Történelem | Tanulmányok, esszék » Szegénység és esélyegyenlőtlenségek, generációs eltolódások

SZEGÉNYSÉG ÉS ESÉLYEGYENLŐTLENSÉGEK: GENERÁCIÓS ELTOLÓDÁSOK „Minden mai társadalomban vannak szegények és gazdagok, hatalmasok és hatalomnak kiszolgáltatottak, olyanok, akik el tudják érni, amit szeretnének, és ezért elégedettek, és olyanok akiknek nem sikerül életcéljaikat megvalósítani, ezért elégedetlenek”- hangzik Andorka Rudolf definíciója az egyenlőtlenségről. Az egyenlőtlenségek a társadalom alapvető jellegzetességei, azonban sem teljesen egyenlőtlen, sem egyenlőségektől mentes társadalom nem képzelhető el. Az egyenlőtlenségeket két fő csoportba sorolhatjuk: beszélhetünk a pozíciók egyenlőtlenségéről és a pozíciókba jutás egyenlőtlenségéről. Ez utóbbit igen jelentősen befolyásolja a jövedelemszint és a fogyasztási kiadások. A magasabb jövedelmű háztartások képesek a megtakarításra, ami természetesen újabb jövedelmek forrását jelenti számukra. A jövedelem azonban nem határozzák meg

egyértelműen a fogyasztást, hiszen ezt többek között a háztartások preferenciarendszere, a tagok életkor szerinti megoszlása és a tradíciók is befolyásolják. Mindezek ellenére a jövedelmek elemzése az, amin keresztül a leginkább megfogható a szegénység és egyenlőtlenség kérdése. A jövedelmek szempontjából több meghatározási módja ismert a szegénységnek. Abszolút szegénynek tekintjük azokat, akik esetében az egy főre jutó jövedelem nem éri el a megállapított létminimumi szintet, a relatív szegények közé pedig azok tartoznak, akiknek jövedelme az adott társadalom átlagos jövedelmi szintjétől elmarad. Ennél konkrétabb képet nyújt, ha a szegénységi kockázatokat vizsgáljuk a társadalmi és demográfiai csoportokat alapul véve. A szegénységi ráták magasabbak a legalább három gyereket nevelő háztartásokban, vagy akkor, ha a háztartásfő 40 évesnél fiatalabb, vagy ha gyermekét egyedül nevelő szülőről van

szó. Az alacsonyabb kvalifikációjú rétegbe tartozás szintén átlag feletti szegénységi kockázatot jelent, ezt az etnikai hovatartozás illetve a regionális egyenlőtlenségek valamint a munkaerőpiaci státusz tovább fokozza. Legsúlyosabb a helyzet a cigány etnikum esetén, a tanyán vagy községben élők között. A XX. századot a szegénység szempontjából három nagy szakaszra oszthatjuk Az 1945 előtti magyar társadalomról nincsenek pontos adataink, bár a falukutató irányzatok a „hárommillió koldus” országaként emlegették hazánkat a mezőgazdasági munkásokra és a törpebirtokosokra utalva. Az 1945 és 1990 közötti szocialista magyar társadalomban hivatalosan tagadták a szegénység létét, holott mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy létezik, ráadásul nem is elenyésző mértékben. Hivatalos adatok híján mértékére csupán a reálbérek alakulásának megfigyelése jelenthet támpontot az információszerzésben. A reálbérek

1978-ig tartó csökkenése negatív hatással volt a háztartások életkörülményeire, anyagi biztonságérzetük csökkent. Ez a tendencia egészen a ’80-as évek elejéig tartott, amikor a jövedelmek stagnáló képet mutattak, majd újra jövedelemcsökkenés következett. Több kutatás is arra utal, hogy az egyenlőtlenségek mértékének dinamikus növekedése a ’80-as évek második fele és a ’90-es évek eleje között zajlott le. A jövedelmek tekintetében azonban a rendszerváltás jelentette az igazán nagy törésvonalat. Megszűnt a kötelező foglalkoztatás, megjelent az új szegény réteg, a tartósan munkanélküliek tömege. A GDP csökkent, ami maga után vonta az egy főre jutó reáljövedelmek csökkenését is A magyar társadalom legalább kétharmadát alkotja azok arány, akiknek az egy főre jutó reáljövedelme 1989 óta csökkent. Az átlagos reáljövedelem csökkenése és az egyenlőtlenség növekedése következtében nőtt a

szegények aránya. Számuk kevesebb mint 1 milliótól közel 4 millióig terjed Ezeket az eltérő számokat úgy értelmezhetjük, hogy 1 millió körül lehet a súlyosan szegények száma, a 4 milliót megközelítő szám viszont mindazokat magában foglalja, akik a magyar társadalom körülményei között a még elfogadható jövedelemszint alá süllyedtek. Enyhíti ezt a sötét képet a Magyar Háztartás Panel felvételeknek az az eredménye, hogy a magasabb és alacsonyabb jövedelmi kategóriák között mozgás igen nagy, azaz sokan képesek egyik évről a másikra jövedelmi helyzetükön javítani, de még többen vannak azok, akik egyik évről a másikra reáljövedelemcsökkenést szenvednek el. Emellett kezd kialakulni egy stabilnak mondható jövedelmi elit, amely mindig a jövedelmi hierarchia csúcsán helyezkedik el, és egy ennél nagyobb tartósan szegény réteg, amely nem képes a legalacsonyabb jövedelmi kategóriákból felemelkedni. Már a szocialista

időszakban is jelen volt az időskorúak és a legfiatalabbak szegénysége, tehát ez nem új jelenség, ám a ’80-as években tapasztalható e tendenciák felerősödése. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy megszűnt az idősek szegénységkockázata. Sokkal inkább arról beszélhetünk, hogy a nyugdíjakat sikerült megóvni az infláció hatásától, valamint hogy a korábbi időszakok alacsonyabb jövedelmei nyomán alacsonyabb nyugdíjjal rendelkezők az idő múlásával kihalnak és helyüket átveszik a magasabb nyugdíjjal rendelkező idősek, s így a szegénységben kevésbé jelentős hányaddal vesznek részt. Az időskori szegénység kialakulásának kockázatát jelentősen megnöveli, ha az idős ember egyedül él és már régen ment nyugdíjba. Az időskori szegénység elkerülésében, a nyugdíjak reálértékének megőrzésében nagy szerepük van maguknak a nyugdíjasoknak, mert bár köztudott, hogy az állam is igyekszik támogatni ezt a

korosztályt, mindemellett nekik a gyermekekkel szemben meg van az a lehetőségük, hogy szavazzanak, és ezzel azt a politikai erőt juttassák hatalomra, amely leginkább nyugdíjasok érdekeit képviseli. Természetesen ez a társadalmi réteg sem mutat ennyire sematikusan egységes képet. A 70 év fölöttiek körében már jóval az átlag fölé emelkedik a szegénységi ráta. Ennek legfőbb oka, hogy az ezen korosztályhoz tartozók nagyrésze nő és egyedül él kisközségekben vagy tanyákon. A szegénység folyamatosan áttevődött az időskorú lakosságról a gyermekekre. Ennek egyik fő oka abban keresendő, hogy bár az egy háztartásban élők száma az elmúlt években nem változott jelentősen, de a reálbérek csökkentek, így kevesebb jövedelem jut a rendszerváltás után született gyermekekre. Ezek alapján megállapíthatjuk, hogy a szegénység kialakulását nagyban befolyásolja az, hogy a gyermek hány szülővel és testvérrel él egy

háztartásban és milyen a családtagok életkor szerinti megoszlása. A gyermekszegénység helyzetét tekintve a világ 23 fejlett ipari országa közül hazánk a 22. helyen áll - derül ki az UNICEF 2000-ben készült felméréséből A gyermekek jogairól szóló New York-i egyezmény tizenegy évvel ezelőtti ratifikálása alkalmából rendezett konferencián a résztvevők hangsúlyozták: minél előbb fel kell számolni a gazdasági és szociális helyzetből adódó, a gyermekeket hátrányosan érintő jelenségeket. Az utóbbi tíz évben a gyermekek szegénysége meghaladta a felnőttek szegénységének a mértékét. Lassan felnő egy olyan nemzedék, amelyik már a második generáción át halmozottan deprivált, s esélye sincs a felemelkedésre. A 14 év alatti gyermekek szegénysége szignifikánsan nő Magyarországon, a családi pótlékok reálértéke 1989-hez képest 40 százalékkal csökkent, az oktatásra fordított összeg aránya szintén

visszaesett a tíz évvel ezelőttihez képest. A szegénység nem feltétlenül az éhezést jelenti, hanem a rossz lakáskörülményeket, a nem megfelelő egészségügyi ellátást és az oktatás nyújtotta lehetőségek korlátozott kiaknázását. Összegezve: A ’90-es évek során a gyermekek egyre nagyobb arányban szorultak az alacsonyabb jövedelműek közé, miközben az idősebb generációk relatív jövedelmi pozíciója általában kevésbé romlott a népesség egészéhez képest. A XX. század utolsó évtizedében a ’80-as és a ’90-es évek fordulójához képest viszonylag mérsékeltebben növekedtek a jövedelmi egyenlőtlenségek. Jelentős volt ugyanakkor az egyenlőtlenségek belső szerkezeti átrendeződése. E szerkezeti átrendeződésnek egy vonatkozását, az egyes életkori csoportok közötti jövedelmi pozícióátrendeződést vizsgáltuk meg részletesebben is