Irodalom | Tanulmányok, esszék » Takaró Edit - A család és a haza eszménye Petőfi Sándor költészetében

Adatlap

Év, oldalszám:2002, 8 oldal
Nyelv:magyar
Letöltések száma:594
Feltöltve:2004. június 10
Méret:128 KB
Intézmény:-

Csatolmány:-

Letöltés PDF-ben:Kérlek jelentkezz be!


Értékelések

Ezt a doksit egyelőre még senki sem értékelte. Legyél Te az első!


Új értékelés

Tartalmi kivonat

A CSALÁD ÉS A HAZA ESZMÉNYE PETŐFI SÁNDOR KÖLTÉSZETÉBEN Petőfi Sándor irodalmunk fejlődésében Vörösmarty után s Arany János előtt foglal helyet. Esszém célja, hogy bemutassa Petőfit, az embert s a költőt, ki rendkívüli tehetsége által korszakalkotó egyéniséggé formálódott, s megteremtette költészetében a család s a haza eszményét. Illyés Gyula azt írja a gyermek Petőfiről, hogy gyakran álldogált a kovácsműhelyek előtt, és elmerülten nézte a tüzet, s az üllőről röpködő szikrákat. A gyermek csodálata, vonzódása e természeti elem iránt azzal magyarázható, hogy Petőfi lelke maga a tűz: életkedve hol a hamu alatt izzó parázs, hol pedig magasan lobogó láng. A kisfiú rendkívül érzékeny volt, könnyen a szívére vett mindent. Az eleven, játékos fiút a több ízben előforduló kicsúfolások, korlátozások magába fordulóvá, hallgataggá tették. Természettől fogva indulatos volt, de kitöréseit magába

kellett fojtania. Környezete így gátat emelt köréje, mely kialakította s növelte Petőfiben a mindent elsöprő szabadságvágyat. Mindezek a vonások a felnőtt Petőfi jellemének alapjául szolgáltak, s egyre gazdagodtak, kiteljesedtek. Kialakult egyéniségének egyik lényeges jegye: cselekvő ösztöne, mely nem csupán esztétikumában érvényesül, hanem ellenállhatatlan erővel ragadja őt a költészetből az élet, a nyilvános szereplés színpadára, s eljuttatja végzetéhez. Egyéniségének aránylag gyors kibontakozását, majd szuverén kiterjeszkedését tette lehetővé lobogó, türelmetlen vérmérséklete és nemes becsvágya. Jellemző rá kedélyállapotainak végletessége, mely cselekvő szenvedély és passzív hangulat, életkedv és lehangoltság korszakos vagy alkalmi, sőt pillanatnyi ellentéteiben jelenik meg. E végletesség költészetében való megnyilvánulása, hogy naiv dalharmóniák jelennek meg az életkedv, s szeszélyes

szabálytalanságok a borulat idején. Ilyen költői válságról tanúskodó időszak volt Petőfi életében, az melyben kiábrándultságot és embergyűlöletet tükröző versei születtek. Ezeket a verseket a Felhők című ciklusba gyűjtötte Petőfi költészete a magyar romantika kiteljesedése, de az életmű egyben túl is mutat a korstíluson. Vizsgáljuk meg a romantika néhány jellemző jegyét Petőfi költészetében! Fitz Stick szerint a romantika a végtelenség művészete. A romantikus eszmény önmagán mindig túlmenő, távolságokba vezető örök keresés. Petőfi először saját hangját igyekezett megtalálni, egyénivé válni, szabadulni a kortárs költők hatása alól. Később a szerelmet kereste, azt a szerelmet, mely nem csupán költői ábránd, hanem lángoló és magával ragadó, hogy általa a lírikus kielégítheti szerelemkőltői becsvágyát. S kereste a szabadságot is, de nem csak a saját személyére kiterjedőt, hanem az egész

világban érvényesülő szabadságeszmét. A romantika egyik legfőbb stílusjegye a szubjektivizmus, az egyéniség kultusza. Petőfi költészetében jelen van a lírai én belső világának leírása, s megállapítható a kifejezés szakadatlan egyidejűsége a lelki folyamatokkal. A közép - és kelet- európai romantika alkotói fölfedezték és nagyra értékelték a népművészet alkotásait. Petőfi a népköltészettől nyer tárgyi és formai ihletet Költői pályafutása a népies költészetjegyében indul. A romantika kifejezésmódjára felfokozott pátosz, ünnepélyesség, költői ékesszólás, zeneiség és festőiség jellemző. A pátosz, ünnepélyesség és ékesszólás megjelenik Petőfi forradalmi látomás költészetében, valamint felbukkan szerelmi lírájában is. A festőiség pedig tájleíró költészetének legfontosabb alkotóeleme. A romantika elveti a klasszicizmus szabályozottságát, kötöttségeit, igyekszik elmosni a hagyományos

műfajok, műnemek határait. Erről tanúskodnak Petőfi elbeszélő költeményei - A helység kalapácsa, a János vitéz és Az apostol - melyek megfogalmazása lírai, de témájuk szerint az epikus vonások dominálnak bennük. A fent írottak alapján megállapítható, hogy a romantika legfőbb stílusjegyei érvényre jutnak Petőfi költészetében, sőt e vizsgálódás rávilágít arra, hogy a romantika Petőfi költészetének sajátja. Így igazolást nyer fenti megállapításom, miszerint Petőfi életműve a magyar romantika kiteljesedése. Megismertük tehát Petőfit, mint embert: romantikus személyiséget, s mint költőt: romantikus alkotót. Így egy átfogó képet kaptunk Petőfi Sándorról, mely lehetővé teszi, hogy részleteiben vizsgálhassuk a címben megjelölt témát. * Petőfi családhoz való viszonya, családeszménye családi lírájában és szerelmi költészetében jelenik meg. Szüleiről írt költeményeiből kitűnik, hogy nem ezt a

családot tekinti eszménynek. Megfogalmazódik családi lírájában az apa és a fiú ellentéte, valamint az apa és az anya közti különbség. Erre a viszonyra az Egy estém otthon című költemény szolgál bizonyítékul. A költő megjeleníti a versben a kötetlen, könnyed családi társalgás természetességét. A műben szereplő csipkelődő, ironikus dialógus és elbeszélés pedig felvillantja apa és fia ellentmondásos kapcsolatát, a szeretet mellett egymás kölcsönös meg nem értését. Az apa igyekszik viccelődni fia foglalkozásán, de szemében e mesterség “.nagy szálka még” Petőfi pedig igyekszik mosolyogni apja megjegyzésein, de fáj neki a “jó öreg” műveletlensége, hogy igazából azt sem tudja, mi a különbség színész és a bohóc között. A vers utolsó három versszaka az apa és az anya viselkedésének különbségére világít rá. Az anya nem bírálja, hanem kedvesen kérdezősködik, s ez Petőfinek oly jól esik, ebből

érzi igazán az anyai gondoskodást és szeretetet. E versben tehát szemben áll a művelt költő és a falusi mészáros, valamint a "jó öreg” és a “legszeretőbb anya”. A Szülőimhez című versben már nem oly éles ez az ellentét, de azért igen jellemző motívumok jelennek meg benne a szülők igényszintjét illetően. Petőfi leírja, ha gazdag lenne - egyebek között - megoldaná, hogy apjának borospincéje legyen, anyja pedig kocsival járhasson misére. Ebben a műben megjelenik még a költő testvére iránt érzett szeretete is, hiszen István öccsét is meg akarja örvendeztetni azzal, amire vágyik: jó paripákkal. Az István öcsémhez című költői levélben pedig megfogalmazódik Petőfi bizalma testvére iránt, hiszen gondjaira bízza benne a megfáradt szülőket. Mindebből következtetésként levonható, hogy igaz, Petőfi mélyen szerette szüleit, testvérét, családi életüket azonban nem tartotta ideálisnak, s bár

legbensőbb családi kapcsolatairól fesztelen, közvetlen modorban, közügyként ír, azt nem eszményként állítja elénk. Majd szerelmi költészete lesz az - azon belül is a Júliához írt versei - melyben megteremti az ideáli család képét. Mielőtt azonban a Júlia versekhez hozzákezdenék, be kell mutatni költői válságának időszakát, mely a Júlia ciklust, bár nem közvetlenül, de megelőzte. Az 1844-es év sikerei magabiztossá tették a költőt. A következő évben azonban ez a magabiztosság kezdett szertefoszlani, megrendülni. Ennek egyik oka, hogy kudarcba fulladnak szerelemköltői ambíciói. A fiatal Csapó Etelke, s a nemesi származású Mednyánszki Berta iránt érzett szerelme nem volt igazi mély érzés, szenvedélyt nem váltottak ki belőle. Ezért a " Cipruslombok Etelke sírjáról" és a " Szerelem gyöngyei" című ciklus darabjaira a színpadias póz, a mesterkeltség nyomja rá bélyegét, s a versek esztétikai

értékükben sem kiemelkedők. A másik ok - amiért magabiztossága megcsappant - hogy úgy érezte barátai elfordultak tőle, s ráadásul a kritika is kíméletlenül támadta. E külső okokon kívül azonban belső vívódás is gyötri: művészileg elégedetlen önmagával, s nem találja az új utat. Pesszimizmusát tovább mélyíti, hogy ebben az időben olvassa Heine és Byron műveit. E súlyos lelki és világnézeti válság tükre a Felhők című versciklus. Megszólal e versekben a keserű kiábrándulás az eszmékből. Minden eszme: az erény, a becsület, az erkölcs, a barátság, a szerelem, a hitvesi hűség, az emberi haladás a visszájára fordul. A versek szerkezete is olyannyira megváltozik, hogy eljut korábbi korszaka legjellemzőbb műfajának, a dalnak tagadásáig. E versek rövid epigrammaszerűek, csattanóval lezárva Megfigyelhető ezen kívül egy részükben egy azonos versépítő technika: a költő elkezd egy értékesnek látszó

témáról, cselekvésről beszélni, majd a versvégi csattanóban visszájára fordítja az egészet Ez a borulat szerencsére nem tartott örökké. A kedélyállapotbeli fordulópontot negyvenhat tavasza jelentette. Maga Petőfi így emlékezik vissza erre az Úti levelekben: “ Valaha roppant ember - és világgyűlölő voltam, (.) hogy e nyavalyából kigyógyultam: nem egészen, de nagy részben Dumas-nak köszönhetem, ő segített levenni orromról az epéből készült sárgászöld pápaszemet, az ő munkáinak olvasása után kezdtem eszmélni, hogy talán mégis szép a világ. ” S nem sokkal később, hogy a költő erre feleszmélt, szinte bizonyításként az élet szépségére, megismerte élete nagy szerelmét, Szendrey Júliát, kit egy évre első találkozásuk után feleségül is vett. Júlia szenvedélyes szerelmet lobbantott lángra Petőfiben, ami magyarázható lelki alkatuk rendkívüli hasonlóságával. A tizennyolc éves lány ugyan olyan lázadó

volt, ugyanolyan szenvedélyesség, végletesség, szeszélyesség jellemezte, mint Petőfit. Amellett Júlia művelt volt, sőt maga is írt, s tehetségesnek bizonyult.( Kedvenc írója George Sand ) Egyszóval Petőfi számára Szendrey Júlia az ideális asszonyt jelentette. Azt az asszonyt, akivel meg tudja valósítani családeszményét. A Hol a lány, ki lelkem röpülését. című vers kifejezi lelki összetartozásukat, s bemutatja az ebből fakadó életvitelt: " Együtt lépünk az élet határáig Rózsákra, tövisekre." Petőfi életében ez azt jelenti, szerelmével együtt vívja meg harcait a szabadságért és a költő egyéb eszméiért. S voltaképpen ez Petőfi családeszménye, hogy a szeretett hitves mellette álljon, nem csak mint asszony, hanem mint eszmei társ is. A Szeptember végén című elégiájában az emberi élet, a boldogság és a szerelem múlhatatlanságáról töpreng. Megtudhatjuk a versből, a költő számára a szerelem

örök, s vágyik arra, hogy felesége is ugyanúgy szeresse. Mély fájdalmat okoz a puszta gondolata is annak, hogy az ő halála után felesége mást is szerethet. Ezt írja versében: "Letörleni véle könyűimet érted, Ki könnyen elfeledéd hívedet, S e szív sebeit bekötözni, ki téged Még akkor is, ott is, örökre szeret!" Nem múló szerelmét azzal is bizonyítja, hogy megteremti irodalmunkban a hitvesi költészetet. Érzelmeinek bensőséges megnyilatkozásai nem hallgatnak el házasságkötésük után sem, sőt Petőfi feleségéhez írja legszenvedélyesebb költeményeit. A "Minek nevezzelek?" című rapszódia ezen költeményeknek egyik legkülönb darabja. A költő e versben keresi a legméltóbb kifejezést, megnevezést, mely leginkább illenék felesége szépségéhez. A “Minek nevezzelek?” tanácstalan, tehetetlen elragadtatása szervezi a költeményt, e körül vonultatja fel a nagyszerű kifejezési próbák egész áradatát.

De hiába a csodálatos fantázia, a megragadó metaforák, a költő nem találja meg a megfelelő megszólítást. A vers így nyitott marad, s azt tanúsítja, a nyelv szegényes eszköz Júlia szépségének méltó kifejezéséhez. * " Szabadság szerelem! E kettő kell nekem, Szerelmemért föláldozom Az életet, Szabadságért föláldozom Szerelmemet." Petőfi 1847 elején megjelent gyűjteményes kötete sokszor idézett előhangjának híres sorai tulajdonképpen azt takarják, hogy a hitvessel való tökéletes lelki összetartozás, harmonizálás, a nem múló szerelem versbe öntésén kívül Petőfi másik nagy témája, a szülőföld, a nép tisztelete, a haza szabadsága, azaz a haza eszményének megteremtése. Petőfi szerette az egyszerű népet, melynek körében nevelkedett. A nemesi nemzet eszményével szemben a népi nemzet eszményét vallja. Ez népies költészetében is hangot kap Most pillantsunk bele, mi jellemzi Petőfi népiességét!

Petőfi korai verseiről, melyek 1842 - ben és 43 - ban születtek, Horváth János így nyilatkozik: “ A stílbeli örökség, mely alatt hovatovább érezhetővé válik egy nem abba való új egyéniség jelenléte, ad a 42/43-beli versei egy részének egy különös ízt. A gyökeres természetesség egy finomkodó gyöngédség ruhájában, az élő egyéniség egy általános típus lárvája alatt, a reális érzésmód absztrakt szódivatban. Minden nagy költő pályakezdetén ott e kedves ingerlő kettősség." 1844 elején azonban fordul a stíllel, s a gondolat veszi át a szerepet a kifejezés fölött. Petőfinek eleme a vidor életkedv, pezsgő játékos kedély, s mikor megszabadul az örökölt stílformák gátlásától, kifejezésében is fesztelenné válik, s természetes bátorsággal él a maga mindennapi nyelvével. Tulajdonképpen létrehoz egy Petőfi- féle műköltői stílt, melynek lényege az irodalmi hagyomány összeegyeztetése az élő

nyelvszokással. Az eredetibb Petőfi-stílust főképp humoros helyzetdalok és életképszerű költemények vezetik be. Petőfi népi témájú verseiben nem a népdalt utánozza, hanem lelkileg idomul népivé, s akkor önállóan, a mintára nem tekintve alkot. Így a népdalt, mint egyszerű, egyenes, nyílt egyéniségének legtermészetesebb kifejező formáját használja. Legjellegzetesebb költeményei a népies helyzetdalok, melyekben szerepjátszó hajlama leginkább megnyilvánulhat: Petőfi lélekben azonosítja magát az egyes versekben szereplő mintájával, s így hoz létre rokon külsőségeket. Ilyen népies helyzetdal A borozó, a Befordultam a konyhára, A virágnak megtiltani nem lehet., stb Petőfi gyakran írt népi életképeket is. Ezek a költemények egy-egy kiragadott életdarabot, a nép világából vett jelenetet emelnek költői témává. Ilyen például: a Szeget szeggel, A csaplárné a betyárt szerette. , Megy a juhász szamáron, stb Mint

említettem Petőfi a népi nemzet eszményét vallja. Szereti és tiszteli az egyszerű embereket Ezért népies költészetének mottója: a népről, a néphez, a nép nyelvén. Ezt az eszmét Arany Jánoshoz írt költői levelében is megfogalmazza: “S ez az igaz költő, ki a nép ajkára Hullatja keblének mennyei mannáját. A szegény nép! olyan felhős láthatára, S felhők közt kék eget csak néha napján lát. Nagy fáradalmait ha nem enyhíti más, Enyhítsük mi költők, daloljunk számára, Legyen minden dalunk egy-egy vigasztalás, Egy édes álom a kemény nyoszolyára!" A szülőföld szeretetét és a szülőföld ideális szépségének megjelenítését jelentik csodálatosan festői tájleíró költeményei. Petőfi a romantika vadregényes ,zordon ember nem lakta hegyvidékével szemben, a délibábot ringató, “arany kalásszal ékes” tengersík vidéket, az alföldet állítja elénk tájeszményként. Szülőföldje is az Alföld, a

magyar nép hazája is, de egyben - korláttalansága következtében - a szabadság tágasságának jelképe is lesz. E szabadság azonban még véletlenül sem összekeverendő a nemzet szabadságával, a korláttalan síkság csupán Petőfi belső szabadságvágyát jelképezi. A Tisza című vers Petőfi talán legszebb tájleíró költeménye.(Nekem a kedvenc Petőfi versem) Hogy miért tartom annak? Mert rendkívül megragadó magának a tájnak a leírása is, és mert e költeményben benne van a költészet két nagy lehetősége: a csend és a hangerő. Benne van a két szélsőség, ami felé lejt vagy emelkedik minden költészet. Benne van a csendes Tisza szelídsége, s a láncaitól őrjöngő, tomboló Tisza. Ez a vers így önarcképnek is tekinthető, hiszen jelen van benne a tündöklő világszem, aki Petőfi, és jelen van benne a virágzó indulat, aki Petőfi. A Tiszán kívül Petőfi tájleíró költeményei közé tartozik: Az alföld, a Kiskunság, A

puszta télen, A csárda romjai, stb. Bár a két utóbbi vers nem éppen a magyar táj szépségét festi le, azért Az alföld, a Kiskunság és a Tisza című versében Petőfi megteremti a hazai táj eszményét. A következőkben Petőfi forradalmi és látomásköltészete kerül bemutatásra. De, hogy megértsük annak lelki indíttatását, térjünk vissza egy pillanatra a Tisza című vers utolsó két versszakára. Senki számára nem lehet kétséges a verszárás alkati indokoltsága; jelen van itt mély, ösztöni alapja mindannak, amit Petőfiről, a forradalmárról tudunk. A világot rázó szembeszegülés szólal meg itt, ahogy másutt is, a szélvész, vihar, tűz és vér minduntalan visszatérő képeiben. Nem elég azonban az ellenszegülő temperamentum, nem elég a fiatalság lángoló nyugtalansága, kell ide még valami, a korszak: 1848 európai forradalomsorozata, amely irányt, medret, lehetőséget, kifutást adott mindannak, ami a költőben készen

állt. “Petőfi a forradalomban nemcsak eszméi győzelmét reméli - azt is természetesen - , hanem ugyanakkor elemi ösztöneinek, minden ízeporcikájának eksztatikus vágyainak kiteljesülését."(Nemes Nagy Ágnes: Szőke bikkfák) A Tisza című versben a tomboló Tisza éppen tombolásában boldog; a düh-boldogság, a haragujjongás páratlan lélektani képe. Az Egy gondolat bánt engemetcímű rapszódiában szintén hasonló lélektani kép jelenik meg: a világszabadság csodálatos eszméjéért való hősi halál föllelkesült, fölzaklatott vad víziója. Petőfi forradalmi látomásköltészetében a haza eszménye kitágul, s az egész világban érvényre jutó erkölcsi eszményt fogalmaz meg. Ez az erkölcsi eszmény, célkitűzés a világszabadság elérése. Petőfi úgy képzeli a világszabadság megvalósulását, hogy azt megelőzően "rettenetes napokat" fog megélni az emberiség. Lesz egy utolsó véres háború, mely megold minden

társadalmi problémát. E sorsdöntő, végső háború víziója több költeményben is szerepel: az Egy gondolat bánt engemet, Az ítélet, s a Levél Várady Antalhoz című verseiben. Az eszméi mellet kialakít egy újfajta költő-ideált. Azonosul a romantikusok "költő-apostol" eszményével. Ezt az eszményt A XIX század költői című versében fejti ki Látomás verseiben gúnyosan és ironikusan támadja a maradi, civilizálatlan országot (Okatootáia), a kényelemszerető, semmittevő nemeseket (Pató Pál úr), s szenvedélyesen harcol a nép emberi jogaiért (A nép nevében). Büszke magyarságára, s imádja nemzetét (Magyar vagyok). Március 15-e után, a politikai események sodrásában uralkodóvá válik költészetében a politika. Ekkor születnek forradalmi költeményei. A nagy népgyűlések szenvedélyességét közvetíti a Föltámadott a tenger lendülete. Királyellenes versek sorát írja (A királyokhoz, A király és a hóhér, A

király esküje stb.), a köztársasági eszme mellett agitál (Respublica), ostorozza a tétlenséget, a forradalmi lelkesedés elapadását (Megint beszélünk s csak beszélünk), sürgeti a nemzeti összefogást a szabadságharc megindulásakor (Élet vagy halál!). Petőfi forradalmi és látomásköltészetében tehát a haza eszménye: hogy vesszenek a királyok, arisztokraták, s a nép uralkodjon a szabad hazán. * Ezzel az utolsó témával végigtekintettük a család és a haza eszményének megjelenésé Petőfi költészetében. Lezárásként hadd idézzem Horváth János szavait Petőfiről: "Van irodalmunkban súlyosabb egyéniség, nem egy az övénél. De közvetlenebb, kedvesebb naivul spontánabb s egyúttal férfiasabb alig, fejlődésbeli kihatásában jelentékenyebb Kazinczy óta egy sem, mert neve korszakos költői stilt jelent." KÉSZÍTETTE: TAKARÓ EDIT Felhasznált irodalom: Fekete Sándor: Petőfi romantikájának forrásai Ratzky Rita:

"De méreg a dal édes méze Nemes Nagy Ágnes: Szőke bikkfák Horváth János: Petőfi Sándor Illyés Gyula: A kisfiú Petőfi dr. Mohácsi Károly: Irodalom II