Politika, Politológia | Tanulmányok, esszék » Pártverseny a kétszintű politikai térben

Pártverseny a kétszintű politikai térben Országos és helyi politika Az EP-választások választások nyomán újfajta vita indult el a hazai nyilvánosságban az országos és a helyi politika viszonyáról azt követően, hogy a liberálisok új trofális elnöke az SZDSZ katasztrofális szereplését a vidéki bázis feladására vezette vissza. A helyzet első látásra tt pofonegyszerű: ha az SZDSZ bevett programjába néhány volna elemet, akkor „vidékbarát” összeszedhette volna az 5% eléréséhez hiányzó 80.000 szavazatot. Lehet persze ebben a magyarázatban is valami – még akkor is, ha az SZDSZ vidékpolitikája soha nem volt igazán erős –, de a probléma értelmezése ennél azért mélyebb okfejtést igényel. Úgy tűnik, hogy a magyar politikatudománynak újra kell értelmeznie az úgynevezett „helyi” és „nagypolitika” viszonyrendszerét. Bizonyára a magyar történelem sajátosságai (a patrimoniális monarchia modelljének megkésett

átvételétől az abszolutista államszervezési elvek korai meghonosításán keresztül a proletárdiktatúra importjáig) magyarázzák, hogy a hazai politikatudomány a rendszerváltás óta adós maradt e kérdés feltárásával. Adós maradt, méghozzá abban a biztos tudatban, hogy a kis, homogén politikai kultúrájú, unitárius Magyarországon a helyi politika csupán másodlagos, származékos jelentőségű lehet a nagypolitikához képest. A hagyományos szemléletmód szerint itt a helyi politika alárendelt szerepet játszik a nemzeti szinttel szemben, hiszen a politika bináris kódja értelmében minden politikai szereplő a központi végrehajtó hatalom megszerzésére törekszik. A harc célja a kormányra kerülés az országgyűlési választások megnyerésével, így logikusan következik, hogy a csatamező az országos közvélemény. A győztes e modell szerint az lesz, aki uralja a nagypolitikai napirendet és a legsikeresebben szólítja meg a medián

szavazót. A magyar politikai szakértők így nem fordítottak figyelmet az elmúlt tizenkilenc évben sem a helyi hatalmi viszonyokra (így a települési/megyei média-monopóliumokra, a közpénzen finanszírozott pártpropagandára), sem a pártok országos szint alatti szervezeti erőforrásaira. A politikai elitet egyenlőnek tekintették az országos elittel, szinte egyáltalán nem vizsgálták a területi lobbik szerepét. Még ha a helyi folyamatok az elemzők figyelmébe is kerültek, legfeljebb a „negyedik hatalmi ág” után kutattak az önkormányzatokban, nem egy önálló politikai teret kerestek. Pedig ez az önálló szint nem csupán létezik, de sok tekintetben meg is 35 határozza a „nagypolitikai” szereplők 30 lehetőségeit. A legjobb példa erre a média helyzete. A politikai elemzők 25 jelentős része hajlamos a „médián” 20 csupán az országos médiumokat 15 érteni. Innen ered az az elképzelés, hogy Magyarországon sajtószabadság 10

van, hiszen a különböző pártállású, 5 anyagilag egymástól többé-kevésbé 0 független sajtótermékek, TV- és Megyei és Országos Országos rádióadók, tartalomszolgáltatók helyi lapok bulvár lapok közéleti lapok propagandahatása idővel kiegyenlítődik. Ez, némi fenntartással, Helyi és országos sajtótermékek olvasottsága forrás: Nemzeti Médiaanalízis igaz is a nemzeti szinten, az egyes településeken azonban már aligha. A helyi napi- és hetilapok, városi televízió- és rádióadók felett ugyanis az esetek többségében jelentős befolyással rendelkezik az önkormányzatot vezető politikai erő. A magánkiadású, önkormányzati támogatás nélkül működő médiumok mind vidéken, mind a budapesti kerületekben kisebbségben vannak. Az önkormányzati tulajdonban lévők esetében pedig az általános gyakorlat szerint a képviselő-testületek (azaz a többségben levő párt) döntése alapján nevezik ki a főszerkesztőket. A helyi

média így a hatalom ellenőrzése helyett annak szócsöveként működik. Befolyása pedig nem lebecsülendő, hiszen például az országos sajtó mindenütt alulmarad az olvasókért folytatott versenyben a városi/megyei/kerületi lappal szemben. Különösen időszerűvé teszi a helyi politikai terek vizsgálatát a rendőrségi szervezetrendszer reformjához hasonló, összetett szakpolitikai kérdések felmerülése. A rendfenntartás helyi felelősségbe adása előtt érdemes lenne megvizsgálni például, hogy a demokrácia alapjainak tartott önkormányzatokban mennyire érvényesülnek egyáltalán a demokrácia alapeszméi. Célszerű-e olyan politikai egységek kezébe adni a rendőri hatalmat, amelyekben a pártok működése alig ellenőrizhető, amelyekben igen korlátozottan érvényesül sajtószabadság és a hatalommegosztás alkotmányos alapelve. Egyáltalán, épülhet-e jól működő, demokratikus állam egy olyan helyi politikai rendszerre, amely magában

egyesíti a demokrácia többségi és konszenzusos típusának minden negatív vonását (nagyfokú hatalomkoncentráció, tiszta felelősségi viszonyok és ellenőrizhetőség nélkül)? Kétszintű pártverseny Az FKGP, a KDNP és a MIÉP eltűnése, az MDF és az SZDSZ niche-párttá zsugorodása, illetve az MSZP 2006 óta tartó, folyamatos válsága a látszattal ellentétben igen nehezen magyarázható a hagyományos, egyszintű modellekkel. Ha a pártok valójában egyetlen, osztatlan politikai térben mozognának, akkor helyhatósági- és országgyűlési választási eredményeiknek a két választási rendszer különbségeiből fakadó, állandóan jelenlévő „zajtól” eltekintve nagyjából együtt kellene mozogniuk. A valós adatok azonban azt sugallják, hogy, bár a két szint szoros kölcsönhatásban van, mindkettő saját, önálló logikája alapján működik. A választási eredmények egyértelműen mutatják, hogy a gyenge vagy „féloldalas” helyi

szervezeti rendszer fenntarthatatlanná teszi az országos sikert. Az 1990-es önkormányzati választásokat elbukó MDF példáján jól látszik, ahogy a párt helyi „támaszpontok” hiányában fokozatosan elvesztette a rendszerváltás idején felhalmozott politikai tőkéjét. A KDNP és a MIÉP példája (egyik sem tudta egyetlen fontosabb város vezetését sem megszerezni) ugyanakkor azt mutatja, hogy 10% alatti, az országban viszonylag egyenletesen eloszló támogatottság esetén szinte lehetetlen olyan helyi bázist kialakítani, ami a későbbi növekedés alapja lehetne. Az FKGP és az SZDSZ sorsa ezzel szemben a „féloldalas” pártok sebezhetőségére mutat rá. A két középpárt hanyatlása arra hívja fel a figyelmet, hogy önmagában sem a vidék, sem a főváros yvárosok) nem nyújthatnak stabil hátteret a sikeres pártszervezéshez. Hiába érhetett el látványos sikereket e két erő egyes vidékeken, ha más helyeken képtelen voltak beágyazódni a

lokális társadalomba. A fentiek fényében joggal feltételezhetjük, hogy Magyarországon nem egyetlen, homogén politikai tér van, hanem két, egymástól kölcsönösen függő szint, amelyek bármelyikéről való kiszorulás előre kódoltan az adott erő teljes hanyatlásához vezet. Egy párt sikerességéhez ugyanis e modellben szükség van a „teljes lefedettségű” helyi/területi és az országos szintű szervezetek hatékony együttműködésére. Egy jól szervezett pártban az alsó szinten az önkormányzatokat vezető politikusok, kihasználva, hogy lokálisan kevéssé érvényesül a hatalommegosztás – nemzeti szinten viszonylag jól működő – alkotmányos eszméje, helyi médiamonopóliumokat alakítanak ki és különleges ösztönzőkkel (akár anyagi juttatás, akár tisztség a helyi intézményeknél, önkormányzati vállalatoknál), gyakorlatilag közpénzből tartják fenn az emberierőforrás-intenzív kampányokhoz szükséges országos

aktivista-hálózatot. A központi pártszervek mindeközben elsősorban az infrastruktúra finanszírozásának biztosításával és a „politikai franchise” működtetésével (például országosan A helyi hatalom négy pillére ismert „politikai sztárok” bevetésével az önkormányzati választási kampányban) támogatják helyi alapszervezeteiket. A bukási spirál kezdete? Ahogy az MDF 1990-ben, úgy 2006ban az MSZP is kormányzati pozícióból szenvedett vereséget az önkormányzati választáson A két szint egymásra utaltsága következtében az egyiken elért siker vagy elszenvedett kudarc a másikra is közvetlen hatással van, így könnyen győzelmi vagy bukási spirál alakulhat ki. Mivel a helyi szinten az emberek rendkívül „konzervatívan” szavaznak (a helyi demokrácia korlátozott volta miatt egy polgármestert sokkal nagyobb eséllyel választanak újra, mint egy miniszterelnököt), a helyi politikát átformáló változásokat jellemzően

„nagypolitikai” események váltják ki. Az átrendezős ezután konzerválja az új helyzetet, ezáltal hosszú időre meghatározza az országos szereplők mozgásterét. A két szint kölcsönhatásának modelljei 1. Kormányképessé válás – Nagypolitikai sikerből helyi győzelem/1 Az MSZP 1994-es, majd a Fidesz 1998-as első kormányra kerülése öt-öt új megyei jogú város – és persze rengeteg más település, illetve megyei közgyűlés – megszerzéséhez segítette a két pártot (köztük az azóta is stabil erősséget jelentő Nyíregyházával, illetve Kecskeméttel és Debrecennel.) Figyelemre méltó, hogy a koalícióra lépő pártok közül mindkét esetben csupán a legerősebb profitált a győzteshez húzó szavazatokból: az SZDSZ, illetve az FKGP és az MDF is meggyengült, ahogy „nagytestvéreik” megerősödtek. 2. Száznapos osztogatás – Nagypolitikai sikerből helyi győzelem/2 2002-es parlamenti győzelme után a szocialista

párt egy pillanatra sem szakította meg kampányát, miközben a 70 Medgyessy-kabinet minden 60 korábbinál nagyobb mértékű 50 pénzosztással segített megnyerni a szavazókat az 40 októberi önkormányzati 30 megmérettetésig. Az 20 államadósság felfuttatása újabb öt megyei jogú város 10 élére juttatott MSZP-s 0 politikust. (Például Szegeden 1990 1994 1998 2002 2006 2009 (EP) Megyei jogú városok Országos eredmény az azóta országos szinten is egyre fontosabb szerepet Az MSZP példája megmutatja, miért is olyan kecsegtető a játszó Botka Lászlót.) száznapos osztogatás gondolata egy pártelnök számára 3. Kormányzati inkompetencia – Nagypolitikai kudarcból helyi vereség A szükségszerűen tapasztalatlan jobboldali rendszerváltó kormány hibáinak hatására a tavaszi parlamenti választást megnyerő MDF 1990 őszén hatalmas vereséget szenvedett, miközben a legnagyobb ellenzéki pártnak, az SZDSZ-nek, szinte semmit sem kellett tennie a

teljes győzelem eléréséért. Az MSZP 2006 októberében szintén hasonló helyzetbe került, miután fény derült a szocialista vezetésű kormány gazdaságpolitikai hazárdjátékának következményére, az ország csőd közeli helyzetére. 4. Kormányra kerülni miden áron – Nagypolitikai sikerből helyi vereség Amikor az SZDSZ az MSZP teljes győzelmét hozó 1994-es választás után a néppárti (szavazatmaximalizáló) helyett a pozícióorientált stratégiát kezdte el követni, a párt vezetősége feltehetőleg nem számolt azzal, hogy a kormányzati szerep – saját szavazóik szándéka ellenére történő – megszerzése pár hónappal később megsemmisítő hatással jár majd helyi tisztségviselőik számára. Az ekkor meggyengült helyi szervezeteknek négy évvel később A nagyarányú helyi vereség hosszabb távon pedig már reményük sem lehetett, országos hanyatláshoz vezet (az SZDSZ példája) hogy a Tocsik- és egyéb botrányok által

megtépázott országos szervezetet kihúzzák a bajból. A súlyos vereséget hozó 1998-as országgyűlési választás után a győztes jobboldalhoz húzó szavazók őszre még inkább elfordultak a liberálisoktól, akiknek két megyében egyetlen képviselőjük sem maradt. Az SZDSZ végleg kiszorult a helyi politikából e két megyében, miközben települési/megyei szervezetei mindenütt meggyengültek. 2002-re így már hiába fordult a szavazók bizalma újra a baloldal felé, a vidéken törpepárttá zsugorodott SZDSZ országos szinten nem profitálhatott támogatásukból. Az ügynökbotrány után akkor ősszel hét további megyei közgyűlés alakult meg liberális képviselő nélkül. Az irány azóta is változatlan, mivel a liberálisok (és szakértőik) helyzetük javulását továbbra is a (belső) ideológiai küzdelmek megnyerésétől várták, nem szervezeti rendszerük újjáépítésétől 5. Bukási spirál – Helyi kudarcból országos vereség Az

őszödi beszédet követő átütő MSZP-kudarc/Fidesz-siker a szocialistákat törvényszerű vereséghez, a jobboldali pártot pedig megkérdőjelezhetetlen győzelemhez juttatta az elmúlt három év minden megmérettetésén. A Fidesz elsöprő győzelmét hozó 2006-os önkormányzati választások óta eltelt időszak szocialista vesszőfutása bebizonyította, hogy a helyi bázis elvesztése lehetetlenné teszi sikeres országos kampányok kivitelezését. Az MSZP ebben az időszakban nagy léptekkel elindult azon az úton, amely az SZDSZ-t másfél évtized alatt a szakadék szélére juttatta. A párt egy olyan ördögi körbe került, amely gyakorlatilag automatikusan vezetett a 2006 óta megtartott összes választás és szavazás elvesztéséhez. A kormánypárt jövője szempontjából nyilvánvalóan kulcsfontosságú lesz a jövő évi önkormányzati választás. Mivel 80 a parlamenti választások 70 megnyerésére jelen pillanatban nem sok esélye van az MSZP60

nek, fennáll a lehetősége, hogy 50 a párt képtelen lesz kitörni az 40 SZDSZ pályájára egyre inkább hasonlító vereségspirálból, ha 30 2010 őszén nem tud a 2006-os 20 eredményénél jobbat elérni. A 10 legfőbb kérdés az, hogy egy 0 esetleges súlyos országgyűlési 1990 1994 1998 2002 2006 2009 (EP) választási vereség után milyen forrásokra alapozhatja az MSZP Megyei jogú városok Országos eredmény a következő kampány A 2002-es önkormányzati bukás után a Fidesz is finanszírozását, ha állami vereségspirálba kerülhetett volna, ha a pártvezetés támogatása a felére apad és nem ismeri fel a helyi szervezetek újjáépítésének még működési költségeinek fontosságát fedezésére is csak ingatlanvagyona felélése árán lesz képes. Márpedig, ha az MSZP nem tud a 2002 utáni Fideszhez hasonlóan új helyi szervezeti rendszert kiépíteni, akkor a párt számára a 2006 őszi vereségtől egyenes út vezethet a 2014 tavasziig – a

politikai rendszer komplexitását szem elől tévesztő tanácsadóik asszisztálásával. Zárszó A kétszintű politikai tér modellje a múlt magyarázatán túl a prognózisok készítéséhez is új eszközrendszert biztosít. Napjaink parlamenti pártjaival kapcsolatban már foglalkoztunk a közeljövővel is, azonban nem feledkezhetünk meg az új kihívók esélyeiről sem. Az LMP jövőjét erősen beárnyékolja, hogy támogatottsági mintája alapján, jelenlegi formájában – az egykori KDNP-hez és a MIÉP-hez hasonlóan – valószínűleg képtelen lenne hosszabb távon kiaknázni egy parlamenti választási sikert. Hiába érnének el 5% feletti eredményt a listákon tavasszal, ha ősszel egyetlen fontosabb helyi hatalmi pozíciót sem tudnak elfoglalni a többségi elvű polgármester-választási rendszerben. Az újbaloldali párt emellett nem reménykedhet abban sem, hogy a német zöldek példájára önálló kispártként létezzen, mivel a Szövetségi

Köztársaság – gyakran koalíciós kormányok által vezetett – tartományai sokkal nagyobb manőverezési szabadságot biztosítanak a kicsiknek, mint az egyik vagy másik nagy párt által dominált magyar helyi/területi önkormányzatok. Az LMP számára így csupán két, igen rögös út kínálkozik: az önálló baloldali hatalmi centrum kiépítése, vagy a beolvadás oldaluk vezető erejébe (lásd a Fidesz tagozataként működő KDNP és kisgazdák példáját). A Jobbik, az LMP-vel szemben igen jó eséllyel rendelkezik arra, hogy az északkeletmagyarországi térségben a vezető erők közé kerüljön. Esetükben egyenesen az lenne a meglepő, ha a jövő őszi helyhatósági választásokon nem tudnának néhány polgármesteri széket megszerezni. A radikálisok számára a legfőbb problémát a jövőben az jelentheti, hogy a liberálisokhoz és a kisgazdákhoz hasonlóan könnyen saját bázisuk foglyaivá válhatnak. A csak a pártvezetők szerint

többségben levő célcsoportnak küldött jelszavak pedig mindig kirekesztőbbek az optimálisnál, legyen szó akár a melegházasság lehetővé tételéről, akár a gabona intervenciós árának emeléséről, vagy akár a cigánybűnözés elleni harcról