Művészet | Művészettörténet » Kis Anna - A humanizmus és a reneszánsz jellemzői, fontosabb itáliai képviselői

A humanizmus és a reneszánsz jellemzői, fontosabb itáliai képviselői (Kis Anna) I. 1 A reneszánsz kialakulása a, Olasz városállamok b, Itálián kívül II. 1 A humanizmus 2. A reneszánsz a, Építészet b, Festészet és grafika c, Szobrászat d, Irodalom e, Zene f, Állambölcselet 3. A németalföldi reneszánsz III. 1 A magyar reneszánsz A hosszú, folyamatos társadalmi változás, a gazdasági fejlődés lehetővé tette egy új osztálynak, a polgárságnak a megszületését és fokozatos megerősödését. Ez a folyamat legkorábban Észak-Itáliában bontakozott ki. Az itteni nagyobb városok a kézművesség és a kereskedelem központjaivá váltak. A városi polgárságnak sok esetben sikerült leráznia magáról a feudalizmust, a városok ezután önálló városállamokká fejlődtek (Firenze, Genova, Padova, Pisa, Siena). Itália legerősebb városállama, s ekkor (13-15 század) a világ egyik legnagyobb városa Firenze volt. Hatalmát, gazdagságát

virágzó iparának, kereskedelmének és híres bankjainak köszönhette. A bankárcsaládok kezében felhalmozódó vagyon lehetővé tette, hogy közülük egyesek magukhoz ragadják a politikai hatalmat is. Közülük a legjelentősebbek a Mediciek voltak. A város ma is jelentős művészeti emlékeinek nagy része a 15 századból való, mikor a Medici-család két kiemelkedő tagja, Cosimo és Lorenzo állt a város élén. Főleg Cosimo de Medici volt híres művészetpártolásáról, művészetszeretete mellett pedig saját hatalma fényének emelése is vezérelte ebben. Nyugat- és Közép Európában más utat járt be a reneszánsz, mivel itt hiányzott a művészetek felvirágoztatásához szükséges társadalmi háttér. Ebben a térségben a gótikus hagyományok is sokkal erősebbek voltak, mint Itáliában, ezért a reneszánsz itt a gótika mellett, vele egybefonódva létezett, s nem váltotta fel azt. Franciaországban, Angliában, Németországban olyan

templomokat, épületeket emeltek, amelyekben például a gótikus ablakok kőcsipkézetét érintetlenül hagyták, csak azok csúcsíveit kerekítették le. A művészek Itáliába utaztak, hogy ott megtanulják az addig „északon” ismeretlen, új technikákat. A 16 s zázad folyamán az északi országokban a reformáció hatására megkérdőjelezték a festészet létjogosultságát, mivel a protestánsok ellenezték a képek és szobrok elhelyezését a templomokban, bálványimádásnak titulálva ezeket. Ezért ekkoriban főleg az életképfestészet és a portréfestés virágzott. Jelentős festők voltak a német Dürer és a flamand Bruegel Albrecht Dürert tartják a kor egyik legnagyobb művészének, rézkarcain megfigyelhetők a reneszánsszal keveredett gótika stílusjegyei (pl.: Ádám és Éva című rézkarcán) A 16 századi flamand zsánerképfestészet (= életképek) egyik legnagyobb mestere az idősebb Peter Bruegel volt Legjelentősebb műve a

Parasztlakodalom. Az olasz városállamok meggazdagodott polgársága új eszméket alakított ki, új életformát kezdett magáévá tenni. Az életet újra élvezni akarták, magasztalták a j ólétet, a s zerelmet, a szellemi szabadságot, az emberi test és művészet szépségét. Előtérbe került az emberi egyéniség szerepe, szemben a középkorra jellemző személytelenséggel. Az újonnan készített műalkotásoknál fontosnak tartották az egyén érzéseit, nézeteit kifejezni. Tudatosan az ember harmonikus, sokoldalú kiművelése lett a cél. Az antik Róma feltámasztásának óhaja összefonódott Itália felvirágoztatásának törekvésével. Az itáliai polgárság kb a 14 s zázad elején újra feltámasztotta az ókori görög és római kultúrát, mivel visszhangra talált benne az antik műveltség emberközpontúsága. Maga a reneszánsz szó is antik gyökerekre utal, jelentése újjászületés (= francia renaissance). Tudatosan kezdték feltárni az

antik múlt emlékeit, tanulmányozták a régi romokat, nekiláttak az ókori nyelvek tanulásának, felkutatták az ókori görög és római szerzők műveit. A középkor és a reneszánsz között azonban igen nagy az átmenet, a f olytonosság. Az új szemlélet nem jelentette a középkor megtagadását, inkább annak egyes világi törekvései erősödtek fel benne és közeledtek egyre inkább az antik eszményképek felé. Egyesek szerint a két korszak olyan mértékben összefonódik, hogy nem is kellene őket egymástól elválasztani. A reneszánsz kori humanizmus kezdetben nem is volt filozófiai irányzat, eszmerendszer, hanem egy olyan kulturális és oktatási program, mely a görög és főleg a latin klasszikusok tanulmányozását tűzte ki céljául. Nem voltak vallásellenesek, de az antik művekkel való foglalkozást nem akarták többé teológiai elméletekkel ötvözni. A humanizmus lényegében a reneszánsz polgárság világi életszemléletét jelenti.

Az építészetben való megújulás a X V. század elején Brunelleschi nevéhez fűződik Az égbeszökő, függőleges tagolású, gótikus vázrendszer helyett egy emberi léptékű arányrendszert alkotott. Ezek az épületek a s tatikusságra a b iztonságérzetet sugalló horizontális kiterjedésre és az emberi arányokra, egyszóval harmóniára törekedtek. Előtérbe került a városi paloták és középületek (egyetemek, bérházak, színházak) tervezése. A reneszánsz templomok gyakran centrális elrendezésűek, belső terük pedig könnyen áttekinthető. Épületdíszítés: puttók (pufók, meztelen gyermek), stukkó (gipszdíszítés), rozetták (rózsaalakú díszítőelemek), sgrafitto (színes vakolatrétegekből rétegesen kikapart díszítés). A három klasszikus görög oszloprend (ión, dór, korinthoszi) mellett használták a dór egyszerűbb változatát és a kompozit oszloprendet (a toszkán és a korinthosziból alakított). Főleg Firenzében

találhatók példák a reneszánsz építészetre, pl.: Piti-palota, Strozzi-palota - Filippo Brunelleschi: (1377-1446) Régi firenzei családból származott és kezdetben szobrásznak készült, de Rómába ment, ahol Donatellóval együtt elmélyedt az antik művészetek tanulmányozásában. ’420 és 1436 között felépítette a firenzei dómot Megjelenik a perspektivikus ábrázolás (a térbeli tárgyaknak síkon, domborművön történő, a térbeliség látszatát keltő ábrázolás mód), fajtái: térperspektíva, vonal és színperspektíva (a közeli vonalak, színek erőteljesebbek, a távolabbiak halványabbak, tompábbak). Ezen a téren Leonardo da Vinci alkot. Teret nyert a g rafika (réz- és fametszet), illetve a cer uzatus és szénrajz. A művészek az élethűbb ábrázolás érdekében tanulmányozták az anatómiát, szabadon gyönyörködtek az emberi test szépségében. Érzelmeket ábrázoltak az arcokon és a természetábrázolás fontossá válik (a

természet tökéletessége). - Az első jelentős festő Giotto di Bondone (1266-1336) volt. Kompozíciói harmonikusak, freskóin az alakok szabadon mozognak (pl.: Krisztus siratása) - Őt követte Masaccio, Fra Angelico, és Filippo Lippi. - Botticelli: (1466-1510) a Medici-kor elismert művésze volt. Egyik leghíresebb festménye, a Vénusz születése az emberi test szépségét hirdeti. - Leonardo da Vinci: (1452-1519) Firenzei festő, szobrász és építész. Művészi képzését és első hatásokat Verocchio műhelyében kapta. 1478-től önállóan dolgozott 1481 végén Lodovico Sforza meghívására Milánóban megy, ahol monumentális lovasszobor tervén dolgozott. Sforzák bukása után visszatért Firenzébe Hírneve ekkor érte el tetőpontját Életének utolsó évtizedében a festői tevékenysége egyre háttérbe szorult matematikai, fizikai, anatómiai tanulmányai mögött. 1506-ban ismét Milánóba ment, majd 1513-ban Rómában tudományos kutatásokkal

foglalkozott. Ő teljes mértékben megtestesítette a reneszánsz emberideált, a t udomány és a m űvészt sok területén alkotott nagyot. Fő művei: Utolsó vacsora, Mona Lisa (1503). - Raffaello Santi: (1483-1520) Az első falfestmény, amelyet a s tanzákban készített, a hittudományt jelképező Disputának (vita) nevezte, a vele szembe lévő falon az Athéni iskolának nevezett freskó a világi tudományt ábrázolja. A Vatikánban a pápák lakosztályát díszítette freskóival. - Michelangelo Buonarotti: (1475-1564) Az önerejéből ráébredt ember küzdelmes létét ábrázolja; az ókor hőseire emlékeztető, izmos alakjai érezhetően képesek arra, hogy sorsukat irányítsák. A római Sixtus-kápolna freskóit festette éveken keresztül, ő tervezte a Szent Pétertemplom kupoláját, és fiatalkori nagy műve a Dávid szobor, mely a r eneszánsz ember jelképévé vált. - Velence két nagy festője volt Giorgione és Tiziano. Hatalmas előtérbe lép a

szobrász egyénisége. Megjelennek az aktok Az emberi test és a természet megjelenítése naturálisan történik. A korszakot arányos ábrázolás jellemzi Változatosan mutatják be az embert az életkorok, a t ermet a cs elekvés, az érzelem és a vérmérséklet szerint. A kor ízlése egyszerűsítést, méltóságot, nemes gesztust, egy ideális embertípus arányait, ünnepélyes megjelenését, csak a f ontos elemek hangsúlyozását kívánta. A mély átélés jeleit láttatják. - Donatello: (1386-1466) Kiemelkedő olasz reneszánsz szobrász; szenvedélyes emberábrázolás és drámai szemlélet jellemzi; dolgozta ki először az épülettől elszakadt önálló szobor kompozíciós elveit (a mű szerkezete, személyeket, tárgyakat, színeket, hangokat sajátos elhelyezésben bemutató alkotás). A reneszánsz ember-(Dávid) és Gattamelata lovasszobor első megalkotója. A legtöbb figyelmet az ismeretlen vagy elhanyagolt antik szerzők újrafelfedezésének

szentelték, fokozatosan latinra fordították az akkoriban ismert görög irodalom szinte teljes anyagát (Homérosz, Szophoklész, Hérodotosz, Epikurosz). A humanisták tanulmányozták a latin helyesírást és nyelvtant, a retorikát, az antikvitás történetét és mitológiáját. Meggyőződésük volt, hogy helyesen írni és beszélni csak az antik minták utánzása révén lehet, írásaikban különös gondolt fordítottak a stílusok és a műforma tisztaságára, erénynek tartották a minél nagyobb számban használt antik idézetet és mitológiai utalást. A humanisták a klasszikusokhoz való visszatérést terjesztették, gyakran esik szó pogány istenekről és mitológiai hősökről, ám emellett a Bibliát, és az egyházatyák írásait is tanulmányozták, mint irodalmi klasszikusokat. A 15 század közepére a humanista műveltség kilép az irodalmi tanulmányok köréből és átterjed a reneszánsz kultúra más területeire is. Az alkotók

anyanyelvükön írtak. Nem a keresztény egyetemesség a fő, hanem az egyéniségük érvényesítése. A lírában megjelentek a d allamtól független költemények Az epikában megszületnek a modern prózai műfajok (novella). Felelevenítették az ókori műfajokat is: epigramma, óda. - Francesco Petrarca: (1304-1374) Itália és Franciaország több városában is megfordult. Élete nagy részét Avignonban töltötte. Klasszikus latinsághoz való visszatérés Saját műveit olasz nyelven írta. Büszke írói teljesítményére: részt vesz 1341-ben egy római ünnepségen, melynek keretében a kötők fejedelmévé koszorúzzák. Különösen a középkori egyetemek megmerevedett képzési módszerével szembeni ellenszenv vezeti el az ókori filozófia és irodalom újrafelfedezéséhez. Két korszak határán élt, együtt létezett benne a középkor vallásos áhítata és a reneszánsz életöröme. Életművének legjelentősebb része a 366 költeményből

álló Daloskönyv. A versek többsége szonettformában íródott Pl: Ti szerencsés füvek; Magamban lassan, gondolkodva járom; Pó, földi kérgem bárhogy is sodorjad. - Giovanni Boccaccio: (1313-1375) Petrarca barátja volt. Olasz író költő, humanista A nápolyi udvar színes világában nevelődött. Az antik írók mellett magába szívta a középkor regényes írásainak képzelet termékeinek szépségét is. Nápolyban bontakozott ki híres szerelme, Fiametta iránt. A hagyomány szerint részt vett I (Nagy) Lajos magyar király nápolyi hadjáratában, melyet latin versekben megénekelt. Valószínűleg a nagy pestis (1348) évében visszatért Firenzébe, ahol megismerkedett Dante művészetével és barátságot kötött Petrarcával. Fő műve, a Dekameron, amely 100 novellát tartalmaz - Shakespeare: (1564–1616) Az angol reneszánsz kiemelkedő alkotója. Főleg drámái ismertek (Rómeó és Júlia, Hamlet, Macbeth, Othello, Antonius és Kleopátra, Téli rege,

A vihar). A téma eredetisége nem volt fontos szempont, sok régebbi művet is átdolgozott Összesen 37 darabot írt. Ismertek szonettjei is, melyek témája a barátság és a szerelem - Morus Tamás: (1478-1535) Angol filozófus, író, politikus. Irodalmi pályáját latin epigrammákkal, klasszikus fordításokkal kezdte. Történelmi műve, a III Richárd király története (1513). Tagadta Luther tanítását, mely szerint a hit önmagában elegendő az üdvösséghez. Nagy művét, az angol irodalom egyik legjelentősebb alkotását, az Utópiát 151516-ban írta latinul Utópia (Seholhely) képzeletbeli szigetének és boldog lakóinak leírásával Morus egy műfajnak is nevet teremtett. Metszően ironikus, szatirikus stílusú kritikával tárta fel a korabeli angol közállapotokat, szembeállítva Utópia polgárainak idilli békéjével. Allegorikus formában felvázolta egy megvalósíthatatlan kollektivista társadalom tervét. - Michel Eyquem de Montaigne: (1533-1592)

Filozófus, az esszé műfajának megteremtője. Rangjának és vagyonának köszönhetően igen alapos humanisztikus képzésben részesült. Esszéinek első két kötete 1580-ban, a harmadik 1588-ban jelent meg. Szkeptikus életfilozófiát, hedonista morált és egy érzelmeken alapuló, a felekezeti kicsinyességtől mentes naturális kereszténységet hirdet, egyben pedig nyelvben és stílusban világirodalmi rangra emeli a bölcseleti és a morális esszé műfaját. A zenében ez az időszak a kórusművészet aranykora, énekes (vokális) korszak. Az „a capella” (kíséret nélkül) szerkesztés máig élő ekkor virágzik ki Európában. A XV században jelenik meg a mai értelemben vett „kórus”. Ezek kis létszámú együttesek, mindössze 8-12 énekest számláltak. A zeneművek megjelenésében fontos szerepet játszott az első zenei nyomda megjelenése. A reneszánsz zenét szabadabb ritmika, világi dal- és táncformák jellemzik Előtérbe került az

egyszerű énekhang, amit esetleg lanttal és billentyűs hangszerekkel kísérnek. Műfajai: 1 mise - a római katolikus egyház központi szertartásának állandó szövegrészeire épül; 2. motetta - vallásos szövegre (himnuszra, zsoltárversre) komponált többszólamú kórusmű; 3. madrigál - az anyanyelvi költészet megfogalmazása - Giovanni Pierluigi da Palestrina: (1525/26-1594) A reneszánsz egyik legnagyobb zeneszerzője. Orgonistaként, karnagyként alkalmazták 1554-ben a 4 -5 szólamú misék első könyvét pápának ajánlotta, aki felismerte zsenijét, és elrendelte Palestrina pápai kórusba való felvételét. Giovanni-templom karnagyává nevezték ki, majd 1555-ben Missa Papae Marcelli c. miséjének megírásával az egyházi zene hivatalosan elismert mintaképévé vált, s kinevezték a pápai kórus zeneszerzőjévé is. Stílusának nemes egyszerűsége, kompozíciós tökélye iskolát teremtett, amelyet Palestrina-stílus néven ma is tanítanak.

A gregorián megreformálásában vállalt szerepe vitatott. 12 m isekönyve, motettáskönyvei, valamint néhány egyházi és világi madrigálja, offertóriumai, litániái, lamentációi és himnuszai az a capella kórusirodalom csúcspontját képezik. - Bakfark Bálint: (1506/07/26-1576): erdélyi szász zeneszerző és lantművész, a reneszánsz hangszeres muzsika jeles képviselője. Élete vége felé a kettős Greff-Bakfark nevet használta Európa-szerte ismert művész volt. Leginkább külföldön, kiváltképp Lengyelországban élt, beutazta Poroszországot, Franciaországot, Itáliát. A magyarországi zenetörténetben ő az első jelentős zeneszerző és hangszeres művész, és évszázadokig az egyetlen, aki az európai zenekultúrára is döntő hatást gyakorolt. Az állambölcselet Machiavelli A fejedelem (1513) című munkájában keletkezett. E mű az államszervezés és irányítás „kézikönyve”. Az erős fejedelmi hatalom a közösség érdekében

szükséges. Fő elv: A cél szentesíti az eszközt - Niccolò Machiavelli: (1469-1527) Olasz író, drámaíró, államférfi, filozófus. Mint Firenzében politikai vezető szerepet betöltő személy írja értekezéseit, követségleírásait, hadügyi javaslatait. Mindezen művek bevezetők csupán fő műveihez A háború művészete (1521) katonai értekezése, Az első évtized terzinákban megírt krónikája, illetve A fejedelem (1513) 26 fejezetben megírt értekezése, mely a l egnagyobb hatást tette az utókorra, az uralkodókra. A fejedelemben a történelem hatóerőit, az események okait az emberi természet megnyilvánulásaiban (virtus, szerencse, szabad akarat) látja. A fejedelem feladata az erős állam létrehozása, a s zilárd törvények betartása. Ez a Beszélgetések Titus Livius első tíz könyvéről (1531) című műve eszmeiségének alapja. A németalföldieknél aprólékosan pontos környezetábrázolás, finom lélektani realizmus és

felöltözött alakok a jellemzőek. Hubert és Jan van Eyck alkotása, már a németalföldi reneszánsz kezdeteit jelzi, pontosan egyidőben a Firenzében elindult hasonló folyamattal. A németalföldi mesterek képeit Itáliában általában igen nagyra becsülték; például Nápolyban, Aragóniai Alfonz király palotájának díszei között ott voltak Jan van Eyck és Rogier van der Weyden alkotásai is.A burgundi udvar festői és szobrászai l400 körül Franciaország és Németalföld legjelentősebb művészeti központját hozták létre: tevékenységük csaknem az egész 15. századot átfogta Ám ez az északi reneszánsz, mely a firenzeivel egyidőben bukkant föl, sohasem járt volna ilyen messzemenő következményekkel anélkül az iskola nélkül, amely Hubert és Jan van Eyck munkássága nyomán alakult ki. - Hieronymus Bosch (1450 k.–1516): Gyönyörök kertje triptichonjának (1503–1504) részlete, a t esti örömök valamennyi válfajának

fölvonultatása. Az erotikát nem is annyira az egyes jelenetek, hanem inkább az összkép (mezítelen testek sokasága) és számtalan szimbólum jeleníti meg, amiket ma már csak nehezen vagy egyáltalán nem értünk meg. A kép tere kulisszaszerű, a színek áttetszők, és gyöngyházasan fénylenek. A triptichon két szárnya a sugárzó szépségű Paradicsom, az első emberpár teremtésével, körülöttük az állat– és növényvilág, Isten teremtményeinek színe-virága. - Albrecht Dürer (1471–1528) A német reneszánsz legsokoldalúbb, kutató szellemű művészegyénisége. Munkáiban a valóság feltárására törő hitelesség még a gótika szenvedélyességével párosul. Kiválóak a portréi s az önarcképei Rajztehetsége különösen a metszeteiben mutatkozott meg. Fametszetei közül az Apokalipszis, a Mária élete és a Nagy Passió című sorozatok a leghíresebbek, rézmetszetei közül a Szt. Jeromos a cellában, Ádám és Éva, amely az

emberi testet és végtagokat eszményi arányokkal ábrázolja. A bibliai emberpár lábainál a művész a négy vérmérséklet szimbólumait helyezte el: a j ávorszarvas a melankolikust, a nyúl a szangvinikust, az ökör a flegmatikust és – az egér ellentéteként – a macska a kolerikus vérmérsékletet jelképezi. - Erasmus, Rotterdami: (1469-1536) Németalföldi író, humanista. A keresztény humanizmus legjelentősebb képviselője. A lelki kereszténységet az egyszerű „krisztusi filozófiában” kereste. Tudományos-filológiai szempontból óriási jelentősége volt saját latin fordítása kíséretében megjelentetett görög nyelvű Újszövetségének (1516). Az antikvitás kulturális befogadásában nagy szerepet játszott az antik irodalomból merített közmondásgyűjteménye, az Adagia (1500). Világhírűvé vált a Balgaság dicsérete (1511) szatírája, valamint a Beszélgetések (1519) című, szintén szatirikus dialógussorozata. Művei az ezt

követő szentírásfordításokra nagy hatást gyakoroltak A reneszánsz hazánkba Mátyás (1458-1490) uralkodása idején áramlott be, Beatrix, a nápolyi származású királyné révén, aki fontos szerepet játszott az udvar reneszánsz fejedelmi központtá való alakításában. Jelentős átalakításokat végeztek a budai és a visegrádi palotában Az épületeket márvánnyal burkolták, és szobrokkal díszítették. A kor egyik legnagyobb könyvtárát hozták létre (2000-2500 kötet). A kézzel írt könyveket díszes kötésük után corvináknak nevezzük. A királynővel művészek és tudósok is érkeztek az országba, pl: Galeotto Marzio olasz humanista, Antonio Bonfini történetíró. Kevés építészeti emlék maradt fenn, ilyenek pl.: az esztergomi Bakócz-kápolna vagy a sárospataki vár egyes részei Mátyás budai és visegrádi palotájából csak töredékek kerültek elő. A magyar reneszánsz jeles képviselője volt: - Janus Pannonius (1434-1472),

Petőfiig az egyetlen magyar költő, akit a világirodalom is ismert. Jelentősebb művei: Búcsú Váradtól; Mikor a táborban megbetegedett; Egy dunántúli madulafáról. Műveiben megjelenik a szellemi elszigeteltség érzése és a reneszánsz költői öntudat. - Balassi Bálint (1544-1594) tekinthető a magyar nyelvű irodalom első klasszikusának. Verseinek témája a s zerelem, az élet szépsége, a v égvári vitézek élete és Istennel való viszonya (pl.: Hogy Júliára talála, így köszöne neki; Egy katonaének; Adj már csendességet). Magyarországon mégis megakadályozta a r eneszánsz kultúra teljes kifejlődését az országot elnyomó török uralom