Gazdasági Ismeretek | Európai Unió » Palkó Katalin - Luxemburg, Finnország, Írország látványos gazdasági fejlődése az EU-n belül

Nyíregyházi Főiskola Gazdasági és Társadalomtudományi Kar Gazdálkodási szak ÖSSZEHASONLÍTÓ GAZDASÁGTAN Luxemburg, Finnország, Írország látványos gazdasági fejlődése az EU-n belül Készítette: Palkó Katalin Nyíregyházi Főiskola Gazdálkodási szak II.év Ifélév lev D csoport 1 LUXEMBURG Luxemburg az Európai Unió legkisebb önálló tagállama, ennek ellenére sok tekintetben Franciaország vagy Németország hatalmával összemérhető súlya van. Erre a különös egyenlőségre politikai elkötelezettségét, egyedülálló stratégiai érzék és gondos tervezés vezethetett. Hogyan érhetett el ez a kis ország ilyen pozíciót? E kérdés megválaszolását mindenképpen az ország történelmének áttekintésével kell kezdeni. Luxemburg történelmét nem lehet hosszú évszázadokban mérni, ugyanis nem egész kétszáz évre nyúlik vissza az önállósága. Spanyol, francia és osztrák fennhatóság után 1815-ben a bécsi kongresszus

határozata alapján lett nagyhercegség, de 1890-ig perszonálunióban volt a Holland Királysággal, s a Német Szövetség tagjaként porosz helyőrség-állomásozott területén. 1839-ben a bécsi szerződés keretében a független Belgiumhoz csatolták területének nagyobb, többségének vallon lakosú részét, a maradékból így alakult ki az állam mai területe. 1867 május 11-én a Német szövetség megszűnése után a londoni konferencia megállapította területi integritását, politikai autonomitását és örökösen semleges állammá nyilvánította, kivonták területéről a porosz csapatokat. A luxemburgiak máig ezt a dátumot tartják történelmük egyik legfontosabb napjának. Hamarosan felismerték, hogy a kis ország nem élhet elszigetelten, gazdaságának partnerekre van szüksége. 1842-ben, hosszas tárgyalások után Luxemburg csatlakozott a német vámunióhoz, Zollverem-hez. A nagyobb országhoz kötődéssel kapcsolatos aggodalmak

megalapozatlannak bizonyultak, hiszen a vámunió jelentősen hozzájárult a luxemburgi gazdaság fellendüléséhez. Mivel Németország az első világháborúban megsértette Luxemburg semlegességét, a nagyhercegség 1918-ban felmondta a Zollverein belüli tagságát. Az erősen német-orientált gazdaságot új irányba kellett fordítani. A kis ország új partnert keresett, ezért, miután Franciaország visszautasította a p artnerséget, Luxemburg harmadik szomszédja, Belgium felé fordult. 2 Belga-Luxemburgi gazdasági Unió 1921. július 25-én írták alá a B elga-Luxemburg gazdasági Uniót életre hívó szerződést (Belga-Luxemburg Economic Union, BLEU), amely 1992. márciusában lépett hatályba Az unió tartalmilag egy monetáris közösség és egy vámunió létrehozását jelentette. Előírta a két ország valutája közötti az 1:1 arányú átváltást és a szerződés következtében mind belga, mind a luxemburgi frank törvényes fizetőeszközzé

vált a másik országban is. Belgium és Luxemburg arany- és valutatartalékaikat egységesen kezelték az Unió keretein belül. A szerződés eredetileg 50 évre szült, de 1971-ben 1981-ben és 1991-ben 10 évre meghosszabbították hatályát, így a BLEU a nálánál szélesebb körű és ambiciózusabb Benelux Unió megalakulása után is fennmaradt. A nyugati orientáció a gazdaságban is nagymértékű átalakuláshoz vezetett. Benelux Unió A Belgium, Hollandia és Luxemburg közötti kapcsolatok mind szorosabbá válását politikai és gazdasági tényezők egyaránt elősegítették. A világgazdaságban érzékelhető hanyatlás ellen csak nemzetközi összefogással lehet harcolni. A politikai kapcsolatokat is szorosabbra fűzte a harmincas évek világgazdasági stagnálása, ekkor mindhárom ország csatlakozott a különböző nemzetközi együttműködések elősegítés megcélzó Oslói csoporthoz. A Népszövetségbe való belépéskor, a háborúk alatt és a

háborúk utáni rendezések során nyilvánvalóvá vált számukra, hogy a nagyhatalmak szava a döntő, úgy érezték, hogy a kis országok véleményét nem veszik figyelembe. 1948-ban Luxemburg alkotmányából törölték az állandó semlegességre vonatkozó cikkelyt, így lehetővé vált egy új unióhoz való csatlakozás. A Benelux Unió 1943. október 21-én, egy monetáris megállapodás megkötésével indult útjára. A három ország 1944 szeptember 5-én ideiglenes megállapodást írt alá a vámunióról, bár csak egyszerű vámtarifa- közösség létrehozását tűzték ki célul. 1948 január 1-én megszűntették a belső vámokat, és közös vámtételeket vezettek be, ezzel a lépéssel lényegesen is megvalósult a vámunió. 1949 októberében jött létre a három ország között a gazdasági uniós előszerződés, mely után fokozatosan felszámolták az egymás közti 3 mennyiségi korlátozásokat is. 1953 decemberében jegyzőkönyveket írták

alá a gazdasági és szociális politikák harmonizálásáról, ettől kezdve harmadik országgal szemben közös külkereskedelmi politikát alkalmaztak. Luxemburg a kezdetektől részt vesz az Európai Unió kialakításában. Az 1952-ben megalapított Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK, vagy a Montánunió) és az 1957. március 25-én aláírt két Római Szerződés-Európai gazdasági Közösség (EGK) és az Európai Atomenergia Közösség (EURATOM)- alapító tagállamai között volt A Benelux államok 1958. f ebruár 3-án kötötték meg a gazdasági unióról szóló szerződést, mely 1960. november 1-én lépett életbe Ezzel a szerződéssel a három ország elkötelezte magát a személyek, áruk, szolgáltatások és a tőke áramlásának liberizációja, a gazdasági és pénzügyi- és szociális politikák összehangolása mellett. Ez a gazdasági unió tehát megelőzte a tizenöt országot tömörítő EU hasonló törekvéseit, azonban megmaradt

fent említett keretek között, önállóan nem hoztak léte pénzügyi uniót. Az 1970- es évektől kezdődően az együttműködést kiterjesztették: - az agrárpolitikára - az energiára - a szállításra - a területrendezésre - a repülésügyre - az idegenforgalomra - az oktatásra - a tudományra - a fejlesztési segítségnyújtásra - a Határszéli feladatok közös rendezésére. Az együttműködés szélesítése, a közelítés nem jelenti minden esetben a teljes harmonizációt. Az ipar- és az energiapolitika tekintetében például megelégedtek azzal az eredménnyel, hogy a tagországok nem versengtek egymással, kicserélik tapasztalataikat, megértik a másik ország nemzeti szempontok által vezérelt politikáját. 1968-ban a gazdasági unió továbbfejlesztése mellett döntöttek, intézményi keret hoztak létre. Megalakították a Minisztertanácsot, a Gazdasági Unió Tanácsát, adminisztrációs központként Brüsszelt jelölték

meg. Később egy Benelux bíróságot is létrehoztak a vitás kérdések kezelésére. 4 Gazdasági eredmények Luxemburg 2586 né gyzetkilométer területével Európában a legkisebb állam- a városállamokat, mind például Lichtenstein, Andorra, San Marino, Monaco vagy a Vatikánt tekintve- , és ami a lakosságot illeti, mely összesen 435.700 főt tesz ki, Izland után a második legkisebb ország. A kis országnak ellentmondásos földrajzi adottságai vannak. Nagy része hegység, egy tó és több kisebb folyó biztosít vízellátást számára. Az országban két élesen elkülönülő régiót találhatunk. Az északi rész „Eisléck” területén fut az Ardennek egy része Ez a régió az ország területének harmadát fedi le, erdős rendkívüli természetű országrész. A „good country” az ország középső és déli területeit jelöli. Keleten a bortermelő Moselle vidék, Dél-Nyugaton egy keskeny vörös sáv határolja, mely az ország

jelentős vasérckészletét rejti. E jellemzői miatt az ország számára gazdasági szempontból mindenképpen, de mint majd későbbiekben kiderül politikai szempontból is elengedhetetlen, hogy együttműködő partnereket keressen magának. Ennek a gondolatnak megfelelően az ország önállóan irányított gazdasági életét a kezdetektől fogva uniókon belül valósította meg. Érdemes megvizsgálni, hogyan alakult Luxemburg gazdasága ezen uniók hatására. Luxemburg 1842-ben a Németország vezette vámunióhoz csatlakozott, amely egy olyan felvevőpiacot nyitott meg előtte, ahol 25 millió fogyasztó él. Ez a gazdasági együttműködés számos haszonnal járt az ország számára. Példaként említhető, hogy ebben az időszakban a luxemburgi bortermelés szinte teljes mennyiségét a német piacra adták el. A másik oldalról a vámunió védett pozíciót biztosított a vas- és acéliparnak az angol és a belga termeléssel szemben, így válhatott ez az

iparág a gazdasági fejlődés motorjává. Az ország gazdasági felemelkedését, a v asérc-lelőhelyek 1850 körüli felfedezése tette lehetővé. Természetesen technikai innováció nélkül ez is elképzelhetetlen lett volna 1840 és 1868 között az összes faszénnel fűtött vasérc-kemencét koksszal fűtöttre cserélték, ami lehetővé tette, hogy a régen elfeledett, alacsonyabb vastartalmú ércet is gazdaságosan lehessen kitermelni. Luxemburg ebben az időszakban meghatszorozta vastermelését, és a kitermelt vasérc kétharmadát exportálta. Nem csak a vámvédelem, hanem a beáramló tőke és munkaerő is hozzájárult a gazdasági fellendüléshez. A külföldi, főként német tőke beáramlása nagyban segítette a t ermelés bővítését. Az első világháború idejére az iparág kétharmad része német ellenőrzés alatt állt, a 5 foglalkoztatottak mintegy 60 százaléka külföldi munkavállaló volt, ennek többsége olasz és német. A

külföldi tőke beáramlása természetesen nem korlátozódott kizárólag az acéliparra, ezzel új erőt adva például a fa-, papír-, és bőriparnak. Az acélipar fellendülésével együtt a mezőgazdaság is fejlődésnek indult, az acéltermelés mellékterméket, egyfajta salakot, műtrágyaként sikeresen fel tudta használni. Ezt az anyagot a farmereknek kedvezményes áron adták el. A XIX század elején az átlagos mezőgazdasági üzemnagyság még igen kicsi volt, sok önálló kis gazdaságban folyt a termelés A XIX. század m ásodik felében nagy népvándorlás indult meg Luxemburg területén Egyrészt az országban uralkodó bizonytalan életkörülményekkel sok luxemburgi polgár volt elégedetlen. A luxemburgiak főleg az Egyesült Államokba vándoroltak ki Másrészt más országból nagy lelkesedéssel, elszántsággal érkeztek munkavállalók 1840 és 1852 köz ött 14 %, 1895 között 12 %-kal nőtt az ország népessége. A külföldi munkavállalók

nagy része a hazaiak által nem szívesen betöltött vas és acélipari munkahelyekre áramlott. A politikai reorentációval egyidőben, a gazdasági átrendeződés is megindult az 1920-as évektől. Francia, Belga és luxemburgi tulajdonosok vették át korábban német érdekeltségű bányászatot és acélipart. Az ARBED (Acieries Réunies de Dubach-Eich-Dudelange) csoport a stabil piac megteremtése érdekében az acélipar érékláncában mind lefelé, mind felfelé részesedéseket szerzett. A termelés mennyiségi növelése helyett termelékenység javítását tűzték ki célul, megkezdték egy világméretű eladási hálózat kiépítését. A papír-, a bőr-, és a faipar erősen hanyatlani kezdett, helyét az élelmiszeripar, a sör-, és dohánygyártás valamint az építőipar vette át. Az ország mezőgazdasága is nagy nehézségekkel nézett szembe. A német vámunióból való kilépés után, a védett agrártermelésnek most a belga mezőgazdasággal

kellett versenyeznie, mely Európa egyik legkeményebb mezőgazdasága volt. A gazdasági fejlődés során mindvégig szabadpiaci kereskedelem elve mellett kiálló Luxemburg protekcionista intézkedéseket vezetett be a mezőgazdaság védelme érdekében. A bortermelést szövetkezeti lapokra helyezték, nagymértékben csökkentették a szőlőtermő területeket, a minőségé lett a főszerep. A második világháború után felmerültek az ipar vezérelte gazdaság veszélyei, az acélipar túlsúlyát mérsékelendő a luxemburgi kormány diverzifikációt indított, be a huszadik század második felében 176 ú j iparág honosodott meg. Támogatta a kis- és közepes méretű vállalkozásokat. A Goodyear cég Luxemburgban telepedett le, hogy bekerüljön a Beneluxunió határai mögé Emellett az i nfrastruktúra fejlesztésére is jelentős összegeket költöttek, például a Moselle folyót hajózhatóvá tették, az elektromos-, és vasúthálózatot fejlesztették. 6

Az acélipar dominációja már nemzetközi szinten is csökkent, a s zolgáltatási szektor előretörése jellemezte a foglalkoztatási szerkezetet. A Belgium, Hollandia és Luxemburg által 1943-ban kötött monetáris megállapodás a Bretton Woods-i tárgyalásokon lehetővé tette a holland forint és a Belga- és luxemburgi frankok dollárhoz és font-sterlinghez viszonyított árfolyamának kedvező megállapítását. Ez a kedvező paritás a világháború után a gazdaságok újjáépítésében jelentős előny forrásává vált. A világgazdaságban érzékelhető hanyatlási periódusok ellen csak nemzetközi összefogással lehet harcolni. Az együttműködő országoknak ez a feltevése be is igazolódott gazdaságtörténelmük során. A külkereskedelmi politikák egyeztetése és a belső vámok eltörlése Belgium, Hollandia és Luxemburg számára stratégiai eszközt jelentett minél nagyobb nemzetközi piaci tér meghódítására, így az unión belül

előállított áruik könnyebben találtak vevőkre. Ez természetesen létfontosságú szerepet játszott a gazdaságok megerősödésében. Az 1953 és 1970 közötti időszakban Luxemburg GDP-je évi 4,3 %-kal növekedett, amellyel elmaradt a Közös Piac többi országa mögött, de az egy főre jutó nemzeti jövedelem tekintetében az előkelő második helyet foglalta el Franciaország után. A Római Szerződésben átmeneti engedményt kért –más országokhoz hasonlóan- a mezőgazdaságot védő protekcionista szabályozások megtartására, fokozatos felszámolására. Az utóbbi 20 évben a mindenkori luxemburgi kormány külföldi befektetéseket ösztönző politikájának köszönhetően nemcsak a Goodyear, hanem a Generál Motors, a DuPont de Nemours, a TDK és az Elektrolux is Luxemburgban alakította meg leányvállalatát, amellyel a Benelux piacot szándékozott elérni. Bankszektor A hetvenes években a GDP 40-40 %-átadta az ipari és a s zolgáltatási

szektor, ám két évtizeddel később ez az arány 20-60%-ra módosult. Ezen a fájdalmas szerkezeti átalakuláson, melyre világgazdasági változások késztették az országot, a luxemburg kormány intézkedései mellett a belga termelőkkel való megegyezés is segít túljutni. A szolgáltatások arányának növekedés elsősorban a banki és biztosítási szféra erősödésének volt köszönhető. A városi lakosság aránya ennek megfelelően elérte a 91%-ot. 7 A hatvanas években kezdődött az a folyamat, melynek eredményeként ma Luxemburgot a hetedik legnagyobb pénzügyi központként tartják számon, a világon, ahol több mint 210 bank tevékenykedik. A német vámunió bankszektorban is érzékelhető dinamizáló hatását bizonyítja az 1856-ban német bakárok által alapított Banque Internationale á Luxemburg. Ez volt az egyetlen magánkézben lévő bank Európában, amely pénzkibocsátással foglakozott. Az 1873-ban alapított első nemzeti bank a s

zázad második felében tapasztalható gazdasági nehézségek miatt 1881-ben csődbe ment. Már a belga orientációt jelzi, hogy az első luxemburgi általános bankok a belga bankok fióktelepeiként alakultak meg. 1929-ben állt fel a luxemburgi értéktőzsde, és ez évben hoztak törvényt a részvénytársaságok működéséről. A BLEU-nak megfelelően Luxemburg nem rendelkezett központi bankkal, sem önálló monetáris politikával. Az ország monetáris politikáját a Belga Nemzeti Bank irányította A hatvanas évek kedvező pénzügyi változásai a luxemburgi pénzpiacot is felpezsdítették. Az euró-kötvények térhódításának hatására 1961-ben az értéktőzsdén bevezették az első eurókötvényt. A gazdasági konjunktúra kedvező környezetet kínált a bankszektor felfutásához. A terjeszkedni kívánó, az európai piacot meghódítani szándékozó vállalatokat követve, a nagy amerikai bankok Luxemburgban telepedtek le. Őket követték a német,

majd a hetvenes és nyolcvanas években a svájci, a j apán, a s kandináv és az olasz bankok. A betelepült pénzintézetek a kedvező jogi keretek ( a tőkemozgások teljes szabadsága, a központi bank akkori hiánya, kedvező önkormányzati szabályozások és rugalmas adó-megállapítások) kihasználása miatt választották Luxemburgot. A nyolcvanas években a megtakarítások és pénzügyi eszközök kezelésének dinamizálódása adott új lekötést a luxemburgi bakszektor fejlődésének. 1981-ben bocsátották ki az első ECUben jegyzett kötvényeket, 1988-ban nyitották meg a holland és brit bankok első fiókjait 2000-ben 68 német, 27 belga-luxemburgi, 20 olasz 18 francia 17 svájci és 12 skandináv bank működött Luxemburgban, ha csak azokat az országokat említjük, melyek földrajzi eredet szerint tíz több bankot „adtak” az országnak, de találhatunk kínai, bermudai és török bankot is Luxemburgban. Ám a fent említett kedvezmények nem csupán

a bankokat vonzották, jelenleg mintegy 12000 részvénytársaság és 1300 befektetési alap van itt bejegyezve. Ez elővetíti a pénzügyi szféra fejlődési irányát. Luxemburg az egyéni befektetések minden formájának első számú európai központjává kíván válni. 8 Az európai integráció közvetlenül is hatással volt a bakrendszer fejlődésére. Az Európai Monetáris Unió létrejöttével az addig csak pénzintézetként működő 1983-ban alapított Luxemburg Monetary Institute-nak ( Luxemburgi Pénzügyi Intézet) át kellett alakulnia teljes jogkörű központi bankká, hogy a Központi Bankok Európai Rendszerébe megfelelően be tudjon kapcsolódni. Így jött létre 1988-ban a Luxemburg Central Bank, mint jegybank Jelenlegi gazdasági teljesítmény Az Európai Monetáris Unió feltételrendszerét alkotó maastrichti kr itériumok közül az államháztartási deficit megadott értékének teljesítése az EU tagállamai közül csupán hatnak nem

okoz problémát, Luxemburg köztük van. Politikai eredmények Luxemburg politikai súlyát mutatja, hogy területén található hét fontos európai intézmény ( az Európai Parlament titkársága, az Európai közösségek Bírósága, a Számvevőszék, a Hivatalos Kiadványok Irodája, a Nukleáris Bizottság Adminisztrációja, a Statisztikai Hivatal. és az Európai Beruházási Bank.) székhelye Hasznosítható tanulságok Luxemburg kis ország lévén, különböző integrációira támaszkodva érte el jelenlegi gazdasági és politikai pozícióját. A Németországgal kötött vámunió a XIX. század második felében piacot, védelmet és tőkét biztosított az összes szektor, de kiemelten a felemelkedőben lévő vas- és acélipar számára. Az integrációk mellett tudatos gazdaságstratégiai irányítás segítette az ország alkalmazkodását, fejlődését. Az ország legfőbb természeti kincsét, a vasércet épp a megfelelő időben és a megfelelő módon

használták fel, biztosítva a tőkefelhalmozást. Mivel a belső munkaerőkínálat sok esetben nem fedezte a keresletet, megfelelő migrációs és nemzetiségi politika alkalmazására volt szükség. A XX század második felében erőteljes ipari diverzifikációt 9 indított be a kormány, s a kedvező kereteket teremtett a szolgáltatások, azon belül az i s elsősorban a bank- és biztosítási szféra felfutásának. Ma Luxemburg s világ hetedik legnagyobb pénzügyi központja, acélipara a világ húsz legjelentősebbje közt van, főbb gazdasági mutatói alapján az Európa legerősebb gazdaságai közt tartják számon. A nemzetközi együttműködés egyik legfontosabb alapja, hogy az integrálódó országok megtalálják egymásban a partnert, más szóval felismerjék a k özös célokat, érdekeket, és közös veszélyeket, fenyegetéseket. Egy jól működő integrációnak elengedhetetlen feltétele jól működő informális kapcsolatok léte. Azokon a t

erületeken, amelyek még nem eléggé érettek közös politika kialakítására, ahol a nemzeti érdekek nagyon különbözőek, ott csak addig a pontig kell és lehet elmenni a közös célok kialakításában, amíg az nem sérti az országok önálló érdekeit. Luxemburg gazdasági felemelkedését annak köszönheti, hogy kihasználta a világgazdasági változások adta előnyöket és felismerte, a területén található vasérc hogyan hasznosítható a legeredményesebben. A specializációt és későbbiekben a pénzvilág felélénkülésével a bakszféra irányába fordította, ezzel ismét rugalmas és gyors választ adva a világgazdaság legújabb kihívásának. Talán nem igazán közgazdasági terület a n yelv kérdése, de mégis az integrálódás elégedhetetlen feltétele a kommunikáció. A szerződések szintjén megvalósulhat az integráció a lakosság nagy arányának idegennyelvi ismerete nélkül, de a jövőben, a mindennapokban ez elengedhetetlenül

szükséges lesz. A FINN NEMZETGAZDASÁG FEJLŐDÉSE Finnország már 8 éve az EU teljes jogú tagja, belépésének időzítése nagyon jól sikerült. A finn gazdaság az 1990-es évtized első éveiben súlyos válságon ment keresztül: a GDP volumene és a belföldön elosztható források mennyisége jelentősen csökkent, ami számos társadalmi feszültség kialakulásához vezetett. 1994-ben már megindult a növekedés, ami az 1995. január 1-jei belépése óta szakadatlanul tart A növekedés jelentős részben az export növekedésén alapult, mivel a nyolc esztendő alatt az export volumene 28 százalékkal nőtt. Emellett fontos jellemzője a növekedésnek a belső fogyasztás bővülése is ezen belül döntően a magán szektor fogyasztása növekedett. Igaz ez a fogyasztási javak piacára, de a tőkejavak piacán is hasonló tendencia figyelhető meg, mivel a beruházások növekedése is a magánszektorban volt meghatározható. 10 Az Európai Uniónak a finn

gazdasági növekedésre gyakorolt hatása ez eddigiekhez képest ellentmondásossá, válik. Az EU –ból származó import gyors növekedése ugyanis nagyságrendileg felülmúlta az EU tagországokba irányuló finn export növekedését, s ennek következtében Finnország ebben a relációban piacot vesztett, ez a piacvesztés 26 százalékos. Így 1994 és 2000 köz ött Finnország és az Európai Unió közötti külkereskedelemben Finnország nagyobb mértékű „importexpanziót” szenvedett el, mint amilyen mértékű „exportpanziót” el tudott érni. Mindezekkel szoros összefüggésben a többi európai országnak finn növekedésben játszott szerepe felértékelődik. Ez az országcsoport adott ugyanis piacot a finn nettó exportnövekedés 60 százalékának, ami e régió nagy jelentőségét mutatja a finn nemzetgazdaság szempontjából. Hasonló volt a változás a fejlődő országok viszonylatában is. Ebben az országcsoportban talált piacot a finn nettó

exportnövekmény 48 százaléka. Részben ez tette lehetővé a dinamikus gazdasági növekedést Finnország számára. Érdemes kitérni néhány ország szerepére a finn nettó exportnövekmény kialakulásában. Ebből a szempontból –nem vizsgálva az egyes EU-tagországokat külön-külön- az Egyesült Államok az első helyen, őt követi Kanada, majd Kína. Oroszország esetében alig alakult ki nettó értelemben finn exportnövekmény. A gazdasági növekedés és egyensúly A f izetési mérleg j avulása, valamint a finn GDP dinamikus növekedése együttesen odavezett, hogy az ország gazdaságának helyzete mind belső, mind külső adósság tekintetében javult. Az ország külső adóssághelyzet javulását, azaz a nettó adósságállományt az évi exportbevételekhez viszonyítva a látható, hogy ez az arány a 1992. évi 180 százalékról 1997-ben lement 80 százalékra. Mindezek a mutatószámok lényeges javulásról tanúskodnak A dinamikus növekedés

1994 és 1997 között 116 ezer új munkahelyet teremtett, ezzel a finn nemzetgazdaságban a munkanélküliek száma 79 ezer fővel csökkent. Mindezek a munkaerőmérleg javulását mutatják, de ugyanakkor a magas munkanélküliség Finnország legnagyobb problémája maradt az Európai Unióban is. 11 A finn gazdasági növekedéssel egyidejűleg lényeges változások történtek a bakszektor működésben is. A finn Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 1985 é s 1990 köz ött a bankszektor összességében nyereségesen (évi 1-3 milliárd márkás nyereséggel működött. 1991-től változott a helyzet (6, 3 milliárd márka veszteség) és a bankok súlyos likviditási válságba kerültek, amely 1992-en érte el mélypontját több mint 20 milliárd márkás veszteséggel. A veszteség ezután már az EU-ba lépés előtt fokozatosan csökkent, de lényeges maradt még 1994-ben is 8,7 milliárd márkát tett ki. A fordulópont 1996-ban következett be a

bankszektor konszolidációjával, és ebben az évben közel 2,2 milliárd márka profitot ért el a bankszektor. A FINN TÁRSADALOM ÉS AZ EU 1994 októberében a lakosság 57 százalék „igen”, 43 százalék „nem” arányban foglalt állást Finnország Európai Unióba lépése mellett. Egy évvel később 1995 végén az (EVA) közvélemény kutató-intézet hasonló vizsgálatot végzett, és lényegegében ugyanezt az arányt kapta eredményül, azaz 56 százalék „igen” 44 százalék „nem” ellenében. 1997-ben a finn társadalom már nem különül el ilyen élesen két csoportra. Az Európai Uniós tagságot egyszer és mindenkorra eldöntöttnek vélik. Az 1997 évi közvélemény-kutatás során ugyanis a megkérdezettek 38 százaléka szavazott a tagság mellett és 29 százalékuk egyértelműen ellene. A finn lakosságnak közel egyharmada közömbös volt, nem foglalt állást, hiszen a kérdést már túlhaladottnak tekintette. Az eltelt évek

tapasztalatainak birtokában azonban egyáltalán nem túlhaladott az EU-tagság a finn gazdaságra, társadalomra gyakorolt hatásainak a vizsgálata, a lakosságnak ezzel kapcsolatos véleménye. Az EU-tagság hosszú és gondos előkészítése következtében az 1995 óta tartó teljes jogú tagsági státus összességében, sem pozitív, sem negatív értelemben nem gyakorolt jelentős hatást az életfeltételek változására Finnországban. Ha az EU-tagság három legfontosabb kedvező hatását kíséreljük meg összegezni, azt kell megállapítani, hogy - jelentősen hozzájárult a külkereskedelem növekedéséhez - előidézte a belföldi élelmiszerárak csökkenését - javította Finnország külföldi elismertségét 12 Ha az érem másik oldalát nézzük, a három legkedvezőtlenebb hatást a finnek a következőkben látják: - az EU-tagság kilátástalanabbá tette a farmerek helyzetét - egyes esetekben érzékelhetően korlátozta a nemzeti

szuverenitását - serkentőleg hatott a bűnözésre Természetes, hogy a finneket foglalkoztatják az EU működésével kapcsolatos kérések, illetve az EU jövőben várható változásai. Köztudott, hogy 1999 második félévében az Európai Unió elnökségi feladatát is ellátták. Ezt a finnek nagy megtiszteltetésnek tekintették, és természetes, hogy a közvélemény-kutatást is élénken foglalkoztatták az ezzel kapcsolatos kérdések. Az 1997-es közvélemény-kutatás a következő öt kérdést jelezte legfontosabbaknak, amelyekkel Finnországnak az EU-elnökség idején kiemelten foglalkoznia kellene. - a nemzetközi bűnözés terjedésének korlátozása (79 %) - a finn export növekedésének elősegítése (64%) - munkálkodás a felelősségre vonhatóság javításáért (63%) - Finnország megismertetése a többi EU-tagországokban - Az EU bürokrácia és –adminisztráció túltengésének csökkentése A közvélemény kutatás kitért

arra is, hogy melyik öt legkevésbé fontos kérdéscsoport. - Finnországot vonzóvá tenni a külföldi tőke számára (27%) - Az EU egészével kapcsolatos ügyek központba állítása (15%) - Visszaszorítani, vagy eleve elejét venni olyan projektek indításának, amelyek Finnország szempontjából érdektelenek (12%) - Észtország EU tagságának elősegítése (9 %) - Az Európai Unió kibővítésének szorgalmazása. (6%) Finnország már közel 9 é ve tagja az Európai Uniónak. 1995-2003 közötti nyolc évben az ország makroökonómiai mutatói kedvezően alakultak. A GDP több mint 15 százalékkal növekedett, s nem szabad elfelejtenünk, hogy az ország a világ legfejlettebb országainak csoportjába tartozik. Számos tanulsággal szolgál Magyarországnak ez a dinamikus növekedés, 13 amelyet mind belső, mind az exportpiacok bővülése tett lehetővé. Az exportnövekménynek 40 százaléka az Európai Unió piacán, 26 százaléka az EU és az

EFTA –országok nélküli Európában, 18 százaléka a fejlődő országok csoportjában realizálódott. Mindez az exportstratégia helyességét és ezen belül az EU-csatlakozásra váró országokkal való külkereskedelem fontosságát mutatja. E nélkül a finn növekedés a ténylegesnél szerényebb lehetett volna. Ami finn belső piacot illeti, az mind a fogyasztás mind a beruházások esetében kizárólag a magánszektor bővült. A közületi fogyasztás és beruházások stagnáltak A dinamikus növekedés egyensúlyjavulással járt együtt. A költségvetési deficit a GDP 5 százaléka alá süllyedt, az infláció 1997-ben 1,2 százalékos volt a nettó külső adósságállomány GDP-hez mért aránya pedig az 1993. é vi 54-ről 1997-re 40 százalék alá csökkent Mintegy 116 ezer újmunkahely megteremtésével sikerült a m unkanélküliségi rátát mérsékelni, de a munkanélküliség továbbra is az ország legsúlyosabb problémája. Nincs tiszta képünk

arról, hogy az elért eredményekben milyen szerepet játszott az ország EU-tagsága. Ez a hatás összetett és ellentmondásos A három legpozitívabb hatást a finnek az export növekedésében, az élelmiszerárak csökkenésében és az ország külföldi megítélésének javításában vélik felfedezni. Ezzel szemben a legkedvezőtlenebb hatásokat a farmerek helyzetének romlásában, a nemzeti szuveneritás korlátozásában, valamint a bűnözés terjedésében látják. Az a véleményük, hogy a mostani piacgazdaság nem a „végállomás”, valami „jobbnak” jönnie kell utána. Magyarország és a belépni szándékozó országok számára is nagyon tanulságos a finneknek az Európai Unió keleti és balti kibővítésével kapcsolatos álláspontja. Óvatosak, és számos fenntartásuk van. Ilyenek például az EU-tagdíj valószínűsíthető emelkedése, az új, mobil munkaerő megjelenésével a munkanélküliség növekedése, valamint az agrárkérdés

Európai Unión belüli várható kiéleződése. ÍRORSZÁG Írország gazdasági elmaradottságának és szegénységének nem a túlnépesedés vagy a mostoha földrajzi helyzet volt az oka, hanem az a k egyetlen gyarmati helyzet, amibe az angolok uralma kényszerítette. Írországot már XII századi angol-normann hódítás óta olyan gyarmati országként kezelték, amelynek az a szerepe, hogy ellássa az angol piacot élelmiszerekkel és olcsó munkaerővel. A következő évszázadokban számos véres hódító hadjáratot folytattak az angolok, hogy megtörjék az írek ellenállását és megszerezzék értékes földjeiket. 14 A XX század második felének egyik legpozitívabb és leginkább jövőbe mutató fejleménye: kiderült – amire a történelemben korábban elnyomott és ezért elmaradott országok Európában is, és Ázsiában is, hihetetlen sebességgel tudtak modernizálódni ugrásszerűen növelve nemcsak a versenyképességüket és jövedelmeiket,

hanem azzal együtt a kulturális és jóléti szintjüket is, azzal, hogy valóra váltása a globalizált világban elsősorban maguktól, saját erőfeszítéseiktől és helyes gazdaságpolitikájuktól függ. Írország csatlakozása az európai integrációkhoz Az Európai Gazdasági Közösségekhez való csatlakozás óta Írország hihetetlen változásokon ment keresztűl: lényegesen emelkedett az életszínvonal, javult a lakosság egészségi állapota és iskolázottsága, az összes jóléti mutató jelentősen javult. A csatlakozása idején Írország volt az egyetlen szegény ország az Európai Gazdasági Közösségben. Sikerei jelentősen túlszárnyaltak az európai „periféria” országai közül taggá való Görögországét, Portugáliáét és Spanyolországét is, így sokak szemében tanulságos példaképpé vált. Írország csatlakozás óta nemcsak sokkal gazdagabbá, hanem sokkal nyitottabbá is vált. Jelentősen nőtt a külkereskedelem és a

nemzetközi tőkeáramlások szerepe, ami igen pozitívan hatott a növekedés ütemére. Írország jó példája annak, hogy a nyitottság mennyire fontos tényezője egy kis ország gazdasági fejlődésének. Az európai integrációtól független, a gazdasági növekedést gyorsító tényezők között a nyolcvanas évek cégi fiskális stabilizációt, a visszafogott bérnövekedést és a békés munkaügyi viszonyokat, az iskolázottság terén elért és – ami a növekedés és modernizáció terén kétségtelenül a legjelentősebb szerepet játszotta- a működőtöké-beáramlással kapcsolatos sikereket. A fiskális stabilizációt is az Európai Unióhoz való alkalmazkodás jegyében hajtották végre úgy, hogy a költségvetési hiányt nem adóemelésekkel, hanem az adók és az állami kiadások párhuzamos csökkentésével szüntették meg, a jövedelmi adó csökkentése viszont számottevően növelte a kézhez kapott béreket, ami hozzájárult a

bérkövetelések mérsékléséhez. Hasonlóképpen az integrált európai piacon való helytállást, erősnyomást gyakorolt a munkaerő szakképzettségének növelésére, nyilvánvalóvá vált, hogy e nélkül nincs lehetőség a versenyképes termelés bővítésére. Nem lehet elválasztani Írország sikereit a külföldi működőtöké vonzása terén az európai integrációtól, egyrészt, mert ebben jelentős szerepe volt a versenyképesség javulásának, de még inkább annak, hogy például az amerikai nagyvállalatok Írországot az EU piacára való bejutás egyik hídfőállásának tekintették. 15 Ír várakozások és hatások Az egyik legfontosabb várakozás ahhoz kapcsolódott, hogy az ír exporttermékek, amelyek korábban főként nagy-britanniai piacon találtak vevőkre, az Európai Gazdasági Közösség sokkal tágabb keresletére számíthatnak, és azokon a piacokon sokkal nyereségesebbek is lesznek. Az Európán belüli szabaddá válásától

számos előnyt várhattak: - a tagországok növekvő versenye növeli a belföldi vállalatok hatékonyságát, mégpedig nemcsak az exportra termelőkét, hanem az importhelyettesítőkét is. - a nagyobb piacra irányuló exporttermelés növeli a méretgazdaságosságból nyerhető előnyöket - a kutatási és technológiai ismeretek szabadabb áramlása növelni fogja az egész gazdaságban a dinamikus hatékonyságot A kereskedelem liberalizálásától remélt exportnövekedéssel kapcsolatos várakozások teljesülte: Írország exportteljesítménye, különösen az iparcikkek kivitele terén csak az ázsiai „tigrisekéhez” hasonlítható, ezért is terjedt el Írországgal kapcsolatban a „kelta tigris” kifejezés. Átalakult az export piaci megoszlása és áruszerkezete, ténylegesen megnőtt az iparcikkek részaránya, és megszűnt az egyoldalú függés az angol felvevőpiactól Az ír bevitel is gyorsan emelkedett az integráció nyomán, ennek egy rész

– ahogy várható is volt – a belföldi termelést helyettesítette, illetve szorította ki, ami üzembezárásokkal, elbocsátásokkal és strukturális alkalmazkodás egyéb nehézségeivel és társadalmi költségeivel járt. A fő kérdés azonban ebben az esetben is az volt, hogy a belföldi piacra irányuló termelés visszaesését milyen mértékben ellensúlyozta az exporttermelés bővülése. Amennyiben az importhelyettesítést, csökkenését a kivitel bővülése ugyan abban az iparágban ellensúlyozta, akkor az alkalmazkodás viszonylag simán mehetett végbe, mivel az erőforrások sokkal könnyebben áramlanak egy iparágon belül, mint iparágak között. Azt, hogy az iparágon belüli alkalmazkodásnak jelentős szerepe volt az ír integrációs alkalmazkodási folyamatban, jól mutatja, hogy az ágazaton belüli kereskedelem erősen kibővült. Ennek volt köszönhető, hogy az Európai Gazdasági Közösséghez való csatlakozás nyomán az írországi

iparszerkezet átalakulása nagyobb megrázkódtatások nélkül és az ipari termelés jelentős kibővülésével együtt ment végbe. 16 A várakozásokkal ellentétben a külföldi befektetések zöme nem a gazdagabb EGKországokból, hanem az Egyesült Államokból származott. A külföldi tőkebefektetések vezető szerepet játszottak az alkalmazkodási folyamatban. Ezeknek a vállalatoknak az erős exportorientáltsága következtében az ír gazdaság alkalmazkodása azzal a különös sajátossággal rendelkezett, hogy a gyors növekedés nem járt együtt fizetésimérleg-hiánnyal. Ellenkezőleg, az import gyors növekedése ellenére a kilencvenes években a fizetési mérlegben folyamatosa bevételei többlet keletkezett. Az agrárszektornak juttatott európai transzferek mértéke és időtartama jelentősen meghaladta a várakozásokat. Ezt egyes kutatók olyan „lélegzetvételi szünetként” írja le, amely lehetővé teszi, illetve megkönnyíti a kitárult

nagy európai piachoz való strukturális alkalmazkodást. Hosszabb perspektívából nézve, az a k érdés, hogy ezt a l élegzetvételi szünetet mennyire jól használták fel. Az állatállomány és tejipari termékek előállítása a várakozásoknak megfelelően jelentősen emelkedett, de a már vitatottabb, hogy az ír élelmiszer-ipari cikkek ismertsége és eladási pozíciója is a remélt mértékben terjedt-e el és erősödött meg. Az európai integráció előrehaladtával, az úgynevezett egységes európai piac programjának elfogadásával, vagyis azzal, hogy a gazdasági liberalizáció egyre szélesebb körre terjed ki, a tagság egyéb – részben a csatlakozáskor előre nem látott – következményei is jelentős befolyást gyakorolni az ország fejlődésére. A liberalizáció az áruforgalom után – fokozatosan kiterjedt a s zolgáltatási ágazatokra, a v ámkorlátok eltörlése után az integrációs törekvések egyre inkább az országok közötti

esélyegyenlőség, az úgynevezett pozitív integrációra, az egyenletes játéktér megteremtésére irányult. A tőkemozgások liberalizálásával hatalmas mennyiségű pénz áramlott az országba, aminek még nagyobb hatása volt az ír gazdaság fejlődésére, mint kereskedelmi nyitásnak. A szolgáltatások terén is a gazdaság egésze szempontjából az volt a kérdés, hogy a versenyben helytállni nem tudó belföldi vállalkozások visszaesésével szemben a külföldi tőke beáramlásának milyen lesz a hatása mennyire, fogja ellensúlyozni azt. A szolgáltatóvállalatok tevékenységének kiterjedése, hatékonyabbá válása, a fogyasztók sokkal jobb kiszolgálása nagyrészt az új külföldi befektetőknek volt köszönhető, mint ahogy ők voltak azok is, akik foglalkoztatásnövekedés nagy részét előidézték. Az EU-tagság tette lehetővé, hogy Írországban fejlődött ki az International Financial Services Centre, amely a mintegy ötezer

dolgozójával olyan közösségi intézményi kapcsolatokat teremtett, amivel Dublin jelentős pénzügyi központtá tudott válni. 1996-ban már 120 pénzintézet működött ebben a 17 pénügyiszolgáltató-parkban, és 84 új külföldi beruházást indítottak. Figyelemre méltó, hogy az írországi külföldi tulajdonú pénzügyi vállalatok kevésbé exportorientáltak, mint az iparvállalatok. A nemzetközi biztosítótársaságok írországi leányvállalatait a társaságok központja sokszor lebeszéli vagy visszatartja attól, hogy exporttevékenységet folytassanak, mert az konkurenciát jelenthet a célországban lévő leányvállalataiknak. Nem is titkolt feladatuk a belföldi piac minél nagyobb részének meghódítása. A feldolgozóiparba áramló külföldi tőke jelentős része ezzel szemben kifejezetten az exportpiacokra, nem pedig az ír piacra irányuló termelés céljából jött az országba. Az országok közötti versenyhelyzet egyenetlensége

kapcsán gyakran hivatkoznak a fejlettebb országok arra, hogy az elmaradottabbak környezetvédelmi szabályai sokkal enyhébbek, márpedig a szigorúbb előírások betartása sokba kerül. Írország kétségtelenül viszonylag későn és vonakodva kezdett hozzá a környezetvédelem kialakításához, és az ehhez szükséges intézkedések nagyobb részét csak a brüsszeli bizottság nyomására és sürgetésére hozta meg. A javulást e téren például nagyban segítette, hogy a strukturális alapokból csak akkor nyújtanak támogatást az egyes javaslatokhoz, ha azokhoz környezeti hatástanulmányokat csatolnak. De hogy az állami pénzügyi politikában még mennyire nem kapott polgárjogot a környezetvédelem, azt jól mutatja például, hogy az ír adóbevételek közel kétharmada a bérek adóztatásából származik, míg a környezeti károk okozóira kivetett adóbevételek ennek alig a tizedét teszik ki. Ez közgazdaságilag teljesen értelmetlen rendszer, mivel

azt az erőforrást, amelyet nem tud a gazdaság teljesen kihasználni (munkaerő), tízszer jobban adóztatja, mint azt, amelyiket a megengedhetőnél máris jobban kihasznál (környezet és természeti erőforrások). Következtetés Összefoglalóan azt állapíthatjuk meg, hogy az európai integrációhoz való csatlakozás rendkívül jót tett Írországnak, bár sok tekintetben másként, mint azt várni lehetett. Az egy főre jutott GDP az EGK-csatlakozás idején csak mintegy felét tette ki a tagországok átlagának, mára már az átlag fölé: 106 százalékra emelkedett, és túlszárnyalt a korábbi gyarmattartó Egyesült Királyság egy főre jutó jövedelmét. Az utóbbi években az ír gazdaság növekedése két-háromszorosa volt az EU-országok átlagának, annyira kiegyensúlyozott a helyzete, hogy az EU-tagországok közül egyike azoknak, amelyek a legkedvezőbb gazdasági mutatókkal lépnek be az Európai Monetáris Unióba. Írország a csatlakozás óta

eltelt évek alatt nemcsak sokkal gazdagabbá, hanem sokkal nyitottabbá vált: jelentősen nőtt a külkereskedelem és a 18 nemzetközi tőkeáramlások szerepe, ami igen pozitívan hatott a növekedés ütemére. Írország jó példája annak, hogy a nyitottság fontos tényezője egy kis ország gazdasági fejlődésének. Példája azt is igazolja, hogy az egymással liberalizált forgalmat bonyolító országok jövedelmi színvonala közeledik egymáshoz. A nyitott gazdaságok általában gyorsabban növekednek, mint az elzárkózók, de ezen felül a viszonylag szegény nyitott országok gyorsabban növekednek, mint a gazdagabb nyitott országok. Az EU perifériáján elhelyezkedő szegényebb országok közül Írország az egyik legnyitottabb, és GDP-jéhez mérten neki a l egnagyobb az EU-országokkal folytatott kereskedelme, ami szoros összefüggésben van a gazdasági növekedés és a jövedelememelkedés terén elért sikereivel. Igen figyelemre méltó azonban,

hogy az Írország által elért sikerek viszonylag új keletűek, az utóbbi nyolc-kilenc év eredményei. A hetvenes és nyolcvanas évek hibás gazdaságpolitikája, főként a költségvetési túlköltekezés - a kibővült piaci lehetőségek ellenére – majdnem csődbe vitte az országot. A gazdasági növekedés lelassult, a munkanélküliség és az infláció magasba szökött, a k öltségvetés és, a f izetési mérleg is súlyosan deficitessé vált. Az európai integrációhoz való csatlakozás önmagában nem oldja meg a problémákat: gazdaságpolitikai fordulatra, mindenekelőtt pénzügyi stabilizációra volt szükséges, ami az utolsó pillanatban óvta meg a katasztrófától. A „Kelta tigris” sokak számára példamutató műszaki megújulása és életszínvonal-emelkedése a kilencvenes évek sikeres gazdaságpolitikájának, a stabilizációnak, annak nyomán a nagymérvű külföldi tőkebeáramlásnak a következménye. A Közösséghez való

csatlakozás, továbbá az európai integrációt elmélyítő újabb reformok, különösen az egységes pénz bevezetése ténylegesen korlátozza ugyan az egyes országok szuverenitását a gazdaságpolitika terén, és leszűkíti a lehetséges intézkedési lehetőségek körét, de távolról sem szünteti meg azokat. Fontos tanulság a kelet-közép-európai országok számára, hogy csatlakozásuk meg fogja változtatni, de nem fogja csökkenteni a k ormányaik gazdaságpolitikai felelőségét. A nyolcvanas évek közepén, a súlyos gazdasági helyzetből való kilábalásban és az elért sikerekben egyaránt nagy szerepe volt annak, hogy a gazdaságpolitika kérdéseiben széles körű társadalmi konszenzust sikerült létrehozni. Éles politikai harcok, széthúzás, költségvetési és bérviták légkörében minderre nem lett volna lehetőség. A pénzügyi stabilizáció és a reformok fő kérdéseiben való egyetértés biztosította a nyugodt,

bizalomkeltő légkört, ami a külföldi tőke rendkívüli mértékű beáramlását lehetővé tette, de ezáltal lehetett leszorítani az inflációt és a m unkanélküliséget, csökkenteni az adókat és reális szinten tartani a b érek emelkedését. A nyolcvanas évek végén bevezetett közösségi reformok bevezetett közösségi reformok elmélyülése rendkívül kedvező hatással volt az ír gazdaságra. A szolgáltatások 19 liberalizálása és a v erseny kiterjesztése számos területen radikálisan csökkentette az árakat, növelte a keresletet. Az esélyegyenlőség, az úgynevezett egyenletes játéktér követelése: az adózás, a környezetvédelmi szabályok, a munkaügyi előírások, az állami vagy önkormányzati megrendelések terén az egyenlő elbírálás – egyenlőre részleges megvalósítása is – eredményesen fokozta a versenyt, javította a fogyasztók kiszolgálását és a v állalatok versenyképességét. Látni kell azonban azt is,

hogy az esélyegyenlőség megteremtése érdekében meghozott intézkedések és szabályok számos területen (például a p ályáztatás ) nehézkessé és bürokratikussá tette a döntéshozatalt, ami nem csak újabb költségeket jelentett, de sajnos egyáltalán nem zárta ki a politikai és korrupciós befolyásolás lehetőségeit. Az ír gazdasági sikerek is ékesen megcáfolták a centrum-periféria-elmélet azon tételét, hogy szegényebb országoknak számára elkerülhetetlen az integráció és globalizáció hatására a hanyatlás és a fokozódó lemaradás. A nyitottság fokozódása és nem csupán az európai integrációba, de a világgazdaságba való növekvő beágyazottsága azonban azzal a következménnyel is jár, hogy az olyan erősen exportorientált kis gazdaság, mint Írország a nemzetközi gazdasági és pénzügyi konjuktúraváltozásokra sokkal érzékenyebbé és sebezhetővé válik, mint ha zárt lenne. Ezért számítani lehet arra, hogy

ha a kedvező konjuktura stagnálásba vagy hanyatlásba fordulna, a centrum-periféria-elmélet új életre kelne. A józanabb ír szakértők azonban arra figyelmeztetnek, hogy az elért sikerek nyomán másokat kioktató önhitség nagyobb veszélyt jelent, mint a kívülről való függésből származó demoralizáltság. Írország számára az európai integrációban való részvétel egyáltalán nem volt diadalmenet: a kilencvenes években elért gazdasági sikereit nagy áldozatok árán érte el. A termelés súlyosan visszaesett, munkanélküliség 1987-re 18 százalékosra nőtt. Nem igazolódott az a tankönyvízű várakozás, hogy a kereskedelem liberalizációját követően a belföldi vállalatok versenyképessége megnő, és exportra kezdenek termelni. A megváltozott piaci viszonyokhoz való ilyen alkalmazkodás inkább kivételnek számított, mint szabálynak. Az exportsikereket zömükben nem a hazai, hanem a külföldi befektetők vállalatai érték

el. Ezért a piacnyitás igen fájdalmas volt: iparágak tűntek el, üzemek sora csukott be, és korábban stabil vállalatok alkalmazottai vesztették el munkájukat. A külföldi tőke beáramlását követően, bizonyos idő elteltével, a talpon maradó belföldi vállalatoknak is sikerült műszakilag megújulniuk és versenyképessé válniuk, fokozatosan visszahódították a belföldi piac egy részét, és maguk is exportorientálttá váltak. Az Európai gazdasági Közösségbe való bejutással az európai fogyasztók és adófizetők részéről akkora jövedelem áramlott az ír mezőgazdaságba, amilyen mérvű külföldi segítségre 20 a társadalom egyetlen csoportja sem számított soha a történelemben. 1970 és 1978 köz ött például a mezőgazdasági árak reálértéken 35 százalékkal emelkedtek, és az agrárnépesség egy főre jutó reáljövedelme több mint megduplázódott. Ez annak köszönhető, hogy az agrárprotekcionizmus előnyei élvező

európai mezőgazdasági lobby elég erős befolyással és érdekeit érvényesíteni tudó szervezettséggel rendelkezett, míg a hátrányát elszenvedő többség (fogyasztók és adófizetők) szervezetlen és politikailag erőtlen volt. A mezőgazdasági termelés és kereskedelem protekcionista szabályozása következtében az ír gazdaságnak juttatott igen nagy előnyök főként két forrásból táplálkoztak: egyrészt a költségvetési átutalásokkal támogatták a minimális árakat, másrészt az európai fogyasztók a világpiaci áraknál drágábban vásárolták meg az ír agrárcikkeket (például a marhahúst és a tejtermékeket). A költségvetési és kereskedelmi transzferek 1996-ban 6,5 s zázalékát tették ki. Ennek a politikának a mérsékelt voltát jól mutatja, hogy ugyanebben az évben a mezőgazdaságból származó jövedelem mintegy 300millió ír fonttal volt kevesebb, mint ezeknek a transzferek összege. Az, hogy Írország relatív helyzete

az Európai Unión belül ilyen rendkívüli módon javult, nagyrészt a tagországok közötti gazdaságfejlettségi különbség mérséklésére, a g azdagabb országokból a szegényebbekbe irányuló, igen jelentős pénzügyi transzfereknek, a strukturális alapoknak volt köszönhető. A srukturális alapokból Írország a kilencvenes évek közepére már GNP-jének 2,3-2,6 százalékát kapta, amin kívül az agrártámogatások további mintegy 6,5 százalékot tettek ki. A tőkeáramlások teljes felszabadítása nemcsak azáltal volt Írország számára igen előnyös, hogy az így teremtett biztonság tette lehetővé a külföldi tőke rendkívüli mértékű beáramlását, hanem azzal is, hogy a vállalatok és magánbefektetők portfolióinak diverzifikálásával növelhették nyereségüket. 21 FELHASZNÁLT IRODALOM Európai Tükör (2001.év 5szám) Fáyné dr. Péter Emese: Kis ország az integráció gyűrűjében, Külkereskedelmi Főiskola szakmai

füzetek, 1996 Miklósdi György: Benelux Unió. In: A tizenötök Európái (Szerk: Dr Kiss J László) Osiris Kiadó, 2000 Statisztikai Szemle (1998.11) Benet Iván: Finnország útja az Európai Unióba. Statisztikai Szemle (1997 2) Arter Annamária (1998): „Importált” siker? Írország útja az Európai Unióba. Társadalmi Szemle, 6. sz Farkas Péter (1999): A gazdaságfejlesztő állam Írországban. Külgazdaság, 5 sz Kovács Zoltán Ákos (1999) Írország a „kelta tigris” gazdasági sikerei az 1990-es években. Külgazdaság, 5. sz 22