Irodalom | Középiskola » Az ókori eposz

Az ókori eposz Az eposz verses formájú elbeszélő műfaj, műalkotás. Témája magasztos, rendkívüli képességekkel rendelkező hősei természetfeletti, isteni erőktől is támogatva egy egész közösség számára sorsfordító tettet visznek végbe. Az eposzi értékrend szerint a hősiesség és a hírnév mások számára követendő mintát és értékeket jelentő eszmény. Az eposz eredetileg szájhagyományozás útján továbbélő műfaj volt, ezért műfaji hagyományában a szóbeliség számos kellékét, jellemzőjét őrzi. A szöveg birtoklása és előadása hosszú tanulási folyamat eredménye volt, hagyományozása nemzedékről nemzedékre öröklődött. Az előadás rendkívüli képességeket és felkészülést igényelt. Fontos volt a történet alapos ismerete, az eposzi formakincs biztos használata, valamint az előadói erények birtoklása. A szájhagyományozással átörökített, istenekről, isteni származású halandókról vagy

kiemelkedő emberek tetteiről szóló hősi énekeket közösségi eseményeken, uralkodói udvarokban, lakomákon hivatásos énekmondók, költők adták elő. A homéroszi eposzok szájhagyományra épülését a művek szembetűnő formai jellegzetességei igazolják. Az írásbeli epika kialakulásának idejére ezek a jellemzők a műfajtól elválaszthatatlan szabályokká, eposzi kellékekké váltak. Ilyen eposzi kellék pl. a segélykérés(invokáció), amely az eposz kezdősora, melyben az elbeszélő a múzsát szólítja meg, hogy elnyerje vállalkozásához jóindulatát és támogatását. A görögök hite szerint a költő tevékenysége isteni adomány, az alkotás szépsége és sikere a múzsa jóindulatától függ(„Haragot, istennő zengd Péleidész Akhilleuszét”-Íliász; „Ferfiúról szólj nékem,Múzsa”- Odüsszeia). A segélykéréshez kapcsolódó, kettős szerepű eposzi kellék a tárgymegjelölés (propózíció). A mű témájának

előrevetítésével az elbeszélő megjelöli, hogy minek az elbeszéléséhez kéri a múzsa támogatását („Haragot, istennő zengd Péleidész Akhilleuszét,/ vészest, mely sok ezer kínt szerzett minden akhájnak”; „Ferfiúról szólj nékem, Múzsa, kis sokfele bolygott/ a hosszan hányódott, földúlván a szentfalu Tróját”). A hősi eposzokat egészében soha nem adták elő. Az énekmondó a hőstörténetnek mindig a hallgatóság által kért részletét, epizódját mondta el. A hallgatóság közös mitológiai ismerete így is lehetővé tette a megértést. Ezt a fajta kezdést nevezzük a dolgok közepébe vágó kezdésnek(in medias res). Erre példa, hogy az Íliász a trójai háború 12 évének 52 napját beszéli el. Az Odüsszeia Odüsszeusz bolyongásának tizedik évéből 41 nap történetét beszéli el. A küzdő felek felsorolása meghatározott szempontok alapján történik, ezt az eposzi kelléket nevezzük katalógusnak(enumeráció).

Például: hajókatalógus, a görög hősök előszámlálása, az istenek katalógusa. Az eposz egyik legjellemzőbb poétikai eszköze az epikus hasonlat. Lényege, hogy a részletező, aprólékosan kidolgozott hasonlat akár önálló történetté is kerekedve teszi színessé a hasonlított tartalmat( „Mint amikor füstfelleg száll föl a légbe a várból,/ messze sziget földjén, mit az ellenség bekerített,/ s ők az egész nap a gyűlölt Árésszal civakodnak,/ hátha segíteni jönnek, a vészt tovaűzni hajókkal:/ így lobogott Akhilleuszról is magas égbe a tűzláng”). Jellemző eposz kellék az állandó jelző(epitheton ornans). A díszítő, állandó jelzők olyan szószerkezetek, amelyekben a jelző és a jelzett szó kapcsolata állandósul. Például: fényes Akhilleusz, gyorslábu Akhilleusz, isteni hős Akhilleusz, hókarú Héra, leleményes Odüsszeusz. A toposz(közhely) közismert, közkinccsé lett, különböző korokban megjelenő költői kép,

motívum, ami kortól és műtől függetlenül nagyjából azonos jelentést hív elő a befogadóban. De toposz lehet egy-egy nyelvi fordulat, cselekmény vagy szerkezet is. A homéroszi eposzok harmada ismétlődő fél-, illetve egész sor, hosszabb szövegrész, de ismétlődnek motívumok, jelenetek, szerkezeti sémák is( vendégvárás, párbaj, áldozás, készülés a harcra, halottsiratás). A mitológiai apparátus(deus ex machina) lényege, hogy az eposzokban az emberi világ történéseivel párhuzamosan az isteni világ történései is jelen vannak. Az emberi világ eseményeit isteni döntések irányítják, illetve isteni közreműködés segíti vagy akadályozza. Vagyis az eposz világképe kettős(duális): létezik egy világi és egy tapasztalaton túli(transzcendens) szintje is. Az Odüsszeiában az isteni beavatkozás szerepe lényegesen kisebb, mint az Íliászban, ahol az istenek maguk is részt vesznek a harcban. Az eposz egyik jellegzetes

feszültségkeltő eszköze a késleltetés(retardáció). Általában a cselekményt döntően befolyásoló esemény híre késve jut el a leginkább érintetthez. Az előreutalás(anticipáció) később bekövetkező fontos eseményre való utalás a cselekmény egy korábbi pontján. Az Íliászban például korábbi, az eposzi cselekmény előtt elhangzott jóslatokra való utalás formájában van jelen (Akhilleusz halála, Trója bukása). Az eposz versformája a hexameter. Az időmértékes verselés ritmusa a hosszú és a rövid szótagok szabályos váltakozásán alapszik. Az időmértékes verselés időegysége a mora(egy rövid szótagnyi idő) alapegysége a versláb. A leggyakrabban előforduló verslábak a jambus, a trocheus(ezek 3 morásak), a daktilus, a spondeus és az anapesztus(ezek 4 morásak). Az európai irodalom két eposszal, az Íliásszal és az Odüsszeiával kezdődik. A klasszikusnak számító remekműveket századokon át utolérhetetlennek és

mintaértékűnek tartották, s tartják ma is. Az Íliász cselekménye Akhilleusz haragja köré rendeződik. A háború 10 évében vagyunk, a görög táborban dögvész pusztít, mert Agamemnón megsértette Apollónt, mivel nem adta vissza papjának a lányát, akit hadizsákmányként ágyasává tett. A jós tanácsára a lány visszakerül apjához, de kárpótlásul Agamemnón elveszi Akhilleusz rabnőjét. A sértett Akhilleusz visszavonul a harctól és arra kéri anyját, hogy kérje Zeusz segíségét abban, hogy mindaddig szenvedjenek vereséget a görögök a trójaiaktól, ameddig Agamemnón ki nem engeszteli Akhilleuszt. Hamarosan a trójaiak kerülnek fölénybe Akhilleusz fegyvereiben legjobb barátja, Patroklosz száll harcba. A csata során Hektór megöli Patrokloszt, fegyverét elveszi, holttestét meggyalázza. Akhilleuszt a barátja elvesztése okozott fájdalom és harag készteti arra, hogy kibéküljön Agamemnónnal és újra harcba álljon. Anyja

Héphaisztosz kovácsistennel készíttet számára új fegyverzetet. Akhilleusz megöli Hektórt, meggyalázott holttestét azonban isteni sugallatra visszaadja Priamosznak. Az eposz a trójai hős temetésével végződik. Az eposz tárgya jóval szűkebb a mondakör eseménytörténeténél. Az Íliász nem szól a háború kiváltó okáról, Trója ostromának első 9 évéről, de nem képezi az eseménysor részét a görögök győzelme és Trója bevétele sem. Az alkotó az eposzi cselekményt egyetlen központi mozzanat köré rendezi. Vagyis a tárgymegjelölésben összegzett téma, Akhilleusz haragja a trójai mondakör egy epizódja csupán, az Íliászban mégis eposzformáló eseménnyé lép elő. A harag azonban nem csupán Akhilleuszra jellemző. Apollón papja haragszik Agamemnónra, mert az nem adja vissza lányát; Apollón haragszik a görögökre, mert azok megsértették papját; Agamemnón haragszik a jósra, aki feltárta Apollón haragjának okát és

haragszik Akhilleuszra is, mert az védelmébe vette a jóst. A haragból született tettek sorozata cselekményformáló elem, mégis Akhilleusz haragja válik az eposz meghatározó eseményévé. Ez azért lehetséges, mert Akhilleusz a legvitézebb görög. Akhilleusz az Íliász kiemelkedő hősiességgel jellemzett alakja. Nemcsak testi ereje, bátorsága és hadi eredményei emelik ki társai közül, de egyedülállóak családi kötődései is. Isteni sarj, anyja Poszeidon lánya. Az eposz félisteni származású hősei közül egyedül neki van állandó, szoros kapcsolata isteni szülőjével, aki más istenek pártfogását és segítségét is megszerzi számára. Az eposz egyetlen olyan hőse, akinek sors tudata van, azaz ismeri életének választható lehetőségeit, és tudatosan választja sorsát. Egy jóslat szerint Akhilleusz választhat: hosszú, nyugodt életet él, de ismeretlenségben, vagy rövid élete lesz, de valamennyi hősnél nagyobb hírre tesz

szert. Akhilleusz választása azt mutatja, hogy az eposzvilág értékrendjében a hősi hírnév a legnagyobb érték. Olyan érték, amelyik nagyobb az életnél is, mert megadja a halhatatlanság lehetőségét. Megadja, hiszen a közösségért végrehajtott tetteinek híre, nagyságának emléke méltó az ősökhöz és túléli a hőst. Héroszerkölcse nemzedékének példájává, követendő eszményévé, erkölcsi normájává is válik. Agamemnón tette becsületében és rangjában sérti meg a hőst, haragjának jogosságát a többiek is elismerik. Akhilleusz a közösségen belül öntörvényű személyiség. Nemcsak származása és ereje emeli ki környezetéből, de indulatainak mértéke is elkülöníti a többiektől. Saját törvényei szerint cselekszik, és ő az egyetlen, aki egyedül dönt. Döntései önnön sorsára és a közösségre egyaránt hatással vannak. Az eposzi cselekmény szempontjából meghatározó az első és a 18. ének Akhilleusz az

első énekben dönt a harctól való távolmaradástól és a 18. énekben Patroklosz halálhíre mozdítja ki passzivitásából. Az Íliász egyik leghíresebb epizódja Akhilleusz pajzsának bemutatása. Művészi lelemény, hogy a pajzs készítésének történetét beszéli el, és ezzel megjeleníti a ráremekelt életképekben feltáruló világot. Az ötrétű pajzs közepére a világmindenséget kalapálja rá Héphaisztosz, a földet, az eget meg a tengert, a Napot, a Holdat és a csillagképeket. A középső 3 körgyűrű mutatja be a görögség mindennapjait: a lakodalmi menetet, a piactéri pörlekedéseket, a városok közti ellenségeskedést, a paraszti munkákat és a pásztoréletet. A pajzs peremére a földkorongot körülölelő Ókeánosz áradatát remekeli rá a kovácsisten. Az Odüsszeia a trójai háborúból hazatérő hős viszontagságos útját beszéli el. Arról szól, miként küzd meg egyetlen ember az ismeretlennel, váratlan és veszélyes

helyzetekkel, természetfeletti és természeti erőkkel, hogy célját elérje: hazatérjen, és megtalálja régen otthagyott világát, boldogsását. Erre az eposzra is érvényes az utazási mítoszok jellemző kiindulópontja, egy feladat (hazatérés) végrehajtásának szükségessége. Az utazó csak akkor érheti el célját, ha különleges képességek birtokában van, és emberpróbáló körülmények között is helyt tud állni. Odüsszeusz feladat jellegű utazása azonban kiegészül az úton levés modern értelemben vett jelentésével is, hiszen a hős út közben személyiségében is gazdagodik, új világok, népek, helyzetek megismerésével maga is bölcsebb, tapasztaltabb emberré válik. Az Odüsszeia 2 utazást beszél el, mert miközben Odüsszeusz hazaindul Ogügié szigetéről, fia, Télemakhosz is útnak indul, hogy hírt szerezzen apjáról. Télemakhosz utazása, az úgynevezett „Télemakhia” is jelképes értelmű. Odüsszeusz fiának ki kell

mozdulni tétlen várakozásából, felnőtté kell válnia, hogy apja méltó társa és segítője lehessen a kérőkkel való leszámolásnál. Útja során beavatást nyer az apjához hasonló felnőttek világába Mindkét utazás egyben tanulás, megismerés is. Olyan tapasztalatszerzés, amely egyben meg is változtatja az utazót, aki visszatérésekor másként látja a világot és önmagát. Odüsszeusz olyan eposzhős, akit érdekel a hol ellenséges és veszélyes, hol meg vendégszerető, támogató világ. Számára már az élet a legfőbb érték, de a kalandokat nem egyszerűen túlélni, hanem teljes személyiségével megélni akarja. A küklopsz kaland elbeszélésekor arról is beszámol, hogy bár társai kérlelték, lopjanak élelmet és meneküljenek, őt a kíváncsiság hajtotta, hogy megvárja a barlang gazdáját. Kíváncsisága több társa életébe került. A veszélyes helyzetek megoldásakor azonban Odüsszeusz már nem fizikai erejére támaszkodik,

hanem kitartására, találékonyságára, ravaszságára és józan eszére számít. Odüsszeusz olyan eposzhős is, aki képes tanulásra, a tapasztalatokból adódó következtetések levonására és hasznosítására. Reflektálja, értékeli is korábbi döntését és mások történeteiből is képes tanulni. Az Odüsszeia tehát az Íliásztól meglehetősen különböző embereszményt mutat fel, ugyanakkor hőse a héroszeszmény bizonyos jellemzőit is megőrzi( fontos számára a hírnév; a kérőkkel való leszámoláskor pedig nem csupán leleményességére van szükség, hanem fizikai erejére is). Az eposzban a hazatérés, az otthon és a család mindenek felett álló érték, ezért az Odüsszeia a családegyesítés történeteként is olvasható. Az Íliászban a legfőbb személyiségértékek a hősiesség, a hősi halállal megszerezhető hírnév és halhatatlanság voltak. Az Odüsszeiában megnövekedett a család szerepének, és új

személyiségértékek jelentek meg, mint a találékonyság, kitartás, bölcsesség, kézügyesség. Az Odüsszeia szerkezetileg is bonyolultabb, mint az Iliász. A történet szintjén 3 fő szál kapcsolódik össze: Télemakhosz útja, Odüsszeusz hazatérése és bosszúja, valamint a phaiákok szigetén előadott kalandsor. Télemakhosz utazásával időben párhuzamosan fut Odüsszeusz hazaindulásának története. A két szál a XVIénekben kapcsolódik össze, amikor az apa felfedi magát fiának. A mű a főhős bolyongásának 41 napját beszéli el, de visszatekint az ezt megelőző egy évtizedre is. Az eposz első 8 énekében az események folyamatos elbeszélésrend szerint haladnak, majd a IX.-XII énekben Odüsszeusz veszi át a szót, hogy elmondja kalandjainak történetét. Az eposzi cselekmény „jelen idejébe” ékelődő történetek a trójai hősök múltját képezik, ezért a 3. személyű elbeszélő itt a szereplőknek adja át a szót (Menelaosz).

Odüsszeusz társaival indul haza Trójából, de egyedül vetődik partra Ogügié szigetén. Elmeséli kalandjait és társai pusztulásáról is beszámol. A társak elvesztésére már az eposz témamegjelölése is utal(„társak hazatérését./Csakhogy nem tarthatta meg őket, akárhogy akarta/ mert önnön buta vétkeikért odavesztek a társak.”) Az elbeszélői hang arra utal, hogy bár a világban való helyes eligazodáshoz nélkülözhetetlen az istenek jelenléte, az ember felelős saját sorsának alakulásáért. Végzetét vagy boldogulását nem egyedül az isteni világ szabja meg, sorsa benne, magában is rejlik. Ez is azt mutatja, hogy az Odüsszeiában az istenek szerepe jóval korlátozottabb, mint az Íliászban. A hősének(eposz) az ókori Kelet öröksége, a sumer és akkád irodalom is ismerte. Valószínűleg főníciai közvetítéssel jutott el Hellaszba, de a görögök a műfajt saját gondolkodásmódjuknak és kultúrájuknak megfelelően

átalakították, formailag tökéletessé munkálták