Gazdasági Ismeretek | Világgazdaságtan » Kruppa András Istvánné - A Távol-keleti országok gyors gazdasági növekedésének jellemzése

Nyíregyházi Főiskola Gazdasági és Társadalomtudományi kar Gazdálkodási szak, levelező tagozat II. évfolyam, I félév, „A” csoport Készítette: Kruppa András Istvánné A Távol-keleti országok gyors gazdasági növekedésének jellemzése Kisvárda, 2003. november 12 1 Kína gazdasági fejlődése és annak jellemzése Bár Kína hivatalosan kommunista ország, politikájában hiába keresnénk az egykori keletnyugati szembenállás ideológiai hátterét. Kína egyszerűen szeretné ismét elfoglalni az őt hite szerint évezredek óta megillető helyet – először saját határai közelében. Ezért tartja elfogadhatatlannak az USA ázsiai haderői és főként Tajvan fölé is kifeszíthető rakétaelhárító ernyőt. Ez ugyanis erősíthetné Tajvanon a függetlenségi törekvéseket, és veszélyeztethetné a pillanatnyilag legfontosabb kínai nemzeti cél megvalósulását: Tajvan visszatérését az anyaországhoz. A következő már meghirdetett

lépés: a Spratley-szigetek visszaszerzése, a Dél-kínai-tenger kínai beltengerré alakítása egészen a Fülöp-szigetek, Malajzia és Indonézia partjaiig (jellemző apróság, hogy immár külön kormányrendelet írja elő: kizárólag olyan térképek jelenhetnek meg, amelyek a hatalmas, több százezer négyzetkilométernyi tengeri területeket is Kína részeként ábrázolják.) Washington viszont nagy erőfeszítéseket tesz, hogy megakadályozza Kína dominanciáját a Dél-kínai-tengeren. Kínai szemszögből a katonáival ott fél évszázada jelen lévő Egyesült Államok csak egy ideiglenes vendég a térségben. Ugyanakkor a nagyhatalmi szerep jövendő eljátszásához Pekingnek szüksége van az amerikai technológiára, tőkére és piacra. Az Egyesült Államok ma Kína legnagyobb exportpiaca, ahol 2000-ben 83 milliárd dolláros kereskedelmi többletet ért el. A jövő kínai elitje amerikai egyetemeken tanul: tavaly ismét 54 ezren iratkoztak be – igaz,

várhatóan csak egyharmaduk tér majd haza. ----- Teng Hsziao-ping reformpolitikájának bevezetése majdnem 10 s zázalékos növekedést, produkál. Kereső külföldi tőkét a külföldi befektetések több mint 20 százalékkal nőttek, és 21 milliárd dollárt tettek ki.----Az atom- és rakétatechnológia terén Kína saját erejére támaszkodik, és önálló űrhatalommá kíván válni. Az első kínai személyszállító űrhajó és űrhajós gyakorlatilag készen áll missziójára. Bár Kína külkereskedelmének mindössze 2 s zázalékát bonyolítja le Oroszországgal, az energiaszállítások és a szibériai energiakészletek fontosak Kínának. De az orosz barát számára meglehetősen nyugtalanító formában. Mao elnök tanításaiból arra jól emlékszik mindenki, hogy ahol üres politikai tér nyílik, oda be kell hatolni. Márpedig Szibéria és az orosz Távol-kelet Pekingből nézve meglehetősen üresnek látszik. 2 A gazdasági növekedés és a

vele járó feszültségek Az akadozó világpiaci konjunktúrában Kínáé az egyetlen nemzetgazdaság, amely az idén 8 százalék körüli bővülést célozhat meg. A jóslatokat mérsékelni kell majd egy esetleges Irak elleni háború esetén, s kérdés, miképp sikerül kezelni azt a rengeteg társadalmi feszültséget, amit a rohanó fejlődés gerjeszt. Kína, a világ egykori szégyenháza lassan Ázsia, sőt a világ ipari műhelyévé vélik. Az 1,3 milliárd lakosú ország már ma is a világon a legtöbb telefonkészülékkel, az Egyesült Államok után a legtöbb Internet felhasználóval, a Földön az egyetlen működő mágnesvasúttal büszkélkedhet, évi 2-3 ezer kilométer autópályát épít, Shaghajban nemsokára felhúzzák a világ legmagasabb felhőkarcolóját, s még az idén fellövik az első Kínai űrhajóst. A tervek – és a nyugati elemzők véleménye – szerint az egy főre jutó hazai össztermék (GDP) 2020-ban eléri a 3 ezer dollárt,

és ezzel Kína a v ilág harmadik legnagyobb gazdasága lesz. További harminc év múlva második A kilátások tehát ragyogóak, csak az a kérdés: mi lesz addig? A Beijing Review, a hivatalos angol nyelvű pekingi hetilap az év elején például címlapján a következő kérdéssel sokkolta olvasóit: „kitör-e a pénzügyi válság?” A kiindulópont a négy nagy állami kereskedelmi bank igen magas, hivatalosan is 26 százalék fölötti „rossz” – gyakorlatilag behajthatatlan – hitelállománya. Ha ehhez hozzávesszük a probléma miatt létrehozott négy állami alapkezelőhöz átpasszolt csillagászati összegű tartozásállományt, kiderül: a rossz hitelek a kínai GDP 41 s zázalékát teszik ki – ami már nemzetközileg is unikum. E hitelek főként a politikai okokból mesterségesen életben tartott, e nélkül életképtelen állami nagyvállalatoknál tűntek el alighanem örökre. A kínaiak a minimális kamatszint ellenére zsákszámra hordják a

pénzt a bankokba, a lakossági betétek összege évente tíz százalékkal emelkedik – mégpedig reálértékben, hiszen az árak stabilak, sőt enyhe defláció van. Ha viszont az állami bankok állami cégeknek nyújtott rossz hiteleit kvázi az államadósság részeként fogjuk fel, már nem olyan rossz a helyzet. A kínai állam ugyanis eddig nem sok „rendes” adósságot csinált, összesen a GDP 17 százalékának megfelelőt, a rossz hitelekkel megfejelve tehát az összes adósság a GDP 58 százalékára rúg. Ezt a szakemberek még elfogadhatónak tartják Létezik olyan még a GDP 15 százalékának megfelelő, hosszú távú kormányközi hitelekből eredő államadósság is, de emiatt ilyen gazdasági növekedés mellet nem okoz gondot. Ráadásul az állami devizatartalékok több mint 286 m illiárd dollárra híztak a múlt év végére. A kormányzat, illetve a jegybank is kiadta a feladatot a kereskedelmi bankoknak: a rossz hiteleket évi 3 három

százalékponttal kell csökkenteni, hogy 2005-re 15 százalék alá lehessen nyomni a veszélyes mutatót. Tavaly a rosszhitel-állomány – hivatalosan – máris 4,5 százalékponttal csökkent, igaz, ebben szerepet játszhatott az állami alapkezelők nehezen áttekinthető és nyílván gyakran „kreatív” könyvelési munkája is. Az új hitelkihelyezések viszont már rendben vannak, állítják a kínai bankárok. A tiszta viszonyok megteremtése érdekében idén a bankszektor és a biztosítási ágazat átalakítása, piacosítása van napirenden. Az eddig államilag monopolizált ágazatba beengedik a magántőkét és főként a külföldi tőkét. Kína belépése a Kereskedelmi Világszervezetbe (WTO) 2001-ben nem csak lehetőségeket teremtett, hanem egy hosszú tanulási és átalakítási folyamatot is elindított. Főként pedig az eddiginél nagyobb mértékben beengedte a külföldi konkurenciát is a hazai piacra. Az átlagos vámteher egy esztendő leforgása

alatt 15 százalékról 12 százalékra csökkent. A növekvő versenyt Kína egyelőre jól állja, ráadásul a nyitásnak pozitív hatása is van: megváltoztatta a gazdasági szereplők és az állam egész filozófiáját. Megkezdődött az ágazati monopóliumok feltörése olyan fontos szektorokban, mint a telekommunikáció, a légi közlekedés, illetve az energiaszolgáltatás. Az új kommunista pártvezetés együttes konferenciáján úgy döntött, hogy továbbviszi a belső keresletet élénkítő és az állami beruházásokat növelő stratégiai vonalat. Némi gazdaságpolitikai hangsúlyeltolódás mégis érezhető: Csu Zsung-csi, a leköszönő miniszterelnök megpróbálja visszafogni a túlfűtött építési konjunktúrát. Ugyancsak az óvatosság jele, hogy az államtanács rendeletileg korlátozta erre az évre az újabb metró építéseket, ami 20 na gyváros ambiciózus projektjeinek leállítását jelenti. A kormányzat emellett fogadkozik, hogy továbbra

is a GDP 3 százaléka alatt tartja a költségvetés deficitjét. Az eddig robbanásszerűen fejlődő telekommunikációs-infomációs ipar idén lelassul: a s zakemberek már „csak” 9,5 százalékos növekedést várnak. Az is igaz, hogy a telefon-előfizetők 420 milliósra nőtt seregét nehéz lenne ismét 30 százalékkal növelni, mint tavaly, vagy pláne 41 százalékkal, amint az tavalyelőtt történt. A számítógépek eladása viszont még az idén is 18 százalékkal nő – Kína komputerpiaca ma már megelőzi Japánét, és a világ második legnagyobbja az Egyesült Államoké mögött. A húzóágazatok közé feljön az autógyártás, illetve széles értelemben az egész motorizáció. Idén majdnem 4 m illió autót akarnak gyártani, de az igazi nagy ugrást jövőre tervezik, amikor a már elhatározott beruházások következtében további 47százalékkal növekszik majd a termelés. A piac szinte korlátlan: még csak 1 százalék körüli az

autóellátottság, miközben az egyre jobban kereső fiatal városiak autóéhsége a vámok és az árak csökkenésével rohamosan növekszik. És persze épülnek az autópályák, a benzinkutak, a szervizállomások meg minden, ami a motorizációhoz tartozik. 4 A kínai gazdaság gyengepontja: a mezőgazdaság A kínai gazdaság gyengepontja jelenleg a mezőgazdaság és egyáltalán a vidék, márpedig az ország lakosságának 70 százaléka itt él. Ezért is olyan súlyos gond, hogy a paraszti jövedelmek a kilencvenes évek második felétől kezdve egyre lassabban növekedtek, majd az utóbbi években stagnálni kezdtek. A parasztságot nem annyira a W TO-belépés által megnyitott külföldi verseny nyomasztja (a mezőgazdasági vámok és főként a mezőgazdaságnak nyújtott állami támogatások amúgy sem voltak magasak), hanem inkább az adóterhek. A városi szegények helyzete A jövedelmi olló kinyílása a városokon belül is komoly probléma. A Kínai

Kommunista Párt új, kilenctagú vezető testülete, a politikai bizottság állandó bizottsága alig pár héttel megválasztása után rögtön egy kevésbé örömteli feladatra jött össze; hogy megtárgyalja a nagy jóléti rohanás során leszakadó városi szegények helyzetét. Miközben tíz év alatt több mint megháromszorozódott az egy városi lakóra jutó GDP, a szociális segélyre szorulók száma 0, 6 százalékról 5 százalékra nőtt. Igaz, hogy ebben a szociális gondolkodás magasabb szintje is szerepet játszik, de azért így is egyértelmű, a nagy átalakulásnak vesztesei is vannak: a munkanélküliek, az öregek, az elesettek. Bush Ázsiában Bush amerikai elnök ázsiai villámlátogatása során igyekezett eloszlatni az Unió helyzetéről mondott beszédében emlegetett „gonosztengelyével” kapcsolatos aggodalmakat és fenntartásokat. Erre főleg a Phenjan pellengérre állításával kényelmetlenül érintett DélKoreában kényszerült, míg

Japánban az el sem indult gazdasági reformokat támogatta, Pekingben pedig az emelkedőben lévő ázsiai szövetségesével – riválisával való viszonyát igyekezett rendezni. Az amerikai – Kínai kapcsolatok normalizálódtak A közeledést persze elősegítette, hogy a terrorizmus elleni háborúban Peking Washington mellé állt, amely így elnézte neki, hogy a szélsőségesek elleni küzdelemre hivatkozva keményebben lépjen föl a Hszincsiang tartományban élő ujgurukkal szemben. A jó viszony demonstrálása érdekében Pekingben a szőnyeg alá söpörték, de legalábbis a 5 szakdiplomatáknak adták át megoldásra a kétoldalú kapcsolatokat terhelő nézeteltéréseket. Ezek legfontosabbika: az USA továbbra is azzal vádolja Kínát, hogy (többek között) Iránnak és Pakisztánnak is rakétatechnológiát ad el – vagyis épp azt teszi, amiért Bush „a gonosz tengelyébe” illesztette Észak-Koreát az Unió helyzetéről mondott január végi

kongresszusi beszédében.(HVG, 2003 február 9) Kína helye a nemzetközi porondon Kína – mint az a régió országaival és az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolataiban érzékelhető – lassan felhagy korábbi konfrontataív politizálásával. „Az új amerikai elnökök mind úgy kezdik, hogy keményeket mondanak Kínáról, végül a sárkány mégis megbűvöli őket” – tette közzé megfigyelését két éve a l ondoni The Economist a washingtoni kormányzatok viselkedéséről. A Bush kormányzat, mely Kínát kezdetben „stratégiai versenytárssá” nyilvánította, mára megszelídült. Tavaly októberben az amerikai elnök Pekinget olyan szövetségesként jellemezte a globális terrorizmus elleni harcban, mellyel Amerika „őszinte, konstruktív és együttműködő kapcsolatot” épít. Sarkalatos kérdés az atomfegyverkezését lényegében nyíltan vállaló, a N emzetközi Atomenergiaügynökség ellenőreit december végén kiutasító

Észak-Koreáé. Peking igyekszik semlegesen viselkedni Washington és Phenjan vitáiban. Egyrészt ellenzi az Észak-Korea elleni gazdasági szankciók felélesztését, de finoman meg is feddi védencét: mint azt január végi szokásos sajtótájékoztatóján Csang Csi-jöe külügyi szóvivő is hangsúlyozta, „az ügy regionális biztonsági és nukleáris proliferációs kérdéseket is érint”. Kína felismerte, gazdaságának fejlődéséhez meg kell tartania jelenlegi világelső helyét a külföldi tőke becsalogatásában, így legfontosabb külpolitikai érdeke a nemzetközi rendszer stabilitása, illetve saját kelet-ázsiai vezető szerepének erősítése. Kína egyik legfontosabb külpolitikai célkitűzése, hogy – lehetőleg katonai erő alkalmazása nélkül – bekebelezze Tajvant. A 23 millió lakosú szigettel fenntartott viszonyban, az utóbbi években beállt enyhülés hajtóereje a gazdasági kapcsolatok fejlődése: Kína – bár hadseregét a

korábbi éveknek megfelelő, gazdasági növekedését is meghaladó ütemben fejleszti – úgy érzi, hogy az idő neki dolgozik. Tajpej tavaly engedélyezte a népi Kínába irányuló közvetlen tőkebefektetéseket, illetve az onnan érkező importot: a szupermarketek polcain – a helyiek nem kis örömére – nemrégiben megjelent az egyik sztártermék, a Tsintao sör. A külpolitika másik fontos célja a regionális együttműködés fejlesztése. A kambodzsai Phnom Penhmen november elején 6 tartott csúcstalálkozón Kína. Illetve a d élkelet-ázsiai országokat tömörítő ASEAN képviselői keretegyezményt írtak alá egy szabadkereskedelmi övezet felállításáról. A tavasszal megkezdendő tárgyalások eredményeként az ASEAN alapító tagjai (Brunei, a Fülöp-szigetek, Indonézia, Malajzia, Szingapúr és Thaiföld) és Kína között 2010-re szűnnének meg a vámok, a később felvett országok (Kambodzsa, Laosz, Mianmar és Vietnam) öt év

haladékot kapnának. Az így kialakuló gazdasági térség egyes tervek szerint végül egy Japánt és dél-Koreát is felölelő kelet-ázsiai szabadkereskedelmi övezetté alakulhatna. Kína Oroszországgal, Kazahsztánnal, Kirgizisztánnal, Tádzsikisztánnal és Üzbegisztánnal összefogva, 2001 J úniusában formálisan is megalakította a Shaghaji Együttműködési Szervezetet, mely azon túl, hogy javította az orosz-kínai kapcsolatokat, néhány hónappal később a világpolitikában slágertémává lett terrorizmus és a szeparatizmus ellen is harcot hirdetett. A gyors növekedéssel járó feszültségek Kínában A gyors növekedéssel járó feszültségek szinte minden területen érezhetőek: míg a központi beruházások száma az év első öt hónapjában 7 százalékkal csökkent, a helyi projekteké több mint negyven százalékkal nőtt. Ma már 23 tartományban üzemel például autógyár, jóllehet a 123 kínai gépkocsigyártó közül csak 18-nak a

termelése haladja meg az évi 50 ezres sorozatszámot. Mindez országon belüli „vámháborúkhoz” is vezet A közvetlen külföldi tőkeberuházások is megtorpantak az év eleji nagy növekedés után: júliusban 18, 8, augusztusban 28, 3 százalékkal voltak alacsonyabbak az egy évvel ezelőttinél. Ugyanakkor mintegy 25 milliárd dollár forró pénz áramlott be csak az idei év első felében. A központi bank rendszeresen interveniál a hazai piacon forgó dollár mennyiségének csökkentése érdekében. A devizatartalékok júniusban elérték a 347 milliárd dollárt A kibocsátott jüan inflációs hatását eddig sikerült kivédeni, de máris ijesztő folyamatok indultak el. A bankok úgy ontják magukból a hirtelen megszaporodott pénzt: az év első nyolc hónapjában 2100milliárd jüan hitelt helyeztek ki, 11 s zázalékkal többet, mint tavaly egész évben. A forgalomban lévő pénz mennyisége éves szinten 21, 6 százalékkal nőtt. A központi bank

augusztusban 6-ról 7százalékra emelte a kereskedelmi bankok nála lekötendő kötelező tartalékának szintjét, és rendkívüli kötvénykibocsátással mintegy 34 milliárd jüan készpénzt vont ki a forgalomból. A kínai bankok kockázatkezelési gyakorlata egyelőre gyerekcipőben jár, előfordul, hogy az építkezések jelentős részét 30-40 százalékos haszonnal dolgozó spekulánsok finanszírozzák – banki kölcsönökből. Az új bankhitelek 17 százalékát ingatlanfejlesztésre fordították, amelyek értéke az idén januártól több mint 34 7 százalékkal növekedett, szemben a korábbi évek 20 százalékval. Ezt a konjunktúrát a gazdaságvezetés most megpróbálja óvatosan lehűteni – de nem lefojtani. Kína ugyanis politikai és társadalmi stabilitásának megőrzése érdekében rá van szorulva a gyors gazdasági növekedésre. Japán helyzete a világgazdaságban Míg Japán és az EU a nyolcvanas évek közepétől a kilencvenes évek

elejéig kiegyenlítő szerepet játszott a nemzetközi porondon, addig erre most egyikük sem képes. A Japán gazdaság a tőzsde és az ingatlanpiac 1991-es összeomlása óta recesszióban van, de az egymást követő kormányok csak a reformok halogatásban jeleskedtek. A kereskedelmi bankok a nyolcvanas évekből származó kétes kinnlevőségeik és elértéktelenedett részvénytulajdonuk miatt a jegybank által csaknem nullára süllyesztett kamatszint ellenére is vonakodnak hitelezni, igaz, a vállalatokban sincs nagy hajlandóság a további eladósodásra, miközben a gazdaság teljesítményét a d efláció rombolja. A világgazdaság felpörgését sokan a Japánon kívüli Ázsiától várják. Kína valóban kitartóan jól teljesít, évek óta stabilan 7-8 százalékos gazdasági növekedést ér el, a hatalmas piacra áramlik a külföldi tőke. Csakhogy dollárban mérve a kínai gazdaság még ma is mindössze a kilencede az amerikainak – még

vásárlóerő-paritáson is csak a f ele -, így egyelőre korai Pekingtől a világgazdaságot befolyásoló csodát várni. Ráadásul Kína és a délkelet-ázsiai régió motorja sem jár már a korábban megszokott magas fordulatszámon – Ázsia esetében az IMF 6 százalékot jósol az idei évre –, igaz, még ezzel is messze lehagyja a többi térséget. Jóllehet Délkelet-Ázsia nagyrészt mentesült az iraki háború közvetlen hatásai alól, egyre több elemző véli úgy, hogy az atípusos tüdőgyulladási járvány következményei – az egészségügyi pánikon túl – súlyos gazdasági károkat is okozhatnak a térségben. Ennek első konkrét jelként értékelik, hogy a régióban hagyományosan sokat tárgyaló üzletemberek utazókedvének megcsappanása máris érezteti hatását az idegenforgalmi mutatókban, és a kereskedelmi megállapodások számának visszaesésében. Az sem túl biztató, hogy az IMF és a Világbank szakértői szerint fogytán a

növekedést élénkítő fiskális és monetáris fegyvertár a világ fejlett régióiban. A kamatszint Japánban gyakorlatilag nullán van, így a monetáris politikával nemigen lehet bűvészkedni, míg az eurózónában az Európai Központi Bank (ECB) az infláció feléledésétől tartva csak vonakodva csökkent kamatot. Hasonlóképpen korlátozott a fiskális fegyverek hatékonysága: a költségvetési hiány az Egyesült Államokban éppúgy szűkíti a mozgásteret, mint Japánban vagy Németországban és Franciaországban. 8 Japán politikai és gazdasági válság A 2002 április 1-jével kezdődő pénzügyi év költségvetésének elfogadására március elején kerülhet sor, s a japán politikai naptár következő állomása a júliusi szenátusi választás, amelynek az LDP vezette koalíció nem, szeretne rendkívül népszerűtlen miniszterelnökkel nekivágni. Mori a második legnépszerűtlenebb japán miniszterelnöknek számított Tőle alacsonyabb

támogatással csupán Takesita Noburu bírt 1989 á prilisában, amikor a politikus pártja, az LDP a R ecriut ingatlancég megvesztegetési botrányának ingoványába süllyedt. Mori igencsak aktív szerepet játszott abban, hogy megítélése a közvélemény, illetve politikustársai szemében ilyen mélyre süllyedt. Képtelen volt például diplomatikusan nyilatkozni, elszólásaival pedig sikerült az ellenzéket, az ország legfontosabb partnerének számító Egyesült Államokat, valamint Japán ázsiai szomszédait egyaránt megsértenie. Legutóbb, januárban Nukaga Fukusiro, a gazdasági tárca irányítója távozott a kormányból, miután kiderült: 1, 5 m illió jenes adományt fogadott el a KSD biztosítótársaságtól. A japán sajtónak igazi csemegét nyújtott, hogy a külügyminisztérium elismerni kényszerült: egy magas rangú tisztviselője legalább 560 millió jen közpénzt utalt a saját bankszámlájára. A három évtizedes diplomáciai

pályafutást maga mögött tudó Macuo Kacutosi – ahogy az a nagykönyvben meg van írva – az elsikkasztott pénzt elvált feleségeire, szeretőire, versenylovakra, valamint luxuslakásra költötte. A külügyminisztérium és a k ormány titkársága ezekre a c élokra március 31-éig tartó pénzügyi évben összesen 7, 2 m illiárd jent kapott, s mint a japán lapok megírták, a tervszerű keretgazdálkodás iránti vénával megáldott bürokraták arra is vigyáztak, hogy gyors év végi hajrával mindig eltüntessék a fennmaradt összeget, nehogy elvonják az. A politikai toporgás azt jelenti, továbbra sincs esély arra, hogy elkezdjék azokat az átfogó szerkezeti reformokat – a bürokrácia hatalmának megnyirbálását, a p iac liberalizálását, a pénzügyi szektor átalakítását –, amelyekre a buborékgazdaság 1989-es kipukkanása óta szükség lenne. A közgazdászok által elvesztegetett évtizednek tartott kilencvenes években a japán

gazdaság mindvégig a recesszió szélén imbolygott, hol belesüllyedt, hol kilábalt, s a tavalyi negyedik negyedéves adatok azt mutatják: elképzelhető, hogy megint oda tart. A reformokat központi intézkedésekkel helyettesítették: a gazdaságba 1993 óta 112 e zer milliárd jen költségvetési pénzt pumpáltak, ám a helyett, hogy a növekedést gerjesztette volna, az LDP helyi politikai érdekeinek megfelelő infrastrukturális beruházásokban süllyedt el. Az eredmény: a japán államadósság a hazai össztermék 69 százalékáról annak 115 százalékára emelkedett, ami a legmagasabb a vezető ipari országok körében. Bár a 9 japán államadósság döntő többsége a rendkívül takarékos lakosság, illetve a pénzintézetek kezében van, a tartozások törlesztése, illetve újrafinanszírozása egyre jobban ránehezedik a tőkepiacra. Ahol ráadásul a bankok is egyre rosszabb helyzetben vannak, hiszen az 1998-as konszolidáció áldásos hatása

elmúlt, s továbbra sem tudnak szabadulni a nyolcvanas években felgyülemlett ballasztjukból. Az egyik probléma a kétes kinnlevőségek nagysága – amit a három évvel ezelőtti bankkonszolidáció mérsékelt –, a másik viszont az a hatalmas részvényállomány, amely a tőzsdei árfolyamok mélyrepülése miatt a mozgásterüket szűkíti. A becslések szerint a tokiói börze kapitalizációjának csaknem 40 százalékát – 175, 6 e zermilliárd jent – kitevő részvény pihen a pénzintézetek és a nyolcvanas években szövetségeiket kereszttulajdonnal megpecsételő vállalatok könyveiben. Ezért a tokiói kormány aggodalommal figyeli a Nikkei tőzsdeindex esését, nem véletlenül: a mutató a politikai bizonytalanság nyomán a múlt héten közel 28 ha vi mélypontra süllyedt. Japán biztosítócsőd A második világháború óta eltelt időszak legnagyobb japán vállalati csődjét produkálva, a múlt héten tönkre ment a Chiyoda Mutual Life

biztosítótársaság, amelybe az amerikai AIG próbál életet lehelni. A tokiói székhelyű Chiyoda Mutual Life Insurance Co Életbiztosító társaságot még a japánt modernizáló, 1868-1912 közti Meidzsi-időszakban alapították, s a maga területén valaha az egyik legnagyobbnak számított a szigetországban. Ma már csak a 12. a rangsorban, mégis történelmet írt, amikor múlt hétfőn az amerikai mintára létrehozott – a szerkezetátalakítás idejére a hitelezőket távol tartó – csődvédelmi törvény oltalmába menekült. E lépésével ugyanis a második világháború utáni időszak legnagyobb japán vállalati csődjét produkálta. A 96 éves cég 2940 milliárd jenes adósságállomány alatt roppant össze, ami részben a nyolcvanas évek ingatlanspekulációjának öröksége, részben pedig a történelmi mélységbe szállított kamatlábak mellett elérhető 2 százalékos hozam, illetve a biztositásikötvény-tulajdonosoknak járó,

átlagosan 2, 5 s zázalékos kamatkötelezettség közti különbség következménye. A legnagyobb veszteséget a Tokai Bank kénytelen lenyelni, amely a pénzügyi szektor reformjával foglalkozó tokiói kormányhivatal kérésére sem vállalta, hogy a korábbi mentőakciói után – amivel Chiyoda egyik legnagyobb részvényesévé vált – újabb tőkeinjekcióval siessen a társaság segítségére. Bár a Tokai bank saját közlése szerint74 milliárd jenes kinnlevőségére vehet keresztet, a Sanawa Bankkal és a Toyo Trust & Banking Grouppal tervezett, az UFJ Holdings óriásbankot létrehozó fúzió kellős közepén nem kockáztathatta meg az elemzők 10 szerint amúgy is kétes sikerrel kecsegtető tőkeemelést. A bajba jutott japán cégeken korábban rendszerint központi intervencióval, az adófizetők pénzéből segítő kormány viszont ezúttal nem játszhatta el a mentőangyal szerepét. A japánban 27 áruházat üzemeltető, de Hongkongban és

Szingapúrban is jelen levő, csaknem tízezer embert foglalkoztató Sogo pénzügyi bajai áprilisban kerültek napvilágra, amikor a cég – amely egy 1830-ban alapított oszakai használtruha-üzletből nőtt hatalmasra – arra kérte a n eki hitelező bankokat, hogy engedjék el a velük szemben felhalmozódott 631, 9 milliárd jenes tartozását, ami 1700 milliárd jenes teljes adósságállományának valamivel több, mint az egyharmada. A Chiyoda mostani csődje pedig újra fölélesztette azokat a félelmeket, hogy az utóbbi fél évszázad legsúlyosabb recessziójából csak nehézkesen kilábaló japán gazdaság még mindig nem számolta fel a nyolcvanas évek felelőtlen vállalati gazdálkodásának következményeit, ami láncreakciószerű csődöket okozhat. A 27 ezer milliárd jenre becsült adósságállomány főleg a lázasan terjeszkedő kiskereskedelmi láncokat, valamint az építőipari cégeket nyomasztja, ezek pénzügyi gondjai pedig a bankok mérlegét

rontják, és mozgásterüket szűkítik. Az idei év első felében, Japánban 9304 vállalati csődöt regisztráltak, ami csaknem harmadával több az egy évvel korábbinál, s 15 éve a legtöbbnek számít. Japán gazdasága Tizedik éve képtelen stabil növekedési pályára állni a Japán gazdaság, amely 1999 második felében újra recesszióba süllyedt. Az utóbbi évek kilenc állami élénkítő injekciója következtében a költségvetés hiánya meghaladja a GDP 10 százalékát, az adósságállomány pedig az éves gazdasági teljesítmény 130 s zázalékához közelít, s ez utóbbi miatt a Moody’s befektetés- és hitelmentesítő ügynökség besorolásának módosítását helyezte kilátásba. Szakaija Taicsi, a t okiói gazdaságtervezési kormányhivatal vezetője az egyik japán tévé vasárnap reggeli adásában – ahol beszélgetőtársa egy humoristákat menedzselő cég elnöke volt – fanyarul megjegyezte, milyen jó lenne, ha a nevetés

segítene a szigetország gazdaságán, amelyről az utóbbi időben szinte egyetlen statisztikai adat sem jelzett kedvező fordulatot. A fogyasztói árak például januárban 0,9 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint egy évvel korábban, s 0,3 százalékkal, mint decemberben. Nem keltett inflációt a növekedés újraindulása a környező ázsiai országokban, s az sem, hogy a kőolaj – amiből japán teljes mértékben behozatalra szorul – ára a jelenlegi téli szezonban legutóbb az 1990-es Öböl-válság idején látott magasságba emelkedett. Első pillantásra az árak csökkenését örömmel kellene fogadni, hiszen a szigetország lakossága olcsóbban 11 vásárolhat, ha a jelenség nem azzal fenyegetne, hogy kialakul egy deflációs spirál, amely éppolyan ártalmas a gazdaságra nézve, mint ha ai infláció csúszna ki az ellenőrzés alól. A defláció ugyanis azzal a v eszéllyel jár, hogy az árcsökkenés nyomán romlik a vállalti befektetések

megtérülése, kapacitástöbblet alakul ki, ami még óvatosabbá tesz mindenkit. A cégek visszafogják beruházásaikat és vásárlásaikat, a fölös munkaerőt elbocsátják, miáltal csökken a k ereslet, az árak újra süllyedhetnek, s a kör bezárul. Kiutat az jelenthetne, ha az árcsökkenés következtében beindulna a lakosság fogyasztása, amely egy modern posztindusztrális országban, mint Japán, a növekedést ösztönző erők kétharmadát adja. A japánok viszont notórius óvatosságukról híresek: amit lehet, megtakarítanak, főleg miután a k ilencvenes években a gazdasági nehézségek kikezdték az élethossziglani foglalkoztatás gyakorlatát, s a munkanélküliség 4,5 s zázalékára emelkedett. A kormány minden eddigi fogyasztásösztönző intézkedése ahhoz vezetett, hogy a költekezésre szánt juttatásokkal a japánok a bankszámláikat hizlalták. Nem csoda, hogy ugyancsak januárban a lakossági fogyasztás éves szinten 2,2 százalékkal

mérséklődött, s ez már a 34. egymást követő hónap volt, amikor a japánok kevesebbet vásároltak. A fogyasztás keresletnövelő ereje híján 1999 harmadik negyedéve után az utolsó három hónapban is mérséklődött a hazai össztermék, ami közgazdaságilag azt jelenti, újra beköszönt a recesszió, s veszélybe került a m árcius 31-én véget érő pénzügyi évre tervezett mégoly gyöngécske, 0,6 százalékos gyarapodás is. A japán kormány ezügyben nyilatkozó tagjai Szakaijához hasonlóan igyekeznek jó képet vágni a lehangoló – és a jen gyöngülését magával hozó – adatokhoz, ám a kommentárok felhívják a figyelmet arra, hogy mindez komoly kritikája az utóbbi egy évtizedben folytatott gazdaságpolitikának. Az egymást követő kabinetek ugyanis mind ugyanarra esküdtek: költségvetési többletkiadásokkal élénkítik a keresletet (ez eddig mintegy 1100 milliárd dollárt emésztett föl), s így adnak lendületet a gazdaságnak,

amelynek motorja csak ideig-óráig indult be, majd megint leállt, amint az élénkítő löket hatása elmúlt. Obucsi Keizo jelenlegi miniszterelnök pedig már mindent egy lapra tett föl, amikor az amúgy is nehézkesen indult reformokat leállította, s elsőbbséget biztosított a növekedés újraindításának, noha nyugati közgazdászok szerint éppen hogy a liberalizáció lenne képes megteremteni a tartós konjunktúra feltételeit. A költségvetés hiánya eléri a GDP 10 százalékát – ha az államvasutak finanszírozásának költségét is beszámítják, a 1 3 százalékát -, az államháztartás adóssága pedig a j elenlegi pénzügyi év végére, azaz egy hónapon belül a G DP 130 százalékára emelkedik, s egyes félelmek szerint egy éven belül elérheti a 150 százalékot is. Ez pedig nem egyszerűen a legrosszabb gazdaságmutató a fejlett ipari országok körében – ahol a n agy gazdasági világválság 12 időszaka óta nem fordult elő

másfélszeres arány -, hanem olyan helyzet, amelynek bekövetkeztekor az IMF rendszerint aggodalmának ad hangot. Japán adóssághelyzete azonban nem hasonlítható össze egy harmadik világbéli országgal, hiszen a világ második legnagyobb gazdasági hatalma küzd pénzügyi problémákkal. Eltérően a hasonlóan nagy adósságállományt felhalmozó országoktól, a japán tartozásoknak csak kis része áll fönn külföldi hitelezőkkel szemben. Japán a világ legnagyobb, 290 m illiárd dolláros valutatartalékával rendelkezik, a lakossági megtakarítások összege mintegy 6400 milliárd dollár, azaz nagyjából megegyezik az államháztartás adósságállományával. A két összeget azonban nem lehet egymással mechanikusan szembeállítani – és megnyugodni -, hiszen a japánok nem szívesen nyúlnak a félretett pénzükhöz, amit az ál lamnak sem sikerült bekapcsolni a g azdaság vérkeringésébe. A japánok nemcsak a tartós fogyasztási cikkeken

takarékoskodnak, de óvatosan vesznek részvényeket, s fektetnek be ingatlanba is, hiszen mindkettővel megégették magukat, miután a n yolcvanas évek spekulációja hatalmasra fújt árléggömb 1990-1991-ben kipukkant. A fejlett országok persze ilyenkor a számlálókon szunnyadó megtakarításokat a b ankrendszer révén mégiscsak bekapcsolják a gazdaságba, ám erre a szigetország képtelennek mutatkozik, így a lakossági megtakarítások és az államháztartás egyre duzzadó hiánya külön életet élnek. A japán bankok ugyanis szintén nyolcvanas évekbeli rossz részvény- és ingatlanbefektetéseik terheit nyögik, s vonakodnak hiteleket nyújtani, amelyért ráadásul nem is tolonganak az amúgy is kapacitástöbblettel küzdő vállalatok. Az ördögi kört nem tudta megtörni a rendkívűl laza monetáris politika sem, hiába több mint egy éve gyakorlatilag nulla százalék a rövid lejáratú hitelek kamata. A lakosság, például ha teheti, nem bankba

teszi a pénzét, hanem a p ostai takarékba, ahol ugyan jelenleg csak 0, 28 s zázalékot kamatozik, ám elvileg biztonságban van. Ennek a biztonságérzetnek a bátorítása pedig a k ormány érdeke – noha a közgazdasági logika a megtakarításoknak az azokat mégiscsak hatékonyabban használóm bankokba átirányítását diktálná -, hiszen a postai takarékbetétekben felhalmozódott mintegy 3800 milliárd dollár – a kötvénykibocsátás mellet – a költségvetési injekciók legfontosabb forrása volt, s az államháztartás nagy bajba kerülne, ha a japánok elkezdenék kivonni pénzüket onnan. A japán adóssághalmozódás mértékét ismerők számára ezért nem keltett nagy meglepetést, amikor a v ilág két nagy befektetés- és hitelminősítő ügynökségének egyike, az amerikai Moody’s a m inap kilátásba helyezte, alacsonyabb osztályba sorolja a japán államadósságot. A Moody’s 1998 novemberében már megfosztotta a tripla-A minősítéstől

13 Japánt, amely ugyanezt még őrzi a másik nagy ügynökségnél, az ugyancsak amerikai Standard & Poor’s nál. Mindketten figyelmeztettek ugyanakkor arra, hogy a gazdasági növekedés újraindulásának elmaradása és az adósság halmozódása újabb ördögi körbe sodorhatja japánt. A kilenc ösztönző injekció ugyanis bebizonyítani látszik a költségvetési beavatkozás alkalmatlanságát a s tabil konjunktúra megteremtése, s ha elmarad a liberalizáció, a hatalmas adóssághegy nyomására előbb-utóbb kamat- vagy adóemelésre s fiskális szigorra lesz szükség, ami csírájában fojthat el minden növekedést, súlyosbítva a második világháború óta már amúgy is leghosszabb válságot. Kétévi recesszió után a mostani pénzügyi évben talán szerény növekedést tud fölmutatni a japán gazdaság. A konjunktúra tartósságát biztosító szerkezetátalakítást azonban aligha spórolhatja meg Obucsi Keizo kormányfő, akiről 13 hónappal

ezelőtti kinevezésekor még azt tartották, fél évig sem bírja, ám ehelyett megerősítette az általa vezetett Liberális Demokrata Párt pozícióit. Mijazava Kiicsi japán pénzügyminiszter vasárnapi televíziós nyilatkozatában máris a szigetországi bankok nyolcvanas évekbeli világhódító szerepe újjászületésének jeleként értékelte, hogy az Industrial Bank of Japan, a Fuji Bank és a Dai-Ichi Kangyo Bank egyesíti erőit. A múlt pénteken bejelentett fúzió révén létrejövő óriásbank mérlegfőösszege a világon a legnagyobb, 1300 milliárd dollár lesz – megelőzve az eddig 899 milliárddal listavezető, s az amerikai Bankers Trustot tavaly fölvásárló német Deutsche Bankot - ,ami valamivel több, mint Kína egyévi gazdasági teljesítménye. Bár közgazdászok szerint ez m ég nem jelzi a j apán bankszektor nehézségeinek elmúlását, a nosztalgia érthető a nyolcvanas évek iránt, amikor nemcsak a szigetország pénzintézetei tűntek

megállíthatatlannak, hanem maga a japán gazdaság is. A kilencvenes évek azonban a konjunktúra megtorpanásával teltek, az utóbbi két évben a recesszió is beköszöntött, ezért fogadta a hónap közepén a tokiói tőzsde szinte eufórikusan, hogy a japán kormány közölte: az ipar júniusi teljesítménynövekedése a várt, s már eredetileg is reményt keltő 3 százalékosnál is magasabb volt. Ennek hallatán a befektetők végre bízni kezdtek benne, hogy teljesül Obucsi Keizo japán miniszterelnök néhány hónapja még vágyálomnak tartott ígérete, miszerint a 2000. Március 31-éig tartó pénzügyi évben végre 0, 5 s zázalékos gazdasági növekedést érnek majd el. A derűlátásra okot adó első jel májusban érkezett, amikor szinte mindenkit meglepve a kormány nyilvánosságra hozta, hogy az idei év első három hónapjában a gazdaság éves szinten 7, 9 százalékos növekedést produkált. Az újságírók és a közgazdászok ezt akkor azzal

intézték el, hogy az egy évvel korábbi bázis alacsony volt, s azt is gyanították, hogy az éppen kemény amerikai-japán csúcstalálkozó elé néző kormány kicsit manipulált a 14 számokkal, amit a jegybank és a pénzügyminisztérium határozottan tagadott. A kedvező jelek ellenére a kormány óvatos maradt, s a koalíciót alkotó Liberális Demokrata Párt és a kisebbik partner Liberális Párt júliusban megállapodott, hogy egy pótköltségvetés keretében még az idén 5 ezer milliárd jent pumpál a gazdaságba állami megrendelések révén. A végső döntéssel azonban megvárják szeptember közepét, amikor napvilágra kerülnek a végleges adatok a második negyedév gazdasági teljesítményéről. A közgazdászok és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet szakemberei ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy az utóbbi nyolc év alatt „beadott” állami injekcióhoz hasonló eszközzel a kormány ugyan ideig-óráig

fölélesztheti a konjunktúrát, de nem orvosolja a gazdaság szerkezeti bajait. Emlékeztetnek rá, hogy 1991 óta az egymást követő kormányok ily módon összesem mintegy 750 milliárd dollárnak megfelelő összeget pumpáltak a gazdaságba – elsősorban infrastruktúrális programokra, amelynek hasznossága nemritkán megkérdőjelezhető volt-, amit adókedvezmények és pénzügyi konszolidációs lépések egészítették ki ezermilliárd dollárra. Nem segített az sem, hogy a jegybank az 1991-es 6-ról 0, 5 százalékra szorította le az irányadó leszámítolási kamatlábat. A világ második legnagyobbjának számító japán gazdaság kilencedik éve tartó gyöngélkedése ugyanis közgazdászok véleménye szerint nem kezelhető központi kampányokkal. A nyolcvanas évek sikereit a hatékony tömegtermelésen alapuló „régi gazdaság” hozta, míg a k ilencvenes években az Egyesült Államok és az általa képviselt „új gazdaság” diktál.

Ennek jellemzője pedig a robbanásszerű számítástechnikai fejlődés, valamint az Internet kiaknázása és a szolgáltatások központi szerepe, ami felkészületlenül érte japánt. A japán vállalatok, ha lassan is, de reagáltak a kihívásokra, ám a kormány csak vonakodva hajtja végre a szekezetátalakításhoz szükségesnek tartott liberalizációs lépéseket. A cégek nem számíthattak a nyolcvanas évek felelőtlennek bizonyult hitelezésének terheit nyögő bankokra sem, amelyek emiatt vonakodnak új hiteleket folyósítani. Ráadásul a kormány aktivitása folytán a költségvetés hiánya a h azai össztermék 10 százalékának közelébe emelkedett, a j apán államháztartás pedig az év végére a G DP-hez viszonyítva a vezető ipari országok csoportjában a legnagyobb bruttó adósságállományt halmozza föl, megelőzve immár Olaszországot is. Igaz, a világrekordnak számító, 1200 e zermilliárd jenes lakossági megtakarítás biztonságot

nyújt, ám ezt az irdatlan összeget nem sikerült eddig hatékonyan mozgósítani a növekedés élénkítésére. Az „új gazdaság” kihívásaira való reagálás fájdalmas áldozatokat kíván. Ennek jele, hogy a korábban éppen a japán gazdasági csoda egyik fontos alkotórészeként emlegetett – a vállalat és az alkalmazott közti lojalitást megtestesítő – élethossziglani foglalkoztatás a múlté, a munkanélküliség pedig a korábban 15 elképzelhetetlennek tartott 5 s zázalék fölé közelít. Ennek ellenére a közgazdászok még mindig úgy vélik, hogy a japán vállalatokat továbbra is a túlfoglakoztatottság jellemzi. Mind a kormány, mind a cégek azonban óvatosan bánnak az elbocsátásokkal, hiszen az élethossziglani foglalkoztatás nem hivatalos dogmája miatt nem épült ki olyan szociális háló, amely felfogná az állásukat elveszítőket. A ma foglalkoztatottjainak biztonságérzetét csökkenti az is, hogy a japán lakosság

rohamosan öregszik, egy keresőre egyre több eltartott jut, a nyugdíjrendszer pedig krónikusan alulfinanszírozott. A legkésőbb 2000 októberében alsóházi választások elé néző Obucsi-kormány presztízsét emelő élénkülés ezért elemzők szerint gyönge háttérrel rendelkezik. A japán konjunktúra mögül hiányzik az a lakossági kereslet, ami a példátlan amerikai növekedés hajtómotorjának számít. A gazdasági tevékenységet indukáló kereslet 60 százalékát adó lakosság ugyanis nem fogyaszt. A nyolcvanas években felhalmozott ingatlan- és részvényvagyonok értékvesztése éppúgy rendkívüli óvatosságot váltott ki belől, mint az élethossziglani foglalkoztatás gyakorlatának tovatűnése. Jellemző módon a kormány tavalyi keresletélénkítő intézkedésére is azzal reagált, hogy az elvileg fogyasztásra szánt adó-visszatérítéssel a megtakarításait növelte, ezért az idén már központilag juttatott vásárlási

kuponokkal élénkíteni a költekezési kedvet japánban. A kiegyensúlyozott világgazdaság Az USA-ban az idén is folytatódott az ország modernkori történetének leghosszabb békebeli konjunktúrája, s a gazdasági növekedés az egész évben ismét 4 s zázalék körül alakult. Ehhez társult, hogy az amerikai munkanélküliség (5 százalék) és infláció (2 százalék) három évtizede nem tapasztalt mélységbe süllyedt. A Wall Streeten pedig rekordokat döntöttek a részvényárfolyamok, amit közgazdászok szerint ugyanaz táplált, mint a GDP dinamikus növekedését: az Internetre épülő úgynevezett „új gazdaság”. A vártnál gyorsabban álltak talpra a d élkelet-ázsiai országok, s főként Dél-Korea indult határozott fejlődésnek, egyúttal hozzálátott az ország gazdaságát meghatározó nagyvállatok felbontásához. Megszilárdulni látszott a recesszióból kilépett japán gazdaság növekedése is. A látványos válságot

sikerültugyan elkerülni Latin-Amerikában is, ám a kontinens több nagy gazdasága – Argentína, Chile, Kolumbia – komoly gondokkal küszködött. A globális növekedést még a kőolaj árának hektikus alakulása sem befolyásolta lényegesen, jóllehet az irányadónak számító Brent minőség hordónkénti ára a januári 10 dollár alattiról az év végére 25 dollár felé emelkedett. Az Öböl-háború óta nem volt ilyen drága az olaj. Az arany árfolyama viszont az év közepén húszéves mélypontra – 16 a Bank of England 25 t onnás aranyeladásának hírére 252, 50 dol lárra – zuhant. A világgazdasági fellendülésből ezúttal is kimaradtak a legszegényebbek. A Világbank adatai szerint a Föld idén 6 milliárdra növekedett lakosságából másfél milliárdan éltek az úgynevezett kirívó szegénység szintjén – azaz napi 1 dollár alatti összegből -, az ENSZ elemzési szervezete, a FAO pedig 800 millióra becsüli az éhezők számát.

Acélipari válságjelek és annak hatása a Távol-Keleti országok gazdaságában Emelkedő termelési költségek, növekvő kínálat, ugyanakkor csökkenő késztermékárak jellemzik a n emzetközi acélipart, s a s zakértők ennek alapján arra számítanak, hogy a gyártók további fúziókkal igyekeznek elébe menni az ágazatot fenyegető nehéz időknek. Rekordokkal zárta a 2000-es évet a világ acélipara, ám amerikai szakértők már az év vége felé arra figyelmeztettek, hogy a f ellendülés megtorpant, s 2001-ben az ágazat akár válságba is kerülhet. Más elemzők óvatosabban fogalmaznak, inkább enyhe visszaesésről, az acéltermelők helyzetének átmeneti rosszabbodásáról beszélnek. Egyes előrejelzések szerint 2001-ben világszerte a t avalyinál csak 1, 5-2 százalékkal több acéltermékre lesz kereslet, s az ágazat növekedése 2005-ig évi átlagban 2 s zázalék körül alakul. Kisebb nagyobb éves ingadozások ellenére az acélgyártók

hosszabb távon mégis biztos piacra, folyamatosan növekvő keresletre számíthatnak. A párizsi székhelyű Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet által decemberben közölt előzetes adatok szerint a világ acélkereslete 2000-ben rekordszintet, 738, 5 m illió tonna készárut ért el, ami 8 százalékos növekedés az előző évihez képest, s 6, 5 s zázalékkal haladja meg az 1997-es válságév előtti csúcseredményt. Többéves rekordnak számít a 846 millió tonnás nyersacéltermelés is. Az árak ugyanakkor alacsony szinten maradtak, és nem enyhült a feszültség a nemzetközi piacokon. Az amerikai New Steel magazin egyenesen arról ír, hogy már a 2000-es esztendő acélipari recesszióval zárult. A világ – Kína után – második legnagyobb acélpiacán megindult a csődhullám is. December utolsó napjaiban az USA negyedik legnagyobb acélgyára az LTV menekült csődvédelembe a szakértők biztosak benne, hogy az idén további üzemek

iratkoznak föl a csődvédelmet kérők listájára. Az amerikai visszaesést elsősorban a gazdaság lassulása magyarázza. Az ágazat több biztos felvevőpiaca (autó- és építőipar, háztartásikészülék-gyártás) is visszafogta rendelését, így aztán számos termék ára esett, s 2001 végéig nem is igen számíthattak emelkedésükre. Ugyanakkor az erős dollár kedvezett az importnak, s a korábban is jelentős japán szállítók mellé újabb, olcsón termelő országok (Kína, Tajvan, India, valamint Ukrajna) iratkoztak fel. 2000-ben az acéltermelés az Európai Unió országaiban is rekordszintet, 162 m illió 17 tonnát ért el, az idén ezen a piacon is megtorpanásra számítanak. Az okok: a legnagyobb vevők visszafogták megrendeléseiket, s felduzzadtak a készletek. Az acélgyárak többsége az USA-ban és az EU-ban is további fúziókban látja az előremenekülés útját. Az ágazat ugyanis e téren még lépéshátrányban van más iparágakhoz

képest. Míg például a legnagyobb megrendelőjének számító autóiparban a piac 70 s zázaléka hat nagy csoport kezében van, addig a világ tíz legnagyobb acélgyártója a globális termelés alig 20 százalékát adja. Fúzió révén lett világelső 1999-ben a d él-koreai Posco üzem, amely térségbeli nagy vetélytársát, a j apán Nippon Steelt vásárolta fel. Ezt az utat választotta a British Steel és a holland Hoogovens is, amikor brit székhellyel 1999-ben létrehozták a Corus csoportot, amely az ötödik helyre zárkózott fel. Több kínai üzem fúziója révén ugrott a világranglista hetedeik helyére a Shanghai Baostil is. (HVG, 2001 január 13) A képzési támogatás egyenlőtlensége Uniós tanpálya: vonzó, de rögös A kelet-európai országok – köztük Magyarország – csatlakozása az Európai Unióhoz számos buktatóval járhat mind a nyugati, mind pedig a keleti országok felsőoktatási rendszere számára. Erről és a hagyományosan

nem diplomázó társadalmi csoportok felsőoktatásba történő bevonásáról kérdeztük a nemzetközileg elismert oktatásügyi szakértőt, Tonny Higgist, az Egyesült Királyság felsőoktatási jelentkezési rendszerét működtető UCAS igazgatóját. Több kiemelt régió, például a távol-kelet vagy Oroszország dúskál a nagy-britanniai ösztöndíj-lehetőségekben és a marketingfigyelemben, a keleteurópaiak viszont alig kapnak kedvezményeket? Magyarország és még néhány közép- és kelet-európai ország egy-két éven belül csatlakozik az Európai Unióhoz, s emiatt több, oktatással foglakozó brit kormányszerv is aggódik. Jelenleg ugyanis az összes uniós ország diákja az angliai tanulókéhoz hasonló elbánásban részesül, azaz a szociális helyzettől függően – az óriási állami dotációnak köszönhetően – legfeljebb évi 1075 font tandíjat fizet. Ezért sokan szeretnék megelőzni, hogy a kelet-európai diákok „ideszokjanak”,

nehogy az EU bővítésével tovább nőjön a támogatandó diákok aránya. Az Egyesült Királyságban folyamatosan csökken az érdeklődés például a természettudományok iránt, így egyre több képzett biológusra és kémikusra lesz szükség. A kelet-európai diákok képzésével és itt- tartásával könnyebben 18 pótolhatnánk e hiányt, így a látszólagos veszteség hosszú távon megtérülne, mivel az itt képzett diákokat a saját igényeiknek megfelelően taníthatnánk. A világgazdaság a recesszió szélén A Világkereskedelmi Központ elleni támadás nemcsak az Egyesült Államok gazdasági hatalmának szimbólumát rombolta le, de a recesszió közvetlen közelébe sodorta a már szeptember 11-e előtt lendületét vesztett amerikai gazdaságot. Az USA magával ránthatja az ázsiai országok többségét – a japán gazdaság már magától is hanyatlik -, sőt akár az Európai Uniót is, ahol azonban egyelőre nem tartanak visszaeséstől.

Félmillió dollár – a minden részletre kiterjedő nyomozás jelenlegi állása szerint nagyjából ennyibe került az Amerika elleni terrortámadásban résztvevő 19 fős kommandó felkészítése és az akció végrehajtására. Az isteni küldetéstudattól vezérelt gépeltérítők közül hárman két nappal a támadás előtt 5-5 ezer dollárt még akkurátusan vissza is utaltak kapcsolattartójuknak az Egyesült Arab Emírségekbe. A félmillió dolláros „befektetés” viszont tragikusan hatékonynak bizonyult: a közvetlen kár a becslések szerint meghaladja a 40 m illiárd dollárt, áttételes hatásként pedig a terroristák a recesszió szélére sodorták az Egyesült Államokat, s veszélyesen annak közelébe a világgazdaságot. Az USA hazai össztermékének idei harmadik negyedévi adatai még nem ismertek, ám az amerikai gazdaságot ért sokkról mindent elmondanak a foglalkoztatás számai. Szeptember harmadik hetében, amikor a légitársaságok s más

iparágak nagyszabású elbocsátásokat jelentettek be, az újonnan munkanélküli-segélyért folyamodók száma 58 ezer fővel 450 ezerre ugrott. Ez kilenc éve, a legutóbbi recesszió óta nem látott magasság, s még nem tartalmazza azokat, akik a közeljövőben vesztik el csapatostul a munkahelyüket, valamint azokat a New York-i szállodákban, éttermekben fél- vagy illegálisan dolgozó ezreket, akik egzisztenciális zuhanását nem fogja föl az Amerikában amúgy is ritkásan szőtt szociális háló. Közgazdászok körében már általános a meggyőződés – ami ellen a politikusok még tiltakoznak -, hogy az amerikai gazdaságra recesszió vár. Ennek kritériuma, hogy a GDP két, egymást követő negyedévben folyamatosan csökkenjen. Az amerikai gazdaság már az idei év második negyedében is alig növekedett – az adatot éppen a múlt héten módosították 0, 2-ről 0, 3 százalékra -, s a vasárnap véget ért harmadik negyedévvel kapcsolatban kevesen

vélik úgy, hogy elkerülhető a negatív tartományba való átcsúszás. Az USA recessziójának bekövetkeztét „elintézettnek” nevezte Kenneth Rogoff, a n emzetközi valutaalap most debütált vezető közgazdásza is. Hogy aztán még ugyanazon a szerdai sajtóértekezleten gyorsan korrigálja magát, mondván, a szeptember 11-ei támadásnak az 19 amerikai gazdaságra gyakorolt hatása még nehezen meghatározható. Rogoff egyébként az IMF világgazdasági előrejelzését kommentálta azt követően, hogy a Valutaalap és testvérintézménye, a Világbank lefújta a múlt hét végére tervezett washingtoni közgyűlést, ami nem zavarta az eseményre rákészült globalizációellenes csoportokat, hogy az amerikai kormány háborús tervei miatt tüntessenek, ha már egyszer ott vannak a fővárosban. Az IMF már szeptemberi – de még 11-e előtt lezárt – prognózisában úgy vélte, az amerikai GDP a kilencvenes évek szédítő konjunktúrája után az idén

csupán 1, 3 százalékkal gyarapodik, s az ütem jövőre is csak 2, 2 százalékra gyorsul föl. Az előrejelzést várhatóan ismét lefelé módosítják, ez azonban nem jelenti azt, hogy az amerikai gazdaság várható recesszióját a t errortámadás okozta volna, az inkább csak taszított egyet rajta a lejtőn. A munkanélküliség augusztusban ugrott a júliusi 4, 5-ről 4, 9 százalékra, miközben a mutató egy éve még a három évtizedes mélypontot jelentő 3, 9 százalékon volt. A tőzsdén már hónapok óta jobbára estek az árfolyamok, hogy aztán négynapos kényszerszünet után a Wall Street – 1200 milliárd dollárnyi befektetői vagyont eltüntetve – az 1929-1933-as nagy gazdasági világválság óta a l egrosszabb hetét zárja, az idei szeptember pedig 1975 decembere óta az első olyan hónap legyen, amikor nem vezettek be új részvényt a tőzsdére. A Fehér Ház és a washingtoni kongresszus már a nyáron kereste a gazdaságélénkítés útját

módját, s ezeket a törekvéseket csak fölerősítette az élet néhány napra szinte megállító terrortámadás. A gazdasági növekedés kétharmadát generáló lakossági fogyasztáshoz szükséges bizalom indexe már szeptember első tíz napjában – az akkor még mit sem sejtő Amerikában – a legutóbbi, 1990-1991-es recesszió óta mért legnagyobb zuhanást produkálta. S a jövőbe vetett bizalom helyreállítását szinte reménytelenné teszi a légitársaságoknál kezdődött, de mások által is folytatott elbocsátási hullám. Az üzletek e hét végén is szinte kongtak az ürességtől, bármilyen kedvező akciókkal is próbálkoztak a kereskedők. Közben folyik a vita a recesszió elkerüléséhez szükséges gazdaságélénkítő injekció hatóanyagairól. Azt még egyöntetű helyeslés fogadta, amikor a kongresszus, afféle elsősegélyként, 40 milliárd dolláros rendkívüli kiadást fogadott el a támadás közvetlen kárainak enyhítésére, a

légitársaságoknak nyújtott 15 milliárdos csomaggal kapcsolatban azonban sokan nehezményezték a kiemelt bánásmódot. A további teendőket illetően a képviselőház republikánus többsége előállt a tőkeérték-növekedési adó általuk mindig is nagyon kedvelt csökkentésével, miközben George W. Bush elnök gazdasági főtanácsadója, Lawrence Lindsey a vállalti nyereségadót mérsékelné. A szenátust ellenőrzésük alatt tartó demokraták viszont mindkét ötletet a gazdagoknak, illetve a nagyvállalati lobbinak nyújtott segítségnek tartják, s azt javasolják, a l akossági keresletet 20 élénkítése érdekében a Bush által a t avasszal elfogadott 1300 milliárd dolláros adócsökkentő program egyik eszközének mintájára adjanak „visszatérítést” az egyénnek – de ne csak azoknak, akik fizetnek szövetségi jövedelemadót, hanem azoknak is, akik az adómentes sávba esősen keveset keresnek. Folyik az egyezkedés közpénzeknek a

gazdaságba pumpálásáról is, miközben a politikusok tisztában vannak azzal, hogy a remélt költségvetési többlet alaposan megcsappant. Sőt a hétfőn kezdődött pénzügyi évben a katonai kiadások, az újjáépítés és a várható élénkítési intézkedések után még az sem biztos, hogy sikerül kiegyensúlyozni az államháztartást. A kompromisszumok ezúttal is a jegybank szerepét ellátó Fed elnöke, Alan Greenspan igyekszik megtalálni, s a legnagyobb segítséget ehhez a múlt héten a szenátus pénzügyi bizottsága előtti meghallgatáson vele együtt fellépő Robert Rubintól, a Clinton-kormány egykori pénzügyminiszterétől – ma a Citicorp egyik vezetője – kapta, az utóbbi három hétben időnként elhomályosította szürke utódját, Paul O’Niellt. A kilencvenes évek konjunktúrájának két építőmestere a fogyasztást serkentő átmeneti adócsökkenést szorgalmaz, a Fed elnöke ezenkívül a GDP egy százalékát, legalább 100

milliárd dollárt elérő – a már elfogadott 40 plusz 15 milliárdot is tartalmazó – költségvetési élénkítő csomagot javasol. Greenspan és Rubin abban is egyetértett, hogy kapkodás helyett meg kellene várni, amíg a korábbi lépések meghozzák a gyümölcsüket, különös tekintettel az idei kamatcsökkentésre, amelynek sorában az október 2-ai már a kilencedik volt. Az amerikai gazdaság motorjának újraindítására már csak azért is szükség van, mert ahogyan a kilencvenes években az USA húzta magával – és rántotta ki az 1997-1998-as pénzügyi válság kátyújából – a világgazdaságot, úgy most a recesszióba is magával viheti. Ami a nagy gazdasági válság időszaka óta folyamatosan bővülő világgazdaság számára nem visszaesést jelent, hanem 2 százalék alatti globális növekedést. Ennek bekövetkeztére azért is erősödött az esély, mert az Egyesült Államok és az Európai Unió szokatlan módon egyszerre ért a

növekedési ciklus aljára, ahonnan a harmadik központnak számító Japán egy évtizede képtelen kimozdulni. „Legalább néhány hétre még szükség van ahhoz, hogy kiderüljön, miként reagál a világgazdaság” – jegyezte meg a múlt csütörtökön Antonio Fazio, az Európai Központi Bank kormányzótanácsának olasz tagja az után, hogy aznapi ülésén a frankfurti pénzintézet úgy döntött, pillanatnyilag nem módosít az irányadó kamatláb mértékén. Az amerikai terrortámadást követően az ECB csak szeptember 17-én – a Fed intézkedésével egyidejűleg – csökkentett kamatot, 0, 5 százalékponttal 3, 75 százalékra, és a szakértők nem is számítanak továbbira november elejéig. Az EU-ban visszaeséstől nem, csak a gazdasági növekedés ütemének újabb lassulásától tartanak. Didier Reynders belga pénzügyminiszter szerint az idén az EU-beli 21 gazdasági növekedés aligha éri el a 2 százalékot. „Mivel Európában a

fellendülés sem volt olyan látványos, mint Amerikában, valószínűleg a lassulás sem lesz olyan meredek” – vélekedik Daniel Gros, a brüsszeli Európai Politikai Tanulmányok Központja kutatóintézet szakértője. Gros szerint ezt támasztja alá, hogy az infláció mérséklődik, és hogy az EU úgynevezett stabilitási és növekedési paktuma megengedi a költségvetési politika némi lazítását azon tagországok számára, ahol a büdzsé egyensúlyban van, vagy többletet mutat; igaz, nem taroznak ezek közé olyan nagy tagállamok, mint Franciaország, Németország vagy Olaszország. Már most látszik, hogy az utasok számának csökkenése és a biztosítási díjtételek 10-15-szörösre emelése nyomán az európai gazdaság leginkább sújtott szektora a légi közlekedés. Az amerikai kormánytámogatás mintájának követésétől tartva a brit EasyJet magán-légitársaság egész oldalas hirdetésben kérte Loyola de Palaciót, az Európai Bizottság

közlekedésügyi főbiztosát, ne engedjen a „kiválasztott” nemzeti légitársaságok állami támogatását sürgető „szirénhangoknak”. Az uniós pénzügyminiszterek végül úgy döntöttek, hogy még a kivételes helyzetben sem függesztik föl a vállalkozások állami támogatását tiltó közösségi rendelkezéseket, és minden kormányzati pénzjuttatási szándékot változatlanul az EB versenyhatóságai minősítenek. A világ második legnagyobb gazdaságának számító Japán súlyosabb problémákkal kénytelen szembe nézni. Az ország , már az Amerikát ért terrortámadás előtt, annak ellenére visszacsúszott a recesszióba, hogy a jegybank szinte nullára csökkentette a k amatszintet. Japán adósság állománya a GDP 1992-es 60%- ról 130 % - ra emelkedett. Ha Japánra lehet számítani, és az amerikai felvevőpiac szűkössé válik – az 1977- 1998-as időszaktól eltérően nem lesz ami megmentse a visszaeséstől az ázsiai gazdaságokat. A

legsebezhetőbbeknek az az exportfüggő országok, mint Tajvan és Szingapúr számítanak, valamint azok, mint Indonézia, amelyek még igazán ki sem lábaltak a három évvel ezelőtti válságból. Kínának viszont újfent segítséget nyújthat hatalmas belső piaca, a központi irányítású költségvetési beavatkozás és a K ereskedelmi Világszervezethez (WTO) való csatlakozás, mivel az utóbbit kísérő liberalizációs intézkedéseket követően itt valószínűleg utat tör majd magának az amerikai tőke. 22 Tartalomjegyzék Kína gazdasági fejlődése és annak jellemzése . 2 oldal A gazdasági növekedés és a vele járó feszültségek . 3 oldal A kínai gazdaság gyenge pontja: a mezőgazdaság . 5 oldal A városi szegények helyzete. 5 oldal Bush Ázsiában . 5 oldal Kína helye a nemzetközi porondon . 6 oldal A gyors növekedéssel járó feszültségek Kínában. 7 oldal Japán helyzete a világgazdaságban. 8 oldal Japán politikai és gazdasági

válság . 9 oldal Japán biztosítócsőd . 10 oldal Japán gazdasága. 11 oldal Kiegyensúlyozott világgazdaság . 16 oldal Acélipari válságjelek és annak hatása a Távol – Keleti országok gazdaságában . 17 oldal A képzési támogatás egyenlőtlensége . 18 oldal A világgazdaság a recesszió szélén . 19 oldal Felhasznált anyag Figyelő c. hetilap 2002/23, 2002/27, 2002/41, 2002/45, 2003/36, 2003/38, 2003/41, 2003/43., 2003/45 számai HVG c. heti lap 2003 o któber 07 okt óber 18 o któber 24 nove mber 01 november 15 számai 23