Politika, Politológia | Tanulmányok, esszék » Pohlmüllner Tamás - A Magyar Demokrata Fórum az 1990-es, 1994-es és 1998-as önkormányzati választáson

Pohlmüllner Tamás - A Magyar Demokrata Fórum az 1990-es, 1994-es és 1998-as önkormányzati választáson Előhang E fejezet a Magyar Demokrata Fórum múltjának, történetének egyik meghatározó szegmensét, a párt helyi politikában való részvételét tekinti át. Szomorú tény, hogy nemcsak a párt- és választástörténeti kutatásoknak, de a politikatudomány egészének is�mostoha gyermeke� a helyi önkormányzatokkal, azok létével, választásával, a hatalomgyakorlás lokális és regionális dimenzióival való foglalatoskodás. Bíztató mégis, hogy e téma a közigazgatás-tudomány berkein belül � hazánk európai uniós csatlakozásának közeledtével � egyre gyakrabban válik parázs viták fellobbantójává. Létezik tehát egy szakértői szinten folyó termékeny diskurzus, mely azonban inkább a szűken vett szervezési kérdések felé orientálódik. Vizsgálja az igazgatás struktúráját, keresi az államigazgatás és az

önkormányzati igazgatás elválasztásának optimális állapotát. Az elmúlt évek az európai integráció gondolatának �igézetében� teltek. Így kerülhetett szakmai viták kereszttüzébe közigazgatásunk középszintje. Felmerült a kérdés, hogy a harmadik évezred elején mennyire kell, mennyire lehet � amagyar tradíciókkal ugyan ellentétben nem álló� viszonylag kis területű és népességű, erős hatalmi p ozíciót birtokló megyét átszervezni. Kialakíthatók-e nálunk is az uniós gyakorlatban már létező régiók? Ha igen, ezek milyen feladat- és hatáskörrel bírhatnak? Szükséges-e a régiók szintjére államigazgatási feladat- és hatásköröket telepíteni, vagy azok kizárólag a területfejlesztés hatékonyságának növelését szolgálják? Igaz, hogy teljes jogú uniós tagságunk elnyerését követően válik lényegessé, mégis � a Magyar Demokrata Fórum jövője szempontjából� isérdemes elgondolkodni azon a

kérdésen, hogy miként kell egy modern politikai pártnak reagálnia a nemzetállami törvényhozás jelentőségének esetleges csökkenésére, funkcióinak megváltozására. Az Európai Unióban széles körben elfogadott nézet, hogy a legfontosabb döntések kikerülnek a nemzetállami parlamentek kompetenciájából. Összhangban a szubszidiaritás elvével, ezek részben átkerülnek egy� polgárokhoz közelebbi � szubnacionális szintre, mások a nemzeti parlament uniós joganyaggal összhangba hozott döntéseiként manifesztálódnak. Utóbbi esetben a jogalkotó alkalmazkodik a v ele szemben támasztott követelményekhez, beemeli a közösségi joganyagot nemzeti jogunkba. Így saját feladatának a szupranacionális elvek, szabályok, nemzeti érdekekkel történő egyeztetését, annak kodifikációját tekinti. A Magyar Demokrata Fórum 2002-es választási programja e t émában így fogalmaz: �A következő időszak egyik hangsúlyos kérdése, hogy a

település-kistérség-megye-régió egymáshoz való viszonyát stabilan rendezzük.� A fenti idézet az országost természetesnek véve, a magyar közigazgatás már létező és alakuló szintjeinek szerepét hangsúlyozza. Míg települési � főleg városi, fővárosi � és megyei szinten a politikai pártok választott önkormányzatok révén közvetlenül megjelennek, a kistérségek és régiók szintjén ez nem jellemző. Politikától való relatíve nagyobb függetlensége miatt a jövőben utóbbi két szint válhat a szakmai racionalitáson alapuló területfejlesztés legfőbb terepévé. Ahhoz, hogy a kistérségek és a régiók fejlődésére közvetetten, a települések és megyék életére közvetlen formában valamely politikai erő hatást gyakoroljon, meghatározó szerepre kell szert tennie az autonómiát megtestesítő választott testületekben, azaz a települési és megyei önkormányzatokban. Ez teszi egy felelős politikai erő számára

megkerülhetetlenné az önkormányzatokat. Elképzelésünk az volt, hogy e fejezet az elmúlt több mint egy évtized hazai önkormányzati választásainak, valamint a M agyar Demokrata Fórum helyi politikai szerepvállalásának tapasztalatait összegzi. El kell azonban térnünk eredeti célunktól, hiszen ez utóbbi kérdéskör olyannyira szerteágazó, hogy a jövőben külön vizsgálódás tárgyává kell válnia. Elemzése szorosan kapcsolódik ugyan a témához, mégsem illeszthető fejezetembe. Más politikai pártokhoz hasonlóan a Magyar Demokrata Fórum helyi szervezetei, önkormányzati képviselői is tiszteletben tartják a párt által felvállalt értékrendet, a pártvezetés irányelveivel összhangban politizálnak. Mozgásterüket a helyi politikai környezet felől érkező hatások, lakóhelyük sajátosságai, választóik igényei szűkítik, esetleg tágítják. E tényezők figyelembevételével kell helyi szinten meghatározni azt a stratégiát, mely

az adott politikai erőt képessé teheti pozíciói javítására, stabilizálására. Fejezetemben ilyen és hasonló lényeges kérdésekre keresem a választ. Kiindulópontként általánosságban áttekintem önkormányzati rendszerünk alapvető sajátosságait, majd foglalkozom az önkormányzati választások eredményeihez kapcsolódó elemzési nehézségekkel. Ezután a Magyar Demokrata Fórum szerepére fókuszálva értékelem az elmúlt több mint egy évtized önkormányzati választásait. Végül összefoglalom az addig leírtakat és röviden érintem a 2002-es önkormányzati választásokra való felkészülés alapelveit, dilemmáit. I. A magyar önkormányzati rendszerről általában Az önkormányzat fogalma szélesebb jelentéstartalommal bír annál, mint amit általában alatta értünk. Emberközeliségük � miatt a fogalom hallatán � leggyakrabban a helyi önkormányzatokra gondolunk, figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy azok csak egy részét

jelentik a létező önkormányzatoknak. A helyi önkormányzatok mellett léteznek funkcionális érdekképviseletek, szakmai szervezetek, kamarák, közpolitikai, vagy közhasznú szervezetek, civil szervezetek, melyek szintén az önkormányzatiság alapján állnak. Utóbbi szervezeteket erős strukturális differenciáltság jellemzi. Amikor alcímemben az önkormányzati rendszert említem, vizsgálódásomat magam is a helyi önkormányzatokra szűkítem. Helyi önkormányzat� az Ötv 1 § 1 bekezdése alapján � a községi, városi, fővárosi, kerületi és megyei önkormányzat. Nem érinti a megyei önkormányzat helyi jellegét az sem, hogy egy 1994-es módosításban a jogalkotó területi önkormányzatként definiálja. Ez a megkülönböztetés a települési és megyei feladat- és hatáskörök helyi önkormányzat kategóriáján belüli elméleti elválasztására szolgál. Precízen fogalmazva: a megyei önkormányzat helyi és területi önkormányzat is

egyben. Mielőtt a mai magyar önkormányzati rendszer elemzésére rátérnék, kis kitérőként néhány gondolat erejéig visszautalok a tanácsrendszerre, a tanácsokra, mint a h elyi önkormányzatok �elődeire�. Magyary Zoltán öt szervezési elve közül négy jellemző volt a tanácsrendszerre. E domináns elvek: a hivatásos közszolgálat, valamint a centralizáció, a hierarchia és az integráció elve. Háttérbe szorult azonban a decentralizáció elve A demokratikus átmenetet megelőző szocialista rendszer a hatalom egységének elvéből indult ki. Deklarációiban ugyan hangsúlyozta az önkormányzás lehetőségét, a valóságban azonban az igazgatás egészét alárendelte a centralizáció elvének. A helyi tanácsok működése � függőségi viszonyaik miatt � a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető önkormányzásnak. Beér János szerint:�A helyi tanácsok nem a helyi hatalom szervei, hanem a hatalom helyi szervei �. Nem váltak önk

ormányzatokká a folyamatos liberalizálási törekvések ellenére sem, mivel azok a r endszer lényegét, logikáját nem érintették. Ez a rendszer a társadalom alsó szintjein megfogalmazódó érdektörekvések közvetítésére képtelen volt. Magában hordozta ugyanakkor a központi akarat minden létszférában történő megjelenítésének esélyét. Baán László így vélekedett a tanácsrendszerről: �Egy politikai centrumból vertikálisan vezérelt monolit jellegű politikai rendszer� A középszint � vagyis a megye � nyomasztó túlsúlya mellett a tanácsrendszer talán legfőbb hibája, hogy azok az intézmények, melyek demokratikus körülmények között az állampolgárok érdekeinek képviseletére hivatottak, eltávolodtak a helyi társadalomtól. A meghozott döntések legitimitását gyengítette a lakosság és a döntéshozói jogkört gyakorló igazgatási szerv elválása. A helyi önkormányzatok működése politikai alapú versengésre

épül. Pártok, helyi érdekcsoportok, civil szervezetek képviselői ütköztetik nézeteiket, melynek eredményeként � optimális esetben � meglelik a testület egésze számára elfogadható közös megoldást. Ha a felek között mégsem alakul ki konszenzus, a többségi vélemény hivatalos állásponttá válik. A helyi és megyei tanácsok � ezzel szemben � testületi döntéseiket központi utasításokhoz igazították. Így felettük a pártvezetés irányító funkciót gyakorolhatott Nem volt azonban minden kérdésben egyetértés magán a p ártvezetésen belül sem. Ilyenkor az állampárt leggyakrabban hatalmi szóval, vagy a személyzeti politika eszközeivel teremtett rendet saját szervezetén belül. A tanácsrendszer átalakítása 1990-re a magyarországi átmenet meghatározó kérdésévé vált. Első szabadon választott parlamentünk európai mércével mérve is liberális önkormányzati törvényt alkotott, melynek későbbi módosításai

finomították, alapjaiban azonban nem változtatták meg a kialakult rendszert. A korábbi� hierarchia elvére épül ő � struktúra helyére a törvény egyenlő alapjogokkal rendelkező, mellérendelt viszonyban lévő önkormányzatokat állított. Ezek önálló jogi személyiséggel, törvényben rögzített, sérthetetlen önkormányzati hatáskörökkel, valamint a gazdálkodás, településfejlesztés területén jellemző relatív önállósággal rendelkeznek. Egyik legfőbb jogosítványuk rendeletalkotó hatáskörük A megyei önkormányzatok elveszítették korábbi meghatározó befolyásukat, központi újraelosztó funkciójuk háttérbe szorult. Hatáskörük a körzeti jellegű közszolgáltatásokra korlátozódott, melyek ellátására a települési önkormányzatok nem kötelezhetők. Az önkormányzati törvény célja valódi helyi autonómiák létrehozása, azok szabadságfokának szélesítése volt. Lehetővé tette, hogy a települési

önkormányzatok � kötelező feladataik színvonalas teljesítését nem veszélyeztetve � önként vállalt feladatokat lássanak el. Egyértelműen elhatárolta az önkormányzati és államigazgatási hatáskörbe illeszkedő feladatokat. Bár helyi szinten a p olgármesteri hivatalok mindkét ügyfajtával foglalkoznak, az önkormányzati ügyeket a képviselőtestület, a szorosan vett igazgatási ügyeket a jegyző által vezetett köztisztviselői apparátus feladat- és hatáskörébe sorolta. A polgármesteri hivatalt a polgármester irányítja. Ez azt jelenti, hogy a jegyző � jogszabálysértő utasításai kivételével � köteles a polgármester utasításait végrehajtani. Így a jegyző � elméletileg � nem helyi politikai tényező, hanem a szakszerű működéshez szükséges tudás és felkészültség birtokosa. A jogalkotó alkotmányos védelemben részesíti a helyi önkormányzatokat. Széles körű jogosítványokat biztosít számukra. Szervezeti

felépítésüket � szinte teljesen szabadon � a helyi sajátosságoknak, igényeknek megfelelően alakítják. A magyar települési önkormányzatok fontos jellemzője, hogy képviselőtestületeik pozíciói a polgármesterekéhez képest erősebbek. Döntéseik szűkíthetik, tágíthatják a településirányítók mozgásterét. Figyelmem e k ét helyi hatalmi centrum viszonyára, választására, a választási eredmények értékelési nehézségire összpontosítom a következőkben. Foglalkozom az önkormányzati választásokat érintő jogszabály-változásokkal, azok helyi politikára gyakorolt hatásaival. Néhány mondat erejéig kilépek a települési keretek közül és érintem a téma megyei, fővárosi vonatkozásait is. II. Az önkormányzati választások eredményeinek elemzési nehézségei A helyi önkormányzás a választópolgárok helyi közösségeinek azon joga, hogy � közvetlenül, illetőleg választott helyi önkormányzataik �útján

helyi érdekű közügyeiket önállóan és demokratikusan intézhetik. Tanulmányom kizárólag a közvetett formával foglalkozik, annak különféle vonatkozásait elemzi. Szinte minden lényeges kapcsolódó kérdést érintenek az önkormányzati képviselők, polgármesterek választásáról szóló jogszabályok. Politikai kultúránk kialakulatlanságának, az említett szabályok tökéletlenségének, valamint a h elyi politikai környezet hatásainak következményeként mégis elmondható, hogy a helyi önkormányzati választások minden jóakarat ellenére sem tekinthetők a �minőség forradalmának�. Ha elutasítom a népakarat tudatos eltorzításának, a tendenciaszerű választási csalások előfordulásának manapság népszerű gondolatát, akkor is kijelenthetem, hogy � a rendszer keretei között� a legális manipuláció eszközeinek szé les tárháza áll a jelölőszervezetek rendelkezésére. Így a demokratikusan versengő szervezetek,

pártok, választási koalíciók, jelöltek stratégiai, taktikai megfontolásai az önkormányzati választások eredményére döntő befolyással lehetnek. 1990 őszén az első szabadon választott parlament nagy többséggel elfogadta az önkormányzati választások mikéntjét szabályozó törvényeket. A két legerősebb parlamenti párt � a Magyar Demokrata Fórum és a Szabad Demokraták Szövetsége � egyezsége alapozta meg azt a később hatpártivá szélesedő konszenzust, melynek eredményeként nem volt kétséges a jelenlévő képviselők 2/3-ának támogatása. Ezzel a parlamenti döntéssel elhárult az 1990 vé gi önkormányzati választás megszervezése előtt álló legfőbb akadály. Tekintsük át most � azóta részben átalakult � önkormányzati választási rendszerünk három alapvető elemét! Elsőként felvázolom a tízezer fő alatti, illetve feletti lakosságszámú településekre jellemző választási szisztémát, kiegészítve a

megyei közgyűlési képviselők választásának alapvető szabályaival, majd körüljárom a főváros sajátos helyzetéből adódó specialitásokat. A tízezer fő alatti települések hazánkban általában falusias jellegű, vagy nagyobb városok szomszédságában lévő, azokhoz szorosan kapcsolódó kertvárosias települések. Ezek lakóiban a közösség összetartozásának, hagyományainak tisztelete ma is erősebben él, mint az urbanizációs folyamatok által erősebben érintett térségekben élőknél. Tönnies német szociológus szerint a falusi lét a személyes kapcsolatok erősségén, a városi azok csere jellegén alapul. Utóbbi szabaddá tesz, önmagában heterogenitást hordoz, ugyanakkor az egyén társadalomtól, végső soron önmagától való elidegenedéséhez, elszemélytelenedéséhez vezethet. 1991-es felmérések szerint Magyarországon a népesség 42,7 %-a városokban, 37,8 %a falvakban, 19,5 % -a Budapesten él. Az elmúlt évtizedben ez az

arány lényegesen nem változott. Nem kívánok általánosságban beszélni, mégis rögzítem, hogy míg a fővárosiak és a megyei jogú városok lakói többségükben a szocialista, szociál-liberális nézetek irányába nyitottak, addig a falvak népessége egyértelműen, a kis- és középvárosokban élők pedig inkább a keresztény, konzervatív, jobboldali értékrend hívei. Ha kizárólag a t elepülésméret szociokulturális hatásai befolyásolnák politikai hovatartozásunkat, pártpreferenciánkat, a bal- és jobboldal hívei megközelítőleg egyenlő súllyal vennének részt a közéletben. Ez a mai arányoknak megfelelne Ennek ellenére félrevezető� és tudománytalan � egyetlen dimenzió vizsgálata alapján ítéletet mondani! Tudomásul kell vennünk, hogy politikai beállítódásunkra többféle tényező hat. Ismert hazai közvélemény-kutató cégek hasonlóan a lakóhelyhez, az életkor, a v égzettség, a t ársadalmi csoporthoz tartozás

és egyéb tényezők determináló hatását elemzik. Nem mondható ki általános érvénnyel az sem, hogy kistelepüléseken a konzervatívok, nagyvárosokban a szocialisták, szociál-liberálisok lennének felülreprezentáltak. Szabályt erősítő kivételek, mint mindig, ebben az esetben is léteznek! Említhetném a tízezer fő alatti� Komárom -Esztergom megyei település� Tokodaltáró példáját, mely kistelepülés volta ellenére erős ipari jellegéből adódóan inkább szocialista, míg nagy múltú megyei jogú városunk Debrecen, tradícióiból táplálkozva a polgári oldal hídfőállása. A tízezer fő alatti településeken kislistás önkormányzati választási rendszer honosodott meg. Ennek lényege, hogy az egész település egyetlen többmandátumos választókerület. A szavazólapok mindazon képviselő-jelöltek nevét tartalmazzák, akik a választásra jogosultak legalább 1 %-nak ajánlását összegyűjtötték és önmagukat

nyilvántartásba vetették. Minden választópolgár annyi jelöltre szavazhat, ahány tagú a települési képviselőtestület. Az első fordulós érvényesség feltétele � tízezer fő alatti és feletti településeknél is � a választók 40 % -nak szavazáson való részvétele volt. Kislistás rendszerben az érvényességi és eredményességi küszöb egybeesett. Megfelelő részvételi hajlandóság mellett azok a képviselő-jelöltek szereztek mandátumot, akik települési szinten relatíve a legtöbb szavazatot szerezték. A mandátumok kiosztása az összes képviselőtestületi hely betöltéséig tartott. 1994-ben az önkormányzati választások egyfordulóssá tételével ez a szabályozás kissé átalakult. 1990-ben a polgármestereket tízezer fő felett a képviselőtestületek, tízezer fő alatt� közvetlenül � a település lakossága választotta. Polgármester -jelöltek lehettek mindazok, akik a választásra jogosultak legalább 3 %-nak

ajánlását összegyűjtötték és önmagukat nyilvántartásba vetették. Érvényes választás esetén polgármester az a jelölt lett, aki települési szinten megszerezte a leadott szavazatok relatív többségét. Tízezer fős, vagy annál nagyobb lakosságszámú települések esetén az előbbitől eltérő önkormányzati választási szisztéma alakult ki. Ez az úgynevezett vegyes, kétszavazatos rendszer a település választókerületekre osztottságára épült. Vegyes rendszerben egyéni választókerületi jelöltre és pártlistára lehetett szavazni. Az érvényesség általános feltételén túl a választás első fordulója ott és akkor volt eredményes, ahol valamely jelölt megszerezte a leadott szavazatok abszolút többségét. Ha ez nem így történt, a második fordulóban a legjobb teljesítményt nyújtó jelöltek folytatták a v ersengést. Ez a f orduló részvételi arányra tekintet nélkül érvényes és eredményes volt, mivel a szavazatok

relatív többségével mandátumot lehetett szerezni. Képviselő-jelölt lehet vegyes rendszerben, aki összegyűjti választókerületében a választójoggal rendelkezők legalább 1 %-nak érvényes ajánlását és önmagát nyilvántartásba veteti. A kompenzációs lista állítás feltétele, hogy a jelölőszervezet képes a települési választókerületek legalább ¼-ben jelöltet állítani. Önkormányzati választásokon pártok és civil szervezetek egyaránt állíthatnak jelölteket, sőt az ilyen szervezetekkel tagsági viszonyban nem álló függetlenek is választhatók. Utóbbiak leginkább a kisebb településeken gyakori szereplői a helyi politikának. 1990-ben tízezer fős, vagy annál nagyobb lakosságszámú településeken a polgármestereket közvetett módon, többségi testületi döntéssel választottak. Így a polgármester és a képviselőtestület nem jelentett egymással szemben hatalmi ellensúlyt. 1994-ben tízezer fő feletti

települések esetén is bevezették a közvetlen polgármester-választást. Amennyiben a polgármester és a képviselőtestület politikai szempontból közel áll egymáshoz, előbbi mozgástere kitágul. Fordított esetben, ha a képviselők többsége és a polgármester más értékek, érdekek mentén politizál, a testületi dominancia háttérbe szorítja a település első emberét, aki lavírozó, konszenzuskereső politizálásra kényszerül. A helyzet mégsem ennyire egyértelmű! Alakítják azt a polgármester tulajdonságai, képességei, a f elek elkötelezettségének mértéke, illetve a p olitikai környezet felől rájuk ható erők. A budapesti kerületek és megyei jogú városok � a települési szintű önkormányzati választások szempontjából � tízezer fő feletti településnek minősülnek. Képviselőtestületeik (közgyűléseik) tagjait és polgármestereiket a fent említett szabályok szerint választják. A fővárost és a megyei jogú

városokat � egy szempontból � el kell választani a többi településtől. E két településtípust ugyanis a megyei közgyűlési választások nem érintik, mivel képviselőik e testületeknek nem tagjai. A megyei közgyűlés a testület elnökét saját tagjai közül választja. Képviselőit 1990ben � elektori szisztéma révén � a települési önkormányzatok delegálták. Így szerezhettek többséget e testületekben a kistelepülések küldöttei, akik települési szinten nagyrészt független képviselőként jutottak mandátumhoz. 1994-től a megyei közgyűlés tagjait közvetlen, kötött listás rendszerben maguk a polgárok választják. Két többmandátumos választókerületből kerülnek képviselők a közgyűlésbe. Pártok, civil szervezetek állíthatnak megyei listát, melyek közül � a választópolgárok legalább 4 %-ának támogatását élvezők � szavazatarányosan jutnak mandátumhoz. Budapesten speciális kétszintű önkormányzati

rendszer épült ki. Fővárosi és kerületi szinten egyaránt léteznek azonos alapjogokkal, széles autonómiával rendelkező helyi önkormányzatok. A kerületek lakói � hasonlóan a tízezer fő feletti településekhez � �94-től közvetlenül választanak polgármestert, vegyes rendszerben képviselőket. A kerületi képviselőtestületek mellett létezett egy 88 tagú fővárosi testület (közgyűlés). Tagjai közül 66-ot kötött listás rendszerben közvetlenül választottak, 22 képviselőt a kerületek delegáltak. Fővárosi listát a legalább 5 kerületben listát állító szervezetek állíthatnak. Mandátumot fővárosi lista csak abban az esetben kaphat, ha a rá leadott szavazatok aránya meghaladja az összes leadott szavazat 4 %-át. 1990-ben � a tízezer fő feletti települések polgármestereihez hasonlóan � közvetett formában választottak főpolgármestert. 1994-ben azonban itt is áttértek a közvetlen választásra Miután

jellemeztem önkormányzati választási rendszerünk legfontosabb elemeit, rövid történeti áttekintés formájában szólnom kell a rendszer átalakításának irányáról, tendenciáiról. Az 1990-ben hatalomra került jobbközép, konzervatív koalíció az átmenet zavaros politikai viszonyai, mély gazdasági válsága ellenére is kitöltötte 4 éves hivatali idejét. Politikusai, hívei közül sokan illúziókat kergetve bíztak abban, hogy a kormányzati erőfeszítések jutalma választási győzelem lehet. Nem így történt! 1994-ben a v álasztók � proteszt-szavazatok formájában � kíméletlen kritikával illették az MDF-FKGP-KDNP koalíció munkáját. Elutasításuk jeléül abszolút többséghez jutatták a kommunista utódpárt MSZP-t. Nem annyira a szocialisták nagy arányú győzelme, sokkal inkább az MSZP-SZDSZ koalíció létrejötte szűkítette az ellenzék politikai mozgásterét. Kormányzati hatalma birtokában a s zociál-liberális

koalíció el akarta kerülni, hogy a helyi önkormányzatokban a jobboldali ellenzék meghatározó pozíciót szerezzen, és a korábbihoz hasonló kettős hatalom alakuljon ki. Az MSZP-SZDSZ koalíció �kockázatos� lépésre szánta el magát! 2/3-os többsége tudatában � saját pozíciói szilárdítása érdekében � módosította az önkormányzati választás szabályait. Vitatott, hirtelen revíziót hajtott végre, mellyel szemben az ellenzék egyéb eszköz hiányában a parlamenti ülésteremből való kivonulással tiltakozott. A baloldal legfőbb jellemzője ekkoriban is az egység, a jobbközép erőké a túlzott fragmentáltság volt. E tény ismeretének logikus következménye, hogy a kormánykoalíció �parlamenti dominanciája révén � egyfordulóssá tette az önkormányzati választásokat. Míg az első forduló után körvonalazódó erőviszonyok fényében �90-ben lehetőség nyílt arra, hogy a második fordulót megelőzően győzelemre

esélyes választási koalíciókat hozzanak létre, ez a lehetőség a módosítással megszűnt. Az egyfordulós választás az előzetes megállapodás irányában hat, mely a helyi pártérdekek és egyéni elképzelések mentén nehezen hozható létre. Helyi szinten hosszas, sok esetben eredménytelen tárgyalások előzték meg a �94-es és a �98-as önkormányzati választásokat. A jobboldali politikai erőket általában az együttműködés jellemezte. Több esetben azonban létrejöttek olyan � a helyi sajátosságoknak megfelelő � érdekes koalíciók, melyek a parlamenti patkó két oldalán helyet foglaló politikai pártok helyi szervezeteit tömörítették. Gyarapodott azon helyi, regionális civil szervezetek száma is, melyek önállóan, vagy az említett választási koalíciók részeseként megmérették magukat, jelöltjeiket. 1994 után a közvetlenség alapelvként áthatotta az önkormányzati választási rendszert. Az MSZP-SZDSZ koalíció a

tízezer fő feletti települések polgármesterei és a megyei közgyűlési képviselők esetében is közvetlenné tette a választást. Az önkormányzati választások eredményei nehezebben értelmezhetők, mint az országgyűlési választásoké. Míg utóbbiban az országos politika hatásai dominánsak, előbbit a jelöltek személyes ismertsége, az irántuk megnyilvánuló szimpátia és antipátia, a helyi közélet aktuális kérdéseihez való viszony határozza meg. Árnyalja a képet a jelentős számú független jelölt személyével, politikai hovatartozásával kapcsolatos bizonytalanság. Szoboszlai György részben feloldja ezt a dilemmát, amikor úgy fogalmaz, hogy: �A független jelöltek többsége politikailag a múlt rendszer szervezeti viszonyaihoz kötődik�. Megkülönbözteti a ténylegesen függetlenektől a párttagságukat nem vállaló álfüggetleneket, a v alamely szervezet jelöltjeként megjelenő olyan jelölteket, akik nem tagjai

jelölőszervezetüknek, továbbá külön kategóriaként említi a politikai szituációhoz kötötten függetleneket. Nehézséget okoz, hogy a legtöbb statisztikai adatsorban a különféle pártszövetségek egységesen, �koalíciók� kategóriába sorolva szerepelnek. Ebből az összesített adatból � hasonlóan a függetlenekhez � nem tűnik ki, hogy a mandátumot szerzett jelöltek közül hányan tartoznak ehhez, vagy ahhoz a politikai irányhoz. Tanulmányom további részeiben e d ilemmák ellenére tizenkét év helyhatósági választásainak mérlegét próbálom megvonni. Elsőként a kettős hatalom kialakulásához vezető kétfordulós (�90-es), majd a szocialisták pozícióit erősítő �94es, végül az ad hoc választási koalíciók szerepét hangsúlyozó �98-as választásról írok. III. Önkormányzati választás 1990 ��Kettős hatalom�alakul Az átmenet eredményeként 1990-ben keresztény, konzervatív, polgári értékrendet valló

kormány alakult Magyarországon. Meghatározó erejévé a választásokon győztes Magyar Demokrata Fórum vált. A hazai gazdasági, politikai rendszer stabilizálásához, a demokratikus jogállam megalapozásához feszített jogalkotási folyamaton keresztül vezetett az ú t. Ennek lényeges állomása az önkormányzatok létrejöttéről, államhoz fűződő viszonyáról, feladat- és hatásköréről, képviselőtestületeik választásáról rendelkező jogszabály megalkotása volt. 1990 őszén e szabályok szerint rendezték meg az első demokratikus önkormányzati választásokat. Erős hatalmi harc indult ekkor a képviselői, polgármesteri helyekért, valamint a hozzájuk kapcsolódó egyéb pozíciókért. A választópolgárok 2931 településen kislistás, 140 vá rosban és 22 ke rületben kétszavazatos rendszerben választottak. A képviselőjelöltek küzdelmét lemondás, alkalmi koalíciók létrehozása, kirekesztés egyaránt jellemezte. Sokuk

exhibicionizmusa sem keltette azonban fel igazán a lakosság érdeklődését. A választásra jogosultak többsége tartózkodott, távol maradt a vélemény-nyilvánítástól, a választási részvétel alacsony volt. Általánosságban elmondható, hogy a kistelepüléseken élők aktivitása, részvételi hajlandósága erősebb volt. Megválasztott polgármestereik 80,23 %-ban, képviselőik 71 %-ban a függetlenek soraiból kerültek ki. Ez az adat a kistelepülések átlátható társadalmi viszonyainak, az ott élők szorosabb ismeretségének köszönhető. Meglepő ugyanakkor, hogy 14 községben polgármesterjelölt, 13-ban elegendő képviselőjelölt hiányában maradt el a választás. A tízezer fő feletti településeken élőket érdektelenség, erős apátia jellemezte. Dahl szerint: �Ahogy növekszik a politikai egység mérete, úgy csökken a polgárok részvételi lehetősége�. Elfogadva a részvétel közvetettebbé, áttételesebbé válásának

tényét, a �90-es önkormányzati választások tapasztalatai azt mutatják, hogy a településméret növekedésével párhuzamosan a részvételi hajlandóság csökken. Az első fordulóban átlagosan a választók 40 %-a leadta szavazatát. Ezen belül a kistelepüléseket 50,95, a tízezer fő feletti településeket 33,1, a fővárost 37,4 %-os részvétel jellemezte. Míg előbbi 93 %-ában érvényes, utóbbiak többségében érvénytelen volt a forduló. Azokon a kistelepüléseken, ahol érvényes volt az első forduló, 94 %-ban eredményesen választottak polgármestert. Részvétel szempontjából a második forduló alulmúlta a megelőzőt. Küszöbérték hiányában ez nem veszélyeztette a v álasztás eredményességét, a megválasztott tisztségviselők legitimációját mégis gyengítette. Kistelepüléseken a választásra jogosultak 33,9, tízezer fő feletti településeken 28,7, a fővárosban 34,9 %-a járult az urnákhoz. Míg kistelepüléseken a

megválasztott független önkormányzati képviselők aránya meghaladta a 7 0 %-ot, addig tízezer fő feletti településeken ez az arány jóval alacsonyabb, 15 %-os volt. A pártokra leadott szavazatok többségét a l iberális pártok szövetsége szerezte meg. Egyezségük alapja az volt, hogy az SZDSZ nem indított jelöltet azokban a körzetekben, ahol a Fidesz, és fordítva is így történt. A két párt stratégiája bevált, hiszen együtt megszerezték az összes egyéni választókerületi mandátum 42,6, l istás mandátum 40,9 % -át. A kormánykoalíció pártjai � országos szintű választási megállapodás nélkül � összességében az egyéni választókerületi mandátumok 30,7, listás mandátumok 38,8 %-át szerezték meg. A megyei jogú városok és a fővárosi kerületek szinte mindegyike ellenzéki irányítás alá került. Kivételt ez alól az MDF-es vezetésű Kaposvár és az I kerület, valamint a kisgazda Hódmezővásárhely és a független

polgármester által irányított Nagykanizsa jelentett. A nagy számú független mellett több mint 1100 szervezet állított jelöltet. Ebből közel 800 egyesület volt. Kialakultak érdekes választási koalíciók is Ilyen volt például Tapolcán az MSZP-MDF, Békéscsabán az SZDSZ-Fidesz-MDF együttműködés. A fővárosban az első forduló érvénytelen volt, mivel a választók 37,4 %-a járult az urnákhoz. A második fordulóra ez az arány 34,9 %-ra esett vissza A 88 fővárosi közgyűlési hely közül 66 sorsát maguk a választópolgárok közvetlen, kötött listás szavazás révén döntötték el, a maradék 22 képviselőt a kerületek delegálták. A pártlistás szavazást a l iberális SZDSZ nyerte, mely a szavazatok 34,7 %-ával 25 közgyűlési mandátumot szerzett. Az MDF 27,35 %-kal 20 m andátumhoz jutott A Fidesz a szavazatok 18,2 %-át (13 mandátum), az MSZP 7,25 %-át (5 mandátum), a KDNP 4,95 % -át szerezte meg. A fennmaradó 22 közgyűlési

képviselő közül 2-t az MDF, 10-10-et az SZDSZ és a Fidesz delegálhatott. A fent leírt arányok megteremtették a főváros stabil ellenzéki vezetésének feltételeit. Főpolgármesterré a liberális többség Demszky Gábort választotta, aki országgyűlési képviselői és bizottsági mandátumairól lemondott. Később a főpolgármester-választás közvetlenné válása sem törte meg pályáját, 12 éve töretlenül irányítja a fővárost. Az 1990-es önkormányzati választás tízezer fő feletti településeken nem hozott létre kétpólusú rendszert, hiszen a t estület által választott polgármester és a képviselőtestület többsége között általában konszenzus volt. A fővárosi közgyűlés és a főpolgármester viszonyát is ez jellemezte, ugyanakkor kisebb településeken nem volt ritka a konfliktus. Ennek eredményeként 80 � többségében kistelepülési � polgármester még a választás évében lemondott. A 25.000 helyi képviselői és

2931 közvetlenül választott polgármesteri helyért 88000 jelölt versengett. Tízezer fő alatti településeken a polgármesterjelöltek 76,3 %-a (6406 fő) független jelöltként definiálta önmagát. A pártjelöltek többsége: 563 fő (6,7 %) kisgazda, 337 fő (4,02 %) MDF-es, 311 fő (3,7 %) ad hoc választási koalíció színeiben indult. Utánuk az SZDSZ és a KDNP, valamint jócskán leszakadva az MSZP és a Fidesz következett a jelöltek száma szerinti erősorrendben. A két liberális párt adatait választási megállapodásuk eltorzítja. Kislistás településeken a f üggetlenek aránya az összes képviselőjelölt 63,6 %-a volt. Az összes képviselőjelölt 10,25 %-a kisgazda, 5,8 %-a MDF-es, 4,6 %-a SZDSZ-es jelöltként indult. Tízezer fő feletti települések tekintetében hangsúlyeltolódások tapasztalhatók. Az egyéni választókerületi jelöltek között sokkal kisebb, 21,9 %-os a függetlenek aránya. A képviselőjelöltek 11,1 %-a valamilyen

pártkoalíció színeiben indult. Legtöbb önálló választókerületi jelöltet az utódpárt MSZP (9,2 %) állított, második az MDF (8,7 %), harmadik az SZDSZ (7,01 %) lett. Viszonylag sok jelöltet állított az FKGP és a KDNP is. Az SZDSZ-szel választási megállapodást kötő Fidesz jelöltjeinek aránya éppen emiatt alacsonyabb volt. Érdekesebb képet mutat a l eadott érvényes szavazatok jelöltkategóriák szerinti megoszlása. A közvetlenül választó településeken induló összes polgármesterjelölt 1.542073 szavazatot szerzett Ebből legnagyobb, mintegy 73,5 %-os arányban a függetlenek részesültek. Értékelték a v álasztók a j elölteket támogató szervezetek koalícióit, melyek a szavazatok 7,6 % -át, az FKGP-s 5,4, a z MDF-s polgármesterjelöltek a szavazatok 4,3 % -át szerezték meg. Az SZDSZ-es 3,2, m íg a KDNP-s polgármesterjelöltek 1,8 %-os támogatottsággal bírtak. Az MSZP-s jelöltekre leadott szavazatok aránya megközelítette az 1

%-ot, a Fideszeseké jócskán elmaradt ettől. Tízezer fő alatti lakosságszámú településeken az összes képviselőjelöltre együttesen 11.239058 szavazatot adtak le Ebből legnagyobb, 59,4 %-os arányban a f üggetlen jelöltek részesedtek. Nem okozott meglepetést, hogy a második helyet a kisgazdák szerezték 9,2 % -kal. Viszonylag jól szerepeltek a választási koalíciók, melyek � az MDF-et megelőzve �6,7 %-nyi, míg a legnagyobb kormánypárt képviselőjelöltjei 6,6 %-nyi támogatottsággal bírtak. Utánuk a jelölőszervezetek sorrendje SZDSZ, KDNP, MSZP, Fidesz volt. Míg az előbb tárgyalt településkategóriában a kisgazdák és a M agyar Demokrata Fórum, utóbbiban a két liberális párt szerepelt jobban. Mindkét kategóriában gyenge eredményt ért el az MSZP, mégis a tízezer fő feletti településeken relatíve nagyobb támogatottsággal bírt. Tízezer fő felett az egyéni választókerületi képviselőjelöltekre leadott szavazatok

száma 1.531318 volt Ezek legnagyobb hányadát � 22,3 %-os támogatottsággal � a pártok, egyéb szervezetek részvételével alakuló koalíciók szerezték meg. A független képviselőjelöltek még mindig magas, de a kistelepüléseknél nagyságrendekkel alacsonyabb �14,2 %-os �szavazatarányt mondhattak magukénak. Őket az érvényes szavazatok számát illetően az MDF (14,1 %), az SZDSZ (11,9 %), az MSZP (7,6 %), a Fidesz (7,06 %) és a KDNP (6,2 %), valamint az FKGP (5,3 %) követte. Ez az adatsor alátámasztja azt a t ézist, mely szerint a t elepülésméret növekedésével párhuzamosan csökken a függetlenek mandátumhoz jutásának esélye. A két liberális párt városi dominanciáját leginkább a listás szavazatok megoszlása jelzi. A jelölőszervezetek listáira a választók összesen 1515477 szavazatot adtak le, melyből legnagyobb arányban az SZDSZ (19,2 %), az MDF (17,45 %) és a Fidesz (17,3 %) részesedett. A közös listák a szavazatok 10,7 %

-át szerezték meg, míg az MSZP 9,3, a KDNP 7,4, a kistelepüléseken győztes FKGP 6,5 %-nyi támogatásra tett szert. Mindkét fordulót a független polgármesterek megválasztásának dominanciája jellemezte. Arányuk megközelítette az összes közvetlenül választott polgármester 83 %-át. Az első fordulóban 2763-ból 2289, a másodikban 147-ből 122 független polgármesterjelölt esetében eredményes volt a választás. A pártok polgármesterjelöltjei közül az első fordulóban a kisgazdák 105 (3,8 %), különféle koalíciók jelöltjei 95 (3,4 %), az MDF-esek 66 (2,4 %), az SZDSZ-esek 51 (1,85 %) mandátumot szereztek. Sorrendben a KDNP, az MSZP és a Fidesz követte őket. Ezzel szemben a második fordulóban � a független jelöltek mellett � legjobban a választási koalíciók (4,8 %), az SZDSZ (3,4 %), az FKGP (2,04 %) és a KDNP (2,04 %), valamint az MDF (1,4 %) polgármesterjelöltjei szerepeltek. Az első fordulóban megválasztott kistelepülési

képviselők körében a függetlenek aránya megközelítette, a második fordulóban meghaladta a 70 % -ot. Míg előbbiben FKGP (1.200), MDF (833), választási koalíciók (780), utóbbiban SZDSZ (86), FKGP (78), választási koalíciók (68) sorrend alakult ki. Tízezer fő feletti lakosságszámú településeken az egyéni választókerületekben megválasztott független képviselők aránya alacsonyabb. A �90-es önkormányzati választások első fordulójában az egyéni képviselők 12,4 %-a, a második fordulóban 15,5 %-a közülük került ki. Mindkét esetben különféle választási koalíciók és az SZDSZ szerezték meg a legtöbb mandátumot. Előbbi jelölőszervezetek a két forduló során összesen 605, i lletve 361 egyéni képviselői helyet kaptak. Az első fordulóban harmadik MDF 57, illetve 195, a függetlenek 50, illetve 264 mandátumot mondhattak magukénak. Ezekből az adatokból jól látható, hogy a vezető kormánypárt és a függetlenek

pozíciói a két fordulóban felcserélődtek. A liberális pártok valódi ereje, választási megállapodásuk racionalitása ebben a településkategóriában mutatkozott meg igazán. Átlagos teljesítményénél jobb eredményt ért el mind az SZDSZ, mind a Fidesz. A tízezer fő feletti települések listás szavazataiból legnagyobb arányban a k ét nagy párt, az SZDSZ és az MDF részesült. Előbbi az első fordulóban a listás szavazatok 24,4, a második fordulóban 20,3 % -át szerezte meg. A Magyar Demokrata Fórum esetében ez az arány 18,45, illetve 18,25 % volt. Az első forduló részletes és a második forduló rövid áttekintő elemzése után rátérek utóbbi részletezésére. Látható és általánosságban elmondható, hogy a jelölőszervezetek a két forduló közötti időszakot újabb választási koalíciók létrehozására használták fel. A második fordulóban még eldöntendő 147 polgármesteri helyre 373 jelölt pályázott. 76,9 %-ban

független, 4,6 %-ban SZDSZ-es, 4,4 %-ban kisgazda, 4,02 %-ban valamely választási koalíció, 3,75 % -ban MDF-es jelöltek versengtek a betöltetlen polgármesteri pozíciókért. Az 1185 kislistás képviselői helyért a második fordulóban 2.563 jelölt versengett 59,9 % -uk független, 9,9 % -uk kisgazda, 8,4 %-uk szabaddemokrata, 5,8 %-uk MDF-es volt. Tízezer fő feletti településeken a második fordulóban 1.705 egyéni képviselői hely várt még gazdára, melyre 9.602 jelölt pályázott A még versengők 21,5 %-a függetlenként, 11,5 %-a valamely választási koalíció támogatottjaként mérettette meg magát. Az MSZP országos szinten kiegyensúlyozott támogatottságát mutatja, hogy a pártok közül legnagyobb arányban � 9,6 %-ban � képviselőjelöltjei maradtak állva a második fordulóban. A továbbjutó jelöltek 8,7 %-át az MDF, 7,3 %-át az SZDSZ, 6,85 %-át a kisgazdák adták. Az önkormányzati választások második fordulójában

polgármesterjelöltekre leadott szavazatok száma 971.516 volt, melynek több mint 75 % -át függetlenek, 7,8 % -át valamely választási koalíció jelöltjei, 4,9 %-át MDF-es, 4,01 %-át SZDSZ-es, 4 %-át kisgazda jelöltek kapták. A kistelepülési képviselőjelöltekre második fordulóban leadott 718.082 szavazat több mint felét független, 9,35 %-át kisgazda, 9,1 %-át szabaddemokrata, 8,8 % -át valamely ad hoc választási koalícióhoz kötődő, 7,9 %-át MDF-es jelöltek szerezték meg. Tízezer fő feletti településeken � a második fordulóban � egyéni választókerületi jelöltekre összesen 1.067318 szavazatot adtak le, melynek 22,7 %-át közös, 14,4 %-át független, 14,2 %-át MDF-es, 12,8 %-át SZDSZ-es jelölt kapta. Mint az adatokból láthatjuk, a független dominancia nagyobb településeken nem igazán érvényesült. A két liberális párt pozícióit a listás szavazatok erősítették, melyből az SZDSZ 19,9, a Fidesz 17,5 %-ot

szerzett. Harmadik lett az MDF 17,6 %-os, negyedik az MSZP 9,8 %-os listás szavazatarányával. A megyei közgyűlési választások eredményei 10 esetben ellenzéki, 9-ben kormánypárti győzelmet mutattak. Erősítette az ellenzék pozícióit, hogy a második helyek többségét is képes volt megszerezni. Összegezve az 1990-es önkormányzati választások eredményeit, elmondhatom, hogy azt valójában a független jelöltek nyerték meg. Pozícióik a kistelepüléseken erősebbek, a városokban gyengébbek voltak. Ha elfogadom Szoboszlai függetlenekről vallott, fent idézett nézetét és kiegészítem azt az ellenzék � főként a liberálisok � választási szereplésével kapcsolatban levont következtetéseimmel, el kell ismernem, hogy ténylegesen kialakult egy kettős hatalom. Ennek alapja a konzervatív kormányzati többség és a döntően szociálliberális önkormányzatokból erőt merítő ellenzék Lényeges különbség a �90-es és az azt követő

két önkormányzati választás között, hogy utóbbi kettőben ez a szembenállás ilyen élesen nem rajzolódott ki. IV. Az 1994-es önkormányzati választás eredményei, specifikumai Az előző részben viszonylag részletesen, adatokkal alátámasztva ismertettem az 1990-es önkormányzati választások eredményeit. Úgy érzem azért volt erre szükség, mert minden igyekezetem ellenére előfordulhat, hogy a statisztikai adatok kavalkádjában elsiklok néhány tanulmányom szempontjából érdekes tény, tendencia, összefüggés mellett. A kétfordulós önkormányzati választás � a korrekciós lehetőségek miatt � az erősen fragmentált jobboldalnak kedvezett. A választási eredmények háttértartalmának feltárása nehézségeket, többletfeladatokat okoz minden elemző, értékelő számára. Ezzel szemben az 1994-es és 1998-as önkormányzati választás egyfordulós jellegéből adódóan � megegyezés hiányában � könnyen a konzervatív, polgári

erők választási vereségéhez vezethet, a rendelkezésre álló adatokat mégis egyszerűbb értelmezni. A Horn kormány 2/3-os parlamenti többsége birtokában elfogadta az önkormányzati választások egyfordulós relatív többségessé tételéről szóló törvénymódosítást. Ez előzetes megállapodásra, közös jelöltek és listák indítására ösztönözte a pártokat, szervezeteket. Jogszabályban rögzítették a � településtípustól független � közvetlen polgármester választás szabályait. Tízezer fő felett arányosítást hajtottak végre, melynek lényege, hogy a korábban fele-fele arányban egyéni választókerületből, illetve listáról választott képviselők arányát korrigálták. Ez az egyéni választókerületi mandátumok 60 % -ra emelését, a listás mandátumok részarányának 40 %-ra csökkentését jelentette. Az 1994-es helyhatósági választáson � 43,4 %-os részvétel mellett � 29.027 helyi, megyei képviselői,

polgármesteri tisztség talált gazdára, melyért 95.000 jelölt versengett Az egyéni választókerületi képviselőjelöltek 22 %-a, a p olgármesterjelöltek 5 %-a, a kislistás képviselőjelöltek 4 %-a több pártból, szervezetből álló jelölőszervezet közös jelöltje volt. Ennél is jellemzőbbé vált a listák esetében az összefogás. Így a fővárosi listás jelöltek 29 %-a, a tízezer fő feletti településeket jellemző kompenzációs listás jelöltek 21 %-a, a megyei listák jelöltjeinek 16 %-a közös jelölt volt. 1994-ben 3.146 településből 3136-ban (99,65 %) eredményes volt a polgármester-választás A polgármesterjelöltekre összességében 3.417724 szavazatot adtak le a választópolgárok Ennek 50,4 %-át kistelepülések, 49,6 %-át tízezer fő feletti települések polgármesterjelöltjei kapták. A polgármesterjelöltek 80 % -a (8805) függetlenként, 18 % -a pártkoalíció, 2 % -a valamely társadalmi szervezet jelöltjeként

mérettette meg magát. Átlagosan 3 jelölt versengett településenként ezért a pozícióért. Az összes kistelepülési polgármesterjelöltre leadott szavazat 79,4 % -át független jelöltek szerezték meg. A pártjelöltekre adott szavazatok nagyságrendekkel elmaradtak a függetlenekétől. Legjobban az MSZP szerepelt 4,9 %-os szavazati arányával, majd az SZDSZ következett 1,9 % -kal, a kisgazdák és a KDNP 1,5-1,5-kal, illetve az MDF 0,9 % -kal. E szavazatarány alapján a 2.974 polgármesteri helyből 2604-et független, 76-ot szocialista, 43at kereszténydemokrata, 37-et szabaddemokrata, 26-ot kisgazda, 22-t MDF-es jelöltek nyertek el. Tízezer fő feletti településeken a polgármesterjelöltek versengését egyértelműen a koalíciós pártok nyerték. A leadott 1722923 s zavazat 21,35 %-át az MSZP, 14,4 % -át az SZDSZ szerezte meg. A kistelepülésihez képest jóval alacsonyabb szavazatszámot értek el a függetlenek, akik 12,2 %-os szavazati arányukkal a

harmadik helyre szorultak. Őket a KDNP (1,58 %), a Fidesz (1,5 %), az FKGP (1,15 %), valamint az MDF (0,58 %) követte. E szavazati arány alapján a 162 polgármesteri helyből 32-t szocialista, 22-t független, 20-at szabaddemokrata, 2-2-t fideszes és kereszténydemokrata, 1-et MDF-es jelölt kapott. A két településkategóriában összességében a következő sorrend alakult ki. Legeredményesebbek a független jelöltek voltak, akik megszerezték az összes polgármesteri hely 83,7 %-át. Közel 14 %-os választási eredményt értek el a különféle pártkoalíciók, 2 %nyi mandátumot szereztek a civil szervezetek jelöltjei A polgármesteri helyek 8,5 % -át a parlamenti pártok önálló jelöltjei szerezték meg, ami abszolút számban 268 mandátumot jelentett. Legtöbbet ebből a két kormánypárt mondhatott magáénak, az MSZP szám szerint 108-at, az SZDSZ 57-et. Az ellenzéki KDNP 45, a kisgazdapárt 26, az MDF 23, a Fidesz 9 településen nyert polgármesteri

széket. A parlamenti pártok �mint önálló jelölőszervezetek � mandátumszerzésének esélye romlott. Önállóan állított polgármesterjelöltjeikre adott szavazatszámok alapján a következő sorrend alakult ki. Első az MSZP, melyet az FKGP, KDNP, SZDSZ, MDF, a Munkáspárt és a Fidesz követ. Ezt a sorrendet azonban eltorzítja, hogy míg a koalíciós pártokat nem igazán, a jobboldali ellenzéket erősebben jellemezte a választási koalíciók létrehozása. A pártkoalíciók 30 %-os arányában utóbbi erők meghatározó szerepet töltenek be. A 21.495 kistelepülési képviselői helyért 2,37-szor annyian, 50863-an versengtek 78 %-uk függetlenként, 20 %-uk valamely pártkoalíció, 2 %-uk társadalmi szervezet jelöltjeként indult. �94-ben közel tíz százalékkal nőtt a tízezer fő alatti településeken megválasztott független képviselők aránya (71,2 % 81,4 %). A kislistás képviselőjelöltekre leadott szavazatok száma összesen

11.754426 volt, melyből legnagyobb �69,9 %-os �arányban a függetlenek részesültek. Ez a szavazatarány a kislistás képviselői mandátumok 81,4 %-nak megszerzését tett lehetővé számukra. A parlamenti pártok közül legeredményesebb az MSZP volt 6,5 %-os arányával. A kisgazdák és a s zabaddemokraták 2,5-2,5 %-kal, a kereszténydemokraták 2,4 % -kal, míg az MDF képviselőjelöltjei 1,2 %-kal szorultak az utódpárt mögé. Az összesen kiosztott 21632 kislistás képviselői mandátumhoz képest a függetlenek 17.602, az MSZP 792, a kereszténydemokrata 427, a kisgazda 351, a szabaddemokraták jelöltjei 315, a z MDF-esek 162 m andátumot szereztek. A tízezer fő feletti települések 3.474 egyéni választókerületi és listás mandátumáért 24721 jelölt versengett. Eltérően a kistelepülési képviselőjelöltektől, ezek döntő többsége pártjelölt (76 %), kisebb részük független, vagy civil szervezetek színeiben (15,5 %) induló jelölt volt.

Az egyéni választókerületi és listás jelöltek 20 % feletti arányban több párt, vagy szervezet közös jelölteként mérették meg magukat. Tízezer fő feletti lakosságszámú településeken a független jelöltek nem voltak igazán sikeresek. Mandátumszerzési esélyük az összes vegyes rendszerben kiosztott mandátumhoz képest 5,1 %-os, a listás mandátumokat leszámítva 8,7 %-os volt. A civil szervezetek jelöltjei az összes vegyes rendszerben kiosztott mandátum 8,4 %-t szerezték meg. A városi képviselőtestületeket a pártok erősödő dominanciája jellemezte. Az előző önkormányzati választáshoz képest a pártosodottság aránya 82-ről 85 %-ra nőtt. Ezen belül az akkori hat parlamenti párt 51, 7 %-os súlyt képviselt. Önállóan indított szocialista jelöltek az összesen 3.747 egyéni választókerületi és listás mandátumból 993-at, a szabaddemokrata 466-ot, a kisgazda jelöltek 103-at, a Fidesz 92-t, az MDF 70-et szerzett meg. A

függetlenek összesen 180 mandátumra tettek szert A tízezer fő feletti települések liberális túlsúlya 1994-ben elolvadt. Megyei szinten közvetlen választáson alapuló kötött listás (arányos) rendszer váltotta fel a korábbi delegálásost, mely pártpolitikai csatározások színterévé tette a megyei közgyűlést. Hazánk 19 megyéjében 835 közgyűlési mandátum sorsa dőlt el, melyből 559 helyet a tízezer fő alatti, 276-ot a tízezer fő feletti választókerületben induló listák jelöltjei között osztottak szét. 1994-ben 15 párt és 80 civil szervezet 364 megyei listát indított, melyen összesen 5.385 jelölt szerepelt. Ezek többsége a 4 %-os küszöb miatt nem jutott mandátumhoz A megyei közgyűlési helyek 88,98 %-át pártok és koalícióik, 6,35 %-át civil szervezetek szerezték meg. Az MSZP és az SZDSZ önálló, az ellenzék részben önálló, részben közös listákkal indult. Csalóka ezért a statisztika, hiszen a jobboldali

ellenzék szavazatainak jelentős részét a pártkoalíciók kategóriában szerepelteti. E tényezők figyelembevételével: az MSZP 32,45, az SZDSZ 14,73 % -os támogatottságot tudott felmutatni, míg az ellenzéki FKGP a szavazatok 8,02, a Fidesz 7,2, a KDNP 6,2, az MDF 4,7 %-át szerezte meg. Ha a pártkoalíciókra leadott szavazatok egészét ellenzékinek tekintem, akkor is rögzítenem kell, hogy a megyei közgyűlésekben szociál-liberális dominancia alakult ki. Ebből az arányból következik, hogy a megyék többségében szocialista politikust választottak közgyűlési elnökké. Az önkormányzati választások jogi szabályozásának változása érintette a fővárosi közgyűlési választásokat is. 1994-től a kerületi delegáltak nem tagjai a fővárosi közgyűlésnek, így annak minden tagját arányos, listás rendszerben választják. A fővárosi közgyűlési választások az ellenzék választási kudarcához vezettek. Az MSZP a �90-eshez képest

jelentős mértékben, 30 % körülire növelte támogatottságát, míg az SZDSZ enyhe visszaesés után 26,9 %-os támogatottsággal bírt. Ezzel szemben az ellenzéki Fidesz, MDF, KDNP hármas összefogása 27 %-ával alacsonyabb támogatottságot mutatott, mint �90-ben az MDF-é egymagában volt. Az ugyancsak ellenzéki kisgazdák 10,3 %-ra növelték fővárosi súlyukat. A fővárosi közgyűlés mandátumarányai a következőképpen alakultak: MSZP 21, SZDSZ 19, FIDESZ-MDF-KDNP 19, FKGP-MIÉP 7. A főpolgármester választás az ellenzéki pártok számára hasonlóan rosszul sikerült. Demszky Gábor az SZDSZ jelöltje a leadott szavazatok 36,3 % -ával újabb 4 évre biztosan nyert főpolgármesteri mandátumot. A Fidesz-MDF-KDNP közös jelöltje Latorcai János jócskán lemaradva 28,4 %-kal a második helyen végzett, megelőzve Baráth Etele szocialista jelöltet, aki 26,2 % -os támogatottsággal bírt. Az FKGP-MIÉP közös jelölt 5,7 %-nyi szavazatot szerzett. A

fővárosi közgyűlés mandátumarányai és a főpolgármester személye, politikai hovatartozása megteremtette a főváros hosszú távú szociál-liberális vezetésének alapjait. Az ellenzék véleménye, kritikai megjegyzései nem igazán tudták megingatni a város élén álló koalíciót. Konfliktust, törést inkább az MSZP és az SZDSZ közötti érdekellentétek okoztak. Az 1994-es önkormányzati választás mérsékelte a t elepülési � főként városi � liberális túlsúlyt. Míg az SZDSZ pozíciói romlottak, az MSZP támogatottsága növekedett az előző helyhatósági választás óta. Az ellenzéki pártok helyzete kis mértékben javult V. Valami elkezdődött 1998-ban 1998 tavaszán a választásra jogosultak többsége az uralmon lévő MSZP-SZDSZ koalíció ellen szavazott, leváltotta azt. Helyére konzervatív, jobboldali, polgári értékrendet valló koalíciót állított, melynek domináns pártja � választási eredményéből adódóan �

a Fidesz lett. Az újonnan alakult kormány munkájában koalíciós partnerként részt vett az FKGP és az MDF is. A konzervatív értékrendet irányadónak tekintő politikai erők győzelme csak a második fordulót megelőző kölcsönös megállapodások, alkuk, visszalépések eredményeként valósulhatott meg. E tény középpontba állította az összefogás gondolatát, melynek üzenete rávetült a helyhatósági választások előkészületeire is. Az egyfordulós önkormányzati választási rendszer felerősítette az összefogás iránti igényt. Elvi síkon a jobboldali pártok helyi, megyei, országos vezetői azonosulni tudtak a �MIÉP kivételével formálódó � lehető legszélesebb együttműködés gondolatával. Helyi szinten mégis több esetben az egyéni érdekekhez való görcsös ragaszkodás meghiusította az ilyen helyi választási koalíciók létrejöttét. Néhány településen ez nagyobb töréshez vezetett, melynek következménye a j

obboldal szétesése volt. Két, vagy több csoportja értelmetlen rivalizálásba kezdett, ami eltorzította a helyi politikusok józan ítélőképességét. Torz �ellenségképet� állítottak önmaguk elé, ezzel akaratuk ellenére a �nevető harmadik �ellenzéki jelölt győzelmét támogatták. Az 1998-as önkormányzati választáson összesen 3.139 polgármesteri hely sorsa dőlt el, melynek 84,8 %-át (2662) független jelöltek szerezték meg. Az Orbán kormány pártjai többségében közös jelöltekkel indultak, míg ugyanez az ellenzéki pártokra nem volt jellemző. Ebből adódik, hogy az önálló pártjelöltek rangsorában az MSZP 2,4 %kal az élen végzett, megelőzve az FKGP-t (1,6 %), a Fideszt (1,4 %), az SZDSZ-t (0,83 %) és az MDF-et (0,35 %). Abszolút számokban ez azt jelenti, hogy a szocialisták 74, a kisgazdák 51, a fideszesek 45, a szabaddemokraták 26, az MDF-esek 11 polgármesteri mandátumot kaptak. Az összes polgármesteri hely 94,8 %

-a kistelepülési, 5,2 % -a tízezer fő feletti lakosságszámú településen kiosztott mandátum. Kistelepülési szinten magasabb volt a megválasztott független polgármesterek aránya (2.622=88,1 %) Az összes tízezer fő alatti polgármesteri szék 1,6-1,6 %-át (48-47) szocialista és kisgazda, 1,3 %-át (39) fideszes, 0,54 %-át (16) szabaddemokrata, 0,37 %-át (11) MDF-es jelöltek szerezték meg. Tízezer fő feletti településeken 163 polgármestert választottak, melyből 40 (24,5 %) függetlenként indult.15,95 %-uk szocialista, 6,1 %-uk szabaddemokrata, 3,7 % -uk fideszes, 2,45 % -uk kisgazda jelölt volt. A Magyar Demokrata Fórum önállóan 17, más pártokkal közösen 254 polgármester-jelöltet indított. Közülük 11-en, illetve 97-en mandátumot szereztek. Ez összességében 39,85 %-os eredményességet jelent, mely az önálló jelöltek 64,7 %-os, a közös jelöltek 38,2 %-os arányából tevődik össze. Minden MDF-es polgármester kistelepülést

vezet. Tízezer fő alatti lakosságszámú településeken 21.427 képviselői mandátum várt gazdára, melynek 87,96 %-át független, 2,2 %-át valamely választási koalíció, 1,78 %át szocialista, 1,6 %-át kisgazda, 1,1 %-át fideszes jelöltek nyerték el. Az MDF 0,3 %nyi mandátumával a K DNP, az SZDSZ és a Munkáspárt mögé szorult Ez az adat abból adódik, hogy a párt csak kevés (171) helyen indított önálló jelöltet, melyből 65 befutó volt, ami 38 % -os eredményességet jelez. Más pártokkal közös képviselőjelöltjei 42 %-ban sikeresen szerepeltek. Tízezer fő feletti településeken 3.461 egyéni választókerületi és listás képviselői mandátum sorsa dőlt el. Ezek legnagyobb hányadát (1134=32,77 %) pártkoalíciók szerezték meg. Önálló pártjelöltek rangsorában az MSZP 23,87 %-os (826), a Fidesz 7,8 %-os (270), az SZDSZ 6,4 % -os (223) súllyal szerepelt. A mandátumok viszonylag kis részét, 5,5 % -át független jelöltek szerezték

meg, akik az egyéni választókerületek 9,25 %-ában szereztek mandátumot. A választási koalíciók kategóriában mandátumot szerzett jelöltek döntő többsége kötődik a Magyar Demokrata Fórumhoz. A kormánypártok választási megállapodásából adódik, hogy a párt 522 e gyéni választókerületi jelöltet indított, akik közül 42-en (8,5 %-uk) szereztek mandátumot. Ez a tízezer fő feletti településeken kiosztott mandátumok 1,2 % -át jelentette. Az MDF más pártokkal közösen indított jelöltjei 23,9 %-ban győzni tudtak. A tízezer fő feletti lakosságszámú települések egyéni választókerületi mandátumainak 37,7 %-át valamely pártkoalíció, 25,96 %-át az MSZP, 8,1 %-át a Fidesz, 3,8 %-át a Munkáspárt szerezte meg. Listás mandátumok szempontjából az erősorrend a következőképpen alakult: valamely pártkoalíció jelöltje 25,4 %, MSZP 20,8 %, SZDSZ 10,3 %, Fidesz 7,4 %, FKGP 5,8 %. A Magyar Demokrata Fórum a Fidesszel közös

listát állított a fővárosi közgyűlési választáson. Ez lista részesült legnagyobb � 31,5 %-os � arányban az összes listára leadott szavazatból. Az MSZP a szavazatok 27,5 %-át, az SZDSZ 25,2 %-át szerezte meg, míg a MIÉP 9,1 %-os eredményt ért el. Így a fővárosi közgyűlésben a következő mandátumarányok jöttek létre: Fidesz-MDF 22 (33,3 %), MSZP 20 ( 30,03 %), SZDSZ 18 (27,3 %), MIÉP 6 (9,1 %). A fent említett mandátumarányok a fővárosi közgyűlésben erős szociál-liberális túlsúlyt jeleztek, melyet a két párt több kerületi önkormányzatban szintén meglévő többsége, illetve a polgármesterek egy részének politikai támogatása erősített. Teljessé akkor vált ez, amikor Demszky Gábort harmadszor is megerősítették a főpolgármesteri poszton. 1998-ban szocialista jelölt nem indult. Demszky két ellenfele újra a Fidesz-MDFFKGP-MDNP által támogatott Latorcai János és a munkáspárti Kolláth Pál volt Demszky Gábor a

szavazatok abszolút többségét jóval meghaladó 58,2 %-os szavazataránnyal újabb 4 évre megerősítette pozícióit. Latorcai a főpolgármesterjelöltekre leadott összes szavazat 38,97 %-át, Kolláth Pál 2,8 %-át szerezte meg Az 1998-as önkormányzati választás tapasztalatai megmutatták, hogy a jobboldal ereje az egységben, az összefogásban van. Azokon a településeken, ahol a helyi pártok és konzervatív civil szervezetek vezetői széles körű együttműködési megállapodást kötöttek és annak szellemében jártak el, a választási küzdelemben kedvezőbb pozíciókat harcolhattak ki önmaguk számára, mint azok, akik nem így tettek. Jellemző volt ez a megyei és fővárosi szintre is. VI. Összegzés Nehéz értékelni, összegezni a k orábbi önkormányzati választások tapasztalatait, ezért nem igazán erre, hanem néhány sajátosság, tendencia említésére törekszem. Az eddigi önkormányzati választások nem vezettek sem a �minőség

forradalmához�, sem a jobboldali konzervatív erők győzelméhez. Választási rendszertől függetlenül (egyfordulós, kétfordulós) sikertelenek voltak a legkedvezőbb stratégia meglelésére tett kísérletek, melyek a mérsékelt jobboldali szavazatok, önkormányzati pozíciók számának, súlyának maximalizálására irányultak. 1990 az önkormányzati választások főpróbája volt. Bár elméletileg a kétfordulós rendszer kedvez a töredezett, sokszínű mérsékelt jobboldalnak, az eredmények nem ezt igazolták. Az Antall kormány a vele szemben megfogalmazódó messianisztikus elvárásoknak nem tudott igazán megfelelni, ezért hivatalba lépését gyors népszerűségvesztés követte. Pártjai a helyi pozíciókért önálló jelöltekkel indultak. Első fordulós eredményeik alapján azonban csak kevés esetben gyakoroltak önmérsékletet, léptették vissza jelöltjeiket, kötöttek második fordulós választási megállapodásokat. Nem sikerült

igazán kihasználni a rendszer sajátosságából adódó utólagos alkukötési lehetőséget. A két liberális párt legfőbb bázisa a tízezer fő feletti településeken élők köréből került ki, ezért stratégiájuk e c soportok szavazatának megszerzésére irányult. Szervezettségük, támogatóik szociokulturális háttere nem tette lehetővé számukra, hogy domináns pozícióba kerüljenek kistelepülési szinten, ezért a �kisebb ellenállás irányába mozdultak�. Nem volt elég hosszú a két választás között eltelt időszak ahhoz, hogy a rendszerváltás veszteseiben felébredjen a m últ rendszer iránti nosztalgia érzése. 1990 végén az sem volt teljesen világos, hogy kiket érintenek leghátrányosabban az átmenet negatívumai. Az MSZP ezért önkormányzati választási kampányát nem tudta erre az érzésre építeni. Utódpárt jellege még erősen érződött, ami taszította a szavazók tömegeit, ugyanakkor jelzés értékkel bírt, hogy

szinte mindenhol képes volt jelöltet állítani. A Magyar Demokrata Fórum népszerűségvesztése ellenére relatíve jól szerepelt a �90-es önkormányzati választásokon. Szavazóbázisát főként a kisvárosokban őrizte meg, de pozíciói a tradicionális kisgazda bázisként aposztrofált falusias, agrár jellegű településeken sem voltak sokkal rosszabbak. A megyei jogú városokban és a fővárosi kerületek többségében nem igazán tudta felvenni a versenyt a liberális pártokkal. A Magyar Demokrata Fórum vezette kormánykoalíció pártjai elszalasztották 1990-ben azt a lehetőséget, hogy gyengülő kormányzati hatalmukat önkormányzati pozíciókkal erősítsék meg. Szilárd alapok hiányában � főként városi � pozícióik erősítése ma nehéz, fáradtságos, anyagi, szellemi és fizikai erőt nem kímélő, de megoldható feladat. Az 1994-es őszi önkormányzati választás győzelmi esélyei a korábbinál rosszabbak voltak. Erősen beszűkült

az ellenzék mozgástere a Horn kormány 2/3-os többségével szemben. A szocialisták nem bíztak semmit a véletlenre, az önkormányzati választási rendszer � általuk kezdeményezett és keresztülvert � módosításában saját pártérdekeik maradéktalan érvényesítésére törekedtek. Erre legjobb példa a választás egyfordulóssá tétele, ami az erős pozíciókkal rendelkező, egységes, jól szervezett pártok érdekeit szolgálta. A mérsékelt jobboldali pártok számára az önkormányzati választási rendszer legtöbbször stabil, megváltoztathatatlan adottság. Amennyiben sikeres választási stratégia kidolgozására törekednek, ismerniük kell annak sajátosságait, jellemzőit, alkalmazkodniuk kell hozzá. A kormányzati hatalommal szemben az önkormányzatokra támaszkodva csak úgy lehetett volna ellensúlyt képezni, ha azokban a jobboldal döntő befolyást szerez. Ennek alapját jól képzett, semmivel sem támadható jelöltek adhatták volna,

akik mögé a mérsékelt jobboldali pártok egységesen felsorakoznak. Ekkor még az összefogás nem volt elég erős ahhoz, hogy az esetek többségében túllépve az egyéni érdekeken egyezségek, együttműködési megállapodások szülessenek és azok működjenek is. 1994 mégis átrendeződést hozott! A két nagy rendszerváltó párt �az MDF és az SZDSZ � sokat veszített helyi önkormányzatokban betöltött súlyából. Az FKGP és a F idesz helyzete lényegesen nem változott. Az MSZP látványos erősödése nemcsak a parlamenti, az önkormányzati választás eredményén is érződött. Az egy párt által önállóan indított jelöltek közül a szocialisták bizonyultak legeredményesebbnek. Ez főként a baloldal egységéből adódott, melynek előnyeit domináns erőként egyedül az MSZP tudta kihasználni. Az 1998-as országgyűlési választás következtében hazánkban újra polgári, konzervatív kormány alakult. Döntő szerepe volt ebben a

Fidesz, az MDF és az FKGP között létrejött választási megállapodásnak, mely kijelölte a lehető legszélesebb összefogás határait. Az együttműködés igénye törekvésként megfogalmazódott az önkormányzati választás előtti időszakában is. Ennek ellenére az összefogás csak részben valósulhatott meg, az előző választáshoz képesti eredményességet mégis növelte. Az MSZP stabilan megőrizte támogatottságát. Önmagában és választási koalíciók részeseként is erősödött a Fidesz. Az SZDSZ egyedül, az MDF inkább választási megállapodások révén szinten tartotta korábbi pozícióit. A 2002-es országgyűlési választás megtörte a polgári fejlődést. A parlamenti pártok kampánya eddig soha nem látott mobilizáló hatással bírt. A rendszerváltás óta nem volt olyan magas választási részvétel, mint most. Nem jellemezte kormányváltó hangulat Magyarországot, sőt inkább a kormányzati politikával való elégedettség

dominált. Ez tette annál megdöbbentőbbé azt a választási eredményt, mely szerint a polgári koalíció néhány parlamenti mandátum különbséggel elveszítette a választást. Sokan vitatják, én mégis úgy érzem, hogy a kormányzati hatalom elvesztése választási vereséget jelent. Mindannyian tudtuk, hogy a jövő kiszámíthatatlan, mégis szerettük volna, ha számunkra és a hozzánk hasonlóan gondolkodók számára a lehető legjobban alakul. �A jövő elkezdődött�� hangzott 2002 t avaszán a Fidesz, majd az MDF által is támogatott jobboldali összefogás választási szlogenje. Hittünk ebben és hittünk a �szeretet és összefogás erejében� S bár dolgaink nem úgy alakultak, ahogy szerettük volna, mégis hinnünk kell a �jövőben� és � továbbra is hinnünk kell �egy racionális alapokra helyezett összefogás erejében. Ez a széles körű, önérdeket és egyéni sérelmeket háttérbe szorító összefogás lehet az, mely az

önkormányzati választáson meghozhatja a polgári pártok által elvárt eredményt. A választásig hátralévő hónapokban erősíteni kell az összefogást és a mozgósítást. Nem szabad, hogy az Orbán Viktor által a Dísz téren és más helyszíneken megszólított több ezres tömeg álomba ringassa önmagát. Segítségét, támogatását a feladatra alkalmas, kikezdhetetlen polgármester és képviselő-jelöltek mögé kell állítani, akik ezáltal és saját kvalitásaik által sikereket érhetnek el. Törekedni kell érezhető megkésettségünk ledolgozására, valamint a fiatalok helyi politikába való bevonására, hiszen jelenlétük tartalékot jelenthet a jövő parlamenti politizálása számára. Hátrányunk a szocialistákkal szemben abban van, hogy míg ők a szavazásra való mozgósítás mesterei, mi ebben nem vagyunk elég jók. Egyfordulós választás esetén döntő fontosságú a biztos szavazók és a felénk orientálódó bizonytalanok

választási részvétele. Néhány szavazat is eldöntheti egy helyi képviselői mandátum sorsát, sokszor egy mandátum pedig azt, hogy a kormánypártok ingatag többsége korlátlan és kritikátlan támogatásra, vagy ellensúlyra talál az önkormányzatokban. Ennek tudatában bíznunk kell a jövőben, de szem előtt kell tartanunk Cromwell szállóigévé vált gondolatát, mely arra szólít bennünket, hogy �tartsuk szárazon a puskaport�. Irodalom • Ágh Attila: Önkormányzatiság a magyar demokratizálásban: helyi önkormányzatok és alkalmazkodás az EU.-hoz (Politikatudományi Szemle 1999/2 szám) • • • • • Andorka Rudolf: Bevezetés a szociológiába �1996. Beér János: Helyi tanácsok államhatalmi jellege 1951. in: Állam és igazgatás Baán László: A helyi önkormányzatok (Mi a politika? � szerk.: Gyurgyák János) 1996. Bőhm Antal: Lokális környezet és önkormányzat (Állam és polgár � szerk.: Csepeli György-Kéri

László-Stumpf István) 1992. Európába, de mindannyian! �az MDF programjának tézisei a 2002. évi választásokra III. változat (vitaanyag) • Fogarasi József-Ivancsics Imre-Kiss László: A helyi önkormányzatok kézikönyve � 1997. Kukorelli István: Önkormányzati választások � 1994. december 11 ( Magyarország politikai évkönyve 1995. �szerk: Kurtán Sándor, Sándor Péter, Vass László) Önkormányzati kézikönyv �1997. • Pálné Kovács Ilona: Lokális és regionális politika (Politikatudományi Szemle • • 1997/2. szám) • Pálné Kovács Ilona: A helyi önkormányzatok és a helyi politika (Állam és polgár szerk.: Csepeli György-Kéri László-Stumpf István) 1992 • • Tóth Zoltán: Önkormányzati választások, 1990. ( Magyarország politikai évkönyve 1991. szerk: Kurtán Sándor, Sándor Péter, Vass László) www.valasztashu