Történelem | Tanulmányok, esszék » A végvárrendszer kialakulása

A VÉGVÁRRENDSZER KIALAKULÁSA Az 1530-40-es években az egyházi és világi főméltóságok Nyugat-Európában többször hangoztatták, hogy hazánk középső része sík és védtelen terület. Az ország déli részén lévő végvárak összeomlása után (Belgrád, Jajca) hozzáláttak az addigi régi váraink megerősítéséhez, hisz ezt az új ágyúzó ostromló haditechnika is megkövetelte. Végvárrendszerünk a Kárpát-medence hajlatában DNY - K irányban a síkság – hegyvidék találkozásánál terült el Horvátországtól egészen az Erdélyi fejedelemségig több száz km hosszan, maximálisan kihasználva a természeti erők nyújtotta védelmet is (magaslatok, mocsaras területek). Tinódi Lantos Sebestyén 1548-ban rigmusba szedi a létrejött végvárrendszer tagjait, s még kottát is mellékel hozzá: „Sziget, Babolcsa, Kaposújvár, Korokna, Lak, Somogyvár, Tihany, Palota, Pápa, Győr és Gesztös Sőt Komárom, Sempte és Nyitra, Léva, Surány,

Ság, Drégöly, Gyarmat, Szécsény, Salgó, Buják, Oroszlánkő, Sirok, Egör. Tesznek ezök Budára nagy vigyázást” A korszerű újjáépítést – az ágyúzás kivédésére és az ostromlók visszaverésére alkalmas ó-olasz és füles bástyákat – főleg olasz, valamint német és holland mérnökök tervezték és építtették meg a többnyire elhanyagolt állapotú, magántulajdonból nemrégiben királyi tulajdonba került palánkvárainkon. Költségek: Mindez persze igen nagy költséggel járt, amelyek többnyire a váruradalmakból származó jövedelem és német, valamint olasz tőkések hitelei fedezték. A királyi várak számíthattak az ország jövedelméből – vámok, országgyűléseken megszavazott adók – erre a célra elkülönített pénzre, illetve részt kaptak a Habsburg birodalmi jövedelemből és a német fejedelmek nyújtotta segélyre is az ún.” Türkenhilfe”-re Ám a birodalmi pénz rendkívül lassan csordogált, hosszas

könyörgések árán jött csak és többnyire nem volt elég a rekonstrukcióra, nemhogy a végvári vitézek zsoldjára. Így aztán nem volt ritka, hogy a megkezdett felújítást önerőből, ingyen jobbágymunkával és többnyire a saját leleményességre bízva fejezték be a várainkban. Vitézek: Császári zsoldos hadsereg cseh, osztrák, olasz, spanyol és francia vitézei Törökök által elfoglalt déli és középső területekről menekült kisnemesek, jobbágyok és kézművesek Környékbeli fegyveres tapasztalattal bíró jobbágyok Szervezet: Végvárrendszerünk várkerületekre oszlott – báni, dunántúli, bányavidéki, felső-magyarországi és tiszántúli főkapitányságokra – melyet 1556-tól a Haditanács irányított, ám hozzá kell tenni, hogy a központi irányítás sosem valósult meg igazán. Hatalmi elképzelés: 1 Ferdinándnak az uralma alá került országok sokféleségéből és az állandó török fenyegetettségből

következően erősen centralizált államot kellett létrehoznia. A Magyar Királyság keskeny sávja biztosította birodalma élelmiszerkészletének és bányakincseinek javarészét ezért érdekében állt egy erős végvárrendszer kialakítása, mely a terjeszkedő Török Birodalom elől védhette az ő birodalmát, Nyugat-Európát s nem mellesleg Károly német-római nagyhatalmi törekvéseinek jelentett védőbástyát. Persze ez nekünk nem volt hálás szerep, hiszen mi lettünk Európa török elleni háborús övezete, vajmi kevés Ny-európai segítséggel. Nádor: A Habsburgokra szálló magyar koronával ez lett az országban a legnagyobb közjogi tisztség, hiszen a király hazai tanácsadója és távolléte esetén helyettesítő személye volt e tisztség betöltője. A kor legjelentősebb nádori képviselője Nádasdy Tamás (1498 – 1562) volt, ki 1554-től haláláig töltötte be e posztot. Ő az ország legnagyobb birtokával és több várával is

rendelkező főúr volt Nádorrá választása előtt már a dunántúli várkerület főkapitánya. Személyéhez fűződik a végvárrendszerünk kifejlesztési terveinek elkészítése és a javaslat Ferdinánd elé terjesztése. Végvári vitézek A végvári vitézek társadalma a 16. századi Európában meglehetősen társtalan Nem egyedülálló azonban, hiszen az Adriától az Azovi-tengerig (Balkáni térség Dél-Európában) mindenütt kialakultak a határvédő katonaság közösségei, Lengyelországban és Ukrajnában pedig izoláltan folytak a végvidéki harcok. Ám Magyarországon a végvárak vonala félkörben szelte át az ország belsejét, s az itt harcoló katonaság a magyar társadalom szerves része lett ebben a században. Mátyás király halála (1490) után gyenge kezű, idegen anyanyelvű, nem magyar uralkodók kerültek trónra, akik nem tudták irányítani az országot, s a Török Birodalom hódítási nyomása is egyre nehezedett. A mohácsi

csatatéren nemcsak királyunk (II.Lajos) hanem hadseregünk színe-java is odaveszett Az ország három részre szakadt, hatalmi válságba került. A magyar nagybirtokosok ezt a helyzetet elég sajátságosan használták ki. Saját érdekeik, gazdagságuk okán rablólovagokká váltak terrorizálva ezáltal a fennhatóságuk alá eső területeket. A legrosszabb helyzetbe mégis az ország középső és déli részén élő, török hódoltság alá kerülő kisnemesek kerültek. Ők gyakorlatilag földönfutókká váltak Társadalmi helyzetüknél fogva viszont csak a katonáskodáshoz értettek. Kilátástalan helyzetükből a végvárakba menekültek Példátlan hősiességüket reménytelen sorsukkal magyarázhatjuk, hiszen ez volt egyetlen esélyük a kiemelkedésre, mivel másutt letelepedni, birtokot szerezni, jólétben élni nem állott módjukban. Sajnos a magyar trónra kerülő külföldi uralkodóknak egyáltalán nem volt érdeke az ország felvirágoztatása. A

Habsburgok politikai céljaiban országunk, mint az Oszmán Birodalom elvonulási területe, egy Európa határait védő ütközőzóna szerepelt. Rontotta a helyzetünket, hogy a magyar birtokos elit rétegen belül a nemesség 5 %-ának kezébe volt az ország földbirtokainak több, mint a fele. Ám ők európai „társaikhoz” képest mégiscsak szegénynek voltak mondhatók Miért is? Fejletlen hazai gazdasági viszonyok, rettentő közállapotok és a közutak hiánya miatt, valamint a központi hatalom gyengesége folytán jelentős számú magánkatonaság tartására voltak kénytelenek. E nagy létszámú katonaság pedig felélte javaikat Magánkatonaság A nagybirtokosok magánkatonasága fontos részét képezte a török elleni harcoknak, sőt a főurak egyrésze személyesen is részt vett a harcokban, s bátorságával kitűnt. Ámde a nagybirtokosok 2 törökök elleni hősiessége mégsem a hazafiúi szeretetből fakadt. Egyszerűen osztályérdekük volt

Ugyanis a meghódolt területeken, még ha át is tért a mohamedán hitre a földesúr, s „hűsége „ jutalmául még mondjuk magas rangot is kapva akár dívánpasa lehetett, akkor is szinte rabszolgaként teljes mértékben ki volt téve uralkodója, a szultán kényének-kedvének. Végváriak szervezete és harcmódja: Egy-egy várnál a katonaság létszámát tekintve rendkívül nagy eltéréseket látunk. A stratégiailag fontos várak őrsége 1000-2000 fő (Győr, Szolnok, Esztergom, Temesvár ), a közepes váraké 300500 fő (Eger, Sárvár, Szigetvár, Gyula), de voltak olyanok is, ahol mindössze 20-30 katona teljesített állandó szolgálatot. Ostrom esetén persze a segélycsapatokkal, a környékről behúzódó hadra fogható népességgel a létszám két-háromszorosára is felduzzasztható volt. Sőt hadra foghatók voltak a várbeli asszonyok is. Az egri nők dicső tette korántsem volt egyedülálló a korban (gondoljunk csak Kőszegre). Tisztek Nagyobb

várakban a főkapitány mellett volt várkapitány, egy vagy több vice(al)kapitány, udvarbíró, prófuntmester az élelem ellátásra, porkoláb és viceporkoláb a rabok őrzésére, hadbíró, továbbá külön kapitánya volt a lovasságnak és a gyalogosoknak. Ez utóbbit fővajdának is nevezték. A századok élén a huszároknál a hadnagy , a gyalogosoknál a vajda állt. Az altiszti kart a tizedesek illetve a főlegények alkották. A századokhoz zászlótartók is tartoztak. Fegyverzet: Korszerű fegyverzettel a végvárak hadinépének jelentős részét többnyire a királyi kincstár, illetve a várbirtokos főúr szerelte fel, bár az ellátottság egyáltalán nem volt megfelelő, és ez a 16.század végére a zsoldhiánnyal együtt már komoly problémát jelentett és a fegyelem lazulását idézte elő. Az itthon készített hidegfegyverek (balta, fokos stb.) olcsóbbak voltak ugyan, de a magyar katona a zsoldjából ezeket is nehezen tudta megvenni. Kiképzés

Három fokozatból állott. Az elsőbe tartoztak a 9 – 10 éves korú gyerekek, a másodikba az inasok és a lovászok, végül a harmadikba a legények. Ez utóbbiak voltak a kitanult magyar veteránus katonák Rendszeres kötelék kiképzés nem folyt. A fiatalok az öregebbektől ellesve tanulták meg a fegyverforgatást, amelyet a harci cselekményeken kívül időnként versenyeken gyakoroltak. A katonák többsége csak páros viadalokra készült fel. Emiatt, ha nagyobb nyílt csatákba kényszerültek, az ellenség össztüzét „valami borzasztónak” ítélték és hajlamosak voltak a pánikra. Harcmodor A csatatér gyors elhagyása azonban nem gyávaságból eredt, hanem a modern harcászatra való alkalmatlanságból. Erősségük másban rejlett A magyar könnyűlovasok felderítőként és elővédként kiválóan szerepeltek, mert könnyű fegyverzetük és gyors lovaik erre tették alkalmassá őket. Szívesen alkalmazták a régi nomád harcmodort is. Ez a

megfutamodást színlelő, majd a felbomlott harcrendű ellenségre visszafordulva rá-rácsapó harcmód a török ellen is csak kisebb harci cselekményeknél hozhatott sikert. Ám az egyéni bátorságot és egyéni akciókat, valamint a kitűnő cselvetési képességet kiválóan, s szinte mindig eredményesen alkalmazták a portyázások, a kirohanások és a bajvívások során. A 3 török hódoltság idejében ebben verhetetlennek bizonyultak magyarjaink, s jelentős szerepük volt abban is, hogy a törökök nem tudták bekebelezni egész országunkat. Thury György – A törökök elleni harc életcélja lett sokaknak. E vitézek egyike volt Thury György is. Már apja és nagyapja is kardforgató volt 1552-ben királyi vitézként Lévára rendelik, melynek 1556-ban a kapitánya lett. Mivel katonái zsoldot nem kaptak, két év múlva lemondott, s Palotára került kapitányként. Palota a török hódoltság határán, a török torkában feküdt Épp ezért Thury

vitézeivel állandóan kijárt portyázni, bajvívásai pedig napirenden voltak. Legtöbb borsot a megszállt Fehérvár törökjeinek orra alá tört. Az állandó zsoldhiány miatt ismét le akart mondani, de Ferdinánd nem engedte. A palotai őrség 1566-ra már annyi bosszúságot okokzott a töröknek, hogy Arszlán bég nyíltan meghirdette, eltörli a föld színéről Palotát Thuryval együtt. Ez év június 5-én 8 – 10 ezres török sereg kezdte ágyúzni Palotát és 500 vitézét. Mivel nemigen volt tűzszerszámuk, ezért Thury néhány válogatott emberrel kirontott az ostromló seregre, megtizedelve azokat, majd sikerült neki emberveszteség nélkül visszatérni a várba. A feldühödött Arszlán éjjel – nappal ágyúzta a várat és szünet nélkül ostromoltatta. A hetedik napon Thury kijuttatta a várból egy emberét és Bécsbe küldte megüzenve a királynak, hogy legfeljebb 10 napig tudja még tartani Palotát. Ferdinánd felmentő sereg gyülekezését

rendelte el Győrbe. A gyülekező sereg számára a jobbágyokkal fát vágattak és hordattak, mely a nyári melegben rendesen felverte az út porát. A cirkáló török előörsök, mivel már tudtak a felmentő sereg gyülekezéséről, azt hitték, hogy ez meg is indult, s Így Arszlán hadával elvonult Palota alól. Thury nem sokkal ezután Nádasdy Tamás Birtokolta kanizsai vár kapitánya lett. A drinápolyi békekötés (1568) után is sokat portyázott és csatározott a törökkel, de mindig megfenyítették érte, mert békeszünetben az ilyen gerillaharcok tilosak voltak. Pedig katonái se zsoldot, se élelmet nem kaptak, így a vár német zsoldosai lázadozni kezdtek. Végül is a törökök 1571-ben lépre csalták , s az óriási túlerővel harcolva esett el. Halála a kortársak szerint is nagy veszteség volt a törökkel szembeni küzdelemben. „Minden ember Thury Györgyöt kiáltja, Kicsiny, öreg mind egyaránt óhajtja.” Nálunk is kialakul a

zsoldossereg, megkezdődik az új találmánynak, az ágyúnak az alkalmazása. A külsőtornyos várfalak építése már a 15.században megkezdődik A külső torony a falak oltalmazó védelmét jelentette, vagyis azt, hogy az ostromlókat a védők nemcsak szemből, hanem oldalirányból is tűz alá vehették. Külsőtornyos falakat látunk Budán, Székesfehárvárott A kisebb létszámú hűbéri csapatok hadakozását egyre nagyobb létszámú seregekkel vívott háborúk váltják fel. Ezekkel már csak nagy létszámú védősereggel ellátott vár szállhatott szembe A sok védőt a kis alapterületű, néhány épületből álló várban már nem lehetett elhelyezni. Ezért a várak területe, épületeik száma megnő. A lovasság és istállói számára elővárat építenek a régi vármaghoz, huszárvárnak nevezik és palánkkal, árokkal veszik körül. A várak mellett a jól megerősített városoknak az ország védelmében egyre fontosabb a szerepük. A

városfalakon belül valóban sok védőt, élelmet takarmányt, fegyvert, lőszert helyezhettek el, halmozhattak fel. A város erejénél fogva nagy területet védhetett meg, elfoglalásához nagy haderő kellett, de ha elesett, a kár is igen nagy volt. A haditechnika változása, az ágyúk bevezetése azonban nem ment máról holnapra. Közel egy évszázadig tartott. Közben a korábbi magas vékony vártornyok (lovagvárak) lassan eltűntek, 4 hiszen az ellenség ágyútüzében a védők fejére omolhattak. Továbbá az ágyúkat a védelem a magas, keskeny védőfal tetején nem tudta elhelyezni, ezért a falakat vastagították, és belül földet töltöttek hozzá. Így a fal koronája elég széles lett ahhoz, hogy a várat védő tüzérséget elhelyezzék rajta, ugyanakkor az ostrom tüzérség rombolásával szemben is rugalmassá, ellenállóbbá vált. A 15.század végén jelennek meg az alacsony, vastag falú védőművek : a rondellák A rondellákat a

16.században a sarkokra helyezett, alacsony, vastag falú védművek, váltják fel : az olaszbástyák. Ezek a bástyák ötszögűek, két hosszabb, ék alakú oldalukat homloknak, két rövid, a várfalakra merőleges oldalukat szárnynak nevezzük. A vár belseje felé nyitott ötödik oldal volt a bástya torka. A bástya homlokoldala eleinte rövid – ezek az ún. ó–olaszbástyák – a bástyákat összekötő várfalhoz ( a kötőgáthoz) képest (Sárvár, Szigetvár). Később a bástyák homlokoldalai hosszabbak, a kötőgátak rövidebbek lesznek. Ebben az időben a bástyaszárnyakba épített ágyúkamrákat visszahúzták a bástya „füle” mögé. Így keletkeztek az ún fülesbástyák, a legkésőbbi bástyás rendszer, az ún. új – olasz rendszer épülése idején (Győr, Eger). A bástyák lőkamrái a védelem rendkívül fontos helyei, hiszen addig amíg az ide helyezett védőtüzérséget el nem némították, az ostrom nem biztatott sikerrel. A

bástyák lőkamrái fölött, a bástya teraszán is helyezhettek el tüzérséget, sőt a bástyák torkába épített magasabb földsáncok, ágyúállások segíthették még több védőüteg elhelyezését. A bástyákat a föld alatti folyosók kötötték össze, ezekből figyelték, hogy az ellenség nem aknázza-e alá a várfalakat. Ezért nevezték őket aknafigyelő folyosónak (Eger) A várfalak belső oldala mellé töltött föld alá, a föld takarásában boltozott laktanyákat építettek a védősereg szállásául. Ezek voltak a kazamaták Ide kutakat fúrtak, mellette ugyanilyen tűz- és golyóbiztos raktárakat is készítettek (Győr, Eger, Szigetvár). Az új-olasz rendszerű, fülesbástyás védőművekkel rendelkező várakkal eljutottunk a magyar, egyben a közép-európai várépítés fejlődésének utolsó korszakához. Ezután már nem építettek várakat, hanem az újkori várak, az ún. erődök korszaka következett, amelyek kiserődökkel és

nagyerődökkel tüzérségileg összehangolt kölcsönös védelemre épültek, de amelyekből Magyarország területén csak Komárom erődje és parti védőművei, kiserődjei adnak példát, és a Gellérthegyi Citadella (1852), melynek azonban a kiserőd láncolata sohasem épült ki. Az erődök korszakával a várépítés sokszázados története is befejeződött. Végvárrendszer : A mohácsi csatamezőn (1526) a 80.000 fős török sereg nyomása alatt összeomlott és megsemmisült a középkori magyar hadszervezet. A mohácsi tragédia nyomán világossá vált, hogy a Porta hadseregét nyílt ütközetben a csatamezőn képtelenek leszünk legyőzni. A katonai tapasztalatok megmutatták, hogy a fanatikus törökök óriási létszám és fegyverzeti fölényével, valamint harci módszerével szemben a küzdelmet a kis létszámú hazai védőerő a siker reményében kizárólag egyes megerősített helyeken, várakban, illetve azokból kialakított zárólánccal

veheti fel. Ezek az építmények annak előtte legfeljebb uraik közvetlen személyi védelmét szolgálták Most egyszerre rendkívüli jelentőségre tettek szert. Az ellenségnek a támadási irányában minden várat be kellett venni, nehogy ellenséges katonai erő maradjon a hátában. Egy-egy várat a védőinek mindenre elszánt helytállása, a támadást lassító, fékező, s a támadókat lassan felőrlő szerepe avatta döntő fontosságúvá, s nemegyszer országos jelentőségűvé (Kőszeg, Szigetvár). 5 Minden egyes nap vagy hét, melyet a törökök a végvárak leküzdésével eltöltöttek, hazai területeket – sokszor egész országrészeket – menthetett meg a leigázás alól. Ráadásul a végvárrendszer fogaskerekei között őrlődő ellenség az elhúzódó harcok és a sikertelenség következtében megtorpant, s ez nem egy esetben egész hadjárat sorsát befolyásolta döntően (Szigetvár). Várkorszerűsítések (lovagvárból végvár)

Váraink a 16.századra a kor rohamosan fejlődő haditechnikájához (ostromágyúk) mérten mind elavultak. A középkori várostromló haditechnika ugyanis a falromboló kőhajító gépeken alapult, mely ellen a lovagvárak magas, s nem túl vastag falakkal védekeztek. Ezidőre azonban a várharcokban használt ágyúk lőtávolsága a 15.században használtakéhoz képest megkétszereződött, pusztító ereje viszont négyszer nagyobb lett!! A magas falakat rövidíteni kellett, mert ilyen körülmények között már életveszélyt jelentett a védőkre nézve. Egyrészt nagy volt a magas falak támadható felülete, másrészt a leomló falak a védőkre hullottak. Továbbá ágyúkat sem lehetett felállítani rajtuk. A megrövidített várfalak viszont megmászhatóvá tették a várakat, ezért olyan új típusú bástyákat kellett építeni, melyek a védágyúzás számára biztosították a falak közeli védését egy gyalogsági roham esetén. A század közepén az

első ilyen megoldást az ún.ó-olasz bástyák jelentették, melyeket elsőként Olaszországban használtak, s nálunk többnyire olasz tervezők készítettek (Egerben Alessandro da Vedano). A bástyák a falak elé ugró - kellő számú ágyú elhelyezésére alkalmas – nagyobb kiterjedésű, sokszögű alaprajzú védművek. A bástyák közti várfalszakaszt kötőgátnak hívták. Az ó-olasz rendszerű bástyák homlokzatáról a tüzérség kereszttűz alá vehette a vár előtti távolabbi terepet. A bástyák szárnyain álló ütegek pedig közvetlenül a kötőgátak előtti területet védhették Ezenkívül várkapukat védő kapubástyát is építettek. Egerben a váron belül a gótikus székesegyházon magas ágyúállást alakítottak ki (Szentély-bástya) mely igen fontos szerepet töltött be az 1552-es ostrom idején. Az alacsonyabbra vett várfalakhoz belülről palánkot építettek lőállásnak. Két párhuzamos, vesszőfonatú sövényfal közét nedves

agyaggal tapasztották be, majd ezután betapasztották a fonadékos oldalfalat is. A puskások részére félkör alakú kiöblösödéseket (gyakor-bástyák) hoztak létre. Egerben a vár keleti oldala mellett lévő dombos magaslat belövési veszélyessége miatt ide egy külső ún. huszárvárat építette, melyet kívülről körül még mély árokkal védtek De még így is ez az oldal volt a vár legsebezhetőbb része és itt támadott a török a leghevesebben. Váraink vitézi állománya Különböző nemzetiségű és társadalmi elemekből tevődött össze. Többségüket a törökök által fenyegetett, elfoglalt vagy feldúlt vidékek mindenét elvesztett jobbágyai, szegényei adták, akikhez a hasonló sorsa jutott kis- és középnemesek és kézművesek is csatlakoztak. Ehhez jöttek még a jobbágynyúzó urak szökött parasztjai és a török leigázás alól hazánkba menekült délszláv emberek. Királyi várainkban külföldi zsoldosok is kerültek

szolgálatba, ők azonban erre nem igen szívesen vállalkoztak, mivel számukra merőben ismeretlen volt a végek sajátos harcmodora. Később a szinte állandó zsoldhiány főleg az ő soraikban rontotta a katonai fegyelmet és nem egy várunknál ez katasztrófához vezetett (Esztergom, Pécs, Szolnok). Leginkább az új haditechnikát ismerő tűzszerészekre az ún. pattantyúsokra, valamint ágyúöntő, lőporkészítő és robbantási szakértőkre volt szükség. Őket persze jól meg kellett fizetni 6 Ezek a mindenre elszánt végvári vitézek vállalták a nehéz, gyakran reménytelen harcot, a hónapokon át való fizetetlenséget, a nélkülözést, sőt az önfeláldozást is. Hiszen számukra a végvári katonaélet jelentette egyedül a szabad életet a jobbágyság évszázados megkötöttségéből, reménytelenségéből. Hozzá kell tennünk azért azt is, hogy a hősies viselkedésüknek alapfeltétele volt az adott vár kapitányának és tisztjeinek

személyes bátorsága és példamutatása is. Ahol ez hiányzott, ott hamar menekülőre fogták a dolgot a katonák is. Várvédő személyzet – A várak állandó katonasága lovasságból, gyalogságból és tüzérségből állt. A tüzéreket általában külföldről kellett hozni, hiszen munkájuk komoly szaktudást igényelt, s a modern tűzszerészeti harci technikát elsajátítani itthon nem lehetett. Így ők voltak a kor legmegbecsültebb, legmegfizetettebb katonái. Váraink többségében birodalmi zsoldosok szolgáltak. Ők nehéz védőfegyverzettel, valamint puskákkal el voltak látva. Egyetlen problémát az jelentett, hogy ők foglalkozásnak tekintették a harcot, melyért fizetést kaptak. A zsold viszont rendszerint késett, s ez nemcsak a fegyelmet bomlasztotta, hanem ara késztette a katonákat, hogy járandóságukat rablással és fosztogatással szerezzék meg, Hősies bátorságot tőlük elvárni amúgy sem lehetett. A katonasághoz jött még a

városi lakosság segítsége. Számításba lehetett venni még ezen kívül a környékbeli, fegyverforgatásban jártas jobbágyokat, a környékbeli szabad városok, vármegyék, világi és egyházi földesurak kis létszámú portális csapatait, a püspöki hűbéres gazdatiszteket, valamint a várbeli asszonyok segítségét. Egy találékony kapitány így a várvédői létszámot akár két – háromszorosára is duzzaszthatta (lásd Egernél!). Tehát összefoglalva a várvédelem lehetséges résztvevőit : Fegyveresek – - vár saját katonasága ( törzsállomány és zsoldosok) királyi hadsereg portális (környékbeli) katonaság (vármegyék, városok, földesurak) alkalmiak (parasztok, püspöki gazdatisztek) Nem fegyveresek – - mesteremberek borbélyok (sebészek) szakácsok, vízhordók, mészárosok stb. paraszt nép (férfiak) sütőasszonyok menekültek (asszonyok, gyermekek, papok) A nem fegyveres várvédők jelentősége a védelmi harcot támogató

munka elvégzésében volt. Falak megjavításánál, lőszerek szállításánál, ágyúk töltésénél, lőpormalomban, kárelhárításnál, tűzoltásnál, sebesültek ellátásánál illetve különböző mesteremberek mellett segédkeztek. Várvédő fegyverek Lőfegyverek - Nagy ágyú (2,5 – 15 kg-os vasgolyókkal) - Kisöbű ágyú (1 – 2 kg-os golyókkal) - Mozsárágyú (kőgolyóbisokkal, közeli célpontokhoz) 7 - Dupla szakállas, nagyöbű puska (szakállas ágyú) Szakállas puskák Kanócos puska Kerekes puska Kézi fegyverek – szablya - Kard - Dárda - Lándzsa - Fokos - Balta - Buzogány - Harci bárd Testi védelem – sisak, bőrpajzs, mellvért, karvért Speciális tüzes szerszámok – ezek a helyi leleményességen alapuló, gyúlékony anyagot tartalmazó szerkezetek voltak, melyeket az ostromló ellenség megtorpanására és pánikkeltésre használtak. Igen hatásos fegyverek voltak, mindig sikerült velük a sűrű tömegben támadó

ellenséget megzavarni, sőt sok estben visszavonulásra késztetni. Török támadó haderő A török sereg mindig igen nagy létszámú és igen változatos összetételű volt. Egy-egy hadjáratra a Porta 60 – 100 ezer embert küldött el. A hadsereg mindig nyáron – általában júliusban – érte el hazánkat, s október végén fordultak vissza, hogy a téli idők beköszöntével már otthon legyenek. A harcoló erőket általában 15 ezres tömeg kísérte. Ők voltak a tábori szolgák, martalócok, munkások. Feladatuk a sereg kiszolgálása illetve az ostrom előkészítő munkálatok elvégzése volt Hatalmas létszámukkal a török hadvezetésnek az ellenség elrettentése volt a célja. A hadjárat során számuk még nőtt a rabságba vetett meghódított nép tömegeivel. A fegyveres sereg három részből tevődött össze : - állandó katonaság - hűbéres alakulatok - irreguláris alakulatok Az állandó katonaság gyalogságból, lovasságból és

tüzérségből állt. Gyalogság – a zsoldos gyalogság elitjét a janicsárok alkották, akiket elrabolt keresztény gyermekekből neveltek át fanatikus hithű mohamedánná rendkívül szigorú fegyelemmel és bánásmóddal. A janicsár hadtest eredetileg 4000 emberből állott Szulejmán 20 ezer főre bővítette létszámukat. A hadtest parancsnoka a janicsáraga volt, az egyes ezredeket pedig a csorbadzsik vezették. Fegyverzetük alapján két csoportjuk volt : - puskások - nyilasok A puskás janicsároknak hosszú csövű puskájuk és széles pengéjű görbe kardjuk (jatagán) volt. A gyalogsághoz tartoztak még a janicsárok mellett a desbedzsik, ők készítették és gondozták a fegyvereket, valamint felügyelték a fegyvertárakat és lőpor raktárakat. Lovasság – a zsoldos lovasság négy csoportból állott : - portai szpáhik 8 - szilihdárok ulufedzsik gureba alakulatok A szilihdároknak kötelességük volt hadjárat idején a szultán előtt az

utat egyengetni, hidat verni stbKözülük választották ki azokat, akik a szultán és a nagyvezír előtt a lófarkakat vitték. A portai szpáhik csak a szultánnal együtt mentek háborúba, ugyanis ők voltak a szent zászlónak az őrei. Az ulufedzsik a zsoldos lovasság két hadtestét alkották, melyek egy – egy aga parancsnoksága alatt álltak. Az egyik hadtest a szent zászlótól jobbra, a másik balra foglalt állást a csatatéren E két hadtestre volt bízva a hadi pénztár őrizete, s a tábori rendőrök is közülük kerültek ki. A gureba jelentése „idegenek”. A zsoldos lovasság szintén két alakulatát alkották, s a szent zászló két oldalán az ulufedzsik mellett álltak. A törökökhöz átszökött arab és perzsa emberek voltak A tüzérséget a topcsik képezték. Gyalogosok voltak, de lovas topcsik is léteztek Parancsnokuk a topcsi-basi. Hűbéres alakulatok (szpáhik) – e lovascsapatok egészen különös jelentősséggel bírtak.

Hűbérbirtok fejében a szpáhi olyan kötelezettséggel vállalt hadiszolgálatot, hogy hadjárat idején személyén kívül még a birtokának megállapított jövedelmének arányában megszabott számú lovas katonát az ún. dzsebelit is kiállítani tartozott A szpáhik mindig otthon tartózkodtak, hogy hadba szólítás esetén három nap alatt elkészüljenek. Irreguláris csapatok – hadjárat esetén önként, zsold ellenében csatlakoztak a sereghez. A lovascsapatokat az akindzsik a beslik és a gönüllük alkották. Az akindzsik nevük jelentésének – portyázó, dúló csapat – viselkedtek s épp a magyar hadjáratok alatt tettek gazdáiknak kiváló szolgálatokat. Sík terepen gyors lovaikkal messzire elszáguldozva biztosították a fősereget a váratlan támadástól, illetve veszélyes portyázásaikkal dúlták, pusztították a népet. Könyörületet nem ismertek, rendszerint halomra gyilkolták az embereket A beslik alkották a pasák testőrségét,

illetve őket rendelték ki a legyőzött végvárak védelmére. A gönüllüket leginkább a Török Birodalom végvidékein találjuk. Ők önkéntes, bennszülött alattvalók voltak. Az irreguláris gyalogosok a piros föveges aszábok voltak. Háború alkalmából egy részük a fősereg előtt ment, s attól külön portyázott és rabolt, más részüket pedig árkok, sáncok aknák ásására és hidak építésére használták fel. Hadjárat után a végvárakban alkalmazták őket helyőrségül. Aknászok (logindzsik)– e hadosztály igen régi eredetű. Az aknákkal való bánást a törökök már birodalmuk első korszakában nagy tökélyre vitték. Török harcmodor A Török Birodalom tipikus katonaállam, sőt rablóállam volt. Az egész államapparátus és minden erőforrás a hadsereget és a kíméletlen hódítást szolgálta. Az oszmán államban a katonai és a polgári szervezet szoros egységbe fonódott össze. A főbb tisztségek viselői háború

esetén magas 9 katonai állásokat töltöttek be. A magasabb katonai parancsnokok pedig működési területük kormányzói voltak. Mondhatjuk tehát, hogy a Török Birodalom katonai állam volt, melynek korlátlan ura a Szultán. Az iszlám, a mohamedán vallás előírta híveinek a kereszténység elleni harcot, sőt a kereszténység teljes kiírtását. Kötelezővé tette a hitetlen gyaurok elleni szent háborút Békés egy ország volt, nem Tomi? „Hívők, harcoljatok azon hitetlenek ellen, akik szomszédaink, hadd ismerjék meg szigorúságtokat!” – tanítja a Korán, az iszlám vallás szent Bibliája. A mozlimok egyik legnagyobb veszélye éppen abban rejlett, hogy nem csupán országuk védelmében fogtak fegyvert, hanem hitük terjesztése érdekében határaikon kívül is kifejezetten hódító háborúkat folytattak. ( Akárcsak pár száz évvel azelőtt a keresztesek a katolikus vallás érdekében. Hát nem érdekes?) A törökök szerint a szultán

nemcsak a földi dicsőségben, hanem még az égi kegyelmekben is örököse Mohamed prófétának. Tehát a legsúlyosabb bűn az volt, ha az igazhitű mozlim nem engedelmeskedett a szultánjának. Épp ezért az alattvalók gondolkodás nélkül, vak fanatizmussal áldozták vérüket és életüket a padisah által kitűzött szent célnak. A Korán tanítása szerint : „ Isten ügyében ontott egyetlen csepp vérnek, őrségben töltött egyetlen éjnek Allah előtt nagyobb értéke van, mint két hónapi böjtnek és imádságnak.” Hát ilyen félelmetes ellenséggel kellett szembenéznie ekkor Európának! Politikai helyzet Európa helyzete : A 16.század legelején Európa és benne Magyarország helyzete egyenesen invitálta a terjeszkedő Török Birodalmat a hódításra. Az európai hatalmak egymás elleni küzdelmei egyre hevesebbekké váltak. Míg a németek és a franciák Európa vezető hatalmi pozíciójáért küzdöttek egymással, addig Hazánk nemzetközileg

elszigetelődött. A franciák a németek legyőzése érdekében szövetséget kötöttek a szultánnal, s egyenesen uszították a törököket a német-római birodalomra. Ebben az időszakban robbant ki a reformáció elterjedése miatti vallásháború a német fejedelemségek között, s lekötötte a központi európai haderőket. Hazánk helyzete : Az Al-Dunáig eljutó Szulejmán Mohács után az „oszd meg és uralkodj” elvét követte hazánkban, hiszen neki hazánk már túl messzire nyúló felvonulási terület volt, s így célszerűnek látszott politikailag tönkre tenni ezt a meghódítandó területet. Diplomáciai úton igyekezte megakadályozni az országunkat kormányozni akaró Habsburgok, valamint az erdélyi Szapolyai János megegyezését. A Mohács utáni zűrzavaros 15 év sajnos igencsak kedvezett Szulejmán ezirányú elképzeléseinek, aki 1541-ben kihasználva Fráter György segélykérését Buda védelmére a német csapatok ellen, csellel bevette

azt, s ezzel megteremtette alapját hazánk leigázására. Buda elfoglalása utáni két évben gyorsan kiszélesítette az addig keskeny hódoltsági területét, a Duna mentén végig elfoglalta várainkat, s irányította most már az egész Duna-Tisza közét. 1541 után elkerülhetetlenné vált az összefogás a Habsburg hatalommal. Ferdinánd nem rokonszenvből, hanem saját jól felfogott érdekében vált szövetségesünké a törökök elleni harcban, hisz Szulejmán jószerivel megérkezett Bécs alá, s célszerű volt saját területein kívül féken tartani az ellenséget. Marczali Henrik : Magyarország története (403 – 431.o) Politikai helyzet Török Birodalom célja - Mohács után biztosítani az országot, mint felvonulási területet a további terjeszkedés előtt a nyugati hódítási irányban, mert már túl messze van a Portától (Isztambul). 10 - Politikailag törekedni kell az ország megosztottságára (így például az Erdélyi Fejedelemség

hűbéri rendszerben való támogatása János Zsigmondtól kezdve – 1556). - Duna parti várak elfoglalása Buda megszállása után, biztosítva ezáltal Bécs felé a felvonulási területet. 1544-től 1551-ig békén hagytak minket a keleti hódítási irányban lévő perzsa háborúk miatt, de 1551-ben Erdély német megszállásával azonban Szulejmán hatalmas erejű hadjáratot vezetett ellenünk. A Tiszántúl ekkor került török kézre Felvidék bekebelezését és az ország kettévágását csak Eger állította meg. 1566-ban Szulejmán halála után a Török Birodalom hanyatlásnak indult, így a mindkét részről áhított béke Drinápolyban (1568) 8 évre megköttetett és azt kétszer meg is hosszabbították. Hazai viszonyok – a legfőbb hazai méltóság, a nádor, helyettesíti a királyt, s teljes királyi hatáskört kap különösen a hadügy terén. Ámde a királyi végvárakban birodalmi zsoldos kapitányok tanyáznak, akik zsoldjukat saját

országuktól kapják, tehát nekik tartoznak felelősséggel. Ezért az országos hadügyeket az udvari Haditanácsnak kellene vezetni A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a déli határőrvidéket – horvát végvárak – Miksa öccse, károly főherceg, aki az alpesi tartományok ura, kormányozza. Az erős központi irányítás így szinte elképzelhetetlen, Közben a magyar főurak hatalma hanyatlik, rablóváraikat a birodalmi zsoldosok beveszik, s amelyik stratégiailag nem fontos, lerombolják – így például Balassa Menyhért várait is (Szitnya, Léva, Murány). Sok vártól maga a tulajdonos akar megszabadulni az óriási fenntartási költségek miatt. Van olyan vár is, amelyre a tulajdonosának halála után az örökösök nem tartanak igényt. Így válik váraink többsége királyi végvárrá. Vármegyék – nem meglepő, hogy ebben a központi irányítást alig látó időszakban vármegyéink autonómiája, vagyis közigazgatási önállósodása

látványosan erősödik. Megkapják a bíráskodás jogát, minden állami és társadalmi munka elvégzésének feladatát, szervezik a végvárak erősítésének és ellátásának érdekében elvégzendő közmunkákat, továbbá jogosulttá válnak az ún. telekkatonaság kiállítására Ez persze megakadályozza azt is, hogy egy több vármegyére terjedő birtokkal rendelkező földesúr saját zászlaja alá gyűjtse katonáit, ugyanis az adott vármegyében nevében kiállított katonák a megyei dandár kapitányának fennhatósága alatt állnak. Hadsereg – országos sereg Mohács óta nem létezik, s a központi irányítás hiánya miatt ezekben az időkben nem is szerveződhet meg. Egyes urak, vármegyék, városok kényszer alatt önálló hadvezetőkké válnak. Nehéz fegyverzetben csak a zsoldosokat láthatjuk. A magyar katonaság könnyű huszárokból, várvédő tüzérekből, darabontokból és hajdúkból (nincstelen kisnemes) áll. A végvárak kapitányai

még ostrom idején is hiába könyörögnek, katonai segítséget sem a királytól, sem a vármegyéktől, sem a városoktól, sem a püspökségtől, sem pedig a rendektől nem kapnak (Dobót is, Losonczyt is, Zrínyit is egyaránt visszautasítják!). Az 1551 – 1552.évi török hadjárat okai Buda várának eleste (1541) utáni hét éves háborús időszak alatt a török hadsereg keskenyhódoltsági területét jelentékenyen gyarapította. Ferdinánd 1547 – ben évi 30 ezer forintért fegyverszünetet vásárolt. 11 Szulejmán Buda, Erdély és a hozzájuk tartozó területek padisahjának nevezte magát. „Allah kedvence” hatalma csúcsán volt. Keleten Perzsia legyőzésével eljutott Indiáig Birodalma nyugati határán pedig az európai uralkodók egymással és a terjeszkedő reformációval voltak elfoglalva. A Fráter György vezette Erdély és a királyi Magyarország egyezkedése egyáltalán nem tetszett Szulejmánnak, s addigi országot megosztó

politikáját félretéve seregei egyesítésével teljes erőből Magyarországra tört. Az okot pedig az szolgáltatta, hogy Birodalma hűbéresének tekintett Erdélyt a Fráter Györggyel megegyező Ferdinánd német csapatai megszállták. 1551 szeptemberében a török sereg háborítatlanul vonult Temesvárig. A meddő ostrom után azonban a tél közeledtével kénytelenek voltak belgrádi téli szállásukra visszavonulni. Ám Nyugat – Európa III. Gyula pápával egyetemben becsukta szemét és fülét Sőt a visszavonuló oszmán hadat Castaldó Erdélyben 6 – 8 ezer zsoldosával és mintegy 40 – 50 ezer fős erdélyi sereggel tétlenül nézte. Így a következő évi hadjáratot a török hadvezetés alaposan előkészítette, hiszen Szulejmán a végvárrendszerünket már régóta a Porta ellen szegezett tőrként látta. A haditerv elsődleges célját 3 tehermentesítő támadással hangolták össze: 1) a Budát túlzottan megközelítő északi végvárvonalnak

a bányavárosok irányában való áttörése, s így a nyugatról jövő várható segítségnyújtás megzavarása. Ennek a hadműveletnek a vezetésével Ali budai pasát bízták meg. 2) Bosznia felől Nyugat – Horvátország ellen indított erős katonai akció 3) A jelentékenynek hitt erdélyi hadsereg hátba támadása Ne felejtsük el, hogy a hadjárat előkészítésekor Szolnok, Eger és a Felvidék megtámadása még szóba sem került! Az 1552 – es hadjárat A budai török sereg Veszprém elfoglalásával kezdte meg a hadműveleteket. Veszprém elfoglalása nem jelentett gondot, hiszen sokkal inkább hasonlított egy faluhoz sárfalú, szalmatetős házaival, s korszerűtlen, hevenyészett palánkkal védett várával, mint egy komoly erődítménynek. 10 napos ágyúzás után Vas Mihály kapitány a szabad elvonulás ígéretével feladta Veszprémet. Súlyosan kellett csalódnia, mint később még annyi más várunk kapitányának és népének! Ali július 6.

–án ért Drégely alá Ezt a hegy ormán álló kis elhanyagolt várat Szondy György védte mindössze egyetlen tüzérrel és 150 katonával. A törökök nem is akartak rá időt vesztegetni, ezért rögtön a vár megadására szólították föl. Szondy erre nem is válaszolt Négy napig védte hősiesen a várat s végül mind egy szálig odavesztek. Az Ipoly völgyébe álló kis várak védői reménytelen helyzetüket előre látván hamar megfutamodtak (Ság, Gyarmat, Szécsény, Hollókő, Buják). Egyedül a busai toronyerőd tanúsított hősies ellenállást. Dobó István hírszerzése kiválóan működött, s így már nyár elején felismerte a veszélyt, hogy a hadjárat végső célja Felvidék megszerzésével Magyarország kettévágása, s ezt Szolnok és Eger bevételével fogják elérni. Sikerült is kitűnő diplomáciával elérnie Dobónak, hogy egy hatalmas királyi felmentő sereg induljon el Eger irányába, ám Arszlán bég serege Füleknél tönkre

verte a tehetségtelen hadvezetésű királyi csapatot. Majd 11 ezer katona halt meg hiába! A közelben gyülekező 7 ezer fős nemesi felkelő sereg a hírre pedig szélsebesen feloszlott! Ezalatt Ahmed és Szokoli Mohamed mintegy 70 ezer fős egyesített serege átlépte az Al – Dunát s felvonult az előző évben még sikertelenül ostromolt Temesvár alá. Losonczy István kapitány tisztában volt helyzete reménytelenségével, hiszen az a pár téli és tavaszi hónap nem volt elég, hogy megfelelőképpen kijavítsa és helyrehozza várát. Segítségért fordult Ferdinándhoz, felmentő sereget követelt, de semmit sem kapott. Ekkor az erdélyi rendekhez fordult ám ők kereken 12 elutasították. Végső elkeseredésében pénzzé tette vagyonát s ebből az összegből vásárolt saját felmentő sereget, mely azonban az ostromra nem érkezett meg. Ennek ellenére a kapitány védőivel 33 napig ellenállt. A végső pusztulást mégis el akarván kerülni, Losonczy

megegyezett az ostromlókkal, hogy szabad elvonulás fejében átadja Temesvárt. Bár ne tette volna! Mind egy szálig felkoncolták őket. Temesvár elestének hírére Lippa spanyol parancsnoka Aldana kapitány kétezer zsoldosával felgyújtotta a várat s elmenekült. A déli török sereg a megerősített Gyula várát messze elkerülve eközben akadálytalanul hódította meg az egész Tiszántúlt és pusztítottak Erdély nyugati részén. Egymás után hullottak el a várak (Arad, Solymos, Csanád ). Eközben 35 ezer hadifoglyot ejtettek és 100 ezer lakost igáztak le Szolnok – a hadjárat kedvező előmenetelét látva Szulejmán úgy döntött, hogy a budai és a déli sereget egyesítve Szolnok felé tör. Ali budai serege észak felől már végigtarolta a kis magánvárakat (Szarvaskő, Sirok, Cserépvár, Felsőnána, Feldebrő, Oroszlánkő), s így már augusztus közepén Szolnok alá ért. Szeptember elsején befutott a déli sereg is. Szolnoktól erősen

tartottak az oszmánok, hiszen egy újonnan épített és kitűnően erősített vár volt. Ezzel szemben Egert csak „akol”-nak tartotta Szulejmán. A szolnoki vár építését 1549-ben éppen Dobó kezdeményezte, felismerve Eger kulcsfontosságú helyzetét. Jól látta, hogy elővédként kell oda egy erős várat építeni, mely a török sereg felvonulási útjába esik, s Egerrel együtt így az ország egységét és egész Felvidéket megvédhetik. Ámde súlyosan kellett csalódnia! Nyáry Lőrinc kapitány mihelyt meglátta a felvonuló török hadat, 1400 zsoldosával együtt rögtön menekülőre fogta a dolgot, s szeptember 3.-án éjjel átúszva a Tiszát harc nélkül hagyták el a várat. Pedig „oly igen szép erős vár vala”, hiszen a vízzel körülfolyt, erősen felszerelt (24 ágyú, 3000 puska, 800 mázsa lőpor – mindez összehasonlítva az egri készlettel!) pár hétig bízvást ellenállhatott volna megtorpanásra késztetve az oszmán hadat, időt

hagyva ezáltal az egrieknek felkészülni, de nem! Hírszerzés Dobó érdeme volt, hogy még idejében fölmérhette a helyzetet, s már 1551-ben elindult segítséget kérni Pozsonyba a rendi gyűlésre, Bécsbe a Haditanács elé. De semmi! Elkeseredve fordult ekkor az egri püspökséghez, de megint semmi! Mindig elutasították. Súlyos hiba volt, hogy a legfelső hadvezetés nem rendelkezett a török támadás kivédésére vonatkozó tervvel. Aki pedig mégis helyt akart állni Magyarországon, avval szemben pedig ennyire bizalmatlanok voltak. Csak közvetlen az ostrom előtt sikerült a Felvidék nyolc vármegyéjének rendjeitől fegyveres ígéretet kicsikarni, de azt is úgy, hogy a nemes urak saját maguk helyett jobbágyaikat adták volna harcba. A felvidéki bányavárosok fegyvereket, ágyúkat, s 500 katonát ígértek. Az egri ostrom idejére azonban az ígéretekből annyi valósult meg, hogy Dobóék elegendő mennyiségű élelmiszerrel és lőporral voltak

ellátva. VÁRVÉDŐ HARCOK 1532 – 1596 KŐSZEG (1532) 13 Gerő László : Regélő magyar váraink Az 1529-es sikertelen, Bécset ostromló hadjárata után 1532 –ben a török sereg ismét Bécs ellen vonult. Mikor nyilvánvalóvá vált, hogy Kőszeget ostrom alá veszik, Ferdinánd azt a parancsot adta Jurisicsnak, hogy erős had támadása esetén ne álljon ellen, adja fel a várat, s vonuljon vissza. Amikor a kapitány jelentette a túlerőt, utasították a vár elhagyására, de ő azt válaszolta, hogy a várba menekült jobbágyság az utolsó csepp vérig védelmezni akarja a várat, s ő velük tart. Az öt napig tartó felvonulási idő alatt a kőszegiek minden nap kivonultak a török elé, s összecsaptak a felvonuló csapatokkal. Az ostromgyűrű bezárulásakor Jurisicsék a várba vonulás előtt felégették a külső várost. Összesen 18 tüzérségi rohamot indított a török, ezek közül 9 nagyobbat. A várfalak aláaknázását egy eset

kivételével sikerült meghiusítani. Az ellenség a várárkot rőzsével és fahasábokkal akarta betömni, de éjjel sikerült ezt meggyújtani. Az ostrom idején 418 kőszegi esett el. A szerencsés megmenekülés örömére minden nap 11 órakor megkondulnak a harangok Kőszegen. Nemeskürty István : Önfia vágta sebét Az 1532.évi hadjáratban az ostromló sereg Eszéknél irányt változtatva Ausztria felé hömpölygött Dél-, DNy – Dunántúlon keresztül. Mikola Jurisics dalmát nemes ember, Ferdinánd hű katonája, korábban Tirol kapitánya, később a horvát részek főkapitánya gyakran indult Ferdinánd követeként a szultán udvarába, tehát személyesen is jól ismerték egymást Ibrahim nagyvezírrel. Amikor a török sereg augusztusban hirtelen Kőszeg alá vonult, ő éppen itt tartózkodott, hiszen a város, bár államjogilag Magyarországhoz tatozott, a 15. század második fele óta zálogjogon Güns néven stájer város volt, mely Ferdinándnak

jogos birtoka. Kőszeget 1529 - ben Jurisics zálogjogként tulajdonba kapta. ( Gondolom szolgálatai fizetségeként kaphatta !) A kisváros Ausztria és Dél-Magyarország közötti forgalmas útvonal mentén feküdt, s vára teljesen használhatatlan, inkább kastélyszerű építmény volt. Ezen okok miatt is vált hirtelen oly fontossá Szulejmán számára, hiszen bevételével beléphetne Ferdinánd birodalmának kapuján. Egy korabeli történetíró (Istvánffy ) szerint: „ a vár falait réges-régen (200 éve) hozzá nem értő módon építették, négy sarkán egy-egy kör alakú bástyával, továbbá egy nagy toronnyal, mely a kapu felett van. De ezeket is néhány helyen az idő vasfoga kikezdte A vár Nyugat felé fordul, négyszegletes alakú, kis tornyokkal, s árokkal van körülvéve, sem a természet, sem az építkezés nem tette elég erőssé.” Valószínűleg ezért fordult az oszmán had éppen Kőszeg felé, hiszen amilyen fontos volt stratégiailag,

hadászatilag oly gyenge, tulajdonképpen védtelen volt. Ráadásul a törökök Kőszeg megtámadásával az I. János magyar királlyal kötött szövetséget sem szegnék meg, vagyis a magyar koronához tartozó várost nem támadtak meg az 1532 – es hadjáratuk alkalmával. ( Ekkor nem is hazánk volt a cél, hanem Bécs és Nyugat-Európa!) Jurisics eleinte nem is akarta az őrség nélküli várat védeni, s azt egy ott szolgálatos tiszt vezetésére bízta, de később a menekülőket és a török előörsöket megpillantva mégis visszafordult. Védősereg híján a környékről összegyűlt 7 – 800 katona, fegyvert fogó jobbágy alkotta a várbeli védősereget. Ibrahim 100 ezres hada körülfolyta a várat, felvontattak néhány üteget a környező dombokra, hogy majd egy alapos előkészítő ágyútűzzel megsemmisítik a várat, s az nem is okoz több problémát. Ám ekkor még nem volt az oszmánoknak nehézágyújuk, csak könnyű tábori ütegek álltak

rendelkezésre, s így egyheti szüntelen lövetés után sikerült csak rést ütni a falon. Ráadásul a 14 várbeli népet – még az asszonyokat is! – Jurisics szüntelen dolgoztatta a falon , úgyhogy a réseket éjszaka mindig betömködték. Az átlyuggatott falakra küldött ostromló janicsárok feljutottak a fal tetejére, amitől a várban kitört a pánik és az asszonyok elkezdtek jajveszékelni. A hangos jajveszékelésen viszont annyira meghökkentek a törökök, hogy megtorpantak, hisz ők azt hitték hogy a pokoli hangzavar erősítés érkezését jelenti. Ez a pillanatnyi megtorpanás öntött új erőt a védőkbe, s újult erővel lökdösték le a janicsárokat a falakról. Ez a roham tehát számunkra szerencsés véget ért De hol volt még a vége? Kőszeg 25 napig tartotta magát, s ez ilyen rettenetes körülmények között iszonyú hosszú idő!!! Hiszen a küzdelem eleve kilátástalan volt ilyen irdatlan túlerővel szemben. Végül is Jurisics

kiment Ibrahimhoz tárgyalni, s megegyeztek abban, mivel a közelgő hideg idő s az ellátási nehézségek már szorították az ostromlókat, hogy bemegy pár török kitűzni a lófarkas győzelmi lobogót a vár ormára, s aztán elvonulnak. Jurisics ésszerű ( szerintem meg egyenesen szenzációs!!) kompromisszumot tudott Ibrahimmal kötni annak tudatában, hogy Bécs alatt erős 80 ezres német sereg várja az oszmánokat. A törökök Grazot végigdúlva megérkeztek ugyan Bécs alá, de a Kőszeg alatti időveszteség (1 hónap!!) s a német haderő végül is visszafordulásra kényszerítette őket. Különben is éppen ezidőben a Földközi-tengeren a török flotta súlyos vereséget szenvedett. BUDA elfoglalása ( 1541 aug. 29) Gerő László : Regélő magyar váraink A vár katonai erődítményeit már Mátyás idején elkezdték fejleszteni, s utódai közül Szapolyai János tett sokat a védőrendszer korszerűsítéséért. 1541-ben Antonio Mazza ezt írta : „

a kastély egészében sziklára van építve, hatalmas és erős falakkal erősítve. Homlokzata előtt barbakán van mellvédekkel és lőrésekkel ellátva, s ez a síkságot a Gellérthegyig uralja.” Kívülről 15 – 16 méter széles árok vette körül a várt. Belsejében ágyúdombot emeltek Az ÉK-i sarkon állt az ó-olasz rendszerű Erdélyi-bástya. A polgári várost is hosszú falakkal övezik a meredek hegyoldalakon. A vízhordó utat a Dunáig fal védte. Három kapuja volt. Nemeskürty István : Önfia vágta sebét Mohács után országunknak két megválasztott királya Ferdinánd és Szapolyai János szüntelenül civakodtak egymással a tényleges hatalomért. Az 1540 őszén kihirdetett váradi békében megegyeztek, hogyha János meghal, Ferdinándra száll a korona. Csakhogy János után maradt egy csecsemő fiú (János Zsigmond) ki a békekötéskor még nem létezett. Így aztán Izabella királyné tanácsadója György barát (Fráter György), aki

János halála után Erdély kormányzója lett a csecsemő nagykorúságáig, mindenáron visszakozni kívánt. Ferdinánd dühében 20 ezres német zsoldos csapattal ostromolta Budát, ahol a királyné és fia tartózkodott. Ám az ostromló sereg kapitányát jobban érdekelték a gyógyfürdők és a művészet. 1541-ben aztán az ostromló német csapatok élére került Roggendorf kapitány már a Gellérthegyről ágyúval lőtte a várat. Ebben az elkeserítő helyzetben György barát úgy gondolta, hogy a németek ellenében a törököktől kér segítséget a vár megvédésére. Peches gondolat volt, amit viszont a törökök nem 15 hagytak ki, s rögtön fel is vonultak Buda alá. Ebben a kutyaszorítóban először a budai polgárok, majd pedig Izabella királyné is inkább a németek kezére akarták adni Budát, de mindkét terv meghiúsult. A török szultán augusztus 22-én seregével megérkezett Buda alá. Roggendorf a német ágyúkkal elhelyezkedett a

Gellérthegyen, s onnan defenzív védekező harcot kezdett. Mikor aztán egy tüzérségi párbaj során súlyos fejsebet kapott, a vezérét vesztett német sereg gyorsan elvonult. Itt maradtak viszont a törökök. Szulejmán okosan taktikázva ekkor cselhez folyamodott. Kérte György barátot, hogy hozza el a csecsemő királyt a sátrába vendégségbe, s jöjjenek vele a kormányzó urak is egy barátságos beszélgetésre. Míg a magyar küldöttség a szultán sátrában időzött (augusztus 29-én, éppen a mohácsi csata évfordulóján) addig a város megtekintésének ürügyén lovas és gyalogos csapatok szállták meg a várost, s elfoglalták mind a három várkaput. Ezután a janicsárok parancsnoka a piactéren kihirdette, hogy elfoglalta a várost, mindenki adja át a fegyverét, s a janicsárok – lehettek vagy 10 ezren – a budai házakat szállásul elfoglalták. Közben a szultánnál vendégeskedő kormányzó főurakat örökös rabságba vetették. Így

került fővárosunk – Buda – török kézre. De csak Buda, mert a többi városok és országrészek ekkor még szabadok voltak. A szultán oszd meg és uralkodj politikája kiválóan működött Izabella a csecsemő János Zsigmonddal és Fráter Györggyel visszavonult Erdélybe, Ferdinánd maradt Bécsben, s az ország három részre szakadt és közigazgatásilag kezdett széthullani. A felvidéki főúri rendek fosztogatják az országot, s kihasználva a rendkívül zavaros, hatalmi tekintély nélküli időket, harácsolva gyarapítják magánvagyonukat. Pedig ekkor talán még megmenthető lett volna országunk egy erős nemzeti összefogással!! SIKLÓSTÓL FEHÉRVÁRIG (1543) Nemeskürty István : Önfia vágta sebét „Mint mondják, a franciák ösztönözték Szolimánt, hogy a németeket támadja merg, aki az Úr 1543.évének nyarán Magyarország három nevezetes városát, övéinek nem nagy küzdelmével és véráldozatával el is foglalta, mialatt a

keresztény fejedelmek átkos esztelenségükben egymás között állandóan harcolva, a szomszédos Magyarország épségével és fennmaradásával semmit sem törődtek.” - Ez egy szemtanú, a korabeli történetíró Istvánffy Miklós véleménye, melyhez nem kell kommentár. De nézzük a tényeket: Az ostromló sereg július 6-án érkezik Siklós alá. E vár jelentős déli határvárunk volt, s épp ezért kapta meg Perényi Imre, hogy erősítse meg a várható támadás ellen. 16 A véderőművek erősítéseként a falszorosokat feltöltötték, földsáncokat, olasz rendszerű sokszögű bástyákat építettek, ágyúteraszokat alakítottak ki. Feljáró falszorost, felvonóhidat és ezt védő barbakánt is építtetett Perényi. Mindhiába. Mindössze 3 napig bírta Siklós az ostromot. A szabad elvonulás ígérete mellett feladták a várat A kivonuló várvédőket mind egy szálig felkoncolták a törökök. Pécs : a siklósi tragédiával mit sem

törődve, a kapitány Székely Lukács üzleti útra Grazba távozott. Vára hiába volt csak 17 km-nyire Mohácstól, erősen lepusztult állapotban volt, a várható támadás ellenére semmilyen véderősítési munkákat nem végeztek rajta. Siklós elestének hírére a pécsi püspök kincseit hátrahagyva elmenekült. A kapitány nélküli katonaság vérszemet kapott s irgalmatlanul kifosztotta a várost, majd dolga végeztével távozott!!! A törökök július 20-án besétáltak a várba. Augusztusban Esztergom alá ért az ostromló sereg. Habár nevezetes királyi város volt szép építészeti remekekkel, s érsekség is működött itt, érthetetlen módon a korszerű katonai megerősítést mégis elhanyagolták. 1600 főnyi olasz és német zsoldos védte a várat, de hiába. A tüzérségi össztűz alá vett vár omladozó falai ledőltek, s amikor a spanyol kapitány tárgyalni ment a szultán sátrába, őt ott marasztották, az őrség pedig megadta magát.

Később, 1594-ben próbálták német csapatok visszafoglalni Esztergomot, de nem sikerült. Ekkor és itt esett el Balassi Bálint is. Esztergom után délnek, Székesfehérvár alá fordult Szulejmán serege. A vár szerencsés helyen feküdt, mocsaras láp övezte, emiatt bevehetetlennek tűnt. A vár felkészült az ostromra, véderőműveit megerősítették, a ferencesek kolostorát és templomát a külvárosban erőddé alakították át. A kapitány Varkocs György 5-600 igazán bátor, válogatott katonával, főleg olasz és német zsoldosokkal védte a várat. Tragikusan rossz döntést hoztak azonban, amikor bízva a környező mocsaras láp áthatolhatatlanságában, magát a várost, ahelyett, hogy kiürítették és felgyújtották volna, meg akarták védeni. A törököknek nem jelentett akadályt a mocsár, a közeli erdőkből kivágott fákkal órák alatt feltöltötték, utat építettek rajta, s a hajnali sűrű köd biztonságában, csendben pillanatok alatt

benn voltak a külvárosban. A védősereg a váratlan rajtaütés ellenére hősiesen védekezett, de mindhiába, mert visszaszorulva a belső városba nem tudtak bemenni. A fehérvári polgárok ugyanis vagyonukat féltve bezárták a városkaput és semmilyen könyörgés árán nem nyitották ki azt saját katonáiknak. A hősiesen küzdőket, kapitányukkal együtt a kapunál mészárolták le a törökök. A várba bevonuló törökök a német és olasz zsoldosokat szabadon engedték, ám a gazdag pécsi polgárokat a vagyonuk megszerzéséért kíméletlenül leöldösték. Így került török kézre a Dunántúl keleti fele. A tartalék oszmán csapatok Simontornyát, Ozorát, Szekszárdot a nagy ostrom alatt szinte észrevétlenül elfoglalták. A visszavonuló fősereg Budán – Esztergomban – Fehérvárott 3 – 3000 katonát, egyéb helyeken néhány száz főt hagyva vissza várőrzésre az országból kivonult. A következő évben – 1544 – kezdődtek a végvári

harcok Léva ostromával. Ekkor ugyanis egy portyázó török csapat el akarta foglalni Léva várát, ám azt tulajdonosa Balassa Menyhért 17 maroknyi csapatával hősiesen megvédte. A nagyszerű hírre a közelben tartózkodó Nyáry Ferenc kapitány két huszárszázadával rárontott egy portyázó török csapatra, s tönkre verte őket. Kis csata volt, de sikeres! A magyarok végre megértették, hogy csak önmagukra számíthatnak! Ettől az időtől kezdve – tehát 1544! – 1686-ig az elfoglalt várakban a török helyőrség újfajta harcmodort kezdett alkalmazni: a jól felfegyverzett csapatok ki – kitörtek rajtaütésszerűen a környékre, azt feldúlták, felégették, az útjukba eső nemesi udvarházakat, magánvárakat elfoglalták. Ettől aztán állandó rettegésben élt a környék lakossága. Ráadásul ezzel a taktikával azt is meg tudták akadályozni, hogy valahol nagyobb létszámú hadi erőt vonjunk össze, hiszen mindenütt szükség volt

bizonyos létszámú helyőrségre. Ámde, szerencse a szerencsétlenségben, hogy birtokos nemeseink lázas erődítő munkálatokba kezdtek, s hamarosan létrejött az ország teljes pusztulását megakadályozó végvárrendszer. Ezek a végvárak nem központilag tervezett erődláncolat tagjai voltak, mint a hajdani délvidéki láncolat tagjai (Belgrád, Jajca, Temesvár)hanem többszáz éves régi, felújított kastélyok, püspökségek. Kivétel ez alól csak kevés van, talán csak Szolnok. A nádor, Nádasdy Tamás ugyan Ferdinánd elé terjesztett egy tervet az erős végvárrendszer létrehozásáról, ám a központi utasításra végvárrá váló királyi váraink pénz és egyéb központi segítség híján szerepüket kevésbé tudták jól betölteni. A későbbi sikeres védelem leginkább a várkapitányok és a maroknyi hazai védőcsapat hősiességén múlott. Később a végvárak jórésze királyi tulajdonba került, hiszen a földesurak nem győzték

fizetni a katonaságot, s így az adósságuk elengedésének fejében váraikat felajánlották a koronának. A nagy királyi, központi jelentőségű várak (Buda, Esztergom, Fehérvár) megszerzése után a többi, magántulajdonban lévő, illetve kisebb várakat a törökök könnyű prédának gondolták. A magyar várurak többsége jobbágyaiban viszont kivételesen készséges segítőre akadt. Szorgalmasan dolgoztak a véderősítéseken, s a vár népének ellátmányát is biztosították. A falvak jobbágyai felismerték azt, hogy veszély esetén egyetlen életben maradási lehetőségük az, ha behúzódnak egy jól megerődített várba, mert egyébiránt a portyázó török csapatok és előörsök kíméletlenül felkoncoltak mindenkit. Tinódi Lantos Sebestyén 1548-ban rigmusba is szedte a létrejött végvárrendszer tagjait (lásd 1.oldal) És mivel váraink valóban „tesznek Budára nagy vigyázást” – egymást érik a helyi jelentőségű csetepaték.

Ezek csaknem mindig – központi utasításra – a török kezdeményezi, és csaknem mindig ő szenved vereséget. Először mutatkoznak a gerilla jellegű magyar harcmodor előnyei : pár száz fős lovascsapat a közelgő török elé vágtat, rajtaütésszerűen megütközik velük, s szétszórja őket. A magyarok az egyéni kezdeményezést becsülik, akkor mutatnak ragyogó teljesítményeket, ha mindenkinek jut valami egyedi feladat, melynek sikeres megoldásával hírnevet szerezhet magának. Ezért terjed el ebben az időben a páros bajvívás is, s születnek a halhatatlanságba emelkedő hőseink. GYULA (1566) Gerő László : Regélő magyar várak 18 Hazánk egyetlen épen maradt téglavára, a Fehér-Körös partján fekszik, tehát parttalan mocsarak közé épült. Magát a várat ezen kívül még vizesárok is védte Falszorosa 6 méter széles, a kaputornya 4 szintes, a várfalon védőfolyosó futott körbe. A külső várfal négy sarkára ötszögű

bástyákat építettek, később a nyugati oldalon egy hatalmas kör alakú védművet – rondellát – építettek. Gyula jelentőségét az adta, hogy Erdély kapuja volt, erre haladt el az Erdélybe vezető egyik legfontosabb út. Nem véletlen, hogy korábbi hadjáratai során az oszmán had igyekezett kikerülni az erős Gyula várát. Végvárrá alakítását 1560 körül kezdték el. Mégis kapitánya – Kerecsényi László – arról panaszkodik, hogy a munka alig halad, katonái hat hónapja nem kapnak zsoldot, s az állatok élelmezése is igen szegényes. EZ a helyzet sajnos akkoriban általánosan jellemző volt végvárainkra, s a század végére egyre romlott. 1566 július 2-án érkezett a török sereg Gyula alá, melyet Zrínyi Miklós a Szigeti veszedelemben meg is írt. Az ostrom a szokásos forgatókönyv szerint zajlott: „Harminckétezer török megszállá Gyulát, Petraf besáncolá az maga táborát, 19