Művészet | Művészettörténet » A középkor építészete

Adatlap

Év, oldalszám:2001, 58 oldal
Nyelv:magyar
Letöltések száma:657
Feltöltve:2006. augusztus 05
Méret:460 KB
Intézmény:-

Csatolmány:-

Letöltés PDF-ben:Kérlek jelentkezz be!

Értékelések

Ezt a doksit egyelőre még senki sem értékelte. Legyél Te az első!


Új értékelés

Tartalmi kivonat

A KÖZÉPKOR ÉPÍTÉSZETE Az antikvitás óta a román építeszet jelenti az első monumentális stílust. Egész Európában elterjedt, noha a helyi különbségek jelentősek. Fő feladatanak a keresztény templom épitéset tekintette , - körülbelül úgy, ahogyan az ókori görögök minden érdeklődése szentélyeik felé fordult. A templom volt a legfontosabb művészi feladat, szobrászat, festészet és kézművesség minden erejét ennek a díszítésére fordította. A kor művészetétől távol áll a naturalizmus. (A román kori művészetet érthető módon az expresszionisták kezdtek értékelni, korábban e stílus őserejét primitivnek és "barbár"-nak éreztek.) A román kori építészet általános jellemzői Építészeti feladatok A román stílusú építészet legfőbb és legjellegzetesebb művészi feladatai egyházi rendeltetésuek, templomok és kolostorok. Világi feladatai uralkodók és főurak védelmi jellegű lakóhelyei a várak,

továbbá városok védőművei, középülelei és gazdasági épületek. A városok fokozatos kifejlődésével az európai városépítés jellegzetességei is kezdenek kialakulni. A templomok egyházi rendeltetésük szerint püspöki székesegvházak kaledrálisok, dómok, városi vagy falusi egyházközségek plébániatemplomai vagy szerzestesrendek kolostorral kapcsolódó templomai. A székesegyházak és plébániatemplomok tartozékai a velük egybe vagy tolük különállóan épült keresztelokápolnák (baptisteriumok, továbbá temetőkápolnák és a templomok körüli temetők kihantolt csontjainak őrzésére szolgáló csontházak, karnerek. A különféle templomok méretét és alaprajzi elrendezését rendeltetésük szabja meg. A templomok fő részei az előcsarnok, a hosszház, a keresztház és a kórus vagy szentély, továbbá a felszerelés tárolására és a pap felkészülésére szolgáló sekrestye. A szentély, amely eredetileg csak apszisból áll,

az oltár helye. A székesegyházakban a püspök mellé rendelt főpapi testület, a káptalan tagjai, a szerzetesi templomokban pedig a szerzetesek a szentélyben helyezkednek el, ezért az apszis előtti térrésszel, kórussal, presbireriummal bővül. A híveket befogadó hajóktól többnyire emelt padlószintjével és faragványos díszű korláttal vagy magas szentélyrekesztő fallal (Lettner) különítik el. A kórus alatti altemplom szentek ereklyéinek elhelyezésére és temetkező helyül, kriptául szolgál. A szentélyrekesztő előtt a középtengelyben a hívek számára többnyire cibóriummal fedett ún. népoltár áll A kolosrorok közvetlenül kapcsolódnak templomuk oldalához. Helyiségeik a templom melletti, négyszögu, kertes udvart körülvevő oszlopos-árkádos folyosóból, a kerengőből nyílnak. A legfőbb helyiségek a templomhoz csatlakozó káptalanterem, a rendi gyűlések helye, a közös hálóterem (dormirorium), a nappali tartózkodásra

szolgáló, fűthető helyiség (calefactorium), az ebédlő (refectorium) és a konyha. A kolostorok és templomuk elrendezése a különféle szerzetesrendek szabályainak megfeleloen eltérő. A korai időkben a székesegyházak mellett is épült a közösségi életet élő főpapi testület, a káptalan számára a kolostorokhoz hasonló közösségi épület. A várak természeti adottságaiknál fogva jól védhető helyeken, magaslatokon, hegycsúcsokon, vízzel vagy mocsárral körülvett területen épülnek. Kiinduló magjuk általában viszonylag kis alapterületű, többszintes toronyépüler. a csak védekezésre és végső menedékülszolgáló öregrorony (donjon).ill a várúr lakóhelye a lakótorony A tornyok körül a várfallal körülvett területen fokozatosan további szállás- és gazdasági épületeket emelnek, közöttük legigényesebb a főúr lakó- és fogadóterme, a palota, németül pallas. Gyakran külön kápolna is épül. A várterületet

tornyokkal is megerősített kőfalak, árkok és földsáncok veszik körül. A falak kezdetben aránylag vékonyak, karcsúak Koronájukon az őrség számára kialakított járót kívülről keskeny nyilazó lőrésekkel áttört, pártázatos mellvédfal szegélyezi. A járót idővel fa- vagy kogyámokra helyezett, fa- vagy kőlap-padozatú, régi magyar nevén ,folyosó"-vá, védőfolyosóvá (németből fordított helytelen elnevezése gyilokjáró) szélesítik ki. A vár bejáratát kaputorony védi. Innen a később külön fallal övezett belső várudvar bejáratáig külső és belső várfallal közrefogott falszorosban (Zwinger) az út többszörösen megtört nyomvonalon vezet, hogy a támadók nehezebben tudjanak előre nyomulni. A városok gyakran várak körül, a várhegyek lábánál vagy utak csomópontjainál, folyók átkelőhelyeinél, sokszor római városok romjain épülnek. Viszonylag szűk területüket védőfallal veszik körül, a bejáratok

tornyokkal védett kapukon át vezetnek. A beépítés általában rendezetlen, az utcák keskenyek és a jobb védhetőség érdekében zegzugosak, kanyargósak. A növekedést gátló falak miatt a lakosság számának állandó növekedésével jelentkező helyhiányon egyre sűrűbb, emeletes beépítéssel segítenek. A sűrűn beépített városok egészségügye igen alacsony színvonalú, ennek következménye a súlyos járványok gyakori pusztítása. Vízvezeték és csatornázás kevés városban készült Az utcákat csak fokozatosan burkolták kövezettel. A városok kiemelkedő építészeti hangsúlyai a templomok, a városias szervezet fejlődésével a többnyire toronnyal ellátott városháza, a kereskedő- és iparostestületek székházai, rakrárak, őr- és tűztornyok, továbbá a hatalmasabb családok vagy nemesek lakótornyai. A falvak részben a hűbérurak várai körül, kolostorok mellett vagy szabad területen, a városokénál lazább beépítéssel

települnek. A lakosságnak támadások elleni védelmét többnyire a templom és az ezt körül fekvő temető megerősített fala nyújt. A fejlődés folyamán a temetőfalat tovább erősítik vagy - magát a templomot erődítik, így alakulnak ki a jellegzetes erődtemplomok. A lakóházak többségükben igénytelenek. A parasztság és a szegényebb városi lakosság sárkunyhókban és faházakban lakik. A városi többszintes lakóházak is jobbára fából vagy favázas téglafalakkal épülnek, a részben vagy egészen kőből falazott házak ritkábbak. A helyszűke miatt zártsorúan, Európa nagyobb részén az utca felé oromzattal, délen inkább utcafelőli eresszel helyezkednek el a házak a keskeny telkeken. Téralakítás A románkori építészet stílusjegyei a legigényesebb és legkiforrottabb alkotásain, a templomokon ismerhetők fel legtisztábban. Tér- és tömegalakításuk, térlefedéseik, támaszrendszereik és részletképzésük a román stílus

építészeti jellegzetességei. Az előző korokból, így közvetve a rómaiaktól veszik át a hosszanti és központos térelrendezések kialakult formáit. A templomok többségükben hosszanti elrendezésűek és a korai keresztény bazilika típusát fejlesztik tovább. A kisebb, főként a falusi templomok egyhajósak Franciaországban gyakori az apszist övező szentélykörüljáró és az ebből sugarasan nyíló, rendszerint félkörös kápolnák sora, koszorúja. Németország nagy székesegyházainál és kolostortemplomainál karoling hatásra a hosszház nyugati végéhez is építenek keresztházat és apszist, a bejárat pedig a hosszház északi vagy déli oldalán nyílik. Gyakori a hosszházat nyugatról lezáró, uralkodói vagy foúri karzatot magában foglaló, kiemelkedő, tornyos, ugyancsak karoling eredetű nyugarti építmény (Westwerk) is. Németországban és Itáliában szokásos az erősen emelt szentély. Az emelt négyezet, kórus és apszis

alatt altemplomot, kriptát alakítanak ki a főhajóból levezető lépcsővel. Németországban Köln városában és környékén szokásos a négyezet három oldalához kapcsolódó apszisokkal alakuló háromkaréjos szentélyelrendezés. KözépEurópában, így Magyarországon is általában nem épül keresztház, az apszisok közvetlenül a hajókhoz kapcsolódnak. Központos elrendezést, kör-, sokszög- vagy több-karéjos alaprajzot különösen keresztelő- és temető-kápolnáknál találunk. Ilyenek gyakoriak Itáliában és hazánkban is Terük osztatlan vagy oszlopsoros körüljáróval tagolt. Lefedésük cikkelyes kupola vagy kolostorboltozat Az aacheni palotakápolna példájára fejedelmi székhelyek, várak különálló kápolnái többnyire centrális alaprajzzal és kétszintes elrendezéssel épülnek. Építőanyagok A románkori építészet alkotásainak falazó anyaga túlnyomó részben kemény, de jól faragható mész- és homokkő. Egyes kőszegény

vidékeken, így Itália egyes részein hagyományos, Észak-Németországban kialakulóban van a téglaépítészet. A boltozatok kőből, néha kőbordák között téglából épültek. A síkfödémek anyaga fagerenda és deszkázat. Fából készülnek a fedélszékek is Héjazatuk zsindely, terméspala vagy égetett cserép, egyes vidékeken vékony kőlapok. Íves felületeket, kupolákat ólom-, vörösréz vagy bronzlemezekkel is fednek. Szerkezetek A román stílusú építészet teherhordó szerkezeteinek alakulását a térlefedések módja szabta meg. A kezdetben még általános, viszonylag könnyű famennyezeteket és nyitott fedélszékeket felváltó boltozatok jelentős súlya és oldalnyomása az alátámasztó szerkezetek, falak, pillérek, oszlopok keresztmetszetének növekedéséhez vezetett. A szélsű alátámasztó, egyben térhatároló szerkezetek tömör kű-, egyes vidékeken téglafalak. A közbenső alátámasztások pillér- vagy oszlopsorok, ill. ezek

váltakozó sorai, amelyeket boltívek hidalnak át. A pillérek keresztmetszete a lefedéshez holtozati rendszerhez igazodik, többnyire összetett. A falakat, pilléreket és a nagyobb átmérőjű oszlopokat Itáliában szabályos négyszöghasáb alakúra faragott kőtömbökből habarcsba falazzák. A köveket homlokfelületeiken gondosan megfaragják és pontosan illesztik. Nagyobb falvastagságnál a kétoldali kváderfalazatok közét idomtalan kövekkel töltik ki. Egyes vidékeken szokásos a faragatlan terméskőfal is, amelyet a falsarkok és a vízszintes és függőleges tagolóelemek faragott kövei szegélyeznek. A falak hosszanti merevítésére a falkoronába fa koszorúgerendákat építenek be. A nyílásáthidalások falnyílások fölött és támaszok között egyaránt túlnyomó részben boltozottak. A boltívek félkörösek, csak később jelenik meg az eleinte még aránylag nyomott csúcsív. A boltíveket ék alakúra faragott kövekből falazzák. A

térlefedések kezdetben fagerendás, deszkázott síkfödémek. A gerendák a hosszanti főfalakra és az ívekkel áthidalt támaszsorokra fekszenek fel. A méretek növekedése és a gyakori tűzesetek miatt is a XI. századtól kezdtek áttérni eleinte az oldalhajók és az empórák, majd a főhajók boltozására. Franciaország egyes vidékein a római emlékek hatására általános a dongaboltozat. Kezdetben az oldalhajókat és az empórákat,féldongákkal, a főhajót pedig dongaboltozattal fedték le. Ezt a támaszok fölött hevederívekkel erősítették. A fejlődés során a dongaboltozatot a kereszttboltozat váltja fel. Kezdetben a két egyenlő fesztávú és magasságú, félköríves donga áthatásából keletkező római keresztboltozatot alkalmazzák. Ezzel csak négyzet alaprajzú mezők fedhetők le, és ez erősen megköti a templomok alaprajzat. A római keresztboltozat viszonylag nagy oldalnyomását a félkörös homlokívek mellett az okozza, hogy

vízszintes záradékvonalai miatt átlós ívei elliptikusak, nyomottak. Az oldalnyomás az ív emelésével csökkenthető. A XI század közepétől megjelennek a félkörös átlós ívű keresztboltozatok félkörös homlokívekkel és a közép felé emelkedő záradékvonalakkal. Az így alakított román keresztboltozat oldalnyomása kisebb A korai keresztboltozatok süvegeinek vastagsága kezdetben nagy, és a boltozat minden részén azonos, ezért súlyuk tekintélyes és erős alátámasztást igényelnek, kezdetben emelt ívekkel épülnek. A súly csökkentésére a XII század elején kifejlődik a bordás keresztboltozat Ennek erősebb, vastagabb homlok- és átlós ívek, bordák alkotják a vázát, amelynek közeit vékonyabb boltsüvegekkel falazzák ki. Az átlós bordákat összemetsződésüknél a boltozat záradékában eleinte a bordák keresztmetszetét követő, utóbb különlegesen tagolt és díszített, súlyos zárókővel ékelik ki. A bordás román

keresztboltozatok kisebb súlyukkal és oldalnyomásukkal lehetővé tették a támaszok keresztmetszetének csökkentését, és így a támaszsorokkal hajókra osztott tér könnyedebb, áttekinthetőbb kialakítását. A kötött rendszeren belül jön létre a XII század elején a román bordás keresztboltozat fejlettebb változata, a hatsüveges boltozat. A keresztboltozat két oldalsó boltsüvegét középső harántbordával két-két süvegre osztják. A boltozatnak így a hosszfalak között továbbra is egy-egy, a hosszfalak mentén két-két homlokíve van. A hajók közötti támaszsorok minden támaszát a fő- és az oldalhajó felől egyaránt két-két boltváll terheli. A kötött rendszer szerkezet, alaprajzi és részletképzési kötöttségeinek teljes kiküszöbölésére végül olyan keresztboltozatot fejlesztenek ki, amellyel téglalap alaprajzú boltmező is kifogástalanul lefedhető. Ehhez a homlokíveknek - a téglalap oldalhosszúságainak megfelelő -

eltérő fesztávolsága mellett azonos záradékmagasságúaknak kell lenniük. Ennek megoldásaként jelenik meg Franciaországban a XII. század első felében a csúcsíves keresztboltozat, amelynek homlok- és átlósívei egyaránt csúcsívek. Ennek szerkezeti és formai kihatásai is vezetnek végül az új stílus, a gótika kialakulásához.A sokszögű és a kör alaprajzú centrális terek, egyben a négyezetek jellegzetes lefedése a kolostorboltozat vagy a cikkelyes kupolaboltozat. Utóbbit, valamint bizánci hatásra Franciaország egy részén a csegelyes gömbkupolát hosszanti terek négyzetes szakaszainak lefedésére is alkalmazták. ALAKTAN A román stílusban folytatódik az előző századokban megindult folyamat, amely az antik formakincset fokozatosan az új kultúra felfogása és viselőinek hagyományai szerint alakítja át, vagy ezek formakincsével helyettesíti. Ugyanakkor esetenként tudatosan másolják az antik formákat. Az új formanyelv

megmutatkozik az antik oszlopoktól kevésbé vagy erősen eltérő támaszok alakításában, a nyílások formálásában és keretezésében, a módosuló hagyományos vagy újszerű tagolóelemekkel képzett külső és belső felületeken. Az oszlopok és a pillérek hármas tagozódása lábazatra, törzsre és fejezetre továbbra is megmarad. Az oszlopok nem őrzik meg az antik építészet klasszikus arányait Törzsük alkalmazásuk és terhelésük szerint- gyakran rendkívül zömök, vagy - főként pilléreket és falakat tagoló féloszlopok esetében igen karcsú. Előfordulnak csavart törzsű, gyűrűkkel osztott, gyakran párosan állított, néha szeszélyesen összecsomózott törzsű oszlopok. Általánosak a több oszlopból álló kötegek is Az oszloplábazatok az attikai ión lábazathoz hasonló tagozásúak. Jellegzetes az alsó tóruszról a plinthosz sarkaira hajló saroklevelek, valamint egyéb díszítések alkalmazása. Az oszlopfők kezdetben a

korai keresztény és karoling építészetben továbbélő, többé-kevésbé torzuló antik formákat, különösen a korintuszi és kompozit fejezeteket követik. Hamarosan kifejlődik azonban Németországban az egyik jellegzetes román fejezet típus, a rajnai vagy kockafejezet. Ennek kocka alakú tömbjét alul gömbfelület zárja le Oldalfelületeit gyakran gazdag geometrikus, növényi vagy állatalakos faragott díszítés borítja. A kockafejezetből fejlődik ki a redős és a trapézfejezet. A késői szakaszban a geometrikus fejezeteket kiszorítja a bimbós és leveles diszű kehelyfejezet, ami már a gótikába való átmenetet jelzi. Az előzőkön kívül a román stílus minden korszakában készülnek figurális, ember-, állat- és szörnyalakos díszítésű fejezetek, gyakran összefüggő jelenetsorokkal. A pillérek tagolódása lábazatra, törzsre és fejezetre, valamint részletképzése hasonló az oszlopokéhoz. Kereszmetszetük alapidoma négyszög,

sokszög, kör vagy görögkereszt Ez a boltozatok fejlődésével változik, a donga-, majd még inkább a keresztboltozatok hevederíveit és átlós bordáit alátámasztó, változatos keresztmetszetű tagokkal bővül. Így keletkeznek a félés háromnegyed oszlopokkal és más tagozatokkal kiegészített jellegzetes tagozott pillérek A falnyílások alakítása és keretezése egyre inkább eltér az antik mintáktól. Csaknem mindig félköríves záródásúak. A kapuk a homlokzatok leggazdagabb díszítésű elemei A kapuszárnyak és az ezeket keretező és tartó kötők a falvastagság középvonala táján helyezkednek el. A vízszintes szemöldökgerenda fölött a félkörös ívmezőt többnyire domborműves kőlap, timpanon tölti ki. Jellegzetesek a karcsú oszlopokkal osztott nyílású, kettős vagy hármas ikerablakok. Kisebb ívekkel lezárt keskeny nyílásaikat a falsíkra merőleges szélső kávák fölött teherháritó boltív hidalja át, amelynek

ívmezőjét a kis ívek fölött tömören befalazzák vagy kerek nyílásokkal áttört kőlappal zárják el. A nyugati főhomlokzatokon és a keresztházak végfalain gyakoriak a tölcséres, sima vagy tagozott kávájú kerek, ún. rózsaablakok, nagyobb átmérőnél sugárirányú oszlopocskákkal küllősen osztva. Homlokzati tagolóelemek a függőleges falsávok, lizénák, falpillérek, pilaszterek és féloszlopok, továbbá a vízszintes lábazati, osztóés zárópárkányok. A homlokzatokat felül a többnyire jellegzetes ívsorral, vakárkádokkal alátámasztott, különféle motívumokkal díszített főpárkány zárja le. Egyes területeken a fejlett románban a falak felső szakaszát elvékonyítva visszaugratják, és az ívsor folyosót határolva a külső falsíkba helyezett, szabadonálló kis oszlopokon nyugszik. Ez az ún törpegaléria A nyugati, általában tornyokkal közrefogott fohomlokzatok kialakítása területenként jellegzetesen eltérő. A

templomok homlokzati tagolóelemei a fennmaradt világi épületeken is megtalálhatók. Építési szervezet és technika A románkor építtetői elsősorban az egyház, az uralkodók és a hűbérurak. Az egyházi épületek, foként székesegyházak és jelentősebb kolostoregyüttesek építését is gyakran az uralkodók rendelik el és támogatják. Kolostorokat és templomokat hűbérurak is alapítanak és építtetnek birtokaikon a maguk és családtagjaik temetkezési helyéül. A falusi templomokat is a birtokos hűbérurak, építtetik, és az építési anyagok szállítására és segédmunka végzésére jobbágyaikat kötelezik. Magyarországon István király rendelte el az első falusi templomok építését, és minden tíz falut egy templom építésére kötelezett. A városi templomokat a város lakossága építteti általában. A tervezők és a kivitelezők még nem különülnek el élesen. A tervezők részben papok Így székesegyházaknál és más

nagyobbszabású templomoknál az alaprajzi elrendezés és felépítés főbb irányelveit sok esetben a püspökök vagy más főpapok adták meg vezető mestereik részére. A kolostorokat és templomukat kezdetben tapasztalt szerzetesek tervezték, és a kivitelezést is irányították, amelyben az egyszerűbb rendtagok, laikus szerzetesek is esetenként eredeti vagy a kolostorokban tanult mesterségükkel-részt vettek. A szerzetesrendek építkezéseikkel a megtérített népek országaiban az építési kultúrát is terjesztették. De a papi irányítás mellett is gyakorlatilag szakmájukban képzett, gyakran komoly művészi tehetségű világi mesterek végzik a tervezést és a kivitelezést. A legfontosabb szerep művészi szempontból is a kőfaragóknak jut. Ezek között Európa-szerte szép számmal találhatók Észak-Itáliából, Lombardiából, különösen a Como-tó környékéről származó mesterek (Comacini), még később, az Újkorban is. A románkor nagy

templom- és kolostor-építkezésein kezdenek kialakulni a középkor jellegzetes építőmuhelyei, az ún. építőpáholyok, németül Bauhütte-k. A kőfaragók az általuk faragott kőelemeket elszámolás céljából is nevük helyett egyéni vésett jelükkel, mesterjeggyel jelöltek meg. A mesterség öröklődik a családokban. A nagyobb építkezések a fiatal vándorló mesterlegények komoly iskolái. Az uralkodók, főurak és , főpapok, valamint a szerzetesrendek nemzetközi kapcsolatai révén az építészet terén is vezető országok nagy építkezéseiről mestercsoportok, műhelyek Európa más, távoli részeibe eljutnak, és terjesztik a területenként eltérő, jellegzetes formákat, stíluselemeket, szerkezeti megoldásokat és kivitelezési fogásokat. A román stílusú építészet emlékei A román stílusú építészet a karoling építészetből a X. század második felében Németországban és Franciaországban alakul ki. A XI század folyamán

terjed el egész Nyugat- és Közép-Európában. Fejlodése országonként és ezeken belül vidékenként is erősen eltéro. Az országok közötti kölcsönhatások ellenére jellegzetesen elkülönül Németország, Franciaország, Anglia, Ibéria és Itália építészete. (Hazánkban a különbözö országokból érkező szerzetesek és főpapok, ill. az ezek által behívott mesterek révén észak-itáliai, német és francia hatás egyaránt érvényesült.) A stílus virágkora a XI. század második fele és a XII század első fele Franciaországban a XII. század dereka már a gótikába való átmenet időszaka, míg a többi országban a század második feléig is tovább él a román stílus. Németország román stílusú építészete Németországban a X. század második felében a szász császárok bel- és külföldi hatalmának megerősödésével, a német-római császárság kikiáltásával nagyszabású építési tevékenység is kezdodött. A

korai-román, Ottó-kori építészet nagyszabású templomok sorát hozta létre: A háromhajós, síkmennyezetes bazilikák többnyire két keresztházzal és két szentéllyel vagy karoling hatásra uralkodói karzatot magában foglaló nyugati építménnyel rendelkeznek. Jellegzetességük a váltakozva pillérekből és oszlopokból álló belső támaszsor. Jelentős emlékei a szászországi Gerndrodében a X. századi Szent Ciriákus kolostortemplom és Hildesheimben a XI. századi Szent Mihály kolostor-templom. A XI. században a száli frank császárok idején az építkezések súlypontja a Rajna vidékére tolódik át. Itt épülnek a nagy császári székesegyházak, elsőként Speyer, majd a későbbiek között Worms székesegyháza. A részben kétszentélyes, keresztházas bazilikák lefedése utóbb már boltozással készül. Köln városában és környékén a háromkaréjos szentélyű templomok típusa alakul ki a Sankta Maria im Kapitol templom mintájára.

Akárcsak a speyeri székesegyház, ugyanannak az építészeti gondolatnak a változatai. a román kori német építészet tömör formanyelve szokatlan gazdagságot és változatokat hozott létre. Mindkét székesegyház ugyanazt az alapelvet követi, de míg az egyiknek szögletes az apszisa, addig a másiké félköralakú, és hasonló változatosságot mutatnak a tornyok .A XII században keletkeztek, akárcsak a mainzi. A XII. századi késői német román stíus jellegzetességeit a Hohenstauf császárok idejéből Bamberg székesegyháza mutatja, amelyen a francia ciszterci és koragótikus hatás már jelentkezik. Az északnémet téglaépítészet egyik első nagyszabású alkotása a szerzetesrendi sajátságokat képviselő kolostortempom Jerichowban. A világi építészetet főként a császári paloták, pfalzok és a fejedelmi várak képviselik. Gernrode: Szent Ciriákusz kolostortemplom. Az Ottó-kor egyik legkiforrottabb és legjellegzetesebb temploma

Szászországban 961-990 között épült. Kissé torzult alaprajzú, háromhajós, empórás, síkmennyezetes bazilika keresztházzal és kripta fölötti emelt, félkörös apszisú szentéllyel. A hosszházat nyugaton két kerek lépcsőtoronnyal közrefogott végfal határolta. Ezt a XII. század első felében diadalívvel áttörték, és félkörzáródású nyugati szentélyt építettek hozzá, kriptával alatta. A hosszház terét a főhajó - Németországra jellemző - váltakozó pillér és oszlop alátámasztású árkádsorain nyugvó oldalfalai osztják meg. Alul két szélső és egy középső pillér között egyegy oszlop tagolja oldalanként két-két árkádpárra a nyílássort Ezek fölött sima mellvédfallal elválasztva az empórák vállköves oszlopokkal osztott, határkádos nyílásai húzódnak. Két-két árkádjukat egy-egy teherhárító ív fogja össze. Az empóra-nyílások fölött az oldalhajók tetőzete fölé emelkedő falakban az alsó

nyilástengelyektől függetlenül kiosztott ablaksor adja a bevilágítást. A főhajóból széles, magas ívvel nyílik a keresztház négyezeti tere, innen pedig hasonló diadalívvel a boltozott kripta fölötti emelt, kórustérből és apszisból álló szentély. Ennek szintjére a négyezetből széles lépcsőzet vezet, szélén a kripta lejáratával. A keresztház karzatos oldalterei keleti oldalukon kis apszisokkal bővülnek. A homlokzatok egyszerű tagolása mellett jól érvényesülnek a harmonikus tömegegyüttes elemei. Hildesheim: Szent Mihály templom. A nagyméretű bencés kolostortemplom, a korai német román templomépítészet legérettebb alkotása, a XI. század elején épült Sokszori részleges átépítés és a legutóbbi háborús rombolás után az eredeti alakjában restaurálva áll. Háromhajós, két keresztházas, kétszentélyes, síkmennyezetes bazilika. A főhajó és az azonos magasságú keresztházak összemetsződésénél a négyezetek

fölött négyzetes tornyok emelkednek. A végeiken háromszintes, árkádos empórákkal záródó keresztházak oromzatos végfalaihoz alul nyolcszögű, felül kerek lépcsőtornyok kapcsolódnak. A keleti keresztházhoz fő- és két mellékapszis, a nyugatihoz nagyméretű, nyújtott, félkörzáródású, körüljárós kripta fölött tágas, emelt szentély csatlakozik . A főhajó félkörös záródású ablakokkal áttört, kiemelkedő oldalfalait egy-egy pillért követő két-két oszlop váltakozó támaszsora hordja félköros árkádívekkel. Ezek néhány megmaradt régebbi. sima kockalejezeten, ill némileg későbbi, növény-, állat- és emberfigurás díszű oszlopfőkön nyugszanak. A négyezeteken kiemeli a mennyezetig felnyúló, íves záródású nyílásaik váltakozó lehér és vörös kváderekbol rakott keretezése. A főhajót 1200 körül festett famennyezet fedi ornamentális keretezésű, figurális mezőkkel. A külső nyerskő homlokzatok simák,

díszítetlenek. A templom változatos egységekből összetett tömege logikus felépítésével igen kiegyensúlyozott, nyugodt. Speyer: székesegyház. A német román építészet egyik legmonumentálisabb alkotása, 1030 és 1106 között, tervének többszöri módosításával épült a frank-száli császárok temetkezési templomául. Hatalmas, 130 m hosszú, 35 m széles, háromhajós, keresztházas bazilika, félköríves apszisban záródó szentéllyel. A hosszházhoz nyugatról - a XIX században az eredetitől eltérően újraépült - előcsarnok csatlakozik, a hajók tengelyében íves szabadnyílásokkal. A főhajóba innen lépcsőzött bélletű kapuzat vezet, felette az empóra nyílik. Az oldalhajók keresztboltozatos lefedéssel épültek. A főhajót és a keresztházat eredetileg síkmennyezettel, majd a XI. század végén kötött rendszerben hevederek közötti, borda nélküli, a keresztszárak fölött utóbb bordás keresztboltozatokkal fedték le.

Ezzel valósult meg az első, teljes egészében boltozott román stílusú bazilika. A négyezet fölé sarokfülkés átmenetekkel nyolcszögű kolostorboltozatot emeltek. A főhajó falait négyszögű pilléreken nyugvó árkádsor hordja. Utóbb a főhajó beboltozásakor a boltszakaszoknak megfelelően minden második pillér elé erőteljes féloszlopot állítottak. Az árkádok záradékának magasságában oszlopfővel megosztott és karcsúbb keresztmetszettel folytatódó féloszlopok pompás korintuszi fejezetei támasztják alá a hevederíveket. Közöttük a falfelületeket a közbenső pilléreken felfutó, karcsúbb féloszlopokon nyugvó ívekkel vakárkádok tagolják, amelyekben felül a nagy ablakok nyílnak. A boltozatrendszerrel összehangolt, logikus, egyszerű tagolás fokozza a tér monumemális hatását. A hosszház nyugati kétharmada háborús pusztulás után a XVIII. század végén eredeti alakjában újraépült Az emelt szentély és keresztház

alatt nagyméretű kripta helyezkedik el. Kockafejezetes oszlopok soraival osztott terét római keresztboltozatok fedik. A templom külsejének festőiségét a négyezet és a - megújított - előcsarnok fölötti zömök, nyolcszögű tornyok, a kórus kétoldalán és a hosszház és előcsarnok csatlakozásánál magasodó négy karcsú, négyszögű torony és a főpárkány alatt körbehúzódó, erős árnyékhatású törpegaléria adják. A törpegaléria Speyerben tűnik fel először Talán az itt dolgozó lombardiai, Como környéki mesterek műve, akik utóbb Észak-Itáliában elterjesztik. A belsőt díszitő antik elemek, így a korintuszi oszlopfok hangsúlyos alkalmazásával az építtető császárok a római birodalom továbbélését akarták hirdetni. Worms: székesegyház. I170 és 1220 között korábbi templom helyén épült, az építkezés folyamán többször módosult elgondolások szerint. Háromhajós, keresztházas, kétszentélyes bazilika. A

négyezetéhez kapcsolódó keleti kórust íves apszis zárja le, amelyet két kerek torony fog közre, és ezek között kívülről egyenes fal határolja. A hosszház nyugati végéhez két, ugyancsak hengeres toronnyal közrefogott kórus épült, a koragótika hatására már sokszögű apszissal. A hosszház kötött rendszerben bordás keresztboltozatokkal fedett. A főhajó oldalfalait hordó árkádsor minden második pilléréhez féloszlop kapcsolódik a hevederívek alátámasztására. A közbenső pillérek tagolatlan négyszög kereszmetszetűek. A templom tömege változatosan összetett. Köln: Sankta Maria im Kapitol templom. A XI század második felében emelték a római kori Capitoliumi szentély romjaira épült korábbi templom helyén. Háromhajós bazilikális hosszházához négyezet csatlakozik. Ebből három oldalán rövid térszakaszok közbeiktatásával nyújtott, félkörzáródású apszisok nyílnak, amelyeket a hosszház oldalhajóinak

folytatásaként körüljárók öveznek. Ez a háromkaréjos szentélyelrendezés több későbbi kölni templom mintájául szolgált. Bamberg: székesegyház. Korábbi templomok helyén 1200 körül kezdték építeni keleti részét, majd többszöri megszakítás után, egymást váltó mesterek változó elgondolásai alapján 1237-ben fejezték be nyugati végén. Ezért a késői román és a korai gótika különféle stílusváltozatainak hatása ismerhető fel egyes szakaszain. Háromhajós, bazilikális hosszházát az oldalhajók keleti végén toronypár, a főhajó kripta fölötti emelt végét félkörives apszis zárja le. Nyugati végéhez keresztház és tornyokkal közrefogott kórus épült, koragótikus sokszögu apszissal. Jerichow: premontrei kolosrortemplom. A XII század második felében épült templom az északnémet téglaépítészet egyik legkorábbi alkotása. Háromhajós, síkmennyezetes bazilika, négyezetből és négyzetes szárakból álló

keresztházzal, négyzetes kórusból és félköríves. félkupolás apszisból összetett főszentéllyel. Ezt a keresztház száraiból nyíló keskenyebb, dongaboltozatos, kis apszisú mellékszentélyek fogják közre. Az emelt padlószintű négyezet és főszentély alatt a főhajóból levezető széles lépcsőzet aljánál két tágas ívvel kéthajós. keresztboltozatos kripta nyílik A hosszházat nyugatról két karcsú torony között előcsarnok zárja le. Wartburg vára. A XI század végétől a thüringiai orgrófok építtették nehezen megközelíthető, meredek falú sziklagerincen. Hosszan elnyújtott, szabálytalan alaprajzú, erős védőfallal övezett vár, amely több épületet foglal magában. A bejárat egyik végénél árok fölött felvonóhídon megközelíthető kaputornyon át nyílik. A vár egykori két belső tornya közül egyik eredeti alakjában áll. Legjelentősebb része a várfalhoz épült háromszintes palotaépület, a pallas.

Helyiségei az egyes szinteken az udvar felőli, egyes és páros oszlopokkal alátámasztott árkádos oldalfolyosókról nyílnak. A helyiségek nagyrésze, így a kápolna is eredeti alakjában, középoszlopon nyugvó keresztboltozatokkal, ill. famennyezettel fedve maradt fenn Az épületben lakott a XIII. században magyarországi Szent Erzsébet, a XVI században pedig Luther Márton. A vár épületeit a XIX században a kor ízlésében, majd legújabban hiteles eredeti alakjában restaurálták. Franciaország román stílusú építészete A román stílusú építészet Franciaországban karoling előzmények után a XI. század kezdetétől a XII. század második feléig tart Nagyszámú emléke közül a templomok és kolostorok a legjelentősebbek. Ezeknek vidékenként sajátos vonásokkal rendelkező változatai alakultak ki Burgundiában, Provence-ban, Aquitániában, Languedocban, Auvergne-ben és Normandiában. Burgundia a francia román stílus fejlődésének

egyik legfontosabb területe, foként a bencés és a ciszterci rend itteni építkezései révén. Templomai többnyire háromhajós, keresztházas, kóruskörüljárós és kápolnakoszorús bazilikák. Építészetének korai, a román stílus kialakulását szemléltető emléke a Tournus-i Saint-Philibert, kiforrott alkotásai, Cluny és Vézelay bencés apátsági templomai és a ciszterci épírészet jellegzetes képviseloje, a Fontenay-i apátsági templom. Tournus: Saint-Philibert bencés apátsági templom. A XI század elején épült Háromhajós, keresztházas bazilika, félkörben záródó, körüljárós, sugárkápolnás szentéllyel. A hosszház nyugati vége előtt háromhajós, három boltszakaszos, kétszintes előtemplom két toronnyal közrefogva. Cluny: harmadik bencés apátsági templom. A nagyjelentőségu apátság indította el a X századtól a rend megújhodását eredményező reformot. Két korábbi templom helyén 1088 és 1225 között épült az

apátság jelentőségét kifejező hatalmas harmadik templom, amelynek csak csekély része maradt ránk. Öthajós bazilika volt, keleti végénél két keresztházzal és kápolnakoszorús, körüljárós szentéllyel. Nyugati vége elé utóbb háromhajós előtemplom épült két nyugati toronnyal közrezárt előcsarnokkal. Főhajóját és keresztházait hevederekkel erősített, csúcsíves dongaboltozatok fedték, oldalhajóit keresztboltozatok. A két négyezeten és a nyugatibb keresztház szárainak belső szakaszát nyolcoldalú kolostorboltozatok zárták le. Ezek fölött többszintes, ablakokkal erősen áttört, nyolcszögú tornyok emelkedtek. A főhajó és a keresztházak oldalfalai három szintre tagolódtak. Alul tagolt pilléreken csúcsíves árkádok nyíltak, fölöttük pillérközönként háromhárom vakárkád, legfelül ugyanennyi ablak A falfelületet függőlegesen az árkádpilléreket bovítő pilaszterek, feljebb a hevederíveket alátámasztó

féloszlopok, vízszintesen pedig a szintek közötti párkányok tagolták. A nyújtott, félkörzáródású szentélyt karcsú oszlopokon emelt ívű árkádok sora választotta el az alacsonyabb körüljárótól. Ennek tetőcsatlakozása fölött nyíltak a szentélyablakok. A templomot a francia forradalmat követoen a XIX. század elején lerombolták Ma csak a nyugatibb keresztház déli szára áll nyolcszögű tornyával és a lépcsőtoronnyal, valamint a keletibb keresztház egyik apszisa. Ezenkívül számos faragványtöredéket, közöttük figurális díszű oszlopfőket őriztek meg. Vézelay: Sainte-Madeleine templom. A bencés rendi templom a spanyolországi Compostelába vonuló zarándokok befogadására a XII. század első felében épült Szentélyét 1200 körül már gótikus stílusban építették újjá. Háromhajós hosszházához keleten keresztház közvetítésével csatlakozik a kápolnakoszorús, körüljárós szentély. Nyugati vége elé

háromhajós, három boltszakaszos előcsarnok épült. Ennek oldalhajói és a szentélykörüljáró fölött empóra húzódik. A fő- és az oldalhajók hevederívek között román kereszboltozatokkal fedettek, amelyeket itt alkalmaztak először. A főhajófalait féloszlopokkal tagolt, keresztalaprajzú pilléreken félkörös árkádívek hordják. A váltakozó fehér és vörös kövekből rakott hevederívek a féloszlopok gazdag figurális díszű oszlopfőire támaszkodnak. Az előcsamokból a főhajóba nyíló kétosztatú kapuzat és félköríves domborműves ívmezője a francia román stílusú szobrászat legértékesebb alkotásai közé tartozik. Az épület hosszan elnyújtott tömegét és oldalhomlokzatait utólag épült támpillérek és támívek, továbbá a főhomlokzat déli oldalán megmaradt egyik és a déli oldalhajó keresztház előtti szakasza fölötti torony tagolja. Provence területén a római építészet számos emléke maradt fenn. Ezek

hatása a román stílusú építészet kompozícióiban és formáiban, antikos párkányok és korintuszi jellegű oszlopfők alkalmazásában és a boltozásokban is jelentkezik. A vidék viszonylag kis méretű, boltozott templomai súlyos, nehézkes megjelenésűek. A főhajót dongával, a mellékhajókat féldongákkal fedik le. Az enyhe éghajlat, a hó hiánya lehetővé tette, hogy alacsony hajlásszögű tetőket készítsenek, gyakran közvetlenül a boltozatokra rakják az itt szokásos lapos kő fedést. A tömegalakításban a tornyok szerepe alárendelt. A főhomlokzatok jellegzetes eleme a római diadalívek hatását tükröző egy- vagy háromnyílású kapuzat. Ez utóbbiak legszebb példája a csak részben fennmaradt Saint Gilles-i bencés apátsági templom nagyszabású, szobor- és dombormű-díszes hármas kapuzata a XII. század első feléből A vidék legjelentősebb román stílusú emléke Arles-ban a Saint-Trophime templom. Aquiránia

templomépítészetében két tájegység eltérő, jellegzetes alaprajzú és felépítésű típusa különböztethető meg. Périgord tartományban és környékén bizáncias csegelyes kupolák sorával fedett templomok épültek. Legnagyszabásúbb emlékük a Périgueux-i SaintFront templom Poirouban jellegzetes homlokzatú, háromhajós, álbazilikális típus uralkodó, kiemelkedő példája Poitiers-ban a Notre-Dame-la-Grande templom. Périgueus: Saint Front templom. A XII század első felében épült Alaprajza és felépítése a konstantinápolyi Apostolok és a velencei Szent Márk templomét követi. Görögkereszt alaprajzú, ötkupolás épület. A hosszanti keresztszár keleti végéhez félkörös szentély, a nyugatihoz előcsarnok és efölött torony, az oldalsó keresztszárak keleti oldalához pedig mellékapszisok kapcsolódnak. A középteret és a keresztszárakat csegelyes kupolák fedik. Ezeket nagyméretű, négyzetes, két irányban íves

átjáró-és fölöttük empóra-nyílásokkal áttört pillérek és az ezeket áthidaló dongaboltozatok támasztják alá. A kupolatereket a pillérek szélességében oldalhajók veszik körül. A kváderkövekből rakott belső fal- és boltfelületek csaknem teljesen tagolatlanok, simák, ami a tér monumentális hatását csak erősíti. Csak a határoló felületeket tagolják háromnegyed-oszlopos vakárkádok. A külső, amelyen a kupolák és a torony uralkodnak, a XX. század elejei restaurálásnál kapta mai eltorzított alakját Poitiers: Notre-Dame-la-Grande templom. A XII század első felében épült Erősen megnyújtott, háromhajós, álbazilikális hosszházához közvetlenül kapcsolódik a kápolnakoszorús körüljárójú szentély. Főhajóját a féloszlopokkal tagolt pilléreken nyugvó árkádsor fölött hevederekkel tagolt, hosszanti dongaboltozat fedi. A hevederek a pillérek főhajó felöli, boltvállig felnyúló féloszlopaira támaszkodnak. A

keskeny oldalhajókat hevederek között keresztboltozatok takarják. Az oldalhajók az oszlopos árkádokkal határolt, nyújtott, félkörzáródású szentély körül folytatódva körüljárót alkotnak. Ebből három sugárirányú kápolna ugrik ki A főhajó szentély előtti boltmezojének sarkain erőteljesebb pillérek hordják a csegelyes kupolát és az efölötti négyezeti tornyot. Ennek négyszögű tömegét hengeres, ikernyílásokkal áttört és meredek kúpos kősisakkal fedett felépítmény koronázza. A nyugati homlokzat rendkívül gazdagon tagolt és díszített. Az alsó szintet három, oszlopokon nyugvó árkádív alkotja, a középsőben a kapuzattal, az enyhén csúcsíves szélsőkben egy-egy vak ikerablakkal. A lezáró ívsoros párkány fölött középen nagyméretű ablak nyílik, kétszintes, szobrokkal kitöltött vakárkádsorokkal közrefogva. Az oromzat a bazilikális keresztmetet követi. A főhomlokzatot kétoldalt kisméretű, hengeres

féloszlopokkal tagolt tornyok fogják közre, amelyeket felül árkádsoros ablakok törnek át, és kúpos kősisakok fednek. Az oldalhomlokzatokat kis kiülésű támpillérek között vakárkádok tagolják Toulouse: Saint-Sernin templom. A hatalmas méretű templom a compostelai zarándoklatok útvonalán a XI. század végén és a XII század első felében épült Nyújtott öthajós hosszháza empórás álbazilika és bazilika ötvözete. Keleti végéhez erősen kinyúló, háromhajós, empórás keresztház, ehhez pedig körüljárós, kápolnakoszorús szentély kapcsolódik. Normandia építészete a tartomány északi származású népességének hagyományait és ízlését is tükrözve sok tekintetben eltér Franciaország más vidékeiétől. A háromhajós, keresztházas bazilikákat kezdetben nyitott fedélszék takarta, amelyet a XI. század végétől kereszt-, majd hatsüveges boltozatok váltanak fel. Mindezek határozzák meg a külső és belső kiképzés

egyszerű, a szerkezetet érzékeltető, szigorú jellegét. Itt jelenik meg a gótikában általánossá váló árkádos trifórium folyosó a főhajó oldalfalaiban. A részletek díszítése jobbára geometrikus, fűrészfog, zegzug- vagy fonódó ívsor-motívumokkal. Az itteni templomok egyik legjeltegzetesebb példája a hercegség egykori székhelyén Caenban a Saint-Etienne templom. Caen: Saint-Étienne templom. A bencés férfiapátság templomát a XI század második felében Hódító Vilmos építteti, szentélyét a XII. században körüljárós-kápolnakoszorús elrendezéssel koragótikus stílusban átépítik. Ekkor boltozzák be hajóit is Nagyméretű, háromhajós, empórás, kereszházas bazilika. Anglia román stílusú építészete Angliában a normann hódítás (1066) előtti időből csak néhány szerény méretű templom maradt fenn a XI. század első feléből. Earls Barron templomának korai tornyán a vékony kőpálcákkal készült tagolás

faváz kőbe való átültetésének tűnik. Bradford on Avon egyszerű tömegű, egyenesen záródó szentélyű templomának nagyméretű kváderekkel burkolt homlokzatait középmagasságban vakárkádsoros széles sáv díszíti. Hódító Vilmos 1066 után új királyságában nagyszabású templomépítkezéseket rendel el. Ezekhez Normandiából hozat mestereket, akik az akkor ott épülő templomok, közöttük a Caen-i Saint-Etienne jellegzetességeit közvetítik. Az egyik legjelentősebb és eredeti alakjában legjobban megőrzött emlék Durham székesegyháza. Durham: székesegyház. 1093 és 1143 között épült Háromhajós, bazilikális, empórás hosszháza az egyhajós, oldalt kápolna-soros keresztházon túl kelet felé folytatódik az eredetileg félkörös szentélyig, amely késobb keresztházszeru, egyenes záródású alakra épült át. Nyugati végén két hatalmas, sisak híján belefejezetlenül maradt torony, négyezete fölött pedig ugyancsak sisak

nélküli torony emelkedik. A főhajó árkádíveit váltakozva féloszlopokkal tagolt négyszögű és zömök körpillérek hordják. Az oldalhajókat hevederek közötti bordás keresztboltozatokkal fedték le Ezek a boltozattípus legkorábbi ismert példái. A főhajó eredeti síkmennyezetét utóbb szintén ilyen boltozatokra cserélték. A keresztháztól nyugatra eső szakaszon azonban csak a tagozott pillérek között készültek a boltvállig felfutó féloszlopaikra támaszkodó hevederívek. Ezek két-két egymástól el nem határolt keresztboltozatot fognak közre. A főhajó oldalfalait a gazdagon tagolt, geometrikus díszű árkádok fölötte az empóra teherhárító ívvel összefogott ikernyílásai törik át, legfelül pedig a keresztboltozatok homlokíveiben az a ablakok előtt ívsorai. húzódó trifórium-folyosó A belső tér a hatása a gazdag díszítés ellenére súlyos és komor, hasonlóan a kevéssé tagolt homlokzatoké is. A nyugati homlokzat

elé 1175-ben érdekes, karcsú oszlopkötegeken nyugvó, könnyed árkádsorokkal öt hajóra osztott, gerenda-mennyezetes előcsarnok épült. Az íveket a jellegzetes normann zegzugos törtpálca díszítés kíséri több sorban. Spanyolország román stílusú építészete A pireneusi-félszigeten az arab mórok visszaszorítása után a felszabadított északi részeken a XI. században éled újra a keresztény építészet Ez főképpen a szomszédos dél-francia tartományok jellegzetességeit követi. Az arab-mór építészetből jobbára csak alaktani motívumokat, így a patkóívet veszik át. Egyik legjelentősebb emléke a Santiago de Compostela székesegyház, a mohamedánok elleni harcokban segítő Szent Jakab apostol tiszteletére emelt templom, amely Európa egyik leglátogatottabb zarándokhelye volt. Sanriago de Compostela székesegyház. Az 1078-1128 között épült monumentális templom a Toulouse-i Saint-Serninnel rokon, de hosszháza csak háromhajós.

ltália román stílusú építészete Itáliában a román stílusú építészet a XI. század közepétől a XIII század közepéig virágzik A területi széttagoltság itt is tájegységenként eltérő sajátosságokat hozott létre. A többségükben bazilikális templomok kezdetben a korai keresztény bazilikák elrendezését követik. A tágasabb arányú, széles és kevésbé magas hajókat nyitott fedélszék vagy síkmennyezet fedi. A bordás keresztboltozatok csak később jelennek meg A főhajó oldalfalait oszlopok, pillérek vagy ezek váltakozó során nyugvó, általában tágas árkádok hordják. Bizánci hatásra gyakori az empóra Az egy vagy három félkörös szentélyapszis gyakran közvetlenül a hosszházhoz vagy pedig keresztházhoz kapcsolódik. A négyezetet kupolával vagy sokszögű kolostorboltozattal fedik le, amely a tető fölé emelkedve az épület tömegében is jelentkezik. A nyugati fohomlokzatok tornyok hiányában általában a

bazilikális keresztmetszetet mutatják, de gyakoriak a templom teljes szélességében töretlen oromzattal záródó kulisszafalak is. Leghatásosabb tagoló motívumuk a törpe oszlopokkal alátámasztott, dekoratív árkádsor többszintes elrendezésben. A templomok nyújtott, kevésbé magas és mérsékelten tagolt tömege nyugodt hatású, amit a homlokzatok összefogottabb, többnyire sokszorosan ismétlődő tagozása is fokoz. A külsőn és a belsőn egyaránt érezhető az erős antik hatás, ami különösen a részleteken, keretezéseken, párkányokon, korintuszi jellegű oszlopfőkön jelentkezik. A harangtorony, campanile a templomtesttől külön áll. Négyszög vagy kör alaprajzú, többnyire gúla sisakkal lezárt tömegét felfelé szintenként szélesedő kapcsolt ablakok törik át. A hosszanti elrendezésű bazilikák mellett gyakoriak a centrális építmények, önálló keresztelőkápolnák, baptisteriumok is. Itália sajátos építészeti vonásokat

kialakító tájai Lombardia és Toszkána. Közép-Itáliában csak a a XIII. században jelentkeznek nagyobbszabású építési feladatok Dél-Itália és Szicília román stílusú és építészete bizánci, iszlám és normann hatásokat mutat. Lombardia román stílusú templomai általában háromhajós, empórás bazilikák, négyezeti kupolával. A nyitott fedélszékek és síkmennyezetek mellett gyakoriak a bordás keresztboltozatok is. A nyugati főhomlokzatok a három hajót érzékeltető, függőleges tagolásúak. Jellemzőek a homlokzatdíszítő ívsoros párkányok, vakárkádok és a törpegalériák. Ezeket talán a német romantikából veszik át vagy a Németországban is muködő lombard mesterek honosítják meg. Jellegzetesek a lombard kapuzarok a homlokzat előtt többnyire fekvő oroszlánfigurákra állított két karcsú oszlopon nyugvó, boltozott, oromzatos nyeregtetős előépítménnyel. A terület jelentős emlékei a milanoi San Ambrogio, a veronai

San Zeno Maggiore és a paviai San Michele templomok. Milano: San Ambrogio templom. Korai keresztény templom helyén a XII század első felében épült. Háromhajós, empórás álbazilika, félköríves apszissal záródó szentéllyel a főhajó, és apszissal lezárt kápolnákkal az oldalhajók keleti végén. Hajóit és empóráit az eredeti síkmennyezet helyett utóbb kötött rendszerben hevederívek közötti lapos bordájú keresztboltozatokkal fedték be. Toszkána románkori építészete fő vonásaiban egyezik Lombardiáéval, de itt erősebben érvénvesül az antik és korai keresztény hatás, részben az oszlopos bazilika-típus, részben az antik motívumok, korintuszi oszlopfők alkalmazásával. A bazilikák általában keresztházasak Nyugati homlokzatuk követi a bazilikális keresztmetszetet. Jellemző homlokzati elemük a vakárkádsor és a törpegaléria mellett a különféle színű helyi márványokból készült, architektonikus tagozást utánzó.

kevéssé plasztikus, berakásos burkolat Kiemelkedő emlékei a pisai székesegyház együttese, a firenzei San Miniato al Monte templom és a város keresztelő temploma, a Battistero. Pisa: székesegyház (duomo): 1063-tól a XIII. század végéig épült Öthajós, empórás bazilika, háromhajós, empórás keresztházzal, az ezen túlnyúló hosszházat lezáró félkörös szentélyapszissal. A XII században a hosszházat nyugat felé meghosszabbítják, magasítják, és az addig csak a belső oldalhajópár fölötti empórákat a külső fölött is kiépítik. Eredeti alakját a keresztház őrizte meg, amelynek végeihez apszisokat toldottak. Pisa: Campanile. A szentélytől délkeletre áll az 1173-ban megkezdett, de építése közben megdőlt és szakaszonként kiigazítva, teljesen csak a XIV. században befejezett kör alaprajzú harangtorony. a "ferde torony" Földszintjét és legfelső, sisak nélküli harang-emeletét vakárkádok, hat közbenső

szintjét karcsú oszlopos, árkádos körüljárók övezik. Piso: Battistero. A székesegyháztól nyugatra emelkedik az 1153-ban román stílusban megkezdett,nagyméretű kör alaprajzú keresztelőkápolna. Középterét, közepén a keresztelokúttal, váltakozó oszlopok és pillérek körén nyugvó árkádokkal elválasztott, kétszintes, boltozott körüljáró övezi. A középteret kúpos boltozat fedi amelyet a teljes épületet takaró, alacsonyabb gömbkupola fog körül. Az épület homlokzatát födszintjén oszlopos vakárkádsor, felette törpegaléria tagolja. A sávos márványburkolatú tükrökben nyílnak a keskeny ablakok. Felső részét a gótikában két szinten elrendezett csipkés oromzatok és tornyocskák sorával díszítették. Firenze,Battistero. A keresztelőkápolna római alapokon a VI-VII században épült, és a XIXIII században nyerte végleges képét Nyolcszög alaprajzú, nyugati oldalán négyszögű szentélyfülkével. 27 m átmérőjű,

osztatlan terét kolostorboltozat fedi Kétszintes belső architektúráján a római Pantheon hatása mutatkozik. A földszintet az egyes oldalakon a sarkoknál álló korintuszi fejezetu pilaszterek és a közöttük visszaugratott falsík előtt álló hasonló két oszlop tagolják, és a fölöttük húzódó antikos párkány zárja le. Az emeleten minden oldalon négy korintuszi pilaszter között ión oszloppal osztott ikerárkádok nyitják meg a köruljárót. A lezáró párkány fölött emelkedik a XIII századi mozaikkal borított kolostorboltozat. Az épület ékességei a három kapu domborműves bronz kapuszárnyai. A déli kaput Andrea Pisano 1330-36 között gótikus, az északit 1404-24, a keletit pedig 1430-52 között Lorenzo Ghiberti már reneszánsz ízlésben alkotta. A kápolna keleti oldalával szemben épült fel a XIV században a székesegyház. Róma: San Paolo fuori le Mura kolostorudvara. Róma viszonylag kisebb léptékű XI-XIII századi építészeti

alkotásai közül kiemelkedik a korai keresztény San Paolo fuori le Mura székesegyház melletti kolostorudvar 1220 és 1241 között épült kerengoje. A folyosó oldalait alacsony mellvédfal fölött pillérek közötti négyes árkádok nyitják meg az udvar felé. Ezek kazettázott íveit párosával állított karcsú, sima és csavart törzsű, antikos fejezetű oszlopocskák hordják. Az oszlopok törzsét és az árkádok fölötti párkányzat frízeit színes márvány- és aranyszínu szemcsékbol rakott, változatos geometrikus díszű mozaikok, ún. Kozmata-díszítések borítják Művészet, kultúra A román stílus korának kultúrája a nyugati kereszténységen alapszik. Kialakitásában döntő szerepe van a szerzetességnek, kezdetben a bencéseknek, a korszak végén a cisztercieknek és premontreieknek. A világi kultúrát a hűbériségen alapuló és a keresztes hadjáratokkal új célokat követő lovagság alakítja. A középkor korai évszázadaiban a

tudományos fejlődés megreked. A kereszténység felfogásának megfelelően minden tudomány forrásává a Biblia válik. Ennek ellenére hat a római kulturális örökség, majd arab közvetítéssel a görög tudomány és filozófia is. Ebben és a mezőgazdaság, valamint a technika fejlesztésében a szerzetesség jelentős szerepet játszik. A munkamegosztás fokozatos kialakulása a kézműipar újraéledését, tökéletesedését, gyakorlati találmányok és eljárások bevezetését és elterjedését eredményezi. A szinte kizárólag vallásos egyházi irodalom mellett történelmi munkák, részben pusztán eseményeket feljegyző kolostori évkönyvek, részben elbeszélő krónikák is keletkeznek. A világi irodalmat a lovagságot és eszményeit dicsőítő költészet, az antik irodalomból átvett és átformált, a valóság talajából fakadó elbeszélések képviselik. A lovagi irodalom kiemelkedő emlékei a XI. századi francia Roland-ének és a XII

századi német Nibelung-ének Hazánk e korból fennmaradt kevés, kizárólag latin nyelvű irodalmi emléke - közöttük Anonymus krónikája a XII. század végéről - közül kiemelkedik a XII századi Halotti beszéd, az első ismert, összefüggő magyar nyelvű prózai szöveg. A román stílusú képzőművészet vallásos tárgyú, és nagyrészt szorosan kapcsolódik az építészethez. Az egyház tanításait közvetíti közérthető, egyszerűsített alakban a többségükben írni-olvasni nem tudó embereknek, részben általánosan ismert jelképek, szimbólumok alkalmazásával. Jobbára ó- és újszövetségi jeleneteket vagy szentek legendáit ábrázolja A kőszobrászat alkotásai túlnyomó részben az egyházi épületek, templomok és kolostorok díszítésére készülnek, és ezek leghangsúlyosabb és legszembetűnőbb részein helyezkednek el. Így a kapuk oldalain és a nyílásuk fölötti ívmezőben, timpanonban, az oszlopfőkön, szentélykorlátokon

és szószékeken. A bronzszobrászat domborműves kapuszárnyak, keresztelő medencék, lámpások díszítésére összpontosul. A román stílusú kőszobrászat jelentős emlékei a déI-franciaországi Saint-Gilles és az Arlesi Saint Trophime templom kapuzárai, amelyek kompozíciójukban és formálásukban antik római példákat követnek, a Vezelay-i Sainte Madeleine templom kapujának ívmezojét kitöltő dombormű, Krisztus és az apostolok nyújtott, bizáncias alakjaival és a Chartres-i székesegyház nyugati kapuzatainak bélletszobrai. Németországban a bambergi és a naumburgi székesegyház késői román szobrászati díszítése emelkedik ki. Hazánkban a legjelentősebb szobrászati emlékek az esztergomi bazilika díszkapujának, a Porta Speciosanak domborművei, a kalocsai székesegyházból származó királyfej, a vértesszentkereszti, karcsai templom és az esztergomi királyi kápolna figurális díszű oszlopés pillérfői és a jáki templom kapués

szentélyfülkéinek szobrai. A domborműves, öntött bronz vagy bronz borítású kapuszárnyak legszebb példái Németországban a hildesheimi székesegyház, Olaszországban a pisai dóm és a veronai San Zeno templom bejáratait díszítik. A román stílusú festészet alkotásai részben a templomok falait és boltozatait díszítő, különösen Franciaországban nagy számban megőrzött falfestmények, részben kódexillusztrációk, miniatúrák. A falfestészet hazai emlékei közül kiemelkednek a feldebrői altemplom, a veszprémi Gizella-kápolna, a vizsolyi. szalonnai, hidegségi és a jáki templom freskótöredékei. Itáliában tovább virágzik a mozaikművészet is. A korabeli templomok falát és boltozatait díszítő figurális művek mellett jellegzetesek a Rómában muködő, görög eredetű Cosmas család muhelyének XII. századi ornamentális mozaikjai, az ún cosmaták, amelyek falfelületek mellett oszloptörzseket és más részleteket is borítanak.

Magas színvonalú a jobbára szintén egyházi rendeltetésű román stílusú textilművészet. Alkotásai részben egyházi öltözetek, részben képes falikárpitok. Utóbbiak jelentős képviseloje a XI. század végi bayeuxi kárpit, amelynek mintegy 60 m hosszú hímzett képsora Angliának Hódító Vilmos által történt elfoglalását ábrázolja feliratos jelenetekben. Hazánkban a Gizella királynő nevéhez fűződő hímzett koronázási palást e művészetág legszebb emléke. MAGYARORSZÁG MŰVÉSZETE A HONFOGLALÁS KORÁBAN A honfoglaló magyarság társadalmi szerkezete határozta meg, hogy a Kárpátmedence egykori lakóinak a hagyatékát őseink milyen mértékben vették át és építették be saját kultúrájukba. A magyarok díszítő művészete nagyrészt kiszorította a közvetlen megeloző, úgynevezett második avar korszak sok tekintetben hasonló fémművességét. Ennek készítményei korábban a morvaországi szláv díszítőművészetben is

szerephez jutottak. Az avarok pompás fémművészeti emlékeit meg sem közelíti a magyarországi szláv lelőhelyeken talált, sokkal szegényebb leletanyag. Csak ritkán fordul elő egy-egy gazdagabb, finomabb díszítésű, rendszerint bizánci mintaképeket követő ékszer; a nomádok fényűzésével ellentétben a földművesek érezhetően sokkal egyszerűbbek, s a keresztény halottakkal többé nem temetnek el semmiféle sírmellékletet. A X századtól kezdve a szegényesebb köznépi temetőkben összekeverednek a különböző népek szokásai. A honfoglalással és a nemzetségi szállásterületek elosztásával létrejött az a települési rend, amely az ország későbbi vármegyeszervezésének alapját jelentette. A nemzetségi szállásterületek központjában erődítéseket, nagy befogadóképességű, jól védhető várakat kellett emelni, és ez olyan feladat volt, amely sok tekintetben megváltoztatta a magyar nemzetségek előkelőinek a művészeti

igényeit is. Az újonnan épített erődítések többnyire jól kiválasztott, védhető, igen gyakran vízzel is majdnem körülzárt helyen fekvő, gyűrű alakú földvárak voltak. A megtelepedés folyamatában nagy szerepet játszott, hogy igen gyakran követték a régebbi nyomokat, felhasználták az elődök telephelyeit. Árpád vezértársa, Kurszán, az aquincumi katonai város amfiteátrumát választotta központjául, s amikor Taksony fejedelem Pestre tette át székhelyét, ugyancsak római castrum falait használta fel. A visegrádi Sibrik-domb római erődítménye lett a fejedelmi nemzetség központi vármegyéjének a székhelye is. Történetírásunkat már Anonymus Gestája óta foglalkoztatja az a kérdés, hogyan vették birtokukba a honfoglaló magyarok a pannóniai római uralom építészeti emlékeit, mit jelentett számukra a monumentális építészet maradványaival való találkozás. Ott, ahol egykori római városokban kimutathatók a germánok,

majd avarok nyomai, a temetkezések, a különböző építmények mind arról tanúskodnak, hogy a már romba dőlt városok egy-egyrészét használták fel. A magyar honfoglalók is nemegyszer a római amfiteátrumok vagy kőfalakkal védett castrumok falai között rendezték be szállásaikat. A Dunántúlon mindenesetre nem ők voltak e tekintetben az elsők. Az avarokat a VIII század végén kiszorító frankok s a IX. század folyamán a római Pannóniában megtelepülő morvaszlávok a Duna bal partját elsősorban védelmi vonalnak tekintették, letelepülésük során e vidéknek kisebb szerep jutott. A IX. század közepén a frank keleti határvidék őrgrófjainak ellenorzése alatt alakult ki Mosaburg, a mai Zalavár körül a morva birodalomból elmenekült Pribina herceg állama. Pribina és utóda, Kocel idején a salzburgi érsek és az aquileiai pátriárka térítő tevékenységének eredményeképpen a Zala mocsarai között rejtoző fejedelmi várban és

körülötte templomok egész sora épült. A zalávári erődítés Mária-templomát a pannóniai térítésrol beszámoló salzburgi forrás szerint 850-ben Liupram salzburgi érsek szentelte fel. A vár templomáról nem sokat tudunk. Talán a Liupram által épített, Szent Adorján mártír ereklyéit őrző, vagy egy másik, Keresztelő Szent Jánosnak szentelt templommal azonos az a háromhajós építmény, amelynek alapfalait régészeti ásatások tárták fel. A kívül egyenes fallal, belül három apszissal zárt templom pillérsorai bizonyosan későbbről, a XI. századból származnak. A IX század közepén épített templom rokonságban lehetett azokkal a három oltár számára épített, apszisokkal záródó, észak-afrikai eredetű templomokkal és nagyobb bazilikákkal, amelyek a VI. század táján meghonosodtak az Adriai-tenger partvidékén, s innen továbbterjedve a Karoling-kori építészet fontos típusává váltak mindenütt az Alpok vidékén. Az

átépítések arról tanúskodnak, hogy Zalavár IX századi települése és épületei jelentős szerepet kaptak az István király által itt alapított későbbi bencés monostor kialakulásában. A térítésről szóló salzburgi beszámoló más helyeket is említ A felsőrolt dunántúli egyházas települések többsége igen nehezen azonosítható, mégis valószínűsíthetjük, hogy a római Savaria, a későbbi Szombathely területén fontos település volt. Bizonyos, hogy a Sopianae romjain álló Pécset a már ekkor álló öt templomáról nevezték el. Igen jellemző azonban, hogy mennyire nem volt meg a városi élet folyamatossága Pécsett : a vár a székesegyházzal együtt a római kori város temetője körül alakult ki. PREROMANIKA - VÁLTOZÁSOK A X. SZÁZAD MÁSODIK FELÉBEN A X. század közepén a magyarság, magával hozott hagyományait, szokásait, erkölcseit feladva, beilleszkedett az ez idő tájt - és többek közt éppen a kalandozó magyar

hadjáratok nyomására - megszilárduló nyugat-európai feudális államok közösségébe. Ez a mélyre ható társadalmi és politikai változás hamarosan a művészeti kultúrában is sorsdöntő korszakváltást hozott létre. A 955-ös, megsemmisítő lech-mezei vereség súlyos csapást mért a fejedelmek és a nemzetségfők által a honfoglalás óta követett politikára, és I. Ottó német államának fenyegetését is kiváltotta. A nyugati kalandozó hadjáratokat be kellett szüntetni, s a balkáni betörések is megritkultak a következő másfél évtizedben. A magyarság vezető rétege, a nemzetségek előkelői és a fejedelem maga is felismerték, hogy a megoldást csak az jelentheti, ha felveszik a kereszténységet, és szövetségeket kötnek a mindenfelől szomszédos feudális államokkal. Ezt követelte a történelmi szükségszerűség Ekkor került sor Géza új székhelyének, Esztergomnak a kiépítésére. Géza idejében keletkezhetett a várhegyen

az utat és a nevezetes vásárhely forgalmát ellenorző vár első palotaépülete és tornya is. A hegy északi részén emelt István-templom talán a Pilgrim passaui püspöktől küldött térítők hatását mutatja. Az ország második központja valószínűleg a későbbi királyi székváros, Székesfehérvár volt, ahol minden bizonnyal már Géza idején kialakult a megerősített fejedelmi szálláshely, és benne a Szent Péter és Pál-templom - a barokk kori székesegyház korai elődje -, ahol a hagyomány szerint Gézát eltemették. A templom nyugati homlokzata előtt a közelmúltban centrális, minden bizonnyal négy karéjos épület maradványai kerültek elő. Géza uralkodásának eredményei teremtették meg az alapot István számára a magyar feudális állam kialakítására. A királyi vármegyék rendszerének kiépítése során a nemzetségfők várai fokozatosan királyi tisztviselők, ispánok kezére kerültek, s míg a nemzetségek általában

megtartották a vármegyék területének egyharmad részét, a lázadó nemzetségfok egész területe királyi kézre került. Így őrizte meg az Ajtony birtokai helyén kialakult Csanád vármegye az Ajtonyt legyőző királyi hadak vezérének a nevét. A királyi várak egyben az egyházszervezésnek is fontos központjai voltak. A korai törvények az egyházi ügyekben az archidiakonus (esperes) mellett igen fontos szerepet biztosítottak a királyt képviselő ispánnak is. A királyi várak keresztelőegyházai, az archidiakonusok központjai jelentették az egyházszervezés csíráit, belőlük szerteágazva jött létre az alárendelt templomok, kápolnák hálózata. A királyi birtokok szervezete jelentette az egyházmegyék megszervezésének az alapját is. A királyi várakban, a paloták közelében felépített körkápolnák jellegzetes tartozékai a keleteurópai fejedelmi udvaroknak. Még a X század végén épülhetett Veszprémben az első, a

székesegyház felépítését valószínűleg megelőző Szent György-kápolna. Ugyanekkor készült el az esztergomi várhegy déli csúcsán álló rotunda is. Mindkettő mellett hamarosan a székesegyház is helyet kapott. Az esztergomit nem véletlenül szentelték Szent Adalbert tiszteletére. Kialakultak a korabeli élénk művészeti tevékenység keretei, amelynek sajnos jobban ismerjük a feladatait, mint az emlékeit, hiszen legtöbb alkotását többszörösen átalakítva, s így is nagyrészt csak romjaiban ismerjük. AZ ÁLLAMALAPÍTÁS KORÁNAK MŰVÉSZETE A kereszténység felvételét és a feudális állam megalapítását követő kulturális változásokról azok a tudósítások és emlékek tanúskodnak a legnyilvánvalóbban, amelyek István király művészetpártolását hirdetik. A Szent István legendák különös gondot fordítanak arra, hogy bemutassák azt az egyházalapítót, aki rendszeresen meglátogatja az általa létesített székes- és

monostoregyházakat, gondjukat viseli, és ha szükséges, gondoskodik rendbehozatalukról. Kíséretében ott a kegyes királyné, aki ellátja őket kegytárgyakkal, és saját kezűleg hímzi, javítja az egyházi ruhákat. I István törvényei között találhatók olyan intézkedések, amelyek szerint a tíz-tíz falu számára építendő egyházakban a liturgikus felszerelésről a király gondoskodik, míg papokat és könyveket a püspök biztosít. A törvényekből világossá válik, hogy a falusi templomok esetében a királyt a várispánok képviselték. Joggal feltételezhetjük, hogy a keresztény egyház szervezetének kiépítésével párhuzamosan a királyi udvartól a falusi templomokig egységesen elterjedt az új, nyugati típusú művészet, s a pogány szokások kiszorításával egy időben a honfoglalás kori művészet örökébe lépett. Valószínűleg egy ideig még a királyi udvarban is tovább éltek a honfoglalás kori művészeti kultúra

maradványai. Bizonyára őrizték a fejedelmi kincstár örökségét, az Árpádok méltóságjelző kincseit. Erre utal az a valószínű tény, hogy a bécsi kincstár magyar szablyája I András özvegye, Anasztázia királyné adományából kerülhetett előbb Nordheimi Ottó bajor herceg, majd a császár birtokába. Valószínűleg bizánci munkák is helyet kaptak a királyi kincstárban, ezeket művészeti értékük és reprezentatív jellegük miatt egyaránt nagyon becsülték. Tudjuk, hogy István a bizánci császárral szövetségben vezetett bolgár hadjárata során egy időre megszerezte az ohridi Szent György-kolostor ereklyéit. Ajtony legyőzését követően is kerülhettek birtokába zsákmányként bizánci műalkotások, de az a körülmény, hogy Veszprém-völgyben görög apácakolostort alapított a király, arra is rávilágít, hogy a keleti egyházhoz fűződő kapcsolatok a királyi családon belül is éltek. Szent István Nagyobbik Legendája

megemlékezik arról, hogy a király székesfehérvári bazilikájának arany oltártáblákat, drága művű oltárcibóriumot, kereszteket és gazdag ruhákat adományozott. A leírás azonos azokkal a feljegyzésekkel és emlékekkel, amelyek az Ottó-kor nagy fejedelmi donációiról tudósítanak. Bizonyos, hogy e mintaképeknek meghatározó szerepük volt abban, ahogy a király a magyarországi templomokat liturgikus tárgyakkal felszerelte. Gizella bajor hercegnő, István király felesége, feltehetően miután 1045-ben elmenekült az országból, meghalt anyja sírjára készíttette a regensburgi Niedermünster számára a drágakövekkel és zománccal díszített arany Gizella-keresztet. A diadalmas kereszthalált kifejező győzelmi jelvényként értelmezett, drágaköves kereszten lebegő, arany Krisztus-test ugyanolyan valószerű, mint a Gizella bátyjának, István sógorának, II. Henrik császárnak ötvösművein ábrázolt alakok. Liturgikus tárgyak

töredékeinek egész sora bizonyítja, hogy ez a felfogásmód már szélesebb körben elterjedt erre az időre. Az Ujszászon talált arany kereszt-corpus Krisztusfiguráján az elnehezedett, halott test ábrázolása, a petyhüdt testformák visszaadása elárulja, hogy készítői az Ottókori németországi művészet felfogását vették mintaképül. Hasonló, talán legközelebbről a reichenaui kolostori iskola festészetével rokon stiláris felfogást képvisel az a hímzett liturgikus öltözet, casula, amelyet - felirata szerint - István király és Gizella királyné 1031-ben adományozott a székesfehérvári Máriatemplomnak, s amelyet késobb a magyar királyok koronázó palástjává alakítottak át. Az eredetileg mintegy az ég sátrát jelképező ruha darab ábrázolási rendszere a keresztény mindenség felépítését kívánja megjeleníteni, s az emberalakot öltött, majd végső ítélkezésre ismét földreszállott Krisztust angyalok kara veszi

körül, próféták, apostolok és szentek szigorú hierarchikus rendje övezi. Ennek a világrendnek része a földi király portréjának ábrázolása is. Igen nagy jelentősége volt az ország képét lényegesen átformáló építkezéseknek. Az I István által építtetett székesfehérvári Mária-templom alapítására a bolgárok ellen viselt hadjáratot követoen, 1019 körül került sor. A templomhoz különleges jogi helyzetű prépostság tartozott: a nyugati udvari templomok példájára alapított királyi kápolnát megillette ez a tisztesség. A székesfehérvári királyi bazilika állami jelentősége legalább olyan nagy volt, mint egyházi rendeltetése. Az épületnek sajnos csak alapfalai maradtak ránk, kétséget kizáróan István korában épült a nagy kváderkövekből falazott, tágas főapszis, amely három hajós, tágas bazilika keleti lezárására szolgált. Az apszis két oldalán négyzetes terek zárták a templom két mellékhajóját A

templom belső kiképzéséről a későbbi átépítések miatt semmit sem tudunk, de feltehető, hogy árkádívei nyitott fedélszékű hajókat hordoz Mindmáig tisztázatlan, hogy az 1015-ben alapított pécsváradi bencés apátságban a tört kőből épült, belül féloszlopokkal tagolt első templom csak egy része, esetleg altemploma volt-e az apátság egykori templomának. Bizonyos azonban, hogy a XII. századi átépítés során az akkor készült boltozat tartópillérébe XI. századi oszlopok maradványait is befalazták Csak XVI századi hadmérnöki rajzból ismeretes az 1019-ben alapított, a felmérés idejére már végvárrá átépített zalavári Szent Adorján bencés apátsági templom. A rajz a pécsváradihoz és a kalocsaihoz nagyon hasonló alaprajzi elrendezésről tanúskodik. A XI. század első templomai meglehetősen dísztelen, egyszerű épületek lehettek A monumentális dekorációnak e korban még Európa-szerte éppen csak az első csírái

jelentkeznek. A ránk maradt töredékek is arról tanúskodnak, hogy különösen a belső berendezés díszítésében jutott jelentősebb szerephez a szobrászat. A zalavári Szent Adorjántemplom díszítő faragványai márványból, finom művű kőfaragómunkával készültek Díszítményük főeleme a szigorú geometriai logika szerint vezetett, laposan faragott fonatdísz, amelyben olykor ugyancsak laposan kezelt, bevésett vonalakkal tagolt állatábrázolások jelennek meg. A faragványok a legnagyobb valószínűség szerint észak-itáliai, dalmáciai, az Adriai-tenger vidékéről kiinduló kőfaragók munkái. Mint a legközelebbi rokon emléken, az aquileiai székesegyház püspöki trónusának és szentélykorlátjának díszítésén, Zalavárott is hasonló rendeltetéssel alkalmazhatták a faragványokat. Egyik szalagfonatos, felirattal is ellátott kőgerenda kapuszemöldök volt. Részben a zalavári faragványokéhoz hasonló ornamentika s azonos

komponálásmód : a háttérsíkból csak enyhén kiemelkedő, alig-alig plasztikus, inkább a bevésett vonalak hálózatával tagolt figurák jellemzik a római szarkofágból átfaragott székesfehérvári ún. Szent István-koporsót (vagy Szent István szarkofágot). A "Szent István szarkofág" rövid oldala. Székesfehérvár, a XI sz első fele A kevés ábrázolás minden bizonnyal szimbolikus értelmu : a korinthoszi oszlopok, palmetták és rozetták között őrködő kerubok alighanem a mennyei király jelenlétére utalnak. A rövidebb oldalon antikizáló, profilozott keretben lendületesen repülő angyal emeli a halott lelkét csecsemőként a magasba. Mintha egy X századi bizánci Mária halála-relief részletét nagyította volna fel a kőfaragó. Talán feltételezhetjük, hogy felső-itáliai közvetítéssel bizánci hatás érvényesült itt Észak-Itália, ahonnan a velencei Gellért püspök, s István közvetlen utóda, Orseolo Péter

Magyarországra jött, az Ottó-kori német birodalom számára is közvetítette a nagyra becsült és közkedvelt bizánci stílust. KELET ÉS NYUGAT HATÁRVIDÉKÉN: A XI. SZÁZAD MÁSODIK HARMADA I. István államalapító tevékenysége és példája meghatározta utódai célkitűzéseit is Számos, az ő korában elkezdett építkezés csak a XI. század közepén fejeződött be, és több székesegyház építését valószínűleg csak ekkor kezdték el. A pécsi székesegyház alapítását is Péter királynak tulajdonítja a krónikás hagyomány. Ezt a templomot - amely 1064-ben leégett - választotta Péter temetkező helyéül is. Ugyancsak ő alapította az óbudai Szent Péterprépostságot, amelynek építkezései hosszú ideig elhúzódtak Általában abban is követték Istvánt az utódai, hogy igyekeztek még életükben megalapítani saját monostorukat maguk és családjuk temetkező helyéül. Kálmán királyig nem vált szokássá, hogy a királyokat

Székesfehérvárott temessék el, általában a saját egyházukban temetkeztek. Valószínű, hogy ilyen céllal alapították az Aba nemzetség birtokán álló Feldebrő templomát, sot újabban feltételezik, hogy a krónikában említett "régi verem", Aba Sámuel ideiglenes temetőhelye, Debrő nevét rejti. A feldebrői templom négyzetes alaprajzú, négynégy pillérsorral osztott, mind a négy oldalán apszissal bővített centrális tér volt. Főhajója és kereszthajója bizonyára kereszt alakban emelkedett ki a tömbszerűen összefogott épülettömegbűl, s a négyezetet kupola fedhette. Később, a XII században a templom külső pillérsorainak vonalában kisebb templom határfalait építették meg. Ez a máig álló fal magába foglalja a két pillérsor összetett formájú, lapos fedőlemezzel lezárt pilléreit. Hasonló, olykor határozatlan kehelyformákba átmenő pillérkötegek tartják a templom keleti része alatt végighúzódó, hathajós,

két szakasz mélységű altemplom boltozatait is. Egy helyen megkezdett, de be nem fejezett palmettaleveles fríz fedezhető fel. A kripta, amely fölött a templom egész keleti részét elfoglaló szentély emelkedett, a centrális jellegű alaprajz ellenére határozottan ellenkezik a bizánci épülettagolással. Az I. Béla által 1061-ben alapított szekszárdi bencés monostortemplomának maradványai azt bizonyítják, hogy ez az épület is a kifejlett bizánci keresztkupolás templomtípus térrendszerét követte. Szentélye három félköríves apszissal zárult, főhajója és kereszthajója nyilván kereszt alakban kiemelkedett, mellékhajóinak keleti és nyugati szakaszai a bizánci kilencosztású tértípus rendszerébe illeszkednek, négy vaskos pillére bizonyára kupolát tartott. A szekszárdi templom kulcsfontosságú emlék, mert díszítő faragványai is ránk maradtak. A szekszárdi múzeumban őrzött pillérfotöredékek ugyanúgy bizánci művészi

kapcsolatokról vallanak, mint a templom alapfalai. Egy kisebb méretű, gazdagon díszített szekszárdi vállkő valóságos mintadarabja a honfoglalás kori motívumkészletnek. Egyik végét szalagfonat díszíti, a másikon a szalagfonat hurkaiba írt palmetták motívuma ismétlődik, két hosszanti oldalát különféleképpen összekapcsolt, álló palmetták sora élénkíti. Az úgynevezett "palmettás stílus" határozottan bizáncias igazodású művészet, amelynek pontos kapcsolatai még javarészt felderítetlenek. Az építészeti alkotások kiemelt helyein, oszlopfőkön, párkányokon, vállköveken gazdag, csipkeszerű díszítést alkalmaznak, ez a Bizáncban is a X. századtól kezdve arab hatásra elterjedt építészeti dekoráció honosodott meg Magyarországon. Velük együtt a szalagfonatos ornamentika gazdag változatai is megjelentek. Túlnyomó többségben az alapító személyes reprezentációját szolgáló saját egyházak épülnek.

Ebben a korban hallunk először arról, hogy a királyi építtetők mellett előkelő urak is építtetnek monostorokat : 1067 körül az Aba nembeli Péter comes alapított Százdon monostort, míg a zselicszentjakabi bencés monostor alapítója 1061-ben a Győr nembeli Ottó ispán volt. Zselicszentjakabi templom meglehetősen szokatlan, hosszanti és valószínűleg oldalkarzatos elrendezésű volt, bizáncias jellegű faragványokkal. A bizánci művészeti igazodás elterjedésében bizonyára nem csupán az előkelő művészeti példák, hanem politikai kapcsolatok is szerepet játszottak. Nem véletlen, hogy ez a művészet nem halt el a XI. század végén, hanem különösen az ország déli vidékein, ahol a szomszédos Bizánc befolyása és a bizánci vallás elterjedése is nagyobb volt, a XII. században még elevenen élt. Az ismert szalagfonatos-palmettás ornamentika mellett ez időből figurális emlékeket is ismerünk. Relieftöredékek, közöttük fülkében

álló szentek maradványai, egy feszület ábrázolása a Duna menti Dombó bencés kolostorából. Felkantározott ló és feszület töredéke díszít egy Bodrogmonostorszegről való pillérfejezetet, más töredékeken a fonatdíszes és palmettás ornamentika jelenik meg. ROMÁNKOR - AZ ÉRETT ROMANIKA ELSŐ KORSZAKA A XI. század végét nagyarányú építőtevékenység jellemzi Székesegyházakon és kolostortemplomokon egyaránt elterjedt a három félköríves apszissal zárt, pillérekre támaszkodó árkádokkal három hajóra osztott terű, kereszthajó nélküli bazilika, amelyet - a félkupolával boltozott apszis kivételével - általában nyitott fedélszék fedett. Ehhez a típushoz tartozott az I. Géza által 1074 után alapított váci székesegyház, az ugyancsak általa, 1075ben alapított garamszentbenedeki bencés apátsági templom, továbbá az a somogyvári Szent Egyed apátsági templom, amelynek alapítólevelét 1091ben, I. László király

jelenlétében fogalmazták meg. László ebben az időben figyelemre méltó politikai irányvonalváltozást készített elo : közeledni próbált a pápai párthoz, hogy új, horvátországi hódításaihoz megszerezze a pápai beleegyezést. Ezért telepített St-Gilles-ből hívott francia bencéseket a somogyvári apátságba, melyet minden bizonnyal temetkezőhelyének is szánt. Az építészeti tagolás megváltozott felfogása szembetűnően jut érvényre az építészeti szobrászat gazdagabbá válásában. Az 1064- ben leégett pécsi székesegyház újjáépítését valószínűleg hamarosan megkezdték; ez volt a kor egyik legnagyobb, bizonyára a XII. századba is átnyúló építészeti vállalkozása. A három apszissal zárt, háromhajós templomtérben a szentélyrész alatt hatalmas méretű, borda nélküli keresztboltozatokkal lefedett, kockafejezetes oszlopokkal öt hajóra tagolt kripta épült. Fölötte a főhajóénál magasabb szinten, mint templom a

templomban, épült meg a székesegyház papságát befogadó kórus. A tér tagolását az árkádokat hordozó pillérek támváltása is hangsúlyozta : hasáb alakú, egyszerű pillérek váltakoztak a szentélyt határoló és a templom tornyai között elhelyezkedő féloszlopokkal bővített pillérekkel. A ránk maradt féloszlopfők között figurális díszű is akad Egyiken a román kori építészeti szobrászat gyakori témája látható : harc a védtelen ember és a hol antik mitológiai lények (itt baltás kentaur), hol vadállatok (kígyó) formájában támadó gonosz között. A féloszlopfővel szembeni gyámkő kettős halfarkú szirént ábrázol A pécsi faragványok durva, erős plaszticitású figuratípusai világosan tanúskodnak a XI. század végi lombardiai szobrászat magyarországi hatásáról. Ugyanilyen törekvésekkel találkozunk Székesfehérvárott is, ahol a XII. század folyamán a királyi bazilikát a pécsi székesegyház tértagolásához

hasonlóan, a tér egyes egységeinek határait hangsúlyozó, váltakozó pillérekkel építették át. A megmaradt pillérfőtöredékek sűrű levélornamentikájából a sarkokon erőteljes plaszticitású figurák: sas, baziliszkusz, összefonódó sárkányok bukkannak elő. A XII század elején Székesfehérvárott dolgozó mesterek egyike, aki talán a finomabb belső építészeti részleteket, például szószéket is díszítette, bizonyosan a Comói-tó vidékéről érkezett. 1137-ben a király és udvara jelenlétében szentelték fel a Dávid apát által újjáépíttetett pannonhalmi apátsági templomot. Csak csekély töredékeit ismerjük. Ugyanebben az időben nagy építkezések kezdődhettek Esztergomban is. A Géza fejedelem óta álló királyi palotát valószínűleg Könyves Kálmán uralkodása idején bővítették a feudális várakra jellemző lakótoronnyal, amelyhez palotaszárnyak járultak. Ezután kezdhették el a Szent

Adalbertszékesegyházat, a templom romjait ábrázoló XVIII. századi rajzokon látható formájában. Szentélyrészében, amely félkörívesen záruló, környezeténél magasabb főszentélyből, és két, kívül egyenesen zárt, belül félköríves mellékapszisból állott, 1156-ban már oltárt szentelhettek. A két mellékszentély felett keleten toronypár állott: ez a megoldás valószínűleg felső-itáliai eredetű. Egy új elem is feltűnt Esztergom építészeti díszében: az állatalakos fejezetek mellett, a tömbszerű, növényi díszítményekkel csak a felületükön tagolt részletek helyett az antik kőfaragóművészet minden művészi és technikai fortélyát ismerő mesterművek, hatalmas korinthoszi fejezetek tűntek fel a pillérek féloszlopain. A váltás olyan meglepő, hogy ezt az ornamentikát a magyar művészettörténetírás hosszú ideig a pannóniai római kor hagyatékának tartotta. Hozzájárult a zavarhoz a XIII század végén a

krónika író Ákos mester is, aki azzal akarta növelni káptalanja tekintélyét, hogy az óbudai prépostságot I. István alapításaként tüntette fel. Az alapító azonban valószínuleg Péter király volt s bizonyos, hogy az óbudai Szent Péter-prépostság templomán a XII. század második harmadában is építkeztek. Ekkor készültek az esztergomiakkal szorosan rokonságban lévő, antikizáló építészeti faragványok, s velük együtt egy oszlopos bélletű kapuzat is. A prépostság szerteszóródott töredékei alapján igen gazdag dekorációra következtethetünk. A prépostsági templomnak a XII. század közepén faragott szentélyrekesztő mellvédjéhez tartozó domborművek néhány töredéke közül legteljesebb az Ábrahám és a három angyal jelenetének egy részét ábrázoló relief. Az árkád alá komponált csoport mellett az indafonatba bonyolódott állat küzdelmének jelenetével díszített osztópillér is fennmaradt. Különösen

tanulságos összevetni az óbudai faragványt azzal a Somogyvárról származó relieffel, amely Szent Egyed miséjét ábrázolja. A somogyvári töredékek minden tekintetben a budai mellvédlap rokonainak tekinthetők, keretezésmódjuk, sot függőleges szegélyük is nagyon hasonló. A kisebb kegyúri és falusi templomok kialakult rendszere, részletmegoldásaik változatossága, nem utolsósorban pedig az egyes típusok tartós fennmaradása gazdag és fejlett művészi gyakorlatról tanúskodik. A falusi templomoknak két egyformán igen elterjedt alaptípusát különböztethetjük meg. Talán már korábbi szokásnak megfelelően, a XI. századi várkápolnák utódaiként épültek centrális elrendezésű templomok, amelyeknek egyszerű, kör alaprajzú vagy egyetlen apszissal bővített változata (pl. Szalonna, Kisnána) mellett bonyolultabb téralakítású, rendszerint négy vagy hat apszissal bővített formái is feltuntek. A rotundák többsége feltehetően falusi

plébániatemplomnak készült; emellett szól az a tény, hogy még a XIII. században is sűrűn épülnek (így Jákon, Bényben) olyan monostortemplomok közvetlen közelében, amelyek nem töltöttek be plébániafunkciókat. Mellettük a falusi templomépítészet másik elterjedt XII századi típusa a négyszögletes, sík mennyezettel lefedett egyetlen hajóból és hozzá csatlakozó, félkupolával boltozott apszisból álló épületforma. Ez időben rendszerint ez a két építészeti alapforma elégítette ki a rendkívül szűkös építési program igényeit, még tornyok sem igen épültek. AZ ÉRETT ROMANIKA VIRÁGKORÁNAK MAGYARORSZÁGI MŰHELYEI A XII. SZÁZAD MÁSODIK FELÉBEN Az érett romanika művészeti kultúrája teljes gazdagságában, sokoldalú fejlettségében a XII. század második felében bontakozott ki Magyarországon. Ekkor vált ez a stílus igazán otthonossá, országosan elterjedtté, amit mi sem bizonyít inkább, mint hogy egy-egy vezető

műhely stílussajátosságai az emlékek egész során felfedezhetők. A pécsi székesegyház esetében a XIX. századi átépítés után a kutatóknak nincs többé módjuk közvetlen megfigyelésekre. Csak annyi látszik bizonyosnak, hogy a templom a XII század folyamán nyerte el végleges román kori alakját, gazdagon tagolt belső terével, két, valószínűleg előbb keleten, majd nyugaton felépített toronypárjával. Valószínűleg a nyugati kapuzat készült el legutoljára. A díszes belső berendezés kialakítása, ami főleg szobrászi feladat volt, nem függött össze szorosan az építkezés menetével. A kriptalejáróknak, a kripta homlokzatának és a főhajóból a mélybe vezető két lépcsőlejáró között emelt Szent Keresztoltárnak díszítésében különböző stílusú elemek találkoztak össze. Az altemplomba vezető két lépcsőház reliefsorai közül az északiakon felismerhető Ádám és Éva bibliai történetének ábrázolása és hat

apostol fülkében álló alakja, míg a déli lépcsőházban Jézus születésének és gyermekségének ábrázolásai fölött a kínszenvedés, alatta a Sámson-történet képszalagja kapott helyet. A szalagszerű, folyamatos előadásmód végső soron a bibliaillusztráció késői antik hagyományaira vezethető vissza. Ez a magyarázata annak a kompozíciós összefüggésnek, amely a pécsi jeleneteket Wiligelmo mesternek a modenai dóm homlokzaton levő ótestamentumi domborműveihez fűzi. Az itáliai előképeken kívül a domborműsorozat mesterei bizonyára ismerhették e témakör olyan franciaországi feldolgozásait, amilyenek a század első negyedének moissaci, illetve burgundiai képsorai. Sokoldalúságuk alapján azonban feltételezhetjük, hogy nemcsak egy-egy előképhez igazodtak, hanem egy nagy múltú hagyományhoz kapcsolódtak. Műveik stílusa oly egységes, hogy aligha lehet elkülöníteni egy Itáliából érkezett és egy francia tanultságú mester

keze munkáját. Bizonyos csak annyi, hogy a változatosan és kifejezően mozgó, gesztikuláló alakok, a drapéria és a test egymást erősítő harmóniájának sokféle megnyilvánulása, a relief alapsíkjától kerekdeden elváló, bonyolult térbeliségben összekapcsolódó alakformálás feltételezi a XII. század közepi franciaországi stílusfejlődés, különösen pedig a burgundiai szobrászat ismeretét. A pécsi faragványok további csoportjai is hasonló, kiterjedt kapcsolatokról tanúskodnak. Az az építészeti ornamentika, amely fontos szerepet kapott az altemplomi lejárók reliefsorainak összefogásában is - s amelynek kiemelkedő példája a kripta nyugati homlokzata előtt állott Szent Kereszt-oltár baldachinja - szembetűnő rokonságban van a Pavia templomain még a XII. század közepe után is gyakori díszítésmóddal Paviai eredetű a szó szoros értelmében minden szabad felületet elborító, az oltárbaldachin keresztboltozatát is befonó,

a konstrukciót változatos és színes felületi játékban feloldó növényi ornamentika. E díszítő stílus datálására biztosabb alapunk van, mióta tudjuk, hogy az ercsi bencés apátság épületén, amelynek maradványai ugyanehhez a körhöz tartozó mesterek keze nyomát árulják el, 1186 táján már dolgoztak. Ebben az évben ugyanis már oda temethették el az alapító Tamás nádort. Az ercsi faragványok közül csak néhány töredék áll közel a pécsi Szent Kereszt-oltár mestereinek munkáihoz; a többi későbbi eredetű. A pécsi oltárbaldachinon jelentkező díszítő szobrászat kiváló emlékei kerültek elő a székesfehérvári királyi bazilika romjaiból. Ezek egyebek között egy gazdag, feltehetőleg a XII század utolsó negyedében épített kapuzathoz tartoznak, amelynek szárköveit árkádok alatt álló apostolalakok díszítették. A székesfehérvári díszkapuzat vidékiesebb utánzatának töredékei a Veszprém megyei Jásd bencés

apátságának maradványai közül kerültek elő. Végül a paviai iskolázottságú pécsi mesterek eljutottak Somogyvárra is, ahol bizonyára ok faragták a templom számára a gazdag és kötetlen növényi díszű, rozettasoros vagy életfamotívumos díszítő lapokat. Közben a templom külső díszítésének gazdagításán is dolgozhattak. Ebbol a dekorációból származhatnak azok a magasdomborműves relieftáblák, amelyeken az ítélő Krisztus félalakja, egy keresztet tartó angyalalak, griff, tövishúzó fiút fenyegető oroszlán ismerhetők fel. Újabban egy Sámson küzdelmét ábrázoló relief került elő a templom déli kapuja előtt. Azok az észak-itáliai hatások, amelyek Pécsnek és körének művészetét jellemzik, egész Közép-Európában, így a délnémet területek XII. század végi kőfaragásában is igen elterjedtek voltak. Ezért rendkívül nehéz megítélni, vajon a ritmikusan ismétlődő palmettaornamentika olyan példái,

amilyenek például Szegeden, Bácson, az erdélyi Halmágyon, de Gyulafehérvárott a székesegyház déli kapuján is megtalálhatók, a pécsi mesterek körére vezethetők-e vissza, vagy pedig tőlük független, egykori, rokon törekvések eredményei. A németországi művészeti kapcsolatok szerepe e korszak művészeti törekvéseiben és éppen az észak-itáliai művészeti sajátosságok közvetítésében is igen jelentős volt. Elterjedt a lapos faragású szörnyállatokkal díszített kockaoszlopfő típusa: az erdélyi Harináról, Esztergomból ismerjük példáit. A délnémet, különösen a salzburgi bencés könyvfestészetnek jelentős szerep juthatott a magyarországi kolostor kultúrában, amint erre a XIII. századi Pray-kódex meglehetősen gyakorlatlan kézzel rajzolt és festett, nyilván magasabb színvonalú XII. századi előképet követő illusztrációi nyomán következtethetünk. A XII. században egyre több műtárgy került be az országba

kereskedelmi úton, ami bizonyára erősen hatott a művészet fejlődésére. Vésett díszű bronztálak, figurális kézmosóedények, úgynevezett aquamanilék, keresztek, gyertyatartók, füstölők kerülhettek Magyarországra. Esztergomban a szentély elkészülése után bizonyára folyamatosan tovább építették a Szent Adalbert-székesegyházat, és III. Béla uralkodása idején, legkésőbb az 1180-as években, elkezdték a királyi palota újjáépítését is. Az Árpádok korábbi palotáját lebontották, a helyét feltöltötték, s hatalmas lakótorony építésébe kezdtek, a toronyhoz csatlakozó paloták szárnyaival pedig nagyméretű udvart fogtak közre. A bizonyosan több emelet magasságú toronyból csak egyetlen szint maradt ránk, s a palotának is csak kisebbik része. A legkorábbi részeken éppúgy, mint a székesegyház XII. századi részletein, folytatódott a korábbi építőműhely által meghonosított antikizáló építészeti ornamentika

alkalmazása. A részletek kimunkálása azonban lágyabb: a levéldísz megformálása burgundiai, Rhone-völgyi előképek követését bizonyítja. A palota belső tereit a Németországban ebben az időben legmodernebbnek számító, szalagbordás boltozatok fedték, s a palota kapuzatainak keretelése is németországi kapcsolatokról árulkodik. Az a mester viszont, aki a székesegyház nyugati kapuzatát feltehetően a nyolcvanas években elkezdte, nem sokkal korábban még Benedetto Antelami pármai környezetében dolgozhatott; erre következtethetünk vörös márványból faragott oszlophordozó oroszlánfigurája és sasreliefje alapján. A pécsi műhely tevékenységével egyidejűleg tehát Esztergomban is hasonló művészeti orientáció nyomaira bukkanunk. Ez az olaszos igazodás azonban Esztergomban csak átmeneti: már 1190 táján újabb, franciás stílustörekvés váltotta fel. A KORAGÓTIKA MAGYARORSZÁGON Az esztergomi Szent Adalbert-székesegyház nyugati

kapuzatának első tervét - amely bizonyára olaszos volt - már valószínűleg 1190 körül, de mindenesetre III. Béla halála, vagyis 1196 előtt, egy feltehetően újonnan érkezett mester módosította. A már megfaragott szobrászi részleteket alárendelt funkcióban felhasználták az új díszkapuhoz, amelyet színes márványberakású képek sorával ékesítettek. A bejárat szárkövein sorakozó szenteken kívül kétoldalt a Krisztus eljövetelét jövendölő próféták láthatók e képeken, a timpanonban pedig a gyermek Jézust ölében tartó trónoló Mária kapott helyet Szent István és Szent Adalbert alakja között. A kezükben tartott mondatszalagok arról tudósítanak, hogy Szent István Mária oltalmába ajánlotta országát, ő feltételül azt szabta, hogy az esztergomi érsek és a király osztozzék meg az egyházi és a világi hatalmon. Az egyházi és a világi hatalom képviselojeként így jelenik meg az ajtó szemöldökén III. Bélának

és Jób érseknek a portréja. Jóllehet a Porta speciosa képét csak egy XVIII századi olajfestményről ismerjük, s ezen kívül feliratainak másolata és néhány töredéke maradt csak ránk, a XII. század végétől Esztergomban muködő mesterek művészi törekvéseiről jól tanúskodik néhány ugyanekkor készített inkrusztált díszű műalkotás. A Porta speciosával egyidejűleg ugyanis a székesegyház falainak egy részét, padlózatát és néhány berendezési tárgyát is márvány berakásokkal díszítették. A vörös márvány alapú, fehér és sötétszürke márvánnyal, néha fémmel is berakott ábrázolások és díszítmények bizonyára bizánci mintaképeket követtek, amelyeket az I. Manuel konstantinápolyi udvarában nevelkedett III Béla jól ismerhetett. III Bélának mindvégig dédelgetett terve volt Bizánc és Magyarország egyesítése, s pontosan ismerhette a bizáncias pompakifejtés értelmét és jelentőségét. Mégis úgy tűnik a

Porta speciosa töredékei, egy Krisztust Mária és János evangélista társaságában s kerubok között ábrázoló timpanon, továbbá egy püspöki trónszék töredékei alapján, hogy ezeket nyugati tanultságú művészek készítették. Olyanok, akik bizánci műalkotásokról lesték el a finom vonalvezetés, a teret érzékeltető rajz titkait, de ezt a tudásukat a Maas-vidék vagy Észak-Franciaország könyvfestő- és ötvösműhelyeiben szerezték. Az Esztergomban dolgozó mesterek közeli rokonai a klosterneuburgi ambo zománcműveit 1181-ben befejező Verduni Miklós mesternek, aki a kor ötvösségének legnagyobb alakja. III Béla tehát székesegyházának pompás díszítésére nem Bizáncból, hanem a bizánci példaképet követő és túlszárnyalni igyekvő nyugatról hívott mestereket. Ezek a művészek nemcsak a márványberakásban voltak járatosak, hanem minden bizonnyal az építészetben is új stílust, a francia királyi területekről épp ebben

az időben távolabbra is terjedő koragótikát hozták magukkal. A Szent Adalbert-székesegyházban bimbós dísző fejezetek, eleven természetességű levélfrizek tanúskodnak tevékenységükről, a királyi palotában a könnyed szerkezetű, bordás, gótikus keresztboltozattal lefedett kápolna újszerű építészeti téralkotása is rájuk vall. III Béla közép-európai kortársai közül elsőként fordult a párizsi udvar felé, amely akkor az udvari művészet, a királyi reprezentáció nyugati példaképe volt, s Ile-de-France vívmányait jól ismerő burgundiai vagy champagne-i mestereket hívott Magyarországra. A bizáncias díszítőstílus azonban az esztergomi kápolnában is szerephez juthatott. Jóllehet a kápolna kifestéséből csak a függönyt utánzó lábazati sáv maradt ránk, ez kétségtelenül oroszlánalakokat ábrázoló, bíborszínű bizánci brokátok festett utánzata. A palotakápolna az esztergomi palota fiatalabb részei közé tartozik, s

talán rá vonatkozik Imre király 1198-as oklevelének az a megállapítása, hogy nincs befejezve. Könnyed, újszerű építésmódja a magyarázata annak, miért nem elégedett meg III. Béla udvari művészete a legkézenfekvőbb bizánci stílussal: arra törekedett, hogy a keleti és a nyugati udvarok pompáját egyesítse. Ilyen igényekre vet fényt a III. Béla kori ötvösség fejlődése is Bizonyos, hogy ez időben a bizánci eredetű filigrános díszítőtechnikát Magyarországon is alkalmazták. A XII század végén kiváló emlékei a székesfehérvári királysírokból előkerült ékszertöredékek, továbbá a koronázási jogar nyele és foglalata. A III Béla sírjából származó ereklyetartó mellkereszt és egy ugyancsak Székesfehérvárott előkerült rekeszzománcos díszítő korong arra is felhívja a figyelmet, hogy III. Béla korában az udvari műhelyek a zománcművészet jelentős központjai voltak. Az újabb feltevések szerint ugyanitt

készült a XIII század elején az a díszes ötvöstárgy, amelynek a trónoló Krisztust és nyolc apostolt ábrázoló zománclemezeit később, egyes feltevések szerint csak V. István koronázására szerelték össze a másik darabbal, a korona alsó részét alkotó, I. Gézának adományozott XI századi bizánci koronával Az Esztergomban megjelenő koragótikus művészet szerves része annak az udvari kultúrának, amely éppen III. Béla korában alapjaiban átalakult Látszólag külföldi minták hatására kancelláriát szervezett, a kormányzásban nagy szerephez jutottak a párizsi egyetemről kikerült klerikusok, és III. Béla két házasságában is érvényesült a franciaországi kapcsolatkeresés De az átalakulásban döntő szerepe volt a királyság megváltozott belső helyzetének. III Bélával kezdődött a királyi hatalom központosításának kísérlete, az a folyamat, amelynek során a király egyre kevésbé támaszkodott kiterjedt

birtokrendszerére - ezért is adományozta el híveinek könnyűszerrel -, s mindinkább pénzjövedelmeire alapozta hatalmát. Az új királyi politika jutott érvényre a szerzetes rendek letelepítésében is. Az eddig uralkodó bencések mellett a XII. század végétől kezdve fokozottabb szerephez jutottak a reformrendek, a premontreiek és a ciszterciek. E rendeknek politikai szerepük mellett kiemelkedő jelentőségük volt mind az ország betelepítésében, mind pedig az intenzívebb földművelés terjesztésében. Egy-egy kolostor valóságos mintagazdasággá fejlesztette birtokait, s példaképévé vált az alapító gazdasága megszervezésének. Nagyrészt Franciaországhoz fűződő rendi kapcsolatok alapján, a XII. század második felében, Bozók, Garáb, Lelesz, Váradhegyfok után magán kegyurak kezdeményezései és királyi alapítások nyomán sorra épülnek a premontrei kolostorok. A korábbi cikádori monostoralapítást követően szinte teljesen III.

Béla kezdeményezésére épült ki a ciszterci rend magyarországi hálózata az 1177-ben alapított egresi, az 1182-es zirci, az 1183-as szentgotthárdi, az 1184-es pilisszentkereszti és az 1190-es pásztói monostorral. 1183-ban maga a citeaux-i apát is járt Magyarországon, és a király különleges kiváltságokat biztosított a rendnek. A ciszterciek monostorai mind a kolostorépületek beosztását, mind a templom elrendezését illetően a rend szigorúan kötelező előírásai, a Franciaországban kialakult típusok szerint épültek. Részletmegoldásaik meglehetősen változatosak, de valamennyiükre jellemző a franciás, koragótikus stílusú részlettagolás, és templomaiknak olyan elrendezése, hogy kereszthajójukból kápolnák nyílnak. A pilisszentkereszti monostor az esztergomi székesegyház- és palotaépítkezésekkel párhuzamosan készült, és templomát, a nemrég felszínre került maradványok tanúbizonysága szerint, ugyazok a mesterek

építették, akik az esztergomi palotakápolnán is dolgoztak. A XIII. század első harmadának végéig folytatódó építkezés során ez a monostor vált a Magyarországra jövő francia kőfaragók tevékenységének egyik legfontosabb központjává. Az esztergomi királyi műhely művei a XIII. század elején néhány nagy hatalmú előkelő építkezéseinek országszerte érvényes mintaképei lettek. Régies vonások keverednek koragótikus elemekkel a Hont-Pázmán nemzetség 1217-re talán már befejezett bényi premontrei prépostsági templomának díszítésében. Az egyetlen hajóból álló, két mellékszentéllyel bővített templomtérhez meglepően bonyolult, karzatból, toronypárból és boltozott előcsarnokból álló nyugati rész járul. Az építészeti téralkotás legfrissebb, legelőkelőbb megoldásait követi a XIII. század elején elkezdett második kalocsai székesegyház, amelyen ugyancsak Esztergomból kiinduló mesterek dolgoztak. A kalocsai

érsek, aki éles hatalmi harcban állt az esztergomi érsekkel, azzal is kifejezésre juttatta igényeit, hogy székesegyházát a francia gótikus katedrálisok mintájára építtette meg, szentélykörüljárós, kápolnakoszorús elrendezésben. A fennmaradt részletek gazdag növényi díszítésről, atlaszfigurák által hordozott boltozatindításokról és színes kőanyagot alkalmazó, szobordíszes kapuzatokról tanúskodnak. Kalocsa a XIII század elején a Duna-Tisza köze építészetének fontos helyi központjává lett. Műhelye közvetíthette az esztergomi királyi építkezéseken megjelent új stíluselemeket az ócsai, jánoshidai premontrei prépostságok, az aracsi bencés apátság építkezeseihez. A XIII. század elején nemcsak az Esztergomban feltűnt mesterek koragótikus stílusa érvényesült. A Bor-Kalán nemzetség pusztaszeri családi monostorának ásatásai során olyan oszlopszobrok - kapuzat vagy kolostori kerengő részei - kerültek elő,

amelyek Chálons-surMarne, Sens XII. századi szobrászatát, a klasszikus gótikus stílus közvetlen előzményeit jól ismerő mesterekről tanúskodtak. Hasonló tanultságúak lehettek azok a mesterek, akik talán a XIII. század második évtizedében a somogyvári francia bencések apátságának új, figurális díszítésű fejezetekkel, váltakozó páros és ötös oszlopokkal tagolt kerengőjét építették. Új, frissebb franciaországi eredményeket közvetítő mesterek folytatták a pilisszentkereszti ciszterci kolostor építkezését is, ugyancsak a kerengő felépítésével. Ugyanitt az 1220-as években egy Párizs és Chartres egykorú szobrászatán iskolázott mester készíti el Gertrudis királyné szarkofágjának szobrászi díszét. E francia mestereket követve érkezhetett 1221 után Magyarországra - vázlatkönyvének tanúsága szerint - a Picárdiában és a kor nagy ile-defrance-i építkezésein dolgozó Villard de Honnecourt. Magyarországi

küldetése jól szemlélteti, hogy a magyarországi gótikus építészet kezdetei szoros kapcsolatban álltak a franciaországival. Azt azonban már nehéz megítélni, vajon Villard dolgozott-e Magyarországon építészként. Ez a koragótikus udvari művészeti stílus nem bizonyult hosszú életűnek: hanyatlása már a XIII. század húszas éveiben megkezdődött, alighanem szoros összefüggésben az Aranybullával (1222) jelezhető fejlődéssel, amely a kialakuló köznemességet szembeállította mind a birtokait eladományozó királlyal, mind az egyre hatalmasabb előkelőkkel. A KÉSŐROMÁN KOR Tévedés lenne azt hinni, mintha a franciaországi katedrálisművészet kezdeteitől s attól a pillanattól fogva, amikor a koragótika művészete a magyarországi udvari művészetben is éreztette a hatását, a fejlődést, a haladást egyedül a gótikus művészet testesítette volna meg. Közép-Európában és Magyarországon is a későromán kor művészete nem

csupán gazdag utóvirágzás, egy letunő kultúra végső fellobbanása volt, hanem egész országok művészeti arculatát hosszú időre meghatározó igazi virágkor, a művészeti alkotások minőségét és mennyiségét tekintve is. A magyarországi későromán kor építészeti alkotásai a már talán száz évnél is régebben meggyökeresedett épületelrendezést folytatják, de megjelenésük újszerű. Díszítésük igénye és módja, fejlettebb, többnyire a gótikus bordás keresztboltozás tapasztalatait is érvényesítő építési technikájuk egyaránt újszerű volt. Téves azt képzelni, hogy a XIII század egyértelmű hanyatlás lett volna, a fejlődés egyáltalán nem volt egysíkú, változatos irányokban, földrajzilag és időben is meghatározott, egymásra ható iskolák keretei között ment végbe. Ezek az irányok mindig összefüggnek a közeli közép-európai országok művészetének hasonló törekvéseivel. Ennek a közép-európai

fejlődésnek - a magyarországinak is - sajátossága, hogy a későromanika stílusa kihatott a gótika átvételének a módjára is, és közrejátszott egy sajátos gótikus stílusváltozat létrejöttében. A XIII. századi művészet legelsőrendű feladata a nemzetségi monostorok építése volt Nem új, és az építészeti programot tekintve is már régen kialakult feladatról van szó, de nem véletlen, hogy amikor mind az arisztokrácia, mind a középnemesség az ősök által kiérdemelt adományokra vezette vissza birtokaihoz való jogát, nagy szerephez jutnak a családok közösen birtokolt, bencés rendi és egyre növekvő számban premontrei kegyúri templomai. Az épületek külső megjelenésében új vonás a gazdagodó, változatos építészeti tagolás és az egyre igényesebb ábrázolások alkalmazása. Minden eddiginél nagyobb változatosságban épültek a rangos, toronnyal vagy toronypárral hangsúlyozott homlokzatok, az épületbelsőben mindig

karzat is található. A kisebb kegyúri templomok egyre jobban igazodtak a gazdag nemzetségek családi monostoraihoz. Az építőműhelyek tevékenysége révén a falusi templomokon is megfigyelhető az általános gazdagodásnak és az igények megnövekedésének a tendenciája, amely a legreprezentatívabb épületeken már régebben kialakította a kötelező normákat. Ám a későromanika feladatköre másként is bővült. Nagyszabású telepítő tevékenység bontakozott ki, amelynek során benépesültek az addig jórészt lakatlan királyi erdőbirtokok. Zólyom környékére, majd Túrócba, Liptóba, a Szepességbe, valamint Erdélybe idegenek, leggyakrabban németek csoportjait telepítették be. A nagyarányú telepítések központjaiban királyi várak, szerzetesrendi, ciszterci vagy premontrei egyházak, királyi káptalanok épülnek. Újdonság a hospesek településeinek városias jellege is. Tömegesen épültek városi plébániatemplomok, s a XIII.

század első harmadának végén megjelentek, mintegy a városi jelleg jelzőiként is az új, egyre nagyobb befolyású kolduló rendek, a ferencesek és dominikánusok templomai és kolostorai, rendszerint a városok szélén, a falak közelében. Ebben az átalakulásban, amely teljes erővel folyik már a XIII. század második harmadában, a tatárjárás nem jelent éles törést. Ott, ahol a tatárok felégették a településeket, helyreállításra, újjáépítésre került sor, s a pusztítás az ország számos vidékén újabb munkaalkalmakat teremtett a korábban már dolgozó műhelyeknek. A siralmasan elpusztult ország új életre keltése újabb telepítési hullámot váltott ki, részben a korábban alapított városok lakósságának pótlására, részben újak létrehozására. S a tatárjárás tapasztalatai, az esetleges újabb támadás elleni védekezés tette szükségessé, hogy tervszerű erődítési rendszert dolgozzanak ki, korszerű védelmi

berendezéssel ellátott, erős várakat építsenek. Ilyen életfeltételek között fejlődött ki a későromanika művészete, s a művek mennyiségét tekintve is igen nagy teljesítményt ért el. A második gyulafehérvári székesegyház építkezése talán 1200 táján kezdődött. Ez az egyetlen, viszonylag épen álló székesegyház bonyolult térkapcsolási igényekről tanúskodik. Kereszthajóját egykor négyezeti torony koronázta, s az így kitüntetett négyezethez keresztboltozatos kereszthajószakaszok és szentélyszakasz járulnak. A kereszthajó szárainak végén karzatok voltak, keleti oldalukat apszisok zárták. Apszisban végződött a főszentély is A hosszház tagolása hasonlít a XII. században a Rajna-vidékről Németország keletebbre fekvő, frank, szász területeire is elterjedő, kötött rendszerű dómok elrendezéséhez. Hasonló mintaképeket ismerhettek a templom díszítő faragványait készítő mesterek. A templom mellékapszisainak

groteszk szobordísszel kísért féloszlopai, az északi apszis külsejének akantuszdíszes párkánya talán Rajna-vidéki előzményeket sejtetnek. A belső gazdag építészeti dekorációjában a hasonló eredetű részletek mellett olyan faragványok is előfordulnak, amelyeket minden bizonnyal szászországi tanultságú kőfaragók készítettek. A nagyszabású építkezések szükségszerűen jelentősebb létszámú kofaragóműhelyt vonzottak az erdélyi püspöki székhelyre. Hasonlóan eleven művészi kapcsolatokról árulkodik a templom figurális szobrászata is. A déli kapuzat timpanonja, amely Krisztust ábrázolja Péter és János apostolok között, félalakos típusával és figurafelfogásával Németországban, foként szász területeken elterjedt megoldást követ. Azok a reliefek viszont, amelyek részben a belső építészeti részleteit kísérik, részben - bizonyára a tatár pusztítást követo helyreállítás óta - ma már másutt találhatók,

inkább bajor közvetítéssel érkező itáliai stílushatásokról tanúskodnak. A gyulafehérvári székesegyház építésével egyidejűleg, a XIII. század elejétől kezdve az újonnan épülő nemzetségi monostorok körül alakulnak ki a magyarországi későromanika legfontosabb műhelyei. A Győr nemzetség hatalmas, II András szolgálatában kitűnt tagjai érdemeik elismeréséül 1208-ban eszközölnek ki alapító levelet lébényi bencés monostorukra, amely meglehetősen egyedülálló emlékünk. Valamennyi társánál egyöntetűbb, egységesebb megjelenésű. Mind téralkotása, mind külső tagozása kötöttebb rendet követ és régiesebb társainál. A szigorú tagolási renddel hatásos kontrasztot alkot a szokatlanul gazdag, kavargó levélornamentika és a kapuzatok paszománydíszre emlékeztető frízei, a megtört pálcák geometrikus játéka. Lébényben határozott szászországi kapcsolatok érvényesülnek éppúgy, mint legközelebbi rokonának, a

morvaországi Trebic apátsági templomának dekorációjában. . Igen nagy hatású volt környezetében a jáki apátsági templom. Az alapító, Ják nembeli Márton ispán 1220 táján kezdhette el az építkezést, mégpedig az apátsági templom északi oldalfalainak felhúzásával. Itt a dél-németországi, így például az ausztriai Schöngrabern templomának stílusához közel álló sajátosságok érvényesültek mind az építészeti tagolásban, mind a - részben a templom szentélyének fülkéiben alkalmazott - szobrokon. Az építkezés folytatása során, mindenekelőtt a főapszis megépítésében olyan mestercsoport vette át a vezető szerepet, amelynek már ismernie kellett a bambergi dóm korábbi részeit. A szentély erőteljesen plasztikus háromnegyedoszlopok által szervezett, gazdag ívezetek, ornamentális sávok és gazdag bélletű ablakok által tagolt külső architektúrája e mesterek műve. A templom dekorációjának, különösen a nyugati

kapuzat gazdag növényi és mértani ornamentikájának jellegzetessége, hogy a díszítményszövedék valósággal megszünteti az architektonikus összefüggések érvényét. A bélletoszlopokat átfonó növényi indák, a béllet sarkait felbontó geometrikus ornamensek szinte megszüntetik a kapuzaton a nehézkedés törvényeit. Az oromzat fülkéiben Krisztus a két oldalán lépcsőzetesen sorakozó apostolfigurákkal együtt szinte súlytalanul lebeg. A jáki apátsági templom, amelyet 1256-ban szenteltek fel, különösen a szomszédos ausztriai területek emlékeivel van szoros rokonságban. Építésében bizonyára szerephez jutott egy régiesebb stílushagyomány is. Ennek a XIII század elején a Dunán túl meghonosodott stílusnak jellegzetes boltozásmódját követi a templom északi mellékhajójának súlyos, szalagbordás keresztboltozata. Ez lett a mintaképe a jáki apátsági templom közelében plébániatemplomként emelt Szent Jakab-kápolnának. A

jáki plébániakápolna kapuzatának díszítése az apátsági templom déli kapuzatának Agnus Dei timpanondomborművét utánozza. A jáki példák alapján ez a típus széles körben elterjedt a Dunántúl kisebb nemzetségi templomain. Többnyire csak a kőből faragott díszítő faragványok követik a jáki típusokat, s maga az épület gyakran nem is kőből, hanem téglából épült. Csempeszkopács, Magyarszecsőd, Oriszentpéter, Kéttornyúlak XIII. századi falusi templomkapuzatai bizonyítják, hogy a jáki kőfaragók munkája igen széles körben elterjedt. KAPCSOLATOK A KÖZÉP-EURÓPAI KORAGÓTIKÁVAL Emlékanyagunk arról tanúskodik, hogy feltehetően az ausztriai cisztercita kolostorok közvetítésével érkező koragótikus hatások jelentős szerephez jutottak a XIII. századi magyarországi építészetben. Oros apát idején, 1224-ben szentelték fel az újjáépített harmadik pannonhalmi apátsági templomot, de az építkezések valószínűleg még

tovább tartottak. A vázszerűen, plasztikusan tagolt gótikus tér ideálját leginkább ez a templomtér közelíti meg. A templombelső konzolokon lebegő hatsüveges, bordás boltozatai, a déli kapuzat, a Porta speciosa naturalisztikus növényi ornamentikája fejlettségével sejteti, hogy a templom teljes befejezésére csak később került sor. Pannonhalma a gótika felé utaló sajátosságaival nem áll egészen egymagában a XIII. század húszas-harmincas éveinek művészetében. Ebben az időben kialakult egy olyan, Ausztriát, Csehországot, Morvaországot magába foglaló művészeti kör, amely - nem utolsósorban a Csehországhoz fűződő dinasztikus kapcsolatok révén - Magyarországon is éreztette hatását. E kapcsolatoknak nyomai már az óbudai királyi palota 1226 után épült részein felfedezhetők. Veszprémben a nyolcszögű Szent György-kápolna maradványai, majd később a királynői palota kettős kápolnájaként épített Gizella-kápolna

megmaradt részletei is a gótikus hatás terjedésére utalnak. A részletképzésben, ornamentikában sok rokonságot mutat ezekkel az emlékekkel az 1258-ban már készen álló zsámbéki premontrei monostor, melyet a francia szármzású, magas méltóságokat betöltő Aynard nemzetség építtetett. Úgy tűnik IV Béla korában ez a stílusváltozat vált udvari stílussá : szerves továbbéléséről tanúskodnak a tatárjárás után újjáépülő Buda emlékei, elsősorban a német polgárság Nagyboldogasszonyplébániatemploma. Ugyanebben az időben a klasszikus gótika építészeti rendszeréhez közeledő törekvések figyelhetők meg a ciszterci rend építkezésein. Bélapátfalva apátságát II Kilit egri püspök alapította 1232-ben, s az épület ekkor megépített részei fejlett gótikus építéstechnikáról és gazdag növényi ornamentikáról tanúskodnak. Az építkezést csak a tatárjárás után fejezték be más mesterek, megváltozott tervek

szerint. A korszak másik jelentős ciszterci építkezése az 1202-ben királyi alapítással életre hívott erdélyi Kerc monostora volt. Valószínűleg csak azután fogtak hozzá, hogy a ciszterci rend adományként megkapta a Barcaságból kiűzött német lovagrend területeit. A legszembetűnőbb újítás, hogy a világítási rendszer gyökeres átalakítására törekedtek, a falfelületeket az addig szokásosnál nagyobb mértékben törték át. A szentély falsíkjain csúcsíves és körablakokat alkalmaztak egymás fölött. A kerci ciszterci kolostorépület rendkívül jelentős szerepet játszott a XIII. századi erdélyi építészetben (szászsebesi plébániatemplom, brassói Szent Bertalan-templom, Szászhermány, Keresztényfalva, Halmágy, Prázsmár templomai). A kerci műhely királyi jellegét mi sem bizonyítja világosabban, mint az a tény, hogy a szász településeken kívül a sóbányászatuk miatt jelentős északerdélyi királyi településeken is

dolgoztak mesterei. Szék, Bálványosváralja Radna templomai valószínűleg már a XIII század második felében épültek fel, és a legkésőbbi ebben a körben a minoriták besztercei templomának épülete lehetett. VÁRAK ÉS UDVARHELYEK A későromanika építőmestereire különösen nagy feladatok hárultak a tatárjárás után. Nemcsak a nagyarányú helyreállítás várt rájuk, a frissen telepített városokban épületek tömegét kellett újonnan felhúzni, s nagyrészt rájuk hárultak a megnövekedett várépítkezésekkel kapcsolatos feladatok is. A várak védelmi jelentőségét csak most ismerték fel igazán. A korszak jellegzetes típusa a visegrádi alsóvár hatemeletes, 1250 táján IV Béla felesége, Mária királyné költségén építtetett lakótornya. Világosan mutatja, hogy a korszak erődítési technikájának fő célja a rendkívül erős, vastag falú, magas torony emelése volt. Az erősen zárt épület a célszerűséget egyesítette a

fenyegetű komorság kifejezésével, a részletképzés finomsága csupán alárendelt szerepet kaphatott: a torony egyedüli díszítűelemei a kisméretű ikerablakok bimbós fejezetei. A tatárjárás után, a IV. Béla által kezdeményezett nagyarányú várépítési hullám idején a készülo erődítések nagy része fallal körülvett, masszív lakótorony volt. A királyi várak mellett sorra épülnek az előkelő nemzetségek várai öregtornyokkal, s a védofalak gyűrűjétől övezve gyakran boltozott lovagterem fölött alakítják ki a palotát. Ilyen típusú palota emelkedik a Héder nemzetség ebből az időből fennmaradt lékai várában, vagy a szepesi vár nagy, hengeres öregtornyának közelében. Egy-egy előkelő család hatalmát birtokainak központjában erős vár és a nemzetségi monostor jelzi. E főúri várak nemsokára a királlyal is dacolnak majd Egyszerűbb formában ugyan, de a köznemesség körében is hasonló törekvések bontakoztak ki.

A kisnánai ásatások nyomán napvilágra került a falu palánkkal körülvett, kerek temploma közelében egy meglehetősen egyszerű kőház és gazdasági épület. Ennyibol állhatott a Kompolti család birtokközpontja, "udvarhelye". A szepességi Zsaluzsány dombtetőn álló temploma közelében körülkerített, gazdasági épületeket is magába foglaló nemesi udvart tártak fel a közelmúltban. Számos falusi templom közelében számolhatunk ilyenekkel a templomok kegyurainak, a köznemesi nemzetségeknek falvaiban. A kegyúri templomok díszítésében megnyilvánuló nagyobb igényeknek és a nevezetesebb.közeli mintaképekhez való igazodásnak egyaránt az az oka, hogy építtetőik, birtokosaik számára ugyanazt jelentették, mint az előkelő nemzetségek számára nagyszabású templomaik. Nem véletlen, hogy a hagyományos, vallási tárgyú ábrázolások és szimbólumok mellett a világi alapító személyesen is megjelenik a korszak

képzoművészetében. Az elpusztult szentkirályi templom kaputimpanonján, a bátmonostori timpanonon, a sopronhorpácsi homlokzaton ott találjuk az alapítók ábrázolásait, s a jáki apátsági templom déli tornya alatt valószínűleg az arkangyalok és a Krisztus előtt leboruló világiak ábrázolása maradt meg a falképeken. Ezek a képek, akárcsak a templom főapszisában az oltár fölé festett Szent György-jelenet, arról tanúskodnak, hogy a korszak falfestészetében ugyanúgy, mint az építészeti szobrászatban, megjelennek a Felső-Itália művészetébol kiinduló, a német későromán kor festészetére jellemző stílusvonások, a merev vonalritmus. Dél-németországi, ausztriai rokonságú a hidegségi kerek templom apszisát díszítő falképsorozat is. A veszprémi Gizella-kápolna alsó terében a XIII század közepe táján festett apostolcikluson határozottabban érvényesül a bizánci és itáliai előképek kerekdedebb, plasztikusabb

felfogásmódja. A falfestészeti díszítés éppúgy, mint az épületszobrászat, a falusi templomokban - így Szalonnán, Dejtén, Süvetén - szinte kortalan, primitív, és kifejezően elbeszélő jelleget ölt. Hasonló jelenségek nem ritkák a kisművészetekben sem. A művészeti import korábban megszokott irányait felváltva, a XIII. század közepén jelentősebb szerephez jut a franciaországi Limoges. Vésett aljú zománccal díszített liturgikus tárgyak : limoges-i keresztek, ládikák kerülnek Magyarországra. A kereskedelem révén hazánkba érkező eredeti, becses darabok mellett rengeteg, többnyire falusi mesterektől származó, helyi utánzatot találunk, amelyek ékesen bizonyítják a drága árucikkek nagy hatását. A későromanika hosszú magyarországi utóéletét éppen reprezentatív jellegének, XIII. századi közkedveltségének köszönhette. A gótikus építészet általános jellemzése Építészeti feladatok A várak az uralkodók és

főurak lakóhelyéül szolgáltak, védelmi berendezései és alaprajzi megoldásai természetesen a hadviseléshez alkalmazkodtak. Később fokozódik a lakályosság, a művészibb kiképzés. A díszítés a leggazdagabb a bejáratokon, a lovagtermekben és a várkápolnákban. A falak nagyobb vastagsággal és magassággal épülnek, tetejükön kőgyámokra ültetett, a külső falsík elé is kiugratott, lőréses, pártázatos mellvédű folyosókkal koronázva, ezek alján kődobó és szuroköntő nyílásokkal. A falvonulatból négyszögű vagy kerek tornyok ugranak ki, amelyek oldalsó lőréseiből a közbeeső falsíkot megközelítő ellenséget lőhették. A bejáratokat nagyméretű, felvonóhidas, többszintes kaputornyok védték Ezek elé gyakran íves védőmű, ún. barbakán is épül A falakkal körülvett városterület a lakosság számának növekedésével egyre zsúfoltabb beépítésű, ezért sok helyütt újabb külső falövek építésével növelik.

A városba és azon át vezető utak rendszerétől függően a városalaprajzok különböző típusai fejlődnek ki. A fő útvonalak metszéspontjánál alakul ki többnyire a szabályos négyszög vagy szabálytalan alaprajzú főtér, egyben piactér és kereskedelmi központ, az előkelő polgárok gyakran árkádos földszintű lakóházaival övezve. Ezek sorában vagy a téren önállóan áll a városháza, esetleg a plébániatemplom. A templom, püspöki székhelyeken a székesegyház azonban többnyire nem tágas téren helyezkedik el, hanem szűk utcákkal övezve, lakóházakkal körülépítve emelkedik ki hatalmas méretű, több tornyos tömegével, és ez monumentális hatását fokozza. A kolduló rendek templomai és kolostorai általában a városterület szélén, a szegénynegyedekben, a városfal mellett épülnek. A városi lakóházak a polgárok gazdagodásával egyre igényesebb művészi kiképzéssel épülnek. A többszintes házak földszintjén

boltok, műhelyek, a távolsági kereskedők irodái, raktárai, az emeleten a lakó- és hálóhelyiségek, a nagymagasságú padlástérben raktárak helyezkednek el. A házak kőből, téglából vagy favázzal és tégla kitöltőfalakkal, sok helyütt teljesen fából épülnek. A többnyire zártsorú épületek a déli vidékeken az utca felé ereszükkel, északabbra általában oromzattal fordulnak. Magas oromfaluk gyakran lépcsőzött Főként Itáliában, de máshol is gyakoriak voltak a városokban lakó nemesek védelmére berendezett, karcsú, magas lakótornyai. A városok fejlődésével alakulnak ki a középületek különféle fajtái, amelyek mérete és művészi kiképzése a polgárság növekvő gazdagságát és politikai hatalmát hirdeti. Ilyenek a városházak, földszintjükön boltokkal, hivatalokkal, raktárakkal, emeletükön különböző nagyságú tanácskozó és gyűléstermekkel, gyakran nagy magasságú,őrhelyül szolgáló toronnyal.

Várostornyok esetenként különállóan is épülnek Igényes művészi megoldásúak a céhek, kereskedő testületek székházai, az áru-, főként posztócsarnokok, továbbá a raktárépületek is. A gótika korában épülnek az első egyetemek továbbá Anglia egyetemi városaiban, Oxford-ban és Cambridge-ben a diákok elszállásolására kollégiumok is. Eleinte szerzetes-, főként lovagrendek, utóbb a polgárság vallásos egyesületei építik a templomhoz vagy kápolnához kapcsolódó ispotályokat (kórházakat) a betegek és az öregek ápolására. Téralakítás A gótikus építészet stílusjegyei: a jellegzetes tér-és tömegalakítás, a szerkezeti rendszer és a részletformák a nagy, francia székesegyházakon alakulnak ki. Téralakításukban a legfőbb törekvés a román stílusban kiérlelődött alaprajzi elrendezés és felépítés továbbfejlesztése: a térrészek egyesítése áttekinthető, magasbatörő, erősen bevilágított

téregyüttessé. A korábbi tömörfalas nyílásokkal áttört határoló- és támasztószerkezeteket, a térlefedést hordó, egyre karcsúbb támaszokból álló a fokozódóan megnövelt nyílásokat közrefogó szerkezeti váz váltotta fel. A térelrendezés a román stílusú templomokéhoz hasonlóan általában hosszanti, csak ritkán központos. A hajók száma a templomok nagysága szerint eltérő A székesegyházak hosszháza többnyire három-, ritkábban öthajós. Ehhez egy- vagy háromhajós keresztház és három- vagy öthajós, sokszögzáródású szentély kapcsolódik. A szentély ol-dalhajói alkotják az egyszeres vagy kettős körüljárót, amelyből a záródás körül kápolnák összefüggő koszorúja nyílik. A városi pléhániatemplomok általában háromhajósak, ritkán van keresztházuk, a hajók keleti végéhez közvetlenül csatlakoznak a szentélyek, vagy az oldalhajók folytatódva körüljáróként övezik a középső szentélyt. A

szerzetesi templomok közül a ciszterciek háromhajós hosszházához keresztház és ennek négyezetéhez eleinte egyenes, később gyakran sokszögzáródású szentély kapcsolódik, a keresztházak keleti oldalához pedig egyenesen záródó kápolnák. Ezt az elrendezést egyes kolduló rendi templomok is követik, rendszerint azonban egységes terű hosszházukhoz csak erősen megnyújtott, egyhajós szentély csatlakozik. Hosszházuk néha középső támaszsorral osztva kéthajós, és ezt a megoldást plébániatemplomoknál is átveszik. A kisebb, főként falusi templomok többnyire egyhajósak, de vidékenként nagyméretű egyhajós plébániatemplomok, sőt székesegyházak is épülnek, gyakran kétoldalt kápolnasorokkal szegélyezve. A többhajós térrészek általában bazilikális telépítésűek. Az egységesebb terű csarnoktemplomok, bár egyes vidékeken korán is előfordulnak, a kolduló rendeknél és a késői polgári gótikában válnak gyakorivá. A

hajók térarányai általában igen karcsúak. A főhajók magassága a francia székesegyházakban a szélesség két-háromszorosa. A terek lefedése túlnyomó részben boltozatos, kezdetben hatsüveges, majd gótikus keresztboltozat. Angliában korán megjelennek a bordák szaporításával kialakuló, a boltmezőket egységbe fogó csillag- és hálóboltozatok, amelyek az érett gótikában másutt is elterjednek. A nagy székesegyházak főhajóinak oldalfalai eleinte négy-, később többnyire háromszintes felépítésűek. Az alsó, magas árkádok fölött kezdetben a karzatok, empórák, efölött a falban húzódó trifórium-folyosó alacsony nyílásai, legfelül a bazilikális bevilágítást adó, többnyire igen magas ablakok következnek. Később a karzatok elmaradásával az oldalfalak általában három-, a polgári gótikában trifórium híján kétszintesek. A templomok tereinek megjelenésében, hatásában jelentős szerepe volt a nagy ablakfelületek

sokhelyütt máig megőrzött sokszínű üvegezésének. A templomok belső térhatása az igen nagy magassági méretek és a karcsú térarányok folytán lenyűgöző, monumentális. Magasbatörő jellegüket az oldalfelületek és a karcsú támaszok többnyire hangsúlyos függőleges tagolása és a csúcsíves boltozatok is fokozzák. Tömegalakítás A gótikus építészet legjellegzetesebb alkotásainak, a nagy székesegyházaknak a tömege rendkívül összetett. Fő elemei a hossz- és a keresztház főhajóinak, valamint a szentély meredek nyeregtetővel lefedett tömege. Ezeket az oldalhajók és a szentélykörüljárók félnyeregtetős vagy haránttengelyű nyeregtetős alacsonyabb tömegei veszik körül. A szentélykörüljárót a kápolnák sokszögű, gúlatetős tömegei övezik. Az együttest a nyugati homlokzat gúlasisakos vagy gyakran - befejezetlen - egyenesen záródó két tornya, gyakran a kereszt- és a hosszház metsződésénél kiemelkedő

négyezeti torony, esetenként a keresztház végein álló toronypárok egészítik ki. A mértani idomokból felépülő tömegegyüttest a fiatornyos támpillérek, támívek, ereszek fölötti mellvédek, galériák, oromzatsorok sokszor valósággal elfüggönyözik. Egységesebb a késői csarnoktemplomok egyetlen nagy tetőzettel lefedett, nyugodt tömege. Építőanyagok A gótikus építészet nagyrészt ugyanazokat az anyagokat használja, mint a román stílus. A falak a teherhordó váz és a boltozatok anyaga jól faragható mész- vagy homokkő, a kőszegény vidékeken a már hagyományos tégla. A fa használata a templomoknál a fedélszékekre korlátozódik. Egyes területeken szokásosak a faboltozatok Fokozott szerep jut a templomok nagyméretű ablakainál a beégetett színezésű vagy festett színes üvegnek, amelynek darabjait ólommal foglalják üvegfestményeket alkotó táblákba. A tetőfedések gyakori anyaga a korábbiak mellett a színes mázas

cserép is. Szerkezetek A gótikus építészet a nagy francia székesegyházak építésénél a román stílusban már kialakult szerkezeti elemek és megoldások, így első sorban a csúcsív és a bordás keresztboltozat felhasználásával és továbbfejlesztésével alapvetően új, egységes szerkezeti rendszert hozott létre. A román stílusú építészet tömörfalas, nehézkes felépítése helyett megteremtette a nagyméretű, magasbatörő terek áttekinthető, fénnyel elárasztott együtteseinek kialakításához a viszonylag könnyű boltozatokat hordó és így karcsú támaszokkal megoldott vázas szerkezeti felépítést. A teherhordó szerkezeti váz részei a boltsüvegek terhét hordó boltozati bordák, a körítő- és a közbenső falaknak azok vállát alátámasztó, a nagyméretű nyílások között pillérekké csökkenő faltestei és az ezekhez merőlegesen hozzáépített, merevítő, a boltozatok oldalnyomását felvevő és levezető támívek és

támpillérek. A boltozati formák fejlesztésénél az önsúlyt és az oldalnyomást igyekeztek csökkenteni, hogy ezzel az alátámasztó szerkezetek keresztmetszetét is csökkenthessék. Egyidejűleg a keresztboltozat négyzetes alaprajzának kötöttségét igyekeztek kiküszöbölni. Ezek a törekvések hozták létre a románkori építészetben az emelt ívű, bordás román keresztboltozatot, a hatsüveges boltozatot, majd az átmeneti korban csúcsíves gótikus keresztboltozatot. Ennek homlok- és átlós ívei csúcsívesek, így oldalnyomásuk kisebb Az eltérő fesztávolságokra is azonos záradékmagassággal szerkeszthető csúcsíves homlokívek egyúttal lehetővé tették, hogy keresztboltozatok téglalap alaprajzzal is épülhessenek. A tetszőleges oldalhosszúságú, derékszögű négyszög alaprajzú boltmezők bevezetése kiküszöbölte a kötött boltozati rendszert, és a három- vagy öthajós terek eltérő fesztávolságú fő- és oldalhajóit a

hossztengely irányában azonos szélességű, átmenő boltmezőkre oszthatták. A homlokívek csúcsívét az oldalnyomás csökkentésére fokozatosan tovább emelték, ami megfelelt a terek egyébként is karcsú térarányainak. A boltozatok gazdagabb díszítésére, a boltszakaszok éles elválasztásának megszüntetésére és egységesebb térlefedés kialakítására (elsőnek Angliában) további bordákkal osztották a boltozatokat. Ezek részben sugarasan ágaznak szét a boltvállakból, részben újabb vállakból indulnak az átlós bordákkal párhuzamosan. Így alakultak ki a sugaras bordázatú csillag, legyező- és tölcsérboltozatok, ill. a hálóboltozatnak, amelyek később változatos megoldásokkal Európa más területein is elterjedtek. A sűrűbb bordaosztás vékonyabb és így könnyebb boltsüvegek építését is lehetővé tette. A boltszakaszok egybeolvadásával végül fiókos dongaboltozat jött létre, amelynek felületét a csökkent

teherhordó szerepű bordázat - a boltozattól gyakran különváló és szabadon ívelő ágakkal - inkább csak díszítette. A késői gótikában a vízszintes vetületben egyenes bordákat két irányban hajlított, szeszélyesen ívelő vonalvezetésű hordázat váltotta fel. A bordákat kőből faragták, a téglagótikában azonban agyagból is égették. A bordák közötti boltsüvegeket többnyire faragott kövekből, ritkábban téglából falazták. A boltozati bordák vállát az árkádpillérek, ill. az ezeket tagoló oszlopok, az oldalfalak síkjából kiugró fél- és háromnegyedoszlopok, ill. ezek kötegei, továbbá esetenként gyámkövek támasztják alá. A falak, pillérek és oszlopok a románkoriakhoz hasonlóan általában faragott és gondosan illesztett kövekből épültek, nagy keresztmetszet esetén a terméskő falmagot ilyenekkel burkolták. Európa egyes kőszegény vidékein a falakat, pilléreket és oszlopokat hagyományosan téglából

falazták. A rendkívül karcsú határoló falak, ill. az egyre nagyobb nyílásokat közrefogó keskeny faltestek nem voltak elegendők a boltozatok oldalnyomásának felvételére. Ezért ezeket a boltvállak tengelyében a falsíkra merőleges támpillérekkel támasztották meg és merevítették. A falak, pillérszerű faltestek karcsúbbodását és a fesztávolsággal növekvő oldalnyomást követve a támpillérek kiülését is növelték, felülről lefelé több lépcsővel kiugratva. A magasan kiemelkedő bazilikális főhajó pilléres árkádsorokon nyugvó oldalfalaira támaszkodó boltvállaknál ható oldalnyomást az oldalhajók fölött szabadon átívelő támívekkel, gyakran egymás fölötti támivpárokkal adták át az oldalhajók határoló falait támasztó és ereszük fölé magasan felnyúló támpilléreknek. Ezeket a támívek felfekvése fölött, fiatoronnyal, fiáléval terhelték le. Öthajós templomoknál a két oldalhajó szélességének

megfelelő nagy fesztávolságot gyakran megfelezték, az oldalhajók közötti pillérek fölé is emeltek támpilléreket, és a támíveket két szakaszra osztották. A nyilásáthidalások a falnyílások, kapuk és ablakok fölött, továbbá a szabadonálló támaszok között mindig boltozottak, és kezdetben szinte kizárólag csúcsívesek. Később a csúcsívet más ívformák is felváltják. A nyílászáró szerkezetek a kapukon és ajtókon fából készült szárnyak, amelyek felületét faragásokkal és a szárnyra szögezett, változatos formákra kovácsolt, hosszú, sokágú vaspántokkal díszítették. A szárnyakat közvetlenül a kőtokra ütköztették A gyakran igen nagy méretű ablaknyílásokat színes üvegezéssel zárták el. A jelentős szélességet függőleges kő osztósudarakkal osztották meg. Az ívmezőt kőráccsal tagolták kisebb felületekre. A homlokzatok kőfelületeit többnyire nyersen hagyták. Lakóházak és középületek terméskő

falazatú, vakolt homlokzatait többszínű, élénk árnyalatú, gyakran figurális festéssel díszítették. A padlóburkolatok sima vagy bepréselt mintázatú, néha mázas járófelületű, égetett agyag padlóburkoló téglákból vagy kőlapokból készültek. Alaktan A gótikus építészet vázas szerkezeti rendszerével együtt fejlődnek ki jellegzetes formái is a nagy francia székesegyházak építkezésein, részben a késői román stílus alaktani elemeiből. A stílus későbbi szakaszaiban a díszítőkedv fokozódik, és a formák gyakran elszakadnak a szerkezeti adottságoktól. Az alapvető alaktani elemek a támaszok: pillérek, oszlopok, gyámkövek, támpillérek és támívek; a boltozati elemek: bordák és zárókövek; a felülettagoló elemek: párkányok, nyílások és ezek keretezései, osztásai, fülkék, ívsorok; végül egyes, a szerkezetektől független, sajátos díszítőelemek. A pillérek és oszlopok megőrzik a támaszok hagyományos

hármas tagolódását lábazatra, törzsre és fejezetre. A késői gótikában a pillérek fejezete gyakran elmarad A hajókat elválasztó, a főhajó oldalfalait hordó árkádpillérek keresztmetszetét többnyire az általuk közvetlenül vagy közvetve alátámasztott szerkezeti elemek, első sorban a boltozatok határozzák meg. A korai gótikában kör keresztmetszetű pilléreket is alkalmaznak. Ezek fejezetének abakuszára támaszkodnak az árkádívek és az oldalhajók boltozati bordái, továbbá a főhajó boltozatainak bordáit alátámasztó gyámoszlopok vagy oszlopkötegek. Hamarosan a főtengelyek irányában négy erőteljes, majd az átlós tengelyekben is négy karesúbb fél- vagy háromnegyed oszloppal tagolják a kör- vagy nyolcszög keresztmetszetű pilléreket. Előbbiek az árkád- és hevederíveket, utóbbiak az átlós bordákat támasztják alá. A boltozati bordák szaporításával a pillérek egyre tagozottabbakká válnak, és kialakulnak az

érett gótika kötegpillérei. Felületüket elborítják az egymástól éles visszametszésekkel elválasztott, gyakran a bordák keresztmetszetét követő tagozatok. A késői gótikában a pillérek ismét kör vagy - gyakran homorú oldalakkal - nyolcszög keresztmetszetűek, a fejezet elmarad és a bordák közvetlenül a törzsből ágaznak ki. A pillérek és az oszlopok törzse nem sudarasodik. A pillérlábazat alsó része általában lesarkított, gyakran átlósan fordított négyzetes lemez vagy magas, felfelé rézsűs lépcsőzésekkel csökkenő keresztmetszetű hasáb, amelyből a pillért tagoló oszlopok önálló lábazatát bemetsződések szelik ki. Fölötte az ión lábazathoz hasonló tagozatok futnak körül, követve az egyszerű vagy tagozott törzs körvonalát. A hengertagozatok azonban egyre inkább összelapulnak, és éles pereművé válnak, érzékeltetve a terhelést. Az oszlopok a korai gótikában (a késői román-ciszterci fejezeteket

követő) bimbós díszítésűek. A kehelyszerű forgástestet széles levelek övezik, amelyeknek felül kihajló vége kibomlatlan, golyó alakú bimbóban végződik. A XIII század elején ezeket már kibomló levelek váltják fel, majd az érett gótikában az oszlopfőket természethűen ábrázolt levelek borítják el. A késői korban a növénymotívumok sematikussá, szárazzá merevednek Készülnek figurális fejezetek is. Az oszlopfőket sokszögű vagy tagolt abakusz zárja le A gyámkövek boltvállak vagy ezeket hordó gyámoszlopok alátámasztására változatos alakban készülnek. A falból kinyúló részük fél- vagy három-negyedkör, ill sokszög alaprajzú, felfelé rézsűsen vagy ívelten szélesedő gúla- vagy kúpszerű idom, formája és díszítése gyakran az oszlopfőkéhez hasonló, sokszor ember- vagy állatalakok, ill. fejek A támpillérek felületei kezdetben simák, tagolatlanok. Később a merev síkokat kőrácsokkal, gazdagon keretelt

szoborfülkékkel oldják fel. A támíveket felvevő felső részüket hasonló tagolású, oromzatos, meredek gúlasisakos fiatornyokkal, fiálékkal terhelik le. A boltozati bordák keresztmetszete, a bordaprofíl kezdetben fekvő, esetleg lesarkított négyszög, majd ehhez alul trapézidom vagy íves átmenetekkel kör keresztmetszetű vagy kicsúcsosodó pálca csatlakozik. Az érett gótikában a pálca körte alakú, alul keskeny lemezzel záródó körtetagozattá válik. A bordák kétoldalt további, sugaras tengelyű tagozatokkal gazdagodnak, különösen a szélesebb hevederíveken. A késői gótikában a bordaprofil általában ismét egyszerűbb, homorú íves átmenetekkel lefelé keskenyedik és alul lemezzel záródik. A keresztboltozatok átlós bordáit a záradékban kiékelő zárókő a bordák profiljával azonosan tagozott henger, amelyből sugarasan bordacsonkok ugranak ki a bordák csatlakoztatására. Alsó kör, sokszög vagy más alakú felületüket

növénymotívumokkal, állatalakokkal, embervagy torzfejjel, címerrel díszítik. A homlokzatok vízszintes tagolóelemei a lábazati, osztó- és koronázópárkányok. Bár szerepük általában háttérbe szorul a függőleges tagolás mellett, kiugrásukkal és mélyen alámetszett profiljukkal erős árnyékhatást adnak. A lábazati párkányok a románkoriakhoz hasonlóak, de további változatos tagokkal, vájatokkal, hornyokkal, pálca- és körte tagozatokkal gazdagodnak. Az osztó- és a koronázópárkányokat felül rézsű zárja le, amely később egyre meredekebb, néha homorú felületű. Aljuk erre merőleges síkú lemezek között bemélyedő, vízorrot alkotó vájattal, gyakran ehhez kapcsolódó plasztikus tagozatokkal gazdagítva alakul. A párkányok alatt növénymotívumokkal díszített, ívelt felületű fríz vagy csúcsíves ívsor húzódhat. A főhomlokzatok vízszintes tagolására és az oldalhomlokzatok ereszének takarására karcsú

oszlopokon nyugvó csúcsíves árkádokkal és ezeket koronázó oromzatokkal galériákat alkalmaznak, árkádjaikban gyakran szobrok sorával. A falnyílások felül kezdetben szinte kizárólag csúcsívvel záródnak. A csúcsív a fejlődés során egyre magasabb, meredekebb ívű. Eleinte az ívek középpontja a vállvonalon a nyílás szélességének harmadánál, majd negyedénél, végül a vállnál, ill. a vállon kívül helyezkedik el. A késői gótikában a csúcsívet sokszor más, részben összetett ívformák: szamárhát-, Tudor, függöny- és szegmensívek váltják fel Kisebb nyílások főként lakó- és középületeken vízszintes áthidalással is készülnek. Az ablakok alakja, keretezése és osztása a gótikában fokozott jelentőségű, miután méretük erősen megnövekszik, és a homlokzatok uralkodó elemeivé válnak. Általában a támpillérek közeiben középen helyezkednek el, és gyakran a teljes támpillérközt kitöltik. Az

ablaknyílásokat a románkoriakhoz hasonlóan kívül és belül rézsűs kávák keretezik az ugyancsak rézsűs könyöklő fölött (tölcsér-béllet). A nem szerkezeti jellegű díszítőelemek tovább gazdagítják a szerkezeti és a tagolóelemeket. A gótika két jellegzetes díszítőeleme a kúszólevél és a keresztvirág. A kúszólevelekkel oromzatok, fiálék, vimpergák és támívek ferde éleit díszítik. A keresztvirágot tornyok, fiatornyok és oromzatok csúcsára helyezik. Mindkettő stilizált növénymotívumokból alakul A korai gótikára a bimbós, a későbbire a kibomlott levélmotívum jellemző. További díszítőelemek az ereszpárkányokból kinyúló, többnyire szörnyalakokat ábrázoló vízköpők. A templomok homlokzatainak kialakítását alapvetően a szerkezeti felépítés és ennek elemei határozzák meg. Ezek mellett az egyéb tagoló- és díszítőelemek országonként, tájegységenként, műhelyenként és korszakonként jellegzetes

módon és változó mértékben jutnak szerephez. Általában, de különösen a késői stílusszakaszokban az erőteljes függőleges tagolás jellemző. A várak és paloták erősen eltérő alaprajza és felépítése mellett nem alakulhattak ki egységes homlokzattípusok és rendszerek. A gótikus formaelemeket a templomépítészetből veszik át, és az épületek adottságainak megfelelően alkalmazzák. A városi lakóházak utcai főhomlokzata a telekosztásnak megfelelően általában keskeny, karcsú. A földszint gyakran árkádos Az emelet fölött magas, lépcsős oromzat emelkedik, fülkékkel tagolva. Európa déli területein a homlokzatok vízszintes párkánnyal vagy pártázattal zárulnak. A gótikus építészet emlékei A gótikus építészet Európa egyes országaiban számottevő időbeli eltéréssel jelenik meg, és eltérő sajátságokat mutat. Franciaország középső területein a XII század derekán alakul ki Hatása fokozatosan terjed át az

ország egész területére, az ország határain kívül pedig elsőnek Angliára a XII. század végén Itt a XIII században már önállóan fejlődik tovább A XIII században francia mesterek terjesztik el az Ibériai-félszigeten is. Itáliában és Németországban a XIII. század második felében eltérő módon jelentkezik az új stílus. Itáliában csak egyes területeken érvényesül, inkább formai, mint szerkezeti és téralkotó jegyeivel. Ennek következtében is legkorábban váltja fel az itt megszülető reneszánsz a XV század közepétől. Németországban megújhodva a XVI század első feléig virágzik, hasonlóan a szoros politikai és kulturális szálakkal hozzáfűződő Ausztriában és Csehországban. Magyarországon és Lengyelországban ugyancsak a XIII. század második felétől, több forrásból táplálva válik uralkodóvá a gótika, és a reneszánsz, viszonylag korai jelentkezése ellenére is csak a XVI. század első felében váltja

fel végérvényesenA gótika csaknem négy évszázados korszaka az egyes országokban eltérő időhatárok között korai, érett vagy virágzó és kései szakaszra tagolódik. Emellett azonban megkülönböztethetők erősen eltérő stílusváltozatai, amelyek az egyes országokban és tájegységeiken eltérő mértékben jutnak érvényre. Ezek: 1.a francia katedrális gótika (1140 -1350); 2.a ciszterci és kolduló rendi építészet (1200 -1400) és 3.a polgári gótikus építészet (1350 -1550) Franciaország gótikus építészete A gótikus építészet a francia királyok központi tartományának, a Párizst körülvevő Íle-deFrance, majd a szomszédos Champagne és Pikardia városaiban született meg a XII. század közepétől meginduló nagy székesegyházak építésével. A burgundiai és a normandiai késői román építészet elemeit, a csúcsívet, a bordás kereszt- és hatsüveges boltozatot és a kéttornyos nyugati homlokzatot átvéve fejlesztik ki a

kor törekvéseit megvalósító új, vázas felépítésű templomtípust. A stílus jellegzetességei először a Párizs melletti Saint-Denis apátság karoling kori templomának, a francia királyok temetkezési helyének átépítésénél figyelhetők meg. 1237ben kéttornyos, három kapuzatos, rózsaablakos főhomlokzat építését kezdik, majd 1240-44ben új szentély épül Ezt kettős körüljáró övezi. Oldalirányban egybe nyitott kápolnák összefüggő koszorúja alkotja a külső körüljárót, a belsőtől csak karcsú oszlopokkal elválasztva. Egységes, tömör körítőfal helyett támpilléres faltestek veszik körül, közeikben a kiugró kápolna-apszisokkal, amelyek íves határoló felületét csaknem teljesen megnyitják a színes üvegezésű ablakok. A belső körüljáróban a trapéz alakú térszakaszokat csúcsíves, bordás keresztboltozatok, a külsőben a félkörrel bővülő trapézmezőket hasonló, de ötsüveges boltozatok fedik. Ezzel

megvalósult az első vázas felépítésű gótikus téregyüttes. A gyors egymásutánban következő székesegyház-építkezéseken forrnak ki a francia katedrális-gótika jellegzetességei: a három- vagy öthajós hossz- és keresztházból és kápolnakoszorús körüljárójú szentélyből összetett alaprajz; a bazilikális, vázas, támpilléres-támíves felépítés, csúcsíves, bordás keresztboltozatos lefedéssel; a főhajó oldalfalainak három- vagy négyszintes, trifóriumfolyosós, erősen áttört kialakítása és a kéttornyos főhomlokzat szerves kompozíciója és elemei: a hármas kapuzat, a rózsaablak és a királygaléria. Ez székesegyház típus a XIII században egész Franciaországban, majd a szomszéd országokban is elterjed. Fejlődésének legjelentősebb képviselői a párizsi Notre-Dame, a chartresi, reimsi és amiensi, továbbá az ezektől eltérő felépítésű bourgesi székesegyház. A vázas felépítés kiemelkedő remeke a párizsi

Sainte Chapelle királyi kápolna. A gótika dél-franciaországi változatának jellemző példája Albi-i székesegyháza, a koldulórendi építészeté a toulousei domonkos-templom. A világi építészet emlékei városerődítések, várak és paloták. Párizs: Notre-Dame székesegyház. Építése a város központját alkotó Cité szigeten 1163-ban a szentéllyel kezdődött, és a hosszházzal, végül a főhomlokzattal 1250-ig folytatódott. Öthajós hosszháza az egyhajós, alig kiugró keresztház közbeiktatásával azonos keresztmetszetű, félkörben záródó, kettős körüljárós szentéllyel folytatódik. A belső oldalhajók fölött karzat húzódik. A szélső oldalhajókhoz és a körüljáróhoz a támpillérek között utóbb kápolnasor épült. A főhajó oldalfalai háromszintesek. A magas, csúcsíves árkádokat kör keresztmetszetű pillérek hordják. A pillérfők abakuszáról a boltvállakig felnyúló karcsú, hármas oszlopkötegek tagolják

függőlegesen az oldalfalakat. Közöttük az árkádok fölött - trifórium helyett - a karzat vakárkádokba foglalt hármas nyílásai törik át a falat. Legfelül - az eredeti alsó kör- és a felső csúcsíves ablakok helyén - nagy csúcsíves ablakok adják a bazilikális bevilágítást. A főhajót és a keresztház szárait hatsüveges, a négyezetet, az oldalhajókat és a karzatokat keresztboltozatok fedik, a körüljárók ívét háromszögű boltsüvegek. A nyugati főhomlokzat közel négyzetes felületét támpillérek három szakaszra osztják, de jellegét a vízszintes tagolás adja. A három, gazdag szobordíszű, tölcséres bélletű, csúcsíves kapu fölött a királygaléria szobrokkal kitöltött fülkesora húzódik, felül finomművű, áttört mellvéddel lezárva. Fölötte a főhajó szélességében nagy, sugaras mérművű rózsaablak nyílik, kétoldalt nagy vakárkádban két-két csúcsíves ablak. A homlokzatot karcsú oszlopokon nyugvó,

fonódó csúcsívsorral galéria zárja le. Emögül emelkedik ki a két torony sisak nélkül befejezetlenül, egyenesen záródó felső szintje, karcsú, csúcsíves ablakpárokkal áttörve. Az oldalhomlokzatokat, amelyeket a keresztház oromzatos véghomlokzatai szakítanak meg, a támpillérek és az egymásfölötti támívpárok tagolják. A felső támívek merészen ívelnek át osztatlanul a két oldalhajó fölött. A keresztház későbbi homlokzatain az oromzatos kapuzat fölött csúcsíves ablakok sora húzódik. Efölött pompás, sugaras mérművű, színes üvegezésű rózsaablak tölti ki a négyzetes falmezőt. A Notre-Dame székesegyház kiforrott szerkezeti rendszerével, jól áttekinthető, világos belső terével, nyugodt, kiegyensúlyozott homlokzataival és gazdag szobordíszével a korai gótika egyik legszebb emléke. Chartres: Székesegyház. Az 1194-ben leégett román stílusú székesegyház sértetlenül maradt kriptája fölött, a XII. századi

nyugati homlokzat és tor-nyok befoglalásával 1220-ig épült Bazilikális, háromhajós hosszházához - a templom 130 m-es hosszát felezve - erősen kinyúló, hasonló keresztmetszetű keresztház és a hosszházzal közel azonos hosszúságú, kettős körüljárós, sokszögzáródású szentély kapcsolódik váltakozó méretű kápolnák koszorújával. A főhajót az oldalhajók négyzetes keresztboltozataival azonos szélességű, keskeny téglalap alaprajzú keresztboltozatok fedik. A chartresi székesegyház kiforrott tér- és tömegalakításával mintaképe lett a későbbi székesegyházaknak. Művészi értékét, szépségét gazdag szobordísze és üvegfestményei fokozzák. Reims: Székesegyház. A francia királyok hatalmas (140 m hosszú, 30 m széles, 38 m belmagasságú) koronázó temploma 1211-től a XIV. század közepéig épült Nyugati tornyait 1427-ben fejezték be. Chartres alaprajzát és felépítését fejleszti tovább. Hosszháza két

boltszakasszal hosszabb A kisebb kiülésű keresztház szinte egy térré olvad az alig keskenyebb, öthajós, de csak két boltszakaszos kórussal. Az ötszögű szentélyapszist egyszeres körüljáró és öt tágas, egymáshoz kapcsolódó sokszögű kápolna koszorúja övezi. A chartresinél keskenyebb és így karcsúbb főhajók oldalfalai háromszintesek, de áttörtebbek, egyben egységesebbek. A magasabb, karcsúbb árkádokat egyforma, négy oszloppal tagolt körpillérek hordják. Egységes formálású pillér- és oszlopfőiket levéldísz borítja el. Az ezekről felfutó oszlopkötegek között a felületet négyes trifórium-nyílások törik át. Fölöttük már egységbe foglalt, hatalmas ablakok világítják be a teret. A két csúcsíves és a felső, hat karéjjal tagolt környílást csak vékony osztók választják el. Hasonló osztásúak az oldalhajók kisebb ablakai is. A rendkívül gazdag, hangsúlyosan függőleges tagolású főhomlokzat

előugró földszintjét a szélső támpillérek között a három kapu alkotja. Erősen tagolt, tölcséres bélleteik egymásba kapcsolódnak. Rézsűiken az antikos hatású szobrok a XIII századi francia szobrászat legjelentősebb alkotásai. A középső kapu ívmezője rózsaablakkal, a szélsőké négykaréjos ablakokkal áttört. A támpilléreket és a kapukat szélességüknek megfelelően a közép felé növekvő oromzatok koronázzák. Feljebb a homlokzatot szoborfülkés, meredek sisakú fiatornyos támpillérek osztják három szakaszra. A középsőben a főhajó boltozatának homlokívét követő csúcsíves keretben hatalmas, sugaras mérművű rózsaablak nyílik, az oldalhajók fölötti toronyszinteken pedig két-két kapcsolt kétosztatú ablak. A homlokzatot királygaléria zárja le keskeny, magas csúcsíves-oromzatos fülkék sorával. Emögül emelkedik ki a két torony felső szintje, nyolcszögű saroktornyocskák között fülkékkel és ablakokkal

tagolva, felül a félbemaradt sisakok indításával. Az oldalhajók erőteljes ritmikus tagolását a messze kiugró támpillérek adják magasra nyúló fiatornyokkal, amelyekre a támívpárok támaszkodnak. A reimsi székesegyház mind belső terével, mind külsejével a francia gótika legharmonikusabb alkotása. Az amiens-i székesegyház a tökéletes csipkemintázatú homlokzat XIV. századi tornyai szemlátomást keskenyebbek, mint a kapuzatot és a rózsaablakot magába ölelő középrész, így még inkább kizárják a vízszintestömeghatást. A templom belső terét átjárja a nagy ablakokon át beözönlő fény. Amiens: Székesegyház. 1220 és 1269 között épült, de csak a XV században fejezték be teljesen. Chartres és Reims rendszerét fejleszti tovább még nagyobb méretekben, karcsúbb arányokkal és szerkezetekkel (hossza 145 m, szélessége 42,5 m). Háromhajós, utóbb oldalkápolnákkal bővített hosszháza rövidebb, öthajós kórusa viszont

hosszabb a reimsinél. Hétoldalú szentélyzáródásának egyszeres körüljárójából hat sokszögű sugárkápolna, középen pedig két boltszakaszos, szokszög záródású kápolna nyúlik ki. A francia katedrális-gótika fejlődése az amiensi székesegyház végsőkig kiérlelt belső téralakításában, szerkezeti és formai megoldásában éri el csúcspontját. Hatása többek között a kölni székesegyházon jelentkezik. Az Amiensben uralkodó törekvés, hogy a határoló szerkezeteket a lehető legkarcsúbbá csökkentett támaszok között hatalmas üvegfelületekké oldják fel, a párizsi Sainte-Chapelle építésénél teljesedik ki. Párizs: Sainte-Chapelle. IX Lajos rendelkezésére 1243 és 1248 között épült - becses ereklyék elhelyezésére - a Cité szigeten, a Notre-Dame közelében, az egykori királyi palota részeként. A románkori palotakápolnák mintájára kétszintes elrendezésű. Az elnyújtott, hét sokszögoldallal záródó épület

nyugati végén mindkét szinten előcsarnok helyezkedik el, amelyet folyosó kötött össze a palotával. Az udvartartás számára rendelt földszinti, kis belmagasságú kápolnát két karcsú oszlopsor osztja azonos magasságú, keresztboltozatos, széles fő-, és igen keskeny oldalhajókra. A király és környezete számára épült felső szint tere osztatlan és 20 m belmagasságú. A négy keresztboltozatot és a szentély sugaras boltozatát a kifelé támpillérekben folytatódó oszlopkötegek hordják. Közeiket a csúcsíves árkádokkal kísért mellvédfal fölött a boltozatok homlokívéig 5 x 17 m-es, négyosztatú ablakok töltik ki. Bibliai jeleneteket ábrázoló színes üvegezésük szűrt fénnyel árasztja el a végletekig elvékonyított támaszok fölött szinte lebegő boltozatokkal fedett teret. A kápolna bejárati végén az előcsarnok fölött nagyméretű rózsaablak nyílik. A kápolna külsejét a nagy kiülésű, fiálékkal koronázott

támpillérek tagolják. Közöttük az alsó kápolna kis ablakaival alig megbontott tömör falazat nyúlik fel a felső hatalmas ablakok könyöklőjéig. Efölött csak az üvegfelületek mutatkoznak Fouquet miniatúrája a párizsi Bibliothéque Nationale 247. számú francia kéziratának 163 lapján (XV. század): a mester itt naiv realizmussal mutatja be, hogyan épültek annak idején a gótikus templomok. A király a palota erkélyén éppen azt magyarázza udvari építészének, milyennek képzeli a bourges-i székesegyház valamelyik részletét. Ez a nagy templom öt egyforma nagyságú, kereszthajó nélküli hajójával egyedülálló egész Franciaországban. Bourges: Székesegyház. 1172 és 1324 között épült Alaprajza a párizsi Notre-Dame-éhoz hasonló. Öthajós hosszházához azonban keresztház közbeiktatása nélkül csatlakozik a félkör záródású, kettős körüljárós szentély öt igen kis sugárkápolnával. Felépítése az ismertetett

székesegyházakétól eltérően lépcsős: a belső oldalhajók az alacsony szélsők fölé emelkednek. Főhajóját hatsüveges, oldalhajóit keresztboltozatok fedik. A főhajó oldalfalai háromszintesek Dél-Franciaországban a nagy katedrálisok mintájára épülő székesegyházak mellett a helyi hagyományok és adottságok azoktól erősen eltérő templomok típusát hozták létre. Téglafalazatú, zárt tömegű, kevéssé áttört homlokzatú, gyakran egyhajós épületek, amelyek a katedrális-gótikának csak elemeit, így a csúcsívet és a bordás keresztboltozatot veszik át. Hasonló sajátosságokat mutatnak az itt alapított domonkos-rend és hatására a ferencesek fokozott egyszerűségre törekvő, egyben prédikációk tartására és ezekhez nagy tömegek befogadására alkalmas, egységes terű templomai. Jellegzetes példájuk Toulouse-ban a domonkos-rendi ún. Jakobita-templom, az előbbieknek Albi székesegyháza Toulouse: Domonkos templom. 1260 és

1340 között épült az említett rendi igényeknek megfelelően. Hosszházát - a tér egységét alig megbontva - a középtengelyben hat karcsú, 22 m magas oszlop sora osztja két hajóra, amelyeket négyzetes keresztboltozatok fednek, és a kiugró támpillérek közeiben alacsony, keskeny kápolnák szegélyeznek. Széles csúcsíves nyílásuk fölött magas, mérműves ablakok világítják meg a hajókat. A sokszögzáródású tágas szentélyt a középpontjában álló oszloppal alátámasztott és erről szétsugárzó bordákkal csillagszerűen osztott boltozat fedi. A záróoldalakon sugarasan öt sokszögzáródású kápolna ugrik ki. Az egységes épülettömeg monumentális hatását a téglafalazatú homlokzatok egyszerű, dísztelen alakítása fokozza. A szentély északi oldalán nyolcszögű, magas harangtorony emelkedik, felül fokozatosan csökkenő magasságú, kettős nyílásokkal áttört emeletekkel. Albi: Székesegyház. Az albigens eretnekség korábbi

központjában 1282 és 1382 között épült, de teljesen csak a XV. század végén fejezték be Zárt tömegű, erődszerű, téglafalazatú, hatalmas épület. Hosszú egyhajós belső terét sokszögű szentély zárja le, és keskeny keresztboltozatok sora fedi. Kétoldalt a befelé nyúló támpillérek közeiben alacsony, négyszögű, a szentély körül sokszögű, dongaboltozatos kápolnák övezik. Fölöttük a hajóval azonos magasságban keresztboltozatokkal fedett szakaszokból álló karzat húzódik. A külső falában nyíló keskeny, csúcsíves ablakok világítják meg a hajót is. A templom külsejének erődjellegét az adja, hogy a körítőfalak felül a tetőt eltakaró, keskeny lőrésekkel áttört pártafalban folytatódnak. Ennek tetején védőfolyosó húzódik, fonódó ívsorral alátámasztott mellvéddel. Az erődszerű hatást fokozza, hogy a befelé nyúló támpillérek a homlokzaton félkörös tornyocskák alakjában jelennek meg, amelyek a

mellvéd tetejéig felnyúlnak. A kerek támpillérek közötti keskeny falfelületeket a magas, rézsűs lábazat fölött a kápolnák egyszerű, szűk nyílásai és a karzat karcsú, kétosztatú, csúcsíves ablakai alig bontják meg. A déli oldalhomlokzat közepénél a bejárat előtt gazdag későgótikus mérműdíszes, nyitott előcsarnok épült. Ehhez a kerek bástyával védett külső kaputól a homlokzat mellett lépcső vezet. A kerek támpillérekkel közrefogott nyugati homlokzat előtt erőteljes, négyzetes torony emelkedik, sarkain szintén kerek tornyocskákkal, felül a XV. század végén ráépített nyolcszögű szintekkel. Franciaországban a gótikus építészetnek számos jelentős világi emléke is fennmaradt, így városerődítések, várak és várkastélyok, uralkodói és főúri paloták, továbbá városi lakóházak és középületek. A városerődítések közül kiemelkednek Aigues-Mortes, IX Lajos földközitengeri kikötővárosának és az

ugyancsak dél-franciaországi Carcassonne város bástyatornyos védőfalai a XIII. és XIV századból A Loire-menti Blois várkastélya a XIII. és XV századból származó gótikus épületrészeket őrzött meg. XII Lajos-szárnya, udvari oldalán földszinti árkádokkal, 1498 és 1503 között épült. Anglia gótikus építészete Angliában a gótika a XII. század második felében jelenik meg, és a XVI század közepéig tart Hosszú korszaka átmeneti, korai angol ( 1180-1250), érett vagy díszített (decorated style, 1250-1360) és késői vagy függélyes (perpendicular style, 1360-1550) stílus-szakaszokra oszlik. Ez utóbbinak 1480 utáni változata a Tudor-stílus A gótikus stílust Franciaországból veszik át. A leégett canterburyi székesegyház szentélyét 1177-ben francia mester irányításával kezdik újjáépíteni. A XIII század folyamán kialakulnak az alaprajzi elrendezés és a felépítés jellegzetes angol vonásai korábbi helyi sajátosságok

továbbfejlesztésével. A székesegyházak erősen nyújtott, bazilikális hosszházzal épülnek, keleti végükön egy vagy két keresztházzal. Ehhez csatlakozik a hosszházzal többnyire azonos hosszúságú és keresztmetszetű, egyeneszáródású szentély. Végéhez keskenyebb, egyenes- vagy sokszögzáródású ún. Miasszonyunk vagy Mária-kápolna kapcsolódik Az eltérő szerepű térrészek - részben alacsony rekesztőfalakkal is elválasztva - erősen elkülönülnek. A főhajó térarányai alacsonyabbak, a fő- és oldalhajók magasságkülönbsége kisebb, mint a franciáknál. Ezért a támpillér-támív rendszer is kevésbé hangsúlyos és gazdag. A magasbatörő francia felépítés helyett itt az egymáshoz kapcsolódó terek és tömegek jellegét a vízszintes terjeszkedés adja. A kevésbé erőteljes függőleges tagolással és a sokszorosan ismétlődő motívumok soraival alakított belső és külső felületek is döntően vízszintes hatást keltenek.

A belső tereket kezdetben keresztboltozatokkal fedik, de hamarosan további bordákkal osztják a boltozatokat. Így a hosszanti záradékvonalon húzódó tengelybordával és a boltvállakból sugarasan szétágazó, a tengelybordához csatlakozó ágbordákkal. Ezzel az egyes boltmezők éles elkülönülése elmosódik, majd csillag- vagy hálós motívumok borítják el az egybeolvadó boltfelületeket. Végül a sugaras bordák további szaporításával kialakulnak a jellegzetesen angol legyező- és tölcsérboltozatok. A külső és belső felületek aprólékos díszítésűek, a szerkezeti rendszert és felépítést érzékeltető tagozatok belevesznek a díszítőelemek sokaságába. A nyugati homlokzatok többnyire széles, vízszintesen lezárt kulisszafálak. Ezeket vakárkádok és szobros galériák vízszintes sávjai tagolják, és kétoldalt kevésbé erőteljes tornyok fogják közre. A hosszan elnyújtott, sokszorosan összetett tömegek hangsúlyos

függőleges eleme a középen kimagasló, hatalmas négyezeti torony. Angol sajátosság, hogy a székesegyházak a kapcsolódó, kolostorjellegű, kerengőudvaros püspöki-káptalani épületekkel nem a városok központjában, házak sűrűjében, hanem a városok szélén, tágas, füves területen állnak. Az együttesek jellegzetes része a szentélyhez vagy a kerengőhöz kapcsolt, centrális alaprajzú káptalanterem. A korai angol stílus jellegzetes alkotása a sulisburyi székesegyház, a díszített stílusé a lichfieldi katedrális. A függélyes stílust Canterbury székesegyházának újraépített hosszháza, a Tudor-stílust a Cambridge-i Kings College kápolnája és a londoni Westminster apátsági templom VII. Henrik-kápolnája képviseli Salisbury: Székesegyház. A korai angol stílus jellemző és - rövid építési idejének köszönhetően -egységes alkotása. 1220 és 1260 között épült, négyezeti tornya pedig a XIV század derekán. Erősen nyújtott

hosszháza háromhajós Ehhez a templom teljes hosszának felezőjénél erősen kinyúló, két boltszakasszal keletre pedig keskenyebb, kéthajós keresztház kapcsolódik. Ezt a hosszházzal azonos keresztmetszetű, egyeneszáródású szentély követi Középtengelyében egyenesen lezárt Mária-kápolna nyúlik ki, rendkívül karcsú pillérekkel három hajóra osztva. A templom viszonylag széles és alacsony főhajójának oldalfalai a korai angol stílus jellegzetességeit mutatják. Lichfield: Székesegyház. A régi templomot a korai angol stílusú kórus árkádjait megőrizve 1250-től a XIV. század derekáig szakaszosan építették újjá díszített stílusban Hosszháza háromhajós. Keresztháza egyhajós, keleti oldalán kápolnákkal Háromhajós kórusa a hosszházzal egyenlő hosszú. Egyenes szentélyzáródásából középen sokszögben záródó Máriakápolna nyúlik ki A díszített stílus késői, ívesvonalúnak nevezett változatát képviseli a korai

angol wellsi székesegyház négyezete. Pillérei közé - az utólag épült négyezeti torony miatt - kimerevítésül andráskeresztként csúcsukkal egymásra állított csúcsívpárokat építettek be. A lendületes motívum uralkodik a térben. A függélyes stílus először a gloucesteri székesegyház norman-román stílusú szentélyének 1329 és 1337 között végzett átalakításánál jelentkezik. A régi oldalfalakat karcsú függőleges és vízszintes tagozatokból álló kőráccsal függönyözték el. A keleti zárófalban hatalmas (11,5 x 22 m), csúcsíves ablakot alakítottak ki, amit függőleges osztósudarak és vízszintes osztók téglalap alakú, mérműves mezőkre tagolnak. Canterbury: Székesegyház. Függélyes stílusban épült 1377 és 1391 között Anglia ősi főszékesegyházának új hosszháza és keresztháza a lebontott XI. századi norman-román hajó helyén. A XI. századi székesegyház szentélye 1174 és 1184 között épült újra,

miután a tűzvésztől megrongált román stílusút lebontották. Az új szentélyt az ile-de-France-i Sens székesegyházának mintájára az ottani építkezésről hívott sensi Vilmos mester építette, majd súlyos balesete után az angol Vilmos fejezte be. Hosszú, háromhajós, keresztházas kórus. Keleti végét, amely a meghagyott régi tornyok között összeszűkül, íves, körüljárós, a kripta fölött erősen megemelt szentélyfej zárja le. Ehhez kapcsolódik a Coronának nevezett körkápolna. A függélyes stílusú új háromhajós hosszház főhajója csak kevéssel emelkedik a magas oldalhajók fölé. Oldalainak függőleges tagolása rendkívül erőteljes, mert az árkádpillérek tagozatai töretlenül folytatódnak a boltozati homlokívek záradékáig, és közöttük két-két gyámoszlop fut fel a boltvállakig. A vertikális lendületet fokozza az árkádok szokatlan nagy magassága. Fölöttük a trifórium nyílásai sorakoznak, legfelül pedig

viszonylag alacsony és így kevesebb fényt adó ablakok. A főhajó bevilágítását ezért az oldalhajók nagy ablakaiból a magas árkádokon át beeső fény növeli. A hosszház hajóit és a keleti végükhöz csatlakozó egyhajós keresztház szárait csillagboltozatok, a négyezetet tölcsérboltozatok fedik. A nyugati főhomlokzatot nagykiülésű támpilléreikkel hangsúlyosan függőleges tagolású, erőteljes tornyok fogják közre. Ezek sisak nélkül, négy saroktornyocskával díszítve záródnak A tornyok között ugrik ki a kapuzat. Fölötte nyílik a főhajó hatalmas, függőleges osztású, nyomott csúcsívű ablaka. A nyugati tornyokhoz hasonló, magas négyezeti torony a XV század közepén épült. Az angol gótikát lezáró Tudor-stílus alkotásai közül két nagyméretű kápolna, a cambridgei királyi kollégium és a londoni Westminster apátság templomának VII. Henrik kápolnája emelkedik ki. Cambridge: Kings College kápolnája. Az egyetemi

város királyi kollégiumának kápolnája 1446 és 1515 között épült. Hosszú, egyhajós terét (90 m hosszú, 12,5 m széles) az erősen kiugró támpillérek közeiben tíz-tíz alacsonv kápolna fogja közre. A londoni Westminster-apátság külső képe. E templom építését a XIII század közepe táján kezdték meg, de csak a XVI. század első negyedében fejezték be: ekkor épült a híres VII Henrik-kápolna, melyben a nevezett király nyugszik. Ez a körüljárós apszissal is rendelkező egyhajós nagyterem az angol gótika utolsó időszakára jellemző, amikor a függőleges stílus helyébe a Tudor-stílus lépett. A falak itt már szinte eltűntek, helyüket a nagy üvegablakok foglalták el, légiesen finom kővázukkal. London: Westminster apátsági templom VII. Henrik kápolnája 1503 és 1519 között épült az 1245-ben megkezdett, francia példaképeket követő, három-hajós, keresztházas templom körüljárós, kápolna-koszorús

szentélyzáródásához, előtér közbeiktatásával. A nagyméretű, háromhajós épület ötoldalú, öt kápolnával körülvett szentéllyel zárul. A főhajó oldalain a pillérek közötti alacsony, Tudor-íves árkádok fölött nagy csúcsíves ablakok nyílnak. A teret a pillérekről szabadon kiívelő hevederívek között sugaras bordázatú, vakmérművekkel díszített, lecsüngő tölesérboltozatok fedik, aljukon cseppkőszerű zárókővel. A fő- és oldalhajók homlokzatait nyolcszögű tornyocskákként formált támpillérek és az oldalhajók fölött átívelő, áttört támívek tagolják. Az angol gótika világi építészetének legjelentősebb emlékei várak és az ezeket felváltó kastélyok és paloták. Legigényesebb kiképzésű részük a többnyire önálló épületet alkotó, jelentős belmagasságú nagyterem, a hall. A termeket lefedő, kötőgerendák nélküli, ívelt gerendákból szerkesztett, csúcsíves főállásokkal készült

nyitott fedélszékek a kor ácsmesterségének remekei. Kiemelkedő példáik a londoni Westminster Hall a XIV század végéről, a kor legnagyobb világi rendeltetésű, egységes belső tere és Hampton Court palotaegyüttesének hallja az 1530-as évekből. Spanyolország gótikus építészete Spanyolország nagy gótikus templomai francia mestereik révén a franciaországi székesegyházak alaprajzát és felépítését követik. A mór építészet hatása - különösen később a mindent elborító gazdag díszítésben mutatkozik Korai gótikus emlékei közül kiemelkedik Burgos székesegyháza. Az 1221-ben megkezdett, de csak a XV században befejezett épület háromhajós bazilika, erősen kinyúló keresztházzal, háromhajós, sokszögzáródású, kápolnakoszorús szentéllyel. Négyezete fölött hatalmas, fiatornyokkal körülvett, sisak nélküli torony emelkedik. Nyugati főhomlokzatát a XV század közepén kölni mester építi Két erőteljes tornyát

kőrácsos sisakok koronázzák. Toledo öthajós székesegyháza lépcsős felépítésével a bourgesi székesegyház alaprajzát és felépítését veszi át. A spanyol gótika egyik legjelentősebb alkotása, a burgosi székesegyház gazdag változatosságban egyesíti a XIII-XVI. század során egymás nyomában megjelenő különféle formaelemeket: úgy mondják, a francia katedrálisokból meríti ihletését anélkül, hogy bármelyikhez is hasonlítana. A toronysisakok franciásak, az épület tagolása északias, az ablakos négyezeti torony pedig már a platereszk stílus jegyeit viseli: az átépítések és hozzátoldások egészen a XVII. századig elhúzódtak Miként az az alsó képen jól látszik, a templom belsejében is jól megférnek egymással az északi formák és a platereszk díszítőelemek. A trifórium nagy patkóívekben bontakozik ki, homlokíveit furcsa emberfejek díszítik s a szövevényes keresztboltozat igen közel áll a franciás

"flamboyant" gótikához. Az építkezést 1221-ben kezdték meg a régi, román stílusú székesegyház helyén, de az egészet befejező négyezeti torony csak 1567-ben készült el. Itália gótikus építészete Itáliában a helyi adottságoktól és hagyományoktól, így főként az antik római építészettől idegen gótika nehezen honosodott meg. Részben a ciszterciek, majd a kolduló rendek, ferencesek és domonkosok építkezései révén a XIII. század folyamán terjed el, jobbára ÉszakItáliában és a francia Anjouk nápolyi királyságában, majd a XV század derekáig marad uralkodó, megőrizve a helyi sajátosságokat. A francia katedrális-gótikának általában csak elemeit, a ciszterciek által már meghonosított csúcsívet, a leegyszerűsített mérművet, fiálét, vimpergát veszi át. A templomok alaprajza, felépítése és szerkezeti megoldása egyszerűbb a franciákénál. A belső terek hagyományosan tágasak, a térarányok

alacsonyabbak, a fő- és az oldalhajók magasságkülönbsége kisebb, az egyes térrészek kevéssé különülnek el. A vázas szerkezeti rendszert mellőzik. A körítőfalak tömörek, kevéssé tagolt felületeiket a ritkás kiosztású, szűkebb nyílások csak kismértékben törik át. A tágasan állított belső támaszok keresztmetszete egyszerű, kevéssé tagolt. A főhajó viszonylag alacsony, inkább nyomoit ívű árkádjai fölött trifórium helyett a falsík előtt gyámkövekre ültetett külső folyosó húzódik. Fölötte az oldalhajók fölé csak kevéssé kiemelkedő falakban kisebb, gyakran kerek ablakok nyílnak. A főhajót és a keresztházat általában négyzetes, az oldalhajókat téglalap alaprajzú keresztboltozatok fedik. A ferences templomok hossz- és keresztháza fölött többnyire nyitott fedélszék készült. A boltozatok oldalnyomását kis kiülésű támpillérek vagy falsávok veszik fel. Sokhelyütt a támaszokat a belső térben

fagerendákkal vagy vonóvasakkal fogták össze. Az erőteljes függőleges tagolást kerülik. Az elnyújtott tömegek és a nagy falfelületek inkább vízszintesen tagoltak A homlokzatokon általában nagykiülésű párkányok, Toszkánában a hagyományos, váltakozó színű sávokból rakott márványburkolatok adják a vízszintes tagolást. A kevéssé áttört belső falfelületeket plasztikus tagolás helyett falfestményekkel díszítik. Az enyhe hajlású tetőzettel fedett, nyugodt épülettömegeket legfeljebb a négyezet fölötti kupola teszi mozgalmasabbá. A harangtornyok továbbra is különállóak. Koldulórendi templomoknál elmaradnak vagy szerényebb méretekkel a szentély mellett állnak. Az itáliai gótikus építészet jellemző, jelentős egyházi emlékei Assisiben a San Francescotemplom, Firenzében a ferences Santa Croce- és a domonkos Santa Maria Novella templom, továbbá a sienai és a firenzei székesegyház. A francia katedrális-gótikát a

milánói dóm követi A világi építészet kiemelkedő emlékei a firenzei Palazzo Vecchio és a Loggia dei Lanzi, a velencei dózse-palota és a Ca doro palota. Assisi: San Francesco-templom. 1228 és 1253 között épült Szent Ferenc szülőhelyén és sírja fölötta ferences rend anyakolostorának temploma. Dél- francia példaképeket követ Kétszintes, egyhajós, keresztházas templom, a hajóval azonos szélességű, az alsó szinten félkörös, a felsőn sokszögű szentély-apszissal. Nyomott térarányú alsó és tágas, magas felső terét négyzetes alaprajzú, bordás keresztboltozatok fedik, amelyek az oldalfalakon felfutó oszlopkötegekre támaszkodnak. A felső templom falainak alsó szakaszát Giotto Szent Ferenc életének jeleneteit ábrázoló falfestményei, az altemplom falait és boltozatait az ő és kortársai freskói díszítik. A templom északi oldala mellett harangtorony emelkedik. Keleti végéhez a magas, ívezetes támfalra épült kolostor

csatlakozik kerengős udvarával. Firenze: Santa Croce templom. A jellegzetes itáliai ferences templom 1295 és 1442 között épült. Háromhajós bazilika egyhajós keresztházzal Ennek keleti oldalán középen keskeny, sokszögzáródású szentély, kétoldalt öt-öt négyzet alaprajzú kápolna nyílik. A főhajó oldalfalait karsú, nyolcszögű pillérek levéldíszes fejezetén nyugvó, széles, csúcsíves árkádok hordják. Záradékuk fölött gyámkövek közötti ívezeten folyosó húzódik A főhajót díszesen faragott nyitott fedélszék, az oldalhajók csúcsíves hevederekkel elválasztott szakaszait laposhajlású nyeregtetők fedik. A szentély és a kápolnák boltozottak A kápolnákat Giotto és kortársainak falfestményei díszítik. A templom déli oldalhajójában látható Michelangelo sírja. A templom nyugodt tömegét a falsávokkal alig tagolt, nyeregtetős főhajót közrefogó oldalhajók haránttetőinek és oromzatainak sora, az oromzatos

keresztház és a szentély sokszöghasábja teszik mozgalmasabbá. Az oldalhomlokzatok a nyers terméskő falazatot mutatják. A befejezetlenül maradt főhomlokzat mai márványburkolatú kiképzése 1860 körül készült. A szentélytől délre karcsú harangtorony emelkedik. A hajó déli oldalához tágas, kerengős kolostorudvar kapcsolódik Firenze: Santa Maria Novella templom. A domonkos-rendi templom 1283 és 1300 között épült. Főhomlokzata a XV században reneszánsz stílusban készült el Háromhajós bazilika keresztházzal, négyzetes szentéllyel és ennek kétoldalán két-két egyenes záródású, kisebb oldalkápolnával. A főhajót, a négyezetet és a szentélyt - két rövidebb főhajószakasz kivételével - négyzetes, a keskeny oldalhajókat és a keresztszárakat téglalap alaprajzú keresztboltozatok fedik. Siena: Székesegyház. A város legmagasabb dombján 1229 és 1317 között több ütemben épült, de csak a XIV. század végén fejezték be

teljesen Háromhajós, bazilikális hosszházához háromhajós keresztház és - korábbi templom fölé épült - háromhajós, egyenes záródású szentély kapcsolódik. A hossz- és a keresztház metsződésében négyezet helyett a főhajó szélességével egyező oldalhosszúságú, hatszögű kupolatér helyezkedik el. Ezt tizenkétszögű cikkelyes kupola fedi. Itáliában először itt épült a hosszház teljes szélességével egyező átmérőjű, hangsúlyos központi tér. A kedvező térhatás ellenére a hatszögalaprajz szervetlenül illeszkedik a térrendszerbe. Firenze: Santa Maria del Fiore székesegyház (Dóm). A város központjában, a Battisterotól keletre, korábbi templom helyén áll. Az 1300 körül megkezdett, de félbemaradt építkezés után 1357 és 1413 között épült fel Itália akkor legnagyobb temploma. Kupolája már reneszánsz stílusban a XV. század közepén készült el Háromhajós, bazilikális hosszházához négyzetes

alaprajzú tömegbe foglalt, 43 m átmérőjű, nyolcszögű kupolatér kapcsolódik. Ebből három oldalán a főtengelyekben sokszögű szentélyapszisok nyílnak, amelyeket öt-öt négyzetes kápolna vesz körül. A főhajót négy négyzetes, a félszélességű oldalhajókat négy-négy téglaalaprajzú keresztboltozat fedi. Firenze: Campanile. A dóm főhomlokzatától dél-re áll a 84 m magas harangtorony 1334-ben Giotto kezdte építeni, és 1387-ben fejezték be. A négyzet alaprajzú torony karcsú testét nyolcszögű sarokkiugrások erősítik, és párkányok osztják öt szintre. A felsőbb szintek oldalait két-két kétosztatú, a legfelsőjét egy-egy nagyméretű, háromosztatú, díszes keretelésű mérműves nyílás töri át. A sisak nélküli tornyot a dombhoz hasonlóan gyámköves ívsoron erősen kiugró, áttört mellvédű körüljáró zárja le. A homlokzatokat többszínű márványberakásos burkolat, az alsó szinteken ebbe foglalt, figurális bronz

domborművek, Andrea Pisano alkotásai díszítik. Milano: Székesegyház. Építése 1386-ban kezdődött és egymást gyakran váltó, lombardiai és külföldi, német és francia mesterek irányításával 1500-ig folyt. Teljes befejezése azonban a XX. század elejéig húzódott Alaprajza és felépítése a francia székesegyházakét követi Hosszháza öthajós, lépcsős felépítésű bazilika, amelyhez háromhajós keresztház és rövid, sokszögzáródású, körüljárós szentély csatlakozik. Felépítésének itáliai sajátossága, hogy a főhajó viszonylag kevéssé emelkedik az oldalhajók fölé, nincsenek nyugati tornyai, és elnyújtott tömegéből csak a karcsú, nyolcszögű négyezeti torony emelkedik ki. Sűrűn állított pillérkötegeken nyugvó árkádsorokkal elválasztott hajóit keresztboltozatok fedik. Külseje rendkívül tagolt és aprólékosan díszített. Tömegét a támívek és a támpillérek, különösen pedig az ezeket koronázó

fiatornyok és az ereszeket takaró csúcsíves-oromzatos árkádsorok teszik fokozottan mozgalmassá. A díszítőelemek jelentős része a XIX században készült. Firenze: Palazzo Vecchio. A városállam kormányzó testületének, a signoriának székházául 1298 és 1314 között épült a város egyik központi terén. Belsejét a XV-XVI században átalakították. A trapéz alaprajzú, szűk belső udvaros épület erődszerű. Firenze: Loggia dei Lanzi. A nagyméretű, téglalapalaprajzú, egyik hossz- és végoldalán nyitott csarnok 1380 körül épült a Palazzo Vecchio főhomlokzatára merőlegesen, a tér déli oldalán. A város vezetői innen szóltak a néphez, ezért eredeti neve Loggia dei Signori vagy Priori. Későbbi nevét a német zsoldos Landsknechtekről kapta. Velence: CadOro palota. A várost átszelő Canal Grandét szegélyező palotasor egyik legszebb középkori épülete. A Palazzo Ducale mesterei építették 1430 táján "Arany ház"

nevét aranyozott díszű márványhomlokzatáról kaphatta. Korábbi bal oldali része a velencei paloták jellegzetes, szimmetrikus, háromosztatú alaprajzát és homlokzatát mutatja. Földszintjén a csónakon érkezőket fogadó csarnok mögött közlekedő és raktárhelyiségek, az emeleteken középen keskeny lakószobáktól közrefogva tágas fogadó termek helyezkednek el, elől loggiával. A főhomlokzaton a földszinti csarnok öt oszlopos árkáddal nyílik a víz felé. A három középső árkád szélességében a két felső szint loggiáit a Palazzo Ducale emeletéhez hasonló kőrácsos árkádsorok határolják. Ezeket kétoldalt erkélyes nyílásokkal áttört homlokzatsávok szegélyezik. A főhomlokzat későbbi, jobb oldalán hasonló erkélyes nyílások fogják közre a tömör, szintenként csak egy-egy kisebb négyszögű ablakkal áttört falmezőt. A főhomlokzatot kis kiülésű párkány fölött dekoratív pártázat zárja le. A palota kis udvarát

íveken nyugvó lépcső és két faragványos kút díszíti. Németország gótikus építészete Németországban a gótika a XIII. század közepétől kezdve terjed el, és a XVI század elejéig virágzik. Nem a helyi román stílusú építészetből fejlődik ki, hanem a már kiforrott francia gótikát veszi át, részben a burgundiai és ciszterci példaképeket, részben a nagy francia székesegyházak alaprajzát és felépítését követve. A XIII. század végére kialakulnak a stílus sajátos helyi vonásai is Így körüljárós, kápolnakoszorús szentélyek mellett a fő-, gyakran az oldalhajók végéhez is egyszerű, sokszögzáródású szentélyeket építenek. A bazilikális felépítésnél csökken a fő- és az oldalhajók magasságkülönbsége, és álbazilikális templomok is épülnek. A XIV. század közepétől a polgári gótika kialakulásával - főként az egyre igényesebb városi plébániatemplomoknál - az egységesebb téregyüttest adó

csarnokfelépítés válik általánossá a hosszházakban és a körüljárós szentélyekben egyaránt. Ugyanakkor a keresztboltozatokat háló- és csillag-boltozatok, majd a legkésőbbi szakaszban két irányban hajlított bordázatú boltozatok váltják fel. Az erőteljesen függőleges tagolású homlokzatok és épülettömegek hangsúlyos eleme kezdetben francia hatásra a nyugati toronypár. Utóbb egyre inkább egyetlen középső nyugati torony épül a főhomlokzat elé, gyakran áttört kőrácsos sisakkal. Észak-Németországban részben ciszterci hatásra - a téglagótika uralkodik sajátos formakincsével A német gótikus templomépítészet nagyszámú alkotása közül a különböző korú és elrendezésű típusok következő példáit ismerjük meg: a korai német gótika emléke a marburgi Szent Erzsébet-templom; a francia katedrális-gótikát követi a kölni dóm és téglaépítészetre átültetve a lübecki Mária-templom; a ciszterci téglagótika

alkotása Chorin kolostortemploma; a polgári gótika képviselői Freiburg im Breisgau és Schwabisch-Gmünd plébánia-temploma, a szászországi későgótikus két irányban hajlított bordás boltozatú csarnoktemplomainak Annaberg temploma. Marburg: Szent Erzsébet-templom. Németország egyik legkorábbi gótikus temploma Magyarországi Szent Erzsébet hamvainak elhelyezésére zarándoktemplomnak épült 1235 és 1283 között. Nyugati főhomlokzatát a XIV század elején fejezték be Hosszháza háromhajós csarnok. Ehhez nyugatról két toronnyal közrefogott előcsarnok, keletről négyezet körül lóherelevél alakban három sokszögzáródású szentély kapcsolódik. Ez a szentélyelrendezés kölni hatásra utal. A templom felépítésében a francia gótika elemei mellett helyi hagyományok is érvényesülnek, így a Dél-Németországban hagyományos csarnokelrendezés. Egyenlő magas hajóit keresztboltozatok fedik. Ezeket a hajók közötti csúcsíves

árkádok háromnegyedoszlopokkal tagolt körpillérei és a szélső falakból kiugró oszlopkötegek támasztják alá. A homlokzatok és a nyugati tornyok hangsúlyos függőleges tagolását az erőteljes, lépcsőzött támpillérek adják. Közeikben egymás felett két-két csúcsíves, mérműves ablak nyílik. Köln: Székesegyház. Építését 1248-ban a szentéllyel kezdték, amely 1300-ban készült el Kereszt-és hosszházának, valamint kéttornyos nyugati homlokzatának építése 1560-ig elhúzódva félbemaradt, és csak a XIX. század második felében fejezték be, részben a megtalált eredeti tervek alapján. Alaprajzának és felépítésének közvetlen mintaképe az amiens-i székesegyház volt. Öthajós, bazilikális hosszházához háromhajós keresztház és öthajós, kettős körüljárós, kápolnakoszorús szentély kapcsolódik. Hajóit keresztboltozatok fedik A főhajók oldalfalai háromszintesek. A magas, pillérköteges, csúcsíves árkádsorok

fölött gazdagon tagolt trifóriumnyílások, efölött a pillérközöket teljesen kitöltő, hatalmas mérműves ablakok nyílnak. A főhajó és a szentély belmagassága 43,5 m Az erősen tagolt külső is a francia gótikát követi. A támpillérek és támívek kettős sora az épület tömegének körvonalait valósággal eltakarja. A XIX században befejezett kéttornyos nyugati homlokzaton a magasbatörő függőleges tagolás töretlenül érvényesül. A kölni dóm nagyjából az amiens-i székesegyház mintáját követi, noha tágasságban és magasságban fölülmúlja. Építését a XIII század végén kezdte meg egy bizonyos Gerhard mester. Jól látható, mint bújik meg a tetőzet szegélye a fiatornyok és a nagy ablakokat koronázó oromzatok pazar sokasága mögött, és hogyan borítja el a túláradó díszítés a nyíl módjára kihegyezer tornyokat. Lübeck: Mária-templom. A francia katedrálisok felépítését téglaépítészetre átültetve 1250 és

1350 között épült a hatalmas székesegyház a Hansa-városszövetség székhelyén. Háromhajós bazilika, szokszögzáródású, körüljárós szentéllyel, a körüljáróból kiugró kápolnákkal. A hosszház keleti végén kétoldalt keresztházszerűen oldalkápolnák ugranak ki. Chorin: Ciszterci kolostortemplom. Az észak-németországi téglagótika kiemelkedő korai emléke az 1273 és 1334 között épült szerzetesi templom. Elrendezése a rendi hagyományokat követi. Háromhajós, bazilikális hosszházához egyhajós keresztház csatlakozik Szentélye a hagyományoktól eltérően ívesen záródik. A keresztszárak keleti oldalán két-két egyeneszáródású kápolna nyílik . Tereit keresztboltozatok fedik. A magas főhajóban a váltakozó keresztmetszetű pilléreken nyugvó, alacsony árkádok csúcsívei között-a ciszterci templomokrajellemzően-gyámkövekről induló oszlopkötegek támasztják alá a boltvállakat. A homlokívekben nyílnak a keskeny,

csúcsíves, mérműves ablakok. Freiburg im Breisgau: ún. monostortemplom A nagyméretű városi plébániatemplom későromán bazilika helyén, keresztházának és kórusát közrefogó kis tornyainak befoglalásával - 1260-tól több ütemben a XVI. század elejéig épült Különböző korú részei végigvezetnek a német gótika minden stílusváltozatán. Schwübisch-Gmünd: Plébániatemplom. A német késői gótikus plébániatemplomok mintaképe. Hosszházát 1320-ban kezdték építeni Szentélyét 1351-től a német gótika virágkorának legnevesebb mestercsaládját alapító Parler Henrik folytatta. Annaberg: Szent Anna-templom. A szászországi későgótikus csarnoktemplomok egyik legszebbike 1499 és 1520 között épült. A német gótika világi emlékei között várak, védő- és kaputornyos városerődítések. városi köz- és lakóépületek egyaránt találhatók. A várak az erődített fejedelmi székhelyektől (Meissen: Albrechtsburg) a

lovagvárakig méretükben, elrendezésükben és felépítésükben rendkívül változatosak, és a terepadottságokhoz alkalmazkodnak. Jellegükben erősen elkülönülnek a hegyi, síkvidéki és vízi várak. A hegyi lovagvárak festői példája a Mosel-vidéki Eltz vára. A síkvidéki várak méretei és művészi értéke miatt is kiemelkedő példája a Német Lovagrend egykori székhelye, a Lengyelországhoz tartozó Marienburg (Malbork). A téglaépítésű, védőművekkel övezett együttes 1280 és 1400 között fokozatosan épült ki. Magja az árkádos udvart övező felső vár, amely nagyméretű kápolnát és a lovagok lakóhelyiségeit foglalja magában. A későbbi középső vár U-alap-rajzú Egyik szárnyában helyezkedik el az együttes legszebb belső tere, a nyújtott téglalap alaprajzú lovagterem. Karcsú oszlopok sora osztja két hajóra, és támasztja alá a csillagboltozatokat, amelyek angol hatásról tanúskodnak. A szárny végéhez csatlakozik

gazdagon díszített homlokzatával a nagymester palotája. Földszintjén két ebédlőterem középoszlopon nyugvó csillagboltozattal. A városerődítések szép példája Neubrandenburg fennmaradt díszes téglatornyaival. A gótikus középületek közül kiemelkedik Münster városháza. A XIV század derekán épült Árkádos földszintje fölött a tanácsterem nagy, csúcsíves, mérműves ablakai nyílnak. Többszintes, lépcsős oromfalát a merevítő pilléreket koronázó fiatornyok és a lépcsőzetek közötti átmenetet adó mérműves kőrácsok díszítik. A köz- és a lakóépületek az észak-német városokban jobbára téglából, gazdagon tagolt, oromzatos homlokzattal, a birodalom más vidékein jelentős részben favázzal (Fachwerk) épültek, amely faragott díszeivel a falazott-vakolt kitöltő falazatokat keretezve a szerkezeti felépítést szemléltető, esztétikus tagozását adta a homlokzatoknak. Ausztria gótikus építészete Ausztria

területén, a német-római birodalom keleti, a Habsburgok családi birtokát alkotó tartományaiban a gótika a XIII. század második felétől terjedt el, részben a szerzetesrendek, részben Dél-Németország építészetének hatására. Nagyszámú jelentős emléke közül kiemelkedik a gótika minden korszakát képviselő bécsi Szent István-templom. Bécs: Szent István-templom. A XIII századi késői román plébániatemplomhoz a XIV század első felében háromhajós gótikus csarnokszentély épült. Az egyenlő széles és magas, keresztboltozatos hajók keleten sokszögű apszisokkal záródnak. A román stílusú hosszház helyén, amelyből csak a nyugati homlokzat egy részét őrizték meg a jáki templommal rokon kapuzattal és két nyolcszögű toronnyal, 1359-ben kezdik az új hosszház építését. Ez egyhajós keresztház közbeiktatásával kapcsolódik a szentélyhez. Háromhajós álcsarnok, az oldalhajóknál magasabb, azokkal közös tetőzetű

főhajóval. Az új épületrészt 1450 körül hálóboltozatokkal fedték le. A keresztház kinyúló szárai előcsarnokokat magukba foglaló toronyaljakat alkotnak. Fölöttük a hatalmas tornyok építése a XV század-ban folytatódott, de csak a déli István-torony készült el 1433-ban. Az erőteljes függőleges tagolású, négyszögű alépítményen fiatornyokkal körülvett, nyolcszögű felső szintek emelkednek, amelyeket karcsú, díszes kősisak koronáz. Az északi tornyot 1511-ben félbehagyták, majd reneszánsz sisakkal fedték le. A templomot meredek hajlású, hatalmas tetőzet fedi, amit az oldalhajók haránttetőzetei és oromzatai szegélyeznek. A főhomlokzatot a késői román eredetű és a gótikában befejezett kisebb tornyok zárják közre. Csehország gótikus építészete Csehországban a gótika fénykorát a IV. Károly császár új székhelyén, Prágában a XIV század derekán megkezdett Szent Vitus-székesegyház építése nyitja meg. E

század emléke még a prágai Károly-híd és tornyai. A nagyszámú, jelentős egyházi és világi alkotás sorából a későgótikában kiemelkedik a már a XVI. század első felében befejezett kutná horai Borbálatemplom és a prágai királyi vár Ulászló terme Prága: Szent Vitus-székesegyház. Korábbi templomok helyén 1344-ben a császár által hívott Arras-i Mátyás mester kezdi építeni dél-franciaországi katedrálisok mintájára a nyújtott, sokszögzáródású, körüljárós és kápolnakoszorús szentélyt. Halála után 1356-tól Parler Péter, a schwábisch-gmündi templom mesterének fia folytatja az árkádívek magasságáig elkészült építkezést. Áttervezve ő is fejezi be a keresztházig, annak toronyaljat, előcsarnokot és a Vencel-kápolnát magába foglaló déli szárával. Prága: Károly-híd és tornyai. A Parler-műhely építette a XIV század második felében a Vltava (Moldva) folyó fölött a tizenhatíves kőhidat és óvárosi

végén a háromszintes kaputornyot. A négyszögű torony földszintjén csúcsíves kapuzat bocsátja át a híd forgalmát. Második szintjét osztópárkány fölött fiálés oromzatba komponált hármas ívben dombormű, a harmadik szintet függőleges osztók között vakmérművek díszítik. A híd túlsó, ún kisoldali csúcsíves kapuzatát XII. századi eredetű kisebb és XV századi, az óvárosihoz hasonló torony fogja közre. A híd nyomott íveit hordozó pillérei fölött barokk szobrok állnak Kutná Hora: Borbála-templom. Az ezüstbányászata révén nagy jelentőségre emelkedett város polgársága építtette a hatalmas méretűre tervezett templomot. Szentélyét 1388 és 1420 között a prágai Parler-műhely kezdte építeni, majd 1489 és 1506 között Mathias Reysek fejezte be felső részét és boltozatát. A hosszház megépült hat boltszakaszát 1512 és 1534 között a csehországi későgótika nagy mestere, Benedikt Rejt folytatta és boltozta

be, a stíluskorszak egyik legszebb alkotásává formálva. Prága: Királyi vár Ulászló-terme. A régi palota átépítésével Jagello Ulászló cseh és magyar király Benedikt Rejtet bízta meg. A palota fennmaradt 62 m hosszú és 16 m széles termét 1486 és 1500 között Rejt ötszakaszos boltozattal fedte le. Ezt az oldalfalakból kiugró pillérekből kinövő, kétirányban hajlított és alaprajzi vetületükben köríves bordák egymásba fonódva osztják süvegekre. A terem egykorú, nagy, többosztatú ablakai már reneszánsz stílusúak. A teremhez vezető lépcsős folyosó-szakaszokat részben hálóboltozat, részben a tereméhez hasonló, de szeszélyesebb rajzú és erőteljesebb ívelt bordázatú boltozat fedi. Lengyelország gótikus építészete Lengyelországban főként a szerzetesrendi építészet és az észak-német téglagótika hatása érvényesült. Nagyszámú monumentális emléke közül kiemelkedik az egykori főváros, Krakkó

főplébánia-temploma, a Mária-templom. A krakkói Mária-templom annak a visztulai gótikának egyik változatát képviseli, amit a Német Lovagrend terjesztett el a XIV. és XV század folyamán Figyelemre méltó, hogy nincsenek támívei, és hogy a tégla alkalmazásában egészen különleges díszítő hatásra törekszik. Krakkó: Mária-templom. A hatalmas téglaépület a XV században több ütemben épült Rövid, háromhajós, bazilikális hosszházához a főhajóval azonos szélességű és hosszúságú, sokszögzáródású szentély kapcsolódik. A két nyugati torony előcsarnokot és karzatot fog közre. A kétszintes oldalfalú főhajót és az oldalhajókat keresztboltozatok, a szentélyt csillagboltozatok fedik. Az oldalhajókhoz a XV-XVI században későgótikus kápolnák épültek. A főhomlokzat vízszintesen lezárt, keskeny középrészén - mozgalmas barokk előépítmény fölött-nagyméretű, csúcsíves ablak nyílik. A tornyok párkányokkal

elválasztott szintjeinek homlokzatát csúcsíves fülkék között egy-egy ablak töri át. Az északi tornyot a XV század elején nyolcszögű felépítménnyel és fiatornyos sisakkal koronázták. Az eredeti magasságában meg-hagyott déli tornyot barokk sisak fedi. A templom szentélyében a későgótika nagy szobrászának, Veit Stossnak XV. század végi faragott szárnyasoltára áll. A világi építészet jelentős emléke Krakkóban az egyetem épülete, a Collegium Maius a XV. századból. Udvarát csúcsíves árkádos folyosó övezi Magyarország gótikus építészete Magyarországon a gótika a XIII. század második felében kezd meghonosodni, és a XVI század elejéig virágzik. Meghonosodásában a ciszterciek, majd fokozódóan a kolduló rendek: ferencesek és domonkosok templom- és kolostorépítkezéseinek volt jelentős szerepe. Kezdetben francia, majd németországi mesterek munkájának a jellegzetességei mutatkoznak. Utóbb a szomszédos Ausztria,

Csehország és Szilézia gótikus építészetének hatása erősödik a területükről hívott és részben itt letelepedő mesterek révén. A hazai gótika korai szakasza a XIII. század második felére és a XIV század elejére, virágkora Nagy Lajos és Zsigmond uralkodására, késő virágzása Mátyás és II. Ulászló korára esik. A magyarországi gótika alkotásai méreteikben és kiképzésükben szerények. A francia és a német gótika erősen tagolt templomtömegeivel szemben a lényegesen kisebb hazai templomok inkább zárt, tömbszerű megjelenésűek, homlokzataik egyszerűbbek, kevésbé áttörtek. Nagyobb arányú építkezésekre néhány székesegyház újjáépítése és bővítése mellett jobbára a gazdag, különösen a felvidéki és erdélyi kereskedővárosok plébánia- és szerzetesi templomainak tágasabb és igényesebb alakban való megépítése adott alkalmat, gyakran korábbi, szerényebb, esetenként tűzvésztől megrongált régi

épület helyén. Ezek a szabad királyi városokban a király, a mezővárosokban földesuruk támogatásával épültek. Nagy számban épültek kisméretű, változó igényességű falusi templomok is. Szerény méreteik ellenére jelentősek a magyar szerzetesrend, a pálos remeték településektől távoli, királyi vagy főúri alapítású kolostorai és templomai, amelyek a koldulórendi templomtípust követték. Túlnyomó többségük csak romokban maradt ránk. A világi építészet nagyobb méretű alkotásai a királyi és a főúri várak, gyakran gazdag kiképzésű kápolnával, továbbá a püspöki paloták. Szerényebb méretben, de sokszor gazdag részletképzéssel épültek a városokban a polgárok és a nemesek lakóépületei. Gótikus építészetünk alkotásai a töröktől megszállt területeken jórészt elpusztultak. Emlékei jobbára az ország mai területének töröktől meg nem szállt nyugati, északi és északkeleti vidékein, továbbá a

Felvidéken és Erdélyben maradtak ránk. Sok templom a XVIII századi barokk újjáépítésnél vagy a XIX. századi restaurálás során vesztette el eredeti alakját A várak nagy részét a XVII. és a XVIII század fordulóján császári parancsra felrobbantották, és csak rom alakjában maradtak ránk. A városi lakóházak háborús pusztításoknak és átépítéseknek estek áldozatul. A II világháború rombolásai nyomán több városunkban, így Budapesten a budai várnegyedben és Sopronban bukkantak elő a leomlott vakolat és elfalazások alól az eredeti középkori épületrészek. Fennmaradt gótikus templomaink közül az egyes korszakok jellegzetes emlékei a korai budavári Boldogasszony- vagy Mátyás-templom és a soproni egykori ferences-templom, a virágkori soproni Szent Mihály-templom és a kassai Szent Erzsébet-templom, valamint a pesti belvárosi templom szentélye, a későgótikus szegedi alsóvárosi ferences templom és a nyírbátori mai

református templom, továbbá a siklósi vár kápolnája. Budapest: Budavári Boldogasszony- (Mátyás-) templom. A budai várhegyen a tatárjárás után települt város plébániatemplomául 1255 és 1269 között épült. Eredetileg háromhajós bazilika, álkeresztházzal elválasztott, sokszögzáródású középső szentéllyel és egyeneszáródású oldalszentélyekkel. A hosszház nyugati végén előcsarnokot közrefogó két torony épült A felépítés és a részletek, így az oszlopokkal tagolt pillérek leveles oszlopfői francia mesterekre utalnak. A déli torony leomlásakor 1384 után, a megrongált hosszházat csarnoktemplommá alakították át, oldalhajóit magasítva és sokszögű szentélyekkel megtoldva. A kissé nyomott arányú teret keresztboltozatok fedik. A déli torony négyszögű alépítményére Mátyás 1470 körül három nyolcszög alaprajzú, párkányokkal elválasztott és gazdag keretelésű ablakokkal áttört szintet építtetett. Az

északi ún Béla-torony nem épült ki A nyugati főhomlokzaton a tornyok között oszlopos bélletű, koragótikus kapuzat, fölötte mérműves osztású rózsaablak nyílik. A templom egyik legértékesebb részlete a Nagy Lajos korában készült déli Mária-kapu. Kétosztatú bejárata fölött a gazdagon keretelt csúcsívmezőt Mária életének jeleneteit ábrázoló domborművek töltik ki. A templomot a XIX. század végén Schutek Frigyes restaurálta, erősen megújítva az eredeti részeket, módosítva az alaprajzot és a homlokzatokat, és a déli toronyra dél-német minták alapján csipkézett kősisakot emelt. Sopron: Egykori ferences templom. 1280 és 1340 között épült, a ferences templomainkra jellemző alaprajzzal, de a rendi szokásoktól a gazdag díszítéssel és a torony elhelyezésével eltérve. Rövid, négyzetes hosszháza háromhajós, háromboltszakaszos csarnok Ehhez hosszú, keskeny, sokszögzáródású szentély kapcsolódik. A hajót a

kerek pilléreken és az oldalfalak gyámkövein álló oszlopkötegeken nyugvó keresztboltozatok fedik. A szentély keresztboltozatait szintén gyámkövekre állított oszlopkötegek hordják. A hosszház északi oldalának közepe előtt előcsarnokot magába foglaló toronyaljon nyolcszögű, csúcsíves ablakokkal áttört torony emelkedik. Oromzatokkal körülvett, hegyes kősisak fedi, csúcsa alatt körülfutó erkéllyel. Az előcsarnok csúcsíves bejáratát fiálékkal közrefogott, meredek vimperga zárja le. A nyugati homlokzaton barokk keretelés mögött nemrég tárták fel a gótikus főbejáratot. A homlokzatokat erőteljes támpillérek között nagyméretű csúcsíves, mérműves ablakok törik át. A templom déli oldalához udvart körülzáró kolostor csatlakozik. Keleti szárnyában háromhajós, két boltszakaszos káptalanterem helyezkedik el, amit keletről három keskeny, szentélyszerű oldaltér bővít. A terem középvonalában álló két

nyolcszögű, tagozott pillér leveles torzfejekkel, ill. szörnyalakokkal díszített fejezetén és az oldalfalakból kiugró, emberés állatfigurás gyámköveken nyugszanak a termet lefedő keresztboltozatok, figurális díszű zárókövekkel. Az 1340 előtt készült terem egyik legszebb gótikus belső terünk Sopron: Szent Mihály-templom. A belvároson kívül a XIV-XV században épült a nagyméretű plébániatemplom. Hosszháza háromhajós, bazilikális Ebből az utolsó négykaréjos pillérpáron nyugvó diadalívekkel hosszú, sokszögzáródású főszentély és egyenesen lezárt, rövid oldalszentélyek nyílnak. A nyugati homlokzat előtt átlós támpilléres, négyszögű alépítményen nyolcszögű torony áll. Kassa: Szent Erzsébet-templom. Gótikánk fénykorának egyik legjelentősebb emléke Az 1378-ban leégett templom helyén a XV. század folyamán épült Háromhajós, keresztházas bazilika. Oldalhajóit keleten átlós tengelyű, sokszögű

kápolnák, főhajóját sokszögzáródású szentély zárja le. A hosszházat pillérkötegek sorai három egyenlő széles hajóra és négyzetes boltszakaszokra osztják, amelyeket változatos osztású csillagboltozatok fednek, a szentélyt pedig hálóboltozat. A nyugati homlokzatot két torony fogja közre. Közülük csak az északi épült ki teljesen Nyolcszögű felépítményét barokk harang alakú sisak fedi. A belsőhöz hasonlóan rendkívül gazdag tagolású és díszítésű homlokzatok legszebb részletei a három oldalon nyíló, lépcsős lezárású kapuzatok, valamint a hossz- és keresztház mérművekkel áttört oromzatai. A templom eredeti belső elrendezését a XIX. század végén Steindl Imre a restaurálás során erősen megváltoztatta. Kassa, Szt. Erzsébet-plébániatemplom, északi kapuzat; XV sz első fele<Kép: Kassa Szt Erzsébet-plébániatemplom>Kassa, Szt. Erzsébet-plébániatemplom, főoltár; 1474 (A szekrény szobrok a XV. sz

végéről valók)<Kép: Erzsébet-plébániatemplom oltár> Budapest: Belvárosi plébániatemplom szentélye. A római erőd déli szélére ráépült románkori templomot a XV. század elején új szentéllyel bővítették Háromhajós, körüljárós, sokszögzáródású csarnokterét - a XIX. század végén átformált - köteg-pilléreken nyugvó keresztboltozatok fedik. A határoló falakon körül háromkaréjos, vakmérműves ívmezőjű, csúcsíves ülőfülkék sorakoznak. Fölöttük nyílnak a nagy mérműves ablakok A déli oldalon sokszögű, kétszintes oratórium ugrik ki. A románkori eredetű s a barokk korban teljesen átépített hosszház kétoldalán Mátyás korában előcsarnokok és kápolnák épültek. Ezek mérműves ablakai és a déli kapuzat széles csúcsívvel lezárt, kétosztatú bejáratának gazdagon díszített keretelése az 1930-as években végzett feltárás során kerültek napfényre. Szeged: Alsóvárosi,ferences templom. A

XV század folyamán épült A prédikációk népes hallgatóságának befogadására szánt hajója tágas és osztatlan. Innen csúcsíves diadalívvel nyílik a keskenyebb, hosszú, sokszögzáródású szentély. A hajót az oldalfalakból kiugró, erőteljes háromnegyedoszlopokból kiágazó bordázatú, hálósjellegű boltozat, a szentélyt gyámokon álló féloszlopokkal alátámasztott, egybeolvadó csillagboltozatok fedik. A szentély északi oldalán áll a harangtorony, mellette hálóboltozatos sekrestye. A hajó északi oldala mellett a barokk kolostor kerengője húzódik. A többi oldalon takaratlan, egyszerű homlokzatokat erőteljes támpillérek és közeikben nagy, csúcsíves ablakok tagolják. A templom téglafalazatú. Boltozati bordái és ablakosztói égetett agyagidomokból készültek Nyírbátor: mai református templom. A XV század végén a Báthoriak építtették későgótikus építészetünk egyik legszebb alkotását. Osztatlan, hosszú hajója

három sokszögoldallal zárul keleten. A nagy belmagasságú teret egységes, sűrű osztású hálóboltozat fedi Bordázata vakmérműves díszű vállakból ágazik szét, amelyeket az oldalfalakból kiugró, részben sokszögű lábazatokról, részben gyámkövekről induló, karcsú háromnegyed-oszlopok támasztanak alá. A déli hosszoldalon közeikben rendkívül magas, háromosztatú, halhólyagmotívumos mérművű, csúcsíves ablakok nyílnak. A déli homlokzat erőteljes vertikális tagolását és magasba törő lendületét ezek és a közrefogó támpillérek adják. A nyugati véghomlokzat jobb oldalán négyszögű, saroktámpilléres torony ugrik ki, amely csak a hajó ereszéig épült fel. Mellette a homlokzaton tagozott keretelésű kapuzat, fölötte pedig nagy, négyosztatú csúcsíves ablak nyílik. Az előcsarnokból nyíló déli bejáratot már reneszánsz keretelés díszíti, párkánya fölött félkörös oromzattal. A sokszögű szentélyzáródás

falában ugyancsak a templommal egykorú, reneszánsz stílusú szentségfülke látható. A templom délnyugati sarka előtt 1640-ben épült hatalmas fa harangtorony áll. Siklós: Várkápolna. A középkori eredetű vár kápolnája a XIV század végén épült Csaknem négyzetes hajójából a vastag várfalat áttörő, széles, csúcsíves diadalívvel nyílik a várfal elé kiugró, sokszögzáródású, támpilléres szentély. Terét finomrajzú csillagboltozatok fedik A boltvállakat alátámasztó faloszlopkötegek között magas mellvédfal fölött nyílnak a karcsú, függönyíves ablakok. A hajó nyugati végében vékony reneszánsz oszlopok közötti ívek és három csillagboltozat támasztják alá a karzatot. Gótikus falusi templomaink általában kis méretű, egyhajós épületek, sokszögzáródású szentéllyel. Négyszögű, egyes vidékeken nyolcszögű vagy felül nyolcszögbe átmenő tornyuk többnyire a nyugati, néhol a déli homlokzat közepe előtt

áll. A templomokat többnyire faragatlan terméskőből falazták. Csak a nyíláskeretek, a falsarkok és a támpillérek vége, a lábazati és az ereszpárkány, valamint a boltozati bordák készültek faragott kőből. Egyes vidékeken hagyományosan téglatemplomok épültek. A homlokzatokat és a belső falfelületeket vakolták és meszelték, a belsőket, néha a homlokzatokat is figurális és dekoratív falfestményekkel díszítették. Nógrádsáp: Plébániatemplom. A XIV század végén épült Hajóját két keresztboltszakasz fedi. A hajóból csúcsíves diadalívvel nyílik a keskeny, sokszögzáródású szentély, sugaras bordák közötti boltozattal. A falfelületeket freskók díszítik A nyugati homlokzat oromfalából széles, rézsűs gyámon kiugratva emelkedik kis nyolcszögű tornya az oromcsúcs fölé. A téglaépítészet szép emléke az egykori mezőváros, Csenger ma református temploma. Erőteljes nyolcszögű nyugati tornya a környékbeli

templomok számára mintaképül szolgált. Gótikus várépítészetünk legjelentősebb emlékei a budai királyi várpalota középkori maradványai, a visegrádi királyi vár és palota és a diósgyőri ugyancsak királyi vár romjai. Budapest: Középkori budavári királyi palota. A királyi vár építését a tatárjárás után IV Béla rendelte el. Kiépítése Nagy Lajos Zsigmond és Mátyás nevéhez fűződik A palota a Várhegy déli, alacsonyabb szakaszán épült. Az északi, falakkal körülvett polgárvárostól árok és fal választotta el. A hegy fennsíkján épült együttest a századok során több védőövvel vették körül. A Várhegy legdélibb fokán a korai Kelenföldi kapu helyén a XV. században hatalmas, kör alaprajzú bástya, rondella épült Ehhez a dunai oldalon védőfolyosós, pártázatos falak közötti kapuszoroson és gótikus kaputornyon át vezet fel az út. A rondella mögötti térséget a magas déli várfal határolja, nyugati

végén a kerek Buzogánytoronnyal. Innen északra kapu nyílik a két nyugati várfal vonulat közötti egykori kertbe Keletre a dunai oldalon falszorosban vezet fel az út a palota egykori északi bejáratához. A falszorost két vastag, gótikus kapukkal áttört fal keresztezi. Ezek a Dunáig lefutva a hegyoldalban nagy udvart fogtak közre. Az alsó végükön állott bástyák között a part mentén magas fal zárta el a raktárakkal és műhelyekkel beépített udvart a kikötőtől. A déli sarkon állott vízi rondellában volt Mátyás korában a vízemelő szerkezet. A déli fal mellett boltozott folyosóban húzódott a csővezeték fel a palotáig. A várfalakat, védőműveket a haditechnika fejlődését követve Zsigmond, Mátyás, végül Szapolyai János korszerűsíttették. A palotaegyüttes a XIII-XV. század folyamán szakaszosan alakult ki Keleti és nyugati szárnya észak felé V-alakban szétnyílva három udvart zárt közre. Elsőnek az együttes déli

végén a későbbi falakhoz képest átlósan elfordított, 11 x 12 m-es, négyszögű István-torony épült a XIV. század első felében Nyugati oldalán szemöldökgyámos ajtókkal egybenyíló, dongaboltozatos helyiségsor maradt fenn. Folytatásában a hosszú nyugati szárny északon a nagyméretű, négyszögű, befejezetlenül maradt Csonka-toronnyal zárult. Az István-toronytól keletre, a déli várfal mögötti udvarból nagy, téglalap alaprajzú, részben a sziklába vágott, dongaboltozatos pince nyílik. Fölötte a hatalmas Zsigmond-kori termet az ablakok aljáig fennmaradt falak kiegészítésével helyreállították. A pincéből felnyúló két, alul négy-, fölül nyolcszögű pillér boltvállain nyugvó hat keresztboltozat fedi. Ezeket a megtalált bordadarabok beépítésével rekonstruálták. A Duna felőli, keleti palotaszárnynak - a barokk palota pincéjében feltárt és bemutatott homlokfala elé az egykor kétszintes palotakápolna ugrik ki.

Helyreállított alsó szintjének a sziklából kifaragott rövid hajóját és keskenyebb, sokszög záródású szentélyét a megmaradt boltvállakon rekonstruált keresztboltozatok fedik és a kiegészített csúcsíves ablakok világítják meg. A keleti szárny északi végét Mátyás palotája alkotta, az északi udvart pedig Zsigmond Friss-palotája zárta le. A palotaegyüttes egykori megjelenését a Schedel-krónika 1480 körüli fametszetes, Duna felőli látképe és más metszetek érzékeltetik. A Mátyás által reneszánsz részekkel is bővített palotaegyüttes a török hódoltság alatt pusztulásnak indult. 1686-ban a visszafoglaláskor lőporrobbanás döntötte romba A XVII század végén megkezdett új palota építésekor a romokat is lerombolták, betemették, és föléjük építkeztek. A II világháború rombolásai nyomán vált lehetővé módszeres feltárásuk és helyreállításuk. Visegrád. Vár Az alsó várból és a fellegvárból álló

égyüttest a tatárjárás után IV Béla kezdte építtetni. Az alsó vár a dunai hajózást és a meredek part fölötti országutat ellenőrizte Magja a későromán koragótikus Salamon-torony. Fallal övezett udvarán keresztül vezetett a tornyot megkerülő országút. Az udvart északról a dunaparti bástyától a meredek hegyoldalban a fellegvárig húzódó, pártázatos fal határolta, amit a háromszintes, gótikus északi kaputorony szakított meg. A fellegvárhoz külső védőövének kiszögellésénél az ötszögű, kétszintes keleti kaputornyon át vezet az út. A háromszögű vár északnyugati szegletén nyílik a bejárat a hosszú alsó várudvarba. A meredek sziklafalon magasodó belső vár déli sarkán állott kaputornyon át juthattak a háromszögű belső várudvarba. Ezt a körítőfalakhoz épült, kétszintes szárnyak övezték. Az északi és a keleti szárny zárta közre a hegyével kifelé forduló, ötszögű öregtornyot, ahol a

koronázási jelvényeket őrizték. Visegrád: Királyi palota. A nagy kiterjedésű együttes építését a várhegy lábánál Károly Róbert alatt kezdték. Nagy Lajos, Zsigmond és Mátyás alatt bővítették A XVI századi leírás szerint 350 helyiséget foglalt magában. Mátyás korában három részből állt Középen a kapun belépőt tágas kertes udvar fogadta. Innen széles díszlépcső vezetett a legfelső teraszon álló kápolnához. A XIV századi, 35 m hosszú, támpilléres kápolna hajójához keskenyebb, sokszögzáródású szentély, ennek északi oldalához pedig sekrestye kapcsolódott. Csak lábazati falai állnak. Az együttes északi részét a királyi, a délit a királynői palota alkotta A Mátyás-palota két egymás fölötti teraszon udvarok körül rendeződött el. A felső díszudvart nyolcszögű pilléreken nyugvó csúcsíves árkádokkal boltozott kerengő vette körül, hátfalán ülőfülkék sorával. A hegyoldal felőli szárnyát a

töredékek felhasználásával rekonstruálták Az udvar közepén vörösmárvány reneszánsz díszkút állt, amelynek lépcsős alépítménye és három címerdíszes oldallapja látható. A kerengő fölött reneszánsz bábos mellvédű körüljáróból nyíltak az emeleti helyiségek. Mögöttük a hegy felől folyosó húzódott, végén fürdőhelyiséggel. Fölötte a legfelső teraszon a hegyoldalt támasztó fal előtt Nagy Lajos, majd Mátyás vörösmárványból faragott, oszlopos, mennyezetes gótikus falikutat állíttatott. A Mátyás-kori oroszlános kút rekonstruált másolata a helyszínen látható. A királynői palotát még nem tárták fel. A palotaegyüttes a török háborúk során romba dőlt, és a hegyoldalról lemosódó föld betemette. Feltárása és helyreállítása 1934 óta folyik Diósgyőr: vár. A sziklás várdombon honfoglaláskori föld- és cölöperődítés helyén a XIII században tojásdad alakú kővár épült, egyik végén

kerek toronnyal. E várnak csak alapfalai maradtak. Helyén Nagy Lajos építtette a négyszög alaprajzú, négysaroktornyos várat A tornyokat az udvart övező kétszintes szárnyak kötötték össze. Vastag külső faluk koronáján gyámköveken védőfolyosó ugrott ki a tornyokat is körülfogva. Hasonló körüljáró övezte a tornyok felső szintjét is. A bejárat északról nyílt az északnyugati torony melletti ülőfülkés kapualjon át a várudvarba. E körül a földszinten alárendelt helyiségek sorakoztak, közöttük a keleti oldalon kétszintes kápolna alsó szintje. Szentélye a külső falsík elé ugrik Az emeleti helyiségek az udvar felől körüljáróról nyíltak, amire két oldalon szabadlépcsők vezettek. Az északi szárny emeletét a lovagterem foglalta el. Boltozatának homlokívei a közrezáró tornyok oldalán láthatók A nyugati és a déli szárnyban keresztboltozatos lakóhelyiségek voltak. Ablakaik a külső falakban a tájra nyíltak,

amint a fennálló déli falon látható. A toronyszinteket donga- és keresztboltozatos szobák foglalják el. Mátyás idejében a dombot várfallal övezték. Minden oldalon két négyszögű torony között kapu nyílt. Ezekhez a vizesárok fölött hidak vezettek A nyugati kaputól a belső vár északi fala mellett monumentális feljárati lépcső épült a belső kapuig. A várat a XVI. században bástyákkal erősítették meg A XVIII század folyamán romba dőlt Legépebben a tornyai maradtak meg. Feltárása és hely-reállítása az utóbbi évtizedekben készült. Gótikus lakóházak Budán, Sopronban, Kőszegen, Magyaróvárott és Pécsett váltak az utóbbi évtizedekben ismertté. Többnyire egyemeletesek, zártsorú utcai és keskeny udvart szegélyező udvari szárnnyal. A földszinti, jobbára gazdasági helyiségek donga- vagy keresztboltozatosak, az emeleti lakószobák famennyezetesek. Az utcai homlokzaton az emelet sokszor gyámköves ívsoron kiugrik. A

kapuk ívesen vagy szemöldökgyámos áthidalással vízszintesen lezártak. Az ablakok csúcsívesek és mérművesek, vagy többnyire vízszintes áthidalásúak és kőkereszt osztásúak. A boltozott kapualjak kétoldalán ülőfülkék sorakoznak, változatos vakmérműves ívekkel. A vakolt homlokzatokat széleiken vagy teljes felületükön kőkvádereket utánzó vagy mustrás festéssel díszítették. A gótikus lakóházak legszebb példái a budai vári negyedben a következők: •Tárnok utca 14. Mustrás festésű homlokzata a földszint fölött gyámköveken és íveken kiugrik. Kapuja szemöldökgyámos keretezésű; •Úri utca 40 Keresztboltozatos kapualjában változatos kialakítású ülőfülkék; •Or.szágház utca 2 Kapualjában vakmérműves ülőfülkék, udvarában nyolcszögű pilléres, csúcsíves árkádok; •Országház utca 20. Homlokzatán az előreugró emeletet alátá-masztó, gyámköves ívsor Sopron belvárosában legjelentősebbek az Új

utca helyreállított lakóházai, a Szent György utca 3-5. és a Fő téren a Fabricius-ház udvari szárnya A gótikus építészet jelentősége A gótika a téralakításban és a tömegformálásba; a román stílus kompozícióiból indult ki. A késői román formai és szerkezeti elemek, a csúcsív és a bordás boltozat adta lehetőségek kiaknázásával az addigi tömörfalas, nyílásokkal áttört felépítmény helyett alapvetően új, nyílásokat közrefogó vázas szerkezeti rendszert érlelt ki. Ezzel felszabadult a román stílusú építészet kötöttségei alól, és a kor gondolatvilágának kifejezésére, törekvéseinek megvalósítására egységes hatású, áttekinthető, fénnyel elárasztott, hatalmas méretű, magasba törő téregyütteseket és ezeket érzékeltető épülettömegeket hozott létre. A megkapó és lenyűgöző hatást a szerkezetekkel összehangolt formák, tagoló- és díszítőelemek, közöttük a mérművek megalkotásával

fokozta. Mindezzel az anyag, szerkezet és forma harmonikus arányokra épülő, tökéletes egységét teremtette meg. Így jött létre először az antik építészettől elszakadó, bár egyes elemeit átformálva felhasználó, önálló európai stílus.