Irodalom | Középiskola » Petőfi Sándor

Alapadatok

Év, oldalszám:2006, 3 oldal

Nyelv:magyar

Letöltések száma:1668

Feltöltve:2006. április 11.

Méret:113 KB

Intézmény:
-

Megjegyzés:

Csatolmány:-

Letöltés PDF-ben:Kérlek jelentkezz be!



Értékelések

Nincs még értékelés. Legyél Te az első!


Tartalmi kivonat

Petőfi Sándor (1823-1849) Petőfi a forradalom és a szabadságharc legnagyobb költője. 1823-ban született Kiskőrösön, édesapja Petrovics István hentes és mészáros volt, édesanyja Hrúz Mária, aki eredetileg cselédlány volt. A család hamarosan innen Kiskunfélegyházára költözik, onnan Kecskemétre, ahol 3 évet töltenek, majd Szabadszállásra költöztek. Petőfi különböző színvonalú iskolákban végezte tanulmányait, ez mindig a család anyagi helyzetétől függött. Sokszor előfordult, hogy ruházatán aranygombok voltak, máskor pedig kéregetni kényszerültek. 1831-ben Selmecbányára költöznek és ettől kezdve a nyomor és a nélkülözés jutott osztályrésznek az egész életében. Hamarosan Pestre megy és színházi mindenes lesz. Innen Ostfiasszonyfára kerül házitanítónak. Ebben az időszakban készül róla Orlay-Petrich Soma híres festménye Innen Sopronba kerül katonának, azonban gyenge egészségi állapota miatt

eltanácsolják innen. 1841-ben a pápai kollégiumba kerül, ahol barátságot köt Jókaival, a barátság akkor szakad meg, amikor Jókai feleségül veszi Laborfalvi Róza híres színésznőt, aki idősebb volt Jókainál és ezt Petőfi kifogásolta. Innen Komáromba megy, ahol Csokonaihoz hasonlóan országgyűlési tudósítások másolásából próbálja fenntartania magát. Innen Debrecenbe megy színésznek, majd Pestre megy, ahol 1842-ben az Atheneum című folyóiratban megjelenik a Borozó című költeménye, amellyel jelentősebb sikert arat. Még ebben az évben ismét beállt vándorszínésznek. 1843-ban Pestre kerül, ahol megismerkedik a radikálisan gondolkodó értelmiségi fiatalokkal, a későbbi Pilvax kör tagjaival. Hamarosan újra beáll színésznek, majd Debrecenbe megy. 1844-ben gyalog megy Debrecenből Pestre. Itt Vörösmarty veszi pártfogásába, akinek segítségével a Pesti divatlapnál lesz segédszerkesztő. Ugyancsak ebben az évben megírja A

helység kalapácsa című komikus eposzát. Komikus eposzt már Csokonai is írt Dorottya címmel. Ekkor indul el költészete a népköltészet jegyében 1845-ben otthagyja a Pesti divatlapot. 1846-ban megismerkedik Szendrei Júliával a Nagy Károlyi megyebálon, akit megismerkedésük 1 éves évfordulóján feleségül vesz. 1848 márciusában részt vesz a forradalmi eseményeken, a szabadságharcban Bem tábornok seregében harcol. A segesvári csatatéren tűnt el 1849-ben Halálának körülményei mind a mai napig tisztázatlanok. Felesége nem vállalta a nemzet özvegyének szerepét és hamarosan férfihez megy egy Horváth Árpád nevű férfihoz. Petőfi költői pályája elején elsősorban népies hangvételű helyzet- és bordalokat ír, pl.: Megy a juhász a szamáron, Befordultam a konyhára, Csaplárné a betyárt szerette. Politikai és költői színrelépésének verse a Sors nyiss nekem tért, melyet 1846 tavaszán írt. Ez az úgynevezett váteszversekbe

tartozik Ebben a költeményében azt fogalmazza meg, hogy életének mi a fő célja: az emberiségért akar élne és meghalni. Mindezeket a gondolatokat többek között a Bibliából vett motívummal fogalmazza meg. Úgy gondolja számára az lenne a legnagyobb jutalom, ha ő lenne „Egy új golgotán, egy új kereszt”. A következő 2 versszakban az egyik kedvenc gondolatát fogalmazza meg: csak az az élet értelmes, amely az emberiség javáért küzd és ebben a küzdelemben pusztul el. 1846-ban írta másik váteszversét, az Egy gondolat bánt engemet, amelyben az általa értelmesnek tartott életről és halálról beszél. Már az első sorokban elutasítja a hétköznapi halált. A következőkben a forradalmi romantikának megfelelően arról ír, hogy számára milyen halál lenne elfogatható. Ezt a halált látványos hasonlatokkal írja le, önmagát villámsújtotta szélvész csavarta fához hasonlítja, hegyről leeső kőszirthez. A 13. sortól egy kedvenc

gondolatát fogalmazza meg újból, nem csak a magyar, hanem a világ szabadságáért folytatott küzdelemben akar meghalni. Ha a harcmezőn a száguldó lovak tapossák halálra, akkor értelmes életet élt. Az utolsó versszakban arról ír, hogy általa értelmesnek tartott halált méltó temetés követi. A szabadságért életüket áldozóknak, ünnepélyes körülmények között temetik közös sírba. Az 1847-es évnek számunkra 2 igazán jelentős műve van: Szeptember végén, XIX. század költői A Szeptember végén című költeményét Petőfi nászútján írja Koltón. Ennek is a központi gondolata az elmúlás. Már az első versszakban ellentétet állít fel a völgyben nyíló kerti virágok között és a hófödte hegytető között. Saját magára vonatkozva azt írja, hogy bár lélekben ifjúnak érzi magát, deresedő haja azonban az elmúlást juttatja az eszébe. Ez is a váteszversekbe tartozik, mert Júlia sorsáról ír, hogy mi történik az ő

(Petőfi) halála után. A következő sorok látnokként vetítik előre Petőfi és Júlia sorsát. A költő aggódva kérdezi: „ha előbb hal meg, mint Júlia, felesége képes lesz-e újra férjhez menni”. Az utolsó versszak romantikus képekkel szerelmi vallomás. Petőfi azt mondja, hogy ő még a sírból is feljön, hogy az özvegyi fátyollal letörölje özvegyi könnyeit. Ez a költői kép Petőfi olthatatlan szerelmét tükrözi. Egészen más gondolatokat fogalmaz meg a XIX. század költői című versében Az új művészi hitvallás megfogalmazása. Az első versszakban Petőfi a feladat rendkívüliségéről szól. Azt mondja, a költői feladat nagyon nehéz, annak nem való, aki a saját gondjairól és érzelmeiről ír. A költészetet milyen fontosnak tartja, azt a szent fa mutatja, ahol a fa a költészet jelképét jelenti. A második versszakban a Bibliából vett motívummal igazolja a költői feladat nehézségét. Ahogy Mózes azt a feladatot kapta

az Úrtól, hogy a kiválasztott népet az ígéret földjére vezesse, addig az igazi költővel szemben az a követelmény, hogy a népet egy ideális társadalomba vezesse. Ezért mondja ki a 3. versszakban a mű fő gondolatát: a néppel tűzön, vízen át A következő sorokban elátkozza azokat a költőket, akik nem küzdenek a néppel az eszményi társadalomért és azt hitetik el az emberekkel, hogy már beköszöntött az új világ. Az 5. versszak az eszményi társadalom leírása Ez a versszak utópisztikus látomás, romantikus körmondat. Mivel még a reformkorban is élnek a felvilágosodás eszméi, ezért Petőfi is olyannak képzeli el az új társadalmat, amelyben jogegyenlőség van, virágzik a kultúra és megszűnik a babonaság. Az utolsó versszak feltehetően az utópista szocialisták elképzelése is. Ebben elismeri, hogy a beteljesedés bizonytalan, azaz nem tudni mikor következik be az ideális társadalom. Megfogalmazza azt is, hogy lehet, hogy a

küzdelem hiábavaló, de aki vállalja a prófétaszerepet, annak vállalnia kell ezt is. Petőfi költészetének jelentős részét alkotják tájversei. Elsősorban az Alföldet jeleníti meg, az Alföld úgy jelenik meg, mint a szabadság szimbóluma. Egyik legismertebb tájverse a Puszta télen. A költeményt több szerkezeti egységre lehet osztani. Az első 3 versszakban negatív természeti képekkel mutatja be a téli pusztát. Ezt a fajta tájábrázolást először Berzsenyi alkalmazta a Közelítő tél című költeményében. Az első versszakban derűs őszi képet olvashatunk, majd a 2. és 3 versszakban felsorolja, hogy mi minden hiányzik a téli pusztáról. Tehát hiányzik a juhnyáj, a pásztorlegény és a dalos madarak. A 4. versszakban még mindig az ember nélküli tájat mutatja be, az üres halászkunyhót, a csőszházat és a csendes tanyát. Az 5. versszakban már az ember felé fordul a figyelem Láthatjuk a bérest amint megvágja a dohányt. A 6.

versszakban egy jellegzetes alföldi helyszínre érünk, a csárdához, ahol csak a kocsmárost és a feleségét látjuk, senki nem nyitja rájuk az ajtót. A 7. versszaktól az eddig statikus kép dinamikussá válik Ebben a versszakban a szelek kavargásáról ír, amivel elkészíti az utolsó versszak politikai tartalmát. A 8. versszakban az alföldi táj jellegzetes táját, a betyárt láthatjuk Az utolsó versszak természeti képei, azt a politikai mondandót jelképezik, hogy a költő a világforradalmat várja. Az 1848-as esztendő, olyan versek írására ihlették a költőt, mint a Nemzeti dal és a Föltámadott a tenger. Ezekben a forradalmi témájú költeményekben harcra buzdította a magyarságot. 1849-ben azonban már ő is látta, hogy a szabadságért vívott küzdelem reménytelen. Hazánk nem tudja elnyerni a függetlenségét Ezeket a gondolatokat, olyan versei tartalmazzák, mint a Négy nap dörgött az ágyú. Utolsó versei közé tartozik a

Pacsirtaszót hallok megint című költemény, melyben a harci zaj közepette felidézi a számára két legfontosabb dolgot: a költészetet és a szerelmet. Visszagondol az elmúlt évek boldogságaira és reméli, hogy lesz még benne része. Szörnyű idő című költeménye a teljes reménytelenséget és összeomlást tükrözi. Ezekben a sorokban a megsemmisülés riasztó látomását olvashatjuk. A költő úgy érzi, hogy egy ember sem éli túl a pusztulást. Petőfi korának egyik legnagyobb költője volt, vállalta, hogy a népiességet meghonosítja irodalmunkban. Ő nem csak hirdette, hogy feláldozza életét a hazáért, hanem meg is tette azt