Jogi ismeretek | Alkotmányjog » Balogh Zsolt - Az emberi jogok alkotmányos problémái az Alkotmánybíróság határozataiban

Balogh Zsolt - Az emberi jogok alkotmányos problémái az Alkotmánybíróság határozataiban* I. Bevezetés 1. Az Alkotmánybíróság az elmúlt öt év alatt az Alkotmány szinte valamennyi rendelkezésével összefüggésben hozott döntést. Bár van az Alkotmánybíróságnak - az arra jogosultak indítványa alapján - önálló alkotmányértelmezési hatásköre, azonban az Alkotmány egyes rendelkezéseinek jelentősebb értelmezései utólagos normakontroll hatáskörben születtek, egy-egy jogszabály alkotmányossági megítélése során. Az Alkotmánybíróság gyakorlatának elemzésekor, a határozatok feldolgozásakor mindig figyelembe kell venni azt a tényt, hogy az Alkotmánybíróság - szűk kivételtől (mulasztás vizsgálata és nemzetközi szerződésbe ütközés) eltekintve, amely lehetőséggel a testület nem igen él csak indítvány alapján járhat el. Ennek azért van jelentősége, mert a jelentkező alkotmányossági kérdések függvénye: mikor

és milyen intenzitással kerül értelmezésre egy-egy alkotmányos tétel. Az Alkotmánybíróság azt a gyakorlatot követi, amely szerint egy újabb probléma jelentkezésekor - ha lehet - visszanyúl a korábbi döntéseiben szereplő értelmezésekhez, így az egymásra épülő ítélkezés - attól függetlenül, hogy egészen más jogszabály megítéléséről van szó - létrehoz egy egységes és összefüggő rendszert. Ezáltal keletkezik élő kapcsolat alapjogok között, ezáltal nyernek kifejetést az alkotmányos jogok elvi alapjai. Az Alkotmánybíróság az alapjogok értelmezésével kapcsolatos gyakorlatáról maga is vall. A halálbüntetéssel kapcsolatos döntéshez kapcsolódó egyik párhuzamos vélemény szerint: "Az alkotmányértelmezésnek az értelmezendő jogok fogalmából kell kiindulni, mint semleges kategóriából, amelynek határaira nézve nagyfokú konszenzus állapítható meg, tartalmára nézve viszont több, eltérő értéktartalmú

koncepcióval is kitölthető. Ha így járunk el, akkor az Alkotmány tág definíciói megannyi morális kérdésfeltevést (is) tartalmaznak. A pluralista társadalom lényegéhez tartozik, hogy ezekre a kérdésekre többféle válasz adható, vagyis a jogok többféle értéktartalommal kitölthetők, úgy 2. Az emberi jogokkal kapcsolatos alkotmánybírósági döntések elemzése előtt azt mindenképpen szükséges megjegyezni, hogy az Alkotmány alapjogi fejezete alapvetően rögzíti azokat a jogokat, amelyek a nemzetközi egyezményekben is szerepelnek, így a hatályos Alkotmány alapján is "korszerű" alapjogvédelmet lehet gyakorolni. Az Alkotmánybíróság ezirányú ítélkezése az alapjogok közötti kapcsolatrendszer feltárására, az alapjogok sajátosságainak bemutatására irányul azon túl, hogy a problémák a jogalkotástól erednek: az Alkotmánybíróságnak döntenie kell a jogszabály alkotmányosságának kérdésében. Az

alkotmány-védelmi feladat mellett ún "alkotmány-fejlesztő" [ Az ABH rövidítés az Alkotmánybíróság Határozatai évente megjelenő kötetre, az ABK a havonta megjelenő közlönyre utalnak.] hogy közben a jogok egész alkotmányos rendszere koherens és működőképes marad. Az Alkotmánybíróságnak a határesetekben kell beavatkoznia, azt a vonalat meghúznia, amelyen túl egy adott tartalmi koncepció ("válasz") már az Alkotmány egész rendszerével (alapelveivel) nem hozható összhangba." [23/1990 (X31) AB hat ABH 1990 98 old] * 2 szerep a már deklarált jogokból levezethető jogok megjelenítésében ölt testet (ilyen például az emberi méltóság - általános személyiségi jog - és az információs önrendelkezési jog kapcsolatlánca), amely "alkotmány-fejlesztő" szerep - véleményem szerint - az alkotmánybíróságok feladatainak természetéből következik. A mai magyar Alkotmánytól normatívabb, a

jelenkorban legmodernebb, részletező alkotmány esetén is - a későbbiekben - szükségszerűnek tűnik ilyen irányú alkotmánybírósági tevékenység, hiszen a társadalmi változások önmaguk is újabb problémákat szülnek. Az ehhez történő alkalmazkodás szerves formája az Alkotmánybíróság tevékenysége, mivel nevesített alkotmányos jogokból eredeztet ahhoz szorosan kapcsolódó, de a deklarált jog más aspektusát megvilágító újabb jogot. E "technikának" - véleményem szerint - az az előnye, hogy az "új", a régi értékrendszer alapjaira épül, annak sértetlenül hagyása mellett. Az Alkotmánybíróság gyakorlatában a döntések egymásra épülése - a következetességen túl - e szerves "alkotmányfejlődést" szolgálja, s minthogy a régi értékrendszer alapjain - az Alkotmánybíróság hatáskörében eljárva - nem eshet csorba, úgy az ítélkezés egyben kiszámítható is. Ha ehhez még hozzávesszük

azt, hogy - mint az 1 pontban kifejtést nyert - az alkotmánybírósági eljárás indítványhoz kötött, akkor igazolást kapunk arra nézve, hogy mindez nem önmagáért való, hanem valóságos problémákból táplálkozik. Álláspontom szerint egy új Alkotmány megalkotásakor az Alkotmánybíróság által közvetített értékrendszert nem szabad figyelmen kívül hagyni, az Alkotmány rendelkezéseinek új meghatározása során szempontnak kellene lenni, hogy az eddig közvetített értékrendszer ne sérüljön, az minden további nélkül illeszkedhessen a másként fogalmazott, és az új tételekhez egyaránt. Politikai legitimálást a parlamenti szavazás és a népszavazás, szakmai legitimálást a szakértők konszenzusa, a nemzetközi deklarációk figyelembevétele, elvont alkotmányossági legitimálást pedig az Alkotmánybíróság által létrehozott értékrendszer továbbélése biztosíthat. Ezáltal lehet olyan új Alkotmányt készíteni, amelynek

"köze van" a múlthoz is, azaz a jogállami időszámítás kezdetétől eltelt - nem eseménytelen - öt évhez. II. Élethez és emberi méltósághoz való jog A hatályos Alkotmány 54.§-a szerint "A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani", az 56.§ szerint "minden ember jogképes", a 8§ (2) bek értelmében pedig alapvető jog lényeges tartalmát még törvényben sem lehet korlátozni. Az Alkotmánybíróság gyakorlatában az élethez és az emberi méltósághoz való jog elválaszthatatlan egységet alkot, az emberi méltósághoz való jogra pedig, mint minden további alapjog forrására tekint az Alkotmánybíróság. 1. Emberi méltóság és egyenlőség Az élethez és emberi méltósághoz való jog esetében elsőként a halálbüntetéssel, illetve az abortusszal kapcsolatos döntésekre gondolunk, (és valóban

ezekben teljesedik ki a vonatkozó értelmezés) viszont az Alkotmánybíróság először a diszkrimináció tilalom értelmezése során érintette. A 9/1990 (IV25) 3 AB hat. (ABH 1990 48 old) szerint "Az Alkotmány 70/A § (1) bekezdésében megfogalmazott megkülönböztetési tilalom értelmezésével az is megállapítható: a diszkrimináció tilalma nem jelenti azt, hogy minden, még a végső soron nagyobb társadalmi egyenlőséget célzó megkülönböztetés is tilos. A megkülönböztetés tilalma arra vonatkozik, hogy a jognak mindenkit egyenlőként (egyenlő méltóságú személyként) kell kezelnie, azaz az emberi méltóság alapjogán nem eshet csorba, azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell a jogosultságok és a kedvezmények elosztásának szempontjait meghatározni." Az emberi méltóságnak az egyenlőséggel való összefüggésbe hozása valójában a vonatkozó

alkotmányértelmezés alapkövének tekinthető. Már a halálbüntetést eltörlő döntéshez kapcsolódó egyik párhuzamos véleményben is szerepel: "A méltósághoz való jog másik funkciója az egyenlőség biztosítása . Az egyenlő méltósághoz való jognak az élethez való joggal való egységében kell azt biztosítania, hogy ne lehessen különbözően "értékes" puszta életeket jogilag másként kezelni. Nincs az életre méltóbb és méltatlanabb." [23/1990 (X31) AB hat ABH 1990 104] Az abortusszal kapcsolatos határozat szerint: "Az emberi jogokra vonatkozó nemzetközi egyezmények - és ezekkel összhangban az Alkotmány is - azt mondják ki, hogy minden ember, mindenütt, feltétlenül jogképes, azaz jogalany, vagyis jogi értelemben véve "személy". Ezzel egy hosszú - de legalább kétszáz éve tartó - történelmi folyamat céljai nyertek egyetemes elismerést: minden ember nemcsak "természetes

állapotát" , hanem jogállását tekintve is egyenlő lett. A minden embert megillető jogképesség kizárja a rabszolgaságot; s mivel nemcsak általános, de egyenlő is, kizárja a jogképesség különböző terjedelmén alapuló (pl. rendi) különbségeket is Miután minden ember jogképességét, személy-voltát elismerték, az "ember", a "jogalany", a "mindenki" , a "személy" jogilag szinonímává vált. Ezáltal az "ember" normatív fogalommá lett" [64/1991 (XII27) AB hat ABH 1991 308 old] (A föntiek az emberi méltóság és egyenlőség kérdésének csupán - bevezetőként szolgáló - fölvillantása. A téma részleteire a diszkrimináció tilalmával kapcsolatos részben térünk ki.) 2. Az élethez és az emberi méltósághoz való jog sajátosságai (avagy az Alkotmánybíróság "ember képe") Az élethez és az emberi méltósághoz való jogokhoz kapcsolódó álláspontok, az Alkotmány

szövegének "kibontása" és a lehetséges más vélemények, a határozatok indokolása és a határozatokhoz kapcsolódó külön- vagy párhuzamos véleményekben fogalmazódnak meg. A halálbüntetés eltörlése kapcsán született döntés az alkotmányellenességet abban látta, hogy az, az emberi élet, mint alapvető jog lényeges tartalmának korlátozásában áll. Az indokolás szerint: " Az Alkotmány idézett rendelkezéseinek összevetéséből megállapítható, hogy Magyarországon az élethez és az emberi méltósághoz való jog - állampolgárságra tekintet nélkül - minden embernek veleszületett, sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető joga. A magyar államnak az élethez és az emberi méltósághoz való jog tekintetében is elsőrendű kötelessége, hogy tiszteletben tartsa és védje. Az Alkotmány 54. §-ának (1) bekezdése azt állapítja meg, hogy az élettől és az emberi méltóságtól senkit nem lehet önkényesen

megfosztani. E tilalom megfogalmazása egyben megengedte az élettől és az emberi méltóságtól történő nem önkényes megfosztást." [23/1990 (X31) AB hat ABH 1990 92.old] A kapcsolódó párhuzamos vélemények az alkotmányellenességet nem a lényegi tartalom korlátozásában, hanem magának a halálbüntetésnek az emberi élet kioltásával járó természetében látják, tehát az Alkotmány 8.§ (2) bek nélkül is alkotmányellenes e büntetési nem E vélemények szerint: "Az 4 állam tehát azért nem foszthatja meg büntetőhatalmánál fogva az embert az élettől és az emberi méltóságtól, mert a halálbüntetéssel az Alkotmányban védett fenti értékeket önkényesen átrendezi. Önkényesen: mert az emberi lét és méltóság az értékek rangsorában minden értéket megelőz, itt az emberi jogok forrásáról, eredőjéről és alapjáról, azaz a jog által is sérthetetlen és elidegeníthetetlen értékekről van szó. A

halálbüntetés ennek folytán önkényes, és ezért alkotmányellenes" (ABH 1990 96. old) Hasonló - részletezőbb - vélemény szerint: "A többi jog korlátozható, majd helyreállítható; elvonásuk annyiban is csak részleges lehet, hogy korlátozásuk más jogok érvényesülését nem zárja ki. Számos jog teljes egészében elvehető, majd ismét megszerezhető. Elvonásuk végső határa éppen az ember élethez és méltósághoz való joga ( ami nem jelenti azt, hogy e végső határig elmenni minden esetben alkotmányos lenne ). Ezzel szemben az élethez és méltósághoz való jog csak elvehető, mégpedig csakis visszafordíthatatlanul, és akkor minden más jog is megszűnik. Az élethez és méltósághoz való jog oszthatatlansága folytán elvileg korlátozhatatlan, s egyben minden más jog korlátozásának elvi határa." "Az élethez és az emberi méltósághoz való jog maga a lényeges tartalom, s ezért az állam nem rendelkezhet

fölötte. E jogok minden más alapjog lényeges tartalmának is részét képezik, hiszen az összes többi alapjog forrásai és feltételei, továbbá azok korlátozhatóságának abszolút határai." "A halálbüntetés tehát nem azért önkényes, mert az élethez való jog tartalmát lényegesen korlátozza, hanem azért, mert az élethez és méltósághoz való jog - sajátossága folytán - eleve korlátozhatatlan" (ABH 1990. 106-107 old) Az Alkotmánybíróság gyakorlatában - a későbbiekben - az idézett párhuzamos vélemények szerinti álláspont kerekedett felül. Ennek alapját a halálbüntetésről szóló döntés maga is megteremtette, függetlenül attól, hogy az alapjog lényegi tartalmának korlátozására helyezte a hangsúlyt. A többségi döntés indokolása (ABH 1990. 93 old) elismeri ugyanis, hogy az emberi élet és a méltóság elválaszthatatlan egységet alkot és minden mást megelőző legnagyobb érték. Elismeri továbbá,

hogy az emberi élethez és méltósághoz való jog ugyancsak egységet alkotó olyan oszthatatlan és korlátozhatatlan alapjog, amely számos egyéb alapjognak forrása és feltétele, s mint ilyen korlátot jelent az állam büntetőhatalmával szemben. Az abortusszal kapcsolatos döntés e téma szempontjából az alábbi elvi megállapításokat tette: "Az emberi méltósághoz való jog azt jelenti, hogy van az egyén autonómiájának, önrendelkezésének egy olyan, mindenki más rendelkezése alól kivont magja, amelynél fogva - a klasszikus megfogalmazás szerint - az ember alany marad, s nem válhat eszközzé vagy tárggyá. A méltósághoz való jognak ez a felfogása különbözteti meg az embert a jogi személyektől, amelyek teljesen szabályozás alá vonhatók, nincs " érinthetetlen " lényegük." " Az egyenlő méltósághoz való jog az élethez való joggal egységben azt biztosítja, hogy ne lehessen emberi életek értéke között

jogilag különbséget tenni. Emberi méltósága és élete mindenkinek érinthetetlen, aki ember, függetlenül fizikai és szellemi fejlettségétől, illetve állapotától, és attól is, hogy emberi lehetőségéből mennyit valósított meg, és miért annyit. Egyetlen ember élethez való jogáról sem beszélhetünk úgy, hogy ne értenénk bele az élethez és méltósághoz való alanyi jogát. Az államnak az élethez való jogot biztosító kötelezettségei csupán ehhez járulnak, de a szubjektív jogot nem pótolják, s anélkül, tehát csak önmagukban, az élő emberekre nézve értelmetlenek is. [64/1991 (XII17) AB hat ABH 1991 308-309 old] Az idézett abortusz határozat a terhességmegszakítást szabályozó jogszabályokat nem tartalmuk alapján, hanem a szabályozás jogforrástani szempontból elégtelen szintje miatt semmisítette meg. A határozat a törvényalkotónak nagyfokú szabadságot adott, kijelölve a két szélsőséges határ

alkotmányellenességét. A határozat indokolása az abortusz megítélésénél a magzat jogalanyisága körül forog, azaz, hogy nem eldöntött tény sem természettudományi sem más szempontok szerint, hogy a 5 magzatot mikortól lehet az emberhez hasonló védelemben részesíteni. Az Alkotmánybíróság a törvényhozóra bízza a jogalanyiság kérdésében való döntést, mivel az Alkotmányból nem következik, hogy a magzat jogalanyiságát el kell ismerni, de az sem, hogy ne lehetne a magzatot jogilag embernek tekinteni. A testület azonban nem rejtette véka alá e tekintetben állásáspontját, mivel kifejtést nyert, hogy ha az ember jogi fogalma kiterjedne a fogantatásig, akkor a jogalanyiság ilyen kiterjesztésének hordereje a rabszolgaság eltörléséhez hasonlítható, de annál is jelentősebb lenne. (ABH 1991 311 old) Mivel az Alkotmánybíróság nem tartotta hivatottnak magát a magzat jogalanyisága felől dönteni, ezért az élethez való jog

konkrét esetre történő vonatkoztatása nem jöhetett szóba. A terhességmegszakítás további alkotmányossági problémája az anya önrendelkezési jogának (ami az emberi méltóságból vezethető le) összeütközése az élethez való joggal. Ennek az esetleges konfliktusnak a feloldásánál az Alkotmánybíróság szerint az állam objektív, intézményes életvédelmi kötelezettségéből kell kiindulni, avval, hogy a magzati élet védelmére irányuló állami kötelezettséget korlátozhatja például az anya egészséghez való joga, vagy önrendelkezési joga. A abortusz határozat azonban a halálbüntetés mellett megemlíti az eutanázia kérdését is, abból a szempontból, hogy az eutanáziánál csakúgy mint a halálbüntetésnél az élethez és az emberi méltósághoz való jog feltétlensége vagy korlátozhatósága az alapkérdés. A föntiek talán megfelelően bizonyítják, hogy az Alkotmánybíróság gyakorlatában az élethez és az emberi

méltósághoz való jog elválaszthatatlan. Ennek a kérdésnek a bemutatása az alkotmányozás számára más, "technikai jellegű" kérdéseket is felvet. "Az emberi méltósághoz való jog a német, az amerikai és a magyar alkotmánybírósági gyakorlatban kifejezetten anyajog; a bíróság a cselekvési szabadság és az önmeghatározás védelmére új és új szabadságjogokat vezet le belőle. Mindemellett az élethez való jog sem vesztette el kitüntetett szerepét Vannak nézetek, amelyek továbbra is ezt tartják a többi jog alapjának. Elterjedtebb, hogy az élethez való jog a méltósághoz való jogot követi az alapjogok katalógusának élén, s előfordul, mint a magyar Alkotmányban, hogy ugyanabban a szakaszban szerepelnek. Ma az a szokásos, hogy az élethez való jogot egyrészt a testi épséghez és egészséghez való joggal kapcsolják össze, másrészt pedig a nemzetközi jog hatására a kínzás és a kegyetlen, illetve megalázó

büntetések tilalmával. Úgy tűnik tehát, hogy fontosságát megtartva külön életet él a két jog. Közelebbi vizsgálat azonban kimutathatja lényegi összefüggésüket; azt, hogy csakis egységükben adhatják meg az ember jogi státuszát, s lehetnek így valóban az alapjogok alapjai." [23/1990 (X31) AB hat 100 old] Az elválaszthatatlanságot - úgy ítélem meg - az Alkotmánybíróság idézett döntései megfelelően bizonyítják, a jelenlegitől eltérő alkotmányi szerkezet esetén sem lehetne azokat másként kezelni. Az élethez és az emberi méltósághoz való jog összetartozása - mint ahogy más alapjogok közötti kapcsolat föltárása - az alkotmányértelmezésre tartozó kérdés. Véleményem szerint a hatályos alkotmánytól eltérő szerkezetű "csoportosítás" esetén sem tekinthetünk úgy az élethez való jogra és az emberi méltósághoz való jogra, hogy azok adott esetben (pl. abortusz, eutanázia problémáinál) egymással

"versengő" jogok lehetnek, nem lehet kérdés, hogy valamelyiknek engednie kell a másikkal szemben. Az elválaszthatatlan egységet talán a következők példázzák legjobban: "Az ember méltósága, és ennek kapcsolata az élettel különbözteti meg az ember élethez való jogát minden egyéb jogtól. Az élethez való jog a méltóság nélkül pedig nem az emberi élethez való jog" (ABH 1990. 104 old)] 3. Az emberi méltóságból levezetett jogok 6 E pont tekintetében elméleti alapnak tekinthetjük a következőket: "Az emberi méltósághoz való jog nem puszta erkölcsi értékdeklaráció. Az, hogy az emberi méltóság a jog előtt és felett létező érték, amely a maga teljességében a jog számára hozzáférhetetlen, nem zárja ki azt, hogy ezt az értéket jogok forrásának tekintsük - mint a természetjogot követve számos nemzetközi egyezmény és alkotmány teszi -, vagy hogy a jog a méltóság tiszteletben tartását és

védelmét előírja, avagy hogy egyes aspektusait valóságos joggá formálja." [ABH 1990 103 old] - Első ízben a szakszervezeteknek - a dolgozók irányába biztosított - általános képviseleti joga megsemmisítésekor érvelt az Alkotmánybíróság úgy, hogy az emberi méltóság jogából levezethető - az adott ügyben a dolgozó - rendelkezési, önrendelkezési joga, amelyet a jelölt képviseleti jog (a dolgozó megkérdezése nélkül, nevében és helyette) sérthet. [8/1990 (IV23) AB hat ABH 1990 42 old] Ez a határozat lett később az alapja az "általános személyiségi jog" kimunkálásának. Az Alkotmánybíróság határozataiban több ízben kimondásra került, hogy "az általános személyiségi jog "anyajog" azaz olyan szubszidiárius alapjog, amelyet mind az Alkotmánybíróság, mind a bíróságok minden esetben felhívhatnak az egyén autonómiájának védelmére, ha az adott tényállásra a konkrét, nevesített

alapjogok egyike sem alkalmazható." Ez a mintegy normaként megfogalmazott tétel nemcsak a fönt jelzett határozatban, hanem a már elemzett abortusz döntésben, az ún. Jánosi ügyben [57/1991. (XI8) AB hat], de a hatóság és hivatalos személy megsértése kapcsán született döntésben [36/1994. (VI24) AB hat] is felhívásra került Az "általános személyiségi jogot" az Alkotmánybíróság az emberi méltóság joga egyik megfogalmazásának tekinti, természetét tekintve olyan jog amely a nevesített és nem nevesített személyiségi jogok forrása. [pl a nem vagyoni kár kapcsán született 34/1992 (VI1) AB hat ABH 1992. 197 old] (Az egyén autonómiájának, a magánszférának ilyen átfogó és mögöttes védelme - véleményem szerint az új Alkotmány kidolgozásakor is a figyelem fókuszába kerülhet. A bíróságok ítélkezési gyakorlata oldaláról ugyan vitathatatlan, hogy a jelenlegi Alkotmány 70/K.§-ban foglalat lehetőség (alapjogok

megsértése miatt keletkezett igények bíróság előtt érvényesíthetők) nem igazán került kihasználásra, az alapjogi bíráskodás - konkrét ügyben - mindmáig jórészt csak elmélet maradt, viszont e tény magát az "elméletet" nem rontja le. Az alapjogi bíráskodás lehetőségének Alkotmányban történő bővítése - tehát az általános személyiségi jog Alkotmánybíróság által kimunkált fogalmának, és felhívási lehetőségének - alkotmányi rendelkezésbe foglalása orientáló szerepet is betölthet.) - Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az általános személyiségi jog magában foglalja a személyiség szabad kibontakoztatásához való jogot. A lelkiismereti szabadságot az Alkotmánybíróság - az abortusz döntés alapján - a személyiség integritásához való jogként is értelmezte. Mint a vallási tárgyú adatgyűjtés kapcsán hozott alkotmányértelmezési határozat tartalmazza a vallási vagy más lelkiismereti

meggyőződés, valamint ennek kinyilvánítása az emberi méltóság szerves része, enélkül a személyiség szabad kibontakozása elképzelhetetlen [74/1992. (XII28) AB hat ABH 1992 313 old] A személyiség integritásához való jogból következik, hogy az állam nem kényszeríthet senkit olyan helyzetbe, amely meghasonlásba vinné önmagával, azaz amely összeegyeztethetetlen a személyiségét meghatározó valamely lényeges meggyőződésével. A lelkiismereti szabadság és a vallásszabadság külön is nevesített joga azt ismeri el, hogy a lelkiismereti meggyőződés, s ezen belül adott esetben a vallás az emberi minőség része, szabadságuk a személyiség szabad kibontakozásához való jog érvényesülésének feltétele [4/1993. (II12) AB hat ABH 1993 51 old] 7 Ugyanebben a határozatban az Alkotmánybíróság arra is rámutatott, hogy "a vallásszabadság szoros összefüggését az emberi méltóság jogával akkor is figyelembe kell venni,

amikor a vallásszabadság másik két összetevőjéről, a vallásgyakorlásról, illetve a meggyőződés szerinti cselekvésről van szó. Az általános személyiségi jogból folyó cselekvési szabadságnak különös súlyt ad, ha a személyiség lényegét érintő lelkiismereti vagy vallási meggyőződésből fakad a cselekedet. (Ezt ismeri el pl a fegyveres szolgálat megtagadásához való jog.)" [ABH 1993 51 old] - Az emberi méltóságból, illetve annak egyik megfogalmazásából az általános személyiségi jogból az Alkotmánybíróság a magánszférához való jogot is levezette. Az egyes állami és pártfunkciót betöltött, illetőleg betöltő vezetők vagyonnyilatkozatáról szóló törvény alkotmányossági vizsgálata során az Alkotmánybíróság a közélet tisztaságához fűződő alkotmányos érdek és a magánszférához való jog közötti kapcsolatot elemezte. A határozat szerint a közélet tisztaságának védelme érdekében a

közfunkció viselése együtt járhat a magánszférához való jog bizonyos korlátozásával és nyomós közérdek indokolhatja, hogy törvény a közfunkciót viselők esetében a magánszféra meghatározott területébe korlátozó tartalommal beavatkozzon, a beavatkozásnak azonban meg kell felelnie az alapjogot korlátozó normákkal szemben támasztott alkotmányos feltételeknek. [20/1990 (X4) AB határozat ABH 1990 71 old] A nevesítésből tehát nyilvánvalóvá válik, hogy az Alkotmánybíróság a magánszférához való jogot alkotmányos alapjognak tekinti. Kifejezetten a magánszférához való jogra alapította döntését a testület, a közalkalmazotti törvénynek a munkahelyen kívül is méltó magatartást előíró rendelkezése tekintetében. A határozat megállapította, hogy a törvényi rendelkezés alkalmazásánál melyek az alkotmányos követelmények, mivel a nem megfelelően kimunkált, túl tágan is értelmezhető szabály adott esetben az

alapjog-korlátozás szükségtelen és aránytalan beavatkozást eredményezhet a közalkalmazott magánszférájába, autonóm személyiségi jogaiba. [56/1994 (XI10) AB határozat, ABK 1994 november ] - Mint a későbbiekben látni fogjuk az élethez és az emberi méltósághoz való jog, mint "anyajog" az Alkotmánybíróság gyakorlatában az Alkotmányban egyébként nevesített jogok forrása is lehet, így pl. az élethez való jogból a testület szerint levezethető lenne az egészséges környezethez való jog is [28/1994. (V20) AB hat ABK 1994 május 197 old], vagy az emberi méltóságból az általános személyiségi jogon keresztül a munkához (foglalkozáshoz, vállalkozáshoz) való jog [21/1994. (IV16) AB hat. ABK április 171 old] A bemutatott néhány példa - véleményem szerint - jól tükrözi azt, hogy az emberi méltósághoz való jogból illetve annak egyik megfogalmazásából az általános személyiségi jogból, - konkrét esetekre, ügyekre

vonatkoztatva - következik a személyiség integritásához való jog, a személyiség szabad kibontakozásához való jog, és az önrendelkezés, cselekvési szabadság más irányú összetevői is. Más alkotmányos jogokkal történő kapcsolatbahozatal - álláspontom szerint - nem önmagáért való "alkotmány-fejlesztés", hanem egyrészt a már levezetett és nevesített jogra egy más ügyben - adott esetben - döntés is alapulhat. Másrészt az alkotmányos jogok közötti összefüggés feltárása útján válik az alapjogi rendszer koherens egésszé, erősítve egy adott alapjog alkotmányos súlyát, kifejezve, az alapjogvédelem rendszerszerű egységét. III. A lelkiismereti-és a vallásszabadság Az Alkotmány 60.§-a a gondolat, a lelkiismeret, és a vallás szabadságáról szól A tanulmány e fejezete viszont nem említi a gondolati szabadságot, amelynek oka, hogy az Alkotmánybíróság értelmezésében 8 a gondolat megnyilvánulására a

véleménynyilvánítási szabadságról szóló 61.§ vonatkozik [4/1993 (II.12) AB hat ABH 1993 50 old] A vallásszabadság hatályos alkotmányi szabályozása - az alapjog biztosításán túl - három elemből épül fel. Tartalmazza a hit (meggyőződés) szabadságát, másrészről a vallásgyakorlás szabadságát, beleértve ebbe az ún. negatív vallásszabadságot is, azaz a meggyőződés kinyilvánításának mellőzéséhez való jogot, harmadrészt pedig a vallási gyülekezési és egyesülési szabadságot (együttes és nyilvános vallásgyakorlás, tanítás.) Tartalmazza továbbá az egyház elválasztását az államtól, amely a vallásszabadság egyik biztosítéka. Ide kell vonni továbbá az Alkotmány 67.§ (2) bekezdésébe foglalt azon rendelkezést, amely szerint a szülőket megilleti az a jog, hogy a gyermeküknek adandó nevelést megválasszák. Evvel kapcsolatban itt érdemes megjegyezni, hogy az Alkotmánybíróság szerint - a szülői vezetés

korlátain belül - a gyermeknek is joga van választani, hogy milyen (semleges, vagy világnézetileg elkötelezett) iskolába járjon, nevelést kapjon. (ABH 1993 56 old) A lelkiismereti és vallásszabadságra vonatkozó értelmezéseket nemcsak az alkotmánybírósági határozatok indokolásaiban találunk, hanem - az értelmezések alkotmányos jelentőségét kiemelve - elvi tételek fogalmazódtak meg a rendelkező részben. Igy mindenek előtt ezeket érdemes kiemelni: - "Az Alkotmány 60. §-ában biztosított gondolat, lelkiismeret- és vallásszabadság, valamint az egyház és az állam elválasztása nem zárja ki a népesség vallási hovatartozására vonatkozó, az önkéntességet és anonimitást biztosító, közérdekű illetve tudományos felmérést." [74/1992 (XII.28) AB hat ABH 1992 310 old] - "1. Az államnak vallási és a lelkiismereti meggyőződésre tartozó más kérdésekben semlegesnek kell lennie. A vallásszabadsághoz való jogból az

államnak az a kötelessége következik, hogy az egyéni meggyőződés szabad kialakításának lehetőségét biztosítsa. Az egyház elválasztása az államtól nem jelenti azt, hogy a vallás és az egyház sajátosságait az államnak figyelmen kívül kell hagynia. 2. Az állami iskola nem lehet elkötelezett egyetlen vallás mellett sem Az államnak jogi lehetőséget kell biztosítania arra, hogy egyházi iskolák jöhessenek létre, az állam maga azonban nem köteles ilyen iskolákat felállítani. Ahol az állam az állami iskola épületét egyházi tulajdonba adja, azok számára, akik nem kívánnak egyházi iskolába járni, ténylegesen és úgy kell lehetővé tennie állami iskola látogatását, hogy ez ne jelentsen nekik aránytalan terhet." [4/1993 (II17) AB hat ABH 1993 48 old] Az Alkotmánybíróság - a véleménynyilvánítás szabadságával azonos módon - a vallásszabadság tekintetben is rögzítette, hogy az Alkotmány a vallás és más

lelkiismereti meggyőződés kinyilvánítását érték- és igazságtartalma nélkül védi. (ABH 1992 313 old) A vallásszabadságra vonatkozó alkotmányos rendelkezés értelmezéssel történő pontosításának tekinthetjük, hogy az Alkotmánybíróság szerint abból az államnak az a kötelezettsége származik, hogy nem ítélkezhet vallásos hit vagy lelkiismereti meggyőződés igazságtartalmáról. Ezt az Alkotmány - történeti okból - ma csak a tudomány szabadsága tekintetében mondja ki kifejezetten (70/G.§ (2) bekezdés), de az Alkotmánybíróság szerint ugyanilyen tartózkodási kötelezettség háramlik az államra a vallásszabadsághoz való jogból is. (ABH 1993 51 old) A vallásszabadságot korlátozó törvényeket megszorítóan kell értelmezni. (ABH 1993 52 old) 9 A fönti - tételszerű - megállapításokat a vallási tárgyú adatgyűjtéssel kapcsolatban hozott alkotmányértelmezési, és az egyházi tulajdonnal összefüggő utólagos

normakontroll hatáskörben született határozatok tartalmazták. A vallásszabadságra, valamint az egyház és az állam elválasztására irányuló értelmezések ez utóbbi határozatban kerültek részletesebb kibontásra, amely a további - ez irányú - ítélkezési gyakorlat alapját képezi. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a jog a vallásszabadságot a vallás gyakorlása és a meggyőződés szerinti cselekedet szempontjából érinti, tehát a jog akkor képes hatást gyakorolni, ha az megnyilvánul. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint - a föntieket figyelembe véve az Alkotmány 60.§ (2) bekezdéséből az eszmék szabad áramlásának szabadsága is következik, amelyet az államnak védenie kell. Az Alkotmánybíróság álláspontját - a vallásszabadsághoz való jogról - az állam semlegessége összefüggésében fejtette ki részletesen. Az az alkotmányos tétel ugyanis, hogy az egyház az államtól elválasztva működik - a

testület véleménye szerint - azt jelenti, hogy az Alkotmány az állam vallási semlegességét kifejezetten előírja. A 4/1993 (II17) AB hat szerint: "Az elválasztás elvéből az következik, hogy az állam sem az egyházakkal, sem valamelyik egyházzal nem kapcsolódhat össze intézményesen; hogy az állam nem azonosítja magát egyetlen egyház tanításával sem; továbbá, hogy az állam nem avatkozik be az egyházak belső ügyeibe, és különösen nem foglalhat állást hitbéli igazságok kérdésében. Mindebből következik - ami másrészről az Alkotmány 70/A§-ából is folyik -, hogy az államnak az egyházakat egyenlőkként kell kezelnie. Mivel az állam éppen azokban a tartalmi kérdésekben nem foglalhat állást, amelyek a vallást vallássá teszik, a vallásról és egyházról csak elvont, minden vallásra vagy egyházra egyaránt alkalmazható keretszabályokat alkothat, amelyek révén ezek a semleges jogrendbe illeszkednek, s tartalmi

kérdésekben a vallások és egyházak önértelmezésére kell hagyatkoznia. Ezért a vallásszabadságnak csakis nem-vallási, s így nem specifikus, hanem mindenkire, illetve bármely más késztetésből fakadó, de hasonló cselekvésre is érvényes korlátai lehetnek. Éppen a semleges és általános jogszabályi keretek révén az állam és egyház szétválasztása a lehető legteljesebb vallásszabadságot biztosítja." (ABH 1993 52 old) A fönti elvi jelentőségű megállapítások mellett az Alkotmánybíróság kifejtette azt is, hogy az állam semlegessége nem azt jelenti, hogy az államnak a negatív vallásszabadságot, vagy a vallási közömbösséget kell támogatnia. Éppen ellenkezőleg, az állam megszegi a vallásszabadság jogából rá háramló kötelezettségét, ha nem azon munkálkodik, hogy mindenki számára a tudatos választás legyen lehetséges. Evvel az Alkotmánybíróság - mint más alapjogok értelmezése kapcsán is - az állam ún.

"intézményvédelmi kötelezettségét" emelte ki, amely az Alkotmány 8.§ (1) bek-ből következik, azaz, hogy az állam köteles az alapvető jogok tiszteletben tartani és védeni. A vallásszabadsághoz kapcsolódó alkotmánybírósági döntésekben - a konkrét problémákat - a jelzett intézményvédelmi kötelezettség alapján közelítette meg a testület. Igy az egyházi tulajdonnal kapcsolatos határozatban kifejtést nyert, hogy "az állam kötelessége az alapvető jogok "tiszteletben tartására és védelmére" (Alkotmány 8.§ (1) bekezdés) a vallásszabadsággal kapcsolatban sem merül ki abban, hogy tartózkodik az egyéni jogok megsértésétől, hanem gondoskodnia kell a vallásszabadság érvényesüléséhez szükséges feltételekről, azaz a vallásszabadsággal kapcsolatos értékek és élethelyzetek védelméről az egyéni igényektől függetlenül is. [64/1991.(XII17) AB határozat] "Az állam semlegessége a

vallásszabadsághoz való joggal kapcsolatban nem tétlenséget jelent. Az államnak kötelessége, hogy a vallásos meggyőződés kinyilvánítása, tanítása és az életvitelben való követése, az egyházak működése, s ugyanígy a vallás elutasítása, továbbá a vallási meggyőződésről való hallgatás számára olyan teret biztosítson, amelyben a különböző felfogások szabadon 10 képződhetnek és fejlődhetnek, s ezen keresztül lehetővé teszik az egyéni meggyőződés szabad kialakítását." "Másrészt adott esetben gondoskodnia kell más alapvető jogok védelméről a vallásszabadsággal szemben is. Végül magára a vallásszabadság jogára vonatkozó pozitív szabályozásra is szükség lehet. Az államnak szabályozott kompromisszumot kell létrehoznia ott, ahol eleve az állami szabályozás hoz létre olyan helyzetet, amelyben a vallás és a vallástalanság szabadsága egymást kölcsönösen korlátozza. Ilyen

"tér" például a kötelező iskolai oktatás keretében folyó világnézeti nevelés." (ABH 1993 54old) Az oktatással kapcsolatosan az állam semlegességét elemezve rámutatott az Alkotmánybíróság, hogy "a semlegesség azt követeli meg, hogy iskolái tantervét, szervezetét és felügyeletét az állam úgy alakítsa ki, hogy a tanulóknak a vallási illetve világnézeti információkat és ismereteket "tárgyilagosan, kritikusan és pluralista módon közvetítsék". Az állami iskola nem folytathat olyan oktatást, amely a szülők (és a gyermek) meggyőződése figyelmen kívül hagyásának minősülhetne. (Ld az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítéletét a Kjeldsen, Busk, Madsen és Pedersen ügyben, 1976 december 7.)" "Tárgyilagos tanítás esetén az állam nem kényszeríthet egyetlen tanárt sem arra, hogy saját meggyőződését elhallgassa." "A szülő választási jogának az állam

intézményvédelmi kötelezettsége felel meg. Az állam nem tagadhatja meg a jogi lehetőségét annak, hogy akár vallásos, akár ateista elkötelezettségű iskolák jöjjenek létre; az ehhez szükséges jogszabályokat meg kell alkotnia. Az állam azonban nem köteles nem-semleges iskolákat felállítani. Ha viszont az egyház vagy a szülők elkötelezett iskolát alapítottak és működtetnek, az állam támogatni köteles őket olyan arányban, amennyiben ezek az intézmények állami feladatot vállaltak át; illetve nem tagadhatja meg az állam a támogatást akkor sem, ha más, összehasonlítható, világnézetileg elkötelezett intézményt már támogat, s a megkülönböztetésnek nincs alkotmányos indoka." (ABH 1993 56old) A vallásszabadságból valamint az állam és az egyház elválasztásának elvéből - mint föntebb láttuk - az Alkotmánybíróság konkrét esetre, esetekre is megfogalmazható pontosításig ment el. Ugyan evvel a

"módszerrel" került elbírálásra az az kérelem, amelyben az indítványozók azt sérelmezték, hogy az egyházalapításhoz a törvény legalább száz természetes személyt kíván. Az Alkotmánybíróság a kérelmet elutasította, döntésében az "együttes" vallásgyakorlás alkotmányos "szóhasználatát" elemezte, valamint az "egyházi jogi személy" specifikumait emelte ki. A 8/1993 (II27) AB hat értelmében az együttes vallásgyakorlás szabadsága nincs kötve semmilyen szervezeti formához. A másokkal együttesen történő vallásgyakorlásnak az Alkotmány 60. § ( 2 ) bekezdésében biztosított joga mindenkit megillet arra való tekintet nélkül, hogy az együttes vallásgyakorlás jogilag szabályozott szervezeti keretek között, vagy anélkül történik e, illetve, hogy az milyen szervezeti formában folyik. Sem az egyéni, sem a közösségi vallásgyakorlás szabadsága nem tehető alkotmányosan függővé sem

vallásos szervezeti tagságtól, sem a vallási közösség szervezeti formájától. Az Alkotmánybíróság rámutatott arra, hogy a vallásgyakorláshoz való jog érvényesítése függhet attól (nehezebb vagy könnyebb) lehet, hogy a vallási közösség milyen jogi formában szerveződött vagy egyáltalán öntött e jogi formát, azonban ez önmagában nem alkotmányossági kérdés. Alkotmányossági kérdést az vet fel, ha a szabályozás diszkriminatív, vagy olyan, hogy a vallásgyakorlást megakadályozza. (ABH 1993 100 old) - Az egyházról szólva az Alkotmánybíróság kiemelte, hogy "az "egyház" a hatályos jogban az a szervezeti forma, amely tekintettel van a közösségi vallásgyakorlás történelmileg kialakult sajátosságaira, s lehetővé teszi, hogy a vallási közösségek e sajátos minőségükben illeszkedjenek a jogrendbe." (ABH 1993 101 old) 11 Az egyházak és más vallási közösségek között különbség annyiban van,

hogy az egyházak nagyobb belső autonómiát élveznek. Ugyanis az egyesülési törvény szerint az egyházakra nem vonatkozik az ami a társadalmi szervezetekre általában, azaz míg a társadalmi szervek működése felett - a pártokat kivéve - az ügyészség törvényességi felügyeletet gyakorol, s a bíróság a törvényes működés biztosítására az egyesület működésébe beavatkozhat, az egyházakra hasonló felügyelet és beavatkozás nem vonatkozik. A törvényi szabályok rögzítik továbbá, hogy kifejezetten az egyházak felügyeletére az állam nem hozhat létre szervet, az egyház belső törvényeinek, szabályainak érvényre juttatására állami kényszer nem alkalmazható. Az Alkotmánybíróság véleménye szerint ugyanakkor az állam és egyház szétválasztása nem jelenti azt, hogy az állam az egyházak sajátosságaira ne lehetne tekintettel, s minden más társadalmi szervezettel azonosan kellene szabályoznia az "egyház"

jogállását. A vallásszabadsághoz való jog alkotmányos értelmezése szerint ugyanis bármely vallási közösség vallásgyakorláshoz való joga sértetlen marad akkor is, ha az "egyház" jogállást nem nyerheti el, vagy nem kívánja elnyerni. (ABH 1993 103 old) E témakörrel összefüggésben végül foglalkozott az Alkotmánybíróság a közoktatásról szóló törvény azon szabályával, amely az állam és az önkormányzat részére nem teszi lehetővé világnézetileg elkötelezett iskola alapítását. Az Alkotmánybíróság az indítványt a fönt már ismertetett indokok (az állam semlegessége) szerint elutasította. [18/1994 (III31) AB hat ABK 1994 március, 117 old] IV. A véleménynyilvánítás szabadsága és a kommunikációs alapjogok Már a vallásszabadságól szóló fejezet elején is szó esett arról, hogy a gondolati szabadságot az Alkotmánybíróság a véleménynyilvánítási szabadsághoz köti. Emellet ugyanakkor az

Alkotmánybíróság alapjog-rendszerező megállapításai utalnak arra is, hogy maga a lelkiismereti és vallásszabadság is kötődik a véleménynyilvánítási szabadsághoz, mivel a vallás gyakorlása, a hitbéli cselekedetek megnyilvánulása (mint a vallásszabadságnak a jog által érintett része) nem más mint "kommunikációs folyamat". Az Alkotmány pedig a szabad kommunikációt biztosítja és védi, tekintet nélkül annak tartalmára. E tárgykör szempontjából elsőként az alábbiakat kell figyelembe venni: A véleménynyilvánítás szabadságának kitüntetett szerepe van az alkotmányos alapjogok között, tulajdonképpen "anyajoga" többféle szabadságjognak, az ún. "kommunikációs" alapjogoknak Ebből eredő külön nevesített jogok a szólás - és a sajtószabadság, amely utóbbi felöleli valamennyi médium szabadságát, továbbá az informáltsághoz való jogot, az információk megszerzésének szabadságát.

Tágabb értelemben a véleménynyilvánítási szabadsághoz tartozik a művészi, irodalmi alkotás szabadsága és a művészeti alkotás terjesztésének szabadsága, a tudományos alkotás szabadsága és a tudományos ismeretek tanításának szabadsága. Ez utóbbiak tiszteletben tartásáról és védelméről az Alkotmány 70/G §-ában külön is rendelkezik. A véleménynyilvánítási szabadsághoz kapcsolódik a lelkiismereti és vallásszabadság /60. §/, valamint a gyülekezési jog is /62 §/ E jogok ismertetett rendszerezésével kapcsolatban az Alkotmánybíróság az együttes áttekintést a következők miatt tartja fontosnak: 12 "Ez a jogegyüttes teszi lehetővé az egyén megalapozott részvételét a társadalmi és politikai folyamatokban. Történelmi tapasztalat, hogy mindannyiszor, amikor a véleménynyilvánítás szabadságát korlátozták, sérelmet szenvedett a társadalmi igazságosság, az emberi kreativitás, csökkent az emberben rejlő

képességek kibontakozásának lehetősége. A káros következmények nem csupán az individuum, hanem a társadalom életében is megmutatkoztak és az emberiség fejlődésének sok szenvedéssel járó zsákutcájához vezettek. Az eszmék, nézetek szabad kifejtése, a még oly népszerűtlen vagy sajátos elképzelések szabad megnyilvánulása a fejlődni- képes és valóban eleven társadalom létezésének alapfeltétele." [30/1992 (V26) AB hat ABH 1992 171 old] "Ahol sokféle véleménnyel találkozhatnak az emberek, a közvélemény toleráns lesz; míg zárt társadalmakban sokkal inkább felkavarhatja a köznyugalmat egy-egy szokatlan hang is. Másrészt a véleménynyilvánítás szükségtelen és aránytalanul szigorú korlátozása a társadalom nyitottsága ellen hat." (ABH 1992 180.old) Hasonló megállapítást tett az Alkotmánybíróság a véleménynyilvánítási szabadsághoz - a föntiek szerint - kapcsolódó tudományos élet szabadságával

kapcsolatban is. E szerint: " Mindannyiszor, amikor a történelem során az állam a tudomány szabadságát politikai, ideológiai, vallási vagy egyéb korlátozásnak vetette alá, az az egész társadalom fejlődésének béklyójává vált. Történelmi tapasztalaton nyugvó igazság, hogy a tudomány szabadsága a haladás alapvető biztosítéka és az az egyéni autonómiával is szorosan összefügg. A tudományos tételek, megállapítások és igazságok szabad keresése, továbbá a tudományos eszmék és nézetek szabad áramlása így az egész társadalom, az emberiség, fejlődésének alapfeltétele és az individuum szabad kibontakozásának is egyik biztosítéka." [43/1994. (VI24) AB hat ABK 1994 június 256old] Mint ahogy a fönti, általánosnak tekinthető megállapításokból is kiderül, a véleménynyilvánítás szabadságát és az azokból eredő jogokat az Alkotmánybíróság a demokratikus társadalom egyik biztosítékának tekinti. A

hatóság és hivatalos személy becsületének megsértése büntetőjogi tényállás alkotmányossági vizsgálata kapcsán az Alkotmánybíróság az Európai Emberi Jogi Bíróság gyakorlatára is kiterjedő jogösszehasonlító elemzést is végzett. Megállapította, hogy a Bíróság határozatainak ismétlődő alaptétele, hogy nincs demokratikus társadalom pluralizmus, tolerancia és nyíltság nélkül; a véleménynyilvánítás szabadsága a demokratikus társadalom egyik alapköve, fejlődésének egyik feltétele. E szabadság az olyan gondolatokat, információkat, elveket és nézeteket is megilleti, amelyek sértőek, meghökkentőek vagy aggodalmat keltenek. [36/1994 (VI25) AB hat ABK 1994 június 280 old.] 1. A véleménynyilvánítás szabadsága Arra a kérdésre, hogy miben áll a véleménynyilvánítás szabadságának "kitüntetett" szerepe, e jog, és az ebből eredő jogok tartalmának kibontásakor kaphatunk választ. A föntiekből az is

kiderül, hogy a véleménynyilvánítás szabadságához kapcsolódó alkotmányértelmezések - általában - az abból levezetett jogokra is vonatkoznak. Külön pontban - a kommunikációs alapjogok közül - a sajtószabadsággal, a tudományos élet szabadságával, és a közérdekű adatok megismeréséhez való joggal (információs szabadság) fogunk foglalkozni. A szabad véleménynyilvánításhoz való joggal kapcsolatos jelentősebb értelmezések először a közösség elleni izgatás alkotmányossági vizsgálata során születtek. Az Alkotmánybíróság elsőként azt állapított meg, hogy az egyéni véleménynyilvánítási szabadság szubjektív joga mellett, van a véleménynyilvánításhoz való jognak egy objektív intézményes oldala is. A szabad véleménynyilvánításhoz való jog objektív, intézményes oldala nemcsak a sajtószabadságra, oktatási szabadságra, stb. vonatkozik, hanem az intézményrendszernek arra az oldalára is, amely a 13

véleménynyilvánítási szabadságot általánosságban a többi védett érték közé illeszti. Ezért a véleménynyilvánítási szabadság alkotmányos határait úgy kell meghatároznia, hogy azok a véleményt nyilvánító személy alanyi joga mellett a közvélemény kialakulásának, illetve szabad alakításának a demokrácia szempontjából nélkülözhetetlen érdekét is figyelembe vegyék. [30/1992 V26) AB hat ABH 1992. 172old] Ilyen nélkülözhetetlen értéknek tekinti az Alkotmánybíróság - többek között - a a politikai nézetek, vélemények kinyilvánítását, a közhatalom működésének bírálatát és egyáltalán a közéleti nyilvános vitákat, függetlenül azok esetleges kellemetlenségétől, vagy a hangnem milyenségétől. Az Alkotmánybíróság gyakorlatában így - a szubjektív alapjog védelme mellett - a véleménynyilvánítás szabadságának a társadalom-formáló, az állami közhatalom ellenőrzésének részeként felfogott

oldala kapott különösebb hangsúlyt. A fönt jelzett határozatban az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy "a szabad véleménynyilvánítás joga nem csupán alapvető alanyi jog, hanem e jog objektív, intézményes oldalának elismerése egyben a közvélemény, mint alapvető politikai intézmény garantálását is jelenti. A szabad véleménynyilvánítás jogának kitüntetett szerepe ugyan nem vezet arra, hogy ez a jog az élethez, vagy az emberi méltósághoz való joghoz hasonlóan - korlátozhatatlan lenne, de mindenképpen azzal jár, hogy a szabad véleménynyilvánításhoz való jognak valójában igen kevés joggal szemben kell csak engednie, azaz a véleményszabadságot korlátozó törvényeket megszorítóan kell értelmezni. A vélemény szabadságával szemben mérlegelendő korlátozó törvénynek nagyobb a súlya, ha közvetlenül másik alanyi alapjog érvényesítésére és védelmére szolgál, kisebb, ha ilyen jogokat csakis mögöttesen,

valamely "intézmény" közvetítésével véd, s legkisebb, ha csupán valamely elvont érték önmagában a tárgya (pl. a köznyugalom)" (ABH 1992 178 old) Csakúgy mint a vallásszabadság esetében, a szabad véleménynyilvánítási jog is olyan, hogy azt az Alkotmány érték- és igazságtartalmára tekintet nélkül védi. E jog korlátozhatósága tekintetében - az alapjogok korlátozhatóságának általános (a későbbiekben kifejtésre kerülő) elméletén túl - az Alkotmánybíróság megállapította: - "A véleménynyilvánítás szabadságának külső korlátai vannak csak; amíg egy ilyen alkotmányosan meghúzott külső korlátba nem ütközik, maga a véleménynyilvánítás lehetősége és ténye védett, annak tartalmára tekintet nélkül. Vagyis az egyéni véleménynyilvánítás, a saját törvényei szerint kialakuló közvélemény, és ezekkel kölcsönhatásban a minél szélesebb tájékozottságra épülő egyéni

véleményalkotás lehetősége az, ami alkotmányos védelmet élvez. Az Alkotmány a szabad kommunikációt - az egyéni magatartást és a társadalmi folyamatot - biztosítja, s nem annak tartalmára vonatkozik a szabad véleménynyilvánítás alapjoga. Ebben a processzusban helye van minden véleménynek, jónak és károsnak, kellemesnek és sértőnek egyaránt - különösen azért, mert maga a vélemény minősítése is e folyamat terméke. Az általa helyesnek tartott véleményeket mindenki - az állam is - támogathatja, s a helytelennek tartott ellen felléphet, mindaddig, amíg ezzel valamely más jogot nem sért olyan mértékben, hogy az előtt a véleményszabadságnak is vissza kell lépnie." (ABH 1992 179-180 old) - A korlátozhatóság megítélésében az Alkotmánybíróság - a hatóság vagy hivatalos személy megsértése kapcsán hozott döntésében - különbséget tett tényközlés és értékítélet között. Bár az Alkotmány ilyen

különbséget nem tesz, de az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a véleménynyilvánítás határainak megvonásánál ez szükséges. E szerint: "Az értékítéletre, az egyén személyes véleményére a véleménynyilvánítási szabadság minden esetben kiterjed, függetlenül attól, hogy az értékes vagy értéktelen, igaz vagy hamis, érzelmen vagy észérveken alapul. A szintén alkotmányos oltalom alatt álló emberi méltóság, becsület, jóhírnév 14 azonban az értékítéletben megnyilvánuló véleménynyilvánítási szabadság külső korlátja lehet, és ezek védelmében a büntetőjogi felelősség érvényesítése sem tekinthető - általánosságban - aránytalannak, így alkotmányellenesnek. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint azonban fokozott alkotmányos védelmet élveznek az olyan értékítéletek, amelyek a közügyekre vonatkozó vélemények ütközésében kapnak hangot, még akkor is, ha esetleg túlzóak és

felfokozottak. A demokratikus jogállam állami és önkormányzati intézményeinek szabad bírálata, működésük, tevékenységük kritikája, - még ha az becsületsértő értékítéletek formájában történik is -, a társadalom tagjainak, az állampolgároknak olyan alapvető alanyi joga, amely a demokrácia lényegi eleme."[36/1994 (VI24) AB hat ABK 1994 június 283-284 old] A tényközlés tekintetében a testület a következőkre mutatott rá: "A véleménynyilvánítási szabadság nem ilyen feltétlen a tényállítások tekintetében. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a véleménynyilvánítás szabadsága nem terjed ki a becsületsértésre alkalmas valótlan tények közlésére akkor, ha a nyilatkozó személy kifejezetten tudatában van a közlés valótlanságának (tudatosan hamis közlés) vagy foglalkozása, hivatása gyakorlásának szabályai szerint elvárható lett volna tőle a tények valóságtartalmának vizsgálata, de a

véleménynyilvánítási alapjog felelős gyakorlásából adódó gondosságot elmulasztotta. A véleménynyilvánítás szabadsága csak a bírálat, jellemzés, nézet és kritika szabadságát foglalja magában, de az alkotmányos védelem nem vonatkozhat a tények meghamisítására." (ABK 1994 június 284 old) 2. Sajtószabadság A kommunikációs alapjogok elemzése előtt annyit mindenképpen szükséges előrebocsátani, hogy e jogok mögött a véleménynyilvánítás szabadságával kapcsolatban kifejtett - általános jelleggel megfogalmazást nyert - értelmezések állnak. Figyelembe kell venni továbbá, hogy az Alkotmánybíróság egy adott alapjogot sohasem önmagában, hanem az alapjogi rendszerbe illesztve értelmezi, amely egyrészt kirajzolja az adott jog esetleges korlátozhatóságának határait (egy másik jog érvényesülése érdekében), másrészt megmutatja az "átfedéseket" jobban mondva a más alkotmányos jogokkal való kapcsolatot. A

sajtószabadság tekintetében az Alkotmánybíróság ugyan úgy leszögezte, mint a véleménynyilvánítási szabadságnál, vagy más elemzett jogoknál, annak a demokratikus társadalom szempontjából kiemelt szerepét, rámutatott, hogy az államot a szubjektív alapjog védelme mellett intézményvédelmi kötelezettség terheli. A sajtószabadság sajátosságait elemezve a következőket emelhetjük ki. A média törvény meg nem alkotásával előállt mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértést megállapító határozat szerint: "A véleménynyilvánítási szabadság a sajtószabadság vonatkozásában sajátosan érvényesül. A sajtó szabadságát arra figyelemmel kell garantálnia az államnak, hogy a "sajtó" a véleményalkotáshoz szükséges információszerzésnek, a véleménynyilvánításnak és véleményformálásnak kitüntetett fontosságú eszköze. Ahogy a sajtószabadság joga a véleménynyilvánításhoz való jogból mint

anyajogból vezethető le, úgy a véleménynyilvánításhoz való jog kitüntetett volta is annyiban vonatkozik a sajtó szabadságára, amennyiben az a véleménynyilvánítás alkotmányos alapjogát szolgálja. A sajtó nemcsak a szabad véleménynyilvánítás eszköze, hanem a tájékoztatásé is, azaz alapvető szerepe van a véleményalkotás feltételét képező tájékozódásban. Az Alkotmány 61 § (1) bekezdése is egymás mellett tartalmazza a szabad véleménynyilvánításhoz, továbbá a közérdekű adatok megismeréséhez és terjesztéséhez való jogot. 15 A sajtószabadságnak elsősorban külső korlátai vannak (amelyek a sajtó sajátosságainak megfelelő speciális intézményekben is testet öltenek, amilyen pl. a sajtóhelyreigazítás, vagy a "nagy nyilvánosság" kritériuma a büntetőjogban). A sajtószabadságot azonban elsősorban az állam tartalmi be nem avatkozása biztosítja; ennek felel meg például a cenzura tilalma és a

szabad lapalapítás lehetősége. Ezzel a tartózkodással az állam elvileg lehetővé teszi, hogy a társadalomban meglévő vélemények, valamint a közérdekű információk teljessége megjelenjen a sajtóban." [37/1992 (VI10) AB hat ABH 1992. 229 old] A rádióval és a televízióval kapcsolatos vonatkozó állami kötelezettség tekintetében az Alkotmánybíróság elengedhetetlenül szükségesnek tartja, hogy jogilag részletesen szabályozott szervezeti megoldásokkal kell biztosítani a véleménynyilvánítási szabadságot (részletesebben lásd: az "állam objektív intézményvédelmi kötelezettségéről" szóló résznél). E szervezeti megoldások alkotmányosságát az minősíti, hogy képes-e biztosítani a társadalomban meglévő vélemények teljes körű, kiegyensúlyozott arányú és valósághű kifejezését, a különböző eseményekről tényekről az elfogulatlan tájékoztatást. Az Alkotmánybíróság több ízben hangsúlyozta,

hogy a jelzett szabályozásnak olyannak kell lennie, amely kizárja, hogy a műsorok tartalmára befolyást gyakoroljanak az állam szervei, egyes társadalmi csoportok. A rádió és a televízió alkotmányos függetlenségének - az Alkotmánybíróság szerint - nemcsak a kormánnyal, hanem a törvényhozással szemben is érvényesülnie kell, a kiegyensúlyozottság tekintetében a testület nem tartja elégséges megoldásnak, azt sem, ha a pártok konszenzusa, még kevésbé a parlamenti pártok konszenzusa a garanciája a véleményszabadságnak. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint ettől szélesebb társadalmi képviseletet kell teremteni. Ahogy tehát a véleménynyilvánítás szabadságának céljaként elsősorban azt kell tekinteni, hogy lehetőséget biztosítson az egyénnek mások véleményének formálására, lehetőséget biztosítson, hogy meggyőzzünk másokat saját álláspontunkról, úgy a sajtószabadság lényege abban áll, hogy általa

megfelelő információhoz jussunk, tájékozódni tudjunk az élet, a közélet "dolgaiban". Ebből következően, mint ahogy a 37/1992. (VI10) AB határozatban (ABH 1992 230 old) az Alkotmánybíróság rámutatott, a sajtószabadság korlátja az ha a tájékozódáshoz való jog nem érvényesül. Az alapjogok összhangja szempontjából tehát a tájékozódáshoz, az információhoz való jog adott esetben a sajtószabadság negatív határát jelzi. Ezért mondja ki az Alkotmány, hogy a tájékoztatási monopóliumot törvény akadályozza meg. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a sajtóval szembeni alkotmányos elvárás szélét jelzi az a pont, amikor nem tudja betölteni rendeltetését, azaz az információhoz (tájékozódáshoz) való jog nem érvényesül, vagy egyoldalúan (kizárólag egy eszme, vallás, ideológia stb. szempontjából) érvényesül A sajtószabadság a közérdekű adatok megismerésének jogával is kapcsolatba hozható, amennyiben az állam

a közvélemény formáló, vagy egyébként közérdeklődésre számot tartó adatokhoz, információkhoz a hozzáférhetőséget biztosítani köteles. Az alapjogok összhangja szempontjából ez utóbbi az állam intézményvédelmi kötelezettségéből ered. 3. Tudományos és művészeti élet szabadsága Az Alkotmány a tudományos és művészeti élet szabadságához kapcsolódóan egy korszerű - elméleti lényegét tekintve más alapjogoknál is irányadó (ld. föntebb a lelkiismereti-és vallásszabadságot) szabályt tartalmaz. Ennek értelmében tudományos igazságok kérdésében dönteni, kutatások tudományos értékét megállapítani kizárólag a tudomány művelői jogosultak. Az Alkotmánybíróság szerint evvel az Alkotmány nemcsak alapvető jogállami és alkotmányos értéket nyilvánít ki, hanem 16 szubjektív jogként fogalmazza meg a tudományos alkotás szabadságát, továbbá a tudományos ismeretek megszerzésének - magának a kutatásnak

- és tanításának szabadságát, mint az ún. kommunikációs alapjogok egyik aspektusát. A levéltári anyag védelmével kapcsolatos (pártállami dokumentumok kutathatósága probléma tárgyában) született 34/1994. (VI24) AB határozat szerint: "A tudományos élet szabadsága tehát magába foglalja a tudományos kutatáshoz és a tudományos igazságok és ismeretek terjesztéséhez való szabadságjogot, amely tágabb értelemben a véleménynyilvánítási szabadsághoz kapcsolódik, egyúttal tartalmazza az államnak azt a kötelezettségét, hogy tartsa tiszteletben és biztosítsa a tudományos élet teljes függetlenségét, a tudomány tisztaságát, elfogulatlanságát és pártatlanságát. A tudományos élet szabadságához fűződő jog elvileg ugyan mindenkit megillet, a szabadságjog tényleges jogosultjai azonban csak a tudomány művelői. Ebben a kérdésben viszont, ti. a tudományos minőség meghatározásában - a tudomány autonómiája folytán

ugyancsak egyedül a tudomány művelői jogosultak dönteni Minden tudomány alapvető célja az igazság keresése, a megismerés, a tudomány épülése. Az államnak tudományos igazságok kérdésében semlegesnek kell lennie, viszont alkotmányos követelményként feltétlenül garantálnia kell, hogy a tudomány művelői a tudományos kutatások és a tudományos ismeretek terjesztésének szabadságjogát - alkotmányos keretek között - gyakorolhassák. Ezért az állam a tudományos alkotás és ismeretszerzés, továbbá a tudományos tanítás szabadságát csak olyan korlátozásoknak vetheti alá, amely a kommunikációs szabadságjogok korlátozásával szemben támasztott alkotmányos követelményeknek megfelel. Mivel tágabb értelemben a tudomány szabadsága általánosságban is a véleménynyilvánítási szabadsághoz tartozik, az a véleménynyilvánítás szabadságából eredő külön nevesített alanyi jogokkal azonos alkotmányos védelemben részesül

az állami beavatkozások és korlátozások ellen." (ABK 1994 június 257-258 old) A jelzett határozat a tudomány és a művészeti élet szabadságával kapcsolatban azt is megállapította, hogy e jognak, kivételes korlátozó rendelkezésekkel szemben engednie kell, ha azok közvetlenül valamely alapjog érvényesítésére és védelmére szolgálnak. Ilyen korlátozások lehetnek különösen a személyes adatok védelméhez fűződő alapjog érvényesülése tekintetében, vagy korlátja lehet például a közérdekű, törvénybe foglalt titoktartási rendelkezés is. Természetesen e "versengő" alapjogokkal kapcsolatos korlátozásoknak meg kell felelni az alapjogi korlátozásokkal kapcsolatos alkotmányos követelményeknek. (Mint korábban már említettük, az alapjogkorlátozás problémájára még részletesen kitérünk.) V. Közérdekű adatok megismeréséhez való jog, információs szabadság Az Emberi Jogok Európai Egyezménye (10. cikk) a

véleménynyilvánítási szabadsághoz szorosan kapcsolja az információs szabadságot, azaz az információk, eszmék megismerésének és támadásának, az információk és eszmék terjesztésének szabadságát. Tulajdonképpen már a sajtószabadságnál is volt arról szó, hogy annak határa lehet a tájékozódáshoz való jog, azaz a sajtó szabadságát csak avval együtt lehet értékelni, hogy a sajtó a tájékozódáshoz való jog által közvetített kötelezettségnek "tegyen eleget", annak tartalmát az Alkotmány szellemének megfelelően töltse ki. A közérdekű adatok megismeréséhez való jog és a véleménynyilvánítás szabadsága között azonban az az összefüggés is fennáll, hogy a közérdekű adatok nyilvánossága és megismerhetősége legtöbbször előfeltétele a véleménynyilvánítási jog gyakorolhatóságának. Mivel a nyilvánosság a közhatalom demokratikus működésének próbája ezért a közérdekű adatok

nyilvánossága és az azokhoz való hozzáférés a demokratikus jogállamiság egyik biztositéka is. 17 Az Alkotmánybíróság értékelése szerint: " A közérdekű adatok megismeréséhez való alkotmányos jog, mint a kommunikációs alapjogok egyik nevesített joga nem korlátozhatatlan alapjog ugyan, de a szabad véleménynyilvánításhoz való jog gyakorlásának egyik feltételeként és annak részeként kitüntetett alkotmányos védelemben részesül. Ez azt jelenti, hogy az információszabadságot korlátozó törvényeket is megszorítóan kell értelmezni, mert az információszabadság, a közhatalom gyakorlásának nyilvánossága, az állam és a végrehajtó hatalom tevékenységének átláthatósága, ellenőrizhetősége feltétele a bírálat jogának, a kritika szabadságának, a szabad véleménynyilvánításnak. Ez az alapjog tehát - az alkotmányos korlátok megítélésével összefüggésben - legalább annyi alkotmányos védelmet élvez,

mint az "anyajog", a véleménynyilvánítás szabadságjoga. A nyílt, áttetsző és ellenőrizhető közhatalmi tevékenység, általában az állami szervek és a végrehajtó hatalom nyilvánosság előtti működése a demokratizmus egyik alapköve, a jogállami államberendezkedés garanciája. A nyilvánosság próbája nélkül az állam polgáraitól "elidegenedett gépezetté", működése kiszámíthatatlanná, előreláthatatlanná, kifejezetten veszélyessé válik, mert az állam működésének átláthatatlansága fokozott veszélyt jelent az alkotmányos szabadságjogokra." [34/1994 (VI24) AB hat. ABK 1994 július 261 old] E témakörnél továbbá - mint ahogy más esetben is - a korlátozhatóságra térnénk ki. Az Emberi Jogok Európai Egyezménye az információszabadság korlátait (mint ahogy más jogok korlátozhatóságát is) meghatározza. A 10 cikk 2 pontja szerint "egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság, a

területi integritás, a közbiztonság, a zavargás vagy bűncselekmény megelőzése, a közegészség vagy az erkölcsök védelme, mások jó hírneve vagy jogai védelme, a bizalmas információk közlésének megakadályozása, a bíróságok tekintélyének és pártatlanságának fenntartása céljából" vethetők korlátozás alá. Az Alkotmánybíróság igazítja döntéseit az Egyezményhez, így a levéltári ügyben a megsemmisítés egyik oka az volt, a közérdekű adatok megismerésének és terjesztésének alapjoga közvetlenül és lényegesen sérül a minden törvényi garanciát nélkülöző, teljesen szabad belátáson alapuló titoktartási felhatalmazással. Az Alkotmánybíróság szerint a szolgálati titok alkotmányosan értelmezhetetlen, definiálatlan, meghatározatlan minőségű szabálya alkotmányellenes. E határozatban az Alkotmánybíróság utalt arra is, hogy az információs szabadság korlátainak meghatározásakor, irányadóak az

Egyezményben foglalt korlátozások. Véleményem szerint az erre vonatkozó alkotmányos tétel újragondolásakor mindezeket figyelembe lehetne venni. VI. A személyes adatok védelme, az információs önrendelkezési jog Az Alkotmány 59.§ (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaságban mindenkit megillet a jóhírnévhez, a magánlakás sérthetetlenségéhez és a személyes adatok védelméhez való jog. A 11/1990. (V1) AB hat (ABH 1990 156 old), illetve a 20/1990 (X4) AB hat (ABH 1990 69 old.) óta - tehát a kezdetektől - az Alkotmánybíróság a személyes adatok védelméhez való jogot nem hagyományos védelmi jogként értelmezi, hanem annak aktív oldalát is figyelembe véve információs önrendelkezési jogként. 18 [A személyes adatok védelme, az információs önrendelkezési jog jelentőségét a hazai joggyakorlat és közvélemény nem a megfelelő súlyaként kezelte (kezeli) az alapjogértelmezés (hangsúlyozottan az alapjogértelmezés és nem

az államszervezeti kérdések) tárgyában hozott döntések közül, talán ez váltott ki legnagyobb vitát és ellenkezést. Véleményem szerint ennek oka a "praktikum" oldaláról abban található, hogy (számítás)technikai ismeretek hiánya miatt sokak által meg sem ragadható az, ami pár év múlva valóság lehet, így egyrészt nem érzékelhető a probléma súlya, másrészt az anyagi jellegű következmények terhe a feltételezett érzékelhetőségre: adott esetben tudatos homályt borít. Az Alkotmánybíróság e tárgyú alkotmányértelmezései - a jogszabályi rendelkezések megsemmisítésén, és a rendelkező részben kimondott konkrét tiltásokon túl - véleményem szerint a belátható jövőnek is "dolgoznak". ] Az információs önrendelkezési jognak az alapjogok rendszerébe történő értékelése során elsőként arra kell rávilágítani, hogy az információs önrendelkezési jog önálló nevesítése azon túl, hogy a

személyes adatok védelméhez való jogból közvetlenül ered - az Alkotmánybíróság szerint - adott esetben az emberi méltóság jogából is következhet. E kapcsolatra világít rá például a vallási tartalmú adatgyűjtéssel összefüggésben született alkotmányértelmezési határozat. "A vallás és más lelkiismereti meggyőződés az emberi méltóság és önrendelkezés egyik legbensőbb ügye, az információs önrendelkezési jog különösen érzékeny tárgya." [74/1992 (XII28) AB hat ABH 1992 312 old] Mielőtt a vonatkozó értelmezések részleteire kitérnénk, érdemes bemutatni az alkotmánybírósági határozatok rendelkező részeiben tett elvi megállapításokat. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy személyes adatok meghatározott cél nélküli, tetszőleges jövőbeni felhasználásra való gyűjtése és feldolgozása alkotmányellenes. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a korlátozás nélkül használható,

általános és egységes személyazonosító jel (személyi szám) alkotmányellenes. [15/1991 (IV13) AB hat ABH 1991 40 old.] Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a szabálysértési határozat az elkövető személyi számát nem tartalmazhatja. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy két személyazonosító jelrendszer kötelező használata ugyanarra a célra alkotmányellenes. [29/1994 (V20) AB hat ABK 1994 május, 202 old] A személyes adatok védelmére, illetve az információs önrendelkezési jogra vonatkozó - további - főbb megállapítások a jelzett határozatokban találhatóak. A személyi szám, mint általános személyazonosító jel alkotmányellenességét megállapító határozat szerint az Alkotmány 59.§-nak az a tartalma, hogy "hogy mindenki maga rendelkezik személyes adatainak feltárásáról és felhasználásáról. Személyes adatot felvenni és felhasználni tehát általában csakis az érintett beleegyezésével szabad; mindenki

számára követhetővé és ellenőrizhetővé kell tenni az adatfeldolgozás egész útját, vagyis mindenkinek joga van tudni, ki, hol, mikor, milyen célra használja fel az ő személyes adatát. Kivételesen törvény elrendelheti személyes adat kötelező kiszolgáltatását, és előírhatja a felhasználás módját is. Az ilyen törvény korlátozza az információs önrendelkezés alapvető jogát, és akkor alkotmányos, ha megfelel a Alkotmány 8.§-ában megkövetelt feltételeknek (ABH 1991 42 old) Az Alkotmánybíróság továbbá kifejtette, hogy bármilyen jogszabály, amely - az alkalmazott eljárásra tekintet nélkül - a személyes adat feldolgozásáról rendelkezik, csak akkor felel meg az Alkotmány 59. §-ának, ha garanciákat tartalmaz arra nézve, hogy az érintett személy az adat útját a feldolgozás során 19 követni, és jogait érvényesíteni tudja. Az erre szolgáló jogintézményeknek biztosítaniuk kell az érintett beleegyezését a

feldolgozásba, illetve pontos garanciákat kell tartalmazniuk azokra a kivételes esetekre nézve, amikor az adatfeldolgozás az érintett beleegyezése (esetleg tudta) nélkül történhet. E garanciális jogintézményeknek továbbá - az ellenőrizhetőség érdekében is - objektív korlátok közé kell szorítaniuk az adat útját. Az Alkotmánybíróság az alapjog tartalmának kifejtésekor fogalmakat is meghatározott. Igy az információs önrendelkezési jog gyakorlásának feltételeként és egyben legfontosabb garanciájaként meghatározta a célhozkötöttség fogalmát, szintén mint alapvető garanciával, foglalkozott az adattovábbítás és az adatok nyilvánosságra hozásának korlátozása alapvető kérdéseivel is. Az Alkotmánybíróság fontos megállapításai közül talán a következőket érdemes kiemelni: "Személyes adatot az érintetten és az eredeti adatfeldolgozón kívüli harmadik személy számára hozzáférhetővé tenni - s eszerint

adatfeldolgozási rendszereket egymással összekapcsolni - csak akkor szabad, ha minden egyes adat vonatkozásában az adattovábbítást megengedő összes feltétel teljesült. Ez tehát azt is jelenti, hogy az adattovábbítás címzettjének (az adatkérőnek) vagy konkrét törvényi felhatalmazással kell rendelkeznie ahhoz, hogy a továbbított adatokat feldolgozhassa, vagy az érintett beleegyezését kell bírnia. A célhozkötöttség természetesen a továbbítás legfőbb akadálya A célhozkötöttség követelménye, továbbá a cél megváltoztatásának, valamint az adattovábbításnak fent meghatározott feltételei az államigazgatási szervek közötti, vagy azokon belüli adattovábbításnak is gátat szabnak." (ABH 1991. 43 old) De miért ilyen fontos az alapjogvédelem oldaláról az általános és egységes személyazonosító jel kiterjedt használatának tiltása ? Az alapjogsérelem veszélyeire - (amely nyilvánosságot kevésbé kapott) a

határozatok gondos tanulmányozása során - választ kapunk. "A személyi szám elterjedt használata esetén a magánszféra megszűnik, mert a legtávolabb eső, különböző célú nyilvántartásokból összehozott adatokból előállítható az ún. személyiségprofil, az érintett tetszőlegesen széles tevékenységi körére kiterjedő és intimszférájába is behatoló művi kép, amely ugyanakkor az adatok kontextusból kiragadott volta miatt nagy valószínűséggel torz is. Az adatfeldolgozó mégis ennek alapján hozza meg döntéseit, állít elő és ad tovább újabb személyre vonatkozó információkat. A nagymennyiségű összekapcsolt adat, amelyről az érintett legtöbbször nem is tud, kiszolgáltatja az érintettet, egyenlőtlen kommunikációs helyzeteket hoz létre. Megalázó az olyan helyzet, és lehetetlenné teszi a szabad döntést, amelyben az egyik fél nem tudhatja, hogy partnere milyen információkkal rendelkezik róla. A személyi számmal

dolgozó államigazgatás hatalma mértéktelenül megnő Ha a személyi számot a nem-állami szférában is használhatják, ez nemcsak az ottani adatfeldolgozóknak ad az érintett felett hatalmat, hanem az állam további hatalomnövekedéséhez vezet: még messzebbre terjeszti ki az adatokon keresztüli ellenőrzés lehetőségét. Mindez súlyosan veszélyezteti az önrendelkezés szabadságát és az emberi méltóságot. A korlátozás nélkül használható személyi szám a totális ellenőrzés eszközévé válhat."(ABH 1991 51 old) Megjegyzést érdemel végül, hogy az Alkotmánybíróság a személyiségi jogok védelmével összhangban részletesen meghatározta a személyes adatok feldolgozásának azokat a szempontjait, amelyek az információs önrendelkezési jog sérelmét küszöbölik ki. (ABH 1991 48-49 old) Összefoglalva az eddigieket megállapítható, hogy az Alkotmánybíróság szerint az Alkotmányból a személyes adatok felhasználását illetően

a célhozkötöttség elve és az osztott információs rendszerek alkotmányos követelménye határozható meg. Az alapjogi védelem (a személyes adatok, az információs 20 önrendelkezési jog védelme) szempontjainak érvényesítésekor az Alkotmánybíróság következetesen figyelembe veszi a bemutatott alkotmányos követelményeket. E témakörnél végül arra térnénk ki, hogy az Alkotmánybíróság a személyi számnak a közigazgatásban történő használatával részletesen foglalkozott a 29/1994. (V20) AB határozatában E döntésben a testület több jogszabályt is vizsgált alkotmányellenesnek az ún. betegbiztosítási kártyán kötelezően feltüntetendő személyi számot találta, az alkotmánysértést az információs önrendelkezési jog sérelmére alapozta, meghatározva e jog lényeges tartalmának további összetevőit. A határozat - fönt bemutatott rendelkező része is meghatározta azt az alkotmányos követelményt, amelynek

lényegesebb részlete a következő: "Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint két személyazonosító jelrendszer kötelező használata ugyanarra a célra általában véve is az információs önrendelkezési jog lényeges tartalmának a sérelmét jelenti, ezért alkotmányellenes. A kétféle azonosító megkönnyíti az adatfeldolgozó rendszerek összekapcsolását, kifejezetten nehezíti vagy egyenesen lehetetlenné teszi, hogy a személy kövesse és ellenőrizze az adatfeldolgozás egész útját és folyamatát és nem felel meg az információs önrendelkezési jog gyakorlása legfontosabb garanciájának: a célhozkötöttségnek." (ABK 1994 május, 208 old) VII. Diszkrimináció Az eddig hozott döntésekből megállapítható, hogy a megkülönböztetés tilalmára való érdemi hivatkozás, azaz a határozat alapjául szolgáló alapjogsérelem fennállásának vizsgálata, a diszkrimináció tilalma tekintetében arányában - más alapjogokhoz képest

- a legtöbb (176 határozat). Ez több szempontból is értehető. Egyrészt, mivel az Alkotmánybíróság eljárása indítványhoz kötött, minden esetben ki kell térni rá, ha az indítványozó az Alkotmány 70/A.§-át felhívja (s a gyakorlat azt mutatja, hogy a legkézenfekvőbb a megkülönböztetés tilalmára hivatkozni). Másrészt elméleti oka is van, hiszen a megkülönböztetés tilalma az egész alapjogi rendszert, és az Alkotmány más rendelkezéseit is áthatja, az alkotmányos jogokkal való élés egyik feltétele azok megkülönböztetés nélküli biztosítása. Ez vonatkozik valamennyi az Alkotmányban nevesített jogra, így pl a hatályos Alkotmány általános rendelkezéseiben található tulajdonhoz való jogra, (vagy az abból folyó egyéb vagyoni jogokra, pl. 54/1992 (X29) AB hat ABH 1992 268-269 old) illetve más alkotmányos alapelvre (de vonatkozhat - mint látni fogjuk - nem alkotmányos jogokra is). Már e tanulmány elején, az "emberi

méltóság és egyenlőség" részben idéztük azt az alkotmánybírósági határozatot, [9/1990. (IV25) AB hat] amelyen az Alkotmánybíróság ezirányú gyakorlata alapul E döntésnek a diszkrimináció szempontjából lényeges további megállapításait tartalmazza az az alkotmányértelmezés hatáskörében hozott határozat, amely a miniszterelnöknek a tulajdonviszonyok rendezése előtt benyújtott indítványa alapján született (s amely más alkotmányos tételek összefüggésében az Alkotmány 70/A.§-át is értelmezte) E szerint: "az azonos személyi méltóság jogából esetenként következhet olyan jog is, hogy a javakat és esélyeket mindenki számára (mennyiségileg is) egyenlően osszák el. De ha valamely az Alkotmányba nem ütköző társadalmi cél, vagy valamely alkotmányos jog csak úgy érvényesíthető, hogy e szűkebb értelemben vett egyenlőség nem valósítható meg, akkor az ilyen pozitív diszkriminációt nem lehet

alkotmányellenesnek minősíteni. A pozitív diszkrimináció korlátjának a tágabb értelemben leírt, tehát az egyenlő méltóságra vonatkozó megkülönböztetés tilalma, illetve az Alkotmányban pozitívan megfogalmazott alapjogok tekintendők. 21 Bár a társadalmi egyenlőség mint cél, mint társadalmi érdek, megelőzhet egyéni érdeket, de nem kerülhet az egyén alkotmányos jogai elé." [21/1990 (X4) AB hat ABH 1990 75 old] Az Alkotmánybíróság működésének kezdetén leszögezte, hogy az Alkotmány 70/A. §-ban lefektetett megkülönböztetés tilalma nem abszolút. - Ennek egyik korlátját a fentiekkel összhangban az Alkotmánybíróság így határozat meg: " A jogegyenlőség nem jelenti a természetes személyeknek a jogon kívüli szempontok szerinti egyenlőségét is. Az ember, mint a társadalom tagja hivatása, képzettsége, kereseti viszonyai stb szerint különbözhet és ténylegesen különbözik is más emberektől. Az állam

joga, - s egyben bizonyos körben kötelezettsége is -, hogy a jogalkotás során figyelembe vegye az emberek között ténylegesen meglévő különbségeket. Az Alkotmány 70/A§ (1) bekezdése ugyanis nem bármifajta különbségtételt tilt, - egy ilyen általános tilalom összeegyeztethetetlen lenne a jog rendeltetésével - hanem csupán az emberi méltósághoz való jogot sértő megkülönböztetéseket." [61/1992. (XI20) AB hat ABH 1992 282 old] - A másik korlát, a diszkrimináció értelmezésénél és alkalmazásánál figyelembeveendő - gyakorlati szempont az "egyéb helyzet szerinti különbségtétel" megfogalmazásából ered. Az Alkotmánybíróság gyakorlatában alkotmányellenes megkülönböztetés, ha a jogszabály a szabályozás szempontjából azonos csoportba tartozó, tehát az egymással összehasonlítható jogalanyok között tesz különbséget, anélkül, hogy annak alkotmányos indoka lenne. [pl 33/1990 (XII26) AB hat ABH 1990 191.

old, 191/B/1992 AB hat ABH 1992 593 old] Abban az esetben viszont, ha nem azonos csoportba tartozó személyi körről van szó, azok között az alkotmányellenes megkülönböztetés fönnállását nem igen lehet megállapítani. Ez a diszkrimináció tilalom alkalmazásának másik ésszerű korlátja. Ebben a tekintetben problémát tulajdonképpen az jelenthet, hogy nem mindig egyértelmű, kik is tartoznak egy csoportba, milyen elvek szerint áll össze a csoportképző ismérv. Az Alkotmánybíróság ezirányú gyakorlata, hogy az "azonos csoportba tartozókat", tehát a diszkrimináció szempontjából összehasonlítható személyi kört szűken értelmezi. Egyértelmű volt a megítélés például az özvegyi nyugdíj tekintetében, ahol a szabályozás a férjet kizárta az özvegyi nyugdíjból való részesedésből, ugyan olyan feltétel fennállása esetén [10/1990. (IV27) AB hat. ABH 50 old] Figyelembe vehetjük továbbá azt a döntést is, amely a

bírósági végrehajtáshoz kapcsolódva vizsgálta az ügyvédekre és a közjegyzőkre vonatkozó eltérő szabályokat. Az Alkotmánybíróság e döntésében megállapította: "A törvényhozó a kifogásolt rendelkezéssel nem személyek között különböztet, hanem különböző foglalkozások és hivatások között feladatokat és hatásköröket oszt és választ szét. Az azonos végzettségű szakmai csoportba tartozók között nem állapítható meg diszkrimináció azon az alapon, hogy a törvényhozó közöttük eltérő jogállású foglalkozási csoportokat állít fel és azokhoz különböző hatásköröket és feladatköröket rendel. A jogászság szakmai végzettség szempontjából elvileg valóban homogén csoportnak tekinthető, amely azonban számos eltérő jogállású, feladat- és hatáskörű jogi hivatás gyakorlását teszi lehetővé. Nem lehet tehát alkotmányos kifogást támasztani annak alapján, hogy a végzettséget tekintve egységes

jogászság egyik szakmai csoportja a jogi képviseletre, a másik közhitelességi funkcióra szakosodva látja el feladatát, eltérő jogokkal és kötelezettségekkel." (108/B/1992 AB hat ABK 1994 január, 33 old.) Az azonos, illetve különböző "csoportba" tartozók meghatározása problémát inkább az adó, illetve társadalombiztosítási jogszabályokban okozhat. Ennek egyik oka magának a vonatkozó szabályozásnak a bonyolultsága, de oka az is, hogy legtöbb esetben a különböző kedvezményekben, vagy mentességekben nem részesülők - többek között - úgy érzik: alkotmányellenes megkülönböztetést 22 eredményez kizárásuk, úgy gondolják, hogy esetükben is ugyan arról a személyi körről van szó, mint azoknál, akik kedvezményben részesültek. Az Alkotmánybíróság e tekintetben érvényesülő gyakorlata a hangsúlyt, nem az ún. csoportképző ismérv dogmatikai kimunkálására, hanem az állam gazdaságpolitikájának -

alkotmányossági szempontú - sajátosságára helyezi (s egyben más alkotmányossági összefüggésbe, nevezetesen az állami gazdaságpolitika alkotmányos megítélésének szempontrendszerébe illeszti). E szerint: "a mentességek és kedvezmények meghatározásánál a jogalkotót széleskörű mérlegelési jog illeti meg. Ennek gyakorlása során tekintettel lehet bizonyos, az Alkotmányban is nevesített jogokra - pl. az egészséges környezethez vagy a szociális biztonsághoz való jogra - de ezen túlmenően érvényre juttathat az Alkotmányból közvetlenül le nem vezethető, esetenként rövid távra irányadó gazdaságpolitikai, életszinvonalpolitikai, szociálpolitikai és egyéb célkitűzéseket. Ekként tehát, noha a jogalkotót a mentességek és kedvezmények megállapításánál is kötik az Alkotmányban meghatározott jogi korlátok, a jogalkotói mérlegelésnél nem a jogi, hanem az egyéb szempontok játszák a meghatározó szerepet, s ebből

eredően az esetleges helytelen, a társadalom érdekeivel ellentétes tartalmú mérlegelés is elsődlegesen politikai felelősséget von maga után. A kifejtettekből következik, hogy a kedvezményekre vonatkozó jogszabályi rendelkezések alkotmányossági felülvizsgálata során az Alkotmánybíróság hatáskörébe kizárólag annak ellenőrzése tartozik: a jogalkotó mérlegelési jogának gyakorlása során nem került-e ellentétbe az Alkotmány valamely rendelkezésével, s az Alkotmánybíróság nem jogosult a jogalkotói mérlegelés célszerűségi pl. gazdaságpolitikai - szempontú felülbírálatára" [61/1992 (XI20) AB hat ABH 1992 281 old] A bemutatott döntés alapján alakult ki az Alkotmánybíróság ezirányú töretlen gyakorlata. Az arányos közteherviselés alkotmányos kötelezettsége és diszkrimináció tilalma alkotmányos tételek "egymásra vetítése" során is a fönti szempont figyelembevételével dönt a testület (pl. 54/1993

(X13) AB hat ABH 1993. 340 old) - Már e rész bevezető gondolatai között is volt arról szó, hogy a diszkrimináció tilalma sajátos kapcsolatban áll a többi alapjoggal és alkotmányos alapelvvel. Mint bemutattuk, az Alkotmánybíróság értelmezésében szoros összefüggésben áll az emberi méltósághoz való joggal. Az Alkotmánybíróság, a jövedelemadó törvény egyes rendelkezéseinek vizsgálata során hozott határozatának rendelkező részében szükségesnek tartotta kimondani a következőket: "Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében megfogalmazott tilalom - amennyiben a különbségtétel sérti az emberi méltósághoz való jogot - kiterjed az egész jogrendszerre," . ide értve azokat a jogokat is, amelyek nem tartoznak az emberi jogok, illetőleg az alapvető állampolgári jogok közé. [61/1992. (XI20) AB hat] Az emberi méltósághoz való jog és az abból fakadó egyenlőségi elv, valamint a

megkülönböztetés tilalma alkotmányos tételek közötti kapcsolat a fentieken túl különbségekkel is jár, azaz egymástól elhatárolható. Az Alkotmánybíróság számos döntésében [pl: 21/1990 (X4) AB hat, 7/1991 (II28) AB hat., 28/1991 (VI3) AB hat stb] kifejtette, hogy az Alkotmány 70/A§-ában megfogalmazott diszkrimináció tilalma annak ellenére, hogy az Alkotmány azokat állampolgári aspektusból fogalmazza meg, a jogi személyekre is vonatkoznak, így a jogi személyek számára is biztosított, hogy alkotmányos jogait bármilyen megkülönböztetés nélkül érvényesítse. A méltósághoz való jog viszont - mint már említésre került - az emberi méltósághoz, és az emberi egyenlőséghez való jogot jelenti, amellyel az önrendelkezés szférája biztosított az állami szabályozással szemben. A halálbüntetéshez kapcsolódó egyik párhuzamos vélemény szerint "A méltósághoz való jognak ez a felfogása különbözteti meg az embert a

jogi személyektől, amelyek teljesen szabályozás alá vonhatók, nincs "érinthetetlen" lényegük. (Ez az elvi különbség az ember és a jogi személy között, nem pedig az, 23 hogy egyes jogok "jellegüknél fogva csak emberhez fűződhetnek". Az utóbbiak mintájára ugyanis mindig képezhetők analóg jogok a jogi személyek számára.)" (ABH 1990 103old) Az alapjogi összefüggések rendszerében tehát megállapítható, hogy a diszkrimináció tilalmának sérelme nemcsak az Alkotmányban kifejezetten meghatározott jogok alapján történő megkülönböztetés szerint áll fenn, hanem önmagában is felhívható ha az adott jogsérelem az emberi méltóságot érinti. Megállapítható továbbá, hogy a természetes és a jogi személyek közötti különbségtétel alapja a méltósághoz való jogból ered, viszont a diszkrimináció tilalma a jogi személyek számára is biztosított. Tehát a jogi személyek közötti alkotmányellenes

diszkrimináció megállapítására is sor kerülhet, amelynek alapja lehet egyrészt más alkotmányos rendelkezések (tulajdon, vagyoni kérdések stb.) szerinti alkotmányosan nem indokolható különbségtétel, de alapja lehet másrészt az azonos csoportra vonatkozó - indok hiányában - eltérő szabályozás. Ehhez kapcsolódva például az Alkotmánybíróság megállapította, hogy: "alkotmányossági kérdést az vetne fel, ha összehasonlítható szervezetek közül a törvényhozó egyesek számára megadná a jogi személlyé válás, vagy egy adott szervezeti forma alapításának lehetőségét, míg másokat önkényesen kizárna ebből, vagy aránytalanul nehézzé tenné számukra a e jogállás megszerzését." (ABH 1993 101 old) Végül nyomatékosítani szükséges, hogy az azonos jogalanyok meghatározása során (amelyek között alkotmánysértést eredményezhet a megfelelő ok és cél nélküli különbségtétel) - a fentebb már kifejtett okok

miatt - az Alkotmánybíróság az azonos személyi kört szűken értelmezi (pl. a házi orvos és a házi gyermekorvos sem tekinthető adott esetben egy csoportba tartozónak 575/B/1994. AB hat ABK 1994 október 417. old), így a diszkrimináció tilalom értelmezéséhez e korlátok figyelembe vétele mindenképp hozzátartozik. VIII. Alapjogi teszt E tanulmány több részében is - az alapjogi korlátozással kapcsolatban - említésre került a korlátozással szemben fennálló alkotmányos előírásoknak történő megfelelés. Az Alkotmány 8§ (2) bek szerint "A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja". Ez az alkotmányos előírás, az alapjog korlátozásának vizsgálata esetén az Alkotmánybíróságtól elsőként, a lényeges tartalom meghatározását igényli (ha erre szükség van, azaz ha az Alkotmány nem

pontosítja úgy mint például a vallásszabadságnál, vagy ha az Alkotmány által meghatározottakon túl a lényeges tartalomnak más összetevői is fennállnak) . Mint a föntiekben, az egyes alapjogok értelmezésénél láttuk, az Alkotmánybíróság az alapjogi rendszer egészébe illesztve vizsgálja az adott alkotmányos jogot, más alapjogokkal való kapcsolata alapján határozza meg az "érinthetetlen lényeget". Ugyanakkor magának az Alkotmánynak a szövegéből is kiderül, hogy bizonyos esetekben - a lényeges tartalmon kívül eső körben - a korlátozhatóságra lehetősége van a törvényalkotónak. Az, hogy egy adott alkotmányos jog korlátozása megfelel e az alkotmányos követelményeknek - mint alkotmánybírósági feladat - azt igényli, hogy létezzen egy olyan következetes szempontrendszer amelyet a korlátozás megítélése során figyelembe lehet venni. Azon túl, hogy az egyes alapjogoknál bemutattuk azokat a szempontokat, amelyek az

adott jog sajátosságait figyelembe véve meghatározó lehet a korlátozás megítélésénél, az Alkotmánybíróság a korlátozás vizsgálatára az ún. "alapjogi tesztet", a "szükségesség és az arányosság módszertanát" érvényesíti. 24 Már a működés első évében (az egyes állami és pártfunkciót betöltő személyek vagyonnyilatkozatáról szóló törvény vizsgálatakor) az Alkotmány vonatkozó rendelkezésnek az 1990. évi XL tv által történő módosítása után megállapította az Alkotmánybíróság, hogy a kényszerítő ok nélküli alapjogkorlátozás nem felel meg az Alkotmánynak. Az alapjogot korlátozó normákkal szemben továbbá az arányosság feltételeinek történő megfelelést támasztotta a testület. E szerint az arányosság feltétele "megköveteli, hogy az elérni kívánt cél fontossága és ennek érdekében okozott alapjog-sérelem súlya összhangban legyen egymással. A törvényhozó a

korlátozás során köteles az adott cél elérésére alkalmas legenyhébb eszközt kiválasztani. Ha az alkalmazott korlátozás a cél elérésére alkalmatlan, az alapjogsérelem megállapítható." [20/1990 (X4) AB hat ABH 1990 71 old] Ez a feltételrendszer tehát a lényeges tartalom meghatározásán túl megköveteli az Alkotmánybíróságtól annak vizsgálatát is, hogy milyen okból (pl. másik alapjog védelme, érvényesülése) történt a korlátozás, a korlátozás módja megfelel e az Alkotmánnyal összeegyeztethető, vagy az Alkotmányból levezethető cél eléréséhez (pl. közélet tisztasága), végül a korlátozás mikéntjét is vizsgálni kell, azaz bizonyítani kell, hogy más enyhébb korlátozó eszköz nincs, vagy az enyhébb elégtelen a cél eléréséhez. Ez utóbbi feltétel az Alkotmánybíróságra adott esetben azt a kötelezettséget is háríthatja, hogy mutasson rá, vagy legalábbis körvonalazza, elviekben bizonyítsa, hogy van olyan

megoldás amely összeegyeztethető az Alkotmánnyal. Igy például a személyi számmal kapcsolatos határozat részletesen foglalkozik az alkotmányos megoldás kereteinek föltárásával, az alkotmánysértés kiküszöbölhetőségének módozataival (ABH 1991 48-49. old) A közösség elleni izgatás büntetőjogi tényállás vizsgálata során egyik alapkérdésként merült fel, hogy a véleménynyilvánítás szabadságával szemben a büntetőjog eszközeinek igénybevétele nem "erős" eszköz-e, más felelősségi formák (szabálysértési, polgári jogi felelősségi rendszerek) elegendőek-e az adott, alkotmányosan indokolható cél eléréséhez (ABH 1992. 176. old) [Ugyan ez a probléma előjött a hatóság és hivatalos személy megsértésénél is (ABK 1994 279. old)] stb A föntieken kívül számos más példát is lehetne hozni arra, hogy alapjogi tesz milyen részletes és szerteágazó vizsgálatot (ismeretet) igényel. Alkalmazása alapjogsérelem

megítélésénél elkerülhetetlen, mivel ezáltal mutathatóak ki azon alapjogi összefüggések, amelyet a jogalkotónak nemcsak egy adott jog védelme, vagy érvényesülésének elősegítése hanem az Alkotmány egészének betartása érdekében figyelembe kell venni. A föntebb idézett `90-es döntésre épülve az Alkotmánybíróság a korlátozással szemben támasztott feltételrendszert a következőképpen foglalta össze: "Az állam akkor nyúlhat az alapjog korlátozásának eszközéhez, ha másik alapvető jog és szabadság védelme vagy érvényesülése, illetve egyéb alkotmányos érték védelme más módon nem érhető el. Az alapjog korlátozásának alkotmányosságához tehát önmagában nem elegendő, hogy az másik alapjog vagy szabadság védelme vagy egyéb alkotmányos cél érdekében történik, hanem szükséges, hogy megfeleljen az arányosság követelményeinek: az elérni kívánt cél fontossága és az ennek érdekében okozott

alapjogsérelem súlya megfelelő arányban legyen egymással. A törvényhozó a korlátozás során köteles az adott cél elérésére alkalmas legenyhébb eszközt alkalmazni. Alkotmányellenes a jog tartalmának korlátozása, ha az kényszerítő ok nélkül, önkényesen történik vagy ha a korlátozás súlya az elérni kívánt célhoz képest aránytalan." [pl: 7/1991 (II28) AB hat, 30/1992 (V26) AB hat., 36/1994 (VI24) AB hat, 46/1992 (IX26) AB hat] Mindehhez még a jogalkalmazásra, vagy egy korlátozás alkotmányosságának megítélésére irányadó követelményként azt lehetne hozzá tenni, hogy az alapjogokat korlátozó törvényeket megszorítóan kell értelmezni. A fönti részekben található példákból válogatva az Alkotmánybíróság ezt mind a 25 vallásszabadság, mind a véleménynyilvánítási szabadság, mind az információszabadság tekintetében kimondta. A "megszorító értelmezés" elve evvel szoros összefüggésben más

tekintetben is él. Az emberi jogok korlátozhatóságával kapcsolatban az Európai Egyezmény azt a "logikát" követi, hogy a jog tartalmának meghatározása után megállapítja az adott jog korlátozhatóságának konkrét eseteit. Az Emberi Jogok Európai Bizottságának ezen klauzuláknak az államok által történő értelmezésére vonatkozó megállapítása szerint: "A megszorító értelmezés azt jelenti, hogy bármely korlátozás alapja csak olyan körülmény lehet, amely magában a kivételt felsoroló rendelkezésben található, és ezek a körülmények pedig csak olyan módón értelmezhetőek, hogy az ne menjen túl a szavak hétköznapi értelmén." [Sunday Times kontra Egyesült Királyság (1976).] IX. Az állam objektív, intézményvédelmi kötelezettsége 1. Az intézményvédelmi kötelezettségről általában Az Alkotmány 8.§ (1) bek szerint "A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen

alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelezettsége." Az Alkotmánybíróság ebből az alkotmányos tételből kiindulva dolgozta ki a vonatkozó állami kötelezettség alapját képező rendszert. Az Alkotmánybíróság álláspontját elvi éllel az ún abortusz határozatban fejtette ki első ízben. Az állam objektív, intézményvédelmi kötelezettsége ebben az ügyben az élet védelméhez kapcsolódva fogalmazódott meg. A testület szerint az állam intézményvédelmi kötelezettsége az alapjogi rendszer egészéből következően az életre is kiterjed és ebbe beletartozik a jövendő generációk életfeltételeinek a biztosítása is. Az Alkotmánybíróság vonatkozó gyakorlatának alapját a következők képezik: "Az állam kötelessége az alapvető jogok "tiszteletben tartására és védelmére" a szubjektív alapjogokkal kapcsolatban nem merül ki abban, hogy tartózkodnia kell

megsértésüktől, hanem magában foglalja azt is, hogy gondoskodnia kell az érvényesülésükhöz szükséges feltételekről. Az emberek természetszerűen egyéni szabadságuk és személyes igényeik szempontjából gyakorolják alapjogaikat. Az államnak viszont arra van szüksége garanciális feladata ellátásához, hogy az egyes alanyi alapjogok biztosítása mellett az azokkal kapcsolatos értékeket és élethelyzeteket önmagukban is, azaz ne csupán az egyes egyedi igényekhez kapcsolódóan védje, s a többi alapjoggal összefüggésben kezelje. Az állam számára az alapjogok védelme csupán része az egész alkotmányos rend fenntartásának és működtetésének. Ezért az állam úgy alakítja ki az egyes alapjogok megvalósításához szükséges jogszabályi és szervezeti feltételeket, hogy mind a többi alapjoggal kapcsolatos, mind pedig egyéb alkotmányos feladataira is tekintettel legyen; az egyes jogoknak az egész rend szempontjából legkedvezőbb

érvényesülését teszi lehetővé, s mindezzel az alapjogok összhangját is előmozdítja. Az alapjog jogosultja illetve az állam különböző szempontjai és feladatai miatt az alapjog alanyi jogi illetve objektív oldala nem feltétlenül fedi egymást. Az állam - általános és objektív szempontjaiból következően - a szubjektív alapjog által védett körön túlmenően is meghatározhatja ugyanazon alapjog objektív, intézményes védelmi körét. Ez a helyzet például akkor, ha egy szabadságjog egyéni gyakorlása nem látszik veszélyeztetettnek, az esetek összességében azonban az alapjog által garantált szabadság vagy életviszony intézménye kerül veszélybe. Olyan kisajátítások például, amelyek 26 önmagukban nem állnak ellentétben a tulajdonhoz való alanyi joggal, bizonyos szám fölött és rendszeresség mellett a tulajdon intézményét veszélyeztetik." [64/1991 (XII17) AB hat ABH 1991 302-303. old] Az Alkotmánybíróság a

fönti elvi megállapítást több döntésében, az adott alapjognak az alapjogi rendszer egésze szempontjából történő megítélése révén fölhívta. Igy pl a médiatörvény megalkotásának alkotmányellenes elmulasztását megállapító döntésben a testület a véleménynyilvánítási szabadságra vonatkoztatva mutatta ki, hogy az alkotmányosan, mint alanyi jog, és mint a feltételek és a működés kialakítására és a fenntartásának biztosítására vonatkozó állami kötelezettség, csak együttesen értékelhető [37/1992. (VI10) AB hat ABH 1992 229 old] Azt, hogy az állam az alapjog védelme során az egyes alapjogokhoz tartozó értékeket a többi alapjoggal összefüggésben köteles kezelni, jól példázza a vallásszabadság alkotmányos tartalmát kibontó 4/1993. (II.12) AB hat E szerint: "Az állam az objektív intézményvédelem körében köteles az egyes alapjogok megvalósításához szükséges jogszabályi és szervezeti feltételeket

úgy kialakítani, hogy mind a többi alapjoggal kapcsolatos, mind pedig egyéb alkotmányos feladataira is tekintettel legyen (64/1991.(XII17)AB határozat) Így a vallásszabadság érvényesülési feltételeit egyeztetni kell azokkal az alapjogokkal, amelyeknek az iskolaügyben szintén érvényesülniük kell. Mindenekelőtt azzal, hogy az államnak ingyenes és kötelező általános iskolát kell működtetnie (70/F.§); a szülők, gondviselők pedig kötelesek kiskorú gyermekeik taníttatásáról gondoskodni (70/J.§) A szülőket megilleti az a jog, hogy gyermekeik nevelését megválasszák. (67§ (2) bekezdés) Az államnak tiszteletben kell tartania és támogatnia kell a tanszabadságot és a tanítás szabadságát. (70/G§ (1) bekezdés)" (ABH 1993 55 old) Hasonló az intézményvédelmi kötelezettségnek hangsúlyt adó, és a vallásszabadságra vonatkoztatott indokolást találhatunk a világnézetileg elkötelezett illetve a semleges állami

(önkormányzati) iskola alapítása és fenntartása szabályit megállapító törvény vizsgálatával kapcsolatos döntésben. [18/1994 (III.31) AB hat ABK 1994 117 old] Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy az állam intézményvédelmi kötelezettsége azt jelenti, hogy az államtól nem elégséges a szubjektív alapjog tiszteletben tartása, nemcsak az a kötelezettség hárul az államra, hogy ne sértse meg, hanem - a többi alkotmányos alapjogra tekintettel is - az érvényesülését elő kell segíteni, pl. sajátos intézményeket kell kialakítani, működtetni Mint ahogy az Alkotmánybíróság kifejtette az alapjogok objektív intézményes védelmének köre túlmehet azon a védelmen, amelyet ugyan azon alapjog alanyi jogként nyújt. Ez az objektív védelem nemcsak szélesebb, de minőségileg is más mint az egyéni alanyi jogok védelmének összeadása. (ABH 1991 303.) Az állam objektív, intézményvédelmi kötelezettsége tulajdonképpen az alapjogi rendszer

egészéből eredő értékek védelmének, érvényesülésük előmozdításának állami kötelezettségét testesíti meg. Evvel - véleményem szerint - az Alkotmánybíróság az alapjogi rendszerrel kapcsolatos azon általános tételnek, amely szerint az alapjogok egyben az állami hatalomgyakorlás korlátai is, egy újabb elemét tárta fel. Ez az új elem pedig az, hogy az állami hatalom korlátja az - az Alkotmányból folyó állami kötelezettség teljesítése -, is hogy az alapjogi értékrendszer társadalom irányába közeledéséhez szükséges környezetet, jobbanmondva azt a környezetet, amelyben objektíve biztosított az értékrendszer érvényesülése, az állam eszközeivel biztosítani köteles. Ez a kötelezettség túl van azon a körön, amelyet a hagyományos védelmi funkció jelent, és többletként az alapjogi értékrendszer - állami befolyástól mentes - érvényesüléséhez szükséges feltételek megteremtése jelenik meg. Ez utóbbi az

állami hatalom számára az Alkotmányból keletkeztet objektív, - a hatalomgyakorlás szempontjából önkorlátozási elemet is tartalmazó kötelezettséget, az alapjogi értékrendszer prioritása alapján. 27 Az alapjogok érvényesülése és az állami hatalom korlátozása, közötti összefüggésrendszer tehát semmiképpen nem azt a zsákutcának tekintendő álláspontot jelenti, amely az "állam által biztosított" megfogalmazásból következik. Az alapjogi rendszer, az állami hatalom gyakorlásának természetes korlátja, amelyet nem zár ki az, hogy állami kötelezettség is keletkezhet. Ez a kötelezettség az alapjog érvényesüléséhez szükséges objektív feltételek (pl. törvényi, szervezeti garanciák) megteremtésében ölt testet. Abban az esetben ha az adott alapjog "érvényesülése" alapvetően valamilyen konkrét intézményi formában, intézményi keretek között megy végbe, pl. közérdekű adatok megismerése,

tájékozódáshoz való jog a nyomtatott és elektronikus sajtón keresztül, vallásgyakorlás egyházi keretek között, művelődéshez oktatáshoz való jog az oktatási intézmények útján stb. ez egyrészt korántsem zárja ki, hogy a más csatornákon történő alapjog érvényesítés nem részesül alkotmányos védelemben, mivel a szubjektív alapjog védelme az állam elsőrendű kötelessége. Másrészről azonban az intézményes formák védelme - véleményem szerint - nem azt jelenti, hogy az állam egy adott intézményi struktúrát (televízió, rádió, egyház, oktatási intézmények stb.) véd, mivel ez az intézményi struktúrák "bemerevítésével" járna. Az állam objektív intézményvédelmi kötelezettsége álláspontom szerint a szubjektív alapjog, pl véleménynyilvánítás, vallásszabadság, stb adott korban megfelelő intézményét, azaz a szubjektív alapjog megnyilvánulásának csatornáit, éppen domináns formáját védi. Ez

koronként más és más is lehet (Hangsúlyozandó azonban, hogy az állam objektív, intézményvédelmi kötelezettségének csak az egyik oldala amikor konkrét, megragadható intézményi formákról van szó, mivel az intézményvédelmi kötelezettség sokkal átfogóbb, így abba beletartozik például a piacgazdaság intézményének védelme, vagy mint láttuk az állam életvédelmi kötelezettsége is.) 2. Az egészséges környezethez való jog Első pillantásra talán érthetetlennek tűnhet, hogy az állam intézményvédelmi kötelezettsége fejezetben kerül sor az egészséges környezethez való jog (Alkotmány 18.§ és 70/D§) alkotmánybírósági értelmezésének kibontására. Az alkotmányos jogok rendszerezése e tanulmányban az alkotmánybírósági értelmezések logikáját próbálja követni, célja, hogy magával a rendszerezéssel is az egymást átszövő - az egyes alapjogokból fakadó, de az egész alapjogi rendszert átható értékek mentén

egyfajta csoportosítást próbáljon fölállítani. E fejezeten belül történő bemutatás oka a következő. Az Alkotmánybíróság szerint: "A környezetvédelemhez való jog elsősorban önállósult és önmagában vett intézményvédelem, azaz olyan sajátos alapjog, amelynek az objektív, intézményvédelmi oldala túlnyomó és meghatározó. A környezethez való jog az állam környezetvédelemre vonatkozó kötelességei teljesítésének garanciáit emeli az alapjogok szintjére, beleértve a környezet elért védelme korlátozhatóságának feltételeit is. E jog sajátosságai folytán mindazokat a feladatokat, amelyeket másutt alanyi jogok védelmével teljesít az állam, itt törvényi és szervezeti garanciák nyújtásával kell ellátnia." [28/1994 (V20) AB hat ABK 1994. május 197 old] A fönti határozat szerint a környezethez való jog mint sajátos harmadik generációs alkotmányos jog nem tekinthető alanyi alapjognak (klasszikus védelmi

jellegű alapjognak), de nem is pusztán alkotmányos feladat, vagy államcél amelynek megvalósítása tekintetében az állam viszonylag szabad. A 28 környezethez való jog - az Alkotmánybíróság álláspontja alapján - nem hasonlítható a szociális jogokhoz sem. (Ennek részleteire a későbbiekben kitérünk) Az Alkotmánybíróság szerint a környezethez való jog esetében "legszorosabb kapcsolat az élethez való joggal áll fenn: a környezethez való jog valójában az élethez való jog objektív, intézményvédelmi oldalának egyik része: az emberi élet természeti alapjainak fenntartására vonatkozó állami kötelességet nevesíti külön alkotmányos "jogként". Az Alkotmány 18§ hiányában a környezetvédelemmel kapcsolatos állami kötelezettségek kiterjesztő értelmezéssel az Alkotmány 54.§ (1) bekezdéséből is levezethetők lennének. A környezethez való jog önálló kimondása azonban az állam objektív életvédelmi

kötelezettségéből - egyébként szükségszerűen adódó - következményeknek külön alkotmányos súlyt ad. Ezek az objektív állami kötelezettségek szélesebbek az élethez való alanyi jogok összességénél A környezethez való jog formailag is eloldja őket az élethez való alanyi jogtól, s ezzel megkönnyíti, hogy ez a jog további, más gyökerű, a feladat megvalósításához szükséges állami kötelezettségeket magába fogadjon, továbbá megkönnyíti a környezetvédelem sajátosságához való alkalmazásukat is." [28/1994 (V.20) AB hat ABK 1994 május, 197-198 old] Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Alkotmányban biztosított környezethez való jog a környezet védelmére és az élet természeti alapjainak fenntartására vonatkozó állami kötelezettséget jelenti, az állam kötelezettsége kiterjed a véges javakkal való gazdálkodás intézményeinek kiépítésére is. [996/G/1990 ABH 1993 535 old, 28/1994 (V20) AB hat ABK

1994 május 196 old] Az Alkotmánybíróság a környezethez való jogot tehát az állam objektív, intézményvédelmi kötelezettségének oldaláról ragadja meg (ez emeli alapjogi szintre, de nem tekinthető alanyi alapjognak). Mint sajátos, az Alkotmányban nevesített jogot, az Alkotmánybíróság az alkotmányvédelem rendszerébe illeszti, annak eszközeit felhasználja érvényesülése érdekében. Igy az ún. "szükségesség és arányosság" kritériuma e jog korlátozhatóságával kapcsolatban is irányadó Ezt bizonyítják a 28/1994. (V20) AB hat rendelkező részében megfogalmazottak "Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az Alkotmány 18. §-ában megállapított, az egészséges környezethez való jog a Magyar Köztársaságnak azt a kötelezettségét is magában foglalja, hogy az állam a természetvédelem jogszabályokkal biztosított szintjét nem csökkentheti, kivéve, ha ez más alapjog vagy alkotmányos érték

érvényesítéséhez elkerülhetetlen. A védelmi szint csökkentésének mértéke az elérni kívánt célhoz képest ekkor sem lehet aránytalan." X. Szociális jogok 1. A tanulmány címe alapján az alkotmánybírósági határozatokból a "problémákat" kellene kiszűrni. Álláspontom szerint a "probléma" az Alkotmánybíróság által föltárt értékrendszer kevésbé ismert volta, amely értékrendszerben következetessége révén belső ellentmondás nem feszül. Ezért a tanulmány sem lehet más mint többnyire leíró, elemző jellegű. A dolgozat végére a szociális jogokkal kapcsolatos értelmezések bemutatása került, amely talán a dolgozat tárgya szempontjából el is maradhatna, viszont az Alkotmánybíróság által e tekintetben "elvégzett" alkotmányértelmezés az alkotmányozás számára - szintén - segítséget nyújthat. 29 E jogok tekintetében a testület megítélése - az előzőkkel ellentétben - nem

minden kérdésben egységes, bár véleményem szerint alapvető ellentmondások nincsenek. A probléma kifejtésekor abból kellen kiindulni, hogy a vonatkozó alkotmányos jogok, mint pl. szociális biztonsághoz való jog, munkához való jog: alanyi jog, vagy szociális jog-e, jobbanmondva az Alkotmányból eredően az állampolgárok Alkotmányban rögzített alanyi jogairól van szó, vagy ezen állampolgári jogok alkotmányosan, mint - az Alkotmányból alanyi jogosultságot nem teremtő szociális jogok értelmezhetőek. Amíg a munkához való jog tekintetében a testület szükségesnek tartja megkülönbözteti azt mint alanyi jogot és mint szociális jogot (ABK 1994. április 171 old), addig a szociális biztonság tekintetében (Alkotmány 17.§ és 70/A§) - többségi vélemény szerint - nem alanyi jogról van szó, hanem állami feladatról. A szociális biztonságra ez alapján, (így általános megfogalmazásában) senkinek nincs alanyi joga (Pl. ABH 1990 142

old, vagy ABH 1993 243 old), ami nem zárja ki azt, hogy "kivételesen maguknak az Alkotmányba felvett egyes szociális jogoknak is van közvetlenül alanyi oldaluk". (ABK 1994 május 197 old) Annak, hogy a szociális biztonságra senkinek nincs alanyi joga nem az az értelme, hogy az államnak nem áll fönn kötelezettsége, illetve felelőssége (hiszen maga az Alkotmány is kimondja [70/E.§ (2) bek.] hogy társadalombiztosítási rendszert és szociális intézményeket kell működtetni), nem is az az értelme, hogy a szociális biztonsággal kapcsolatos egyes elemek, más alkotmányos elvekkel és tételekkel összefüggő garanciák alkotmányosan nem kényszeríthetőek ki (pl. szerzett jogok védelme), mert ezek (így a minimális állami kötelezettség teljesítése is) az Alkotmányból eredően érvényesíthetőek. Annak a megállapításnak, mely szerint a szociális biztonságra senkinek sincs alanyi joga az az értelme, hogy így általában arra az

Alkotmányból közvetlenül folyó igény nem alapítható. Az alkotmányozás számára a szociális jogok szabályozása kihívás az önmérsékletre. Abban az esetben ugyanis, ha az új Alkotmány alanyi jogokat teremt e téren [alanyi jogokat ismer el, új alanyi jogokat keletkeztet (szélsőséges példákkal élve alkotmányban rögzített, hogy alanyi jogon jár a családi pótlék, munkanélküli segély, inflációval arányos nyugdíjkiegészítés, alanyi joga van az állampolgároknak meghatározott jövedelem megszerzéséhez, életszinvonal fenntartásához stb.)] akkor szembe találkozik a gazdaság teljesítőképességével. Az Alkotmánybíróság az Alkotmánynak alárendelten működik, így egyes szociális jogok alanyi jogként történő deklarálásával azok kikényszeríthetősége nem vonhat kétséget maga után. Adott esetben a gazdaság összeomlását is eredményezheti egy ilyen szempontú alkotmányozás. Mint ahogy annak is jelentősége van, hogy az

Alkotmány 2§ (1) bek-ben a jogállam nem szociális jogállamként deklarálódott, úgy a későbbiekből talán az is kiderül, hogy a szociális biztonsághoz tartozó egyes elemek alkotmányos védelme megoldott és megoldható. Viszont alanyi alapjogok deklarálása e téren, azok következetes érvényesítésével, a gazdaságra közvetlen veszélyeket hárít. (Az alkotmánybírósági döntéseknek költségvetési kihatásai mindig is vita tárgyai voltak. Igy például a választások napján külföldön tartózkodó magyar állampolgár szavazati jogával kapcsolatban az alkotmánybírósági döntést [3/1990. (III4) AB hat, ABH 1990 25 old] követő, a kizárást az Alkotmányba felvevő alkotmánymódosítás egyik oka lehetett, a követségeken történő szavazás lehetővé tételének tetemes költségei, de gondolhatunk a személyi számmal kapcsolatos költségkihatás visszhangjaira is. ) Magyarország jelenlegi gazdasági helyzetét tekintve a szociális

jogoknak tételszerűen, alanyi jogként, az Alkotmányban történő deklarálásával az "alkotmányozó állam" a működésképtelen állammal kerülhet szembe, mert egy jogállamba a jogok az állammal szemben kikényszeríthetőek. 30 2. Az Alkotmány vonatkozó rendelkezései a következőek: - Az Alkotmány preambuluma szerint: "A többpártrendszert, a parlamenti demokráciát és a szociális piacgazdaságot megvalósító jogállamba való békés politikai átmenet érdekében az Országgyűlés hazánk új Alkotmányának elfogadásáig - Magyarország Alkotmányának szövegét a következők szerint állapítja meg:" - Az Alkotmány 2.§ (1) bekezdése szerint "A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam" Tehát az Alkotmány sok ország alkotmányától eltérően - pl. Németország, Franciaország, Spanyolország nem minősíti az államot szociális jogállamnak (ABH 1990. 141 old) - A 17.§ szerint: "A Magyar

Köztársaság a rászorulókról kiterjedt szociális intézkedésekkel gondoskodik." - 70/E.§ értelmében: " (1) A Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz; öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak. (2) A Magyar Köztársaság az ellátáshoz való jogot a társadalombiztosítás útján és a szociális intézmények rendszerével valósítja meg." - A bemutatott alkotmányos tételek megítélése az Alkotmánybíróság gyakorlatában nem egyhangú. Erre - véleményem szerint - maga az Alkotmány is okot ad a preambulumában rögzített "szociális piacgazdaság" megfogalmazással, amely mintegy célként tűzi ki a "szociális" jelzőnek az államhoz, jogállamhoz tartozását. Az egyik értelmezési irány azt domborítja ki, hogy az Alkotmány az államot nem

minősíti szociális jogállamnak, így a jogállamiság fogalmából annyi ered, hogy szociális kérdésekben az Alkotmányban biztosított szociális jogoknak érvényesülnie kell. A jogállamiság tartalmi kérdésekben tovább utal egyéb nevesített jogokra.(ABH 1990 141 old Más értelmezés alapján a szociális biztonsághoz való alkotmányban rögzített jog nem csupán program. Magyarországon egyenesen folyik a jogállamiság fogalmából, noha nem feltétlenül tartozik a jogállamiság elvont fogalmához. (ABH 1991 366 old) - Az Alkotmány 70/E.§-val kapcsolatban elsőként azt a megállapítást tehetjük, hogy annak tartalma - a szabadságjogokkal szemben - kevésbé került kibontásra. Ennek oka az lehet, hogy a vonatkozó értelmezési irány szerint a szociális biztonságra való jog olyan megfogalmazás, hogy arra jogi igények (az Alkotmánybíróság útján kikényszeríthető igények) ilyen általánosságban nem definiálhatóak. (ABH 1990. 142 old) Más

vélemény szerint - a Gazdasági, Szociális és Kultúrális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányában deklaráltakra is figyelemmel - alkotmányértelmezéssel ki lehet és ki kell bontani a 70/E.§ tartalmát és érvényesülésének korlátait, mint ahogy az Alkotmánybíróság ezt más alapjogoknál megtette. (ABH 1993. 205 old) Ennek alapján a vonatkozó döntésekhez [legjellemzőbben a 24/1991 (V18) AB végzés, vagy a 26/1993. (IV29) AB hat] tartozó különvéleményekben nyert kifejtést a 70/E§ tartalma az adott ügyre vonatkozóan. A föntiek áthidalásának tekinthető az a megállapítás mely szerint a szociális jogok tekintetében elsősorban az állam kötelessége folyik megfelelő intézkedésekre. Ezen állami kötelezettségek és az alanyi jogok között kiterjedt kapcsolat van. (Az alanyi jogok nem közvetlenül az Alkotmányból következnek. A szociális jogok érvényesülése érdekében a szociális, munkahelyteremtő stb intézmények

igénybevételére vonatkozó alanyi jogokat, a törvényhozásnak kell meghatározni.) 31 Kivételesen azonban az Alkotmányban rögzített szociális jogoknak is lehet közvetlenül alanyi jogi oldaluk. (ABK 1994 május 197 old) - A 70/E.§ értelmezésében eltérés mutatkozik, abból a szempontból, hogy többségi vélemény szerint "a megélhetésükhöz szükséges ellátás" azaz az Alkotmányban nevesített ellátáshoz való jog a szociális biztonsághoz való jog tartalmi elemét testesíti meg. (ABH 1993 1990-200 old) Tehát a "joguk van a szociális biztonsághoz;" önmagában nem, hanem alapvetően a felsorolásban szereplő: öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultsággal - mint a szociális biztonság tartalmával értelmezhetőek. Eltérő álláspont szerint az, hogy a 70/E.§-ban a "joguk van a

szociális biztonsághoz;" szövegrész végén nem kettőspont, hanem pontosvessző található azt jelenti, hogy a szociális biztonsághoz való jogot az Alkotmány a (megélhetéshez szükséges) ellátáshoz való jogtól külön is nevesíti, így nem feltétlenül azonos tartalmúak. Tehát részben két különböző jogról van szó, s mindkét jog alkotmányos védelem alatt kell, hogy álljon. Igy a szociális biztonságához való jognak és az ellátáshoz való jognak önálló és egyenrangú kezelésére van szükség. (ABH 1993 204 old) Ebben a tekintetben a különvélemények megfogalmazói egyetértenek. Az erre vonatkozó értelmezési irány szerint az ellátáshoz való jog a szociális biztonsághoz való jog minimumát testesíti meg, de adott esetben többet jelent (jelenthet), így az állami kötelezettség nem merül ki a megélhetéshez szükséges ellátás garantálásával. Talán a következő idézet fejezi ki legjobban ezen értelmezi irány

lényegét: "Az alkotmányossági elbírálás kulcskérdése az Alkotmány 70/E.§-ában megfogalmazott szociális biztonsághoz való jog tartalmának problémája. A szociális biztonsághoz való jog annyit biztosan tartalmaz, hogy sem a nyugdíjas, sem más, tehát egyetlen állampolgár sem kerülhet olyan helyzetbe, hogy tartósan a különféle szempontok alapján megállapított - létminimum alatt éljen. Ezt fejezi ki, a 70/E§ szóhangzata: az Alkotmány e szakasza a szociális biztonsághoz való jogot "a megélhetéshez szükséges ellátás" kontextusában fogalmazza meg. A megélhetéshez szükséges ellátás nem azonos sem a létminimummal, sem a nyugdíjminimummal." (ABH 1993 216 old) 3. - A bemutatott eltérő értelmezések gyakorlati vetülete, hogy a többségi vélemény szerint a társadalombiztosítási rendszer teljes átalakításig az Alkotmánybíróság csak az intézmény alkotmányos működését vizsgálhatja. E véleményen

lévők álláspontja (amely összefüggésben van azon ismertetett állásponttal, hogy a szociális biztonság tartalmi elemét az ellátáshoz való jog adja, tehát e jogok nem élnek külön életet) szerint: "Ameddig tehát az állam a kötelező társadalombiztosítást úgy működteti, illetőleg működési feltételeit úgy garantálja, hogy az ezeknek az elveknek, tehát nemcsak az ún. vegyes - biztosítási és szociális elemeket egyaránt szem előtt tartó - rendszernek, de annak az alkotmányos követelménynek is megfelel, hogy a megélhetéshez szükséges ellátási jogosultságot, mint a szociális biztonsághoz való alkotmányos jog nevesített tartalmi elemét, a nemzetgazdaság lehetőségei, az érdekegyeztetések eredményei és egyéb szempontok alapján biztosítja, addig az Alkotmány 70/E.§ában írt alkotmányos kötelezettségének eleget tesz" "Az Alkotmány szerint ugyanis az egyedüli követelmény, hogy a társadalombiztosítás és

a szociális intézményi rendszer a megélhetéshez szükséges ellátásra vonatkozó jogosultságot megvalósítsa." [26/1993 (IV29) AB hat 199 old] A különvéleményen lévők szerint viszont ezen túl, a szociális biztonság jogát (a már kifejtett értelmezési irány szerinti tartalommal) e rendszerrel szemben is érvényesíteni lehet, bár belátják, hogy a nyugdíj és társadalombiztosítási rendszer örökölt hibáit nem lehet rövid idő alatt átalakítani. 32 - A föntiekkel szoros összefüggésben többségi vélemény szerint a nyugdíjemelések alkotmányos megítélésekor a szerzett jogok védelmének alkotmányos elvét nem lehet érvényesíteni, ugyanis az csak részben működik a "vásárolt jog" elve alapján, részben szociális szempontok működtetik, amelyek a rendszerben nyomon követhetetlenül keverednek. Eltérő álláspont szerint a szerzett jogok védelmének érvényesítése a nyugdíjemeléseknél jelenleg is

alkotmányos feladat. "Nem egyeztethető össze a szociális biztonsággal olyan politika, ezért alkotmányellenes minden jogszabály és költségvetés, amely a vállalandó terhekből többet hárít a nyugdíjasokra (és családosokra), mint a "dolgozókra", és ezáltal előbbiek szociális helyzetét a létminimum felé tolja el ." "a mai nyugdíjasokkal szemben, akiktől aktív életükben a tartalék alkotásának lehetőségét a hatalom elzárta, ezt még kijelentett politikai célként, többségi parlamenti döntéssel sem lehet megtenni. Nekik a szociális biztonságra szerzett joguk van" (24/1991. (V18) AB végzés ABH 1991 366 old) Itt jegyzendő meg, hogy a testületben nincs megoszlás - a nyugdíjemelést kivéve - abban a tekintetben, hogy alkotmányos tételekből levezethetően a szerzett jogok alkotmányos védelem alatt állnak. Tehát csak a nyugdíjemelés tekintetében van eltérés és nem beleértve a társadalombiztosítás

vagy a nyugdíj más elemeit. Ezt példázza az egyhangúan hozott 63/1993 (XII2) AB hat is amelyben az Alkotmánybíróság megsemmisítette azt a módosító rendelkezést, amely a nyugdíj megállapítására azt a szabályt tartalmazta, hogy 900 napi kereset hiányában a minimálbért kell alapul venni, s figyelmen kívül kell hagyni az 1988. január 1 előtti kereseteket A megsemmisítés oka, hogy a biztosítót helytállási kötelezettség terheli, akinek szerzett joga van a kedvezőbbre attól azt nem lehet megvonni azon az alapon, hogy szociális szempontból a többségre mégis csak kedvezőbb (ABH 1993. 369 old) - Harmadikként a szociális biztonságból eredő állami kötelezettségekre térnénk ki. Először is azt szükséges megjegyezni, hogy az Alkotmánybíróságnak egybehangzó álláspontja van abban, hogy önmagukban egyes ellátási formák (pl. családi pótlék, munkanélküli járadék stb) illetve ezen ellátási formák részletszabályai (ki,

mikortól, milyen feltételek esetén, milyen módon számított összeg szerint, meddig stb.) nem képezik az alkotmányos védelem tárgyát Alkotmányossági szempontból közömbös, hogy az állam a szociális ellátási kötelezettségét milyen formában és milyen állami eszközök útján teljesíti. Ebben a tekintetben a gazdaságpolitikához hasonlóan a szociálpolitika terén is viszonylag szabad az állam mozgástere. A különbség az egyes értelmezési irányokban - fönt kifejtetettek szerint arra vonatkozik, hogy a szociális biztonságot, a megélhetéshez szükséges ellátást az állam - általában milyen mértékben köteles biztosítani, azaz a megélhetéshez szükséges ellátáson kívül a szociális biztonság jogából más is fakad. Tehát egységes az álláspont, hogy az egyes ellátási formák illetve azok finanszírozásának szabályai önmagukban nem tárgyai az alkotmányvédelemnek. (Erre hívtuk fel a figyelmet az 1 pontban az

alkotmányozáshoz kapcsolódó veszélyekről szólva.) Alkotmányos védelem e tekintetben alapvetően akkor keletkezik, ha az adott körben semmilyen ellátás nem biztosított (tehát a megélhetéshez szükséges ellátáshoz való jog sem), vagy ha - mint említésre került - szerzett jogot sért, illetve, ha egyben más alkotmányos jog sérelme (pl. hátrányos megkülönböztetés az ellátásra jogosultak azonos csoportján belül) kimutatható. A föntiek bizonyítására példának hozhatjuk fel a következőket. Az egyhangúan elfogadott 45/1991 (IX.10) AB hat-ban (a keresőképtelenség első három napjára járó táppénz kifizetését a gazdálkodó szervezetekre hárító jogszabályi rendelkezés megsemmisítésére irányuló kérelem elutasításakor) a vonatkozó állami kötelezettség tartalmának egy vetülete kifejtésre került. Ezek szerint a szociális biztonsághoz tartozó állami kötelezettség egyik tartalmi eleme, "hogy az államnak

működőképes társadalombiztosítási rendszert kell létrehoznia. A társadalombiztosítási rendszer működtetésének 33 "technikai" és "biztosítástechnikai" kérdéseiben . azonban alkotmányos szintű előírások nincsenek Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a szociális biztonság alkotmányos tételei körébe . a társadalombiztosítás működtetésére, fejlesztésére és a társadalombiztosítási ellátások biztonságát jelentő pénzügyi garanciavállalásra vonatkozó állami kötelezettségek tartoznak. A társadalombiztosítási kiadások fedezetének egyéb kérdései már kívül esnek az alkotmányosság kérdéskörén." (ABH 1991 208. old) A 26/1993. (IV 29) AB hat indokolása szerint: az Alkotmány 70/E § (2) bek rendelkezéséből az következik, "hogy az állam a polgárok megélhetéséhez szükséges ellátáshoz való jogaik realizálása érdekében társadalombiztosítási és szociális intézményi

rendszert köteles létrehozni, fenntartani és működtetni. Az Alkotmány azonban e rendszerek működtetésére vonatkozó alapvető elveket és szempontokat már nem határozza meg. Igy az Alkotmány rendelkezéséből nem következik, hogy az államnak a nyugdíjasok ellátását kizárólag társadalombiztosítás útján és biztosítási rendszerben kell megvalósítania, mint ahogy az sem, hogy más rászorulók, pl. az árvák, özvegyek stb ellátását egyedül a szociális intézményi hálózat keretében kell teljesítenie." (ABH 1993 199 old) Az Alkotmánybíróság több ízben megállapította, hogy az Alkotmánynak a szociális jogokra vonatkozó szabályai általános jelleggel nevesítik az államnak a polgárok szociális biztonsága tekintetében fennálló kötelezettségeit, de nem jelentenek alanyi jogot egy bizonyos meghatározott jövedelem megszerzéséhez, vagy életszínvonal fenntartásához (2093/B/1991. sz AB h) Az egyes ellátások feltételeit

és mértékét nem az Alkotmány, hanem külön törvények határozzák meg (698/B/1990. sz AB h.) Az Alkotmány idézett rendelkezéseiből nem következik az, hogy minden (önhibáján kívül) munkanélküli állampolgárnak pusztán e ténynél fogva alanyi joga van munkanélküli járadékhoz. A munkanélküli járadék az ellátáshoz való jog megvalósításának csak az egyik és nem kizárólagos eszköze (31/1993. (V 21) AB h) Az ellátáshoz való jog más szociális intézkedéssel, más jogintézmény útján is megvalósulhat. [Összefoglalva található a 600/B/1993 AB hat-ban ABH 1993 672. old] 4. A fönt bemutatott példák talán alátámasztják e fejezet elején tett azon megállapítást, hogy bár vannak eltérések, de a testületben alapvető ellentétek nincsenek. A nem egységes megítélésnek van egy elméleti vetülete, amely az alapjogértelmezéshez kapcsolódik, és van egy ehhez is kapcsolható gyakorlati vetülete - legalábbis az eddigi döntések

alapján - amely a nyugdíjemelés eltérő alkotmányossági megítélést eredményezi. Mindez - véleményem szerint - a szociális jogok átfogó alkotmánybírósági megítélésének alapvető egységét nem bontja meg, bár nem olyan "gömbölyű" mint a szabadságjogok tekintetében. Összefoglalva tehát a szociális jogok vonatkozásában hangsúly az Alkotmányból eredő állami kötelezettségre helyeződik, így pl. szociálpolitikai, munkahelyteremtő vagy kultúrális, oktatási stb intézmények létrehozásának kötelezettségére, ezekkel összefüggő élethelyzetekkel kapcsolatos megfelelő intézkedések megtételére amely a törvényhozás által megállapított alanyi jogokkal együtt értelmezhető. Az állami intézménygaranciák és az intézmények igénybevételével kapcsolatos, a törvényhozás által meghatározott alanyi jogok egymás hasonló súlyú kiegészítői. (ABK 1994 május, 197. old) Ez ellenvélemény nélküli álláspont

34 XI. Záró gondolatok A tanulmány azt próbálta követni, hogy a rendszerezésen túl, egy adott alapjog tekintetében először a kifejezetten arra vonatkozó értelmezést, illetve ha található, akkor az elvi tételt a rendelkező részben mutassa be. Ezt követően a korlátozhatóság problémája, illetve más alapjogokkal történő kapcsolat ismertetése került szóba, illetve az adott joggal összefüggő állami kötelezettség. Az alapjogi korlátozás alkotmányos megítélésénél irányadó módszer az alapjogi teszt, valamint az állam objektív, intézményvédelmi kötelezettsége is bemutatásra került, mint az alapjogértelmezéstől elválaszthatatlan szempontrendszerek. Kimaradtak a tanulmányból az ún. "alkotmányos büntetőjogra", azaz Alkotmányban rögzített büntetőjogi alapelvekre vonatkozó értelmezések. Erre vonatkozóan az Emberi Jogok Európai Egyezménye több alapelvet is, ártatlanság vélelme, védelemhez való jog, a

visszaható hatályú büntető jogalkotás tilalma stb. deklarál Az eljárási garanciák tekintetében az Egyezmény (illetve az azon alapuló Bizottsági, illetve Bírósági döntések) a hatályos magyar Alkotmánytól részletezőbben, további garanciák biztosításával pl. ésszerű időn belüli befejezés, tanúkkal történő szembesítéshez való jog stb teszi még világosabbá azok kiemelt jelentőségét az emberi jogok védelme tekintetében. A vonatkozó alkotmánybírósági értelmezések a dolgozatból részben terjedelmi okokból maradtak ki, de oka volt az is, hogy - véleményem szerint - annak egyes elemei, átfogóan az eljárási garanciák védelme keretében, a jogállamhoz tartozó értékrendszer bemutatása során is kifejtést nyerhetnek. E tanulmányban az Alkotmányban rögzített alapjogokat: szabadságjogokat és állampolgári jogokat az Alkotmánybíróság vonatkozó értelemzései alapján követtük nyomon. Az alkotmánybírósági

döntések jelentősége - véleményem szerint - nemcsak abban található, hogy az Alkotmánybíróság révén meg lehet akadályozni az alkotmányellenes jogszabály alkalmazását, hanem az elmúlt öt év mintegy ötezer oldala az "alkotmánytan" számára is maradandót alkotott. Ennek - különböző szempontok alapján történő - feldolgozása mind a jogalkotás számára hasznos, de az elméleti munkákhoz is segítséget nyújthat mint forrás, egy sajátos megközelítéssel teheti azokat gazdagabbá. Az Alkotmánybíróság működésének első évéhez közeledve, a halálbüntetéshez kapcsolódó egyik párhuzamos véleményben megfogalmazottak szerint: "Az Alkotmánybíróságnak folytatnia kell azt a munkáját, hogy értelmezéseiben megfogalmazza az Alkotmány és a benne foglalt jogok elvi alapjait, és ítéleteivel koherens rendszert alkot, amely a ma még gyakran napi politikai érdekből módosított Alkotmány fölött, mint láthatatlan

alkotmány, az alkotmányosság biztos mércéjéül szolgál; és ezért várhatóan a meghozandó új alkotmánnyal, vagy jövőbeli alkotmányokkal sem kerül ellentétbe." (ABH 1990. 97-98 old) Budapest, 1994. november 29 1990. 3/1990. (III4) AB hat 8/1990. (IV23) AB hat 9/1990. (IV25) AB hat 10/1990. (IV27) AB hat 11/1990. (V1) AB hat Felhasznált határozatok 35 20/1990. (X4) AB hat 21/1990. (X4) AB hat 23/1990. (X31) AB hat 33/1990. (XII26) AB hat 698/B/1990. AB hat 996/G/1990. AB hat 1991. 7/1991. (II28) AB hat 15/1991. (IV13) AB hat 24/1991. (V18) AB végzés 28/1991. (VI3) AB hat 45/1991. (IX10) AB hat 57/1991. (XI8) AB hat 64/1991. (XII27) AB hat 2093/B/1991. AB hat 1992 30/1992. (V26) AB hat 34/1992. (VI1) AB hat 37/1992. (VI10) AB hat 46/1992. (IX26) AB hat 54/1992. (X29) AB hat 61/1992. (XI20) AB hat 74/1992. (XII28) AB hat 191/B/1992. AB hat 108/B/1992. AB hat 1993 4/1993. (II12) AB hat 8/1993. (II27) AB hat 26/1993. (IV29) AB hat 31/1993. (V 21) AB hat

54/1993. (X13) AB hat 63/1993. (XII2) AB hat 600/B/1993. AB hat 1994 18/1994. (III31) AB hat 36 21/1994. (IV16) AB hat 28/1994. (V20) AB hat 29/1994. (V20) AB hat 34/1994. (VI24) AB hat 36/1994. (VI24) AB hat 43/1994. (VI24) AB hat 56/1994. (XI10) AB hat 575/B/1994. AB hat