarchikus és bürökratikus államigazgatási szervezetrendszer segítségével. Meg kell osztania hatalmát és a döntéseket, valamint a döntések előkészítését a társadalomra. Ki kell alakítania az egyes társadalmi szférák, alrendszerek önszabályozási, önvezérlési mechanizmusait és

önvezérlési centrumait. Létre kell hoznia azokat az autonóm vagy félautonóm testületeket, amelyek megfelelő információval kompetenciával és valamilyen felhatalmazással rendelkeznek a saját működési területüket meghatározó döntések meghozatalához. Tehát most már az államnak nem azt kell szabályoznia, hogy adott körülmények között mit kell dönteni – mint ahogy ez tipikus az államigazgatásban -, hanem azt kellett szabályoznia, hogy milyen szereplőknek és milyen eljárással kell a jó döntést meghozniuk. 6 Tartalomjegyzék I.A neokorporatizmus alapfogalmai II.Demokratikus korporatizmus két válfaja III.A tárgyalások és megállapodások rendszerének jelentősége IV. Szociális korporatizmis jellemzői V.Kitekintés az Európai Unió felé, a szociális korporatizmus tekintetében VI.Érdekegyeztetés Magyarországon 7 Felhasznált irodalom Összehasonlító közgazdaságtan- AULA Könyvkiadó Budapest 1992. Internet honlapjairól

(e témával kapcsolatos) írásos adatok Útban a szociális Európa felé. Magyar Szakszervezetek Integrációs Bizottsága Budapest 8