Gazdasági Ismeretek | Nonprofit szféra » A nonprofit szektor és elméletei

Összefoglalás: A nonprofit szektor és elméletei A nonprofit szektor A modern vegyesgazdaság „hagyományos” megközelítésben kétszektorú, az állam és piaci mechanizmus. Ma már azonban egyre inkább három szektorú gazdaságról beszélhetünk, ahol az állam és piac mellett egy harmadik szektor, a nonprofit szektor is meghatározó erővel bír. Ezek a szektorok különböznek a működési alapelveik és céljaik szerint: 1. piac (üzleti szektor): vállalkozások összessége, melyek saját tőkével, saját kockázatra folytatnak gazdasági tevékenységet (termelő, szolgáltató, értékesítő), profitszerzési céllal 2. állam (kormányzati vagy közösségi szektor): társadalom közös szükségleteit a társadalom közös forrásaiból, haszonszerzési cél nélkül elégítik ki (közjavak előállítása) 3. nonprofit (civil) szektor: autonóm szervezetek összessége, a társadalom egészének, vagy kisebb csoportjainak közös szükségleteit elégíti

ki, profitszerzési cél nélkül. A nonprofit szektort erőteljes heterogenitás jellemzi (szervezeti és jogi forma, tevékenység, konkrét célok, funkció, bevételi források stb), de az egyik leglényegesebb közös jellemzőjük, hogy „a piac és az állam felségterületén kívül működő intézmények”. Ez a XX. század végének „társadalmi innovációja” (LSalamon) A nonprofit szféra általános jellemzői: • elsősorban magánszemélyek által létrehozott, de közösségi célokat szolgáló szervezetek (bár Magyarországon a legnagyobb hazai nonprofit szervezeteket nem magánszemélyek, hanem a kormányzat, önkormányzatok és vállalatok alapították). • negatív meghatározás: megkülönböztetés a másik két szektortól, ennek megfelelő kritériumok: 1. A profitszétosztás tilalma -ezért nem tartoznak a piaci szektorhoz Ha vállalkozási, vagy az alaptevékenységükkel nyereségre tesznek szert, nem osztják szét a tagok, alapítók,

vezetők és támogatók között, hanem eredeti céljaik elérése érdekében használják fel. 2. Működési autonómia és szervezeti elkülönülés a kormányzati szektortól: közvetlenül nem függnek a kormányzattól. Ugyanakkor közfeladatokat vállalnak át, kormányzati megrendeléseket kaphatnak és állami támogatásokban is részesülhetnek, de sem jogilag, sem intézményesen nem tartoznak az állami szférába. Saját irányító és döntéshozó testületük van, tevékenységük fölött a kormányzati szervezetek csupán törvényességi ellenőrzést gyakorolhatnak. 3. Intézményesültség, önálló jogi személyiség: hivatalosan bejegyzett, intézményesült szerveződések, dokumentumokban rögzített belső szerkezetnek és működési szabályzatnak megfelelően tevékenykednek (elkülönülés az informális szektortól: család egyéb informális közösségek). 1 A nonprofit szférának számos más elnevezése is van, ezek más-más

sajátosságot emelnek ki. Néhány egyéb terminológia: • NGO (non-governmental organization), nem-hivatalos (non-statutory): nemzetközi gyakorlatban, dokumentumokban használatos, az államtól és a politikától való elhatárolódást emeli ki • Civil társadalom – civil szervezetek: az állampolgári kezdeményezések fontosságát hangsúlyozza • Öntevékeny (voluntary) szervezetek vagy társadalmi önszerveződések: önkéntesség, társadalmi-közösségi kezdeményezések hangsúlyozása • harmadik szektor: az intézményegyüttes önálló szektorként való megjelenésének hangsúlyozása • jótékonysági (charity), filantróp (philantropic) szervezetek, közjót szolgáló (gemeinnützieger): közhasznúság, közösségi célok, motivációk hangsúlyozása A nonprofit elnevezés talán a legelterjedtebb, ennek oka, hogy közérthető, a legjellemzőbb tulajdonságra utal, érték és ideológia mentes. Ezt használják a nemzetközi statisztikai

rendszerek (Eurostat), nemzetközi összehasonlító elemezések (John Hopkins). Ugyanakkor manapság egyre inkább a civil szerevezetek (civil társadalom szervezeti) megnevezés kezd előtérbe kerülni A nonprofit szektorba tartozó intézmények nemzetközileg elfogadott kitériumai ( a John Hopkins Egyetem Nonprofit Kutatócsoportja alakított ki kutatási céllal) a következők: • formalizáltság, intézményesültség • államtól való intézményes függetlenség • profitszétosztás tilalma • önkormányzatiság • önkéntesség A nonprofit szektor kialakulását magyarázó elméletek A nonprofit szektor kialakulását sokan sokféleképpen magyarázzák, ill. az egyes magyrázatok más-más tényezőket, okokat hangsúlyoznak és emelnek ki. A szakirodalom az egyes elméleti magyarázatokat alapvetően két csoportba sorolja: az elméletek egyik csoportja közgazdasági alapokon nyugszik, míg az elméletek másik csoportja interdiszciplináris jellegű. A

nonprofit szektor kifejlődését, szerepét bemutató elméleteket alapvetően két nagy csoportra oszthatjuk: a közgazdaságtani megközelítésű, illetve az interdiszciplináris elméletekre. A közgazdasági elméleteken belül az elméletek egyik vonulata elsősorban a nnprofitszervezetek szerepével, másik vonulat e szervezetek viselkedésével foglalkozik. A nonoprofi tszervezetek létrejöttének okaival, szerepével foglalkozó elméletek közös vonása, hogy – bár más-más módon – de alapvetően a piaci kudarcok elméletéből kiindulva a nonprofit szektor létezését a piaci mechanizmus kudarcaira adott válaszként értelmezik. A nonprodfit szervezetek szerepével foglalkozó elméleti magyarázatokat tovább csoportosíthatjuk aszerint, hogy a kereslet vagy a kínálat oldaláról közelítenek-e. 2 Keresletoldali magyarázat: 1) Piac kudarca, illetve az állam kudarcának elmélete (a közjavak biztosításának elmélete, vagy heterogenitáselmélet) A

nonprofit szervezetek szerepére vonatkozó első általános közgazdasági elméletet B. Weisbrod alkotta meg, aki szerint a nonprofit szervezetek magánfinanszírozásban állítanak elő közjavakat olyan gazdaságokban, ahol piaci és közületi szektornak megvan a kialakult szerepe. Ebben az elméletben a nonprofit szektor közjavakat állít elő, amely közjavakat önkéntes módon azok a magánemberek finanszíroznak, akik elégedetlenek a közjavak kormányzati kínálatával. Az elmélet magyarázatot ad arra is, hogy mi az oka a közjvak kínálatával való elégedetlenségnek, milyen tényezőktől függ, és milyen következményekkel jár ez az elégedetlenség. A kiindulópont, hogy az ilyen társadalomban az egyének racionálisak, haszonmaximalizálók, és egyéni haszonfüggvényeikben magán – és közjavak egyaránt szerepelnek. A közjavak kínálatát az állam biztosítja, az egyének által befizetett adókból Feltételezhető azonban, hogy az adórendszer

nem biztosít minden fogyasztónak az általa befizetett adóval azonos határhasznot. A közjavak kormányzat által biztosított kínálata ugyanis egy politikai szavazási folyamat eredménye, melynek nyomán a közjavak iránti keresletnek az átlaga határozza meg a kormány által biztosított mennyiséget. Ennek következtében a fogyasztók egy része elégedetlen lesz a közjavak így biztosított kínálatával, ami különböző korrekciós mechanizmusokat indít be. A fogyasztói elégedetlenség mértéke adott adóterhek mellett közjavak iránti kereslet heterogenitásával függ össze, ezért is nevezik ezt az elméletet „heterogenitás elméletnek” is. A közjavak iránti kereslet heterogenitását pedig a jövedelem, vagyoni helyzet, iskolázottság és egyéb népességi jellemzők alakulása határozza meg. Az elmélet lényeges előfeltevése, hogy a közjavak helyettesíthetők magánjavakkal. (pl tűzoltóságot az egyéni tűzvédelmi berendezések stb),

bár a helyettesítés nem tökéletes. Így az elégedetlen fogyasztók számára az egyik korrekciós mechanizmus, hogy a számukra elégtelen mennyiségben rendelkezésre álló közjavakat magánjavakkal helyettesítik. A magánjavak előnye a közjavakkal szemben, hogy az egyéni fogyasztó számára nagyobb szuverenitást biztosítanak. Ebben az esetben azonban a fogyasztanak a költséget is egyedül kell viselnie, és a helyettesítő termékek általában csak tökéletlen, gyenge helyettesítők. Választásában ezért szükségszerűen a saját egyéni előnyeit maximálja, nem törődik a többi fogyasztó hasznával. Emiatt ez a megoldás egyik szektorban sem jelent optimális helyzetet: a közösségi szektorban a keresletet az állam alacsonyabb szinten elégíti ki, a piaci döntések viszont a társadalom szempontjából nem optimálisak. A piac és az állam egyaránt „kudarcot vall” E kettős kudarca kínál lehetséges megoldást az öntevékeny szektor, amely

• egyrészt kiegészíti a közjavak állami kínálatát, az elégedetlen fogyasztók keresletét kielégítve • ugyanakkor alternatívát nyújt a piaci szektor által előállított, a közjavak helyettesítésére szánt termékekkel szemben Ugyanakkor, mivel az öntevékeny szervezetek kollektív javakat nyújtanak, továbbra sem szűnik meg az a potyautas probléma, azaz hogy az egyének anélkül vegyék igénybe ezeket a javakat, hogy azok előállításához hozzájárulnának. Mivel azonban a kielégítetlen 3 keresletű fogyasztók számára kínálkozó többi megoldás sem hatékony, indokolt a nonproft szervezeteket "második legjobb" megoldásként létrehozni és fenntartani. Összefoglalva: a nonprofit szektor mind az állam, mind a piac kudarcára adott válasz az elégedetlen fogyasztók részéről. Ebből az elméleti megközelítésből egyértelműen adódik, hogy a szektor nagyságát, a kormányzati szektorhoz viszonyított méretét azon

fogyasztók száma és aránya határozza meg, akik keresletét a kormányzat nem tudja kielégíteni. A kielégítetlen fogyasztói csoport nagysága viszont a közjavak iránti keresletnek az adott adórendszer melletti heterogenitásától függ. Nem a fogyasztók különbözősége, illetve a fogyasztók keresleti függvényeinek heterogenitása a lényeg, hanem az adott adóterhek mellett igényelt mennyiségek szóródása. Ezért a heterogénebb, a közjavak iránt változatosabb keresletet támasztó lakosságú országban relatíve kisebb állami szektor alakul ki, viszont jelentősebb lesz a kollektív javaknak magánjavakkal, illetve az öntevékeny szervezetek szolgáltatásaival való helyettesítése. Mindez azonban csak akkor igaz, ha érvényesül a következő két feltétel: • a kollektív javakért az adókon keresztül fizetett árak vagy minden személy számára azonosak, vagy különbözőek ugyan, de nem Lindahl típusú árak (nem önkéntes megállapodások

alapján alakulnak ki) • a kollektív javak iránti kereslet heterogenitásának foka pozitív korrelációban van a preferenciák heterogenitási fokával, mely jól közelíthető az adott kormányzati egységben élő lakosság heterogenitását jellemző mutatókkal (például a vallási különbségekkel, a városi illetve a falusi életet választók arányával, a kulturális különbségekkel és egyéb olyan a keresletet befolyásoló változókkal, amelyek nincsenek szoros korrelációban az adófizetési kötelezettségekkel) Weisbrod indokoltnak tartja a nonprofit szektor állami támogatását, mert „ az öntevékeny szervezetek által nyújtott kollektív fogyasztási javak társadalmi hasznosságának tudatában és a potyautas probléma ismeretében a szavazópolgárok többsége valószínűleg támogatná az olyan kormányprogramot, amely átvállalja az öntevékeny szervezetek által nyújtott közszolgáltatások költségeinek részleges finanszírozását”.

Ez azzal indokolható, mert a potyautas probléma a nonprofit szektorban is fennáll, és ha emiatt a közjavak finanszírozása alacsony, akkor a fogyasztók a közjavak magánjavakkal való helyettesítésével reagálnak, ami csökkenti az erőforrások felhasználásának társadalmi hatékonyságát. Ezért a társadalmi hatékonyság érvényesítése megkívánná, hogy a mindenki által igényelt közjavak teljes finanszírozása mellett bizonyos egyéb közjavak nem-kormányzati előállítását is részleges támogatásban részesítse a kormányzat. 2. Szerződéses kapcsolatok kudarcának elmélete (bizalomelmélet) (Henry Hansmann, 1980) Ez az elmélet – többféle variációban -meglehetősen elterjedtté és elfogadottá vált a nonprofit szektorral foglalkozó szakirodalomban. Lényege, hogy a nonprofit szervezeti forma alkalmas arra, hogy a piaci szereplők közötti információs aszimmetria miatt keletkező piaci kudarcra – a szerződéses kapcsolatok kudarcára

– lehetséges megoldást kínáljon. A piaci, profitelvű vállalakozásoktól eltérő célok, ösztönzők, a profit szétosztás tilalma miatt a fogyasztók jobban bíznak a nonprofit szervezetekben. Ez a gondolat már Arrownál (1963) is felvetődik, amikor az egészségügyi szolgáltatások terén a bizonytanságnak és információs aszimmetria problémáját vizsgálja. 4 A szakirodalomban a teória mégis leginkább H. Hansman nevéhez kötődik, aki a heterogenitás elméletből kiindulva és azt kritizálva építi fel saját modelljét. Hansmann is – Weisbrodhoz hasonlóan - abból indul ki, hogy a nonprofit szektor jelentős részben közjavakat állít elő. Erőteljesen hangsúlyozza, hogy a nonprofit szervezetek közös vonása a profitszétosztás tilalma, ugyanakkor a szektort alkotó szervezetek rendkívül sokfélék. Ezért elméletében jövedelemforrásaik és az irányítás módja szerint tipizálta a nonprofit szervezeteket. Jövedelemforrásaik

alapján megkülönbözteti • az adományokból élő (donative) szervezeteket, ezek bevételei között az adományok dominálnak • és az üzleti bevételből élő (commercial) szervezeteket, melyek bevétele elsősorban vagy kizárólag termékek és/vagy szolgáltatások eladásából származik Az irányítás módja szerint: • önigazgató típusú (mutual) szervezetek, ha az irányításról azok döntenek, akiktől a szervezet jövedelme származik; • "vállalkozói" (enterprenial) nonprofit, ha az irányítás és finanszírozás elválik egymástól A két csoportosítási ismérv együttes érvényesítésével a nonprofit szervezetek négy típusa különböztethető meg: Irányítási Mód Önigazgató Vállalkozói Jövedelemforrás Adományok üzleti bevétel Adományokból élő Az üzleti bevételekből élő önigazgató önigazgató az adományokból élő Az üzleti bevételekből élő vállalkozói vállalkozói Hansmann úgy véli, hogy a

heterogenitáselmélet nem ad választ két fontos kérdésre: • Mért vannak olyan nonprofit szervezetek is, melyek nem közjavakat, hanem inkább magánjavakat állítanak elő? • Miért nem a for-profit szervezetek elégítik ki a közjavak átlagost meghaladó keresletét, mi teszi a nonprofitokat alkalmasabbá erre a szerepre? Az alkalmazott csoportosítás alapján például az üzleti bevételekből élő szervezetek sok esetben inkább magánjavakat kínálnak, míg a közjavak előállítása inkább az adományikból élő szervezetekre jellemző. A profitszétosztás tilalma pedig egy olyan tényező, ami miatt a bizonyos javak és szolgáltatások esetén fogyasztók – mivel nem rendelkeznek megfelelő információval - jobban bíznak a nonprofit, mint a for-profit szervezetekben. Az információs aszimmetria miatti piaci kudarc két tipikus esetben következik be: 1. Amikor a vásárló és a fogyasztó nem ugyan az a személy, ilyenkor a vásárolt termék

tényleges mennyiségének és minőségének megítélését a térbeli-időbeli elkülönültség nehezíti. 2. Olyan személyi szolgáltatások területén (oktatás, egészségügy, gyermekgondozás), ahol a termék komplexitása nehezíti a minőség megítélését. A 5 szolgáltatás fontossága, az igénybevétel hosszú időtartama, az eredmény visszafordíthatatlansága pedig tovább fokozza a vásárló kiszolgáltatottságát, növeli kockázatát. Az első körülmény az adományokból élő szervezetek esetén jellemző (a vásárló- aki itt nem más, mint az adományozó - és a fogyasztó általában nem ugyanaz a személy). A második feltétel pedig az „üzleti” nonprofitokra jellemző, hiszen itt is különbözhet a vásárló és fogyasztó, valamint a vásárolt termékek és szolgáltatások jellege miatt (pl. egészségügyi ellátás, oktatás, idősek ellátása) a vásárló nem képes a kapott termék vagy szolgáltatás mennyiségének vagy

minőségének pontos megítélésére. Az információs aszimmetria is piaci kudarc forrása, nevezetesen a szerződéses kapcsolatok kudarcához vezet. Ha a vásárló nem tudja ellenőrizni, hogy a szervezet teljesíti-e vállalt kötelezettségét, illetve hogy hogyan, milyen minőségben teljesíti, akkor erősebben jelentkezik a bizalom igénye, a szolgáltatást nyújtó szervezettel szembeni megbízhatóság kérdése. A for-profit vállalat növelheti profitját, ha az ígértnél kevesebb vagy rosszabb szolgáltatást nyújt. Ebben az esetben a nonprofit jelleg jelzésként (signal) szolgálhat a vásárlók számára, jelezve, hogy a szervezet nem fogja kiaknázni a vásárlónak információ illetve ellenőrzés hiányából fakadó hátrányát saját profitja növelésére. Ez a jelzés a profitszétosztási tilalom miatt hihető, a vásárlók ezért jobban bíznak a nonprofit szervezetben, mit a profitérdekelt szervezetekben. Ezért nevezik ezt az elméletet

bizalomelméletnek is. 3. További kereslet oldali magyarázatok Mivel a nonprofit szféra tevékenységi területét, hatókörét stb. tekintve rendkívül heterogén, vannak olyan szerevzetek, amelyek létrejöttében nem a szerződéses kapcsolatok kudarca, vagy nem kizárólag az, hanem más sajátos tényező is szerepet játszhatnak. A fogyasztói ellenőrzés elmélete (Ben-Ner, 1986) Ez az elmélet is a piaci kudarcokhoz kapcsolódik, nevezetesen a monopolhelyzethez. Az elmélet szerint a nonprofit szervezetek létrehozásának fontos célja a termelők és szolgáltatók fölötti közvetlen fogyasztói kontroll biztosítása. Ben-Ner szerint három olyan lehetséges helyzet van, amikor a fogyasztók előnyösebbnek tarthatják, hogy közvetlenül, és ne a piaci mechanizmusokon keresztül ellenőrizzék a termelő és szolgáltató szervezeteket. Ezek: 1. a szerződéses kapcsolatok kudarca: itt inkább a fogyasztói ellenőrzést mint az információs aszimmetria

kiküszöbölésének eszközét tekinti megoldásnak, és nem a nonprofit elvet, amely megszünteti a szervezet érdekeltségét abban, hogy ezt az aszimmetriát kihasználja. 2. a termelő monopolhelyzete: ha a termék minősége könnyen ellenőrizhető, ugyanakkor mégis csak egyetlen, a termelő által meghatározott minőségben áll rendelkezésre (például exkluzív klubok). 3. tipikusan kollektív fogyasztási javak előállítása: ez esetben a kollektív döntés eleve nagyobb aggregált jólétet eredményezhet, mint a piaci mechanizmus. Ha ezekben az esetekben maguk a fogyasztók ellenőrzik, irányítják a szervezetet, a profit is az övék, illetve megszűnnek, integrálódnak a termelő és fogyasztó közötti konfliktusok. E két körülmény együttesen növeli jóléti többletet 6 Támogatási elméletek A nonprofit szervezetek tevékenysége – és nemcsak az adományokból élőké, hanem a szolgáltatásokat nyújtóké – erőteljesen függ a az

általuk igénybe vehető kedvezményektől illetve a magánszemélyek adományaitól. 1. A nonprofit szervezetek különböző közvetlen és közvetett támogatást élveznek, ilyenek például az adókedvezmények, rendszeres vagy eseti állami támogatások, ingyenes vagyonátengedés, alacsony bérleti díjak stb. Ezen alapul az az állítás, hogy ezek a támogatások nagyban hozzájárulnak a nonprofit forma terjedéséhez, különösen azokban az ágazatokban, ahol a nonprofit és a for-profit szervezetek versenyeznek egymással. (Magyarországon például a 90-es évek elején az adókedvezmények nagy szerepet játszottak a nonprofit szervezetek számának erőteljes gyarapodásában). Kérdés, hogy a támogatások körének bővülése, új ágazatokra való kiterjedése inkább követte, vagy megelőzte a nonprofit szervezetek számának növekedését. Valószínű azonban, hogy a támogatások hozzájárultak a nonprofit szektor erősödéséhez azokban az ágazatokban,

ahol az ilyen szervezetek már megjelentek. 2. Az adományokon keresztül történő finanszírozás a piac speciális típusú, az egyes ágazatokra jellemző sajátosságait, és működési zavarait enyhítő korrekciós eszköznek tekinthető. • Bizonyos területeken, például a magas kultúra területén (nem tekinthető közjószágnak!) az adományokon keresztül történő finanszírozás nem más, mint önkéntes árdiszkrimináció. Az előadóművészetekben magas az állandó költségek aránya és viszonylag kisebb a változó költség ill. a nézők számának növelésével járó többletköltség (határköltség). Ugyanakkor a magas művészetek potenciális közönsége viszonylag kicsi, ha az árak a magas fix költséget is teljesen fedeznék, csak kevesen vásárolnának. Valódi árdiszkriminációt nehéz lenne érvényesíteni (a jegyeket az egyes vásárlók könnyen átadhatják egymásnak), lehetőség van viszont az önkéntes árdiszkriminációra.

Akiknek fontosabb az előadóművészet, adományaikkal járulhatnak hozzá a költségek egy részének fedezéséhez. • Hallgatólagos kölcsönök: a magánoktatásba irányuló adományok (melyek döntően a volt diákoktól származna) rendszere úgy működik, mint egy hallgatólagos megállapodáson alapuló hitelrendszer, amely azt a hitelpiacot helyettesíti, amely az emberi tőke felhalmozását segíti. • Opciós kereslet: adományozóknak az az igényét jelenti, hogy bizonyos, általuk fontosnak tartott szolgáltatások kínálatát a biztonság kedvéért akkor is fenntartsák, amikor a szolgáltatásra aktuálisan nincs szükség (pl. egészségügy) Kínálatoldali elméletek - Estelle James (1987) E. James abból indul ki, hogy a nonprofit szervezetek által előállított javak kvázi közjavaknak tekinthetők, mivel egyszerre elégítenek ki közösségi és magánfogyasztási igényeket. Ezért - szemben a keresletoldali teóriákkal, melyek szerint a nonprofit

a piaci, for-profit szervezetek alternatívája - igazából nem a piaci szektorral állnak versenyben, hanem az állammal. Az elmélet alapvető tézise, hogy a piac és az állam kudarca ugyan szükséges, de nem elégséges feltétel ahhoz, hogy a nonprofit formák fejlődési és országok közötti különbségei megmagyarázhatókká váljanak. Empirikus vizsgálatok azt 7 mutatták, hogy a létrehozott szervezetek mérete és szerkezete országonként nagyon eltérő, erre a korábbi elméletek nem adtak magyarázatot A nonprofit forma elterjedésének kínálatoldali magyarázata - empirikus vizsgálatokra alapozva - a nonprofit szervezetek alapítóinak motivációit keresi, melyek a következők: • Profitmotívum, azaz a nonprofit szervezet nem más, mint rejtett vállalkozás, célja a haszonszerzés. A nonprofit szervezeti forma csak elrejti a tényleges motivációt, a nonprofit szervezet “álcázott for-profit”. A profitot ugyanis nem közvetlenül, hanem pl.

átlag feletti bérekben illetve nem pénzbeli, és ilymódon nem is adóköteles juttatások formájában realizálják. • Társadalmi elismerés, státuszteremtés, presztízs: ezek olyan, ugyancsak nem pénzbeli előnyök, amelyet a nonprofit szervezetek alapítói, támogatói realizálnak. • Politikai befolyás érvényesítése, növelése, ideológiai indíték: az empirikus vizsgálatok mutatják, hogy a nonprofit szervezetek jelentős részét nem egyéni előnyök megszerzésére törekvő magánszemélyek hozzák létre, hanem inkább ideológiai szervezetek, politikai csoportok, szakszervezetek és egyházak. E szervezetekben a cél hívek, támogatók toborzása, ideológiai nézetek terjesztése. Ez a megközelítés magyarázatot ad azokra az empirikus megfigyelésekre, hogy • Miért koncentrálódik a nonprofit forma olyan területekre, mint az oktatás, egészségügy (egyházak szerepe!) • A nonprofit szektor miért iterjedtebb azokban az országokban, ahol a

társadalom vallási, ideológiai szempontból heterogénabb. A nonprofit szektor viselkedésével foglalkozó elméletek Ezen elméletek olyan kérdésekre keresik a választ, hogy milye célokat követnek a nonprofit szervezetek, miben különböznek az állami intézményektől, illetve a piaci szereplőktől, milyen a tevékenységük hatékonysága stb. Optimalizálási modellek A neoklasszikus tradíciónak megfelelően a nonprofit szervezetek viselkedését leíró modellek döntő többsége optimálási modell, melyek általában valamely speciális ágazat intézményeinek magatartását vizsgálják A nonprofit szervezeteknél a célfüggvény meghatározása nem olyan nyilvánvaló, mint a profit maximalizálására törekvő for-profit vállalatoknál, ezért e modellek feltételezett célokat vizsgálnak. A leggyakrabban azt feltételezik, hogy a nonprofit szervezetek célja: • szolgáltatásaik mennyiségének (jótékonysági szervezetek) és/vagy minőségének

(oktatás, kultúra, egészségügy) emelése • bevételeik illetve a költségvetésük növelése, feltételezve, hogy az együtt jár intézményük súlyának, fontosságának növekedésével • a nonprofit szervezetnél alkalmazottak keresetének emelése Hatékonysági modellek Ezek a modellek azt állítják, hogy a nonprofit szervezetek tevékenységének hatékonysága – törekedjenek bár maximális mennyiségre és minőségre – mindenképpen alacsony lesz (azaz költségeiket nem tudják minimumra szorítani), éppen a profitérdekelt tulajdonosok hiánya miatt. A profitszétosztás hiánya miatt a menedzserek legfeljebb azért 8 lehetnek érdekeltek a költségek csökkentésében, mert ilyen módon növelhető a kibocsátás, így személyes presztízsük is. Az alacsony hatékonysággal magyarázható hogy a nonprofitok azokban az ágazatokban vannak jelen, ahol a piac nem működik tökéletesen, például a szerződéses kapcsolatok kudarca miatt. Az

alacsony hatékonyság egyik eleme, hogy a nonprofit szervezetek lassabban reagálnak a kereslet növekedésére, mint a profitorientált vállalatok, mert • nehezebben juthatnak hozzá a tevékenységük bővítéséhez szükséges tőkéhez • nem is érdekeltek a kereslethez való rugalmas alkalmazkodásban. II. Interdiszciplináris jellegú elméletek A nonprofit szektorral foglalkozó elméletek második generációját alkotó elméletek, létrejöttük a nyolcvanas évek végére, a kilencvenes évek elejére tehető. Az öntevékenység kudarca elmélet (interdependencia elmélet) – Lester Salamon (1987) Ez az elmélet politológiai és közgazdaságtani alapokon elemzi a nonprofit szektort. Kiindulópontja, hogy az állam és a nonprofit szervezetek között bonyolult partneri viszony áll fenn a kollektív javak biztosítása terén. Az elmélet megkérdőjelezi azt az állítást, miszerint a nonprofit szektor másodlagos képződmény, ott jön létre, ahol az

elsődleges rendszerek, a piac és az állam kudarcot vallanak. A piac kudarcra a társadalom először az öntevékeny szervezetek felállításával reagál (a nonprofit szervezetek számos területen sokkal előbb voltak jelen, mint ahogy ott a kormány megjelent) A közjavak előállításában részt vevő állami intézmények pedig az öntevékenység kudarcára reagálva vállalnak szerepet a közjavak finanszírozásában és előállításában. Az öntevékenység kudarcai a következőkben foglalhatók össze: 1. Alacsony hatékonyság bizonytalan pénzügyi források és a kényszer (adó) hiánya miatt (mivel a finanszírozás önkéntes hozzájárulásokon alapul, nem lesz annyi forrás, amennyit a társadalom optimálisnak tartana, megfelelő nagyságú és megbízható bevételt csak adók kivetésével – kötelező jelleggel – lehet biztosítani). 2. Partikularizmus, egyes csoportok speciális igényeinek kielégítésére való törekvés Emiatt egyfelől

hiányokhoz vezet egyes csoportok, területek esetén, másfelől fölösleges párhuzamosságokhoz is vezethet. 3. Paternalizmus, ami abból fakad, hogy az adományozók határozzák meg, hogy a szektor pontosan mivel foglalkozzon, és kiket szolgáljon. Így nem a közösség egészének akarata határozza tehát meg a szervezet tevékenységét, hanem az adományozók, a vagyonos tagok preferenciái 4. Amatőrizmus, amelynek következtében a jószándék önmagában szakértelem nélkül a szolgáltatások alacsony színvonalához vezethet. Az elmélet szerint a felsorolt területeken a kormányzat erősebb, megbízhatóbban képes a finanszírozni a közjavakat, a prioritások egy demokratikus döntési folyamat eredményeként alakulnak ki, alapvető szociális ellátást állampolgári jogként tud biztosítani, hivatalos normák és ellenőrzési eljárások intézményesítésével javítani tudja a szolgáltatások minőségét stb. A nonprofit ott gyenge, ahol a kormányzat

erős és megfordítva. A nonprofit szervezetek ugyanis inkább alkalmasak arra, hogy személyessé 9 tegyék a szolgáltatásokat; kisebb méretekben működjenek; jobban alkalmazkodjanak az ügyfelek igényeihez, mint a bürokratikus állami szervezetek. Ezek a körülmények a két szektor közötti együttműködést és kooperációt indokolják, a két szektor egymást kiegészítve működik 2. Jóléti elméletek Ide tartoznak a következő koncepciók ill. modellek: • Jólétmix koncepció – Rose (1985) • Jóléti háromszög modell – Adalbert Evers (1988) • Jóléti pluralizmus koncepció – Adalbert Evers (1995) A jólétmix koncepciója három intézmény, az állam, a piac és a háztartások hozzájárulását jeleníti meg a társadalom jólétéhez. A jólétmixet működését modellálta Evers a nyolcvanas évek végén egy ún. jóléti háromszögben Ez a háromszög egy olyan rendszer, amely egymás közti viszonylatai által működik, mivel mind

a háztartás, mind a piac, illetve az állam is önmagában tökéletlenül biztosítja a jólétet. Jóléti háromszög modell: Formális piac állam Köz önsegélyező, önkéntes szervezetek Informális háztartás, család Magán Ez a modell a nonprofit szervezeteket megtestesítő önkéntes, illetve önsegélyező szervezeteket az állam és a háztartások, azaz a köz és a magán, illetve a formális és informális szerveződések között helyezi el. Ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a nonprofit szervezetek tevékenységének van ugyan gazdasági dimenziója, de nem korlátozhatók csupán arra. A kilencvenes években tovább bővül a jóléti pluralizmus fogalma, a szociálpolitikában nem három, hanem négy szektor aktív részvételét modellálták: a piaci, az állami, az informális (azaz háztartás) és a nonprofit szektorét. A nonprofit szektor tehát a jóléti pluralizmus jegyében most ,már – önálló szektorként - beemelődött a három szektor

közé, és azokkal együtt a jólét fontos előfeltételének, intézményének tekinthetők. E modellben már meghatározó jelleget ölt a nonprofit szervezetek gazdasági szerepe. Jóléti pluralizmus modell: Formális piac állam Köz nonprofit szektor 10 Informális háztartás, család Magán 3. Társadalmi eredet elmélete – Lester Salamon és Helmut Anheir (1996) Történeti kutatások alapján az elmélet választ kíván adni a nonprofit szektor nemzetenként eltérő kialakulási és fejlődési folyamatára, illetve modellezi az állam és a nonprofit szektor közötti együttműködés jellegzetes típusait. Az elmélet főbb megállapításai: • A közszolgáltatások igénybevételekor a szektorok közötti választás nem egyszerűen az egyéni fogyasztók szabad döntésétől függ, hanem e választásokat történeti fejlődés előzményei befolyásolják. • A nonprofit szervezetek szorosan beágyazottak a társadalmi, gazdasági struktúrákba,

ami nemzetenként eltérő. A nonprofit szektor lehetséges fejlődési modelljei: • liberális modell: relatíve alacsony állami jóléti kiadások mellett relatíve nagy nonprofit szektor a jellemző; Pl. Egyesült Államok • szociáldemokrata modell: állam által nyújtott univerzális szolgáltatások mellett a nonprofit szektornak a közszolgáltatások előállításában kevés hely jut, azonban fontos politikai, társadalmi szereplők, a társadalmi integráció fontos tényezői; Pl. Svédország • korporatista modell: magas kormányzati jóléti kiadások mellett egy meglehetősen nagy nonprofit szektor jelenléte jellemzi. Pl Németország és Olaszország • államhatalmi modell: korlátozott kormányzati szociális, jóléti szolgáltatások mellett korlátozott nonprofit szektor jellemzi. Pl Japán A társadalmi eredet elméletének alapvető mondanivalója, hogy a jóléti szolgáltatások igénybevételekor a választás a piac, az állam vagy a nonprofit

szektor között sokkal inkább a történeti fejlődés eredőjeként tekinthető, semmint az egyik vagy a másik szektor illetve mechanizmus kudarcaként. 11