Földrajz | Határon túli magyarság » 2006. évi jelentés a horvátországi (szlavóniai) magyarság helyzetéről

2006. évi jelentés az horvátországi (szlavóniai) magyarság helyzetéről 1. ÖSSZEFOGLALÁS Az 1910-es népszámlálási adatok szerint Horvátországban 119.874 magyar élt, a lakosság 5 %-a, ebből a Baranyában élő 20.313 fő az ottani teljes lakosság 40 %-át jelentette A trianoni békeszerződést követően tragikusan megváltozott a magyarság részaránya. Az 1921 évi népszámlálási adatok bizonysága szerint a történelmi sorsforduló majdnem egyharmadával csökkentette a magyar lakosság számát. Az - egyébként hivatalosan soha nem publikált 1991-es jugoszláviai összeíráskor a 22355 horvátországi magyar már csak 0,5 %-ot tett ki, Baranya pedig 8.956 lelket, a lakosság 16,5 %-át vallhatta magáénak Még ennél is elszomorítóbbak a 2001-es népszámlálási adatok. Az utolsó tíz év során a horvátországi magyarság száma tovább - 22.355 főről 16595 főre - fogyatkozott (- 5760 fő, illetve -25,8%) csökkent. Hasonló arányú

fogyatkozás egyetlen határon túli terület magyar közösségének soraiban sem tapasztalható. Egy gazdag múltú tájegység büszke nemzeti tudattal rendelkező közössége állt 1991 tavaszán a történelmi döntés előtt: a Jugoszláviát alkotó nemzetek egyre indulatosabb egymásnak feszülése pillanatában az önállóságáért küzdő horvát nemzett mellett álljon-e ki, vagy vállalja továbbra is a nagyszerb hegemónia irányába forduló jugoszláv haldoklás kilátástalanságát. Az 1991. május 19-én megtartott népszavazás során a Drávaszög lakosságának 66 %-a nyilvánított véleményt, és a leadott szavazatok elsöprő arányban - 89,2 %-ban - Horvátország függetlensége mellett szóltak. És mert a horvát nép is az önálló Horvátország mellett döntött, az új horvát vezetés 1991. június 25-én kikiáltotta az ország függetlenségét Néhány nappal később a Jugoszláv Néphadsereg Horvátország területén tartózkodó fegyveres

erői hadműveletet kezdeményeztek az immár szuverén ország ellen, Szerbiából pedig félkatonai alakulatok lépték át a Duna vonalát. Horvátország területén hat évig tartó rettenetes háború vette kezdetén, amelynek során a Drávaszög lakott területének jelentős része elpusztult. A háború hivatalosan 1995. novemberében az Erdődi Egyezmény aláírásával ért véget, de a menekültek visszatérése csak 1997 nyarán kezdődött meg. 1998 őszéig - a magyar szervezetek becslései szerint is - a menekülteknek csak 75 %-a tért vissza lakóhelyére. A drávaszögi magyarság egy rettenetes háború élményével a háta mögött, reményvesztetten fogott hozzá az újjáépítéshez. Minden történelmi megpróbáltatás ellenére 1991-ig, a szerb agresszió pillanatáig a horvátországi tömbmagyarságnak a Drávaszögben és Eszék környékén rendezett társadalmi, politikai, oktatási-művelődési és egyházi élete volt, s jól működtek

intézményei is. Lábadi Károly, a Drávaszög lelkes kutatója, Baranyai Júlia munkásságának folytatója egyik tanulmányában megállapította: "Az 1991-ben kitört háború az elsők között éppen ezt a létfontosságú intézményi rendszert zúzta szét a megszállt területen. Megszűntek vagy elsorvadtak, esetleg lecsökkent tevékenységi körük azoknak az említett intézményeknek, amelyek döntő szerepet játszhatnának a magyarság szellemi életének fennmaradásában és fejlődésében: lehetetlenné vált a HMSZ tevékenysége, a tájékoztatás akadozik, az oktatási rendszer széthullott, az egyházak csak nehezen fejthetik ki tevékenységüket." Mindezzel együtt hosszú évekre megszűnt mindennemű gazdasági tevékenység is. A Drávaszög hét esztendeig tartó megszállása a szó legszorosabb értelmében földönfutóvá tette a régió lakosságát, elsősorban a többszörösen hátrányos helyzetben lévő magyar közösséget. A

Drávaszög és Kelet-Szlavónia felszabadulását követően, az átfogó társadalmi újjáépítés keretében 1997. április első napjaiban Eszéken sor került a Magyar Oktatási és Művelődési Központ alapkőletételére, amely 1999. szeptember 28-án kezdte meg a működését A "teljes vertikumú" oktatási intézet munkája a horvátországi magyarság közösségi újjászerveződésével párhuzamosan, évről évre fokozatosan teljesedik ki. A 2000-2001-es tanévben az általános iskolai oktatás nyolc osztályában összesen 27 tanuló kezdte az évet. Középiskolai szinten első alkalommal indítottak három iskolatípust: a gimnázium négy osztályába 36, a kereskedelmi és bolti előadói szakoktatás első osztályába 8, a közgazdasági szakoktatás első osztályába pedig 15 diák iratkozott be. A pélmonostori középiskolai kihelyezett tagozat autószerelői-géplakatosi szakán 10 tanuló sajátíthatja el a szakmai ismereteket. A 2005-2006-os

tanévben Eszéken a Magyar Oktatási és Művelődési Központban, valamint a Drávaszög településeinek oktatási intézményeiben - a Vörösmarti Központi Általános Iskolában, annak újbezdáni kihelyezett tagozatán, a Laskói Központi Általános Iskolában, annak karancsi kihelyezett tagozatán -, valamint a kelet-szlavóniai kórógyi általános iskola négy alsó osztályában folyt magyar nyelvű oktatás. Amíg a Vajdaságban az 1948-ban megalakult, rövid életű Jugoszláviai Magyar Kultúrszövetség felszámolását követően nem volt lehetőség a nemzeti kisebbségek társadalmi és politikai érdekképviseleti szervezeteinek létrehozására, addig Horvátországban már 1949. november 29-én megalakult a Horvátországi Magyar Kultúr- és Közoktatási Szövetség, amely 1967. június 4-én a Horvátországi Magyarok Szövetsége nevet vette fel A szövetség elsősorban az oktatás, a művelődés és a tájékoztatás intézményes megszervezése terén

játszott vezető szerepet. Már a háborús viszonyok közepette, 1993 április 6-án Zágrábban alakult meg a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK), amelyet törvényesen május 17-én jegyeztek be. Elnöke Pasza Árpád, alelnökei pedig Jakab Sándor és Horváth László volt. A HMDK Faragó Ferenc személyében képviseltette magát a horvát Száborban Az 1995. szeptember 29-én megtartott, előrehozott választásokat követően helyébe Jakab Sándor képviselő került, őt pedig a következő parlamenti ciklusban dr. Szántó Tibor követte A 2003. november 23-án megtartott országgyűlési választásokkal kezdődő, immár negyedik ciklusban Ádám Jenő, a HMDK elnökségének tagja kapott bizalmat a magyar választók többségétől. 1998-ban ugyancsak Zágrábban megalakult a Magyar Egyesületek Szövetsége (MESZ). A horvátországi magyarság életének újjászervezése pillanatában - a Magyar Képes Újság című lap hagyományait követve -

a HUNCRO lapkiadó vállalat gondozásában megjelent az Új Magyar Képes Újság, 1994-től pedig a Horvátországi Magyarság című folyóirat is helyet biztosít a tudományos publikációk számára. A Magyar Napló című hetilap a Magyar Egyesületek Szövetsége című érdekképviseleti szervezet sajtóorgánuma. Az Eszéki Rádió megalakulásának első napján, 1945. április 15-én már szolgáltatott magyar híreket. A folyamatos magyar műsor csak később indult meg, akkor is változó rendszerességgel, Borenich Hugó szerkesztői irányításával. 1954-től már napi 15 perces hírműsort sugároztak magyar nyelven. A körülmények az indulás éveihez képest nem sokat változtak. Az Eszéki Rádió ma naponta mindösszesen 30 perces magyar adást sugároz, amely főleg hírműsorokból áll. Jogos igény mutatkozik a szerkesztőség önállóságának megteremtésére, annál is inkább, mert - látható - fél évszázad elmúltával sem történt lényeges

előrelépés. Magyar nyelvű TV-adással a horvátországi magyarság nem rendelkezik, számukra heti 30 percben az eszéki Szlavón Televízió biztosít megjelenési lehetőséget. A Drávatáj című kulturális-informatív adást a hét során egyszer ismétlik. Az 1991-ben bekövetkezett szerb agresszió és az azt követő fél évtizedes megszállás teljes mértékben tönkretette az ipari és a mezőgazdasági infrastruktúrát. Horvátországnak a háború összesen 27 milliárd kuna kimutatható anyagi kárt okozott, Baranya és Kelet-Szlavónia területén pedig 13 milliárd kuna összegű kár keletkezett. Ez azonban csak az infrastruktúrában keletkezett pusztítás összege, a termeléskiesés nagyságát talán felbecsülni sem lehet. A Drávaszög gettósítását követően a megszállt területen élő lakosság kizárólag a saját szükségletei kielégítésére termelt, így nem csoda, hogy a virágzó konyhakertészet, a messze földön híres szőlő- és

bortermelés és a mezőgazdasági növények nagyipari termesztése teljes mértékben megszűnt. A pusztítás oly iszonyatos méretű volt, hogy a terület 1997-es esztendő utáni "békés reintegrációját" követően mindmáig nem sikerült a mezőgazdasági termelést az 1991 előtti szintre fejleszteni. A 2000. év végén készített kimutatások szerint Baranyában sokkal rosszabb volt a gazdasági helyzet, mint a Horvát Köztársaság más vidékein. A Bellyei járásban (Laskón, Kopácson és Várdarócon) 28 %-os, a Hercegszőlősiben (Vörösmarton, Csúzán, Sepsén, Karancson és Kőben) pedig több mint 40 %-os a munkanélküliség. A Bellyei járásban közel 7000 a lakosság, és 2.200 a háztartások száma Nemzetiség szerint a következőképpen oszlik meg: 3.620 horvát, 3000 magyar, 300 szerb és 80 egyéb nemzetiségű A Hercegszőlősi járás területén 6.848 a lakosok és 853 a háztartások száma Nemzetiségi összetétele: 1308 (27,49 %)

horvát, 2.222 (46,70 %) magyar, 1072 (22,53 %) szerb és 156 (3,28 %) az egyéb nemzetiségűek száma. Közülük mindössze 476 a járás területén létesített munkaviszonyban lévők száma (az ingázókról nem készült kimutatás), 761-es munkanélküliek. E kimutatás szerint a Drávaszögben 2.047 embernek van valamilyen jövedelme A megszállt horvát területek újjáépítése tehát lassan, számtalan nehézséggel küszködve 1997ben megkezdődött. A háború következményeinek felszámolásával és a politikai élet polgári értelemben történő konszolidálódásával párhuzamosan Horvátországban megkezdődött az új állam zavartalan működését biztosító törvényalkotási folyamat is. Az 1998. január 1-jétől hatályos, 2000-ben módosított horvát alkotmány néven nevezi, és államalkotó tényezőként ismeri el (más autochton kisebbségekkel együtt) a magyar kisebbségi közösséget. 2002 december 13-án a horvát Szábor elfogadta a

Nemzeti Kisebbségek Jogairól szóló, alkotmányerejű kisebbségi törvényt, amely - egyebek mellett - lehetővé teszi a kisebbségi önkormányzatok létrehozását is. A kisebbségi önkormányzati választásokra 2003 május 18-án került sor. Az új horvát kisebbségi törvény alapján új helyzet jött létre Egyrészt azért, mert a korábban megválasztott települési, járási és megyei önkormányzati képviselőtestületek - a kisebbségek arányától függően - kötelező jelleggel újabb kisebbségi képviselőkkel bővültek, másrészt a kisebbségek megyei, városi és járási szinten megválasztották a kisebbségi önkormányzataikat, amelyeknek komoly befolyásuk lesz a kisebbségekkel kapcsolatos döntésekre. A kisebbségi választásokat követően a nemzeti kisebbségek nemzeti kisebbségi bizottságokat, illetve képviselőket választottak soraikból a helyi közéletben, valamint az igazgatásban való egyenjogú részvétel biztosítása

céljából. Azokban a járásokban, ahol valamely kisebbség számaránya meghaladja a 1,5 %-ot, azokban a városokban, ahol számuk legalább 200 fő, valamint azokban a megyékben (régiókban), illetve nagyvárosokban, ahol számuk meghaladja az 500 főt, az adott kisebbség Nemzeti Kisebbségi Bizottságot választott. A járási bizottság 10 fős, a városi 15, míg a megyei szintű 25 főt számlál. Azokon a településeken, ahol valamely kisebbség legalább 100 tagja él, Nemzeti Kisebbségi Képviselőt (a kisebbségek képviseletét ellátó személyt) választottak. A jelölteket a testületekbe, illetve képviselőnek a kisebbségi egyesületek, szervezetek, valamint kisebbségi állampolgári csoportok állították: a járásokban 20 főt, a városokban 30 főt, a megyében 50 főt. A 2000 májusában elfogadott nemzetiségi oktatási törvény és a kisebbségi nyelvek egyenrangúságáról szóló törvény tovább bővíti a Horvátországban élő kisebbségi

közösségek, így a magyarság jogosítványait. 2. TÖRTÉNELEM A horvát állam a IX. században a mai Dalmácia és Bosznia-Hercegovina területén alakult ki A ma középpontjának tekintett egykori három vármegye: Zágráb, Varasd és Belovár-Körös felváltva frank, horvát és magyar fennhatóság alatt állt. Ezt a szláv népességű területet hívták eredetileg Szlavóniának. Szent László 1083-ban foglalta el, 1091-ben - az örökösödés jogán, meghívásra - bevonult az Unán és Kapelán túli területekre, 1093-1094-ben pedig megalakította a zágrábi püspökséget, Könyves Kálmánt 1102-ben Biograd-Tengerfehérváron horvát királlyá koronázták, és ezáltal Horvátország-Szlavónia 800 évre a magyar királyság (széleskörű autonómiával rendelkező) társországává vált. A Száva, Dráva és Duna közét a Szerémséggel a honfoglalás után a magyarok népesítették be. A XV. századig túlnyomóan magyar többségű négy keleti megye:

Verőce, Pozsega, Valkó (Vuka) és Szerém Magyarországhoz és a Kalocsai érsekséghez tartozott. A magyar települések lánca Zimonytól (Zemun) Verőcéig (Virovitica) húzódott, s viszonylag keveset szenvedett a mongoloktól. A tatárok elől IV Béla Zágrábon át menekült; 1242-ben a várost hűségéért szabad királyi várossá tette. A XIV-XV. században - Dél-Magyarország más tájaival együtt - ez a vidék a középkori magyar királyság legsűrűbben lakott, gazdag, az európai szellemi áramlatokkal (humanizmus) lépést tartó, Itáliával szoros kapcsolatokat ápoló vidéke volt. Itt húzódtak a Közép-Európát Itáliával, a Balkánnal - Bizánccal és a Közel-Kelettel összekötő fő útvonalak, amelyek jelentősége (pl. az eszéki híd) a török hódoltság idején is fennmaradt Az ottani települések részesedtek a kereskedelem hasznából, de a vonuló hadak nagy pusztítást végeztek. A XV század elejétől egyre több szerb és horvát

költözött be délről, akik kivették részüket a török elleni harcokból. E tájon 170 évig tartott a török uralom Az állandó harcok és az azoknál is több áldozatot szedő mocsárláz- és pestisjárványok következtében az őslakos magyarság csaknem teljesen eltűnt. A XVII. és a XVIII század fordulóján került sor a Szávától északra a Bécsi Haditanács alá rendelt Határőrvidék (Vojna Krajina, Militärgrenze) megszervezésére, amely szolgálatba fogadta a Koszovóból elmenekült szerbeket, akik később kiváltságaik birtokában - vallásuk és életformájuk miatt - állandó konfliktusban álltak a magyarokkal és a horvátokkal. Mária Terézia 1746-ban a horvát bán fennhatósága alá rendelte az akkor már Szlavóniának nevezett három keleti vármegyét (Valkót felosztotta Verőce és Szerém között), amelynek követei 1848-ig megjelentek a zágrábi száborban és a pozsonyi magyar országgyűlésben is. Az elpusztult népesség

pótlására a horvátok és szerbek mellé a királyi kamara és a földbirtokosok németeket, cseheket, szlovákokat és olaszokat telepítettek. A XIX század közepén a magyarok száma Horvát-Szlavónországban alig haladta meg az 5 ezret. (Megjegyzendő, hogy a Drávaszög és Muraköz 1918-ig Magyarországhoz tartozott.) A Fényes Elek által kimutatott 5.151 magyar Kelet-Szlavóniában, a Valkó (Vuka) és a Dráva mocsarai által védett, a XVI. századtól református falvakban (Kórógy, Szentlászló, Haraszti, Rétfalu) és néhány szerémségi szórványban (Maradék, Ürög, Erdőség) élt. A fordulatot a jobbágyfelszabadítás, a Határőrvidék "polgárosítása" és a modern termelési viszonyok meghonosítása hozta. A munkához nem szokott szerb határőrök olcsón eladták földjeiket és a bácskai, baranyai vagy somogyi kisgazda, eladva 5 hold földjét, tízszer akkorát vehetett az árából a Dráván túl. A nagy uradalmak magyar

cselédséggel dolgoztattak, a fakitermelésben-erdőgazdaságban, a vasútépítésnél, a folyamhajózásnál, s a kevés, főként élelmiszeripari üzemben is főként magyar és cseh munkásokat alkalmaztak. E gazdasági folyamatok eredményeként a századfordulóra Szlavónia csaknem minden településén éltek magyarok, de szétszórtan, alig néhány településen alkotva többséget. Számuk - anyanyelv szerint - 1910-re elérte a 106.000 főt, de a mai Horvátország területére módosítva a valós szám 130.000 körül lehetett Mivel az 1868-as magyar-horvát kiegyezés "home rule"-t biztosított, horvát-szerb nyelvű közigazgatással, oktatással, egyházi élettel, horvát vezényleti nyelvű honvédséggel, a szórványban élő és társadalmilag, gazdaságilag hátrányos helyzetben lévő magyarok között már a századforduló előtt megindult az asszimiláció. Ezt felismerve alakult meg egy átfogó, nagyobb magyarságmentő akció (Románia-Moldva,

Egyesült Államok) részeként 1904-ben gróf Klebersberg Kuno miniszterelnökségi államtitkár vezetésével a horvátországi magyarok elsősorban katolikusok - anyanyelven történő elemi iskolai oktatása, hitélete, művelődésének megszervezése, iskolák és könyvtárak létesítése céljával a Julián Egyesület. A legtöbbször nehéz körülmények között dolgozó tanítók missziói munkát végeztek: istentiszteleteket tartottak, gazda- és olvasóköröket szerveztek, színi előadásokat rendeztek. A tevékenység köre később gazdasági segélyezéssel, hitelszövetkezetek kiépítésével bővült. 1914-ben 82 Juliánus, MÁV és református iskolában 12.000 volt a magyar nyelven tanulók száma Az 1918 novemberétől állandósuló szerb katonai megszállás, az SHS Királyság megalakulása (1918. december 1), majd a trianoni békediktátum mindennek véget vetett A néhány református iskola kivételével az összes magyar tannyelvű iskolát és

valamennyi könyvtárat bezárták. Az értelmiség és a polgári-iparos réteg nélküli, szétszórtan, településeiken is kisebbségben élő, gyenge nemzettudatú parasztok-agrárproletárok gyorsan asszimilálódtak. Nem kevesen azért vallották magukat szerbnek, illetve horvátnak, hogy a "szláv népelemet" erősítő föld- és telekosztásban ők is részesüljenek. Sokan kivándoroltak, átköltöztek Magyarországra, a legtöbben azonban behúzódtak a városokba, ahol a munkanélküliek számát szaporították, s feladva nemzetiségüket, átváltottak az "államnyelvre". Így a városok (Zágráb, Varasd, Zimony) magyarsága már 1921-re negyedére, a falvaké pedig több mint harmadával, összességében 70.000 főre csökkent Leginkább a hatalomváltozással egzisztenciájában fenyegetett városi lakosság (értelmiség, tisztviselők, állami alkalmazottak, vasutasok) változtatta meg hovatartozását vagy repatriált. 1. táblázat A

magyarság számának és arányának csökkenése a három szlavóniai megyében 1910 1921 Fő % fő % Verőce 34.000 14,1 25.000 10,4 Pozsega 16.500 6,2 9.300 3,6 Belovár-Körös 14.200 4,3 10.600 3,2 A magyar népesség statisztikai visszaesésének másik oka az ún. névelemzés volt (a számlálóbiztosok a szlávos családnevűeket szerb-horvát nemzetiségűeknek írták be és gyermekeik csak többségi iskolákba járhattak, még akkor is ha a család minden tagja csak magyarul beszélt). A királyi Jugoszláviában a horvátországi magyarok a közösen elszenvedett szerb elnyomással szemben a horvátokkal, németekkel, csehekkel fogtak össze, és a választásokon a RadićMaček vezette ellenzéki Horvát Parasztpártra szavaztak. Az együttélés, a horvát nyelvű katolikus egyházi élet természetes következménye lett a vegyes házasságok általánossá válása és az önfeladás, a nyelvváltás. Az 1939 évi "Sporazum", a

horvát Bánság létrejötte, majd a független horvát állam megalakulása (1941) megteremtette a lehetőséget a Horvátországi Magyar Közművelődési Közösség (HMKK) megalakítására, amely a Julián Egyesület célkitűzéseit igyekezett folytatni. Bár miniszteri rendelet lehetővé tette a magyar tannyelvű párhuzamos tagozat létrehozását, 1945-ig egyetlen ilyen sem működött. Kényszermegoldásként a HMKK égisze alatt vándortanítók szerveztek írás- és olvasástanfolyamokat gyermekeknek és felnőtteknek. 1941 tavaszán a magyar csapatok megszállták a csaknem tisztán horvát Muraközt is, így a megromló horvát-magyar államközi viszonyok mellett a fokozódó partizántámadások is növelték a magyarok rossz közérzetét, fenyegetettségét. Sokan költöztek Magyarországra, és 1944 őszén már tömeges kényszer-kitelepítésekre is sor került. Másfelől az is igaz, hogy a Magyarországhoz tartozó területeken - az ország egészét érintő

háborús intézkedések (behívás, beszolgáltatás) mellett - rend és nyugalom volt a front megjelenéséig; a horvátok és szerbek is biztonságban és viszonylagos jólétben élhettek, kiáltó ellentétként a Dráván túl folyó testvérgyilkos partizánháborúval. A Szerémségben és a Dráva mentén 1944 októberétől 1945 áprilisáig tartott a sok polgári áldozatot is követelő állóháború. Az 1945 április-májusi megtorlások itt nem voltak olyan tömegesek, mint a Bácskában, de a másik oldalon a jugoszláv partizánhadsereg kötelékében harcba vetett, jelentős részben horvátországi magyarokból álló Petőfi Brigád tagjai közül sokan elpusztultak. A II. világháború alatt és után mintegy 10000 magyar hagyta el Horvátországot A szovjetjugoszláv szakítás után számos magyar és horvát ellen indítottak koncepciós pert, közülük sokan börtönökben, a Goli Otokon vagy kivégző osztagok előtt végezték életüket. A megfélemlített

túlélők magyarságtudata megingott: nyilvános helyen, sőt már a családban is alig mertek magyarul beszélni. A magyar nyelvű oktatást felszámolták, az egyházak tevékenységét korlátozták, ugyanakkor nagy súlyt helyeztek az államhűség elmélyítésére és az öntudat átformálásra. Az eszéki rádió 1945-ben meginduló magyar adása, a Magyar Néplap, majd az 1949-től hetilapként megjelenő Magyar Képes Újság fő feladata a szövetkezeti mozgalom népszerűsítése volt. Ez utóbbi 1950 márciusában 16 tisztán magyar szövetkezetről (Baranya, Kórógy, Szentlászló) tudósít. 1949 és 1953 között a magyar gazdák 70-90 %-át bekényszerítették a termelőszövetkezetekbe. Az 1950-es évek közepétől, s különösen az 1965. évi reform után a magyarok helyzete is valamelyest javult. Szorgalmuk, hozzáértésük és nem kevésbé a nyugati munkavállalás lehetőségének köszönhetően életszínvonaluk emelkedett. Beruházás híján azonban

kevés új munkahely létesült, a térség vezető agráripari kombinátjában - a bellyeiben - magyarokat és horvátokat alig alkalmaztak vezető pozícióban. A paraszti életforma egyébként sem vonzotta a fiatalokat: a közép- és felsőbb iskolákat végzettek inkább városokban (Eszék, Zombor) telepedtek le vagy Nyugat-Európában vállaltak munkát. 1949-ben - részben a Magyarországtól való elidegenítés szándékával - megalakult a Magyar Kultúr- és Közoktatási Szövetség, amely 1967-ben a Horvátországi Magyarok Szövetsége nevet vette fel. Legfontosabb feladatának az anyanyelvi oktatási és művelődési tevékenység újjászervezését tartotta. Működési köre korlátozott volt, tevékenysége nem terjedhetett ki Horvátország egész területére. A művelődési tevékenység szervezésében az 1950-es évek közepéig egyértelműen kiemelkedő szerepet játszott, különösen a szlavóniai szórványmagyarság életében: a magyarul írni-olvasni

már nem, sőt sok esetben beszélni is csak törve tudó magyar származásúak kerültek aktív kapcsolatba anyanyelvükkel és gyenge nemzeti azonosságtudatuk is erősödött. 1955-től - felsőbb sugallatra - a kulturális munkában a súlypont a politikamentes szórakoztatásra, valamint a termelésben hasznosítható gyakorlati ismeretterjesztésre tevődött át. A hatvanas évek közepétől Magyarország Jugoszláviával kialakított kulturális és gazdasági együttműködése eredményeként megélénkült a határmenti együttműködés is, ami kedvező hatást gyakorolt a drávaszögi és kelet-szlavóniai tömbmagyarság nemzettudatának erősödésére, az anyanyelv presztízsének visszanyerésére és az anyanemzettel való mindennapos kapcsolattartásra. A nyolcvanas évek végére a Baranyában és Kelet-Szlavóniában élő magyarság rendezett társadalmi, politikai, oktatási, művelődési és egyházi élettel, valamint jól működő, gazdag

intézményhálózattal rendelkezett. 1991. június 25-én a Horvát Köztársaság kilépett a Jugoszláv Föderációból, és kikiáltotta függetlenségét; az ottani magyarok is az önálló horvát államot támogatták, nem kevesen fegyverrel. Hamarosan megkezdődtek a fegyveres összecsapások a sebtében megszervezett horvát alakulatok és a horvátországi szerb szabadcsapatok között. 1991 augusztusától a Jugoszláv Néphadsereg nyíltan is beavatkozott a harcokba a szerbek oldalán. A szerbek által megszállt területeken - Horvátország területének mintegy 1/3-án - kikiáltották a Krajinai Szerb Köztársaságot, amely a tömbmagyarság lakóterületét is magába foglalta. Ezzel lezárult egy történelmi korszak. Az új helyzet tragikus és visszafordíthatatlannak tűnő folyamatokat hozott a horvátországi magyarság életében. Az 1991 évi szerb agresszió menekülésre kényszerítette a terület lakosságának jelentős részét, így a magyarságot is,

valamint szétzúzta azt a létfontosságú intézményi rendszert, amely döntő szerepet játszott a magyarság szellemi életének fennmaradásában és fejlődésében. 3. ÁLTALÁNOS ADATOK Terület: 56.542 km2 Összlakosság: 4.437460 (2001) Népsűrűség: 80 fő/km2. Etnikai csoportok (2001): horvát - 89,63 %, szerb - 4,54 %, bosnyák - 0,47 %, magyar - 0,37 %, szlovén - 0,30 %, olasz - 0,44 %, egyéb - 0,49 %. Vallások (2001): katolikus (87,83 %), szerb ortodox (0,91 %), protestáns (0,90 %), muzulmán (1,28 %), egyéb (0,11 %), felekezeten kívüli (2,22 %). Beszélt nyelvek: horvát. Népegészség: csecsemőhalandóság - 7,4 ‰, várható életkor - 77,0 év (nők), illetve 69,2 év (férfiak). Államforma: köztársaság. Hatalmi ágak: A törvényhozás legfelsőbb szerve a kétkamarás (a 2001. április 23-ai alkotmánymódosítást követően egykamarás) parlament, a végrehajtó hatalom élén a kormány áll. Az igazságszolgáltatás legfelsőbb szerve a

Legfelsőbb Bíróság Alkotmánybíróság Főváros: Zagreb (Zágráb, 779.145 fő) Egyéb városok: Split, Rijeka, Eszék (Osijek), Zadar, Karlovac, Dubrovnik. Városi lakosság: 51%. Közigazgatási beosztás: 20 megye és a (megyei jogú) főváros. Parlamenti mandátummal rendelkező politikai pártok: Horvát Demokrata Közösség (HDZ), Horvát Szociálliberális Párt (HSLS), (Horvát) Liberális Párt (LS), Horvát Parasztpárt (HSS), Szociáldemokrata Párt (SDP), Horvát Néppárt (HNS), Isztriai Demokrata Szövetség (IDS), Liberál-demokraták Pártja (Libra), Horvát Jogpárt (HSP), Demokratikus Centrum (DC), Független Szerb Demokrata Párt (SDSS), Tengerparti Hegyi Szövetség (PGS), Szlavón-Baranyai Horvát Párt (SBHS), Horvát Nyugdíjasok Pártja (HSU), Horvát Demokratikus Parasztpárt (HDSS). GDP/fő: 7.724 USD (2004) GDP évi növekedési ráta: 4,3 % (2005). Árfolyam: 6.04 kuna / USD (2005) Infláció: 2,1 % (2005). Munkanélküliség: 12,7 % (2005).

Külföldi befektetés: 7,5 Mrd USD (1993-2003), 2005 I. félév - 1,01 Mrd USD Külföldi adósság: 27,35 milliárd USD (2004). Export: 6,19 Mrd USD (2003). Import: 14,2 Mrd USD (2003). Fizetési mérleg hiánya: 1,8 Mrd USD (2003). A népszámlálási adatok jól érzékeltetik a horvátországi magyarság rohamos fogyását, amely a Kárpát-medencében példa nélküli: 1. ábra A horvátországi magyarok számának és arányának alakulása 1910 és 2001 között Horvátország önállósulása óta 2003-ban volt a legnagyobb mértékű a népesség fogyása. A múlt évben a népességfogyás stagnálása volt tapasztalható, de még így is több ember halt meg, mint amennyi született. A horvát közegészségügyi hivatal adatai szerint 2004-ben 40.307 gyerek született és 49756 személy halt meg Húsz megye és Zágráb városa - ahol egyébként a legnagyobb a születések száma: tavaly 7.160 volt - közül csak két (Split-Dalmát és Dubrovnik-Neretvai) megyében

mutatkozott természetes szaporulat, míg Lika-Senj megyében született a legkevesebb - 405 - gyermek. A "legtermékenyebb" év 1990, 1996 és 1997 volt, 55 ezres átlagos szaporulattal, de ennek ellenére is már három évtizede az alacsony natalitású országok közé sorolják Horvátországot, mert az élve születettek száma 1.000 lakosra számítva mindig 15 alatt volt, és tulajdonképpen folyamatos a lakosság csökkenése. A 2001. évi népszámlálási adatok szerint a Horvát Köztársaság területén 16595 magyar nemzetiségű állampolgár élt, több mint 25 %-kal kevesebb, mint 1991-ben. Ennek a népességnek mintegy négyötöde a horvát Dunamente vidékén, pontosabban a Drávaszögben és Kelet-Szlavóniában összpontosult, abszolút vagy relatív többségben. A Drávaszög jellegzetesen mezőgazdaságból, szőlészetből, kertészetből, halászatból, erdészetből élő aprófalvas vidék. Csak kevés településének lélekszáma haladja meg

az ezret Ötvenegy helységében - amelyek közül a mezővárosra emlékeztető közigazgatási központ Pélmonostor és Hercegszöllős népessége számosabb - 54.007 lakos élt az 1991 évi összeírás idején. Tíz évvel korábban valamennyivel kevesebben, 53490-en voltak Ekkor 19136 fő vallotta magát közülük horvátnak, 12.857 szerbnek, 9920 magyarnak, 8397 jugoszlávnak, 3.099 pedig egyéb nemzetiségűnek Az 1991-es népszámláláskor a magyarok száma már csak 8.956 Legtöbbjük falun (Vörösmart, Csúza, Hercegszöllős, Sepse, Kő, Karancs, Laskó, Várdaróc, Kopács, Bellye, Nagybodolya stb.) lakott az 1991-ben kitört háború előtt A háború a drávaszögi magyarság jelentős részét - mintegy 4.500 főt - messzire sodorta otthonától 2. ábra Magyarok Horvátországban Kelet-Szlavónia és Nyugat-Szerémség területén az 1991. évi népszámlálás adatai szerint 9821 magyar élt. Többségük nyolc falusias jellegű településen (Apáti,

Csákovac, Dálya, Erdőd, Kórógy, Szentlászló, Haraszti, Marinci) lakott. Az 1991-ben megkezdődött háború, amely hadszíntérré változtatta a magyar többségű falvakat, földönfutóvá tette a térségben élő magyarság mintegy felét. Kelet-Szlavónia megszállt területén magyar közösség nem maradt 1998-ban a Horvát Köztársaság területén megjelent a megye, mint közigazgatási egység, ezért a 2001. évi népszámlálás már megyei adatokat közöl E kimutatás szerint Eszék-Baranya megyében (ami az egykori Drávaszög területének felel meg) 9.784, Vukovár-Szerém megyében (egykor Kelet-Szlavóniaként szerepelt) 2.047, Bijelovár-Bilogora megyében 1188, Zágrábban 841, a többi pedig szórványban - köztük a tengermelléken - magyar él. A Baranya, Kelet-Szlavónia és Nyugat-Szerémség területéről elmenekült 7.903 magyar nemzetiségű állampolgár jelentős része - becslések szerint fele - Magyarországra, illetve nyugati országokba

távozott. A horvát hatóságok adatai szerint a háború ideje alatt mintegy 1.000-1500 magyar halálozott el A szervezett betelepítések következtében 25-30000, más források szerint 50.000 szerb érkezett Baranyába és Kelet-Szlavóniába horvátországi és boszniai szerb területekről. Az 1995. novemberi erdődi megállapodás megnyitotta a megszállt területek Horvátországhoz történő békés reintegrációjának útját, de a menekültek kétoldalú visszatérése csak 1997 nyarán kezdődött meg. 1998 őszéig - a magyar szervezetek becslései alapján - a menekültek 75 %-a tért vissza lakóhelyére, vagy rendszeresen látogatja azt. A délszláv háború során a horvát Dunamente lakosságának összetételében olyan mélyreható változások következtek be, amelyek hatására a magyarság az 1991-ben még abszolút vagy relatív többségű körzetekben helyi kisebbséggé vált vagy válhat. 2. táblázat A magyar többségű falvakból az 1991-es háború

miatt elmenekült magyar népesség Helység Baranya Kiskőszeg/Batina Pélmonostor/Beli Manastir Bellye/Bilje Dárda/Darda Darázs/Draž Karancs/Karanac Hercegszöllős/K.Vinogradi Kopács/Kopačevo Sepse/Kotlina Laskó/Lug Újbezdán/Novi Bezdan Nagybodolya/Podolje Csúza/Suza Várdaróc/Vardarac Vörösmart/Zmajevac Magyar Menekült Százalék 688 865 422 626 212 289 382 610 416 834 329 178 664 536 888 436 740 370 510 158 200 230 400 100 240 150 83 150 330 250 63 86 88 81 75 69 60 66 24 29 46 47 23 62 28 Kelet-Szlavónia Dályhegy/Dalj Erdőd/Erdut Haraszti/Hrastin Szentlászló/Laslovo Eszék/Osijek Kórógy/Korog Marinci/Marinci Ójankovác/St. Jankovci Vinkovci/Vinkovci Csákovác/Čakovci Újlak/Ilok Apáti/Opatovac Vukovár/Vukovar 314 162 175 580 1.344 603 247 358 260 256 105 116 694 285 148 szabad terület 580 szabad terület 603 229 315 szabad terület 210 56 87 694 91 91 100 100 93 88 82 53 75 100 4. JOGI HELYZET Az 1998. január 1-jétől hatályos, 2000-ben

módosított horvát alkotmány is néven nevezi, és államalkotó tényezőként ismeri el (más autochton kisebbségekkel együtt) a magyarságot. 2002. december 13-án a horvát Szábor elfogadta a Nemzeti Kisebbségek Jogairól szóló új, alkotmányerejű kisebbségi törvényt, amely - egyebek mellett - lehetővé teszi a kisebbségi önkormányzatok létrehozását is. A kisebbségi önkormányzati választásokra 2003 első felében kerül sor. Az új horvát kisebbségi törvény alapján új helyzet jön létre Egyrészt azért, mert a korábban megválasztott települési, járási és megyei önkormányzati képviselő-testületek - a kisebbségek arányától függően - kötelező jelleggel újabb kisebbségi képviselőkkel bővülhetnek, másrészt a kisebbségek megyei (25 tagú), városi (15 tagú) és járási (10 tagú) szinten megválaszthatják kisebbségi önkormányzataikat. A kisebbségi önkormányzatok a megyei, a városi és a járási önkormányzati

testületek mellett működnek, és a kisebbségeket érintő kérdésekben javaslattételi, valamint véleményezési joggal rendelkeznek. A 2002 decemberében elfogadott törvény alapján 2003. május 18-án tartották meg első ízben a horvátországi kisebbségi önkormányzati választásokat. A 2000 májusában elfogadott nemzetiségi oktatási törvény és a kisebbségi nyelvek egyenrangúságáról szóló törvény tovább bővíti a Horvátországban élő kisebbségi közösségek, így a magyarság jogosítványait. A horvátországi magyarok képviseletében az alanyi jogon rendelkezésre álló egy képviselői helyre 1992-ben Faragó Ferenc, 1995-ben Jakab Sándor, 2000-ben Dr. Szántó Tibor, 2003ban Ádám Jenő szerzett mandátumot a horvát Száboran Mindannyian a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének jelöltjeként és színeiben szereztek képviselői jogot. A horvát Szábor mandátumokkal és a képviselők immunitásával foglalkozó

bizottsága 2006. március 23-ai ülésén felfüggesztette Ádám Jenő parlamenti képviselő mentelmi jogát, és anyagi visszaélés gyanújával eljárást indított ellene. Az eljárás befejeztével Ádám Jenő helyére - a választási törvény értelmében - Szántó Tibor léphet. Az 1997. áprilisi helyhatósági választásokon az egymással is versengő két magyar szervezet a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége és a Horvátországi Magyar Néppárt közül 13 képviselői hely megszerzésével egyértelműen a HMDK függetlenként (független járási lista), illetve az ellenzéki Horvát Szociálliberális Párt megyei listáján induló jelöltjei kerültek fölénybe a Horvátországi Magyar Néppártnak a HDZ-vel közös listán induló jelölteivel szemben. A választások eredményeként a hercegszöllősi, a bellyei és a tordinci járás képviselőtestületében magyar képviselők tevékenykedtek. Az említett járások közül kettőben a

képviselőtestület magyar elnököt választott. 2000 júniusában Szántó Tibor elnökletével, 13 taggal megalakult a Magyar Képviselők Közössége. A 2001. május 20-án megtartott helyhatósági választásokon a HMDK jelöltjei részben függetlenként, részben a Horvát Szociálliberális Párttal, illetve a Liberális Párttal (LS) indultak közös listán a magyarság által lakott területeken. A négy önálló járási lista mindegyike elérte az 5 %-os bejutási küszöböt. Különösen jól szerepeltek a bellyei járásban, ahol koalíciós partnereikkel együtt az önkormányzat meghatározó erejét alkotják. EszékBaranya megyei szinten a HMDK-nak az LS-lista 3 helyén szereplő alelnöke a megyei közgyűlés tagja lett, és vezeti a megye emberi jogi és kisebbségi bizottságát. A HMDK-n kívül más magyar szervezet nem vállalta a megmérettetést. A HMDK támogatását élvező két korábbi járási vezető horvát pártok színeiben vett részt a

választáson. 2003. november 23-án Horvátországban általános országgyűlési választást tartottak, amelynek során 15 politikai párt 144 képviselője arányos, a nemzeti kisebbségek 8 képviselője pedig többségi választási rendszerrel került a nemzetgyűlésbe. A választáson győztes Horvát Demokrata Közösségnek (HDZ) 66 képviselője van, a legerősebb ellenzéki szociáldemokrata pártnak (SDP) további három párttal (Liberál-demokraták Pártja /Libra/, /Horvát/ Liberális Párt /LS/, Isztriai Demokrata Szövetség /IDS/) koalícióban 43, míg a Néppártnak (HNS) két másik párttal (Tengerparti Hegyi Szövetség /PGS/, Szlavón-Baranyai Horvát Párt /SBHS/) együtt 11, a Parasztpártnak (HSS) 9, a Jogpártnak (HSP) 8, a Szociálliberális Pártnak (HSLS) és a Demokratikus Központnak (DC) együttvéve 3, a Nyugdíjasok Pártjának (HSU) 3, a Horvát Demokratikus Parasztpártnak (HDSS) pedig 1. A választásokon győztes kormányzópárt, a Horvát

Demokrata Közösség (HDZ) és a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) közötti, 2003 decemberében kötött szóbeli koalíciós megállapodást 2004. április 1-jén írásban is megerősítették A szerződést Zágrábban, a HDZ székházában dr. Ivo Sanader, a HDZ elnöke, horvát miniszterelnök, valamint Jakab Sándor, a HMDK ügyvezető elnöke látta el kézjegyével. A Horvát Köztársaság 1991 decemberében csatlakozott a Magyar Köztársaság és az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság együttműködésének elveiről a nemzeti kisebbségek jogainak biztosítása területén elnevezésű nyilatkozathoz. 1992 december 16-án Magyarország és Horvátország megkötötte a Barátsági és Együttműködési Szerződést. 1995 április 5-én Eszéken aláírták a Magyar-Horvát Kisebbségvédelmi Egyezményt, ezt követően októberben megalakult a Magyar-Horvát Kisebbségi Vegyes Bizottság, amely 2002. december 19-én megtartott hatodik

ülésén elsősorban gazdaságfejlesztési, újjáépítési, foglalkoztatási és oktatási kérdéseket vitatott meg. 1995-ben a két ország kormánya Oktatási, kulturális és tudományos együttműködési megállapodást írt alá. 1999 áprilisában kétoldalú oktatási és tudományos, 1999 júliusában új kulturális egyezmény született. 5. ÉRDEKKÉPVISELET 1949. november 29-én alakult meg a drávaszögi és kelet-szlavóniai magyarság legrégebbi szervezete, a Horvátországi Magyar Kultúr- és Közoktatási Szövetség, amely 1967. június 4én vette fel a Horvátországi Magyarok Szövetsége (HMSZ) nevet Megalakulásától kezdve főleg az anyanyelvápolás, a közművelődés, a néphagyományok, a helytörténeti emlékek gyűjtése és bemutatása terén tevékenykedett. A háborús években tapasztalható politikai polarizáció hatására 1993-ban a HMSZ vezetőinek egy része kivált, és új szervezetet hozott létre. Ettől kezdve a két szervezet

közötti ellentétek mindennapossá váltak A HMSZ-t különösen érzékenyen érinti, hogy a magyarságot - immár a harmadik ciklusban - a HMDK által támogatott személy képviseli a horvát országgyűlésben. A HMSZ és annak vezetősége a megváltozott körülmények között is az évtizedes hagyományok megőrzésére, a magyar közösség oktatási és művelődési érdekeinek képviseletére törekszik, elsősorban az eszékbaranyai régióban. A szervezet 2000-ben megtartott tisztújító közgyűlése Pecho Ferenc vörösmarti tanárt választotta elnöknek, ám 2002-ben ismét Csörgits József került a szervezet élére. A HMSZ 2003-2004-ben szüneteltette tevékenységét Az 1990 márciusában Vörösmarton megalakult Horvátországi Magyar Néppárt elnöksége tulajdonképpen a HMSZ vezetőségével egyezik meg. Elnöke Csörgits József Pártprogramjuk tengelyében a kisebbség egyéni és közösségi jogai, a falu és a mezőgazdaság fejlesztése, valamint a

környezetvédelem áll. A különböző szintű választásokon eddig önálló képviselői mandátumot nem szerzett. Mindkét szervezet a tíz éven át kormányzó HDZ politikai szövetségese volt, de a Néppárt huzamosabb idő óta szünetelteti tevékenységét. A Horvátországi Magyarok Szövetségéből kivált vezetők egy része előbb 1991-ben létrehozta a HMSZ Ideiglenes Elnökségét, majd a horvátországi értelmiséggel karöltve 1993. április 6án Zágrábban megalakította a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségét (HMDK), amelyet a horvát Igazságügyi Minisztérium 1993. május 17-én jegyzett be Ezzel egyidejűleg a HMDK a szórványban élő magyarság körében is sorra alakította meg egyesületeit. Ily módon lehetővé vált, hogy a HMDK a Horvátországban élő tömb- és szórványmagyarság érdekeit egyaránt képviselje. Tevékenységének az a törekvés az alapja, hogy megőrizze a horvátországi magyarság identitását, és hogy

nemzetközi téren is ismertté tegye a baranyai és kelet-szlavóniai magyarságot ért tragédiát. Kiemelt fontosságot tulajdonít az anyanyelvű óvoda- és iskolahálózat szavatolásának, működésének és fejlesztésének. Az anyanyelvi tájékoztatás fejlesztése érdekében 1996-ban létrehozta a HUNCRO Könyv- és Lapkiadó Vállalatot. A magyarságot immár harmadik ciklusban a HMDK által támogatott személy képviseli a horvát parlamentben. 2000 január 29-én, Csúzán megtartott közgyűlése az alapszabály-módosítás mellett az elkövetkező két év feladatait is meghatározta, amelyek közül a szervezeti felépítés további erősítésével, az újjáépítéssel, az oktatással, a nyelvhasználattal, a foglalkoztatási problémák orvoslásával kapcsolatos törekvések emelhetők ki. A HMDK legfőbb politikai szövetségesei a Horvát Szociálliberális Párt, a Szociáldemokrata Párt és a Liberális Párt. Elnöke Pasza Árpád 1995-től a HMDK

országos elnöksége és zágrábi egyesülete közötti ellentétek - amelyek a tömbmagyarság és a fővárosi értelmiség közötti érdekellentétként a háború előtt is léteztek egyre kiélezettebb formában jelentkeztek, különösen a magyar kisebbségi parlamenti képviselő (Jakab Sándor) tevékenységével és a pénzelosztással összefüggésben. 1998 február 21-én a horvátországi magyarság újabb országos hatáskörű érdekképviseleti szervezeteként létrejött a Magyar Egyesületek Szövetsége (MESZ), amelynek első elnöke Sostarec Iván lett. Az országos magyar csúcsszervezet igényével fellépő MESZ tagszervezetei közül a legjelentősebb a Zágrábi Ady Endre Kultúrkör, az Eszéki Népkör Magyar Kultúregyesület, a Pélmonostori Kultúregyesület, valamint a Horvátországi Magyar Tudományos és Művészeti Társaság. A 2000 januárjában megtartott közgyűlés - az alapszabály értelmében - az elkövetkező négy éves időtartamra öt

alelnököt választott, akik közül Ágh Izabellát bízta meg egy esztendőre az elnöki teendők ellátásával. 2001-ben az elnöki feladatokat - szintén közgyűlési döntést követően - Szekeres Péter vette át. 2002-ben a MESZ jelentősen növelte táborát, és immár 24 művelődési egyesületet tömörítő szervezetté vált. Szekeres Péter lemondását követően Juhász Sándor lett az elnöke. A 2004-ben megtartott tisztújító gyűlésen újból Juhász Sándort választották meg elnöknek. 6. ÚJJÁÉPÍTÉS, GAZDASÁGI HELYZET A háború összesen 27 milliárd kuna közvetlen kárt okozott Horvátországnak; a horvát Dunamentén 13 milliárd kuna összegű kár keletkezett. A Drávaszögben lévő magyar falvakat viszonylag kevés épületkár érte, de annál nagyobb méreteket öltött a harci cselekmények idején és azt követően a félkatonai szervezetek által történő kifosztásuk. Kelet-Szlavóniában hatalmas pusztítást végzett a

háború. Mindkét területen potenciális veszélyforrást jelentenek a felszedetlen aknák. A JSZSZK volt tagköztársaságai 2004 májusában megállapodtak az egykori Jugoszláv Nemzeti Bank mintegy 107 millió USD értékű aranyfedezetének elosztásáról. Ennek értelmében a JSZSZK vagyonának és pénzügyi kötelezettségének 38 %-a Szerbiát és Montenegrót, 23 %-a Horvátországot, 15,5 %-a Bosznia-Hercegovinát, 7,5 %-a Macedóniát, 16 %-a pedig Szlovéniát illeti meg. A 8,5 tonna aranyat a zürichi Credit Suisse Bankban és a francia központi bankban (Banque de France) őrizték, és megállapodás született a volt Jugoszláv Nemzeti Banknak a franciaországi, nagy-britanniai és az egyesült államokbeli aranyért felelős bizottság birtokában lévő aranya elosztásáról is. Miután a volt JSZSZK kötelezettségeit vizsgáló tanácsban megállapodás született az aranyfedezet elosztásáról, felvetették a volt Jugoszláv Nemzeti Bank egykori kereskedelmi

bankjaiban nyitott devizaszámlákon lekötött összegek elosztásának tervét is. Ebben a kérdésben még nem jött létre megállapodás, ugyanis az illetékes tanács még nem kapta meg az említett számlák állásáról, azok módosításáról szóló teljes dokumentációt, sőt azokról mintegy 589 millió USD-nek is nyoma veszett. Horvátországnak külkereskedelmi szempontból - Olaszország, Németország, Szlovénia, Ausztria és Oroszország után - Magyarország a hatodik legnagyobb partnere. 2003-ban az ország Magyarországra irányuló kivitele 80,5 millió USD, onnan származó behozatala pedig ennek ötszöröse, 424,4 millió USD volt. A két legtöbb háborús kárt szenvedett szlavóniai magyar település - Kórógy és Szentlászló újjáépítésére tervet dolgoztak ki, s ennek alapján Kórógyon megtörtént az aknamentesítés és megkezdődött néhány középület felújítása. Szentlászlón a magyar SFOR-kontingens katonáinak segítségével

1998 nyarán fejeződött be az aknamentesítés, majd egy évvel később a település vízellátása is megoldódott. A lakóházak újjáépítése mindkét településen - de az egész Drávaszögben is - messze elmarad a szomszédos horvát településeken tapasztalható felújításokhoz viszonyítva, nem tükrözi a magyarság építkezési szokásait, és nem ad lehetőséget a falusi gazdálkodási formák visszaállítására. Kórógy egyik legfontosabb intézménye, az általános iskola épületének felújítására - az előzetes és többször megismételt ígéretek ellenére - 2002-ben nem került sor. A menekültek hazatérése és a magyar közösségi élet újraélesztése céljából a magyar kormány 1999-ben 200 millió forintos újjáépítési segélykeretet hozott létre. Ennek felhasználásával épült újjá a kopácsi és a kórógyi református templom, a szentlászlói református imaház, a laskói ifjúsági, valamint a vörösmarti és az

újbezdáni művelődési ház. A kopácsi református templom és a vörösmarti művelődési ház ünnepélyes átadására 1999. november 13-án a két miniszterelnök jelenlétében került sor. A horvát kormány ígéretet tett a lakóházak, az iskolák és egyéb középületek, valamint a közüzemek felújításának felgyorsítására. A háború következtében a horvátországi magyarság gazdasági helyzete katasztrofálissá vált. A környék mezőgazdasági és ipari nagyüzemei tönkrementek. A magángazdaságok a modernizációs hitelek hiánya és az értékesítési nehézségek miatt nem tudnak talpra állni. A korábban jól működő háztáji gazdaságokat teljesen kifosztották. A térségben nagy hagyományokkal rendelkező szőlő- és földművelés, valamint az állattenyésztés eszközei szinte teljes egészében hiányoznak. Az utóbbi évek magyarországi közalapítványi támogatásainak köszönhetően számottevően enyhültek a térség

mezőgazdaságának gondjai. A visszatérő menekülteknek - köztük a magyaroknak is - létbizonytalansággal kell szembenézniük. Nincs megélhetési lehetőség, ugyanis csak részlegesen működik és súlyos finanszírozási gondokkal küzd a drávaszögi magyarság nagy részének munkalehetőséget biztosító Bellyei Mezőgazdasági Kombinát. A leadott termények ellenértékét legjobb esetben is csak 6-8 hónapos késéssel tudja kifizetni. A horvát kormány által az újjáépítéshez biztosított hitelfeltételek a korábbi évekhez hasonlóan 2005-ben sem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, mivel a magyarok lakta települések infrastrukturális fejlesztése továbbra is messze elmaradt a térség horvát települései mögött. 2005-ben egyértelműen bebizonyosodott, hogy Horvátország "keleti pereme" - a Drávaszög és Kelet-Szlavónia, tágabb értelemben az egész szlavón terület - egyre inkább lemarad az ország idegenforgalmi

beruházásokat élvező központi és tengermelléki területeihez képest. Ma már egyre valószínűbb, hogy a régiófejlesztés csak EU-hitelekből oldható meg. Valószínűleg mindezeknek a tényezőknek az együttes következménye - a háborún és annak következményein túl -, hogy a horvátországi magyar lakosok száma tíz év alatt 25 %-kal csökkent, s ma nem haladja meg a 17 ezret. A horvátországi magyarság foglalkoztatási helyzetében súlyos problémák mutatkoznak. A visszatérő menekülteket az állami vállalatok nem veszik vissza, a háború és megszállás idején otthon maradottakat pedig sorra bocsátják el, s helyükre magyarul nem beszélő, gyakran távoli vidékről érkező, esetenként alacsonyabban kvalifikált munkaerőt tesznek. A tömbmagyarság lakóterületén az államigazgatási és államhatalmi szervekben dolgozó magyar nemzetiségű személyek száma messze elmarad lélekszámarányuktól. (Baranyában a bíróságokkal és

tanácstagokkal együtt 40-50, a Dunamentén, Eszékkel együtt, 70-75 állami, helyi és megyei tisztségviselővel számolhatunk.) Horvátország adóssága 2004 első tíz hónapjában 2003 hasonló időszakához képest 3,8 milliárd USD-vel (15,9 %-kal) növekedett, s jelenleg 27,35 milliárd USD. Mindemellett az adósság növekedésének lassulása tapasztalható, lévén, hogy 2002-höz képes 2003-ban a növekedés még 5,6 milliárd USD-t (36,3 %) tett ki. 2005 első hat hónapjában 1,01 milliárd USD közvetlen külföldi tőkebefektetés áramlott Horvátországba, a legnagyobb befektetők - az időszakban érkezett összes tőke 30,3 %-ával - a magyarok voltak. A második helyen a befektetők sorában az osztrákok (24,7 %), a harmadikon az olaszok (14,4 %), majd a hollandok (10,3 %) állnak. Ágazatonkénti megoszlásban a legtöbb tőke - az első félévi befektetések 62 %-a - a bankokba, 9,9 %-a a nyersolaj- és földgáz-kitermelésbe, 4,3 %-a a szálloda- és

vendéglátóiparba, 3,5 %-a a kiskereskedelembe érkezett. A horvát nemzeti bank adatai szerint 1993 óta ezzel összesen 11,9 milliárd USD áramlott Horvátországba. A tizenkét éves időszakon belül is a bankágazat veze 24,3 %-kal, majd a távközlés következik 14,5 %-kal, míg a gyógyszeripar 9,3 %-kal, az ásványolaj-termelés 7,1 %-kal, a nyersolaj- és földgáz-kitermelés pedig 4,2 %-kal szerepel. A tizenkét év alatt a vezető befektető 25,6 %-os részaránnyal Ausztria volt, a második helyet 17,7 %-kal Németország, a harmadikat 12,2 %-kal az Egyesült Államok foglalta el. Magyarország a negyedik helyezést érte a horvátországi közvetlen külföldi tőkebefektetők rangsorában, megelőzve a 8,4 %-kal következő Hollandiát és az időszak horvátországi befektetéseiben 7,3 %-ot képviselő Olaszországot. A Horvát Munkaközvetítő Hivatal 2004 júliusának végén 293.275 munkanélkülit tartott nyilván, ami 2003 azonos időszakához

viszonyítva 6,7 %-kal - azaz 20.953 fővel - kevesebb munkát és megélhetést kereső személyt jelent. 2004 júliusában 21903-an kérték felvételüket a munkanélküliek listájára, ugyanakkor az illetékesek 24.274 személy adatait törölték az adatbázisból. Közülük 14600 szerződéses munkaviszonyba lépett (az idegenforgalmi főidényben 2003-ban csaknem 16.000-en kaptak munkát), 9674 munkanélküli személy adatait pedig nyugállományba vonulás, a törvényes előírások figyelmen kívül hagyása vagy a katonai szolgálat megkezdése miatt törölték a névsorból. A Horvát Munkaközvetítő Intézet regionális hivatalának adatai szerint 2004 végén EszékBaranya megyében csaknem 35 ezer munkanélkülit tartottak nyilván, ami 1,8 %-kal több a megelőző év azonos időszakában regisztrált adatnál (országos szinten a munkát keresők száma meghaladja a 300 ezret). A 30-34 éves munkanélküliek száma valamelyest csökkent ugyan, de az ötven évnél

idősebbek körében ugrásszerűen megnőtt a megélhetés nélkül maradottak száma. Az utolsó adatok szerint Eszék-Baranya megyében 2005 novemberében nőtt az álláskeresők száma. Az eszéki munkaügyi hivatalban 30643 munkanélkülit tartottak nyilván, 399-cel többet, mint októberben. Az előző év azonos időszakához viszonyítva ugyanakkor csökkent a munkanélküliek száma. Így volt ez a pélmonostori munkaközvetítő hivatalban is, ahol október végén 5.506 személyt tartottak nyilván, míg egy évvel korábban a regisztrált munkanélküliek száma 5.579 volt Nem hivatalos információk szerint a Baranya-háromszögben mintegy 50 %os a munkanélküliség A munkaképes lakosság fele nem tud elhelyezkedni, és a létminimum alatt kénytelen élni. Horvátországban egyébként az utóbbi néhány év alatt jóformán megkétszereződött, immár 40 ezerre emelkedett azoknak az ipari munkásoknak a száma, akiknek a keresete nem éri el az 1.600 kunás havi

minimálbért, további 46 ezren 1600-1900 kunát, mintegy 70 ezren pedig 1.900-2000 kunát keresnek havonta Kifejezetten alacsonyak a bérek a textil- és a faiparban, valamint a halászatban, amely ágazatok kizárólag az olcsó munkaerő miatt működőképesek még. A foglalkoztatottak több mint 60 %-ának a keresete nem éri el az átlagbér szintjét, havi 5.000 kunánál magasabbak viszont a bérek az olaj- és a dohányiparban, a bankokban, a kommunikációs berendezések gyártóinál, az informatikában és a légi közlekedésben. Az előző évek 2-3 %-áról 4,2 %-ra növekedett a havi 8.000 kunánál többet kereső foglalkoztatottak száma. A munkaadók azonban e sajnálatos helyzet ellenére is arra panaszkodnak, hogy nekik drága a horvát munkaerő, mert Romániában és Szerbiában 200 euró körül mozognak a havi keresetek, míg Magyarországon 400 eurót keresnek, ezért sok munkáltató átmegy oda az 585 eurós horvát átlagbér magas szintje miatt. 7. CIVIL

TÁRSADALOM Az 1991-es háborút megelőzően a horvátországi magyarság körében számos egyesület és civil szervezet foglalkozott a hagyományápolás legkülönbözőbb formáival. A szerb agressziót követően ennek lehetőségei Baranyában és Kelet-Szlavóniában megszűntek. A horvát Dunamente területén működő művelődési egyesületek csak 1998-ban szerveződtek újjá. A művelődési egyesületek és könyvtárak épületei lepusztult állapotban vannak A magyar nyelvű könyvtári anyag pótlása hosszú ideig eltartó folyamat. Szinte teljesen megsemmisültek az egyedülálló értéket képviselő helytörténeti és néprajzi gyűjtemények, közöttük a kórógyi, laskói, kopácsi és vörösmarti is. A fentiek ellenére a háború alatt, még a menekültlét napjaiban is folyamatosan működtek a hagyományápoló művészeti együttesek, pl. a kórógyi és a szentlászlói néptánccsoport 8. OKTATÁS A háborút megelőző, 1989-90-es tanévben a

horvátországi magyarság oktatási helyzete az alábbiak szerint alakult: 3. táblázat A horvátországi magyar oktatási intézmények, valamint tanulóik számának alakulása az 1989-90-es tanévben Intézménytípus Óvodák Általános iskolák Középiskolák Anyanyelvápoló intézmények Összesen Intézmények száma, db 10 11 1 19 Tanulók száma, fő 234 661 149 1.008 41 2.502 Az 1991-es háborús események során a horvátországi magyar nyelvű oktatási rendszer teljes mértékben megsemmisült, és az óvodai hálózatot a mai napig sem sikerült helyreállítani, a súlyos anyagi gondokkal küzdő önkormányzatok ugyanis nem tudják biztosítani az óvodák fenntartásával kapcsolatos költségeket (óvónők fizetése, rezsi). A Hercegszöllősi járás területén Csúzán és Vörösmarton, a Bellyei járás területén pedig Laskón, Várdarócon és Kopácson működik magyar óvoda. 2002 őszén az eszéki Magyar Oktatási és Művelődési Központban

két 25-25 fős óvodai csoportot indítottak, és ez 4 óvónő alkalmazását teszi lehetővé. A horvát fennhatóság alá visszakerült Dunamente valamennyi iskolájában az 1997-98-as tanévtől horvát program szerint zajlott az oktatás. Horvátország területén ekkor csak két önálló nyolcosztályos magyar általános iskola működött Vörösmarton és Laskón, 232 tanuló és 20 pedagógus részvételével. Az 1998-99-es tanévtől a kórógyi magyar általános iskola is megkezdhette munkáját, de az épület felújítása nem indult el, így az oktatás 2 tanítóval és 11 gyermekkel a 2000-2001-es tanévben is az egészségház épületében folyt. Az 1999-2000-es tanévben a vörösmarti iskolaközpontba összesen 146, a laskói iskolaközpontba 99 gyermek járt. A 2002-2003-as tanévben a Drávaszög és Kelet-Szlavónia magyar nyelvű oktatási intézményeit látogató gyermekek száma a következőképpen alakult: Eszék - 114 (teljes vertikumban),

Vörösmart - 146, Laskó - 110, Kórógy - 15. Összesen tehát 437 diák tanult az anyanyelvén. Néhány településen - közöttük Zágrábban is - kétnyelvű oktatás zajlik Az anyanyelvápolás (a magyar nyelv és irodalom, történelem, ének-zene, tánc szervezett oktatása) lehetőségei alig néhány horvát tannyelvű általános iskolában biztosítottak. Ennek hatásfoka igen szerény, jelentősége a megmaradás szempontjából elenyésző. A magyar nemzetiségű általános iskolai diákok száma a háború előttihez viszonyítva a felére csökkent. Az általános iskolákban foglalkoztatott nevelők létszáma megközelíti a 80 főt. 1997 márciusában megtörtént az eszéki Magyar Oktatási és Kulturális Központ alapkőletétele, az 1998. szeptemberi átadási határidőt azonban a horvát kormány nem tudta teljesíteni. Így az oktatási tevékenység az 1998-99-es tanévben több eszéki horvát iskolában szétszórtan és mostoha tárgyi feltételek

mellett, kinevezett vezető nélkül kezdődött meg. A horvát Oktatási és Sportminisztérium 1999. április 23-án Kucsera Bandit nevezte ki a központ ideiglenes igazgatójának. Az intézmény működését akadályozó jogi és adminisztratív nehézségek csak 1999 augusztusára hárultak el, s szeptember 28-án Göncz Árpád köztársasági elnök ünnepélyes keretek között megnyitotta az óvodát, általános iskolát és gimnáziumot magába foglaló központot. Horvátország területén 1999 szeptemberétől két középiskolában folyik magyar nyelvű oktatás. A 2002-2003-as tanévben az eszéki központban a gimnáziumban 36, a közgazdasági szakon 31, a kereskedelmi és bolti eladói szakon pedig 28 - összesen tehát 95 - tanuló valamennyi tantárgyat magyarul hallgatja. Pélmonostoron, az 1969 óta működő kétnyelvű középiskolában 2001-ben megszűnt a magyar diákok oktatása. Az eszéki Magyar Oktatási és Művelődési Központban 27 pedagógus

dolgozik. Az Eszéki Egyetemen a tervezett magyar nyelvű pedagógusképzés a 2006. január 6-ai budapesti magyar-horvát közös kormányülést követően ismét napirendre került. A Zágrábi Egyetemen 1994 óta Hungarológiai Tanszék működik az Általános Nyelvészeti és Orientalisztikai Intézet szervezeti keretein belül, szinte kizárólag nem magyar nemzetiségű hallgatókkal. A felvételi vizsgán is horvát nyelvből és irodalomból kérdezik a jelölteket 2005 szeptemberében Varga Ernát, az eszéki Magyar Oktatási és Kulturális Központ iskolapedagógusát tanügyi tanácsossá nevezték ki, az állást négy éven keresztül, fél munkaidőben tölti be. Sürgető feladat az általános iskolai tankönyvek magyar nyelvre történő átültetése, a magyar iskolák felszerelésének korszerűsítése, javítása, valamint a nemzeti azonosságtudat szempontjából fontos tantárgyak keretében az ún. nemzeti tartalmak megfelelő óraszámban történő

tanításának biztosítása. 2004. szeptember elsején a vörösmarti magyar tannyelvű központi általános iskolában és kihelyezett tagozatain (Csúza, Sepse, Újbezdán) összesen 147 magyar tanuló kezdte a tanévet. A laskói központi általános iskolában és kihelyezett tagozatain (Kopácson és Várdarócon) 93, míg az Eszéken működő Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központban összesen 109 diák folytatja tanulmányait magyar nyelven. Az év eleji számvetés alapján csökkent a tanulók száma a horvátországi magyar iskolákban. A 2004-2005-ös tanévet 17-tel kevesebben kezdik, mint az előzőt. (2000-ben 395-en, 2001-ben 394-en, 2002-ben 396-an, 2003-ban 383-an voltak, az idei tanévben pedig 366-an tanulnak összesen.) A csökkenő tendencia szinte minden általános iskolára vonatkozik, kivéve a Magyar Oktatási és Művelődési Központ általános iskoláját és az újbezdáni tagozati iskolát. Az előbbibe 4, az utóbbiba 5

gyermekkel többet írattak be. A kopácsi általános iskolának 2004-2005-ben még nem kellett bezárni a kapuit három III. osztályos diák tanul még a település iskolájában. Az eszéki iskolaközpont középiskolai tagozataira is kevesebb gyermek jár, mint a 2003-2004-es tanévben, ami elsősorban annak következménye, hogy júniusban három, viszonylag nagy létszámú osztály búcsúzott el. 2004-ben fordult elő először, hogy az általános iskola nyolc osztálya után a szülők tömegesen nem taníttatták tovább gyermekeiket. A jelenség oka, hogy nincs pénz a taníttatásra. (Horvátországban 5610-en járnak a különböző kisebbségi iskolákba.) "Minden igyekezetünk ellenére az utóbbi években Laskóról, Várdarócról és Kopácsról egyre több elsőst írattak szüleik a bellyei horvát tannyelvű általános iskolába, és ennek következményeként a laskói iskola diákjainak létszáma 86-ra csökkent, noha 2003-ban még 114 tanulóval

dolgoztunk. A kopácsi tagozatra három éve egyetlen elsőst sem írattak be, pedig minden évben volt a településnek egy-két kisiskolása, akik Bellyén kezdték meg tanulmányaikat horvát nyelven" nyilatkozta a tanév elején Keresztes Árpád, a laskói általános iskola igazgatója. A 2005-2006-os iskolaévben csaknem ezer gyermekkel kevesebben iratkoztak be az EszékBaranya megyei általános iskolák első osztályaiba, mint 2004 szeptemberében. A magyar tannyelvű általános iskolákban a megelőző évhez képest nem tapasztaltak drasztikus létszámcsökkenést, szomorú tény viszont, hogy két négyosztályos tagozat - a kopácsi és a karancsi - is megszűnt. A 2005-2006-os tanévben az eszéki Magyar Oktatási és Művelődési Központban 50 óvodás, 36 általános iskolás és 76 középiskolás (összesen 162 tanuló) kezdte meg a tanévet. A vörösmarti nyolc osztályos általános iskolában 180, a laskói nyolc osztályos általános iskolában

pedig 86 tanuló folytatja a tanulmányait. Kórógyon - ahol közel tíz éves késéssel a közelmúltban kezdték el a háborúban súlyosan megrongált iskolaépület felújítását 14 diák tanul magyar nyelven. A Drávaszögben és Szlavóniában tehát 442 magyar diák kezdte a tanévet. 9. MŰVELŐDÉS, KULTÚRA, TUDOMÁNY A háborút követően élénkebb kulturális tevékenység 1996 után bontakozott ki. Zágrábi székhellyel 1996-ban alakult meg a Horvátországi Magyar Tudományos és Művészeti Társaság, amely a horvát Tudomány- és Technikaügyi Minisztérium anyagi támogatásával öt kutatási programon ("A horvátországi magyarság identitástudatának felmérése", "A háború hatása a horvátországi magyarok egészségi és szociális jólétére", "A disztributált interaktív együttműködés fejlesztése", "A Zrínyiek és Európa", valamint horvát-magyar fordítói program) dolgozik. 1996-ban megalakult a

Horvátországi Magyar Pedagógus Szövetség is, amely a HMSZ és a MESZ tagszervezeteként működik. A baranyai Vörösmart egykoron egyedülálló tájmúzeummal büszkélkedhetett. Baranyai Júlia - aki magyar-tanárnő, iskolaigazgató, író és népművelő volt egy személyben - negyven éven át járta a drávaszögi falvakat, és gyűjtötte a vidék tárgyi emlékeit. A kilencvenes évek háborús időszakában a múzeum legértékesebb darabjai eltűntek, ami pedig még értékes és mozdítható volt, annak a későbbiek során kelt lába hozzáértő magyarok vitték el. Eltűnt például a Vörösmartot várossá nyilvánító okmány eredeti példánya is. A múzeum ma elhanyagolt állapotban van, mindent belepett a pókháló és a por. 2003. szeptember végén az eszéki Oktatási és Művelődési Központban megalakult a Tálasi István nevét viselő hagyományőrző kör (Tálasi István etnográfus, az MTA tagja Laskón született 1910-ben). A kör céljául

tűzte ki a horvátországi magyarság tárgyi és nyelvi néprajzi hagyatékának felkutatását, összegyűjtését és megőrzését, és a már meglévő gyűjtemények gondozását. Megalakulásának kezdeményezői elnökül Burján István néprajzost választották, aki "székfoglaló" beszédében elmondta, hogy mennyire fontos az ilyen irányú szervezett fellépés, hiszen a horvátországi magyarok már meglévő gyűjteményei gazdátlanul hányódnak, a magántulajdonban lévő, esetleg feleslegessé váló értékes tárgyak pedig tűzre vagy a szemétdombra kerülnek. Hét évtizedes hagyománnyal rendelkezik a Zágrábi Ady Endre Magyar Művelődési Egyesület. Jelentős szerepet töltött be a magyar kultúra megismertetésében, ápolásában és a Zágrábban élő, valamint tanuló egyetemisták összefogásában. A Kultúrkör a város határain túl is ismert, létjogosultságát, színvonalas munkáját számos elismerés bizonyítja. A

horvátországi magyarság körében gazdag múlttal rendelkezik a Rétfalui Népkör, továbbá jelentős szerepet tölt be a pélmonostori, a csúzai, a kopácsi, a kórógyi és az újgráci művelődési egyesület. A HMDK tengermelléki (szpliti, pulai és fiumei) szervezetei a szórványmagyarság identitástudatának fejlesztését tűzték ki célul. A zágrábi székhelyű Zrínyi Miklós Magyar Cserkészcsapat az ifjabb generációk nemzettudatának fejlesztése érdekében tevékenykedik. 10. EGYHÁZI INTÉZMÉNYRENDSZER, VALLÁSGYAKORLÁS 1991-ig a baranyai és kelet-szlavóniai magyarság fele-fele arányban vallotta magát katolikusnak és reformátusnak. A katolikus egyházközség a Gyakovói Püspökséghez tartozik, s a püspöki vikárius személyében ma is csak egyetlen magyar ajkú pappal rendelkezik. A horvátországi magyar katolikusok anyanyelven történő vallásgyakorlása nem biztosított. A reformátusok, akiknek száma 1991-ben 4.200 körül volt,

korábban a bácskai református püspökséghez tartoztak, majd 1993 januárjában megalakult a Horvátországi Református Keresztyén Egyház. 2002-ben Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke Karancson felszentelte, illetve megerősítette szolgálatukban az egyház lelkészeit. A Magyarországi Református Egyház vezetése írásban is állást foglalt a HRKE mellett. 1999. június 6-án hét baranyai, illetve szlavóniai református gyülekezet (Szentlászló, Kopács, Vörösmart, Csúza, Hercegszöllős, Bellye, Eszék) létrehozta a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyházat (HMRKE), amely becsült adatok szerint a horvátországi református hívek mintegy 60 %-át fogja át. A szolgálatot 3 lelkipásztor, valamint ötödéves teológusok látják el. A várdaróci egyházi óvoda beindítása mellett megtörténtek az előkészületek a Keresztyén Ifjúsági Egylet létrehozására is. A HMRKE egy

időben Református Élet címmel lapot is megjelentetett. A katolikus és a református közösség egyházi vagyona a háborúban megsemmisült, templomai, parókiái, intézményei jelentős részét elpusztították. A szerb megszállás éveiben három református lelkész látta el egész Baranyában az egyházi teendőket, temetett és esketett felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül. A Magyarországon és Horvátország szabad területein élő menekültek lelki gondozásával és segélyezésével a Délvidéki Református Menekült Misszió és az eszéki székhelyű Elűzöttek Közössége foglalkozott. Ez utóbbi a menekült reformátusokat gyűjtötte össze a kopácsi lelkész, a HMRKE jelenlegi szuperintendensének vezetésével. A háború az alábbi baranyai és kelet-szlavóniai templomokban tett kárt: a bellyei templom teljesen kiégett, a laskói templom orgonája leégett, Szentlászló, Kórógy, Kopács, Haraszti és Tordinci templomai a fegyveres

harcok alatt rongálódtak meg. Kő és Sepse templomát teljesen kifosztották. Kelet-Szlavóniában az egyházi anyakönyvek nagy része is megsemmisült. 11. TÖMEGTÁJÉKOZTATÁS Horvátországban nem jelenik meg magyar nyelvű napilap. A HMSZ által évtizedeken át kiadott Magyar Képes Újság c. hetilaptól a kormány 1997-ben megvonta a támogatást Azóta magyarországi támogatással, időközönként jelenik csak meg. A HMSZ adja ki az Életfa c kulturális lapot és az Évkönyvet is. A hetilap kiadására fordítandó horvát kormányzati támogatás elosztásáról évről évre vita támad a horvátországi magyar szervezetek között. A tárgyaló felek egyetértenek abban, hogy független kiadót és szerkesztőséget kell felállítani, ahol a szakértelem a döntő és nem lehet figyelembe venni a kisebbségi szervezetek ellentéteit, valamint a közvetlen politikai érdekeket. Ennek érdekében 1996-ban a HMDK Eszék székhellyel megalakította a HUNCRO

elnevezésű Lap- és Könyvkiadó Vállalatot (vezetője Pasza Árpád, a HMDK elnöke), amelynek gondozásában tizenegyedik éve jelenik meg az Új Magyar Képes Újság c. hetilap, a Horvátországi Magyarság c. havilap és a Barkóca elnevezésű gyermekújság A HUNCRO adja ki a HMDK évkönyvét, a Rovátkákat és a Gazdasági Kalendáriumot is. A horvát kormány Kisebbségi Hivatala 1998-ban két alkalommal vonta meg a támogatást a kiadóvállalattól. Ennek következtében 1998 júniusától decemberig Horvátországban egyetlen magyar nyelvű nyomtatott sajtótermék sem jelent meg. 1998 decemberében a Kisebbségi Hivatal a hetilap kiadásával a Magyar Egyesületek Szövetségét bízta meg, amely Képes Újság címmel öt számot adott ki. A horvátországi magyarság tájékoztatására a horvát kormány 1999-ben ismét a HUNCRO Lap- és Könyvkiadó Vállalatnak adott megbízást. A Magyar Egyesületek Szövetsége 2005-ben immár a harmadik évfolyamát

jelentette meg a Horvátországi Magyar Napló című időszaki kiadványnak. Az Eszéki Rádió naponta 30 perces magyar adást sugároz, amely főleg hírműsorokból áll. Jogos igény mutatkozik a szerkesztőség önállóságának megteremtésére. 2004 október 2-ától megújult formában jelentkezik újra a Horvát Baranya Rádió magyar nyelvű műsora. A 88 MHz hullámhosszon a műsorkészítők minden hétfőn 18 és szombaton 19 órakor heti kétszeri fél órás adást sugároznak. Magyar nyelvű TV-adással a horvátországi magyarság nem rendelkezik, számukra heti 30 percben az eszéki Szlavón Televízió biztosít megjelenési lehetőséget. A Drávatáj című kulturális-informatív adást a hét során egyszer ismétlik