Tartalmi kivonat
Európa tan 1. Előadás 2003.0918 Kialakulás története 1. Alapfogalmak: Globalizáció: az áruk, szolgáltatások, tőke, munkaerő szabad áramlása; vámok és mennyiségi akadályok lebontása; termelés homogenizálódása, nemzetközesedés magasabb foka Integráció: egyesülési folyamat, részeknek egésszé való összeolvadása, egységesülése, azok beilleszkedése, beolvasztása vagy hozzácsatolása révén. A részek alkalmazkodása és összefonódása egy magasabb egészben. Negatív integráció: az összefonódás előtt álló akadályok eltávolítása. Mikrointegráció: vállalati szférában zajlik Makrointegráció: lehet nemzeti, regionális és globális Nemzetközi integráció: szuverén államok és nemzetgazdaságok önkéntes, komplex, gazdasági és politikai összekapcsolódása. Célja valamilyen közös előny megszerzése Hajtóerői: • A nemzetközi kereskedelem és a tőkemozgások liberalizációja • A
technológiai fejlődés felgyorsulása és az információs társadalom kialakulása • Dereguláció Regionális gazdasági integráció: kereskedelmi és gazdasági tömörülések vagy intézmények; legfejlettebb az Európai Unió. Globalizációval együtt fejlődik Integrációs típusok: (Béla Balassa) regionális gazdasági társulások főbb megnyilvánulásai elméleti és gyakorlati szinten • Preferenciális vámövezet: az övezeten belül a résztvevők egymásnak vám- és / vagy egyéb kereskedelempolitikai kedvezményeket nyújtanak. • Szabadkereskedelmi terület: területen belül eltörlik a vámokat, kvótákat és egyéb nem vámjellegű korlátozásokat, kifelé önálló vámpolitika (EFTA) - 1962 • Vámunió: eltörlik belül a vámokat és kvótákat és kifelé is közös vámpolitikát alkalmaznak (Európai Közösség) - 1968 Kereskedelemteremtés: a vámok lebontása következtében a vámunióban megszűnik a kevésbé hatékony, magas
költséggel termelő hazai ágazatok és vállaltok védelme, helyét pedig a relatív hatékonyabb, komparatív előnnyel termelt javak importja veszi át. Ez a vámunió pozitív, jólétnövelő hatása Kereskedelemátterelés: negatív folyamat, amelynek során az egyik (olcsóbb) importforrást egy másikkal (drágább) cserélik fel. • Közös piac: a négyszabadság elve érvényesül (áru, szolgáltatás, tőke, munkaerő) 1969 • Egységes piac: nem vámjellegű akadályokat is lebontják (fizikai akadályok, technikai korlátok, fiskális akadályok) - 1993 • Gazdasági unió: a gazdaságpolitikák is egységesek (Európai Unió); jó megtestesülése a közös pénz (Monetáris Unió - Euro) - 2002 • Politikai unió: a hatalom és a törvényhozás is egy közös intézményben nyugszik 2. Történet: Már a középkorban felmerült az európai egységesedés gondolata Victor Hugo (1849): Európai Egyesült Államok A két világháborúnak köszönhetően
összeomlott az európai nagyhatalmak gazdasága Az egységesedés a II. Világháború után kapott igazi lendületet és az integráció kialakulását Szovjetunió hatalmas fegyverkezése is elősegítette Az egység létrejöttének fontos feltétele a német - francia konfliktus megoldása 1944 – Bretton-Woods-i intézmények: Világbank, IMF Európa tan 1. Előadás 2003.0918 1946 - Skandináv Régió: lazább politikai és jogi együttműködés jellemzi (Izland, Dánia, Norvégia, Svédország) 1948 - Benelux Régió: eltörölték a belső vámokat, kifelé közös vám, ez a vámunió Brüsszeli szerződés: esetleges agresszió elleni közös fellépés (Benelux államok, Franciaország, Egyesült Királyság) 1949 – NATO Marshall segély: az USA célja az volt, hogy a világháborúk alatt adott hiteleket az európai gazdaságoktól visszakapja. A Kelet-közép európai országok a Szovjetunió nyomása miatt nem fogadhatták ezt el. Nagy kérdés volt, hogy mi
legyen az integráció és a szuveneritás kérdésben. A kettő között van a konfederáció 1949.0505 – Európa Tanács: Londonban jött létre 10 állammal, azóta szinte minden európai ország tagja; Székhelye: Strasburg; Célja: többoldalú egyezmények 1950.0509 – Európa Nap; Robert Schumann francia külügyminiszter; Schumann-terv: (az ötlet Jean Monet - tól származik) az energiakészletek, a vas- és acélipar a háború előfeltételei, ha ezt közös irányítás alá helyezik, akkor nem lehet újból háború; 1951-ben írták alá, 1951 – Európai Védelmi Közösség (Pleven). Közös parancsnokság alá helyezte a hadiipart és közös hadsereg; nem jött létre, mert Franciaország nem ratifikálta 1952 – ESZAK (Montánunió): Európai Szén és Acél Közösség, megszűntek a vámok a fémre, szénre, ócska vasra a fenti országok között; volt saját költségvetése, kivel kivetettek egy adót. (2002-ben megszűnt) Párizsi szerződés:
Franciaország, Németország, Olaszország, Benelux államok 1957 – Római Szerződés (Paul – Hanri Spaak): ez képezi az EGK és az Euratom alapító okiratát; 1958-ban lépett életbe: EGK: lebontották kiviteli és behozatali vámokat és mennyiségi korlátokat. Közös külső vámtarifákat akartak létrehozni, majd egy közös piacot. Célja volt hogy ezt a kitűzést 12 év alatt elérje, és 1968-ra megszűntek a belső vámok. Euratom: atomenergia ipar egységesítése 1958 – Európai Gazdasági Együttműködési Szervezet (OEEC): 16 európai ország alapította EFTA (Európai Szabad Kereskedelmi Társulás): a kívül rekedt országok hozták létre, a belső vámokat lebontották, de kifelé saját vámpolitikájuk volt; kétoldalú szerződésekkel liberalizálták a mezőgazdasági termékek egymás közötti kereskedelmét; bevezették a származási bizonyítványok rendszerét; eltörölték a legtöbb ipari termékre érvényes behozatali vámot a
tagországok közötti kerekdelemében (Svédország, Norvégia, Dánia, Svájc, Ausztria, Portugália) 1961 – OECD: a gazdaságilag fejlett országokat tömöríti; ennek már tagja Magyarország is a ’90-es évek közepe óta 1962 – ben az Egyesült Királyság kérte felvételét az EGK-ba, de Franciaország megvétózta, mert úgy gondolták, hogy ez az európai integrációnak nem lenne jó 1965 – „Üresen hagyott székek” politikáját követte Franciaország 1967 – Egyesülési Szerződés: az EGK intézményeit összevonták az ESZAK és az EURATOM hivatalaival, így egységes jogalkotó, végrehajtó és igazságszolgáltató intézmények jöttek létre. Luxemburgi kompromisszum: a tagországok kötelezték magukat, hogy minden olyan kérdésben, amely egy tagállamnak fontos, az ügyben addig nem hoznak döntést, amíg minden tagállam nem ért egyet 1969 – Barre-terv: először vázolja fel a létrehozandó gazdasági és monetáris uniót 1. Előadás
Európa tan 2003.0918 1970 – csatlakozási tárgyalások az Egyesült Királysággal, Írországgal, Dániával és Norvégiával, de itt végül népszavazáson elutasították a csatlakozást; 1973-ban váltak taggá Werner–terv: pénzügyi unió terve 3 szakaszban való megvalósításra 1971 – a Bretton Woods-i rendszer és az Aranydeviza rendszer összeomlása 1972 – Valutakígyó 1973 – Olajválság Csatlakozás: Dánia, Írország, Egyesült Királyság 1978 – Európai Pénzügyi Rendszer (EMS) terve 819980101-ig működött) 1979 – ECU – euró elődje: valutakosár a tagállamok pénzeiből Olajválság 1970-es évek vége: újabb csatlakozási tárgyalások Spanyolországgal, Portugáliával, Görögországgal, de vele elhúzódtak a tárgyalások Csatlakozás: 1981 – Görögország 1986 – Spanyolország, Portugália 1986 – Egységes Európai Okmány (SEA = Single European Act) + Fehér Könyv: célja az egységes belső piac megteremtése, ami 1992-re
sikerült is, vagyis megszűntek a határellenőrzések, összehangolt előírások, szabványok születtek, elismerik a diplomákat 1989 – Delors – jelentés: pénzügyi unió terve, vagyis tőkemozgások liberalizálása és közös pénz bevezetése A kommunista rendszerek összeomlanak, és demokratikus államok alakulnak, ami újabb csatlakozási tárgyalásokat vont maga után. 1991 – Európai megállapodás: egy társulás Magyarországgal, Csehszlovákiával, Lengyelországgal 1992 – Mastrichti szerződés: közös pénz bevezetése 1999.0101- től, de ez nem valósult meg Euró zónának 11 tagja lehet, akik kimaradnak: Svédország, Egyesült Királyság, Dánia és Görögország Az Európai Unió nem jogi személy 3 pilléres struktúra jellemzi: 1. pillér: Európai Közösség, amely az ESZAK-ból (Montánunió) az EGK-ból (Európai Gazdasági Közösség) és az EURATOM-ból áll; többségi döntéshozatal jellemezi; vannak saját közösségi szerveik, amik
egyre inkább kiterjesztik tevékenységüket; közösségi modellen nyugszik és alapját különböző közösségi intézmények képezik; önálló szerződéskötési jogosítvánnyal rendelkezik, a Bizottság döntéskezdeményezési jogára épül; az Európai Unió Tanácsa többségi szavazással határoz, a Parlament dönt 2. pillér: közös kül- és biztonságpolitika – kormányközi jellegű, döntéseiket konszenzussal hozzák, nincsenek közösségi intézmények; a Bizottság döntéskezdeményezési joga nem kizárólagos, a tanácsi döntés kivételes 3. pillér: bel- és igazságügyi együttműködés; a Bizottság döntéskezdeményezési joga kivételes; a tanácsi döntés kizárt Ez utóbbi kettőre a kormányközi együttműködés a jellemző Európai Unió 1 2 3 Uniós állampolgárság: Európa tan 1. Előadás 2003.0918 • bármely tagállamban szabadon letelepedhet • szavazhat • lehet képviselő Programok: • szociálpolitika •
szakképzés • ifjúsági politika • kultúra • egészségügy • fogyasztóvédelem • transzeurópai hálózatok • iparpolitika • gazdasági és szociális kohézió • kutatás- és technológiafejlesztés • környezetvédelem • fejlesztési együttműködés 1992 – Európai Gazdasági Térség: Uniós és EFTA országok között 1995 – újabb bővítés: Ausztria, Finnország, Svédország, Norvégia, de ők nemet mondtak a csatlakozásra 1996 – Torinoi konferencia: Eu intézményi és döntéshozatali reformjaival foglalkoztak 1997 – Amszterdami Szerződés (1999 hatályba lépés): • Európai Parlament nagyobb szerepet kapott • Közös kül- és biztonságpolitika élére egy vezetőt neveztek ki (Javier Solona) • 2004 – ig közös bevándorlási és menedék politika 1999 – az euró bevezetése csak számlapénzként (11 tagállam és Görögországnak is sikerült a feltételeket teljesítenie) 2001 – Nizzai Szerződés: • Intézményi
reformok: 27 tagállammal kell majd foglalkozni, erre határozták meg, hogy a főbb szervezetekben a tagállamok milyen súllyal fognak szerepelni • Akik előbbre akarnak haladni, azoknak szabad utat kell biztosítani, a lemaradók nem hátráltathatják őket • Európai Unió Alapvető Jogok Chartaja: az európai állampolgárok politikai, gazdasági, szociális és polgárjogait fekteti le 2001 – Laeken: Konvent felállítása – Európai alkotmány felállítása, amit 2004-ben fognak majd tárgyalni 2002 – készpénzformában is megjelenik az euró a Konvent megkezdi működését 2003 – Alkotmány tervezetének elkészítése Kormányközi konferencia: az Európai Unió alkotmányának elfogadása A szerződések története, hogyan jelöli ki az Európai Unió kialakulását: • Reálszféra integrációjára vonatkozó szerződések • Pénzügyi szféra integrációjára vonatkozó szerződések Ezek között szoros összefüggés van. A reálszféra igényei
határozzák meg a monetáris szféra integrációját. Nyugat – Európa integrációs fejlődését a vertikális mélyülés és a horizontális bővülés jellemzi. Európa tan 2. Előadás 2003.0925 Az Unió legfontosabb intézményei 1. Európai Tanács (European Council) Az EU legfőbb döntés előkészítő és döntéshozó szerve és fellebbviteli fóruma Korlátozott jogköre van Állam– és kormányfők tanácsa Részt vesz az Európai Bizottság elnöke és a tagállamok külügyminiszterei is Politikai irányvonalat határoz meg, de jogszabályba foglalt döntéseket nem hoz (kvázi jogalkotó szerv) Demokratikus deficit: a tagállamok végrehajtó hatalmának képviselői kvázi jogalkotó funkciót töltenek be. Évente legalább kétszer üléseznek Az ülés elnökét félévente váltják Az adminisztratív hátteret az elnöklő ország adja Döntéshozatal egyetértéssel Döntései mind a három pillérre
vonatkoznak 2. Európai Unió Tanácsa (Council of the European Union) Legfőbb jogalkotó szerv és végrehajtó hatalommal is rendelkezik Tehet javaslatot jogszabály alkotására, azonban a kezdeményezéseknek a Bizottságtól kell indulniuk Az Európai Tanács döntéseit foglalja jogszabályba A jogszabályalkotás elsődleges, de nem kizárólagos felelőse Nem valósul meg a végrehajtó hatalom és a jogalkotói hatalom szétválása, mivel a nemzeti végráhajtó hatalom képviselői látnak el jogalkotói szerepet Tagságát a tagállamok miniszterelnökei és az Európai Bizottság elnöke alkotja Félévente tart ülést Székhely: Brüsszel, Luxemburg Szintek: 1.szint: • Általános Ügyek Tanácsa (külügyminiszterek) havonta üléseznek • ECOFIN (gazdasági és pénzügyminiszterek) havonta üléseznek 2.szint: Szektorális Tanácsok (szakminiszterek) 3.szint: JUMBO ülések- több ágazat tart közös ülést COREPER I-II
(Állandó Képviselők Bizottsága) • A tagállamok nagyköveti szintű (és helyetteseik) képviselői • Jogszabály előkészítéssel és vélemények egyeztetésével foglalkozik • Szintjei: − COREPER I ♦ Mindig a képviseletek helyetteseiből áll ♦ Általában a szektorális tanácsok elé kerülő ügyekkel foglalkozik (kevésbé problematikus kérdések) ♦ Hetente, zárt ülések − COREPER II ♦ Általában a tagállamok delegációinak vezetőiből áll ♦ Politikailag kényes ügyekkel foglalkozik ♦ Általában az ECOFIN és az Általános Ügyek Tanácsa elé kerülő témákat vizsgálják át ♦ Hetente, zárt ülések Európa tan • 2. Előadás 2003.0925 Feladataik: − Tisztázzák a tagállami álláspontokat − Biztosítják a Tanácsban a többséghez szükséges szavazatokat − Cédulázás: ♦ A javaslatokat „A” jellel látják el, ha azokat automatikusan elfogadásra javasolják ♦ „B” jellel azokat amelyekről további
vitára van szükség a Tanácsban • Döntéshozatal: − Egyszerű többség − Minősített többség • Szavazati arányok: a tagállamok nem egyenlő mértékű szavazattal rendelkeznek (Magyarország 12 szavazat) Nizzai Kompromisszum: − Egy döntéshez a szavazatok legalább 70 százalékára van szükség, amelynek pontos száma csatlakozásokkor kerül konkretizálásra (74 % körül fog rögzülni) − Az igenlő szavazatoknak legalább a tagállamok 2/3-tól kell származnia − A leadott szavazatoknak az Unió lakosságának legalább 62%-át képviselő országokból kell származnia 3. Európai Bizottság (Europien Comission) Legfőbb döntés-előkészítő, végrehajtó és ellenőrző szerv Kizárólagos kezdeményezési joga van, és javaslattételi joggal rendelkezik a jogalkotásban, valamint eredeti jogalkotási hatáskörrel is rendelkezik Jogalkotói szerep: kibocsáthat jogszabályokat, amelyek a Tanács által elfogadott jogszabályok
végrehajtásával, értelmezésével kapcsolatosak Bizottsági Kollégium (20 biztos van) Testület működését segítő intézményhálózat 18.000 fő Székhelye Brüsszel Nemzeti kormány ⇔ Bizottság: • Nemzeti szinten a kormányok a választáson győztes párt vagy pártok képviselőiből alakulnak meg, a Bizottságra ez nem igaz • Hiányzik a testületi szellem és fegyelem, mert nem választott képviselőkről van szó és nem válthatók le a biztosok (ez most fog változni, az elnök leválthatja a biztosokat, illetve más tárcát adhat a biztosoknak) • A Bizottság nem egyértelműen végrehajtó testület, mert nem egyedül gyakorolja a végrehajtó hatalmat A Bizottság mandátumának létrejötte és megszűnése: • Működése 5 éves ciklusokhoz kötött • A Bizottság testületét alkotó biztosokat a tagállamok delegálják • A nagyobb népességgel és területtel rendelkező országok (Németország, Olaszország,
Spanyolország, Franciaország, Nagy Britannia) 2 főt delegálhat, a többiek csak egyet (változás 2005-ben mindenki csak egy főt delegálhat és maximum 27 fő lehet) • A Bizottság elnöke dönthet, hogy újra felossza a tagok között a mandátumokat • Bizottság elnöke: Romano Prodi • Először az elnök személyét döntik el a tagállamok, ezt az Európai Parlament hagyja jóvá, majd az elnök alakítja ki a Bizottságot, de ebben a tagállamok javaslatai is meghatározóak. A teljes Bizottságról újból szavaz a Parlament, ha jóváhagyja, akkor kezdheti meg működését. A biztosok és a Bizottság elnökének pozíciója: Európa tan • • 2. Előadás 2003.0925 Minden biztos rendelkezik a felügyelete alárendelt területtel A tárcák elosztása a biztost delegáló tagállam tekintélyének és befolyásának kérdése • Alapvető jellemzőjük a személyes felelősség teljes hiánya, minden egyes cselekedetükért a Bizottság, mint testület
felelős. Legfontosabb feladatai: • Jogszabály kezdeményezés az első pilléren belül • Jogalkotás − Eredeti jogalkotás (alapító szerződések) − Delegált jogalkotás • Versenysemlegesség biztosítása A legfőbb végrehajtó szerv hatáskörei: • Alkalmazza a szerződéseket • Működteti a közös politikát • Ellenőrzi az állami monopóliumokat • Unió költségvetésének előkészítése • Az Unió külképviseletét látja el a nemzetközi szervezetekben 4. Európai Parlament Legfőbb feladata: politikai ellenőrzés Részt vesz a jogalkotási folyamatban Bizonyos kérdésekben kvázi vétójoga van, mert nélküle nem lehet elfogadni közösségi dolgokat (kvázi = véglegesen nem akadályozhatja meg, de elódázhatja a jogalkotást, mert visszaadja átdolgozásra a jogszabálytervezetet) Bizonyos kérdésekben tényleges vétó joga is van: nemzetközi szerződések Erős az ellenőrzési szerepe a közösségi
költségvetésben Bizalmatlansági indítványt fogadhat el a Bizottsági Kollégiummal szemben. A jogalkotásban a szerepe folyamatosan nő, de még nem egyenlő a Tanácséval 1979-től tagjait közvetlenül választják a tagállamok választópolgárai Közvetlenül választott intézmény Az egyes tagállamok választópolgárai által választható képviselők számát az adott tagállam lélekszámával arányban állapították meg 5 évre választják és a képviselők nem választhatók újra Szupernacionalista törekvései ellenére képviselői egytől egyig nemzeti politikai pártokból kerülnek ki, és csak a Parlamentben képeznek szupernacionalista csoportot Tagjai maximum 732 fő Pártok: • Európai Néppárt • Európai Szociális Párt • Európai Liberális Párt • Zöldcsoport • Integráció Ellenes Párt Taktikai csoportok: • Demokráciák és Különbözőségek Európája • Függetlenek Csoportja
Elnöke 2002-től Pat Cox Jogkörei: • Önigazgatás joga: maga határozza meg székhelyét, mikor ülésezik, mekkora a képviselők fizetése • Politikai ellenőrzés: az Európai Közösség Bizottságát ellenőrzi (legfőbb feladat) Európa tan 5. 6. 7. 8. 9. 2. Előadás 2003.0925 • Bizottság előtti fellépés hatásköre (korlátozott) • Nem rendelkezik jogalkotási hatáskörrel Európai Bíróság (Court of Justice) Székhelye Luxemburg Tagjait a tagállamok delegálják azon személyek közül, akiknek függetlensége minden kétséget kizár és rendelkeznek a saját országukban a bíróvá való kinevezéshez szükséges képesítéssel. Minden tagállam egy képviselőt delegálhat (létszám jelenleg 15 fő) 6 évre választják őket Lépcsőzetes leváltás van 3-3 évente, vagyis a fele bíróság cserélődik egyszerre Teljes tagú ülés akkor kötelező, ha a közösségi intézmény vagy tagállam elleni eljárás
folyik Hatásköre: közösségi jog egységes alkalmazása; szerződések értelmezése Nincs végrehajtó hatalma Egyéb szervek: Számvevőszék Gazdasági és Szociális Bizottság Régiók Bizottsága Európai Beruházási Bank Európa Parlament (Parliament of Europe) Emberi jogi kérdések Tagok: olyanok is tagjai, akik az EU-nak nem (Románia, Oroszország) Európa Tanács (Council of Europe) Emberi jogi kérdések Formálisan nincs köze a nyugat – európai integrációhoz Az Európai Közösség szervezeti rendszerének és a jogalkotásnak a demokráciával való kapcsolata: A hatalmi ágakat el kell egymástól választani (végrehajtó, törvényhozó és igazságszolgáltatás) Egyik hatalmi ágnak se lehessen domináns pozíciója a másikkal szemben ⇒ demokrácia Európa tan 3. Előadás 2003.1009 Közösségi jogrendszer 1. Amikor az alapító szerződéseket kidolgozták, nem gondoltak arra, hogy milyen
formákban érvényesítsék az elveket és célkitűzéseket (ESZAK, Római Szerződés). Ezek a szerződések a jogi kérdéseket illetően elég szűkszavúak. Az integráció fejlődésével a közösségi jog viszont óriási fejlődésen ment keresztül, egyre nagyobb szerepet tulajdonítanak neki az integráció megvalósításának érdekében. Ezt különféle jogszabályok szövevényes halmaza tartja össze. Nincs értelem a Közjogot nemzeti jogszabályokkal felváltani. 2. Értelmezése: az Uniónak a 2 és a 3 pilléren túlmutató értelemben nincs jogrendszere, tehát csak az 1-nek van. Ebből következik, hogy az Uniónak sincs jogrendszere, hanem csak az Európai Közösségnek van (Kecskés László) A jogfejlődés azonban a 3. pillérben is megjelent, de még nem alakult ki önálló jogrendszere. Éppen ezért újra kell gondolni a jogrendszert 3. Az Európai bíróság hatásköre sem terjed ki a 2 és a3 pillére Csak olyan ügyeket tárgyal és értelmez,
amelyek az 1. pillér jogával kapcsolatosak 4. Az Unióban nincsenek törvények, csak jogszabályok!!! 5. Közösségi jog definíciója: autonóm jogrendszer, vagyis ez nem más, mint jogszabályok szervezett és strukturált rendszere, saját jogforrásokkal; továbbá jogszabályok létrehozására, értelmezésére és érvényesítésére alkalmas intézményekkel és eljárásokkal. Különbözik mind a nemzetközi jogtól, mind a tagállamok jogától. Az EK jog áthatja, és részben átfedi a tagállamok belső jogrendszerét. 6. Jogszabályok létrehozására alkalmas intézmények: Európai Unió Tanácsa Európai Parlament 7. Jogszabály értelmezése: Európai Bíróság legfőbb feladata 8. Jogszabály érvényesítése: Európai Bizottság, mivel ez a végrehajtó hatalom Európa tan 4. Előadás 2003.1016 Közösségi jogrendszer folytatása 1. A közösségi jog eltér a tagállamok belső jogrendszerétől és a nemzetközi jogrendszertől is. Formai
szempontból a nemzetközi jog része, de sok olyan vonása van, ami idegen a hagyományos nemzetközi jogtól. Rendkívüli módon áthatja a tagállamok belső jogrendszerét. Jelentős a közösségi jog és a tagállamok belső jogrendszere közötti átfedés Leglényegesebb vonása: közvetlen hatály ⇒ közvetlen alkalmazás és értelmezési kötelezettség. Közvetlen hatály: a közösségi jog automatikusan a nemzeti jogrendszer része. Bizonyos közösségi jogszabályokat tilos integrálni a nemzeti jogrendszerbe. A közvetlen alkalmazás, értelmezés kötelezettsége inkább a belső jogrendszerre hasonlít. 2. Ellentmondások: A nemzetek feletti hatáskörök és a nemzetek hatáskörei nem hatásoldónak el egymástól. Vannak olyan jogosítványok, amelyek nemzeti és nemezetek feletti szinten egymással párhuzamosan érvényesülnek. Ezek terjedelme folyamatosan változik Ha a nemzeti és a közösségi jog érintkezik egymással, akkor a közösségi
jognak van elsőbbsége, primátusa, mivel a közösségi jogból különböző jogok és kötelezettségek származnak a tagállamok polgáraira. Ezeket az igazságszolgáltatási intézményeknek kell érvényesíteniük. 3. A közösségi jog hatásai: Záróhatás: ha már valamely területet a közösségi jog szabályozott, akkor azt a területet a nemzeti jog már nem érintheti. Ebből következik, hogy a nemzeti jogalkotók lemondanak szuverenitásukról. A nemzetnek csak akkor van joga a saját jogszabályát érvényben hagyni azon a területen, amelyet a közösségi jog szabályozott, ahol a nemzeti jog jobban védi az érdekeket. Ez a záró hatás primátusát támasztja alá 4. A közösségi jogrendszer működésének feltétele, hogy a tagállamok lemondanak, illetve korlátozzák szuverenitásukat (önrendelkezés) bizonyos területeken és a kompetenciájukat (hatáskör) a megfelelő intézményekre ruházzák át. A szuverenitás osztható, vagyis
bizonyos területeket önkéntesen a közösségi intézményekre lehet átruházni. Ez a megosztás hasonlít a föderális államberendezkedésre, de ez a hasonlóság sok esetben csak látszólagos, mert nem adnak át teljes tevékenységi köröket a közösségi intézmények hatáskörébe. A szuverenitás korlátozása nem úgy történik, hogy bizonyos hatásköröket adnak le a közösségnek a tagállamok, hanem a hatáskörök gyakorlása változik, vagyis nem a saját államuk intézkedéseit hajtják végre, hanem a nemzetek feletti intézkedéseket. A közösségi intézkedéseket a nemzetek hatóságai hajtják végre. 5. A közösségi jog területi hatálya alá a tagállamok tartoznak 6. Személyi hatálya az EU tagállamok állampolgáraira terjed ki 7. Az Európai Közösség jogforrásai: Elsődleges jogforrások: • A tagállamok szuverén elhatározásán alapuló megállapodásai. • Ezeket a kormányközi együttműködés keretében dolgozzák ki és az
összes tagállam nemzeti parlamentje a saját eljárási szabályai alapján ratifikálja. • Kitüntetett szerepük van, mert a jogi hierarchiában megelőzik a többi jogforrást, mind nemzeti, mind közösségi szinten. • Ezek képezik a többi jogforrás alapját. • Elsődleges jogforrások: − ESZAK – Szerződés Európa tan 4. Előadás 2003.1016 − Euratom – Szerződés − EGK – Szerződés Római Szerződés − Egyesülési Szerződés − Csatlakozási szerződések − Költségvetési szerződések − Egységes Európai okmány − Európai Uniós Szerződés – Maastricht − Amszterdami Szerződés − Nizzai Szerződés Másodlagos vagy származékos jogforrások: • Az elsődleges jogforrásból lehet levezetni. • Az alapszerződések által létrehozott közösségi intézmények döntései, amelyeket saját hatáskörükben hoztak. • Formái: − Jogilag kötelező: ♦ Rendeletek (regulation): A közösség legerőteljesebb
származékos jogszabálya. Általános érvényű, kötelező Közvetlenül alkalmazandó Közvetlenül és automatikusan lép hatályba, vagyis kihirdetése, illetve hatályba lépése után minden további intézkedés nélkül a tagállamok jogrendszerévé válik. A hatóságoknak és intézményeknek alkalmazniuk kell Kötelező rendelettel szabályozni: Állami támogatások Költségvetési eljárás A tagállamokban munkát vállaló külföldi dolgozók jogait a foglalkoztatás megszűnése után ♦ Döntések (decision): hasonló a rendelethez Kötelező azokra, akik a címzettjei: Tagállam Vállalkozás Természetes és jogi személy Kötelező érvényűek Közvetlenül is hatályosulnak Hatályba lépés: címzetthez való eljuttatáskor Közigazgatási és kvázi bírói döntésekről beszélhetünk Az Európai Bíróságnál jogorvoslatot lehet kérni a megsemmisítésére. ♦ Irányelvek
(directive): Nem szükségszerűen terjed ki minden tagállamra, csak azokra, akiket felsorolnak Az elérni kívánt célt, eredményt fogalmazza meg kötelezően. A módszereket és az eszközöket a megvalósításhoz a tagállamok maguk választhatják meg. Tartalmaznia kell egy határidőt, ameddig a célt meg kell valósítani. Integrálni kell a nemzeti jogalkotásba, vagyis módosítani kell a saját jogszabályt. Célja a harmonizáció Európa tan 4. Előadás 2003.1016 Hatálya nemcsak a tagállamokra, hanem a csatlakozó országokra is kiterjed. A belső piac egységesítését is irányelvekkel tették meg. − Jogilag nem kötelező: akkor veszik ezeket figyelmbe, ha segítik a közösségi jog értelmezését ♦ Ajánlások (recommendation): cselekvési és magatartási elvárásokat tartalmaz a címzettekkel szemben ♦ Vélemények (opinion): álláspontot közöl, rendszerint valakinek a kérésére Nemzetközi szerződések: •
A tagállamok egymással az alap szerződések előírásai alapján kötnek szerződéseket. • Jelentőségük: ha új ország lép be az Eu-ba, akkor ezeket az előírásokat át kell venniük. • A közösség intézményei a közösség nevében kötnek valamilyen szerződést: − Meglévő egyezményekhez csatlakozik a közösség (GATT, IMF, Világbank) − Maga kezdeményez ilyen szerződést a közösség (Lomei Konvenció) Általános jogelvek: a tagállamok közös filozófiai, politikai és jogi alapállását tükrözik. Akkor hívják őket segítségül, ha valamilyen tényállásra nincs közösségi jogszabály. • Jóhiszeműség • Jogbiztonság • Megfelelő gondosság • Egyenlőség • Jogszerű elvárás • Arányosság elve Európai Bíróság jogalkotása: • Ítéletek • Közösségi joggal kapcsolatban kiadott vélemények • Alkalmazott általános jogelvek Európa tan 6. Előadás 2003.1113 1) Monetáris Unió: II. szakasza: •
1994 – 1959: • Európai Monetáris Intézet (A. Lamfalussy) • Erősítette a bankok közötti kooperációt EMS működését ellenőrizte A valuta az euró nevet fogja kapni • 1998: mely országok fognak a harmadik szakaszban részt venni 11 ország 4 maradt ki: Dánia, Nagy Britannia, Svédország (csatlakozhattak volna, de nem akartak), Görögország (nem teljesített a konvergencia kritériumokat, de 2001-ben mégis sikerült, így részévé válhatott az Euró-zónának III szakasz: • 1999-től • Az árfolyamok rögzítése visszavonhatatlanul az euróhoz • Tényleges pénzzé válik az euró, ekkor még, mint számla pénz • 2002.0101 – készpénzként is megjelenik az euró • Nemzeti valuták fokozatos kivonása 2) Európai Központi Bank feladatai: • Meghatározza az átfogó gazdasági és politikai irányelveket Infláció Költségvetés • Deficit kialakult-e, ami túlzott mértékű Ha igen, akkor különböző
intézkedések bevezetése Ha nem, akkor bűntető intézkedések 3) Stabilitási és növekedési paktum: 1997 • A cél a költségvetési hiány kordában tartása. • Ha egy ország költségvetési hiánya meghaladja a GDP-je 3 %-át, akkor a GDP 0,2 %át nem kamatozó letétbe kell helyeznie, és 2 év alatt vissza kell állítania az egyensúlyt, ha ez megvalósul, a pénz visszajár neki. Amennyiben nem valósul meg, akkor a letétbe helyezett pénz lesz a büntetés, és nem jár vissza. 4) Központi Bankok Európai Rendszere (ESCB): Tagjai: • Független Európai Központi Bank (ECB) Feladata az árfolyam stabilitása • Nemzeti bankok 5) Euró-zónán kívül maradók: ERM 2-ben való részvétel • A belépés önkéntes • Az Euró-zónának csak az lehet tagja, aki ebben 2 évig stabilan vesz részt • Az euró horgonyvaluta, vagyis minden valutaárfolyam ehhez van kötve • Az árfolyamot egy ± 15 %-os sávban kell tartani 6) Külkereskedelem,
belkereskedelem: Európa tan • • 6. Előadás 2003.1113 A külkereskedelem aránya nagyon visszaesett, a külker csak az Euró-zónán kívüli országokkal maradt meg. Az export aránya a GDP 14 %-a, tehát nem nyitott a gazdaság, alig tér el Japántól (10 %) és az USA-tól (8,5%). 7) Monetáris integráció: • Hasznok, előnyök: EMU mérlege pozitív Inflációs ráták nagymértékben közeledtek Dezinflációs politika költségeinek csökkenése, mivel csökkentek a kamatlábak Központi bankoknak a nemzetközi tartalékai csökkenhettek, mert nem kell további valutatartalékokkal fedezni a külkert A nemzetközi pénzügyi fórumokon a Közösség ereje nőtt Csere-arányváltozásoktól való függés csökkent; a külker átalakult belkerré és, ahol az árak közelítenek egymáshoz; kedvezőbb feltételek kivívása Makrogazdasági teljesítmények javulása Költségmegtakarítások ⇒ gyorsabb gazdasági növekedés ⇒
foglalkoztatás javulása Integráltabb, nagyobb piac ⇒ technikai fejlesztés Globális piacon javul a versenyképesség • Hátrányok: Nemzeti gazdaság-politika autonómiája leszűkül Új gazdaság-politikai eszközöket kell alkalmazni Jelentősek a jövedelem újraelosztó hatásai Regionális különbségek növekedése ⇒ a kohéziós politikára nagyobb hangsúlyt kell fektetni, hogy az amúgy is fejletlenebb térségek le ne maradjanak még jobban 8) Makrogazdasági teljesítmények: • EMU bevezetését elsősorban a nagyvállalkozók akarták • Infláció alakulása: erős konvergencia kritérium miatt tartósan alacsony volt • Költségvetés javulása: 2000-ben már költségvetési többlet volt, ami visszahatott az inflációra is, tehát alacsonyan lehetett tartani • Árak alakulására pozitívan hatott a liberalizáció és a dereguláció • Inflációs nyomás is megjelent; okai: Az euró folyamatosan leértékelődött és
alul volt értékelve a dollárhoz képest Energia árak emelkedtek Nőttek az ipari nyersanyag árak Keresletbővülés Alacsony árszínvonalú országok „felzárkózása” a magasabb árszínvonalú országokhoz • Költségvetési pozíciók romlottak • Az euró bevezetésével lelassult a növekedés • Magas munkanélküliség, az alacsony infláció miatt (átlag: 10 %) • Alacsonyabb gazdasági növekedés, mint az USA-ban 9) Az euró és a nemzetgazdaság-politikák viszonya: • Monetáris politikában leszűkült az egyes országok szerepe • Nemzeti költségvetési politika erősödött, de a monetáris politika prioritásainak meg kell felelni Európa tan • • • • • 6. Előadás 2003.1113 Leértékelés veszélye megszűnt, mert egységes valuta van Szigorúbb szelekció a nemzetközi pénzpiacokon ⇒ irracionális magatartás visszatartása Hitelfeltételekért kemény verseny folyik, ez lesz a korlátozó erő Feszültség, mert
kevés a kohéziós transzfer Eltérő gazdaságokat egységes kamatlábra kényszerít a rendszer Az Európai Unió költségvetése 1) Sajátos költségvetés 2) Összehasonlítás a nemzeti költségvetésekkel: • Nemzeti Költségvetés: Az adó a legfontosabb bevétel Kiadásai: közjavak és közszolgáltatások Az állam, gazdasági irányítási és szabályozási funkciókat tud gyakorolni Gazdaság fejlesztő és szerkezet átalakító célok megvalósítása Pl: bizonyos veszteséges ágazatok támogatása, hogy ne legyen munkanélküliség, vagy később nyereséget termeljenek Jövedelmek átcsoportosítása (progresszív adózási rendszer, költségvetés) • EU költségvetése: Gazdasági irányító és szabályozó funkciót lát el Adóbevételek alig vannak Korlátozott közjavak és közszolgáltatások 3) Az EU költségvetés alapelvei: • Saját jövedelemforrások elve: a tagországok meghatározott jövedelmeket fizetnek
be az EU költségvetésébe Vámbevételek Import illetékek VAT egy részét GDP elem / faktor (1988-tól): ha az előző 3 nem éri el a GDP 1,27 %-át, akkor a különbözetet ki kell egészíteni • Automatikus finanszírozás elve: A fenti tételeket be kell fizetni Kifizetések meghatározott kritériumok alapján • Társfinanszírozás elve (co-financing): Az EU csak akkor finanszíroz fejlesztéseket nagyobb arányban, ha a magánszféra, vagy az állam fel tud mutatni önrészt; a max támogatás aránya: 70 % • A költségvetésben nem lehet hiány • Externalitás elve: externália = külső hatás, a bevételek és a kiadások nem egy tagállamban keletkeznek, így szükség van a kompenzációra • Oszthatatlanság elve: bizonyos tevékenységek gazdasági okokból nem oszthatók szét a nemzetek között, így azt globálisan kell megoldani • Kohézió elve: a közösség valamennyi polgára számára biztosítani kell a
szolgáltatásokat, a jólétet és a fejlődés minimumát • Szubszidiaritás elve: a döntéshozatalt és a hatósági tevékenységet a legalacsonyabb szintre kell helyezni (helyi önkormányzatok) 7. előadás Európa tanulmányok 2003. 11 20 Költségvetés folytatása: Kiadások: Kezdetben az agrárpolitikára fordították a legtöbb pénzt (CAP = Közös Agrárpolitika) Később a regionális politikára helyezték a hangsúlyt ez ma 50%-ot tesz ki. 2 fő tétel mellett egyéb belső politikára is költenek; Közép-Európai országok segélyei; tartalékot is képeznek; adminisztratív kiadások EU regionális politikája Egyik legfontosabb közös belső politikája az uniónak Sikeres integráció nem képzelhető el a nélkül, hogy a régiók közti különbségeket csökkentsék Kohézió: szociális és regionális különbségek mérséklését foglalja magába. o Regionális: régiók fejlődését segíti, különbségeket
csökkenti o Szociális: munkavállalók erősödését és mobilitását kívánja elősegíteni Ma már komoly tudományág Klaszteresedési folyamat: iparágak csoportosulnak agglomerációs előnyök; technológia, tőke hozzáférése nagyobb; erősebb a külső gazdaságosság; munkaerő erősebb Gazdasági integrációból származó előnyöket, nyereséget közösen, azonos mértékben kell a területek között elosztani = regionális politika célja Vásárlóerő-paritással számított GDP-t hasonlítják össze ⇒ EU átlag 100% ⇒ Görögország 69%-on, Luxemburg 194 %-on áll ⇒ 2,8%-os különbség; ha Luxemburgot nem számítjuk, mert kicsi, 1,7%-os a különbség Legfejletlenebb régió = Iperios (Görögország) = 42% 6X Belső London = 243% Országokon belüli régiók között is több, mint 2-szeres különbségeket találunk. EU átlaghoz viszonyított GDP hosszú távú alakulása: Írország: 1960 61% 1980 64%
Legfejlettebb országok közé 1990 72% sikerült lépnie 1995 93% 2000 119% Görögország: 1960 43% 1980 64% 1990 58% 1995 66% 2000 69% Felzárkózás kevésbé figyelhető meg ⇒ oda került pénzek felhasználása helytelen volt, eltűnt a bürokráciában. ⇓ A segélyek felhasználására komoly stratégiát kell kidolgozni. Írország fejlődését elősegítette az angol nyelv, illetve a húzó ágazatok (high tech) odatelepülése. Portugália: 1960 40% 2000 74% Spanyolország: 1960 57% 2000 81% 7. előadás Európa tanulmányok 2003. 11 20 A 15 tagállam között egyértelmű felzárkózás mutatkozik. A mediterrán országok esetében ez nem a csatlakozás után, hanem a felkészülés közben következett be. Regionális politika összetevői: Római szerződés még nem tartalmazta a közösségi szintű regionális politikát az a nemzetállamok hatáskörébe tartozott. Úgy vélték, hogy a fejlettségi különbségek maguktól
megoldódnak ez nem következett be, sőt, nőttek a különbségek ⇒ közösségi szintre emelik a regionális politikát ⇒ 1972: Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERDF (magyarul: ERFA)) ⇒ 1975-től működik ERDF fő célja: regionális egyenlőtlenségek kezelése 1960: Európai Szociális Alap (RSF; (ESZA)) fő célja: foglalkoztatottság előkészítése, foglalkoztatottak mobilitásának támogatása ⇒ kezdetben átképzésre koncentráltak, majd a tartós és fiatal munkanélküliek képzése, piacra való visszasegítése volt a célja. 1970: Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap orientációs része foglalkozik a regionális politikával (EAGGF; (EMOGA)) fő célja: mezőgazdaság modernizációja. ⇓ 3 fő szervezet = strukturális alapok + 1= Halászati Orientációs Pénzügyi Eszköz (FIFG; (HOPE)) célja: halászattal kapcsolatos ágazat szerkezetátalakítása (Magyarországot az első 3 alap fogja igazán érinti)
Kohéziós alap: 1993-ban kezdett működni, Maastrichti szerződés hozta létre cél: alacsonyabb jövedelemmel rendelkező tagállamok fejlődésének gyorsabb elősegítése. o Nem régiókat, hanem tagállamokat támogat ezért nem tagja a strukturális alapoknak o Közlekedési-, környezetvédelmi beruházásokat támogat = nagy projektek (pl.: autópálya építés) Egységes Európai Okmány (1986) (SEA) döntöttek az egységes belső piac bevezetéséről regionális politikát erősíteni kell, hisz látták, hogy ezzel a lépéssel nőnek a különbségek regionális politika közösségi szintre emelkedett ⇒ 1989-től reformok a strukturális alapok működésében Regionális politika célkitűzései, támogatása: 2000-2006-os programozási periódusban vagyunk jelenleg tagállamoknak középtávú terveket kell kidolgozniuk most 3 célkitűzés van érvényben: (Objectives) 1.) fejlődésben elmaradott területek segítése 2.) - hagyományos
iparágak átalakulása miatt szerkezeti problémákkal küszködő térségek segítése - gazdasági és társadalmi átalakítással küszködő térségek segítése 3.) oktatási, képzési, foglalkoztatási rendszerek korszerűsítését támogatja közösségi kezdeményezések: EU bizottsága tesz javaslatot egy, több tagországot érintő javaslat megvalósítására ⇒ jelenleg 4 ilyen működik: Európa tanulmányok 7. előadás 2003. 11 20 1.) INTERREG: határmenti, nemzetközi és régiók közti együttműködést támogat 2.) EGUAL: munkaerőpiacon a diszkrimináció és esélyegyenlőtlenség elleni küzdelmet támogatja 3.) LEADER: vidéki térségek fejlesztését támogatja 4.) URBAN: közepes és nagyvárosoknak a válságban lévő körzetek regenerálását segíti Csatlakozó országokban: PHARE CBC határ 2 oldalán tükörprogramokat hoznak létre (INTERREG-hez hasonló); 1990-es évek közepe óta működik Magyarországon, főleg
Nyugat-Dunántúlon használják 1989-99 között az EU lakosságának 40%-át érintették a strukturális alapokból származó pénzek. Jogosultsági kritériumok, támogatott régiók: 1.) első célkitűzés: támogatást megelőző 3 évben az egy főre jutó GDP az EU-s átlag 75%-át (vannak régiók, melyek 30%-on állnak) 2.) második célkitűzés: ipari régiók, vidéki körzetek, városi körzetek, halászattól függő régiók ⇒ ipari és vidéki térségekbe kell 50%-nak menni a támogatásból str. alapokból származó pénz az első célkitűzésre 70%-ot, a kettesre 18%-ot szánnak ipari régiók azok, ahol a megelőző 3 évben a munkanélküliség meghaladta az EU átlagot; ipari foglalkoztatottak száma csökken; 1985-től minden évben az EU átlag felett volt a foglalkoztatottak aránya vidéki körzetek: népsűrűség ≤ 100 fő/km2; mezőgazdaságban dolgozók aránya legalább kétszerese az EU átlagnak; munkanélküliségi ráta, mint
az EU átlag a 3 bázisévben; 1985 óta csökken az EU átlag városi körzetek: károsult környezet; magas bűnözési arány; alacsony iskolázottsági szint; hosszú távú munkanélküliség magasabb az EU átlagnál; nagyfokú szegénység (rossz lakhatási körülmények) 3.) célkitűzés (=tematikus célkitűzés): munkanélküliség elleni küzdelem, fiatalok elhelyezkedésének javítása, munkaerőpiacnak a gazdasági szerkezet átalakításához való alkalmazkodása Kohéziós alap: Olyan tagállamokat támogat, ahol az 1 főre eső GNP kisebb, mint az EU átlag 90%-a, illetve ezen országoknak tervet kellett készíteni az EMU-ra való felkészülésről Jelenleg 4 kedvezményezett ország van: Görögország, Spanyolország, Portugália, Írország Kohéziós alap elérte célját, hisz az említett 4 ország tagja az EMU-nak, de támogatásuk tovább folyik Most csatlakozandó országok mindegyike elvileg beletartozna ⇒ le fogják nyomni az
átlagot, s ezért az előző 4 ország ki fog kerülni az alapból Európa tanulmányok 7. előadás 2003. 11 20 Strukturális alapok feladata: ERDF: a következő (1-es és 2-es) célkitűzésbe tarozó területeket támogatja: 1.) infrastrukturális beruházások: strukturális alkalmazkodás; gazdasági potenciál növekedését elősegítő infrastrukturális támogatások (közlekedés, távközlés); hanyatló ipari körzetek regenerációja 2.) belső (endogén) fejlődés elősegítése (belülről generált fejlődés): kis és középvállalkozások támogatása = tanácsadás (piackutatás tervezéshez kapcsolódó szolgáltatás nyújtása); innováció bevezetése; tőkéhez való hozzájutás elősegítése; közvetlen beruházási segély; technológiák fejlődése; kisebb infrastruktúra fejlesztése ESF: támogatási területek: Aktív munkaerőpiaci politikák (munkaközvetítői szolgáltatás; tanácsadás) Egyenlő esélyek elvének
megvalósítása (fogyatékosok; etnikai kisebbségek; hátrányos körülmények között élők) Képzési és oktatási rendszerek fejlesztése Vállalkozások munkahelyteremtése Nők foglalkoztatottságának elősegítése Szociális Alap személyeket is támogat (pl.: kifizeti a képzést; segélyt ad; vállalatokat is támogat!) 8. Előadás Európa Tanulmányok 2003.1127 GNI (Bruttó nemzeti jövedelem) arányos számítás: 1,24%-át nézik EU egészére vonatkozik ennyi kerül közös költségvetésbe EAGGF (EMUGA) = Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garanciális Alap Mezőgazdaság hatékonyságának növelése Mezőgazdaságban dolgozók kiegészítő tevékenységeinek megtalálása (pl.: turizmus) Környezet megóvása Főbb célok Támogatja az idősebbek nyugdíjbavonulását, a fiatalabbak munkábaállását Támogatja az infrastruktúrát; turizmust; marketingtevékenységet; vidékfejlesztést;
erdőgazdálkodást FIFG (HOPE) Halászati ágazat versenyképességének növelése Termék feldolgozottsági szintjének növelése Halászati források optimális felhasználása Korszerű technikák elterjesztése Idősebb halászok nyugdíjbavonulása Regionális politika elvei : (4) 1.) Koncentráció elve: legfontosabb területeken a különböző helyről származó forrásokat együtt kell felhasználni ne legyen erőforrás-felaprózás 2.) Programközpontú megközelítés: 3.) Partnerség: EU középtávú fejlesztési programok kialakítását várja el a tagországoktól programok előkészítésében, döntésekben meg kell osztani a feladatokat a helyi szintű szervezetek, tagállamok kormányai között 4.) Addicionalitás elve: hozzájárulás elve ⇒ társfinanszírozás; EU által nyújtott támogatás pótlólagos, kiegészítő jellegű; magánszférának is tenni kell az ügyért ⇒ 2000 óta. Max 75 – min 50% első
célkitűzésnél Min 25 – max 50% 2.- 3 célkitűzésnél Kohéziós alapnál indokolt esetben a 80%-ot is elérheti a támogatás mértéke 4 fő elv kiegészítése: Szubszidiaritás elve: a döntéseket a lehető legalacsonyabb szinten kell meghozni, hisz ott áll rendelkezésre a legtöbb információ Transzparencia elve: programozási folyamatnak átláthatónak, a támogatási folyamatnak ellenőrizhetőnek kell lennie 1 8. Előadás Európa Tanulmányok 2003.1127 Programozás Magyarországon Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT) tavasszal leadták az EU bizottságának ez a tárgyalási alak Közösségi Támogatási Keretté (KTK) fog átváltozni, mely már jogi megállapodás a bizottság és a tagállamok között ⇒ célkitűzések és prioritások vannak benne meghatározva. (fő cél: GDP-nket közelítse az EU átlagához) Operatív program: a prioritások mellett intézkedések is megtalálhatók. ⇒ Magyarországon 5 prioritás
létezik: 1.) 2.) 3.) 4.) 5.) Gazdasági versenyképesség operatív program (GVOP) Környezetvédelmi és infrastrukturális op. pr (KIOP) Humánerőforrás fejlesztési op. pr (HEFOP) Agrár és vidékfejlesztési op. pr (AVOP) Regionális op. pr (ROP) ágazati + Programkiegészítő dokumentumok előző intézkedések részletesen ki vannak dolgozva, meg vannak határozva a támogatási területek. Támogatásra jogosult regionális szintek Nómenklatúra rendszert épített ki az EUROSTAT: (NUTS)=területi osztályozási rendszer 5 szintet tartalmaz ⇒ 3 regionális + 2 helyi szint ⇓ ki kellett alakítani, mert a tagországok regionális szintjeit, fejlettségüket össze kellett hasonlítani 2000-től NUTS 2 : 1. célkitűzésre pályázhatnak NUTS 3 : 2. célkitűzésre pályázhatnak 2000-2006 = 213 milliárd EUR-t fordítnak a 15 tagország fejlettségi szintjének növelésére : 195 milliárd : strukturális alapok 5%-át közösségi kezdeményezésekre
különítik el 18 milliárd : kohéziós alapok 39,58 milliárd : elkülönítés új belépőkre 39,58 mrd EUR ⇒ 10 országra fog most jutni (2000-ben még nem tudták, hogy 10 ország fog csatlakozni), így 6 ország 2002-es belépésével számoltak. A kapott transzferek nem haladhatják meg az adott ország GDP-jének 4%-át. 2 Európa Tanulmányok 8. Előadás 2003.1127 Közösségi Agrárpolitika létrejöttének okai: ágazati sajátosságai gazdálkodás különleges feltételei (talaj, időjárásstb.) sok a bizonytalansági tényező fejlesztéspolitikai indokok folyamatos hátrányban volt az európai mezőgazdaság a tengerentúli gazdaságokkal szemben (USA, Kanada) ellátás biztonságának biztosítása( ha egy ország túlzottan függ élelmiszerügyileg az importtól, az veszélyes helyzeteket teremthet ⇒ cél: önellátás) szociális, politikai megfontolások falusi közösségek fenntartása externáliák
optimalizálása ⇒ faluból városba költöznek az emberek, ott túlnépesedés alakul ki összetevői: 1962-ben fektették le az alapelveket közös árak képezik a gerincét ⇒ EK az árakat folyamatosan magas szinten akarta tartani, hogy a gazdák megkapják a pénzüket ⇒ világpiaci áraknál jóval magasabb árak alakultak ki (25-50%-kal drágább) megvalósulása: intervenciós vásárlásokat hajtanak végre: ha az ár a magasan meghatározott ár alá esik, az EU felvásárolja az árut, így serkentve az árnövekedést. Agrárvédelem rendszere: lefölözik a 3. országból érkező árut ⇒ importilletékek alkalmazása ⇒ olyan sokat vetnek ki, hogy nem érdemes importálni Pl.: EU-ban 100 egységár USA-ból 75 egységár ⇒ +25 egység importilleték (változó vámnak felel meg) ⇓ akár 70%-os vám szintjét is elérheti ez az importilleték (protekcionizmus szintjét hivatott bemutatni) Bonyolult a szabályozási rendszer sok papírmunka,
külön szakértők alkalmazása Export szubvencionálása: világpiacon is legyenek versenyképesek a termékek Pl.: EU 100-ért termel ⇒ EU 25 támogatást a világpiacon 75-ért ?a termelőnek tudná csak eladni ⇓ közös költségvetésből, az EMOGA-ból történik a támogatás orientációs rész van a strukturális alapokban; a garancia rész támogatja a közös Agrárpolitikát 3 Európa Tanulmányok Értékelés: 8. Előadás 2003.1127 Mezőgazdasági termelés gyorsan növekedett Megszűnt az árak szabályozó szerepe ⇒ állandó túltermelés Műszaki színvonal jelentősen korszerűsödött Nőtt a termelékenység Monopolisztikus helyzet kialakulása a magas árak miatt ⇒ gátolta a további fejlesztést Beavatkozott a nemzetközi jövedelmek újraelosztásába is (1990-ben 450$ mzg-i támogatás jutott egy főre) Szociális szempontból kiábrándító eredmény, hogy gazdag farmerek szerezték meg a mezőg.i
támogatásokat (gabonabárók) mzgi pénzek 80%-át a mezőg.i üzemek 20%-a kapta meg 4 Európa tan 9. Előadás 2003.1204 Agrár politika folytatása 1) Értékelés folytatása: • A magas árak a fogyasztást visszatartják ⇒ fogyasztók érdekeit sérti • A cél az önellátás volt, különösen a II. Világháború után és az önellátás folyamatosan fokozódott; ennek ellenére az EU a világ legnagyobb élelmiszer importőre maradt, de csak torzított módon tud az élelmiszer kereskedelembe bekapcsolódni • Érdekellentétek a tagállamok között az agárpolitika támogatásai miatt (ezeket különösen Anglia és Németország kritizálja, mert ők a legnagyobb nettó befizetők. Nettó befizető = többet fizet be, mint amennyit visszakap Nettó haszonélvező = többet kap, mint amennyit befizet pl.: Hollandia, Dánia Új csatlakozó országok tovább fokozzák ezt a konfliktust) • A mezőgazdaság infrastruktúrája nagymértékben javult,
fokozatosan kiépült ⇒ ésszerű agrár-munkamegosztás alakult ki a Közösségben • Környezeti szempontokból kritizálják a közös agrár politikát, mert intenzív mezőgazdasági termelést folytat, ezzel pedig megbontják a természet egyensúlyát (talaj kihasználás, vízszennyezés) 2) Reformok: • Okai: Erőforrások ésszerűtlen pazarlása Relevancia csökken Szűk termelői réteget véd csak (kb 8 millió farmer él a Közösségben és ők csak a GNP 3 %-át állítják elő, mégis nagy támogatásokat kapnak) Az EU-t állandó támadások érik a nemzetközi fórumokon (szubvenciók) Közép-Kelet európai országok csatlakozása Vitathatók a szociális indokok • Irányai: 1980-as évektől már halaszthatatlanok voltak a reformok bevezetése Árak befagyasztása 1984: küszöbig, plafonig támogatja a termelést = termelés kvóta; mennyi az a mennyiség, amit támogat 1986: GATT Urugvay-i fordulója: Fő
vitakérdése: mezőgazdasági termékek kereskedelmének liberalizációja Nem hozott eredményt 1990-es évek: radikálisabb elképzelések 1992: Mac-Sherry terv: − Az exporttámogatásokat is fokozatosan csökkenteni kell − Az árszubvenciókat közvetlen támogatásokkal kell felváltani − Rotációs pihentetés: azok a gazdák, akik a területük 15 %-át pihentették, azok kárpótlásban részesültek Blair-House megállapodás: Az EU vállalja a mezőgazdasági termékekre a belső támogatások 20%-os a külső védelmek 36%-os csökkentését, valamint az export mennyiség 20 %-os csökkentését. Energia politika: 1) Fő indokai: • Olcsó energiát biztosítsanak megfelelő mennyiségben, minőségben a lakosság és a termelő szféra részére • Ellátás biztonságának garantálása 2) EK energia helyzete: 1 Európa tan 9. Előadás 2003.1204 • Az 1970-es években gyors volt a gazdasági növekedés, ezért az energiafogyasztás gyorsan
növekedett • Az energia fogyasztás szerkezetében jelentős változások következtek be: A szén háttérbe szorult A szénhidrogének fogyasztása megnőtt • Egyre jobban függővé vált az energia importtól • Az I. olajválság (1973) után a Közösségi Energia politikában határozottabb lépések történtek • A közösségi és a nemzeti Energia politika még nem vált el egymástól élesen Közösségi: stratégiák kidolgozása • Saját források minél jobb kihasználása • Fogyasztás visszafogása • Modernizációs folyamat az iparban, vagyis az energiatakarékos üzemmód kialakítása • Önellátás fokozása, az ellátás biztonságosságának növelése • 1974: új energia politikai stratégia elfogadása: az előző céloknak akart megfelelni + ajánlások, hogy milyen lépéseket kell tenni: Nukleáris szektorban beruházások végrehajtása (78 %-a legyen az összes energiaellátásnak; 1986: Csernobil után abba maradt ennek
az ajánlásnak a végrehajtása) Széntermelés stabilizálása: nem teljesült, mert a kitermelés gyorsabban fogyott, mint a felhasználás Földgáz kedvező helyzete: az Északi tengeren földgáz- és olajmezőket találtak, ami 80 %-os ellátottsági szintet eredményezett, azóta folyamatosan csökken Alternatív energiák felhasználásának növelése (5-7 %) Fogyasztás csökkentése Energia takarékosság (gazdaság növekedése : energiafogyasztás = 1 : 0.6) 3) Energia kereskedelem rendezése: • 1970-es évek végétől nagy erőfeszítéseket tettek a Közösség olajimport csökkentésére, esetleg a befagyasztására • 1980-as évek közepéig ez nagymértékben megvalósult (kb 47 %-os visszaszorítás) • 1980-as évek közepétől ismét emelkedett az import Import források terítése: cél, hogy egy országból ne legyen 10 %-nál több az import Az energihordozókat tartalékolni kell, vagyis minden tagországnak 90 napi
tartalékkal kell rendelkeznie Könyvből kell még ide: Közlekedési és Struktúra politika EU külgazdasági kapcsolatrendszere: A kereskedelmi politika már a Római Szerződésben is közösségi politikává lett nyilvánítva. 1) Összetevői: • Közös külső vámok • Speciális vámpreferenciák alkalmazása (GSP) • Mennyiségi kvóták alkalmazása a külsőkkel szemben • Kereskedelmi szerződések más országokkal, társulásokkal • Nemzetközi kereskedelmi fórumokon való részvétel (GATT / WTO) • Eljárási szabályok meghatározása (tisztességtelen verseny tilalma, dömping ellenesség, szubenciók) • Nem vámjellegű korlátozások alkalmazása 2 Európa tan 9. Előadás 2003.1204 2) Kapcsolat típusai: • Nem diszkriminatív rendszerek: nem európai fejlett országokkal való kapcsolat rendszere, legnagyobb kedvezmény Elvén alapulnak (USA, Japán, stb) • Preferenciális rendszerek: Latin Amerika, fejlődő afrikai országok, Mediterrán
régió (Észak Afrikai országok, Ciprus, Málta) – GSP 1992: Új mediterrán politika: széleskörű kereskedelmi politika, pénzsegítség, kulturális együttműködés • Szabadkereskedelmi rendszerek: társulásokkal köti az EU Európai Unió és az EFTA = Európai Gazdasági Térség EK és Görögország – 1961 EK és Törökország – 1963 Kedvezőbb helyzetet kínálnak a gyengébb országoknak; a mezőgazdasági termékekre azonban nem vonatkozik (eljárási szabályok; nem vámjellegű korlátozások) • Diszkriminatív rendszerek: Speciális vámok Speciális korlátozások Dömping eljárás COCOM.-lista Embargó (Kuba, Irak, Líbia) • Kapcsolat a gyarmatokkal: A Római Szerződésben a gyarmatokat társult kerületekké nyilvánították Az ’50-es évek végén megindult a gyarmatok függetlenedése 1963 - 1975: új társulási egyezmény (Yaunde-i konvenció). A tagországok gyarmatainak nagy része
csatlakozott ehhez. A cél a liberalizáció fenntartása volt Az EK-ból származó importokra magas vámokat és a termékekre korlátozásokat is megengedett az EK. 1968 - 1975: Arushai megállapodás. Kelet-Afrikai országokkal kötötte az EK 1975-2000: az afrikai, karibi és a Csendes-óceáni országokkal kötötték meg a Loméi Konvenciót 3 Európa Tanulmányok 9. Eőadás 2003.1204 Értékelés folytatása: Magas árak ⇒ fogyasztást visszatartják ⇒ fogyasztók érdekeit sérti Cél volt az önellátás kialakítása ⇒ fokozódott a közösség ezen képessége, de az EU a világ legnagyobb élelmiszerimportőre maradt Támogatások útján torzított módon kapcsolódik be az élelmiszerimportba Tagállamok között súlyos érdekellentéteket eredményez az agrárpolitika támogatása ⇒ GB; NSZK voltak a legnagyobb nettó befizetők, ugyanakkor Hollandia v. Dánia nettó haszonélvezővé vált ⇒ örök
konfliktusok Új csatlakozó országok tovább fokozzák ezt a konfliktust Lengyelország ⇒ 20% a mezőgazdaságban foglalkoztatottak aránya Infrastruktúra nagy mértékben javult hűtő-, tároló-, feldolgozó kapacitások ⇒ ésszerű gazdálkodás Környezeti szempontból is kritizálják a közös agrárpolitikát ⇒ intenzív ⇒ talaj tönkre megy; szennyezik a vizeket ⇓ Reformra szorul a közösségi agrárpolitika Reformok okai: Erőforrások ésszerűtlen pazarlása Közösségi agrárpolitika kiváltó tényezői megváltoztak (relevancia csökken) Szűk termelői réteget véd Társadalom nagy részét, a fogyasztókat hátrányosan érinti EU-n belül kb. 8 millió farmer él ⇒ közösség GNP-jének 3%-át állítják elő Nemzetközi fórumokon támadják az EU-t az agrárpolitikája miatt ⇐ GATT Közép-Kelet-Európai országok csatlakozása Támogatások felszámolása óriási szociális katasztrófákhoz vezetne Reformok
irányai: 1980-as évektől halaszthatatlan volt a változtatás ⇒ reformok javasolt fő iránya az árak befagyasztása illetve visszafogása volt 1984: küszöbig vagy plafonig támogatja a termelést ez az elképzelés ⇒ termelési kvótákat jelentett ⇒ eredményt nem igazán hozott 1990-es években radikálisabb előírások ⇒ árszubvenciókat közvetlen támogatásokkal kell felváltani ⇒ árakat nem kell magasan tartani 1992: döntés: Mac Sharry terv = exporttámogatásokat is fokozatosan csökkenteni kell ⇒ árszubvenciók támogatással történő felváltása a közvetlen juttatásokat hektáronként számolták ki, az utóbbi időben elért termelés nagyságának átlagaként rotációs pihentetés = akik a szántóterületük 15%-át pihentették, azok kárpótlásban részesültek nyomás: 1986-ban kezdődött a GATT Urugvay-i fordulója ⇒ fő vitakérdése a mezőgazdasági termékek kereskedelmének liberalizációja volt ⇒
Blair-House megállapodás: EU a mezőgazdasági termékekre vállalja a belső támogatásoknak (-20%) és a külső védelemnek csökkentését (-36%)+ exportmennyiség csökkentése (-20%) Európa Tanulmányok 9. Eőadás 2003.1204 Energia Politika 2 fő indok: 1.) lehetőleg olcsó energiát biztosítsunk megfelelő mennyiségben és minőségben mind a termelői, mind a lakossági szféra számára 2.) ellátás biztosítása ⇒ zökkenőmentesen működjön a gazdaság 1970-es években olajválság ⇒ EK energiahelyzete: gazd.i növekedése a II vh után gyors volt ⇒ magával vonta az energiafogyasztás növekedését, de ekkor még olcsó volt az energia, takarékosságra nem ösztönzött szén az energiafogyasztásban háttérbe szorult és a szénhidrogének fogyasztása növekedett meg ⇒ ezen szerkezeti változások következtében az energiaimporttól fokozatosan függött a közösség ⇒ első olajválság után (1973) a közösségi energiapolitika
irányába határozott lépések ⇒ a közösségi és nemzeti energia politika még nem válik el élesen. A közösség stratégiák kidolgozására koncentrált. hazai források jobb kihasználása, fogyasztás visszafogása ⇒ energiatakarékos üzemmódok terjedése; ellátásbiztonság növelése (hisz import miatt függés van), (csővezetékek fokozatosan kiépültek) 1974: új energiapolitika stratégiát fogadta el a bizottság, mely a fenti célokat fogadta el teendő lépések: nukleáris energiaszektorban kell beruházásokat végrehajtani ⇒ 7%-ot 45%-ra kell felfejleszteni (ezt az arányt nem érték el) 1980-as évek: Csernobil ezen ajánlás megvalósítása visszaszorult széntermelés stabilizálása ez sem teljesült, mert a széntermelés gyorsabban csökkent, mint a fogyasztás ← import földgázból kedvezően alakult a helyzet ⇒ Hollandiánál földgáz-, és kőolajmezőket találtak ⇒ 80%-os ellátottsági szint biztosítása
(1976-ban indult itt meg az olajkitermelés ⇒ GB a 80-as évekre olajexportőrré vált ⇐ ez azonban csak 20%-ot ad a közösségnek) ⇒ drága a tengerből kinyerni az olajat alternatív energiaforrások használatának növelése ⇒ sajnos nem túlságosan növekedett (5-6%-ot tesznek csak ki), hiszen ezek sem olcsók, a berendezések drágák (olajárak csökkenése is a leállítást eredményezte) fogyasztás csökkentése, energiatakarékosság (1 egységnyi gazdasági növekedés 0,6 egységnyi energiafelhasználást eredményezzen!) Energiapolitika az energia-kereskedelem rendezése nagy hangsúlyt fektetett 1970-es évek végétől: olajimport befagyasztása, csökkentése volt a cél ⇒ 1980as évek közepére ezt túl is teljesítették (kb. 47%-al vissza tudták szorítani az importot) azóta ismét emelkedik az olajimport importforrások terítése: o 1973 97% Közelkeltről, Afrikából o 1979-re KGST országok 10%-os részesedése az EU
olajimportjából cél, hogy 1 országból ne legyen nagyobb az import, mint 1 % tartalékolni kell az energiahordozókból ⇒ minden tagországban 90 napi tartalékkal kell rendelkezni. 9. Eőadás Európa Tanulmányok 2003.1204 EU külgazdasági kapcsolatrendszere Kereskedelempolitika már a Római szerződésben is közösségi politikaként lett nyilvántartva Összetevői: Közös külső vámok Speciális vámpreferenciák alkalmazása (GSP) Mennyiségi kvóták alkalmazása a külsőkkel szemben Kereskedelmi szerződések más országokkal vagy társulásokkal (pl.: EFTA) Nemzetközi kereskedelmi fórumokon való képviseltetés (pl.: GATT; WTO tárgyalásain) Eljárási szabályok meghatározása Nem vámjellegű korlátok alkalmazása Típusai: 1.) nem diszkriminatív rendszerek Nem európai fejlett országokkal való kereskedelmi kapcsolatok WTO keretei fedik le; legnagyobb kedvezmény elvén alapul (USA, Kanada, Ausztrália) 2.)
preferenciális rendszerek Latin-amerikai, ázsiai fejlődő országok, mediterrán területek GSP-n alapul (meghatározott ipari termékekre vámmentesség van) Mediterrán: Ciprus, Málta, Marokkó, Dél-afrikai országok 3.) szabadkereskedelmi rendszerek Társulásokkal köti az EU (pl.: EFTA; 1961-ben Görögországgal; 1963-ban Törökországgal) Kedvezőbb helyzetet kínálnak a gyengébb országok számára 4.) diszkriminatív rendszerek Speciális vámok, mennyiségi korlátozások, dömping eljárások, COCOM-lista, embargó alkalmazása Manapság egyedi alapon a legkevésbé fejlett országokkal szemben alkalmazzák (pl.: Kuba, Líbia) Gyarmatokkal való kapcsolatok: Római szerződés a gyarmatokat társult területekké nyilvánította 1963: új társulási egyezmény aláírása: Yaoundei k onvenció ⇒ volt gyarmatok többsége csatlakozott hozzá ⇒ 1975-ig volt 2 Y-i kongresszus (5 évre kötötték őket) Kereskedelem
liberalizálásának fenntartása a cél ⇒ afrikai fejlődő országok vámokat és mennyiségi korlátozásokat tarthattak fenn az EK-ból érkező termékekre 1968: Kelet-afrikai Közösség; Arushai megállapodás Ázsiai országokat kizárták a társulási egyezményekből Afrikai, Karibi és Csendes-óceáni (ACT) országok ⇒ 1975-ben kötötték meg velük a Loméi konvenciót (Togo fővárosa) ⇒ Időhatáros, 5 évre szóló konvenciók; Loméiből 4 volt (4.-et már 10 évre kötötték) Európa tan 10. Előadás 2003.1210 Az előző előadás folytatása: Loméi Konvenció intézkedései: • Szélesebb liberalizáció: az ACP országok túlnyomó részére szabad beáramlást engedett az EU • Viszonosság elvének eltörlése: szabad bejutás az EK-ba, de szerződések nem terhelték őket, vagyis szabadon alakíthatták ki saját vámjaikat másokkal szemben. Azonban az EK termékeket a legnagyobb kedvezmény elvében részesítették. • Export
jövedelmet stabilizáló rendszer (Stabex): azoknak az ACP országok, akiknek az exportja néhány nyersanyagra vagy mezőgazdasági termékre épül • Ha valamelyik ország bevétele az előző 4 év átlaga alá esik, akkor pénzügyi támogatást kapnak (direkt pénzügyi segéyl) • MINEX (Sysmin): bányászati termékek támogatása. Támogatás akkor, ha az adott ásvány az exportban az előző év átlagában 15 %-ot tett ki. Az export csökkenése elérte a 10 %-ot • Jelenleg a Cotonou-i Konvenciók vannak érvényben. Közép és kelet európai országok (KKE) csatlakozása 1) Történelmi visszatekintés: • 1980-as évek eleje: normalizálás a kapcsolatokban • 1987: érdemi tárgyalások megkezdése • 1988: Kereskedelmi és Együttműködési Egyezmény Diszkriminatív korlátozások fokozatos megszűntetése (3 lépésben) Magyarországgal szemben érvényesül a Legnagyobb Kedvezmény Elve • 1980-as évek vége: beindult a szocialista rendszer
reformja • 1987: kétszintű bankrendszer; Társasági törvény • 1989: PHARE program. A program lebonyolítása az EK Bizottság kezében van Magyarország és Lengyelország gazdasági szerkezetének átalakítására szolgált eredetileg. (FÁK-nak a TACIS nevű programot hozták létre, ez is gazdasági szerkezet átalakítást segít) Legnagyobb Kedvezmény Elve: Diszkriminatív kvóták eltörlése GSP alkalmazása a termékek egy részénél Kereskedelem politikai intézkedések • 1990: Dublini Csúcstalálkozó – társulás felajánlása • 1990. december: formálistárgyalások megkezdése Csehországgal, Lengyelországgal, Magyarországgal • 1991. december: aláírták a társulási megállapodásokat = Európai Megállapodások (European Agreements) Kereskedelem politikai része 1992.0301-től lépett hatályba Többi részét ratifikálni kellett 1994.0201-től Magyarországon és Lengyelországban • 1993: további társulási
egyezmény Bulgáriával, Romániával • 1993-ban a 6 társult ország szabadkereskedelmi megállapodást kötött az EFTA-val. • 1995: társulási egyezmény a balti államokkal • 1996: társulási egyezmény Szlovéniával Ezek a társulások egy szabadkereskedelmi övezet létrehozását célozták meg + a négy szabadsági elv érvényesülését. Ezt 20011231-ig kellet kialakítani és sikerült is Aszimmetrikus módon jött létre, mivel az EU-ban hamar végbe ment, míg a társult országoknak 10 év (2*5 év) alatt kellett lebontaniuk a korlátokat. Hatályba lépéskor az EU 1 Európa tan 2) 3) 4) 5) 10. Előadás 2003.1210 a mennyiségi korlátokat a magyar ipari termékekre eltörölte a vámokat több lépésben, véglegesen 1995.0101-től A mezőgazdasági termékekre nem valósult meg a szabad kereskedelem. Azonban bizonyos termékekre megállapítottak kedvezményes kvótákat Magyarország a mennyiségi kvóták leépítését 1995-ben kezdte el és
2000-re kellett befejeznie. A vámokat ugyan így kellett A munkaerő áramlására bilaterális szerződéseket kötöttek. Előcsatlakozási Alapok: segítik a volt szocialista országok felzárkózását: • Strukturális alapok imitálása ebben segít a PHARE alprogramja ⇒ CBC = határon átnyúló programok támogatása, ez az INTERREG-nek egy tükörprogramja • ISPA – környezetvédelmi és infrastrukturális beruházások támogatása • SAPARD – mezőgazdaság fejlesztése Az Európai Megállapodások új vonásai: • Politikai dialógus és együttműködés • Hangsúlyozták a politikai átalakulás fontosságát. Bizonyos politikai kondicionalitást igyekeztek érvényesíteni (kisebbségi jogok érvényesítése) • Harmonizációs intézkedések előírása (fokozatosan alkalmazkodni kell az EU normáihoz, előírásaihoz, törvényeihez) • Szűkmarkú pénzügyi segítségnyújtás és nem volt pénzügyi jegyzőkönyv sem. • Monetáris előírásokat
sem határoztak meg. A megállapodások eredményei: • Sikerült átterelni a kereskedelmet az EU felé (25 %-ról 50 %-ra emelkedett átlagosan) • Az országok nemzetközi pozícióit és megítélését javította: OECD és NATO tagságok, IMF és a Világbank kedvező megítélése, Külföldi tőkebeáramlás • Strukturális modernizációs hatások voltak, de nem voltak egyértelműek (gazdasági szerkezet átalakítása) A megállapodások hiányai: • 1990-91-ben optimizmus jellemezte az országokat, így gyors növekedési időszak indult meg, azonban ez a növekedés kedvezőtlenül alakult és a növekedés helyett egy átalakulási válság alakult ki, ez pedig inkább visszaesést jelentett. (Magyarországon 1989-94 között 20 %-os GDP visszaesés volt,, 13 %-os munkanélküliségi ráta volt jellemző; 1993-ban 35 %-os inflációs csúcs volt, 1991-ben a költségvetési egyensúlyt sem sikerült tartani, adósságválságba kerültük a korábban felvett hitelek
törlesztése miatt, ehhez pedig újabb hiteleket kellett felvenni a hitelek törlesztésére ⇒ Bokroscsomag) • Kereskedelem politikai aszimmetriák a KKE országok hátrányára alakultak Elsősorban a vámoknál, vagyis nálunk 13 %-ról kellett 0 %-ra, míg az EU országokban csak 3-5 %-ról kellett 0 %-ra leépíteni a vámokat. Magyarország importjában 90 % volt az, ami liberalizált volt, exportja 75 %-ban volt liberalizált, mivel elsősorban mezőgazdasági termékeket exportált erre pedig nem volt érvényes a liberalizáció. Piacra jutás feltételei, mivel erőteljes protekcionista intézkedések (szubvenciók) vannak az EU-ban. Így a mezőgazdasági export csökkent KKE-ből és ezek az országok nettó agrár importőri országgá alakultak át (Magyarország nem). 2 Európa tanulmányok Utolsó előadás 2003.0218 Előző előadás folytatása: (További hiányok, korlátok) 3.) Kialakulatlan volt a kereskedelem politikai rendszer ezen
országokban teljes és azonnali liberalizáció mellett döntött a legtöbb ország 4.) Relációs aszimmetria Közép- és Kelet-európai országok esetén pl.: • Magyarország kereskedelme EU-s szinten leginkább Németországgal folyik (50%) • EU kereskedelmének ¾-e 3 ország által bonyolódik (Németország, Ausztria, Olaszország) 5.) függési a szimmetria: Közép- és Kelet-európai országokban az EU aránya a külkereskedelemben országoktól függően 50-70% fordítva csak 11-13% (1989-ben 2,7% azóta jelentős fejlődés.) Társulási szerződések aláírása után mi történik: 1993, Koppenhága EU hivatalosan is kijelentette, hogy ha a taggá válni akaró Kelet és Közép-európai országok teljesítik az előírt feltételeket, taggá válhatnak ⇓ Feltételeket is meghatározták = Koppenhágai kritériumok 1.) politikai k ritériumok: stabil demokratikus intézményrendszer jogállam működik; emberi jogok érvényesülnek; kisebbségi jogokat
védik/biztosítják 2.) gazdasági k ritériumok: működő piacgazdasággal kell rendelkezni meg kell birkózni az EU-ban tapasztalható versennyel 3.) jogi intézményi kritérium: tagságból származó kötelezettségeknek eleget kell tenni Acqui adaptálását jelenti ez Akkori tagállamok hozzáfűzték, hogy az EU-nak is képesnek kell lennie ezen országok befogadására ⇒ anyagi támogatások; intézményi rendszer átszervezése Nehéz a kritériumokat ellenőrizni Acqui-t lehet csak Új tagállamok felvételének eljárása az EU-ban Felvételi eljárást szabályozza a szerződés: Pályázó ország benyújtja a tanácshoz a belépési szándékát tanács felkéri a bizottságot, hogy készítsen országvéleményt tanács a bizottság véleményének ismeretében (nem kötelező figyelembe vennie) dönt a csatlakozási kérelem elfogadásáról vagy elutasításáról Ha elfogadja: EU megkezdi a csatlakozási tárgyalásokat a tagjelölt országgal
(bilaterális alapon folynak) ⇓Mielőtt teljesen lezárulna (aláírás előtt) Európai Parlament abszolút többséggel jóváhagyja vagy elutasítja a jelölt felvételét Ha jóváhagyja: tagjelölt aláírja a szerződést + többi, már EU tagország is aláírja és ratifikálja a szerződést (jelölt országokban általában szoktak népszavazást tartani, de nem kötelező) Európa tanulmányok Utolsó előadás 2003.0218 1994, Esseni tanácsülés: Integrációs folyamat felgyorsulását szorgalmazta = előcsatlakozási stratégia ⇓ Feladatok megvalósítása érdekében strukturált párbeszédnek kell kialakulnia a tagjelölt és tagországok között Koppenhágai kritériumok teljesítése feltétele a csatlakozásnak! Ezekez is EU-nak is képesnek kell lennie a befogadásra megerősítette Idővel 10 ország lehet majd tagja az EU-nak 1995, Cannes-i tanácsülés: (egységes belső piac megvalósulása után vagyunk) Fehér könyv:
tagjelölt országokat segíti az egységes belső piacra való felkészülésre Elhatározták, hogy 1996-os Kormányközi konferencia lezárása után 6 hónappal kezdődjenek meg a csatlakozási tárgyalások azon országokkal, akik már 1990-ben beadták kérelmüket (Ciprus, Málta) 1995. és vége, Madrid: Tanács már felkérte a bizottságot országelemzés készítésére a Kelet- és Közép-európai országokról. Bizottságot arra is kérte, hogy vizsgálja, hogy az EU-ra milyen hatással lesz a K- és Keurópai országok csatlakozása (mezőgazdaságot, közös költségvetést hogyan tudják majd finanszírozni) 1997, Amszterdami szerződés: Kísérlet az intézményi reformokra előrelépést nem nagyon sikerült elérni (lsd.: korábban) Nizzában sikerül majd a vitás kérdéseket rendezni. Közben az EU Bizottság elkészítette az Agenda dokumentumot, mely tárgyalta az EU reformját, jövőstratégiát, bővítés kérdéseit Agenda 2000
csatlakozás pénzügyi feltételeit is meghatározta. Nagy kérdés: Bővítést, csatlakozási tárgyalásokat hány országgal kezdjék meg? ⇓ differenciáltan Magyarország, Lengyelország, Csehország, Észtország, Szlovénia + Ciprus Európai parlament más elképzelést támogatott = regatta el ve ⇒ összes tagjelölttel kezdjék meg a tárgyalásokat Törökország kivételével! 1997, Luxemburgi csúcs: nem a regatta elvét érvényesítik, hanem 5+1-et! ⇒ ok: 11 országgal nem lehet hatékonyan tárgyalni!!! 1998-tól megkezdik a bővítési folyamatot 2000-től (a következő költségvetési periódustól) megnövelik a csatlakozási segélyeket ⇒ 3 előcsatlakozási alap (PHAR; SAPARD (mezőgazdaság + vidékfejlesztés támogatása); HISPA (infrastruktúra; környezetvédelem) PHAR programot megerősítik + kiegészítették Jelöltek felkészültségét évente felülvizsgálják ⇒ Bizottság készíti (Regular Report) Európa
tanulmányok Utolsó előadás 2003.0218 Törökországgal mit kezdjenek? ⇒ 1973-ban beadta a kérelmét (bő 30 éve), de középtávon sem látják megvalósíthatónak felvételét ⇒ hogy ne érezze magát kiszorítottnak, megszervezték az Európai K onferenciát, melyre meghívták az EU 15 tagállamát + a 12 csatlakozni kívánó országot ⇒ Törökország megsértődött és elutasította a részvételt, így az egész konferencia értelmét vesztette. Csatlakozási tárgyalások 2 fő részből állnak: 1.) közösségi joganyag (31 fejezet) áttekintése (=sreaning) 2 részből áll: 1. EU bemutatja a közösségi joganyagot (multilaterális) 2. Bilaterális tárgyalások 2.) érdemi tárgyalások minden fejezethez pozíciós papírt adnak be ⇒ tárgyalások kiinduló alapját képezik ⇒ ezt ütköztetik a partnerek 1999 k özepére lezárult a sreaning az 5+1 ország esetében ⇒ érdemi tárgyalások következtek (teljesen lezártnak az egyes
fejezeteket csak a csatlakozás időpontjában lehet tekinteni, addig ideiglenesnek tekintendők!) Teljesítések alól könnyítést lehet kérni = derogáció. 1999, Helsinki csúcs: Elhatározzák, hogy mégis minden országgal (11) megkezdik a tárgyalásokat, vagyis a maradékot bevonják a már folyó tárgyalásokba ⇒ mát látszott, hogy Bulgária és Románia nem tudnak teljesíteni ⇒ belépés időpontja differenciáltan lesz kezelve! Már a csatlakozás időpontjáról is volt említés ⇒ EU-nak 2002 végére készen kell állnia a tagállamok befogadására ⇒ legkorábbi csatlakozási dátum: 2003. január 01 lehet Törökország ⇒ hivatalosan is elismerték tagjelöltként; EU felajánlotta, hogy részére is kidolgoz egy csatlakozási kritériumot ⇒ kisebbségi jogok betartására hívták fel különösen a figyelmet Hogyan zajlódjon a Bővítés? Differenciáltan; 5+1 (Magyarország, Lengyelország, Csehország, Észtország, Szlovénia +
Ciprus) Big band módszer: 5+1+5+Málta=12 2000, Nizzai csúcs ⇒ Nizzai szerződés (lsd.: korábban) Intézményi reformok végrehajtása, szavazatok átsúlyozása Megerősítették, hogy 2003. január 1-től kezdi befogadni a csatlakozó országokat Ütemtervet is kidolgoztak a tárgyalások menetéről = útiterv (road map) ⇒ 29+2 fejezetet 3 szakaszra osztották (3 legnehezebb (mezőgazdaság; regionális politika; költségvetés) az utolsóba kerültek) EU reméli, hogy 2004 júniusában már az új tagállamok is részt vehetnek a választásokon. 2001 elejére nyilvánvalóvá vált, hogy 10 ország belátható időn belül képes lesz lezárni a tárgyalásokat (Bulgária, Románia nem) Európa tanulmányok Utolsó előadás 2003.0218 2001 vége, Laecen-i csúcs: Konvent felállítása Teljesült a Nizzai útiterv Állást foglaltak a big band koncepció mellett ⇒ nagycsoportos bővítés ⇓ 2002, Sevillában megerősítették
2002. december, Koppenhága: Deklarálták a csatlakozási tárgyalások lezárását! Még ratifikációs folyamatok hátra voltak, ezért nem lehetett, hogy 2003. január 1-től csatlakozzanak az új tagok Ez volt a Koppenhágától Koppenhágáig tartó szakasz!