Irodalom | Tanulmányok, esszék » Önmegvalósítás, a gátmester és a nihilista

Önmegvalósítás -A gátmester és a nihilistaA XIX. századot meghatározó realizmus a valóságábrázolás művészete Tárgyilagos és pontos, célja a lelkek, jellemek, és főként a társadalmi valóság részletes bemutatása. Lehet-e meglepő ezek után, hogy egyik legjellemzőbb témaköre az élettervek és ezek megvalósulásainak bemutatása? Természetesen ahány realista író, annyi megközelítési mód és kibontakozás: ebbe szeretnék némi betekintést nyújtani Turgenyev Apák és fiúk, valamint Storm A viharlovas című műve alapján. Háttérismeret Ivan Szergejevics Turgenyev (1818-1883) nemesi származású orosz író. Már diákkorában felfigyelt rá, hogy szülei, akár az összes földesúr, milyen zsarnokian bántak munkásaikkal. Ebből kifolyólag, ha bár otthonunk békés volt és nem szenvedtek hiányt semmiben, Turgenyev állandóan szeretethiányt és ridegséget érzett. A vidéki élettel, parasztsággal kapcsolatos élménye meghatározó

téma lett későbbi műveiben. Apák és fiúk című regényének is részben ez a háttere, valamint az 1830-as, 40-es évek liberálisainak és az egyre nagyobb tért hódító nihilista mozgalom követőinek szembenállása. A regény 1859-ben játszódik, vagyis két évvel a már nagyon is sürgető társadalmi reform, az 1861-es jobbágy felszabadító földreform előtt. Mind a liberálisok, mind a nihilisták szeretnék a reform megvalósulását, de míg az előbbiek csupán változásokat szeretnének eszközölni, a nihilisták minden addig elfogadott és használatos eszmével és metódussal szembehelyezkednek, nem tisztelnek semmiféle tekintélyt, és csak a tudomány tényeinek hisznek: ezzel szeretnék „megtisztítani”, előkészíteni a terepet a majdani változásoknak. Theodor Storm (1817-1888) polgári származású német író, költő, jogász. Verseket is írt és népdalokkal, legendákkal is foglalkozott, a legkiemelkedőbbet azonban a novellák terén

alkotta, melyeket a „dráma epikus nővéreként” értelmezett. Ezek közül is legismertebb műve az 1888-ban írt Viharlovas. Bár a cselekmény igazából a XVIII század közepén játszódik, modern keretbe van helyezve, voltaképp (kritikai realista műhöz illően) a jelent bírálja, csak épp a múlton keresztül. A könyv keletkezése egyébként érdekes: miután Stormot rákkal diagnosztizálták, minden kedve elment az írástól. Rokonai viszont annyira szerették volna, hogy befejezze a Viharlovas történetét, hogy cselhez folyamodván elhitették az íróval, hogy az orvos téves diagnózist adott. Storm rögtön megnyugodott, s hetvenévesen teljes mentális frissességben befejezte életművének záró darabját, a Viharlovast. Cselekmény Az Apák és fiúk a frissen végzett egyetemista Arkagyij, és barátja, Bazarov látogatásával kezdődik Arkagyij édesapjához, Nyikolaj Petrovicshoz, és Pavel Petrovics nagybácsihoz. A két arisztokrata rokon

Marjinóban, egy kis faluban él, kétezer gyeszjatyinás földjük van. Nyikolaj Petrovics nagyon várakozással tekintett a találkozás elébe, azonban a fiatalok megérkezése után hamar kiderül, hogy rémesen eltávolodtak egymástól. Nyikolaj egyik aggálya az, hogy fia le fogja nézni, amiért házasságon kívül gyermeke született Fenyicskától, az egyik régi cseléd lányától. Ezt Arkagyij elfogadja, a nagyobb baj azzal van, hogy bár Nyikolaj igyekezett lépést tartani a legújabb eszmékkel, az nihilista életfelfogás, melyet fia Bazarovtól tanult egyetemi évei alatt, túl messze állt már tőle. Pavel Petrovicsot, aki tipikus liberális arisztokrata, még nála is jobban felkavarja az új filozófia. Pár heves szócsata után a fiatalok úgy döntenek, hogy inkább ellátogatnak egy szomszédos településre. Itt találkoznak a 29 éves haladó szellemű özveggyel, Ogyincovával, akibe mindketten beleszeretnek. Ogyincova meghívja őket birtokára,

Nyikoljszkojébe Arkagyij látván, hogy a nő inkább Bazarov társaságát részesíti előnyben, elkeseredik, és inkább a nő húga, Kátya társaságát keresi. Bazarov kétségbeesetten veszi észre, hogy bár vendéglátónőjük és közte ideológiai ellentét van, nem tud ellenállni Ogyincovának, szerelmet vall neki. A nő azonban elutasítja, így a két férfi hamarosan távozik, Bazarov szüleihez mennek látogatóba, akik nagyon lelkesen fogadják őket, megtudjuk, mennyire szeretik és hisznek fiukban. Bazarov viszont nem tudja feldolgozni a történteket, alig lehet vele kijönni (majdnem össze is verekednek Arkagyijjal). Rövidesen távoznak, útközben betérnek Ogyincovához, aki hidegen fogadja őket, így szinte azonnal eljönnek tőle, és visszamennek Marjinóba. Arkagyij csak pár napig marad, mondvacsinált indokkal visszatér Nyikolszkojébe, hogy láthassa Kátyát. Bazarov viszont marad, hogy orvosi kutatómunkát végezzen. Ezalatt összebarátkozik

Fenyicskával, gyakran beszélgetnek, aztán elcsattan egy csók is, aminek szerencsétlenségükre Pavel Petrovics szemtanúja lett. Öccse becsületének megvédéséért párbajra hívja Bazarovot Pavel enyhén megsérül, Bazarovnak távoznia kell. Betér Ogyincováékhoz tájékoztatni Arkagyijt a történtekről, majd továbbutazik szüleihez. Itt orvosi munkába temetkezik Egy tifuszos paraszt boncolásakor megvágja magát, ezáltal ő maga is megfertőződik. Utolsó kívánsága, hogy hívják el hozzá Ogyincovát. Bazarov elmondja neki, hogy mennyire szép, majd meghal. Kátya és Arkagyij összeházasodnak és Marjinóban átveszik a birtok irányítását Nyikolaj Petrovics végre törvényesen elveszi Fenyicskát, és boldog, hogy együtt élhet a fiával. Pavel Petrovics Németországba költözik, ahol nagypolgári életet él Ogyincova meggyőződésből hozzáment egy fiatal és befolyásos törvénytudóhoz. A viharlovas cselekménye egy az Északi-tenger partján

fekvő fríz városkában játszódik, főszereplője Hauke Haien, egy farmer fia. Maga az elbeszélés azonban nem itt indul, hanem először Storm mondja, hogy még gyerekként olvasott egy történetet, melyben egy vihar elől egy vendégházba bemenekült utazónak mesélik ezt az anekdotát. Tehát Hauke Hainen igyekszik kitanulni apja mesterségét, szíve mélyén azonban mindig gátmesterré szeretne válni. Minden szabadidejét a tengernél tölti, a gátakat tanulmányozza Szerencséje van, Tede Volkerts gátmesternél megüresedik egy szolgálói hely, ahová számolásban jeleskedő Haukét fel is veszi. Hauke ismeretséget köt a gátmester lányával, Elkével Egy ellenséget is szerez, a vele együtt szolgáló béreslegény, Ole Peters személyében, akit bosszant Hauke intellektualitása. Hauke bölcs tanácsokkal látja el az öreg Volkerts-t, segít neki a gátkarbantartási mulasztások végére járni: így a gátmester nagy sikereket ér el, Hauke viszont sokak

szemében szálka lesz. Rövid időn belül meghal mind Elke, mind Hauke édesapja, így a fiatalok összeházasodnak, Haukére pedig elegendő birtok száll, hogy megkaphassa a gátmesteri tisztséget. Ezzel végre lehetősége nyílik, hogy megépíttethesse az új gátat, melyet már gyerekkora óta tervez. A helybeliek ellenségesen fogadják törekvését, sok munkát jelent ez számukra, ráadásul furcsa pletykák kezdenek terjedni a fiatal gátmesterről: egy közeli lakatlan szigetecskéről, ahol csak az víz odasodorta állattetemek csontjai voltak, eltűnt egy lócsontváz, Hauke pedig épp ezzel egyidejűleg tett szert egy új hátasra. Azt is rebesgetik, hogy Hauke istentagadó, ezért lett kislánya, Wienke fogyatékos. A gátmester nemigen törődik a pletykákkal, családján és a gátakon kívül más nem foglalkoztatja. Egy napon javítandó pontot fedez fel a régi és az új gát találkozásánál, s mikor ezt elmondja Ole Petersnek (aki azóta egy jó házasság

révén tehetős ember és gátbiztos lett), az lebeszéli a tervéről, mondván, hogy a kár még nem fenyegető, és a javítás költsége egyébként is túl sok lenne. Azonban hamarosan hatalmas vihar jön, ami átszakítja a meg nem reparált régi gátat. Elke és Wienke, akiket a Hakukéért való félelem kicsalt a tomboló viharba, vízbe fulladnak, Hauke pedig elkeseredésében, hogy rosszul végezte a munkáját, lovastul a tajtékzó tengerbe veti magát. A gát azonban száz év múltán is áll, Haukéról pedig az a hír járja, hogy nagy viharok idején szürke lován vágtató kísértetként megjelenik, ezzel figyelmeztetve a helyieket a vészre. Kérdéskör Az Apák és fiúk központi témáját, mint ahogy már fentebb írtam, az átalakuló félben levő orosz társadalom mellett a generációs szakadék alkotja. Az idősödő nemzedék, ha próbál is lépést tartani a fiatalokkal, önkéntelenül lemarad, megáll egy ponton. Gondoljunk csak Nyikolaj

Petrovicsra, aki gyakran járt fel Pétervárra, hogy fia ifjú barátainak társaságában tartsa frissen elméjét, de Bazarov szemében így is csak egy nevetséges romantikus alak maradt. Ebből következően a mű szembeállítja a romantikus és ósdi múltat a realista ám rideg jelennel. Turgenyev nem állítja, hogy ez csak az adott generációra volna igaz, a 66 oldalon Nyikolaj Petrovics bátyja lecsillapítására feleleveníti, hogy annak idején ők is szemben álltak az idősebb nemzedékkel: „Tudod-e, mi jutott eszembe, bátyám? Egyszer megboldogul édesanyámmal összetűztem, kiabált, nem akart meghallgatni A végén azt mondtam neki: mama nem tud megérteni engem, mi két különböző nemzedékhez tartozunk.” A mű másik fontos kérdése a nihilizmus életképessége. Definíciója szerint a nihilizmus: „Mindent tagadás; a cinizmus szélsőséges változata, a társadalmi normák és értékek teljes elvetése, a lét értelmetlenségének, a cselekvés

hiábavalóságának hirdetése.” [Pallas Nagylexikon] Oroszországban kiemelkedő jelentőségű mozgalommá nőtte ki magát, mely a gondolatok felszabadítására és a korlátok felszámolására irányult: támadta az egyház korlátlan befolyását, a tradíciók által vetett gátakat, az erkölcsi despotizmust. Sikereket is ért el, többek közt az 1861-es földreformot és a nők emancipációját. Az, hogy a nihilizmus a teljes addigi világrendet megbolygatná, elképeszti az „öregeket”, nem értik, hogy lehet például megvetni a művészetet, s hogy hogyan lehet egy eszmét csupa negatív érzelemre alapozni. A mű vége felé megismerjük a nihilizmus korlátait is: mivel emberi érzésekkel egyáltalán nem számol, nem nyújt segítséget Bazarovnak a viszonzatlan szerelem, és ezzel együtt bármilyen érzelem feldolgozásában, aki ettől magába is zuhan, unott és közönyös lesz. A viharlovasban ezzel szemben az újítani vágyó, meg nem értett

jóakaró, és a környezete visszahúzó erejének harca áll a középpontban. Hauke tudja, hogy amit el akar érni, közérdeket szolgálna, szeretne maradandót alkotni, szeretne kiemelkedni. (Jól mutatja ezt például az a jelenet, melyben mérhetetlen büszkeség tölti el meghallván, hogy a nép egyszerű fiai nem hivatalos nevén, „Új-Karolina Közként” emlegetik az általa létrehozott gátközt, hanem „Hauke-Hainen Közként”.) Azonban az emberek nem érnek fel céljának magaslatához, számukra nem jelent többet az egész, mint munkát és költségeket. Ezt használja ki a kisebbrendűségi érzését elnyomni vágyó Ole, és uszítja a népet Hauke ellen. Ebben a műben is megjelenik az elavult hagyományok hátráltató hatása. Először mikor Hauke gátmesteri posztja azért forog kockán, mert az nincs elegendő földje, a konzervatívok egészen addig nem hagyják jóvá előléptetését, míg az öröklés révén nem szerzi meg a „szükséges”

szántókat. A nép babonás hite (mely teljes mértékben ellenkezik a realista felfogással és a pozitivizmus tanával) is nagyban hátráltatja Hauke munkáját. Továbbá a vallás is manipulatív tényezőként van jelen. Miután kitudódott, hogy Hauke kétségbeesésében kissé szokatlanul fohászkodott felesége életéért („Uram, Istenem, ne vedd el tőlem őt! [] Hiszen tudom én, hogy te sem teheted mindig azt, amit akarsz, még te sem; mindentudó vagy, bölcsességed szerint kell cselekedned.” 114o) a gyülekezetben istentagadónak titulálták, óva intenek tőle mindenkit, mivel az ilyen „mázsás kőként nehezedik a közösségre”. Szereplők Nehezen megválaszolható, hogy ki is valójában az Apák és fiúk főszereplője, Arkagyij, vagy Bazarov? Mindkettejüknek végigkísérhető a jellemfejlődése. Mikor először találkozunk Bazarovval, ő a tökéletes nihilista prototípusa. Büszkén hirdeti az eszméjét, cseppet sem udvarias (hisz egy nihilista

szemszögéből mi szükség ilyesmire?). A szerelmet, akár a művészeteket, megveti. Pavel Petrovicsról, akit hatalmas szerelmi csalódás ért ifjú korában, így nyilatkozik: „egy olyan ember, aki az egész életét feltette egy nő szerelmének kártyájára, annyira elernyed, és úgy elhagyja magát, hogy mindenre alkalmatlanná válik, az olyan ember – nem férfi, hanem hím. ” [40 o] Viszont az addig tökéletesnek látszó eszme meginog, mikor ráeszmél, hogy beleszeretett Ogyincovába, akinek meggyőződése, hogy a világban szükség van egyfajta „rendszerre”. Ez ellentétben van a nihilizmus tanával, de Bazarov nem bírja otthagyni a nőt, szerelmet vall neki. Elutasító választ kap, épp úgy, mint annak idején Pavel Petrovics, aki a regény elején úgy kigúnyolt. Mindezek ellenére nem hagyja el az eszmét, de mikor a halálán van, utolsó kívánsága, hogy Ogyincovát akarja látni, igencsak romanticizmusra utaló. Ami Bazarov

önmegvalósítási terveit illeti, ő is érzi, mint mindenki más a környezetében, hogy valami nagy dologra született, csak épp azt nem tudja megmondani senki, hogy pontosan mely területen fogja véghezvinni azt a nagy dolgot. Ez bosszantja is őt („a szüleim elfoglalt emberek, nem nyugtalankodnak a maguk semmisége miatt, a szagát sem érzik én pedig én csak unalmat és bosszúságot érzek.” 148o) Figurája sok közös vonást hordoz Puskin Anyeginjével, akit szintén tétlenség és unalom jellemez, szenved a tétlenségtől, ugyanakkor felsőbbrendűségi érzet tölti el a hétköznapi emberekkel szemben. A regény szereplői közül Pavel Petroviccsal állítható párhuzamba, akivel mindketten kudarcot vallanak a szerelemben, és egyikőjük sem találja a helyét a világban. A másik fontos szereplő, Arkagyij szintúgy megváltozik a mű végére. Eleinte gyerekesen követi Bazarov eszméjét, igyekszik minden mondatát úgy formálni, hogy az „mestere”

kedvére legyen, habár szoros barátságuk oka már a kezdetektől homályba burkolódzik az olvasó előtt. Nem is túl meglepő fordulat, hogy az idő előrehaladtával egyre inkább eltávolodnak egymástól. Arkagyij a lelke mélyén apja romantikus beállítottságát hordozza magában, s hiába próbálja elnyomni hosszasan, mikor Kátyával találkozik, felszínre kerül zeneszeretete, természetimádata, az érzelmekre való fogékonysága. Elidegenedésükben szerepet játszik féltékenység is Ogyincováért. Arkagyij a regény végére eléri az „arany középutat”, megszűnik vad nihilistának lenni, és a haladás és tradíciótisztelet között egyensúlyozva praktikus és progresszív ember válik belőle. Míg Turgenyevnél az összes főbb karakter kidolgozott, van háttértörténetük, és sokat tudunk meg egymáshoz való viszonyukról, Stormnál az egyetlen gondosan megrajzol szereplő Hauke. Egyedül neki ismerjük meg részletesebben gondolatait, céljait,

érzelmeit Hauke karaktere egy valós személyen, Hans Momsenen alapul, aki paraszti sorból felemelkedve lett gátmester, de számos más tudományághoz is értett. Akárcsak könyvbeli mása, kiskorában ő is megkapta apjától Euklédesz egy könyvét hollandul, s csak hogy megértse azt, megtanulta a nyelvet. Ez nagy kitartásra és elhivatottságra utal Haukéról megtudjuk azt is, hogy makacs és elszánt; gyerekként megfojtott egy macskát, csak hogy az ne vegye el tőle a madártetemet, amit tanulmányozni készült. Személyében törvénytisztelő embert ismerünk meg, a téli méta megbeszélésen nem volt hajlandó hallgatózni az ajtónál. Tisztafejű, két lábbal áll a földön, nem hisz az olyan babonákban, mint hogy a gát csak akkor lesz tartós, ha valami élőt beleépítenek. Haukénél nem figyelhető meg olyan jellemfejlődés, mint Turgenyev hőseinél, talán csak annyiban, hogy hagyja magát rábeszélni a mulasztásra, melyet fiatalabb korában

valószínűleg nem engedett volna. Storm ránk bízza az ok fellelését, szerintem egyszerűen csak megfáradt, elvonta a figyelmét a sok csapás, ami az életben érte. Ez a hiba azonban a végzetét okozza. Utolsó szavaiból világosan kitűnik, hogy tényleg tiszta szívből a közösség javát akarta szolgálni: „Végy magadhoz, Uramisten; óvd meg a többieket!” (Ebből amúgy az is látható, hogy valójában vallásos ember volt, és amit a faluban terjesztettek róla, pusztán szóbeszéd volt.) A látszólagos kudarc ellenére Haukének sikerült maradandót alkotnia, hiszen a Hauke Haien-gát száz év múltával is állt és védelmezte a helyieket a tenger állandó támadásaitól. Az emberi hálátlanságról és a kiemelkedő emberek visszahúzásáról jó összefoglalást ad a mű utolsó oldalain a mesélő: „A köszönet, amelyet az unokák részéről Jewe Manners ígért az építőnek, amint láthatta, elmaradt; mert így van ez, uram:

Szókratésszel mérget itattak, és a mi Urunk Krisztust keresztre feszítették! Ez az utóbbi időben már nem megy olyan könnyen; de egy erőszakos emberből. vagy egy gonosz, bikanyakú csuhásból szentet csinálni, s egy derék fickóból, csak azért, mert egy fejjel magasabb volt nálunk, hazajáró lelket és éjféli kísértetet – ez még mindennapos dolog.” [166 o] Mindkét mű szereplőiről elmondható, hogy alapelvül az érvényesülés, elveiket azonban az alkalmazkodás során fokozatosan feladni kényszerülnek. Közös vonás a környezet meghatározó szerepe is (az elavult társadalmi rendszer és a falusi zárt közösség). Motívumok Turgenyev regényében az egész mű az mozgás (~haladás) motívumára épül. A cselekményt hőseink ide-oda utazása épül, mintha csak önmagukat keresnék. Arkagyij és apja végül megállapodnak, kvázi megtalálják a helyüket a világban. Fontos szerepet kap a szerelem motívuma is, ami úgy tűnik, erősebb

változásokat tud elérni, mint bármilyen eszme. A boncolás is visszatérő elem. Bazarov Marjinóban töltött első napjaiban reggelente békát boncol. A regény végén a halálát szintén egy boncolás okozza Legérdekesebb megjelenési formája mikor Bazarov először pillantja meg Ogyincovát, és kissé morbid módon azt mondja: „Micsoda remek test! [] Akár most be lehetne vinni a boncterembe.” [85o] Turgenyev gyakran ad szereplőinek szájába élővilágból merített hasonlatokat a bonyolultabb gondolatok szemléltetése végett. Például Bazarov az egyénekről alkotott véleménye: „Az emberek olyanok, mint a fák az erdőn; nincs olyan botanikus, aki minden egyes nyírfával foglalkoznék.” [52o], vagy „Nini! Itt egy vitéz hangya félig döglött legyet vonszol Vonszold, barátom, csak vonszold! Számba se vedd, hogy meg-megveti lábát, használd ki azt, hogy neked, az állatnak jogod van megtagadni a részvétet, nem úgy, mint az embernek, aki

önmagát töri össze.”[149o] A Viharlovas történetében ősi motívumok vonulnak végig. A ló a haladás, az erő, a szabadság és a háború szimbóluma, ezáltal a lovas a domináns ember, aki mindegy a többiek felett, vezető pozícióban áll. A tenger pusztító ereje kapcsolatba hozható a többség hatalmával, így a kisebbség esendőségével velük szemben. A gát a megbízható, maradandó védelmet reprezentálja. Érdekes továbbá, hogy Hauke gátja önmagában tökéletes lett volna, az egyetlen hibás pont a régi gáttal való érintkezésben esett. Ez párhuzamba állítható maga Hauke és a lakosok viszonyával. Cím Az Apák és fiúk címválasztása igazán találó. Az „apák” az idős nemzedéket, a liberálisokat és a szlavofileket jelentik, míg a „fiúk” a fiatal, haladó nemzedéket, a nihilizmus mozgalmának allegóriáját adják. A viharlovas címével kapcsolatban csak annyit említenék meg, hogy a magyar fordítás kissé

félrevezető. Eredeti címe (Der Schimmelreiter) egyszerűen annyit jelent, hogy a szürke vagy fehér lovú lovas. Szerintem a „viharlovas” olyan cím, amiről óhatatlanul valami nagyon romantikus, hősies eposzra kell gondolnunk. Szerkezet Az Apák és fiúk szerkesztési módja nem mondható kirívónak, lineáris vonalat követ, párhuzamos események csak a mű vége felé vannak, ahol Bazarov és Arkagyij útjai elválnak egymástól. Megemlítendő továbbá, hogy Turgenyev nagyobb hangsúlyt fektet az apróbb jelenetek mesteri megformálására, mint a mű egészének egységére. A Viharlovas szerkezete annál szokatlanabb: a cselekmény kétszeresen keretet kap, így háromszor indul el. Az első sorokban Storm visz minket a ’80-as évekből gyerekkorába (a ’30-as évekbe), ahol megismerkedett a történettel, melyet a ’20-as években meséltek egy utazónak, és ezen történet a XVIII. században játszódik Ez az elrendezés nekem a tábortűznél mesélt

rémtörténeteket juttatja eszembe, ami illik is a Viharlovashoz, hiszen itt is beleszövődik a cselekménybe a túlvilág, a kísértethistóriák. Realista regényeknek megfelelően mindkét könyv írója „mindentudó”, belelát szereplőinek fejébe. Műfaj Bár mindkét alkotás belefér a realista karrier- / jellemregény műfajába, Turgenyevnél az eszmeregény tulajdonságai is visszaköszönnek, Storm pedig gyakran naturalista, vitalista elemeket sző elbeszélésébe. A fent írottak alapján látható tehát, hogy Turgenyev és Storm művei csupán nagyon kevés vonásban találkoznak egymással, nehéz is párhuzamba állítani őket. Talán ha nem ez a feladat, eszembe se jut összevetni őket. A viharlovas könnyen olvastatja magát, pergő cselekményét csak a rövid hangulatfestő tájleírások szakítják meg. Külön izgalmas borzongást ad a természetfeletti bevonása, így talán szélesebb körökben népszerű, három film is készült belőle. Az Apák

és fiúk nehézkesebb, megszokott oroszos komótossággal halad a baljós kifejlet felé. Mélyen át van itatva a kor aktuálpolitikájával, filozófiájával, így a komolyabb olvasmányra vágyóknak inkább ezt ajánlanám. Megjegyzés Az idézetek a következő kiadású könyvekből származnak: Ivan Szergejevics Turgenyev: Apák és fiúk Magvető Könyvkiadó; Magvető Remekírók 2004 - Áprily Lajos fordítása Theodor Storm: A viharlovas Édesvíz Kiadó, 1998 - Szabó Ede fordítása Források http://www.cliffsnotescom/study guide/literature/fathers-and-sons/booksummaryhtml http://www.theodorstormcouk/Life/Introhtm http://www.literaturahu/irok/real/turgenyevhtm http://www.bdtfhu/btk/ZEPHYRNET/2%20SZ%C3%81M%20Tehets%C3%A9gm%C5%B 1hely/E%C5%91ryT%C3%B3th Az%20%C3%A1llat%C3%A1br%C3%A1zol%C3%A1sok%20elemz%C3%A 9se%20Turgenyev%20Ap%C3%A1k%20%C3%A9s%20fi%C3%BAk%20c.%20m%C5%B1 v%C3%A9ben.pdf http://nyrb.typepadcom/classics/2009/02/the-rider-on-the-white-horsehtml