Oktatás | Könyvtári ismeretek » Bartos Éva - A könyvtáros szerepe a változó társadalmi környezetben

A könyvtáros szerepe a változó társadalmi környezetben Regionális fórumok tapasztalatainak összegzése (Az MKE Elnöksége megbízásából összeállította Bartos Éva 2003-ban) Előzmények: • 2001 végén első változatban elkészült a pedagógus életpálya-modell, mely ösztönözte a könyvtáros szakmát is hasonló feladat elvégzésére • előtérbe kerültek a közalkalmazotti bértábla, a béremelés kérdései • megkezdődött a könyvtári terület újabb középtávú stratégiai tervének előkészítése 2002 januárjában a NKÖM Könyvtári Osztálya felkérte a Könyvtári Intézetet és a szakmai szervezeteket, működjenek közre egy széleskörű, minden körülményt figyelembe vevő, átfogó stratégiai anyag összeállításában, mely a könyvtárak korszakváltásának továbblépéséhez szükséges „emberi tényezőt” vizsgálja, és mely súlyánál fogva döntés előkészítő szerepet tölthet be. A felkérés nyomán a

Könyvtári Intézet, az MKE és az IKSZ megállapodott egy regionális fórumsorozat megszervezésében, melynek lebonyolítására 2002-ben került sor. Az MKE területi tagszervezeteinek képviselői Szentendrén, Kaposváron, Tiszaújvárosban, Szegeden és Veszprémben tartottak 3-5 megyés fórumokat, a szakmai szervezetek pedig négy fórumot rendeztek Budapesten. A fórumok célirányossága és a tapasztalatok könnyebb összegezhetősége érdekében a moderátorok (Balogh Mihály, Bartos Éva, Dippold Péter, Haraszti Pálné, Mader Béla, Vajda Erik) egységes szempontrendszer alapján vezették a beszélgetéseket. A beszélgetések tartalmi csomópontjai: • a könyvtáros képzés és „környéke”(pályára kerülés, pályaalkalmasság, szakmai és általános műveltségbeli követelmények, a képző intézmények személyi, tárgyi feltételei, a képzés és továbbképzés rendszere, lehetőségei; • a könyvtárosok közérzete, motiváltsága

(önértékelés és elvárások); • a szakmán belüli kommunikáció kérdései (a kommunikációs csatornák, a szakma hierarchiája, presztizs rangsor a könyvtártípusok és a könyvtári munkakörök között stb.) • kifelé irányuló kommunikáció (a könyvtár-kép, könyvtáros-kép kérdései, jelenlétünk a médiában stb.) A fórumokról jegyzőkönyv, többnyire hangfelvétel, esetenként videofelvétel készült. Az összesítésben törekedtünk a jellegzetes szavak és kifejezések megőrzésére, pontos felidézésére. „Hol terem a magyar könyvtáros?” Vélemények a pályára kerülésről Már a középiskolásoknál kellene kezdeni a pályára való felkészítést. Megjegyzendő, hogy Dániában már a kisiskolásoknak kedvet csinálnak a könyvtárossághoz. A pályaválasztási tanácsadás nem vesz rólunk tudomást, illetve a szakma nem jelenik meg a pályaválasztók előtt. A jellegzetes kiválasztódási szempontok:  Pozitív: 

általában az olvasás szeretete, az irodalom szeretete  az emberekkel és a kultúrával való foglalkozás lehetősége  valamilyen személyes hatás, a múltból őrzött tudatos vagy nem-tudatos emlék egy meghatározó könyvtáros személyiségről  a véletlen: „átkiváncsiskodott” a pedagógusi, népművelői területről, vagy érettségi után „belekóstolt” és megtetszett a könyvtárosság  a könyvtárosi munka a szabadság érzetét kelti.  Negatív:  nincs belső indíttatás  még olvasni sem szeretnek a könyvtárosnak jelentkezők  csak azért választják, mert nem kell felvételizni, vagy az mindenképpen könnyebb, mint más szakokra  gyakran „jobb híján” választják  csak valamilyen diplomát akarnak szerezni, mindegy milyet  ambiciózus, karrierista hajlamú fiatalok ezen a pályán lehetőséget látnak a gyors előrejutásra, vezetővé válásra E kiválasztódási indítékok nyomán az eredmény az, hogy

agyoniskolázott, de alulképzett emberek jönnek le a képzési „futószalagról”, hogy diplomával a zsebükben inkább pénzes állást keresnek, mintsem könyvtárban helyezkedjenek el, a kontraszelekció következtében csak a „maradék” megy a könyvtárakba dolgozni. Így azután nincs elegendő és megfelelő utánpótlás, elöregszik a szakma. Általában tapasztalható, hogy sok a pályaelhagyó, nagy a fluktuáció, főként a fiataloknak nincs kötődése a szakmához. Mi történik a képzés éveiben? Közvetlen és közvetett tapasztalatok a képzésről A könyvtáros képzés gyakran „szürkébb”, mint az előzőleg megtapasztalt, személyes könyvtári élmény, mint amilyenek a megismert könyvtáros személyiségek. A könyvtáros tanszékek elmulasztanak valamit, nem tudják „megfogni”, elvarázsolni hallgatóikat. A könyvtárszakok lassanként diplomagyárakká válnak. Nincs megfelelő műveltségbeli felkészítés: minimális műveltséggel,

olvasottsággal is el lehet jutni a diplomáig. Persze, óriási színvonalbeli különbség van az egyes képzőintézmények végzettjei között. Eldöntetlen kérdés a képzőhelyeken, hogy kinek, milyen könyvtártípusnak, milyen funkcióra képeznek szakembert: közkönyvtárnak vagy szakkönyvtárnak, könyvtár-múzeumnak vagy elektronikus könyvtárnak. A típusok illetve a funkciók ugyanis más-más ismeretanyagot, szolgáltatási mentalitást, stílusbeli eltérést is jelentenek. Igen gyenge pontja a képzésnek a gyakorlati képzés. Átgondolt gyakorlati képzési programra lenne szükség, gyakorló könyvtárak és mentorok rendszerére. A könyvtáros képzésben ugyanis nagyon fontos a „csinálva tanulni” elv érvényesítése. A tanulmányi időbe esetleg be lehetne iktatni egy gyakorló évet Többnyire elhanyagolt, de legalábbis megoldatlan terület a nyelvtanulás. A felsőoktatási intézmények technikai ellátottsága általában nem jó. Gyakran nincs

megfelelő előadói-oktatói gárda. A tanári személyiség a felsőoktatásban is döntő lehetne, ösztönzést adhatna a későbbi értelmiségi szerepvállalásra. A régi tanítóképzős oktatási formában (népművelőkönyvtáros) minden tanár példaképpé vált, mert kiemelkedő tanáregyéniségek tanítottak A felsőoktatásban az egy szakos képzés rendkívül előnytelen a felkészültség szempontjából, feltétlenül kell egy szakterületi képzés, annak az elmélyült ismeretanyaga, egyáltalán a tudomány rendszertanába való bepillantás miatt. 2 Felgyorsult az avulási idő a könyvtári tárgyakban is: ezért az alapképzés megújításra szorul, de tudomásul kell venni, hogy a változások, a mindenkori új témák csak az állandó továbbképzés keretei között valósíthatók meg. Nincs megoldva a specializáció, a szakosodás kérdése sem: vagy az alapképzésben vagy a szakirányú továbbképzésben, de sürgősen el kellene kezdeni!

Ugyancsak megújításra szorul a PhD képzés is. A főiskolai esti és levelezőképzés minőségi színvonala nem megfelelő. A szakképzés középfokú szintjén szinte magasabb a követelmény, mint ezeken. A felsőoktatási képzés védelmére viszont el kell mondani, hogy az iskolarendszerünk alapvető hibái miatt a felsőbb szinteken az alsóbb szintek „hiánypótlása” történik részben, főként az általános műveltségi tárgyakból. Az egész felsőfokú könyvtáros képzésben az a legfontosabb hiányosság talán, hogy a tudásanyag mellett egyfajta mentalitást, attitűdöt nem sikerül kialakítani, átadni. Pedig a képletnek így kellene szólnia: a tudás átadásának fontossága + szolgálatkészség + közszolgálatiság = ez lenne az igazi felkészültsége a főiskoláról, egyetemről kikerülő könyvtárosnak. A könyvtárak szakemberszükséglete. Vélemények az elhelyezkedés, munkába állás gyakorlatáról. A könyvtáros nem tudja, hogy

mi az ára, mi a munkájának az értéke a munkaerőpiacon. Ez általában humán értelmiségi probléma, nem csak a könyvtárosoké. Különösen a szakkönyvtári (főleg műszaki) területen foglalkoztatott kollégák szembesülnek ezzel a kérdéssel. Ezen a területen fordul elő gyakran, hogy a könyvtárosok nem közalkalmazottak, hanem esetleg vállalkozók, s számukra létkérdés, hogy a versenyszférában „szakértői” kategóriába sorolják-e őket, vagy csupán „támogatói” kategóriába. Való igaz, hogy túl nagy konkurencia nincsen általában pályánkon egy-egy állás betöltésekor, ez pedig igénytelenséget szülhet. Természetesen, ebben igen nagy az eltérés a különböző nagyságú települések között, ahol az adott könyvtár működik. Ugyanez a jelenség más foglalkozásokra is érvényes: kistelepülésen, rosszabb feltételek között több a betöltetlen orvosi, pedagógusi, könyvtárosi állás. A tapasztalatok szerint az

általános műveltség nem alkalmazási követelmény, csak a szigorúan vett szakmai ismereteket kívánják meg. A nyelvpótlék alkalmazása messze nem egységes a könyvtárakban Egy új pályakép részeként újra kellene gondolni a gyakornoki rendszert is. A munkaköri leírások általában nincsenek rendben, sok a vitás eset, hogy kinek mi a feladata pontosan. Szélesebb munkaköri skálákat, differenciált munkaköröket kellene biztosítani a könyvtárakban (a raktárostól, a fénymásolótól a magasan kvalifikált PhD-s szakemberig). De különösen a középfokú - felsőfokú végzettségűek kényes egyensúlyát meg kellene teremteni, a középfokú könyvtári szakember gárdát meg kell erősíteni, hogy a könyvtárosok valóban könyvtárosokként működhessenek. A könyvtárak egyébként a legszívesebben olyan szakembereket fogadnak, akiknek az egyéb felsőfokú végzettsége már megvan. Ők másoddiplomás könyvtárosok lesznek, ha hozzátanulják a

könyvtárosságot az eredeti szakmájukhoz, tehát a szakterületi tudásuk, értelmiségi mentalitásuk már adott. Nem csak a bérekről van szó.! A közérzetet befolyásoló tényezők Szakmai követelmények Szakmánkban állandósult a változás.! Ez a tény nagymértékben próbára teszi a könyvtárosok szakmai rugalmasságát, alkalmazkodóképességét. A pályán működők panaszolják, hogy túl gyakori és túl sok a változás, emiatt túl sok a megtanulnivaló. Túl sok a szakmai kihívás a gyors változások miatt A könyvtárosoknak folyamatosan új meg új szerepekben kell megjelenniük, miközben magukat is alig tudják felkészíteni (például a közelmúlt újdonsága, a használó-képzés). A számítógépesítés tempójával nagyon nehéz lépést tartani, ráadásul nincs elég idő az új ismeretek, készségek biztonságos elsajátítására. A helyzeten többnyire az informális képzés segít (egymástól tanulni menetközben), akkor legalább azt

kellene törvényesíteni. A rendszerszemlélet, az egymásrautaltság nem tudatosodott még eléggé, pedig az is javíthatná a helyzetünket. A munkavégzés feltételei 3 A könyvtárosok egészségügyi körülményeire nem figyel a szakma. Jó lenne, ha lennének normák az infrastruktúra kialakításához: milyen környezet kellene a zavartalan munkavégzéshez? Igen sokat számít, hogy hideg van-e, van-e normális mosdó, megfelelő világítás, étkezési lehetőség. A dologi költségvetés szűkössége mellett kevés olyan pályázati lehetőség van, ami az infrastruktúrán javíthatna. A pénzbe és időbe kerülő szakmai programokon ( konferencia, tanulmányút, ösztöndíj) való részvételt a munkahelyek egyre kevésbé támogatják. A minimális létszámon működő könyvtárakban megoldhatatlan a távollévők helyettesítése. Sajnos, a régi „racionalizálási” programok igen rossz emlékeket hagytak pályatársainkban. A létszám

leépítéstől való általános félelmüknek sokan hangot adtak. Másfelől leszögezték, hogy a leépítés kilátásba helyezésével zsarolhatják is a fenntartók a kollektívát. Nem jó a könyvtárosok érdekérvényesítő képessége még „kicsiben” sem, még azokat a lehetőségeket sem használjuk ki, amit a közalkalmazotti tanácsok, a kollektív szerződések stb. legalább kínálnának Rossz közérzetet okoz a közbiztonság általános romlása, mert a jelenség beszivárog a könyvtárba is. Kompenzáció és motíváció Az örök bizakodó és toleráns szakma képviselői azt is hangoztatták, hogy rossz feltételek között is lehet jó a közérzete a könyvtárosnak, ha „amúgy” van értelme és célja a munkájának. Vagy ha például érzékelik, tapasztalják az elismerés sokféle módon megnyilvánulható jeleit. Az olvasók, a használók részéről megnyilvánuló elismerés sokak számára jelent érzelmi kompenzációt. Jól esne a szakmai

elismerés is, az állami, de főként a legmagasabb szintű szakmai (miniszteri) kitüntetésre kevés a lehetőség, szűk a keret, a helyi kitüntetések lehetősége egyenetlen. Sokat jelent a könyvtárosoknak a „valahová tartozás érzése” is, amit a szakmai szervezetekben élhetnek át. Bátorítaná a könyvtárosokat, ha fontosságuk tudatában megerősítést kapnának, ha valóban indokoltnak tűnne az a szakmai büszkeség, amit nyíltan alig mernek vállalni. A jó könyvtári kollektívákban ezek a tényezők gyakorta megvalósulnak, a csapatmunka, a barátságos és együttműködő légkör részben feledteti a nehézségeket, részben megadja a szükséges megerősítést. Sokan dolgoznak azonban kis, gyakran egyszemélyes könyvtárban, ahol nagyon egyedül vannak, nincs szakmai-emberi bíztatás, segítség. Az érzelmi tényezők mellett nagyon komoly „kemény” tényezőket is felvetettek a fórumok résztvevői. Úgy tűnik, már megérett az idő, hogy

a szakma merje „megméretni magát”. Sürgetik a teljesítménymérés, az összemérhetőség mielőbbi kidolgozását, a mérési normák kialakítását. Jobban lehetne már ma is élni a minősítések nyújtotta lehetőséggel, ez gyakorlatilag formálisan működik, ha egyáltalán működik. Ha mért eredményeket, bizonyított teljesítményeket (is) tud a szakma letenni az asztalra, akkor lehet követelni a közalkalmazotti és a közszolgálati szféra közelítését, a pálya külső és belső megítélésének közelítését. Itt lenne az ideje a közalkalmazotti életfeltételek rendszerének kidolgozására is, a lakáshoz jutástól az egyéb kedvezmények rendszerbe foglalásáig. Azért a pénz sem mindegy. Természetesen minden szakmai összejövetelen előkerülnek a bérezés problémái is (Megjegyzés: a fórumok után került sor az egységes közalkalmazotti béremelésre!). Az elhangzott vélemények szerint a közalkalmazotti bértáblázat minden

előnye egyben a hátrányának is felfogható: a javadalmazás egyszerűen a pályán eltöltött idő függvénye, nem a teljesítményé. A könyvtári vezetés kezében alig van anyagi eszköz az elismerésre, az ösztönzésre. A rossz munkaerő is meg kell kapja a bértáblázatban garantált összeget. Nem lehet differenciálni a „nagyon jól”, a „folyamatosan jól” és a kevésbé jól” dolgozók között. Az előmeneteli rendszert újragondoló pályaképbe majd a megfelelő anyagi ösztönzőket és bizonyos szankciókat is be kellene építeni! Mit tudunk magunkról, egymásról? Vélemények a szakmán belüli kommunikációról Ezzel kapcsolatban jó és rossz tapasztalatok egyaránt felmerültek. Elismerték, hogy a belső kommunikáció a legfőbb motiváló tényező. Hogy egy adott munkahelyi közösségben a kommunikáció révén tud felkészülni a mindenkori új generáció, ahol a fiatal és idős kolléga, a vezető és a beosztott egymás partnere tud

lenni. Közösen kialakított stratégia, közösen hozott döntések, közösen elvégzett intézményi önértékelés biztosítja azt a belső nyilvánosságot a könyvtárban, melyben eredményesen lehet dolgozni. Sok helyen igen eredményes intézményi fórumok alakultak már ki, ahol beszámolhatnak az érdemi munkájukról a dolgozók, ahol sor kerülhet nyilvánosan intézményi díjak, jutalmak átadására - ilyen fórumokon mindenről lehet nyíltan beszélni. Valószínűleg a 4 kommunikációt is tanulniuk kellene a könyvtárosoknak, akár tananyagként is (legalábbis az idősebb generációnak). Túlságosan zárkózott a könyvtáros társadalom, bár az utóbbi években tapasztalható némi oldódás Eszmecserékből, „közvetlenül beszélgető” fórumokból több kellene. Ma az is gyakori jelenség, hogy a szakmai fórumokon mindig ugyanaz a pár ember szól(hat) csak, így nagyon szűkkörűvé, belterjessé válik az egész. Szakmai lapjaink jók, az

országos szaksajtót valószínűleg kevesebben olvassák, mint a megyei, helyi lapokat. Ez utóbbiaknak is nagyobb nyilvánosság kellene, legalább a „kötelező” beküldést megtenné mindenki (OSZK kötelespéldány).Ezen segít majd, ha mindegyiknek lesz elektronikus változata is Ma még az internet levelezőlisták előnyeit messze nem használja ki a szakma. A Katalist például fontos a tájékozódásban, de gyakorta periférikus témákat kap fel. Az MKE web-oldala sem működik még úgy, ahogy kellene Jó lenne például a Gerő Gyula-féle eseménynaptárt elektronikus formában is hozzáférhetővé tenni. Mi látszik kívülről? Vélemények a könyvtár külső kommunikációjáról A könyvtárosság mint szakma nem tudja magát jól megfogalmazni, miközben az egyes egyedek már kitűnően felkészült, vélemény- és nyilatkozatképes emberek! A közvélemény az egyszemélyes könyvtárat a könyvtároson, a nagy könyvtárat az igazgató személyén

keresztül ítéli meg. Az intézményvezető tehát a belső és a külső kommunikációnak egyaránt kulcsembere. A könyvtárakról, benne a könyvtárosokról alkotott kép az intézmény megjelenésével kezdődik, annak megjelenéséből, funkcionálásából indul a véleményformálás. Nagyon sokat számít a könyvtár fizikai megjelenése, miliője. A könyvtárnak méltó, rendes helynek kell lennie, amely jó képet mutat a betérőnek, kellemes megjelenésű munkatársakkal fogadja a látogatókat. A beszerzési keretek emelése, azaz a nagyobb kínálat biztosítása is emelné a könyvtárak presztizsét, mert az olvasók főként ezen mérik le a könyvtárat. A kiemelkedő könyvtáros személyiségek pedig „jó cégér”-ként már önmagukban is hozzájárulnak a könyvtárak propagandájához. A könyvtár kapcsolatrendszerének több dimenziója van. A fenntartóval való kapcsolat kulcskérdés, vagyis elfogadtatni az intézményt a fenntartóval,

megismertetni a képviselőtestületekkel, a kulturális bizottságokkal stb. Nem feltétlenül a fenntartó hibája, ha nem tud eleget a könyvtárról, mint saját intézményéről.- vélték néhányan Fontos a kapcsolat általában a város (a település) vezető személyeivel, az értelmiséggel, a hangadókkal, a támogatókkal. Ahol csak lehet, „mutassuk magunkat”, „adjuk el magunkat”! Tapasztalatok szerint a könyvtárak propaganda munkája eléggé gyenge. Legalább a nagy intézmények foglalkoztassanak reklámszakembert. A profizmus erősítése mellett van egy lélektani oldala is a dolognak: önértékelési problémáinkat, kisebbrendűségi érzéseinket ne vigyük ki a nyilvánosság elé (főleg, mielőtt megvizsgálnánk, hogy indokolt-e egyáltalán!) Másik reális követelmény: lépjünk ki a kényelmes passzivitásunkból!. Nem kell kétségbeesni szakmai presztizsünk helyzetétől, tudomásul kell vennünk, hogy egy közvetítő szakma képviselői

vagyunk. Történetiségünkben kell látnunk magunkat, a szakmánkat. Más volt régen a könyvtárak jellege, funkciója és más ma. A változásnak megfelelő képet kell magunkról mutatni kifelé Tudjunk örülni az olvasói megítéléseknek, elismeréseknek. Másfelől viszont, amin változtatni kell, azon változtassunk! Nekünk kell elérnünk a médiát, hogy helyes irányba tudjuk befolyásolni az általa sugárzott könyvtárképet. Központi pénzalapokat kell szereznünk, központi „kampányokat” kell szerveznünk a könyvtárak jobb megismertetésére. Erőteljesebb szakmai összefogás, együttgondolkodás és cselekvés kell, ha elégedetlenek vagyunk önmagunkkal. 5