Gazdasági Ismeretek | Világgazdaságtan » Ridély Ramóna Éva - Anglia miért volt Európa betege az 1960-as években?

Nyíregyházi Főiskola Gazdasági és Társadalomtudományi Főiskolai Kar Gazdálkodási szak 2003/2004 tanév II. évfolyam/levelező I. félév ÖSSZEHASONLÍTÓ GAZDASÁGTAN ANGLIA MIÉRT VOLT „EURÓPA BETEGE” AZ 1960-AS ÉVEKBEN? Ridély Ramóna Éva D-levelező 2003. november 29 Az „első ipari ország”. A napóleoni háborúk végére egyértelműen a világ legnagyobb ipari hatalma lett, a világ első számú kereskedőnemzetévé is emelkedtek, kivívták a tengeri nagyhatalom címet. Csaknem egész XIX században megőrizte az ipari és kereskedelmi elsőségét. Korai felvirágzásának alapjai a textilipari cikkek, a szén, a vas és a gépek biztos pillérei maradtak az országnak. A XVIII század végén született gépipar gyökerei mindhárom iparágban kimutathatóak. A vasút a század legfontosabb új iparágát képviselte. Különös jelentőséget adott neki, hogy előre is és hátrafelé is kapcsolódott a többi iparághoz. Nagy volt az

érdeklődés a brit szakértők, anyagok és tőke iránt is. Jelentős volt a brit hajóépítés. A többi országgal szembeni ipari fölényének fénykorát az 1850 és 1870 közé eső két évtizedben élte, relatív visszaesése azonban elkerülhetetlen volt. Okai: nyersanyagtermékek és ipari késztermékek relatív árai, nemzetközi áruforgalmi díjtételek, beruházási arányok, vállalkozói eredménytelenség, kényelmes úri semmittevések, csúcstechnológiás iparágak késlekedő bevezetése, oktatási rendszer fejletlensége. Az összes nagy ország közül anyagi jólétét tekintve a legjobban Britannia függött az exporttól és importtól, kedvezőtlen, negatív volt az árukereskedelmi mérlege. A hiányt a kereskedelmi flotta és a külföldi befektetések bevétele fedezte., ami lehetővé tette , hogy állandóan növekedjék a század folyamán 2 1801 óra az Egyesült Királyság protekcionista rendszerének „remekművét” és szimbólumát a

gabonatörvények, a gabonára kivetett behozatali vámok jelentették. A népesség növekedése és az urbanizáció gyakorlatilag lehetetlenné tette az élelmiszerből az önellátást, de a parlament továbbra kitartott a gabonatörvények mellett. 1846-ban a parlament eltörölte a gabonatörvényt Ezután megindult a modern brit politikai rendszer kialakulása, W.EGladstone lett a miniszterelnök. 1850-60-as években gyökeret vert az új pártfelállás, szabadkereskedelem-párti politika alakult ki. 1860 után már csak néhány behozatali vám volt érvényben. A szabadkereskedelem felé tett következő nagy lépés egy jelentős kereskedelmi egyezmény volt, az 1860-as Cobden-Chevalier, vagy angol-francia szerződés. Franciaországban volt még egy politikai momentum, ami csábítóvá tette az egyezményes megoldást. Az 1851-es francia alkotmány szerint, melyet maga Napóleon hagyott jóvá, a kétkamarás parlamentnek kellett elfogadnia minden belföldi törvény,

ugyanakkor az uralkodó, a császár kizárólagos joga volt a külföldi hatalmakkal szerződést kötni, s e szerződések rendelkezései a törvény erejével bírtak Franciaországban. Napóleon megpróbálta valahogy mérsékelni a nagyon is merev francia protekcionizmust, de a törvényhozás ellenkezése miatt képtelen volt keresztülvinni a vámpolitika mélyreható reformját. Az egyezmény értelmében Anglia eltörölte a bor és a konyak kivételével az összes francia termék behozatali vámját. Franciaország megszüntette a brit textiláruk behozatali tilalmát, maximálta az importvámot. Az egyezmény egyik 3 különlegessége a legnagyobb kereskedelmi kedvezmény záradéka volt. Ebben az állt, hogy ha valamelyik fél szerződést köt egy harmadik országgal, és azzal alacsonyabb vámtételekben állapodik meg, akkor a másik félre is automatikusan vonatkoznak ezek a harmadik országnak megadott kedvezmények. A franciák egyezményt kötöttek Belgiummal,

Zolllvereinnel, Olaszországgal, Svájccal, a skandináv országokkal, majd Oroszország kivételével minden európai országgal. A franciák által megkötött szerződéseken kívül a többi európai ország is szerződésre lépett egymással, és mindegyik ilyen egyezmény tartalmazta a legnagyobb kedvezmény záradékát. Így egy évtized leforgása alatt Európa olyan fokú szabadkereskedelmet teremtett meg, amilyen aztán csak a II. Világháború után jött ismét létre. Ennek a kereskedelmi egyezmények igen komoly következményeket hoztak. A nemzetközi kereskedelem 10%-kal növekedett, s a növekedés nagyrészt érintette a tengerentúli országokat is. Az USA béli déleik elleni északi blokád elvágta a déli export útját, és „gyapotéhínséget” idézett elő Európában. Az egyezmények másik következménye az lett, hogy az erősebb konkurencia miatt átszerveződött az ipar – a behozatali vámokkal és tilalmakkal védett, nem hatékonyan működő

cégek kénytelenek voltak modernizálni és fejleszteni a technológiát, vagy távozni az üzleti életből. Az egyezmények tehát hozzájárultak a műszaki hatékonyság és a termelékenység fokozásához. A szabadkereskedelem azzal a következménnyel is járt, hogy az országhatárokon átterjedő szinkronba kerültek az ármozgások. A termelés 4 ingadozásait általában áringadozások kísérik. A z árak Európa összes országában és az Egyesült Államokban is a század elején, a napóleoni háborúk vége felé tetőztek. Ennek reális és monetáris okai voltak Így aztán a század közepéig a rövid távú ingadozások ellenére a tartós trend felé mozgott. Több évig tartó fellendülés után 1873-ban pénzügyi pánik tört ki Bécsben és New Yorkban is, és gyorsan átterjedt a legtöbb ipari országra. NagyBritanniában „nagy gazdasági válság”-nak nevezték Végül újabb aranymezők fölfedezése megfordította az áresés

trendjét, és enyhe áremelkedést hozott egészen az I. Világháborúig, amely aztán súlyos inflációt robbantott ki⇒ a többi olvasmány. A modern szocializmus mindenekelőtt az egész világot átformáló ipari forradalomra válaszolt. Ez az átalakulás megteremtette a gépek, gyárak, vasutak, gőzhajók társadalmát, s létrehozta a minden addiginál nagyobb városokban élő ipari munkásságot. Az egyenetlen kapitalista növekedés során a nagy föllendüléseket időnként szörnyű összeomlások, válságok követték, s ily enkor tömegesen bocsátották el a munkásokat. Karl Marx és munkatársa Friedrich Engels művei mély hatással voltak a szocializmus jövőjére 1848-ban, miközben Európán rövid életű liberális és nemzeti forradalmak söpörtek végig. Az 1815 utáni berendezkedés ellenzői közé tartoztak a liberálisok, akik az abszolút monarchiát alkotmányos rendszerrel akarták felváltani. A nacionalisták, például az orosz iga alatt

nyögő Lengyelországban, nemzeti függetlenségre törekednek, másutt, mint 5 Németországban, a nemzeti egység volt a céljuk. Itáliában a liberalizmus és a nemzeti eszme összefonódott, hiszen nagyobb személyes szabadságot csak az osztrák uralom megtörésével lehetett elérni. A nyugtalanságot fokozta a XIX századi Európa felgyorsuló gazdasági fejlődése, amelyben szeszélyesen váltakoztak a fellendülési és visszaesési szakaszok, továbbá a nagyvárosi munkásosztály megerősödése. Ami a közgazdasági teóriákat illeti, a növekedéselméletek részben a Keynes-féle közgazdaságtanban, részben az újonnan kibontakozó neoklasszikus modellben találhatók meg. A növekedéselmélet iránti érdeklődést előtérbe állította a kapitalizmus fejlődés perspektívája, a kapitalizmus és szocializmus versenye, valamint a harmadik világ kialakulása és modern gazdasági fejlődésének lassú megindulása. A neoklasszikus modellek, melyek

történetileg a kapitalista gazdaság második világháborút követő nagy fellendülések idején születtek, és Solow nyomán a technikai haladásnak tulajdonítanak döntő jelentőséget. Ha elfogadjuk, hogy a gazdasági növekedés elmélete lényegében a tőkés felhalmozódás elmélete, kézenfekvő annak gazdaságtörténeti alkalmazása. Colin Clark ismert műve a gazdasági fejlődés feltételeiről „The condition of economic Progress”, túlnyomóan mennyiségi összefüggéseken keresztül mutatja be a gazdasági növekedést. Nem kétségesek Simon Kuznets egyedülálló érdemei a gazdasági növekedés főbb kvantitatív folyamatainak feltárása. Kuznets a népesség növekedését, a 6 társadalmi termék gyarapodását, az ipari struktúra átalakulását, a tőkefelhalmozódás menetét, valamint a nemzetközi töke és árumozgatást kapcsolta be a növekedés komponensei közé. A Gerschrenkron kiinduló tézise, hogy „minden iparosodó

európai ország iparosodásai folyamatának specifikumai attól függnek, mekkora az illető ország elmaradottsága az ipari ugrás, átalakulás (big spurt) küszöbén”. A Szovjetunió Sztálin vezetésével rohamléptekben iparosodott, és miután győztesként került ki a második világháborúból, szuperhatalommá nőtte ki magát. Az ország vívmányait Nyugaton sokan csodálták és a Szovjetunióban újfajta társadalmat láttak, a tervezést a szociális és gazdasági haladás kulcsának tekintették. Ezek az elgondolások, eszmények annál is hihetőbbnek tetszettek, mert a nyugati világ épp a nagy gazdasági válságban vergődött, úgy látszott, képtelen úrrá lenni a nyomoron és munkanélküliségen. A második világháború alapjaiban rengette meg az európai hatalmak gyarmatbirodalmait. 1945 után a gyarmatosítók- önként vagy kénytelenségbőlkivonultak Európán kívüli birtokaikról, s így új, független államok sokasága jött létre. A

gyarmatosítás politikai, gazdasági, nyelvi és kulturális értelemben egyaránt roppanthatással volt a világ Európán kívüli részére. Az egykori birodalmak eltűntek, már csak néhány kicsiny terület kötődik távoli anyaországhoz. A világmegváltó szándékú kommunista mozgalom, gyakran alkalmazott erőszakos eszközöket céljainak megvalósítására. 7 A második világháború a szövetségesek győzelmével végződött, a Vörös Hadsereg mélyen behatolt Közép-Európába. Az általa megszállt országok többsége átvette a kommunista rendszert. Miután a Kelet-Európát immár hatalmában tartó Szovjetunió szuperhatalommá, az Egyesült Államok világhatalmi riválisává nőtt, a kommunizmus másutt is előre tőrt. Nyugaton főként a Francia és Olasz Kommunista Párt erősödött meg Az Egyesült Államokban ugyanakkor törvényen kívül helyezték a pártot NagyBritanniában, pedig jelentéktelen maradt. Az Egyesült Államok és a

Szovjetunió közötti feszültség több mint negyven esztendőn át szüntelenül kísértett a nukleáris háború rémével. Azután a hidegháború hirtelen-váratlanul, szinte csodaszerűen véget ért. A háború utáni Európa nyugati felének országait mind közelebb hozta egymáshoz a magas életszínvonal és a közös intézményrendszer. Nyugat-Európa az 1950-es évekre kiheverte a második világháborút, életszínvonala folyamatosan emelkedett. A gazdaság háború utáni fellendülése egészen az 1973-as olajválságig töretlen volt, akkora pedig a nyugat-európaiak többsége hozzászokott a bőséghez, az elvárosiasodott élethez, s nemcsak hazájában, hanem a szomszédos államokban is hasonló helyzetet tapasztalt. A Német Szövetségi Köztársaság, Konrád Adenauer kancellársága (1949-1963) alatt szakított náci múltjával, demokratikus állammá vált, és nemzetközi megbecsülést vívott ki magának. 8 A háború utáni – negyedik

köztársaságként emlegetett- Franciaországot meggyengítette, hogy soha, egyetlen párt sem tudott abszolút többséget szerezni a Nemzetgyűlésben. 1995-ben választott Chirac elnököt kezdetben kemény bí rálatok érték takarékossági intézkedései miatt, a francia gazdaság növekedése hamarosan fölgyorsult és Franciaország diktálja a tempót Európa modernizálásában. A háború utáni Olaszországban nem sikerült politikai stabilitást teremteni, a számtalan kormányválság ellenére, eredményes iparosítási program zajlott le. Görögország 1967-től 1974-ig az ezredesek diktatúrája alatt senyvedt. Portugália 1974-ben döntötte meg a tekintélyuralmi rendszert és alapított demokratikus kormányt. A Skandináv államokban viszont több mint 40 esztendőn át sikeresen ötvözték a demokráciát a magas életszínvonallal és a jóléti rendszer előnyeivel. Mindebből az következik, hogy a szabad és stabil jogrend megteremtése után viszonylag

gyorsan kellett növekedniük azoknak az országoknak, amelyekben a totalitárius kormányzat vagy az idegen megszállás korábban felmorzsolta vagy felbomlasztotta az elosztási koalíciókat. Ez a következtetés magyarázhatja a háború után bekövetkezett „gazdasági csodát” a legyőzött nemzetek esetében. A második világháborút követően Németországban a külön érdeket védelmező szervezetek szinte kivétel nélkül mind óriás szervezetek voltak. Az említett országok magas növekedési üteme részben annak tulajdonítható, hogy külön érdekek védelmező csoportjai viszonylag nagyok voltak. 9 A „növekedést gátló” szervezetek és egyesületek tevékenységétől azok az országok szenvedtek a legtöbbet, amelyek a legtovább élvezték a szervezkedés szabadságával összefüggő demokratikus jogokat. Mindez segít megmagyarázni, hogy Nagy-Britannia – a parancsuralom, idegen megszállások és a forradalmak következményeitől

leghosszabb ideje megkímélt nemzet – növekedési üteme miért maradt el századunkban más fejlett demokráciák növekedési ütemétől. Az angol szakmai társulások befolyása és tekintélye meghökkentő. NagyBritanniában továbbá erős farmerszervezet és számos kereskedelmi társulás létezik. Összefoglalva, az angol társadalomban nagyszámú erős szervezet és hallgatólagos egyesség jött létre az idők során. Olyannyira, hogy a társadalom intézményi bénultságban szenved, ami lassúvá teszi az alkalmazkodást a változó körülményekhez és a változó technikához. A külön érdekek védelmező szervezetek között Angliában alig vannak óriás szervezetek. Nagy-Britanniát gyakran a kormányozhatatlanság iskolapéldájaként említik. A brit gazdaság háború utáni viszonylag lassú növekedésének magyarázata összhangban áll azzal a ténnyel, hogy a tizennyolcadik század derekától csaknem a tizenkilencedik század közepéig

bizonyíthatóan Anglia vitte végbe a leggyorsabb ütemű gazdasági növekedést. Valójában az angolok találták fel a modern gazdasági növekedést az ipari forradalom alatt. A brit gazdaság viszonylag lassú növekedésére vonatkozó érvényes magyarázatnak számolnia kell a „brit betegség” fokozatos kialakulásával. Nagy10 Britannia a tizenkilencedik század utolsó évtizedeiben kezdett elmaradni a relatív növekedési ütem tekintetében és ez a probléma különösen szembeöklövé vált a második világháborút követő időszakban. Az 1949 után létrehozott érdekcsoportok aránya Angliában kisebb, mint a többi országban. Peter Murrell kimutatta, hogy az 1971-ben Nagy-Britanniában működő szervezetek 51 százalékát 1939 előtt alakították. Murrell egy ötletes tesztsorozat segítségével próbálta ellenőrizni azt a hipotézist, amely szerint a külön érdeket védelmező brit csoportok csökkentették az ország növekedési

ütemét NyugatNémetországhoz viszonyítva. Ha a külön érdeket támogató csoportok valóban oksági kapcsolatban állnak a lassú brit növekedéssel – érvel Murrell -, akkor ez hátrányos helyzetbe hozta a koros brit iparágakat nyugatnémet megfelelőikkel szemben, míg az új ágazatok esetében, ahol valószínűleg még egyik országban sem jöttek létre külön érdeket védelmező csoportok, a brit és a német teljesítménynek közel azonosnak kellet lennie. Néhány közgazda a legyőzött országok fellendülésének sebességét annak tulajdonítja, hogy az emberi töke fontosabb volt, mint a bombázások által lerombolt fizikai töke. A termelési eljárásokkal összefüggő tudást azonban nem rombolta le a háború, s mivel a legyőzött nemzetek jövedelme elmaradt a háború előtti szintről, 11 elpusztult épületeiket és felszereléseiket pedig helyre kellet állítaniuk, az előbbi tényező átlag fölötti növekedési ütemet

eredményezhetett. Mindez azonban nem magyarázza, hogy miért növekedtek gyorsabban a szóban forgó gazdaságok azt követően, hogy elérték a háború előtti utolsó békeév jövedelem szintjét, sőt azt követően is, hogy az egyfőre jutó jövedelem tekintetében felülmúlták a brit szintet. Egy másik magyarázat szerint a britek vagy talán csak a munkásosztály tagjai nem dolgoznak olyan keményen, mint más országok polgárai. Megint más magyarázatok szerint Németország szokatlan gyors növekedése honpolgárai különleges szorgalmának tulajdonítható. Az effajta magyarázatokat vitathatatlanul elégtelennek kell tekintenünk. Ha a magyarázat kimerül a szorgalomban, akkor vajon az angolok miért dolgoztak oly keményen az ipari forradalom korszakában? Ha tehát a munkairánti hajlandóság különbségeit létrehozó okokat keressük, s ha tisztázni szeretnénk, hogy miért kell a lógás jelenlétére gyanakodnunk az angol gazdaság átlagosnál

lassúbb növekedési periódusában, illetve miért kell eltekintenünk attól a leggyorsabb ütemű növekedés időszakában, akkor egyre közelebb jutunk a gazdasági intézmények és a gazdaságpolitika vizsgálatához, valamint ahhoz az alapvető magyarázathoz, amelyet a növekedési ütemek különbözőségére utalunk. Néhány szakértő az állítólagos nemzetgazdasági ideológiák fogalmába és a kormányzati beavatkozás mértékével próbál magyarázatot adni a rendhagyó 12 növekedési ütemek jelenségére. A „brit betegséget” főként az angol kormány gazdasági életben játszott szokatlanul nagy szerepének tulajdonítják. Természetesen minden nehézség nélkül találunk példákat a káros gazdasági beavatkozásra a háború utáni Angliában. Egyáltalán nem biztos, hogy a kormány gazdasági életben betöltött szerepe lényegesen nagyobb volt, mint egy átlagos fejlettségű demokráciában. Az Egyesült Királyság mind a

kormányzati kiadásoknak a bruttó hazai termékből való részesedését, mind az adókból és a társadalombiztosításból származó kormányzati bevételek százalékát tekintve inkább középtájon, mint a csúcs közelében helyezkedett el az országok rangsorában. Az utóbbi tekintetben nagyában azonos pozíciót foglalt el, mint Franciaország és Németország. Bizonyos szempontok vagy bizonyos évek gyakorlata alapján talán tartható az állítás, hogy az angol kormány szokatlan mérvű beavatkozást hajtott végre. Samuel Brittan ugyanis kimutatta, hogy a viszonylag lassú brit növekedési ütem érvényesülése mintegy száz esztendőt fog át, vagyis olyan időszakra nyúlik vissza, amikor a kormányzat gazdasági tevékenysége nagyon korlátozott volt. Néhány közgazda azt állítja, hogy ha a fejlett demokráciákat, mint csoportot vizsgáljuk, akkor egyértelműen kiderül, hogy negatív korreláció áll fenn a kormányzat hatáskörének nagysága és

a növekedési ütem között. Az eddigi eredmények azonban nem túlságosan meggyőzőek, a kormány hatáskörének terjedelme és a lassúbb növekedés között a legjobb esetben is csak erőtlen és bizonytalan kapcsolatot jeleznek. 13 A lassú brit növekedés egyik jól ismert, adhoc jellegű magyarázata az osztálytudatot állítja középpontba, amely állítólag csökkenti a társadalmi mobilitást, támogatja az exkluzív és a hagyományos jellegű attitűdök elterjedését, amely viszont kedvét szeli az újonnan érkezetteknek és az újítóknak, és középkori előítéleteket táplál az üzleti foglalkozásokkal szemben. Mivel Anglia közel egy évszázadon keresztül a leggyorsabb ütemű növekedést érte el a világon, tudjuk, hogy gazdaságának lassú növekedése nem következhet a brit alkat semmiféle inherens vonásából. Több bizonyíték van arra, hogy az ipari forradalom korszakában Angliában nem tartották nagy becsben az

osztálykülönbségeket. Közhely az ipari forradalmat tanulmányozó gazdaságtörténészek körében, hogy Britanniában azidő táj szokatlan mérvű társadalmi mobilitás zajlott le az osztálytudat viszonylag fejletlen volt és valamennyi társadalmi osztály komoly érdeklődést mutatott a kereskedelem, a termelés és a pénzügyi nyereség lehetőségei iránt. Az angoloknak ez az érdeklődése közismert volt Anglia kontinensbeli szomszédai körében: „Az angol társadalom nyitott volt, e téren valoszinüleg jóval felülmúlta Európát. Nem csupán a jövedelemelosztás kiegyensúlyozottabb volta különböztette meg a Csatornántúli országoktól, hanem a nagyobb fokú mobilitás és a társadalmi állás, a státus kevésbé szigorú meghatározottsága Nyílvánvalónak látszik, hogy a tizennyolcadik század angol kereskedelme – összehasonlítva a kontinense- erőtől duzzadó s az újítások iránt fogékony 14 volt. Egyetlen állam sem figyelt jobban

saját kereskedőosztályainak óhajaira Sehol másutt nem találjuk kevesebb jelét a presztízs és a szokások nem racionális megfontolásainak a vállalkozói döntésekben. A tehetséges emberek itt jobban hajlottak az alkotásra, tervezésre és a gazdasági életbe való bekapcsolódásra. A népet, közösen és egyénenként, megigézte a gazdaság és a kereskedelem.A gazdasági érdekek elősegítették a különböző rangú és társadalmi állású emberek bizonyos mérvű érintkezését, s ehhez nem találunk hasonlót a kontinensen. A vállalkozás mozgástere az üzleti életben tágabb, szabadabb, az erőforrások elosztása hatékonyabb volt, mint más országokban. Míg a Csatornán túl továbbra is fennmaradt a foglalkozási kiváltságok hagyományos sérthetetlensége addig az angol varga nem ragaszkodott a kaptafájához, de a kereskedő sem kötődött kizárólagosan saját foglalkozásához A kontinentális üzleti vállalkozás-Angliát messze

meghaladó mértékbenosztálytevékenység volt, amelynek gyakorlati követői a szokás és a törvény korlátozta csoport tagjaiból karültek ki. Franciaországban a kereskedelmi vállalkozás hagyományosan összeegyeztethetelennek tekintették a nemesi státussal.” Jürgen Kocka, a modernizációt az emberiség történetében a gyors változások folyamatának fogja fel, nagyjából az iparosítás (ipari forradalom) 15 következményeként jelentkező társadalmi-politikai változásokat tekinti e folyamat leg lényegesebb elemének. Utal arra is, hogy a liberális polgári demokráciát, amely a XIX. században Nyugat-Európa modernizálódásának adekvát társadalmi, politikai formája volt, aligha lehet manapság valamiféle kötelező mértéknek elfogadni. Az ipari forradalomról szólva, Anglia úttörő szerepét senki sem vonja kétségbe. Anglia volt az az ország, ahol a XIX. Század közepére, éppen az ipari forradalom lejátszódó folyamatok

hatására, egy új, modern tőkés gazdaság és társadalom kialakult. A XVIII. Század gazdasági változásai a világgazdaság legfejlettebb régiójában végső soron szinte mindenütt fellelhetők, és arra engednek következtetni, hogy a sokkal nagyobb területű és népességű Franciaország, sok vonatkozásban lépést tartott a szigetországgal. Egyes számítások szerint a XVIII. század végéig mind a francia külkereskedelem volumene, mind ipari termelésének növekedése lépést tartott az angol gazdaság hasonló szektoraival. Ha a gazdasági élet egyes jelenségeit tekintenénk csupán, akkor nemcsak Franciaországot állíthatnánk Anglia mellé, de a politikailag széttagolt és gazdaságilag egészében elmaradott Németország egyes területeit is, még inkább Hollandiát, melyet a XVII.-XVIII században joggal tekintettek par excellence tőkés országnak. Ám az is igaz, hogy a kereskedelem forradalma már a XVI. században észrevehetően

megváltoztatta az élet minőségét, és ami még ennél is fontosabb, 16 megvetette az ipari forradalom alapjait. Ez a XVIII századi Nagy-Britanniában kezdődött, majd átformálta Európát, végül az egész világot. A XIX. század reformjainak úgy kellett átalakítaniuk az ország intézményrendszerét, hogy az sikeresen szolgálhassa a születőben lévő ipari társadalmat. A XIX század közepére világossá vált, hogy az ipari forradalom hatalmas változásokat gerjesztett, és a világ műhelyévé tette Nagy-Britanniát. A viktoriánus kor vége felé Nagy-Britannia gazdasági vezető szerepe ellen kihívást intézett a szintén ipari hatalommá fejlődő Németország és Egyesült Államok, de a szigetország erőteljes, virágzó állapotban érte meg a XX. századot. A liberális és a nemzeti eszmék Magyarországon is együtt jelentkeztek, mint azt az 1825-ben megkezdődő reformkor jelszava, a „haza és haladás” is tükrözi.

Nagybritanniában több mint hat évszázadra tekinthet vissza a parlamentáris hagyomány. Bár az akkori politikai rendszer a mai értelemben nem volt demokratikus, azon a meggyőződésen alapult, hogy a társadalmat, pontosabban annak politikai jogokkal bíró részét, a „közt” valamiféle nemzetgyűlésnek kell képviselnie, amely szükség esetén az országot kormányzó hatalmasokkal szemben érvényre juttatja a polgárok jogait. A gyarmatokon letelepedő britek magukkal vitték ezeket az eszméket, és sok helyűt megteremtették saját képviseleti intézményeiket. 17 A tizenkilencedik század végén az erős iparosodott Nagybritannia a szabadkereskedelem elkötelezett híve lett és nem hitt többé abban, hogy a gyarmatokat az anyaország érdekeinek védelmében szigorúan ellenőrizni kell. Források: 1. Világtörténelem-A tudás fája 2. Szemelvénygyűjtemény – Az összehasonlító gazdaságtan tanulmányozásához – Türei Sándor 3. Anglia

történelme 18