Vallás | Tanulmányok, esszék » Molnár Lóránt - Reformátusnak lenni Kárpátalján

DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM EGYHÁZTÖRTÉNETI TANSZÉK „REFORMÁTUSNAK LENNI KÁRPÁTALJÁN” A KÁRPÁTALJAI REFORMÁTUS EGYHÁZ HELYZETE 1944‐70 KÖZÖTT SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTETTE: MOLNÁR LÓRÁNT TÉMAVEZETŐ: DR. BARÁTH BÉLA DEBRECEN, 2005. TARTALOMJEGYZÉK ELŐSZÓ3 I. BEVEZETÉS I.1 Kárpátalja geopolitikai jellemzői4 I.2 Kárpátalja a trianoni döntés után (1920‐1944)4 I.3 A református egyház helyzetének változásai ebben az időszakban5 I.4 A terület Szovjetunióhoz csatolása és politikai, társadalmi, gazdasági viszonyainak alakulása 1970‐ig7 II. A KÁRPÁTALJAI REFORMÁTUS EGYHÁZ 1944 ÉS 1970 KÖZÖTT II.1 Az állami elnyomás kezdete9 II.1a) Az általános helyzet9 II.1b) Egyházi élet, a Napkeleti Baráti Kör tevékenysége10 II.1c) Az állam által bevezetett korlátozások12 II.2 Csatalakozási kísérlet a baptista egyházhoz II.2a) A Magyarországi Református Egyház törekvései17 II.2b) Az 1947 évi bátyúi

lelkészkonferencia18 II.2c) A református egyház állami „regisztrációja”19 II.3 A református lelkészek meghurcolása és deportálása II.3a) A vörös hadsereg első lelkész‐áldozatai20 II.3b) A Sztálinnak írt levél és a Baráti Körösök letartóztatása20 II.3c) Újabb, nem Baráti Körös lelkészek letartóztatása22 II.3d) 1956 után23 II.4 A hruscsovi korszakról23 II.4a) Kapcsolatok a református külfölddel26 III. A LETARTÓZTATOTT LELKÉSZEKRŐL III.1 Az 1945‐57 között elítélt református lelkészek névsora28 III.2 A meghurcolt református lelkészekről részletesebben29 IV. TRAGIKUS SORSÚ TEMPLOMOK IV.1 Beregardó41 IV.2 Kajdanó41 IV.3 Szőlősvégardó42 IV.4 Bilke42 IV.5 Dolha43 IV.6 Péterfalva43 IV.7 Verbőc43 1 UTÓSZÓ.44 MELLÉKLETEK.45 IRODALOMJEGYZÉK.48 2 ELŐSZÓ Azért döntöttem a címben jelzett szakdolgozati téma kutatása és megírása mellett, mert kárpátaljai származású hallgatóként eddigi pályafutásom

alatt is sokszor ta‐ pasztaltam, hogy mennyire fáj az otthoni embereknek, különösen az idősebb generá‐ cióknak az, hogy sokáig nem élhették meg szabadon hitüket. Ezért láttam szükséges‐ nek pontosabban utánajárni annak, hogy mi miatt és hogyan korlátozták szüleinket, nagyszüleinket református hitük gyakorlásában. Amikor elkezdtem foglalkozni a Kárpátaljai Református Egyház második világ‐ háborút követő történetével, tudomásul kellett vennem, hogy a témával kapcsolatban eddig javarészt egyes személyek életművét, kiragadott epizódokat bemutató vagy nagyon vázlatos történeti feldolgozások születtek. Közismert kötetében Fritz Peyer‐ Müller valamennyire földolgozta ugyan e korszakot is, de források hiányában inkább a csehszlovák időkkel foglalkozott. Munkám során ezért arra törekedtem, hogy egy olyan összefoglaló jellegű dolgozatot készítsek, amely az utóbbi másfél évtizedben napvilágot látott

visszaemlékezésekre, publikációkra építve az 1945 és 1970 közötti időszak eseményeit részletesebben mutatja be. Igyekeztem figyelni arra, hogy a kor egyházon belüli viszonyait is minél objektí‐ vebben, több oldalról közelítsem meg, és minél átfogóbb képet adjak a korszak lelké‐ szi karának állásfoglalásaival kapcsolatban. Ha ez nem sikerült úgy ahogy szerettem volna azért történt, mert meglehetősen kevés írás látott napvilágot azon lelkészek tollából (vagy velük kapcsolatban), akik nem tudtak azonosulni a Baráti Kör tevé‐ kenységével. Tehát a leggazdagabb irodalom a „Baráti Körösök” tollából származik, vagy az ő életútjukkal foglalkozik. Ebben a tekintetben tehát munkám is csupán a megjelent irodalom függvényében tud objektív maradni. Akkor lehetne pontosabb, ha az említett Körhöz nem tartozó lelkészek állásfoglalásait is alaposabban ismer‐ nénk. Erre ma már azért is kevés esélyünk van, mert

az első csoporthoz tartozó lelké‐ szek ma már nem élnek. Talán hozzátartozóiknál lehetne még érdeklődni, hogy nem hagytak‐e hátra valamiféle dokumentációt, levelezést stb., amely eligazítana arról, hogy ők hogyan értékelték az akkori viszonyokat, az egyes eseményeket. Ilyenről sajnos kutatómunkám során, a dolgozatban felhasználtakon túl, nem szereztem tu‐ domást. Köszönettel tartozom témavezető tanáromnak, Baráth Béla Leventének, aki segít‐ ségemre volt az anyaggyűjtésben és részletesen figyelemmel kísérte a munka elké‐ szülését. Itt köszönöm meg a csetfalvai könyvtár vezetője Blanár Natália munkáját is, aki segített hozzájutni azokhoz az anyagokhoz, amelyek alapján e dolgozat nagyrészt elkészült. 3 I. BEVEZETÉS I. 1 Kárpátalja geopolitikai jellemzői Kárpátalja a Kárpátok északkeleti vonulatának nyugati oldalán fekszik és magába foglalja a Nagy Alföld egy kis darabját, az I. világháború

utáni határokat figyelembe véve területe 12000 négyzetkilométer. A terület 49%‐át erdő borítja, melynek faanya‐ ga és a só képezik legjelentősebb természeti erőforrásait. Lakossága a kelet‐közép‐ európai népek színes keveréke. Az 1930‐as népszámlálás adatai szerint az akkori 740 000 fős népesség 61,2%‐ban ruszin, 17,2%‐ban magyar, 13,8%‐ban zsidó, 4,4%‐ban szlovák és cseh, 1,95%‐ban román és 1,3%‐ban német volt. 1 , 2 Napjainkban a lakosság 1.250000 főt tesz ki, ebből kb 160000 magyar (970000‐ ruszin‐ukrán, 50000‐ orosz, 29.000‐ román, 12000‐ cigány, 7300‐ szlovák) I. 2 Kárpátalja a trianoni döntés után (1920‐1944) A terület 1920. február 29‐én Podkarpatszka Rusz néven a Csehszlovák állam része lett. A déli határ elég pontosan követte a ruszinok és románok etnikai megoszlását Keleten a korábbi magyar határ maradt meg Lengyelország felé; nyugaton stratégiai okokból a párizsi

békekötéskor fontos vasúti csomópontokat is a határon innen hagy‐ tak, és ezzel magyar csoportokat szakítottak el a Nagy Alföld magyarjaitól. Északon az Ung folyó lett az ideiglenes határ, ami miatt mintegy kilencvenezer ruszin Szlová‐ kiában rekedt, és ez a következő évtizedekben lehetséges konfliktusok forrásává vált. Ruténia másik problémája a ruszin nyelvhasználat szabályozásából eredt. Ezen a te‐ rületen három elképzelés kapott hangot. Az orosz‐pártiak, különösen a kommunista Oroszországból emigráltak, orosz nyelv elfogadtatásáért küzdöttek. Az uniált egyház klérusa által vezetett helyi csoportok a ruszin nyelvet akarták hivatalossá tenni. A harmadik irányzat az ukrán törekvéseknek engedve a Csehszlovák Tudományos Akadémia az ukrán nyelvhasználatot szorgalmazta Kárpátalján. 3 Ellenvetések között, de a csehszlovák kormányzat különösen a közoktatásban, politikai, kulturális célokban és a

szociális területeken jelentős eredményeket ért el. A történelem folyamán először a ruszin paraszt „zoon politikon” lett. Az írástudatlan‐ ság a háború végi 60‐70%‐ról 1930‐ra 40%‐ra esett vissza. Bevezették a közegészség‐ ügyi ellátást, könyvtárakat nyitottak és jóllehet főként a csehek, de megbízhatóan és becsületesen vezették a közhivatalokat. Ennek ellenére a csehek és a helyiek kapcso‐ lata hűvös maradt. 4 Az 1959‐es népszámlálás adatai szerint a magyarok létszámának aránya a kárpátaljai össz‐ lakossághoz képest 15,9%, 1970‐ben 14,4%, 1979‐ben 13,7%, 1989‐re pedig 12,5%‐ra (155.700 fő) csökkent. (Botlik József: Egestas Subcarpathica, 289) 2 Medgyessy László: Szovjet területi terjeszkedés Kelet‐Európában, 11‐12. 3 Medgyessy László: Szovjet területi terjeszkedés Kelet‐Európában, 24. 4 Medgyessy László: Szovjet területi terjeszkedés Kelet‐Európában, 26. 1 4 A két

évtizedes csehszlovák uralom alatt Kárpátalján a legégetőbb probléma a gazdasági előrelépés volt. Az új határ nyugaton elvágta Kárpátalja lakosságát a gaz‐ dagon termő magyar földektől. Az iparát a csehek nem fejlesztették, de különben sem lett volna sok esélye a hatalmas, fejlett Csehország elleni versenyben. 5 1938. november 2‐án Németország és Olaszország meghozta az első bécsi döntést Magyarország javára. Dél‐Szlovákia, amit Párizsban elcsatoltak, a többségi magyar lakossággal együtt visszakerült Magyarországhoz; Kárpátaljából a magyarlakta nyu‐ gati részt elfoglalták, és csak a hegyes, tiszta ruszin lakosságú vidék maradt Cseh‐ szlovákia része. 6 Az 1938 november 23‐i Alkotmányos Rendelet szerint Kárpátaljá‐ ból Kárpát‐Ukrajna lett, és így megkapta régen várt autonómiáját. 7 Miután Hitler megtámadta a Szovjetuniót, ezzel radikálisan megváltoztatta a két ország törékeny kapcsolatát.

Négy hét múlva a Szovjetunió elismerte Benes londoni ideiglenes kormányát és 1941. július 18‐án aláírta a szövetségi szerződést, vagyis újra hatályba helyezte a háború előtti paktumot. 8 A háború alatti és utáni időszakban Benes igyekezett tovább szélesíteni az együttműködést Csehszlovákia és a Szovjet‐ unió között és ezért Moszkvába utazott, és megkötött egy egyezményt 1943. decem‐ ber 12‐én. 9 A szovjet vezetők Benessel együtt szerették volna, ha országaikat közös határ köti össze. Benes és Sztálin valószínűleg megegyezett Csehszlovákia háború utáni határait illetően, hiszen három héttel később 1944. január 6‐án Benes egy térké‐ pen mutatta meg Churchillnek, mit ért el moszkvai látogatásán. 10 A felszabadított területeken helyi ruszin kommunisták a szovjet hatóságok hall‐ gatólagos beleegyezésével szabadon gyűléseztek és megszervezték a nemzeti taná‐ csaikat. 11 Petruschek

vezetése alatt a kommunista párti Ruténiai Nemzeti Bizottságok 1944. november 26‐án 660 olyan küldött részvételével Munkácson találkoztak, akik az észak‐déli vonal mindkét oldaláról érkeztek. Megválasztották a Kárpátontúli Uk‐ rajna Néptanácsát, amely egész Ruténiában gyakorolta a legfelsőbb hatalmat, és kije‐ lentették, hogy egyesítik erőiket a Szovjetunióval. Magától értetődő, hogy ez a gyűlés szovjet támogatás nélkül nem jöhetett volna létre. 12 I. 3 A református egyház helyzetének változásai ebben az időszakban A kárpátaljai református egyház önálló története az első világháború befejeztével kezdődik. Ugyanis addig egy pár gyülekezetet kivéve a reformációtól kezdve a Ma‐ gyarországi Református Egyház Tiszántúli Egyházkerületének volt része. Medgyessy László: Szovjet területi terjeszkedés Kelet‐Európában, 27. Medgyessy László: Szovjet területi terjeszkedés Kelet‐Európában,

33. 7 Medgyessy László: Szovjet területi terjeszkedés Kelet‐Európában, 49. 8 Medgyessy László: Szovjet területi terjeszkedés Kelet‐Európában, 39. 9 Medgyessy László: Szovjet területi terjeszkedés Kelet‐Európában, 42‐43. 10 Medgyessy László: Szovjet területi terjeszkedés Kelet‐Európában, 44. 11 Medgyessy László: Szovjet területi terjeszkedés Kelet‐Európában, 51. 12 Medgyessy László: Szovjet területi terjeszkedés Kelet‐Európában, 53‐54. 5 6 5 Az első világháború után a trianoni békeszerződés folytán sok magyarlakta terü‐ let, így Kárpátalja is idegen fennhatóság alá került. A Csehszlovák Köztársaság ré‐ szeként, elszakadva az anyaországtól és az anyaegyháztól volt kénytelen önálló éle‐ tet élni. Az akkori politikai irányzatnak, mely ugyan a demokráciát hirdette, valójá‐ ban azonban része volt az ateizmus és a kis népek beolvasztásának eszméje a cseh‐ szlovák közösségbe.

Így az egyháznak nemcsak a hitetlenséggel és közömbösséggel kellett felvennie a harcot, hanem a nem hivatalos, de hivatalból irányított soviniz‐ mussal és ateizmussal is. 13 Ez a harc meghaladta az egyház erejét és lehetőségeit, de testvéri segítséget kapott a nyugat‐európai hittestvérek részéről (Svájc, Hollandia). Így jött létre Losonc központtal a teológiai képzés, vált lehetségessé iskolák, szeretet‐ intézmények (árvaház, aggmenház) megszervezése, fenntartása. Ebben az időben az egyház számára nagy veszélyt jelentett a szekták – különösen a Jehova tanúinak – megerősödése. Az ateista szellem és gondolkodás a szekták munkájában az egyház megsemmisítésének eszközét látta, így támogatta azokat. Saj‐ nos az egyház nem volt felkészülve ezekre a megpróbáltatásokra sem szellemileg, sem fizikailag. Szellemiekben, lelkiekben megoszlottak a vélemények Nem volt egy‐ séges a fellépés, védekezés a

támadásokkal, megpróbáltatásokkal szemben. Ekkor alakult meg Kárpátalján a ʺNapkeleti Baráti Körʺ mint ébredési mozgalom, melynek célja az öntudatos – igei alapon álló – református nevelés az egyházon belül. Ennek az irányzatnak voltak ellenzői és volt egy olyan csoport is, amelyik közömbös volt iránta. Ez az ébredési mozgalom hatással volt az egyetemes kárpátaljai református egyházra, de sok helyen ellenállásba ütközött saját vezetői, lelkipásztorai részéről. Így az egyház nem tudott kellően ellenállni az ateizmus és a szekták támadásának. Az eredmény az lett, hogy a fent említett két erő sok egyháztagot kiszakított a refor‐ mátus egyház kebeléből. A Kárpátalján működő más egyházak, a római katolikusok, görög katolikusok is ugyanilyen kísértésnek voltak kitéve, és nem voltak felkészülve a megváltozott körülményekre. Az egyházak tekintélye, hatalma, lehetőségeik csök‐ kentek. Az

egyházi iskolák nagy része megszűnt, államosították azokat, de azért az egyházak még így is elég nagy erőt képviseltek. A református egyháznak akkoriban 90 temploma és számos imaháza működött több mint 100 lelkipásztorral és hitoktatóval. Ezekhez kell még számítani erősítés‐ ként a kántortanítókat, kik kántori szolgálatot végeztek. Így érkezünk el az 1938‐as esztendőhöz, amikor a müncheni egyezmény követ‐ keztében Kárpátalja magyarlakta része újból az anyaországhoz került, majd 1939 márciusában az egész Kárpátalját visszacsatolták Magyarországhoz. Öt év telt el az új körülmények között. Kárpátalja reformátussága ismét a Tiszántúli Egyházkerület része volt. Közben tombolt a második világháború, nagy volt a veszteség, növekedett a félelem az emberek körében. A sokat emlegetett szovjet és ateista uralom közeledte szinte megbénította az egyházi életet is. A félelem és kétségbeesés

pánikszerűen ter‐ Ezt a szemléletet az internacionalizmus szelleme támogatta. Vagyis: te, magyar református, légy internacionalista, de ők megmaradtak cseheknek és sovinisztának. (Pungur József: A nemzeti kisebbségek teológiája, 168.) 13 6 jedt. Így történt, hogy a szovjet csapatok elől nagyon sokan elmenekültek, köztük református lelkészek is. Mindenki bizonytalan volt és Kárpátalján nem állt vezető az egyház élén. A három esperességre tagozódó Kárpátalja megbénulva, tanácstalanul várta a fejleményeket. A megfélemlítés nem maradt el 14 Tényleges egyházi struktúráról, tisztázott jogi viszonyokról nem lehetett beszél‐ ni. Zavaros körülmények lett püspök előbb Györke István ‐ akit hamarosan depor‐ táltak ‐ majd Gencsi Béla. 15 I. 4 A terület Szovjetúnióhoz csatolása és politikai, társadalmi, gazdasági viszo‐ nyainak alakulása 1970‐ig 1945. június 29‐én Moszkvában Csehszlovákia és a

Szovjetunió kormánya megkötöt‐ te azt a szerződést, amely rögzítette Kárpátalja kiválását a csehszlovák államból, el‐ döntve ezzel hovatartozásának kérdését. Ekkor a kárpátaljai ruszinságot erőszakkal besorolták az ukránság kötelékébe. 16 1946. január 22‐én az SZSZKSZ Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége rendeletben szabályozta Kárpátontúli Ukrajna közigazgatását, amely szerint az átmenetet képező ʺminiállamotʺ az Ukrán SZSZK Kárpátontúli területévé szervezték át a következő felosztásban: 13 járás, két területi jogú, 8 járási jogú város, 28 mezőváros, és 257 köz‐ ségi tanács. Kárpátaljának ekkor 38 városa, 561 községe, vagyis összesen 599 települése volt. A megye székhelye Ungvár lett. Kárpátalján már a csehszlovák időszakban is számos település nevét ʺszlávosítottákʺ. 1946‐ban az USZSZK Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének rendelete értelmében a vidéken közel száz,

kárpátukránok és magyarok által lakott település nevét változtat‐ ták meg. Akadályokat gördítettek a magyar szellemi élet újjáalakítása elé. Sokan naivan azt hitték: ha 1946 után Kárpátalján is a szovjet törvények lépnek életbe, akkor a nemze‐ tiségiek, így a kisebbségi magyarok is számarányuknak megfelelően vehetik ki ré‐ szüket az újjászerveződő politikai és kulturális élet irányításából. Mivel az autonóm jogokat nem élvező magyarságot ʺnem illette megʺ önálló napilap, hamarosan a pub‐ licisták is megtapasztalták, hogy a fordításos Kárpáti Igaz Szóban eleinte el‐ elcsúszott egy‐egy eredeti magyar írás is, de később csak akkor, ha a szerző az erede‐ tivel együtt benyújtotta versének, elbeszélésének, riportjának, cikkének stb. ukrán fordítását is. Mindez bénítóan hatott a magyar szellemi, kulturális életre, s nem utol‐ sósorban az alkotó értelmiségre. Kilátástalanság, félelem

fészkelt sokak szívében. Már Horthyék bevonulása elől a Gulácsy Lajos: A Kárpátaljai Református Egyház múltja és jelene, Útközben, 45‐47. (http://www.karpatokuzhgorodua/szervezetek/reformatushtml) 15 Reformátusok a II. világháború után Ukrajnában (http://church.lutheranhu/reformatio/pehhukrajna/pehhukrhtm) 16 Dupka György: Kárpátalja magyarsága, 29. 14 7 Szovjetunióba menekülő kárpátaljaiak, párttagok és pártonkívüliek egy része is Sztá‐ lin lágereiben kötött ki. A Szovjetunióba emigrált kommunisták közül sokat kémnek nyilvánítottak, és koncepciós perbe fogtak. 17 A kárpátaljai magyarságot közvetlenül a háború után súlyosan érintette a ma‐ gyar nyelv használatának üldözése, még ha ez a hullám később fokozatosan enyhült is. Ebben az időszakban űzött vadnak számított az‐az öntudatos kárpátaljai ruszin is, akiről feltételezhető volt, hogy nem érzi magát sem nagyorosznak, sem ukránnak. A

kárpátaljai magyarság művelődési életében az általános enyhülés első jelei csak 1954‐1955‐ben mutatkoztak (már korábban, 1947‐től 101 magyar tannyelvű iskola működött a területen, 12524 tanulóval, ebből azonban 18 csak hétosztályos iskola volt 5396, 83 pedig elemi iskola, 7128 tanulóval). A nemzetiségi lakosság eszmei‐ideológiai nevelésére helyezték a hangsúlyt, a művelődési, publikálási stb. lehetőségek ekkor még igen szűkösek voltak 18 1957‐ben megindult a magyarországi lapok és könyvek behozatala. Ekkor jött létre egy sor közművelődési intézmény (a Magyar Filológiai Tanszék, a Kárpáti Igaz Szó szerkesz‐ tősége, a Beregszászi Népszínház, a magyar tannyelvű iskolarendszer az óvodától a középiskoláig, 1970‐ig pedig különböző irodalmi körök is). 19 Botlik József ‐ Dupka György: „Ez hát a hon” , 62. Botlik József ‐ Dupka György: “Ez hát a hon” 64. 19 Dupka György: Kárpátalja

magyarsága, 31‐32. 17 18 8 II. A KÁRPÁTALJAI REFORMÁTUS EGYHÁZ 1944 ÉS 1970 KÖZÖTT II. 1 Az állami elnyomás kezdete II. 1 a) Az általános helyzet Az egyház felszámolására irányuló állami politika különösen az első időszakban ‐ itt még sokkal durvább volt, mint a többi szocialista országban. A tét itt nem az volt, hogy hogyan tud élni az egyház elnyomatásban, hanem az, hogy egyáltalán életben maradhat‐e, hogy fennmaradnak‐e legalapvetőbb funkció, létezhet‐e a protestáns igehirdetés, lesznek‐e még protestáns templomok és lelkészek. Az ortodox kulturális hagyománnyal bíró Oroszország XX. századi birodalma szinte egyáltalában nem ismerte a protestantizmust. Kérdéses volt, hogy bármilyen jogi statust kaphatnak‐e. 20 Kárpát‐Ukrajna fenyegető megszállása a Vörös Hadsereg által félelmet és pánikot váltott ki a lakosság körében. A magyar lakosság egy része, így reformátusok is Ma‐ gyarországra

menekültek. Kereken 100 lelkész hagyta el 40 gyülekezetét, és települt át Magyarországra. De ennél nagyobb volt a munkatáborokba elhurcoltak száma A „malenykij robot” 21 . A 4 ukrán front 0036 számú határozata értelmében22 1944.november 14‐16 között 18 és 50 év között minden magyar férfit összeírtak és ezt követően deportáltak. 23 A legnagyobb megtorlást szenvedte el ekkor a kárpátaljai magyarság. A becslések szerint több mint 40 000 kárpátaljai magyart és svábot zártak lágerbe. Minden harmadik ember odahalt 24 , 25 1946‐tól fokozatosan hazaengedték az életben maradottakat. Az elhurcoltak 70%‐a nem látta viszont szülőföldjét Csontjaik jeltelen sírokban nyugszanak Szolyvától a távoli Szibériáig. Több ezer ember a szolyvai táborban halt meg flekktífuszban. (Ma ezen a helyen Közép‐Európa egyik legnagyobb emlékparkja létesült Szolyvai Emlékpark néven, amelyet a kárpátaljai magyarság emelt közadakozásból.)

A katonaköteles magyar férfiakkal szemben tanú‐ sított bizalmatlanság jóformán Sztálin haláláig megmaradt, de előszeretettel, gyakran erőszakkal toborozták a magyar ifjakat a Donyec‐medencei bányaüzemi munkára. Ez Reformátusok a II. világháború után Ukrajnában (http://church.lutheranhu/reformatio/pehhukrajna/pehhukrhtm) 21 magyar jelentése: „kis munka”. Azt hazudták azoknak az embereknek, akiket elvittek, hogy csupán három napig fog tartani, de évek lettek belőle.(Molnár Lóránt) 22 Részlet a dokumentumból: „A német és magyar nemzetiségű hadköteles személyeket, akik Kárpátontúli‐Ukrajna felszabadított területén élnek, külön csapatokban, listák szerint, konvoj alatt hadifogolytáborba kell irányítani.” (Dupka György szerk: Egyetlen bűnük ma‐ gyarságuk volt – Emlékkönyv a sztálinizmus kárpátaljai áldozatairól, 7.) 23 Fritz Peyer‐Müller: A KRE története a két világháború között, kitekintéssel a

jelenre, 388. 24 Sok embernek még a sírját sem tudják, hogy hol található. A nagy szám miatt Kárpátalján nincs olyan család, amely ne gyászolná rabságban elpusztult hozzátartozóját. (Pungur József: A nemzeti kisebbségek teológiája, 168.) 25 Nagy Jenő beszámol arról, hogy már az úton vagononként naponta legalább 2‐3 halottal lehetett számolni. (Nagy Jenő: Megaláztatásban, 50‐51) 20 9 a rendelkezés az 1927‐38 között született fiatalokat érintette. Kényszermunkára el‐ hurcolták a sváb, illetve német származású lányokat és asszonyokat is. Ezt a ször‐ nyűséget évtizedeken keresztül titkolták. Hiszen aki föl merte emelni a szavát, azo‐ kat is elítélték. Így fejezték le folyamatosan a kárpátaljai magyar, valamint a magyar‐ barát ruszin értelmiséget, a római, a görög katolikus és a református egyház vezető papjait; közel 20 református lelkészt, 19 római katolikus papot, 129 görög katolikus papot

hurcoltak el a GULAG‐okra. Egy tollvonással megszüntették a kárpátaljai gö‐ rög katolikus egyházat. 26 Azokat a papokat, akik nem tértek át az ortodox hitre, 25 éves szibériai lágerbörtönre ítélték. Perbe fogtak mindenkit, aki valamilyen beosztásban volt, ill. közszolgálatot látott el a Horthy‐korszakban, ezeket szovjetellenes elemekként kezelték. 27 Sokukat golyó általi halálra ítéltek. A bolsevik eszme hirdetői szétrombolták a kárpátaljai polgári társadalmat, az embereket földönfutókká tették, a gazdákat pedig kolhozba kénysze‐ ríttették. Aki ellenállt, az kuláklistára került Élete végéig viselhette ezt a bélyeget 28 A menekülés és a deportálás nagyfokú bizonytalanságot váltott ki a megtizedelt re‐ formátusok közölt. Narancsik Imre, Balogh Sándor és Szutor Jenő lelkész letartózta‐ tása és korábbi politikai tevékenység miatti elítéltetése még inkább megfélemlítette az egyházat. A református

egyház valósággal megbénult a rázúduló események alatt. A veze‐ tő lelkészek jó része tehetetlenül állt az egyházban és államban végbemenő változá‐ sokkal szemben. A vezetőiktől megfosztott reformátusok egy emberileg tekintve el‐ képzelhetetlen csodára vártak. Valósággal megbénították a felmerülő problémák az egyház cselekvőképességét. 29 II. 1 b) Az egyházi élet, a Napkeleti Baráti Kör tevékenysége A megszállás után az állami hatóság megnyugtatta az egyházat, és engedélyezték addigi munkájuk folytatását. Az egyházi élet mértékét azonban ők határozták meg Az egyház tevékenysége a templomi istentiszteletekre és a temetésekre korlátozó‐ dott. Az istentiszteleteket általában zavartalanul megtarthatták Gyülekezeteken kí‐ vüli tevékenységeket azonban lelkésztalálkozókat, egyházmegyei gyűléseket és kon‐ ferenciákat már nem engedélyezték. Az 1946 évi jelentés szerzője azzal számolt,

hogy a jövőben a gyülekezési tilalom még szigorúbb lesz. 30 A püspökség 350 tagjából 129‐et a „szovjet nép ellenségé”‐nek nyilvánítottak, közülük 30‐ an a Gulagokon pusztultak el. (Botlik József: Egestas Subcarpathica, 286) 27 Így hurcolták el a magyar parlament 1938‐44 közötti kárpátaljai képviselőit, pl: Ilniczky Sándort, a kárpátaljai kormányzóis biztos főtanácsadóját, kanonokot, Fenczik István görög katolikus teológiai tanárt, aki kivégzése előtt visszautasította a pravoszláv püspöki tisztséget, így ítélték halálra Bródy András volt ruszin miniszterelnököt, Demkó Mihály és Kricsfalusy‐ Habár Endre képviselőket.(Botlik József: Egestas Subcarpathica, 286‐287) 28 Dupka György: Kárpátalja magyarsága, 28. 29 Fritz Peyer‐Müller: A KRE története a két világháború között, kitekintéssel a jelenre, 388‐ 389. 30 Fritz Peyer‐Müller: A KRE története a két világháború között,

kitekintéssel a jelenre, 389. 26 10 Konkrét példa az események alakulására Csetfalva 31 . Itt 1946‐ig lehetett nyilváno‐ san konfirmálni, az 1933‐34‐ben születettek már arra kényszerültek, hogy titokban átjárjanak a szomszéd faluba, Sárosorosziba, és ott egy bizonyos Sütő Kálmán nevű lelkész tanította meg az alapokat nekik. 1944 után a hitoktatás is megszűnt A refor‐ mátus elemi iskola közvetlenül a háborút követően be lett zárva, és tanítói lakás lett belőle. Templomban keresztelni lehetett, de pl tanítónak a gyerekét nyilvánosan nem volt ajánlatos (a tanítóra, de különösen a lelkészre nézve). Temetésekkor a lelkész palást nélkül kísérte ki a halottat a temetőbe, harangszó nélkül (de érdekes, hogy a közel 50 év kommunizmus alatt csupán egyetlen temetés volt, amely nem lelkész közreműködésével zajlott). Egyébként nem volt szabad harangozni istentiszteletre sem, azzal magyarázta ezt a hatóság,

hogy közel a határ, és ne tudják az ott élők, hogy itt falu van (bár eddig tudták, nyilván nem felejtik el). Az iskolás korúakat 32 a kezdetektől tiltották az istentiszteletre való járástól, de az 50‐es években már különösen figyelték és büntették is őket. Nagy ünnepekkor szer‐ veztek valamilyen rendezvényt, amivel elvonták őket, hogy elmenjenek az ünnepi istentiszteletre, pl. Húsvétkor nyúlkiállítást szerveztek 33 A Baráti Kör nem tudott belenyugodni abba, hogy az egyházi munka az isten‐ tisztelet kereteire korlátozódjék. A Baráti Kör lelkészei hangsúlyozták, hogy a misz‐ szió éppen ilyen körülmények között rendkívül fontos, minden percet ki kell hasz‐ nálni, amíg nem késő. Ezért fokozták evangelizációs munkájukat a gyülekezetekben és az ifjúság körében. A Baráti Kör 1945‐ben egy egyhónapos bibliatanulmányi al‐ kalmat szervezett Mezőgecse községben 34 , amelyen a fiúkat és leányokat a

vasárnapi iskolában való együttműködésre és a házi istentiszteletek szervezésére készítették elő. A tehetségesnek talált fiatalokat kiképezték a vasárnapi istentiszteletek vezetésé‐ re. De csak azokban a gyülekezetekben láthatták el a szolgálatot, amelyek a Baráti Körhöz tartoztak, vagy amelyek nagy fontosságot tulajdonítottak az utánpótlásnak 35 . A Baráti Kör lelkészei az akadályok ellenére is hirdették Jézus Krisztus evangéliumát. Sőt arról is beszámol, hogy a nagy szorongattatásban lelki ébredés indult meg a gyü‐ Csetfalva egy, a Bereg megyéhez tartozó település, a Tisza jobb partján, a másik oldalon Tiszabecs és Milota helyezkedik el. Egy helyben lakó, abban az időben fiatal korú, de ma is élő Molnár Olgával beszélgettem. 32 A 18 év alatti fiatalokkal az egyháznak nem volt szabad foglalkozni (Pungur József: A nemzeti kisebbségek teológiája, 168.) 33 Interjú Molnár Olga, csetfalvai lakossal (lejegyezte:

Molnár Lóránt) 34 Horkay Barna leírja, hogy a bibliaiskola előadói lelkészek voltak, akik három‐négy napon‐ ként váltották egymást. A fő tantárgyak: Heidelbergi Káté, egyháztörténet, Bibliaismeret, imádság, bel‐ és külmisszió voltak. Minden reggel az aznapi aranymondások megbeszélésé‐ vel és imádsággal kezdődött a nap. A fiatalok szorgalmasan tanultak, nem kényszernek, ha‐ nem kegyelemnek tekintették azt. (Horkay Barna: A Keleti Baráti Kör, 111) 35 Fekete Ágnes Gulácsy Lajossal készített interjújából kiderült, hogy feladata különböző volt. Mint fiatalember tanította a konfirmációt, a hittant. Ahol helyettesíteni kellett, oda ment, a szlovák határszéltől a román határszélig járt. Az iratmissziót is végezte (Fekete Ágnes inter‐ júja Gulácsy Lajossal, http://reformatusoklevele.reformatushu 2004 szeptember 15) 31 11 lekezetekben. A Baráti Kör ilyen tevékenysége nemcsak helyesléssel találkozott 36 A

lelkészek nagy része a Baráti Körrel szemben azt a nézetet képviselte, hogy nem sza‐ bad az államot megtorló intézkedésre provokálni a megengedetten felüli tevékeny‐ séggel. Az egyház vezetői először tartózkodóan viselkedtek a Baráti Körrel szemben, később egyenesen elutasító magatartást vettek fel. Az ő helyzetük nem volt könnyű az állami hatóság és a gyülekezetek között. 37 Gulácsy Lajos úgy emlékezik 38 vissza az eseményekre a Baráti Körrel kapcsolat‐ ban, hogy a megmaradt lelkipásztorok fele, körülbelül harminc személy az ébredési mozgalom híve lett (tehát ezek szerint nem voltak annyira kisebbségben, mint azt a fentiek elmondják). Sajnos a hivatalos egyházi vezetőség, a három esperes – Bari Gyula, Gencsi Béla és Lajos Sándor – részéről tartózkodás, később ellenállás mutat‐ kozott az evangéliumi mozgalom iránt. 39 Valójában három csoportra oszthatóak az akkori lelkészek a Baráti Kör

megítélé‐ sének tekintetében: voltak, akik a Kör tagjait alkották (Zimányi, Horkay, Kovács), voltak, akik nem számítottak tagoknak, és közömbösséget tanúsítottak iránta (pl. Forgon Pál nyugalmazott püspök), és akadtak, akik ellenezték, ők voltak vezető po‐ zícióban az egyházban (Gencsi Béla, Bari Gyula). II. 1 c) Az állam által bevezetett korlátozások 1) A reformátusok és az állam között folyó megbeszélések arról tanúskodtak, hogy a szovjet állam egyáltalán nem ismerte a református egyházat. Fogalmuk nem volt sem az egyház szervezetéről, sem jogi helyzetéről vagy nagyságáról. Az állami szervek azt hitték, hogy néhány ezer taggal rendelkező kevésszámú gyülekezetről van szó, amelyek a Vatikán alá tartoztak. Ezek a nem létező kapcsolatok, valamint a Magyarországi Református Egyházhoz fűződő kapcsolatok gyanúsak voltak előttük. Némelyek úgy állították be a hívek előtt, mint egy új vallást, s nem

mint megújító mozgal‐ mat az egyházon belül. Mint minden mozgalomnak, nemcsak jó oldala, hanem hibái is vol‐ tak, sokszor adott okot megérdemelt bírálatokra és elmarasztalásra. Látványosságra törek‐ vés, felszínesség, külsőségesség, elbizakodottság, ítélkezés – sok ehhez hasonló hiányosságra akadt példa. Rosszindulattal tálalva ezeket a hibákat, melyek valóságosak voltak, torz képet festettek az ébredési mozgalomról. (Gulácsy Lajos: A Kárpátaljai Református Egyház múltja és jelene, Útközben, 47. (http://www.karpatokuzhgorodua/szervezetek/reformatushtml) 37 Fritz Peyer‐Müller: A KRE története a két világháború között, kitekintéssel a jelenre, 389‐ 390. 38 Gulácsy Lajos: A kárpátaljai református egyház múltja és jelene, Útközben, 47. (http://www.karpatokuzhgorodua/szervezetek/reformatushtml) 39 Horkay Barnabás úgy emlékszik vissza, hogy a következő vádakkal támadták őket: Új val‐ lást csinálnak,

‐ kettészakítják a gyülekezeteket,‐ megrontják ősi, kálvinista hitünket, ‐ a Bib‐ liával és ősi kálvinista hitelveinkkel ellentétben hirdetik a megtérést, ‐ szektásak, ‐ önteltek, ‐ elbizakodottak, ‐ erőszakosak, ‐ másoknál különbnek tartják magukat, ‐ azt állítják magukról, hogy biztosan a mennybe mennek. – De sohasem magyarázták meg, hogy szerintük mik azok az ősi kálvinista hitelvek, mi az igazi megtérés. (Horkay Barna: A Keleti Baráti Kör, 109.) 36 12 Ezért a hatóság gyanakvással kísérte a református egyház tevékenységét, amely ellen a legkülönbözőbb területeken próbáltak fellépni. Kihasználták a vezetés nélkül ma‐ radt református egyház helyzetét, és a felelősöket kész tények elé állították. 2) Az egyház ellenfele az ungvári egyházügyi titkárság volt, amelyet kezdetben egy rutén, röviddel azután pedig egy ukrán állami képviselő irányított. Ez a kijevi

kultuszminisztériumtól kapta az utasításokat. Az egyházügyi titkárság és a három esperes közötti tárgyalások a nyilvánosság kizárásával folytak. A református egyház képviselője a hatóságok előtt Bary Gyula rangidős esperes volt. Helyzetét tehetetlen‐ ség és megfélemlítettség jellemezte. Az esperesek maguk is állandó megfigyelés alatt álltak, így gyakran voltak zaklatásnak kitéve. A politikai rendőrség rendszeresen ki‐ hallgatta őket, lelkész társaik felől is kikérdezték az espereseket. 1946‐ban Munkácson tárgyalásra került sor az ukrajnai kultuszminiszter és a pro‐ testánsok között. Az egyházi delegáció vezetője Kováts József lelkész és Stumpf Jenő baptista prédikátor, mindketten Munkácsról. A kultuszminiszter arra akart választ kapni, hogy a szovjet, vagy a magyar államot tekintik‐e törvényesnek. A reformátu‐ sok Pállal azt felelték, hogy minden hívő református köteles annak a hatóságnak

en‐ gedelmeskedni, ahová Isten helyezte. Ezért a reformátusoknak le kell vonni a politi‐ kai változásokból a következtetést, és el kell ismerniük a szovjet államot. Az egyházi törvények keretei közti kitételt a hatóságok nem akarták hallani, mint ahogy az arra való utalást sem, hogy a református egyház, mint autonóm testület eddig a maga törvényeit teljes szabadságban hozhatta. Később az állami hatóság képviselői Ungvá‐ ron egy egyházi delegáció előtt azt a kijelentést tették, hogy az egyházi törvényeket tiszteletben tartják. A református egyház előtt azonban teljesen világos volt, hogy számukra a Kijevből kapott utasítások és rendelkezések az érvényesek. Az egyház autonómiájáról már nem lehetett szó. Annál inkább óhajtottak a reformátusok a Szovjetunióban élő többi református egyházzal kapcsolatot felvenni. A kultuszminiszter tájékoztatása szerint mintegy 60.000 evangélikus és 40000 református él

az állam területén A miniszter szerint azonban csak akkor lehet szó más protestáns egyházakkal való kapcsolattartásról, ha a református egyház struktúráját tisztázták. 40 3) Zavar volt az egyházi vezetőség választásával kapcsolatban, mivel ezzel kap‐ csolatban még nem tisztázódott maradéktalanul, hogy egyáltalán lehet‐e ilyen vá‐ lasztást tartani, vagy nem. Az 1946 évi névtelen jelentés szerint! Györke István lel‐ készt választották a Kárpát‐Ukrajnai református egyház püspökévé. Hogy Györke a püspöki hivatal várományosa, az vitathatatlan volt. Györke a Baráti Kör vezetőségé‐ hez tartozott, és személyében egyesítette az ébredést és hagyományos egyházi irá‐ nyokat a Baráti Körben. Élvezte a református egyház bizalmát, és ugyanakkor szemé‐ lye biztosíték volt arra, hogy az ébredési mozgalom munkája zavartalanul folytató‐ Fritz Peyer‐Müller: A KRE története a két világháború

között, kitekintéssel a jelenre, 391‐ 393. 40 13 dik majd Kárpát‐Ukrajnában. Györke nyilvánvalóan megfelelt az állami szervek el‐ képzeléseinek is. A kultuszminiszter a jövendő püspöktől kegyességet és magasabb műveltséget kívánt, valamint azt, hogy ne folytasson politikai tevékenységet sem Bródy András autonóm pártjában, sem pedig a volt Keresztyén‐Demokrata Pártban. Ezek az állami elképzelések szépen hangzottak, de az állam valódi szándéka rej‐ lett mögöttük. A jövő egyházi vezetőségéről folytatott megbeszéléseken nyilvánvaló lett, hogy milyen vezetőséget is akar látni a szovjet hatóság. Olyan esperes személyét helyezték kilátásba, akinek a megválasztása az orosz hatóságoktól függ. Az esperes‐ nek teljhatalommal kell rendelkeznie az egyházi ügyek intézésében. Jogosult arra, hogy egyes lelkészek működési engedélyét felfüggessze, és különböző büntető akci‐ ókat foganatosítson.

Ez magyarul azt jelentette, hogy az egyház vezetőjének egyházi áldást kell adnia az állami rendelkezésekre. A teljhatalom az ungvári egyházügyi titkárság kezében volt, nem pedig az egyház felelős vezetőinél. Gencsy Béla 41 . Nem világos, hogy végül is milyen körülmények között lett Gencsy Béla lelkész a református egyház püspöke. Az 1946‐os jelentésben az Ungi egyházmegye helyettes esperesként szerepelt. Kétségtelenül ahhoz az egyházi veze‐ tőséghez tartozott Bary Gyula és Lajos Sándor esperesekkel együtt, akik az állami hatóságokkal tárgyalást folytattak. 1946 végén még semmi esetre sem volt püspök, Gencsy, noha az irodalomban mindig úgy szerepel, mint aki 1944 óta az egyház ve‐ zetője volt. Állásában megerősítette a rangidős esperes, Bary Gyula 1946‐ban történt lemondása. Gencsy Béla Mocsarkóval együtt fontos szerepet játszott a református gyülekezetek állami összeírásában. Együtt hajtották

végre a hatósági intézkedéseket a reformátusok és baptisták között. Ez a körülmény, valamint a legjobb kilátásokkal rendelkező jelölt, Györke István deportálása egyengette Gencsy útját. 1948‐ban előbb főesperes lett, később püspökként lépett fel. A főesperes választás arra utal, hogy a hatóság a református egyházat a baptisták mintájára akarta szervezni, mivel ez az egyház ismeri a főesperesi címet. Gencsy és két esperes alkotta az egyházi vezetőséget, a Kárpátokon túli Református Egyház úgynevezett Püspöki Tanácsát. A püspöki tanács volt az egyházi struktúra kialakulá‐ sának első jele. Minden egyéb, amire a református egyház valamikor büszke volt, ‐ tehát az egyház demokratikus struktúrája, a zsinati‐presbiteri rend ‐ elpusztult. De Gencsy személyében kétségtelenül olyan ember állt a legfelsőbb hatóság előtt, aki kész volt az állam érdekeit országos és nemzetközi konferenciákon

megvédeni. 42 Gencsy Béláról tudható az is, hogy gyengéi voltak a pénzügyek. Vagyis vannak arra utalások, hogy nem mondott nemet akkor, ha akár kétes módon is, de hozzájut‐ hat valami pénzhez. Zimányi József a következőket mondta róla egy nagydobronyi lelkészválasztás kapcsán, amikor a három jelöltből azt tette meg Gencsy, aki egyetlen Gencsy Béla Botfalván született 1899‐ben, meghalt 1979‐ben, a püspöki tisztet 1977‐es le‐ mondásáig töltötte be. (Dobos László Gábor: A szomszédos országokban élő reformátusok helyzete, Confessio, 1986. 3szám, 46) 42 Fritz Peyer‐Müller: A KRE története a két világháború között, kitekintéssel a jelenre, 394‐ 395. 41 14 szavazatot sem kapott: „Engem különösen nem kedvelt, úgyhogy döntésekor a lelki‐ ismeretével sem került szembe: „mivel Szabó Bélának nincsen pártja, rá senki sem szavazott, akkor legyen ő a pap, mert akkor nincs vita”. Ez volt a püspök bölcs,

ke‐ resztyén megoldása, persze e mögött az volt, hogy Szabó Béla a fizetéséből a tizedet, vagy huszadot, nem tudom mennyit, de egy bizonyos összeget ígért a püspöknek. Nagydobronyban csak 400 rubel volt a fizetés, de minden karácsonykor 4‐5000 rubel volt az az összeg, amit kapott a lelkész, és nem kellett utána adót sem fizetnie. Szabó ennek egy részét adta mindig a püspöknek.” 43 A másik „pénzes” esetről szintén Zimányi József beszámolójából tudunk, akinek tudomására jutott, hogy a püspök sok bevételre tesz szert, és kevés után adózik, és azt gondolta, hogy egy kicsit meg kellene „táncoltatni”. Akkor nagyon komolyan büntették az adócsalást. Útiköltség címén is több ezer rubelt vett fel, de soha nem tett a gyülekezetekben látogatást, csak ha nagyon elkerülhetetlen volt. Csak a hivatali fizetését jelentette be adóalapnak. De mielőtt Zimányi elindult volna intézkedni, azt olvasta a Bibliában, a

Példabeszédek könyvéből: „A te dolgodat intézd el a felebarátod‐ dal, de másnak titkát meg ne jelentsd, ne mondd azt, amiképpen ő cselekedett én velem úgy cselekszem én is ővele.” Példabeszédek 24:29 Ezután megkereste a püspököt és meg‐ mondta neki, milyen szándékkal indult el, de Isten szeretetteljes, de kemény keze visszatartotta. 44 De sajnos nemcsak pénzügyi dolgok terén került elő a neve, hanem Gecse Endre huszti lelkész halálával kapcsolatban is. Húga ugyanis a következőket írta vele kap‐ csolatban: „Az előzmény az 1956‐os magyarországi forradalom volt (mármint ami miatt kapóra jött Gecse Endre letartóztatása). Bandi korábban összetűzött a püs‐ pökkel, aki a ’45 utáni hatalom lelkes kiszolgálójának bizonyult. Gencsy utólag azt mondta nekem, hogy Bandi elismeréssel beszélt neki (mikor, milyen körülmények között, amikor a család már csak holtan láthatta, akkor is csupán messziről) a szovjet

börtönviszonyokról.” 45 Ennek alapján, illetve figyelembe véve a Baráti Körös lelké‐ szek (Zimányi, Horkay) Gencsy‐vel kapcsolatos véleményét, és azt, hogy hogyan sürgette a KGB kézre jutásukat 46 , nem lehet kizárni, hogy része volt Gecse Endre le‐ tartóztatásában is (aki egyébként nem tartozott a Baráti Körhöz). 4) Az új szovjet hatóság nagy figyelmet fordított a lelkészekre. Teljes csendben el‐ kezdtek olyan embereket toborozni, akik az egyház közösségi életét megfigyelték. Adatokat gyűjtöttek minden lelkészről és a legtevékenyebb gyülekezeti tagokról. Gondosan feljegyezték, miről prédikáltak a lelkészek. Sokan váltak besúgókká, vagy Hargita Árpád: Tűzoszlopoddal jéghegyek között – Zimányi József életútja. 249 Hargita Árpád: Tűzoszlopoddal jéghegyek között – Zimányi József életútja, 250. 45 Gecse Anna: A szolgálat vége. Reformátusok Lapja, 1990 április 29, 17 szám, 5 46 Zimányinak az

ungvári börtönben felolvastak egy levelet – amelyet nagyon nagy valószí‐ nűséggel Gencsy írt ‐, amelyben a szerző arra kéri a KGB‐t, hogy Zimányit és társait izolálják minél hamarabb, mert „amíg ezek az emberek szabadon vannak és tartják a konferenciákat, evangelizációkat, a Komszomol Kárpátalján nem fog növekedni.” (Hargita Árpád: Tűzoszlo‐ poddal jéghegyek között – Zimányi József életútja, 96.) 43 44 15 anyagi okokból, tehát ilyen, vagy olyan előnyökért, vagy pedig saját érdekből. Nem ritkán elhurcolta a politikai rendőrség a lelkészeket. Az egyházi épületek és ingatla‐ nok kisajátítása, amelyre 1946 szeptemberében került sor, megsemmisítette a gyüle‐ kezetek és lelkészek anyagi létalapjait. Először az elhagyott lelkészházakat sajátítot‐ ták ki, ahonnan a lelkészek elmenekültek. 47 Érdemes lehet megnézni egy konkrét példát ezzel kapcsolatban, Csetfalvát. Amint azt az interjúból

megtudtam, Kovács Árpád, az utolsó helyben lakó lelkész elmenekülése után a parókiát államosították, és 1947‐ben már állami iskola működött benne először, majd kolhoziroda, végül pedig óvoda. 48 A gyülekezeteknek 400 négyzetméternyi földet engedélyeztek kert céljára Ami a lelkész tulajdonában maradt, magas adóval sújtották. Az ingatlanból származó haszontól függetlenül az állam által kivetett adót kellett utána leadni. Az 1946 évi rossz termés néhány lelkészt arra kényszerített, hogy a hiányzó termés értékét köl‐ csön vegyék, hogy a kivetett beadást teljesíteni tudják. Az adó azért volt olyan ma‐ gas, mivel az egyházi földeket a legmagasabb kategória szerint adóztatták meg. Az adót büntetés, per és deportálás terhe mellett könyörtelenül behajtották. Horkay La‐ jos salánki lelkészt a hatóság a szószékről, palástban akarta börtönbe hurcolni, mivel nem tudta az adót megfizetni. Az állam

eleinte azt sem engedte, hogy a gyülekezet vállalja a lelkész adóját. Az anyagi létalap elvesztése mélyen érintette a lelkészeket. Hogy eltartsák ma‐ gukat, és a gyülekezeteket mentesítsék, néhány lelkész másodállásban polgári állást vállalt. Hivatali munkájuk mellett továbbra is elvégezték a gyülekezetek lelki gondo‐ zását, és megtartották a prédikációkat. Ezzel a munkamegosztással azonban nem értett egyet az állam. Választás elé állította a lelkészeket: polgári foglalkozás, vagy lelkészi hivatal. A kettőt egyszerre nem gyakorolhatták Az állam minden lelkészi tevékenységet megtiltott annak a lelkésznek, aki polgári foglalkozást vállalt. A ható‐ ság nyíltan megvallott célja az volt, hogy a lelkészeket anyagi kényszerrel szorítsa rá hivatásuk elhagyására. Az állam kész volt a lelkészeknek állami állást is biztosítani, ha leteszik a palástot, és néhány lelkész valóban lemondott a lelkészi

hivatalról, hogy gazdálkodóként az államtól kapott földet műveljék. Azért is jó erről tudni, mivel a gyülekezetek hosszú ideig nem lettek volna képesek a lelkészeket eltartani. 49 5) A deportálások és kisajátítások a gyülekezetek cselekvési szabadságát is korlá‐ tozták. Az állam először a diplomás bírókra, tanítókra és sikeres üzletemberekre ve‐ tett szemet. Ezeket megfosztották vagyonuktól, és táborokba deportálták A deportá‐ lások megritkították a gyülekezetek férfi tagjainak sorait és a magyar lakosságot. Egy jelentés említést tesz kis gyülekezetekről, ahol a munkaképes férfiak közül csak négy vagy öt maradt. A többieket mind munkatáborba hurcolták A családokból hiányoz‐ tak az apák és férjek, a gyülekezetekből a férfi tagok és presbiterek. 50 Fritz Peyer‐Müller: A KRE története a két világháború között, kitekintéssel a jelenre, 395. Interjú Molnár Olga, csetfalvai lakossal (lejegyezte:

Molnár Lóránt) 49 Fritz Peyer‐Müller: A KRE története a két világháború között, kitekintéssel a jelenre, 395. 50 Fritz Peyer‐Müller a gyülekezetek összezsugorodásáért az ateista propagandát és a szekták 47 48 16 Az egyházi feladatok vállalása annak a kevés hívőnek a vállára került, akik hűek maradtak a református egyházhoz. A hívők adományai a háború utáni időkben cse‐ kélyek voltak. Már 1946‐ban világossá vált, hogy egy gyülekezet egyedül nem képes a lelkész eltartásáról gondoskodni. Így abban állapodtak meg, hogy egy‐egy lelkész több gyülekezet gondozását látja el. Erre azért is szükség volt, mivel a lelkészek egy része Magyarországra menekült, mások kiléptek a szolgálatból, így ez a rendezési mód érezhető könnyebbséget jelentett a gyülekezeteknek, ugyanakkor azonban az egyház jövőjét nagymértékben veszélyeztette. 51 A Magyarországra való menekülést illetően lássunk néhány

konkrét példát a már említett Csetfalváról. A készített interjúból megtudtam, hogy Csetfalván 1944‐46 kö‐ zött Balla István volt a helyben lakó lelkész. Ő 1946‐ban átszökött a Tiszán, amely a határt képezte (és az mai napig is) Magyarország és az akkori Szovjetunió között. Úgy ment el egy éjjel, hogy állítólag még a feleségének sem szólt. A családját itt hagyta, akiket kiköltöztettek a parókiából a bezpekások 52 . Felesége a 3 gyerekkel Nagyszőlősre költözött, ott is halt meg. A következő lelkész Kovács Árpád volt, aki szintén „átszökött” Magyarországra, állítólag még a palástját is elhagyta a vári úton (Vári a szomszéd község, szintén a Tisza partján). 53 Az egyház felelős vezetői, lelkészek és gyülekezetek egyaránt egyetértettek ab‐ ban, hogy az egyház súlyos problémák előtt áll. Mindenekelőtt arra törekedtek, hogy az állam a református egyházat hivatalosan bejegyzett vallási

közösségnek ismerje el. Ezt a lehetőséget felajánlották a baptista egyháznak is, amikor a baptisták képviselői‐ vel kezdtek erről tárgyalni. A gondolat Magyarországon vetődött fel 54 II. 2 Csatlakoztatási kísérlet a baptista egyházhoz II. 2 a) A Magyarországi Református Egyház törekvései 55 Ravasz László magyarországi püspök a párizsi béketárgyalásokon síkra szállt azért, hogy a magyar anyanyelvű reformátusok a határokon túl mint református egyházak egységben maradhassanak. Amellett érvelt, hogy a református egyházak‐ nak joguk van, mint református egyháznak az új államban is szerveződni. A bead‐ ványt beterjesztették Párizsban. Ez azonban nem hozta meg a kívánt eredményt A magyar zsinati elnök számára akkor vált aktuálissá a kárpát‐ukrajnai helyzet tevékenységét teszi felelőssé. A deportálások, kisajátítások, ellenséges propaganda nagymér‐ tékben elszegényítette a gyülekezeteket. (A KRE

története a két világháború között, kitekin‐ téssel a jelenre, 396.) 51 Fritz Peyer‐Müller: A KRE története a két világháború között, kitekintéssel a jelenre, 396. 52 bezpeka: államvédelmi szerv (Kovács Zoltán: Bilincsben is békességben Istennel, 18.) 53 Interjú Molnár Olga, csetfalvai lakossal (lejegyezte: Molnár Lóránt) 54 Fritz Peyer‐Müller: A KRE története a két világháború között, kitekintéssel a jelenre, 396. 55 Fritz Peyer‐Müller: A KRE története a két világháború között, kitekintéssel a jelenre, 397‐ 399. 17 problémája, amikor Kovács lelkész Révész Imre püspököt a baptisták Kárpát‐ Ukrajnában végzett tevékenységéről tájékoztatta. Ravasz egy levelében arra kérte a baptistákat, hogy segítsenek a református gyülekezetek lelki gondozásában. Kérte őket, hogy tartsanak istentiszteleteket a református hagyományok szerint, és szolgál‐ tassák ki a szentségeket. Révész szerint ilyen

segítségre nem volt szükség Szerinte azt kell a levélben kifejezni, hogy az új állami és egyház‐politikai rendben a lelki gondozás munkája egyre több akadályba ütközik. A magyar konvent megerősítette elnöke törekvését. 1947 márciusában határozatot hozott, amelynek értelmében a Szovjetunóban élő orosz protestánsokkal való kapcsolatfelvétel támogatta. Miután a konvent beleegyezését adta, Ravasz az amerikai baptistákat kérte, hogy közvetítsenek az orosz baptisták és a kárpát‐ukrajnai reformátusok között. Egy Szov‐ jetunióban élő protestáns egyházszövetség lebegett a szeme előtt, amely a misszió és gyülekezeti munka terén szoros együttműködést valósítana meg. Ugyanakkor biztat‐ ta a kárpát‐ukrajnai lelkészeket a baptistákkal való együttműködésre. Megküldte nekik az amerikai baptistákhoz intézett levele másolatát. Az amerikai baptisták a testvéri kérést a baptista gyülekezetek moszkvai

központjához, egy bizonyos Dr. Jakob Zidkov továbbították. A Magyarországi Református Egyház erőfeszítései a kárpát‐ukrajnai re‐ formátusok érdekében az Amerikából érkezett válasz után néhány nappal abbama‐ radtak. 1948 március 19‐én kézhez vette a konvent a névtelen szerző beszámolóját a kárpát‐ ukrajnai reformátusok helyzetéről. Kézírásban, 1947 április 23‐i kelettel ez állt a jelentésre írva: Nem lehet semmit tenni. Irattárba! Ez a rövid mondat megpecsé‐ telte a Kárpát‐Ukrajnai református egyház sorsát. A Magyarországi Református Egy‐ ház keze meg volt kötve minden további akció elől. II. 2 b) Az 1947 évi bátyui lelkészkonferencia 56 1) Még mielőtt a baptistákkal Bátyun elvi tárgyalásra került volna sor, már folyt velük valamiféle lazább együttműködés. Tehát nem volt rossz a kapcsolat velük, ámbár ennek olyan eredménye is volt, hogy a reformátusok közül többen prozeliták lettek. A

baptisták a reformátusokat a misszió újjászervezése terén jóval elhagyták A baptisták vezetője akkoriban Stumpf Jenő munkácsi prédikátor volt. A baptisták képviselőjeként ő vett részt a reformátusokkal és az állami szervekkel folytatott tár‐ gyalásokon. A baptisták másik előnye az állami szervekkel való közlekedésben az volt, hogy ők mint vallási közösség a Szovjetunióban már régen bejegyzett szervezet voltak. 2/ A lelkészkonferencia 1947 nyarán volt Bátyun. A konferenciára az állami szer‐ vek meghívták a református lelkészeket és a baptisták képviselőit. A kereken 60 lel‐ kész szószólója Gencsy Béla volt, a baptisták képviselője Mocsarkó lelkész, aki a tol‐ mács szerepét is vállalta. Moszkvából két baptista képviselő, Ivanovo és Andrejev Fritz Peyer‐Müller: A KRE története a két világháború között, kitekintéssel a jelenre, 399‐ 400. 56 18 érkezett. Felajánlották a reformátusoknak

egyházuk támogatását, ha a reformátusok csatlakoznak a baptisták szövetségéhez. Ez az államnak is érdekében állt volna, mi‐ vel a baptista egyház az állami szervek által ismert vallási közösség volt. A jelenlévő lelkészek véleménye megoszlott a csatlakozás kérdésében. Végezetül a nagy többség az állam ajánlásával szembeszegülve a baptistákkal való szövetség ellen foglalt ál‐ lást. 57 A döntés oka kézenfekvő volt. A lelkészek szerint ez a lépés a református egyház felbomlását jelentette volna. Tartottak attól is, hogy a baptisták más egyházak terhére akarnak megerősödni, mert eddig is több kisebb szabadegyházat bekebeleztek. A döntésnél szerepet játszott az is, hogy a magyar baptisták száma csekély volt, míg az orosznyelvű baptistáké nagyobb és növekvőben volt. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a szigorú gondolkodású református lelkészek szemében a baptisták szekta volt, már csak ezért is

nehezükre esett volna hozzájuk csatlakozni. Így a reformátusok amellett döntöttek, hogy független autonóm egyház maradnak. II. 2 c) A református egyház állami „regisztrációja” Az esetleges csatlakozásról tartott gyűlés idején kezdődött Kárpát‐Ukrajnában a gyülekezetek összeírása. Az összeírást Mocsarkó, ungvári baptista prédikátor vezet‐ te. Ő és Gencsy Béla írták össze a kormány megbízásából a gyülekezeteket Ahhoz, hogy egy gyülekezetet összeírjanak, legalább 20 nagykorú polgár aláírása volt szük‐ séges. A regisztrált gyülekezetekben a presbitériumot az úgynevezett Húszak Taná‐ csa 58 helyettesítette; amelyet a politikai helység hatósága és nem a gyülekezeti gyűlés állított össze. További kísérő jelenség volt, hogy a baptisták megkapták a jogot, hogy református templomokban tartsanak istentiszteletet. Ez nem volt meglepő, mivel a baptisták ungári, munkácsi, nagyszőllősi, beregszászi

és huszti imaházait 1945‐ben kisajátították. Az összeírás során a hatóságok református gyülekezeteket megszüntet‐ tek, és református templomokat és imaházakat is kisajátítottak. A református gyüle‐ kezeti házakat részben a baptistáknak engedték át használatra. Hogy ezek a mester‐ kedések nem szolgálták a felekezeti békét, mindenki előtt nyilvánvaló volt. E mögött a hatóságnak az a szándéka állt, hogy a keresztyének között békétlenséget szítson, és éket verjen közéjük. A reformátusok a hatóságok magatartását úgy értékelték, hogy az a magyar anyanyelvű reformátusok gyengítését célozza. De nem minden gyülekezetet lehetett bejegyezni. Ezt mutatta a verbőci gyüleke‐ zet példája. Minthogy a gyülekezetet nem jegyezték be, a lelkészük nem kapott erre a Horkay Barna arról írt ezzel kapcsolatban, hogy nem azért mentek el a bátyúi konferenciá‐ ra, mert egyesülni szerettek volna a baptistákkal, hanem

azért, hogy gyakorlati dolgok felől érdeklődjenek. Arról, hogy milyen az egyház, a lelkészek helyzete az Unióban Vagy pl kell‐ e lelkészeknek katonáskodni? De megjegyzi, hogy nem sok újat tudtak a baptisták mondani. (Horkay Barna: A Keleti Baráti Kör, 112.) 58 A presbitériumokat eltörölték, helyettük a szovjet mintára állították fel a húszak tanácsát, 20 taggal, akiket a helyi tanácselnök javaslatára neveztek ki. (Pungur József: A nemzeti ki‐ sebbségek teológiája, 170.) 57 19 gyülekezetre szóló működési engedélyt. A bejegyzéssel kapcsolatban megkérdezte Gencsy és Mocsarkó a gyülekezeteket, hogy továbbra is az addigi lelkészt kívánják‐e papjuknak. Amikor mindegyik gyüle‐ kezet igennel válaszolt, megkapta a lelkész az állami működési engedélyt. Ez annyit jelentett, hogy a lelkészt a szóban forgó gyülekezethez jegyezték be, így itt végezhe‐ tett lelkészi szolgálatot. Csak a Baráti Körhöz tartozó

lelkészek nem kaphattak mű‐ ködési engedélyt. 59 A működési engedély megtagadása nem hatott meglepetésként a Baráti Körhöz tartozó lelkészekre. Ez még csak a bevezetés volt Rájuk még nehéz sors várt. 60 II. 3 A református lelkészek meghurcolása és deportálása II. 3 a) A vörös hadsereg első lelkész‐áldozatai Mint arról már szó volt, Kárpátalja megszállása a Vörös Hadsereg által félelmet és pánikot váltott ki a lakosság körében. A magyar lakosság egy része, így reformátu‐ sok is Magyarországra menekültek. 100 lelkész hagyta el 40 gyülekezetét, és áttele‐ pülve Magyarországra. A menekülés és a munkaképes férfiak deportálás nagyfokú bizonytalanságot váltott ki a reformátusok közölt. Narancsik Imre, Balogh Sándor és Szutor Jenő lelkész letartóztatása és korábbi politikai tevékenység miatti elítéltetése még inkább megfélemlítette az egyházat. 61 Ezt a három nevet általában együtt

szok‐ ták említeni a témával foglalkozók, de valószínűleg azért, mert mindhárman láger‐ ben pusztultak el. Narancsikot 62 még 1945‐ben elítélték, Baloghot 63 1947‐ben, míg Szutort 64 1950‐ben. II. 3 b) A Sztálinnak írt levél és a Baráti Körösök letartóztatása A hatóság beavatkozását az váltotta ki, hogy Baráti Kör református lelkészei le‐ velet intéztek Sztálinhoz. Ennek talán legfőbb kiváltó oka az volt, hogy óriás plakátok jelentek meg (3x2, 4x4 méteres formátumban), amelyen ott volt Sztálin, de a képek alatti feliratok olya‐ nok voltak, amelyek csak Istent illették meg: „Íme, a mi Atyánk!”, „Gondviselőnk!”, „Holnapunk”, „A jövőnk, aki kenyerünket adja”, „Biztonságunk!”. Tehát minden, ami Istent illeti, rá volt ruházva. 65 Az új szovjet államrend tehát új istenképet állított Kovács Zoltán arról számolt be, hogy a regisztráció megtagadása nem volt váratlan szá‐ mukra, tudva

azt, hogy kik végzik, de akkor még nem gondolták, hogy láger lesz a vége. (Kovács Zoltán: Bilincsben is békességben Istennel, 18.) 60 Fritz Peyer‐Müller: A KRE története a két világháború között, kitekintéssel a jelenre, 1994. BP. (400‐402) 61 Fritz Peyer‐Müller: A KRE története a két világháború között, kitekintéssel a jelenre, 388‐ 389. 62 Dupka György szerk: Kárpátaljai magyar Gulag‐lexikon, 79. 63 Dupka György szerk: Kárpátaljai magyar Gulag‐lexikon, 15. 64 Dupka György szerk: Kárpátaljai magyar Gulag‐lexikon, 104. 65 Hargita Árpád: Tűzoszlopoddal jéghegyek között – Zimányi József életútja,74. 59 20 az állam polgárai elé Sztálin személyében, új ideológiával. Egy olyan államrend kör‐ vonalazódott ki, amelyikben nem volt helye olyanoknak, akik nyilvánosan más istent tiszteltek. 66 Sem Gulácsy Lajos, sem Kovács Zoltán nem olvasták a levelet, csak utalhattak annak tartalmára. 67 Horkay Barna

szerint ez volt a lényege az írásnak: „Hatalmas Sztálin! – Isten a német fasizmust sok orosz és más nép fiainak vérével törte le. Te a győzelem dicsőségét is magadnak tulajdonítottad. Mindenben Isten helyére helyezted magad Hatalmas búzamezők mellett nagy táblákon hirdette a felírás: Isten nélkül és imádság nélkül, de műtrá‐ gyával és traktorral! Ezért az Úr meg fog alázni, mint Nabukonodozort. Saját fiaid fognak megvetni téged. – Amíg időd van, szállj magadba, adj dicsőséget a felséges Istennek! Ez né‐ pednek is javára lesz. A gőgös Belsazár egy éjszaka birodalmával együtt elveszett – Zimányi József és Horkay Barna.” 68 , 69 A Sztálinnak írt levél szolgálati úton jutott el a hatóságok‐ hoz Beregszászra, és az ungvári egyházügyi titkárságon keresztül továbbították. Hogy a levél még milyen hivatalokat járt meg, azt nem lehet tudni (bár Horkay Barna szerint az írás Bériáig, Sztálin

helyetteséig jutott el, és nagyon tetszett nekik, hogy ők a magas, derék, hatalmas és hódító nép 70 ). Annál nagyobb volt a következménye a Baráti Kör lelkészeire, akiknek szintén megküldték. 71 1947. október 17‐én Horkay Barna, nagyszöllősi és Zimányi József mezőgecsei lelkészt elfogta a politikai rendőrség. 1948‐ban került sor Simon Zsigmond asztélyi lelkész és Fekete Gyula beregszászi könyvkereskedő letartóztatására. 1949 március 9‐én letartóztatta a rendőrség Pázsit József munkácsi, Györke István beregújfalui, Asszonyi István forglányi, Huszti Béla kigyósi, Kovács Zoltán tiszaújlaki, és Gulácsy Lajos munkácsi segédlelkészt. 72 , 73 A Baráti Kör tagjai közül összesen 13 lelkészt tar‐ tóztattak le, egyedül Horkay István nem került börtönbe, tőle az igehirdetési enge‐ Fodor Gusztáv: Lerombolt református templomok Kárpátalján, Küldetés, 2004.6szám, 11 Gulácsy Lajos arról számolt be, hogy

akik írták és nevük aláírásával meg is erősítették. Ez a levél szerinte nem volt sértő, sem ítélkező, inkább az Úr eszközének és ítéletének láttatta őt. De tudnia kell – írták –, hogy ő eszköz az Isten kezében, és neki is engedelmeskedni kell az Úr akaratának. (Gulácsy Lajos: A kárpátaljai református egyház múltja és jelene, Útközben, 49., http://wwwkarpatokuzhgorodua/szervezetek/reformatushtml) 68 Horkay Barna: A Keleti Baráti Kör, 117. 69 A levél ezen formát megerősíti Zimányi József is. (Hargita Árpád: Tűzoszlopoddal jéghe‐ gyek között – Zimányi József életútja, 77.) 70 Horkay Barna: A Keleti Baráti Kör, 117. 71 Fritz Peyer‐Müller: A KRE története a két világháború között, kitekintéssel a jelenre, 402. 72 Kovács Zoltánt amikor elfogták, volt alkalma egy tiszt irodájában elidőzni, ahol a Gulácsytól még 1947‐ben lefoglalt irodalmat látta meg a szekrény tetején. Gulácsynak akkor nem

történt baja, de Kováccsal egy időben őt is letartóztatták. Ebből Kovács Zoltán arra kö‐ vetkeztetett, hogy ’47 óta állandóan figyelték őket. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy a Bará‐ ti Körös lelkészek ’47 óta nem kaptak működési engedélyt, csupán megtűrték őket a letartóz‐ tatásukig. (Kovács Zoltán: Bilincsben is békességben Istennel, 21) 73 Ezt a véleményt erősíti meg Gulácsy is, azzal egészítve ki, hogy nemcsak a Baráti Körösö‐ ket, hanem mind a 60 lekészt megfigyelés alatt tartották 2 éven keresztül (1947‐ig). (Pungur József: A nemzeti kisebbségek teológiája, 170.) 66 67 21 délyt vonták meg 1956‐ig. A lelkészeket két hónappal később bíróság elé állították Gulácsy így foglalta össze a vádpontokat: Szovjetellenes tevékenység, kísérlet a nép elámítására, emberek félrevezetése és főleg szovjetellenes propaganda terjesztése az ifjúság körében. A papok a szocialista

haladás legnagyobb ellenségeinek számítottak, akik a hala‐ dó társadalmat félrevezették. 1949 május 25‐én elítélték a lelkészeket Gulácsy 10 évet kapott, Kovács pedig 25 évet munkatáborban. A lelkészek bebörtönzése és elíté‐ lése befolyásolta a gyülekezetek életét. A templomok és parókiák állami tulajdonba kerültek, és a gyülekezeteknek ideiglenesen, bér ellenében rendelkezésére bocsátot‐ ták. 74 Amint azonban az állam igényt tartott valamely épületre, a gyülekezetnek nem volt joga azt továbbra is használni. Így ateista múzeum lett a beregardói templomból, a verbőci templomot pedig az ötvenes években bezárták, de erről még részletesebben lesz szó a templomok sorsáról szóló részben. II.3c) Újabb, nem Baráti Körös lelkészek letartóztatása A hatóság egy évvel később ismét elítélt néhány lelkészt, és munkatáborba küld‐ ték őket. Ezek között volt Vass József, a lágerben elpusztult

Szutor Jenő, és a reformá‐ tus egyház későbbi püspöke, Forgon Pál is. Az utóbbi ellen a vád: kolhozok elleni agitáció és a szovjet politikai vezetés elleni diszkrimináció volt. 75 Jól látható ebből, hogy mennyire nem voltak biztonságban a nem Baráti Körös lelkészek sem. A rendszer tehát nem volt „válogatós”, ha arról volt szó, hogy leépít‐ sék a református egyházat és lefejezzék a vezetőségét. Forgon Pál beszámolóból kide‐ rül, hogy a lelkészt mint tekintélyt kívánták felhasználni arra, hogy terjeszteni tudják a kolhozosítást. Azt gondolták, hogy beléptetik a lelkészt, és őt majd követik a többi‐ ek. De mivel a lelkész erre nem volt hajlandó, így „nélkülözhetővé vált” 76 A hatóságok ezekkel az intézkedésekkel a hívő reformátusok iránti keménységet és határozottságot akarták bizonyítani. A vallás felbomlása még mindig a szovjet po‐ litika nyíltan hirdetett célja volt,

következményei pedig koncentrációs táborban eltöl‐ tött fogság, kihallgatások, megfélemlítés és az egyházi élet akadályozása. Gencsy Bé‐ la esperes, az egyház kiválasztott vezetője mégis azzal dicsekedett, hogy 1949 óta bevezette a Szovjetunióban gyakorolt békemunkát Kárpátalján. Körlevelet intézett a lelkészekhez, hogy aláírásukkal követeljék az atomfegyverek betiltását. Akkor, ami‐ kor Gencsy a zagorszki békekonferencián, 1952 májusában a szovjet kormány béke‐ politikáját és saját békekezdeményezését dicsérte, egyházának 16 lelkésze emberhez nem méltó körülmények között sínylődött. Ez is egy bizonyos békepolitika kifejezése volt. A sztálinista korszak vége a munka táborokban lévő református lelkészek számá‐ Kovács Zoltán: Bilincsben is békességben Istennel, 18. Fritz Peyer‐Müller: A KRE története a két világháború között, kitekintéssel a jelenre, 402‐ 404. 76 Forgon Pál: Ott

voltam, ahol a legszebb virágok nyílnak, 9. 74 75 22 ra is meghozta a várva‐várt szabadulást. 1956‐ban és 1957‐ben visszatérhettek gyüle‐ kezetükbe. Ott ellátták a szolgálatot, mintha mi sem történt volna 77 II.3d) 1956 után Az említett időszakban 2 lelkészt tartóztattak le: Csoh (vagy Csík) Józsefet, és Gecse Endrét. Csoh József tiszakeresztúri lelkészt 1956 után ítélték el 25 évre, beszolgáltatási kö‐ telezettség elmulasztásának vádjával (tehát nem a magyarországi események kap‐ csán). Itthon halt meg 78 Az 1956‐os magyarországi forradalom hatására Kárpátalján is voltak különböző szervezkedések. Gálocsban politizáló fiatalok csoportja is az ’56‐os események hatá‐ sára szerveződött. A vádirat szerint vezetőjük a gálocsi születésű, közben Husztra áthelyezett Gecse Endre református lelkész, aki „magyar burzsoá nacionalista szellemben szovjetellenes propagandát fejtett ki és fegyveres

felkelésre szólította a fiatalokat.” 79 Őt 1958‐ban tartóztatták le, akkor, amikor a többi bebörtönzött lelkész már kiszabadult. Állítólag szovjetellenes tartalmú könyvet adott át egy diáknak és ezért Ungváron a KGB pincé‐ jében vallatás közben agyonverték 80 . Így, mivel a fő vádlott belehalt a vallatásba, nem sikerült kirakatpert konstruálni az ügyből. (Gecse Endréről a továbbiakban részlete‐ sebben is lesz szó.) II. 4 A hruscsovi korszakról A hruscsovi korszak rafináltabb, kifinomultabb egyház‐ és vallásellenessége ide‐ ológiai síkon jelentkezett erőteljesen. Ezek közül az egyik leghírhedtebb ostorozója volt a református egyháznak Szikszai Aladár, a hajdani kispapból lett ungvári egye‐ temi tanár, akinek öt könyve és számos vallásellenes cikke jelent meg (Igazság a re‐ formátus egyházról, 1962; A haladás leple alatt, 1972; A reverenda mögött, 1976; A kálvinizmus szépítés nélkül, 1978;

Sorsunk a kezünkben van, 1980). Hasonló propagandát fejtett ki a kommunista párt többi ügyeletes agitátora is. Ennek ellenére rejtőzködő hitélet, bujkáló vallásosság jellemezte ezekben az évtize‐ dekben a kárpátaljai magyarságot. Egy‐egy vallással szemben a megtorlás fokozatai és változatai nem voltak egyformák. Közismert az is, hogy Kárpátalján sokáig a templom jelentette a magyar nyelv egyik utolsó mentsvárát, ahol a túlbuzgó aparatcsikok felszámolták a magyar anyanyelvü intézményeket. Különösen vonatko‐ zik ez a Felső‐Tisza vidéki gyülekezetekre. Így Huszton, Técsőn és másutt a templom volt az a hely, ahol még nyilvánosan magyar szó elhangozhatott. 81 Ezért is méltók az Fritz Peyer‐Müller: A KRE története a két világháború között, kitekintéssel a jelenre, 405. Dupka György: Kárpátaljai magyar Gulag‐lexikon, 24‐25. 79 Dupka György‐Horváth Sándor: ’56 Kárpátalján, 55. 80 Dupka György:

Kárpátalja magyarsága, 77. 81 Dupka György szerk: Koncepciós perek magyar elítéltjeinek emlékkönyve (1944‐55), 81. 77 78 23 emlékezetre: Illés István, Bán Zoltán és Szabó Géza lelkészek, akik abban az időben a szórványmagyarság gyülekezeteiben, több helyen is helyettesítették az elhurcolt pa‐ pokat. Ezzel kétségkívül elősegítették a református egyház fennmaradását, immár nemcsak a beregszászi járásban, hanem egész Kárpátalja vonatkozásában. Munkájuk állandó cenzúra mellett folyhatott. Elfojtották bennük a szándékot, megölték az aka‐ ratot. Nem mindig mondhatták ki, amit gondoltak, amiben hittek Megszabták szá‐ mukra, kiket eskethetnek és temethetnek, kiknek a gyerekét keresztelhetik meg, stb. Ha valamelyik tanító és vezető beosztású ember kapcsolatba került az egyházzal (például keresztelés vagy esketés alkalmából) és ők ezt nem jelentették a hatóságok‐ nak ‐ őket, a papokat vonták

felelősségre 82 Szót kell ejteni arról is, hogyan próbálták beszervezni a fogságból hazatért lelké‐ szeket is, rávenni arra, hogy a szolgálatukba álljanak. Kovács Zoltánt is megkörnyé‐ kezték. Behívták a beregszászi milíciára, és elmondták neki, hogy az lesz a feladata, hogy el kell mennie azokhoz, akikhez ők mondják, és beszélgetni velük. A beszélge‐ tésekről pedig beszámolni. Kovács ezt nem vállalta 83 , 84 Zimányi József beszámolója által viszont abba tekinthetünk be, hogyan próbálták rábeszélni az 50‐es évek második felében, hogy hagyja abba a lelkészi munkát. Tehát nem besúgásra „kérték”, hanem kifejezetten arra, hogy váltson hivatást. Az történt ugyanis, hogy amikor megérkezett Tekeházára, és bejelentkezett újra Nagyszőlősre, mert oda tartozott közigazgatásilag, a KGB vezetője behívta és megpróbálta rábe‐ szélni, hogy legyen orosz tanár, az jobb lesz neki. Nagyon szép lakást ígért és

magas fizetést, magántanítványokat is, mondva, hogy a tekeházi parókia úgy sem tud neki (Zimányinak) semmit sem nyújtani. Zimányi erre azt mondta, hogy nem kapható erre az ajánlatra. Később megint fenyegették De eltekintve a kisebb zaklatásoktól, más következménye nem volt a beszélgetésen elhangzottaknak. 85 A párt cselekvési programjában az szerepelt, hogy folyamatosan minden temp‐ lomot be kell záratni. Ha nem következik be a nyolcvanas évekbeli fordulat, melyet Gorbacsov nevével fémjeleznek, akkor célt érnek. (1989‐ben a kárpátaljai felső hata‐ lom több templomot visszaadott a református egyháznak: a nagyszőlősi járásban Verbőcön, Tiszapéterfalván, Tekeházán, Tiszaújhelyen, a ma már Beregszászhoz tar‐ tozó Beregvégardóban, Bulcsuban, a járásban Balazséron, a munkácsi járási Kajdanón és másutt. Azóta megszervezték a lelki gondozást Szolyván, Bilkén, Aknaszlatinán, Dupka György szerk: Koncepciós perek

magyar elítéltjeinek emlékkönyve (1944‐55), 102. Kovács Zoltán: Bilincsben is békességben Istennel, 128. 84 Egy másik beszervezési kísérletről is van tudomásunk, Forgon Pállal kapcsolatban, de ez még elvitele előtt, a kihallgatások folyamán történt. Érdeklődnek az otthoniak felől, egyes személyekről szeretnének valamit tudni: a bíróról, a leventeparancsnokról, a tanítóról, a fő‐ hadnagyról. Azt mondták neki, hogy ha ʺjóʺ lesz és beszél, akkor ők is jók lesznek és keve‐ sebb lesz a büntetés stb. De nem mondott senkire semmit, nem akart Júdás lenni (Forgon Pál: Ott voltam, ahol a legszebb virágok nyílnak, 26.) 85 Hargita Árpád: Tűzoszlopoddal jéghegyek között – Zimányi József életútja, 250. 82 83 24 Nagybocskón és Rahón, ahol szórványban élnek a reformátusok) 86 Zimányi József beszámolójából tudjuk konkrétan (aki 1954‐ben tért haza a fog‐ ságból), hogyan korlátozták az egyház, pl. a

nagydobronyi reformátusság életét az 50‐es évek második felében, mert a KGB szerette volna ott is megfojtani a vallási éle‐ tet, és elrendelték, hogy munkaidőben nem szabad tartani istentiszteletet. Télen hét órakor kezdődött a munka a tsz‐ekben, de az emberek felkeltek korán, és hajnalban a kapákkal, vasvillákkal mentek a templomba, úgy tartották meg az istentiszteletet munkakezdés előtt. Temetni sem lehetett, csak munkaidő után, késő este Elmentek ők későn is a temetésre, mindenki ott volt, és gyertyaláng mellett végezték el a teme‐ tést. 87 Szintén Zimányi vall ugocsa megyei (Tekeháza, Gödényháza) élményeiről, el‐ mondva, hogy olyan kitartóan jártak templomba az emberek, még aratáskor is, hogy este a sötétben petróleumlámpánál tartották az istentiszteletet. Néha nagyon fáradt volt a lelkész, mert háromszor prédikált egymás után. Kismotorral járta be ezeket a falvakat. 88 Szalókay László (aki hosszú

évekig levelezett Gecse Endre huszti lelkipásztorra) által közreadott és kiválasztott levelek is jól tükrözik, hogy milyen körülmények kö‐ zött élt az ötvenes években a református egyház. 1954: „Kedves Lacikám! Az országtól elcsatolódtunk és éljük a magunk szabad és szép életét. A nagy gonddal és munkával járó lakóhelyünket elhagytuk s egy kolhozistánál lakunk, szoba‐konyhás lakosztályunk van közös konyhahasználattal Hivatásomat három faluban folytatom, a munkaadóim önkéntes adományaiból s 15 ár kert‐részlegből élek. A templomkertből mely valóságos kőbánya és gyökér‐ dzsungel lett, remek kicsi kertet varázsoltam, elcsodálkoznál. Kikerül onnan a nyári krumpli szükséglet, minden fajta zöldség, sok hagyma, néhány fej káposzta, ami a megélhetést könnyebbé teszi Az ősszel, ha Isten segít, talán már önálló lakásba sikerül költöznünk: egy közfal‐ lal 2 helyiséget létesítünk egy

kamrából és istállóból; használt ablakok, vályog már megvannak. Nagy boldogság lenne – oly hosszú idő után – már nem másokkal kö‐ zösködni, hanem önálló konyha és udvarral rendelkezni” 1957.mácius 25: „A lakásunkhoz tartozó kertben van már néhány gyümölcsfa, azokat gallyaztam; a zöldségféléket is elveteményeztem A kecskénk már tejel, igen nagy áldás a mindennapi tej. A kert utáni tojás‐beadást (150 darab) letudtam, most már nekünk tojnak a tyúkjaink, egy 20 kg‐os malac beszerzése is tervbe van véve” 89 Ami a korral kapcsolatos statisztikákat illeti, Fritz Peyer‐Müller munkájában egy bizonyos Gábor nevezetű lelkészre hivatkozik, akinek a jelentése 91 gyülekezetet em‐ lít, amelyekben 67 lelkész teljesít szolgálatot. Josef Hromádka 1958‐ban, Kárpát‐ Ukrajnába tett látogatása alkalmával még 56 lelkészről, 90 gyülekezetről, 90.000 gyü‐ Dupka György szerk: Koncepciós perek magyar

elítéltjeinek emlékkönyve (1944‐55), 81. Hargita Árpád: Tűzoszlopoddal jéghegyek között – Zimányi József életútja. 248 88 Hargita Árpád: Tűzoszlopoddal jéghegyek között – Zimányi József életútja, 250. 89 Ötvenes évek Kárpátalján, Reformátusok lapja, 46.szám, 1989 November 12,46szám, 4 86 87 25 lekezeti tagról számolhatott be. A hatvanas években a lelkészek száma 48 lett, akik 90.000 lelket gondoztak 89 gyülekezetben 90 91 II. 4 a) Kapcsolatok a református külfölddel 92 A kárpát‐ukrajnai református egyházi életről szóló hírek arra indították Marcel Pradervand‐ot, a Református Világszövetség főtitkárát, hogy egy látogatás erejéig érdeklődjön a reformátusok iránt. Az orosz orthodox egyház küszöbön álló felvétele az ökuménikus mozgalomba látszólag megteremtette az ilyen kapcsolatok egyházpo‐ litikai feltételeit. Gencsy püspök címét egy kanadai delegációtól tudta meg, akik Moszkvában

tartózkodtak az orthodox egyház vendégeiként. Levelében kérte Gencsyt, hogy szerezzen neki beutazási engedélyt és hivatalos meghívást, mivel az ilyen irányú próbálkozásai addig eredménytelenek voltak. További információk után Gencsynek a Moszkvai Nem‐Orthodox vallási közösségek képviselőihez kellett for‐ dulni, hogy a látogatás egyáltalán kivihető legyen. Pradervand döntő fejlődést remélt Hromádka 1958 őszén tett látogatásától. Útján találkozott Gencsy püspökkel, Stefán Miklóssal és Ruszak Zsigmonddal Ungváron. Tartózkodásának rövidsége nem tette lehetővé, hogy Pradervand látogatását akár megemlítse, akár előkészítse. Hromádka szó szerint ezeket írta Praderandnak: A moszkvai politikai vezetőség megértéssel van kapcsolatunk és együttműködésünk iránt. Ez után a levél után kevés reménye maradt Marcel Pradeerandnak arra, hogy meglátogathatja a reformátusokat. Gencsy püspök válaszlevelében

említést sem tesz a Református Világszövetség látogatási szándékáról. Eredményesebb volt a közvetlen kapcsolat Gencsy püspök és Blake lelkész kö‐ zött, aki ugyancsak régen szeretett volna Kárpát‐Ukrajnába utazni. Blakenek ‐ az orthodox egyház hathatós közvetítésének köszönhetően ‐ sikerült a reformátusokat Ungváron meglátogatni. Az addigi írásbeli dokumentumokkal szemben a személyes megbeszélésen Gencsy kifejezte készségét, hogy a Református Világszövetséghez fűződő kapcsolataikat elmélyítsék. Pradervand postafordultával közölte Gencsyvel ajánlatát, hogy felveszik a Kárpát‐Ukrajnai reformátusokat a Református Világszö‐ vetségbe. Pradervand számára azért is alkalmas volt ez az idő a felvételi kérelemre, mert addigra már a Szovjetunióban élő legtöbb egyház csatlakozott valamelyik világszö‐ vetséghez. Gencsy püspök nem akart, vagy nem tudott válaszolni erre az ajánlat‐ Fritz

Peyer‐Müller: A KRE története a két világháború között, kitekintéssel a jelenre, 405. A statisztikák eltérő adatokat közölnek az egyház nagyságáról a második világháború utáni években. Gulácsy az 1945‐t követő időben a gyermekekkel együtt 140000 gyülekezeti tagról, 90 templomról, 6 imaházról és kb. 55 lelkészről számol be(Fritz Peyer‐Müller: A KRE története a két világháború között, kitekintéssel a jelenre, 405.) Egy másik munka is ehhez a véleményhez közelít: Először 60 (a háború végére), 1975‐re 24 fős lelkészi kar (a 104‐ből), 86 gyülekezet, 130 ezer református. (Pungur József: A nemzeti kisebbségek teológiája, 168.) 92 Fritz Peyer‐Müller: A KRE története a két világháború között, kitekintéssel a jelenre, 406‐ 408. 90 91 26 ra.(Megfelelő válasz sohasem érkezett Ezért 1925‐öt fogadták el a Református Egy‐ ház tagsága dátumául. Az 1925 évben lépett be Szlovákia és

Kárpát‐Ukrajna Refor‐ mátus Egyháza a Református Világszövetségbe.) Hromádka és Blake látogatása volt egyenlőre Kárpát‐ Ukrajna utolsó külföldi kapcsolata. Ez is azért volt lehetséges, mert Hruscsov alatt egy átmeneti nyitás volt külföld felé, és mert várható volt az orosz orthodox egyház felvétele az Egyházak Világtanácsába. Ez után a rövid enyhü‐ lés után újból leereszkedett a hallgatás függönye. A templomok bezárása újból megerősítette a szovjet kormány elutasító magatar‐ tását a református egyházzal szemben. Áttörték az elszigeteltség falát, mivel a refor‐ mátus egyház jövőjével kapcsolatban sürgős kérdések vártak megoldásra. 27 III. A LETARTÓZTATOTT LELKÉSZEKRŐL III. 1 Az 1945‐57 között elítélt református lelkészek névsora 93 Az alább közölt listát dr. Forgon Pál püspök, ifj Lajos Mihály és id Lajos Mihály állí‐ tották össze. ASSZONYI István forgolányi lelkész.

1949‐ben 25 évre ítélték A lágerból hazajött, Észtországban halt meg. BALOG Sándor eszenyi lelkész. 1946‐ban ítélték el 5 évi szabadságvesztésre és 3 évi száműzetésre. A lágerben halt meg CSOK József az egykori keresztúri lelkészt szintén 1956 után ítélték el 25 évre. Itt‐ hon halt meg. FORGON Pál Visken volt lelkész, amikor 1951‐ben 25 évre elítélték. 1956‐ban szabadult, hazajött a lágerból. Kárpátalja református püspöke lett később GECSE Endre gálocsi lelkész. 1956‐os izgatásért tartóztatták le, az ungvári bör‐ tönben halt meg 1959‐ben. GÖNCZY Pál Nagydobronyban volt lelkész. 1946‐ban 8 évre,5 évi száműzetésre ítélték. A lágerból hazajött, itthon halt meg GYÖRKE István beregújfalui lelkész. 1949‐ben 7 (vagy 10) évre ítélték A lágerból visszatért. Itthon halt meg HORKAY Barna Nagyszőlősön volt lelkész. 1947‐ben 7 (vagy 10) évre ítélték Ha‐ zajött. Magyarországon

telepedett le HUSZTI Béla Kígyóson volt lelkész. 1949‐ben hurcolták el a lágerbe 7 (vagy 10) évet kapott. Itthon halt meg KOVÁCS Zoltán Tiszaújlakon volt lelkész. 1949‐ben ítélték el 7 (vagy 10) évre A lágerból hazajött. 1982‐ben Magyarországon telepedett le NARANCSIK Imre nagymuzsalyi lelkész. 1945‐ben ítélték el 7 (vagy 10) évre Lá‐ gerben halt meg. 93 Dupka György szerk: Koncepciós perek magyar elítéltjeinek emlékkönyve (1944‐55), 81‐83. 28 PÁZSIT József munkácsi lelkész. 1949‐ben ítélték el 25 évre A lágerból visszatért Magyarországon telepedett le. SIMON Zsigmond Asztélyban volt lelkész. 1947‐ben ítélték el 7 (vagy 10) évre Hazatért a lágerből. Itthon halt meg SZUTOR Jenő beregszászi lelkész. 1950‐ben 25 évre ítélték, de még 1951‐ben, a börtönben meghalt. TARCZY Dániel kisdobronyi lelkész. 1945‐ben ítélték el 7 (vagy 10) évre A láger‐ ből hazajött, itthon halt meg. TOLDI György

letartóztatásáig Benében volt lelkész. Itthon halt meg VASS József técsői lelkész. 1949‐ben 25 évre ítélték 1956‐ban perét újra tárgyal‐ ták. Felmentették a koholt vádak alól Hazajött a lágerból, itthon halt meg ZIMÁNYI József Tekeházán volt lelkész. 1947‐ben ítélték el 7 (vagy 10) évre A lá‐ gerből hazajött. Magyarországon telepedett le ZSURKI József nagypaládi lelkész. 1950‐ben 25 évre ítélték 1956‐ban hazatért a lágerből, itthon halt meg. Kiegészítés: GYÖRKE Istvánt (meghalt), PAPP István beregdédai lelkészt, CSÍK József tiszaújlaki lelkészt (meghalt), PETNEHÁZY Gyula egykori mezőkaszonyi lelkészt (meghalt) az 1960 körüli időkben tartóztatták le. 5‐5 évi kényszermunkára ítéltettek, mert titokban konfirmáltak. Kovács Zoltán nagybégányi lelkész pedig 1200 rubel pénzbüntetést kapott ezért. A kényszermunkát itthon végezték: szovhozban (Petneházy, Györke), bútorgyár‐ ban (Papp) és

fűrésztelepen (Csik). III. 2 A meghurcolt református lelkészekről részletesebben 94 Az említett időszakban a református egyház papjai közül mintegy húszan különböző konstruált per áldozataiként a szibériai lágerekben raboskodtak, ahonnan ‐ például a beregszászi Szutor Jenö, a nagymuzsalyi Narancsik Imre, az eszenyi Balog Sándor ‐ Az alábbi fejezetet megírásához nagyrészt a Dupka György által szerkesztett Koncepciós perek magyar elítéltjeinek emlékkönyve (1944‐55) 84‐103. anyagát használtam fel A fejezet‐ ben foglaltak összegyűjtése Balog Sándor érdeme, aki a Sorsüldözöttek c. 1992‐ben kiadott könyvében közli az Isten és pásztorai ellen c. fejezetében 94 29 nem tértek haza, ott pusztultak a GULAG‐on. Az eljárás módjáról A vallás likvidálása kezdettől fogva szerves része volt a szovjet állam politikájá‐ nak. Ezt a célt Kárpátalján, a frissen bekebelezett területen a papok sorainak megrit‐

kításával kívánták elérni. Alapként a hírhedt 54 számú törvény szolgált, amelynek számtalan alszámozással ellátott cikkelye mind‐mind a ʺpolitikai bűntettekʺ megtor‐ lására irányult A koncepciós perekre jellemző volt, hogy a perbefogott lelkészek hivatalból ki‐ rendelt ügyvédei sok esetben az elítélttől tudták meg a vádat ‐ már a tárgyalás után. A felvett (az elítélt családja által befizetett) 250 rubel összegű díj fejében sok esetben arra sem voltak hajlandók, hogy megjelenjenek a tárgyaláson. Persze, nincs kizárva annak lehetősége sem, hogy a tárgyalás napját nem is közölték velük. 95 Kovács Zoltán elmondta az ellene folytatott perrel kapcsoltban, hogy a tárgyalás két napig tartott. A bíróság által kirendelt védőügyvéddel csak a tárgyalás megkez‐ dése előtt fél órával találkoztak. Hat embert védett egy ügyvéd Valószínű, hogy a vallatási jegyzőkönyveket nem is látta, és csak az

ügyész vádbeszédéből értesült az ügyről. 96 Az elsők között, 1945‐ben Narancsik Imre nagymuzsalyi lelkészt ítélték el, a régi, immár ʺfasisztánakʺ minősített ʺuralomʺ kiszolgálásának vádjával. Ez volt a fő vád ellene, de ezzel egy időben újságíróként is perbe fogták, mert a Magyar Gazda című hetilapban szovjetbarátsággal éppenséggel nem jellemezhető tartalmú cikket publi‐ kált Narancsik Imrét a tárgyalás előtti vallatások során kegyetlenül megkínozták, na‐ gyon rossz állapotban került Irkutszkba. Ez az oka annak, hogy a fogságban bekö‐ vetkezett halálát a vallatások alkalmával szerzett sérüléseinek tulajdonították és tu‐ lajdonítják ma is a tájékozatlanok. Narancsik Imre halálát valójában dystrophia, azaz táplálkozási rendellenesség okozta. Irkutszkba érkezése után ugyanis egy szintén oda száműzött fogoly, Menczer Gusztáv budapesti harmadéves orvostanhallgató ‐ a lágerkórház

orvosa – gondoskodásának eredményeként sérüléseiből felgyógyult, bár a hiányos táplálkozás következtében régi életerejét nem kaphatta vissza. Menczer azzal is könnyített helyzetén, hogy fel vétette szanitécnek a kórházba, ami persze könnyebb munka, mint az erdőirtás vagy aranymosás. A tragédiát számára az ott‐ honról kapott élelmiszeres csomag mohó elfogyasztása okozta. Egyszerűen képtelen volt mérsékelni magát az evésben, s a viszonylag nagy mennyiségű szalonna és hús elfogyasztása túlterhelte legyöngült szervezetét. 1946‐ban megsokasodott a letartóztatott, perbefogott és elítélt református lelké‐ szek száma. 95 96 Dupka György szerk: Koncepciós perek magyar elítéltjeinek emlékkönyve (1944‐55), 84. Kovács Zoltán: Bilincsben is békességben Istennel, 36. 30 SZUTOR Jenő beregszászi lelkész elítélésének indoka a mai napig ismeretlen, de több mint valószínű, hogy őt is koholt vádak alapján

ítélték el. Nem sokkal megérke‐ zése után elpusztult a lágerben. 97 Forgon Pál egyik ungvári cellatársa, Simonyák Miklós mondta el, hogy Szutor Jenő egy kihallgatásáról nagyon szomorúan ment vissza cellájába. Elmondta – pedig nem lett volna szabad beszélni mi történt ‐, hogy nagyon „meggyomrozták”, lehet a mája is kapott ütést szegénynek. Később a lembergi központi kórházba vitték, ott meg is halt. A beregszászi templomban márvány emléktábla hirdeti jó emlékét 30 éven át volt a gyülekezet pásztora. 98 TÁRCZY Dániel kisdobronyi lelkész ellen a vád: összeköttetés az előző rendszer politikai intézményeivel. 1945‐ben ítélték el 99 BALOG Sándor eszenyi lelkész sorsát ugyancsak kiagyalt vádak pecsételték meg, amelyek rosszakaratú emberek feljelentésein alapultak. Fia ugyanis Magyaror‐ szágon tanult, a határ lezárása előtt pedig meglátogatta idehaza élő szüleit. Mivel Balog Sándor fiának

itt‐tartózkodásáról nem tájékoztatta a szovjet hatóságokat, a be‐ súgói jelentések alapján letartóztatták. Szenvedéseiről özvegye szolgált információ‐ val: „A férjem 1891‐ben született. 1914‐ben végezte el a Sárospataki Papi Teológiát, miután 3 évig Ungváron volt káplán. 1917‐től Sátoraljaújhelyen segédlelkész Ezután 1925‐ig helyettesítette a papot Felsőzsolcán, amikor is hazatért Szelmenere. Nem sokkal – egy héttel ‐ ezután megválasztották Minajba papnak, ahol 1935‐ig szolgált. Innen Eszenybe hívták, ahol letartóztatásának napjáig, 1946. október 16‐ig hirdette az igét.” 1947‐ben ítélték el, büntetése: 5 év láger, 3 év jogvesztés Egy feljegyzés szerint halála oka: a végtagok megfagyása. 100 GÖNCZY Pál 101 nagydobronyi lelkész a tragikus sorsú Balog Sándor sógora volt. Sorsáról felesége révén tájékozódhatunk: „Férjemet 1946. Július 31‐én tartóztatták le 8 évi

szabadságvesztésre és 5 év száműzetésre ítélték. Itt maradtam 5 gyermekkel A vagyonelkobzás során egyetlen szobabútor kivételével mindenünket elvitték 1956‐ban végül a férjem is amnesztiában részesült, május másodikán tért haza. Útiköltségét a gyülekezet adta össze, mert a mi családunk anyagi helyzete ezt nem tette lehetővé. A gyülekezet segítőkészsége egyébként megpróbáltatásunk egész ideje alatt a legmesszebbmenőkig megnyilvánult. Férjemnek például havonta lehetett 8 kilós csomagot küldeni, amit mindig a gyülekezet asszonyainak segítségével, hozzá‐ Dupka György szerk: Koncepciós perek magyar elítéltjeinek emlékkönyve (1944‐55), 80‐84. Forgon Pál: Ott voltam, ahol a legszebb virágok nyílnak, 12‐13. 99 Dupka György: Kárpátaljai magyar Gulag‐lexikon, 105. 100 Dupka György: Kárpátaljai magyar Gulag‐lexikon, 15. 101 Hasonlóan tárgyalja: Dupka György: Kárpátaljai magyar Gulag‐lexikon, 41‐42. 97

98 31 járulásával készítettem el. Családunkat itthon is szüntelenül támogatták, amire rá‐ szorultunk, hiszen két nagyobb gyermekünket, Ilonkát és Palikát eleinte nem vették fel a kolhozba, így kereseti lehetőségünk nem volt. Később a kisráti kolhozban adtak nekik munka‐ és kereseti lehetőséget ottani jó embereink. A kapcsolat lelki téren so‐ hasem szűnt meg a férjem és a gyülekezet között. Folyamatosan küldött vallási témá‐ jú írásokat, amelyekben bibliai történeteket dolgozott fel, sokszor verses formában. Ezeket házi összejöveteleken olvastuk fel asszony testvéreink előtt.” Gönczy Pál szabadulása utáni sorsa ugyancsak viszontagságosnak bizonyult; a vele kapcsolatos nagydobronyi szakadásról egy magát megnevezni nem akaró ottani presbiter szolgált információkkal. „A gyülekezet presbitériumának egy része ‐ 25 fő ‐ nem kívánta visszafogadni Gönczy tiszteletes urat, a hívek többsége viszont

igen. Szavazás volt, annak eredmé‐ nyeként megnyilvánult az igény a régi papunk iránt. Gönczy tiszteletes úr azonban nagylelkű és jóindulatú ember volt, beleegyezett abba, hogy az 1948 óta a gyülekezet élén álló Csík József tiszteletes úr is megmaradjon a gyülekezet egyik papjaként. Fur‐ csa, az egyház történetében példa nélkül álló helyzet következett be: Gönczy és Csík tiszteletes egymást felváltva tartotta az istentiszteleteket. Ez a helyzet azonban nem tartott sokáig. Mivel Gönczy tiszteletes úr idegei a hosszú rabság következtében gyöngének bizonyultak, az ellene irányuló megjegyzéseket állandó kirohanásokkal viszonozta. Egyforma indulattal dorgálta meg az ellene fellépő kurátort, a híveket és Csík József tiszteletes urat is. Két pártra szakadt a falu 102 Gencsy Béla püspök és a vallásügyi megbízott ‐ Mocsárkónak hívták ‐ úgy dön‐ töttek, hogy mind a két papot elhelyezik Nagydobronyból. Így

is történt Csík Józse‐ fet Tiszaújlakra irányították, Gönczy Pál pedig Nagyberegen és Beregújfaluban, ké‐ sőbb Csonkapapiban és Hetyenben hirdethette az igét. Rózsa Lajos halála után végül a beregsomi gyülekezet élére került, ez volt pályafutásának utolsó állomása. Bárhová vetette is azonban mostoha sorsa, nagydobronyi otthonát és nagydobronyi lakosok szeretetét 1981‐ben bekövetkezett haláláig megtartotta.” 1947‐ben tovább folytak a koncepciós perek, talán még erőltetettebben és könyör‐ telenebbül, mint korábban. Akik valamilyen formában kapcsolatban álltak a háború előtti Magyarország ér‐ telmiségével, vagy maguk is értelmiségiek voltak, állandó zaklatásnak és éjszakai vallatásoknak lettek kitéve. Sorra elítélték őket, de az 1947‐ben elítéltek – Hála az Úr‐ nak ‐ mind hazakerültek. Életben maradásukat az isteni gondviselésnek köszönhet‐ ték. Zimányi József elmondása szerint a

gyülekezeti tagok között olyan ellenségeskedés tá‐ madt, hogy a TSZ‐ben is kénytelenek voltak a munkavezetők a két párt szerint külön brigá‐ dot szervezni, mert ha együtt voltak nemcsak összeszólalkoztak, hanem még össze is vere‐ kedtek. A lelkészek úgy prédikáltak, hogy amit délelőtt az egyik elmondott, abba a másik délután „belekötött”, egymást vádolták állandóan.(Hargita Árpád: Tűzoszlopoddal jéghe‐ gyek között, 248. 102 32 CSÍK József tiszakeresztúri lelkészt beszolgáltatási kötelezettség elmulasztásá‐ nak vádjával ítélték el 1956‐ban. 103 FEKETE Gyula diakónus és evangéliumi könyvkereskedő Csetfalván működött missziós lelkészként, őt is koncepciós vádakkal ítélték el. 104 SIMON Zsigmond asztélyi lelkipásztort 1947‐ben 7 évre ítélték. Bűnéül azt rót‐ ták fel, hogy bibliamagyarázó iskola és a református papok által alakított Napkeleti Baráti Kör tagja volt. Sovány

testalkata ellenére ‐ vagy éppen azért ‐ viszonylag köny‐ nyebben viselte a lágerélet megpróbáltatásait. Az ötvenes évek végén került haza, tovább folytatta papi hivatását, majd feleségével együtt áttelepült fiához Magyaror‐ szágra. 1982 március 7‐én hunyt el Debrecenben 88 évet élt 105 HORKAY Barna nagyszőlősi lelkészt 1947‐ben 7 (vagy 10) évre ítélték. 6 pontban fogalmazták meg a vádat: ‐ Tagja volt a Veres‐féle összeesküvés 106 kárpátaljai sejtjének; ‐ tagja Napkeleti Baráti Körnek, amely célul tűzte ki Magyarország határainak ki‐ terjesztését keleti irányban, a Szovjetunió rovására; ‐ részt vett a zsidók elfogatásában és vagyonuk szétosztásában az SS‐ekkel együtt; ‐ 1939 és 1944 közt tevékeny résztvevője volt az ukránok elmagyarosításának; ‐ 1939‐től 1944‐ig a magyar csendőrség embere volt; ‐ részt vett a Sztálinhoz intézett levél megfogalmazásában, mely levél a

vallás alapjaira támaszkodik. Ezek a vádpontok nagyon súlyosak voltak, mentő körülmény pedig számításba sem jöhetett. Horkay tiszteletes urat is elítélték, 1955‐ben szabadult Ö is folytatta papi hivatását, egészen 1987‐ben bekövetkezett nyugdíjaztatásáig. Mivel a felesége magyar állampolgárként élt Kárpátalján, Magyarországra való áttelepedésüknek semmilyen akadálya nem volt. Tiszaeszláron telepedett le, ott is hirdette az igét a református gyülekezetben nyugdíjba vonulásáig. 107 ZIMÁNYI József tekeházi lelkészt napra pontosan 30. születésnapján tartóztat‐ ták le 1947‐ben. Az ő bűne az lett, hogy tagja volt a magyarországi Bethánia nevű ébredési mozgalomnak. A beszpekás vallatótiszt többször nekiszegezte a kérdést: ʺMilyen maga munka végez az egyesület Bethánia?ʺ Zimányi válasza: ʺA Bethánia olyan mozgalom, amely ébredésükhöz segíti hozzá azokat, akik arra rászorulnak. Azokat is, akik hisznek

Isten mindenható jóságában, aki egyszülött fiát, Jézus Krisz‐ Dupka György: Kárpátaljai magyar Gulag‐lexikon, 24‐25. Dupka György: Kárpátaljai magyar Gulag‐lexikon, 36. 105 Dupka György: Kárpátaljai magyar Gulag‐lexikon, 95. 106 Veres Lajos vezérezredes, volt vezérkari főnök. (Horkay Barna: A Keleti Baráti Kör, 229) 107 Dupka György: Kárpátaljai magyar Gulag‐lexikon, 46‐47. 103 104 33 tust áldozta az emberek bűneinek bocsánatáért.ʺ A per vége: 7 év jogvesztés és száműzetés. Norilszkból 1955 májusában szabadult 1959‐ben Magyarországra tele‐ pült át, Álmosdon élt, ott hirdette az igét. 108 1948‐tól 25 évre növelték az elítélt papok büntetését, így HUSZTI Béla kígyósi lelkészt már ennek alapján ítélték el. A számos koholt vádpont között volt egy, amely történetesen megfelelt a valóságnak: ö volt az, aki 1938‐ban, alig két óra elteltével a bécsi döntés után kitűzte a kígyósi

parókiára a nemzetiszínű lobogót. 1949‐ben hur‐ colták el, 1956‐ban szabadult. 109 1948 és 1951 között változatlanul tartott, sőt növekedett a református lelkészek gyalázatos meghurcolásának folyamata. ASSZONYI Istvánt Forgolányban tartóztatták le. Sorsáról észtországi keltezésű levelében szolgált tájékoztatással. „1949. március 2O‐án éjfél után jöttek értem öten Házkutatást tartottak, majd a községházára vittek Trágyás szekérderékba vetett szalmacsomóra fektetve vittek a nevetlenfalui vas‐ útállomásra, onnan vonattal Királyházára. Királyházáról a tiszai fahídon át gyalogo‐ san kísértek az elénk küldött teherautóig, amely Nagyszőlősre szállított. Itt találkoz‐ tam Kovács Zoltánnal, két kisebb gyermekem keresztapjával, akit előttem egy nap‐ pal, 19‐én tartóztattak le. Nagyszőlősről vonattal vittek Ungvárra, a volt csendőrpa‐ rancsnokság épületébe. Motozás után anyaszült

meztelenre vetkőztettek Engem az 1‐es, Zoltánt a 2‐es cellában helyezték el, amit a kopogtatás jelzésből tudtam meg. Az eredetileg ötszemélyes cellákba 13‐17 letartóztatottat zsúfoltak össze. A kihallgatások reggel 8 és délután 5 óra között folytak. Engem az 53 számú szobában egy Jerjomicsov nevű őrnagy vett ʺkezelésbeʺ A vallató őrnagy tudomásomra hozta, hogy engem az ukrán büntető törvény‐ könyv 54. §‐nak 10 / 2 és 11 cikkelyében foglalt bűncselekménnyel vádolnak Ez csoportosan elkövetett szovjetellenes propagandában való aktív részvételt jelentett, amit templomi igehirdetés közben, előadásokban, a biblia iskolában való tanítás so‐ rán, általában a hívekkel tartott vallásos foglalkozás közben követtem el; tiltottam például a komszomolba való belépést, a szovjet irodalom olvasását, a különböző hi‐ vatalos rendezvények látogatását Tárgyalásom május 23‐án kezdődött, ekkor tudtam meg,

hogy Baráti Körünk hat tagját tartóztatták le egyszerre. Ötünk‐büntetése 25‐25 évi javító munkaláger, teljes vagyonelkobzás, 5 év polgári jogvesztés, a büntetés letöltése után kijelölt helyen való száműzetés Hatunk közül hárman a kazahsztáni réz‐ és ólombányákban töltöttük le a bünte‐ tésünket. Másik három társunk közül két idősebbet a Mari ASZSZK területén lévő 108 109 Dupka György: Kárpátaljai magyar Gulag‐lexikon, 112. Dupka György: Kárpátaljai magyar Gulag‐lexikon, 50. 34 rokkantak lágerében, Kovács Zoltán komámat pedig az Omszk környéki lágerekben ʺüdültettékʺ. 110 PÁZSIT József munkácsi lelkész szintén a Baráti Kör tagja volt, „amely célul tűz‐ te ki Kárpátalja Magyarországhoz való csatolását” ‐ hangzott ellene a vád. Ítélet: 25 év. 111 GULÁCSY Lajos a következőket mondta el meghurcoltatásáról: „1946 januárjá‐ ban Munkácsra kerültem, mint teológus

és mint segédlelkész. Ott voltam 1949‐ig, amíg le nem tartóztattak azzal a váddal, hogy szovjetellenes munkát végzek, mert a fiatalokat tanítom. A szovjet törvények között tényleg van egy olyan törvény, hogy az egyháznak nem szabad 18 éves koráig foglalkozni senki fiatallal. Mi viszont csi‐ náltuk, mert nekünk akkor azt mondták, úgy dolgozzunk, ahogy eddig. Ez egy ra‐ vasz dolog volt. Látni akarták, ki mit csinál Én, mint fiatalember tanítottam a kon‐ firmációt, tanítottam a hittant. Ahol helyettesíteni kellett, oda elmentem, a szlovák határszéltől a román határszélig jártam. Fiatal voltam, vállalkozó voltam, bátor vol‐ tam, az iratmissziót végeztem. Ez volt a vád ellenem és tíz év lágerre ítéltek Főleg azokat vitték el, állították félre, akik aktív munkát végeztek. Tudták ők, hogy mit kell tenniük ahhoz, hogy adatot gyűjtsenek. Rólam nem volt nehéz adatot gyűjteni, mert én mindenütt ott voltam. 112 Amikor

letartóztattak bennünket, akkor mindnyájunknak az volt a fájdalma; Uram, mi tudtuk azt, hogy bennünket letartóz‐ tatnak, bocsáss meg, hogy csak ilyen keveset végeztünk. Nem az, hogy jaj, miért tet‐ tem, hanem az, hogy miért csak ennyit Missziói feladat volt ott lenni a rabok között, a honfitársaim között. Hét év után azok az emberek, akik ott voltak, mint keresztyén testvérek jöttek haza. Szégyene lett volna a református egyháznak, ha csak a templomban tud prédikálni és a lágerben nem. Sokszor elmondtam a fiataloknak, ne ijedj meg a megpróbáltatástól, mert Isten tudja, hogy mire van szükséged, és jóra fogja fordítani.” 113 Gulácsy Lajost „mindösz‐ sze” 10 évre ítélték. VASS József técsői lelkipásztor ellen ugyancsak politikai pert kovácsoltak. 1949‐ ben 25 évre ítélték. 1956‐ban perét újra tárgyalták, felmentették a koholt vádak alól 114 KOVÁCS Zoltán egykori tiszaújlaki lelkész 1990 februárjában mondta

el meg‐ Dupka György: Kárpátaljai magyar Gulag‐lexikon, 9‐10. Dupka György: Koncepciós perek magyar elítéltjeinek emlékkönyve (1944‐55), 92.old 112 Az ellene felhozott vádak: tiltott határátlépés, és vallási könyvek tartása, továbbá a Napkeleit Baráti Körnek „vak eszköze” volt. (Dupka György: Kárpátaljai magyar Gulag‐ lexikon, 43.) 113 Fekete Ágnes interjúja Gulácsy Lajossal. http://reformatusoklevelereformatushu 2004 szeptember 15. (hasonlóan: Dupka György: Kárpátaljai magyar Gulag‐lexikon, 43) 114 Dupka György: Kárpátaljai magyar Gulag‐lexikon, 110. 110 111 35 hurcoltatásának történetét 115 : „1949. március 19‐én este tartóztattak le Előbb Nagy‐ szőlősre, majd onnan az ungvári börtönbe vittek, ahol hét hónapon át ismerkedtem az élet szomorú oldalával. Itt találkoztam Kampó Józsi bácsival, beregszászi görög katolikus pappal, akivel attól kezdve együtt imádkoztunk. Tárgyalásom május

25‐in volt, de október 2‐ig Ungváron maradtam, betegség miatt. Aztán engem útnak indítottak Szibéria felé Lembergig egy 120 személyes, tej‐ üveggel és vasráccsal kialakított rabszállító kocsiban vittek, onnan régi marhaszállító vagonokban tovább. A lembergi börtön udvarán történt az elosztás Györke Pistával és Huszti Béla bácsival együvé kerültünk Omszkig. 1950 márciusában a nyugdíjko‐ rúakat más lágerbe vitték, ahol nem kellett fakitermelésen dolgozniuk. Így szakad‐ tam el Györke Pistától és Huszti Béla bácsitól. Kezdetben az Angara folyó környéki erdőkben, fakitermelésen dolgoztattak, azu‐ tán egy Omszkban épülő benzingyárnál dolgoztam kőművesként. Szibériában 4 lágerparancsnokság volt, egy‐egy parancsnoksághoz 50 láger tar‐ tozott. Egy‐egy lágerben 2300‐2500 rab dolgozott, főként fakitermelésen Mivel elítélésem előtt határzónának minősített területen teljesítettem szolgálatot,

mint politikailag megbízhatatlan, oda nem kerülhettem vissza. 1956 szeptember 1‐ től Nagybégányban és Balazséron hirdettem az igét. 1958‐ban konfirmálás miatt szolgálatomból felfüggesztettek. Néhány hónapon át a ládagyárban dolgoztam. A konfirmálás ügyében 1500 rubeles pénzbüntetéssel is sújtottak, ami akkoriban óriási terhet jelentett. 1982 június 30‐ig szolgáltam Nagybégányban, amikor is áttelepültem Magyarországra. Jelenleg a Szentmártonkátai református gyülekezetben, nyugdíjasként végzem papi teendői‐ met, és a közeli Tápiószecsőn lakom.” 116 ZSURKI József nagypaládi lelkészt 1950‐től 1956‐ig tartó rabságra ítélték. A lá‐ gerben szerzett betegsége nagyon megviselte, hazatérése után is kínozta, néhány év múlva ebbe a betegségbe belehalt. 117 FORGON Pál 118 volt püspök, akiről már részletesebben volt szó, a beregszászi gyülekezetnek volt lelkipásztora, aki szintén megszenvedte a sztálini

önkényt. 1951 december 13‐án tartóztatták le Visken, ahol akkoriban szolgált, 25 évre ítélték. Ko‐ vács Zoltánnal raboskodott együtt Omszkban. 119 Így vallott meghurcoltatásáról: Ma‐ ga Forgon Pál a következőképpen emlékezett vissza a történtekre: „1948‐ban indult meg a hajsza ellenem. Gyakran jöttek hozzám ismerősök és bi‐ zalmasan elmondták, hogy most hívatták őket, és ezt meg ezt kérdezték tőlük. Mi‐ ket? Kiderült mind a kihallgatáson és a szembesítéseken, a mintegy 32 iratból. Az Dupka György szerk: Koncepciós perek magyar elítéltjeinek emlékkönyve, 100‐101. Rövidítetten ez megtalálható: Dupka György: Kárpátaljai magyar Gulag‐lexikon, 60‐61. 117 Dupka György: Kárpátaljai magyar Gulag‐lexikon, 113. 118 Életéről részletesebben van szó: Forgon Pál: Ott voltam, ahol a legszebb virágok nyílnak, 9‐17. 119 Dupka György: Kárpátaljai magyar Gulag‐lexikon, 37. 115 116 36 ellenem indult

akciót egy névtelen levél indította el, amely a helybeli bezpekás udva‐ rára volt bedobva, és azt állította, hogy Forgon lelkész a templomban a kolhoz ellen prédikált és különösen összeszidta azokat, akik már beléptek. Az a szerencséje Forgonnak ‐ mondta az illető ‐, hogy névtelenül van írva. Ez egy lökést adott a me‐ netnek. Ezzel kapcsolatban megjegyzem azt is, hogy nem ment a kolhozalapítás Sze‐ rették volna, ha én is belépek, a pap után majd mennek az emberek. Volt is olyan pap, például az utódom, aki előbbi falujában, Kisgejőcön méhész lett a kolhozban. Engem is környékeztek.” 120 „1951. december 13‐án egy levelezőlapot kaptam Gencsi püspöktől Géppel volt írva, s kérte benne, hogy december 19‐én jelenjek meg a püspöki hivatalban megbe‐ szélni az egyházlátogatást, vigyem magammal a pénztári naplót is. Kézírással ez is olvasható volt a lapon: Személyes megjelenés kötelező! Ez szöget ütött a

fejemben. Nyomban arra gondoltam, hogy kelepcébe kerülök. Alig telt el egy óra a postás után, jött a milicista. Paszport vizsgálat Rendben van Jó éjszakát Vajon a szomszédokban is jár? Gondoltam magamban, meg is kellene nézni. Már indulnék, amikor megint kopognak az ajtón. Belép a zsidó bezpekás kapitány, vele egy hadnagy, egy milicista, a helybeli szekretár, egy városi tanácstag, s kint a konyhában egy fegyveres katona. Ilyen ʺdíszkíséretʺ jelenlétében a vezér elővett egy írást és közölte velem, hogy le va‐ gyok tartóztatva Házkutatást tartottak, a portékákat egy bőröndbe zárva indulást parancsoltak ‐ mert már parancsoltak 121 Forgon Pált a bíróság 25 év lágerre és 5 év vándorlásra ítélte. „Május 15‐ig kellett várni és akkor vittek át Lembergbe, onnét pe‐ dig egy hét múlva marhavagonban utaztunk Omszkig. Június 6‐án érkeztünk meg és megkezdtük a siralmas, szomorú lágeréletet, amelynek Isten 1956.

május 22‐én véget vetett és visszahozott szülőföldemre. Áldott legyen érte az Úr!” 122 HORKAY István, aki Horkay Barna testvéröccse volt, szintén börtönbe került, várta az ítéletet, de Isten kegyes volt hozzá, szabadon engedték. Vagy az akkori val‐ lásügyi meghatalmazottban szólalt meg a lelkiismeret? Nincs kizárva, mert így véle‐ kedett: ‐ Egy családból elég egyet megfegyelmezni. A másik itthon marad, de papi hiva‐ tását nem gyakorolhatja. Horkay Istvánt később ‐ 1953‐ban ‐ visszahelyezték a szernyei gyülekezet lelki‐ pásztorává. (A tiltás ideje alatt fizikai munkásként dolgozott egy munkácsi tégla‐ gyárban és a széntelepen, valamint a szernyei kolhoz gyümölcstermesztő agronómu‐ sa és méhészeti szakembere volt.) 123 GECSE Endre huszti lelkész tragédiája egy külön történetként kezelendő. Őt 1958‐ban tartóztatták le, akkor, amikor a többi bebörtönzött lelkész már kiszabadult. Forgon

Pál: Ott voltam, ahol a legszebb virágok nyílnak, 9. Forgon Pál: Ott voltam, ahol a legszebb virágok nyílnak, 11. 122 Forgon Pál: Ott voltam, ahol a legszebb virágok nyílnak, 17. 123 Dupka György: Kárpátaljai magyar Gulag‐lexikon, 47. 120 121 37 Állítólag szovjetellenes tartalmú könyvet adott át egy diáknak és ezért Ungváron a KGB pincéjében vallatás közben agyonverték 124 ; feleségének csak az arcát mutatták meg, a testét ólomkoporsóban adták ki. Sírja a Kapos utcai temetőben van Ungváron Érdemes ezt részletesebben szemügyre venni: Az 1956‐os magyarországi forradalom hatására Kárpátalján is voltak szervezke‐ dések. A gálocsi politizáló fiatalok csoportja szintén az ’56‐os események hatására szerveződött. A vádirat szerint vezetőjük a gálocsi születésű, közben Husztra áthelyezett Gecse Endre református lelkész, aki ʺmagyar burzsoá nacionalista szellemben szovjetellenes propagandát fejtett ki és

fegyveres felkelésre szólította a fiatalokat.ʺ A nyomozati anyagban rajta kívül még négy olyan személy is szerepel, akiket vizsgálati fogságra ítéltek. Az eddigi adatok szerint a legnagyobb kirakatper Gecse Endre református lelkész nevéhez fűződik. Rá akarták bizonyítani, hogy kapcsolatban állt a magyaror‐ szági felkelőkkel, s itt Kárpátalján, szülőfalujában amerikai ügynöki tevékenységet fejtett ki. Valóban az ungvári járási Gálocson néhány fiatal röplapokat terjesztett, és a má‐ sodik világháborúból visszamaradt fegyvereket rejtegetett. Erről tett tanúvallomást a gálocsi születésű Molnár László, a KMKSZ helyi alapszervezetének jelenlegi elnöke. Mint elmondta, ő akkor 13 éves volt, s társai, akik két‐három évvel idősebbek voltak, megbízták a fegyverek őrzésével. Abban reménykedtek, hogy a kiskorúakat nem fog‐ ják perbe. Mielőtt a csoport tagjait letartóztatták volna, a házuk udvarán levő kútba

dobták a fegyvereket. Két napig fogva tartották őt az ungvári börtönben, aztán haza‐ engedték. Viszont idősebb társait, Pasztellák Istvánt és Perduk Tibort szigorúan fele‐ lősségre vonták. A nyomozók párhuzamot akartak vonni Gecse Endre lelkész és a gálocsi fiatalok tevékenysége között. A volt politikai foglyok elmondása szerint politikai kapcsolatban nem álltak Gecse Endre tiszteletessel abban az időben, habár szerették és tisztelték őt. Utasítást nem kaptak tőle a szovjet rendszer elleni fegyveres felkelés szervezésére. 125 Özvegy Csírpák Emilné, Gecse Anna, Gecse Endre tiszteletes húga, a következő‐ képpen számol be az akkori eseményekről: „Bandit 1958. májusában iktatta be lelki‐ pásztori tisztségbe Huszton Gencsy Béla, Kárpátalja református püspöke. A huszti gyülekezet igen hálásnak bizonyult. Bandi nagyon szerette őket November végén öcsémnél ‐ minden előzmény nélkül ‐ kétszer is tartottak

házkutatást, Bandi ʺellen‐ forradalmi tevékenységéreʺ hivatkoztak. Az előzmény az 1956‐os magyarországi for‐ radalom volt. 1958. december 2‐án öcsémet elvitték Az ügyészségen egyetlen terhelő bizonyí‐ ték Hitler: Harcom c. kötete volt, amelybe beleírták Bandi nevét Pedig ő ki nem áll‐ hatta, ha valaki beleírta a nevét könyveibe. Miután így ʺigazoltákʺ az ellenforradalmi izgatás vádját, ʺamerikai kapcsolataitʺ is felrótták. Az ʺamerikai kapcsolatʺ úgy jött 124 125 Dupka György: Kárpátalja magyarsága, 77. Dupka György‐Horváth Sándor: ’56 Kárpátalján, 55. 38 létre, hogy Bandi huszti gyülekezététől kapott egy palástot, amelyet Amerikából küldött anyagból készítettek el. 1959. január 7‐én láthattam viszont, holtan Hárman mentünk be Ungvárra: a fe‐ lesége, Leona, a kurátor felesége és én. Nem nyúlhattunk hozzá, csupán jó pár méter távolságból nézhettük meg. A kezét eltakarták

a palástjával, csak az arca látszott Az egyik halántéka kék volt. A hatóságok nagyon meg voltak ijedve, Bandi halálát mégis sikerült eltussolni. Pedig írtunk még Hruscsovnak is a rehabilitáció végett. Családunk 1971‐ben áttelepült Magyarországra. Már innen kértük Bandi exhu‐ málását. Indoklás nélkül elutasítottak Máig is ott fekszik a lezárt, pusztuló, régi ungvári temetőben. Sírkövét ledöntötték Jó pásztor volt, nem hagyta el nyáját” 126 A KMKSZ gálocsi alapszervezete 1992. október 25‐én a református templom bel‐ ső falán emléktáblát avatott Gecse Endre lelkésznek, akit az 1956‐os magyarországi események kapcsán a KGB tisztjei letartóztattak s kihallgatás közben az ungvári bör‐ tönben halálra kínoztak. Tetemét 1992 október 24‐én az ungvári Kapos utcai temető‐ ből átvitték a gálocsiba és ott helyezték örök nyugalomba. A gyászszertartáson jelen volt Gecse Endre unokaöccse, Csírpák

Emil és a Szlo‐ vákiában letelepedett református lelkész özvegye, Gecse Endréné. Az itt felolvasott levélből tájékozódtunk a mártírhalált halt tiszteletes életútjáról. ʺA második világhá‐ ború után nagyon nehezen éltünk ‐ írja felesége ‐, a hívek kevés adományából tenget‐ tük életünket. Lakásunkat, a paplakot elvették klubnak Így egyik hívünk földes szo‐ bája volt a lakhelyünk. A szomszéd községből, Tarnócról, a lelkész elköltözött, így Tarnócon és Botfalván beszolgáló lelkész lett. Kerékpáron közlekedett, hóban, fagy‐ ban hűséggel szolgált. Zokszó nélkül végezte terhes munkáját Mivel már 50 éves volt, könnyíteni akart helyzetén, ezért Husztra pályázott, ott a lelkészi állás megüre‐ sedett. Így 1958 májusában a huszti református gyülekezet megválasztotta lelkészé‐ nek, ahol nagyon jól éreztük magunkat. 1958 december 2‐ig működött itt mint lel‐ kész. Innen az

állami hatóságok koholt vádak alapján elvitték Akkor láttam utoljára élve hűséges hitvesemet. 1959 január 7‐én láttam viszont holtan Elvittek a temetésre a hatósági emberek, de lelkészt nem engedtek hívni. Őt, aki számtalan ember felett mondott beszédet, ima nélkül hantolták el. Meghalt egy igaz magyar és Isten igéjé‐ nek hűséges hirdetője. Itt maradtam egyedül, keserűséggel a szívemben. A háromszori házkutatás és ami utána következett, úgy megviselt, hogy idegösszeomlást kaptam.ʺ 127 1972: Özv. Zombori Margaretta egyháztag, a szintén mártírhalált halt lelkész öz‐ vegye, aki Gecse Endre ref. lelkészék bizalmasa volt, megrendítő levelében számol be a elhurcolásáról és halálra kínzásáról. A személyi kultusz szűnni nem akaró lelkész‐ áldozatairól beszél az 1972. augusztus 14‐i keltezéssel írt levele: „Kedves ismeret‐ len Erzsike és kedves Doktor Úr! Fájó szívvel és sírva írok, még egyszer

átélve az 126 127 Gecse Anna: A szolgálat vége. Reformátusok Lapja, 1990 április 29, 17 szám, 5 Dupka György‐Horváth Sándor: ’56 Kárpátalján, 57. 39 évekkel ezelőtt átélt dolgokat. Szegény Bandi, nyugodjon, már régen fekszik a teme‐ tőben. Nem tudom biztosan azt az évet, mikor, de beiktatása után hamarosan elhur‐ colták, ahol 5 vagy 6 hetet töltött tárgyalás nélkül. Leonka idegileg teljesen összerop‐ pant. Egy reggel orvoshoz ment, megérkezett egy katonai autó és keresték: mond‐ tam, hogy nincs itthon, de megvárták: azért jöttek, hogy tudomására hozzák, hogy szegény Bandi meghalt és elvigyék a temetésre. – Ruhát csomagoltam, a palástot és süveget, és megkértem a tisztet: miután nagyon gyenge, engedjék meg, hogy egy asz‐ szony vele menjen. Beültették az autóba, mire odaértek, már Bandi nővére Csapról is ott volt. „Ők” öltöztették, és egy percre beengedték a hullaházba őket, hogy nézzék meg

kellő távolságból, hogy ő a halott Majd autóba ültették őket, a koporsót fel a teherautóra, és a temetőben elhantolták; újra autóba és azonnal hazahozták Husztra.” 128 A fenti adatokból is kitűnik, hogy a nyomozó tiszteknek az az elképzelése, hogy központi kirakatpert konstruáljanak Gecse Endre és a gálocsi fiatalok ügyéből, nem sikerült. Mivel a fő vádlott belehalt a vallatások során alkalmazott kínzásokba Így a röplapokat terjesztő fiatalok ügye nem bírt olyan nagy politikai jelentőséggel, ezért szokványos bírósági perben csupán két fiatalkorú személyt ítéltek el. 129 128 129 Ötvenes évek Kárpátalján, Reformátusok Lapja, 1989. november 12 46 szám, 4 Dupka György‐Horváth Sándor: ’56 Kárpátalján, 59. 40 IV. TRAGIKUS SORSÚ TEMPLOMOK Az államosítás során állami tulajdonba került az összes felekezet temploma. Az állammal kötött szerződés értelmében a karbantartás az egyház feladata, és csak

„ideiglenes használatra” adták át, és amennyiben az államnak szüksége lesz az épü‐ letre, az egyháznak azonnal vissza kell adnia, ki kell a templomból költöznie. IV.1 Így vették el a beregardói templomot, melyet „ateista múzeumnak” ren‐ deztek be, a főútról hatalmas tábla irányította az esetleges érdeklődőket a múzeum felé. Az egyháznak kellett az épület biztosítási díját is fizetni, noha nem volt tulajdo‐ nos. De az esetleges kártérítési összeget az egyház nem vehette fel (A szerződést az állam készítette el az egyháznak minden észrevétel nélkül alá kellett írnia.) 130 IV.2 Kajdanó Valamikor az ötvenes években Kárpátalján Kajdanó falut a szomszéd községgel egyesítették. Mivel az akkori szovjet vallásügyi rendeletek fele‐ kezetekként csak egy templomot engedélyeztek egy helységben, a kajdanói kis re‐ formátus templomot bezárták, és parókiáján, amit már korábban államosítottak, óvodát

rendeztek be. A hívek azonban nem nyugodtak bele az önkényes döntésbe, és a következő másfél évtizedben ‐ az éjszaka leple alatt ‐ sokszor kinyitották a lezárt templomot, hogy ott lelkész nélkül is imádkozzanak és halkan énekeljenek. Kajdanón tizenöt évig tartott ez a titkos állapot, amikor azután a hatóságoknak a tudomására jutott. A rendszer elrettentő, látványos példát akart felmutatni: össze‐ kötni a büntetést az ateista tömegpropagandával. Ezt a módszert különösen a húszas években használták, amikor tömegek, sőt filmfelvevő gépek előtt szándékosan meg‐ gyaláztak templomokat, ereklyéket annak bizonyítására, hogy mivel nincs Isten, így büntetlenül lehet azokat véghezvinni Egy adott nap reggelén megérkeztek a párt képviselői karhatalommal és mun‐ kásokkal, hogy „megbüntessék” a falu szemeláttára a templomot. A faragott tölgyfa padokat kihordták, és fejszékkel szétverték. Majd az Úrasztala

következett Az, ahonnan a hívõk századokon át Krisztus testét vették, most az erőszak áldozata lett. Hasonló sorsra jutott az ősi szószék is. A zsoltároskönyveket, Bibliákat az emberek előtt tépték szét. A templom népe zokogva kérlelte a végrehajtókat, engedjék meg, hogy legalább mentsék a menthetőt, hadd vigyék el a szent tárgyakat, de nem lehe‐ tett, mert a szovjet törvények szerint a templom és berendezése az állam tulajdonát képezték, tehát közvagyon volt minden. A kétségbeejtő állapot csak fokozódott, ami‐ kor tudomásra hozták: a kis templom tornyát is ledöntik, hogy elvegyék templomjel‐ legét, ne zavarja az óvodások ateista nevelését. Ne tudják, hogy ott valamikor Istent tisztelték. Előállítottak egy erőgépet, hosszú drótkötéllel, ezzel akarták a tornyot le‐ rántani. Senki sem vállalta, hogy a kötelet a torony köré tekerje. A feszült helyzet min‐ denkit a hit megvallására kényszerített: vagy a

templom védelme mellé, vagy a to‐ rony ledöntésére, középút nem volt lehetséges. Aki némán nem mozdult az állami 130 Kovács Zoltán: Bilincsben is békességben Istennel, 18. 41 emberek nógatására sem, az ezzel fejezte ki egyértelműen véleményét. A zavarba jött állami vezetők (érdekességképpen õk sem tették fel a kötelet) végül kecsegtető jutal‐ mat ígértek annak, aki azt megteszi. Erre előállt egy ember, aki vállalta. Felment a toronyba, felhúzta a drótkötelet, és mint a hóhér az akasztófánál az elítélt nyakát, körülkötötte a kis tornyot. Megin‐ dult a gép és lerántotta azt. Akkor az senkinek sem tűnt fel, hogy a Júdás‐ember nem fogadta el a felkínált jutalmat, hanem fehérre váltan csak ezt ismételgette: „Nem kellett volna, jaj nekem, mit tettem.” Alig tudott hazavánszorogni Otthon ágynak esett, hideg rázta, és retten‐ tő lelkiismeret furdalás kezdte kínozni. Hosszú órákon át szenvedett

Mielőtt e gyá‐ szos nap véget ért volna, a szerencsétlen ember belehalt fájdalmaiba. Halála híre el‐ terjedt a környező vidéken, és nagy megrendülést okozott. Úgy érezték az emberek, hogy jött az angyal. A halál angyala járt közöttük A kajdanói csonka torony évtizedekre intő jellé vált, figyelmeztetőül a hívőknek és a hitetleneknek egyaránt. Romos állapotban is bizonyságot tett Istenről 131 IV.3 Szőlősvégardó A szovjet csapatok bevonulásakor egy ágyúlövés megron‐ gálta a 700 éves templomot. A kijavítás meghaladta a néhány református család ere‐ jét. 1945‐ben a harangot szovjet hatósági segédlettel ellopták a toronyból és egy ru‐ szin faluba vitték. Néhány év múlva a járási párttitkár, hogy érdemeket szerezzen elöljárói előtt, le akarta romboltatni a templomot. A 30 református és 1800 pravoszláv egy emberként ajánlotta fel anyagi segítségét a javításra, de minden próbálkozás ku‐ darcot

vallott. 132 1968‐ban a szovjet hatóság erőszakkal leromboltatta Mivel kézi erő‐ vel nem bírtak a méter széles falakkal, T34‐es tankokkal döntötték le a falakat. A törmeléket még a ruszin szekeresek sem voltak hajlandók elszállítani, mondván „nem veszik magukra az Isten átkát”. Katonaságot rendeltek ki a romok eltakarításá‐ ra. A templom helyére a helyi elöljárók kocsmát akartak építeni, de a lakosság tilta‐ kozása miatt egy szovjet emlékmű került oda. Lerombolták az iskola és a parókia épületeit is.” 133 A templomot leromboló párttitkárra a nép úgy emlékezik, hogy utolérte őt az Isten keze. Csehszlovákiában egy hivatalos kiküldetésen ismeretlen körülmények között kiesett az autóbuszból egy kőrakásra, és szörnyethalt. 134 IV.4 Bilke Mint arról már szó volt, 1946‐50 között minden református gyüleke‐ zetnek kötelező bejegyzésen kellett átmennie. Ahhoz, hogy a bilkei református gyü‐

lekezetet bejegyezzék, legalább húsz 18 éven felüli egyháztagnak kellett lenni. Vi‐ szont a tanácselnök 1 családból csak 1 embert hagyott beiratkozni, ami miatt nem lett A megbüntetett templom. A kajdanói templom üzenete (http://www.geocities com/athens/aegean/4369/Karpa698htm) 132 Fodor Gusztáv: Lerombolt református templomok Kárpátalján, Küldetés, 2004. 6szám, 11 133 Balassa Iván: A kárpátaljai református egyházközségek klenódiumainak számbavétele (http://www.vjrktfhu/carus/honisme/ho010404htm) 134 Fodor Gusztáv: Lerombolt református templomok Kárpátalján, Küldetés, 2004. 6szám, 11 131 42 meg a húsz személy. Ezért a szovjet hatalom 1960‐ban bezáratta a templomot, melyet vegyesboltként, majd raktárként használtak. 1976‐ban pedig a parókiát és a templo‐ mot lerombolták. A leszerelt harangot és harmóniumot a múzeummá alakított görög katolikus templomba vitték. 135 IV.5 Dolha Seres Zoltán lelkész 1944 őszén

menekült el a szovjetek elől, mene‐ külés közben Kígyós közelében életét. Egy 500 évnél is idősebb templomot, egy 50 éves parókiát és egy 100 fős gyülekezetet hagyott hátra. A szovjetek bevonulása utáni bénultságban az egyház nem volt képes megoldani a lelkész nélkül maradt gyüleke‐ zet gondját, így az magára maradt. 136 IV.6 Péterfalva A szovjet hatalom éveiben Péterfalvát közigazgatásilag Tivadar‐ ral egyesítették, ezért 1959‐ben hivatalosan bezárták a templomot. Ettől kezdve lelki‐ pásztor sem szolgálhatott benne, mondván, hogy egy községben két templom mű‐ ködése nem engedélyezett. (A hívek azonban 1983‐ig használták a templomot, bár lelkipásztora nem volt a gyülekezetnek. Ezt követően az állami vezetés tornatermet vagy raktárhelyiséget akart kialakítani benne, végül is ravatalozónak alakították át (bár halottat nem ravataloztak fel benne). 137 IV.7 Verbőc Az állami hatóság, miután nem

adott működési engedélyt, be akar‐ ta zárni a templomot, de a gyülekezeti tagok zárt sorokban álltak ki ez ellen. A gyü‐ lekezet tagjai lelkész nélkül is eljártak a templomba, elénekelték az énekeiket, és el‐ imádkozták a Miatyánkot. Az ötvenes években mégis ateista múzeummá alakították át a templomot. 138 Fodor Gusztáv: Lerombolt református templomok Kárpátalján, Küldetés, 2004. 6 szám, 11. 136 Fodor Gusztáv: Lerombolt református templomok Kárpátalján, Küldetés, 2004. 6 szám, 11. 137 Radványszky Ferenc (szerk): Kárpátaljai református templomok, 84. 138 Fritz Peyer‐Müller: A KRE története a két világháború között, kitekintéssel a jelenre, 402. 135 43 UTÓSZÓ Egy tévéinterjúban évekkel ezelőtt megszólaltattak egy kárpátaljai bácsit, aki el‐ mondta, hogy élete során a következő országoknak volt az állampolgára: Osztrák‐ Magyar Monarchia, Csehszlovákia, Magyarország, Szovjetunió, Ukrajna. S

mindez úgy, hogy nem is ment sehová. Valamelyest igaz ez a hányatott sors a Kárpátaljai Református Egyházra is, amelyre ugyanúgy kihatottak a történelem viharai, mint a kárpátaljai emberekre. Már a csehszlovák időkben is a „mostohagyermek” szerep jutott neki, de ez csak „felkészítő” volt a szovjet uralomra, amikor szinte hajszálon függött a léte, amikor a minimumon is túlra lett visszaszorítva a tevékenysége. Szomorú volt látni azt, hogy mire képesek emberek elmenni egy ideológia ki‐ szolgálásában, nem ismerve Istent és embert. Sajnos ma is sokan vannak, akik „visz‐ szasírják” az elmúlt rendszert. Ez valószínűleg azzal függ össze, hogy az ember álta‐ lában a szépre emlékezik. De nem lehet meg nem történtté tenni azt a genocídiumot, amely a kárpátaljai magyarságot érte a „malenykij robot” kapcsán, ahogyan nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy hová vezethet egy diktatórikus államrend elva‐ kult

követése, amely az ateizmusra épül. A Kárpátaljai Református Egyház sokat szenvedett a kommunizmus alatt, külö‐ nösen annak lelkészi kara, amely kénytelen volt hosszú éveket lágerekben tölteni ártatlanul. De jó látni azt, hogy a lelkipásztorok egy része ezt olyan eseménynek ér‐ tékelte, amely azért történt, hogy általa Isten megerősítse a fogságban levő népét az „odaküldött” lelkészek által. Az üldözők ítélete legyen az, amit Gulácsy Lajos jelenlegi nyugalmazott püspök mondott a meghurcoltak és meghaltak szolyvai emlékkövének avatásakor, 1990. no‐ vember 24‐én: „.Az ítéletet bízzuk Istenre Nem tudunk igazán ítéletet tenni Higgyétek él, azok, akik az ártatlanul elítéltek ezreit megölték, megkínozták, gyötörték, felelni fognak Isten előtt. Nem a mi feladatunk ítéletet mondani A mi feladatunk imádkozni azért, hogy ezek az emberek, akik a Gonoszt tudják művelni, találjanak kegyelmet, találjanak

bocsánatot. Az ítéle‐ tet bízzuk Istenre. És ha ezt elfogadjuk, akkor megbékélünk, elcsendesedünk, megvigasztaló‐ dunk. Ezért mi, akik gyászolunk, akik hordózzuk a múltat, legyünk megbocsátással, legyünk szeretettel. Mert tudjuk, Atyámfiai, tudom magam is, aki több mint hét évig voltam a meg‐ próbáltatás tüzében, nem könnyű megbocsátani, de Krisztus tanítása szerint lehet, sőt kell. Bocsássunk meg, hogy nekünk is megbocsáttassék Van Isten, aki mindent jóra fordít.” 44 MELLÉKLETEK 1. Ung, Bereg és Ugocsa vármegye térképe 139 2. Máramaros vármegye térképe 140 139 Lelkes György: Magyar helységnév‐azonosító szótár, 16.sz térkép 45 3. A Beregi egyházmegye gyülekezeteinek sematikus térképe 141 4. Az Ugocsai egyházmegye gyülekezeteinek sematikus térképe 142 Lelkes György: Magyar helységnév‐azonosító szótár, 17.sztérkép A Kárpátaljai Református Egyház 1996., 3 142 A Kárpátaljai Református

Egyház 1996., 4 140 141 46 5. Az Ungi egyházmegye gyülekezeteinek sematikus térképe 143 143 A Kárpátaljai Református Egyház 1996., 2 47 IRODALOMJEGYZÉK A Kárpátaljai Református Egyház, Ugocsa Print, Nagyszőlős, 1996. Botlik József: Egestas Subcarpathica – adalékok az Északkeleti‐Felvidék és Kárpátalja XIX‐XX. századi történetéhez, Hatodik Síp Alapítvány, Bp, 2000 Botlik József ‐ Dupka György: „Ez hát a hon”, Mandátum‐Univerzum, Bp., 1991 Dobos László Gábor: A szomszédos országok magyarságának református egyházi életéről. = Confessio, 1986. 3 szám 46 Dupka György (szerk.): „Élő történelem” Válogatás a meghurcolt magyarok visszaemléke‐ zéseiből 1944‐1992. Intermix, Ungvár, 1992 Dupka György (szerk.): „Sötét napok jöttek” Koncepciós perek magyar elítéltjeinek em‐ lékkönyve, 1944‐55. Intermix, Bp‐Ungvár, 1993 Dupka György (szerk.): Egyetlen bűnük magyarságuk volt –

Emlékkönyv a sztálinizmus kárpátaljai áldozatairól (1944‐46). Intermix, Ungvár‐Bp, 1993 Dupka György (szerk.): Kárpátaljai Magyar Gulag‐Lexikon Intermix, Ungvár‐Bp, 1999. Dupka György: Kárpátalja magyarsága. A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Tár‐ sasága, Bp., 2000 Dupka György‐Horváth Sándor: ’56 Kárpátalján. Intermix, Ungvár‐Bp, 1993 Fodor Gusztáv: Lerombolt református templomok Kárpátalján. = Küldetés (A Kárpátaljai Ref. Egyház lapja), 2004 6 szám, 11 Forgon Pál: Ott voltam, ahol a legszebb virágok nyílnak: Egy kárpátaljai magyar ref. lelkész a Gulagon. Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, Bp, 1992 Fritz Peyer‐Müller: A Kárpátaljai Református Egyház története. A Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, Bp., 1994 Gecse Anna: A szolgálat vége. = Reformátusok Lapja, 1990 április 29 17 szám, 5 Gulácsy Lajos: A kárpátaljai református egyház múltja és jelene. Útközben Tanulmányok a kárpátaljai

magyarságról. Kiadja: Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ung‐ vár, 1998. Hargita Árpád: Tűzoszlopoddal jéghegyek között – Zimányi József életútja. Fundamentum Alapítvány, 1995. Horkay Barna: A Keleti Baráti Kör ‐ Képek a kárpátaljai ébredésből, h.n1998 Kovács Zoltán: Bilincsben is békességben Istennel: szibériai rabságom története. Kiadja: A Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, Bp., 1990 Lelkes György (szerk.): Magyar helységnév‐azonosító szótár, Talma Könyvkiadó, Baja, 1998. Medgyessy László: Szovjet területi terjeszkedés Kelet‐Európában, 1945 Ruténia esetében. h.n Nagy Jenő: Megaláztatásban (a kárpátaljai magyar férfiak deportálása 1944 őszén). Intermix, Ungvár‐Bp., 1992 Pungur József (szerk): A nemzeti kisebbségek teológiája. Emmaus Kiadó, Kecskemét, 1999. 48 Radvánszky Ferenc (szerk): Kárpátaljai református templomok, Tárogató kiadó, Ungvár‐Beregszász, 2000. S. Benedek

András: A tetten érhető történelem, Ikva Kvk Bp, 1993 Szalókai László levelei alapján: Ötvenes évek Kárpátalján. = Reformátusok Lapja, 46 szám, 1989. november 12 46 szám, 4 Az interneten elérhető irodalom: Reformátusok a II. világháború után Ukrajnában http://church.lutheranhu/reformatio/pehhukrajna/pehhukrhtm Fekete Ágnes interjúja Gulácsy Lajossal http://reformatusoklevele.reformatushu, 2004 szeptember 15 Gulácsy Lajos: A kárpátaljai református egyház múltja és jelene http://www.karpatokuzhgorodua/szervezetek/reformatushtml Balassa Iván: A kárpátaljai református egyházközségek klenódiumainak számbavétele (http://www.vjrktfhu/carus/honisme/ho010404htm) A megbüntetett templom. A kajdanói templom üzenete (http://www.geocitiescom/athens/aegean/4369/Karpa698htm) 49