Középiskola > Műelemzések > Balassi Bálint vitézi énekei

A reneszánsz művelődéstörténeti korszak és stílusirányzat is. Az antik kultúra „újjászületése” miatt reneszánsznak nevezzük a nyugat-európai művelődéstörténetnek azt a szakaszát, mely hozzávetőleg 1300-tól 1600-ig tart. A reneszánsz legkorábban Észak-Itáliában bontakozott ki. A meggazdagodott itáliai polgárok életfelfogásuk igazolására feltámasztották az ókori görög és római kultúrát. A humanizmus a reneszánsz polgárság világi életszemléletét jelenti, és még klasszikus műveltséget, tudós magatartást is, mely a görög és klasszikusok tanulmányozását tűzte ki céljának.

A reneszánsz fontosabb stilisztikai jellemzői az irodalomban: az antik versformák és motívumok felhasználása, arányosság, természeti metaforák és jelzős szerkezetek kedvelése, a szerelmi költészetben petrarkista hagyományok. Képviselői: Petrarca, Boccacció, Shakespeare, Janus Pannonius, Balassi Bálint.

A magyar reneszánsz csúcsát Balassi Bálint költészete jelenti. Verseit már magyar nyelven írja, őt tekinthetjük irodalmunk első klasszikusának, világirodalmi szintű költőjének.

Az észak-magyarországi főnemesi család elsőszülöttje 1554-ben született Zólyom várában. Bornemissza Péter, a kor nagy protestáns prédikátora a nevelője. Édesapja gyakran összeütközésbe került a bécsi királyi udvarral, s miután az évekig tartó pereskedésben vagyona nagy részét is elvesztette. Szülei halála után a rokonság szinte minden megmaradt vagyonából kiforgatja, és így Balassi egész életére szinte a nincstelenség, a sikertelenség jellemző.

Életének meghatározó szakaszát Báthory István erdélyi fejedelem udvarában töltötte, s itt kezdte írni változatos témájú reneszánsz verseit. Később a végvári harcok vitéz katonájaként küzdött a török hódítók ellen (1579-82 között Egerben volt hadnagy, majd egy ideig Érsekújváron szolgált), szerelmi kalandok hőse, s nem egyszer bujdosni is kényszerült (két alkalommal is hosszabb időt töltött Lengyelországban, Krakkóban és Dembnóban). Életmódja miatt gyakran kereste lelke nyugalmát, számot vetett bűnös életével, és Istentől remélte gyarlóságainak bocsánatát. (Ez a három terület- vitézi versek, szerelmi költészet, vallásos líra - adja költészetének tematikáját.) Balassiban a humanista műveltség (24 évesen nyolc nyelvet beszélt) bámulatos élni akarással, életélvezettel és hazája iránti politikai felelősséggel párosult.

Második lengyelországi bujdosása után (1589-91) hazatért Magyarországra, Megtépázott hírnevét a török ellen 1593-ban megindított háborúban szerette volna helyreállítani. 1594-ben Esztergom ostromakor megsebesült, itt halt meg.

Költészetének java részét a Balassa-kódex őrizte meg, amelyet 1874-ben találtak meg. A 17. századi másolója elsősorban a szerelem költőjét tisztelte és értékelte Balassiban. Balassi a szerelmet az emberi élet legfőbb értékének tekintette, és verseinek jelentős része is szerelmes költemény. Ezek kezdetben tele voltak humanista sablonokkal. Költői tehetsége azonban kibontakozik ezekből a közhelyekből és új, eredeti magyar szerelmi lírát teremtett. A verseken Petrarca hatása érződik, ő is nagy költői tudatossággal versciklussá, magyar „Daloskönyvvé” szerkesztette szerelmes költeményeit. A versekben Júliának nevezett Losonczy Anna iránt érzett szenvedélyes és végzetes szerelem tüzében formálódott igazi költővé az első nagy magyar lírikus.

A reneszánsz költő másik témája a török elleni harc, a katonaénekek. A vitézi témakör az életélvező, a természettel szinte együtt lélegző, a hazáért vitézkedő harcost himnikusan dicsőítő versekben mélyül el. A tavaszi táj pompázatossága és a hazaszeretet reneszánsz értéke általában együtt jelenik meg ezekben a költeményekben (pl. Borivóknak való; Széllel tündökleni nem ládd-é ez földet…).

1589-ben a szinte teljesen kifosztott költő Lengyelországba bujdosik. Itt, a hazától távol egyszerre megrohanja a múltat megszépítő emlékek sora. A haza eddig hiányzott költői szótárából, a szülőhaza most szépül „édes hazává”, „jó Magyarországgá”, most, mikor hazátlanná vált. Megható búcsúversben (a Balassa-kódex 66.költeményében) mond búcsút hazájának, katonamúltjának, barátainak és Júliának az „Ó én édes hazám, te jó Magyarország…” kezdősorú versében. Elsősorban a visszahúzó, a magasztaló és a megszépült emlékek szerepelnek az elégiában.

Az 1. versszakban hazájától búcsúzik, majd minden további strófában valakitől vagy valamitől: Egertől, a lovaktól, a katonatársaitól, a rokonoktól, a tájtól, a legényeitől, katonatanítványaitól, a nőktől… A 9. versszakban „szerelmes ellenségétől”, Losonczy Annától köszön el. A búcsúzás sorrendje itt is értékrendet fejez ki. Legutoljára a verseitől búcsúzik el, melyeket bánatos idejében írogatott. Számára már ezek is érdemtelenek: „Tűzben mind fejenként égjetek, vesszetek, Mert haszontalanok, jót nem érdemeltek.”

Balassinak ezt a verset a vitézi lírájához lehet sorolni, bár az utolsó 4 versszak már nem fűződik a katonáskodáshoz.

Hasonlóan a búcsú, az emlékezés és a távlatot teremtő visszatekintés az ihletforrása az 1589-ben keletkezett másik versének is (a Balassa-kódexben a 61.), amely Egy katonaének címet viseli. (Alcíme és dallama: In laudem confiniorum – A végek dicséretére.) A korabeli európai humanista költészetben az ilyen vitézi költészet ismeretlen volt, csak a mi irodalmunkban lett-lehetett lírai témává a hazáért és a kereszténységért vívott önfeláldozó harc. A vers páratlan hitelességű kor- és hadtörténeti dokumentum, minden szava, minden mozzanata a személyes tapasztalat mindennapos valóságát tükrözi. De jóval több is, mint lírai korrajz: a kor egyik legkiemelkedőbb költőjének egyetemes érvényű vallomása egy kiegyensúlyozott, harmonikus világrend utáni vágyakozásról. A vers felépítésében a mellé- és fölérendeltség, a harmónia és a szimmetria reneszánsz rendje érvényesül. Valójában talán a harmónia vágya a legerősebb a hányatott sorsú költő életében. ( A Balassa- kódexbe háromszor harminchárom verset és egy bevezetőt szánt eredetileg, s a fennmaradt verseiből 26 a hárompillérű verskompozíció modelljére vezethető vissza.) A vers ún. Balassi-strófában íródott, azaz a három sorból szerkesztett versszak minden sora a belső rímek által három egységre tagolódik, 3x 6+6+7-es szótagszámmal, aab, ccb, ddb rímképlettel. Emellett az egész vers háromszor három, tehát kilenc strófából áll. Tehát nemcsak a külső, hanem a mélyebb, belső kompozícióban is szerkesztési elve a hármas szám. Az Egy katonaének is „hárompillérű verskompozíciójú”, s ez a három pillér az 1., az 5. és a 9. strófa.

Az első strófa hangsúlyos megszóIítással – kérdéssel („Vitézek mi lehet ez széles föld felett szebb dolog az végeknél?” ) indítja a verset, az ötödik az erre válaszoló idea megfogalmazása, életelvvé, erkölcsi paranccsá emelve a vitézi életet („Emberségről példát, vitézségről formát mindeneknek ők adnak”), a kilencedik pedig a felvetettekkel való teljes érzelmi azonosulás ódai emelkedettségű vallomása.

Ez a logikai-érzelmi hármas pillér fogja át a kétszer három közbenső strófát, melyek újabb hármas szimmetriát tartalmaznak. Az első versszakot követő egység (2-4. versszak) az első strófa csodálatos tavaszi képekkel párhuzamba állított („Holott kikeletkor az sok szép madár szól, kivel ember ugyan él, Mező jó illatot, az ég szép harmatot ád, ki kedves mindennél”) ujjongó állítását igazolja, részletezi. Mozgalmas képek sorozatában jeleníti meg a végvári vitézek életének mozzanatait, a harci kedvet, a portyára készülődést, az ellenség elé vonulást, az éjszakai ütközetet, párviadalokat, majd a csata elmúltával a letáborozást és elnyugvást. A végvári vitézek életének mozzanatait, a felbuzduló, harcra készülő vitézek életképeit beilleszti a természet egyetemes harmóniájába. Érzelmi érvekkel akarja meggyőzni az olvasót a végvári élet szépségeiről.

Az 5. versszakban Balassi a katonaéletet a kor legmagasabb eszményének rangjára emeli. Kimondja, hogy a kor embereszménye a katona! A vitézek erkölcsi nagyságát kifejező sor: „Emberségről példát, vitézségről formát mindeneknek ők adnak”. A vers itt jut el a csúcspontjára.

A példát adó hősöket egy egyszerű személyes névmás jelöli: ők. Az emberség és vitézség - a XVI. századi magyar humanista világnézet legfontosabb humanista értékei. Balassi fedezte fel a hazáért vívott harc erkölcsi szépségét, - ami nem kockázatmentes, - mely hazánkban feltétlen hozzákapcsolódott a reneszánsz emberi teljességhez.

A következő nagyobb szerkezeti egység újra három szakaszból áll (6-8.), ismét mozzanatos képek peregnek a katonaéletből: a színhely, a szereplők és az eszmények is hasonlók (mint a 2-4. versszakokban), de már a harc emberpróbáló keménységét sorjázza a költő. A korábbi idilli képet átszínezi a „mindent hátrahagyás”-nak egy gyászosabb hangulata. Itt már a harc, a csata „árnyoldalai” kerülnek előtérbe: „súlyosan vagyon az dolog harcokon”, „kemény harcok”, „éhség, szomjúság, nagy hévség”, „véresen, sebekben halva sokan feküsznek”. Csillogós, tavaszi verőfény övezi a vitézek török elleni küzdelmét, de ennek az életnek természetes és előbb-utóbb szükségszerűen bekövetkező végső állomása a hősi halál. A hangulati-tartalmi ellentét kölönösen a 4. és a 8. versszak zárósoraiban szembetűnő.

A harmadik pillér a verset lezáró 9. versszak. A záró strófában Balassi választ ad az első versszakra. Elragadtatott felkiáltás zengi a katonák megvalósult hírnevét, örök dicsőségét: „Ó végbelieknek , ifjú vitézeknek dicséretes serege!” Az utolsó sorban a búcsúzó költő áldást és hadi szerencsét kíván a végek katonáinak: „ Mint sok fát gyümölcsössel sok jót szerencsékkel áldjon ilyen mezőkbe!” Elragadtatással zengi az „ifjú vitézeknek” „ez világon szerte-szerént” megvalósult hírnevét, dicsőségét!

A végvári vitézek hazáért és a kereszténységért vívott küzdelme tehát erkölcsi értékként jelenik meg Balassi Bálint vitézi költeményeiben!