Filozófia | Tanulmányok, esszék » A filozófia fejlődése a korai polgári forradalmak időszakában

Filozófia Házidolgozat A Filozófia fejlődése a korai polgári forradalmak időszakában A fellendülő ipar, a manufaktúra - termelés terjedése, a tengeri hajózás és vele a kereskedelem hatósugarának rendkívüli megnövekedése következtében a XVII. Században a tudományok gyorsütemű fejlődésnek indultak. Az asztronómia és a mechanika mellé új tudományok sorakoztak: ekkor hagyta el fejlődésének tudomány előtti szakaszát az anatómia, és a kémia. Harvey a vérkeringés felfedezésével és Descartes az élőlények mechanikai szemléletével alapot teremtett az eddiginél hasonlíthatatlanul magasabb színvonalú orvostudományi és biológiai kutatás számára. Tehát a tudományos világképben, e század folyamán lejátszódó átalakulási folyamat, megkövetelte a filozófiai világnézet átépítését, az új tudományos alapoknak megfelelően. René Descartes a filozófiai racionalizmus megteremtője René Descartes, jó anyagi

körülmények között élő fiatal francia nemes. Nyolc évesen a jezsuiták egyik iskolájába került. Onnan 1612-ben Párizsba ment és Mersenne-től matematikát tanult. 1617-ben katonának állt be a holland Orániai Móricz herceg hadseregébe. Innen a bajor hadsereghez szegődött. Katonáskodása során sok csatában vett részt és sok országban megfordult, köztük hazánkban is. 1629-ben Hollandiában telepedett le és ott élt 20 évig, soha nem nősült meg. 1649-ben Krisztina királynő meghivására Svédországba ment az akadémia megszervezésére. Gyenge szervezete azonban nem bírta az északi klímát és 1650 elején tüdőgyulladásban meghalt. Halála után 17 évvel holttestét visszavitték Párizsba és a Panthéonban temették el. Descartes filozófiai gondolatainak középpontjában a tudományok megújításának, a tudományos gondolkodás megreformálásának, helyes módszernek a problémája áll. Már önmagában az a tény, hogy Descartes nem

didaktikus módon, nem tételszerűen-dogmatikusan fejti ki módszertani gondolatait, gyökeres szakítás volt a skolasztikus filozófiai művek, a skolasztikus, szemálytelen előadásmódjával. Emellett művét a kor szokásától eltérően nem latinul, hanem franciául írja, és ebben is újító szelleme vezeti őt. Kritikával szemléli és ítéli meg a korabeli tudományokat: a teológiát, a jogtudományt, az erkölcstant, a történelem címét kisajátító elbeszéléseket, az orvostudományt, amelytől csak meggazdagodást várnak, és leleplezi a kor divatos áltudományait, az asztrológiát, az alkímiát, a mágiát stb. Kevésre becsüli Descartes, a skolasztikusok által művelt formális logikát, különösen a szillogisztika - mutat rá Descartes - legfeljebb arra alkalmás, hogy segítségével bebizonyítsuk azt, amit már tudunk, de semmiképp sem teszi lehetővé új ismeretek szerzését, új igazságok feltárását. Ezzel szemben, új logika

kidolgozását sürgeti, arról ír, hogy helyes módszer birtokában a tudományok beláthatatlan méretű fejlődésre volnának képesek, a tudományokat, az egzakt bizonyosság szilárd alapjára kell építeni - a matematika mintája lebeg előtte. A matematika tételei szilárd, biztos, megingathatatlan igazságok; a többi tudományokban napirenden vannak a viták és ellentétek még a legalapvetőbb kérdésekben is. A matematikai igazságok, mint Descartes mondja, tisztán és világosan, clare et distincte beláthatók, és amit tisztán és világosan belátunk, azt nem illetheti kétely. Descartes valamennyi tudomány újból való megalapozását javasolja, minthogy az ismeretanyag, amelynek birtokában vagyunk, bizonytalan eredetű és értékű, a módszeres kétely eszközével meg kell szabadulnunk annak terhétől. Híres négy szabályában a matematika mintáján orientálódott racionalista módszertan elveit fogalmazta meg: - “ hogy soha semmit se fogadjak el

igaznak, míg evidens nyilvánvaló módon nem ismertem meg annak; - “ a nehezebb problémát fel kell bontani részeire és részleteiben kell megoldani; - “ a kutatásban rendszert kell tartani, az egyszerűtől kell haladni lépésről lépésre a bonyolultabb felé; - “ ahol nincs természetes rendszer a dolgok között, ott fel kell tételezni valamely rendszert; - “ a felsorolásban teljességre kell törekedni. Módszertani gondolatai, nemcsak a logika tudományába vittek bele friss vérkeringést, hanem a szaktudományokba is. A tudományok tevékenysége, nem merül ki a puszta tapasztalatban, az adatok mechanikus összegezésében; a tudományok egyik döntő alkotóeleme az elméleti gondolkodás, az értelem aktivitása, amely merész elméletek, alkotó szellemű hipotézisek, bátor analógiák termékeny alkalmazásával viszi előre a gondolkodást és segíti az ember gyakorlati életét, a technika fejlesztését, az orvostudomány fellendülését is.

Descartes kora nagy matematikusa és természettudósa. Az analitikus geometria megteremtésével új, fejlettebb módszert adott a geometriának és lehetővé tette a matematika továbbfejlődését a differenciálszámítás felé. Az analitikus geometria megteremtése, szorosan összefügg Descartes-nak azzal a metafizikai alapelvével, hogy az anyag: kiterjedés, és minden más fizikai kvalitása (szín, keménység, stb.), nem magának az anyagnak önálló sajátja, hanem a mi reakciónk a térbeli kiterjedésre - tehát tudatállapot. S mivel, a tér azonos az anyaggal, törvényei a geometriából származnak, amely a tér nyugalomban lévő formáit tárgyalja, a mozgó anyagot vizsgáló fizika törvényei ebből deduktíve levonhatók. A descartesi természetbölcselet alapelvei: a világ kiterjedése végtelen, mindenütt ugyan abból az anyagból áll, az anyag korlátlanul osztható, anyagtalan tér nincs. A gravitációt is megmagyarázta (centrifugális szeparálás).

Még azt is kikövetkeztette, hogy egy elegendő nagy erővel elhajított test nem tér vissza a Földre. Descartes világmagyarázata egyértelműen és határozottan materialista, függetlenül a metafizikai előzményektől. A világ anyagi egységét hangsúlyozza, megmutatja, hogy a bolygók mozgásának törvényei azonosak a földi testek mozgástörvényeivel. Ő a mechanika törvényei alapján magyarázza a világot. Descartes vallásossága ellenére is határozottan szakított a teologikus magyarázatokkal. Az elméleti fizikának nagyszabású rendszerét építi fel tisztán materialista alapon. Valamint kidolgozza a fénytörés elméletét (Dioptrika), és gyakorlati útmutatást ad a lencsék célszerű csiszolására. Csillagászattal nem foglalkozik, noha teljesen magáévá tette Kopernikusz és Galilei nézeteit a föld forgásáról, sőt föltételezte az egész világmindenség keringésétforgását. A fizika legfőbb törvénye szerinte a konstancia törvény:

az anyag (tömeg) és a sebesség összege állandó. Fizikájának két alapvető kategóriája: az anyag és a mozgás; “Adjatok nekem anyagot és mozgást mondotta -, és én felépítem a világot" Fizikai világképének mélyén egy mechanikus materialista világnézet lehetőségei rejlenek. Materialista a descartes-i fizika, mivel tisztán anyagi elvekkel magyarázza a természet jelenségeit; mechanikus viszont azért, mert nagy gépezetet lát a világban, és ezzel leegyszerüsíti a természet bonyolult összefüggéseit. Ismeretelméleti téren Descartes azt a célt tűzte maga elé, hogy a filozófiai gondolat segítségével leküzdje a szkepticizmust és szilárd világnézetet alapozzon meg. Ha mindenben kételkedem is - fejti ki Descartes -, marad egyetlen igazság, amelyben nem kételkedhetem. Ez pedig az, hogy kételkedem, hogy gondolkodom. Így eljutok - éppen a kételkedés útján egy abszolút biztos, kétségbevonhatatlan igazsághoz: cogito ergo

sum (gondolkodom, tehát vagyok). A világ pedig az értelem elvei által olyannyira áthatott, hogy abban otthonosan létezhetünk, jóllehet, csakis gondolataink vannak egészen hatalmunkban. Descartes filozófiai rendszerében, sok olyan elem van, amely a vallásos filozófia nyilvánvaló hatását mutatja. így például szerinte isten a garanciája annak, hogy mindaz, amit világosan és határozottan belátok igaz; hiszen istenről nem tételezhetem fel, hogy félrevezet minket. Filozófiai spekulációiban Descartes két különálló szubsztanciát ismer el: a testet és a lelket, azaz a kiterjedt és a gondolkodó szubsztanciát (res extensa és res cogitans) és a véges szubsztanciák mellett egy végtelent is: istent. Racionális rendszerét Descartes az Istennel támasztja alá. Minthogy az érzékelés és a tapasztalás nem alkalmas arra, hogy hitelesen meggyőzzön bennünket valaminek az igazáról, nem marad más, mint az intuíció, vagyis a belső meggyőződés.

Így válik a racionalizmus az empirizmusnak szöges ellentétévé, olyan metafizikává, amely nem a világot tekinti szilárd valóságnak, hanem az emberi értelmet, a tudatot, sőt: a tudat mélyén meghúzódó eléggé irracionális intuíciót. "Intuíción - mondja az Alapelvek az elme irányításához című munkájában - nem a változó érzékszervi tanúságokat vagy a képzelet csalóka ítéleteit értem, hanem a figyelő és egészséges szellem felfogását." Descartes filozófiai rendszerében - az idealista tanok ellenére - rendkívül jelentős új gondolatok és módszertani eljárások szerepelnek, amelyek méltán háborították fel a skolasztika híveit. Nemcsak Descartes szabad, önálló, egyéni kutatómódszere döbbentette meg őket, amely Descartes filozófiai kutatásait is jellemzi, hanem egyik-másik filozófiai tanítása is. Hiszen például határozottan elutasította a finalizmus, a célokság tudománytalan képzetét. Nem csoda,

hogy Descartes neve csakhamar a haladó filozófiai törekvések zászlajára került, és a maradi álláspont hívei veszedelmes, vallásellenes, hagyományellenes tant láttak benne. Descartes hatásáról szólva meg kell különböztetni a hatás szélesebb, és szűkebb értelmét. Szélesebb értelemben az egész újkori gondolkodás Descartes adósa. A szabad vizsgálódás, a kritikai-elemző gondolkodás, a tekintélyektől mentes kutatás útját is ő nyitotta meg. A filozófiában Descartes nevét különböző irányzatok írják zászlajukra. A kartéziánusok egy része megalkuszik a vallással, és kompromisszumot próbál teremteni Descartes filozófiája és a skolasztika között (így például a holland egyetemek egyes professzorai). Mások, az ún okkaxi,onalisták vallásos-idealista szellemben értelmezik és viszik tovább Descartes metafizikai tanait istenről, a test és a lélek viszonyáról. Élete és munkássága arra bizonyíték, hogy logikus elmével

akkor is lehet értékeset és maradandót alkotni, ha a kiindulási pontok helyenként nem állják ki az idő próbáját, és ha a társadalmi környezet ellenséges a változásokkal szemben. A kartezianizmus logikai és módszertani elveit viszi tovább Blaise Pascal, a nagy matematikus is. Descartes-hoz hasonlóan a matematikai tudományeszményt emeli általános érvényre; a deduktív gondolkodást kanonizálja. Világnézetileg a vallásos misztika felé hajlik, és ezt matematikai gondolkodásával összeegyezteti. Híres polémikus művében, a Leares provinciales-ban (Vidéki levelek, 1657) leleplezi a jezsuita erkölcstan kétszínűségét. Descartes filozófiáját az elsők közt tette magáévá a magyar művelődéstörténet tragikus sorsú nagy alakja, Apáczai Csere János. Jele volt ez a magyarországi antifeudális mozgalmak átmeneti megerősödésének. Apáczai főműve, a Magyar Enciklopédia (1653) valamennyi tudományszakba bevezető tankönyvnek

készült. Ihász Tibor Budapest 2001 Augusztus Felhasznált irodalom: A Kultúra Világa – Benedek Marcell Filozófiai Kislexikon Filozófiai Kisenciklopédia A Védáktól Wittgensteinig – Lendvai L. Ferenc - Nyíri Kristóf http://diak.laphu/ http://egyetem.laphu/ http://www.kfkihu/~tudtor/indexhtml