Történelem | Tanulmányok, esszék » A magyar őstörténet és honfoglalás

A magyar őstörténet és Honfoglalás Bayer Fanatiker tollából A magyarok eredete mai napig vitatott, vannak, akik a suméroktól származtatnak, vannak, akik török eredetet sejtenek, vannak, akik a finnugor rokonság mellett állnak ki. A finnugor elmélet A 19. században kezdték az európai népek az eredetüket intenzívebben kutatni Minden nemzet fényes, dicső múltat tákolt össze a megmaradt forrásokból, legendákból. Nálunk ez nem így történt. A finnugor faj- és nyelvrokonság elmélete az 1848-49-iki szabadságharc leverését követő 18 éves osztrák önkényuralom korában - és bátran hozzátehetjük következtében - idegen származású és a kormány támogatását élvező személyek, Hunfalvy Pál, Reguly Antal, majd Budenz József és társaik útján születik meg és veszi át kormányzati erőszakkal a szó szoros értelemben vett uralmat a pesti egyetem, majd a Magyar Tudományos Akadémia felett.1 Reguly Antal a két évvel a világosi

fegyverletétel után Oroszországba utazik az ottani rokonnépek tanulmányozása céljából. Ez azért említésre méltó, mert abban az időben olyan nehéz volt útlevelet kapni - s aki kapott, az kormányösszeköttetésekkel rendelkezett vagy kormányügynök volt - hogy felmerül az alapos gyanú, hogy Regulyt a Habsburgok küldték ki, hogy erősítse meg a halszagú atyafiságot, s ezzel törölje el Katona Istvánnak és tanítványainak kutatásainak eredményeit. Ezt néhány bekezdéssel lejjebb ki is fejtem A Habsburgok ránk kényszerítettek egy elméletet, mely szerint az Urál környékéről jöttünk, nomád, gyűjtögető életmódot folytattunk, minden műveltségi elemet útközben a Kárpátmedence felé csentünk el más népektől. Az egyetlen tény, ami alátámasztja a finnugor gyökereket, az a magyar nyelv legősibb szókincsének kétharmada, amely visszavezethető a finnugor nyelvcsaládhoz. A fennmaradó egyharmad őstörök vonásokat hordoz Erre a

magyarázat a következő: a történelemtudományunk létrehozott egy igen merész hipotézist egy tisztázatlan manysi nevű finnugor (hogy ez a nép finnugor volt, azt a mi nyelvünkből következtetni vissza ez a vakmerő elmélet!) ősnépről, amelyet, miután előbb a Közép-Ural ázsiai oldalára átvándorolt, egy őstörök lovas kultúrájú nép leigázott, magába olvasztott és eredeti erdőlakó, tőrvető, prémvadász finnugor életformáját, lovas pusztázó, legeltető, harcos nomád formává asszimilálta. ( ez az elmélet annyira erőltetett, hogy már komikus De nem kevésbé komikus, hogy egymás után derülnek ki olyan szavainkról, amelyekről nyelvtudósaink azt állítják, hogy szlávból átvett kölcsönszavak, hogy azok sumér szavak, amelyeket szlávok vettek át, a káspi-kaukázusi népektől, hunoktól, kazároktól, onoguroktól, bolgároktól, szabiroktól, avaroktól, magyaroktól, szarmatáktól stb.) Az így kialakult nép onogur néven

került be a Volga-térbe, ahol előbb hun, majd kök-türk keretben további ogur beütésen ment át, majd a fele a Közép-Volga vidékére költözött, a másik felét meg a kazárok igázták le és kétszáz évig kazár keretben élt és innen más ogur törzsek társaságában a Kárpátmedencében költözött, ahol ezekkel a törzsekkel, valamint az itt talált avar és bolgár maradványokkal összeolvadva magyar néppé vált. 2 A fenti történetben igaz, hogy az első láncszem finnugor eredetre utal, de aztán olyan sok kapcsolatot mutat be török fajtájú népekkel, hogy érdemes feltenni a kérdést: miért a legkisebb súlyú elemből indulunk ki? Nem hitelesebb az, hogy mi eredendően török fajtájú nép vagyunk, de kapcsolatba kerültünk a finnugorokkal is, innen a nyelvbeli párhuzam? Hiszen az anatómia, öltözködés, kultúra, szokások s a korabeli források figyelembevételével egyértelműen kimondható, hogy a turáni faj képviselői vagyunk.

"Barbárok" és "Civilizáltak" Mielőtt elkezdeném ezt az állítást alátámasztani, meg kell említenem a 19. századi társadalomtudomány felosztását az ókori és középkori népekről. Az 1800as években felállítottak egy értékelméletet, amely az ókori és középkori népeket életformájuk alapján emberi értékükben, faji minőségükben osztályozta "letelepedett", tehát felsőrendű, és "nomád", tehát alacsonyrendű kategóriákká.3 A letelepedettek a kontinens parti sávjában éltek, vízhez kötve, urbánus karakterű társadalomban. A nomádok alatt a lovas társadalmakat kell érteni, akik a kontinens belsejében boldogultak, rurális karakterű társadalomban. Az urbánus és a rurális társadalmak közti különbséget a távolsággal szembeni reakció formája jelenti. Az urbánus társadalom úgy reagál a távolságok tényére, hogy kis területekre, gócokba bújik össze, a zsúfoltság tényéhez

fegyelmezi magát, a monumentalitást tiszteli, életélménye a véglegesség. A rurális társadalom a távolságokat a ló segítségével győzi le, a kötetlenséget értékeli, a gyorsaságot tiszteli, ideálja a függetlenség, életélménye a mozgalmasság. A lovas és a vízi életforma két merőben különböző és szinte összehasonlíthatatlan világ az ókorban és a koraközépkorban, s semmiképpen sem állnak az "alacsony" és a "magas" viszonyában egymással szemben. A lovas társadalomnak olyan civilizációs és kulturális készítményekkel kellett kielégítenie exisztenciális és esztétikai igényeit, amiket állandóan és könnyen magával hordhatott. Az európainál sokkal magasabb fokon álló öltözködési kultúra, fegyver, ékszer és utazási kultúra, a mozgékony életforma szükségleteihez kimunkált csodálatos lakáskultúra a helyváltoztatáshoz szabott szórakozások és szellemi táplálékok a művészeti területek,

és a mozgó-formáknak megfelelően a művészeti produktum anyaga könnyű és kis térfogatú - bőr, fa, csont, nemesfém, textil - mérete, súlya kicsi, egyszóval könnyű, szállítható, mint az ékszer, szőnyeg, ötvösmunka, vagy a rovásírás könnyű, három vagy négylapú farudacskái, avagy a tánc, a hangszer, az ének. A magyar táncok összehasonlíthatatlan gazdagsága és a magyar népdalok ezrei, amekkora mennyiségre az európai népeknél nincs precedens, képet adnak ennek a két művészeti ágnak ókori és középkori fejlettségéről ezeknél a "nomád" és "barbár" népeknél. Úgy hisszük, hogy a mozgó formának megfelelő fafaragás, ötvösség, kerámia, kisplasztika, szőnyegszövés, bőrdíszművesség, fegyverművesség, női kézimunka, zene, tánc, ének, hősköltemény, mese, monda szintén kultúra. Hogy a könnyen szállítható ruházati, kisplasztikai, kerámiai és ötvösproduktumok, valamint a szellemi

kultúrát rögzítő könnyű anyagok veszendő voltuk és gyakori mozgatásuk, valamint a harcoló életmód és gyakori rablások következtében nem tudták úgy legyőzni az évezredek enyészetét, mint a kő és a márvány, valamint az egyhelybenlakó életformának a föld felszínén, vagy a föld alatt megmaradt különböző maradványai és nyomai, és ennélfogva emlékekben keveset talált meg az archeológia, még nem bizonyítja, hogy a lovas-kultúrák alacsonyrendűek voltak. A civilizált világ ma mindenesetre nem az ókori parti népek hosszú ingeinek, tógáinak, tunikáinak, dalmatikáinak, vagy a germánok elől-hátul lelógó és kétoldalt hónaljig szíjjal összefűzött ujjatlan ruhadarabjainak modernizált változatát utódait hordja, hanem a turáni lovas-népek nadrágjainak, csizmáinak, öveinek, sapkáinak, csattjainak, kesztyűinek, fehérneműinek, elöl, középen végiggombolt, bevarrt ujjakkal ellátott kabátjainak szabásdivatban

módosuló, de alapformájában évezredek óta ugyanazon lényegét. A civilizált világ a régi római és germán lovaglás helyett, amely a kengyelt nem ismerte, ma kengyelt, nyerget, sarkantyút használ, amelyeket a turáni lovas-kultúrából hun, avar, magyar közvetítéssel kapott, és nem rögzített tengelyű kétkerekű római és germán talyigákra ül, hanem fordítható tengelyű, négykerekű nomád civilizációkban kifejlesztett magyar kocsikra, amelyeknek még a nevét is átvette. A könnyű lovasságot, a keleti szőnyeget, a kovácsolt fegyveracélt, a művészetté fejlesztett karvívást, a lovaglást, a "Blitzkrieget", éppúgy a turáni lovaskultúrától kapták a parti társadalmak, mint az ötvösséget, a lótenyésztést, a szkíta nyilat, a pányvát és még számtalan más egyebet, amiknek turáni eredetével nincs tisztában a világ, s ha valaki kimutatná, hogy mennyi alapeszköz és alapismeret "nem-árja" eredetű, az

ellenlistán alig maradna valami.4 Ez a társadalom nem volt keresztény, de nem volt bálványimádó sem. Tisztelték az ősök szellemeit, imádták a fényt, a világosságot, szerették a tisztaságot, az életet, a szabadságot és megbecsülték asszonyaikat. Ezek az emberek a Nap Fiai voltak Turániak "Barbárok" Rokona-e hát a magyarnak a sumér? Mióta a 19. század archeológiai felfedezéseinek anyagában hirtelen megjelent egy azóta egyre szaporodó és sem a sémi sem az árja múltba bele nem illeszthető furcsa és idegen mennyiség, amelyet előbb kaledusnak, majd sumér-akkádnak nevezett el a tudomány s amely az emberi civilizáció minden eddig ismert ősét megelőző legrégibb kiindulásnak, az összes ókori civilizációk ősének bizonyult, a tudományos érdeklődésnek egyik legizgatóbb kérdésévé vált, hogy milyen emberfajtához tartozott, honnan származott, ki volt és vannak-e leszármazottai ennek az emberfajtának.5 Ahhoz, hogy

párhuzamot tudjunk keresni a sumérok és a magyarok közt, nyelvösszehasonlítást kell elvégeznünk. A most következő összehasonlító nyelvtörténeti szemlélődés az ó-sumér nyelvre irányul (kb. ie 2000 előtt), és majdnem teljesen figyelmen kívül hagyja az első babiloni birodalom kora utáni késő-sumér nyelvet, abból kiindulva, hogy a turáni népek őseinek kiválása a mezopotámiai sumér közösségből ie. a 3 évezred első felében már megtörtént, a sumér-turáni nyelvazonosság tehát az ó-sumérra vonatkozó megállapítást jelent. "Amátszunu ugyanná ana kikkinyu, Kikkiny, kikkiny, igar, igar, Kikkinyu szimema, igaru kisszesz." Ez az ó-sumérok Nimród-eposzának egy töredéke. Jelentése: "Amit mondánk nem ügyelé csak a kunyhó, Kunyhó, kunyhó, garád, garád, Kunyhó hallgass, garád bujtass." 6 A kikkiny szó nádfedelet jelent, s 2tagból áll: a kik, kikku s a kany (az utóbbi az előbbi hangrendjéhez hasonul). A

kik, kikku ma is megvan káka formájában a magyarban A kuny szó jelentése borít, sötét, ráborul, s a magyar konyul, alkony, huny, hanyatlik szavak ősi alapja. Az amátszunu egy ige ragozott alakja, tehát a sumér nyelv is ragasztó, úgy, mint a magyar. Az amátszunu literálása latin betűkkel így fest: A-má-tu-szu-nu. Az "a" a vonatkozás kifejezése, olyan, mint a magyarban (a-mi, a-ki, a-hogy, a-kkor). A "má" jelentése száj A "tu" igésítő gyökszó, a má-tu tehát száj-csinál-t jelent, vagyis elmond. A "szu" az egyes szám második személyt jelöli, tehát má-tu-szu: elmondasz. A "nu" a többes szám első személyt fejezi ki A nem-magyaroknak ezt nagyon nehéz megérteni, hogy hogy vonatkozhat egy ige két személyre. A magyarban ez viszont jelen van, például: várlak Én várlak téged Én vagyok az aktív személy, te a passzív. Ezt figyelembe véve, "amátuszunu" jelentése "amit

elmondasz nekünk". A sumér igeképzés úgy történik, hogy a névszókhoz igésítő igéket ragaszt. Ezek az igésítő igék a következőek: Az ag tevékenységet, általában cselekvést, A du történést, folyamatot, A tu megvalósítást, létesítést, A szu valamivé, valamilyenné tevést, A lu valamivé, valamilyenné levést, válást fejez ki. Egyszerűen lehetetlen az, hogy puszta véletlen volna a tény, hogy az öt magyar igeképző család bázisai: "g" (ag), "d" (du), "t" (tu), "z" (szu), és "l"(lu). Vessünk csak egy pillantást mindegyikre: "G" család: pl. csatt-og, kety-eg, zör-ög, keri-ng, balla-g stb "D" család: pl. taga-d, hala-d, szabó-d(ik), verő-d(ik), kapko-d stb "T" család: pl. haj-t, vár-at, kér-et, nyom-tat, válo-gat stb "Z" család: pl. sáro-z, lárm-áz, vad-ászik, szabad-koz(ik), stb "L" család: pl. szava-l, java-ll, ind-ul,

szalad-gál stb Ha összevetjük ezeknek a képzőknek a funkcióját a sumér igésítő igék szófejtés szerinti értelmével, azt találjuk, hogy képzőink rejtélyes értelmező hatása lényegében ugyanaz, mint a szóbanforgó sumér alapigéké.7 A sumér-magyar nyelvi párhuzamok bemutatásának a célja csak annak demonstrálása, hogy a kétségtelen sumér-magyar nyelvi összefüggés szervi. Ez nem kölcsönszavak mennyisége, ez a két nyelv csontvázának azonossága. A sumér-magyar egyezések szókincsbeli, fonetikai és alaktani mennyisége az u. n finnugor-magyar egyezéseknek a többszörösét jelenti, mint ahogy a többszöröse bármelyik más eurázsiai nyelv sumér vonatkozásainak is. Nincs olyan nyelv Európa és Ázsia területén, amely annyira közel állna a sumérhoz, mint a magyar. Népünk neve földrajzi nevekbe foglalva Görög és római ókortörténeti munkákat forgató magyarok szeme már Katona István óta egyre gyakrabban akadt fenn a

furcsa tényen, hogy ókori értesítésekben népnevek fordulnak elő, amelynek szemmelláthatóan torz alakjukban is valahogy népünk nevére emlékeztetnek. Ilyenek: Maxera délkáspii folyó Ptolomeusnál, Mazara nevű város a Tigris és az Eufrátesz forrásvidékén, Matsar nevű erőd a mai Pejbárt közelében, Madzar nevű város a Kuma és Bybala összefolyásánál és az észak-káspii térben, a Kaukázus Magyar-Hegység neve (Ószláv forrásokban, általában Déloroszország népei így hivták a középkorban), a Fekete-tenger Magyar-tenger neve, különböző örmény történelmi és földrajzi munkákban említve Madzsarvölgy, Madzsarok faluja, stb. Egy örmény lelkész, Medicis Mihány, akinek a könyve a harmincas évek elején jelenik meg külföldön, többek közt ezt írja: "Madzsar derék falu hatvan mérföldnyi távolságra a várostól (Debrent) északra, amelyben mintegy 60 családból álló örmény hitközség létezik. A lakosok

általában földművelők, a föld nagyon termékeny, sok és jó gabona terem. Madzsart temérdek régi idomtalan alakú épületek romjai környezik, amelyeket a lakosok lassankint lerombolván, a nyert anyagon házak építésére használják; találtatnak itt óriásszerű földalatti sírboltok és azokban öt sing hosszú és két sing széles kőkoporsók, melyek fedelein négyszögű emelkedett téren ismeretlen alakú betűk vésvék. Ez volt az egykor nevezetes Madzsar város, az előkori Scythák építménye Ezen várostól vették nevüket a mostani madzsarok, amazok ivadékai.8 A Vérszerződés Az árpádkori sírleleteken végzett antropológiai vizsgálatok summázása szerint, a honfoglaló magyarság zömének egyik (és nagyobbik) fele az úgy nevezett Kaukázus-turanid fajhoz a másik( és kisebb) fele pedig az úgy nevezett keleti-balti fajhoz tartozott. Hogy a Kárpát-medencét megszálló törzsszövetség, melyről pozitíve tudjuk, hogy mindössze néhány

évvel a honfoglalás előtt alakult meg, két különböző néphez, sőt fajhoz tartozó törzsekből szerveződött nemzetté össze, őstörténetünknek egyik legkétségtelenebb ténye. A kétszerkettőnél is nyilvánvalóbb, hogy egy népnek, ha előzőleg is egy kötelékben élt, nincs szüksége vérszerződésre. Ha a honfoglaló nép, előzőleg kazár fennhatóság alatt, egy közös kende vezetés alatt, tehát egy és ugyanazon szervezetben élt, mint faji egység, már századok óta együtt, akkor az etelközi vérszerződés értelmetlen és indokolatlan ostobaság. Antropológiai vizsgálataink, a honfoglaló törzsek két különböző nyelvet beszélő volta, a tény, hogy a honfoglaló őseink törzsszövetsége különböző összetevőkből formális szerződéssel állt egyetlen politikai kategóriává össze, a legkisebb kétséget is kizáróan bizonyítják, hogy népünk, különböző kisebb csatlakozott elemeket nem számítva, két fajilag és

nyelvileg különböző nép összetétele. Az egyik nép, a hazai és külföldi történelmi kútfők és a hagyományok, valamint a kulturális jelek és antropológiai megállapítások szerint kétségtelenül és vitathatatlanul a délkaukázusi szabir nép, a másik pedig szintén történelmi (főleg külföldi) kútfők, népemlékezetünk és antropológiai megállapítások szerint a volgavidéki onogur nép. Apodiktikus formában ki lehetne mondani, hogy a magyar nép a szabir néphez tartozó törzsek és az onogur néphez tartozó törzsek 9. századi szövetkezéséből jött létre és szinte csodálatos, hogy ezt a magyar történelemtudomány már régen ki nem mondta. Szinte már csodálatos, hogy Hóman Bálint szerint a honfoglaló onogur törzsek voltak akik szabir elemeket is hoztak magukkal.9 A Megyer-törzs hovatartozásának kétségtelen és korrekt megállapítása dönti el a kérdést, hogy melyik vonal jelenti a magyar nemzet történetének folytatását

a honfoglalástól visszafelé, mert amelyikhez az tartozott a két összetevő közül, nemzetünk főága. A másik csupán mellékág, amely belefolyt. A magot, ami körül a honfoglaló törzsszövetség létrejött, majd azután nemzetté kristályosodott, a Megyer-törzs jelentette.10 Ha a törzseket összefűzi a vérségi összetartozás tudata és az etnikai egység teljes, miért volt szükség a bessenyő támadás után vérszerződésre a törzsek között? S ha a Megyer-törzs feje a gyula, ősi jogon a törzsszövetség feje, immár a század dereka óta, miért kellett azzá választani? S hogy lehet az, hogy a honfoglalást követően mégis Tétény a gyula és nem a Megyer-törzs a gyulák törzse, s Álmos ükunokája, Géza, majd a gyula leányát fogja feleségül venni, aki az Árpádokkal még csak rokonságban sincs? A gyulák törzse talán a Keszi törzs, merőben, határozottan és kétségbevonhatatlanul különbözik a Megyer-törzstől.11 A

Keszi-törzs a honfoglalás után az erdélyi részekben telepszik le, az onogurság legközvetlenebb rokonait jelentő székelyek között, akik a hagyomány szerint hét emberöltővel a magyar honfoglalás előtt vándoroltak a Kárpát-medencébe. A 679 és 896 között eltelt idő mindenesetre - 271 év - valóban hét emberöltő, hétszer 31 év, s ennyi idő alatt a rokonság konkrét tudata és emlékezete nem halványulhatott el az egyazon népből érkezett régebbiek és újonnan érkezettek között. A gyulák törzse csaknem bizonyosan a Keszi-törzs és határozottan nem a Megyer-törzs. Álmos tehát nem lehetett az onogur törzsszövetség gyulája A Megyer-törzs, az etelközi törzsszövetkezéskor, a hét szövetkező törzs között a leggazdagabb és a legerősebb. Az egykori kende nem-onogur, talán kök-türk fajú (Kürt) törzsnél is erősebb, a gyula törzsénél is erősebb és már maga az a puszta tény is szinte kizárttá tesz, hogy a Megyer-törzs a

lebediai onogur törzsek közé tartozott, hisz a kende törzse ellenőrizte a többit.12 Tucatnyi kifogástalan érvet lehet felsorolni arra, hogy Dentu-Magyaria és Lebedia egy és ugyanabban a korban, egymás mellett létező két külön politikai, faji és nyelvi kategória volt, amelyek közül egyiknek, a meotiszi Dentu-Magyariának központi törzse a Megyer és a feje Álmos, a másiknak, a Donec-Don közén elterülő kazár vazallus-tartománynak, pedig egy a kazár kormányzat által kinevezett tisztviselő, a kende volt a 9. század második felében Az egyik, Dentu-Magyaria szabir volt, a másik, Lebedia, onogur. Megmagyarázza a vérszerződést, amely e nékül kissé naiv. Megmagyarázza a két különböző nyelvet beszélő honfoglalókat. Megmagyarázza a perzsa kultúranyagunkat, megmagyarázza Konstantinos Porphyrogenitos ellentmondó feljegyzéseit, megmagyarázza krónikáink szövegeit és igazolja Bartucz antropológiai összesítését.13 Dentu-Magyaria

független szabir állam. Lebedia kazár főuralom alatt álló onogur határőrvidék. A két nép fajilag is, nyelvileg is különbözik, csak egyben azonosak, mind a kettő turáni.14 A vérszerződés két különböző képlet szerződése. Az onogur törzseknek önmagukban nem lett volna kivel szerződniük, hiszen ők amúgy is egy nép voltak már századok óta, ők vérségi kötelék voltak, nekik nem kellett a vérüket összecsurgatniuk. Vérüket csak különböző vérűeknek kell keverniük, hogy vérrokonság jöjjön létre. A vérszerződés minden kétséget kizáróan különböző fajú törzsek egyesülése volt ez sine qua non-ja egy vérszerződésnek. A következő kérdés az, hogy a két szerződő kategóriából melyik volt a nagyobbik, melyik volt a túlnyomó elem, melyhez a másik csatlakozott, mert a jellegadó bázis nyilvánvalóan a lényegesebbik. Hogy a szabir és onogur törzscsoportok közül melyik a lényegesebb elem a magyarságban, mint

történelmi kategóriábanm hogy melyik volt a nagyobbik erő, a nagyobbik mennyiség, tehát a nemzetet adó, jelentő és kifejező bázis, az a puszta tényből, hogy a megalakult törzsszövetség központi törzse a Megyer-törzs, fejedelme Álmos, majd Árpád, nyilvánvaló. A vezetést a lényegesebbik összetevő, a nagyobb szerződő fél veszi át. Apodiktikus érvénnyel ki lehet mondani, hogy a szerződő törzsek két csopotja közül az volt a nagyobb, lényegesebb, a tömörülés létrehozója, amely a Megyer-törzset s annak vezérét, a fejedelmet zárta magába.15 Álmos Ügek és Emese gyermeke 819-ben látott napvilágot, feltehetően Zaporogyeban. Férfivé érésének utolsó évei Dentu-Magyariának rendkívül figyelemreméltó korszakára esnek. A Kazária és Dentu-Magyaria közti viszony, amely az előző évszázad hetvenes évei óta egy percre sem melegedett fel a barátságosság fokáig, sőt Szurozs elfoglalása óta határozottan ellenséges,

810 óta, amikorra Ügek kagánkodásának kezdete tehető, egyre gyakoribb konfliktusokhoz vezet.16 A szövetségszerzésnek legősibb és legbiztosabb módja a régi időkben civilizált és civilizálatlan népek között, a középkori Európában éppúgy, mint az ókori Keleten, a házasság, és Ügeknek, ezekben a külpolitikailag feszült években házasulandó fia van. Álmos a harmincas évek végefelé 18-20 év körüli fiatalember, aki tehát éppen ezekben az években nősül, akár van erre kútfőadat, akár nincs. Álmos házasságáról krónikáinkban nincs semmi adat. Hogy ki lehetett a felesége, nem tudjuk, kifogástalanul bizonyítható azonban a feltevés, hogy onogur (vagy barszil?) asszonyt vett feleségül. A tény, hogy 21 éves korától kezdve egy évtizeden át a messze északon, az onogur határőrvidéknek kiszolgáltatott Kievben lakott, sőt, hogy a várat egyátalán zavartalanul fel lehetett itt építeni, feltétlenül arra mutat, hogy a kazár

határőr-törzsekkel jó viszonyban kellett lennie.17 Álmos, a Kievi Krónika adataiból kikövetkeztethetőleg, 10 évi kievi tartózkodás után, 850ben veszi át apja örökét és ezzel a zaporogi kagáni kamlikot. Fia, Árpád 840-ben születik meg. A következő kútfőadat szerint, néhány évtizeddel később Álmos a Megyer törzs vezére. A szabir kagán, Álmos, a másfél évszázadon át fennállott Dentu-Magyariának utolsó kagánja, hetven esztendős korában öreg emberként hagyta el apái földjét, az új országot azonban már nem láthatta meg, mert útközben Pannónia felé feláldozták. Lebedia és a hét (vagy talán nyolc?) törzs A magyar őstörténettudomány száz éves útjának nincs még egy olyan pontja, ahol tragikusabb volna a helytelen kiindulópont automatikus büntetése, mint Lebedia kérdésében. A tragédia első eleme mindjárt az volt, hogy történettudományunk hosszú viták után sem tudta véglegesen és megnyugtatóan

megállapítani, hogy hol feküdt Lebedia. Nem tudta pedig azért, mert minden külföldi kútfőadat, minden hazai forrás és hagyomány és minden közvetett bizonyíték a Kubán-Alsódon-Azov-Alsódnyepper térre, Meotiszra mutatott, mint a magyarság honfoglalás előtti hazájára, viszont a kazár birodalom onogur határőrvidéke ebben a térben egyszerűen nem lehetett. Ennek a határőrvidéknek a Don-vonal középső szakaszán, a Don és a Donec közti folyóközben, a Donec-torkolattól észak felé nyúlva körülbelül a mai Voronyezs magasságáig kellett húzódnia. 18 Bíborban született Konstantin császár a De administrado imperio című művében ezt irja: A turkok népe régente Chazariához közel lakott, a Lebedia nevű tartományban, melyet első vajdájuk után neveztek. Ennek tulajdonneve ugyanis Lebedias volt, méltóságára nézve pedig vajda volt, úgy, mint a többi utánavaló. Ebben a Lebedia nevű tartományban van a Khidmasz folyó, melyet

Khingylosznak is neveznek. Abban az időben nem hítták őket turkoknak, hanem Szabartioaszfaloinak, valami okból. Hét törzsből állottak, s soha nem tettek meg fejedelmöknek sem közülök valót, sem idegent.() Háború támadván a turkok és az akkor Kangarnak nevezett besenyők közt, a turkok tábora megveretett és két részre oszlott. Az egyik rész keletnek ment lakni, a perzsa részek felé, és ezeket a mai napig a turkok régi nevén Szabartoiaszfaloi-nak nevezik. A másik rész nyugot felé ment lakni vajdájával és fővezérével, Lebediassal, az Atelkuznak nevezett tartományba, ahol most a besenyők nép lakik.19 Ezt említi meg dr. Padányi Viktor is Dentu-Magyaria című könyvében: .a besenyő invázió idején Dentu-Magyaria népe kettészakadt, a Kubán-Kaukázus-Don- torkolatvidékén élők egyrésze visszatért eredeti hazájába a Kur-vidékre, a Dnyeper ls Donec régiókban lakó része pedig nyugat felé, a Dnyepperen túlra hátrált. A

törzsek nagy fejtörést okoztak a őstörténet kutatóinak, hiszen függőben van a kérdés, hogy hét vagy nyolc törzs volt-e, s hogy - az onogur-szabir eredetet figyelembe véve - milyen a onogur és a szabir elemek aránya. Bizánci kútfők szerint: Az első a kabaroknak a kozároktól elszakadt nemzetsége, a második a Neké, a harmadik Megeré, a negyedik a Kurtugermat, az ötödik a Tarján, a hatodik a Genakh, a hetedik a Karé, a nyolcadik a Kaszé nemzetség. Így összeolvadva laktak a kabarok a turkokkal a besenyők országában.20 Álmos halála előtt a törzsek vezérei a következők voltak: Nyék - Árpád Megyer - Álmos Kürt-Gyarmat - Eleud kende Tarján - Ond Jenő - Tas Kéri - Huba Keszi - Tétény Álmos halála után Árpád vette át a Megyer-törzs vezetését, a Nyék-törzs pedig Levente kezei alá került. Árpád csak anyai örökség által válhatott a Nyék-törzs vezérévé, tehát itt a megoldás Álmos házasságára: Ügek fia, Álmos,

Dentu-Magyaria leendő kagánja, a lebediai vagy barszil Nyék törzs vezérének leányát vette feleségül. Az onogur-szabir elemek arányára Padányi egy kitűnő gondolatmenetet talált, s ez választ ad arra is, hogy az onogur vagy a szabir elemek a dominánsabbak, tehát a vérszerződés során ki idomult kihez. A nyugat felé tartó három teljes és egy - valószinűleg kettészakadt - csonka törzs Megyer, Tarján, Jenő és Gyarmat voltak. A csonka Gyarmat-törzs később Leved kende ugyancsak csonkán maradt nem-onogur törzsével egyesült, mert a Gyarmat-törzs feje valószínűleg a Kur-vidékre visszatérő részleggel maradt, éppúgy, mint Leved is. A két egyesült törzs aztán új kánt választ (Eleud). Ehhez a négy törzshöz csatlakozott a három lebédiai törzs, a Kéri, a Keszi és a csonka Kürt. A csatlakozás megegyezés formájában, szerződéssel történik ugyan, a csatlakozó kisebbség azonban másodrangú, alárendelt helyzetben van. A

feltételeket a többség diktálja, a csatlakozók helyét a törzsszövetségben a többség jelöli ki az ősi ogur szokás és gyakorlat szerint. A harcban mindig a behódolt, vagy bekéredzkedett törzsek vannak elől, letelepedéskor mindig ezek kapják a támadásoknak inkább kitett területeket. A krónikáinkban feltűntetett sorrend épp olyan pontosan fejezi ki ezt, mint a honfoglalás utáni település. A Nyék az első, az elővéd, a Kéri az utolsó előtti, az oldalbiztosítást adó utóvédtartalék és a Keszi az utolsó, az utóvéd. Ezek a csatlakozottak, a bekéredzkedettek, az onogur törzsek. Ezek a kazár uralmat otthagyott kabarok A szabir törzsek, a Megyer, KürtGyarmat, Tarján, Jenő közbül vannak, védelemben21 Árpád Álmos fia, Árpád, akinek az európai történet egyik legnagyobb szabású és legidőtállóbb alkotása, Magyarország megalapítása, személyes teljesítménye volt, Kievben született normális valószínűség szerint ie.

840-ben vagy 841-ben Árpád első és utolsó fiának, Leventének és Zsoltnak a születése közt egy teljes emberöltő telik el. Álmos 893-ban, 75éves korában hal meg s Árpád az első fia volt, s talán az utolsó is, aki életben maradt. A 895-iki bolgár háborút Árpád legidősebb fia vezeti, aki ekkor már, apja örökét átvéve, a Nyék törzs feje és tapasztalt hadvezér, azonfelül többgyermes családapa is. Levente a bolgár háború idején a harmincas éveit tapossa. Árpád a század utolsó évtizedében már ötvenes éveit élő, tehát semmi esetre sem ifjú fejedelem. Sőt már elsőszülött fia sem az Árpád nősülését 99%-os pontossággal tehetjük 858-860 közé, ami azt jelenti, hogy gyermekeinek zöme a hatvanas években születik. Névszerint ismert fiai (Levente, Tarhos, Üllő, Jutas) s valószínűleg lányai is, a házasság első 10-15 évében születnek. Árpádnak viszont 893-ban, a bolgár háború előtt két évvel, s a honfoglalás

előtt három évvel ismét fia születik, Zsolt. A krónikák leírják, hogy Zsolt feltűnően különbözik Árpád többi gyermekeitől, kissé selyp, szőke, fehérbőrű, puha, középtermetű. Ezek szerint Árpád kétszer nősülhetett, s a második felesége északi fajhoz tartozó szláv vagy normann asszony lehetett. Kiev barátságos átadása az Etelközbe történt eltávozáskor és az Árpád-ház meg a kievi normann fejedelmi ház közötti, századokon keresztül át tartó baráti, sőt rokoni kapcsolatok erre mutatnak.22 A bizánci kútfők ezt írják Árpádról: Tudnivaló, hogy Árpád, Turkia nagy fejedelme négy fiút nemzett, az első Tarkatzú, a második Jelekh, a harmadik Jutotza és a negyedik Zalta. Tudnivaló, hogy Árpád első fia, Tarkatzú, nemzette Tebelét, második fia, Jelekh, nemzette Ezelekh-ez, harmadik fia, Jutotza, nemzette Falitzi-t, ki most fejedelem, negyedik fia, Zalta nemzette Takszi-t. Tudnivaló, hogy Árpád fiai már mind

meghaltak, de vérei, Falész és Taszész és azoknak unokatestvére, Takszi, még élnek.23 A honfoglalás Elődeink 862-ben már Pannóniában hajtanak végre katonai akciókat. Hinkmár érsek megemlékezik egy ismeretlen ungar ellenség megjelenéséről Pannóniában. S mivel ebben az időben Árpád már 20 éven felül van, talán nem merész következtetés, hogy a szabir katonai akciók megindulása 860-tól kezdve, Árpád nagykorúságával függ össze. Pannónia egyébként, ami a Kárpát-medence egykorú megjelölését jelenti, 885-ben, 892-ben, 894-ben is vezetnek hadjáratot, tehát legalább négy nagyobbarányú hadjárat a honfoglalás előtt Árpád 20-ik és 50ik évei között s ezt fogja az ötödik, a honfoglalás betetőzni. A hadjáratok besűrűsödése a 80as, 90es éveken (885, 892, 894) határozottan mutatja, hogy ezek immár előkészítő hadjáratok és ez megmagyarázza a honfoglaláskor tanúsított meglepő helyszín és terepismeretet, amihez

természetesen a csatlakozott kunok (avarok) is hozzásegítenek.24 Árpád első külpolitikai ténykedése az, hogy felveti Bizáncban egy a bolgárok elleni szövetség eszméjét. Bölcs Leó ezt 892-ben egyenlőre még elutasítja, s a magyarokat a besenyők elleni hadjáratra akarja rávenni, természetesen sikertelenül, mert a magyarokat a kelet többé nem érdekli. A frank-római császár követe, Arnulf jelentkezik egy Szvatlopuk közös megrendszabályozására vonatkozó ajánlattal, amit Árpád rögtön el is fogad, így a 892. évi kárpát-medencei hadjárat létrejön. A következő év kisebb expedíciókkal, kárpát-medencei avarokkal való tárgyalásokkal telik, míg 894-ben egy újabb nagyarányú hadjáratot hajtanak végre. Mindez tisztán felismerhetően már magának a honfoglalásnak integráns része. Ezt követően Bölcs Leó küldötte, Szklérosz Nikétász érkezik Árpádhoz, aki szövetséget ajánl a bolgárok ellen. Árpád azonnal

összehívja a törzsek vezéreit, bejelenti a háborút, közli, hogy a balkáni hadműveleti területeken szövetséges bizánci erőkkel együtt a két déli törzs tumánja köti majd le a bolgár főerőt s ezzel egyidejűleg a többi öt törzs támadásra bevehető ereje megszállja a kárpáti bolgár területeket, a medence északi részét és a Duna-Tisza közén elszórt avar telepek vidékeit. A kárpátmedencei hadműveleti területekre a törzsek azonnal követik a csapatokatm az elvándorlás előkészületeit tehát haladéktalanul meg kell kezdeni. A balkáni területeken bevetett csapatok már nem is térnek Etelközbe vissza, hanem a hadműveletek befejezése után az időközben a Kárpát-medencébe áttelepült törzseikhez vonulnak be. A készülődés a törzsszövetségi tanácskozás után rögtön elkezdődött. Az 1500-1800 km-es táv megtétele mintegy négy hónap. Mindenesetre 895 tavasza elérkezett és 895 őszén hét magyar törzs elfoglalta

kijelölt helyét a Kárpát-medencében, ott éhínség nélkül kitelelt és 896-ban megkezdte mai napig tartó életét. 25 Források 1. dr Padányi Viktor: Dentu-Magyaria, Turul kiadó, Veszprém, 1989, 79o 2. dr Padányi Viktor: Dentu-Magyaria, Turul kiadó, Veszprém, 1989 75o 3. dr Padányi Viktor: Dentu-Magyaria, Turul kiadó, Veszprém, 1989 11o 4. dr Padányi Viktor: Dentu-Magyaria, Turul kiadó, Veszprém, 1989 15-16-17-18o 5. dr Padányi Viktor: Dentu-Magyaria, Turul kiadó, Veszprém, 1989 89o 6. dr Padányi Viktor: Dentu-Magyaria, Turul kiadó, Veszprém, 1989 88o 7. dr Padányi Viktor: Dentu-Magyaria, Turul kiadó, Veszprém, 1989 114-115o 8. dr Padányi Viktor: Dentu-Magyaria, Turul kiadó, Veszprém, 1989 82o 9. dr Padányi Viktor: Dentu-Magyaria, Turul kiadó, Veszprém, 1989 123-124-125 o 10. dr Padányi Viktor: Dentu-Magyaria, Turul kiadó, Veszprém, 1989 126o 11. dr Padányi Viktor: Dentu-Magyaria, Turul kiadó, Veszprém, 1989 129o 12. dr Padányi Viktor:

Dentu-Magyaria, Turul kiadó, Veszprém, 1989 131o 13. dr Padányi Viktor: Dentu-Magyaria, Turul kiadó, Veszprém, 1989 133o 14. dr Padányi Viktor: Dentu-Magyaria, Turul kiadó, Veszprém, 1989 134o 15. dr Padányi Viktor: Dentu-Magyaria, Turul kiadó, Veszprém, 1989 135-136o 16. dr Padányi Viktor: Dentu-Magyaria, Turul kiadó, Veszprém, 1989 339o 17. dr Padányi Viktor: Dentu-Magyaria, Turul kiadó, Veszprém, 1989 342o 18. dr Padányi Viktor: Dentu-Magyaria, Turul kiadó, Veszprém, 1989 143o 19. Pauler Gyula - Szilágyi Sándor: A magyar honfoglalás kútfői, Nap kiadó, Budapest, 1900 119.o 20. Pauler Gyula - Szilágyi Sándor: A magyar honfoglalás kútfői, Nap kiadó, Budapest, 1900 125.o 21. dr Padányi Viktor: Dentu-Magyaria, Turul kiadó, Veszprém, 1989 346-347o 22. dr Padányi Viktor: Dentu-Magyaria, Turul kiadó, Veszprém, 1989 362-363o 23. Pauler Gyula - Szilágyi Sándor: A magyar honfoglalás kútfői, Nap kiadó, Budapest, 1900 128.o 24. dr Padányi Viktor:

Dentu-Magyaria, Turul kiadó, Veszprém, 1989 345o 25. dr Padányi Viktor: Dentu-Magyaria, Turul kiadó, Veszprém, 1989 377o Valamint Hóman Bálint: Szent István, László Gyula: A honfoglaló magyarok