Filozófia | Tanulmányok, esszék » Bernhardt Renáta - A legkiválóbb század három legkiválóbb embere

A legkiválóbb század három legkiválóbb embere -filozófia házidolgozat- Bernhardt Renáta 79.0411 GDF, műsz. inf Kaposvár, 2000-06-25 A legkiválóbb század három legkiválóbb embere Hogy melyik ez a század? A „fény százada”, a X VIII.század És ha ez zel a jelzővel illetjük, az sem lehet kétséges, hogy a helyszín Franciaország. Innen indult útjára az egész Európán végigsöprő szellemi forradalom, amely előkészítője volt a társadalom forradalmának és megalapozója az európai polgári társadalomnak. És ki volt a s zázad három legkiválóbb embere, akik e k or filozófiájának meghatározói? Voltaire, Rousseau, Diderot. Voltaire mindenekelőtt az értelem, a hideg józanész, a gúnyos kritika bölcse. Rousseau az érteni akaró és megértést váró érzelem előharcosa. A legfilozofikusabb elme közöttük Diderot, aki bölcseleti tanulmányaiban is. regényeiben és szépirodalmi jellegű dialógusaiban és fő művében, a Nagy

Enciklopédia szerkesztésében az értelem és érzelem összhangjára, a méltányosságra, a tudat korlátlan fejlődésére igyekszik utat mutatni. Voltaire (1694-1778) - akinek eredeti neve Francois Marie Arouet – polgári családból származott. Mindig is beteges fiú volt, és ez élete végéig elkísérte De erős lelke és szellemi nagysága sosem volt a testi kínok alárendeltje, sőt győzedelmeskedett felette. Diákkorától nagyon művelt, és állandó késztetést érez, még a halála előtti időkben is, hogy még több tudást szívjon magába és ez által még műveltebb legyen. Korán elfordult családja körében tanúsított elvakult vallásosságtól, előtérbe helyezve az értelmet. Harminc évesen már országos körökben is híres és ünnepelt költő és drámaíró. Szókimondásáért vállalta a feudalizmus ellenségességét, az egyház védekező gyűlöletét. Börtönbe csukták; itt vált belőle filozófus és ekkor lett

szószólója az alaptalanul megalázottaknak, hiszen ő maga is az volt. 1724, mikor kiszabadult a Bastille-ból, el kellett hagynia az országot. Három évet tölt Angliában, ahol Swift irodalmával és Locke filozófiájával ismerkedik. Newton fizikájáért rajong, olyannyira, hogy ő lesz Newton tudományos eredményeinek első ismertetője és népszerűsítője a kontinensen. Otthon először ünneplik - nagyszerű színpadi sikereket ér el és bemutatkozik, mint prózaíró -, majd üldözik. Szerelmének – Chatelet asszonynak – a határ menti kastélyába menekül, majd az ő halála után tíz év elteltével elhagyja Franciaországot, és II.Frigyes vendége lesz hét évig Rájön azonban, hogy a hí res felvilágosodott porosz király sokkal inkább zsarnok, mint felvilágosodott, akárcsak a többi uralkodó. Felismerését követően tovább menekül A protestáns Svájcban köt ki. Itt is csalódás éri Felfedezi, hogy a protestáns vallás sem jobb a k

atolikusnál, és hogy a k öztársaság hatalmasai is lehetnek olyan „hatalmi jogformálók”, mint királyságoké. Azonban valahol mindenképpen le kell telepednie, ott, ahol szabadon véleményt nyilváníthat az igaztalanság ellen, a vallási türelem, és az emberi méltóság mellet. Ahol felemelheti szavát a j ózanész nevében minden gonoszság és ostobaság elitélésével. Mire végre letelepszik ferney-i birtokán – melynek egyharmada Svájcban, egyharmada Németországban, egyharmada pedig Franciaországban van -, már hatvan esztendős. Tekintélye világraszóló A fél világ leveleivel ostromolja, és ő mindenkinek válaszol. Ferney-ben írja legfontosabb alkotását - mely a világirodalom egyik legjobb és legszebb regénye -, a Candide-ot. Regényeinek szatirikus élük, bölcseleti kicsengésük van. És aki elég értelmes, egyből rájön mondanivalójának napi aktualitására, mivel úgy utalnak az akkori időszerű problémákra, hogy ma is

érvényesek, mert alapvető emberi viszonyokról, emberi magatartásokról szólnak. De mind közül kiemelkedő a Candide vékony kötete, mely ismét bebizonyította, hogy Voltaire tömören, töltelék nélkül, szabatos rövidséggel milyen mélységeket tud elérni. Nagyon röviden, de mélyrehatóan, és szórakoztatóan bemutatja a f ény századát, minden oldalról. Élete mindvégig tevékeny volt, a küzdésről és a harcról szólt. Harcolt a polgári jogokért, az emberségét, a jobbágyság felszabadításáért. Küzdött a feudális hatóságok, az egyház ellen. Termékenységéről ad tanúbizonyságot a sok költői, színpadi, filozófiai és írói siker. Aztán 1778-ban, mikor végre hazatért Párizsba, a nagy ünneplés közepette rosszul lett, tudta, hogy meg fog halni; és így búcsúzott a v ilágtól: „Úgy halok meg, hogy imádom Istent, szeretem a barátaimat, megbocsátok ellenségeimnek, de gyűlölök minden üldöztetést.”

Jean-Jacques Rousseau (1712-1778) a francia felvilágosodás másik kiemelkedő alakja, Voltaire nagy ellenfele svájci származású volt. Genfben született, kispolgári családban. Apja annyira szegény volt, hogy nem tudta iskolába járatni, így ő tanította meg fiát írni, olvasni. 1742-ben Párizsba ment, kapcsolatba került az enciklopédistákkal. 38 éves korában kezdett el foglalkozni az irodalommal és a filozófiával. 49-ben írta meg első Értekezését, arról hogy vajon használt e az emberi erkölcsöknek a tudományok és a művészetek fejlődése. Tanulmánya 1750-ben jelenik meg, és írói, filozófusi pályája innen számítva még valamivel több mint tíz évig tartott. Emile című regényének – melyben többek között a természeti vallásokat is feszegeti – 1762 megjelenése után két héttel elfogató parancsot adnak ki ellene, a könyvet betiltják. Menekülnie kellett az országból Előbb Svájcba, majd Angliába ment és csak 70-ben

tért, térhetett vissza Párizsba. Azonban visszatérésekor már nem a r égi volt, magába fordult, zárkózott lett, csak önéletrajzi írásainak élt, melyekben bizonyítani kívánta, hogy ő nem olyan, mint azt ellenségei állítják. 1778ban egy régi tisztelője segítségével megszabadult Párizstól és a szegénységtől Elutazott a bar át birtokára, de c sak pár hetet tölthetett itt, mert július 2.-án a hal ál elragadta a világtól. Művei egymással szoros egységet alkotnak. A fent említett Értekezés a tudományokról című munkáját a dijoni akadémia pályázatára írta. A kérdésre – A tudományok illetve a művészetek fejlődése javította e az emberi erkölcsöket? – nemleges választ ad. Véleménye szerint a kultúra és a civilizáció éppenhogy megrontotta az erkölcsöket, vissza kell térni az ősi, természetes és még romlatlan állapotokhoz. Mivel – Rousseau szerint – „Az ember természeténél fogva jó, alkalmas minden

szépre és jóra, csak a megromlott társadalom és annak intézményei teszik rosszá az embereket” Már lényegesen igényesebb következő alkotása, melyet egy hasonló pályázatra írt, és amiben az előző tanulmány gondolatait fejleszti tovább. Ennek címe: Értekezés az emberek közötti egyenlőség eredetéről és alapjairól (1755). Az ősi civilizáció előtti közösségről, és annak tagjairól ír. Ebben a társadalomban mindenki egyenlő és szabad, és egy ilyen társadalomban élő embernek alapvető ösztöne, hogy élni akar. Rousseau úgy gondolta, hogy ennek az idealizált állapotnak a megszűnése összefüggött a termelés fejlődésével. Az egyenlőtlenség megjelenése okának a magántulajdon megjelenését tartotta. „Az első ember, aki bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki ez az ember teremtette meg a polgári társadalmat. Mennyi bűntől,

háborútól, gyilkosságtól, nyomorúságtól és szörnyűségtől menekült volna meg az emberi nem, ha valaki kiszakítja a jelzőkarókat vagy betemeti az árkot, és így kiállt a társaihoz: Ne hallgassatok erre a csalóra! Elvesztek, ha megfeledkeztek róla, hogy a termés mindenkié, a föld pedig senkié!” A Társadalmi szerződés (1762) így kezdődik: „Az ember szabadnak született és mindenütt láncokat visel. Némelyek a t öbbi ember urának képzelik magukat, pedig még inkább rabszolgák, mint amazok. Hogyan következett be a változás? Nem tudom. Mi teheti jogossá? Ezt a k érdést úgy hiszem, meg tudom oldani” Emellett még arra a k érdésre keresi a v álaszt, hogyan nyerheti vissza az ember régi szabadságát a fejlett társadalomban. Pedagógiai regénye az Emile vagy a nevelésről (1762) alapelveit tekintve szorosan kapcsolódik tanulmányaihoz. Az ember alapjában jó, káros tulajdonságokat, bűnös vonásokat a megromlott társadalom

ültet belé. Ezért a gyermeket távol kell tartani a civilizáció rontó hatásaitól. Rousseau szerint a nevelésnek nem az a feladata, hogy megzabolázza a gy ermek természetes hajlamait, hanem hogy kifejlõdésüket és virágzásukat ösztönözze. A nevelés igazi színtere nem az iskola, hanem a család, a feladat eszközei nem a s zabályok és büntetések, hanem a szeretet és az együttérzés. Ezekkel, és az ehhez hasonló elvekkel Rousseau messze megelõzte saját korát. A szentimentális filozófia remekműve, és korának egyik sikerkönyve a Júlia vagy Új Héloise. Levélformában írt regényében a társadalmi előítéletek és vagyoni különbségek teszik lehetetlenné a szerelmi boldogság beteljesülését. Júlia szíve a szerelem és a gyermeki szeretet között vergődik. A megoldhatatlan érzelmi zűrzavarnak a halál vet véget. A regény feltárja az emberi szív rejtelmeit, a szerelmi szenvedély viharait, szépségét, pátoszát, könnyes

érzelmességét. Ez a mű, tiltakozás az elavult erkölcsök, az érdekházasság ellen, azt hirdeti, mindenkinek joga van a boldogságra, érzelmeinek szabad követésére. Vallomások című műve nem egyszerűen önéletrajzi alkotás: egy élet eseményeinek puszta elbeszélésével nem lehet feltárni a t eljes igazságot. Arra törekedett, hogy cselekedetei mögött teljes mélységében feltárulkozzon legsajátosabb, legegyénibb énje, gondolatainak, érzelmeinek igazi valósága. A művet önkínzó őszinteség hatja át. Az önleleplezés, akár a l egszégyenletesebb titkok szépítés nélküli kiteregetése ma is magával ragadó és megrendítő olvasmánnyá teszi ezt az öregkori alkotását. Denis Diderot (1713-1784) igazi polgár volt a pol gári felemelkedés századában. Apja késes- és köszörűsmester, ő is ezt az ipart tanulta ki De a család készséges segítségével iskolákba járhatott. Annyi teológiát tanult, hogy jól képzett pap is lehetett

volna, de akkorra már megrendült hite a vallásban. Bár utólag szokás materialistának, ateistának is tekinteni, de valójában - akárcsak Voltaire – deista volt, vagyis egyházak és tételes vallások nélküli, körvonalazatlan istent tételezett fel, így ugyanúgy panteistának mondható, mint a hollandiai nagy hírű Spinoza. - Életcélja pedig ifjúkorától fogva a felvilágosítás, a széles rétegek szakadatlan művelése volt. De ugyancsak egészen ifjan nyilvánvaló volt kitűnő irodalmi stílusa. Az értelmes erkölcs dicsőítése volt első regénye, a „Fecsegő csecsebecsék". Különös és nagyon mulatságos könyv ez. Akár pornográfiának is mondható, miközben moralizáló történet. Botrány is volt, siker is volt Másik regénye, „Az apáca" az egyik legjobb XVIII. századbeli elbeszélő próza, egyenértékű Voltaire „Candide"-jával és Goethe „Werther"-ével. De indulatosan harcias antiklerikalizmusával a

szerző életében sehol sem jelenhetett meg. Csak Diderot halála után, már a francia forradalom esztendeiben láthatott napvilágot. Máig se foglalta el helyét a legkitűnőbb klasszikus regények között. Figyelme azonban egyre inkább fordult a tudományok, a filozófia és főleg a tudományos ismeretterjesztés felé. Izgatták a színház és a dráma problémái Fontos dialógusa a „ Színészparadoxon", amelyben a s zínpadi világ és benne a s zínészi magatartás viszonyait vizsgálja valóság és képzelet között. Nagy jelentőségű a drámatörténetben, hogy a komoly hangú drámákban, még a tragédiákban is igényli a prózában (és nem versben) fogalmazott dialógusokat, valamint azt, hogy a cselekmény a j elenben és helyben is játszódhat. Ez az „itt és most" (latin kifejezéssel: hic et nunc) a r eneszánsz óta gyakorlat lehetett a vígjátékokban, de elképzelhetetlen volt a t ragédiában. A prózai beszédet is csak a k omédia

engedélyezte. Az is újítás volt, hogy a t ragédia és a k omédia között sürgette a komoly hangütésű, de nem tragikus kimenetelű „középfajú drámá"-t, amit mi manapság „színmű"-nek nevezünk. Ő maga is írt példáknak ilyen középfajú családi drámákat, „A családapá"-t és „A törvénytelen fiú"-t. Ezek nem hoztak színpadi sikereket, de erős hatással voltak a szakirodalomra, elsősorban a német Lessingre, és biztatóknak bizonyultak a kortárs írók, elsősorban Beaumarchais számára, aki a Figaró-komédiákon kívül komoly színművet is írt. – Tudása egyre ismertebbé vált az irodalmi és a t udományos életben. Nem véletlen, hogy amikor végre anyagi lehetőség volt a minden eddiginél nagyobb, bővebb és új szemléletű enciklopédia megszervezésére, a kiadók őt bízták meg a szerkesztéssel. Ő azonban nem tartotta magát elég jártasnak a matematikában és a természettudományokban. Egy szakértő

társszerkesztőt igényelt. Meg is találták a legalkalmasabb tudóst, Jean-Baptiste dAalembert-t, aki alaposságával és szívós kitartásával kitűnő munkatárs volt Diderot számára. A reáltárgyak szerkesztése mellett ő írta az Enciklopédia előszavaként a tudományok rendszertanát, amellyel előlegezte az ismeretelmélet filozófiai tudományágazatát. Több száz tudóst tudtak mozgósítani, sok betiltást kellett elhárítani, de jó húsz év alatt több mint harminc óriási kötetben megvalósították az ismeretek legnagyobb és akkor legkorszerűbb gyűjteményét. Újításuk volt az is, hogy az új polgári igények szerint felvették az ismertetendő anyagba a különböző iparok szakismereteit. Először maga Diderot írta meg a késes- és köszörűs iparról szóló címszót, hiszen ez eleve szakmája volt. Minthogy kevés olyan ipari szakembert találtak, aki oly jól tudott írni, mint ő, jó néhány mesterség kitanulását is

magára vállalta. A zenei műszavakat és a hangszerek leírását rábízhatta Rousseaura, aki eredetileg zenetanár volt. Az órásmesterséget és a zenélő órák szerkezetét készséggel vállalta Beaumarchais, aki eredetileg ezt az ipart tanulta ki, majd ünnepelt hárfaművész is volt. De remekíró asztalost vagy cipészt sehol se talált Ezért maga ment el a kézművesek műhelyeibe, és néhány év alatt kitanult 17 szakmát, hogy szakszerűen írhassa meg a címszavakat. És közben írta különböző témakörű tanulmányait és dialógusait. Az egyik legkitűnőbb, mulatságos dialógusban, a „Rameau unokaöccsé"-ben például az értelmiségi fiatalság „bohém" életformáját elemezte társadalmi és lélektani szempontból. Egy tanulmányban arról értekezett, hogy a vakok hogyan vehetik tudomásul a mások számára látható világot. Ezek az újszerű és érdekes elmélkedések eljutottak Oroszországba is, olvasta a cárné, a

tudományok és művészetek iránt érzékeny Nagy Katalin (II. Katalin) is Ez az uralkodónő a felvilágosodás problémáiról már korábban is levelezett Voltaire-rel. Olvasva Diderot-t is, levelet írt neki (franciául irodalmi színvonalon tudott, beszélt és írt). Kérdéseket tett fel az addig ismeretlen filozófusnak Diderot részletesen válaszolt. Ezzel kezdődött a történelem egyik legkülönösebb férfi-nő kapcsolata A királyságot mindig is ellenző, köztársaságról álmodozó filozófust elragadta a meglepően művelt uralkodónő stílusa is és a levelekből kivilágló egyénisége is. Az abszolutista cárnőt pedig elragadta a republikánus tudós egész emberi lénye. Leveleik hangja egyre bizalmasabb lett, és egyszer azután Katalin meghívta Diderott, jöjjön Szentpétervárra, legyen egy ideig vendége. - Így is történt A hírek arról szólnak, hogy kettejük között több is volt, mint vendéglátó-vendég kapcsolat. De néhány hét múlva

az északi időjáráshoz nem szokott francia vendég úgy megfázott, hogy orvosi tanácsra kénytelen volt sürgősen hazautazni. Ezzel azonban nem ért véget a Diderot-Katalin história. Hazatérve Párizsba, folytatta megszokott életét. Ez az élet egyrészt következetes és szívós munka volt. Sok időt vett el az Enciklopédia is, de mellette tanulmányok, kisebb-nagyobb szépirodalmi művek ültették íróasztalhoz. Másrészt hihetetlenül rendetlen volt az élete. A pénzzel sohase tudott bánni Valamikor megnősült, gyermekük is született, de a házasság elszürkült, elunalmasodott, szétváltak, évek óta nem is látta családját, de ha nagyobb pénzre tett szert, kötelességének érezte, hogy egy részét elküldje nekik. Egyébként is minden rászorulón szívesen segített Ráadásul szenvedélye volt a könyvvásárlás, könyvgyűjtés. Óriási, megcsodált könyvtára volt, azért kellett nagy lakást tartania, hogy a könyvek elférjenek. Ebben a

zűrzavaros életben egyszer csak úgy elszegényedett, hogy már vendéglőrekávéházra se telt. A váltakozó nők is sokba kerültek Már arra gondolt, hogy eladja a nevezetes könyvgyűjteményt. Ezt pedig megtudta Katalin cárnő, aki követeivel az ő életét is figyeltette. Szemrehányó levelet írt, szinte felelősségre vonva, hogyha pénzzavarban van, miért nem fordul legjobb barátnőjéhez. Azonnal írja meg, mennyire lenne szüksége Diderot kedves-hálás hangon válaszolt, kifejtve, hogy valamirevaló férfi a neki kedves nőktől nem kér és nem fogad el pénzt. Erre Katalin a legtapintatosabb és legszellemesebb megoldást találta. A párizsi orosz követ megjelent Diderot-nál és a szentpétervári udvar nevében megvásárolta az egész könyvtárat, a lakást is, s a kapura kikerült a felirat, hogy „Oroszország császárának párizsi magánkönyvtára". Közölte Diderot-val - a nagy vételárat kifizetve, hogy a lakás ettől fogva Katalin

cárnőé, a könyvtár cári könyvtár. A cári udvar könyvtárigazgatónak kinevezte Diderot-t, akinek ugyanitt szolgálati lakás jár. - Tehát ott lakhatott továbbra is, s könyvtárának, amely most már cári könyvtár volt, igazgatója lett. És ha nag y ritkán Párizsban járó orosz nagyúr még könyvet is kért kölcsön, szívélyesen kiszolgálta. Ezzel élete mindhaláláig anyagilag rendezve volt. Zavartalanul folytathatta sokféle munkáját, évek munkájával befejezhette az Enciklopédiát. A tudósok, írók, költők vezéralaknak tekintették. És ha szépirodalmi fő műve, „Az apáca" életében nem is jelenhetett meg, Voltaire és Rousseau mellett már ő volt a harmadik fő alak. Stílustörténetileg is ő jelezte a felvilágosodás szépirodalmi harmadik irányát. Voltaire, mint író-költő-drámaíró a nag y múltú francia klasszicizmus fegyelmezett folytatója volt, legforradalmibb eszméit is a hagyományos formarendben

fejezte ki. Rousseau a készülődő romantika előfutára lett, benne a szentimentalizmus első klasszikusa. Mellettük Diderot regényeivel és egyéb szépirodalmi műveivel anélkül, hogy akár ő, akár bárki tudta volna - az évtizedekkel később meginduló polgári realizmus szellemi előkészítője lett. Balzac és Stendhal a következő század első negyedében elsősorban Diderot-nak volt a folytatója. Felhasznált irodalom: Ludassy Mária: Négy arckép Hegedűs Géza: Voltaire, Rousseau, Diderot Jean-Jacques Rousseau: A társadalmi szerződésről, avagy a politikai jog elvei