Filozófia | Tanulmányok, esszék » Biriné Varga Csilla - Kant, az erkölcsök metafizikájának alapvetése

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA Filozófia II. Házi dolgozat Kant: Az erkölcsök metafizikájának alapvetése Tiszabercel, 2004. május 12 KÉSZÍTETTE: BIRINÉ VARGA CSILLA MAGYAR-KOMMUNIKÁCIÓ LEVELEZŐ TAGOZAT I. ÉVFOLYAM II. FÉLÉV A fölvilágosodás egy történelmi fordulat, ti. a nagy francia forradalom előtt hirdette meg az ember fölszabadítását minden hagyományos, korlátoltnak látszó kötöttség alól, amikor úgy tetszett, hogy a modern polgári társadalom szabad kifejlődése és a tudomány az emberiség minden problémáját meg fogja oldani. A XVIII. század második felében kibontakozó angol ipari és gazdasági forradalom, majd pedig a polgári politikai rendszer uralomra jutása Franciaországban, merőben új helyzetet teremtett. Nyilvánvalóvá lettek a kapitalista társadalmi és politikai berendezkedés ellentmondásai; egyre inkább kitetszett, hogy az ember fölszabadulása hagyományos kötöttségek és a vallás uralma alól megteremti

ugyan a szabadság lehetőségét, ámde közel sem bizonyos, hogy az emberek jól is fognak tudni élni ezzel a lehetőséggel. A tudomány és a vele összefonódott technika pedig hatalmassá teheti ugyan az embert a természet erői fölött, de az emberi élet alapkérdéseire a tudománynak nincs (és persze nem is lehet) válasza. A gazdasági és politikai élet eseményeinek történelmi középpontjában élő angol és francia gondolkodók számára nem váltak egyértelműen nyilvánvalóvá e folyamatok lényegi vonásai. Az angol klasszikus közgazdászok (elsősorban Adam Smith) a szabadversenyes kapitalizmus világát –bár sok mindent éleselméjűen láttak meg annak lényegéből- végül mégis csak az ellentéteken keresztül érvényesülő harmónia világaként jellemezték. A francia restauráció korának történetírói (Guizot és mások) pedig fölismerték ugyan, hogy a nagy forradalom –mint általában minden nagy történelmi

átalakulás- lényegét tekintve osztályharcok története volt, ám ezt az osztályharcot a harmadik renden belül már nem ismerték el. 1 A német filozófusok viszont némileg kivülről figyelték ezeket a folyamatokat – annak is „köszönhetően”, hogy Németország polgári fejlődése elmaradottabb volt -, s különös helyzetük lehetővé tette számukra, hogy nyitott szemmel lássák meg azok lényegét. A német klasszikus filozófia első nagy képviselője Immanuel Kant (1724-1804) volt. Megismerkedve az angol empírizus és klasszikus közgazdaságtan elméletével, céljául tűzte ki, hogy radikális „kritika”, azaz kritikai elemzés alá vegye az emberi megismerés és az emberi magatartás folyamatait. Fölismerte, hogy az empirizmus nem képes másfajta ismeret lehetőségét megalapozni az ember számára, mint az egyes dolgok érzékelhető tulajdonságaira vonatkozó ismeretekét – így azonban lehetővé teszi a szubjektív idealizmust (azt,

hogy a külső világ létében kételkedjünk.) Ámde lehetetlennek látta azt is, hogy elfogadja a hagyományos racionalizmusnak a „velünk született eszmék”-re vonatkozó tanítását. Minden ismeretünk csakugyan a tapasztalatokból indul ki, szögezte le, csakhogy nem állhat meg pusztán a tapasztalatnál. Hiszen soha nem érzékeljük például a szemléletben sem a tér, sem az idő általában vett formáját, hanem csak a dolgokat térben és időben – és mégis ezekben a formákban érzékeljük azokat, mégis tudjuk, hogy van tér és van idő. Ez csak úgy lehetséges, vélte Kant, hogy az emberi tudatnak ár a tapasztalat előtt, az értelemben „a priori” vannak bizonyos szerkezeti sajátosságai: a tér és az idő pl. tudatunk eleve meglevő szemléleti formái Az emberi tapasztalat így tehát nem egyszerűen passzív befogadói tevékenység, hanem olyan aktív folyamat, melyben megismerőképességünk már meglevő sajátosságai úgyszintén

szerepet játszanak: így a jelenség világ tárgyait – mint tárgyakat - bizonyos értelemben mi hozzuk létre. 2 Megismerni azonban csak a jelenségek világát vagyunk képesek: a mögöttük levő lényegről tudjuk ugyan, hogy létezik, de a „tiszta” megismerő, a köznapi értelmet meghaladó ész segítségével sem jutunk el földerítéséhez. Ha ezt mégis megkíséreljük, föloldhatatlan ellentmondásokra, antinómiákra jutunk: pl egyforma logikai szükségszerűséggel fogjuk „bebizonyítani” tudni, hogy a világ véges, illetve hogy végtelen. Első szemelvényünk, mely Kant ismeretelméleti főművéből való, ezeket a problémákat mutatja be. Hasonlóképpen nem alkalmas – hangsúlyozza Kant – a valóságot pusztán leíró tudomány az ember erkölcsi világának, a kötelező érvényű erkölcsi normáknak a megalapozására. Ha valamint azért teszünk meg, mert szükségleteink vagy érdekeink úgy kívánják, mi abban az erkölcsi

mozzanat? Lehet, hogy van benne ilyen is, de akkor annak máshonnan kell származnia: a lelkiismeretből, a tiszta kötelességtudatból. Ez pedig szintén olyasvalami, ami nem esetlegesen van meg az emberben, hanem szükségképpen természetének lényegéhez, a nem pusztán megismerő „tiszta” észhez, hanem a cselekvő „gyakorlati” észhez tartozik – ezt kísérli meg szemléltetni a második szemelvény Ahogyan Kant az első szemelvényben a megismerés bizonyos formáit tekinti eleve adottnak, itt az erkölcs alapjairól nyilatkozik hasonlóképpen. Kant beható vizsgálat alá vetette az embert, mint megismerő és erkölcsi alanyt. A materializmussal való vitája azonban odavezetett, hogy nem volt képes az alany és a tárgy kapcsolatát egyoldalúságtól mentesen föltárni. 3 A matematika és a fizika az észnek ama két elméleti ismerete, mely a priori tartozik meghatározni tárgyait; amaz egészen tisztán, emez legalább részben; amennyiben ez ne

tisztán határozza meg, más ismeretforrások jönnek tekintetbe, nem az ész. A matematika a legrégibb időktől fogva, ameddig az emberi ész története ér, a csodálatra méltó görög népnél, a tudomány biztos útján halad. De ne higgyük, hogy oly könnyű volt neki, mint a logikának, melyben az észnek csak maga magával van dolga, megtalálni e királyi utat vagy jobban mondva, maga magának vágni; ellenkezőleg, hiszen, hogy soká (főleg az egyiptomiaknál) tapogatózott, a fordulat pedig forradalomnak köszönhető, egyetlen ember szerencsés ötletének, mely időtől fogva azután a követendő utat el nem lehetett többé téveszteni, s a tudomány biztos haladása minden időre végtelen messzeségben meg volt indítva s szabva. A gondolkodásmód e forradalmának története, mely sokkal fontosabb volt, mint a híres hegyfok körüli út fölfedezése, úgyszintén létrehozójáé, nem maradt fenn számunkra. Megértették, hogy az ész csak azt látja át,

amit maga a saját terve szerint teremt, hogy neki ítéleteinek elveivel állandó törvények szerint elöl kell járnia, s a természetet kényszerítenie, hogy kérdéseire feleljen, nem pedig magát tőle pórázon vezettetnie. Az észnek, egyik kezében alapelveivel, melyek alapján állhatnak egyedül egybehangzó tünemények törvények gyanánt, másik kezében a kísérlettel, melyet amaz alapelvek értelmében kigondolt, kell a természethez közelednie; abból a célból ugyan, hogy taníttassa magát vele, de nem úgy, mint a tanítvány, ki mindent meghallgat, amit a tanító mond neki, hanem mint hivatalban levő bíró, ki a tanúkat rászorítja, hogy a föltett kérdésekre feleljenek. 4