Tartalmi kivonat
IVAN SZERGEJEVICS TURGENYEV (18181883) A Turgenyev család a legelőkelőbb orosz rétegekbe tartozott. Legrégebbi őseik tatár hercegek voltak. A szülői otthon negyvenszobás kastély volt Ebben több szobát töltött ki a sok ezer kötetes családi könyvtár, amelyben úgyszólván minden addig megjelent orosz könyv megvolt, de ennél sokkal több francia könyvet talált a véghetetlen polcokon az olvasni kívánó. Ezek mellett német és angol művek is sorakoztak, latin klasszikusok is, görög Biblia is. Otthon inkább beszéltek franciául, mint oroszul. Már egész ifjan a kalandos regények és útirajzok mellett rákapott a történelmi művekre, és meglepő korán kezdte érdekelni a filozófia. Mire felserdült, még maga se tudta, hogy nyelvtudós vagy filozófiatanár akar-e lenni. De még mielőtt eljutott volna az egyetemig, már középiskolás korában verseket írt. Puskint és Lermontovot tartotta mestereinek A diák Turgenyev azonban egyre jobban
megkedvelte a cselédeket, a lakájokat, udvaros szolgákat. El-eljárt a falvakba, és tudomásul vette méltatlan sorsukat. Otthonukban pedig azt tapasztalta, hogy szülei is ugyanolyan kíméletlen urai-zsarnokai a jólétüket adó népnek, mint a többi földesúr. A tanulás közben és a könyvtárban magát jól érező fiú már korán nem szeretett családi körben lenni. Annak még örültek, hogy már 18 éves korában versei jelennek meg egy folyóiratban, minthogy ezek szépen csengő politikamentes költemények voltak. Két évvel később azt se bánták, hogy külföldre utazik, Berlinbe, mert ott nagy hírű filozófiaórákat hallgathat. Onnét mint a filozófia doktora tér haza Még mindig a költészetnél tart Berlinben írja „Parasa" című elbeszélő költeményét, ez lesz otthon 25 éves korában első megjelenő könyve. Közben a filozófia és költészet mellett izgatni kezdi a társadalomtudomány, a politika is. Berlinben egy évig lakótársa
a szintén filozófiát hallgató Bakunyinnak, az anarchista mozgalom későbbi vezéralakjának. Együtt hallgatnak órákat Hegelről, akinek tanítása ugyanúgy hat a tudományos szocializmus kezdeményezőire, mint az anarchistákra és a velük szemben álló polgári gondolkodókra. Turgenyev gondolataiban is mindvégig fel lehet ismerni Hegel tanítását. Amikor hazatér, és elbeszélő költeménye megjelenik, máris némi feltűnést kelt irodalmi körökben. A legtekintélyesebb és legszínvonalasabb kritikus, Belinszkij az esztendő legjobb költői művének tartja, s ezt le is írja. Belinszkij biztatására határozza el, hogy egész novellasorozatot készít a vidéki életről, a parasztokról, az orosz tájak hangulatáról. Hiszen eleve kitűnő megfigyelő, sokat járt birtokuk falvaiban, sőt a távolabbi vidékek paraszti népe közt. A tapasztalatok alapján egymás után írja novelláit, amelyeket úgy kapcsol össze, hogy ezek „Egy vadász
feljegyzései". Ilyen címen adja át egy fővárosi kiadónak Ott azonban a cenzúra nem engedélyezi a kiadást, mivel a könyv fő hangsúlya a dolgozó nép méltatlan megaláztatásán van. Akkor a kéziratot Moszkvában nyújtja be kiadónak Moszkvában pedig jól ismerik a család nevét és tekintélyét. A cenzornak eszébe se jut kifogásolni a tábornok fiának a könyvét, talán el sem olvasta. A könyv megjelenik és a főcenzort cári parancsra kidobják magas hivatalából. A szerző ellen büntetőeljárás indul lázítás címen A könyv terjesztését is betiltják, de addigra híre széles körökben elterjedt. Kritikusok és olvasók lelkesednek érte. A büntetés kemény hangú, de valójában igen enyhe: egyéves száműzetés, de ezt tekintettel családjára a saját birtokukon töltheti. Belinszkij is ott vendégeskedik. Majd amikor az év letelik, mindkettejüknek elege van már a cári hazából. Együtt indulnak európai körútra Egyikük se tér
vissza Belinszkij rossz tüdejét a svájci hegyek közt szeretné meggyógyítani. Ott is hal meg egy hegyi szanatóriumban A közös út végeztével Turgenyev egy ideig Németországban él. Egy szerelem tartja ott, és amikor ez a mindvégig legjobb barátnő tovább megy Párizsba, az író is vele tart. A szerelem halálig tartó barátsággá szelídül, még az újabb és változatos szerelmeket is vele beszéli meg. Párizs azonban mindvégig megmarad. Párizsban lesz francia írók társaságában a leghíresebb orosz író. Ha éppen nem talál más fordítót, ő maga készíti a francia fordítást Egyformán anyanyelvi szinten tud oroszul, franciául és németül. Nem egy novelláját maga fordítja franciára, nem egyet előbb franciául ír meg és fordít oroszra. Nyugat-Európa nyelveire általában a francia változatokból fordítják, de novelláiban és regényeiben mindig Oroszországról, az orosz emberekről, az orosz igazságtalanságokról van szó.
Verseket az első prózai sikerek után nem ír, prózája gyakorta csak költői, de versszerűen skandálható is. Leglíraibb apró írásait „Költemények prózában" címmel jelenteti meg. Ezt a műfajmeghatározást nem ő találta ki, hanem Baudelaire adta egy rövid prózai műveket tartalmazó kis könyvének. Ezek nem mai értelemben vett szabad versek, hanem költői szárnyalású prózák. A nagy francia költő és a nagy orosz író csak akkor meri ezen a szokatlan címen kiadatni szokatlan írásait, amikor már előbbi könyveikkel nagy hírűek. Turgenyev Párizsban előbb az írók közt lesz tekintély. Flaubert-rel talán a legjobb barátságban van. Turgenyevet egyelőre mint egyéni hangú, szép stílusú és kitűnő megfigyelő novellistát vették tudomásul. Az „Egy vadász feljegyzései"-t és az újabb franciául megjelent novellákat mindnyájan jól ismerték. A később oly híres regények még csak készülődtek, majd az ötvenes és
hatvanas években határozták meg végérvényes helyét a prózairodalomban. Dolgoznia azonban mindig kellett, mert hazulról már rég nem küldtek pénzt a „rossz útra tért" fiúnak. Az újságok azonban szívesen látták mindig érdekes cikkeit Közben tartózkodott egy ideig Baden-Badenben, majd hosszabb-rövidebb ideig Bécsben, Rómában, Londonban. Általában nők, nemritkán színésznők kedvéért. Mert gyakran irt színdarabokat Nem tartotta magát nagy drámaírónak, de jól tudott érdekes, fordulatos színjátékokat írni. Ezeket maga is irodalmi melléktermékeknek tekintette, de jól fizették és 1850-ig gyakran volt pénzzavarban. 1850-ben, 32 éves korában azonban anyagi helyzete felettébb megváltozott. Apja már korábban meghalt, ekkor anyja is befejezte földi életét. Erre a hírre mégis hazautazott, hogy ott legyen a temetésen. Kiderült, hogy a mérhetetlen földbirtok és ráadásul az összezsugorgatott pénz mind az ő öröksége.
Egyszeriben az Orosz Birodalom egyik leggazdagabb embere lett. Magát azonban még jó ideig száműzöttnek tekintette Készpénzét párizsi bankban őriztette, a birtokjövedelmét maga után küldette. A magányos, agglegényi művészélet mindhalálig biztosítva volt. Ami emlékeiben és terveiben felgyűlt, azt regénnyé változtatta. Regényeiben pedig otthon volt, mindegyik Oroszországban, az orosz társadalomban játszódik, de úgy, hogy Európában mindenütt úgy olvasták, mint ismerős alakokat, ismerős helyzeteket, ismerős gondokat. Először a „Rugyin" jelent meg 1858-ban. Címadó hőse a XIX század derekán az az ismert típus, amelyet Puskin Anyeginje óta „fölösleges ember"-nek nevez a kritika. Sikerkönyv volt minden nyelven. Két évvel később azonban napvilágot látott a fő mű, a regényirodalom egyik legfontosabb alkotása: az „Apák és fiúk" (1862). Pályájának csúcsát az 1862-ben megjelent Apák és fiúk jelenti,
melyben a nemzedékek szükségszerű ellentéteit ábrázolja. Főhőse, Bazarov a mindent tagadó, becsületes, de elviselhetetlen fiatalember. Bazarovban Turgenyev új hőstípust alkotott meg, a nihilistát, aki az ész kritikájának veti alá a világot, de egyben hisz is abban, hogy az ész által a világ jobbítható, megváltható. Kijelenti, hogy "a nihilista olyan ember, aki semmilyen tekintély előtt nem hajol meg. Nincs a társadalmunkban egyetlen olyan intézmény sem, amelyet ne kellene lerombolni." Az orosz értelmiségiek önmagukat látták Bazarovban: idealizmusuk a totális pusztítás iránti önzetlen odaadásban öltött testet. A nihilista szót Turgenyev találta ki, és - mivel a regény külföldön is hatalmas sikert aratott -, hamarosan Európa-szerte használatos lett. A kutya (1866) című elbeszélés sok tekintetben különbözik Turgenyev többi művétől. Az elbeszélés kezdő- és zárómondata egy és ugyanazt a megoldhatatlan
kérdést veti fel: ha elfogadjuk a természetfölötti létezését és azt, hogy beavatkozhat a valós életbe, akkor milyen szerepe lehet az egészséges gondolkodásnak? A narrátor, miközben beszámol a vele történtekről, szinte újra átéli azt a rémületet, amelyet éjszakánként egy, az ágya alatt félelmetes hangokat hallató kutya racionálisan megmagyarázhatatlan feltűnése ébresztett benne. Hosszas rettegés után csak nagy nehezen, egy efféle dolgokban járatos ember segítségével szabadul meg az egyre agresszívebb, végül veszett kutyaként viselkedő állattól. A kutya motívum onnan ered, hogy Európában a fekete kutya az ördögi hatalom, a boszorkányság jelképe, Goethe Faustjában Mefisztó először kutya alakjában jelenik meg, itt a kutya nem evilági gonosz erők megtestesítője. Az „Apák és fiúk" világsikerétől Turgenyev élő klasszikusnak számított. Most már haza-haza is látogatott Oroszországba. Az otthoni legnagyobbak
mesterüknek tekintették Tolsztoj és Dosztojevszkij mellett a sihederkorból éppen kinövő Csehov is az ő novelláit akarta utolérni. Mégsem maradt otthon. Változást akart, ez bizonyos, de forradalmat nem akart, ez is bizonyos. Ami volt, az nem tetszett, de nagy ábrázolója volt mindannak, ami nem tetszett És amikor elkezdett betegeskedni, végképp elhagyta a szülőföldet. Mindig orosznak tudta magát, olyan orosznak, aki Franciaországban érzi otthon magát. Már rég földbirtoka volt Párizs közelében. Oda tért haza meghalni Tudta, hogy hátgerincrákja van Egyre többet feküdt ágyban. És itt is saját birtokon, egy Bonivar nevű faluban, amelyet régóta otthonának tudott, 65 éves korában meghalt. Életműve semmit sem avult. Az „Apák és fiúk" máig is a regényirodalom egyik legmagasabb csúcsának számít mindenütt, ahol olvasnak regényeket. Művek: Töretlen föld, 1877 A füst, 1867 (regény) Apák és fiúk (Otci i gyetyi), 1862 (regény)
Tavaszi vizek (Vesnyije vodi), 1872 (kisregény) Rugyin (Dimitri Rudin) (regény) Egy vadász feljegyzései (Zapiszki ohotnyika), 1953 (kisregény) Első szerelem (Pervaja ljubov) Két nemzedék Nemesi fészek, 1859, m. 1862, 1955 (nagyregény) A küszöbön, 1860 (regény) Elbeszélései: Jergumov hadnagy története, 1868 A brigadéros, 1868 Aszja, 1858 (elb.) A boldogtalan lány, 1869 A puszta Lear királya, 1870 Zsebóra, 1875 Régi portrék, 1881