Gazdasági Ismeretek | Világgazdaságtan » Nagyidainé Kelemen Éva - Fekete Afrika gazdasága

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA GAZDASÁGI ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR GAZDÁLKODÁSI SZAK FEKETE AFRIKA GAZDASÁGA Összehasonlító gazdaságtan Házi-dolgozat Készítette: Nagyidainé Kelemen Éva Levelező II. évf „C” csoport 1 TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezetés 3 2. Afrika3 2.1 Az átalakulás folyamatának öt fő problémája4 3. A gyarmati rendszerek megszünése7 4. Dél-Afrikai Fejlesztési Közösség9 5. Kelet- és Dél-Afrikai Preferenciális Kereskedelmi Övezet12 6. Nyugat-Afrikai Államok Gazdasági Közössége 15 7. Nyugat-Afrikai Gazdasági Közösség 17 8. Afrikai Egységszervezet17 9. Kelet-Afrikai Egyesülés 18 10. Közép-Afrikai Vám- és Gazdasági Unió 18 11. Közép-Afrikai Országok Gazdasági Közössége 19 12. A gazdasági helyzet romlásának magyarázatai 19 13. A kilencvenes évek változásai 20 14. A főbb gazdasági szektorok fejlődési potenciálja 21 14.1 Nyersanyagok 21 14.2 Feldolgozóipar 22 14.3Turizmus 23 15. Külföldi

Források 23 16. Konklúzió 23 Forrásmunkák . 24 2 1. Bevezetés Fekete Afrika Fekete-Afrika: az 5 észak-afrikai arab ország kivételével valamennyi (összesen 48) afrikai ország. Afrika talán a leginkább perifériára szorult térsége a világgazdaságnak. Marginalizálódását mutatja, hogy míg 1970-ben a világkereskedelem 3%-át adta, jelenleg alig 2%-át (Dél-Afrika nélkül mindössze 1,2%-át), a (nem olaj) nyersanyag exporton belüli részesedése pedig az 1970-es 9%-ról 3%-ra csökkent (az olaj esetében tapasztalható volt némi növekedés, 4%-ról 7%-ra). A hanyatlás a nemzeti jövedelemben is tükröződött, 1998-ban Afrikában az egy főre jutó GDP alacsonyabb volt, mint 1970-ben(!). Afrika hanyatlása azonban korántsem volt "megírva". Az 1960-as években a sűrűn lakott és kevesebb termőterülettel ellátott Ázsia sokkal inkább tűnt szegénységre és stagnálásra ítélt területnek, mint a természeti kincsekben gazdag Afrika.

1965-ben például Ghána GDP-je és exportja is magasabb volt, mint Koreáé. Korea exportja azonban 1995-re négyszázszorosára (!) nőtt, Ghánáé mindössze négyszeresére, sőt, az egy főre jutó nemzeti jövedelme reálértéken csökkent a 60-as évekhez képest. Afrika gazdasági és szociális mutatói 1995-ben nem nagyon különböznek az 1960-as évek Koreájáétól vagy Malaysia, Thaiföld és Indonézia 70-es évekbeli értékeitől (bár a megtakarítások és a beiskolázottság aránya alacsonyabb). Arra, hogy mi lehet a kontinens hanyatlásának, illetve lehetőségei alatt maradó gyenge teljesítményének oka, a szakirodalomban számtalan magyarázat született. Két fő megközelítés különíthető el:  az internalisták az okokat az egyes országok belső viszonyaiban (hibás gazdaságpolitika, nagy tranzakciós költségek, éghajlati vagy kulturális tényezők) keresik,  az externalisták ugyanezt a n emzetközi munkamegosztás, a világgazdasági

anomáliák rovására írják. 2. Afrika Az elmúlt három évtizedben Közép- és Dél-Afrika szenvedett legtöbbet a diktatúrák alatt. A szuperhatalmak akadályozták meg a diktátorok megbuktatását érdekeiknek megfelelően. A világpolitikai helyzet konszolidációja halvány reményt adott arra, hogy a terület számára elérhető a béke, a s tabilitás és a demokrácia. De a régió nagy részén a demokrácia “bevezetése” polgárháborúhoz és társadalmi krízishez vezetett, amiből nem tudtak kilábalni. 3 Az 1990-ben uralkodott optimista hangulat eltűnőben van a társadalmi problémák hatására. Nem mindenki örül annak a nyomásnak, amely a demokratikus társadalmi átalakulás irányába hat, sőt nem is biztos, hogy az autokratikus vezetők hatalma felelős és demokratikus gondolkodású személyek kezébe kerül. 2.1 Az átalakulás folyamatának öt fő problémája 1. Afrikában elsősorban a nemzetközi tőke támogatja a demokráciát, s nem

a n yugati országok ragaszkodnak ehhez a társadalmi formához. Ugyanis a nyugat hosszú időn keresztül segítette a diktátorokat és a nem demokratikus országokat egész Afrikában, néha közvetlen katonai beavatkozással is, ha érdekei azt kívánták. Az afrikai militarista hagyomány, a f egyverek vak imádata, a m ássággal szembeni intolerancia nem érthető meg anélkül, hogy figyelembe ne vennénk a konfliktusokba kéretlenül beavatkozó külhatalmakat. Például 1980 és 1988 között az USA kormányzata több mint 500 millió dollárral segítette Libériában Doe uralmát, aki hatalomra kerülése után bemutatta a t elevízión – félelemkeltés céljából – az előző hatalom vezetőinek meggyilkolását. Az országban mindennaposak az önkényes letartóztatások, verések, kínzások – az USA külügyminisztériumának beleegyezésével. Szomáliában ugyanez történt meg Siad Barre elnöksége alatt. 2. A demokratikus átalakulás sajátos új hulláma

a nyugat által irányított globalizációs politika része, amely különböző szervezetek és intézmények támogatását élvezi. A cél a hidegháború utáni új rend megteremtése. Belekényszerítik a d éli országokat is az egész világra kiterjedő piacgazdaság rendszerébe, noha annak alapvető szabályai és intézményrendszere délen még nem tudott kialakulni. (Közép- és Dél-Afrika gazdasága a világpiac termelésének csupán 1,5 %-át teszi ki.) A régió csak 2030-ra tudja elérni a fejenkénti 400 USA dolláros jövedelmet; 1980 óta a külső adósság háromszorosára nőtt. 3. Nem mindenütt vezet azonos eredményre a demokratikus társadalmi rend és a gazdasági feltételek átalakulása. Meg is erősödhetnek az antidemokratikus vezetők azzal, ha felvállalják programjukban a gazdasági reformokat, a költségvetés 4 rendbehozását, az adósságok visszafizetését. A vezető gazdasági hatalmaknak igazán ez a lényeges, a többi dolog csak

a szólamok szintjén. Nemcsak az afrikai kormányok felelősek az országukban felmerülő problémákért, nem lehet mellőzni a külső okokat sem: a kívülről diktált beruházásokat, a csökkenő árakat, a protekcionizmust és az egész világra kiterjedő recessziót. Persze a n emzetközi szervezetek programjai megpróbálnak segíteni az afrikai országokon, különösen a munkanélküliségre, az alacsony jövedelmekre és az általános nyomorra keresnek orvosságot. A segítő kéz politikáját alátámasztja az az ideológia, miszerint a nyugat felelős a világ többi részéért, mivel magasabb rendű náluk. Némely szerző ezt “új imperializmus”-ként emlegeti. 4. Problémát jelent a de mokrácia fogalmának korlátozása a t öbbpártrendszerre A demokrácia azonosítása a többpárti politizálással nem jelent mást, mint hogy Afrika visszatér a gyarmatosítás utáni évek társadalmi állapotába. Etiópiában a koalíciós kormányzat nyíltan

kimondja, hogy nem áll szóba az ellenzékkel. Ugandában, amelyet úgy emlegetnek, mint követendő modellt az afrikai kontinensen, nincs helye politikai ellenzéknek. Uganda és Etiópia kormányzata a többpártrendszer mellett gyakran visel háborút saját népének egy része ellen. Laurent Kabila, Kongó elnöke visszautasította, hogy a hazai ellenzék részt vegyen a kormányzati munkában, sőt azt is megakadályozta, hogy az ENSZ vizsgálóbizottsága felderítse a százezres hutu kisebbség ellen elkövetett mészárlásokat. 5. Végül talán legfontosabb gond az, hogy igen nehéz a demokrácia erővel való kikényszerítése. Szabadságot és liberalizációt nem lehet rendeleti úton az emberekre erőszakolni. A Nyugatnak komolyan el kellene gondolkodnia azon, hogy a demokrácia kiterjesztésének is lehetnek határai. Ezen felül nehéz lenne azt mondani, hogy az USA kormányzata demokratikus módon avatkozik be Afrikában vagy Latin-Amerikában. Az afrikai

kormányzatok egytől egyig antidemokratikusak, mondják bár magukat kommunistának vagy kapitalistának. Nem igaz, hogy minden társadalomnak hasznára van a többpárti politika, sőt a pluralizmus súlyosbíthatja a mély etnikai, közösségi és más társadalmi problémákat. 5 A nyugat nézőpontja szerint a demokratikus országok játszhatják a döntő szerepet az Afrika demokratizálásáért dúló harcban. A mostani politikai változások legfontosabb ereje nem az afrikai értelmiség és nem is a politikai ellenzék összefogása, hanem a nemzetközi gazdasági szervezetek beavatkozása, amelyek közvetlenül vagy a bennük részt vevő országokon keresztül követelik a többpártrendszer bevezetését. Ezt persze sérelmezi az afrikai vezető réteg, hiszen gyengeségüket mutathatja a közvélemény előtt. Viszont nem szabad elfelejteni, hogy az afrikai szabadságharcosok százai és ezrei áldozták életüket a politikai szabadságért, a gazdasági és

társadalmi fejlődésért zajló küzdelemben. A hidegháború alatt a n yugati államok támogatták az ellenzék elnyomását Afrikában. Például francia csapatok többször is beavatkoztak a franciául beszélő afrikai országok parancsuralmi kormányzatai mellett a lázadók elleni harcban. Ez azonban nem akadályozta meg őket abban, hogy ne hangoztassák a demokrácia melletti elkötelezettségüket. Az afrikai kormányzatok két csoportra oszthatók: ♦ Az egyik csoport támogatja a demokráciát, de azt mondja, hogy nem kellene erőltetni a bevezetését. ♦ A másik csoport ellenzi, bár nem mindenben marad hű ehhez az elvhez. Az elsőbe azok a hosszú ideje uralmon levő rezsimek tartoznak (Kenya, Kongó, Kamerun), amelyek bár elfogadják a többpártrendszert a politikai és gazdasági körülmények hatására, mégis vonakodnak megfelelő részt adni a hatalomból ellenzéküknek. A második csoportba elsődlegesen azok a “reformgondolkodású” vezetők

sorolhatók, akik látszatra hisznek abban, hogy a változások jó irányba vezetnek. De számukra a demokrácia fogalma éppen olyan szűk, mint elődeiknek, éppúgy kizárják a hatalomból a társadalom többségét. A társadalmi változások azonban nem oldják meg az országok gazdasági problémáit. Zambiában például két többpárti választást is tartottak, de a gondok nagy részét a réz árának csökkenése okozza, s ez továbbra is fennmaradt. Egyetlen rendszer, a d emokrácia vagy más egyéb sem hozhat önmagában békét és stabilitást Afrikában, hacsak nem ad a polgároknak egy bizonyos fokú anyagi jólétet. 6 Szerencsétlenség a kontinens számára az is, hogy a konfliktusokban és a polgárháborúkban az etnikumokkal kapcsolatos meggondolatlan politikának van nagy szerepe. Az egyik népcsoportot gyakran elűzik területéről, hogy mások odaköltözhessenek. Az egységes nemzet megteremtése bonyolult folyamat. Legjobb példa erre Szomália:

azonos nyelv, azonos vallás, azonos kultúra, az országban mégis állandó a háborúskodás a törzsek között. A nemzetállam megteremtése nem megy fájdalom és szenvedés nélkül Az új világrend, amelyet a n yugat próbál megteremteni, nem egy előre eldöntött ügy, kialakításában, mint a fentiek mutatják, figyelembe kell venni a népek tulajdonságait és ellenállóképességét. Itt Közép- és Dél-Afrikában vagy bárhol másutt a világban 3. A gyarmati rendszerek megszünése Afrikai országok több lépcsõben szabadulnak fel. Itt maradt fenn a legtovább a gyarmati rendszer. Fekete-afrikai gyarmatok közül elsõként az Aranypart, azaz Ghana, majd Guinea nyerte el függetlenségét. Olasz gyarmat: Líbia (1951).(nem tart Fekete Afrikához) Francia gyarmat: Algéria (nem tart. Fekete Afrikához)sok francia telepes van itt (3 francia megyére osztják 1947-ben) értékes gazdasági erõforrás Franciaország számára, Algériában erõs a függetlenségi

törekvés (sorozatos terrorcselekményekben is megnyilvánul OAS), ám folyamatos megszállással és katonai akciókkal (algériai háború 1954-62) fennmarad a francia uralom. Marokkó, Tunézia, ).(egyik sem tart Fekete Afrikához) Szudán (1956) 1952. Egyiptomi Köztársaság)(nem tart Fekete Afrikához) kikiáltása (Nasszer ezredes), angolok kivonulnak a Szuezi-csatorna területérõl, egyiptomi kormány államosítja (1956. Szueziválság) 1957-66 között Nigéria, Elefántcsontpart, Kamerun, Kenya, Zimbabwe ( utóbbi véglegesen 1980-ban) vívja ki függetlenségét. 1974-ben a volt portugál gyarmatok: Angola, Mozambik (mindkettõben kommunista vezetés, 1977-ben robban ki az angolai háború a kommunisták és köztársaság pártiak között), 1984. június 25.: Mozambik, november 11: Angola független lett, Zöld-foki szigetek nyerik el még függetlenségüket. 7 Afrika megosztott földrész: a hidegháborúban az USA és a Szovjetunió is megpróbálta

érvényesíteni hatalmát. Ennek ideológiai háttere az volt, hogy a két szuperhatalom harca a harmadik világban fog eldölni. Afrikában felléphettek, mint felszabadítók (Nem voltak ott elõtte gyarmataik.) 1955. Bandungi konferencia: új kolonizációs politika elveinek meghatározása és a f aji diszkrimináció elítélése (emberi jogokat és a nemzetközi jogot és az újonnan létrejött országok szuverenitását tiszteletben kell tartani, emberi egyenlõség kimondása, be nem avatkozás politikáját kell folytatni a nagyhatalmaknak, viszályokat békés úton kell rendezni, kölcsönös együttmûködés elõsegítése. 1961. el nem kötelezett országok mozgalma jön létre (Egyiptom, Jugoszlávia, India alapítja meg). A hatvanas évek Afrika évtizede, lezárul a dekolonizációs folyamat. (Kivéve a portugál gyarmatok.) A gyarmatok a m ásodik világháború folyamán jelentõs hátországi feladatokat láttak el, ez megerõsítette gazdaságukat és nemzeti

tudatukat. A gyarmati rendszer felbomlásának okai között a második világháború utáni új hatalmi rend kialakulása keresendõ. Anglia és Franciaország bár gyõztesen kerültek ki a háborúból mégis meggyengültek annyira, hogy már nem tudták régi gyarmatbirodalmukat összetartani és ezért felerõsödhettek a gyarmati országok belsõ elszakadási törekvései. Egyes térségekben a Szovjetunió fontos pozíciókat szerzett a v ilágháború után és támogatta a gyarmati országok függetlenedését. Új gyarmatosítási technika jelenik meg, amit neokolonializmus nevezünk. A gyarmati rendszer felbomlásának szempontjából döntõ jelentõségû volt:  a Szovjetunió katonai és politikai behatolása saját eddigi területein kívüli régiókba;  a délkeret-ázsiai gyarmatbirodalmak szétesése a japán hódítás következtében;  a világháborúban bár gyõztes, de katonailag, gazdaságilag meggyengült gyarmattartók Franciaország, Hollandia,

Nagy-Britannia - világpolitikai súlyának csökkenése;  a klasszikus gyarmati rendszer helyébe lépõ, fõként gazdasági eszközökkel élõ tendenciák, a neokolonailizmus erõsödése;  a volt gyarmati országok nemzeti függetlenségi törekvéseinek fokozódása s az ezt alátámasztó társadalmi bázis létrejötte; 8 Elsõ szakasz: 1945-1949 délkelet-ázsiai államok felszabadulása - érinti a brit, francia, holland, japán birtokokat; kínai forradalom - félgyarmati státuszt számolt fel; francia gyarmatbirodalom felbomlását indította meg Vietnam függetlenné válása - 1945 Kambodzsa - 1949- és Laosz - 1949- önállósulása; Brit gyarmatok megroppanása: India és Pakisztán -1947-, valamint Burma és Ceylon függetlenné válása -1949; Holland gyarmatbirodalom legfontosabb tartománya szûnt meg 1949-ben Indonézia függetlenségének kikiáltásával; Koreai-félsziget államainak létrejötte - 1948; Második szakasz: 1950-1956

észak-afrikai államok felszabadulása; Olaszország elismeri Líbiát 1956: sorra szabadul fel: Marokkó, Tunézia, Szudán; Harmadik szakasz: 1957-1966 Afrikai gyarmatrendszer felszabadítása; Negyedik szakasz: Angola, Mozambik, Zöld-foki-szigetek - felszabadulása - Portugália veresége; 4. Dél-Afrikai Fejlesztési Közösség Southern African Development Community (SADC) Elődje: Southern African Development Coordination Conference, SADCC 1980. április 1 Lusaka, Zambia (SADCC) 1992. augusztus 17 Windhoek, Namíbia (SADC) 9 Tagok (14): Angola, Botswana, Dél-Afrika, Kongói Demokratikus Köztársaság, Lesotho, Malawi, Mauritánia, Mozambik, Namíbia, Seychelle-szigetek, Szváziföld, Tanzánia, Zambia, Zimbabwe GDP: 179281 millió USD Ez egy hatalmas piac, melynek 10,3 millió km2 a területe, és 186 millióan laknak itt. Az export és import becsült értéke külön-külön 38 milliárd USD. Az egyes gazdaságok között jelentős különbségek vannak a régióban.

Az 1994-es belépése óta Dél-Afrika játszik meghatározó szerepet gazdasága relatív túlsúlya miatt. Dél-Afrika a terület 13%-val, 22-%-val a lakosságnak és 73 százalékával a t eljes GNP-nek rendelkezik. Tehát ez egy olyan integráció, melyben egy helyi gazdasági "szuperhatalomhoz" csatlakoztak a környező államok. A regionális importból Dél-Afrika 86 %-al részesedik. Az összes régión belüli kereskedelemből 25 %-al részesedik Dél-Afrika, és ha a szabadkereskedelmi övezet megalakul ez a szám egyből 35 %-ra fog felugrani. Az SADC céljai: - A tagállamok közti gazdasági együttműködés elősegítése, - A regionális szolidaritás erősítése a béke és biztonság megteremtése, - Közös gazdasági, szociális, politikai rendszer kialakítása. A célok eléréséhez a következő alapelemeket alkalmazzák: - A demokrácia, a biztonság és a béke megőrzése a régióban, - Beruházások az infrastruktúra területén, - Beruházás

az emberi erőforrásba, - A természeti erőforrások menedzselése és megőrzése, - A piacgazdaság elveinek érvényesítése, - A nagy piac létrehozása, - Beruházás-védelem, - A tudományok és a technológia elterjedésének segítése. 10 A Szabadkerekedelmi Egyezmény (Free Trade Agreement, FTA) létrehozása elősegítené az országokat abban, hogy versenyképes vállalatokat hozzanak létre, s ezzel a külföldi befektetések is megindulnának a régió irányába. A jelenlegi vezető, Kaire Mbuende szerint, az FTA segítségével 5 millió munkahelyet lehetne létrehozni, mely a GDP-hez 2,6 m illiárd USD-vel járulna hozzá. Azonban az SADC-vel kapcsolatban meg kell említeni a tartós konfliktust, mely Angola és Kongó között fennáll, és az egész régió biztonságát veszélyezteti. Felépítés:  A legfőbb irányító szerv a kormány és államfők gyűlése, ez minden évben egyszer ülésezik. A gyűlés felel a politikai irányításért és a

közösség irányításáért Vezetője az elnök és az alelnök, őket meghatározott időtartamra választják meg.  -A miniszterek tanácsát általában a pénzügyminiszterek alkotják, akik felelősek az egyes országok gazdaságpolitikájáért. Az egyik fő tevékenység az, hogy eldöntsék mely szektorokban milyen együttműködést hozzanak létre. Évente legalább egyszer ülésezik, hogy áttekintse az eseményeket, és ellenőrizze az alárendelt szervezetek működését.  Szektorális bizottságok: az adott szektor regionális politikájáért felelősek. Ezeket a bizottságokat az adott szektor minisztereinek a bizottsága ellenőrzi. Ezeket a bizottságokat szükség szerint hozzák létre és szüntetik meg.  Titkárság: felelős a az SADC programok megszervezéséért, valamint a pénzügyi és általános adminisztrációért is ő felel.  Nemzeti és szektorális találkozási pontok. A költségvetésbe minden állam egy meghatározott összeget

fizet be, melyet a Miniszterek tanácsa határoz meg. A szektorális projektekhez a szektort koordináló egységnek kell megszereznie a szükséges anyagi hátteret. 11 Problémák:  A lakosság 40 %-a, mintegy 76 millió ember él nagyon rossz körülmények között.  Itt él arányaiban a világon legtöbb olyan ember, aki kevesebb, mint napi 1 USD-ből él.  -Az emberek 47 %-a él a létminimum alatt. Dél-Afrikában 44%, Mozambik 69%, Zambia 70 %.  Az AIDS néhány országban 10 évvel csökkentette a várható életkort, mely jelenleg 52 év.  A népesség éves növekedése 3,5 %.  A népesség több mint 60 %-a a mezőgazdaságban dolgozik, és a GDP kevesebb mint 10 %-át állítják elő.  A SADC régió adóssága 79 milliárd USD, 6 ország a nagyon alacsony jövedelmű eladósodott országok közé tartozik.  A külföldi közvetlen beruházások az 1970-80-as évek beli 5%-ról 3,5 % -ra esett a 90-es években.  A nők esélyei

katasztrofálisak, mind az oktatásban, mind az elhelyezkedésben. Lehetőségek: A fejlődés kulcsa a Fejlesztési Folyosók erősítése. (ipari, infrastrukturális beruházások, magáncégek is). Loméi konvenció szabad bejutást engedélyez az Európai unió piacára. Számos természeti erőforrás található, pl: gáz Mozambikban és Tanzániában, mezőgazdaság Zambiában, ásványi anyagok. Néhány államba a k ülföldi vállalatok könnyen letelepedhetnek kedvezményesen a megindult privatizáció során. A legjelentősebb kihasználatlan piac a világon. 5. Kelet- és Dél-Afrikai Preferenciális Kereskedelmi Övezet Preferential Trade Area for Eastern and Southern African States(PTA) Common Market for Eastern and Southern Africa (COMESA) 12 Alapítás: - PTA: 1981 decembere, Lusaka - COMESA: 1994 Tagok (21): Angola, Burundi, Comore-szigetek, Kongói Demokratikus Köztársaság, Dzsibuti, Egyiptom, Eritrea, Etiópia, Kenya, Madagaszkár, Malawi, Mauritius,

Namíbia, Ruanda, Seychelle-szigetek, Szudán, Szváziföld, Tanzánia, Uganda, Zambia, Zimbabwe GDP: 250 milliárd USD Import: 15 milliárd USD, export: 20 milliárd USD A PTA célja a régió kereskedelmének egyszerűsítése és ösztönzése, a mezőgazdaság, a szállítás és az ipar fejlesztése. Ennek a szervezetnek 15 tagja volt Ez a szervezet 1994-ben a következő fázisba lépett, 11 ország létrehozta a COMESA-t, mely célja a közös piac létrehozása a régióban. A jelenlegi tagok mellett Lesotho és Mozambik is tagja volt a szövetségnek, azonban ők átléptek az SADC-be, Botswanat is meghívták a tagok közé, azonban ő nem lépett be. A szervezet céljai: ♦ Megvalósítani a f enntartható fejlődést a termelés és értékesítés harmonizálásán keresztül. ♦ A makro-gazdasági politikák fejlesztésének eredményeképpen az emberek életszínvonalának javítása. ♦ Mindenféle beruházásnak kedvező környezet teremtése. ♦ A béke és

biztonság megteremtése a térségben. ♦ Együttműködés annak érdekében, hogy a szövetség kapcsolata a világgal fejlődjön. A célok elérése érdekében a következőkben egyeztek meg a tagállamok: • A kereskedelem liberalizálása beleértve a belső akadályok teljes felszámolását, pl: vámok, egyéb akadályok. 13 • A munkaerő, a tőke és a javak szabad mozgásának engedélyezése és támogatása. • A szabályozások és a kormányok adópolitikájának egységesítése, a beruházásokra, a munkára, az együttműködésekre valamint a technikai előírásokra vonatkozóan. • Legvégül a monetáris unió létrehozása. Prioritások, melyeket az első Állam és Kormányfők gyűlésén 1994 decemberében határoztak meg a következő 5-10 évre vonatkozóan: Az ipari termelés hatékonyságának jelentős és hosszú távú növelése, a termelés, feldolgozás és az agrár szektorban is olyan termékek előállítása, melyek

versenyképesek a szövetségen kívül is, és az emberek jólétének növelése, több munkalehetőség és jövedelem a régióban. A mezőgazdasági termelés hatékonyságának javítása, különösen közös fejlesztés a tavak és folyók vízgyűjtő területeire, hogy csökkentsék az esőtől való függést. Új programok a biztonságos élelmiszerellátásra területi és regionális szinten is. A szállítási és kommunikációs infrastruktúra fejlesztése, különösen nagy hangsúly a mezőgazdasági területek bekapcsolása a régió gazdaságába. Új programok a kereskedelem fejlesztésére, különösen fontos a magánvállalatok bekapcsolása, hogy a legnagyobb előnyöket elérjék amit a közös piac eredményez. Egy átfogó és megbízható adatbázis létrehozása, mely az összes szektort felöleli, beleértve az ipart, az energiaszektort, a mezőgazdasági termékek kereskedelmét, a távközlést, a befektetéseket és a pénzügyeket, kereskedelmet, az

egészségügyi és kutatási beruházásokat, hogy ezzel segítséget nyújtsanak a beruházásoknál, és a gazdaságpolitika kialakításánál a vállaltoknak és egyes országoknak. 14 Felépítés: • Legfőbb szerv az Államfők és Miniszterelnökök Gyűlése. • Miniszterek Tanácsa • A Helytartók Bizottsága • 12 Technikai Bizottság Eredmények:  A COMESA-n belüli kereskedelem 1994-ben 834 millióról 1,7 milliárd USD-re növekedett, ez évenkénti 14%-os növekedést jelent.  A kereskedelem megkönnyítése a szállítási költségeket 25 %-al csökkentette.  A regionális telekommunikáció infrastruktúrájának fejlesztésére jelentős hangsúlyt fektetnek.  Számos fontos intézményt hoztak létre: PTA Kereskedelmi és Elszámolási Bank (Nairobi, Kenya), COMESA klíringintézet Harare, Zimbabwe, COMESA Viszontbiztosító Intézet.  A PTA Bank 148 m iilió USD-vel támogatott projekteket, és a kereskedelmet összesen 345

millió USD-vel finanszírozza.  Bevezették a COMESA dollárt, mely a klíringház elszámoló valutája. Problémák:  Túl nagy földrajzi terület, nagyon különböző gazdaságok egyesülése.  Több próbálkozás a szervezet szétszakítására, hogy egy keleti és déli egységet létrehozzanak, (SADC túlsúlya délen). 15 6. Nyugat-Afrikai Államok Gazdasági Közössége Economic Community of West-African States (ECOWAS) Székhelye: Lagos (Nigéria), 1975 15 ország hozta létre, jelenleg 16 t agja van: Benin, Bissau-Guinea, Burkina-Faso, Elefántcsontpart, Gambia, Ghána, Guinea, Libéria, Mali, Mauritánia, Niger, Nigéria, Szenegál, Sierra Leone, Togo, Zöldfoki-Köztársaság GDP: 184641 millió USD Felépítése: - A legfőbb szerve az Állam és Kormányfői Testület, mely évenként ülésezik - Miniszterek Tanácsában minden országnak két-két képviselője van - Végrehajtó Titkárság a közösség végrehajtó szerve, élén a főtitkár

áll, akit 4 évre választanak - 4 szakosított bizottság: - kereskedelem, vámügyek, bevándorlás és pénzügyek - ipar, mezőgazdaság, természeti erőforrások - közlekedés, hírközlés, energiaügyek - szociális ügyek, kultúra Célja: - Az eredeti célja a politikai és gazdasági együttműködés és fejlődés. - A z évek során a célok a közös védelem és a biztonság megteremtése is bekerült. Működés: - A kereskedelem liberalizálásával az egyes tagországokat érhető veszteségek kompenzálása. - Együttműködési és Fejlesztési Alap létrehozása, Loméban. - A belső vámok eltörlése és közös külső vámtarifa bevezetése. Közös tudományos tevékenység - 1980-tól vízummentes szabad közlekedés a tagországok között. 16 - 1981: a mezőgazdasági és kisipari cikkek szabad kereskedelme - 1982-től közös mezőgazdasági fejlesztési stratégia, cél: 2000-re önellátás - 1981: 13 tagállam kölcsönös meg nem támadási

egyezmény - 1991: ECOMOG (Economic Community of West African States Monitoring and Observer Group) cél: Libériában a b éke megteremtése, ez politikai, gazdasági, és katonai nyomás alkalmazásával sikerült is. A későbbiekben az ECOMOG alkalmazása a nemzetközi életben 7. Nyugat-Afrikai Gazdasági Közösség (West-African Economic Community, WEAC, CEAO) Az 1961-ben alakult Nyugat-Afrikai Vámunió (UDEAO) utódaként 1972-ben hozták létre. Tagjai: Benin, Elefántcsontpart, Mali, Mauritánia, Niger, Szenegál, Burkina-Faso Jelentős eredményeket ért el a gazdaságpolitika összehangolása és a kívülálló országokkal szembeni közös fellépésben. A nyersanyagok és háziipari cikkek kereskedelme szabad az államok között, az egyéb termékekre regionális együttműködési adót vetettek ki. 1979-i csúcsértekezleten állást foglaltak arról, hogy az intézményei az ECOWAS-sal összhangban működjenek. 1994-ben megszűnt a szervezet. 8. Afrikai

Egységszervezet (Organization of African Unity, OAU, OUA) Székhely: Addisz-Abeba, 1963 30 alapító tagország Célja: Az afrikai országok egységének és szolidaritásának alőmozdítása, szuverenitásuk, területi épségük és függetlenségük védelme, a gyarmatosítás minden formájának felszámolása Afrikában. Jelenleg 53 tagja van. 2001.júlis 11-én megszüntették a szervezetet, s helyette egy új létrehozásán dolgoznak, melynek a neve Afrikai Unió lenne, s ennek a célja az afrikai kontinens országainak a elmaradottságának a csökkentése lenne a fő célja. 17 A szervezet létrehozásával kapcsolatban sokan szkeptikusak, ugyanis a jelenlegi afrikai államfők közül 20 ne m demokratikusan jutott hatalomra. A földrésznek összesen 350 milliárd USD tartozásuk van, valamint az örökös polgárháborúk és az AIDS. Az észak-afrikai államok nincsenek közös nevezőn a fekete-afrikai országokkal, sőt ők is két részre szakadtak. 9.

Kelet-Afrikai Egyesülés East African Community (EAC) Tagok: Kenya, Tanzánia, Uganda Újra alakulása: 1993, tényleges működés 1997-től. 1,8 millió km2 terület, 80 millió lakos, GDP: 24076 millió USD, 300USD/fő A szervezet célja: Szabadkereskedelmi Zóna létrehozása a régióban, az áruk, emberek és tőke szabad mozgása. Néhány eredmény: - A három ország valutájának konvertibilitásának megteremtése. - A három ország költségvetésének harmonizálása. (Azonos nap) - A makro-ökonómiai keretmunka fejlesztése, stabilitás megteremtése. - Egyezmény a kettős adóztatás elkerüléséről. - East African Buisness Council létrehozása - A három ország kormányfője létrehozta a három ország közös fejlesztési stratégiáját. - A szabványok harmonizálása (107-böl 42-őt 2000-ben). - A belső vámok eltörlése. A következő szervezetekről, csak néhány információt találtam: 10. Közép-Afrikai Vám- és Gazdasági Unió

(UDEAC) Alapítás: 1966, Brazville-i szerződés 18 Tagok: Kamerun, Közép-Afrikai Köztársaság, Csád, Togo, Kongó, Egyenlítői-Guinea, Gabon GDP: 18192 millió USD Tevékenység: Vámunió a tagállamok között közös külső vámtarifával, közös valuta, KözépAfrikai Államok Bankja. Közép-Afrikai Államok Fejlesztési Bankja 16 mrd közép-afrikai frank alaptőkével. 11. Közép-Afrikai Országok Gazdasági Közössége The Economic Community of Central African States (ECCAS) Tagok: Angola, Burundi, Kamerun, Közép-Afrikai Köztársaság, Csád, Kongó, Kongói Demokratikus Köztársaság, Egyenlítői-Guinea, Gabon, Ruanda, Sao Tome és Principe Cél: A közös közép-afrikai piac megalapítása. GDP: 30297 millió USD 12. A gazdasági helyzet romlását a következő tényekkel magyarázzák: pusztító szárazságok, a D él-Afrikai Köztársaságot sújtó nemzetközi szankciók kihatásai, az ország legjobb exporttermékei árának a nemzetközi piacokon

végbement esése, a külső piacok beszűkülése az arany, a dohány és az azbeszt kivitele előtt. Az állami kiadások növekedésének okai: a külföldön történő katonai beavatkozások által felvetett védelmi kiadások emelése, a belső és a külső eladósodás, a közalkalmazotti bértömegek emelkedése. Mindezek következtében romlott az állam által biztosítandó szolgáltatások (kórházi ellátás, közoktatás, infrastruktúra, befektetések stb.) minősége és mennyisége A megoldás mindezekre a problémákra a Világbank adósságfínanszírozási hitele lenne, amit a zimbabwei hatóságok pillanatnyilag elutasítanak. Az 1980-as évekhez viszonyítva, a lakosság kormánnyal szembeni bizalmatlansága is megnőtt, egyre erősebben hallatja hangját a belső ellenzék, mialatt az 1997-es ENSZ-statisztikák szerint a z imbabwei lakosság 20 százaléka részesült a n emzeti jövedelem 60 százalékából, a legszegényebbek pedig kénytelenek voltak annak

10 százalékával 19 beérni. Az 1990-es években az átlagkeresetek 30 százalékot veszítettek reálértékükből Az FMI most már a kormányzati munka javítását, pénzügyi és strukturális reformok bevezetését sürgeti. Súlyosan esett latba a gazdasági helyzet romlásában a befektetések alacsony hatékonysága és egyáltalán számbeli elégtelensége, ezek együttesen eredményezték az 1990-es évek gazdasági fejlődésének lelassulását. Csökkent az iparosítás üteme, a bányák és a gyárak termelése, társadalmi feszültségeket teremtett a munkaerő-piaci helyzet. Mindezek a belső gazdasági és társadalmi problémák bizalmatlanságot keltettek a külföldiekben, akik inkább a hatalmas felvevőpiaccal és jóval fejlettebb – és biztosabb – gazdasági háttérrel rendelkező Dél-Afrikai Köztársaságba fektetnek be; mivel a külföldi tőke nem akar Zimbabwéba áramlani, az ország gyakorlatilag nemzetközi segélyekből tartja fenn

magát. Sajnos, a bajokat tetőzte, hogy a Világbank által 1990–1991-ben kidolgozott iparfejlesztési program is csődöt mondott, mivel kelet-ázsiai mintákat vett alapul. A Világbank azonban nem ismerte el tévedését Egy független szakértői bizottságnak kellett megállapítania 1998-ban, hogy a zimbabwei “átmeneti gazdaság", így az ipari termelés visszaesése az “1990-es évek első felében »igenis előrelátható« volt". “A Bretton Woods-i intézmények a legkönnyebben véghezvihető kiigazításokra koncentráltak, azaz a magánszektorra. Az állami szektor reformját, különösen a privatízálásokat, elhalasztották" – állapítja meg a szerző. A másik óriási hiba volt az intézményi rendszer elégtelenségének és felkészületlenségének fel nem ismerése ugyancsak a Világbank részéről. Végeredményben azonban a problémák felgyülemléséért és megoldatlanságáért a felelősség alapvetően magát a zimbabwei

kormányt, a hatalmat gyakorló, Mugabe-vezette politikai pártot terheli, valamint azokat a vállalkozói köröket, amelyek nem mertek és nem akartak e gazdaságromboló politika ellen határozottan és idejében fellépni; egyedül az ellenzék, a m édiák és bizonyos értelmiségi körök látták át világosan a politikai elit felelősségét a gazdasági és társadalmi helyzet romlásában. 13. A kilencvenes évek változásai Az afrikai gazdaságok összességükben az 1990-es években hullámzó teljesítményt nyújtottak. 1991 és 1993 között a világgazdaságban (és a fő gazdasági partner Európában) lezajlott recesszió hatása érvényesült Afrika gazdasági növekedésében is. Néhány viszonylag jobb évet követően a 90-es évek második felének visszaesése szintén külső tényezőknek, az ázsiai válság hatásainak tudható be. 20 A pénzügyi válság közvetlen hatásai alig néhány országban éreztették hatásukat, hiszen a legtöbb

afrikai ország nem kapcsolódik szorosan a nemzetközi pénzpiacokhoz. E téren talán csak DélAfrika volt érintett, ahol a nemzeti valutára nehezedő nyomás fokozódott Afrikát kereskedelmi kapcsolatai is elsősorban az EU-hoz és az USA-hoz kötik, nem pedig Ázsiához. Az ázsiai válság mélyülése és a világkereskedelemre gyakorolt hatása azonban már Afrika többi részét is érintette: az exporttermékek iránti kereslet visszaesett, ami az alacsonyabb árakban jelentkezett, márpedig Fekete-Afrika 47 nemzete közül 39-nek két termék adja az export több mint 50%-át. Ez 1998ban az exportbevételek 16%-os visszaesését jelentette (mennyiségileg alig csökkent az export), és mivel az afrikai gazdaságok teljesítménye nagymértékben függ exportbevételüktől (az export átlagosan a GDP 32-33%-át teszi ki), ez a GDP növekedésének lassulásában is megmutatkozott. Az új évezred elejére vonatkozó prognózisok sokáig derűlátóak voltak. Ehhez

hozzájárult az afrikai exportcikkek fő piaca, Európa gyorsuló gazdasági növekedése, amely mindig pozitívan hat a kontinens teljesítményére. Az olajtermelők (Angola, Kamerun, a két Kongó, Nigéria, Gabon, Egyenlítői Guinea) az olajár emelkedéséből profitáltak, míg számos más országra (DélAfrika, Botswana, Zambia) a nyersanyagok (elsősorban a fémek) árának növekedése hatott kedvezően. Az optimizmus azonban korai volt. A világgazdaság vezető gazdaságainak lassuló növekedése, illetve recessziója sokszoros erővel hatott az afrikai országokra és gazdasági eredményeikre. Az exportpiacok beszűkülése mellett a kulcsfontosságú nyersanyagok - így a m ár amúgy is igen nyomott árú kávé, gyapot és réz - ára csökkent. Ez tovább rontotta számos egyoldalú exportfüggőségben lévő ország kilátásait. Valamelyest enyhítette a helyzetet az olajár csökkenése, hiszen a legtöbb ország számára komoly terhet jelentő energiaimport

kiadásai is csökkentek. 14. A főbb gazdasági szektorok fejlődési potenciálja 14.1 Nyersanyagok Az utóbbi években számos agrártermék esetében jelentősen csökkent Afrika részesedése a világkereskedelemben: a kakaó 60%-ról 40%-ra, a kávé 30%-ról 15% alá, a banán 6%-ról 4%-ra, a földimogyoró 40%-ról 5%-ra. Az alultőkésített termelést sokszor kezdetleges termelési technikák jellemzik, ebből következően az időjárás befolyásoló szerepe is nagy. Az 1999-es aszályos év, csakúgy, mint a 2000 év túlságosan erős esőzései (mozambiki árvíz) negatívan hatottak a t ermésre. Az agrárprotekcionizmus csökkenése a világgazdaságban nem elsősorban az afrikai termékek kereskedelmét érinti kedvezően: például a banán esetében az EU-nak a W TO hatására valószínűleg meg kell szüntetnie az afrikai termelők eddigi preferálását. Sőt, általánosságban is elmondható, hogy a kereskedelmi korlátozások enyhülése egyben az Afrikának

korábban nyújtott preferenciák hatásának csökkenését jelenti. A mezőgazdasági és a bányászott nyersanyagok világpiaci árának ingadozása komoly kihat az adott terméket exportáló fejlődő országok jövedelmére, ezt a Loméi Egyezmény keretében működő Stabex és Sysmin alapok sem tudnak megfelelően kiegyenlíteni. A nyersanyagáraktól való túlzott függés, illetve az egyoldalú termékstruktúra roppant bizonytalanná teszi a legtöbb 21 afrikai gazdaság jövedelmét, amelynek kiküszöbölése érdekében az afrikai országoknak diverzifikálniuk kellene termelési és export-struktúrájukat. 14.2 Feldolgozóipar A termelési struktúra szélesítését optimális esetben az ipari bázis létrehozásával lehetne megalapozni. A versenyképes ipar létrehozása azonban számos nehézségbe ütközik: - Afrikának kompetitív előnye az alacsony munkaerő-költségben (illetve az alacsony nyersanyag- és energiaköltségben) van. E kompetitív

előnyök szerepe azonban a globális versenyben jelenleg visszaszorulóban van; - Afrika azokban az iparágakban versenyképes, amelyekben a kereslet növekedése alacsony, míg a konkurencia (főként az ázsiai) erős; - a régió egyik gazdasági központhoz sem tartozik elég szorosan (ahogy Délkelet-Ázsia Japánhoz és a k is tigrisekhez, Kelet-Európa az EU-hoz vagy Latin-Amerika az USA-hoz), ez korlátozza a külföldi tőkéhez jutását; - számottevő hátránya az afrikai országoknak, hogy különösen a közlekedés területén költséges az infrastruktúra kiépítése;13 - a magánszektor gyenge, a piacot néhány multinacionális társaság uralja, mellettük csak kisvállalkozások vannak, a hazai középvállalatok hiányoznak; - a későn indulók technológiai elmaradottsága egyre nagyobb. Az új technológia megszerzésének költsége pénzben, és ami fontosabb - a működtetéshez szükséges szaktudás miatt - megnőtt; - a külföldi működő tőke

vonzásában a munkaerő minőségének fontossá válása szintén nem kedvez Afrikának; - a régió nagymértékben függővé vált a külföldi támogatásoktól, beleértve a külföldi technológiát és szaktudást; A nehézségek ellenére több ország példája is azt mutatja, hogy van lehetőség a diverzifikálásra, a legtöbb esetben a saját nyersanyagok feldolgozására építve. Például szolgálhat Mozambik, Elefántcsontpart, Ghána vagy Uganda esete. Biztató lehet Mauritius példája: a n agyrészt hazai kézben levő textilipara már évi 1 milliárd dollár fölötti exportot realizál, Európa, Amerika és a Távol-Kelet piacain, sőt, a flying geese jelensége is megjelent, a k öltségek csökkentése érdekében Mauritius az afrikai hátországban (Madagaszkár, Mozambik) kezdi telepíteni a termelés munkaerő-igényes részét. Hasonló szerepet tölthet be a politikai és világgazdasági elszigeteltségből kilépő Dél-Afrika, a földrész egyetlen

fejlett ipari országa. 14.3 Turizmus A diverzifikáltabb jövedelemstruktúra megteremtésére ad lehetőséget Afrika számára a turizmus fejlesztése. Afrika turizmusból származó bevétele GDP-jének több mint 11%-át adja, eközben a világ turizmusból származó bevételeinek mindössze 2% tudhatja magáénak, és egyedül Dél- 22 Afrika szerepelt a 40 legfontosabb turistacélpont között. Természeti kincsei, gazdag és egzotikus kultúrája folytán óriási kiaknázatlan lehetőségei vannak, és biztató jel, hogy az elmúlt tíz évben az ágazat 7-8%-os éves növekedése a világátlag (5%) fölött van, sőt Tanzániában évi 20% körüli ütemben nőtt. 15. Külföldi források Az afrikai országokban jellemző 15% körüli megtakarítási ráta túlságosan alacsony a tartós növekedés fenntartásához. Csökkent a fejlett országok és nemzetközi fejlesztési intézmények által Afrikának nyújtott segélyek mértéke is: 1992-ben Afrika még 32

dollár/fő segélyt kapott, 1998-ra ez 19 dollárra esett vissza. Ennek oka szintén sokrétű:  a hidegháború után Afrika vesztett stratégiai jelentőségéből,  az Európai Unió prioritásai között szintén hátrébb került Afrika,  és a segélyt nyújtók sincsenek meggyőződve a segélyek hasznos voltáról és megfelelő felhasználásáról. Afrika perifériára szorultsága a külföldi tőkeberuházások nagyságában is megmutatkozik: 1999-ben 7,5 milliárd dollár áramlott Afrikába,15 az összes FDI mennyiségének kevesebb mint 1%-a, a fejlődő országokon belül 3,7%. A fő beruházási területek a kőolaj- és más kitermelőiparágak, a turizmus, illetve a telekommunikáció (elsősorban privatizáció formájában), míg a fő befektetők a Dél-Afrikai Köztársaság és a volt gyarmatosítók, de a dél- és kelet-afrikai térségben egyre inkább jelen vannak a távol-keleti befektetők (nem annyira japán, inkább kínai, hongkongi, maláj

csoportok). Afrika legtöbb országa ennek ellenére továbbra is roppant bizonytalan befektetési területnek tekinthető, a kedvezőtlen befektetési klíma mellett sokszor a politikai kockázat is nagy. 16. Konklúzió Rövid távon a prognózisok Afrika esetében a n yersanyagárak csökkenésével - a világgazdaság lassuló növekedésével párhuzamosan - romló gazdasági teljesítményt prognosztizálnak. A régió esetében megállapíthatjuk, hogy világgazdasági pozíciójában középtávon nem sok változás várható. Kevés esély kínálkozik az alapvetően nyersanyag-exportáló szerepkörből való kitörésre, csak néhány ország esetében láthatunk bíztató jeleket. Ennek megfelelően a legtöbb ország gazdasági növekedése egy-két termék világpiaci keresletének és kínálatának függvénye marad. 23 Felhasznált irodalom - Afrika és a Közel-Kelet Földrajza - Internet: The Pearl of Africa: általános tudnivalók - Afrika-Online:

részletes mindenre kiterjedő információk - Afrika Page: a Pennsylvaniai Egyetem adatbázisa, térképpel - www.hvghu: a Heti Világgazdaság honlapja - www.mfagovhu: Gazdasági Minisztérium Honlapja - lazarus.eltehu/~zetor/cia95/ughtml: Afrika számokban - www.kumhu - Magyar Tudomány 2002/7. S zigetvári Tamás: A Közel-Kelet és Afrika világgazdasági kilátásai az ezredfordulón 24