Gazdasági Ismeretek | Világgazdaságtan » Ruzsinszki Renáta - Argentin válság

Nyíregyházi Főiskola Gazdasági és Társadalomtudományi Főiskolai Kar Gazdálkodási szak Argentin válság Sátoraljaújhely, 2003. november 8 Készítette: Ruzsinszki Renáta Gazdálkodási szak Nappali tagozat II. évfolyam „F” csoport Tartalomjegyzék Bevezetés 3 1. Argentína a XX század elejétől a 90-es évekig 3 1. 1 A kezdeti válságoktól Perón elnökségének kezdetéig 3 1. 2 Egy Krőzus eljátssza a vagyonát 3 1. 3 Demokratikus újrakezdés, súlyos jelzáloggal 5 1. 4 A katonai diktatúra rémtettei 5 1. 5 A diktatúra bukása utáni időszak és Carlos Menem elnöksége 6 2. Az argentin válság története és alakulása a 90-es években 6 3. Az argentin válság a XXI Században 8 3. 1 A gazdaságban bekövetkező változások 8 3. 2 Politikai változások 9 4. A válság helyzete napjainkban 12 4. 1 Átváltják a banki betéteket 13 4. 2 Az argentin államcsőd 14 5. Hamish McRea Argentínáról 15 6. Vélemények

a válság kialakulásáról 15 7. A válság okai, vádak 16 8. Argentína adottságai, és megoldás a kilábalásra 18 9. Az argentin felkelésről (2001-2002) 19 10. Gazdasági félelmek Uruguayban az argentin válság miatt 21 Felhasznált irodalom 24 2 Bevezetés Argentína ezekben a h etekben-napokban történelme talán legnagyobb gazdasági válságát éli, az argentin eseményekről szóló tudósítások nap mint nap betöltik a képernyőt és a lapok hasábjait. Argentínáról mostanában a gazdasági válsággal kapcsolatos tudósítások, elemzések a divatosak. Rendkívüli dolog látni és tapasztalni azt a civil társadalom szintjén jelentkező megrázkódtatást, amit a hirtelen kirobbanó és az argentin gazdaságot alapjaiban megrengető válság okozott. Argentína nagy és rendkívül gazdag ország, amely a gazdasági válságot közvetlenül megelőző időszakban is a nyugodt, szervezett, szinte nyugat- európai szintű társadalom képét

mutatta. Az elmúlt években e gyébként a nemzetközi adatok is azt érzékeltették, hogy Argentína Dél-Amerikában vezető helyet foglal el, megelőzve Brazíliát és Chilét. 1. Argentína a XX század elejétől a 90-es évekig 1.1 A kezdeti válságoktól Perón elnökségének kezdetéig Az argentin gazdaságot a brit tőke uralta, amely 1890-ben Latin-Amerikában az összes külföldi befektetés egyharmadát adta. A pénz legnagyobb részét az infrastruktúra fejlesztésére fordították: a vasúti hálózat hamarosan összekötötte a távolabbi tartományokat a fővárossal, s nem volt többé szükség a pampák poros földútjaira. A XIX. Század kilencvenes éveitől az I világháborúig terjedő időszakban az argentin gazdaság a marha- és a b irkahús, valamint a gabona exportjának köszönhetően vészelte át a sorozatos pénzügyi válságokat. Mivel a j ólét csak kevés országnak jutott osztályrészéül, a t ársadalmi elégedetlenség egyre nőtt-

egészen addig, amíg fel nem tűnt a politika színpadán egy homályos múltú ezredes, J uan Domingo Perón, aki elhatározta: egyszer s mindenkorra megoldja az ország gazdasági problémáit . 1.2 Egy Krőzus eljátssza a vagyonát Válság van abban az államban, amely egykor- a második világháború után- a világ egyik leggazdagabb országa volt. Ma Argentínának többmilliárdos adóssága van 3 Argentína adottságai alapján, gazdag ország. Itt nem látszanak a harmadik világra jellemző válságjelenségek: a több mint 30 millió lakos ellenére az ország szinte lakatlan; nincs élelmiszerhiány, Argentína agrártermékeket exportál; gyakorlatilag nincs kiszolgáltatva a nemzetközi olajpiac változásainak: elsősorban a Dél-Patagóniában feltárt olajkincs révén energiából önellátó. Mindazonáltal Argentína gazdaságát könnyelműen eltékozolta a még ma is legendás hírű Perón tábornok. A populista tábornok 1945-ben kísérletbe kezdett:

Argentínát szociális demokráciává akarta fejleszteni. A béremelések, a munkaidő csökkentése, a társadalombiztosítási rendszer bevezetése miatt a p eronizmus mindmáig népszerű. Perón létrehozta a perónista szakszervezeteket, amelyek ma is az ország egyik meghatározó erejét képezik. Mindezt csak a háború utáni évek gigantikus exportbevétel- növekedéséből lehetett fedezni, ám a n emzeti jövedelem többlete jórészt elveszett a k orrupció miatt, a cs ak saját hasznukat leső szélhámosok kezén. S ahogy a világgazdaság kiheverte a háború következményeit, úgy csökkent Argentína exportja, s ezzel együtt a nyeresége is. Ami megmaradt, elvitte a horribilis infláció. Argentínában-mind a mai napig- alig ruháznak be, viszont annál több a spekuláció. A perónisták a jövőre hivatkozva az egyik változást a másik után vezették be, de populista programjukat olyan pénzekből fedezték, amelyek már rég nem léteztek. 1955-ben a

középosztály és a katonaság nyomására Perón megbukott, az ország már a csőd szélén állt, s kialakultak a jelenlegi adósságválság alapjai. Az ezután következő, részben civil, részben katonai kormányok viszont sorra belebuktak a megoldatlan gazdasági nehézségekbe. A számlát azonban mindig az alsóbb néprétegeknek kellett állniuk. A száműzött Perón 1973-ban visszatért hazájába, s ismét elnökké választották. Az ország gazdasági káoszba süllyedt. 1974-ben felesége, María Estela került az elnöki székbe, de 1976-ban egy katonai államcsíny eltávolította a Casa Rosadából. Argentína történelmének egyik legsötétebb fejezete kezdődött. A katonai juntának a g azdaság területén eleinte sikerült látszateredményeket elérnie: ez volt az az időszak, amikor a nemzetközi pénzpiacot elárasztotta az olajdollár, s gyakorlatilag kamat nélkül lehetett kölcsönt kapni. A junta két kézzel kapott a lehetőség után: 27 millió

USA-dollárnyi kölcsönt vett fel; ez az összeg gyakorlatilag mára megháromszorozódott az újabb hitelek, s még inkább a kamatok és a kamatos kamatok miatt. Emellett a junta a kölcsönöket nem használta fel hatékonyan a népgazdaság erősítésére. Esztelen presztízs-építkezésekre és katonai beruházásokra folyt el a p énz, s a h itelek nagy részét elnyelte a korrupció egyre mélyülő mocsara. 4 1.3 Demokratikus újrakezdés, súlyos jelzáloggal Amikor 1983 végén Argentína élére ismét demokratikusan választott államelnök, Raúl Alfonzín került, az állam annyira el volt adósodva, hogy a válságot nemzeti keretek között már nem lehetett megoldani. A magántermelés lényegében összeomlott, az állami vállalatok ráfizetésesek voltak, az infláció a csillagokig szökött, a tőke elmenekült s ezzel kivéreztette az országot-egyedül a pénzügyi spekuláció hozott többet a konyhára, mint bármikor azelőtt. Az

adósságteher s a világgazdasági rend ördögi köréből Argentína egymagában nem tud kiszabadulni. A harmadik világ törekvéseit, hogy új világkereskedelmi rendszer jöjjön létre, az „első világ” államai semmibe veszik, s ez szintén évről évre mélyíti a gazdasági válságot. 1955 után a peróni örökségre épülő demokratikus újrakezdés csődöt mondott. Napjainkban Argentínát az a veszély fenyegeti, hogy a demokrácia újjászületését megbuktatja a katonai hatalom örökség. 1.4 A katonai diktatúra rémtettei Amikor 1976-ban a katonai junta puccsal uralomra került, Argentínában nemcsak mély gazdasági, hanem belpolitikai válság is volt. Az állam tekintélye összeomlott, bal-és jobboldali terroristák harcoltak egymással kérlelhetetlenül. A tábornokok ismét meg akarták teremteni az állam hatalmi monopóliumát. Már a puccs másnapján könyörtelen háborút indítottak saját népük ellen. Argentínában folyt a vér, a

pampa-állam neve világszerte az emberi jogok megsértésének szinonimája lett. A katonák vak és vad dühe mindenkit sújtott, aki baloldali volt, vagy akiről csak feltételezték, hogy baloldali gondolkozású. Napról napra tömeges letartóztatásokra, borzalmas kínzásokra került sor; a hadsereg megteremtette azt a módszert, amelyet később „argentin megoldásnak” neveztek el: az ellenzékieket, a politikailag gyanús személyeket egyszerűen eltüntették. Az emberi jogok szakadatlan megsértésén kívül (kínzás, internálás koncentrációs táborokba) különösen a katonai uralom alatt „eltűntek” sorsa rázta meg az országot, s a „Plaza de Mayo anyái” –nak fellépéseinek révén a v ilág közvéleményét is. Emberjogi szervezetek becslései szerint 1983-ban 30 000 ember „tűnt el”. A katonai uralom általános csődje (1973 és 1983 között az infláció átlagos éves rátája csaknem 170% volt) „nemzeti” akcióra késztette a

juntát: 1982. á prilis 2-án elfoglalták a Falkland-szigeteket Az angol ellentámadás hat hét múlva kapitulációra kényszerítette Argentínát(1982. június 15) Raul Alfonsín győzött a 5 választásokon (1983. október 30), s energikus demokratizálási programba kezdett, ám a hadsereg állandó nyomására kénytelen volt ismételten meghátrálni. 1.5 A diktatúra bukása utáni időszak és Carlos Menem elnöksége „Nunca más”- soha többé! –ez volt a jelszó a diktatúra bukása után. A közelmúlttal nemcsak politikailag, hanem jogilag is le akartak számolni, s így megteremteni a előfeltételeket ahhoz, hogy a „nunca más” ne csak írott malaszt maradjon. Az egykori katonai diktátorokat polgári bíróság elé állították, részben életfogytiglani, részben súlyos börtönbüntetésre ítélték. A laktanyák politikai válsággócok lettek, több egység nyíltan fellázadt. Argentínát újabb katonai puccs fenyegette Az 1989-ben

megválasztott új elnök, Carlos Menem volt. Általános amnesztiát hirdetett, ami csak az elítélt juntagenerálisokra nem vonatkozott. 1991 elején, az utolsó katonai puccskísérletkor azonban nekik is megkegyelmeztek. Carlos Menem kormányának ugyanazokkal a nehézségekkel kell megküzdenie, mint Raúl Alfonsínnek: nem sikerült demokratikusan beillesztenie a hadsereget az új államba. Az állami vállalatok sürgetően szükséges reprivatizációja még mindig késik. A nagybirtokosok hatalmát sem sikerült megtörni, s a pénzügyi spekulációt, a korrupciót sem tudták állami ellenőrzés alá vonni, illetve letörni. 2. Az argentin válság története és alakulása a 90-es években 1991-ben indult az un. "Plan de Convertibilidad" melynek alapvető célja a hiperinfláció letörése volt. Célként tűzte ki továbbá az állam szerepének csökkentését, és a komparatív előnyökkel kecsegtető termelési ágazatok felfuttatását. Az állami

beavatkozás fő eszköze monetáris politika volt, hisz a "peso-ba vetett hit, bizalom" megalapozása és fenntartása abszolút előnyt élvezett. Ennek jegyében a peso-t hosszú évekig a dollárhoz kötötték (1:1 arányban). Ez a fix árfolyam egészen 2002 januárjáig fennmaradt Az árfolyamváltoztatást mindenáron el akarták kerülni, törvényi rendelkezések szerint ehhez a kongresszus jóváhagyása kellett. Az inflációt leginkább akkor tudják leküzdeni, ha megnyitják a piacokat az importáruk előtt és versenyre késztetik a belföldi termelőket. A privatizációt is beindították, illetve felgyorsították, azonban a b evételeket nem a már akkor is jelentős adósságteher csökkentésére fordították. A privatizációt részben a külső adósság bonjaival finanszírozták, 6 amelyeket ugyan 100%-os értékben számítottak be, de tényleges piaci értékük 15-30% volt. Ehhez járult még az is, hogy később privatizált vállalatokat

előtte közpénzeken felerősítettek, illetve a vevőknek bizonyos mértékű biztos nyereséget garantáltak állami kezességvállalással. Mindezek mellett néha a privatizáció eredményessége is megkérdőjelezhető volt (lásd pl. Aerolíneas Argentinas esete az Iberiaval, gyakorlatilag az eszközöket, repülőket elvitték Spanyolországba, majd az immár "kiürített" céget csődbe vitték). A privatizált cégek nyereségét külföldre vitték. A fix árfolyam-politika mellett az infláció jelentősen csökkent ugyan, de nem eléggé, néhány évig még számottevően nagyobb volt, így a peso reálárfolyama nőtt, az export versenyképessége csökkent. Andrés Musacchio szerint ennek az volt az oka, hogy a szolgáltatásokat nem lehet importálni, ezek magas költségei pedig beépültek az export-árakba. Az árfolyam-politika kritikusainak további érve, hogy a fő kereskedelmi partnerek (Európa és Brazília) nem a dollár régióból kerülnek ki. A

kilencvenes évek elején a külföldi beruházásokat ösztönző feltételeket teremtettek, a szabályozás és adórendszer átalakításával, egyszerűsítésével. Bár ez tulajdonképpen sikeresnek tekinthető, azonban részben a peso reálárfolyama miatt is, a külkereskedelmi mérleg negatív volt (a hiányt újabb hitelfelvételekkel kellett ellensúlyozni), és a növekedés a belső fogyasztás bővülésén alapult. Az állam a fellendülés érdekében bizonyos adónemeket csökkentett ill. megszüntetett, és fő bevételi forrásának a fogyasztáshoz kötődő ÁFÁ-t tekintette. Ez később igen súlyos következményekkel járt a hosszan tartó recesszió időszakában. A költségvetési hiány, és az állam eladósodottsága a privatizáció ellenére nem csökkent, pusztán szinten maradt (1992 és 1994 között), nyilván a belső fogyasztás növekedését finanszírozták a plusz bevételekkel. Ugyan ebben az időszakban, 1992-94 között privatizálták az

állami tulajdonú cégek legnagyobb részét (főleg az adósság-bónokkal finanszírozva). Az adósság számottevően nem változott ugyan ebben az időszakban, de a költségvetés kiadásai és a kamatterhek viszont igencsak megemelkedtek. Ezek után a nyugdíjrendszer privatizálástól vártak további megoldást. nyugdíjrendszer magánosítása következtében a kormány bevételei - amivel A a ddig költségvetés 20-25 százalékát kitevő nyugdíj-kifizetéseket finanszírozta - a magánnyugdíjpénztárakhoz áramoltak. A kormány így további hitelfelvételre kényszerült, s az új hiteleket jelentős részben éppen ezek a magánnyugdíj-pénztárak biztosították, természetesen nem ingyen. Mivel mindezen intézkedések sem hozták meg a várt eredményeket, így további, nem igazán népszerű lépések váltak szükségessé. Az ÁFÁ-t 21%-ra emelték, lefaragták az állami kiadásokat, nem töltötték fel az államilag finanszírozott üres

álláshelyeket. 7 A versenyképesség növeléséhez az adott árfolyamrendszer mellett a fizetéseket kellett volna csökkenteni (erre most sor kerül, részben az infláció révén , de e mellett nominálisan is csökkennek a bérek), azonban ez a belső vásárlóerőt csökkentette volna, ami addig a növekedés motorja volt. Nem volt meg tehát a bátorság, a megfelelő elszántság, később esetleg a megfelelően stabil külső környezet, a gazdasági növekedés motorjának szerepét a belső fogyasztásról az exportra áthelyezni. Mindeközben a külföldi tőke is egyre drágábban érkezett az országba, ami tovább növelte a termelési költségeket, és így csökkentette a versenyképességet. Eközben jellemzően alacsony feldolgozottsági fokú és természeti erőforrásokon alapuló exportcikkeik iránt stagnált a kereslet. (Kína például a növényi olajok piacán korábbi vásárlóból komoly versenytárssá nőtte ki magát.) Az árfolyamrendszer

stabilitása közben megkérdőjeleződött, hiszen a központi tartalékok csak az M1-nek megfelelő mennyiségben álltak rendelkezésre, így ha mindenki ki akarja venni dollárját a bankból (M2) akkor nem elegendőek a tartalékok. A kilencvenes évek második felének válságai (mexikói, ázsiai, orosz és különösen a brazil) során mindig felmerült az egyértelműen felülértékelt peso leértékelésének lehetősége (legalábbis a befektetőkben), azonban a kormányzat ragaszkodott a fix árfolyam, és az átváltási arány fenntartásához. Az 1998 óta húzódó recesszió alatt a befektetők szépen lassan kivonultak az országból, miközben a kormány kemény költségvetési politikával (0 deficit elve, elsődleges prioritás az adósság visszafizetése) próbálta a hiányt csökkenteni. Ez a belső kereslet csökkenéséhez vezetett, miközben az export természetesen továbbra is, sőt egyre inkább versenyképtelenné vált. 3.Az argentin válság a

XXI században 3.1 A gazdaságban bekövetkező változások A társadalom elszegényedett, jelenleg a népesség nagyobbik fele (mintegy 15 millió ember) a szegénységi küszöb alatt él (miközben az ország GDP-je meghaladja a 6000$/fő-t). A költségvetésnek kb. 25 s zázalékát fordították csak az adósság kamatainak visszafizetésére. Ez 2001-ben mintegy 15 milliárd dollárra rúgott A kormány a közalkalmazottak fizetését, és az állami nyugdíjakat is csökkentette, ez a privátszférában is a fizetések csökkentéséhez vezetett. 2001 második felében, amikor a 8 kormány bejelentette az államkötvények kamatjának kvázi egyoldalú csökkentését, megindult a végképp hitét vesztett lakosság rohama a bankok ellen. Erre a kormány az un c orralito bevezetésével reagált, ami maximálta a bankokból felvehető készpénz mennyiségét (átutalni, csekkel fizetni továbbra is korlátlanul lehetett). Ez közvetett módon valójában a

legszegényebb (bankszámlával nem rendelkező) réteg számára volt a leginkább rossz hatással, mivel egy jelentős réteg abból élt, hogy apróbb munkákat (takarítás stb.) végeztek a középosztály tagjainak, akik készpénzzel fizettek, amire most nem volt lehetőségük. (Argentínában nincs munkanélküli segély.) Ezután következett be a 29 ha lálos áldozattal járó tüntetéshullám. A kormány tehetetlennek és lassúnak bizonyult, nem volt alkalmas az nép megnyugtatására. 2002 első hónapjaiban a termelés 25-30 százalékkal csökkent. A kormány csapdában volt, hiszen szüksége volt a külföld, az IMF segítségére, azonban az általa megkövetelt intézkedések népszerűtlenek, amelyeket képtelenség elfogadtatni a társadalom legnagyobb részével. A tartományok által kibocsátott bónok, melyekkel a dollár és peso hiányát próbálták enyhíteni, tényleges teret kaptak és területileg korlátozottan h atályos

pénzhelyettesítőként szolgálnak, elfogadottságuk széles körű (paritásban vannak a pesoval). 2001-ben defláció volt, alacsony monetizáltság mellett, ezért bocsátották ki őket. A cserekereskedelem is teret nyert a társadalom egyes rétegeiben. A Buenos Aires-i Egyetem Gazdaságtudományi Tanszéke kidolgozott egy un. főnixtervet a válság kezelésére 3.2 Politikai változások Menem és pénzügyminisztere, Domingo Cavallo érdeme, hogy sikerült leszorítaniuk az inflációt. Ezt azzal érték el, hogy leépítették a veszteséges állami szektort, eladták a kevéssé termelékeny állami vállalatokat, és szabályozták a s zakszervezetek tevékenységét. Noha a gazdaság racionalizálását célzó erőfeszítések kezdetben sikeresnek tűntek, az utóbbi hónapokban sajnálatos módon megmutatkoztak e politika hibái és hiányosságai. Helytelennek bizonyult az az intézkedés, hogy a peso árfolyamát a dolláréhoz kötötték. Az utóbbi három

hónapban az állami adóbevételek 33 százalékkal csökkentek, ami egyértelműen a gazdasági stagnálás: a termelés is, a fogyasztás is jelentősen visszaesett. A helyzet súlyosan érintette a bankokat és a külföldi befektetőket is. Az argentin nép rémülten nézi a történteket, s ahol nagy a félelem, ott könnyen elszabadulnak az indulatok: az emberek dühükben és elkeseredésükben tömegesen vonultak az utcára. A társadalmi-gazdasági válsághelyzet elsősorban a középosztályt és a kisembereket 9 sújtja. Kevesebb mint két hét leforgása alatt öt elnök váltotta egymást, mert a parlament eltávolodott a néptől, amely a választások azonnali kiírását követelte. A jelenlegi köztársasági elnök viszonylag széles körű támogatást élvez, és láthatóan kész meghozni azokat a döntéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az ország gazdasági helyzete rendeződjön. Az elmúlt években Argentína történelme telítődött

negatívabbnál negatívabb gazdasági hírekkel, utcai harcokkal és sorozatos elnökváltásokkal. A kormány már december elején havi 1000 dol lárra redukálta a folyószámlákról a pénzfelvételt. A válság elmélyülésétől, a peso leértékelődésétől való félelmében a l akosság megrohamozta a bankokat. A De la Rúa kormány erre korlátozta a fizetéseket A bankok számláinak befagyasztása nemcsak a f olyószámla-tulajdonosokat érintette, hanem azokat is, akiknek nem volt számlájuk: a feketemunkáért járó béreket ugyanis nem tudták így kifizetni, és a hivatalos keresetek csökkentése leállította az utcai kereskedést és a szolgáltatásokat. De la Rúa elnök még aznap lemondott, majd helikopterrel menekült el. Két rövid ideig kormányzó elnök után december 23-án Saá lett az új elnök. Megígérte, hogy 1 millió munkahelyet teremt, a külföldi adóságokat nem fizeti ki, és az alapbért 450 pesóra emeli. De ez a kísérlet is

zátonyra futott. Mindeközben a harcok enyhültek, de nem fejeződtek be, a hadsereget nem merték bevetni, mivel ott is lázadások voltak. A felkelés alatt 33-an haltak meg (ebből 24 halott Buenos Airesben). December 28-án idealista (vagy számító) módon bejelentik, hogy a pesót nem fogják leértékelni. De a Legfelsőbb Bíróság jogosnak ítélte a folyószámlák befagyasztását, újabb okot adva a harcok folytatására és a még dühödtebb fellépésre. Ezen a napon hajnali 4 órakor a proletárok megrohamozták a parlamentet, a berendezést az utcára hordták és meggyújtották. Visszavonulás közben több bankot, boltot vertek szét. Más városokban is hasonló jelentetekre került sor. Miközben a harcok folyamatosak voltak, a politikai életben is zajlott az élet. December 30-án Saá lemondott. Január 1-én Duhalde, az idős perónista politikus lett az elnök (két héten belül az ötödik). Január 4-én ismertette gazdasági tervét, amely elsősorban

a pesó leértékeléséről és lebegtetéséről szólt. Ennek következtében - állítólag - óriási felvásárlási láz lett úrrá az embereken, az áruhiány állandósult. Duhalde retorikájában elővette a régi peróni módszert, és a m unkásosztály barátjának nevezve magát, szónoklataiban a korrupt politikusok, a multinacionális cégek, a bankok és az IMF ellen tett kirohanásokat. Január 12-13-án az új gazdasági program sem indult éppen sikeresen Az árak szinte azonnal 30-40%-kal emelkedtek, a kormány továbbra sem oldotta fel a készpénzfelvételt maximáló rendeletet. Buenos Airesben a média szerint enyhülő zavargások újra erőre kaptak 10 Egy nappal később Duhalde az "anarchiát és az ország gazdasági ellehetetlenülését elkerülendő", nemzeti egységre szólította fel a lakosságot. Pénzügyi szakemberek rövidesen megállapították, hogy a két pénznem közötti állandó arányt lehetetlen hosszú távon

fenntartani. Miután a pesót piacra bocsátották, rohamosan vesztette értékét – jelentette január 17-én a The New York Times. A peso értéke a d ollár értékéhez viszonyítva 1,85-ről 2,2-re zuhant le. Január 29-én az IMF kifejezte aggodalmát, és újabb 2,5 m illiárdos hitelt szavazott meg. Február 1. D uhalde bejelentette, hogy felszabadítják a lakosság bankbetétjeit, hogy visszaszerezze a lakosság bizalmát. A döntést a bankok éles ellenállása fogadta A proletárok jelentős része már nem a pénzét követelte, hanem a kapitalizmus elpusztítását. A zavargások folytatódtak. Duhalde kijelentette, hogy "Argentína az anarchia szélén áll" Február 21. Buenos Airesben a Plaza de Mayón a rendőrség és a tüntetők között újabb összecsapások zajlottak le. A további eseményekről nem sokat tudni, de a harcok mindmáig folytatódnak. Az argentínai eseményeket a m édia beállítása szerint egy hibás gazdasági koncepció okozta,

miszerint az infláció megelőzésének érdekében a pesót rögzítették a dollárhoz 1: 1 arányban, és ez versenyképtelenné tette az argentin ipart, megbénította az exportot. Mindeközben a lakosságot viszonylag magas színvonalon tartották. Az állami adósságok elérték a 140 milliárd dollárt. Ezt az adósságot nem tudták törleszteni, a kormány kiadáscsökkentő intézkedéseket vettet be. A burzsoá ideológusok biztosították az embereket arról, hogy mindez csak egyedi eset, az argentin válság Argentínában marad stb. Persze, mint mindig, a burzsoáziának akkor se kellett egy szavát se elhinni. A kapitalizmus a termelés és a piaci lehetőségek ellentmondása miatt örökös válságra van ítélve. És a mind nagyobb válságok elkerülhetetlenül a kapitalizmus bukásához vezetnek. Minden egyes helyi válság a kapitalizmus lényegéből adódik, és az egész kapitalizmus létét fenyegeti. Ezért hangoztatják oly bőszen, hogy nem is így van. A

kapitalizmus válsága mindig a proletárokat érinti a legmellbevágóbban. A bérüket csökkentik, az általunk vásárolt áruk árát növelik, az általuk végzett munka lesz egyre több és nyomasztóbb, majd őket rúgják ki, őket küldik háborúba, és ők halnak éhen. De a kapitalizmus mint társadalmi válságállapot dialektikusan nem csak a nyomort termeli ki, hanem az ellene fellépők harcát is. A harc, amelyet a proletariátus vív, évszázadok óta mindenhol jelen van. Éppen ezért minden burzsoá szemfényvesztés ellenére kijelentik, hogy a kapitalizmus gazdasága és az ellene fellépő osztály egyaránt internacionalista! 11 Mivel a b urzsoázia a proletárok minden egyes támadását közvetlenül állam- és rendszerellenes támadásnak kell, hogy vegye, nem elégedhet meg azzal, hogy csak a kapitalizmus válságának internacionalizmusát tagadja. Tagadnia kell osztály létét, tagadnia kell az osztályharcot. Az osztályharc mindenhol jelen van, a

rettegett forradalom beárnyékolja minden burzsuj napfényes életét. A proletariátus számára pedig ez az egyetlen lehetőség, hogy emberi életet élhessen. És ezt a lehetőséget mindig meg is ragadja A lehetőséget a proletariátus most helyileg Argentína területén ragadta meg (természetesen a v ilág számtalan helyén vannak ezzel egy időben harcok, lázadások, pl. Jordánia, India, Irán, Franciaország, Albánia stb) A Nemzetközi Valutaalap közölte, hogy Argentínának egy évi haladékot ad 933 millió dollár külföldi adósságának törlesztésére. A gazdasági krízis megkérdőjelezi Latin-Amerika több országában az utóbbi években bevezetett szabad devizapiac reformot. George W Bush az Amerikai Országok Szervezete (OAS) előtt tartott beszédében hangsúlyozta, hogy „Argentínának – valamint a mi térségünk más nemzeteinek is – erősítenie, és nem gyengítenie kell a nemzetközi piacgazdaság reformjait” – jelentette a New York

Times. Anne O. Krueger, a Nemzetközi Valutaalap igazgatójának helyettese szerint a V alutaalap határozatával (az adósságok visszafizetési határidejének eltolása) nem nyújt semmiféle segítséget Argentínának. Krueger január 12-én a Washington Postnak adott interjújában közölte, hogy „amíg az argentin kormány nem mutat fel egy elfogadható gazdasági programot, addig teljesen értelmetlen a Valutaalap Argentínát segítő programjáról beszélni”. 4. A válság helyzete napjainkban A korábbi kormányok elhibázott intézkedései (rögzített, növekvő hitelfelvételek és pazarló költekezés, a külső és belső államadósság emelkedése, stb.) miatt a gazdasági visszaesés tendenciái tovább erősödtek. Ennek legmarkánsabb következménye, hogy 2002 elején hatályon kívül helyezték a törvényt, amely a nemzeti valutát 1:1 arányban rögzítette az amerikai dollárhoz. A GDP értéke 11,1 százalékkal csökkent, egy főre jutó értéke

majdnem a felére esett vissza. A pénzügyi csőd (133 Mrd USD külső adósság) bejelentése után kezdett tárgyalásokon az IMF igen kemény feltételeket szabott, az Egyesült Államok és a k ilencvenes évek argentin privatizációs programjában sikeresen résztvevő nyugat-európai országok (Spanyolország, 12 Franciaország, Olaszország) magára hagyták az átfogó stabilizációs program kidolgozására egyelőre képtelen argentin kormányt. A hivatalos inflációs ráta 41 százalékra ugrott, az alapértelmezési cikkek fogyasztási kosarában számba vett termékek ára azonban 75 százalékkal drágult. Nőtt a munkanélküliség, számottevően emelkedett a feketegazdaságban foglalkoztatottak száma. A nemzeti valutának a dollárhoz viszonyított értéke a n egyedére zuhant: ez drasztikusan visszavetette a behozatalt. Kivitelünk értéke (3,4 M USD) 56,3 százalékkal csökkent, döntően az argentin válság miatt. Főbb exportcikkeink a vegyi és

gyógyszeralapanyagok, szivattyúk és izzólámpák voltak. Nem sikerült felújítani a 2000 óta szünetelő autóbusztengely-szállítást sem bekapcsolódni a vasúti és kikötői fejlesztésekbe. Behozatalunk értéke (29,6 M USD) közel 40 százalékkal nőtt, főleg a mezőgazdasági termékből (szója, gyümölcskonzerv, gyümölcslé, fagyasztott hal és mogyoró). Minősítés Országkockázat Minősítés Besorolás: E, magas kockázat Bankrendszer Minősített bankok: • Nincs minősített bank. Kockázatvállalási Az ország limitjét felfüggesztettük. hajlandóság Megjegyzések Fizetésképtelenség, súlyos politikai, Az országban három nagy bank uralja társadalmi, gazdasági feszültségek. a piacot. 4.1 Átváltják a banki betéteket Argentin betétesek tízezrei egy hónap határidőt kaptak, hogy határozzák el: hozzájárulnak-e bankbetéteik államkötvénnyé való átalakításához. Argentína a modern gazdaságtörténet legnagyobb

államcsődjét éli meg, adóssága 142 milliárd dollárhoz közelít. Csőd közeli állapotban van a bankrendszer is. A pénzintézetek ma nincsenek abban a helyzetben, hogy valamennyi betétest egy időben kifizessenek. Az IMF igyekszik gátat vetni az argentin kór terjedésének. Argentínában a t akarékbetétekben elhelyezett összegek kifizetésének korlátozását a múlt esztendő decemberében vezették be. Ennek nyomán tiltakozó tömegmozgalom született, amely vezető szerepet játszott Fernando de la Rua elnök rezsimjének megbuktatásában. A demonstrációk ezt követően az idén is folytatódtak, a tüntetések résztvevői számlán 13 elhelyezett pénzük mielőbbi visszafizetését követelik. A most életbe lépő „kötvényesítési terv” értelmében 16 milliárd dollárnak megfelelő összegű betétet ugyan továbbra sem fizetnek ki a tulajdonosoknak, ám az illetők választhatnak három-, öt- vagy tízéves lejáratú dollár-, illetve

pesokötvények között. (A különböző pénzegységekre szóló eltérő lejáratú kötvényeknek értelemszerűen különbözőek a hozamkondícióik.) Azoknak, akik nem kívánnak betétük helyett ilyen kötvényt, az ország tartományaiban elterjedt készpénzpótló eszközöket, úgynevezett certifikátorokat ajánlanak fel, amelyeket meghatározott nagy értékű cikkek – például ingatlanok vagy járművek – vásárlására, valamint adótartozás kifizetésére lehet felhasználni. A kormány a rendszabálytól a gazdaság konszolidálását és a fogyasztói kiadások emelkedését reméli. A Nemzetközi Valutaalap eredetileg azt javasolta Argentínának, hogy olyan rendelkezéseket hozzon, amelyek megakadályozzák a p eso tömeges átváltását dollárra, és ezáltal stabilizálják a h azai pénznemet. A Buenos Aires-i megfigyelők többsége kételkedik abban, hogy a betétesek tömegei elfogadják a kötvényeket. Közben az ENSZ latin-amerikai és

karib-tengeri bizottsága olyan jelentést hozott nyilvánosságra, amely szerint az argentin krízis negatívan hat a térség más országaira is. Jose Antonio Ocampo, a bizottság elnöke azt mondta, hogy az argentin válság hatására az egész térségben megállhat a G DP-növekedés, sőt csökkenés következhet be, noha februárban még évi 0,5 s zázalékos növekedést jósoltak. Az IMF egyébként az „argentin hatás” ellensúlyozására újabb többmilliárdos kölcsönt hagyott jóvá Brazíliának, és indítványozta az Uruguaynak adott segítség másfél milliárd dollárral történő megemelését. 4.2 Az argentin államcsőd Argentínára került a sor az országos pénzügyi válságok immár évek óta tartó sorozatában. Ezt a válságot joggal különböztetik meg a korábbiaktól az államcsőd kifejezéssel. A pénzügyi válságokkal szemben az az egyik megkülönböztető jegye, hogy egy immár négy esztendeje tartó ciklikus válságra épül, a

külföldi adósság zöme az állam rövid lejáratú tartozása, s az adósságszolgálat egyoldalú felfüggesztésével egy időben nem tettek javaslatot átütemezési tárgyalások megkezdésére. Az argentin válság két nagyságrenddel haladja meg az 1998. évi oroszt Akkor az orosz kormány 5 milliárd dollárnyi rövid lejáratú államkötvényre jelentett be fizetésképtelenséget, az argentin adósság 130-140 milliárd dollár. Az orosz adósság az export töredéke, az argentin tartozás a kivitel ötszöröse. Dél-Amerikában az argentin válság súlyosbodása okozott problémákat. A jelentős kamatcsökkentések, segélycsomagok melyek nagysága milliárdokra rúgott, valamint a láthatóan jól összehangolt nemzetközi államközösségi akciók pozitívan hatottak a feltörekvő 14 részvénypiacokra, így a kezdeti veszteségeket sikerült részben korrigálni. Noha egy átmeneti globális gazdasági recesszió hatását nem lehet kiküszöbölni, a r

észvénypiacok emelkedését támogatták az alacsony részvényárfolyamok, valamint kamatszint. Mivel a recesszió veszélye fennállt, és a g azdaság gyengélkedése legérzékenyebben az Új Gazdaság társaságainak működését érintette, ezen társaságok részvényei jelentős árfolyamveszteséget szenvedtek, ellenben a gazdasági ciklusok által kevésbé érintett, stabil nyereségtermelő képességű egészségügyi és gyógyszeripari rézvényekkel. Mindenesetre a t echnológiai valamint a távközlési vállatok részvényeinek árfolyama jelentősen nagyobb mértékű árfolyamveszteséget szenvedett, mint a klasszikus blue chip részvények. Ezért, szabály szerint, a piacok emelkedésének időszakában a korábban jelentős árfolyamveszteséget szenvedő szektorok vezetik az emelkedést. 5. Hamish McRea Argentínáról Hamish McRae amerikai pénzügyi szakember ezt a h elyzetet így jellemezte: A világ 2020-ban című, 1994-ben megjelent könyvében:

,,Argentína az I. világháború előtt az egyik legsikeresebb ország volt. Az argentinok életszínvonala az amerikaiaké után a második legmagasabb volt a világon. Ha ez az állapot folytatódott volna, akkor ma Argentína gazdasága a brit gazdaság erejével vetekedhetne, és az argentinok életszínvonala a német és a japán életszínvonal közelében lenne. Ehelyett azonban az argentin gazdaság mérete a norvégét közelíti, az átlagos életszínvonal pedig a magyar közelében van. Ennek oka a rossz kormányokban keresendő, amelyek tönkretették a gazdaságot". 6. Vélemények a válság kialakulásáról Sokan a N emzetközi Valutaalapot hibáztatják a v álság kialakulásáért– de nem mindenki. A Nobel-díjas Paul Samuelson szerint Argentína gazdasági hanyatlásának tényezőit az országon belül kell keresni. Az olasz Il Messaggero-nak adott december 22-i interjújában Samuelson hangsúlyozta, hogy a Valutaalap 1998-tól folyamatosan

figyelmeztette Argentínát: változtasson gazdasági politikáján. 15 Rand Lindsey, a Cato Institute rangidős tagja szintén a belső problémákat emelte ki. Január 9-én a Wall Street Journalban megjelent cikkében a krízishelyzet fő okaként a politikai és jogi rendszerek összeomlását jelölte meg. Szerinte elsősorban a korrupció, a független bíróságok hiánya, valamint a jogi meg politikai rendszerek elégtelen működése hozták Argentínát ilyen veszélyes helyzetbe. Egy jól működő piacgazdasághoz kellő ellenőrző szervek is szükségesek. Joseph Stiglitz 2001-es Nobel-díjas sokkal kritikusabban vizsgálta a Valutaalap szerepét. Az El Paísban január 10-én megjelent cikkében azzal vádolta a Valutaalapot, hogy téves és ellentmondásos adópolitikát alkalmazott. Stiglitz szerint veszélyes a mai gazdasági világban egy pénznem értékét a dollár értékéhez kötni. Sokkal fontosabb az infláció tényezőit leküzdeni. Veszélyes dolog

olyan pénzpolitikát folytatni, amely magas munkanélküliséget eredményez (Argentínában a munkanélküliek aránya decemberben elérte a 18 százalékot). Duhalde elnök sajtótájékoztatóban elvetette a Valutaalap újabb ajánlatát, amely szerinte az ország gazdasági helyzetét tovább rontaná. A Financial Timesnak adott január 16-i interjújában az elnök kijelentette: „a Valutaalappal folytatott közös politikánk okozta jelenlegi problémáink nagy részét, de ugyanez a közreműködés fogja meghozni a megoldásokat is”.Miután Argentína rendesen kisírta magát, talán újra fellélegezhet 7. A válság okai, vádak Egy latin-amerikai ország – ez esetben Argentína – nem tudja rendbe szedni magát; tékozló kormánya populista politikája tönkretette. A meglepődött latin-amerikai emberek viszont zavarukban azt kérdezik: Hogyan történhetett meg ez a mintatanulóval, a neoliberalizmus kedvenc gyermekével? A szabad piac mégsem lenne biztosítéka

a jólétnek? Ha mindent olyan kifogástalanul csináltak, hogyan zuhanhatott országuk mégis olyan mélységekbe? A már évek óta erjedező argentin válság 2001. decemberében kirobbant; utcai tüntetések döntötték meg a demokratikusan választott kormányt. Az ország fizetésképtelen lett. Azóta a gazdasági helyzet még tovább is romlott 16 Kétségtelen: Argentína sorsa jobban menne, ha kevesebb lenne a korrupció és úgyszintén ha az államháztartás nem lenne deficites. Végeredményben semmilyen adósság sem lehet válságnak oka ha nem is létezik. A lényeges kérdés azonban továbbra is az: vajon a krízist valójában a deficit, a korrupció és a közügyek hanyag vitele okozta-e? Számos északamerikai gazdasági szakértő azt sugalmazza, a válságot el is lehetett volna kerülni, ha Argentína – ha törik, ha szakad – betartja az IMF tanácsait; elsősorban, ha könyörtelenül megnyirbálja az államháztartás kiadásait, beleértve a

tartományokét is. Ezzel szemben LatinAmerikában úgy vélekednek, ha Argentína hiánytalanul végrehajtotta volna az IMF tervét, a válság még súlyosabb lenne és már korábban robbant volna ki. Az IMF-től független szakértők zömével egyetértve azt gondolják, gazdasági depresszió esetében az államköltségek redukálása nemhogy javítaná, de tovább rontja a helyzetet; csökken az adóbevétel és a f oglalkoztatás valamint megrendül a bizalom. Ez alól Argentína sem kivétel, mint ahogyan nem voltak kivételek az ázsiai országok sem a 90-es évek végén. Ennek ellenére, az IMF úgy vélekedett: csökkenteni kell, Argentína pedig engedelmeskedett; a federális állam kiadásai (a fizetendő kamatok kivételével) tíz százalékát nyirbálta le 1999 és 2001 között. A nadrágszíj szorítás tovább súlyosbította a depressziót; és ha tényleg olyan könyörtelenek lettek volna, amint azt az IMF tanácsolta, az összeomlás hamarabb következett

volna be, hamarabb nyilvánult volna meg a társadalom elégedetlensége is s úgyszintén súlyosabbak lettek volna az ezekből fakadó politikai instabilitás következményei. Ha egy pillantást vetünk az állami költségvetésre, akkor már nem is olyan igazságos azt állítani, hogy Argentína egy tékozló ország. A jelenlegi deficit a nemzeti össztermék (GDP) három százaléka, ami nem tekinthető túlzottnak. A költségvetési hiány oka nem a pazarlás volt, hanem a pangás, ami folytán az adóbevételek nagymértékben csökkentek. A kamatok mértéktelen emelkedése sem annak köszönhető, ami Argentínában történt, hanem az1997-98as nemzetközi pénzügyi válság helytelen kezelése váltotta ki. Ez minden országot érintett, beleértve Argentínát, akit akkor még az IMF mintadiákjának tartottak. Mármost, ha a problémát nem a p azarlás és tékozlás okozta, akkor mi? Hogy ezt megérthessük előbb egy pillantást kell vetnünk a 80-as években

Latin-Amerikában végrehajtott gazdasági reformokra. A felfelé törekvő országoknak azt üzenték: a demokrácia és a szabad piacgazdaság majd egy soha nem látott boldogulást biztosít számukra is. De ha közelebbről megnézzük, azt láthatjuk, hogy gazdaságuk teljesítménye kiábrándítóan alacsonynak mutatkozik. A növekedés üteme alig haladta meg az 50-es, 60-as, 70-es esztendők növekedésének felét. A neoliberális reformok csalódást keltenek. A többi ország pedig az argentin tapasztalat láttán a következő 17 tanulságot vonja le: mindez az IMF mintatanulójával történhetett meg. Tehát a katasztrófa oka nem az, hogy nem hallgattak az IMF-re, hanem az hogy szót fogadtak neki. Ahhoz, hogy Argentínából bukott diák lett, nagyon sok köze van a peso paritásának. Egy évtizede az ország hiperinflációban Argentínát félrevezették. A mereven rögzített paritás soha, sehol sem működött, még az Egyesült Államokban sem, amikor a

30-as évek nagy gazdasági válsága idején felmondták az aranystandardot. A merev paritásban akkor lett volna valami ésszerű, ha Argentína legfontosabb kereskedelmi partnere az USA lenne, de az argentin export legfőbbképpen Európába és Brazíliába irányul. A megerősödő dollár óriási kereskedelmi deficitet provokált az USA-ban is. A merev paritás pedig automatikusan felülértékelt pesot jelent s ugyanazt a hatást váltotta ki De amíg az USA deficitje kezelhető volt, Argentínáé nem. A deficitet lehet ugyan kölcsönökkel ellensúlyozni ideig óráig A kamatok emelkedtek, a brazil real leértékelése pedig fontos exportpiacok elvesztését okozta. A bajokat az euró leértékelése tetőzte, az argentin export versenyképessége a támogatott európai agrártermékkel szemben tovább hanyatlott. Az ördögi kör bezárult Napról napra világosabb lett, a peso paritása nem tartható tovább; tehát a hitelezők egyre magasabb kamatokat követeltek. Az

adósság egyfolytában növekedett Egyesek úgy vélik, a merev paritás mégis lehetett volna sikeres, ha nem fordulnak elő a nemzetközi pénzügyi válságok. De ez a vélemény csak azt mutatja, nem értik a probléma magvát: a nemzetközi pénzpiacok lényegükben változékonyak, állhatatlanok. A kérdés az: mikor kell módosítani a merev paritáson és hogyan? Az IMF azt gondolja, hogy Argentína problémái a közkiadások további redukálásával oldódnak majd meg; az serkentené majd a külföldi befektetőket, hogy tőkéjüket oda vigyék? 8. Argentína adottságai, és megoldás a kilábalásra „Argentína egy humáneszközökben és természeti forrásokban gazdag ország; ezeket a válság nem pusztította el, de a gépezetet újból be kell indítani. Ehhez nemcsak segítség kell, hanem főleg az, hogy az USA megnyissa piacait, fogadja be az argentin termékeket. Mexikó esetében is ez vezetett sikerre. Ez nem is kerülne semmibe és még az amerikai

fogyasztók is jól járnának. De legalábbis ne követeljük az argentinoktól, hogy tovább csökkentsék kiadásaikat, ennek következménye csak a válság elmélyülése és a társadalom elkeseredésének fokozódása lehet. Ha a bajban lévőt ráadásul még vádoljuk is, azzal nem segítünk rajta!” 18 A szerző Joseph E. Stiglitz a Columbia Egyetem gazdaságtan-, üzlettudományi és nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó professzora, a Fehér Ház volt tanácsadója, a Világbank egykori főközgazdásza, a B uenos Aires-i Egyetem díszdoktora. Nobel díjjal 2001-ben tüntették ki Egyik legismertebb műve, “A kormányzati szektor gazdaságtana” magyarul is megjelent. 9. Az argentin felkelésről(2001-2002) 1994-től kezdve több államban hatalmas méretű válságok alakultak ki: Japán, Délkelet Ázsia, Mexikó, Brazília, Törökország stb. A válságokat csak milliárdos nagyságú IMF hitelekkel (segélyekkel) tudták kezelni, amelyek természetesen

számukra, proletárok számára durva megszorításokat jelentettek: áremeléseket, fizetéseik értékének csökkenését, a szociális kiadások csökkentését, relatív és abszolút mértékben is több munkát. Eközben pedig ideológiai (TV-sorozatok, reklámok, választások stb.) és valóságos bombákkal (még több rendőr, még több háború) fokozták felettünk az ellenőrzést. A kapitalista terror fő célja, hogy elkerülje a világméretű proletárfelkelést, és bár a proletariátus számos lázadásban mutatta meg hatalmas romboló erejét, a tőkés rendnek mindezidáig sikerült elkerülnie a világforradalmat. A kapitalizmus totális válságát nem lehet elkerülni. Már nem egy próbálkozást tettek arra, hogy a tőkét megrendszabályozzák, és a gazdaságot tervszerűsítsék. A burzsujoknak újra és újra rá kell döbbenniük, hogy a tőkét nem egyes tőkések akarata irányítja, nem egy jó nevű ideológus elméletei alapján programozzák,

hanem saját törvényei. Ennek megfelelően megbukott az állami jótékonykodásba vetett hit, a keleti-blokk államai és a jóléti államok gazdaságai kénytelenek voltak elismerni, hogy a tőkét, a vállalatokat nem lehet törvények általi béklyóba fogni. A tőkés gazdaság e "szabad garázdálkodását" manapság divatos szóval neoliberalizmusnak hívják. A gazdasági életben az erősebb mindent visz, a nagyobb profit a hatalmasabb cégeknek jut. De a profitért folyó verseny állandósítja a túltermelési válságokat, manapság már a minimális nagyságú piacokért és a legkisebb mennyiségű nyersanyagért is háborúkat indítanak (pl. Jugoszlávia, Afganisztán) A cégek az állandó versenyhelyzet mellett a termelés racionalizálására (elbocsátások, munkafokozás), fuzionálásokra is rákényszerülnek, és a társadalmi szakadék növekedésével egyértelműbbé válik az - általuk tagadott osztálytársadalom léte. A kapitalista vonat a

vesztébe rohan A hihetetlen méretű konszernek kialakulása miatt egész termelési egységek állnak le. Ez egyrészt azt a d öbbenetes abszurditást hozza magával, hogy miközben árudömping van, a tőkések sokkalta több pénzt forgatnak meg a már nem létező, vagy soha nem létező árutermelés nevében, mint ami a 19 valóságban ténylegesen létezik. "Szabad kezet kapott" a fiktív tőke, a spekuláció A bankok számláin, a számítógépek adatain irdatlan mennyiségű elképzelt "pénz" van. Ez mindaddig észrevétlen marad, amíg a pénzt tulajdonosai nem követelik kézzelfoghatóan. Amikor ez megtörténik, akkor a kapitalizmus pengeélen táncol. Nem lehet tudni, hogy egy ilyen bankválság mekkora horderővel bír, a legkisebbnek tartott esetek is a gazdasági folyamat vereségét jelenthetik. Ilyen jellegű válságot él meg a kapitalizmus napjainkban is A válság egyik gócpontja az elmúlt hetekben Argentínában volt. Négy éve a

gazdasági hanyatlás megállíthatatlan az országban. Az adósságállomány tovább nőtt, a kormány és a bankok zárolták a lakosság folyószámláit (mintegy 46,5 milliárd dollárt). Rengeteg cég már korábban csődbe ment, vagy akkor derült ki a csődbemenetele A munkanélküliség 20% fölé nőtt, hivatalosan 20-37 millió proletár számított szegénynek, de a lakosság több mint felének havonta kevesebb, mint 60 dol lárból kellet kijönnie. A szociális háló teljesen összeomlott, az állami alkalmazottak hónapok óta nem kaptak bért. A fizetések és a nyugdíjak csökkentek, miközben az árak nőttek. Szemmel láthatóvá vált a nyomor terjedése, amely már nemcsak a külvárosokat jellemezte. 2001-ben csúcsosodott ki a krízis és a harc. De már 2000 o któberében a teherautósofőrök általános sztrájkja következtében csökkentették a benzinárat. Természetesen, hogy ez a megmozdulás ne terjedjen ki, vagy hogy ne váljon tudatosabbá, ezt az

akciót még a CGT nevű szakszervezet és még a vállalkozók is "támogatták". 2001 áprilisától sztrájkokkal, útblokádokkal tiltakoztak az állami légitársaság (Aerolinas) munkásai a vállalat privatizálása és az azt követő elbocsátások ellen. 2001 júliusa és szeptembere között több sztrájkra is sor került, sztrájkoltak a hivatalnokok, a tanárok, a közszolgálatiak. A vasútnál az év folyamán többször is voltak megmozdulások, először márciusban, majd néhány nappal a felkelés előtt, december 13-án is. A proletárok néhány helyen tanácsi alapokon munkásautonómia létrehozásával próbálkoztak. Zanónban a kerámiagyár munkásai szeptember óta harcoltak 400 munkahely megtartásáért. Miután már hónapok óta nem kaptak fizetést, a harcoló proletárok elfoglalták a gyárat és a rendőri közbelépéssel való - valójában üres - fenyegetés ellenére is beindították a termelést. A legyártott termékeket eladták a

gyárkapu előtt December 2-án Zanón városában a kerámiaiparban dolgozó munkások által elfoglalt gyárban munkáskongresszus zajlott le, ahol elsősorban a "harcosabb" szakszervezetek (tehát a radikális burzsoázia képviselői) vettek részt, a SONEC (a kerámiaipari dolgozók szakszervezete), a M TD (a munkanélküliek szervezete), az UNTER és az ATEN (tanár szakszervezetek) stb. 20 A kongresszus ideje alatt Córdobában a Luyz Fuerza cég munkásai tüntettek, Rio Negróban a tanárok vonultak utcára, Rio Tubióban a bányászok elfoglalták a bányákat, Neuquénban a zanóni kerámiagyár dolgozóinak részvételével a munkások "munkásautonómiáért", a gyárak munkás kézben való megtartásáért harcoltak. A gyárfoglaló munkások szövetkeztek a piqueterókkal. Más városokban is voltak kísérletek a munkásellenőrzésre. Rosarióban a Tigre üzlethálózat munkásai 8 hónapon át tartották kezükben a cég

üzletközpontját. Ez lett az itt lezajló ellenállás egyik központja A munkások egy szövetkezeti alapon szervezett szupermarketet akartak létrehozni, azért, hogy a régió kisbirtokosainak eladási helyet teremtsenek. December 11-én országos általános sztrájk volt, a proletárok lezárták a legfőbb útvonalakat. Különböző kisvárosokban szupermarketeket szálltak meg és élelmiszerkiadásra kényszeríttették vagy kifosztották őket. A decemberi felkelést nem látta előre senki Már néhány héttel előtte elkezdődtek a tiltakozó akciók, az utcai blokádok, de ezek nem voltak egységesek, és a proletárcsoportok egymástól elszigetelten harcoltak. Úgy látszott, hogy az elszigetelt harcokat könnyűszerrel le lehet szerelni. De a látszat csalt 10. Gazdasági félelmek Uruguayban az argentin válság miatt Argentína gazdasági gondjai egyre nagyobb félelmet keltenek Uruguayban, mely ezer szállal kötődik a szomszédos országhoz. Az IMF a napokban

újabb hitelt hagyott Montevideónak, megelőzendő az argentínaihoz hasonló, kaotikus helyzet kialakulását. ,,Ne nézzék annyit az argentin tévét!" - szólította fel nemrég a lakosságot Jorge Batlle uruguayi elnök, mert úgy vélte, a szomszéd országot hónapok óta sújtó gazdasági gondok és társadalmi feszültségek rossz hatással vannak az uruguayiak hangulatára. Az államfő szerint országában nem történhet meg az, ami Argentínában, hogy a gazdasági válság miatt véres utcai zavargások robbanjanak ki, elnökök váltsák egymást, befagyasszák a bankbetéteket, százezrek váljanak munkanélkülivé, és hónapokon át készpénzhiány uralja a gazdaságot. Az argentin veszélyt elemezve Batlle nemes egyszerűséggel „tolvaj társaságnak" nevezte a szomszéd ország lakóit, majd néhány becsmérlő megjegyzést tett Eduardo Duhalde argentin elnökre is. Kirohanása persze óriási felháborodást váltott ki a határon túl, ahol az

ominózus beszédet a televízió is lejátszotta. A botrány súlyosbodását elkerülendő Batlle 21 néhány nap múlva Buenos Airesbe utazott, ahol könnyeit nyelve kért bocsánatot az „elszólásért" Duhaldétól és az argentin néptől. A nagy kibékülés ellenére Montevideóban egyre többen tartanak attól, hogy Argentína bajai Uruguayt is magukkal rántják. Az ország máris kárát látja az argentin válságnak, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy Batlle államfő nemrég megszorító intézkedéseket jelentett be a k öltségvetési hiány dagadásának megállítása érdekében. Felgyorsult a hazai valuta értékvesztése is, miután a kormány az exportőrök támogatása érdekében először kiszélesítette a peso árfolyamsávját - ami inflációgerjesztő hatású lépés volt -, majd június végén teljesen felszabadította a pesót, mire a valuta árfolyama nyomban 12 százalékot zuhant. Ráadásul több hitelminősítő intézet is

alacsonyabb kategóriába sorolta az uruguayi papírokat. A tavalyi év egymás után a harmadik recessziós esztendő volt, s a hazai össztermék (GDP) az idén is - valószínűleg 2 százalékkal - elmarad majd a tavalyitól. Nemrég felfüggesztették a legnagyobb argentin kereskedelmi bank, a Banco Galicia uruguayi működését, miután az ügyfelek néhány nap alatt a betétek harmadát kivonták. Ha nem is ilyen mértékben, de a többi bankot is megrohamozták a helyi és a pénzüket a biztosabbnak vélt Uruguayban tartó argentin betétesek, aminek nyomán a központi bank tartalékai december óta a felére apadtak. Eközben a gazdaság még mindig az egyik legközpontosítottabb a térségben, szakértők mind többször sürgetik az energiaszektor, a távközlés, az infrastruktúra privatizációját. A Batlle által a minap bejelentett, adóemeléseket is tartalmazó, 270 millió dolláros megtakarítást célzó program révén 4,2-rõl 2,5 s zázalékra tervezik

leszorítani a költségvetési hiány GDP-hez viszonyított arányát, hogy megfeleljenek az IMF elvárásainak. A Nemzetközi Valutaalap ugyanis márciusban 743 millió dolláros hitelt szavazott meg Montevideónak, és a napokban további 1,5 m illiárd dollárnyi készenléti hitelt hagyott jóvá, melyből 500 millió azonnal lehívható. Megelőzendő az argentínaihoz hasonló helyzet kialakulását a Világbank és az Amerika-közi Fejlesztési Bank (IADB) is kölcsönnyújtásra készül. Az uruguayiak kevésbé forrófejűek, mint az argentinok, és szakértők szerint nem valószínű, hogy egyhamar az utcára vonulnának törni-zúzni, mint ahogy ez Buenos Airesben történt. De az elégedetlenséget jelzi, hogy már januárban is több ezren tüntettek a tervezett bércsökkentés és adóemelés ellen. A növekvő - hivatalosan 15, más források szerint inkább 20-22 százalékos - munkanélküliség ellen tiltakozva pedig júniusban általános sztrájkot is

tartottak. A viszonylagos nyugalom részben a térségben magasnak számító életszínvonalnak köszönhető, aminek hátterében elsősorban az áll, hogy az ország társadalmi és politikai berendezkedése sokkal stabilabb a Latin-Amerikában általánosnál. A Dél-Amerika Svájcaként emlegetett országban hagyományosan magas színvonalú a szociális gondoskodás, a 22 kontinens átlagánál jóval alacsonyabb a szegények aránya, a legegyenletesebb a t ársadalom vagyoni megoszlása. A régióban a legalacsonyabbak között emlegetik az írástudatlanság arányát is, viszont az élen áll az ország a várható élettartam tekintetében. A mindössze 3,4 m illiós, Magyarországnál kétszer nagyobb Uruguay mindig is két nagy szomszédjától, Argentínától és Brazíliától függött. Magát az országot is a spanyol, illetve a portugál gyarmatosítók közti ellenségeskedés megfékezése érdekében, amolyan ütközőzónaként hozták létre - brit

segédlettel - 1825-ben. Ennek fizeti meg most az árát, hiszen majd 25 éve tartó gazdasági virágkor tört meg 1999-ben, amikor leértékelték a brazil realt, és az elmélyülő argentin válság egyre inkább éreztetni kezdte a h atását. A jól fizető Argentína korábban az uruguayi export ötödét szívta fel, ma szinte képtelenség bármit is eladni a Rio de la Plata-öböl túloldalán. Ráadásul az első számú exportcikknek számító marhahús kivitele az utóbbi hetekben 40 százalékkal visszaesett, miután több száj- és körömfájásos esetet regisztráltak, amit egyébként szintén az argentinoknak „köszönhetnek", hiszen feltételezések szerint ottani marhák hurcolták át a fertőzést a határon. 23 Felhasznált irodalom 1.Agárdi Péter, Balla Zsuzsa: Ezerarcú világunk Alaszkától a Tűzföldig Dunakönyv Kiadó Budapest, 1991 2.Galli Elisabetta: Argentína (A világ legszebb helyei sorozat) Budapest, 2001 3. BÚSZ 2002 január

25-31, XIV évfolyam 770szám 4. Magyar Hírlap 2002 augusztus 24, 73 évfolyam 15 788 szám 5. wwweximbankhu 6. wwwvkihu 7. wwwgeocitiescom 8. wwwfundaccesshu 9. wwwhvghu 10. HVG, 2002 július 13-Vass Péter 24