Környezetvédelem | Tanulmányok, esszék » Kerekes-Kiss - EU-csatlakozásunk környezetvédelmi feltételei és következményei

Magyarország az ezredfordulón MTA Stratégiai Kutatások ZÖLD BELÉPŐ EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata Kerekes Sándor - Kiss Károly EU-csatlakozásunk környezetvédelmi feltételei és következményei (összefoglalás) 59. szám Sorozatszerkesztő: Kerekes Sándor és Kiss Károly Budapest, 1998. október 59. számú füzet A tanulmány a Magyar Tudományos Akadémia és a Környezetvédelmi Minisztérium anyagi támogatásával készült Kiadja: BKE Környezetgazdaságtani és technológiai tanszék 1092 Budapest, Kinizsi u. 1-7 tel/fax: 217-95-88 2 Kivonat Hazánk természeti környezete jobb állapotban van, mint a többi keletközépeurópai országban, és helyzetünk a legtöbb nyugat-európai országéhoz képest is előnyösebb. Több egyedülálló természeti értékkel rendelkezünk, s termőtalajaink állapota - az elmúlt évtizedek sajátos fejlődésének és mezőgazdasági gyakorlatának köszönhetően - kiváló.

Magyarország környezetvédelmi elmaradása az EU-tól elsősorban az ország közepes gazdasági és műszaki fejlettségével és alacsony finanszírozási képességével kapcsolatos. A magyar gazdaság (a mezőgazdaságot leszámítva) általában jobban szennyezi a környezetet, mint a fejlett ipari országok gazdasága. Ugyanakkor a gazdasági tevékenység volumene, az egy főre jutó fogyasztás, a motorizáció szintje nálunk sokkal alacsonyabb, mint a fejlett ipari országokban, s így az egy főre számított szennyezés-kibocsátás tekintetében a legtöbb esetben nálunk kedvezőbb a helyzet. Ezzel szemben az EU környezetpolitikájában a természeti erőforrások hatékony felhasználásán van a hangsúly, melyben elmaradásunk nyilvánvaló és tetemes. Magyarország jól halad előre az EU környezetvédelmi jogrendjének és direktíváinak meghonosításával. A környezetpolitika kellő súlyt kap a kormányzati tevékenységben, irányai helyesek, eszközei

változatosak. A környezetvédelem intézményi háttere is megközelíti a nyugat-európai struktúrát és jelleget, a jogalkalmazás terén (implementáció) azonban még sok feladatot kell megoldani. Legsúlyosabb teendőink három területen jelentkeznek: a szennyvízelvezetésben és -tisztításban, a h ulladékelhelyezésben és -kezelésben, valamint a levegőtisztaság-védelemben (az utóbbi esetben a fő szennyező források az erőművek és a városi közlekedés). Itt az elmaradásunk az EU- előírásoktól és gyakorlattól tetemes. E három feladat képezi az összes tervezett környezetvédelmi fejlesztési kiadás 85-90%-át, s a hatéves (1997-től 2002-ig szóló) Nemzeti Környezetvédelmi Program ezekkel mint súlyponti kérdésekkel számol. A felzárkózás a jelenlegi trendek extrapolálása mellett - legalább 10-15 évet igényel és jelentős anyagi ráfordítást, mely - évi 3-4 %-os huzamos gazdasági növekedést feltételezve, és a maradék

10-15%-ot jelentő költségekkel is számolva - a GDP évi 1,5-1,7%-át tenné ki. A jelenlegi trendek előrevetítése azonban megkérdőjelezi a költségbecslés megbízhatóságát. Ez a módszer nem számol azzal, hogy közép- és hosszú távon már jelentős műszaki fejlődés és hatékonyság-javulás is bekövetkezhet, s az árarányok változása is valószínűleg a kimerülő természeti erőforrások és energiahordozók felhasználásának mérséklésére fog hatni. Mindez jelentősen 3 befolyásolhatja az energia és a k örnyezetvédelmi infrastruktúra szolgáltatásai iránti fogyasztói igényeket, s - a környezeti tudat fejlődésével együtt - az alternatív megoldások tömeges elterjedését eredményezheti. A fenti összegek és időtávok ezért maximumnak tekintendők, s a valóságban minden bizonnyal csökkenni fognak. Nyilvánvaló, hogy a csatlakozás valószínű idejére (a 2000 utáni első évekre) még jelentős anyagi áldozat árán sem

leszünk képesek e területeken megfelelni az EU elvárásainak, ezért azok teljesítéséhez türelmi időt és jelentős anyagi hozzájárulást kell kérnünk. A környezetvédelem az EU-ban egyre fontosabb, de az egységes piac működéséhez képest csak másodlagos tényező, ezért a környezetvédelmi feltételek teljesítése a csatlakozási tárgyalások során elvileg nem lehet mindenek felett álló, döntő kérdés. A nyugati felek általános, a csatlakozással kapcsolatos politikaitaktikai szempontjai viszont a környezetvédelmi kérdéseknek tényleges jelentőségüket meghaladó prioritást is adhatnak. A hazai környezeti infrastruktúra igen költséges kiépítése, a fejlett nyugati ipari országok szintjére történő emelése nem mindig indokolt; a legköltségesebb szennyvízelvezetési és tisztítási programok esetében pl. tekintettel kellene lenni arra, hogy talajaink jobb állapota miatt a szennyezések iránti érzékenységük alacsonyabb, s így

elegendő lenne az infrastruktúra alacsonyabb szintjének a m egvalósítása is. Figyelembe kellene venni azt is, hogy a magyar lakosság jövedelmi szintje jóval alacsonyabb, s a nyugati szintű környezetvédelmi infrastruktúra kiépítése így számára aránytalanul nagy terhet jelentene. A nyugati szintű sztenderdek megvalósításának követelménye mögött - nem megalapozatlanul - jelentős nyugati üzleti érdekeltségek jelenléte is feltételezhető. 4 Tartalom BEVEZETÉS . 7 KÖRNYEZETPOLITIKA AZ EURÓPAI UNIÓBAN . 7 HAZÁNK KÖRNYEZETI ÁLLAPOTÁNAK FŐBB JELLEMZŐI . 8 A KÖRNYEZETVÉDELEM JOGI SZABÁLYOZÁSA ÉS INTÉZMÉNYRENDSZERE MAGYARORSZÁGON . 9 A BRÜSSZELI BIZOTTSÁG ÉRTÉKELÉSE AZ EU-KÉRDŐÍVEKRE ADOTT VÁLASZOKRÓL10 KÖVETELMÉNYEK AZ INTÉZMÉNYRENDSZER FEJLESZTÉSE TERÉN . 12 ÁGAZATI ÁTTEKINTÉS - TEENDŐK . 13 Mezőgazdaság, természetvédelem, területfejlesztés. 13 Élelmiszeripar . 15 Energiatermelés és felhasználás . 17

Közlekedés . 19 VÁLLALATAINK KÖRNYEZETVÉDELMI TEENDŐI . 20 KÖLTSÉGEK ÉS HASZNOK . 22 Statikus költségbecslés . 22 Előnyök és hasznok . 24 ALTERNATÍV STRATÉGIÁK KIALAKÍTÁSA. 25 A CSATLAKOZÁSI/KÖZELÍTÉSI POLITIKA POTENCIÁLIS VARIÁNSAI . 28 A ZÖLD BELÉPŐ SOROZAT EDDIG MEGJELENT KIADVÁNYAI . 31 5 Bevezetés 1 Az Európai Unióhoz való csatlakozásunk Janus-arcú fejezete a környezetvédelem. Súlyos gondok (a szennyvízkezelés, a városi légszennyezés, a hulladékártalmatlanítás megoldatlansága stb.) mellett pozitív sajátosságok (kismértékű egy főre jutó környezetterhelés, jó mutatók a természetvédelem és biodiverzitás területén stb.) jellemzik ezt a területet Aggodalomra leginkább az ad okot, hogy míg a fejlett országokban a tiszta, egészséges környezet iránti igény jelentősen felértékelődött, és a környezet állapota az életminőség egyik legfontosabb összetevőjévé vált, addig a csatlakozni

szándékozó országokra inkább az jellemző, hogy a gazdaság napi gondjai, az infláció és a munkanélküliség miatt a környezetvédelem nem tartozik a társadalmat leginkább aggasztó problémák közé. Ez a különbség önmagában is kivált bizonyos tartózkodást az EU-tagállamok polgárai részéről az újonnan belépni szándékozókkal szemben. Az EU polgárai általában “potyautasnak” tekintik mindazokat a r égiókat, amelyek lazább szabályozást alkalmaznak (ezáltal ugyanis versenyelőnyhöz jutnak az egységes piacon), és bizalmatlanok az ilyen régiókból származó élelmiszerekkel és más termékekkel szemben is. Míg az EU-tagországok zöme magas fejlettsége következtében erőfeszítéseinek egyre jelentősebb részét a nemzetközi szerződésekben szabályozott globális környezetszennyezési problémák megoldására koncentrálhatja, addig Magyarországon az olyan helyi problémák, mint például a kezeletlen szennyvíz, a nem megfelelő

hulladéklerakás illetve a gépjárműforgalom által kiváltott levegőszennyezés okoznak napi gondokat Környezetpolitika az Európai Unióban A környezetvédelem az Európai Unióban egyre fontosabb szerephez jut. A "fenntartható fejlődés" elve (mely a legradikálisabb környezetvédelmi követelményeket testesíti meg) már az 1997-es Amszterdami Egyezménybe is bekerült. Ennek ellenére az egységes piac működtetéséhez képest a környezetvédelem csak másodlagos szerepet játszik; a szociális politikához és a fogyasztóvédelemhez hasonlóan a környezetvédelemmel szemben azt a követelményt támasztják, hogy az ne zavarja az egységes piac működését. Ha ugyanis egy ország lazább szabályozást alkalmaz, versenyelőnyhöz juttatja termelőit az egységes piacon, s a piac működési zavarain túl nemkívánatos tőkeáramlás is bekövetkezhet, mely ellenkezhet az Unió, illetve tagországai érdekeivel. Az EU környezetpolitikájának a

“szennyező fizet elv” teljes körű alkalmazása, a szennyezésnek a szennyezés forrásánál történő megelőzése és a környezetpolitikának az ágazati politikákba történő integrálása a célja. A végrehajtás a sokoldalú együttműködésen alapul. 1 E füzet a Zöld Belépõ (Magyarország az ezredfordulón - MTA Stratégiai kutatások) program keretében 1997. márciusa óta végzett kutatások eredményeinek rövid összefoglalása 7 Az EU egyébként meglehetősen bonyolult környezetvédelmi szabályozását az 5. Környezetvédelmi Akcióprogram fogja keretbe. A jogi eszközök köre sokszínű, a kötelezően és minden tagállamban végrehajtandó rendeletektől a keretjellegű direktívákig terjed. A több mint 240 direktíva és a tagországonként is eltérő gyakorlat jelzi a problémák szerteágazó voltát. Az EU jelentősen elkötelezte magát a környezetvédelem közvetett, gazdasági eszközökkel történő szabályozása mellett,

tagállamai az élharcosai az öko-adóztatás kiterjesztésének és az EU számos nemzetközi támogatási programot is működtet a környezeti problémák nemzetközi összefogással történő megoldására. Elég itt talán a legismertebb LIFE programra vagy a P referenciák Általános Rendszerére (General System of Preferences), újabban a bővülő “Zöld” GGSP-re utalnunk. Ezek a programok nagyrészt a tagállamok és a fejlődő országok közötti kooperációval segítik a környezeti problémák megoldását. Viszonylag új elem az EU környezetpolitikájában a Horizontális Segítő Rendszerek kiépülése. Ennek intézményi megjelenése többek közt az Európai Környezetvédelmi Ügynökség, de igen jelentős a pénzügyi intézmények, mint például az EBRD környezetvédelmi szerepe. Az EU környezeti szabályozásának a b evezetését az egyes tagállamokban átmeneti időre el lehet halasztani, vagy bizonyos esetekben mód lehet az EU előírásainál

szigorúbb szabályok alkalmazására. Az EU esetenként pénzügyi támogatást nyújt a direktívák mielőbbi bevezetéséhez a tagállamoknak. Hazánk környezeti állapotának főbb jellemzői Magyarország természeti környezetének állapota nemzetközi összehasonlításban közepesnek mondható, a többi volt kelet-európai szocialista országéhoz hasonlítva többnyire kedvezőbb. Magyarországon még mindig vannak viszonylag nagy kiterjedésű, jó állapotú erdőségek, az élővilág gazdag, a természetes élőhelyek és társulások száma magas. Magyarország talajainak szennyezettsége mind a mezőgazdasági, mind az ipari szennyezettség (pl. nehézfémek) tekintetében messze elmarad az EU fejlett országaiban fellelhető állapotoktól. Állításainkat tekintélyes nemzetközi forrásokból származó információkkal is szeretnénk alátámasztani. A londoni World Conservation Union 1990-es elemzése 2 egyértelműen Magyarország környezeti állapotát

értékelte a legjobbnak az összehasonlított korábbi kelet-közép-európai szocialista országok között. A World Competitiveness Report legfrissebb (1996-os) kiadványa pedig 3 az általános versenyképesség szempontjából Magyarországot a 39. he lyre teszi, miközben a környezetvédelmet és a környezet állapotát tekintve a 16. he lyen (!) rangsorolja Értékelése szerint M agyarország azon országok közé tartozik, amelyek környezeti teljesítménye, illetve lehetőségei jelentősek. Környezeti indikátoraink alapján - néhány 2 Russell, Jeremy. Environmental Issues in Eastern Europe Setting an Agenda World Conservation Union, London, 1990. 3 The World Competitiveness Yearbook 1996. IMD 23, Chde Bellerive, 1001 Lausanne, Switzerland 8 infrastrukturális mutatótól eltekintve - akár a környezeti szempontból legkiválóbb európai országok eminens csoportjához is tartozhatnánk. Mint ismert, a rendszerváltás óta lejátszódott strukturális

átalakulás és a személyes fogyasztás mérséklődése, valamint az ország energiafogyasztásának csökkenése 4 kedvezően hatott a környezetre. Különösen a vas- és alumíniumkohászat és a nehézvegyipar leépülése éreztette hatását a levegőminőség javulásában, s könnyítette meg egyes nemzetközi környezetvédelmi egyezmények (elsősorban az első kén-dioxidegyezmény) teljesítését. A közlekedési ágazatban környezeti hatás szempontjából ellentétes folyamatok játszódnak le: a gazdasági visszaesésnek köszönhető közlekedésiteljesítmény-csökkenés és az üzemanyagok minőségének javulása kedvező hatást vált ki, míg a motorizáció előretörése, a vasút és a tömegközlekedés visszaesése pedig fokozza a környezeti ártalmakat. A mezőgazdaságban a termelési volumen és a nagyüzemek fizetőképességének csökkenése visszavetette a műtrágya- és növényvédőszer-termelést és -felhasználást. Drasztikusan csökkent

az állatállomány is, azon belül pedig a legszennyezőbb hígtrágyás sertéstenyésztés. A kedvező környezeti hatást viszont részben lerontja a kistermelők vegyszerhasználatának ellenőrizetlensége. A magyar gazdaság (a mezőgazdaságot leszámítva) - viszonylag még mindig elmaradott szerkezete és műszaki színvonala miatt 5 - általában jobban szennyezi a környezetet, mint a fejlett ipari országok gazdasága. Azaz: egy azonos profilú hőerőmű, ipari üzem, közlekedési eszköz, gép vagy berendezés, stb. szennyezőanyag-kibocsájtása, illetve erőforrás-felhasználása nálunk többnyire magasabb, mint a fejlett ipari országokban, s a környezeti károk felszámolására kevesebb pénz áll rendelkezésre. Ugyanakkor a gazdasági tevékenység volumene, az egy főre jutó fogyasztás, a motorizáció szintje azonban nálunk sokkal alacsonyabb, mint a fejlett ipari országokban, s így az egy főre számított szennyezés-kibocsátás tekintetében a

legtöbb esetben nálunk kedvezőbb a helyzet. Ezt a tényt nyomatékosan hangsúlyoznunk kell a csatlakozási tárgyalások során. Lemaradásunk három fontos területen van: a s zennyvízelvezetés és tisztítás, a hulladékelhelyezés és kezelés, valamint a levegőtisztaság vonatkozásában. (Az első két területet gyakran környezetvédelmi infrastruktúraként emlegetjük.) A környezetvédelem jogi szabályozása és intézményrendszere Magyarországon Magyarország környezetvédelmi jog- és intézményrendszere, környezetpolitikája alapvetően megfelel a brüsszeli elvárásoknak. Az 1995-ös környezetvédelmi törvény, az ezt konkretizáló további törvények és rendeletek sorozata, az ötéves átfogó jogharmonizációs program és a hat évre szóló Nemzeti Környezetvédelmi Program az approximációtól függetlenül is előremutató és kimondottan jó kereteket teremt az EU számára is elfogadható környezetpolitika számára. A

termékdíjtörvények megnyitották az utat a környezetvédelmi díjak kivetése és újabb fajtáik bevezetése előtt, s megismertetik és elfogadtatják mind az üzleti élet szereplőivel, mind az 4 Az 1989. évi 1316 PJ-ról 1043 PJ-ra 1994-ben 5 Ez a megállapítás egymástól távoli szélsõségeket takar, hiszen a betelepülõ mûködõtõke általában a legfejlettebb mûszaki színvonalat testesíti meg. 9 állampolgárokkal, hogy a k örnyezet használatának és szennyezésének ára van, s azért fizetni kell - vagy pedig át kell térni a kevésbé szennyező termelési és fogyasztási módokra. Figyelemre méltó a N emzeti Környezetegészségügyi Akcióprogram kidolgozása is. A fentieken túl még külön ki kell emelnünk az állategészségügyi törvényeket és szabályozást, a takarmányozásról és az élelmiszerekről szóló törvényt, a természetvédelmi törvényt valamint az állatvédelmi törvényt, melyek már harmonizálnak az

EUtagországok szabályozásával és gyakorlatával. Ezzel szemben hiányosságunk, hogy még nem született meg a n övényvédelmi, a n övényegészségügyi és a g éntechnológiát szabályozó törvény. Erősíteni kell a jogi szabályozást a zajvédelem, a veszélyes anyagok és a balesetekkel kapcsolatos kockázatelemzés terén is. A már említett három legkritikusabb területen viszont még hiányzik a megfelelő hazai szabályozás kialakítása. Lemaradásunk elsősorban a törvények és előírások alkalmazása (implementációja) terén van. Ez többnyire tudati, vagy pénzkérdés A pénzhiány elsősorban alacsony gazdasági fejlettségünkkel kapcsolatos. A hazai (pontosabban hazai tulajdonú) vállalatok nem rendelkeznek elegendő eszközzel a környezetbarát technológiai fejlesztéshez, a költségvetés pedig ahhoz, hogy kellően finanszírozza a szabályokat és normákat betartatni hivatott szervezeteket és hálózatokat. Gyakran hibás jogpolitikai

döntés, szándékhiány, szervezetátalakítási elmaradás, vagy információhiány áll az alacsony fokú implemetáció mögött. A csatlakozási feltételek az intézményrendszert több vonatkozásban is érintik. Mint köztudott, támogatást az EU kohéziós, ill. strukturális alapjaiból elsősorban a területfejlesztéshez, a mezőgazdaságra és a k örnyezetvédelemre lehet kapni. Bár ezen alapok mérete, s az azokból majdan kapható támogatások nagysága fölöttébb bizonytalan (sőt, maguknak az alapoknak a hosszú távú léte is), mindenképpen "EUkonformmá" kell tenni a regionális fejlesztés és a mezőgazdaság támogatási rendszerét, hogy potenciálisan alkalmassá váljunk ezen támogatások elnyerésére. A regionális fejlesztés "eleve" környezetvédelmi, tájhasználati kérdés is, a mezőgazdaság terén pedig az EU-ban tapasztalható legutóbbi fejlemények szerint a t ámogatás egyre inkább a környezetkímélő

gazdálkodáshoz és a biodiverzitás megőrzéséhez, ill. fejlesztéséhez kapcsolódik. Szintén az intézményrendszert érinti a szubszidiaritásnak mint a döntéshozatali szintek közötti optimalizálás elvének a meghonosítása a hazai gyakorlatban. Ez amellett, hogy a demokratizálás általános folyamatát is erősíti és arra jótékonyan hat, hasonló szerepet tölt be, mint a nyugat-európai környezetpolitikai elvek és nyelvezet meghonosítása, ill. a t ámogatási rendszerek "EU-konform" kiépítése: e téren is közelednünk kell az EU-tagországok gyakorlatához és döntési struktúráihoz. A brüsszeli Bizottság értékelése az EU-kérdőívekre adott válaszokról 1997-ig az EU környezetvédelmi elvárásait illetően csak feltételezésekre támaszkodhattunk, és alapvetően optimistán értékeltük a hazai környezetvédelmi teljesítményeket és lazábbnak az EU új belépőkkel szembeni környezetvédelmi elvárásait. 10 A

mértékadó szakmai közvéleményt ezek után érthetően meglepte az EU első hivatalos véleménynyilvánítása, a magyar kormány válaszait értékelő dokumentum. A dokumentum megállapítja ugyan, hogy Magyarországon a környezeti problémák kevésbé kiterjedtek, mint a r égió más országaiban, és a különbségek az egyes országrészek között is kisebbek, mégis - a Bizottság véleménye szerint - Magyarország számára jelentős kihívást jelent, hogy a víz- és levegőminőségi, valamint hulladékkezelési szabványait az EU szokásos szintjére hozza fel. A Bizottság elismeri a környezetvédelmi jogalkotásban elért eredményeket, és megállapítja, hogy a teljes kiegyenlítődés a környezetvédelmi jog területén középtávon elérhető, másrészt azonban véleménye szerint a k örnyezetvédelmi követelmények betartása egy sor területen csak tartós és jelentős szintű beruházásoktól és adminisztratív erőfeszítésektől remélhető

(városi szennyvíztisztítás, ivóvízminőség, a hulladékgazdálkodás és a légszennyezés bizonyos területei), ami Magyarország számára csak "hosszú", illetve "igen hosszú távon" lesz megoldható. Némi meglepetésre tehát a Bizottság a környezetvédelem területén kritikusabb a magyarországi állapotok megítélését illetően, mint más területeken. Értékeléséből az is kiderül, hogy illúzió volt azt gondolnunk, hogy az EU a felvételnél a környezetvédelem vonatkozásában megelégszik a F ehér Könyvben megfogalmazott elvárásokkal. Az értékelésből egyértelműen kiderül, hogy a Bizottság a környezetvédelmet átfogóbban szemléli, mint az a Fehér Könyvből feltételezhető volt. 6 A Bizottság és a hazai szakértők véleménye közti különbséget valószínűleg az magyarázza, hogy a magyar kormány válaszaiból kikerekedő környezeti állapot számos dimenzióban kedvezőtlenebb a valóságosnál. Nagyrészt az

indokolatlanul negatív és részben torz önértékelésből származnak az EU Bizottságának példái is (talajállapot, szennyvíztisztítás, hulladék, levegőminőség). A magyar válasz például jelentős problémaként említi az intenzív mezőgazdálkodást, illetve a vizek mezőgazdasági eredetű nitrogén- és foszforterhelését. A fajlagos műtrágya-felhasználási adatokkal ezek a feltételezések nincsenek összhangban. Természetesen vannak környezeti problémák a hazai mezőgazdaságban, de a magyar mezőgazdasági termelés sohasem volt annyira intenzív, mint éppen a nyugat-európai. Hasonlóan negatív képet festünk a hulladéktermelésről, illetve -kezelésről, amikor magunk állítjuk, hogy "a Magyarországon képződő termelési és települési hulladékok fajlagos és abszolút értékei nemzetközi összehasonlításban egyaránt magasak". A z értékeléshez felhasznált adatok nagyrészt torzak, hiszen a nemzetközi gyakorlatban sem az

építési törmeléket, sem a l eselejtezett gépeket nem veszik figyelembe a környezetvédelmi célú hulladékkataszterek. A nemzetközi összehasonlítás éppen a hazai adatok megbízhatatlanságára és ellentmondásosságára hívja fel a figyelmet, vagyis a fenti állítás nyilvánvalóan pontosításra szorulna. Javítanunk kell tehát a hulladékkataszter hazai rendszerét, de a hulladékgazdálkodás gondjai továbbra is megoldásra várnak. 6 Az 1995-ös esseni Fehér Könyv arra helyezte a hangsúlyt, hogy a csatlakozni kívánó kelet-európai országoknak az EU egységes piacára exportált termékeik és azok termelési háttere tekintetében kell a környezetvédelmi direktíváknak megfelelniük. Nem foglalkozott a dokumentum az egyes környezeti elemek állapotával, a "stacionárius" szennyezõforrásokkal, és az ún. "horizontális" (a magyar szóhasználat szerint funkcionális) környezetvédelmi témákkal. 11 A Bizottság

értékelése, a kiragadott példák arra intenek, hogy figyeljünk jobban, milyen képet közvetítünk magunkról a világ felé. Mindez nem változtat azon, hogy e három terület változatlanul környezetpolitikánk súlyponti feladatait kell képezze. Követelmények az intézményrendszer fejlesztése terén A társult tagokkal szembeni környezetvédelmi-környezetpolitikai elvárások legújabb megfogalmazását a Bizottság 1997. augusztus 25-i kiadványa tartalmazza 7 Nyilván a csatlakozni szándékozó országokkal folytatott tárgyalások tapasztalatai késztették a brüsszeli bürokráciát ezen "Útmutató" elkészítésére. Az Útmutató ugyan deklaráltan a Fehér Környv “szellemében” íródott, de lényegesen átfogóbb a környezetvédelmi ügyeket illetően mint a Fehér Könyv volt. Átfogóbb azért is, mert nemcsak tartalmában, hanem mélységében is törekszik a t erület teljes lefedésére. Az Útmutató talán legszembetűnőbb eleme, hogy

meglehetősen nagy terjedelemben foglalkozik az implementáció, a jogszabályok alkalmazásának és betartatásának kérdéseivel. Kiderül, hogy az implementációs stratégiának meggyőzőnek kell lennie a gazdasági megvalósíthatóság vonatkozásában és a j ogközelítésnek ki kell terjednie a kikényszerítési mechanizmusokra is. Az Útmutató áttekinti az úgynevezett horizontális, vagyis az átfogó és általános környezeti szabályozás kérdéseivel foglalkozó joganyagot, így a környezeti hatásvizsgálatot, a tájékoztatási kötelezettséget szabályozó direktívákat, illetve az EU olyan horizontális segítő mechanizmusaira vonatkozó joganyagot, mint az Európai Környezetvédelmi Ügynökség vagy a LIFE program. Kitér a környezetvédelmi jognak az egyes környezeti elemekhez (levegőminőség, hulladékgazdálkodás, vízminőség stb.) kapcsolódó, az általános szabályokat meghaladó, vagy különös figyelmet érdemlő problémáira is, azaz

mindazon kérdésekre, mellyekkel a Fehér Könyv nem foglalkozott. Hazai jogközelítési gyakorlatunk fókuszában ezideig leginkább az előírásoknormák szigorúsága állt és határozott lépéseket tettünk az EU környezetpolitikai alapelveinek - szennyező fizet elv, integrált szennyezés megelőzés elve, szubszidiaritás elve - a magyar környezetvédelmi joganyagban történő érvényesítésére. A brüsszeli bürokrácia olvasatában azonban erőfeszítéseink egy része nyilván nem lesz kielégítő; az Útmutató a környezeti jog olyan intézményrendszeri elemeire fókuszál, mint a társadalmi részvétel mechanizmusainak kidolgozottsága és általában a stakeholderek (érintettek) bevonása a j ogalkotás és jogalkalmazás teljes folyamatába. Az Útmutató a horizontális és a részletes joganyagnál is kiemelten foglalkozik az “illetékes hivatalok” kérdésével, miszerint meggyőzően kell tudnunk dokumentálni, hogy az “illetékes hivatalok”

rendelkeznek a szükséges szakmai felkészültséggel és bizonyítványokkal arról, hogy valóban “illetékesek”, de az Útmutató “számonkéri” az illetékes hivatalokkal kapcsolatban az érdekkonfliktusok kérdését is: az engedélyező hivatal nem lehet egyúttal elősegítője is a “projektnek” 8. E kissé megkésett dokumentum nyilván nem véletlenül kelti helyenként a viselkedési kódex benyomását. 7 Guide to the Approximation of European Union Environmental Legislation. Commission Staff Working Paper. Commission of the European Communities, Brussels, 1997 8 Az Útmutató a környezeti hatásvizsgálat nyomán nyilván az önkormányzatokkal kapcsolatos érdekkonfliktusok feloldására utal (26. old) 12 A magyar válaszok a B izottság kérdéseire amennyire indokolatlanul negatív képet festenek a környezet állapotát illetően, közel annyira indokolatlanul pozitív képet sugallnak a joggyakorlatot és az intézményrendszer fejlettségét

illetően. A környezet állapota és az intézményrendszer közt a k érdésekre adott válaszokban fellelhető diszkrepancia könnyen megmagyarázható: a környezetvédelmi minisztériumi szakapparátus számára a környezet állapota külső, más ágazatok, a “szennyezők” által befolyásolt tényező, míg az intézményrendszer létrehozása és fejlesztése - beleértve a jogi szabályozást is - saját belső feladat- és hatásköre. Az pedig már szinte természetes, hogy a mások munkájával szemben kritikusabbak vagyunk, a magunkéval szemben viszont elnézőbbek. A környezet állapotáról festett negatív kép gazdasági természetű kétségeket ébreszt az EU hivatalnokaiban: miből finanszírozhatók az infrastrukturális fejlesztések és a környezeti rehabilitációs programok? Az intézményrendszerről közvetített kedvezőbb vélekedés pedig az intézményrendszer hatékonyságának kérdését veti fel: ha megfelelő az intézményrendszer, miért

olyan rossz a környezet állapota? Az Útmutató alapján egyértelműen látszik, hogy szabatosabban célszerű bemutatni a könyezet állapotát és kissé kritikusabban az intézményrendszer fejlesztésében elért eredményeket. Enélkül az EU-bürokrácia aggályai aligha oszlathatók el, miután az EU túljutott a környezetvédelem vonatkozásában azon a fejlődési fokon, amikor a joganyagban deklarált normák önmagukban eredménynek számítanak. A környezeti biztonságot a normák betartása és betartatása szavatolja. Ha ehhez bármilyen feltétel hiányzik (akár társadalmi attitűd, akár pénz), nem lehet környezeti biztonságról beszélni. Az Útmutató egyik fontos, ha ugyan nem a legfontosabb üzenete, hogy lehetnek megoldatlan problémák, de nem lehetnek olyan problémák, amikről nem tudunk és nincs programunk a megoldásukra. Ágazati áttekintés - teendők Mezőgazdaság, természetvédelem, területfejlesztés A hazai agrárpolitika további

alakításáról az egyes hazai érdekcsoportok és tudományos műhelyek eltérő koncepciókat fogalmaznak meg. Markánsan eltérő véleményt jelenít meg a n agyüzemi gazdálkodás érdekképviselete és az organikus gazdálkodást hirdető, súlyában jóval kisebb, de argumentációjában igen figyelemreméltó érveket felsorakoztató agrárértelmiségi-kutatói réteg. A vélemények az EU-csatlakozás kapcsán óhatatlanul konfrontálódnak, hiszen a tét jelentős: mely gazdálkodási módoknak, üzemi formáknak kedvez majd a majdani csatlakozást követően feltehetőleg még mindig igen tetemes uniós agrártámogatások elnyerése. A nagyüzemi érdekképviselet abból indul ki, hogy Magyarországon jelenleg a kemikáliák felhasználása alacsony (az utóbbi években a műtrágyafelhasználás mindössze 50 kg /ha/év körüli), ugyancsak alacsony a számosállat-tartás fajlagos mutatója (0,5-0,6/fő/ha, szemben a nyugat-európai hektáronkénti 2,2/fővel), ezért

a belépés előtt még mód van ezeken a területeken a jelentős "felfutásra", s az masszív állami támogatással megvalósítandó kívánatos cél. Az organikus gazdálkodás hívei viszont azzal érvelnek, hogy a m ajdani (és jelenlegi) piaci helyzet kényszerének hatására a 4,5 millió hektárra kiterjedő hazai 13 gazdálkodás méretei tarthatatlanok, hosszú távon kb. 3 -3,5 millió hektár területen lesz lehetőség a hagyományos gazdálkodásra (de az intenzivitást, a kemizálás szintjét azon is csökkenteni kell), és 1-1,5 millió hektárnyi területen a mezőgazdálkodás egyéb, a környezettel és a tájjal kapcsolatos funkciói fognak előtérbe kerülni. Ezen funkciók ellátásához nem csak, hogy szükség van a támogatásra, de éppen ezek azok, amelyeket az EU növekvő mértékben támogatni fog. (E támogatások is hozzájárulnak ahhoz, hogy hosszabb távon egybeessenek majd a t ermészet- és tájvédelmi és a f öldhasználati

rendszerek.) A két koncepció közötti legfontosabb vitatott témák: − tovább folytatható-e a hagyományos gazdálkodás a jelenlegi formában? − képes lesz-e kitermelni a többfunkciós mezőgazdaság a kívánt és szükséges exportot? − a "lefojtott" szintű termelés mellett képes lesz-e a többfunkciós mezőgazdaság megtartani a jelenlegi agrárnépességet, vagy éppenséggel csak az lesz képes erre? Úgy gondoljuk, hogy e probléma a csatlakozási tárgyalásokra történő felkészülés egyik fontos stratégiai kérdése, s kutatási programunk jelentős szerepet játszhat megoldásában. Közeledésünk az EU-hoz az állattenyésztés vonatkozásában is új követelményeket állít fel: az élelmiszertermelés mellett a földművelésből kivont területek "karbantartása" az állatállomány kiterjesztésével valósítható meg, az etikus állattartás követelményei pedig az ágazat extenzifikációját igénylik. Úgy tűnik, hogy

közeledésünk az EU-hoz a környezeti és tájgazdálkodási szempontból kedvezőtlen sertés- és baromfitenyésztésnek kedvez (annyira, hogy ezen ágazatoknak az EU-ból hozzánk irányuló jelentősebb kitelepedésére is számítani kell), miközben a kedvezőbb szarvasmarha- és juhtartás lehetőségei mérsékeltek. Kedvezőbb lehetőségeinkkel azonban nem tudunk élni: marha- és juh-kvótáink kihasználatlanok. A hazai szabályozásról és gyakorlatról elmondhatjuk, hogy az nagyrészt megfelel az uniós követelményeknek. Figyelemre méltó, hogy az utóbbi években hozott törvények és szabályozás (az állategészségügyről, a takarmányozásról, az élelmiszerekről, valamint a természetvédelmi törvény, újabban pedig az állatvédelmi törvény) már harmonizálnak az EU-tagországok szabályozásával és gyakorlatával. Ezzel szemben elmaradásunk is van: még nem született meg a növényvédelmi, a növényegészségügyi és a géntechnológiát

szabályozó törvény. Az EU agrárpoliltikájának környezetvédelemmel kapcsolatos intézkedéseit részben a hatósági előírások köre képezi. Ide az agrártermelés és élelmiszer- előállítás körülményeit, az élelmiszerek beltartalmi értékét, a s zermaradványok és a környezeti terhelés megengedett mértékét meghatározó közegészségügyi, állategészségügyi, növényvédelmi rendeletek sokasága tartozik. Ezek betartása tulajdonképpen nem csupán az EU-tagországokra, hanem részben az oda élelmiszert exportálókra is vonatkozik. Épp ezért igazodásunk ezekhez az előírásokhoz, szabványokhoz elemi érdekünk. A 1992-es CAP reform kiegészítő intézkedéseinek részét képező EEC 2078/92 számú rendelet valamennyi tagállamban lehetővé tette olyan támogatási rendszerek bevezetését és forrásokat teremtett olyan intézkedésekhez, amelyek elősegítik a környezet-, a t ermészet- és a t ájvédelmi célok integrálását a

mezőgazdasági tevékenységbe. A támogatások igénybe vételéhez azonban saját költségvetési forrásokat 14 is kell ezekre a területekre irányítani. A várható támogatási arány a kiemelt területeken 25:75 saját:közösségi forrás. A kutatásnak ezeken a területeken elsősorban arra kell koncentrálnia, hogy − milyen intézményi és szervezeti, valamint gazdaságpolitikai változtatások szükségesek ahhoz, hogy a mezőgazdaság, a természetvédelem és a településfejlesztés környezetbarát gyakorlata révén hozzá lehessen jutni a strukturális, kohéziós és környezetvédelmi alapok támogatásaihoz, − a három terület fenti irányú fejlődése és gyakorlata hogyan képes csökkenteni azt az ellenállást, melyet az EU mezőgazdasági termelői tanúsíthatnak a jelentős agrártermeléssel és exporttal bíró Magyarországgal szemben. A közösségi és a jelenlegi magyar szabályozás azonban alapvetően eltérő közegben született,

más-más gazdálkodási és költségvetési feladatok megoldását szolgálja. Ezért közöttük az eltérések dominálnak A közösségi szabály a mezőgazdasági tevékenység környezeti terhelésének mérséklése és a táj megőrzése mellett a mezőgazdasági termelés csökkentésére, a hosszabb távú piaci egyensúly javítására törekszik. Ezzel szemben a h azai agrárszabályozás a környezetvédelmi szempontokra is figyelemmel, az agrárágazat adott helyzetéből fakadó "reorganizációs", stabilizációs igényeket tekintetbe véve, főként a vetésterület átstrukturálására, a génmegőrzésre és genetikai vonalak fenntartására (fejlesztésére), a minőségi vetőmag-felhasználás bővítésére, az öntözött területek kiterjesztésére, az egészségesebb birtokszerkezet kialakítására (termőföld rendeltetésszerű hasznosításra való alkalmassá tétele, termőföldvásárlás birtok-összevonási céllal), a termőföld

minősége megőrzésére, stb. ösztönöz. A felkészülés e téren azt jelenti, hogy a környezetvédelemmel kapcsolatos hazai prioritások nemcsak, hogy jelenjenek meg a mezőgazdasági támogatási rendszerben, hanem kezdődjön meg a GATT-megállapodás szellemében a f orrások folyamatos átcsoportosítása a t ermelési- és exporttámogatásoknál a mezőgazdaság nem termelési tipusú, egyéb támogatott funkcióira. Magyarországon a nem élelmiszer célú mezőgazdasági földhasznosítás felkarolásának célja elsősorban az alacsony hatékonyságú területek kikapcsolása a termelésből, melyeken az élelmiszertermelés veszteséges, és a szegénység újratermelődik. (Szemben az EU-val, ahol a k ínálati piac könnyítése a cél ) E földterületeket nem felszámolni kell, se nem koncentrálni, hanem a belőlük élőket racionális programokkal ellátni, s támogatni a beszerző-értékesítő, szakcsoporti szövetkezéseiket. Önmagában az a tény, hogy

Magyarország foglalkozik a nem élelmiszer célú mezőgazdasági területhasznosítás lehetőségeivel, már kedvező fogadtatásra talál az EU-ban, ahol évekkel ezelőtt kezdtek hozzá e kérdés vizsgálatához. Élelmiszeripar Az EU-ba irányuló magyar export 1/5-ét az élelmiszeripari termékek teszik ki. E termékcsoport fogyasztóvédelmi, egészségügyi és agrárpolitikai szempontból is rendkívül érzékeny, ezért hosszútávú export-lehetőségeink megtartása érdekében 15 különös gondot kell fordítani az ágazattal szembeni környezetvédelmi EUkövetelmények pontos feltérképezésére és teljesítésére. Az élelmiszeripar nem tartozik a legszennyezőbb tevékenységek közé, de egyes szakágazatainak környezetterhelése jelentős. A hús- és baromfiipar hulladéka, a malomipar, konzervipar és növényolajipar energiaigénye, a hús- és baromfiipar, tejipar, konzervipar vízszennyezése, az utóbbiak, valamint a cukoripar, söripar és

üdítőipar vízigénye terhelik meg a legjobban a környezetet. A technológiai elmaradás miatt a hazai élelmiszeripari ágazatok általában jobban szennyezik a környezetet, mint az EU-országokban. Így pl a tejipar 1 l tejre vonatkoztatva 3-6 l vizet használ fel, és közel ennyi szennyvizet bocsájt ki; a korszerű technológiákkal dolgozó üzemek viszont csak 1-2 l vizet igényelnek. A hazai tartósítóipar 20 m3 víz/t átlagos fajlagos adata jellemzően többszöröse a fejlett országok vízfelhasználásának és szennyvízképződésének. A gazdasági átalakulás az élelmiszeriparban nagyszámú kis- és közepes méretű vállalat megjelenésével járt. E dekoncentrációs folyamat környezetvédelmi szempontból káros, mert nehezíti a szabályozást, az ellenőrzést és a betartatást. Az élelmiszeripari szakágazatokra az esetek döntő többségében nem vonatkozik közvetlen környezetvédelmi szabályozás. A vízfelhasználásra, szennyvízkezelésre,

hulladékkezelésre, levegőtisztaságra és zajvédelemre vonatkozó általános szabályozásból vezethetők le az élelmiszeripari teendők. Így van ez az EU országaiban és hazánkban is. A hazai szabályozást tekintve különböző jogszabályok érvényesek az élelmiszeriparra, melyek néhol enyhébbek, máskor szigorúbbak, mint az EU elvárásai. Az új magyar élelmiszertörvény (1995. évi XC törvény) gyakorlatilag teljes jogharmonizációt jelent, de az élelmiszerelőállítás minőségi és higiéniai feltételeinek megteremtése technológiai fejlesztéseket igényel. A levegőtisztaság-védelemben az európai szabályozás alapja a BAT (best available technologies); a hazai levegőtisztaság-védelmi törvények kidolgozás alatt állnak. Az élelmiszeripar ivóvíz-minőségű vizet használ; az arra vonatkozó EUdirektíva szigorúbb, mint a hazai Mivel az élelmiszeripari szennyvizek nagy része a közcsatornát és a kommunális szennyvíztisztító

telepeket terheli, a csatlakozás szempontjából a települési szennyvizekről szóló 91/271 EGK irányelv bevezethetőségét kell figyelembe venni. A szennyvizekre vonatkozóan az EU előírásai egyre inkább irányelvszerűek lesznek és a döntés egyre inkább a helyi hatóságok hatáskörébe kerül át. Az irányelv nem ír elő határértékeket az üzemekre, csak a települési szennyvíztisztítókban kezelt vizekre. A veszélyes anyagok vizekbe történő kibocsájtásáról viszont már külön direktívák rendelkeznek. A hulladékszabályozás az EU-ban gyakorlatilag az OECD által kidolgozott 1993-as szabályozásra épül. A tagállamok elsődleges feladata a hulladék megelőzése és csökkentése, tiszta technológiák kifejlesztése, erőforrások takarékos felhasználása, a végső lerakás környezeti kockázatát csökkentő technológiák alkalmazása, másodlagos nyersanyagok kinyerése és újrahasznosítása. Az Európai Unió 1994-ben elfogadott, a

csomagolásról és a cs omagolási hulladékokról szóló 95/62 sz. irányelve kom promisszumot jelent az egyes tagországokban korábban bevezetett intézkedések harmonizálására. Az irányelv jellemzője, hogy nem konkrét intézkedéseket határoz meg, hanem számszerűsített 16 célokat tűz ki a csomagolási hulladékok visszagyűjtésére és újrahasznosítására, a tagországokra bízva a konkrét megvalósítás módozatait, időt hagyva a kitűzött célok elérésére. A magyar élelmiszertörvény a csomagolási hulladékokat illetően teljes mértékben EU-konform. Az állati tetemek és élelmiszeripari állati hulladékok kezelésének gyakorlata azonban nem elégíti ki a nyugat-európai elvárásokat. Az EUelőírások a munkahelyen megengedhető zajszintet 70 dB-ben maximálják, szemben a hazai 85 dB -es felső határral. A tartósítóipar azonban még e magas hazai zajszintet is túllépi. A hazai élelmiszeripari vállalatoknak az E U

környezetvédelmi követelményeihez történő alkalmazkodásának költségeire egyelőre csak szórványosan vannak konkrét számítások. A gyakorta külföldi tulajdonú, és erős piaci (esetleg monopol-) helyzetben lévő nagyvállalatoknál ez bizonyára nem okoz majd jelentős problémát, s költségeiket valószínűleg áthárítják a hazai fogyasztóka. A közepes- és kisvállalatoknál viszont az igazodás súlyos terhet fog jelenteni. Nehezen képzelhető el, hogy állami támogatás (pénzügyi- és hitelkedvezmények) nélkül a feladatnak meg tudjanak felelni. Energiatermelés és felhasználás A környezeti acquis-ból (az uniós joganyagból) három terület vonatkozik az energiaszektorra: az ipari szennyezés és kockázat ellenőrzése (risk management), a hulladékkezelés és a levegőminőség. Fosszilis erőműveinkben a környezetszennyező károsanyag-kibocsájtás sokszorosa az európai normákban lefektetett értékeknek. A 84/360-as számú, ipari

légszennyezésre vonatkozó keretdirektíva a BAT elvét írja elő. A 88/609 sz irányelv (melyet módosított a 94/66. számú) az 50 MW feletti teljesítményű tüzelőberendezésekre ír elő kibocsájtási határértékeket: az SO 2 és az NOx vonatkozásában nemzetközi éves szinteket megállapítva, ugyanezekre és a porra pedig fajlagos emissziót is. Ezek a h atárértékek az új telepítésekre vonatkoznak és 2-4-szer alacsonyabbak a j elenlegi magyar kibocsájtásoknál. Ezért van az, hogy a h azai szabályozás késlekedik átvenni ezen értékeket. Az energiaszektor privatizációs szerződéseit nem ismerjük, de nagy a valószínűsége annak, hogy az ezután, magánbefektetők által épített, és az uniós elvárásoknak megfelelő létesítmények "ára" az lesz, hogy a kormány feladja az ellenőrzött árképzés elvét (de legalább is olyan új árformulát fogad el, mely majd lehetővé teszi a befektetők megnövekedett költségeinek

érvényesítését az árban). Közgazdaságilag - és kölönösen környezetgazdasági nézőpontból - ez helyénvaló (ilyen megoldást ír elő számunkra az európai Energia Karta is), de a lépés gazdasági és szociális hatásai mélyek és szerteágazóak lesznek. Az 1996. évi 7/3647 sz kormányrendelet értelmében az ezredfordulóig mintegy 900 MW új erőművi kapacitás beépítése szükséges. Mivel az új erőművek építése a vállalkozói szférában történik, a t ervezett új egységek energetikai hatásfoka várhatóan megfelel a nemzetközi színvonalnak és teljesíti az európai közösségi elvárásokat is. (A jelenlegi villamoserőművek hatásfoka 32%, a 2000-re tervezett hatásfok viszont 36%.) A 96/61 EEC számú Integrated Pollution Prevention and C ontrol (integrált szennyezésmegelőzés és ellenőrzés) direktíva az elérhető legjobb technológia 17 alkalmazását írja elő azon esetekre, amikor az ipari létesítmények szennyezése

nem kerülhető el. Az irányelv az energiafelhasználás hatékonyságára is tartalmaz előírást és intézkedéseket a b alesetek megelőzésére és következményeik csökkentésére. 1999 októberétől lesz hatályos. A nemzetközi levegőtisztaság-védelmi egyezményekben vállalt kötelezettségeit Magyarország eddig lényegében teljesítette. Dokumentálható, hogy a h atárértékek túllépése nem ott jelentkezik, ahol az erőművek által kibocsájtott légszennyező anyagok koncentrációja maximális. E túllépések nitrogén-oxidok esetén elsősorban a közlekedés, míg a szálló pornál a háztartási tüzelés számlájára írhatók. A legnagyobb gond a második kénegyezmény teljesítésénél fog jelentkezni, hiszen az erőművek a kénkibocsájtás 57%-át adják. A technológiai és a n emzetközi egyezményekből fakadó kötelezettségeink összefüggnek; egyes erőműveknél meg kell építeni a k énleválasztó berendezéseket, hogy az

EU-irányelvekben előírt technológiai határértékeket elérhessük. Ennek megtörténte viszont automatikusan biztosítja a nemzetközi kötelezettségek teljesülését is. A második NOx-egyezmény előkészítés alatt áll. E szennyezőanyagnál a hő- és villamosenergia-ipar csak 23%-kal részesedik a kibocsájtásból; a teendők döntően a közlekedést érintik. Az egyik legnagyobb energiafelhasználó az építőanyagipar. Légszennyezésének aránya Magyarország erőműveihez képest a következő: szilárd-anyag 5,5%, SO 2 2%, NOx 43%. Kibocsájtására az EU-normatívák új és régi berendezésekre állapítanak meg határértékeket. Ezek a követelmények azonban nem egyértelműek, a hazai légszennyezési szint meghatározása sem az, így a m egoldandó felzárkózási feladatban nagy a bizonytalanság. Ami nyilvánvaló: az új berendezésekkel szemben lényegesen szigorúbb (a legjobb technikának megfelelő) EU-követelmények lesznek, mint amilyeneket a

meglévőkkel szemben támasztanak. Háztartási és kommunális fűtés. Az 1996−97 évi fűtési periódusra vonatkozó levegőminőségi adatokból is megállapítható, hogy a magyar lakosságot leginkább érintő szennyezés elsősorban a közlekedésből, másodsorban a háztartási fűtésből származik. A háztartási tüzelésre, valamint a középületek energiafelhasználására vonatkozó környezetvédelmi irányelvek közül csak a levegõminõségre vonatkozó irányelveknek van közvetett jelentõsége. Az ÁNTSZ 1994−95 évi adataiból látható, hogy határértéktúllépés elsõsorban a nyári periódusban jellemzõ a nitrogén-oxidokra, míg a háztartási szilárd tüzelésrõl tanúskodik a szállópor-értékek téli túllépése. A környezetvédelmi irányelveknél sokkal nagyobb hordereje van azonban az EU energiatakarékossági és energiahatékonysági irányelveinek. A gázkazánok hatásfokára vonatkozó 92/42 sz irányelv honosításának a

jogharmonizációs kötelezettségek értelmében már 1996-ban meg kellett volna történnie. A rendeletalkotás folyamatban van, a h atástanulmány és a jogszabály tervezete már elkészült. 18 Közlekedés A közúti és a városi közlekedésben a csatlakozás kapcsán felmerülő legfontosabb teendők az alábbiakban összegezhetők: a) Amennyiben az EU részérõl a p olitikai szándék megvan a M agyar Köztársaság felvételére, akkor ennek a közúti és a városi közlekedés környezeti hatásai oldaláról nem lehetnek lényeges akadályai. Az EU déli szárnyán a h azai problémáknál lényegesebb és súlyosabb kérdésekben kénytelenek kompromisszumokat kötni beletörõdve a realitásokba és az ott is létezõ erõforráskorlátokba. Igaz ez a konkrét jogszabályi, keretjogszabályi feltételekre, és igaz a k özlekedéspolitikai és környezetpolitikai koncepciókra. b) Mind a csatlakozás érdekében, mind Magyarország önérdekében kívánatos,

hogy a konkrét jogszabályi módosítások megszülessenek. A legtöbb speciális magyar igény önmagában nagyon fontos, de feltételezett összhozamuk sincs arányban a gyors EUcsatlakozás által nyújtandó piacbõvüléssel, forrásbõvüléssel, továbbá a versenyképesség javulásával. Ezért a l ényeges jogszabályváltozásokat - esetleg átmeneti engedményekkel - mielõbb be kell vezetni. (Külföldiek gépjármûadója, gépjármûvek környezeti követelményei, az árufuvarozás munkavédelmi-, környezetiés forgalombiztonsági keretfeltételei, stb.) c) A közúti és a városi közlekedésben is érdemes az EU szakmailag, ökológiailag jól megalapozott és differenciált közlekedés- és környezetpolitikájának főirányával egyező, a magyar sajátosságoknak, az átmenetnek megfelelő hazai koncepciókat, intézkedéseket érvényesíteni. d) Minden hazai jogszabály érvényesítésének kulcskérdése az ellenőrzés, a kikényszerítés. A

környezetvédelmi "zöld kártya", a túlsúly-, a n ehéztengely kérdések, a városi személygépkocsi- és tehergépkocsi közlekedési szabályozások és korlátozások, a laza ellenőrzés, a korrupciós jelenségek tényleges európai tárgyalási problémákat jelenthetnek. e) A d) pont egyik rossz következménye a súlyos magyar forgalombiztonsági helyzet. A műszaki tervezés, a szakszerű folyópálya- és csomópontépítések illetve rekonstrukciók, a sebességellenőrzések, műszaki állapot ellenőrzések javíthatják a mai helyzetet. f) Az európai közlekedési folyosók beruházásainál is a valós igényekkel szembesülő arányos fejlesztésekre van szükség. A határátkelések gyorsítása, a f ontosabb települési átkelési szakaszok elkerülő utakkal történő kiváltása sokkal fontosabb lehet, mint erőn felüli és külföldi (EU) támogatások nélküli nagyberuházások erőltetése. Fontos tudnunk, hogy a TENs (Trans-European

Networks) tervezetéből nem következnek Magyarországra nézve csatlakozási fejlesztési kötelezettségek, az pedig különösen nem, hogy az átmenő forgalom lebonyolítására a közúthálózatot kellene fejleszteni. g) Ugyancsak elemi probléma a megbízható statisztikai rendszer helyreállítása. Magas szintű magyar kiadványok tartalmaznak egymást kizáró adat- és idősorokat. Ilyen statisztikákra támaszkodva nehéz lesz EU pénzügyi támogatásokhoz, PHARE-, területi kiegyenlítési-, közlekedésfejlesztési alapokhoz hozzáférni. 19 A MÁV Rt. meg tud felelni Magyarország EU-integrációs környezetvédelmi kötelezettségeinek, de ehhez a tulajdonos állam hatékony szerepvállalására van szükség. A feladatok elsősorban három területen jelentkeznek: a vontató járművekbe épített dízelmotorok kibocsájtási jellemzőinek a javításában, a vasúti járművek közlekedési zaj- és rezgéskibocsájtásának csökkentésében és az állomási,

telephelyi és pályamenti szennyeződések mérséklésében. A műszaki rehabilitációnak és a fejlesztéseknek - szakértői becslések szerint értékarányban legalább 15 %-ban van közvetlenül környezetvédelmi hatása (pl. jármű rehabilitáció és villamosítás) és további 15 % -ban vezethető le közvetett hatás (pl. pályarehabilitáció). Ez összességében azt jelenti, hogy a hosszú távon tervezett program szerint a MÁV Rt. közel 130 m illiárd forintnyi beruházásának van összefüggése a környezetvédelemmel, a 10 éves kárrendezési programban előirányzott 8,7 milliárd Fton túlmenően. Vállalataink környezetvédelmi teendői A vállalatirányítás szintjén beépítendő környezetvédelmi elemek a környezettudatos vállalati menedzsment önszabályozó és minősítő rendszerei. Ezek alkalmazása gyorsan és széles körben terjed és a vállalati szféra környezetvédelmi intézményi jellegű "EU-kompatibilitását" teremti

meg. A környezeti biztonság növelésének egyik legpiackonformabb módja az "elvárható gondosság elvén" működő vállalat és az ezen elv érvényesülését segítő intézményrendszer (civil szervezetek, média, büntetőjogi felelősség, üzleti etika stb.) A hazai vállalatok környezetvédelmi minősítése két, a vállalati környezeti menedzsmentet szabályozó szabványrendszer szerint történik (illetve fog történni): ezek az ISO 14000-es sorozat és az Európai Unió EMAS (Environmental Management and Audit Scheme) nevű programja. Mindkét szabványsorozat célja, hogy a vállalatok önellenőrzését serkentsék a környezetvédelem területén. Az ISO 14000-es szabványsorozat által szabályozni kívánt területek a környezetközpontú irányítási rendszer (KIR) kialakítása és működtetése, a KIR auditálása, a vállalati környezetvédelmi teljesítmény értékelése, a g yártott termékek életciklus-elemzése, a gyártott termékek

ökocímkézése. A szabványsorozatból nemzetközi szinten eddig az első két területre vonatkozó szabályokat dolgozták ki, s ezek hazai átültetése is megtörtént. Magyarországon eddig öt vállalatot illetve vállalati telephelyet tanúsítottak ISO 14001 szerint. Ezek a következők: Hejőcsabai Cement- és Mészipari Rt, MOL Rt Tiszai Finomító, Tiszaújváros, Dunapack Rt., Kaloplast Műanyag- és Gumiipari Kft, Taurus MGM Szeged. A fölsorolt vállalatokon túlmenően néhány egyéb gazdálkodó szervezet tanúsítása is várható a közeljövőben (1988-89-ben). Általában azok a vállalatok szeretnék megkapni az ISO 14001 szerinti tanúsítást, amelyek nagy méretűek, nagy tőkeerővel rendelkeznek, külföldi tulajdonosuk van, az arculatukat, a piaci helyzetüket kívánják javítani, a múltbeli rossz hírüket szeretnék feledtetni. A jelentkezők között az élen a vegyipari vállalatok (MOL, TVK, Borsodchem, Richter, Egis) és élelmiszeripari

vállalatok (pl. Unilever, Győri Szeszgyár 20 és Finomító Rt., Dreher Sörgyárak Rt) üzemei állnak, továbbá jelentős az érdeklődés a környezetvédelmi háttéripar vállalatai részéről is. Az ISO 14000-es szabvány elterjedésének szempontjából kedvező jelek, hogy már a magyar szabvány megjelenése előtt is tanúsítottak ISO 14000 szerint magyarországi vállalatot; hogy széleskörű az érdeklődés a vállalatok részéről a szabvány iránt; valamint hogy van olyan biztosító, amely szeretné tudni, vajon a leendő vagy már meglévő ügyfelei rendelkeznek-e ISO 14000 s zerinti tanúsítással, mert ezeket kedvezőbb elbírálásban részesítené. Az Európai Unió Environmental Management and Audit Scheme (EMAS) elnevezésű rendszere - az ISO 14000-es sorozat egyes elemeihez hasonlóan - a vállalati környezetvédelmi menedzsmentet és annak auditját szabályozza, de jóval szigorúbban. Az EMAS az ISO-val ellentétben nem világszabvány, a

hatálya csupán az EU-ra terjed ki. Hazánkban jelenleg nem létezik EMAS-szabvány, és nálunk az EMAS szerint még nem tanúsítottak vállalatot. Az EMAS az EU-ban idővel kötelező lesz, de az 1997 január 22-i állapot szerint még csak 485 telephelyet minősítettek EMAS szerint. Magyarország várható EUcsatlakozása szükségessé teszi az EMAS terén végrehajtandó jogharmonizációt is A nemzetközi nyomás hatására 2010-ig várhatóan a m agyarországi nagyvállalatok mindegyike rendelkezni fog olyan környezeti menedzsment rendszerrel, amely az ISO 14000 vagy az EMAS szerinti előírásokat teljesíti. A középvállalatok túlnyomó többsége szintén tanúsíttatni fogja magát, különösen abban az esetben, ha gyorsan kiépül a hazai akkreditációs rendszer, illetve megerősödik a tanúsításra felkészítő vállalatok szektora. Ez esetben ugyanis a f ölkészítés és a t anúsítás jóval kevesebbe kerül majd, mint jelenleg, amikor külföldi

akkreditációs szervezeteknek és tanúsítóknak a segítségét kell igénybe vennünk. A tanúsítás sikerénél is fontosabb talán, hogy a különféle gazdasági kamarák, illetve szakmai szervezetek programjaiban egyre nagyobb teret kap a környezetvédelem. Az ipari szervezetek szemlélete jól tükrözi a világban is tapasztalható fejlődést. Míg 510 évvel ezelőtt a környezetvédelmet a magyar vállalatvezetők nagyrészt fenyegetettségnek tekintették és a reaktív környezetvédelem volt a jellemző, addig napjainkban egyértelműen érzékelhető az átmenet a megelőző, proaktív környezetvédelem felé. Egyre többen látnak üzleti lehetőséget a környezetvédelemben és ezek nem csak a multinacionális cégek külföldi vezetői közül kerülnek ki. A zöld mozgalmak képviselőit, akiket korábban "ellenségnek" tekintettek, ma már egyre inkább partnernek tekintik, majdnem úgy bánnak velük, mint ahogy eddig csak a "vevőkkel"

volt szokás. A gazdaságban lassan létrejönnek a környezetbarát ipar "zöld" szakmai szervezetei; nemzetközi analógiát használva, kialakulóban van a "zöld üzleti hálózat". Ennek a fejlődésnek a jelei jól érzékelhetők az úgynevezett környezetvédelmi ipar magyarországi fejlődésén éppúgy, mint a környezetvédelmi szaktanácsadó cégek számának a szaporodásán, illetve az olyan szakmai szerveződések megjelenésén, mint az INEM (Környezettudatos Vállalatirányítás Nemzetközi Hálózata) támogatásával és mintájára szerveződött KÖVET, vagy az UNIDO/UNEP és az osztrák kormány támogatásával létrejött Tisztább Termelés Magyarországi Központja, illetve a Környezetvédelmi Szolgáltatók Országos Szövetsége. Mindezek azt mutatják, hogy az 21 intézményi infrastruktúra kialakulófélben van, ami fontos feltétele annak, hogy a reményeink szerint beinduló gazdasági fejlődés környezeti értelemben is

közeledjen a környezetbarát fejlődés elveihez. A Tisztább Termelés Magyarországi Központja annak a nemzetközi hálózatnak a legújabb tagja, amely a R iói Egyezményt követő, a fenntartható gazdasági átalakulást támogató folyamatok s orán, az ENSZ Ipari és Technológiai Fejlesztési Szervezetének (UNIDO) kezdeményezésére jött létre. A program magyarországi megvalósításában az UNIDO, az UNEP, az IKIM, valamint a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Környezet-gazdaságtani és Technológiai Tanszéke vesznek részt. A Központ országos hálózatként működik, melynek tagjai kutatóintézetek, tanácsadó vállalatok és egyetemek. A Központ célkitűzése a gazdasági és környezeti hasznokat együttesen kínáló, megelőző megoldásokat előnyben részesítő technológiák, termelési eljárások, módszerek és módszertanok bemutatása és elterjesztése Magyarországon. Költségek és hasznok Statikus költségbecslés A kutatás talán

legnagyobb várakozást felkeltő kérdése az, hogy "mennyibe fog kerülni a belépés", mi lesz a költsége az EU-direktívák és rendeletek teljesítésének. Számításaink eredménye lényegében nem tér el az 1997-től 2002-ig szóló Nemzeti Környezetvédelmi Program számításaitól; nagyságrendileg és fő összetevőit tekintve a csatlakozás az NKP céljainak elérését igényli. Az NKP a k ívánt környezeti állapot elérése érdekében a k özvetlen környezetvédelmi kiadások 1996. é vi 1%-át 2002-re 1,7%-ra kívánja növelni; a közvetett kiadásoknál 1,1%-ról 2,2%-ra történő emelkedést irányoz elő (a GDP évi 34%-os növekedését feltételezve) 9. Ezen összegek 85%-a a három legkritikusabb terület rendbetételét hivatott szolgálni: a s zennyvízkezelési, a hulladékelhelyezési és a levegőtisztasági programokét. Az államháztartás környezetvédelmi célú finanszírozása a hat év alatt reálértékben nagy

valószínűség szerint szinten marad, a növekményt a háztartásoknak és az üzleti szférának kell viselnie. (Tekintve azonban, hogy a környezetvédelmi kiadások döntő hányada a környezetvédelmi infrastruktúra kiépítése miatt jelentkezik, s ott nincs - vagy csak igen korlátozott a - piaci verseny, a költségek szinte teljes egészében a lakosságot érintik.) Számításaink szerint az EU előírásainak megfelelő szennyvízelvezetés és tisztítás költsége 10 3-3,2 milliárd ECU-t tenne ki. 11 A vízbázisok védelméhez 40-50 9 Néhány példa közvetett környezetvédelmi beruházásokra: településeket elkerülõ utak építése, vasúti fejlesztés, erdõsítés, stb. 10 Az igények igen szigorúak. Az EU 1991-ben elfogadott irányelve (91/171/EEC) szerint az uniós tagországoknak minden 2000 lakost meghaladó szennyezettségi szintû településen gondoskodni kell teljes csatornahálózat és biológiai tisztító létesítésérõl. Ez a

direktíva 2005-ig (150 ezernél népesebb városok esetén 1998. december 3l-ig) elõírja a szennyezésre érzékeny területek kijelölését is, ahol a biológiai tisztítás mellett alapkövetelmény a növényi tápanyagok eltávolítása. (Erre nálunk jelenleg csupán a szennyvízkezelõk alig 3 százaléka képes.) 11 Azért számolunk ECU-ben, hogy a hazai inflációs bizonytalanságot kiküszöböljük. 22 millió ECU-re, a természetes vizek minőségének védelmére pedig 150-200 millió ECUre lenne szükség. Ez összesen 3,2-3,5 milliárd ECU Az energiaipart terhelő környezetvédelmi beruházások nagysága 1 milliárd ECUre tehető, a hulladékkezelés és elhelyezés költségei pedig 1,8-2,3 milliárd ECU között mozognak, attól függően, hogy építünk-e égetőműveket, avagy nem. A közlekedés okozta légszennyezés csökkentése érdekében kb. 2,5 milliárd ECU nagyságú kiadásra lenne szükség (gépjárművek minőségi cseréje, felújítása,

környezetvédelmi berendezések létesítése), ezt az összeget azonban számításainkban nem szerepeltetjük; a helyzet javulása a lakosság jövedelmi szintjének emelkedésétől várható. E három kiemelt fontosságú terület környezetvédelmi problémáinak EUkonform megoldása tehát 5,8-6,5 milliárd ECU nagyságú fejlesztést igényel, s a maradék 15%-kal kiegészítve 6,8-7,6 milliárd ECU-re van szükség. Számottevőek a környezetvédelmi infrastruktúra működtetésének a költségei is. Ezek - mindhárom területre vonatkoztatva - a teljes beruházási költségeknek évente a 40%-át is elérhetik. Számításainkat 3, illetve 4%-os GDP-növekedés mellett a 2002, 2005. é s 2010 évi teljesítésre végeztük el. A GDP olyan mértékű "igénybevétele", mely a környezetvédelmi kiadások nemzetközileg, a fejlett ipari országokra jellemző sávján belül van, csak a 2010. évi határidőre érhető el 2010-ben 1,4-1,8% közötti, de 2005-ben

3,3 és 4% közötti, míg 2002-ben 5,4-5,7%-os, azaz igen magas, bármely ország „fizetőképességét” messze meghaladó arányokat kapunk. Ez tehát azt jelenti, hogy legsúlyosabb környezeti gondjaink megoldásához legalább egy évtizedre van szükség. A fenti előzetes számítás azonban alapvetően statikus jellegű, ezért a későbbiekben több helyen pontosítást, a feltételek konkrétabb meghatározását igényli. A jelenlegi trendek kivetítése nem számol a több, mint egy évtized alatt törvényszerűen bekövetkező, bizonyára jelentős műszaki fejlődéssel és hatékonyság-javulással (mely a szennyezés fajlagos mutatóit vélhetően erősen leszorítja). Nem számol a környezeti tudat ígéretes fejlődésével sem, mely a környezetkímélő, alternatív megoldások tömeges elterjedését vonhatja maga után (az energiafelhasználásban a megújuló energiaforrások egyéni, "házilagos" igénybevételét, a közlekedésben a v asút és

a t ömegközlekedés preferálását, a v ízfelhasználásban a " szürke víz" visszaforgatását, a szennyvíztisztításban a "műmocsarak" és sásos-füzes megoldások elterjedését, stb.) A becslések a kutatás jelenlegi fázisában rendszerint abból indulnak ki, hogy a GDP növekedésével együtt nő a szennyvíz, a hulladék mennyisége. A valóságban az a helyzet, hogy az egységnyi GDP-növekedéshez tartozó környezetterhelés a várakozásoknál kisebb mértékben nő. 1988-ban például 1% GDP-növekedéshez az energiafelhasználás 2%-os növekedésével számoltunk. Ma ehelyett 0,7% a tény A gazdaság átalakulása és mindenekelőtt a vízáremelések és magas csatornadíjak hatására a vízfelhasználásunk kb. 30 %-kal mérséklődött az elmúlt öt évben A technikai haladást és a szerkezetváltás hatásait, a tisztább termelés és fogyasztás lehetőségeit is figyelembe vevő számítások alapján valószínűleg sokkal kisebb

beruházási igények adódnának és a felzárkózás határideje elérhető közelségbe kerülne. Előzetes számításaink nem veszik figyelembe azt sem, hogy az árarányok hosszútávú változása egyértelműen az energia- és nyersanyagárak és a t ermészeti elemek igénybevételének drágulását eredményezi. Ez a körülmény - még alacsony árrugalmasság mellett is - csökkenti a keresletet, s végső soron a szennyezést. 23 Eltúlzottak a fent kimutatott költségek azért is, mert az egyes környezeti elemek állapotának külön-külön történő javítását irányozzák elő. Nem veszik figyelembe az integrált környezetvédelem elvét; az egyik környezeti elem állapotában bekövetkezett javulás kedvezően hat a másik környezeti elem állapotára. A 12 éves előrevetítés tehát minden bizonnyal a majdan bekövetkezőnél lényegesen költségesebbnek és nehezebbnek tünteti fel az igazodást az uniós szabályozáshoz és direktívákhoz ezért

azt az igazodás felső költséghatárának kell tekintenünk. A csatlakozási tárgyalásokon célszerű lesz hangsúlyozni a kérdés kelet-nyugati dimenzióját. Az uniós direktívák megvalósításának erőltetése nem mindig indokolt, mert pl. éppen a legkritikusabb területen, a szennyvízelvezetésben és tisztításban jelentősek a különbségek a hazai talajok és egyes fejlett ipari országok talajainak állapota között. A hazai talajok kevésbé szennyezettek, s így alacsonyabb az érzékenységük, tehát nagyobb szennyezést képesek elviselni. Figyelembe kell venni azt is, hogy a költséges környezetvédelmi infrastruktúra kiépítése aránytalanul nagy áldozatot követel a jóval alacsonyabb jövedelmi szinten álló hazai lakosságtól. Nem lehet nem felismerni a szigorú szabályozások bevezetésének szándéka mögött azokat a nyugati üzleti érdekeket, melyek a m egvalósításhoz, a berendezések szállításához kötődnek. Előnyök és hasznok

A hagyományos gazdaságpolitika a környezetvédelmet rendre költségnövelő, és ezért előnytelen tevékenységnek könyveli el. Ez igaz az utólagos beavatkozásoknál, amikor a kiadás "szükséges rossz"-nak tekinthető. De nem igaz a megelőző környezetvédelemnél, amikor általa egy sor kedvezőtlen esemény és kár bekövetkezése iktatható ki. Az EU környezetvédelmi direktíváinak alkalmazása pl. a levegőminőség javítása esetében csökkenti a légszennyezés okozta megbetegedések számát, ami javítja életminőségünket és csökkenti az egészségügyi kiadásokat; mérsékli a környezet savasodását, s ezáltal az épített környezetben bekövetkező károkat és a korróziót. A szakirodalom általában a k örnyezetvédelembe fektetett kiadásoknak az átlagnál háromszor gyorsabb megtérülésével számol. 12 Látnunk kell, hogy a versenyszférában foganatosított környezetvédelmi intézkedéseknek jelentős a közvetlen pozitív

gazdasági hatása is: a szigorúbb környezeti előírások teljesítése a feldolgozóiparban általában növeli az energia- és anyaghatékonyságot, nemzetgazdasági szinten csökkenti az energia- és anyagimportot és javítja a k ereskedelmi és fizetési mérleget, üzemi szinten pedig - hol közvetetten, hol áttételes hatások eredményeképpen - fokozza a termékek versenyképességét és javítja exportlehetőségüket. 12 Vannak ennél lényegesen kedvezõbb esetek is. Az amerikai levegõtisztasági törvény (Clean Air Act) mûködésének húsz éve alatt pl. az EPA (Environmental Protection Agency - az USA Környezetvédelmi Hivatala) számításai szerint a kiszámítható hasznok a ráfordításokhoz képest 5-10-szeres mértékben térültek meg. 24 A versenyszférában eszközölt környezetvédelmi kiadásokat nem csak a kényszer szülheti; egy olyan stratégiai elgondolás mentén is kialakíthatók, melynek eredményeképpen eljutunk a környezetbarát

modernizációig. Alternatív stratégiák kialakítása Az uniós csatlakozásnak nem feltétele, hogy alternatív (a fenntarthatóság jegyében fogant) ágazati fejlesztési stratégiákat fogalmazzon meg, de egy ilyen jellegű és méretű kutatás "melléktermékeként" is megszülethetnek e koncepciók. A fenntarthatóság ágazati koncepciói kifejlett formájukban jelentek meg a mezőgazdasági, természetvédelmi és területfejlesztési témáknál. Az organikus gazdálkodás nagyobb munkaerő-lekötése enyhíthet a foglalkoztatási gondokon és termékeinek egyre bővülő hazai és nyugat-európai piaca hosszú távú perspektívákat ad a fejlesztésnek. Az energetikai célú mezőgazdasági termelés (biomassza, repcedízel, energiaplantációk) a megújuló energiaforrások alacsony hányadát növelheti meg energiamérlegünkben. A földhasználati zónarendszer kialakítása arra a k övetkeztetésre vezet, hogy a jelenleg 4,5 millió ha nagyságú

mezőgazdasági terület helyett csak mintegy 3-3,5 millió hektáros terület ad lehetőséget a versenyképes mezőgazdasági termelésnek; a maradék 1-1,5 millió hektáron a természetvédelmi szempontokat kell előtérbe helyezni és a mezőgazdálkodás olyan fajtáit és gyakorlatát kell kialakítani, amelyek alá vannak rendelve a természetvédelmi céloknak, azokat elősegítik. A földhasználati zónarendszerben tehát a természetvédelmi magterületek és az agrár magterületek között megjelenik a kettős meghatározottságú extenzív (külterjes) agrárterületek zónája. Az átlagosnál alacsonyabb termelékenységű földeken a nem élelmiszertermelő mezőgazdasági tevékenységeket kell fejleszteni; ide tartoznak a táj fenntartását, esztétikai értékeinek és biológiai változatosságának megőrzését célzó tevékenységek is, valamint a vidék által ellátható olyan funkciók, melyek iránt újabban jelentkezik tömeges igény: üdülőfalvak,

falusi üdültetés, vidékre költözött nyugdíjasok és idős emberek szociális ellátása és gondozása stb. A helyi és kistérségi önellátás, a h elyben megtermelt élelmiszerek és alapanyagok minél nagyobb hányadának helyi feldolgozása a vidékfejlesztés és foglalkoztatás legígéretesebb területei. A felsorolt tevékenységek nem csak a helyi foglalkoztatást bővítik, gazdasági tevékenységet fejlesztik és jövedelmeket növelik; az uniós csatlakozás szempontjából is fontosak. Azáltal, hogy visszafogják a mezőgazdaság hagyományos élelmiszertermelő kapacitásait és exportját, csökkentik az EU agrártermelőinek a magyar belépéssel szembeni ellenállását. Egyszersmind pedig új lehetőségeket nyitnak ahhoz, hogy az EU támogatási alapjaiból részesedjünk (a mezőgazdasági termelés és export helyett vidékfejlesztésre és természetvédelemre). Elvileg az élelmiszeriparban is megfogalmazható lenne egy "környezetbarát"

fejlesztési stratégia, melyet a hagyományos előállítás, a tartósítószermentesség, a természetes színezékek alkalmazása, a m inél kevesebb adalékanyag használata, a pépesítés, granulálás, többszöri feldolgozás elkerülése jellemezne. 25 Az utóbbi években a nyugati zöld mozgalmak egyre hevesebben kritizálják a mesterkélt, "művi" táplálékokat előállító élelmiszeripart, mely növeli az egészségi kockázatokat, rontja az élelmiszerek ízét, minőségét, és egyetlen célja, hogy a többszöri feldolgozás révén növelje az ágazatban megtermelt hozzáadott értéket, azaz jövedelmet. Az organikusan (vegyszer- és műtrágyamentesen) termelt mezőgazdasági termékek és a "környezetbarát" módon előállított élelmiszerek iránt lenne dinamikusan növekvő hazai és nyugati kereslet. A koncepció kidolgozásának azonban még nincsenek meg a hazai feltételei. Itt említjük meg - bár egyben mezőgazdasági

téma is -, hogy a szintetikus polimerekből előállított csomagolóanyagok keményítő alapanyagú, természetesen lebomló csomagolóanyagokkal helyettesíthetők. Hazai termékeink közül a kukorica, a búza és a burgonya használható fel ilyen célra. Ez segítene lekötni feles mezőgazdasági termelésünket és kihasználatlan keményítőgyári kapacitásainkat. A legnyilvánvalóbb és legkonkrétabb formában kidolgozott alternatív fejlesztési modellt a közlekedésben találhatjuk. A vasútra, tömegközlekedésre, kombinált szállításra és a közlekedési igények csökkentésére alapozódó koncepció hazai kimunkálása a Levegő Munkacsoport szakértőinek nevéhez fűződik. Az affelé történő haladást az útépítő lobbi és az autós társadalom gátolja. A vasút érdekérvényesítő képessége csekély, a közlekedési államigazgatás pedig a f ent említett érdekcsoportok kiszolgálója. A közlekedési tárca az igen drága, a magyar

lakosság fizetőképességét messze meghaladó autópályahálózat kiépítésére törekszik, melynek tovagyűrűző pozitív gazdasági hatásai erősen kétségbe vonhatók. Az autópálya-lobbi és a közlekedési kormányzat leggyakoribb szokásos érvei: − uniós csatlakozásunk szükségessé teszi, hogy a TENs (Trans European Networks) részeseivé váljunk, biztosítsuk a hazánkon áthaladó tranzitútvonalak kiépítését − a tranzitforgalom az országnak jövedelmet jelent, s erről nem szabad lemondanunk − az autópályahálózat kiépítése hozzájárul az ország gazdasági fellendüléséhez, az elmaradott térségek felzárkóztatásához és az ország regionális integrációjához. A TENs Magyarországon áthaladó kiépítését azonban az EU nem várja el; sőt: az EBRD és a Világbank figyelmeztetett éppen arra, hogy az autópályhálózat tervezett kiépítése meghaladja az ország gazdasági erejét. Az északnyugat-délkelet és keletnyugat

irányú tranzitigények a környezetre összehasonlíthatatlanul kevésbé káros és jóval olcsóbb kombinált szállítás fejlesztése révén nagyrészt kielégíthetőek. A hiedelmekkel ellentétben a tranzitforgalomból az országnak szinte semmi haszna nem keletkezik, mivel az áthaladók nagy része ingyenes vagy kedvezményes engedélyt kap. Ugyanakkor a környezeti kár, a zsúfoltság és a kamionos forgalomhoz kapcsolódó bűnözés tetemes méreteket ölt, mely még kiegészül a nehéz teherforgalom által okozott súlyos útkárokkal és útelhasználódással. (Egyes számítások szerint e károk százmilliárd forint nagyságrendűek.) Ausztria nem hiába tereli át egyre nagyobb mértékben a közúti tranzitforgalmat a vasútra. 26 Az autópályahálózattól várt területi fejlődés és kiegyenlítődés sem megalapozott. Éppen az EU tagországaiban végzett ilyen irányú vizsgálatok ezt nem támasztják alá. 13 A közúthálózat kiépítettsége a

területi fejlődésnek csak egyik, és nem is a legfontosabb tényezője. Az energiaszektorban az alternatív jelleget részben az adná meg, ha a megújuló energiaforrások aránya jóval magasabb lenne a termelésben (mely jelenleg alig több 2%nál, holott a fejlett ipari országokban az 5-8% közötti arány a jellemző). Az alternatív energiaforrások hasznosítása előtt álló egyik nagy akadály, hogy az elektromos hálózatot működtető vállalat monopolhelyzeténél fogva nem enged más termelőket a hálózatra rácsatlakozni. Az EU-ban az egységes piac kialakítása során az elektromosenergia-hálózatot is liberalizálják, s így ezen akadályt megszüntetik. Ezt a lépést nálunk is meg kell tenni. Továbbá: a nagykapacitású, koncentrált erőműrendszerrel szemben kívánatos lenne olyan kisméretű, "helyi" erőművek építése, melyek hulladékhője sokoldalúan hasznosítható (lakótelepek, pékségek fűtése, stb.) A környezetbarát jelleg

azonban leginkább az energiakereslet szűkítésében fejeződik ki. A fogyasztói társadalmak végső energiafelhasználására jellemző, hogy a legnagyobb tartalékok a háztartások fogyasztásában és a közlekedésben vannak. Ez a sorrend már Magyarországra is érvényes. 1975-ben még az ipar 52%-kal részesedett az energiafelhasználásból, a lakosság 21 és a k ommunális és egyéb nem anyagi ágazat pedig 8%-kal. Ezzel szemben 1992-ben már a lakosságé volt a l egnagyobb részesedés (38,2%), az iparé csak 33,8%, s a kommunális és egyéb nem anyagi szektor részaránya 15,7%-ra nőtt. Az 1996-os adatok is arra utalnak, hogy tartós irányváltásról van szó (ipar 33,2%, lakosság 37,6%, kommunális és egyéb nem anyagi szolgáltatás 18,7%). A lakossági energiafelhasználásban a legnagyobb tétel a fűtés és a gépkocsihasználat. Az utóbbi környezeti szempontból nem csak rendkívül káros, de részben-nagyrészt helyettesíthető is a

tömegközlekedéssel, így a háztartások energiafelhasználásának és a k özlekedésnek az alternatív megoldásai összekapcsolódnak. Fontos terület az energiafogyasztás csökkentésében érdekelt szolgáltatói rendszer megteremtése. Külföldi példák erre jócskán vannak, így mielőbb lépéseket kellene tennünk ezirányban. Az iparban nem fogalmazhatók meg olyan egyértelműen alternatív környezetbarát stratégiák, mint az előbbi ágazatokban. A környezetbarát ipar nagyrészt azonos a hatékony, energia- és anyagtakarékos iparral. Ágazati sajátosságait a megfelelő ár-, adó- és szabályozási rendszerek hatására éri el, illetve alakítja ki. (Ilyen ágazati sajátosságok pl., hogy a súlypont a személyautó és teherautó helyett a tömegközlekedési eszközök és a vasúti szerelvények gyártásán van; a dobd-el termékek aránya alacsony, az újrahasznosításé és a reciklálásé pedig magas; nagy súllyal részesednek a

feldolgozóipari termelésben és az importban az energia- és anyagtakarékosságot és a megújuló erőforrások kiaknázását szolgáló technológiák és készülékek, stb.) A nyugat-európai országok ipara még távolról sem ilyen, de az energia- és anyaghatékonyság magas és a környezeti célok integrálása az iparpolitikába elkezdődött. 13 Lásd errõl: Roads and Economy. TandE publication 96/1 Brussels, March 1996 27 Az iparszerkezet környezetbarát irányba történő megváltozása két, igen nagy jelentőségű tényezőtől függ: (1) az energia- és nyersanyagárak, illetve a k észtermékek világpiaci cserearányaitól és (2) a lakosság fogyasztási preferenciáitól, illetve az amögött húzódó értékrendtől. A hazai ipar még semmilyen értelemben sem környezetbarát; a környezetvédelem céljait nem integrálták a gazdaságpolitikába, a csővégi technológiai megoldásokhoz nincs elegendő pénz, a külföldi tőke nem azért jön

ide, hogy élenjáró környezetbarát technológiákat alkalmazzon, a környezetközpontú irányítási rendszerek előfordulása ritka és a fogyasztói motiváció a f ogyasztói társadalmak utólérésében gyökerezik. Előnye viszont, hogy az ipari termelés és fogyasztás jóval alacsonyabb volumene összességében és egy főre vetítve alacsonyabb szennyezést produkál. A környezetvédelmi ipar ambivalens jelenség: vitathatatlan hasznossága ellenére annak fokmérője, hogy milyen mértékben nem integrálódtak a környezetvédelem céljai az iparpolitikába és van szükség csővégi technológiai megoldásokra. A csatlakozási/közelítési politika potenciális variánsai A csatlakozási tárgyalások (és az azzal párhuzamosan folyó felkészülés) számára az alábbi potenciális környezetstratégiai változatokat fogalmaztuk meg: − az erőfeszítések minimalizálása − látványos intézkedések − intézményi igazodás − maximális

megfelelés a minimális követelményeknek − teljesítés a legfelső szinten − a gazdaságos (költségminimalizáló) változat − a nemzeti szuverenitás és cselekvőképesség megőrzése − az ideális környezetpolitika − a gazdasági integrálódást optimalizáló környezeti stratégia. Nyilvánvaló, hogy ezek többnyire ellentmondó, de legalábbis annak látszó vagy annak vélt célok. A célfüggvényt a politikai vezetésnek kell felállítania, ehhez viszont figyelembe kell venni a gazdasági érdekcsoportok álláspontját és a mérvadó társadalmi rétegek és csoportok véleményét. Nagy a valószínűsége annak, hogy ha egy olyan környezetpolitikai csatlakozási koncepció mellett tesszük le a garast, mely a k örnyezeti kiadások minimalizálására törekszik, a belépést olcsón "megússzuk", de hozzájárulunk a még mindig eléggé elavult gazdasági szerkezet konzerválásához és a m agyar gazdaság olyan integrációs

munkamegosztásba kényszerítéséhez, amely számára kifejezetten előnytelen, sorsát hosszú távon megpecsételi. A választást az érdekcsoportok közötti belső erőviszonyok döntik el. Kétségtelen, hogy az egyik legnagyobb érdekérvényesítő képességgel rendelkező csoportot még mindig azok a hagyományos iparágak képezik, melyek egyben a 28 legnagyobb szennyezők is (energiakitermelés, -import és -felhasználás, nehézvegyipar, kohászat, nehézgépgyártás - még ha az utóbbiak súlya jelentősen megcsappant is az átalakulás óta). A betelepült külföldi cégeket gyakorta éppen az motiválja, hogy itt kisebb a lakossági ellenállás a k örnyezeti károsítással szemben, a k elet-közép-európai kormányok pedig versengenek a külföldi tőkéért. Bár általában jobb a környezeti teljesítményük, mint a hasonló nemzeti cégeknek (az összehasonlíthatóság korlátozott), és gyakorta hivatkoznak arra, hogy "nincs kettős

sztenderd", azaz ugyanazokat a környezeti célokat követik és módszereket alkalmazzák, mint az anyaországban, teljesen nyilvánvaló, hogy a radikális környezetvédelmi intézkedéseket ellenzik és megakadályozásuk érdekében a gazdasági súlyukból fakadó nem csekély politikai erőt is felhasználják. Sajátos módon a környezetvédelem érdekében létrejött “környezetvédelmi ipar” (beleértve a tanácsadó cégek egy jelentős részét is) szintén a környezetszennyező szerkezet továbbélésében érdekelt, hiszen termékeik (tisztítási technológiák) és szolgáltatásaik (szennyvíztisztítók, hulladékégetők tervezése, környezeti menedzsment rendszerek kidolgozása) számára a szigorodó szabványok és a hagyományos szerkezet jelentenek biztos piacot. Komoly dilemmát jelent tehát, hogy milyen típusú és méretű környezetvédelmi ipar kifejlesztését célszerű a kormányzatnak támogatnia. A lakosság környezeti tudata

kifejezetten alacsony. A munkanélküliség és az egzisztenciális kérdések előtérbe kerülése preferenciaskáláján a környezetvédelmet hátra sorolja. Ugyanakkor a m értéktelen reklám és tudati manipuláció oly mértékben kiéheztette a nyugati fogyasztási modell és szokások iránt, hogy még az egyik legsúlyosabb környezeti probléma, a tömegközlekedés visszaszorulása és a személygépkocsi-használat elterjedése okozta nagyvárosi légszennyezés ellen sincs érdemleges tiltakozás, még e kifejezetten alacsony életszínvonal mellett sem. A zöld mozgalmak heroikus küzdelmet vívnak a környezeti tudat és értékrend hazai fejlesztéséért és elterjesztéséért. A környezetvédelmi kormányzat részéről az utóbbi időben ésszerű politika nyilvánul meg irányukban: korábban államigazgatási hatáskörbe tartozó feladatokat kapnak, s a pénzügyi támogatás annak elvégzését szolgálja. Hatásuk azonban még így is nagyon korláyozott

"Üzenetük" többnyire csak a környezeti ügyek iránt amúgy is érzékeny rétegekig jut el. A helyi igazgatás és az országgyűlés képviselői törvényszerűen nem lehetnek zöldebbek választóiknál. Sajátos módon a környezetvédelmi minisztérium tisztviselői, a felsőoktatás tárgyköri oktatói és a humán értelmiség egyes képviselői azok, akik a zöld ügyet a legerőteljesebben képviselik. A legjobb esetben az képzelhető el, hogy a csatlakozás ügyén dolgozó államigazgatási tisztviselői, intézeti kutatói és egyetemi oktatói réteg véleménye e kérdésben radikalizálódik, és megnyeri a pénzügyi tárca illetékeseit és vezetőit. Ekkor egy olyan értelmiségi-technokrata réteg kezébe kerülne a zöld ügy sorsa, mely "morális legitimációját" a külföldön lejátszódó fejleményekből meríti (a számos és részben sikeres nemzetközi környezetvédelmi egyezmény mellé most a német zöldek kormányra

kerülése jelenti a külföldi hátteret), s aufklärista módon, "felülről" vezetné be, illetve hajtaná végre a radikális változásokat. Tekintettel a feltételezett prioritásokra, de főleg a belső erőtérre, most már megfogalmazhatjuk, hogy melyek azok a változatok - pontosabban azok elemei -, 29 amelyekből a követendő környezeti csatlakozási stratégia felépülhet. Minimális követelménynek kell tekintenünk, hogy − feleljünk meg az EU déli perifériája minimális környezeti teljesítményének, − csatlakozzunk mindazon nemzetközi környezetvédelmi szerződésekhez, melyekhez az EU tagországai is csatlakoztak, és teljesítsük az előírásokat a déli periféria szintjén, − a szükséges rendeletek és direktívák meghonosításán túl teremtsük meg a hatékony jogalkalmazás feltételeit (köztük az érintettek részvételét a jogalkotásban), − vegyük át az EU környezetvédelmi intézményrendszerét (a támogatási

rendszereket, a szubszidiaritást és a vállalatok önkéntes környezetvédelmi irányítási és minősítési rendszereit is), − honosítsuk meg az EU terminológiáját a környezetpolitikában, a jogrendszerben és a vállalati gazdálkodásban, építsük be környezetpolitikai elveit és céljait a saját környezetpolitikánkba. Nagy az esélye annak, hogy a belső erőviszonyok és tudati állapotok eredőjeként a "gazdaságos, költségminimalizáló változat"-nak nevezett stratégia kidolgozására lesz igény, iletve az fog megvalósulni. (Ezt kiegészíthetik majd látványos, de igen kis hatósúlyú, csak kevés eredményt hozó környezetvédelmi szabályozások.) A kutatás egyik kulcsterülete ekkor "technikailag" a MAC (Marginal Abatement Cost)-görbék (azaz szennyezéselhárítási határköltségek) minél részletesebb bontású előállítása kell legyen. A környezetvédelmi szempontból radikális változatok megvalósulásának nincs

reális esélye. A legszerencsésebb talán az lenne, ha a k ormányzat egy gazdasági integrálódást támogató környezeti stratégia kidolgozását igényelné - feltéve, hogy a gazdasági integrálódás koncepciója a n emzeti ipar és más ágazatok progresszív fejlesztését és magas technológiai színvonalon történő csatlakozást támogatna. Ugyanis többféle gazdasági integrációs modell is elképzelhető, attól függően, hogy arra milyen munkamegosztás keretében, milyen külkereskedelmi és kooperációs szerkezet mellett kerül sor: (a) bedolgozói jelleggel (összeszerelés, bérmunka, stb.), (b) nyersanyag- és félkésztermék-szállítóként, (c) a hazai késztermékgyártás és innováció nagyobb súlya mellett. Egy dinamikus, megelőző, integrált és részvételen alapuló nemzeti környezetvédelmi stratégia igen hatékonyan tudná szolgálni a gazdasági integrálódásnak azt a módját, amely a h azai késztermékgyártás és innováció

nagyobb súlyarányán alapulna. Mindennek előfeltétele az ágazati minisztériumi, de főleg a pénzügyminisztériumi technokrácia megnyerése lenne. 30 Összegzésként a fentiekből az alábbi gondolatokat emeljük ki: A megoldatlan környezeti gondok nem lehetnek akadályai uniós csatlakozásunknak, de nem lehetnek olyan problémák, amelyekről nem tudunk és nincs programunk a megoldásukra. Az EU nem elégszik meg környezetvédelmi joganyaga átvételével. Garanciákat szeretne látni arra, hogy a r endeleteket és direktívákat be is tartjuk. Az implemetációs stratégiának meggyőzőnek kell lennie a gazdasági megvalósíthatóság vonatkozásában és a jogközelítésnek ki kell terjednie a kikényszerítési mechanizmusokra is. Az intézményrendszer fejlesztése során ezért ki kell dolgozni a társadalmi részvétel mechanizmusait és az érintetteket (stakeholders) be kell vonni a jogalkotás és jogalkalmazás teljes folyamatába. Figyelmet kell

fordítani a hivatalok illetékességének és pártatlanságának a vizsgálatára is. A potenciális környezeti csatlakozási stratégiák közül kettőnek tulajdonítunk alapvető jelentőséget. Az egyik a környezetvédelem intézményrendszerét közelíti az uniós országokéhoz, a másik pedig a környezetpolitika és szabályozás eszközeivel igyekszik elősegíteni, hogy csatlakozásunk minél kedvezőbb gazdasági szerkezet és az uniós tagországokkal kialakítandó munkamegosztás mellett menjen végbe. 31