| Dátum: 2021. november 16. Forrás: Wikipedia |
A kohászat a vas és más fémek érceikből való kinyerésével, finomításával, ötvözésével, öntésével, képlékenyalakításával, hőkezelésével, szerkezetének és tulajdonságainak vizsgálatával, valamint az alkalmazott gépi berendezésekkel foglalkozó komplex tudomány. A vaskohászat feladata a vas érceiből a nyersvas kinyerése, majd továbbfeldolgozása öntöttvassá és acéllá.
Metallurgia
A szűkebb értelemben vett kohászat a metallurgia, amely a fémek ércekből való kinyerésével foglalkozik, csoportosítható az alkalmazott technológia jellege szerint:
• tűzi kohászat (pirometallurgia),
• hidrometallurgia,
• elektrometallurgia.
A fémek szerinti csoportosítás:
• vaskohászat (ide tartozik a vas és acél előállítása),
• fémkohászat (az összes „nemvasfém” előállítása).
Vaskohászat
A vaskohászat két fő területe:
• a nyersvasgyártás és
• az acélgyártás.
Nyersvasgyártás
A vaskohászat feladata a vas érceiből a nyersvas kinyerése, majd továbbfeldolgozása öntöttvassá és acéllá. A vas tűzi kohászatának az a lényege, hogy a vasércből, amely alapvetően oxidos vasvegyületek keveréke, az oxigént redukálással eltávolítják. A redukálást szénnel végzik, mégpedig többnyire koksz' formájában. A koksz feladata a redukáláson kívül a megfelelő hőmérséklet biztosítása. A nyersvasgyártás nagyolvasztóban, speciális aknás kemencében történik. A nagyolvasztó felső részén (torok) öntik be az ércet, a kokszot és a mészkövet. Az ércből eltávolított szennyezőket salakosítani kell, ezt általában mészkő adagolásával érik el. A megfelelő hőmérséklet biztosítása érdekében a kemencébe jelentős mennyiségű levegőt fújnak be az erre a célra kiképezett fúvókákon át. Az eljárás során nyersvas keletkezik. A redukálódott és megolvadt vas a kohó alján, a medencében gyűlik össze, fajsúly alapján elválva a szintén olvadt salaktól. Innen lehet mindkettőt lecsapolni.
Acélgyártás
Az acélt nyersvasból vagy/és acélhulladékból (ócskavas) állítják elő. Az acélgyártás célja az alapanyagból a szennyezők eltávolítása, és ötvözőanyagok hozzáadásával a kívánt kémiai összetétel biztosítása. Az acélgyártás eljárásai:
• konverteres acélgyártás,
• elektroacélgyártás.
A sokáig egyeduralkodónak számító Siemens-Martin eljárás mára gyakorlatilag kiszorult a termelésből, helyét a konverteres és az elektroeljárások vették át. Ezek az módszerek is fel tudják dolgozni a nyersvasat és az ócskavasat. A konverteres eljárásnak több módszere ismert (Thomas, Bessemer), de ma a legelterjedtebb az LD-eljárás (az LD betűszó az eljárás kifejlesztésének helyére utal: Linz-Donawitz). Ennél a módszernél a konverterbe töltött folyékony fém felületére ún. oxigénlándzsán át oxigént fújnak. Ennek hatására a fémfürdő felületén – és a fémfürdő folyamatos belső áramlásai következtében az egész tömegében – a szennyezők oxidálódnak (kiégnek), salakba kerülnek. Az ötvözőket külön adagolják a fémhez. A villamos kemencék tisztán ócskavas betéttel is tudnak indulni.
Fémkohászat
A fémkohászat a „nemvasfémek” érceiből való előállításával (metallurgiájával) foglalkozó tudomány és gyakorlati technológia összefoglaló elnevezése. A fémkohászaton belül elkülönítik a könnyű- és a nehéz- vagy színesfémek kohászatát (a nehéz- és a színesfémek elnevezést a gyakorlatban szinonimaként használják). A könnyű- és nehézfémek közötti választó vonalat általában a 4,5 kg/dm3 sűrűségnél vonják meg. A gyakorlat szempontjából legfontosabb könnyűfémek az alumínium, a magnézium és a titán. A színesfémek között a réznek, a nikkelnek, az ólomnak és a cinknek van a legnagyobb jelentősége.
Az első fém, amit az ember nagy valószínűséggel megismert, az arany volt. A termésarany rögök hamar felkelthették az emberek figyelmét, amiket kalapálással munkáltak meg. Ez a termésarany 0,2…38% ezüsttel, kevés rézzel és még kevesebb vassal volt szennyezve. Az arany lágy volta miatt szerszámkészítésre nem volt alkalmas, ezért – és szép színe miatt – ékszereket készítettek belőlük. Az ember gyakorlatilag az arannyal egy időben ismerte meg a rezet is, ami szintén előfordul a természetben elemi formában. A kohósítására is hamar sor kerülhetett, mégpedig feltehetőleg véletlenül. A tűzbe került rézérc (pl. malachit) redukálódhatott, így megmunkálható rézdarabot kaptak. A rézolvasztás módszere már az i. e. 7-6. évezredben ismert volt. Az ólmot és a ónt az i. e. 3000 körüli évszázadokban már ismerték. A cink a réz ötvözőjeként jelent meg először, feltehetően cinkoxid-tartalmú rézércek redukciója során került a rézbe. A legkorábbi ónbronz leletek az i. e. negyedik évezred végéről származnak, a mai Irán területéről. Az alumínium előállítására csak igen későn került sor, pedig előfordulásának gyakorisága 8% a földkéregben, amivel a harmadik helyen áll az oxigén és a szilícium után. Alumíniumot – hiteles adatok szerint – 1807-ben állított elő Humphrey Davy, noha ez még vassal szennyezett alumínium volt. Tiszta alumínium kísérleti előállítása 1825-ben a dán Oersted, majd két évvel később a német Wöhler nevéhez fűződik. Az iparszerű gyártás a timföld Bayer-féle és az alumínium olvadékelektrolízissel (Hall-Héroult-eljárás) való előállításával valósult meg.
Porkohászat
A porkohászat olyan eljárás, amely fél- és készterméket fémporokból állít elő. Lényege az, hogy megfelelő finomságú fémporokat állítanak elő, ezeket a kívánt összetételnek megfelelő arányban összekeverik, és az így előállított alapanyagot sajtolószerszámban hidegen sajtolják, végül adott hőmérsékleten hőkezelik (zsugorítják). A porkohászati eljárásokkal lehetőség nyílik olyan anyagok keverésére, amelyek normál ötvözéssel és más eljárásokkal nem elegyíthetők, sőt fémes és nemfémes anyagokat is lehet keverni.
Öntészet
Az öntészet feladata és célja az, hogy a megolvasztott fémet egy üreges öntőformába öntve öntvényeket állítson elő. Az öntészetet számos szempont szerint lehet csoportosítani.
Az öntött fém milyensége szerint:
• vas- és acélöntészet,
• fémöntészet (minden, ami nem vasalapú).
Az öntési módszer szerint:
• gravitációs öntés,
• nyomásos öntés.
Az öntőforma anyaga szerint:
• homokforma,
• fém kokilla,
• egyéb.
Az öntés termékei igen változatosak. Öntéssel készítik például a gépállványokat és házakat, háztartási gépek, járművek, elektrotechnikai eszközök stb. alkatrészeit.
Képlékenyalakítás: Képlékenyalakítással a képlékenyen alakítható fémeket alakítják. Eljárásai a kovácsolás, a hengerlés, a húzás, a kisajtolás, a csőhengerlés, a folyatás, a lemezalakítás stb.
Fémtan: A fémtan (régebbi nevén metallográfia) a fémek és ötvözetek tulajdonságait fémfizikai alapokon tárgyaló és vizsgáló tudomány. Ezen belül foglalkozik a fémek és ötvözetek szerkezetével, a szerkezetvizsgálat módszereivel, a fémek mechanikai tulajdonságaival, a mágneses tulajdonságokkal, a korrózióval stb.
Tüzeléstan: A kohászati tüzeléstan a kohászati folyamatokban használatos kemencékkel, kazánokkal és más melegítő berendezésekkel, a fűtő és hőcserélő berendezésekkel, a tűzállóanyagokkal, energiahordozókkal és égéstermékekkel, tüzelési módszerekkel stb. foglalkozó tudomány.
A szűkebb értelemben vett kohászat a metallurgia, amely a fémek ércekből való kinyerésével foglalkozik, csoportosítható az alkalmazott technológia jellege szerint:
• tűzi kohászat (pirometallurgia),
• hidrometallurgia,
• elektrometallurgia.
A fémek szerinti csoportosítás:
• vaskohászat (ide tartozik a vas és acél előállítása),
• fémkohászat (az összes „nemvasfém” előállítása).
Nagyolvasztók
Vaskohászat
A vaskohászat két fő területe:
• a nyersvasgyártás és
• az acélgyártás.
Nyersvasgyártás
A vaskohászat feladata a vas érceiből a nyersvas kinyerése, majd továbbfeldolgozása öntöttvassá és acéllá. A vas tűzi kohászatának az a lényege, hogy a vasércből, amely alapvetően oxidos vasvegyületek keveréke, az oxigént redukálással eltávolítják. A redukálást szénnel végzik, mégpedig többnyire koksz' formájában. A koksz feladata a redukáláson kívül a megfelelő hőmérséklet biztosítása. A nyersvasgyártás nagyolvasztóban, speciális aknás kemencében történik. A nagyolvasztó felső részén (torok) öntik be az ércet, a kokszot és a mészkövet. Az ércből eltávolított szennyezőket salakosítani kell, ezt általában mészkő adagolásával érik el. A megfelelő hőmérséklet biztosítása érdekében a kemencébe jelentős mennyiségű levegőt fújnak be az erre a célra kiképezett fúvókákon át. Az eljárás során nyersvas keletkezik. A redukálódott és megolvadt vas a kohó alján, a medencében gyűlik össze, fajsúly alapján elválva a szintén olvadt salaktól. Innen lehet mindkettőt lecsapolni.
Acélgyártás
Az acélt nyersvasból vagy/és acélhulladékból (ócskavas) állítják elő. Az acélgyártás célja az alapanyagból a szennyezők eltávolítása, és ötvözőanyagok hozzáadásával a kívánt kémiai összetétel biztosítása. Az acélgyártás eljárásai:
• konverteres acélgyártás,
• elektroacélgyártás.
A sokáig egyeduralkodónak számító Siemens-Martin eljárás mára gyakorlatilag kiszorult a termelésből, helyét a konverteres és az elektroeljárások vették át. Ezek az módszerek is fel tudják dolgozni a nyersvasat és az ócskavasat. A konverteres eljárásnak több módszere ismert (Thomas, Bessemer), de ma a legelterjedtebb az LD-eljárás (az LD betűszó az eljárás kifejlesztésének helyére utal: Linz-Donawitz). Ennél a módszernél a konverterbe töltött folyékony fém felületére ún. oxigénlándzsán át oxigént fújnak. Ennek hatására a fémfürdő felületén – és a fémfürdő folyamatos belső áramlásai következtében az egész tömegében – a szennyezők oxidálódnak (kiégnek), salakba kerülnek. Az ötvözőket külön adagolják a fémhez. A villamos kemencék tisztán ócskavas betéttel is tudnak indulni.
Fémkohászat
A fémkohászat a „nemvasfémek” érceiből való előállításával (metallurgiájával) foglalkozó tudomány és gyakorlati technológia összefoglaló elnevezése. A fémkohászaton belül elkülönítik a könnyű- és a nehéz- vagy színesfémek kohászatát (a nehéz- és a színesfémek elnevezést a gyakorlatban szinonimaként használják). A könnyű- és nehézfémek közötti választó vonalat általában a 4,5 kg/dm3 sűrűségnél vonják meg. A gyakorlat szempontjából legfontosabb könnyűfémek az alumínium, a magnézium és a titán. A színesfémek között a réznek, a nikkelnek, az ólomnak és a cinknek van a legnagyobb jelentősége.
Régi Bessemer-konverter
Az első fém, amit az ember nagy valószínűséggel megismert, az arany volt. A termésarany rögök hamar felkelthették az emberek figyelmét, amiket kalapálással munkáltak meg. Ez a termésarany 0,2…38% ezüsttel, kevés rézzel és még kevesebb vassal volt szennyezve. Az arany lágy volta miatt szerszámkészítésre nem volt alkalmas, ezért – és szép színe miatt – ékszereket készítettek belőlük. Az ember gyakorlatilag az arannyal egy időben ismerte meg a rezet is, ami szintén előfordul a természetben elemi formában. A kohósítására is hamar sor kerülhetett, mégpedig feltehetőleg véletlenül. A tűzbe került rézérc (pl. malachit) redukálódhatott, így megmunkálható rézdarabot kaptak. A rézolvasztás módszere már az i. e. 7-6. évezredben ismert volt. Az ólmot és a ónt az i. e. 3000 körüli évszázadokban már ismerték. A cink a réz ötvözőjeként jelent meg először, feltehetően cinkoxid-tartalmú rézércek redukciója során került a rézbe. A legkorábbi ónbronz leletek az i. e. negyedik évezred végéről származnak, a mai Irán területéről. Az alumínium előállítására csak igen későn került sor, pedig előfordulásának gyakorisága 8% a földkéregben, amivel a harmadik helyen áll az oxigén és a szilícium után. Alumíniumot – hiteles adatok szerint – 1807-ben állított elő Humphrey Davy, noha ez még vassal szennyezett alumínium volt. Tiszta alumínium kísérleti előállítása 1825-ben a dán Oersted, majd két évvel később a német Wöhler nevéhez fűződik. Az iparszerű gyártás a timföld Bayer-féle és az alumínium olvadékelektrolízissel (Hall-Héroult-eljárás) való előállításával valósult meg.
Porkohászat
A porkohászat olyan eljárás, amely fél- és készterméket fémporokból állít elő. Lényege az, hogy megfelelő finomságú fémporokat állítanak elő, ezeket a kívánt összetételnek megfelelő arányban összekeverik, és az így előállított alapanyagot sajtolószerszámban hidegen sajtolják, végül adott hőmérsékleten hőkezelik (zsugorítják). A porkohászati eljárásokkal lehetőség nyílik olyan anyagok keverésére, amelyek normál ötvözéssel és más eljárásokkal nem elegyíthetők, sőt fémes és nemfémes anyagokat is lehet keverni.
Öntészet
Az öntészet feladata és célja az, hogy a megolvasztott fémet egy üreges öntőformába öntve öntvényeket állítson elő. Az öntészetet számos szempont szerint lehet csoportosítani.
Az öntött fém milyensége szerint:
• vas- és acélöntészet,
• fémöntészet (minden, ami nem vasalapú).
Az öntési módszer szerint:
• gravitációs öntés,
• nyomásos öntés.
Az öntőforma anyaga szerint:
• homokforma,
• fém kokilla,
• egyéb.
Az öntés termékei igen változatosak. Öntéssel készítik például a gépállványokat és házakat, háztartási gépek, járművek, elektrotechnikai eszközök stb. alkatrészeit.
Olvadt fém öntése
Képlékenyalakítás: Képlékenyalakítással a képlékenyen alakítható fémeket alakítják. Eljárásai a kovácsolás, a hengerlés, a húzás, a kisajtolás, a csőhengerlés, a folyatás, a lemezalakítás stb.
Fémtan: A fémtan (régebbi nevén metallográfia) a fémek és ötvözetek tulajdonságait fémfizikai alapokon tárgyaló és vizsgáló tudomány. Ezen belül foglalkozik a fémek és ötvözetek szerkezetével, a szerkezetvizsgálat módszereivel, a fémek mechanikai tulajdonságaival, a mágneses tulajdonságokkal, a korrózióval stb.
Tüzeléstan: A kohászati tüzeléstan a kohászati folyamatokban használatos kemencékkel, kazánokkal és más melegítő berendezésekkel, a fűtő és hőcserélő berendezésekkel, a tűzállóanyagokkal, energiahordozókkal és égéstermékekkel, tüzelési módszerekkel stb. foglalkozó tudomány.
1913. június 22-én született Szombathelyen. Földbirtokos katonatiszt apa, Weöres Sándor és művelt polgárcsaládból való anya, Blaskovich Mária egyetlen gyermeke.Csöngén élt, gyermekkorától nagy műveltségű felnőttekkel érintkezett.A pápai evangélikus iskolában kezdte tanulmányait, majd 1919-től, amikor a családnak el kellet hagynia a várost, a csöngei evangélikus
