Vallás | Tanulmányok, esszék » Szabó Ferenc - Az egyházszervezet újszövetségi modellje

Az egyházszervezet újszövetségi modellje Minden keresztény, legyen bármely egyház tagja, elismeréssel gondol az őskeresztény korra, és méltán. A Bibliában egy lelkes és eredményes egyházat láthatunk e korban, amely megvalósította Alapítója elgondolásait Gyülekezetek alakultak, terjedt az igazság ismerete, sőt a gyülekezetek „naponta szaporodtak üdvözülőkkel” (Csel 2,47). A Szentlélek különleges munkája kísérte a hívőket, tanácsolta őket minden kérdésben. Jelenések könyve mint fehér lovast ábrázolja az őskereszténységet, amely „kijött győzve, hogy győzzön” (Jel 6,2). Sajnálatos módon a győzelmi futás megtört Oly sok területen következett be torzulás, hogy a középkor folyamán, a hatalmi kereszténységben szinte nyomokban sem lehetett felismerni olyan vonásokat, amelyek az apostolok egyházára emlékeztetettek volna. A 16 századi reformáció, majd az utóreformációs mozgalmak sok mindent helyreállítottak a

korábbi téves tanítások és gyakorlatok tekintetében. (Ehhez azonban sajnos azt is hozzá kell tennünk ma, hogy sok minden viszont vissza is rendeződött, illetve megint eltorzult valamilyen irányban) Létezik azonban egy olyan terület, ahol a reformáció abszolút értelemben késik, mert szinte egy közösség sem tért vissza még napjainkig teljesen az evangéliumi alapokhoz, ez pedig az egyházszervezet, egyházfelépítés kérdése. Miért van szükség e kérdés vizsgálatára, miért lenne szükséges visszatérni a Szentírás mintájához ezen a területen is? A Biblia kijelentései, próféciái, az egyre sokasodó jelek határozottan arról tanúskodnak, hogy abban a történelmi korszakban élünk, amit az Ige „végidő”-nek nevez. (Lásd Jézus nagy prófétikus beszédében, Mát 24-ben) Jézus második eljövetele előtt szükséges, hogy a hívők keressék az Ige által kijelölt utakat (Ésa 30,21), megreformálják a tanításaikat és gyakorlatukat.

Ez az útkészítés munkája, amelynek végbe kell mennie Krisztus második eljövetele előtt (Ésa 40,3-8). Vissza kell térni a Szentírás kijelentéseihez minden tekintetben, mind az egyéni mind a közösségi élet területén. Ennek a helyreállításnak az egyik igen fontos eleme az egyházszervezet megreformálása. Az őskeresztény korszak mintául szolgál. Ez az az egyházmodell, amelynek a működési alapelvei megegyeznek Isten szándékaival. Alapvetően mindössze két egyházi struktúratípus létezik, jobban mondva van egy, ami ma létezik a maga variánsaival, és van egy, amelynek léteznie kellene. A két egyházmodell A biblikus alapelvek A biblikus egyházszervezetben minden Istenen alapul és benne áll fenn. A Szentlélek a vezető, az irányító, és az egyháznak az a feladata, hogy minden szinten ismerje fel és vigye véghez az ő akaratát és szándékait. A Szentírás szerint a legmagasabb szervezeti egység a gyülekezet A gyülekezetek

önállóak, mai szóval élve önkormányzattal rendelkeznek, az Úr közvetlen vezetése alatt állnak. A vezetés emberi oldalát a lelki vezetők testesítik meg, vezetésük tanácsadó jellegű, nem uralmi, nem diktáló, parancsoló Széles tere van a szabadságnak (2Kor 3,17), az Úr közvetlen irányításának. A Szentírás a test hasonlatát alkalmazza az egyházra. Krisztus a fej (1Kor 12 fej), és mindenki személyesen Fejtől veszi a feladatait, ezért a testben élet és egység van A Szentlélek hathatós munkája hoz létre egységet, hangolja össze a feladatokat, amire a hitvallások önmagukban nem képesek, sem pedig az emberi hatalom alkalmazása, vagy bármilyen más emberi erőfeszítés. Jézus maga így határozta meg viszonyát követőihez, az egyházhoz: „Egy a ti Mesteretek, a Krisztus, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok” (Mát 23,8), Pál apostol kijelentette: „Akarom pedig, hogy tudjátok, hogy minden férfiúnak feje a Krisztus” (1Kor

11,3) Krisztus mindenkinek a főpásztora, szolgái az alpásztorok. Az egyházban olyan jellegű szervezeti rendszerre van szükség, amely lehetővé teszi, hogy Krisztus betölthesse az egyedül őt megillető vezető szerepet, nem pedig akadályozva ezt emberi vezetést iktatva be, azzal helyettesítve Krisztus vezetését. James White, a H.N Adventista Egyház alapító tagja és lelkésze a biblikus elveket képviselte az egyházi rend kialakításában. „Szervezet és fegyelem” című cikkében ez olvasható: „Emberi hitvallások nem képesek egységet alkotni Egyházi hatalom nem képes az egyházat egy testté összepréselni Krisztusnak soha sem az volt a szándéka, hogy az emberi értelem más emberi értelem befolyása alatt formálódjék az örök életre. »Minden férfiúnak feje a Krisztus« – az Ő munkája az, hogy vezessen, formáljon, és hogy saját képmását az örökkévaló dicsőség örököseinek életében kiformálja. Bármenyire fontos a

szervezet az egyház védelmére, soha nem tölthet be olyan szerepet, hogy a tanítványokat a Mester kezéből kivegye. Minden igazi szolgálattevő Krisztus követe. »Krisztusért járván tehát követségben, mintha Isten kéme miáltalunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel!« (2Kor 5,20) Szolgálatukban képviseljék Krisztus tanítását és művének érdekeit. Rendeljék alá saját ítéletüket és akaratukat annak, aki küldte őket. Senki sem lehet Krisztus követe, amíg nem rendeli alá teljes mértékben a saját véleményre való jogát Krisztusnak. Lehetetlen, hogy Krisztust képviselje valaki, aki a felebarátja véleményének rendeli alá magát. Azonban nem szabad ezt a témát itt lezárni, miközben az igazságot csak félig mondtuk ki. Az egységre vonatkozó kijelentések Krisztustól és apostolaitól elrendelt eszközök annak elérésére, hogy helyes fegyelem érvényesüljön, különben megszenteletlen emberek jönnek, akik sem

Krisztusnak, sem az egyháznak nem rendelték alá akaratukat és ítéletüket, belépnek a szolgálatba, megosztják és szétszélesztik Isten nyáját. Ezen a ponton azonban azt is határozottan ki kell fejtenünk, hogy a keresztény egyházban a gyülekezeti tisztségviselők nem arra valók, hogy parancsoljanak, vagy »uralkodjanak a gyülekezeteken«. A körülmetélés és Mózes törvénye körüli vita esetén, amely felmerült az ősegyház néhány gyülekezetében – amint erről olvashatunk az Apostolok cselekedeteiről írott könyv 15. fejezetében –, úgy viselkedtek a jeruzsálemi apostolok és vének, mint tanácsosok, abból a célból, hogy helyt adjanak a Szentlélek elbírálásának. Az összejövetelről szóló feljegyzés, ahol egy nehéz problémát kívántak megoldani, a következőképpen folytatódik: »Mert tetszett a Szent Léleknek és nékünk.« Az Antiókhiában, Szíriában és Ciliciában lévő, pogányok közül való atyafiak pedig

»örvendeztek az intésen«. Azok a nézetkülönbségek, amelyeket ily módon oldanak meg, valóban megoldottá lesznek és azok is maradnak általában, miközben azok, melyeket csupán az egyházi tekintély gyakorlása által intéznek el, ritkán valóban rendezettek. Két szélsőség között húzódó keskeny úton találjuk meg a szolgálatban és az Isten egyházában való egység és hatékonyság nagy titkát. Péter apostol ünnepélyes felhívása korának véneihez felkelti figyelmünket: »A köztetek lévő presbitereket kérem én, a presbitertárs, és a Krisztus szenvedésének tanúja, és a megjelenendő dicsőségnek részese: legeltessétek az Isten köztetek lévő nyáját, gondot viselvén arra nem kényszerítésből, hanem örömest; sem nem rút nyerészkedésből, hanem jóindulattal. Sem nem úgy, hogy uralkodjatok a gyülekezeteken, hanem mint példaképei a nyájnak. És mikor megjelenik a főpásztor, elnyeritek a dicsőség hervadatlan

koronáját. Hasonlatosképpen ti ifjabbak, engedelmeskedjetek a véneknek: mindnyájan pedig egymásnak engedelmeskedvén, az alázatosságot öltsétek fel, mert az Isten a kevélyeknek ellene áll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad. Alázzátok meg tehát magatokat Istennek hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején « (1Pét 5,1–6)” (Review and Herald, 1881. jan 4; In Idők Jelei 2001/2, ford: Köbel Wolfgang) A piramis-struktúra A hierarchikus modell már eltérés a bibliai mintától és elvektől. Az e rendszer szerint felépülő egyházak között van jobb és rosszabb: jobb akkor, ha valóban megtért, Istennel ténylegesen kapcsolatban levő vezetők vannak az élen, katasztrofális akkor, ha nincs valós kapcsolatuk Istennel. Mi a probléma a hierarchikus modellel? 1. Az az első, s talán nem a legszembetűnőbb probléma, hogy a piramis-modell akarvaakaratlanul leszoktatja az egyháztagokat arról, hogy közvetlenül Krisztusra tekintsenek,

az ő akaratát keressék, vezetését kövessék. Ez ugyan kényelmes mind a tagok, mind a vezetők számára, ám hosszú távon csökkenti (s akár meg is szüntetheti) az élet áramlását a tagok, és az egyház testének a feje, Krisztus között. Az emberi természet számára kézenfekvő az uralom gondolata, illetve a készség az alávetettségre, a kényelemszeretet miatt. E struktúrán belül az elképzelés az, hogy Isten vezeti a vezetőt/vezetőséget, azok a papságot, a papság a népet. Hozzászoknak a tagok, hogy emberekre nézzenek, és emberektől várják az utasításokat, engedélyeket Egy idő után megtörténhet, hogy a vezetőség önmagának igényli Isten tekintélyét, és kijelenti, hogy amit ő akar, az egyenlő Isten akaratával Az anyagi javakat is központilag osztják el, és a helyi lehetőségek kihasználása a gyülekezetek szükségleteinek kielégítése könnyen csorbát szenved A döntések érdemi része kikerül a gyülekezet

hatásköréből, és ez is erősíti a vezetők és alávetettek közötti különbséget, „altatja” a tagokat Ha nincs felelőssége a tagságnak, előbbutóbb törvényszerűen „aludni” kezd Tudatosan vagy öntudatlanul úgy gondolják a tagok, hogy a maguk részéről megtették, ami az ő dolguk: anyagilag támogatják az egyházat, most már dolgozzanak a fizetett alkalmazottak Az ember úgy van megalkotva – s Istennek a saját életünkön végzett munkájából is világosan látható – hogy valódi fejlődésre, lehetőségei kihasználására csakis szabadságban és felelősségben van módja. Ez a növekedés törvénye, ezért Isten a szabad döntési képességet soha nem csorbítja. Csak akkor végeznek munkát a tagok önként és lelkesen, ha magukénak érzik az ügyet, ha részük van a felelős döntésekben, nem a fejük felett történnek a dolgok. 2. Ha meggyökerezik a piramis-struktúra, akkor további veszély, hogy rövidesen bekövetkezik a

„klikkesedés” a vezetésen belül Szűk kör kezébe kerül a hatalom, melynek tagjai egy idő után egymás között osztják fel a pozíciókat Vannak egyházak, ahol demokratikus választások vannak, ám legtöbbször egy adott körből történik a választás Ebbe a körbe általában az addigi vezetőknek tetsző emberek kerülhetnek be, akikről feltételezhető, hogy megválasztásuk esetén kiszolgálói lesznek a létező rendszernek. A választók a legritkább esetben buktatják meg azt, akit javasolnak nekik, tehát a gyakorlatban a javaslattevők döntik el, ki fog egy posztra kerülni – azok a javaslattevők, akiket a már létező vezetés bíz meg ezzel a feladattal. A kör pedig bezárult 3. A meggyökeresedett piramis-struktúrájú egyházakban a teológus- és lelkészképzés (papképzés) a központi irányítást szolgáló és kiszolgáló lojális hivatalnokréteg kiképzésére irányul leginkább. A képzés nem hogy közelebb vinné a lelkészt

(papot) Krisztushoz, az önálló gondolkodáshoz és cselekvéshez, hanem arra szolgál, hogy az önállóságot és a szabad gondolkodást elnyomja Az egyháztan lép előtérbe, hitvallások és a „rend”, az egyház feltétel nélküli tisztelete, a Biblia pedig a háttérbe. 4. Az élő egyház szép csendesen átalakul hivatallá, a természet világában jellegzetes élő organizmusból szerkezet lesz, a súlyosabb esetben oly erőssé válik az irányítóréteg, hogy az egyház fegyházzá válik, ahol csak azt lehet tenni, ami felülről megengedett. Olyan folyamatok indulnak el a szervezetben, amelyek más emberi szervezeteknél is megfigyelhetők: vállalatoknál, irodáknál, stb. (törtetés, személyválogatás, visszaélések, stb.) Természetesen amennyire az emberi elképzelések uralkodnak, annyira szorul ki Isten maga ebből a szervezetből, s egy idő után eljön az az idő is, hogy nem lesz a piramisnak csúcsa, illetve az egyszemélyi emberi vezető kerül

oda – Isten helyébe. Ebből a felül levők azért nem vesznek észre semmit, mert elszoktak már az Istenre figyeléstől, a lejjebb lévők pedig, úgy, mint eddig, vezetőiktől kapják a vezetést. A molnár már halott, de a víz járatja a malmot. Tevékenység van, de már az isteni Főtől független Isteni vezetés és védelem híján pedig másvalaki fogja szép lassan átvenni az irányítást és a hatalmat az egyházon belül, először apróbb léptekkel, majd nagyobbakkal egyre messzebb viszi az egyházat az Alapítója szándékaitól. A Gonosz, ha eléri azt, hogy elzárja az embereket Isten vezetésétől, a döntő csatát már megnyerte, minden egyéb pusztán csak idő kérdése. 5. Ha Sátánnak sikerül hatalmába kerítenie a vezetést, az egész egyház a kezébe kerül Elég arra ügyelnie, hogy a szűkebb kör az övé legyen, s befolyását kiterjesztheti ezáltal az egész szervezetre. A hierarchikus felépítés tette lehetővé a „bűn emberének”

a bejövetelét „Isten Templomába” (2Thess 2 fejezet), s bizony legújabb kori történelmünkben is van példa arra, hogy a különböző egyházak vezető pozícióit pl III/III-as beépített emberek foglalták el. A biblikus egyházszervezet felépítése, ha ahhoz hűek maradnak a tagok, önmagában lehetetlenné teszi az ehhez hasonló esetek megismétlődését, s ha mégis megesik, hogy beépülnek egyesek a rendszerbe, a károkozás lehetősége nagyságrendekkel kisebb. Ahhoz, hogy az egyház „elromolhasson”, előbb át kell alakulnia testvéri rendszerből hierarchikus rendszerré Személyi feltételek Az őskeresztény kor példájából is láthatjuk, hogy Krisztus egyházát olyan emberek alkották, akik keresztülmentek a „felülről születésen” (Ján 3,3), akik alárendelték emberi akaratukat és korlátozott értelmüket Isten akaratának. Legyen bármilyen jónak látszó is saját elgondolásunk, teljesen bizonyos, hogy Istené jobb, ezért az Ő

akaratát és véleményét kell első helyre helyeznünk az életünkben. Az őskereszténység köreiben – akár a tagokról, akár a vezetőkről legyen szó (akik önmagukat nem tekintették magasabbrendűnek a többieknél) –, mindenki önmagából a legjobbat adva, Isten Szentlelke által támogatva munkálkodott, hitben és szeretetben járva, minden külső körülménytől függetlenül. Bár mindenkinek egyéni elhívása és személyes szolgálata volt, mégis egységben voltak a Szentlélek által, együtt őrizték a tanítás tisztaságát, a keresztény élet színvonalát, az egymás iránti szeretetet. Mindaddig, míg egységes arcvonalat alkottak, az Ellenség nem találhatott rést, bárhogyan igyekezett is Jelenleg bizonyára egyetlen egyház sem valósítja teljes egészében az őskeresztény lelkiséget, mégis hiba lenne ezért elvetni a biblikus elvek alkalmazásának megkísérlését. Isten – mivel az ő akaratának megvalósításáról van szó

– teljesen bizonyosan támogat minden olyan kezdeményezést, akár az egyéni, akár a közösségi életről legyen szó, amely az ő Igéjét szeretné a gyakorlata alapjává tenni. Összegzés Krisztus rámutatott Jelenések könyve második fejezetében az őskeresztény korban végbement – emberi szemek előtt talán rejtve maradó – változásra: „De az a mondásom ellened, hogy az első szeretetedet elhagytad” (Jel 2,4). János apostol pedig arról tudósít, hogy az „elsőséget kívánandó” Diotrefész szelleme (3Ján 1. fej) megjelent, s a történelem folyamán sajnos meghódította az egyházakat Az elsőség kívánása mentén jelent meg a történelemben a hierarchikus szervezet, s éppen e szellemiségtől való megszabadulásra van mind égetőbb szükség „Ti pedig ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti Mesteretek, a Krisztus, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok” (Mát 23,8). „A népek fejedelmei uralkodnak azokon és a nagyok

hatalmaskodnak rajtuk. De ne legyen így közöttetek” (Mát 20,25-26) Az Isten által a Bibliában kinyilatkoztatott egyházrend és szervezet az egyedüli, amely a külső körülményektől függetlenül (legyenek azok akár kedvezőek, akár kedvezőtlenek) igazán hatékony lehet. Ez az a keret, amely az emberi képességek fejlesztésére hivatott, amely az erőforrások legmesszebbmenő kihasználására képes, természetesen a Szentlélek közvetlen vezetése alatt Egyéni és közösségi életünkben egyaránt a Lélek megújító erejére, jelenlétére, szabad munkálkodására van a legnagyobb szükségünk Szabó Ferenc